Bevallom
őszintén, hogy Bokros Lajos nem tartozik a kedvenceim közé, vagy
ahogyan manapság mondják, Lajos bá' nekem nem jön be. Nem a bajusza
miatt. Bokros a liberális gazdaságpolitika legmarkánsabb képviselője. Ez
a gondom vele. Mi a bűne? Nos, a „piac mindent elrendez" szemlélet húsz
év alatt tönkre tette Magyarországot, tökéletesen kiszolgáltatta a
nemzetközi tőkés köröknek. Bokros miniszterként, politikusként ennek a
végzetesen káros, bűnös, áruló politikának volt egyik vezéralakja.
Manapság az Európai Parlament képviselőjeként tölti napjait. Jó fizetés,
business osztály a repülőn, diplomata útlevél, meg más „apróságok",
amelyekkel a polgári demokrácia elkényezteti hű szolgáit. Úgy, hogy
aligha értheti meg a magyar emberek többségének, mondjuk kilencmillió
embernek a gondjait. Most mégis előadta „nemzetmentő" ötleteit.
Látszólag a szegényekért aggódik. Vissza kell térni a progresszív
személyi jövedelemadóra, mondja jó hangosan. De aztán világossá válnak
igazi szándékai. Államosítás helyett privatizáció, társadalmi
gondoskodás helyett piaci elvű svéd nyugdíjmodell, tandíj az iskolákban.
Ja és persze, meg kell szüntetni a bankokra kivetett különadót. Bokros
azt megelőzően szólalt meg, hogy elkezdődtek volna az IMF-fel való
tárgyalások. Bokros úr a legliberálisabb kapitalizmust akarja
visszahozni, amely még kegyetlenebb, mint a mai. Szóval, nem várjuk
vissza. Maradjon ott, ahol van!
Marad-e az euró?
Az
elmúlt évszázadokban Európa állapotát döntően a német-francia viszony
határozta meg. Németország többször indított háborút a franciák ellen,
ami a dolgok természete miatt világháborúba torkollott. Kétszer is. A
világháborúk levezetik a tőkés rendszer belső feszültségeit, de újabb
konfliktusokat is szülnek. 1945 után a tőke vezető körei úgy döntöttek,
hogy ideje abbahagyni a német-francia vetélkedést. Szülessen egy új
Európa, ahol ugyan nyilvánvaló a német dominancia, de tiszteletben
tartják egymás érdekeit. Lényegében erre az elvre épült a Közös Piac, az
Európai Gazdasági Közösség, és mostanság az Európai Unió. Mi a helyzet
most? Nos, Németország vitathatatlanul, minden gondja ellenére a Number
One Európában. Nem kell törődnie német-francia egyensúllyal, ő a
legerősebb. Ez nagyjából azt jelenti, hogy Németország a legerősebb
gazdasággal rendelkezik, rajta és csak rajta keresztül megy az orosz
földgáz az EU más országaiba, szava döntő az EU-ban. Ez a rendszer nem
igen tetszik a franciáknak, olaszoknak és másoknak. Az euró a németek
által uralt integráció pénzügyi kifejezése. Ha lemondanak az euróról,
megkérdőjelezik a németek vezette EU létét is. A tét tehát nem kicsi.
Meg lehet-e tenni? Elvileg igen. A gyakorlatban az európai kapitalizmus
kerül veszélybe. A dolgozó tömegek, amelyet eddig sem kérdeztek meg,
viszont sokat szenvedtek a tőkés megszorításoktól, bizonyosan radikális
választ adnának. Az euró sorsa, akarják, ha nem, jelentős mértékben az
utcán dől el. Nos, tényleg akarjuk a szegénységünket megpecsételő eurót?
Kádár János és a lift
Tudom,
hogy most sokan meghökkenek. Hogy lehet egy lapon említeni a magyar
munkásmozgalom legendás vezetőjét és a Baross utcai liftet? Nos, a
Munkáspárt jelenlegi székháza a kádári időszakban, az 1960-es évek végén
épült. Az MSZMP első számú vezetője is bábáskodott a projekt felett,
ami akkoriban nem volt kis teljesítmény. Kádár valamivel később részt is
vett az akkori VIII. kerületi Pártbizottság ünnepi ülésén, a mai Baross
utca első emeleti nagytermében. Tetszett neki a Lenin-mozaik, ami
nekünk is tetszik, de egy valamit hiányolt. Elvtársak, innen hiányzik
valami! — többeknek megfagyott a vér az erejükben. Pedig nem sok
hiányzott, csak egy óra. Mindig tudnunk kell, hány óra van! - mondta
Kádár, és gyorsan küldött is egy faliórát. Manapság óra is van, de ennek
ellenére elveszítjük időérzékünket. Úgy gondoljuk, hogy a párt magától
létezik, nem kell a mi támogatásunk. A valóság az, hogy 2011-ben a
Munkáspártnak annyi pénze van, amennyit a tagság összead. Nem több, nem
kevesebb. A Baross utcában egy hete nem működik a lift. Le kellene
cserélni, mai áron javítása 1,8 millió forintot jelent, ebből valamivel
több, mint 500 ezer a Munkáspárt részesedése. Ez a pénz hiányzik. Egész
egyszerűen: nincs. Hiányzik azért, mert nem jön be ennyi a tagságtól.
Pedig nem sok kellene! Ha minden párttag, mondjuk havi két és félezret
áldozna saját kedvenc pártjára, minden gondunkat megoldanánk. Ezer
forint A Szabadságra — ami nélkül, valljuk be őszintén, nem tudjuk, hogy
mi is történik a pártban ezer forint a forradalmi központ
fenntartására, és természetesen a tagdíj. Miért is nem tesszük?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése