Önbecsülés nélkül
Nagyon nem szép dolog, hogy az Egyesült Államok beavatkozik a magyar belügyekbe. Kifejezetten udvariatlan és sértő, ha az amerikai nagykövet nyilvánosan, netán a sajtóban bírálja a fogadó ország kormányát. Dehát ez Amerika! A farkastól nem lehet számonkérni, hogy te miért vagy olyan, mint a farkas: ragadozó, falánk, kegyetlen. Ilyen, mert ö a farkas. Az igazi kérdés az, hogy mi hogyan reagálunk a farkasra, azaz az amerikai beavatkozásra? Arra, amit a Népszabadság, a 168 óra, az ATV és általában a szocialista-liberális körök az elmúlt hetekben tesznek, egy szó van csak: undorító. Nem csak egyetértenek az USA, az IMF követeléseivel, de helyt adnak olyan figuráknak, mint az egykori nagykövet Mark Palmer, vagy Charles Gati, akik nem kevesebbre szólítanak fel, mintsem, hogy döntsétek meg erőszakkal a kormányt! A magyar történelemben mindig voltak szemét emberek. Kik a Habsburgoknak árulták be Rákóczit vagy Kossuthot, kik Hitlernek adták oda az országot. S, ne tagadjuk, olyanok is voltak, akik a szovjetek nagyhatalmi érdekeit tekintették magyar érdeknek, és az internacionalizmus jegyében kiszolgálták őket. Ma a globalizmus jegyében lökik oda Magyarországot a nyugati tökének. Szemét emberek, gerinc és önbecsülés nélkül. A kormányokat le lehet váltani, sőt, le kell váltani, ha kárt okoznak. De egy vezérelv lehet csak: mit akarnak a magyar emberek?
Facsemete és forradalom
A Szabadság múlt heti számában sokan felfigyeltek a szokatlan hírre: Popa Gyuri bátyám facsemetéket ajándékozott egy egész falu iskolásainak és óvódásainak. Jó lenne, ha követnénk példáját. Lehet, hogy egy-egy párttagunk külön-külön nem képes erre, de egy-egy megyei vagy városi szervezet egészen biztosan. S egyébként sem a facsemetén van a hangsúly. Sok minden olyan dolgot lehet tenni, aminek nincs köze a napi politikához, de világossá teszik a Munkáspárt szándékait. Ha kis dolgokban segítünk, az emberek számítani fognak ránk nagy dolgokban. Sok ember kerül manapság kilátástalan helyzetbe. Sok ember érdeklődik manapság a Munkáspárt iránt. Nos, e két dolog összefügg. Jön a középkoron már túl lévő mérnök, aki nem tud elhelyezkedni. Jön a kőműves, akit nagyon konkrétan sújt az építőipar válsága. A faluban senki sem épit, ahhoz meg már öreg, hogy az EU-ba menjen. Jön a középkorú vállalkozó, aki nem tudja, mibe fogjon, mert nincs is mibe. Gyors megoldást várnak tőlünk, munkát, piacot, jövőt. Ezt biztos nem tudjuk adni. De mi meghallgatjuk az embereket egy olyan világban, amikor a hatalom, a parlamenti politika egyáltalán nem kíváncsi a nép hangjára. De tudunk adni mást is. Hitet, meggyőződést, közösségi kereteket a harchoz. A facsemete, nos, bármely furcsa is, így visz bennünket közelebb a forradalomhoz.
Gáz van!
Gáz van! Igen, gáz van, mert előbb-utóbb nem lesz gáz. Magyarországnak mielőbb új hosszú távú szerződést kellene kötnie az orosz Gazprommal az orosz gázszállitások jövőjéről. Ez nem megy egyik napról a másikra, és mivel hosszú sor áll az orosz gázért, a végén még hoppon maradhatunk. Gázt ugyanis Amerikából nem lehet venni. Egyébként máshonnan se. De sajnos, gáz van, úgy általában is a magyar-orosz viszonyban. Pedig a kormány a kezdet kezdetén remek terveket vázolt fel. Ha meg is csinálta volna, ma az orosz reláció pénzügyi és politikai könnyebbséget jelentene a válság kezelésében, és némi ellensúly lenne a durva amerikai nyomással szemben. Történtek persze jó dolgok, mondjuk, a Tolsztoj Társaság létrehozása kiváló ötlet. Néha azonban úgy tűnik, hogy a magyar külpolitika nem tudja, hogy mit akar. Rosszul reagálnak, vagy ha jól is, többnyire elkésve. Egyszerre rosszban lenni Amerikával és Oroszországgal, nem túl szerencsés.
Elgondolkoztam magamban. Oroszországnak márciusban új elnöke lesz. Felkészült-e a kormány az „új elnök fogadására"? Van-e már hivatalos kapcsolat a Fidesz és az Egységes Oroszország párt között? Mi, munkáspártiak ugyan nem szeretjük Putyin pártját, de ők vannak hatalmon. Leült-e már a miniszterelnök a budapesti orosz nagykövettel? Fogadott-e bárkit is a velünk foglalkozó orosz szakemberek közül, akik befolyásolják a Kreml gondolkodását? Köszöntötte-e bárki is a magyar vezetők közül minden oroszok patriarcháját a pravoszláv karácsony alkalmából? Képesek-e a kormányhoz közel álló lapok legalább objektív tájékoztatást adni Oroszországról? Bár ezekben a hideg időkben a meleg hangú tájékoztatás is jól jönne. Tudunk-e két barátságos szót mondani az euro-ázsiai szövetségre tett orosz javaslatról? Lobbizunk-e már az orosz politikai elitben? Vannak-e barátaink Putyin környezetében? Értjük-e, hogy az orosz vezetés egy új Oroszországot akar a világnak mutatni a 2014-es szocsi olimpiával? Tud-e a hivatalos Magyarország részt vállalni e törekvésben? Remélem, hogy mégsincs gáz, mármint politikai, és akkor lesz gáz, mármint földgáz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése