A nagy rendszerváltók átverték a népet, a bűnösöket köztük kell keresni

Nem akartam ehhez a vitához hozzászólni, hisz annyiszor leírtam már itt dolgokat a tisztelt orbánisták részére.
Ha már itt vagyok, ismét leírom, amit már oly sokszor.
Az 1990-es rendszerváltás nagyban különbözik az 1945-ös kommunista rendszerváltástól. Akkor sokkal könnyebb volt. Elvették a kevesek hatalmas vagyonát (földbirtokokra gondolok) és szétosztották a 80 % cselédsorban élő ember között. 4-5 hold föld jutott minden cselédnek, ahol tulajdonosnak érezhette magát és megtermelte a mindennapi betevőt.
A gyártulajdonosoktól elvették a gyárakat, így az ipari munkásság pedig a gyár tulajdonosának érezhette magát, hiszen a volt tulajdonost elzavarták és maguk közül választva vezetőt, dönthettek a gyár sorsáról.
Ennek bizony mindenki tapsolt! JOGOSAN!!! Hiszen a volt analfabéta cselédeket írni olvasni tanították a szocializmusban, gyerekeiket főiskolákra, egyetemekre járathatták (valamikor ez csak a mágnások kiváltsága volt).
A nagy baj ott van, hogy a cseléd szülő szégyellte a múltját! Elfelejtette elmondani gyermekének, hogy ha nincs szocializmus, soha nem lett volna pedagógus, jogász, közgazdász, mezőgazdász... stb. Ebből adódik most, hogy ennyi elégedetlen ember van. Pedig semmi más nem történik, minthogy az emberek jó része visszakerül oda, ahonnan a
kommunisták kihozták! A TEHÉN FARÁHOZ és AZ ÚJ TULAJDONOSOK CSELÉDJÉNEK!!!
Most ugyanis elvették a sokak tulajdonát és néhány ezer ember magántulajdonába adták. Erről szól a kapitalizmus. Ezt választotta a nép az 1989-es népszavazáskor. Felesleges tehát siránkozni.
Az elégedetlenség abból fakad, hogy a rendszerváltó pártok elfelejtették elmondani, hogy a rendszerváltás folyamatában a köztulajdont (legyen az mezőgazdasági vagy ipari jellegű) néhány ezer ember MAGÁNTULAJDONÁBA kell juttatni.
A valóság helyett tehát hiú ábrándot keltettek a társadalomban.
Elhitették az emberekkel, hogy a szocializmus tönkretette őket azzal, hogy iskolai végzettséget, munkahelyet, betegségében ingyenes orvosi ellátást és táppénzt, öregségére nyugdíjat biztosított nekik. Elhitették, hogy bűn volt az embereket saját lakáshoz juttatni, bűn
volt biztonságot és soha nem látott közbiztonságot fenntartani. (Jól emlékszem az akkori fórumokra: "nem engedik a piszkos kommunisták, hogy sztrájkoljatok a jogaitok védelme érdekében!" Vajon most engedik az új gazdagok???)
Ígéretet tettek a nagy rendszerváltók, hogy sokkal jobb soruk lesz majd az új rendszerben. Sokkal nagyobb szabadságuk. Mehetnek majd nyugatra! Csak azt nem mondták meg, hogy a széles néptömegnek erre nem lesz pénze. Nem, hogy nyugatra nem tud menni, de az ország másik felében élő gyerekét sem tudja majd meglátogatni!
A NAGY RENDSZERVÁLTÓK TEHÁT RENDESEN ÁTVERTÉK A NÉPET! SZERINTEM KÖZTÜK KELL A BŰNÖSÖKET KERESNI!!! A FIDESZ NAGY RENDSZERVÁLTÓ PÁRTNAK TARTJA MAGÁT.
Nagy Imre temetésén Viktor elmondta: " agyagba fogjuk döngölni a kommunistákat!"
Igen ez fontos volt ahhoz, hogy ő és egész családja komoly magántulajdont szerezhessen a közvagyonból. Apukának kőbánya, apósnak földek és komoly géppark, hiszen úgy is az övék lett a papa halála után. A piszkos kommunisták ezt nem engedték volna!
Mi is tehát akkor a bűn???
Kit is kellene felelősségre vonni???
Medgyessyt? Aki látta, hogy a FIDESZ törvényszegés árán is megkurtította a nyugdíjakat, a közalkalmazottakat teljesen leszegényítette? Őt kell felelősségre vonni mert 50% béremelést adott nekik? Igaz, ők a pórnép kategória és nem a mágnások világa.
Gyurcsányt? aki felújította az iskolákat, óvodák, bölcsődék építését indította el (most folynak az átadások, új Széchenyi terv címszóval! hehehe), rendbe tetette a város központokat, aki megépítette az autópályákat....stb.???
Bajnait? aki világ nagy politikusai által elismerten kezelte a válságot?
Vagy talán Viktorékat???
Akik bedöntötték a forintot, akik az adótörvényükkel milliókat károsítottak meg, akik felszámolják a demokráciát... stb???
Igaz a földeket összeszedték és megalakították a tsz-eket, hiszen bebizonyosodott, hogy 5 hold föld nem biztosít 20. századhoz méltó megélhetést, hiszen 5 hold földhöz csak mázas padló jár és viharlámpa.
A tsz-ek viszont lehetővé tették a vidék fejlődését. Az egyszerű parasztemberek 3-4 szobás lakásokat tudtak építeni (jó magam is), autót tudtak venni, esetleg nyaralót építeni.
Engem így tett tönkre a múlt rendszer!!!
A gyermekeimet a mostani pedig úgy, hogy alig tudják fizetni a lakás hitelüket (éheznem, éheznünk kell, hogy ne veszítsék el a lakásukat). Ha nem segíteném őket a kommunista rendszerben megszerzett javaimból, bizony bajban lennének!
Ki is a hibás???
Szerintem az aki a "ruszkik haza" és a "továrisi konyec" jelszavaikkal bedöntötték az orosz piacot, földönfutóvá téve a mezőgazdaságból élő vidéket! Az orosz piac elvesztésével ellehetetlenült a Magyar konzervipar, vele együtt a Magyar mezőgazdaság is.
Ki is hát a felelős???
Azok akik a Tsz-ek felszámolásával földönfutóvá tették a vidéki embereket. Akik miatt csődbe mentek a szirén hangoknak bizalmat szavazó mezőgazdasági vállalkozók. Akik miatt bedőltek a konzervgyárak, a háztáji állattartás, akik elindították a cukoripar felszámolását. És még sorolhatnám!!!
Ki is volt Antall József bizalmasa??? Kit hívatott halálos ágyához???
Viktort, Viktort, Viktort.
Kit is kellene lecsukni???
Antall Józsefet?
Őt már lecsukta a teremtő.
A kérdés az, hogy Viktor azt hajtja-e végre amit Antall mondott neki, vagy belevisz egy hatalmas egyénieskedést???
Mindenképpen bűnös!!! Cselekedetei ugyanis a Magyar nép megnyomorítását eredményezik!!!
Szívfájdalom nélkül hozatta meg az egykulcsos adótörvényt, amivel a társadalom 80 %-a rosszabbul járt. Az így okozott költségvetési hiány pótlására elvette a MNYP-akat a pórnéptől. Ezzel együtt veszélybe sodorta a széles néptömeg jövőbeni nyugdíj ellátását. Lecsökkentette a most nyugdíjba vonulók ellátását. Már csak 80%-a az elmúlt 23 év átlag keresetének. Megszüntette a Svájci indexálás lehetőségét. Már csak az infláció mértékével emelnek ami sajnos a nyugdíjasok esetében reáljövedelem csökkenést eredményez. A mindennapi megélhetéshez szükséges dolgok, élelmiszer, energia....stb 20-30%-al emelkedett, az
átlagos infláció csak 4,5%-os.
(Minket nem érint, hogy a tartós fogyasztási cikkek ára csökken. Mi már ezeket nem vásároljuk. Enni és fűteni, vizet fogyasztani, néha az autónkba tankolni viszont szeretnénk).
Ugyanakkor a baráti körének, talpnyalóinak több milliós havi jövedelmet biztosít. ( Forr a vérem, ha arra gondolok, hogy Szijjártó havi fizetése több mint az én 41 év megfeszített munka után járó egész éves nyugdíjam!!!)
A média tanács tagjai nem végkielégítést kapnak majd 9 év után, hanem 1 évi adómentes teljes fizetést!!! Micsoda galádság ez???
Akkor valóban Viktor a nemzet megmentője??? Aki 2 hét alatt rendbe tette a közbiztonságot, aki megteremtette a "jólétet"??? Aki ellopta a magánnyugdíjpénztári megtakarításokat, hogy csökkentse az adósságállományt, ami nem nagyobb mint az európai átlag és sokkal kisebb mint a japán vagy az amerikai államadósság?
Persze, hogy nem ezért vette el. Mit érdekli őt az államadósság? Az csak szépen hangzik és alkalmas arra, hogy visszamutogasson az előző kormányokra. A célja az volt, hogy meghálálja környezetének a mellette való kiállást! A haverok és kegyeltek jól jártak az 1 kulcsos adóval.
300-500 ezer Ft-al/hó. Viktor talán 480 ezerrel? Nem emlékszem már pontosan. A pórnép meg haljon éhen!
Az ígéret az volt, hogy az egykulcsos adó munkahelyeket teremt és fellendíti a gazdaságot.
LÁTJA VALAKI BÁRMELYIKET IS???
Mikor is kezdték a devizahitelekre rábeszélni az embereket??? 2000-ben.
Ki is volt akkor hatalmon??? A FIDESZ.
Ki is volt akkor a miniszterelnök??? Orbán Viktor.
AKKOR MOST MIRŐL IS BESZÉLÜNK???
Szerintem arról, hogy ez a kormány, a miniszterelnökkel az élen nem is a kormányzásra készült 8 évig, hanem a bosszúállásra (2002-ben ugyanis a Millenárison felhalmozott ünnepi menüt ki kellett dobni. Ez iszonyatos érzés volt számukra! Nem akarták hinni, hogy a nép nem hitte el a hazugságaikat, nem hittek a megvalósíthatatlan ígéreteiknek.
Akkor talán megesküdtek, hogy bármi áron is, de megbosszulják a nagy vereséget?
Gyűlölték a szocikat, mert a nép nem hitte el, hogy rosszabbul él mint 4 éve. Azt sem hitték az emberek, hogy lehet 14. havi nyugdíjat osztogatni.
2010-ben viszont hittek nekik!!! Kár volt!!!

Thürmer Gyula blogja: Balszemmel 269.

Balszemmel 269.

A béred tőled függ

Most már dőzs! - mondaná Hofi Géza. Aki nem örül 93 ezer forint minimálbérnek, vagy netán nem tud megélni belőle, az nem érdemli kormányunk szerető gondoskodását. 93 ezer forint végül is a mai árfolyamon 290 euró körül van. Igaz, pár hónappal ezelőtt ez megért volna 314 eurót is, de azért a pár euróért ne csapjunk nagy hűhót. Ezért a pénzért kormányunk kitette a lelkét. Még az Országos Érdekegyeztető Tanácsot is felszámolták, csak hogy a kormány dönthessen a sok akadékoskodó helyett. De azért van itt valami. Nem tudom, hogy tudod-e, hogy a munkabér nem a kormánytól, még csak nem is a munkaadótól függ. A munkabér Tőled függ, a munkavállalótól, a munkástól, a dolgozótól. Ha harcolsz a magasabb bérért, van esélyed, hogy megkapod. Ha nem, magadra vethetsz. A dolgozó tömegek egyelőre nem voltak képesek Európában egységes béreket, még egységes minimálbéreket sem kiharcolni. Törvényileg meghatározott minimálbért az unió 27 országából húszban alkalmaznak. Az európai minimálbérek meglehetősen nagy skálán szóródnak: míg Bulgáriában minimum 123 eurót kell fizetni a dolgozóknak, addig Luxemburgban minimum 1758 euróba kerül egy munkavállaló. Hát mit mondjak: ég és föld! Legyünk őszinték: ezért a 93 ezer forintért politikailag a magyar dolgozói társadalom alig tett valamit, mondhatnák semmit se. Dolgozni sokat kell érte. de küzdeni annál kevesebbet. Éppen ezért annyit is ér. 93 ezer forintból nem lehet tisztességesen megélni, rezsit fizetni, gyereket nevelni. Szóval, ha többet akarsz... De ezt Te is tudod!

Beleborzadok

Nem szeretnék az ellenség helyében lenni. Manapság persze nehéz eldönteni, hogy ki az ellenség és ki a barát. De mondjuk, hogy az ellenség az, aki ellen fenntartjuk remek kis hadseregünket. A magyar katonának már eddig a hire is elég volt, hogy a gaz ellenség megfutamodjon, de most már pláne nem kell tartanunk semmitől. Új korszak kezdődött 2012. január elsejétől az önkéntes tartalékos rendszer fejlesztésében, hiszen megindult a nem őrzés-védelmi feladatokra felkészítendő állomány felvétele - mondotta a nemrég megalakult MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság (MH HKNYP) parancsnoka, Vanyur Tibor ezredes. Aztán elmondta, hogy egyelőre nehéz pontos adatot mondani a jelentkezők számáról. Ezt már végképpen nem értettem. Mitől nehéz? Olyan sokan vannak? Netán a szomszédból felvett újdonsült magyar állampolgárok is jelentkeznek, és nehéz eldönteni, hogy ki még szlovák, és ki már magyar? Nehogy már szlovákok szolgáljanak dicső hadseregünkben! Aztán láttam néhány fotót. Te, én nem értem, hogy miért kell nekünk demokrácia címén államtitkokat kifecsegni? Te, hogy ki mindenki nem jelentkezett! Szerencsétlen tornából felmentett állás nélküli értelmiségi, az ötvenes éveinek végén járó, elhízott egykori továbbszolgáló. És még sokan mások, akiket persze bizonyosan foglalkoztat a haza védelme, de jelenleg speciel nincs állásuk, egzisztenciájuk, normális életük. Ha belegondolok, hogy a kormány elgondolása szerint nekik kellene megmenteni bennünket árvíztől, hótól, földrengéstől, netán a külső ellenségtől, beleborzadok.

