Thürmer Gyula blogja: Balszemmel 257.

Gyermekkoromban imádtam homokvára­kat építeni. Csongrádon nagynénémnél nem igen kellett más, mint egy rakás homok az udvar sarkában, és elvolt a gyerek, mármint én. A vár épült, de gyakran szétporladt. Idővel rájöttem arra, hogy érdemes a várat kis fadarabokkal megerősíteni. Ideig-óráig jó is volt, de a meleg nyári napokon azonban ez sem segített. A meleg kiszárította a homokot, s a vár szétcsúszott. Külső forrásokat kellett bevonni, azaz vízzel öntözni a várat abban a reményben, hogy estére lemegy a nap, és reggel ott folytatha­tom, ahol este abbahagytam. A baj akkor következett be, amikor Irén néném rám szólt, hogy a slag most már neki kell a locsoláshoz. A homokváram összeomlott, eltűnt, mintha soha nem is lett volna. Idővel rájöttem valamire. Ha a bástyákat, a várat szélesebb és szilárdabb alapra építem, az építmény víz nélkül is kibírja a napot. Persze, kicsit gyengébb lesz, de nem omlik össze.
A magyar kapitalizmus mai urainak egészen biztosan volt gyermekkoruk, de az már messze nem biztos, hogy az udvar sarkában homokvárat építettek. Hát ugye, más nemzedék, más szocializálódás, amibe lehet, hogy a homokvár nem fért bele. Sok minden egyéb mellett. Lehet, hogy éppen ezért építenek ma egy óriási homokvárat, amit a magyar kapitalizmusnak hívnak. A magyar gazdaság, vagy mondjuk úgy inkább, hogy a magyarországi gazdaság zömét a multik adják. Az export 70 százaléka az ő termékeiből áll, és az import zöme is olyan áru, amit ők hoznak be saját termelésükhöz. Vásárolni lassanként nem tudsz másutt, mint a külföldi bevásárló központokban. A pénzed külföldi bankokban van. A magyar homokvár tehát a külföldtől, ha tetszik, külső forrásoktól függ, mint egykor az én homokváram függött a víztől. Mondhatja-e most valaki, hogy a slag másra kell? Elzáródhatnak-e a magyar homokvár külső forrásai? Igen, nagyon is! Könnyen lehet, hogy a német-francia egyezkedés ellenére Európa vezető körei nem találnak közös megoldást a válságra. Nem kell jósnak lenni, hogy előre lássuk, mi is fog bekövetkezni. Összeomlik az euró, minden ország a saját bőrét igyekszik majd menteni, a multik itt hagyják a kockázatos kelet­európai területeket. Magyarország termelés és pénz nélkül marad, befagy a kereskedelem. Nem lesz mit enni, a nyomor egy pillanat alatt általánossá válik. A magyar homokvár szilárd alapok nélkül épült, nincs nemzeti ipar, nincs magyar mezőgazdaság. Külső források nélkül, éltető víz nélkül a homokvár összeomlik.
Tudod, hogy mi az érdekes? Az, hogy a magyar kapitalizmus mai urai ezt tudják. Legalább is Orbán Viktor tudja. Vagy legalább is ez hallatszik ki a beszédeiből. A homokvár tatarozását meg is kezdték. Nap, mint nap kitalálnak valamit, hol jót, hol rosszat. Ők is tudják, mi is tudjuk: kevés az idő! Nem tudni, hogy mikor zárják el a vízcsapot, de nagyon is gyakorlati lehetőség az, hogy elzárják. A csongrádi udvar sarkában rájöttem még valamire. A rossz várat nem érdemes javítgatni. Le kell rombolni, újat kell építeni, jobbat, hatékonyabbat, erősebbet, szilárd alapokon.
Miért vagyunk Szíriával?
Minap valaki elolvasta nyilatkozatunkat, amelyben Szíria mellett állunk ki. Az illető nem leplezte ellenvéleményét. Minek foglalkozunk mi Szíriával, amikor idehaza is van elég bajunk? Igaz, idehaza van bajunk bőven. De vajon könnyebb lesz-e az életünk, ha az Egyesült Államok és az EU, Izrael lelkes támogatása mellett eltiporja a szíriai rendszert? Több lesz-e a munkahely, több lesz-e a fizetés, jobb lesz-e az élet? Biztos, hogy nem. Szíria sorsa nem érint bennünket közvetlenül, de közvetve nagyon is. Bashar Asszad elnök rendszere azért szúrja az amerikaiak és barátaik szemét, mert nem akarnak úgy élni, ahogy Amerika diktálja. És nem csak az elnök akarja ezt, hanem a szír emberek zöme is. A tömeget persze mindig lehet manipulálni, a tüntetők közé lehet provokátorokat küldeni, lehet a szír kormányt arra kényszeríteni, hogy saját rendszere védelmében fegyvert használjon. Az amerikaiak ezt teszik ma, és igyekeznek az egész világgal elhitetni, hogy nincs többről szó, mint egy diktatúra megdöntéséről. Oroszország és Kína hosszú évek óta először most együtt szavazott az ENSZ-ben. Vétót emeltek az amerikai és EU-s tervek ellen. Nekünk is nemet kell mondanunk a tőkés hatalmak terveire. A mi bajaink, a mi nyomorunk forrása ugyanis a kapitalizmus. Ha a szír rendszer elesik, a kapitalizmus erősebb lesz, mi pedig gyengébbek, és a kapitalizmus elleni harcunk feltételei nehezebbek lesznek. Ezért vagyunk a szír nép oldalán. Ezért nem akarjuk, hogy Szíria amerikai-izraeli gyarmat legyen. És persze, Magyarország se!

A kilakoltatása elől a halálba menekült metróvezető temetése

Budapest, 2011. október 26. szerda
Az óbudai temetőben szerdán nagy társadalmi részvétel mellett, a sajtószabadság súlyos korlátozása közepette kísérték utolsó útjára S. Éva metróvezetőt, aki október 6-án a halálba menekült kilakoltatása elől – jelentette a Magyar Szociális Fórum.
A temető biztonsági szolgálata, felsőbb utasításra hivatkozva fizikailag megakadályozta a szép számban megjelent TV forgatóstábokat abban, hogy felvételeket készítsenek a temetésről, és beszámoljanak a nézőknek a néma társadalmi tiltakozásról, amelyet – a családdal egyetértésben – a Magyar Szociális Fórum szervezett az embertelen és igazságtalan állapotok miatt, melyeknek S. Éva áldozatául esett. A temetésről készült fotókat és videó felvételeket is csak a biztonsági szolgálat éberségének kijátszásával sikerült elkészíteni. Ezeken látható, hogy emberek százai vonulnak fel S. Éva kinagyított fényképével, rajta a felirattal: „Halálba kergették a bűnösök!”
A tájékoztatási szabadság súlyos megsértése különösen aggasztó amiatt, hogy a család nem zárkózott el a sajtónyilvánosság elől, hanem csupán azt kérte, hogy a TV-sek a ravatalozóban ne forgassanak.
Simó Endre, az asszony sorsát társadalmi üggyé nyilvánító Magyar Szociális Fórum szervezője a Lánchídrádiónak és a Magyar Nemzetnek kijelentette: súlyos fejleménynek tartja, hogy a szociális problémákon egyesek a szólás- és a tájékoztatási szabadság korlátozásával próbálnak úrrá lenni.
S. Évát több százan kísérték utolsó útjára, köztük Metróvezetők és BKV-sok népes csoportja. Az emberek egy-egy szál virággal borították be a sírját, és mécseseket helyeztek el az „Évát a halálba kergették a bűnösök!” feliratú fekete-fehér molinó alatt.
A végrehajtói elől öngyilkosságba menekült 51 éves asszony leánya a temetés után elmondta az MSZF szervezőjének, hogy a temetés napjáig sem kapta meg a tragédia pontos körülményeit tartalmazó rendőrségi jegyzőkönyvet. Történt ez annak ellenére, hogy írásban kérte a III. kerületi Rendőrkapitányságtól, majd a Budapesti Rendőr Főkapitányságtól. Közölte, ragaszkodik ahhoz, hogy megismerje édesanyja elhatározásának pontos körülményeit, azt, hogy kik és miért akartak behatolni a lakásba, és milyen rendőri segédlettel párosult az akció. Eddig csak a halottkém jelentését ismerhette meg, ami a halál fizikai okáról szól. Jáger István, a Közlekedési Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke arról tájékoztatott, hogy a BKV vezetése kész jogi képviseletet biztosítani a 21 éves lánynak, és anyagi téren is igyekszik a segítségére sietni.+++
***
Budapest, 2011. október 27. csütörtök
A Magyar Szociális Fórum csütörtökön erélyes tiltakozását fejezte ki a sajtószabadság korlátozása miatt S. Éva szerdai temetésén. Simó Endre, a fórum alapítószervezője üzenettel fordult dr. Merksz Istvánnéhoz, az óbudai temető igazgatójához, hogy adjon magyarázatot, miért akadályozták meg, hogy a TV stábok forgathassanak a temetésen. Saját elhatározásból, vagy utasításra rendelte-e el, hogy a temető biztonsági szolgálata fizikai közben lépéssel is érvényt szerezzen a tiltásnak.
Az MSZF a tájékoztatási szabadság súlyos megsértésének tartja a történteket, hiszen a temető biztonsági szolgálata – felsőbb utasításra hivatkozva – meghiúsította, hogy a közvélemény korrekt képi tájékoztatást kaphasson az 51 éves metróvezető végső búcsúztatásáról, és több száz ember néma társadalmi tiltakozásáról az embertelenség és az igazságtalanság miatt.
S. Éva családja társadalmi ügynek tekintette a temetést, és nem kívánta megakadályozni a sajtót munkájának végzésében. S. Éva leánya az MSZF rendelkezésére bocsátotta üzenetének pontos szövegét, melyet a temetés előtti napokban küldött a temetőigazgatóságra. Ebből kitűnik, a családnak az volt az egyetlen kérése, hogy a ravatalozóban ne forgassanak. Ezzel szemben a biztonsági szolgálat a temető egész területén megtiltotta a forgatást, és kitessékelte a TV-seket a köztemetőből.
Az MSZF várja az óbudai temetőigazgató sürgős válaszát, tekintettel az alkotmányos jogokat érintő közérdekű megkeresésére.+++
Üzenetét az MSZF az alábbi címre küldte el:  Temetőigazgató: dr. Merksz Istvánné E-mail: obudaitemeto@btirt.hu +++

Beszámoló a Munkáspárt jelen lévő tagjától:

A szomorú eseményen kb. 250 - 300-an vettek részt,  a Magyar Kommunista Munkáspárt tagjai kb. 20 - 25-en voltak.

