2013. március 23., szombat

"Te komcsizol minket, Kövér elvtárs, aki rólunk irkálgattál hangulatjelentéseket a nyolcvanas években?"

Értelmiségi apukák vetkőztek ki magukból Kövér legújabb komcsizása miatt a Facebookon. Van itt minden, mint egy jól sikerült lagziban: bajszos tahó, tróger, bajusz mögé rejtőző szar, kapanyélre húzott darabnyi sertésbél, debil karrierpatkány, kis barna folt a történelemkönyvben, sőt, még a dílerkedés és a tudatmódosító szerek is előkerülnek. 

Kövér László legfrissebb komcsizása így hangzott:
"Nem lehet büntetlenül megsérteni a törvényt, ezt azoknak a fiataloknak is tudniuk kell, akik székházat foglalnak, hidakat torlaszolnak el, hiába 18-19 éves, és nem tudja felmérni esetleg a
cselekedete súlyát. Majd felméri, ha megkapja róla a büntetésről szóló csekket. A mai tüntető fiatalok apukája valószínűleg olyan kommunista vezető volt, akik ellen a rendszerváltás idején ők tüntettek."

Krasztev Péter erre, aki a cink.hu szerint irodalomtörténész, kultúrantropológus, újságíró és politológus, a pozsonyi Magyar Kulturális Intézet egykori igazgatója, a Nemzetközi Humorakadémia tagja, a Körmöcbányai Nemzetközi Humorfesztivál zsűritagja, és akit
Kövér apai mivoltában bántott meg a komcsizással, ezt írta:

"Te mocskos, bajszos tahó te, most egy kicsit tényleg messzire rúgtad a pöttyöst: nem hogy kommunista vezető nem volt az apuka, hanem a ti nemzedéketekhez tartozik, a ti tróger csapatotokkal volt együtt katona (most nevezték ki épp az egyik ilyet miniszternek); együtt buliztunk és szívtunk (igen, bazmeg, ti is szívtatok, még amikor eszeteknél voltatok, kár volt a hatalmi tudatmódosítóra áttérnetek), és miközben ti a kollégiumban okoskodtatok, az apuka szamizdattal dílerkedett kicsiben a bölcsészkaron, szóval kurvára nem kommunista volt. A nagyapám (a gyerek dédije, vágod?), az igen, komcsi volt, de a háború alatt, és épp a magadfajták ellen szerencsétlenkedett az antifasiszta ellenállásban. Szóval, volt mit tanulnia a gyereknek, és baromira örülök, hogy a papírra, amit a rendőrautóban tartott az állt, hogy "Ne áruljátok el fiatalkori önmagatokat!", mert én se tudtam volna mást mondani nektek. (ez el tudná valaki küldeni neki?)"

Konok Péter pedig, szintén apuka, akiről szintén a cink.hu tudja úgy, hogy a Politikatörténeti Intézet radikálisbaloldal-kutatója, ezt írta:

"Drága Laci, te nagy rakás, birkapörköltszagú bajusz mögé rejtőző szar, ha nem veszed rossz néven tőlem ezt az apró eufemizmust, sikerült feldühítened, de tényleg, pedig többnyire csak röhögök rajtatok. Ma lett 18 éves a lányom, és szokott tüntetni ellenetek. Fel tudja mérni a súlyotokat. Baromi könnyűnek találtattatok az ő szemében is. És ne legyenek illúzióid, te is fel fogod mérni a tetteid súlyát, te kapanyélre húzott darabnyi sertésbél, ha megkapod majd a számlát. Meg fogod kapni. Amúgy: tüntető gyerek apja vagyok; engem hetedikben kirúgtak az úttörőktől (nem volt ebben semmi politika), KISZ-tag pedig nem lettem soha. Nem volt kötelező ugyanis, én meg úgy voltam vele, hogy ne legyen egy olyan tagkönyvem, amiben EZEK (köztük te) elvtársnak neveznek. Akkoriban te KISZ-titkár voltál, majd az MSZMP Központi Bizottsága Ifjúságkutató Intézetének munkatársaként írtad rólunk a hangulatjelentéseket, onnan pedig 1986-ban - én éppen gimibe jártam - az MSZMP KB Társadalompolitikai Intézetéhez igazoltál. Már leérettségiztem, amikor 1988-ban te a MISZOT alelnöke lettél. A másik alelnök egy bizonyos Gyurcsány Ferenc volt. Szóval miről beszélsz, te debil karrierpatkány? Ja, a másik lányom öt éves. Tüntetni még nem jár. Azt hiszem, hogy mire ő 18 éves lesz, ti már csak rasnya, borzongató kis barna folt leszteka történelemkönyvekben. És havi egy látogatás lesz engedélyezve."