Busz-nagyhatalom lehetnénk

Fantasztikus hírrel szolgált a Magyar Nemzet a múlt héten. Csaknem egyéves kényszerszünet után márciusban folytatódhat a kompozitkarosszériás autóbuszok gyártása a NABI kaposvári gyárában. Töredelmesen bevallom, hogy sem a kompozitkarosszériás buszokról, sem a NABI-ról nem hallottam. Utánanéztem. Nos, a buszkarosszériákról ezentúl se tessék kérdezni, mert nem lettem okosabb. A NABI-ról azonban most már tudom, hogy ez a North American Bus Industries, azaz Észak-Amerikai Autóbusz Gyár rövidítése. A NABI története még 1977-ben kezdődött, voltaképpen magyar ötlet alapján magyar szellemi részesedéssel. A magyar partnert úgy hívták, hogy IKARUS, és évi 13-15 ezer autóbuszával a világ legnagyobb gyárai közé tartozott. A mostani magyar-amerikai cég 100 darab városi buszt gyárt, s mintegy száz embernek ad munkát. Ja, igen, egy másik cikkben olvasom, hogy a Budapesti Közlekedési Vállalatnak 1367 autóbusza van, ebből az idén 222 darabot leállítanak, mert ha nem állítanák le, szegénykék útközben kimúlnának. Nem tudom, hogy a világ más részében el lehet-e adni magyar buszokat, de kis hazánkban egy helyreállított buszgyár hosszú évekre piacra találna. Hiszen nem csak Budapesten járnak buszok. Kezdetnek évi 5-6 ezer busz, 8-10 ezer dolgozóval? Tisztelt uraim, ott a kormányban és a parlamentben, a sok badarság helyett nem lenne célszerű inkább ezzel foglalkozni?

Thürmer Gyula blogja: Balszemmel 268.

Önbecsülés nélkül

Nagyon nem szép dolog, hogy az Egyesült Államok beavatkozik a magyar belügyekbe. Kifejezetten udvariatlan és sértő, ha az amerikai nagykövet nyilvánosan, netán a sajtóban bírálja a fogadó ország kormányát. Dehát ez Amerika! A farkastól nem lehet számonkérni, hogy te miért vagy olyan, mint a farkas: ragadozó, falánk, kegyetlen. Ilyen, mert ö a farkas. Az igazi kérdés az, hogy mi hogyan reagálunk a farkasra, azaz az amerikai beavatkozásra? Arra, amit a Népszabadság, a 168 óra, az ATV és általában a szocialista-liberális körök az elmúlt hetekben tesznek, egy szó van csak: undorító. Nem csak egyetértenek az USA, az IMF követeléseivel, de helyt adnak olyan figuráknak, mint az egykori nagykövet Mark Palmer, vagy Charles Gati, akik nem kevesebbre szólítanak fel, mintsem, hogy döntsétek meg erőszakkal a kormányt! A magyar történelemben mindig voltak szemét emberek. Kik a Habsburgoknak árulták be Rákóczit vagy Kossuthot, kik Hitlernek adták oda az országot. S, ne tagadjuk, olyanok is voltak, akik a szovjetek nagyhatalmi érdekeit tekintették magyar érdeknek, és az internacionalizmus jegyében kiszolgálták őket. Ma a globalizmus jegyében lökik oda Magyarországot a nyugati tökének. Szemét emberek, gerinc és önbecsülés nélkül. A kormányokat le lehet váltani, sőt, le kell váltani, ha kárt okoznak. De egy vezérelv lehet csak: mit akarnak a magyar emberek?

Facsemete és forradalom

A Szabadság múlt heti számában sokan felfigyeltek a szokatlan hírre: Popa Gyuri bátyám facsemetéket ajándékozott egy egész falu iskolásainak és óvódásainak. Jó lenne, ha követnénk példáját. Lehet, hogy egy-egy párttagunk külön-külön nem képes erre, de egy-egy megyei vagy városi szervezet egészen biztosan. S egyébként sem a facsemetén van a hangsúly. Sok minden olyan dolgot lehet tenni, aminek nincs köze a napi politikához, de világossá teszik a Munkáspárt szándékait. Ha kis dolgokban segítünk, az emberek számítani fognak ránk nagy dolgokban. Sok ember kerül manapság kilátástalan helyzetbe. Sok ember érdeklődik manapság a Munkáspárt iránt. Nos, e két dolog összefügg. Jön a középkoron már túl lévő mérnök, aki nem tud elhelyezkedni. Jön a kőműves, akit nagyon konkrétan sújt az építőipar válsága. A faluban senki sem épit, ahhoz meg már öreg, hogy az EU-ba menjen. Jön a középkorú vállalkozó, aki nem tudja, mibe fogjon, mert nincs is mibe. Gyors megoldást várnak tőlünk, munkát, piacot, jövőt. Ezt biztos nem tudjuk adni. De mi meghallgatjuk az embereket egy olyan világban, amikor a hatalom, a parlamenti politika egyáltalán nem kíváncsi a nép hangjára. De tudunk adni mást is. Hitet, meggyőződést, közösségi kereteket a harchoz. A facsemete, nos, bármely furcsa is, így visz bennünket közelebb a forradalomhoz.

Gáz van!

Gáz van! Igen, gáz van, mert előbb-utóbb nem lesz gáz. Magyarországnak mielőbb új hosszú távú szerződést kellene kötnie az orosz Gazprommal az orosz gázszállitások jövőjéről. Ez nem megy egyik napról a másikra, és mivel hosszú sor áll az orosz gázért, a végén még hoppon maradhatunk. Gázt ugyanis Amerikából nem lehet venni. Egyébként máshonnan se. De sajnos, gáz van, úgy általában is a magyar-orosz viszonyban. Pedig a kormány a kezdet kezdetén remek terveket vázolt fel. Ha meg is csinálta volna, ma az orosz reláció pénzügyi és politikai könnyebbséget jelentene a válság kezelésében, és némi ellensúly lenne a durva amerikai nyomással szemben. Történtek persze jó dolgok, mondjuk, a Tolsztoj Társaság létrehozása kiváló ötlet. Néha azonban úgy tűnik, hogy a magyar külpolitika nem tudja, hogy mit akar. Rosszul reagálnak, vagy ha jól is, többnyire elkésve. Egyszerre rosszban lenni Amerikával és Oroszországgal, nem túl szerencsés.

Elgondolkoztam magamban. Oroszországnak márciusban új elnöke lesz. Felkészült-e a kormány az „új elnök fogadására"? Van-e már hivatalos kapcsolat a Fidesz és az Egységes Oroszország párt között? Mi, munkáspártiak ugyan nem szeretjük Putyin pártját, de ők vannak hatalmon. Leült-e már a miniszterelnök a budapesti orosz nagykövettel? Fogadott-e bárkit is a velünk foglalkozó orosz szakemberek közül, akik befolyásolják a Kreml gondolkodását? Köszöntötte-e bárki is a magyar vezetők közül minden oroszok patriarcháját a pravoszláv karácsony alkalmából? Képesek-e a kormányhoz közel álló lapok legalább objektív tájékoztatást adni Oroszországról? Bár ezekben a hideg időkben a meleg hangú tájékoztatás is jól jönne. Tudunk-e két barátságos szót mondani az euro-ázsiai szövetségre tett orosz javaslatról? Lobbizunk-e már az orosz politikai elitben? Vannak-e barátaink Putyin környezetében? Értjük-e, hogy az orosz vezetés egy új Oroszországot akar a világnak mutatni a 2014-es szocsi olimpiával? Tud-e a hivatalos Magyarország részt vállalni e törekvésben? Remélem, hogy mégsincs gáz, mármint politikai, és akkor lesz gáz, mármint földgáz.

Tőkés válság és fasizmus

A tőkés rendszer jelenlegi válsága ismét élesen veti fel a fasizmus kérdését. A 20. század
tapasztalatai azt mutatják, hogy a tőke saját hatalmának megőrzése érdekében nem retten
vissza a legszélsőségesebb módszerek alkalmazásától sem. Az 1929-es világválság
milliókat juttatott az utcára. Milliók és milliók kerültek abba a helyzetbe, hogy –
Marx szavaival élve - láncaikon kívül már semmit sem veszíthettek. A Szovjetunió
sikeres fejlődése ugyanakkor példát mutatott Európa dolgozóinak: ha változtatni akarsz
helyzeten, indíts háborút a tőkések ellen, és vidd győzelemre a szocializmust! A tőke
megértette, hogy a szocialista forradalom fenyegetése ellen rendkívüli eszközre van
szüksége. Ez volt a fasizmus. De vajon, mi a helyzet ma?

„Tőke és Fasizmus jegyesek”

„Tőke és Fasizmus jegyesek.” József Attila írta e szavakat 1930-ban a Farsangi
lakodalom című verséhez. Ő megértette a lényeget, azt, amit manapság gyakran
igyekeznek elleplezni, különösen a szociáldemokrata, liberális körök. Ezek az erők
olyan jelenségeket neveznek fasizmusnak, amelyek ugyan kísérhetik a fasizmust, de
attól függetlenül is létezhetnek. A nacionalizmus, például, még szélsőséges formáiban
sem jelent automatikusan fasizmust. Az agresszivitás, a háborúra való uszítás létezett
jóval a fasizmus 20. századi megjelenése előtt is. Az antiszemitizmus, a zsidókkal
szembeni gyűlölet évszázadok óta létezik. Még a kommunista ellenesség sem a fasizmus
sajátja, hiszen még legdemokratikusabb polgári rendszerek is ellenségnek tekintik a
kommunistákat, és időről időre az eszközökben sem válogatnak.
Clara Zetkin, a német és a nemzetközi munkásmozgalom legendás alakja, már 1923-ban
óvta a munkásmozgalmat attól, hogy a fasizmust külső ismérvek alapján ítélje meg. „A
fasizmus jelenleg a nemzetközi burzsoázia általános támadásának klasszikus kifejezése, a
legerősebb és legkoncentráltabb formában.” – mondta a Komintern ülésén. Az ekkor már
66 éves Zetkin nagy éleslátással mutatott rá: „eddig zavar volt a fasizmus megítélésében
nem csak a proletártömegekben, de a forradalmi élcsapatban, a kommunisták között is.
Sokáig az a nézet volt uralkodó, hogy a fasizmus csupán a burzsoázia brutális terrorja,
és ezért történelmileg egy lapon emlegették Horthy magyarországi fehérterrorjával.”
Figyelemre méltó, hogy Zetkin a fehérterrort még nem azonosítja a fasizmussal.
Zetkin azt is aláhúzta, hogy a fasizmus azért jöhet létre, mert a tőkés gazdaság szétesik,
a tőkésállam megbénul, nem képes alapvető funkciót is ellátni. Megoldás lehetne a
szocialista forradalom, de ettől rettegnek a tőke erői, beleértve a szociáldemokratákat is.
Antonio Gramsci, az olasz munkásmozgalom jeles személyisége, aki életét is adta a
fasizmus elleni harcban, 1921-ben így fogalmazott: „Mi a fasizmus nemzetközi szinten?
Kísérlet arra, hogy a termelés problémáit gépfegyverrel és pisztolygolyóval oldják
meg.” Gramsci egy újságcikket is írt, némi leegyszerűsítéssel, de a lényegre rámutatott:
a kapitalizmus belső problémáiról van szó, arról, hogy a tőke nem képes a nyomort, a
bizonytalanságot, a válságot másképpen felszámolni, nem képes az „orosz veszélyt”
másként megakadályozni, csak új módszerekkel, a fasizmussal.
Később, 1935-ben a Komintern VII. Kongresszusán hangoztak el Georgi Dimitrov
szavai, amelyek az óta is a fasizmus legteljesebb marxista meghatározását adják: a
fasizmus a finánctőke „legreakciósabb, legsovinisztább és legimperialistább elemeinek
nyílt terrorista diktatúrája”.
De miért ragadnak meg a szociáldemokrata és liberális erők a külső jelenségeknél?
Nos, a válasz egyszerű. A szociáldemokrácia, a liberális erők nincsenek a kapitalizmus
ellen. A tőkés rendszert tekintik az emberiség természetes létének, legfeljebb azt akarják
javítgatni. Éppen ezért nem ismerik be, hogy a fasizmus nem véletlenszerű jelenség,
hanem a tőkés rendszer szülötte.
Ha beismernék, akkor el kellene fogadniuk a kommunistákat, vagyis azokat, akik a
kapitalizmus megdöntésére törekednek. Ezt pedig nyilván nem tehetik. Innen fakadnak a
szociáldemokrata és liberális körök fasizmus ellenességének eszmei és politikai korlátai.
Mivel nem kívánnak szembenézni a tőkés rendszer lényegével, megmaradnak a felszínen,
és kijelentik, hogy diktatúra volt a fasizmusban, diktatúra volt a szocializmusban, ezért
a fasizmus és a kommunizmus egy és ugyanaz. Ez természetesen nem igaz, de a tőke
sok emberrel képes elhitetni, és ezzel együtt meggyőzni őket arról, hogy ne akarják a
kapitalizmust megdönteni, elégedjenek meg a tőkés rendszer javítgatásával. Ebből fakad
az is, hogy a szociáldemokrata-liberális erők hangoztatják ugyan, hogy a fasizmus ellen
össze kell fogni mindenkivel, a kommunistákat azonban rendre kizárják ebből a „közös”
harcból. És mivel kizárják az antifasiszta harcból az egyetlen következetes tőke-ellenes
erőt, a kommunistákat, gyengítik, sőt esetenként maguk lehetetlenítik el a fasizmus elleni
sikeres harcot.

Van-e fasizmus Európában?

A kérdés nem az, hogy vannak-e fasiszta pártok, vagy vannak-e olyan erők, amelyek a
fasizmust tekintik megoldásnak. Ilyenek nyilván vannak. A kérdés az, hogy a mai európai
tőkés erők eljutottak-e arra a következtetésre, hogy a válság leküzdésére nincs más
megoldás, mint a pénzügyi tőke „legreakciósabb, legsovinisztább és legimperialistább
elemeinek nyílt terrorista diktatúrája”. A válasz egyértelmű. Az európai tőke ma még
nem a fasizmust tekinti egyetlen megoldásnak.
A tőkés rendszer ma kétségtelenül válságban van. Kiéleződnek az imperialista országok
ellentétei, megkezdődött a második világháború utáni európai rendszer, az Európai Unió,
az euró revíziója. A válság a rendszer lényegéből fakad, ezért nem lehet megoldani
a kapitalizmus eszközeivel. Ez objektíve azt jelenti, hogy a dolgozók problémáinak
megoldására csak egy út van: a tőkés rendszer megdöntése, a szocialista forradalom.
Az objektív szükségszerűség azonban nem azt jelenti, hogy a dolgozó tömegek akár
Európában, akár Magyarországon már holnap kezükbe veszik a hatalmat. Ehhez
forradalmi helyzetnek kell létrejönnie. Lenin szavaival: „Csak amikor az „alul lévők”
nem akarják a régit, és amikor a „felül lévők” nem tudnak élni és kormányozni a régi
módon, csak akkor győzhet a forradalom.”
Aleka Papariga, a Görög Kommunista Párt főtitkára a kommunista és munkáspártok
világtalálkozóján, tavaly decemberében világosan kijelentette: bár a görög dolgozók
minden más európai ország dolgozóinál keményebb küzdelmet folytatnak a tőke ellen,
Görögországban nincs forradalmi helyzet.
A Munkáspárt elnöke, Thürmer Gyula hasonló értékelést adott a magyar
viszonyokról: „A válság ellenére Magyarországon nincs forradalmi helyzet. A dolgozók
szervezetlenek, megosztottak. A tőkés hatalom mindent megtesz azért, hogy a dolgozó
emberek millióit megfélemlítse, megtörje a gerincüket.”
Ebből az is következik, hogy a tőke egyelőre nem fordult rendkívüli eszközökhöz.
„Számos országban egyre élesebb támadás folyik a demokratikus jogok és a szuverenitás
ellen. Erősödik az antikommunizmus. Összehangolt intézkedéseket foganatosítanak
a kommunista és munkáspártok, a szakszervezetek, a politikai és demokratikus
szabadságjogok ellen.” – fogalmazták meg Athénban közös véleményüket a kommunista
és munkáspártok. Szó sincs azonban arról, hogy a fasizmus vette volna át a hatalmat, sőt,
az elmúlt évek közös dokumentumaiban ilyen összefüggésben még e szó szerepel.

A dolgozó nem mehet a tőkésekkel

A tőke erői több féle megoldással próbálkoznak a válság rendezésére. A tőkések
fő eszköze, hogy a válság terheit a dolgozókra hárítják át. Ezt látjuk az EU minden
országában, és ezt tapasztaljuk Magyarországon is. A tőke érti, hogy ennek is megvan
a kockázata, hiszen ez objektíve növeli a szociális ellentéteket, és így közelebb hoz
bennünket a forradalmi helyzet kialakulásához.
A tőkés erői növelik a támadásokat a kommunista és munkáspártok ellen. Ezt látjuk
Magyarországon is. Az ok nyilvánvaló. Ma még a kommunista pártok nem tudják átvenni
a hatalmat, de potenciálisan, mint a tőke egyetlen következetes ellenfelei, ők lesznek
képesek a dolgozók harcát vezetni, és a kapitalizmust megdönteni. A tőke meg akarja
előzni ezt a helyzetet, és csirájában elfojtani a tőke ellen ténylegesen fellépő erőket.
A tőke kitalált még valamit. Csináljunk olyan szervezeteket, amelyek látszólag nagyon
tőke-ellenesek, a valóságban azonban nem lépnek fel a kapitalizmus ellen. Ugyanakkor
félrevezetik, elcsábítják azokat a dolgozói tömegeket, amelyek tényleg harcolni akarnak.
Az elmúlt évtizedben például a szociális fórumok mozgalmát olyan erővé tették, amely
elvonja a figyelmet a kommunista pártoktól. Fausto Bertinotti, az olasz kommunisták
egykori vezére maga is azt hirdette, hogy a szociális fórum-mozgalom „a mozgalmak
mozgalma”, s mint ilyen korunk forradalmi ereje. Ez persze nem igaz. Az olasz
kommunista mozgalom bele is bukott ebbe a téveszmébe.
De ilyen találmány a szélsőjobboldali radikalizmus is. Magyarországon a Jobbik a 2010-
es választáson látszólagos tőke-ellenes szövegeivel besöpörte a kapitalizmust ténylegesen
ellenzők szavazatait is. Ezzel a tőke megakadályozta, hogy a Munkáspárt bejusson
a parlamentbe. A Jobbik mint politikai fegyver ma is ott van a magyar tőkésosztály
fegyvertárában, de visszafogottan használják.

Ne üljünk fel a tőkés trükköknek!

Ma Magyarországon a szociáldemokrata-liberális körök teszik a legnagyobb
erőfeszítéseket arra, hogy az egyre elégedetlenebb dolgozói tömegeket maguk mellé
állítsák. Ma ők vannak ellenzékben, és szeretnék a hatalmat visszaszerezni. Nagyon
ravaszul összemosnak két folyamatot, a tőke és a dolgozók közötti osztályharcot és a
tőkés körök egymás közötti küzdelmét.
Az egyik oldalon tény, hogy folyik a tőke és a dolgozói tömegek közötti osztályharc.
Ennek része, mondjuk, az, hogy a kormány elvette a rendvédelmi dolgozók
nyugdíjkedvezményét, elfogadtatta az új munka törvénykönyvét. Ha ez a harc
következetesen folytatódna, előbb-utóbb kiderülne, hogy ki akarja valójában megdönteni
a tőkét, és ki csak a látszatot kelti. Ez felerősítené a Munkáspártot, és meghatározó
tényezővé tenné, ráadásul a szociáldemokrata-liberális erőkkel szemben.
A szociáldemokrata-liberális erőknek kapóra jött, hogy a Fidesz-kormány erőszakos
intézkedések egész sorát vezeti be. A Fidesz-kormány a kapitalizmust akarja
megmenteni, de ezt csak a hatalom koncentrálásával tartja lehetségesnek. Ezért veszi
ellenőrzése alá a sajtót, ezért igyekszik a Nemzeti Bankot a kormányzati törekvéseknek
alárendelni, megváltoztatni a választási törvényt, s tesz egy sor más lépést, amely
korlátozza a polgári demokráciát.
A Fidesz-kormány lépései két irányban is hatnak. Egyrészt, korlátozzák a tényleges
osztályellenfél, a dolgozók és az őket képviselő Munkáspárt lehetőségeit. Másrészt,
kiszorítja a hatalomból a szociáldemokrata-liberális erőket. A szociáldemokrata-liberális
erőket abszolúte nem zavarja, ha a kommunistákat korlátozzák, sőt örülnek is neki. A
saját korlátozásukat viszont úgy igyekeznek beállítani, mintha nem csak őket, hanem
a dolgozói osztályokat, az embereket általában érintené. A nép, a dolgozók már húsz
éve nem részesülnek a demokráciából, a szociáldemokrata-liberális erők azonban
megpróbálják elhitetni, hogy, mondjuk, a Klub Rádió bezárása súlyos merénylet a
magyar nép egésze ellen. A rendvédelmi dolgozók osztályharcosnak induló ügyéből
gyorsan Szolidaritás mozgalmat csináltak, és így a szervezett dolgozók egy részét
megpróbálják a tőkésosztály belső küzdelmének szolgálatába állítani.
Ugyancsak megkísérlik a parlamenten kívüli pártokat, a társadalmi szervezeteket a
maguk szolgálatába állítani. Azt a tényt például, hogy Dörner Györgyöt nevezték ki az Új
Színház igazgatójának, lehet bírálni, sőt elítélni. Nem helyes azonban úgy beállítani, mint
a fasizmus megnyilvánulását, s erre koncentrálni a figyelmet.
A tőkések trükkjei hatnak a dolgozói osztályokra, sőt a kommunista erőkre is. Már
Zetkin is felfigyelt arra, hogy sok megtévesztett dolgozó ember áll a szélsőjobboldal,
sőt a fasizmus mellé. Ez a mai Magyarországon is igaz. Hány és hány munkás és
dolgozó van, aki elhiszi a Jobbik demagógiáját, aki felül a cigányellenességnek, az
antiszemitizmusnak!
De hányan vannak olyanok, akik szerint a Munkáspártnak együtt kell haladnia a
szocialista-liberális erőkkel, mert egyébként végleg elszigetelődik? Hányan vannak
olyanok, akik gondolkodás nélkül elhiszik a szocliberális álllitást, miszerint a fasizmus
már is hatalmon van Magyarországon.
A Munkáspárt dolga az, hogy világos elvi politikát folytasson. Se ide, se oda, csak a
dolgozók érdekeit követni! A kommunista párt nem ülhet fel a tőkésosztály trükkjeinek,
nem válhat a tőkések valamelyik csoportjának fegyverévé.
Magyarországon nem fasiszta rendszer van, hanem a tőkés rendszer konzervatív-
nacionalista változata. A helyzet tovább romolhat. Az európai válság további romlása,
az euró és az EU esetleges összeomlása drasztikusan megváltoztathatja az európai
helyzetet és magyarországi helyzetet, és elindíthatja Európát, s talán Magyarországot is,
a forradalom útján. Ha a tőke érzékeli ezt a veszélyt, lehet, hogy a fasizmus eszközéhez
nyúl.
Félhetünk ettől, de a félelem azonban nem megoldás. Szilárd és bátor elvi politikával
kell válaszolnunk. A Munkáspárt feladata az, hogy meggyőzze a megtévedt, manipulált,
becsapott dolgozói tömegeket arról, hogy a dolgozók érdekeit a tőkésekkel szemben
sem a szélsőjobboldal, sem a szociáldemokrata-liberális, sem a konzervatív-nacionalista
pártok nem képesek megvédeni. Erre csak a tőkés rendszer következetes ellenfelei, a
kommunisták, a Munkáspárt képes.

„A szavak ereje”

Az egyik nyári hajnalon, a  Kossuth Rádió adását szokás szerint bekapcsolva a hírek meghallgatása céljából a „Kedves hallgatóink, megkezdjük adásunkat” stb. szöveg után a következő meglepő bejelentést hallom: „Kossuth Rádió” – kis  szünet – „A szavak ereje”. Nocsak, gondoltam magamban, ez meg mi? Mi ez „a szavak ereje”? Ezután a következő híradásban is elhangzik ugyanez, azóta pedig minden alkalommal. Vagyis rá kellet jönnöm, hogy ez egy jelszóféle akar lenni, amit automatikusan bemondanak, vagyis lejátszanak, talán az új műsorpolitika jegyében, amit közöltek is, hogy ettől kezdve ez lesz. Magyarul, jól felforgatták a műsorszerkezetet, például a hajnali 4 órás hírek után az 5 órás hírekig népzenét játszanak „korán kelőknek”, a „Vendég a háznál” c. műsor helyett, amit viszont a déli ebéd előtti időpontra tettek. Ez csak egy példa, de tanulságos: a XXI. században a korán kelő magyar dolgozóknak népzene kell, hogy ettől felfrissülve, netalán csárdást járva menjenek munkába, nótákat dalolva üljenek be a kamionokba, vagy árvalányhajat tűzzenek légkondicionált traktoraik fülkéi mellé. Ugyanakkor a  nagymamák és kismamák, édesapák és édesanyák, bevásárlás vagy munka közben kapcsolják be a rádiót és hallgassák meg, hogyan kell bánni a megszületendő csecsemővel, a lázas kisgyerekükkel, az óvodás-, vagy iskoláskorú nagyobb gyermekeikkel, hogyan kell kezelni a serdülőkori problémákat stb. 

Mivel népzenét legfeljebb egy boros pincében hallgatnék, ha még lennének cigányzenekarok; a „vendégek a háznál” pedig nálunk már rég felnőttek, tehát már nekik kell többet foglalkozni velem, mint nekem velük, ezzel a bosszantó cserével nem foglalkozom sokat, bár szívesebben hallgatnék mást ezekben az időpontokban. 

Azon viszont elgondolkodtam, hogy mit is akar jelenteni ez „a szavak ereje”  jelszó, vagy reklámszöveg, vagy micsoda.  Mit is akarnak nekünk ezzel mondani a hírek előtt? Azt hiszem, hogy a szavaknak önmagukban semmi ereje nincs. Például milyen ereje van annak a szónak, hogy asztal? Ez egy szó, amit a magyar nyelv egyezményes hangkiejtéssel egy bizonyos tárgy megjelölésére használ. Más nyelvekben más hangkiejtésű szó ugyancsak erre a tárgyra vonatkozik. Minek kellene, hogy ennek a szónak önmagában ereje legyen, hiszen ha ugyanazt a hangkiejtést, vagy betűkkel való leírását egyszer erre, máskor másra használnánk, akkor nem értenénk egymást. Persze az asztalhoz asszociációk is tartozhatnak, ekkor azonban szóösszetétel jön létre, például „terített asztal”, vagy összetett szó, mint „íróasztal”, vagy jelzős szerkezet „kecskelábú asztal”; de mi ezeknek az „ereje”. Ezután következnek a mondatok, pl. a rádió bejelenti, hogy „esik az eső”. Ennek lehet, hogy van valami hatása, mivel egyes emberek ennek megfelelően fognak öltözni, mások esetleg nem, mert szeretnek az esőben hajadonfőtt sétálni. Tehát a mondatoknak sincs ereje, hacsak nem az a céljuk, hogy mozgósítsanak valamire, vagyis, hogy a szavakat, mondatokat tettekre váltsuk. Igen, én úgy gondolom, hogy a tetteknek van ereje, és persze ezeket szavak előzik meg, olyan szavak, melyeknek van hitele.  A gondolatok is szavakban fogalmazódnak meg, de ez önmagában még nem elég ahhoz, hogy a különálló szavaknak ereje is legyen. A nagy gondolkodók, írók összefüggésekben gondolkodtak, és szavaiknak volt is ereje, mivel hitelesek voltak; feltárták és megértették  a társadalom valós problémáit és könyveikben magas színvonalú stílusban közzé is tették következtetéseiket, ami valóban elgondolkodtatta, sőt, ha úgy tetszik mozgósította, de legalábbis állásfoglalásra késztette az embereket. A rádió hírműsorának persze nem ez a feladata, de akkor minek ez a hamis jelszó? 

Miután idáig jutottam „gondolataimban”, feltettem a kérdést, mit is akar a Kossuth Rádió ezzel a „jelszóval” a rádióhallgató közönségnek mondani?

Első megközelítés:  a  „Kossuth Rádió” – kis  szünet – „A szavak ereje” összetétellel netalán azt kívánja sugallni, hogy ennél a rádiónál van a szavaknak ereje, míg más adóknál nincs, hallgassatok bennünket minél többen, mi a szavak erejével közvetítjük az igazságot (erről jut eszembe a korábbi szintén felesleges szlogen: „Magyarország leghallgatottabb rádióműsora” – mivel közszolgálati rádióról van szó a nagy hallgatottsági szám nem csoda).  Vagyis a Kossuth Rádió netalán „a szavak erejével” manipulálni akarja a hallgatókat? Mégpedig a hírekkel, melyeknek objektíveknek kellene lenni, főleg a közszolgálati rádióban. A hallgató elbizonytalanodik, hihet-e egyáltalán annak, amit hall, elvégre gyanús az egész, ha már eleve meg akarják győzni valamiről. 

Második megközelítés: „A szavak erejével” a Kossuth Rádió valóban mozgósítani akarja valamire a rádióhallgatókat. Persze kérdés, hogy mire és miért éppen a hírműsor előtt? Milyen következtetéseket kell a hallgatóknak levonni a hírekből? Netalán az a hír, hogy „a Kormány bevezeti a vizitdíjat” majd arra indítja a tömegeket, hogy a munkába menetel helyett tüntessenek az utcán? Vagy az, hogy „Irakban több mint háromezer amerikai katona vesztette életét” azt jelentse-e, hogy indítsunk segélycsomag kampányt a hozzátartozóknak, mint ahogy ők küldtek nekünk 1956-ban? Ezek blőd kis gondolatok lennének, melyekből remélhetően soha nem lenne tett (szerencsére). Tehát, ha a szavak nem válthatók értelmes tettekre, akkor elvesztik a hitelüket is, ami egyre inkább kezd így lenni Magyarországon. A rendszerváltás óta különösen. A pártok és vezetőik már annyi mindent ígértek, és annyit tettek keresztbe egymásnak az elmúlt 23 év alatt, hogy jelentős tömegeknél hitelüket vesztették, s ezen a tényen a „szavak ereje” jelszóval még a Kossuth Rádió sem segíthet. Persze egész más lenne a helyzet, ha ezzel a címmel, hogy „A szavak ereje”  vagy inkább a „A szavak hitele” egy külön műsort indítana, s nem csak egy egymondatos jelszóvá degradálná azt, aminek sokkal mélyebb értelme van.     

Harmadik megközelítés: a Kossuth Rádió szerkesztői egyszerűen elvesztették kritikai érzéküket és bedőltek egy értelmetlen PR szövegnek, amit HR menedzser stílusban kitalált egy erre alakított „team”, azaz csapat, mely jól végezte munkáját, mivel ezt a jelszót nem érti senki, egy idő után nem is figyel oda senki, nem gondolkodik rajta senki, tehát lehet sugározni éjjel, nappal egy számítógépről minden híradásnál, ezzel is jelentős másodperc költségeket megtakarítva a Kossuth Rádiónak (adjuk össze az egész évi mennyiséget és számítsuk át Forintra). Micsoda megtakarítás! Vagy nyereség a rádiónak, mivel fenntartását az adófizetők fizetik így is, úgy is. 

A műsorszerkesztésben más „újítások” is bevezetésre kerültek, hasonló eredménnyel. Az „Új vidék, határok nélkül” is egy zavaros értelmű kifejezés, mivel nem igen tudni, hogy hol van az „Új vidék”, mi van „Határok nélkül”; az adott riport éppen határokon belül, vagy kívül készült-e; és egyáltalán miről szól, hazai problémákról, vagy a határokon kívüli magyarság problémáiról. Mi az oka két műsornak egy  kevert műsorba való összeolvasztásának? Mi a célja az egyre gyakoribb ismétléseknek, például a „Vasárnapi újság” rövidített megismétlésének ugyanazon a napon az esti órákban, mikor az egész elérhető az interneten is? Az ismétléseknek is csak gazdasági okai vannak, vagy nagyon fontos egyes riportok újraközlése, másoké meg nem fontos? És egyáltalán milyen szempontok alapján válogat a szerkesztő? Miért nem bízza ezt a hallgatókra?

Mindemellett egyes bemondók gyakran bakiznak, dadognak, sejtelmesen suttognak, édelegnek vagy éppen lihegnek, ami a korábbi hagyományos nyugodt, szépen hangsúlyozott szövegmondással szemben feltűnő és zavaró változás.

Persze „változnak az idők…” és változzunk velük mi is, de azért néhány hagyományt, szokást, vagy akár műsorrendet is érdemes megtartani. És főleg a rádiózás értelmét, ami többek között az objektív tájékoztatás, a kultúrára való nevelés, az igényes szórakoztatás, a tudományos ismeretterjesztés és akár a vitáknak is helyet adó mélyebb politikai, gazdasági elemzések közvetítése a hallgatók felé. Szerencsére a Kossuth Rádió még sok igen színvonalas műsort szerkeszt és sugároz, s reméljük, hogy ez a jövőben is így lesz és nem süllyed le egy kereskedelmi rádió színvonalára. És nem önreklámozó jelszavakra lesz szüksége. 

Dr. Erdész Károly

Ellenzéki demokratikus tüntetés: nem a mi háborúnk

Nem a mi háborúnk
„A Köztársaságot elnyomó, a magyar társadalmat megnyomorító Orbán-rezsim hatalma ellen a legszélesebb demokratikus összefogásra van szükség.” – jelentette be még az újesztendő beköszönte előtt az MSZP. Január második napján mindjárt össze is rántották a „demokratikus összefogás” erőit. Meglepetés nem volt, és nem is lehetett várni. Ott volt mindenki, akit a szocliberális körök demokratának tartanak, vagyis az MSZP, az LMP, és a közelmúltban összetákolt Szolidaritás. Na, és persze ne feledkezzünk meg Gyurcsány új pártjáról, a Demokratikus Koalícióról sem!
Nem volt ott a Munkáspárt. Senki sem hívott bennünket. De, ha hívtak is volna, akkor sem mentünk volna. Ez nem a mi háborúnk. Mi nem a tőkésosztály egyik vagy másik csoportjának érdekeiért küzdünk, hanem a dolgozó emberekért, a tőkés rendszerváltás veszteseiért, a jogaiktól megfosztott munkásokért, a falu kisemmizett dolgozóiért.
Ki küzd ki ellen?
A parlamenti pártok fordulópontnak tekintik a 2010-es választásokat. A Fidesz forradalomnak, új rendszerváltásnak látja. Az MSZP, az LMP szerint viszont ekkor kezdődött a Fideszes „önkényuralom”, a magyar társadalom elnyomorítása. Nos, egyik sem igaz!
A meghatározó történelmi fordulat nem 2010-ben volt, hanem 1989-90-ben. Akkor valóban gyökeres változás volt. Megdöntötték a szocializmust, bevezették a tőkés rendszert. A szocializmusban a gyár, a bank, a gazdaság társadalmi tulajdonban volt, a tőkés rendszerben minden a magántőkéseké. A szocializmusban a dolgozó emberek ültek a parlamentben, ma tőkésosztály hivatásos képviselői. A szocializmusban az ember számított, a kapitalizmusban a pénz. Ez valóban gyökeres változás.
A magyar társadalom megnyomorítása is akkor vette kezdetét. Falun a termelőszövetkezeteket verték szét, a városban a nagyüzemeket. Az „eredmény” másfélmillió munkahely felszámolása.
A demokrácia korlátozása is akkor kezdődött. A rendszerváltók a demokráciából kiszorították a dolgozókat és képviselőiket. A sajtóba azóta sem engedik be a Munkáspártot, vagy bárki mást, akinek nem tetszik a kapitalizmus. A demokrácia számukra nem népuralmat jelent, hanem úri klubbot, ahol kiélhetik magukat a tőkés rend hívei, és védhetik a pénz uralmát.
A Fidesz és a szocliberális erők küzdelme, bármilyen jelszavakba is öltöztessék, nem más, mint a rendszerváltás nyomán hatalomra jutott tőkésosztály két csoportjának kíméletlen háborúja.
A háború nem ma kezdődött, és nem is 2010-ben. A rendszerváltás előtt az akkori ellenzéknek két csoportja volt. A demokratikus ellenzék, azaz döntően az SZDSZ és a „népies”, konzervatív ellenzék, lényegében az MDF. A megosztottságnak mély történelmi gyökerei voltak. Elég, ha az urbánusok és a népiesek ősrégi szembenállására utalunk. Voltak azonban közös érdekek: legyőzni a közös ellenséget, a Kádár-rendszert, és megtartani az így megszerzett hatalmat. Az MDF és az SZDSZ 1990-ben ezért kiegyezett egymással a hatalom megosztásáról.
Volt azonban még egy szereplő, az MSZP. A nyugat ugyanis békés rendszerváltást akart. Nem azért, hogy magyar emberek életét kíméljék meg, hanem azért, hogy az emberek ne vegyék észre a tőkés fordulatot, s a változás könnyebben menjen. Ma már tudjuk: nem is vették észre. A békéhez az is kellett, hogy az egykori MSZMP vezetőinek egy része átadja a hatalmat. Cserébe beengedték őket a kapitalista rendszerbe. A szocik ügyesek voltak, igazi tőkéssé váltak, elfogadták a kapitalizmust, a NATO-t, az EU-t, mindent.
A szocik egyedül erre nem lettek volna képesek, mert nyugaton sokan a régi rendszer képviselőit látták bennük. Kellett valaki, aki szalonképessé teszi az MSZP-t. Nos, ez volt az SZDSZ. A liberálisok gyorsan rájöttek valamire. A magyar társadalom olyan, hogy ők mindig ott lesznek a politikában, de soha sem fognak egyedül kormányra kerülni. Ha tisztára mossák a szocikat, cserébe bekerülnek a hatalomba, és akkor gyerünk! Így alakult ki a magyar tőkés rend politikai struktúrája, amely egyensúlyokra épült. A pártok váltogatják egymást a kormányban, de egyik sem számolja fel a másikat. Az egyetértés része volt az is, hogy a kapitalizmus ellenfeleit, azaz a Munkáspártot semmilyen körülmények között sem engedik be a hatalomba.
2010-ben azonban megváltoztak az erőviszonyok. Az MSZP-SZDSZ páros oly mértékben lejáratódott, hogy már-már a kapitalizmus létét veszélyeztették. A tőkés világ ezért hatalomra segítette a Fideszt, amely népszerű, részben a Munkáspárttól átvett ígéreteivel kétharmados többségre tett szert. A Fidesz úgy érezte, hogy most mindent lehet. Egyrészt, felül lehet vizsgálni a rendszerváltás idején született megállapodást, és az MSZP-t végleg el lehet távolítani a hatalomból. Másrészt, itt a lehetőség arra, hogy a nemzeti-konzervatív erők leszámoljanak a liberális erőkkel.
Nem a mi háborúnk
Amit az MSZP, az LMP és barátaik féltenek, az nem a demokrácia, nem a nép hatalma. Amiért aggódnak, az az ő hatalmuk. 2010-ben az szocliberális erők elveszítették a parlamenti, önkormányzati, kormányzati tisztségeiket. S velük együtt nem csak a pénzt, hanem a befolyást is, amit kormányzásuk idején nagyon ügyesen váltották át pénzre.
A szocliberális erők értik, hogy a népet nem hatná meg, ha a saját hatalmuk visszaszerzéséről beszélnének. A hatalmi vágyakat ezért jól csengő jelszavakba kell öltöztetni. Például, védjük a demokráciát, óvjuk a kisebbségeket, le az antiszemitizmussal, védjük meg a Klub Rádiót, pusztuljanak a szélsőségesek! Ezek nagyon jó jelszavak, nem lehet beléjük kötni, hiszen, mondjuk, ki ne akarna a fasizmus és antiszemitizmus ellen fellépni.
Ráadásul ezekre a jelszavakra vevő az amerikai és a nyugat-európai közvélemény is. Az EU-országok népei örültek a magyaroknak, amíg megszerezték a piacainkat. Mostanság azonban egy csóró, zavaros társaság vagyunk a szemükben, amely csak terhet jelent az egyébként is veszélybe került nyugat-európai jólétre nézve.
A szocliberális erők nem a kapitalizmus ellen küzdenek, hanem a Fidesz-kormány ellen. Az embereket pedig azzal hülyítik, hogy minden jobb lesz, ha leváltják Orbánt és kormányát. Ez az, ami nem igaz.
Mert mi is a dolgozó emberek problémája? Nincs munka, alacsonyak a fizetések, magasak az árak. Ehhez még hozzá jön az, hogy az emberek felélték tartalékaikat, sőt milliók verték magukat adósságokba.
Megváltozik-e a helyzetük, ha jön egy új szocliberális kormány? Nem, nem, és nem! Az MSZP is, a Fidesz is, az LMP is, a Jobbik is, a Demokratikus Koalíció is azt ígéri, hogy megoldja az emberek gondjait. Amikor hatalomra kerülnek, akkor a tőkésosztály érdekeit valósítják meg. Vagyis marad a munkanélküliség, az alacsony fizetés, a kiszolgáltatottság.
Lehetne változás? Lehetne! Ehhez azonban a dolgozóknak, maguknak kellene beleszólniuk abba, hogy mire költik az ország pénzét, kitől veszik el a pénzt, és kinek adják oda. Ez azonban nem következett be mindezidáig. A tőkés pártok kiszorítják a politikából, a médiából Munkáspártot, a dolgozó tömegek pedig nem hiszik el, hogy a Munkáspárt tényleg meg tudná változtatni az életüket, s ezért inkább valamelyik tőkés pártra szavaznak. Legalább is ma még.
A Munkáspárt nem állhat az MSZP, az LMP és barátaik mellé, mert akkor mi is félrevezetnénk a dolgozó embereket. Mi is azt sugallnánk, hogy egy másik tőkés kormány jobb, mint a mostani tőkés kormány. Ez pedig nem igaz. Ez a jelszó csak arra jó, hogy leszereljék az elégedetlenségét, a dolgozókat, a szakszervezeteket, a társadalmi szerveződéseket eltántorítsák a valóságos küzdelemtől, a tőke elleni osztályharctól. A Munkáspárt nem állhat a Fidesz mellé sem, bármennyire is egyetértünk azzal, hogy a magyar gazdaság függetlenségét vissza kell szerezni, és nincs más út, mint saját erőforrásaink kihasználása. Nem csak azért nem állhatunk melléjük, mert a jó elképzelések végrehajtása ellentmondásos, zavaros. Az ok az, hogy a kapitalizmust, a dolgozó emberek bajainak fő okát a Fidesz sem változtatja meg, sőt a válság terheit a dolgozókra hárítja.
Mi a teendő?
Mi a teendő? Türelmesen magyaráznunk kell a dolgozó embereknek, hogy a munkanélküliség, a szegénység, a bizonytalanság oka maga a tőkés rendszer. A tőkés rendszer pártjaitól nem várhatnak ajándékot, hiszen ők nem akarják megváltoztatni a kapitalizmust. Az a miénk, amiért megküzdünk.
Meg kell értetnünk az emberekkel, hogy nem szabad felülni a hamis prófétáknak, a tőkés kormányokkal békét kötő szakszervezeti arisztokráciának, a Szolidaritás típusú mozgalmaknak és a szociális partnerséget hirdető más álbaloldali szervezeteknek. Ott kell lennünk mindenütt, ahol dolgozó emberek vannak. Segítenünk kell nekik kis és nagy dolgokban. Megértetni velük, hogy számíthatnak ránk. A Munkáspártnak nincsenek a dolgozók érdekeitől eltérő érdekeik. Nekik akarunk jobb életet, és ennek csak egy útja van: a tőkésrendszer legyőzése, olyan rendszer teremtése, ahol az ember a fontos, és nem a pénz.

Thürmer Gyula blogja: Balszemmel 267.

A mai ínséges világban sokan töltöttük az év utolsó napját a televízió előtt. Sok
mindent lehetett csinálni. Rágcsálni a tv előtt a karácsonyi bejgli maradványait,
belekóstolni a szomszédasszony kocsonyájába, jókat bosszankodni, szidni a
színészeket, a politikusokat, meg egymást. Egy dolgot speciel nem lehetett tenni:
nevetni. Az MTV1, azaz a fő állami televízió műsora inkább hasonlított egy húsvéti
misére, mintsem egy szilveszteri kabaréra. Volt itt minden, magyar himnusz, székely
himnusz, szózat, csak humor nem. A szocliberális tábor az ATV Sas-kabaréjában élte
ki magát. Humornak álcázták ízetlen tréfáikat, a kormánypolitika útszéli bírálatát. A
politikailag köztes csatornákon pedig valamilyen zavaros keverék volt Hofiból meg
egyéb retróműsorokból és a nagyon is mai igénytelenségből, tehetségtelenségből,
provincializmusból. Szóval, nem nevettünk.
Egykor valóban lehetett nevetni szilveszterkor. Az emberi gyarlóságokon, a politikai
élet csacskaságain, önmagunkon. A televízió, a rádió, a színészek igyekeztek
mosolyt csalni az arcunkra. Tehetségesek voltak, tudtak nevettetni. De könnyedén
nevettünk azért is, mert ha voltak is gondjaink, biztosak voltunk benne, hogy az
újévben így vagy úgy, de megoldódnak. Mostanság nem nevetünk szilveszterkor.
Biztosan tudjuk, hogy az életünk január elsején sem lesz jobb, s bármit is ígérjenek a
parlamenti pártok, a kormányok, senki sem fog segíteni.
Szocliberális feljelentés
Te, ezek nem változnak, régen Moszkvában jelentették fel ellenfeleiket, most meg
Washingtonban és Brüsszelben! Régi ismerősöm mondta ezt nekem a szocliberális
értelmiség egyik felkapott személyiségéről. Ismerősöm pár éve még a budapesti
Orosz Kulturális Intézet igazgatója volt, de a szovjet időkben ott dolgozott, ahova az
ilyen feljelentések befutottak. Megvolt a véleménye a magyar értelmiségről.
Miről jutott ez eszembe? Nos, karácsony előtt a Népszabadság közölte le az amerikai
külügyminiszter levelét, amelyben nem kevesebbet kér a magyar miniszterelnöktől,
minthogy változtassa meg a magyar törvényeket az amerikaiak szája-íze szerint. A
Népszabadság szinte élvezkedett, a mögötte álló szocliberális köröket egyáltalán
nem zavarja, hogy az amerikaiak otromba módon beavatkoznak belügyeinkbe. Sőt,
büszkék arra, hogy amerikai barátaik őket támogatják.
Amerika erős, befolyásos ország. Sokféle amerikai szervezet működik kis hazánkban
a nagykövetségtől kezdve a CIA, az FBI, a Pentagon képviseleten át az üzleti világig.
A fő erejük azonban nem ebben van. A tőlük jövő külső impulzusok mérgezőek, de
még nem halálosak. Csakhogy a mérget az amerikaiak szocliberális barátai egyenesen
a magyar társadalom vérkeringésébe juttatják.
Tévedés azt hinni, hogy Magyarországnak tesz jót az, aki egy külföldi hatalomhoz
rohan honfitársait feljelentgetni. A csatákat itthon kell megvívni, a saját népünket kell
meggyőzni nem más országok közvéleményét. Árulás ez is. Saját értékeinket áruljuk
el, önbecsülésünket adjuk fel, magunk állítjuk ki a szegénységi bizonyítványunkat.
Szeretném leszögezni, hogy az Orbán-kormány tőkés kormány, s mint ilyet, nem
védem. De becsületükre legyen mondva, a nemzeti érdek képviselete számukra nem
merül ki abban, hogy újévkor eléneklik a Himnuszt, és előtte elszavalják a Szózatot.
Jól vagy rosszul, ügyesen vagy ügyetlenül, de megkísérelnek ellensúlyokat találni az
egyoldalú amerikai függősséggel szemben. A szocliberális tábor meghajol az Egyesült
Államok, az IMF előtt. A Tom Lantosok világa ez, ahol nincs magyar érdek, csak
valamilyen globalista, világpolgári érdek.
Nemzeti provincializmus
Provinciálisak vagyunk, műveletlenek, de nagyképűek. Az észak-koreai vezető, Kim
Jong Il halálakor felhívott az egyik internetes újság munkatársa. Maga találkozott
vele, mesélje el, mi ott a helyzet? – mondta. Nézze, válaszoltam, sajnos, nem
találkoztunk. Biztos? Biztos, erre azért emlékeznék. De a KNDK számos felső
vezetőjét személyesen ismerem, többször voltam ott, mint bárki a magyar politikusok
közül, szívesen elmondom, hogy mi is a valóság. Az nem kell! – mondta a tudatlan
emberek magabiztosságával, és letette a telefont. Én nem szólhattam, viszont olyanok
adtak hosszú nyilatkozatokat, cáfolhatatlan értékeléseket, akik soha sem jártak Észak
Koreában, s tudatlanságuknál csak kommunista-utálatuk a nagyobb.
A magyar diplomácia is kitett magáért. A külügyminisztérium a bécsi magyar
nagykövetség alacsonyrangú munkatársat küldte el. Összehasonlításképpen mondom
el, hogy az osztrák köztársasági elnök elküldte az elnöki iroda képviselőjét, az osztrák
külügy pedig a területileg illetékes főosztály vezetőjét. Nem sok, de sokkal több, mint,
amit Magyarország tett. Ők sem kedvelik a koreai rendszert, de tudják, hogy az utcán
nem illik köpködni. A diplomáciában pláne nem.

Thürmer Gyula blogja: Balszemmel 266.

Síró bankok

Egészen megsajnáltam az Erste Bankot, és vele együtt a többit is, amikor a főnökük elsírta magát az InfoRádióban, hogy milyen komoly veszteségeik vannak a bankoknak. Mert ugye, itt van a banki különadó, a dcvizahitelesek végtörlesztése, amit ez a csúnya kormány kitalált, és úgymond, a bankoknak kell lenyelni. A bankok ezért kevesebb hitelt fognak adni, bezárnak egyes fiókokat, embereket bocsátanak el, akikkel természetesen végtelenül együtt éreznek, de mossák kezeiket. Szóval, én szétzavarnám ezt az élősködő bandát úgy, ahogy vannak. Az elmúlt húsz évben a bankok megszállták a magyar élet minden területét. Tegyük hozzá, hogy a mindenkori kormányok segédletével. A kormányok tették kötelezővé, hogy a fizetéseket bankszámlára utalják, ha tetszik, ha nem. Korlátozták a készpénzfizetési lehetőségeket, vagyis megint csak arra kényszeritettek, hogy vegyem meg a bank, mint egy pénzügyi üzem termékét. Ránk erőltették a hitelkártyákat, amelyek kényelmesek, de mértéktelen fogyasztásra ösztönöznek. A kormányok megadták a lehetőséget a bankoknak, hogy devizában adjanak az embereknek lakáshitelt. Ez másutt az EU-ban főben járó bün, itt, a gyarmaton a bankok ezt a lehetőséget is megkapták. A bankok jogot kaptak arra, hogy egyoldalúan felbontsák az emberekkel kötött szerződéseket, ha nekik ez így jó. Az egész magyar önkormányzati rendszer is a bankok, ráadásul külföldi bankok ellenőrzése alá került. A bankok százmilliárdokat tettek zsebre abból, amit mi fizettünk.

Ha nem tudnád, elmondom neked, hogy mindent mi fizetünk meg. Kilószámra küldik a leveleiket, mi fizetjük. Luxus helységeket tartanak fel, dolgozóik többszörösét keresik a magyar átlagjövedelmeknek, ne feledd, a mi pénzünkből. Ha a saját pénzed akarod kivenni, felvételei dijat fizetsz. Mit kapsz cserébe? Elsősorban kiszolgáltatottságot, függőséget. Lassú, udvariatlan, személytelen kiszolgálást. Azért, amit egyes bankok dolgozói megengednek maguknak velünk szemben, Berlinben vagy Bécsben már kivágták volna őket. Nálunk lehet, a gyarmatokon vagyunk, a csóró magyar úgyse nagyon válogathat. Magyarország pénzügyi rendszerét bün volt a külföldi bankokra alapozni. Állami bank kell, a pénzt pedig nem külföldről kell behozni, hanem idehaza kell az iparban, a mezőgazdaságban, általában a termelő szférában megtermelni.

Nem kérünk Lafontaine tanácsaiból!

A múlt héten megszólalt Oskar Lafontaine, sőt, egyenesen üzent az európai munkásoknak. Ki másnak is üzenhetne a német polgárság e neves személyisége, aki politikai életében volt már a német szociáldemokraták vezére, sőt a pénzügyminiszter is? Gondolom, egyetértesz, hogy a tőkés világ egyik vezető hatalmában nem lehet akárki a pénzügyek gazdája. Lafontaine nem is akárki. A szocdemckkel összeveszett, döntően azért, mert két dudás nem fér meg egy csárdában. Ha meg többen is vannak, valakinek mennie kell. Éppen akkor ment, amikor a német Die Linke, azaz Baloldali

Párt próbálta magát szalonképessé tenni a német töke előtt. Gyanúsak voltak, hiszen az egykori NDK területén van a bázisuk, és akad egy-két régi káder is közöttük. A Baloldali Párt azonban kellett a német burzsoáziának, mert a klasszikus szociáldemokraták nem tudták az egykori kelet-német területek egyre elégedetlenebb lakosságát lecsillapítani. Mi is lett volna, ha ezek a választók, mondjuk a kommunistákhoz pártolnak át? Isten őrizz, még belegondolni is szörnyű! Lafontaine úr nevét adta a Baloldali Pártnak, ezzel megváltotta nekik a jegyet a polgári klubba. Cserébe a párt lemondott az egykori kommunistaságának utolsó elemeiről is. Nem rossz üzlet, mi?

Nos, Lafontaine úr most amiatt aggódik, hogy Merkel és Sarkozy egymásnak ugrasztja a német és a francia munkásokat, és háború lesz. Mi a megoldás? „Eljött az idő, hogy átvegyük az ellenőrzést, hogy az emberek nagy többségének szükségletei és akarata érdekében cselekedjünk, és ezáltal az európai munkások érdekeit is képviseljük: a vagyon megosztása, a tisztességes nyugdíj jogának a védelme és növelése, a közszolgáltatás visszaszerzése, a bizonytalanság felszámolása, a szegénység és egyenlőtlenség elleni könyörtelen harc és az ökológiai átmenet." Ez Lafontaine úr receptje. Szó sincs arról, hogy valójában itt a német és a francia töke, hangsúlyozom, a tőke háborúskodása folyik. A németek abszolút uralomra törnek, a franciák pedig belemennek, mert ezt tartják a kisebbik rossznak. Lafontaine nem alternatívát, nem megoldást kínál Európa munkásainak, hanem a tőkés rabság más változatát. És minő kicsi a világ! A tőkés rabság szocdcmcs változatát ki más hirdeti honlapján, mint a Munkáspárt 2006, élén Vajnai úrral.