Elkeserítő volt látni a munkásévekben meggyengült  idős szülőket, akik felnőtt lányukat temették.

A temetés vége felé,  amikor még a család a sírnál tartózkodott, egy túlbuzgó temetői rendész szót emelt a sírparcella szélén, a képeken látható spontán tüntetés ellen.

Némi csendes szóváltás után,  a valahonnan odakerült igazgatónő  és a rendész hallgatólagosan tudomásul vették a megnyilvánulást, elvonultak...

Thürmer Szolnokon és Tiszaburán: egyre többen figyelnek ránk

Hiába emelik meg a minimálbért, jövőre több adót kell majd fizetni a 93 ezer forintos minimálbérből, mint amit fizetünk jelenleg, miután megvonják a kedvezményeket: ez annyit jelent, hogy a levonások után valamivel kevesebb pénzt vihetnek haza az emberek, mint most - emelte ki az egykulcsos személyi jövedelemadó negatívumait Thürmer Gyula Szolnokon tartott sajtótájékoztatóján. Mivel a magyar lakosság jelentős része minimálbért kap, vesztese lesz ennek az úgymond minimálbér-emelkedésnek, és nem nyertese - hangsúlyozta. A Magyar Kommunista Munkáspárt elnöke Jász-Nagykun-Szolnok megyei látogatásán szakszervezeti vezetőkkel tárgyalt, járt a szolnoki nagypiacon, majd délután Tiszaburán adta át a helyi családorvosnak mint új párttagnak a párttagsági igazolványt.
Október 14-én, pénteken reggel a szolnoki piacon kezdte megyei körútját Thürmer Gyula, az MKMP elnöke, akit elkísért Kovács István elnökségi tag és Urbán Istvánné, a Magyar Baloldali Nőszövetség elnöke. A látvány nagyon lehangoló volt a munkáspárti csapat, de az árusok szempontjából is: bár a standok roskadoztak az élelmiszerektől, egyszerűen nem volt rájuk vevő. Pontosabban vevő még csak lett volna, de vásárlás gyakorlatilag nem volt. Ha Thürmerék nem vesznek némi zöldséget és egyebet, a tényleges vásárlások száma ottjártukkor legfeljebb a tízes számot érte volna el.
Délben a volt szakszervezeti székház előtt tartott sajtótájékoztatón Thürmer Gyula közölte: a Munkáspárt együttműködésre törekszik mindenkivel, aki hasonlóan gondolkodik. Ezért jöttek el délelőtt a szakszervezetekhez, és váltottak velük szót a Munkáspárt készülő programjáról.
Az elnök utalt arra, hogy az elmúlt egy évben sok minden történt a magyar gazdasági-politikai rendszer megszilárdítására, de a gyúlékony, a robbanékony anyagok megmaradtak, sőt, szaporodtak. Az ígéretek ellenére a munkahelyek száma nem nőtt Magyarországon, sőt, a munkanélküliség erősödött. Az emberek összességében nem élnek jobban, hanem éppen ellenkezőleg.
A jövő évi költségvetésből az látható, hogy a kormány a szükséges pénzeket az egészségügytől, az oktatástól, a szociális szférától vonja el. Egyre több minden kerül magánkézbe, és egyre több mindenért kell az embereknek fizetni. Mindez együttvéve csak növeli a társadalmi feszültségeket az országban, és egy európai összeomlás esetén, aminek a lehetőségét nemcsak a Munkáspárt nem zárja ki, hanem valószínűsíthetően még maga a miniszterelnök sem – nos, ezek súlyos helyzetet idézhetnek elő Magyarországon.
Az utóbbi mondathoz az elnök azonnal hozzátette: a Munkáspárt nem akar verekedést, botrányt, konfliktusokat a budapesti utcákon. A cél az, hogy Magyarország eredményesen haladjon tovább az ország építésében. Ehhez azonban az kell, hogy a terheket osszák meg igazságosan. Többet fizessenek a gazdagok, kevesebbet a szegények. Meg kell adóztatni a multinacionális vállalatokat, a magyarországi nagytőkét - jobban, mint most.
Thürmer bírálta a Munka Törvénykönyve tervezetét is, amely szerinte csak a munkaadóknak ad jogokat, a munkavállalóktól elveszi azokat. A választási törvény tervezetét pedig a Munkáspárt nem azért utasítja el, mert kisebb lenne majd a parlament, hanem azért, mert a tervek szerint továbbra is ajánlásokat kell gyűjteni, illetve nem változna az ötszázalékos küszöb sem.
Kérdésre válaszolva a párt elnöke megjegyezte: a piacon alig voltak többen, mint ezen a sajtótájékoztatón. A felhordott árun pedig látszik, hogy több napja van már ott. Az eladók érthetően panaszkodnak, de a vevők is - akiknek ha továbbra is csak alig lesz pénzük, akkor a kereskedők is visszaadhatják az ipart. Közben számos kistermelő és kereskedő ment tönkre az elmúlt egy évben. Thürmer csalódottságot, szomorúságot és csüggedtséget tapasztalt a piacon, és ugyanerre hivatkoztak a szakszervezeti vezetők is, ők ehhez azt tették hozzá, hogy az emberek keresnek ugyan megoldásokat, de abban még bizonytalanok, hogy merre induljanak el. Az mindenesetre pozitív tény, hogy a Munkáspárt szavát egyre többen értik meg. Az elnök ezt már csak azért is mondhatta, mert megjegyezte azt is, hogy a karcagi választókerülethez tartozó Tiszaburán, ahol a Munkáspártnak erős szervezete van, újabb párttagnak nyújtja majd át a tagsági igazolványt.
***
Az említett eseményre délután került sor a tiszaburai művelődési házban.
- Nehéz ma munkáspárti tagnak lenni - mondta az elnök, miközben a kezébe vette a tagkönyvet. - Azért nehéz, mert szemben úszunk az árral. Ez olyan, mintha a Tiszán fölfele úsznánk az árral szemben, és azt valamennyien tudjuk, hogy ez nem könnyű. De egyben biztosak lehetünk. Aki a Munkáspártba belép, az reggel nyugodtan nézhet a tükörbe, annak nem kell szégyenkeznie, annak nem kell színt vallania, az egy becsületes és tisztességes ember. S húsz év elteltével egyre többen jönnek a Munkáspártba. Miért? Azért, mert értékeket keresnek. Mert rájöttünk ara, hogy a pénz jó, ha van, de önmagában nem boldogít. Mert szükség van egymás támogatására, egymás biztatására, szükség van szolidaritásra, arra, hogy segítsük egymást. Olyan dolgokra van szükség, amilyenek ma nincsenek a kapitalizmusban. Mert a kapitalizmusban egy dolog számít: a pénz. A szocializmusban, amiért ma küzdünk, a közösségi társadalomban, az ember a fontos. Az emberért szeretnénk tenni és dolgozni.
Ezért nagyon örülök, hogy a mai összejövetelünk alkalmából egy barátunknak átadhatjuk a munkáspárti tagkönyvet. Horváth Balázs úr, ennek a településnek a családi orvosa, közismert személyiség. Ő itt él önök között, ismeri ennek a falunak minden egyes gondját. Én úgy érzem, hogy ő segíteni akar önökön, és azzal, hogy a Munkáspártban vállalja a tagságot, segíteni akar a társadalom egészének, a magyar embereknek, a magyar dolgozóknak. Én nagy örömmel adom át ezt a tagkönyvet, aminek a színe vörös, ez a mi színünk, a Munkáspárt vörös színe. Ez a tagkönyv, ami ezentúl összeköti azokkal a párttagokkal az önök orvosát, akik a dolgozó ember boldogulásáért küzdenek, akik hisznek abban, hogy a kapitalizmus nem örök. Akik hisznek abban, hogy le tudjuk győzni a tőkét, és velük együtt mi valamennyien hiszünk abban, hogy képesek vagyunk egy jobb, tisztességesebb, emberibb világot teremteni.
Horváth Balázs meghatottan vette át a tagkönyvet.
- Dull Norbert Krisztián képviselővel beszélgetve ismertem meg a Munkáspártot, annak programját - mondta. - Azért volt nagyon rokonszenves, mert sok olyan pontot találtam benne, ami más pártoknál hiányzik. A legfontosabbnak azt találtam, hogy az ember van a középpontban, és nem a pénz. Én hívő is vagyok, és a Bibliában, az Ószövetségben is olyan társadalmakról olvastam, ahol az ember volt a középpontban, és nem a tulajdon. És nem mindenáron a tulajdont védték meg, hanem éppen hogy az emberi érték volt a fontos, illetve maga az ember. Köszönöm szépen.
Urbán Istvánné, a Magyar Baloldali Nőszövetség elnöke utalt arra, hogy az ő korosztálya egy nagyon jó és nyugodt világban nőtt fel, ahol nem volt probléma a tanulással és a családalapítással - ellentétben a jelenlegi rendszerrel. Egy görögországi konferencián elmondta, hogy milyen változtatásokra készül a magyar kormányzat a Munka Törvénykönyvével kapcsolatban - érthetően a nőkkel kapcsolatos diszkriminációkat emelte ki (munkavállalói terhességi teszt stb.). Mint az elnök mondta, óriási volt a felháborodás, ilyen törvénytervezetről még senki sem hallott. Emiatt fontosnak tartotta, hogy az ilyen drasztikus és mélyen megalázó törvény ellen mindenképp fel kell lépni, össze kell fogni, meg kell nyilvánulni. Felajánlotta, hogy segédkezik egy helyi nőmozgalom felépítésében. Egy olyan vezetőre lenne itt is szükség, mondta, aki nem ijed meg a saját árnyékától, illetve felvállalja, hogy a baloldalnak dolgozik.
A lakossági fórum résztvevői saját sorsukat ismertették, kiemelve, hogy Varga Mihály, Karcag parlamenti képviselője nem igazán törekszik arra, hogy választókerületében, így Burán is megjelenjen – pedig lenne néhány szavuk hozzá.

