A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Embervédelmi akciók. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Embervédelmi akciók. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. november 15., csütörtök

Az MSZF puszta jelenlétével ismét megakadályozott egy árverést

Előállítás és hatósági eljárás a terhes asszony védelmében kiállók ellen
Budapest, 2012. november 15. csütörtök
A hatóságok előállítottak egy személyt, és eljárást indítottak egy másik ellen azok közül, akik csütörtök délelőtt békés tüntetés keretében álltak ki a nyolc hónapos terhes asszony mellett, és sikerült elhárítaniuk a kilakoltatás közvetlen veszélyét a várandós asszony feje fölül - számolt be a történtekről a Magyar Szociális Fórum (MSZF).
Simó Endrét, az MSZF alapító szervezőjét a helyszínen rendőrök igazoltatták. Közölték vele, eljárást indítanak ellene, mert be nem jelentett tüntetést szervezett a Berki és Társai árverező cég Budapest, IV. kerületi irodája előtt, tudvalévően azzal a céllal, hogy megakadályozzák, nehogy elvehessék a fedelet annak a 33 éves áldott állapotú asszony, és 14 éves kisfiát egyedül nevelő 43 éves nővérének a feje fölül. Egy másik tüntetőt azért állított elő a rendőrség, mert trikóján népköztársasági címerrel jelent meg a helyszínen, benne a címer részét képező közismert vörös csillaggal.
Az eljárást kezdeményező rendőrrel folytatott beszélgetésén Simó Endre fotóriporterek és TV kamerák jelenlétében higgadt stílusban megkérdezte az intézkedő rendőrtől, tisztában van-e azzal, miért vannak itt. A rendőr kitérő válaszára Simó az eljáró hatósági személy szemébe mondta a következőket: "Azért vagyunk itt, mert meg akarjuk védeni a kilakoltatástól az itt jelen lévő terhes asszonyt és nővérét, akinek van egy 14 éves kisfia. Az utcára akarják tenni őket télvíz idején. Emberi kötelességünk, hogy kiálljunk mellette, és ne hagyjuk, hogy a jog nevében az utcára kerüljenek. Azt mondták nekünk, hogy senkit sem hagynak az út szélén. Nos, íme, egy terhes nőt akarnak ott hagyni. Önök a velem szembeni eljárásukkal azokat veszik a védelmükbe, akik ki akarják lakoltatni őket, viszont azokat üldözik, akik meg akarják védeni az anyákat. Önnek, rendőr úr, tudnia kell, hogy a Magyar Szociális Fórum senkinek a kedvéért, és semmiféle szabály érdekében nem fog lemondani arról, hogy megvédjen egy anyát és leendő gyermekét a kilakoltatástól. Tovább fog harcolni az élethez való legalapvetőbb emberi jog érvényre juttatásáért Magyarországon".
A Magyar Szociális Fórum megdöbbenésének adott hangot a túlkapás miatt, hiszen az intézkedés arra utal, mintha Magyarországon csak hatósági engedéllyel szabadna megvédeni a kilakoltatástól egy terhes nőt, és egy 14 éves gyereket. Semmiféle európai uniós norma nem írja elő, hogy ne lehessen békés tiltakozó demonstrációt tartani egy olyan helyzetben, amely az életet közvetlenül fenyegető veszély elhárítására irányul, ráadásul az érintett személy is igényli - írják.
Az EU strasbourgi bírósága hónapokkal ezelőtt arról is ítéletet hirdetett, hogy nem üldözhető, aki munkásmozgalmi jelképet visel. (A magyar hatóságok nem hajtották végre az ezzel kapcsolatos törvénymódosítást.) A hírösszefoglaló időpontjában Fodor Istvánt még nem engedték szabadon a rendőrségről.
Pontban 11 órakor a demonstrálók benyomultak a Kemény Gusztáv u. 6. sz. épület első emeletére, és jelenlétükkel meghiúsították az árverezést, hiszen egyetlen érdeklődő sem jelezte vételi szándékát, és tette le a 9 millió körülire becsült jelzálog ingatlan értékének egytizedét: kb. 900 ezer Forintot. Az árverező ugyanakkor tudatta, hogy érdeklődő akad, de nem kívánja megnevezni. Berki árverező elzárkózott a nyilvános szerepléstől, és úgy viselkedett, mintha jogában állna kiutasítani a jelenlévőket az épület folyosójáról, ahol az árverést tartotta. Felszólította az egyik tüntető nőt, hogy azonnal távozzon, de az illető nem távozott, hanem ott maradt. Az árverező nem adott választ arra a kérdésre, miért zárkózik el a nyilvánosság elől egy nyilvános aukción.
A tüntetésen jelen volt a terhességének nyolcadik hónapjába lépett Judit asszony, aki karácsony előtt várja gyermekét. Az asszony köszönetet mondott a társadalmi kiállásért mellettük, és tudatta, nem volna hová menniük, ha elvennék tőlük a lakást.
A Magyar Szociális Fórum nagyra értékeli a szolidaritás megnyilvánulását a testvérpár és gyermekeik lakhatásáért, és példának állítja azok elé, akik félelmükben még mindig inkább otthon maradnak, semmint bátran kiállnának önmagukért és egymásért. Simó bejelentette, hogy figyelemmel fogják kísérni az ügy fejleményeit, és mindent elkövetnek azért, hogy az asszonyok és gyermekeik akkor se kerülhessenek az utcára, ha az embertelenség mégsem ismerne határokat, és gyermekestül az utcára tennék őket.
A Magyar Szociális Fórum szolidaritási akciója vagy harminc rendőr jelenlétében zajlott le, és dél körül ért véget.