Megoldás másutt van! A megoldás nem a népszavazás, mivel a töke soha sem fogja engedni, hogy a kapitalizmus lényegét népszavazáson változtassák meg. A megoldás nem az egyezkedés, nem a lobbizás. A megoldás a töke elleni következetes harc. A megoldás az új közösségi társadalom megteremtése.

Thürmer Gyula blogja: Balszemmel 265.

Ülök a fán

Mit csinálsz mostanság? - kérdeztem olasz barátomat, akivel a kommunista és munkáspártok athéni találkozóján futottam össze. A közelmúltban került az olasz kommunisták vezetésébe. Ülök a fán! Tessék? - mondtam egy pillanatra elbizonytalanodva. Aztán eszembe jutott a régi vicc, amit - hasonló korúak lévén - mindketten ismerünk. 

Egy ember megy az úton, és észreveszi a barátját, aki egy fa tetején ül. Te mit csinálsz a fán? - kérdezi. Ez az új munkám. Nézem, hogy mikor győz a szocializmus! - hangzik a válasz. És mit fizetnek érte? Száz rubelt. Hát az nem sok! Tényleg nem sok, de örökös állás. 

Nos, barátom is ül a fán, és nézi, közeledik-e már a szocializmus. Tudod, az a vicc, hogy ez ma már nem is olyan vicc. A tőkés rendszer, mint a társadalom szervezésének egy modellje, kimeríti lehetőségeit. Az eddigi korok megbirkóztak az emberiség egyik legalapvetőbb igényével, munkát adtak az embereknek. A feudális rendszer több ember hatékonyabb foglalkoztatását oldotta meg, mint a rabszolgaság. A kapitalizmus kezdetben több embernek adott munkát, mint a feudalizmus, és ráadásul hatékonyabban foglalkoztatta őket. A mai kapitalizmus nem tudja ellátni munkával az embereket. Kísérlet, persze, sok van, nem egyszer értelmetlen munkával helyettesítik az értelmes emberi tevékenységét, de milliók és milliók érzik úgy, hogy hiába születtek erre a földre, nem kellenek, fölöslegesek. És amikor a dolgozók tömegei rádöbbennek erre az igazságra, akkor elkezdik keresni a társadalmi együttélés új modelljeit. Úgy, hogy a fáról már látni, hogy közeledik a szocializmus. Lassan, de közeledik. 

Szolidaritás

Az athéni acélüzem sztrájkoló munkásai egy életre szóló élményt jelentettek nekem. Több mint két hónapja mondtak nemet munkaadóiknak, magyarul a tőkéseknek. És tartják magukat. Pedig a sztrájk nem egyszerű dolog. A szakszervezetnek meg kellett győznie a munkásokat, hogy a céljaikat csak akkor érik el, ha ehhez a fegyverhez nyúlnak. Az athéni acélmunkások nem gazdagok. Meddig tudnak fizetés nélkül élni? A rezsit, a számlákat fizetni kell ilyenkor is, és a gyerek is jár az iskolába. A szakszervezeti tag számíthat a sztrájkalapra, ami nem sok, de van. De aztán? És ekkor jön az, amiből Görögországban sok van, Magyarországon viszont fájdalmasan kevés: a SZOLIDARITÁS. A munkások kisegítik azokat, akiknek kevesebb tartalékuk van. A többi szakszervezet juttat valamit a saját sztrájkalapjából. Szolidaritásból és érdekből is, hiszen tudják: ha győznek az acélmunkások, könnyebb lesz a vasutasoknak is, a bányászoknak is, mindenkinek. A nőszervezetek ruhát, élelmiszert gyűjtenek a sztrájkolóknak és családjaiknak. 

Szolidaritásból és érdekből is. Ők felismerték azt, amit mi Magyarországon nem akarunk felismerni. A tőke ellen nem lehet sikeresen harcolni külön-külön, csak együtt. Az acélmunkások között nincs sok kommunista. De amikor a kommunisták szervezeteikkel odamentek, röplapot osztogattak, agitáltak, nem zavarták el őket, nem hívtak rendőrt, hanem megbeszélték, mit tudnak tenni együtt. Szolidaritásból és érdekből is. Az acélgyári munkás hangja ugyanis nem hallatszik el a görög parlamentig, de a kommunista képviselők úgy felerősítik ezt a hangot, hogy csak úgy zeng bele a parlament. Egy gyári szakszervezet nem tud átütő akciót szervezni, de a kommunisták befolyása alatt álló konföderáció, a PAME már igen. A gyár falára nagybetűvel írták ki: szolidaritás. Ez valódi munkásszolidaritás. Nem pedig politikai karrierre vágyó és a saját társaikat manipulálni kész aktivisták szólama, mint ahogyan ez nálunk történik. Nekünk is vissza kell adni a szolidaritás igazi, munkás - és dolgozói tartalmát. A szolidaritás nem azt jelenti, hogy partneri viszonyt keresünk a tőkés kormánnyal és a tőkés munkaadókkal, hanem azt, hogy küzdünk a tőke ellen. Nem egyéni menekülési utakat keresünk, hanem a közös harcot, mert ez és csak ez kecsegtet sikerrel. 

Fiatalok

Fiatalokkal is találkoztam Athénban. Kommunista fiatalokkal. Az életük, gondjaik és örömeik nagyjából olyanok, mint magyar kortársaiké. Őket is fenyegeti a munkanélküliség, a pénztelenség, a családalapítás bizonytalanságai. De hisznek abban, hogy a tőkés társadalom gondjait meg lehet oldani, de csak egy módon: ha legyőzzük a tőkéseket. A görög iíjúkommunisták a párt iskoláin tanulják meg, hogy mi is az az osztályharc, és a helyi szervezetekben gyakorolják. Plakátot készítenek, az erősebbje részt vesz a rendfenntartó brigádokban, szervezik társaikat a tüntetésekre. Énekelnek, ismerik a munkásmozgalom dalait, és hozzáteszik a maiakat. Mozgósító jelszavakat találnak ki, és azokat jó hangosan skandálják. Fegyelmezettek, mert tudják, hogy az, amit vállaltak, csak fegyelmezett munkával érhető el. Tudják, hogy az ifjúsági szervezet nem játék, nem szórakozás, hanem harc. Harc az ő jövőjükért. Sok ezren vannak.

Thürmer Gyula blogja: Balszemmel 264.

Lajos bá, nem várunk vissza!

Bevallom őszintén, hogy Bokros Lajos nem tartozik a kedvenceim közé, vagy ahogyan manapság mondják, Lajos bá' nekem nem jön be. Nem a bajusza miatt. Bokros a liberális gazdaságpolitika legmarkánsabb képviselője. Ez a gondom vele. Mi a bűne? Nos, a „piac mindent elrendez" szemlélet húsz év alatt tönkre tette Magyarországot, tökéletesen kiszolgáltatta a nemzetközi tőkés köröknek. Bokros miniszterként, politikusként ennek a végzetesen káros, bűnös, áruló politikának volt egyik vezéralakja. Manapság az Európai Parlament képviselőjeként tölti napjait. Jó fizetés, business osztály a repülőn, diplomata útlevél, meg más „apróságok", amelyekkel a polgári demokrácia elkényezteti hű szolgáit. Úgy, hogy aligha értheti meg a magyar emberek többségének, mondjuk kilencmillió embernek a gondjait. Most mégis előadta „nemzetmentő" ötleteit. Látszólag a szegényekért aggódik. Vissza kell térni a progresszív személyi jövedelemadóra, mondja jó hangosan. De aztán világossá válnak igazi szándékai. Államosítás helyett privatizáció, társadalmi gondoskodás helyett piaci elvű svéd nyugdíjmodell, tandíj az iskolákban. Ja és persze, meg kell szüntetni a bankokra kivetett különadót. Bokros azt megelőzően szólalt meg, hogy elkezdődtek volna az IMF-fel való tárgyalások. Bokros úr a legliberálisabb kapitalizmust akarja visszahozni, amely még kegyetlenebb, mint a mai. Szóval, nem várjuk vissza. Maradjon ott, ahol van!

Marad-e az euró?

Az elmúlt évszázadokban Európa állapotát döntően a német-francia viszony határozta meg. Németország többször indított háborút a franciák ellen, ami a dolgok természete miatt világháborúba torkollott. Kétszer is. A világháborúk levezetik a tőkés rendszer belső feszültségeit, de újabb konfliktusokat is szülnek. 1945 után a tőke vezető körei úgy döntöttek, hogy ideje abbahagyni a német-francia vetélkedést. Szülessen egy új Európa, ahol ugyan nyilvánvaló a német dominancia, de tiszteletben tartják egymás érdekeit. Lényegében erre az elvre épült a Közös Piac, az Európai Gazdasági Közösség, és mostanság az Európai Unió. Mi a helyzet most? Nos, Németország vitathatatlanul, minden gondja ellenére a Number One Európában. Nem kell törődnie német-francia egyensúllyal, ő a legerősebb. Ez nagyjából azt jelenti, hogy Németország a legerősebb gazdasággal rendelkezik, rajta és csak rajta keresztül megy az orosz földgáz az EU más országaiba, szava döntő az EU-ban. Ez a rendszer nem igen tetszik a franciáknak, olaszoknak és másoknak. Az euró a németek által uralt integráció pénzügyi kifejezése. Ha lemondanak az euróról, megkérdőjelezik a németek vezette EU létét is. A tét tehát nem kicsi. Meg lehet-e tenni? Elvileg igen. A gyakorlatban az európai kapitalizmus kerül veszélybe. A dolgozó tömegek, amelyet eddig sem kérdeztek meg, viszont sokat szenvedtek a tőkés megszorításoktól, bizonyosan radikális választ adnának. Az euró sorsa, akarják, ha nem, jelentős mértékben az utcán dől el. Nos, tényleg akarjuk a szegénységünket megpecsételő eurót?

Kádár János és a lift

Tudom, hogy most sokan meghökkenek. Hogy lehet egy lapon említeni a magyar munkásmozgalom legendás vezetőjét és a Baross utcai liftet? Nos, a Munkáspárt jelenlegi székháza a kádári időszakban, az 1960-es évek végén épült. Az MSZMP első számú vezetője is bábáskodott a projekt felett, ami akkoriban nem volt kis teljesítmény. Kádár valamivel később részt is vett az akkori VIII. kerületi Pártbizottság ünnepi ülésén, a mai Baross utca első emeleti nagytermében. Tetszett neki a Lenin-mozaik, ami nekünk is tetszik, de egy valamit hiányolt. Elvtársak, innen hiányzik valami! — többeknek megfagyott a vér az erejükben. Pedig nem sok hiányzott, csak egy óra. Mindig tudnunk kell, hány óra van! - mondta Kádár, és gyorsan küldött is egy faliórát. Manapság óra is van, de ennek ellenére elveszítjük időérzékünket. Úgy gondoljuk, hogy a párt magától létezik, nem kell a mi támogatásunk. A valóság az, hogy 2011-ben a Munkáspártnak annyi pénze van, amennyit a tagság összead. Nem több, nem kevesebb. A Baross utcában egy hete nem működik a lift. Le kellene cserélni, mai áron javítása 1,8 millió forintot jelent, ebből valamivel több, mint 500 ezer a Munkáspárt részesedése. Ez a pénz hiányzik. Egész egyszerűen: nincs. Hiányzik azért, mert nem jön be ennyi a tagságtól. Pedig nem sok kellene! Ha minden párttag, mondjuk havi két és félezret áldozna saját kedvenc pártjára, minden gondunkat megoldanánk. Ezer forint A Szabadságra — ami nélkül, valljuk be őszintén, nem tudjuk, hogy mi is történik a pártban ezer forint a forradalmi központ fenntartására, és természetesen a tagdíj. Miért is nem tesszük?

Thürmer Gyula blogja: Balszemmel 263.

Moody's-leértékelés: színjáték és valóság

Ezek mindennek bedőlnek! — mondja kedvenc lottóárusom, rápillantva a kávéház törzsközönségére. Most amiatt aggódnak, hogy a Moody's a béka feneke alá minősítette kis hazánkat. Leértékeltek bennünket! Már indulnának is megmenteni a kormányt. Persze, előbb egy citromos Borsodi, aztán jöhet a kormány.

Nem megmenteni, megdönteni kell ezt a kormányt - szól bele a vitába egy absztinens, aki azért költ ezreket lottóra, hogy hetente jól kibeszélhesse magát a lottóárussal. Már ő is indulna kormányt dönteni, csak nem tudja, hogy merre. 

Rohadtul nem szeretem a kapitalistákat, de azokat különösen nem, akik nem termelnek, aki nem építenek házakat, hidakat, csak az észt osztogatják, és keverik a szuarét. A hitelminősítők pont ilyenek. Akkor meg végképpen kinyílik a bicska a zsebemben, amikor Amerikából üzengetnek nekem, hogy hogyan kellene élnem. 

Mit üzen a Moody's? Válság van Magyarországon, kockázatos pénzt hozni ide! Na, most aztán tényleg felfedezték a spanyolviaszt! Mit mondunk mi hónapok óta? Válság van, mert mindent eladtak a külföldieknek, szegények vagyunk, és ráadásul a korrupció is rohaszt bennünket. És, ha ez nem lenne elég, ott van az Európai Unió válsága. 

Bizonytalanok vagyunk, és félünk. Ehhez nem kell a Moody's értékelése, magunk is tudjuk. Minap tanácsot kért egy idős barátom. Van egy kis pénzem, amit félretettem a nehezebb időkre. Mit csináljak vele? Vegyek földet? Váltsam át? 

Tényleg, mit csináljon vele? Van akár egyetlen egy biztos pont is az életünkben? Mi lesz, ha a bank nem adja ki a pénzemet? Mihez kezdek, ha egy élet munkája értéktelenedik el egy perc alatt? 