Thürmer Gyula blogja: Balszemmel 256.

Gyermekkoromban imádtam homokvárakat építeni. Csongrádon nagynénémnél nem
igen kellett más, mint egy rakás homok az udvar sarkában, és elvolt a gyerek, már
mint én. A vár épült, de gyakran szétporladt. Idővel rájöttem arra, hogy érdemes a
várat kis fadarabokkal megerősíteni. Ideig-óráig jó is volt, de a meleg nyári napokon
azonban ez sem segített. A meleg kiszárította a homokot, s a vár szétcsúszott. Külső
forrásokat kellett bevonni, azaz vízzel öntözni a várat abban a reményben, hogy
estére lemegy a nap, és reggel ott folytathatom, ahol este abba hagytam. A baj
akkor következett be, amikor Irén néném rám szólt, hogy slag most már neki kell a
locsoláshoz. A homokváram összeomlott, eltűnt, mintha soha nem is lett volna. Idővel
rájöttem valamire. Ha a bástyákat, a várat szélesebb és szilárdabb alapra építem, az
építmény víz nélkül is kibírja a napot. Persze, kicsit gyengébb lesz, de nem omlik
össze.
A magyar kapitalizmus ma urainak egészen biztosan volt gyermekkoruk, de az már
messze nem biztos, hogy az udvar sarkában homokvárat építettek. Hát ugye, más
nemzedék, más szocializálódás, amibe lehet, hogy a homokvár nem fért bele. Sok
minden egyéb mellett. Lehet, hogy éppen ezért építenek ma egy óriási homokvárat,
amit a magyar kapitalizmusnak hívnak. A magyar gazdaság, vagy mondjuk úgy
inkább, hogy a magyarországi gazdaság zömét a multik adják. Az export 70 százaléka
az ő termékeiből áll, és az import zöme is olyan áru, amit ők hoznak be saját
termelésükhöz. Vásárolni lassanként nem tudsz másutt, mint a külföldi bevásárló
központokban. A pénzed külföldi bankokban van. A magyar homokvár tehát a
külföldtől, ha tetszik, külső forrásoktól függ, mint egykor az én homokváram függött
a víztől. Mondhatja-e most valaki, hogy a slag másra kell? Elzáródhatnak-e a magyar
homokvár külső forrásai? Igen, nagyon is! Könnyen lehet, hogy a német-francia
egyezkedés ellenére Európa vezetői körei nem találnak közös megoldást a válságra.
Nem kell jósnak lenni, hogy előrelássuk, mi is fog bekövetkezni. Összeomlik az euró,
minden ország a saját bőrét igyekszik majd menteni, a multik itt hagyják a kockázatos
kelet-európai területeket. Magyarország termelés és pénz nélkül marad, befagy a
kereskedelem. Nem lesz mit enni, a nyomor egy pillanat alatt általánossá válik.
A magyar homokvár szilárd alapok nélkül épült, nincs nemzeti ipar, nincs magyar
mezőgazdaság. Külső források nélkül, éltető víz nélkül a homokvár összeomlik.
Tudod, hogy mi az érdekes? Az, hogy a magyar kapitalizmus mai urai ezt tudják.
Legalább is Orbán Viktor tudja. Vagy legalább is ez hallatszik ki a beszédeiből. A
homokvár tatarozását meg is kezdték. Nap, mint nap kitalálnak valamit, hol jót, hol
rosszat. Ők is tudják, mi is tudjuk: kevés az idő! Nem tudni, hogy mikor zárják el a
vízcsapot, de nagyon is gyakorlati lehetőség az, hogy elzárják.
A csongrádi udvar sarkában rájöttem még valamire. A rossz várat nem érdemes
javítgatni. Le kell rombolni, újat kell építeni, jobbat, hatékonyabbat, erősebbet, szilárd alapokon.

Miért vagyunk Szíriával?

Minap valaki elolvasta nyilatkozatunkat, amelyben Szíria mellett állunk ki. Az illető
nem leplezte ellenvéleményét. Minek foglalkozunk mi Szíriával, amikor idehaza
is van elég bajunk? Igaz, idehaza van bajunk bőven. De vajon könnyebb lesz-e az
életünk, ha az Egyesült Államok és az EU, Izrael lelkes támogatása mellett eltiporja a
szíriai rendszert? Több lesz-e a munkahely, több lesz-e a fizetés, jobb lesz-e az élet?
Biztos, hogy nem. Szíria sorsa nem érint bennünket közvetlenül, de közvetve nagyon
is. Bashar Asszad elnök rendszere azért szúrja az amerikaiak és barátaik szemét,
mert nem akarnak úgy élni, ahogy Amerika diktálja. És nem csak az elnök akarja
ezt, hanem a szír emberek zöme is. A tömeget persze mindig lehet manipulálni, a
tüntetők közé lehet provokátorokat küldeni, lehet a szír kormányt arra kényszeríteni,
hogy saját rendszere védelmében fegyvert használjon. Az amerikaiak ezt teszik ma,
és igyekeznek az egész világgal elhitetni, hogy nincs többről szó, mint egy diktatúra
megdöntéséről. Oroszország és Kína hosszú évek óta először most együtt szavazott
az ENSZ-ben. Vétót emeltek az amerikai és EU-s tervek ellen. Nekünk is nemet kell
mondanunk a tőkés hatalmak terveire. A mi bajaink, a mi nyomorunk forrása ugyanis
a kapitalizmus. Ha a szír rendszer elesik, a kapitalizmus erősebb lesz, mi pedig
gyengébbek, és a kapitalizmus elleni harcunk feltételei nehezebbek lesznek. Ezért
vagyunk a szír nép oldalán. Ezért nem akarjuk, hogy Szíria amerikai-izraeli gyarmat
legyen. És persze, Magyarország se!

Sokan vágynak vissza a nem is oly rég múltba

Meg kellene érteni már végre, vagy újra?
Sokan vágynak vissza a nem is oly régmúltba.
Visszasírják sokan a régi biztonságot,
Pedig nem rajongták, akkor a világot.
Párttagok uralma nem hiányzik már,
De a lélek belénk most már csak hálni jár.

Rendszerváltás ege ragyogott le ránk,
De szegénység esője áztatja ruhánk.
Sok millió koldus országa lettünk,
Viharfelhők tornyosulnak mindennap felettünk.
Politikus küzd most politikus ellen,
Nekünk pedig hamu marad üres zsebben.

Képviselők hada uralkodik rajtunk,
S nekünk szegénységben cserepes az ajkunk.
Míg ők repülővel, magángéppel járnak,
Addig szegény népünk fejjel megy a fának.
Fejjel megy a fának, mert ki kellene vágni,
Gyümölcse kiszáradt, nem lehet elrágni.

Tönkretették már a mezőgazdaságot,
S a parasztok koldusként élik e világot.
Képviselők serege teli zsebbel ül,
Minden kívánságuk azonnal teljesül.
Nekik nem kell soha elszámolni azzal,
Amiért egy szegényt büntetnek kamattal.

Az orvosok hada vándorol Nyugatra,
Többszörös pénzért, a jobblétért hajtva.
Nyugdíjasok, öregek ti fittek legyetek,
Mert nincs ki meggyógyítson, ha kellene titeket.
Ha gyógyszer kell, azt lassan már aranyért adják,
A busás hasznot pedig simán zsebre rakják.

Pénzromlás, bankválság mindennapi gondok,
Verejték cseppektől nedves minden homlok.
Lehet, hogy már nékünk nincs szükségünk sokra,
De gondolni kéne a későbbi napokra.
Gyermekünk, s unokánk mind a jövőt várja,
S nem biztos, hogy jó lesz, ha mindegyikük árva.

Politikus Urak! Legyen végre béke!
Tegyetek valamit az ország érdekében.
Csináljatok rendet, hogy élhessünk békében,
Hogy ünneplő többé ne álljon vérében.
Mi önként feláldoznánk életünk és vérünk,
Ha boldogabb jövendő lenne a reménységünk.

Szenzációs interjú Moammer Kadhafi orosz katonai tanácsadójával

Itt egy fordítás az orosz tiszttel készített interjúról. Az interjú célja világos: Üzenet az EU-nak és a NATO-nak, hogy az oroszok türelmének vége. Az oroszok tétet emeltek, s megértették, hogy Líbiában lépniük kell, már csak önvédelmi okokból is. Ezzel a meccs vége jelentösen kitolódott. Az EU nem igazán tud egységes lenni, mert a gáz- és olajcsap sok EU ország számára Oroszországban van. Sajnos egy újabb világháborús konfliktus felé sodródik a világ, ami legjobb esetben is a hidegháború egy válfajához vezet. S ezt a konfliktust nem az oroszok, hanem az "újdemokraták" szítják.

Szenzációs interjú egy orosz tiszttel – Moammer Kadhafi katonai tanácsadójával

Mindenképp visszatérek Líbiába. Khamis és a mieink várnak

Csecsenföld, 1995. január 9. A szövetségi csapatok hankalai bázisára berobban egy GAZ-66 (sisiga – púpos). Ponyvája cafatokban. A kormány mögött borotválatlan őrnagy. Az autó megáll a tábori kórháznál. A platón sebesült katonák… Így ismerkedtünk meg Ilja Korenevvel, a különleges osztag őrnagyával. Ezután többször is találkoztunk. Moszkvában, a Kaukázusban. Ezért nem csodálkoztunk, mikor augusztusban felhívott minket Líbiából. Gyakorlatilag fél évet töltött el Kadhafi ezredessel és családjával. Ilja már egy hete Latin-Amerikában gyógykezelésen van: sebesülés, zúzódás, amelyet az algériai határtól nem messze, a líbiai sivatagban szerzett.
Kiküldetés karavánnal
– Hogy kerültél Líbiába? Oroszország hivatalosan nem nyújt segítséget Kadhafinak.
– Kiküldetést kaptam Algériába, a kereskedelmi kirendeltségre, ez év tavaszán. De az alap feladatom az volt, hogy eljussak Tripoliba. A követség kapcsolatai révén, karavánnal sikerült Kadhafi táborába jutnom. Gyakorlatilag azonnal belefogtunk a Khamis Al-Kadhafi irányítása alatt álló, 32-es megerősített egység felkészítésébe. Városi körülmények között zajló hadviselés elméleti és gyakorlati kiképzésébe. Az, hogy Tripolit nem lehet megtartani, június-júliusban vált egyértelművé. Ezért az osztag tagjainak kiképzését kis független csoportokban, mind városban, mind távol a lakott területektől folyó összecsapásokra koncentrálva folytattuk. Kiemelt figyelmet fordítottunk a diverzáns harcmodor képzésére. A 32-esek katonái és tisztjei jól felkészítettek. Néhányuk Franciaországban, és a SAS-nál is szolgált. De Líbiában tisztelik az orosz katonai iskolát. A kis csoportokban végrehajtott összecsapások taktikáját a 2. világháború és Csecsenföld partizánjai alakították ki. A kis csoport – 20-30 ember – katonai konvojokat támad, aknákat telepít és a végrehajtás után biztonságos területre távozik.
– Azt mondod „mi”? Mi – ez Oroszország vagy valaki más, kikkel voltál együtt Líbiában?
– Természetesen nem egyedül voltam ott. Amit elmondhatok, az az, hogy Kadhafinál ott vannak az embereink. Oroszországból elsősorban a hadsereg tartalékos tisztjei, de a baráti államokból is érkeztek szakértők.
- Nem válaszoltál még – miért küldtek Tripoliba, mikor az orosz vezetés hivatalosan kijelentette – Kadhafinak mennie kell?
– Ki tilthatja meg egy magas beosztású vezetőnek, hogy beosztottjait Algériába küldje? Például, katonai-technikai együttműködés keretein belül? De hogy milyen szóbeli parancsot kapnak az irodában, az már senki fülébe nem jut el. A munkámat az eredmények alapján értékelik, és nem a tervek illetve az időben leadott jelentések alapján. A profik tudják, hogy Líbia megtámadása – része egy előre eltervezett eseménysorozatnak. A következő lépések: Szíria, Algéria, Jemen, Szaúd-Arábia, Irán, Közép-Ázsia és Oroszország. A sorrend mindegy. De Oroszország minden bizonnyal az utolsó. Most marionett figurák irányította ellenséges országok, radarállomások és katonai bázisok veszik körbe, minden módon támogatják a korrupciót, növelik az elégedetlenség érzését.
– Ez után a feladat után szolgálatban maradsz?
– Már elküldtem a felmentési kérelmemet. Tudom, hogy bekérték a személyi aktám. Egyértelmű, hogy nem kitüntetés miatt. De a szolgálati idő és a lakás megvan. Családom nincs. De Oroszországba sem akarok még visszatérni. Ebben az évben sok minden megváltozott, és meghoztam bizonyos személyi döntéseket. Nem adom fel a katonaságot, mert nincs papírom róla.
„Breszti” erőd Tripoliban
– Azt mondtad, hogy Tripolit megtartani lehetetlen volt. Mi volt a hiba a védelemben?
– A hiba nem a védelemben volt, hanem a konfliktus értékelésében. A lényeg az, hogy Kadhafi két párhuzamos világban élt. Nem olyan politikát folytatott, mint Észak-Korea vezetője. Az nem vonakodik – mindent eltapos. Kadhafi a legutolsó pillanatig nem hitt a támadásban. Még augusztus közepén is, mikor már Tripolit és más városokat is bombáztak, ő még Berlusconival és Sárközivel tárgyalt. Ők pedig elhitették vele, hogy földi tevékenység Tripoliban nem lesz. Néhány éve felajánlották Kadhafinak, hogy hozzon létre egy erős, teljes körű légvédelmi rendszert. Ebben a volt szovjet köztársaságok segítettek volna. De ő azt gondolta, hogy ez a lépés csak sértené az USA-t és Európát. Megismétlem, Olaszország, Franciaország, még Nagy-Britannia is biztosították, hogy Líbia ellen földi harci tevékenységet nem indítanak.
Hiba volt még az is, hogy túl sokáig figyelték a már „megvásárolt” líbiai tiszteket. Le kellett volna tartoztatni őket, nem pedig engedni a rohadékoknak büntetlenül terjeszkedni. De Kadhafi szeretett volna minél több árulót elkapni. A konfliktusról alkotott személyes elképzelései miatt Kadhafi habozása, döntésképtelensége több magas rangú tisztnél is a végső oknak bizonyult, hogy elfogadjanak pár millió dollárt és átálljanak a lázadók oldalára. Képzeljétek el, mindenhol esik az eső, jég hull a fejetekre, de csak azt hajtogatjátok – elmúlik, elvonul. Sokakat meg tudtok győzni, hogy kövessenek? Főleg azokat, akiket az ellenség is fontosnak és elsődlegesnek tartott meggyőzni? Az emberi tényező Afrikában is emberi tényező.
– Hogyan sikerült épen kijutnod Tripoliból?
– Minket az Al-Jazeera és a CNN figyelmeztetett. Láttuk a lázadók győzelméről szóló, Katarban felvett filmet. Már köztudott volt a Dohától nem messze felépített, a tripoli Zöld tér pontos másolatának díszlete. Tudtuk, miért készült. Ezek a felvételek jelezték a lázadóknak és a diverzánsoknak a támadás megindítását. A film bemutatása után azonnal a felkelők „alvó csoportjai” ellenőrzési pontokat állítottak fel, parancsnoki bázisokat foglaltak el, Kadhafihoz hű tisztek otthonaiba törtek be. A kikötőben külföldi deszant egységek szálltak partra. Az egyik szárny nem válaszolt. Eskal tábornok harc nélkül megadta magát. Kadhafi kiadta a parancsot: tüzet tűzzel nem oltunk, visszavonulunk. Tripoliból nem lesz olyan üst, melyben egyformán fortyog a katonaság és a lakosság. Néhány száz „halálraítélt” megtagadta a parancsot és a városban maradtak harcolni, hogy a lehető legnagyobb veszteséget okozzák az ellenségnek, elvonva a figyelmüket a vezér és a parancsnokság kitelepítéséről. Ők még mindig ellenállnak. Még most is létezik Tripoliban olyan kerület, ahova még az iszlamisták se dugják be az orrukat. Ez az ő választásuk, az ő városuk, megértem a döntésüket.
Az ostrom megindult. Elhagytuk a Bab al-Aziziya bázis melletti szállásunkat és a főváros déli részébe, egy kis házba költöztünk. Majd pár óra múlva néhány autóval elhagytuk a várost és biztonságos helyre távoztunk. Kiderült, hogy épp ideje volt – a házba három betontörő, bunkerromboló nehéz bomba csapódott. Az autók egyszerű terepjárók voltak és nem Kadhafi részére épített speciális Mercedesek. Miért vonjuk feleslegesen magunkra a figyelmet. Habár biztos vagyok abban, hogy az amerikaiak legtöbbször ismerték Kadhafi tartózkodási helyét. De a rakéták és a bombák mindig 5 perccel a vezér távozása után érkeztek oda. Mintha azt akarták volna közölni, hogy bármikor megsemmisíthetik, de jelenlég még nem engedélyezett a likvidálása. A líbiai konfliktusban nagy figyelmet szentelnek az információs és a pszichológiai hadviselésnek.
– A Líbiában maradt családtagok együtt maradtak?
– Nem, Kadhafi családját szétválasztották azonnal. Ez a legmegfelelőbb megoldás. Az egyszerű líbiaiak azt mondják, hogy ha nem maga Kadhafi tér vissza, akkor valaki a gyerekei közül. Jelenleg egyikük Tunéziában van, a másik Algériában, megint másik pedig Nigériában. De a határok átjárhatóak. Khamis Tripoliban maradt, az ellenállást szervezi. A páncélszekrény Bani-Walidban van. Se az ezredes, se a gyerekei gyakorlatilag nem maradnak egy helyben, állandóan mozognak. A legbonyolultabb feladat – a kapcsolat. Az étert az USA 6. flottájának, a DIA (Defense Intelligence Agency) és a NSA/CSS (National Security Agency/Central Security Service) katonái és technikái ellenőrzik. Ezért nem kockáztathattam meg fényképek és filmek küldését. Ez jóval több időt követel, mint a szöveges dokumentumok küldése. De internet hozzáférés is ritkán van, a NATO tudja, hogy melyik kerületekben tartózkodunk és blokkolják a kapcsolatot.
– Hát igen, elfogott angol katonákról nem sok fénykép van. Hogy zajlott le mindez? Honnan tudtátok, hogy a SAS (Special Air Service) katonái azok, hiszen a harci tevékenységről nincsenek dokumentumok?
– Fényképek lesznek. A foglyok léte és az ellenség nyílt megalázása – ezek tények. A háború az háború, de egy tárgyaló asztalt mindig lehet találni. Minél több az adu, annál nehezebben mennek a tárgyalások. Egy 30 főből álló diverzáns csoportról van szó. A többség a katari hadseregből való, 13 francia és brit. Felderítést végeztek Bani-Walidban. Egyértelműen a főseregnek. De a város környékét nem ismerték eléggé. A helyiek szóltak, hogy egy csoport barangol a környéken. Nekünk sikerült végrehajtani a rajtaütést és elfogni őket. A katariaiakat a líbiaiak kivégezték. Őket egyszerűen utálják itt. Hogy lehet az, hogy egy muzulmán elmegy egy másik muzulmán házába és megöli a családot? Ezért – „yadam”(golyó általi halál) és pont. A briteket és a franciákat elkülönítették, kikérdezték és egy óvóhelyre vitték őket. Tulajdonképpen mit is titkolhattak volna még? Felírták a neveiket, azonosítási számaikat és egységeiket, lefényképezték őket, adataikat pedig elküldték Nagy-Britannia és Franciaország külügyminisztériumába. Felajánlották a feltétel nélküli átadásukat bárhol Líbiában.
