2012. március 29., csütörtök

Életükért és igazságukért küzdő emberekre gyakorolnak nyomást

Budapest, Dabas, 2012. március 28. szerda
Lakossági bejelentések alapján szerdán arról adott hírt a Magyar Szociális Fórum, hogy élethez és igazsághoz való jogukért küzdő emberekre gyakorolnak nyomást, anyagi és jogszolgáltatási eszközökkel próbálják őket eltántorítani követelésüktől.
A korhatár alatti rokkantak 400 ezer fős táborának érdekében fellépő egyik rokkant attól tart, hogy nem elég a betegség, még bűnhődniük is kell azért, mert követelik annak a megváltozott munkaképességű személyek ellátásáról szóló 2011. december 29-i (CXCI.) törvénynek a visszavonását, és az „új komplex minősítő vizsgálatok” néven elhíresült intézkedésnek a  felfüggesztését, amely a rokkantak létét veszélyezteti.  Azt írta a Magyar Szociális Fórumnak, hogy semmi esetre se hozza nyilvánosságra a nevüket, mert rettegésük nem alaptalan.  „Jó lenne, ha a sok küzdelmünkért nem az éhhalált kapnánk cserébe a kormánytól. Mi egy igazságos rokkantellátásért próbálunk küzdeni! Aki beteg, az kaphasson ellátást továbbra is, és ne a szociális helyzet, és a foglalkoztatási előzmények alapján döntsenek!” – írta az érintett az MSZF-nek azt követően, hogy a vasárnapi Népi Gyűlés az ő követelésüket is eljuttatta Orbán Viktor miniszterelnöknek.
Az Adósságból Munkahely Alapítvány (AMA) egy devizahiteles végrehajtás megszüntetési perének visszásságaira hívta fel a közvélemény figyelmét. Az illető azt kérte a dabasi bíróságtól, hogy semmis szerződése alapján nyilvánítsa törvénytelennek a végrehajtást, de – mint írják – a bíró ezt azzal utasította el, hogy kötelmi jogi vitát végrehajtás megszüntetési perben nem tárgyalhat, a bíróság nem avatkozhat be gazdasági folyamatokba, és nincs hatásköre az ügyben, tekintettel arra, hogy a pertárgy értéke 10 millió Forint feletti. Indoklásul a Budapest Környéki Törvényszék Polgári és Közigazgatási Kollégiumának 2011. április 4-i vezetői értekezleten kiadott utasítására hivatkozott – tartalmazza az AMA  MSZF-hez küldött üzenete.
Az adós ragaszkodott a per folytatásához, és kérte, hogy a vizsgálat idejére függesszék fel a végrehajtást, de a bíró ettől mereven elzárkózott. Csupán a tárgyalás elhalasztására volt hajlandó, ha az adós bizonyítási indítványt terjeszt elő. A jogi képviselő felhívta a bíróság figyelmét, hogy 3 oldalas bizonyítási indítványt tett, további indítványt nem fog tenni.
Csak annyit sikerült elérni, hogy a bíróság csütörtökre (március 29-re) napolta el a tárgyalást – áll a levélben. Az AMA arra kérte a sajtó képviselőit és a civileket, hogy figyeljenek oda, és tiszteljék meg jelenlétükkel a tárgyalást, melynek helyszíne a dabasi bíróság I. emeleti. 7. sz. tárgyalója.

Popa Györgyöt képviselővé választották Magyarcsanádon

Fantasztikus sikert ért el a Munkáspárt jelöltje, Popa György a március 25- időközi önkormányzati választásokon Magyarcsanádon. Az MTI olyan hírt közölt, amelyhez hasonlót már régen nem olvastunk. A 73 éves, de korát meghazudtoló frissességgel és lendülettel dolgozó agrárvállalkozó, aki mellesleg a Munkáspárt Csongrád megyei alelnöke, 290 szavazattal jutott be a testületbe.

A siker több szempontból is kiemelkedő. Gyuri bácsi az egyetlen jelölt volt, aki nem függetlenként indult, hanem nyíltan megmondta, hogy ő a dolgozó embereket képviseli, ezért ő a Munkáspárt jelöltje. A képviselő jelöltek közül ő volt a legnépszerűbb, ő kapta a legtöbb szavazatot. A képviselőjelöltséghez 13 kopogtató cédula kellett, Popa György tehát közel 23-szor több szavazatot kapott. A politikai siker része az is, hogy polgármesternek ismét Guba Istvánt választották, akit a Munkáspárt eddig is támogatott.
Bagi Mária, a település jegyzője elmondta az MTI-nek, hogy a választásra jogosult mintegy 1200 lakos 47, 46 százaléka adta le voksát. Az új, hattagú képviselőtestületbe három korábbi képviselő is bejutott. Így a függetlenek mellett ismét bizalmat szavazott a község az egyetlen munkáspárti jelöltnek is. Ő kapta a legtöbb, 290 voksot. A másfélezer lakosú községben a választásra azért volt szükség, mert a képviselő-testület január közepén feloszlatta magát a polgármester és a testületi tagok közötti ellentét miatt.
Gratulálunk, Gyuri bácsi! A kitartó munka, a falu életében való mindennapos részvétel, az elvhűség, a Munkáspárt eszméinek bátor és őszinte képviselete meghozta gyümölcsét.