2012. november 5., hétfő

Felfüggesztették a kilakoltatás végrehajtását: Kovács István maradhat a lakásában


A Munkáspárt közleménye az érdi szolidaritási tüntetésről
A Munkáspárt szolidaritási tüntetést szervezett egyik tagtársa mellett, akitől a bankok elveszik a házát. Természetes emberi gesztus. A gyűlés azonban többről is szólt. Szolidaritást vállaltunk mindenkivel, akiket a kilakoltatás fenyeget. Sok-sok magyar dolgozóval, függetlenül politikai nézeteitől, vallásától. Hívtunk minden szervezetet: gyertek, támogassatok egy olyan ügyet, amelyben ma bűn hallgatni! Sokan eljöttek, bár még mindig kevesen a feladathoz képest.
Sokféle szervezet jött el, köztük a Magyar Nemzeti Arcvonal aktivistái is. A szocliberális támadás, mint már sokszor korábban, azonnal elindult: a Munkáspárt együttműködik a fasisztákkal! Vajnai Attila úr, a Munkáspárt-2006 elnöke, aki ma nem több, mint a szocliberális erők jelentéktelen szószólója, mindjárt el is határolódott tőlünk. Elfelejtette hozzátenni, hogy 2004-2006 között mindent megtett az egyetlen kommunista párt, a Munkáspárt meggyengítéséért, és ma is csupán abban látja a „tőkés rendszer elleni harcot”, hogy az egyik tőkés kormányt egy másik, ezúttal szocliberális kormány váltsa fel. Elbüszkélkedett viszont, hogy az Európai Baloldali Párt vezetőségének tagja, egy olyan párté, ahonnan a Munkáspárt kilépett, mert politikáját ellentétesnek tartotta a dolgozók érdekeivel.
Nincs ebben a támadásban semmi új. A szocliberális körök az elmúlt 23 évben rendre azzal támadják a Munkáspártot, hogy „együttmüködik a szélsőjobboldallal”, sőt, a fasisztákkal. Az 1990-es években, amikor Magyarország NATO-csatlakozása volt a kérdés csupán két párt ellenezte Magyarország csatlakozását: a Munkáspárt és a Csurka István vezette MIÉP. Szégyen, hogy a Munkáspárt ugyanazt mondja, mint a MIÉP! Együttműködik a Munkáspárt a szélsőjobbal! – hangzottak a szocliberális vádak. Mi nem törődtünk azzal, hogy a MIÉP is ugyanezt mondja, mert a lényeg a NATO-csatlakozás leleplezése, esetleg megakadályozása volt. Mindig elmondtuk, hogy minden más kérdésben nem értünk egyet a MIÉP-pel, de ebben igen.
A szocliberális erők eközben teljes gőzzel egyengették a NATO-belépést. Két héttel utána már háborúban is álltunk Jugoszláviával, majd jött Irak, Afganisztán. A magyar hadsereg ma kisebb, mint Trianon után, s kemény forintokat költünk a NATO-céljaira, amelyekből idehaza munkahelyeket lehetne teremteni, iskolákat, kórházakat lehetne fenntartani.
2006-ban a Munkáspárt „Barátunk Szíria” címmel fotókiállítást rendezett, amelyre meghívta Csurka Istvánt is. Csurka eljött, és példájára sokan eljöttek a magyar értelmiség soraiból is, olyanok, akik egyik párthoz sem tartoztak, egész egyszerűen Szíriát barátuknak tekintették.
2009-ben a Munkáspárt a Hősök terén részt vett az arab népekkel való szolidaritási tüntetésen. A döntés természetes volt, hiszen a Munkáspárt mindig is elítélte az USA, Izrael agresszív politikáját, és szolidaritást vállalt az arab népekkel. A tüntetésen jelen voltak a Jobbik gárdistái is. A szocliberális bírálat ezúttal sem maradt el. A finnyás szocliberális körök egyet felejtettek el elmondani: ők az USA, az EU és Izrael agresszív politikája mellett voltak és vannak ma is.
A szocliberális erők, köztük a Munkáspárt-2006 kedvenc témája a „fasizmus elleni küzdelem”. A fasizmus elleni küzdelem történelméből azonban egyetlen témát emelnek ki, a holokauszt kérdését, és e köré építik a mai akcióikat is. Az antifasiszta harc ilyen értelmezése helytelen, elvtelen és tisztességtelen is. Sírjukban foroghatnak a magyar kommunista ellenállás hősei, a „spanyolosok”, a partizánok, a Gömbös-szobor felrobbantói. És akkor még nem beszéltünk a görög ellenállókról, a szerb partizánokról, és arról az „apró tényről”, hogy a fasizmus legyőzésében a Szovjetunió vállalta a legnagyobb áldozatot.