Apropó, az autót, amelyből elküldték az információt, néhány óra múlva visszatérve a városba egy rakétával kilőtték. Vagyis az étert elég hatékonyan ellenőrzik. Mikor Nagy-Britannia lemondott a katonáiról, elkezdtünk gondolkozni azon, hogy Algériába szállítsuk őket. Ott egy sajtótájékoztatón bemutatnánk őket a világnak. Mussa Ibrahim csoportjával utaztunk konvojban Algériába a sajtótájékoztatóról tárgyalni. A sok diplomáciai nehézségek miatt a fővárosban semmiképp se tudtuk volna azt megtartani, egy határ menti városkáról tárgyaltunk. Az úton helikopterből lőttek ránk. Engem egy robbanás kidobott a nyitott autóból. Tuareg harcosok találtak meg és segítettek átkelni a határon. Onnan kerültem ide gyógykezelésre. Nem mondhatnám, hogy minden tervszerűen zajlott, de legalább élek.
– Oroszországot fenyegeti az USA és a NATO?
– Természetesen. Nyílt szembenállás az elején nem lesz. Az elsődleges feladat – megint felrobbantani a Kaukázust radikális iszlamisták segítségével, lefoglalni Dél-Oroszországot legalább helyi, de szétterjedt háborúval. Észak-Afrikában (Maghrib) a radikális muzulmánok kerülnek hatalomra. Az Al-Kaida és más szélsőséges csoportok harcosai. Oroszország és a Földközi-tenger között kisebb a távolság, mint Afganisztántól, és persze a hegyek is kisebbek és kevesebbek. USA számára ez megfelelő, de Európa és Oroszország számára nem. Abd al-Hakim Belhadzs – Tripoli katonai vezetője pályázik Líbia új kormányában a vezető pozíciókra. Ő a Líbiai Iszlám Harci Csoport, az USA Külügyminisztériuma szerint egy terrorista szervezet, első számú embere.
– Más jelölt nincs?
– De van: Halifa Haftar lázadó ezredes, aki 20 éve az USA-ban él. Kadhafi korábbi katonai bírája – Muhammad Bashir Al-Haddar. Röviden szólva – Belhadzs Katar embere. Al-Haddar – a franciák támogatta miszráti kiskirályoktól érkezett. Haftar – az USA támogatta bengázi kiskirályok jelöltje.
Ha Belhadzs bekerül a kormányba, és befog, akkor őt fogadni fogják a világ fővárosaiban. Nem rossz – a harcos, aki kapcsolatban áll a kaukázusi ellenállókkal, bemegy a Kremlbe és kezet fog az elnökünkkel.
A radikális iszlám problémája mellett Líbiában a hadsereg raktáraiból ellenőrizetlenül folyik a fegyverek széthordása. És a fegyverek nagy része hajókon a Kaukázusba kerül. Az észak-afrikai kikötőkből a Kaukázus partvidéke – alig pár nap hajóút. Nagyon sajnálatos, hogy akik felelősek az állampolgáraink biztonságáért, nem képesek elolvasni legalább a NATO elemzőinek a jelentéseit. Ők egyenesen kijelentették, hogy a Líbiában eltűnt fegyverek törvénytelen exportja – a világbéke egyik legfontosabb problémája.
– Mi a líbiai konfliktus egyedisége? Miben különbözik ez azoktól, ahol már jártál korábban?
– Minden háború egyedi. Líbiában – ez az eklektikusság. A 2. Világháború tömegpropagandája, a terület felégetése, mint Vietnámban, a lefizetés és dezertálás, mint Irakban. Vannak még saját „belorusz” partizánok. És mint a háborúkban, nagy számban pusztul a helyi lakosság. De a konfliktus természetesen egyedi. Az egyik oldalról: a tuaregek – a sivatag harcosai puskákkal, illetve a szablyás amazighok. A másik oldalról légi bombák és gránátok lézeres távirányítással, pilóta nélküli felderítő gépek. A civilizáció és az örökkévalóság harca.
A 2. Világháború óta valószínűleg ez a legnagyobb területen zajló konfliktus. Viszont az érdekek száma, amik ütköznek ebben a konfliktusban, ha nem is haladja meg a 2. Világháborúét, de egyenlő azzal.
Nagyon fontos elemek még – a pszichológiai és az információs. Líbia fölött állandóan az égen vannak az amerikai propaganda gépezet repülői, papírokat dobálva. Az Al-Jazeera, BBC, CNN, Reuter és más médiák a NATO információs központjának koordinálásával provokációs riportokat közölnek.
– Milyen alapvető feladatok állnak a Kadhafihoz hű erők előtt?
– Itt minden egyszerű. Tiszta matematika. A lakosság 100 %-ra mindig jut 5-10 % ellenzéki és 5-10 % lojalista. Akármi is történjen az országban, akárhogy is viselkedjen a vezér, egyesek mindig kritizálni fogják, mások pedig kitartani mellette. Se ezek, se azok igazából nem számítanak. Számít viszont a lakosság maradék 80-90 %-a, amelyek véleménye akár az egyik, akár a másik oldalhoz húzhat. Ügyes provokációval, megvásárlással, propagandával és a vezető nyugat-európai médiákkal ez az egyensúly felbomlott. De Kadhafi ellenségei túl erősen lökték meg az ingát, ugyanekkora erővel fog ez az inga visszalengeni is. És ez nem biztos, hogy a katonai vagy a politikai szférában fog megtörténni. Azt is mondhatnám, hogy nem fog bennmaradni Líbia területén belül. Ezért a Jamahiriya támogatóinak elsőszámú feladata – mint a bíróságon – ügyesen elővezetni a bizonyítékokat és az érveket. A nép arrafelé különleges. De a szívükkel nagyon jól éreznek. Hogy ki az ellenség, ki a barát, mi a jó és mi a rossz. A feladat igazából nem katonai. Az csak egy kis ráadás lesz.
A katonai oldalon sok minden függ a lázadók NATO támogatásától. Ez elsősorban légi és rádiótechnikai lehet. Ha leállítják, vagy legalább lecsökkentik a harci légi bevetéseket, ahogy ígérik, illetve abbahagyják az éter blokkolását, akkor nem jelent nagy akadályt az Átmeneti Tanács strandpapucsos bohócait likvidálni. A radikálisokkal nehezebb lesz. Ők Afganisztánban és Pakisztán kiképzett emberek. Jól bánnak a fegyverekkel. És nincs hova menniük, de Líbia viszont idegen terület számukra.
Valószínűleg, most zsoldos csapatok érkeznek az országba, akik a védelmük alá veszik az olajvezetékeket és a finomítókat. Már rendelkezünk ilyen információval Bregából és Ras Lanufból. Deszant egységek próbáltak meg partra szállni és a pozíciót megtartani. Eddig sikertelenül. Ezért a minimum feladat – folyamatosan felrobbantani ezeket az objektumokat. A sivatagból érkező rakéták elől nem lehet megvédeni ezeket. Európában meg kell érteniük, hogy minden egyes hordó kőolaj nagyon drága lesz számukra. Mind dollárban, mind pedig emberéletben. A zsoldosok se idióták, olyan magas árat fognak követelni a munkájukért, hogy alkalmazásuk egyszerűen nem lesz kifizetődő. A reguláris erőket pedig objektumvédelemre használni, butaság. Nekik más a feladatuk.
– Kit támogatnak akkor a líbiaiak? Kadhafit vagy az új rezsimet?
– Az új rezsimet én még nem sietnék hatalomnak nevezni. Természetesen az egyszerű emberek azokat támogatják, akik munkát és élelmet, és ami a lényeg – létbiztonságot adnak nekik. Líbiában éltek emberek, akik kritizálták Kadhafit, ez tagadhatatlan. De ez egy értelmes ellenzék volt, nekik eszükbe se jutott fegyvert ragadni és lemészárolni a lakosságot. És ők kisebbségben is voltak. Az új hatalomnak nevezett valakik, különösen a radikálisok nem képesek elhozni Líbiába a stabilitást. A közeljövőben sem. Mert a többség nem igazán Kadhafiért áll ki, hanem a „Kadhafi időkért”. De Keleten tradicionálisan mindent az erő és a pénz határoz meg. Ha a lojalisták meggyőzően megnyernek néhány csatát, akkor a nép őket fogja támogatni. Jelenleg néhány város ellenáll, míg máshol a Kadhafi-hű csapatok kemény csatákat vívnak, de a nép csak bénultan áll és néz, mitől-kitől is szabadították fel és miért. Állandóan összehasonlítgatja, hogy mi volt korábban és mi várható. És a következtetések senkinek sem tetszenek. Ha az ellenállás feladja Sirte-t, Bani-Walidot és más bázisukat, akkor a többség átáll az új hatalom oldalára. Már csak félelemből is. Mert nem marad más választásuk. A helyzet alakulása ebben a régióban a közeljövőben felgyorsul. A következő hónapokban kirajzolódik a későbbi események iránya. Ha sikerül normális információáramlás segítségével a háború okait bemutatni, akkor a lojalisták sikere biztos, a győzelmet a Kadhafi-hűek és a Jamahiriya támogatói vívják ki.
– Mit éreznek most az egyszerű líbiaiak (nem a katonák és nem az Átmeneti Tanács lázadói)?
– A legpontosabban – átvertnek, megvertnek, megerőszakoltnak érzik magukat, csak szabadnak nem. Képzeljük csak el, 1991-ben a NATO elkezdte volna bombázni a Szovjetuniót a „humanitárius segítség” jelszavával. És még be sem fejezték volna a bombázást, amikor lerohanták volna az országot és a kapitalisták elkezdték volna szétosztani az olajmezőket, a gyárakat, a radikális papok pedig betörni az otthonokba… És ezek is, azok is mondogatták volna, hogy mi most megmutatjuk, hogyan is kell élnetek. Az utóbbiak még hozzátették volna, hogy az egyetnemértőknek golyó jár. Az emberek a magukba fordulást választották volna, a túlélésükért alá is írtak volna valamilyen papírt és kitűzték volna az új zászlót, csak hogy ne öljék meg őket, hogy enni adjanak, hogy visszakapcsolják a vizet és az áramot. Az emberek várták volna a hadsereg előjövetelét az erdőkből, a régi idők visszatérését. Hasonlóképpen gondolkoznak most a líbiaiak. De mivel sok vér folyt – semmi se térhet vissza a kezdetekhez.
– Beszélsz arabul?
– Van egy arab mondás: aki leélt 40 évet a nép között, az a részévé vált. Ha nem beszéltem volna, nem is küldtek volna. Az arab közmondások és szállóigék elég lényegre törőek. Nemrég még egyet eltettem a tarsolyomba, amikor 100 strandpapucsos lázadó AK géppisztolyokkal és gránátvetőkkel a kezükben betört a Sirte melletti, külföldi delegációk fogadására épített és aláaknázott palotába, és amit utoljára láttak az életükben, az egy falra festett szöveg volt, egy iraki tiszti mondás: „hová tartasz így meztelen fenékkel, csak nem a tiszti étkezdébe”.
– Mikor tervezed visszatérni Líbiába?
– Néhány nap múlva már egy szomszédos országban leszek. A határ 90 %-a nincs a lázadók ellenőrzése alatt. Megvan a kapcsolat Khamisszal is, a mieinkkel is. Várnak.
Alekszandr Grigorjev - Argumenti.ru