Kockázatos pénzt hozni ide? Lehet. De még inkább kockázatos itt élni. Nem most lett kockázatos, évek óta az. De sokan hitték egy éve, s talán hiszik ma is, hogy az Orbán-kormány mindent a helyére rak. Nem lehet tagadni, hogy próbálkoznak vele. De valahogy nem jön össze. Nem élünk jobban, sőt, többségünk rosszabbul él. Ez önmagában is rossz, de szinte elviselhetetlenné válik, amikor azt látom, hogy a hatalom középosztályt akar kreálni barátaiból, velünk meg a kutya se törődik. 

Megfagyott levegő

A Moody's a múlt héten megfagyasztotta a levegőt az Orbán-kormány körül. De ez nem a mi ügyünk, nem a dolgozó emberek ügye - bár a tőkéscsoportok harcának számláját megint velünk fogják megfizettetni. A magyar tőkésosztály két csapata, a konzervatívok és a liberálisok küzdenek egymás ellen, és ki-ki felvonultatja külföldi barátait. A tőkések egy éve megértették, hogy minden újabb perc, amit a szocik hatalmon töltenek, a tőkés rendszer létét veszélyezteti. A Fidesz mondta, amit az emberek hallani akartak, és győzött. 

A tőkések jól jártak. Budapestből nem lett Athén. A konzervatívok is, a szocik is, a liberálisok is örültek annak, hogy a magyar dolgozót megint sikerült átverni, sikerült elhitetni, hogy egy jobboldali kormány baloldali politikát fog folytatni. 

A Fidesz azonban a saját számláját is elrendezi. A liberálisoknak pedig nagyon nem tetszik, hogy a Fideszesek a sajtóból, a kulturális életből kiszorították az embereiket, államosították a magán­nyugdíjpénztárakat, s általában is véget vetettek annak a jó világnak, amelyet a szocialisták kormányzása a liberális körök számára jelentett. A sukorói ügy, és sok minden más ügy a napnál világosabban mutatta, hogy sokan már valóban az eljövendő paradicsomot vélték felfedezni kis hazánkban. 

A liberálisok most felvonultatták bará­taikat. Az amerikai liberális sajtó hónapok óta támadja Orbán Viktor kormányát, sőt a budapesti amerikai nagykövet október 18-án a miniszterelnöknek személyesen tette szóvá az amerikai fél - ezen értsd liberális körök - fenntartásait. Orbán kezdettől fogva tudta, hogy az amerikaiak nem szívlelik. Számításában volt logika: adjunk meg mindent az USA-nak, ami neki fontos, az utolsó percig maradjunk Afganisztánban, támadjuk Líbiát, Szíriát, cserébe elfelejtik, hogy elraboltuk a paradicsomot. Nem ez történt! 

Orbánnak azonban nem kell félnie. Most még nem. A liberálisok most még nem készek a hatalom átvételére. Ők a kormány gerincét akarják megtörni. Arra kényszeríteni Orbánt, hogy a liberális vonalhoz közel álló embereket engedjen be a kormányba, hogy elfogadja az IMF diktátumát. 

A tőkések két csoportja folytat egymás ellen ádáz küzdelmet. Hatalomról, vagyonról, pénzről van szó. A Moody's nem változtatja meg a magyarországi helyzetet. Változás akkor lesz, ha a magyar dolgozók is rájönnek, hogy nincsenek egyéni menekülési utak, a pénz uralmát kell megszüntetni, ha élni akarsz. Nem elég kormányt váltani! A dolgozó embernek kell a hatalomba kerülnie, neki kell döntenie saját sorsáról. A görög dolgozó már felébredt. Ébredezik a portugál, a spanyol, az olasz is. Fújjuk meg a kürtöt itthon is! Ébresztő, emberek!

Thürmer Gyula blogja: Balszemmel 262.

Hiányos költségvetés

Soha sem értettem egészen pontosan, hogy az állam költségvetését miért lehet hiánnyal tervezni, az enyémet meg nem. A saját, családi költségvetésünket például nem tervezhetem hiánnyal, mert a piacon semmit nem adnak hitelbe. A kedves zöldséges néni még-még megszánna, de a multi már nem. S azt a pénzt valahol elő kell teremteni. Mondjuk, a bankból, vagy ismerősöktől, de azt vissza kell adni. De ha történetesen mégis kölcsönt vennék fel, az illik megbeszélni a családdal. Az adósság, mint tudjuk, olyan, mint az alkohol: öl, butít, és nyomorba dönt. Szeretett kormányunkat ilyen apróságok nem izgatják. Az államháztartás jövő évi tervezett hiánya 576,54 milliárd forint. Miért pont ennyi? De ne kicsinyeskedjünk! Mi ez a kis pénz a kormány ország-átalakító terveikhez képest?! Nem tudom, hogy ennyi pénz mennyi. Egy kicsit úgy vagyok vele, mint Wagner úr A megkerült cirkálóban. Amikor az angol konzul száz fontot ajánl neki, csak legyint rá: „Ne mondja azt, hogy százat! Annyi font csak számtanpéldában létezik! De húsz, az van, vagy huszonnégy is lehet! Annyit már láttam!" De komolyra fordítva szót, ki hatalmazta fel a kormányt, hogy a mi számlánkra költekezzen? Már az sem szép dolog, hogy kielégületlen tinédzserkori álmaikat öntik törvényekbe. De hagyjuk. Az azonban mégis sok, hogy a mi zsebünkre tegyenek ígérvényeket! Egyben ugyanis biztos lehetsz: Te fogod a pénzt visszafizetni, s nem számít, hogy láttál-e valaha ennyit. 

Ökoszociális-szocialista álbalhé

Az egykor szebb napokat látott szocialista-liberális szimbiózis nehéz időket él át. Várj, megmagyarázom, ez bonyolult! Szóval, egykor volt az MSZP, amely tudott volna ugyan kormányozni az SZDSZ nélkül, de akkor senki sem hitte volna el, hogy ők nem egykori MSZMP-s vezérek. Az SZDSZ tudta, hogy kik ezek a fiúk, de mivel egyedül soha sem jutottak volna hatalomra, belement az ámításba. Eveken át, egészen pontosan 2010-ig működött a szimbiózis. Ekkorra a liberálisokat szétrohasztotta a korrupció, a szocik meg vesztettek. A liberálisok persze átalakultak LMP-vé, mint a hernyó lepkévé, de ez nem hatotta meg a magyarok szívét. Azóta az MSZP lépten-nyomon próbálja visszaállítani az együttélést, ám a liberálisok fiatal, de nem kevésbé taszító nemzedéke nem áll kötélnek. Most éppen a II. kerületi választásokon vesztek össze, ahol az „ökoszociális", azaz LMP-s jelölt nem volt hajlandó visszalépni az MSZP-s Lévai Katalin javára. Lévai 24,18 százalékot kapott, ami nem tudni, kinek szólt, a szociknak általában, vagy külön az erotikus női regények írójának, aki - egyik kritikusa szerint - „bátrabban nyúl a női testhez". Aki ezután sem rá szavaz, nem érdemli meg, hogy egy levegőt szívjon a „liberális-ökoszociális-szocialista" úri közönséggel. A vita egyébként álbalhé, mert ketten sem szereztek annyi szavazatot, hogy legyőzzék a Fidesz jelöltjét. S, nem véletlen. Az emberek ugyan valóban kezdik unni a Fideszt, de azt is látják, hogy a szocialista-liberális társaság csak hivatkozási alapnak használja az ő gondjaikat, de nem tesznek értük semmit.

Amikor nem voltak hajléktalanok

Vecsey Miklós úrral, a Máltai Szeretetszolgálat alelnökével egyszer találkoztam, amikor Imre atyánál jártam. Sokat tesznek, és tesz ő maga is a hajlaktalanokért. A múlt héten az Inforádiónak adott interjút a hajléktalanokat érintő jogszabályi változásokról. Te, szerintem, az egyébként mindig magabiztos riporter köpni-nyelni nem tudott attól, amit hallott Vecsey úrtól. Alelnök úr olyanokat mondott, hogy a hajléktalanok problémája nagyon súlyos, de nem kell messze menni Budapesttől, hogy olyan cigánytelepeket lássunk, amihez képest a fővárosi hajléktalan élete - ha nem is kellemes - de legalább is elviselhetőnek tűnhet. A jobb budai kerületekben kevesebb a hajléktalan, mert az ottani úri közönség nem szereti őket, és „érdekérvényesítő" képessége is van, hogy valahova elvitesse őket. A legszebb „gyöngyszem" azonban nem ez volt. Sietve hozzáteszem, hogy Vecsey úr nem politizált, nem dicsérte a régi rendszert, csak mondta, amit lát. Az 1960-1970-es évek aranykor volt, mondja, akkor az emberek segítettek egymásnak. Megkérdezték egymástól: hogy vagy? Ha valaki kórházba került, a szomszédok gondoskodtak a családról. Vidéken megetették az állatokat. Nem tudom, lehet, hogy nem volt aranykor, de jó volt. Ezt a kort úgy hívták, hogy szocializmus. Abban a társadalomban volt kihez fordulni segítségért, ma nincs. Akkor segíteni akartak az embereknek, ma csak felszínes kezeléssel eltüntetni a bajt. Abban a társadalomban az ember volt az érték, a mai kapitalizmusban csak a pénz számít. Szerinted melyik a jobb?

Thürmer Gyula blogja: Balszemmel 261.

Felelősségünk

Az athéni utcákon rendre százezrek tüntetnek. A hatalom most a kormány átszervezésével próbálkozik. Később jönnek az előrehozott választások. Még azt is kijelentették, hogy minden eszközzel megpróbálkoznak, de katonai diktatúra nem lesz. Legalábbis most. Még nincs rá szükség. De holnap? Ki tudja, talán igen, talán nem. A kommunisták segítségével önvédelmi bizottságok jönnek létre az üzemekben, sőt a lakónegyedekben. Az ott élők, az ott dolgozók képviselőiből szerveződnek. Ma még a helyi vagy munkahelyi feladatokra vállalkoznak. De holnap? Egy párhuzamos hatalmi intézmény a tőkés parlamenttel, netán a kormánnyal szemben? Talán igen, talán nem.

Forradalommá érlelődik-e a görög munkásság, a görög dolgozók harca? Nem tudjuk. Mint ahogyan azt sem tudjuk, hogy vörös zászló kerül-e az Akropoliszra vagy az európai munkásság első 21. századi nagyszerű küzdelmét elnyomja-e az európai tőke. Követik-e a görögöket az olasz dolgozók? S Európa legszervezettebb munkássága, a német kilép-e a kispolgári jólét elvesztése miatti siránkozásából, és elzavarja-e a német burzsoáziát?

Mire lesz ereje az európai nagytőkének? Politikai trükkökre, kormánycserékre, a dolgozók manipulálására? Szabadjára engedik-e a szélsőjobboldalt, a mai kor fasisztáit? Indít-e háborút a nagytőke, hogy levezesse az otthoni feszültségeket? Megtámadják-e Belaruszt, vagy éppenséggel Iránt?

Miért hangoztatja a NATO főtitkára, hogy a NATO a válságok rendezésére született, és nem arra, hogy a válságban feloszoljon? Miért jelenti ki Németh Zsolt, a Fidesz egyik legbefolyásosabb személyisége az USA-ban, hogy alapvető érdekünk az USA és a NATO európai katonai jelenléte? Mire készülnek a NATO és az USA vezetői a hátunk mögött, a dolgozó népek háta mögött?

Egységes lesz-e az európai tőke? Ma még minden családi fotón mosolyognak. De holnap? Mi van, ha nem Görögország esik ki az euróból, hanem Németország lép ki onnan? Ő megteheti, ő az erős, a legerősebb. Mi lesz, ha Európa irányítását az eddigi német—francia páros helyett egy régi-új konstrukció, a német-orosz szövetség veszi át? Ha az európai és az orosz tőkét már nem csak az Északi Áramlat köti össze, hanem a világ újrafelosztásához fűződő közös vagy hasonló érdekek?

Ma mindez még kérdés. De a kérdés önmagában is jelzi, hogy valami változik. Valami? Nem! Minden! A válaszok lassan összerendeződnek. A dolgok logikája miatt a hatalom kérdése nem maradhat sokáig megválaszolatlan, sőt bizonytalanság sem lehet.

Kié a hatalom?

Akárhogyan is nézzük, Görögországban egyre inkább az a kérdés: kié a hatalom? A görög munkásság pedig már ma azt kérdezi a kommunista párttól, hogy ti mit tennétek, ha tiétek lenne a hatalom?

Ez a kérdés ma még nálunk furcsán hangzik. De holnap, ha az EU vagy az euró összeomlik? Ha ugyanezt fogja kérdezni tőlünk a magyar dolgozók széles tábora? Eljön-e holnap vagy holnap után ez az idő? Nem tudjuk. Talán igen, talán nem. Van-e okunk hurráoptimizmusra? Nincs! Szükségünk van-e éberségre, szükségünk van-e arra, hogy készüljünk egy új helyzetre? Olyan helyzetre, amikor mi jövünk? Igen, feltétlenül! A programunk, a dolgozóknak adandó válaszunk már formálódik. Vitatjuk az Új Program irányelveit, és lassan a végére érünk. Mi is azt mondjuk, amit a görögök. Ha jobban akarsz élni, sőt, ha egyáltalán élni akarsz, egy út van: leváltani a tőkések hatalmát, új közösségi társadalmat teremteni. Ez világos válasz! Nem azt mondjuk, hogy változtassuk meg egyik vagy másik törvényt, váltsuk le a Fideszt és hozzuk helyébe az MSZP-t. Nem, ez nem a mi válaszunk. Mi azt sem mondjuk, hogy találjunk ki új szervezeteket, új pártokat, amelyek új jelszavakkal ugyanabba a kapitalizmusba vezetnék az embereket. Mi azt mondjuk: le a tőke, le a pénz uralmával! Előre a dolgozók hatalmáért!