A szocliberális erők mai „antifasizmusa” egyre durvábban diszkriminatív. Olyan „antifasiszta összefogást” fogadnak el, amelyben a kommunisták, és általában a tőke ellen fellépők nem kívánatosak. A rendezvényeken antifasiszta jelszavakat hangoztatnak ugyan, de a gyakorlatban a szocliberális erők napi politikai érdekeit szolgálják ki.
A Munkáspárt véleménye mindig is világos volt. A tőkés rendszerváltás megteremtette a kapitalizmust Magyarországon. A kapitalizmus nyomort hozott milliók számára. A nyomorgók magyarázatokat keresnek nyomorukra. A tőke erői a szájukba adják a választ: a cigányok és zsidók miatt vagy szegény! Az emberek szegénységére és elégedetlenségére ráépülhetnek a legkülönbözőbb politikai erők. Ezt tette a Jobbik is, amely nem tudja és nem is akarja megoldani a tőkés rendszer poblémáit, de a cigányellenessége, antiszemitizmusa, nacionalizmusa sokak számára vonzó.
A tőke magatartása kettős. Az egyik oldalon engedi a szélsőséges jobboldali mozgalmakat, mert ezzel a tőke ellen fellépő erőket, köztük a Munkáspártot gyengíti. A tőke tudja, hogy a kapitalizmus alternatívája nem a Jobbik, és nem más jobboldali párt, hanem egyes egyedül a Munkáspárt. Ezért engedi, hogy a fiatal, az értelmiségi, a munkás a szélsőjobboldal hatása alá kerüljön. Ugyanakkor képmutató is, mert mindjárt közli: ő ellene van minden fajta megkülönböztetésnek, antiszemitizmusnak.
A szocliberális erők egyszerűen elintézik az ügyet: mindenki szélsőséges, antidemokrata, fasiszta, aki nem úgy képzeli a világot, mint ők. Valójában az ő világuk ugyanaz a rossz és megjavíthatatlan tőkés rendszer, amelyben ma is élünk, s ahova jelentős mértékben éppen ők vittek bennünket.
A mi dolgunk, hogy leleplezzük a szélsőjobboddal nézeteit, és megmagyarázzuk a fiataloknak, hogy miért nem nyernek semmit, ha oda lépnek be. A felvilágosításhoz, a meggyőzéshez nem elég azt mondani, hogy nem állok veled szóba. A szocliberálisok csak önmagukkal szeretnek vitatkozni, mert így teljes az egyetértés. Mi készek vagyunk szemtől –szembe vitatkozni bárkivel, mert úgy gondoljuk, hogy jobboldali érvekre munkáspárti érvekkel kell válaszolni, és azokat eljuttatni az emberekhez.
Az MNA aktivistái eljöttek az érdi rendezvényre. Tudták, hogy egy ember otthonát kell védeni, s tudták, hogy a többség vörös ingben lesz. Dicsérték a szocialista kort, amikor senkit sem tettek az utcára, megköszönték a Munkáspártnak, hogy elmondhatják a véleményüket. Nem beszéltek hungarista tanokról, jelképekről. Politikai számításból tették? Lehet. Politikai gyűlés azért politikai gyűlés, hogy politikai célokra használják.
A terep azonban másnak is nyitott volt. Az Internetről mindenki elolvashatta. Csodák csodájára Fideszes nem volt. A Fidesz igyekszik népszerű, látszólag az emberek javát akaró dolgokat ígérni, de valójában az emberek sorsát átengedte a bankoknak, a végrehajtóknak, és ehhez még rendőri segítséget is ad.
Az MSZP, LMP, DK sem jött el. Az emberek napi valóságos problémáinak segítésében nem látnak politikai fantáziát. A bankokkal pedig ők sem akarnak szembe szállni, hiszen ők is tőkések. A Jobbik korábban nagy médiafelhajtást csapott a kilakoltatások körül, kivitték a fekete ruhásaikat, aztán beleuntak. Tovább már nem érdekli őket, hogy mi lesz a kilakoltatásra várókkal. Apropó, Vajnai úr sem volt ott.
S most tessék jól figyelni! Érden nem születtek politikai szövetségek. Egyben volt egyetértés: akinek el akarják a lakását, házát venni, akinek a családját az utcára teszik a bankok, az általában nem finnyáskodik. A segítség ilyenkor jól jön, akárki is adja. Ugyanis lakni, élni kell valahol.











2012. július 4., szerda

Halálos túszdráma lett a kilakoltatásból

Amikor a kommandósok Karlsruhéban betörték az ajtót, már csak a túszejtő és négy áldozata holttestét találták meg.

NOL| 2012. július 4.


Négyes gyilkosság és öngyilkosság lett a vége egy kilakoltatási kísérletnek a németországi Karlsruhéban szerdán. Az első hírek szerint a helyzet akkor fajult túszdrámává, amikor egy városi albérlet tulajdonosa negyedmagával feltűnt a lakásnál, hogy kilakoltassa a bérlőjét, aki már több havi díjjal tartozott neki. Ahelyett, hogy összecsomagolt és távozott volna, a férfi fegyvert ragadott, túszul ejtette a négy embert, és elbarikádozta magát a lakásban. A helyszínt nem sokkal később több száz rendőr szállta meg, egy közeli óvodát és egy iskolát is evakuálni kellett.
A roham akkor indult, amikor a lakásból füstszag kezdett kiáramlani, de a behatoló kommandósok már csak öt golyó lyuggatta holttestet találhattak meg: a háziúr mellett a túszejtő lelőtte a bírósági végrehajtót, egy reménybeli új bérlőt és a zárcseréhez hívott lakatost is.
Az nem világos, hogy a rendőrök kapcsolatba tudtak-e lépni az ámokfutóval, aki német sajtóinformációk szerint egyébként vadász volt, számos fegyverrel a birtokában. Jürgen Schöfer rendőrségi szóvivő nem volt hajlandó kommentálni a Die Welt és az NTV televízió-csatorna által is közölt szemtanúi beszámolót, hogy tekintélyes arzenáljában a férfi egy kézigránátot is rejtegetett.
Nem sokkal a négy halott felfedezése után a hatóságok egy ötödik áldozatra, egy hölgyre is rábukkantak, őt kórházba szállították, de az életét már nem sikerült megmenteni.

2012. június 26., kedd

Csak a szokásos: az éhségmenetesek elprostitualizálódása, címszerepben az álszent szocialistákkal


Nem először intézett kirohanást Tóth Imre, az „éhségmenetként” elhíresült borsodi tüntetőcsoport mára médiahírességgé lett alapítója a saját társai ellen. Az olvasztár a legismertebb közösségi portálon legutóbb többek között azt írta: szerinte az éhségmenet egyre távolabb kerül attól az eszmétől, amely annak idején életre hívta. Sőt, azt is kifogásolta, hogy a borsodi demonstrálókhoz és a nemrég bejelentett, új szakszervezetükhöz „túl közel kerültek” a szocialisták. Az olvasztár egykori menetelőtársa szerint viszont Tóth csak nehezen dolgozza fel az ismertséget és a jövőben is számítanak rá. Nos, akkor megint adódik a kérdés:
Ezt így hogy?
Idén februárban több mint kétszáz kilométert gyalogoltak a borsodi munkások – meglehetően zord körülmények között - Miskolcról az Országgyűlés budapesti épületéig, hogy így tiltakozzanak a Kelet-Magyarországiak tarthatatlan helyzete miatt. A menetet Tóth Imre munkanélküli olvasztár vezette, akit – saját elmondása szerint – elsősorban az sarkalta a radikális akcióra, hogy egyik barátja nemrég öngyilkosságot követett el kilátástalan élethelyzete miatt.
Az „éhségmenetelők” idővel komoly médiaszereplőkké váltak, a demonstrációba több szocialista politikus is bekapcsolódott, de egy rövid szakaszon az LMP két képviselője is részt vett a menetelésben. A borsodiak később Brüsszelt is megjárták – szintén a szocialisták segítségével -, ahol petíciót adtak át az Európai Parlament elnökének és a baloldali frakció vezetőjének is. A menetelésből tisztességes béreket követelő egyesület lett (Munkát-Kenyeret-Mozgalom), majd a napokban bejelentették, hogy megalakítják a közmunkások szakszervezetét is.
Az eredeti ötletadó Tóth Imre viszont mintha már nem érezné sajátjának egykori mozgalmát. Nem először fakad ki a Facebook-on, legutóbbi bejegyzésében is arról írt, hogy egyre sűrűbben „mellőzöttnek” érzi magát. Úgy véli, hogy az az eszme, amely elindította az éhségmenetet, egyre távolabb kerül a valóságtól. „Én a szolidaritásra, mint eszmére gondoltam, az emberek közé való kimenetelre és a meggyőzésre (…) Rá kellett jönnöm, hogy én csak egy kis naiv emberke voltam, aki nem volt hajlandó egyik pártnak és szervezetnek sem a tagja lenni. El fog jönni az idő, amikor már az ötletgazda neve egyszerűen ki fog kerülni ebből a történetből. Mert mi az, hogy egy kis senki ugrál” - írta a közösségi oldalon. Tóth megosztotta véleményét a Közmunkások Szakszervezetéről is, amellyel kapcsolatban szerinte sok érintett „fejében az játszódik le”, hogy itt valakik „megint a zsebükben fognak kotorászni”.
Az olvasztár megkeresésemre mindehhez hozzátette: azt szerette volna, ha az éhségmenetből kinőtt egyesület egyfajta olvasztótégely lenne, amely pártkötődéstől függetlenül összefogja az érintetteket. „Azt vettem észre, hogy javarészt a szocik érdekkörébe tartozó emberkék vannak. Rajtam kívül nem nagyon vannak civilek. Megmondtam, hogy így, ebben nem tudok részt venni társelnökként. Túlzottan kényes a gyomrom. Az, hogy Magyarország itt tart és Orbán mindazt megcsinálhatja, amit megcsinál, vastagon a szocialisták elmúlt nyolc évének is köszönhető” - fogalmazott Tóth Imre. Az olvasztár hozzátette: az egyesületnek továbbra is tagja maradt és nem is kíván eltávolodni sem tőle, hiszen „részben a saját gyereke”. A borsodi munkás – aki jelenleg egy hátrányos helyzetű gyermekek üdültetésével foglalkozó tábor éjjeli őreként dolgozik – attól tart, hogy az említett szakszervezet csak arra lesz jó, hogy néhány megszedjék belőle magukat.
„Taggyűlésen, érdemi vita után döntöttünk a szakszervezet megalakításáról, amelyben a tagdíj mindössze 'egyetlen fémpénz' lesz” - ezt már Komjáthi Imre, a Munkát, Kenyeret, Tisztességes Béreket! Egyesület elnöke mondta megkeresésemre. Az edelényi családapa – aki nemsokára a Közmunkások Szakszervezetének vezetője lesz – kérdésemre hozzátette: önmagában a menetelés és a figyelemfelhívás kevés. „Meg kell szervezni önmagunkat, a közmunkásokat. Mi a párbeszédben látjuk a jövőt és a kormánnyal csak szervezetként lehet párbeszédet folytatni. Egyelőre nincs olyan eszköz a kezünkben, amellyel azonnali, forradalmi eredményt lehet elérni. De nem is szeretnénk, mi a nyugodt, demokratikus eszközökben hiszünk. Ezért kezdtük meg a szervezést. Ez egy lassú folyamat, amely lassan hoz eredményt. Addig pedig sokunknak vannak és lesznek kétségei, mint Imrének. Őt felkapta a nyilvánosság és ezt a hírnevet némileg nehezen dolgozza fel. Senkiből nem lesz népvezér. Senkit nem fognak önmagáért követni, a mozgalmat szervezni kell! De, továbbra is fontos, hogy velünk legyen, számítunk rá” - fogalmazott Komjáthi. A szocialisták „közelségére” vonatkozó kérdésemre azt mondta: az Orbán-kormány minden eszközt kivett a szakszervezetek kezéből, ezért rá vannak szorulva arra, hogy a többi parlamenti erőn keresztül próbáljanak meg nyomást gyakorolni a kabinetre. „Ma egyetlen olyan párt van, amely felvállalja a szakszervezeti mozgalmat és a munkások érdekeit, ez pedig az MSZP. Örülnénk, ha az LMP is támogatna minket, de egyelőre nem nagyon mutatkoztak együttműködőnek” - fogalmazott a Munkát, Kenyeret egyesület vezetője.
Hát így...
Szalay Tamás Lajos

Talán még sosem volt ilyen nehéz jogvédőnek lenni

A bírósági ügyek túlnyomó többségét megnyeri az 1994 óta működő patinás jogvédő szervezet, a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda (NEKI). Muhi Erika igazgató ezzel együtt állítja: az alkotmányos garanciák megszűnőben vannak, a jogvédelem talán még sosem volt ilyen nehéz helyzetben.


– Mivel magyarázza, hogy a „jogvédő” kifejezés meglehetős széles körben szitokszóvá vált?– Először is a válsággal, ami független a magyarországi politikai és gazdasági helyzettől. Ilyenkor mindig beindul a bűnbakképzés. Ennek hatására erősödött meg a szélsőjobboldal is.
– A nemzetközi adatokat elemezve a Political Capital kimutatta, hogy a folyamat nem törvényszerű: nem minden válságtól sújtott országban tört előre a szélsőjobb.– Így van, de fenntartom, hogy nálunk a kettő szorosan összefügg. 2010 ősze óta vagyok a NEKI igazgatója, előtte másfél évig gyesen voltam. Amikor visszajöttem dolgozni, megdöbbentem, hogy milyen nagy teret nyert a gyűlöletbeszéd, milyen sok panasz érkezik hozzánk ilyen ügyekben. Az indulatokat a Jobbik korbácsolta fel, az a párt, amelynek alapeleme a gyűlöletkeltés, a romák elleni uszítás. Ha nincs válság, akkor biztosra veszem, hogy nem tudott volna ennyire sikeres lenni.
– Paradox módon a szélsőjobb, miközben előszeretettel gyalázza a valódi jogvédő szervezeteket, igyekszik részben kisajátítani, részben a fonákjára fordítani az emberi jogi nyelvezetet. Az egyik jobbikos képviselő bejelentette, hogy „Tégy a magyargyűlölet ellen!” néven mozgalmat hirdet. Mit szól ehhez?– Próbálja meglovagolni a közhangulatot, de nem hiszem, hogy nekünk dolgunk lenne ezzel. Hirdesse, csinálja! Joga van hozzá. Méltóságon aluli lenne foglalkozni vele. Egyébként is, ez a lépés politikai akciónak tűnik. Mi pedig jogvédő iroda vagyunk. Bárki volt is kormányon, ha kellett, felléptünk a hatalom számára kellemetlen ügyekben. A direkt politizálástól azonban mindig távol tartottuk magunkat, és kínosan ügyeltünk rá, nehogy besorolhassanak minket valamilyen párt vagy politikai irányzat mögé.
– Ha már itt tartunk: a jogvédőknek nem csupán a szélsőjobbal gyűlt meg a baja.
– Kétségtelen, hogy a mostani kormányzat részéről is tapasztalunk furcsa megnyilvánulásokat. A romastratégiáról tartott egyik parlamenti bizottsági meghallgatáson Balog Zoltán közölte, hogy jogot védeni könnyebb, mint házat építeni. Balog Zoltán akkor államtitkár volt, ma miniszter: hozzá tartoznak a romaügyek. Mondok másik példát. Horváth László Heves megyei kormánymegbízott egy köztörvényes bűncselekmény-sorozatról rendezett sajtótájékoztatón úgy érezte, ki kell mondania, hogy az elkövetők cigányok voltak. Olyan esetről beszélünk, amikor a származás teljes mértékben irreleváns, az etnikai hovatartozásnak semmi jelentősége. Navracsics Tibor közigazgatási minisztertől nyílt levélben azt kértük, hogy határolódjon el a történtektől, és mentse fel tisztségéből a kormánymegbízottat. A választ meg lehet nézni a honlapunkon. A miniszter kabinetfőnöke szerint a tárca elégedett az illetővel, semmi nem indokolja a leváltását. Minden rendben…
– A Fidesz nyilván felelős azért, hogy fejünkre nőtt a rasszista szélsőjobb. De az MSZP-nek, más pártoknak és a társadalom többi szereplőjének, akár az újságíróknak is megvan a felelősségük. Nem gondolja, hogy valamilyen mértékben a jogvédő szervezeteknek, önöknek is?
– Nem, én ezt egyáltalán nem gondolom. Szerintem nekünk ebben nincs felelősségünk.
– Biztos? Sokáig – amíg az időközben elhunyt alapító-igazgató, Furmann Imre vezette a NEKI-t – a sajtó tele volt az önök által képviselt ügyekkel. Aztán évekre eltűntek a nyilvánosságból. Éppen abban az időszakban, amikor kezdett feljönni a szélsőjobb.
– A háttérben változatlanul komoly munka folyt, de az igaz, hogy a médiában alig szerepeltünk. Nekem más a stratégiám. Újra nyitottunk a sajtó felé, hisz a közvéleményt a médián keresztül tudjuk a leginkább elérni és formálni. Hatalmas szükségünk van a nyilvánosságra.
– Nehezebb lett a jogvédelem helyzete?
– Nem kérdés, sokkal nehezebb. Ilyen nehéz talán még sosem volt… Az alkotmányos garanciák megszűnőben vannak. Azok az eszközeink, amelyek korábban a rendelkezésünkre álltak, az új alaptörvény elfogadása után teljesen eltűntek – nem fordulhatunk például Alkotmánybírósághoz –, vagy megmaradtak ugyan, de nem képesek betölteni funkciójukat. Hiába váltott ki felháborodást Pesty László dokumentumfilmje a „cigány–magyar együttélésről”, a Civil Médiával közösen írt beadványunk után a Médiatanács nem látott okot rá, hogy elmarasztalja a filmkészítőket. Szóval, sokszor tehetetlennek vagyunk.
– Mi várható?
– Nem adjuk fel, próbáljuk maximálisan kihasználni a szűkre szabott lehetőségeinket. Jogvédő szervezetként mégiscsak a bíróság az egyik legfontosabb terepünk. Márpedig az ügyeink 80-85 százalékát megnyerjük.
– A jó statisztikának véletlenül nem az a záloga, hogy csak a sikerrel kecsegtető eseteket vállalják el?
– Egyáltalán nem, a rutinpereken rég túl vagyunk. Az elmúlt több mint másfél évtizedben, azt hiszem, jelentősen alakítottuk a bíróságok gyakorlatát. Ma már nem kelt feltűnést, amikor a munkaügyi bíróság félmillió forintos kártérítést ítél meg ügyfelünknek, mert egy vállalkozó azzal utasította el: nem alkalmaz romákat. A jövőben olyan precedensértékű ügyekre – gyűlölet-bűncselekményekre vagy például közmunkával kapcsolatos jogsértésekre – fókuszálunk, amelyektől azt reméljük, hogy a bírósági döntéseknek jogfejlesztő hatásuk lesz. Pár év múlva kiderül, milyen eredménnyel jártunk.

Névjegy

MUHI ERIKA 1972-ben született Szolnokon. Jogi referensként 1998 szeptemberében kezdett el dolgozni a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Irodában (NEKI), később ügyvédjelöltként már az iroda ügyeiben jogi képviselőként is eljárhatott. 1999-ben végzett a szegedi József Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán. 2003 óta ügyvéd. A NEKI állandó megbízott ügyvédje lett: a jogi munka mellett később trénerként is dolgozott a NEKI által szervezett antidiszkriminációs képzéseken. 2010 szeptembere óta a NEKI igazgatója. Van egy hároméves kisfia.

2012. február 24., péntek

Sikeres embervédelmi akció: elmaradt az árverés

Mozgósító felszólítás az otthonvédőknek és mindenkinek, aki küzdeni akar a bankok és a végrehajtók kifosztó maffiája ellen:
A Fehér Kéményseprők közleménye:
“Tisztelt Barátaim!
Arra kérlek bennetek, hogy segítsünk egy IGAZ OTTHONVÉDŐNEK, aki velem együtt mentett más meg nagyon sok adóst, mert most neki van szüksége ránk!
Pontos részleteket nem ismerek csak annyit, hogy árverezése lesz, 2012. február. 22. szerda 10 óra, kezdettel a Végrehajtó Kamara Árverező Kastélyában, Budapest, 1138 Váci út. 201. A Végrehajtó: ifj. Dienes Árpád!
Kérlek bennetek, hogy mint eddig is, menjünk el és tegyünk meg mindent, hogy ez az árverés ne történhessen meg! A jogi hátteret már az ügyvédek megoldották, bíróságon van, várjuk, hogy a bíróság hivatalból is leállítsa.
Viszont, ha ez nem sikerül, ismerve a bíróságokat, ahogy anyatigrisként védik a végrehajtókat, legyünk ott és tegyünk meg minden tőlünk telhetőt a jogi határokon belül!
FÉL ÓRÁVAL ELŐBB LEGYÜNK OTT!
Köszönettel:
Dabasi Tamás
A Fehér Kéményseprők Társadalmi Szervezetek Szövetségének Elnöke”
***
Csatlakozás:
Az Egységes Magyarország Mozgalom otthonvédői csatlakoznak a Fehér Kéményseprők elnökének mozgósítási felhívásához. Felhívunk minden igaz otthonvédő önkéntest, hogy jelenlétével erősítse az otthonvédők pozícióját a helyszínen!
Nem engedhetjük, hogy a végrehajtó hiénák egy újabb magyar otthonra tegyék rá a kezüket! És annak bevételéből újabb luxus nyaralásukat és luxus életvitelüket fedezzék!
Legyünk ott minél többen! A cím még egyszer: Végrehajtó Kamara Árverező Kastély, Budapest, 1138. Váci út. 201. – (Ez az épület a volt indóház az Északi összekötő vasúti híd tövében. Megközelíthető autóval közvetlenül a Váci útról, tömegközlekedéssel: Metró, Városkapu megálló.) – Február 22. szerda, 9.30.
Fort András – EMM Otthonvédők
Szabad Riport Tudósító Iroda
***
2012. február 22., szerda, 9 óra 30 perc, Budapest, Angyalföld, Váci út 201. Az árverés - elmaradt...
               
A "cég" bejárata.  Érdekes az ajtóüvegre ragasztott A4-es papírra szerkesztett felirat, csak ilyen cégtáblára "futja" egy állami (?), vagy bírósági (?) cégnek... Vagy inkább bujkálnak...

Gyülekezés a bejárat előtt
Amúgy fejlett, kamerás őrzésvédelmi rendszerrel van ellátva körben az épület. A díszlámpákba építették be a kamerákat
Tíz óra után néhány perccel az ajtóból a biztonsági őr kiszólt: a tíz órára meghirdetett árverés elmarad
A "főnök" és izomagyú sofőrje a szállító képkocsijukhoz vittek egy számítógép-egységet. Közben a közelben lévő Fort András újságíró közterületen, igazolványkártyával a nyakában fotózott. Az "izomagyú" észrevette, tettlegesen megfogta az újságíró kezét, és a fényképezőgépet el akarta venni. Az újságíró segítségért kiáltott...
Természetesen odarohantunk

A "főnök" is kikászálódott az autóból. Csak nem segíteni akart?
A szállító gépkocsi "főnökkel", sofőrrel és rendszámtáblával. Kicsit még várakoztunk, aztán eljöttünk