"Egy porta, egy koca" program - az új jelszó tehát: egy disznóól, három gyerek, négy csülök

Befejezéséhez közeledik a nemzet megmentése. Az otthoni pálinkafőzés engedélyezése és a stadionépítési előirányzat elfogadása után a haza fellendülésének harmadik pilléreként a miniszterelnök bejelentette az Egy porta, egy koca programot, amely megoldja majd a szegény családok felemelkedését, hazánk pedig visszanyerheti élelmiszer-ipari nagyhatalmi státuszát. Ezzel a "három szoba, három gyerek, négy kerék" program a realitásokhoz igazodva "egy disznóól, három gyerek, négy csülök" programmá alakul át.

A miniszterelnöki célkitűzés eredményeként több százezerrel, akár egymillióval is nőhet a magyar sertések száma - hangzott el egy szakmai konferencián a múlt héten. Ugyanitt a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VHT) elnöke elmondta, hogy egy új, százoldalas szakmai kiadvánnyal segítik a sertéstenyésztés újjáélesztését. Sajnos eddig nem sikerült megszereznünk a kiadványt, ezért jelen tájékoztatónkkal igyekszünk sertéstenyésztésben járatlan olvasóink segítségére sietni.

Mellékelt skiccünkön mutatjuk be a disznó működését. Mint ahogy a sematikus folyamatábrán láthatják, elől megy be a táplálék, hátul jön ki a trágya, és közben van a sertés. Kezdő kanászok tájékoztatására közöljük, nem kell pánikba esni, ha azt tapasztaljuk, hogy az élő sertés részei nincsenek úgy megszámozva, mint ahogy az az ábránkon szerepel. Eleinte nem árt persze, ha a gyakorlatlan kondás magánál tartja folyamatábránkat azzal a kiegészítéssel, hogyha megváltozik a haladás iránya, akkor ugyanezek a jelölések a hízó túloldalára is értelemszerűen érvényesek.

Felhívjuk a figyelmet arra is, hogy a kismalacok a közhiedelemmel ellentétben rendszerint nem citrommal a szájukban születnek, tehát a citrom eleve nem szerepel az eredeti gyári csomagolásban. Sokak számára talán csábító lehet, hogy bontott sertést néhol olcsóbban lehet kapni, mint egészet. Vegyük azonban figyelembe, hogy a hízót részeiből összerakni egyáltalán nem egyszerű művelet, sokkal bonyolultabb, mint például a lapra szerelt bútor otthoni felépítése.

A disznót alapesetben disznótáppal tápláljuk, de feltétlenül figyelemmel kell lennünk az egyre növekvő tápfeszültségre is. A tápszerültséget a takarmányárak folyamatos emelkedése okozza - a KSH adatai szerint tavaly például 31 százalékkal kellett többet fizetni a tápért, mint egy évvel korábban, emiatt egyre növekvő számban hagynak fel a disznótartással a gazdaságok. Ezért némelyek azt javasolják, hogy a hízókat inkább hagyományosan, moslékkal etessük. Ennek azonban ellentmond az EU-szabályozás, amely a moslékot veszélyes hulladéknak minősíti, és kifejezetten bünteti takarmányként való felhasználását. Persze, mint minden szabály, ez is könnyedén megkerülhető: ha a családi ebédnél a disznó eszik először, akkor a tápláléka nem minősíthető élelmiszerhulladéknak. Arra pedig nem ismerünk EU-szabályozást, hogy embert lehet-e moslékkal táplálni. Különben már rég be kellett volna zárni például az iskolai menzákat.

Az Egy porta, egy koca programot egyébként eléggé fanyalogva fogadta a közvélemény. A kibontakozó internetes vitában (lásd például Hárommillió kondás országa, egyenlito.blog.hu) többen felvetették, hogy a disznó büdös, ezért a legtöbb önkormányzat belterületen meg is tiltja a tartását. Mások viszont eleve vitatják, hogy a disznó büdös volna, a füstölt csülök illata például kifejezetten ínycsiklandozó. A legkompetensebbnek tetsző vélemény szerint a disznónak csak akkor van kellemetlen szaga, ha él, de ez is csökkenthető mindennapi zuhanyozással és megfelelő dezodor használatával.

Itt válaszolnánk egyik olvasónk kérdésére, aki afelől érdeklődik, hogy szovjet típusú házgyári lakásban lehet-e disznót hizlalni. Szerintünk, ha embert lehet hizlalni, akkor disznót is, bár a tizedik emelet felett már érdemesebb zergével vagy kőszáli kecskével próbálkozni. Ugyanez az olvasónk arra az érdekes problémára hívta fel a figyelmet, hogy egy család egyszerre ritkán tud megenni egy egész disznót. Kérdéses azonban, hogy lehet-e részletekben vágni a disznót, azaz a csülkös bableveshez adott esetben csak egyik csülkét felhasználni. Ebben igazából nem tudunk szakmailag megalapozottan állást foglalni, de arra felhívjuk a figyelmet, hogyha elhasználjuk az egyik oldal csülkeit, akkor a jószágot ki kell támasztani, különben eldől.

Önkormányzati ebadót akarnak, a kutyaúristenit!

Újsághír: önkormányzati ebadó bevezetését tervezi a kormány a Vidék­fej­lesz­tési Minisztérium ál­­tal benyújtott törvényjavaslat szerint.
***
Gyere ide, Bodri! Kutya ül! Jól van kiskutyám, ügyes vagy. Nem, most nem labdázunk, mert komoly beszédem van veled. Az a helyzet kutyuskám, hogy nincsenek jó híreim számodra. Nézd, én már akkor sejtettem, hogy egyszer baj lesz, amikor a Fidesz még ellenzékben állandóan azt mondta, nem lehet, hogy az emberekkel fizettessék meg a gazdasági válság terheit. De akkor még abban reménykedtem, hogy talán a macskákkal fogják megfizettetni. Ezt egyébként te se bántad volna, tekintettel a szomszédék pofátlan macsekjára, aki rendszeresen borsot tör az orrunk alá. Valahogy azonban úgy látszik, a macskák jól fekszenek a Fidesznél, de az is lehet, hogy éppen ellenkezőleg, kutyába se veszik őket.
Aztán abban is reménykedtem kiskutyám, hogy egyszer majd csak jobbra fordulnak a dolgok. Az mondta az Orbán Viktor - tudod, az a kiabálós bácsi, akit mindig megugatsz a tévében -, hogy Magyarország csodát fog véghezvinni, és egész Európa álmélkodni fog azon, hogy mire vagyunk képesek. Viktor bácsi nagyon sok mindent mondott mostanában, aminek éppen az ellenkezője jött be vagy még az se, de ebben az egyben mégiscsak igaza volt. Sőt, nem csak Európa, hanem az egész világ leesett állal bámulja, hogy mire képesek a magyarok. Teljes képtelenségekre képesek. Itt van például a világbajnok forgalmi adónk... Egyáltalán figyelsz rám, Bodri? Légy szíves, ne rágcsáld a papucsom, amikor ilyen fontos témákról beszélek neked!
Szóval az áfa nem az a fa, ahol séta közben a legszívesebben szoktad a dolgod végezni. Az áfa olyan fa, amelyiknél az emberek szoktak könnyíteni magukon. Elég az hozzá, van egy egyezség az európai pénzügyminiszterek között, amolyan gentleman agree­ment, hogy nem emelik a forgalmi adót 25 százalék fölé. De mivel a gentleman agreement csak úriemberekre vonatkozik, és a magyar kormány közismerten nem tartozik bele ebbe az áfakörbe, ezért addig emeli az adót, ameddig akarja.
Aztán itt van a másik csoda, hogy mindenhol nőtt az államadósság, kivéve nálunk, meg a svédeknél. Ezzel is az a bácsi szokott dicsekedni, akit egyelőre csak te mersz leugatni, pedig egyik napról a másikra elvette az emberek nyugdíj-megtakarításait. Most abból törleszt, mint a katonatiszt. Képzeld el, Bodrikám, ott állunk Európa magaslatán mi, meg a svédek. Büszkén, elszánt tekintettel és bizakodva nézünk a jövőbe, miközben a lábunk előtt a szakadékban ott vergődik a többi ország. Hiába, no, mi svédugor népek csodára vagyunk képesek!
A következő magyar csoda, ahogy lerendezték a gazdagok számára a devizaválságot. Tudod kiskutyám, hogy mi az a devizaválság? Ne szégyenkezz, hogy nem tudod. Hét-nyolc évvel ezelőtt a kutya se sejtette, hogy így elszalad majd a svájci frank. Azt mondta Orbán Viktor: Az nem lehet, hogy egy országban egymillió embert becsapjanak. Hamar elfelejtette, hogy ők legalább hárommillió embert csaptak be. Ezek többsége már úgy megbánta, hogy a Fideszre szavazott, mint ahogy te is megbántad, amikor hetet kölkeztél.
Sajnos Bodrikám, azt kell mondanom, hogy a csodák nem jöttek be, és olvasom a mai újságban, hogy a recesszió itt toporog az ajtónk előtt. Gyere vissza Bodri, ezt csak képletesen értettem, nem kell tombolni, valójában nincs senki az ajtónk előtt. Azt írja a Világgazdaság, hogy negyedik hónapja zsugorodik a magyar gazdaság, s mivel a kilátások sem biztatóak, immár nem kérdés, hogy itt a recesszió. És ennek az árát most majd neked kell megfizetned. Kutya nehéz lesz! De tudomásul kell venned, hogy nem maradt más megoldás. Pedig a kormány még azzal is kísérletezett, hogy a rokkantakkal fizetteti meg a recessziót. Van egy ilyen magyar mondás, hogy a sánta embert előbb utolérik, mint a hazug kutyát. Rosszul jár, aki rosszul jár. Aztán próbálkoztak a hajléktalanokkal is. Ötvenezer forintra büntetik, aki az aluljáróban életvitelszerűen halmozottan hátrányos helyzetű. Ez se segített.
Most már csak te maradtál Bodri kutyám, akik kiránthatsz bennünket a bajból.

Thürmer Gyula blogja: Balszemmel 255.

Vegyes érzelmekkel vettem részt a rendvédelmi dolgozók szakszervezetének október 1-i gyűlésén. Előző nap még a társadalmi párbeszédre is elmentem, és megmondom őszintén, nem örültem, hogy legfeljebb 40-50 ember jött össze, s aznap nem voltak többen a Clark Ádám téri ülősztrájkon sem. Október 1-jén sokan voltunk, de ha Orbán Viktor kinézett az ablakon, nyugodtan mondhatta kollégáinak: fiúk, minden rendben! A kapitalizmus szilárdabb, mint valaha.
Miért nem vagyunk százezren? Miért nem tudunk annyi embert mozgósítani, hogy Orbán Viktornak nyugtalan éjszakája legyen? Persze, ezt is gyakorolni kell. Emlékszem, néhány éve a portugál dolgozók az EU-csúcs idején rendeztek egy nagygyűlést. Lisszabon utcái hetekkel előtte tele voltak plakátokkal. Nálunk plakátot legfeljebb az Interneten láttál, az pedig nem ugyanaz. De van itt más is. Egy tüntetés akkor sikeres, ha kézzel fogható célja van, amivel az emberek azonosulni tudnak. A mostani rendezvényeknek sokféle célja volt, a rendvédelmi dolgozók nyugdíjkedvezményének megőrzésétől az alkotmány módosításáig. Szép, világos célok, csakhogy az első a társadalom jelentős részét nem foghatja meg, a másikat pedig irreálisnak tartja. A szakszervezetek vezetői jóindulattal szóltak hozzá, de az igazi hangsúlyok nem jöttek át. Volt bőven nemzeti jelszavakból, ki tudja, milyen megfontolásból még a Himnuszt is elénekelték, csak az nem volt világos, hogy a dolgozó tömegeknek mi a dolguk. A történelmi párhuzamok - enyhén szólva - sántítottak. Nehéz megmondani, hogy hogyan jött ide a D-nap, mi köze a normandiai partraszállásnak a magyar dolgozók küzdelméhez. Az egykori lengyel Solidarnost utánzása sem igazán jó ötlet, mert Walesa úr speciel a dolgozó emberek számára jobb lehetőséget biztosító szocializmus szétzúzására vállalkozott, amit azóta nem kevesen sajnálnak lengyelhonban is. Lehet, hogy most sokan azt mondják: miért bántjuk a szakszervezeteket? Ok legalább csinálnak valamit! Ez igaz! De húsz év alatt valamit azért megtanultunk: lobbizással, együttérzéssel, kellemes őszi vasárnapi együttléttel nem lehet rákényszeríteni a tőkéseket, hogy tegyenek értünk valamit. Ez az út könnyűnek látszik, csak éppen tartós eredménye nem lesz.
A kormány nem partnered, hanem ellenfeled!
„Nem ellenfelek vagyunk, hanem partnerek" - hirdette a nagymúltú Vasasszakszervezet az október 1-i szakszervezeti tüntetésen. Mármint partnerek a kormánnyal. Mondhatni, hogy szép álom, valójában önámítás. Ha nem vetted volna észre, 1990 óta kis hazánkban tőkés rendszer van. A gyár, a bank a tőkések tulajdonában van, a parlamentben az ő embereik ülnek. Miért gondolod, hogy pont a kormány lenne más? Persze, a kormány nemzetről, nemzeti összefogásról beszél, de ebben a nemzetben vannak gazdag tőkések és szegény dolgozók. A kettő nem ugyanaz! A tőkés kevés bérért sok munkát akar tőled, te elviselhető munkáért tisztességes, ahogy szoktad mondani, európai béreket akarsz. Ég és föld! Ebben a kormány nem a te oldaladon áll, hanem a tőkésekén. Ha partnerednek tekinted bármelyik tőkés kormányt, elvesztél. Ha ellenfelednek, és küzdesz azért, hogy neked több jusson a tőkések, az ország megtermelt jövedelméből, van némi esélyed. Választanod kell!
Ha harcolsz, jobban fogsz élni
Ha azt hiszed, hogy a fizetésed a munkádtól, netán a tehetségedtől függ, tévedsz. A tőkés, akinél dolgozol, legszívesebben semmit sem fizetne. Ahogy a gépeknek sem fizet. Ezt azonban nem teheti meg, mert másnap reggel is szüksége van a munkádra, és a gépektől eltérően neked enned is kell, sőt még a családodról is gondoskodni kell. Itt van az a minimum, amit a mai fejlett tőkés világban neked a tőkés kifizet. Németországban ez több, Magyarországon kevesebb, Kínában még kevesebb. A tőkés azonban okos. Hozzátesz még valamit, hogy ne lázongj, ne sztrájkolj, csak dolgozz. Ez az a pénz, amiért neked tulajdonképpen semmit sem kell tenned. Példának okáért az Orbán-kormány 92 ezerre emeli a minimálbért. Mi ez? Gondoskodás a szegényebb rétegekről? Társadalmi szolidaritás? Egy fenét! Semmi más, mint az előrelátó tőkés lépése azért, hogy te megnyugodj. Nem sok a 92 ezer, de több, mint eddig volt. Te azonban többet érdemelsz! De ha többet akarsz, azért meg kell küzdeni. Tüntetni, sztrájkolni, rákényszeríteni a tőkést arra, hogy többet adjon neked a profitjából.
A szakszervezet tőkés rendőrért kiált
Mik vannak! A dolgozókat tömörítő szakszervezet kitiltja a Munkáspárt röplapjait az október 1-i tüntetésről. Nem csak kitiltja, még rendőrrel is fenyeget. El tudod képzelni? A dolgozót állítólagosán képviselő szakszervezet a tőkés állam rendőrét hívja a Munkáspárt ellen! Tudod, hogy mi volt ebben a röplapban? Harcolj, munkás, harcolj dolgozó az új Munka Törvénykönyve ellen! Mi veled vagyunk! Mi az, ami zavarta a rendezőket?