Nem tudjuk, hogy mindez bekövet- kezik-e. De tudjuk: bekövetkezhet! Tőlünk egy dolog függ: felkészíteni a pártot, felkészíteni önmagunkat! Az ismert kicsi feladatokat a történelmi perc formálja naggyá. Félre tenni a kicsinyes vitákat, egységes vezetést teremteni minden megyében! Előfizetni A Szabadságot, nem egy-két példánnyal többet, hanem néhány százzal, majd néhány ezerrel! Gyors ütemben fiatalítani és korszerűsíteni! Ha ezt megtesszük, a forradalom nem ér bennünket váratlanul. Tudni fogjuk, hogy mi a dolgunk, és tesszük is. Ha nem - nos, ilyen választ mi nem adhatunk -, ilyen alternatíva nem lehet! Ez a mi felelősségünk.

Szíven szúrta magát nyugdíja csökkentése miatt egy férfi Veszprémben

www.kommunista.net, Encore, 2011, december 14 - 16:01Szíven szúrta magát egy 56 éves férfi a veszprémi nyugdíjbiztosítási igazgatóságon, miután megbizonyosodott arról, hogy csökkentették rokkantsági nyugdíját - írja a Veszprém megye híreivel foglalkozó Napló-online.hu weboldal szerdán. Az eset szerda délelőtt történt, a hírportál tájékoztatása szerint a férfi bement a nyugdíjbiztosítóba, majd az egyik ügyintézőnek bemutatott egy határozatot, amelynek értelmében csökkentették az illetményét. Az 56 éves férfi néhány kérdést tett föl a határozattal kapcsolatban, majd elővett a zsebéből egy kést, és szívtájékon szúrta magát. A mentők súlyos, életveszélyes sérülésekkel szállították a megyei kórházba.

Az igazság a devizahitelekről: modernkori rabszolgaság

Az igazság a devizahitelekről!
Avagy, miért támadja a zsidó-keresztény kultúrkör az iszlámot?
Szerző: Elek Attila Független SZABAD EURÓPA www.szabadeuropa.com 2011.12.12.
Ezen a héten újra folytatjuk leleplezésünket a jelenlegi pénzügyi világról. Csakhogy ma a szokásosnál is nehezebb dolgunk van. A múlt héten ugyebár megírtuk, hogy két dolog osztja meg az embereket leginkább, a politika és a vallás. Ha én leírom, hogy hülye Gyurcsány! Az ország egyik fele örvendezik vala, a másik meg fasisztának tart. Ha leírom, hogy Viktor nem ezt ígérted, sokan lengetik a zászlót és vállba veregetnek, míg az Orbán-hívek ujjal mutogatnak rám, hogy kommunista. Elég szűk, de szerencsére, azért növekvő – azok tábora, akiket nem a vakhit vezérel, hanem meg is akarják érteni a leírtakat.
Nagyon fontos, hogy amit írok, az egyfajta igazság, az én igazságom, nem kell vele egyetérteni, nem kell elfogadni. Azonban érdemes rajta elgondolkodni, összevetni egyéb tapasztalatokkal és eldönteni mindenkinek a saját igazságát. Egyet ostobaság tenni, vakhitből, zsigerből elutasítani.
A mai cikk azért nehéz, mert nem csak politika van benne, hanem vallás is. Politika ÉS vallás. Kemény dió, néhány olvasónak nem lesz elfogadható, mert bántani fogja saját hitét, amit képtelen feladni egy kis gondolkodás kedvéért. Senkitől nem kérem azt, hogy dobja el hitvilágát. Miért is tenném. Össze lehet azt egyeztetni, sok mindennel. Az már más kérdés, hogy a hit nem egyenlő mindig, annak "hivatalos" képviselőivel. Vágjunk hát bele!
Szóval devizahitelek! Az országot fojtogatja a svájci frank (továbbiakban CHF) alapú hitelek sokasága. Családok százezrei élnek felmondott hitelekkel, titkolják, szégyellik, be sem vallják, még a közeli ismerőseiknek sem, akiknek persze ugyanúgy fel van mondva a hitelük. De! Vegyünk egy kicsit vissza és a ne a devizahitelekkel foglalkozzunk első lépésben, hanem a sima (forint) hitelekkel.
Azt vettem ugyanis észre ismerősökkel beszélgetve, hogy sokaknak fogalmuk sincs a hitelek felépítéséről. Mint matematika tanárt ez nagyon zavar. Nézzünk egy példát. Egy fickó felvesz 10 millió forintot 15 éves futamidőre, mert lakást akar venni. Beballag a bankhoz, ahol a bank megvizsgálja a hitelképességét és tesz egy ajánlatot. A fedezet a vásárlandó ingatlanon lévő banki jelzálog, a fickó, mint adós és általában egy kezes. Emberünknek mi a kérdése? Mennyi a kamat ill. a THM (teljes hiteldíj mutató). A bank azt mondja 10% illetve zavarosan mondja, hogy bubor + 3%, ami gyakorlatilag mozgó kamatot jelent, a mindenkori jegybanki kamathoz képest 3%-kal többet. Az egyszerűség kedvéért legyen végig 10%.
Nos, már sokan itt elbuknak. Valamilyen érthetetlen oknál fogva az emberek egy része azt hiszi, hogy a 10 millióhoz hozzáadják a 10% kamatot elosztják a futamidő hónapjaival és kijön a törlesztő részlet. Nos, természetesen nem így van. A 10% kamatot minden évben felszámolják! Sőt, a kamatra is kamatot számolnak, ezt hívjuk kamatos kamatnak! Ezért van az, hogy egy 10 milliós kölcsönre – ha közben nem törlesztenénk – cc. 41 milliót kellene visszafizetnünk. Horror! De „szerencsére” törlesztünk, már az első hónaptól kezdve. Igen ám, de mit? Hát a kamatot! A futamidő 15 éves vagyis 15-ször 12 hónap, azaz 180 hónap. A bank havi törlesztésre 110 ezer forintot kér, tehát a 10 millió forintra visszafizetünk majdnem 20 milliót. A csapda az, hogy hiába fizetünk vissza egy év alatt 1.320.000 forintot, azt vesszük észre, hogy az első év letelte után még mindig tartozunk 9.800.000 tőkével.
Sokan bele sem gondolnak tehát, hogy a kamatos hitel eleve egy kizsákmányolás. Különös tekintettel arra, amit már leírtunk, hogy a bank ezzel a pénzzel, amit nekünk kikölcsönöz, nem is rendelkezik. Emlékeztető itt!   (Zárójelben jegyzem meg az eddigi csúcs ajánlatot. A mi autónk 10 éves futamidejű hitelét. Az ajánlat: Itt az autó! Készpénzes ára 2.850.000 forint. Nincs pénzed? Nem baj. 0 forint önerővel, 10 éves futamidőre a tied. De mennyi a törlesztő? Ó, nyugi, az első 18 hónapban 9.900. forint. - Nos, több tízezren beurottak és fizetnek így ki egy alsóközépkategóriás autóra 10 év alatt több, mint 10 millió forintot. Hoppá! AKCIÓ! Minek venne Mercedest 10 millióért, mikor Suzukit is adunk ennyiért.)
A devizahitelnél annyi a plusz csapda, hogy míg a nemzeti valutában aránylag kiszámítható az uzsora visszafizetése, addig a CHF alapúnál az árfolyam mozgása miatt a 10 millió felvett hitelből simán lehet 40-60 millió visszafizetés is. Ezért a falusi uzsorás cigányt, már viszik is a börtönbe ugyebár! Ez meg törvényes. Törvényes? Nos, nem biztos.
Először is a bank törvénytelenül járt el, amikor a hitelképességet megállapította. Ha ugyanis az adós nem tud fizetni, akkor annyi. A legtöbb, amit a bank tehetne, hogy az ingatlant elveszi és megpróbálja eladni. DE! Nem lehetne ezek után az adóssal szemben semmilyen követelése. A bank nem mondhatja azt, hogy elvettem a házadat, de csak 10 millióért tudtam eladni és még tartozol 25 millióval. Nem! Ez ugyanis törvénytelen, mert a bank ezek szerint rosszul mérte fel a hitelképességet. Ennek kellene lenni az egyik megoldásnak, a „szabad elsétálást” törvénybe kellene iktatni. Vettem egy autót, de nem tudom fizetni, visszaadom a banknak és felejtsük el egymást. A bankok csak és kizárólag ebben az esetben tárgyalnának valóban és érdemben az adósokkal, mert így veszthetnek. Most komolyan kit fog motiválni, hogy elveszik az autóját és a lakását és még többel tartozik a banknak, mint amennyi hitelt felvett? Senkit. Ennek a vége – könnyen megjósolhatóan – csak az öngyilkosságok számának drasztikus növekedése lesz illetve a bankfiókok ostroma és megsemmisítése. Amelyik bank ezt nem látja az vak és nem tartja szem előtt saját üzleti érdekeit, a betéteseinek biztosságát és a tulajdonosai pozícióit sem.
Halkan jegyzem meg, hogy mivel a hitelösszeg a felvétel pillanatában nem állt a bank rendelkezésére, ezért a CHF-ben természetesen soha nem is vette fel azt anyabankjától, ez egy CHF ALAPON elszámolt, de természetesen forinthitel, egy szélhámos és rossz termék. Ha egy étel mondjuk mérgező, és többen belehalnak, akkor a bűnöst börtönbe zárják. Ez egy mérgező banki termék, akik kitalálták mérget szórtak a banki piacra, és ezek nem a politikusok között keresendők. Nem kérdés, hogy azonnal forintosítani kell az összes devizahitelt a felvételkori árfolyamon. Ezt titkos háttértárgyalásokkal kell a bankokkal megbeszélni, nem politikai lózungokkal operálni, mint a végtörlesztés. Fel kell kínálni nekik, hogy ők adják meg a pontos megoldást és ütemezést, de adják meg, mert különben törvényileg lesz megoldva a dolog. De nem lehet szarakodni. Orbánék sajnos értékes másfél évet veszítettek el a töketlenkedésükkel.
De, hogy jön ide a vallás? – kérdezheti a Kedves Olvasó. Nos kérem, a világon van 7 milliárd ember, de ennek több, mint a fele máshogy kezeli a pénzügyeket, mint a zsidó-keresztény kultúrkör. Ez itt most nem egy másik vallás melletti korteskedés, csak az igazság leírása. Az iszlám tiltja a kamatszedést! Már maga a vallás, bűnnek tartja. A Korán, mint a szentírásuk leírja, hogy aki kamatot szed az bűnös. Hoppá!
Igen ám, de a kereszténység és az iszlám egy tőről fakad, minden ellenkező híresztelés ellenére, Jézust például prófétaként ismerik el. A mi Bibliánkban János könyvének második fejezete írja le a templom megtisztítását. Amikor Jézus első alkalommal megy Jeruzsálembe, hogy bemutatkozzék, mint az isteni törvény beteljesítője, a pogányok udvarában színes társaság veszi körül, hatalmas a nyüzsgés-mozgás, áldozati állatokat vásárolnak, és itt üzletelnek a pénzváltók is. Jézus felborítja a pénzváltók asztalait és kiűzi a kufárokat (kereskedőket) a templomból. Isten háza ugyanis nem üzlet és nem bank.

A kamatszedés egy nem józan dolog és nem támogatja a társadalom hosszú távú túlélését, bele van kódolva a feszültség, mert az örökösödés útján kizsákmányolásra nyújt lehetőséget, kialakítva egy modernkori rabszolgatársadalmat, ahol a láncokat a hitelkamatok helyettesítik.
De hát, hogy volt(van) ez az iszlámban. Azon a földrajzi területen is volt kamat, de Mohamed Próféta egyenesen megtiltotta a kamat alkalmazását, ami az ő idejében elérte az évenkénti 100 százalékot, azaz megfelelt az uzsora mai értelmezésének és látta, hogy hová vezet ez az út. A XX. századra azonban a parancsolat súlyos kényszerhelyzetet teremtett: bankokra a muzulmán országokban is szükség volt, ezek működtetése pedig csak különleges kompromisszumok formájában volt elindítható és fenntartható. Az áthidaló elv az volt, hogy kamatot sem a betétek, sem a felvett hitelek után nem fizettek, hanem „a vállalkozás hasznából” kellett részesedést juttatni annak a félnek, amelyik a pénzét átengedte. Az alapkövetelmény az, hogy a haszon egy részének átengedése mögött mindig legyen valós munka, teljesítmény vagy közreműködés. De csak akkor kell törleszteni, ha van munka, ha van termelés. Persze sokféle alkalmazás alakult ki, például a „lakáshitelnél” először a bank nevére kerül a ház, és a bérlő, saját bevételei alapján, önkéntesen, és/de kamatmentesen törleszt.
Nem tudom hány olvasónak mondtam újdonságot, de lehet, hogy vannak néhányan, akik nem hallották ezeket az adatokat. Most képzeljék el, hogy mekkora veszélyt jelent az iszlám, a zsidó-keresztény világuralomra törő pénzügyi elitre. Mi lenne, ha a keresztények és zsidók sem akarnának kamatot fizetni, sőt egyenesen etikátlannak és elnyomónak tartanák azokat, akik ilyet tesznek? Tessék belegondolni! Adják, még ehhez hozzá, hogy az arab országok olajban gazdag területeket birtokolnak.
Önök mit tennének, ha a pénzen keresztül akarnák irányítani a világot? Lehetséges, hogy le kéne járatni az arabokat? Megérné még az is, hogy lerombolják saját országuk ikertornyait, csak hogy - az arabokra kenve - terroristákat csináljanak belőlük? Megérné, hogy megöljenek egymillió irakit, hogy aztán ne kerüljenek elő a tömegpusztító fegyverek? Lehetséges lenne, hogy érdemes lenne atombomba gyártásával vádolni őket, mikor „nekünk” persze dugig van a padlás robbanófejekkel? Lehetséges, hogy nem is az arabok az igazi ellenségek? Lehetséges, hogy az igazi ellenség láthatatlanul megbújik a háttérben és csak összeugraszt minket?