Thürmer Gyula blogja: Balszemmel 254.

Bárhogyan is igyekezett annak idején Antall József és Horn Gyula, kicsiny hazánk nem nyert azonnal bebocsátást a NATO-ba. Pedig rendesen hajtottak. Kirúgtak minden tisztet, aki valamire vitte a Néphadseregben. Akinek orosz felesége volt, azt pláne. Vadul elkezdtek angolul, pontosabban amerikaiul tanulni. Magyar területen képezték ki Milosevic és az önálló jugoszláv rendszer ellenzékét, nem törődve azzal, hogy ezért pont a szerbek nem lesznek hálásak. De minden hiába volt. Egészen addig, amíg a NATO 1999-ben rászánta magát arra, hogy fegyverrel számol le Jugoszláviával. 1945 óta nem volt háború Európában, de az ilyen érzelmi érvek már nem számítottak. A NATO elindult, mi meg velük. Repülőink nem kellettek, azok csak zavarták volna a sokkal jobban képzett amerikai pilótákat. A területünk kellett, reptereink, vasútaink, útjaink. És akkor a NATO befogadott bennünket. A magyar közvéleményt nem nagyon érdekelte, az értelmiség zöme még tapsolt is. Ugyan, miféle semlegesség? A NATO-ban gazdagabbak leszünk, és a biztonságot is olcsóbban kapjuk. Csapjunk oda a szerbeknek! Miért is ne? Aztán jött az, amire nem nagyon gondoltak Magyarországon. Bosznia és Koszovó még magyarázható volt. Közel van, lehet valamicske nemzeti érdek. Irak már nehezebb ügy volt. Miért is kell magyar katonát Irakba küldeni? A magyar kormány, akkor éppen Medgyessy Péterrel az élen, nem tudott jobbat, mint együtt hazudni. Tonny Blairrel és George Bush-sal. Utólag ők bevallották, hogy nem volt tömegpusztító fegyver Irakban, de akkor már ott voltunk. Ja, Medgyessy még nem nyilatkozott. Aztán jött Afganisztán, ahova, ahogy mondják hivatalosan, együtt mentünk be és együtt jövünk ki. Arról már nem is beszélve, hogy a magyar hadsereget felszámolták. Kisebb hadseregünk van, mint Trianon után. Az állambiztonsági szervek felett az amerikaiak vették át az ellenőrzést, az ország tele van a CIA, az FBI és minden féle speciális amerikai szerv embereivel. A NATO-tagság ügyét egyetlen parlamenti párt sem meri felvetni, nem is akarják. A NATO nélkül nem éreznék magukat ilyen jól saját országukban. Hogy ezért az ország függetlenségével fizetnek? Ugyan, kit érdekel? Bennünket! És egyre több honfitársunkat. Van kiút? Van. Leváltani az idegen érdekek kiszolgálóit, és kilépni a NATO-ból. Semlegesség? Igen! Miért is ne?

Hamis kürtszó

Az MSZP elnöke a múlt héten megfújta a kürtöt: nincs több türelem! A stratégiai váltás, már amennyiben itt bármiféle váltásról van szó, abból az értékelésből fakad, hogy „az országnak elege van Orbán Viktorból." Ha így van, és Mesterházy szerint így van, akkor össze kell fogni Orbán ellen, le kell váltani a kormányt. Valami hasonlót hallottam múltkoriban az egyik megye néhány .MSZP-s személyiségétől, akik amellett kardoskodtak, hogy nincs fontosabb feladat, mint összefogni, és a következő választáson leváltani a kormányt. Nos, nézzünk egy kicsit a dolgok mélyére! Ugyanis, ha rosszul ítéljük meg a helyzetet, rosszak lehetnek a következtetések is. Vajon elege van-e az országnak a Fidesz-kormányból? A kormány intézkedései rengeteg ember érdekét sértik, de nem mindenkiét egyformán, és főleg, nem mindenki ismerte még fel. Tömegek vannak az utcán? Nincsenek! Lesznek tömegek az utcán? Meggyőződésem, hogy lesznek, ha így mennek a dolgok, de egyelőre nincsenek. Ez azonban csak az érem egyik oldala. Mesterházy szerint a kormány leváltása a „legfontosabb küzdelem". Ha az így lenne, akkor a Fidesz-kormány távozásával a magyar tőkés rendszer minden válságeleme megszűnne, a munkanélküliek, a deviza¬adósok és a hárommillió létminimum alatt élő feje felett kisütne a nap, vagy legalább is a napocska. Csakhogy ez nem így van! Nagyon is nem így van! Nem csupán azért, mert az MSZP egy év alatt az égvilágon semmit sem tett azért, hogy valóban olyan erőt lássunk benne, amely képes a válságot kezelni. Nem látszik egy markáns program, és nem látszanak új vezetők sem. De ez a dolognak csak a kisebb része. A nagyobbik kérdés az, hogy a mostani válságot már nem lehet csupán a kapitalizmus hagyományos módszereivel megoldani. Fizessenek a gazdagok! Vegyük el a pénzt a gazdagoktól! Korlátozzuk a tőkét! Igen, ez megoldás lehetne, de ehhez túl kell lépni a tőke hagyományos megoldásain. A kormányok váltása semmit sem javít a tömegek helyzetén. A kapitalista rendszert kell megváltoztatni. Ezt azonban Mesterházy sem akarja. A Fidesz kapitalista programja jó kapitalista program. Ezt nem lehet egy másik kapitalista programmal überelni. A dolgozó tömegek érdekeit kell érvényesíteni. Fel kell nyitni a szemüket. Harcra kell mozgósítani őket. Be kell juttatni őket a parlamentbe, hogy beleszólhassanak az ország sorsának eldöntésébe. Az MSZP erre nem képes. Hamis a kürtszó.

Bartus László: Az elvesztett polgárháború

A Fidesz segít, hogy megértsük hatalomra jutásuk körülményeit. Ha nem próbálnák a 2006 őszén zajlott eseményeket hősi küzdelemnek beállítani, eszünkbe sem jutna, hogy itt tulajdonképpen egy puccs történt, amely két lépcsőben játszódott le. Az első felvonásra 2006 őszén került sor, a másodikra 2010-ben. Ez utóbbiról mi azt hittük, hogy demokratikus választás, de ők jelentették be azonnal, hogy nem választás, hanem „forradalom” történt. 2006-ban utcai harcokkal próbálták átvenni a hatalmat, ez volt a puccs „forró” szakasza. A második lépcsőben az utcai harcok eredményeit, a fizikai és verbális terrort realizálták a „fülkékben”, demokratikusnak álcázva a „forradalmat”. Valójában puccsot hajtottak végre a meggyengített köztársaság ellen. Ugyanannak a “permanens (ellen)forradalomnak” két szakaszáról beszélünk.
Magyarországon nem „lesz” polgárháború, hanem „volt”. Orbán Viktor 2006-ban polgárháborút indított Magyarország ellen. Ellenfele nem volt, mert akiket most „moslékzabálóknak” neveznek, ebből semmit nem vettek észre. Otthon nézték a tévében, hogy ég az ország fővárosa, kimentek még egy sörért, és nagy ívben tettek rá, hogy egy politikai kalandor puccsot hajt végre a Magyar Köztársaság ellen. A puccs első szakaszát sikerült leverni. Ez annak köszönhető, hogy a rendőrök között is voltak a garázdákhoz hasonló elemek, akik kocsmai verekedést csináltak a rendvédelemből, de leverték a cimboráikat. A magyar rendőrség mindig is olyan személyi állománnyal rendelkezett, hogy két egyforma bűnözőt kizárólag a rendőrruha különböztetett meg egymástól. Ha arra kellett volna számítani, hogy a magyar rendőrség képes létszámfölénybe kerülni, és szakmailag felkészülten leverni Orbán csőcselékét, akkor az nem sikerült volna. Orbán már 2006-ban átvette volna az utcán a hatalmat. Ehhez ideológiát is gyártott: ha egy kormány nem a nép érdekében kormányoz, akkor azt el lehet zavarni. Ilyen törvény nincs a magyar jogban, ilyen jogot törvényes módon senki nem tulajdoníthat magának. Senki nem jelentheti ki, hogy egy kormány „a nép érdeke ellen kormányoz”, ezért ő felhatalmazva érzi magát arra, hogy nem demokratikus úton elzavarja. Ezt nevezik puccsnak.
Orbánt 2006-ban le kellett volna tartóztatni, és el kellett volna ítélni az alkotmányos rend megdöntésére irányuló kísérlet miatt. Mellékbüntetésként örökre el kellett volna tiltani a közügyek gyakorlásától. Ha akkor van független köztársasági elnöke Magyarországnak, és nem egy másik pojáca ül a székben, akit csak a közpénzen folytatott turista szenvedélye érdekelt, és ugyancsak Orbán rángatott, és van egy bátor miniszterelnöke, aki nem fél a nyilas csürhétől, akkor Orbánt bíróság elé kellett volna állítani. Akkoriban még a Fidesz vezetésében is volt egy kisebb lázadás, mert a jobb érzésűek tisztában voltak azzal, hogy amit Orbán csinál, az puccs, törvénytelen. Az bűncselekmény.
Fentiekből következik, hogy azokat a rendőröket is ki kellett volna tüntetni, akiket később a brutalitásuk miatt elítéltek. Az ő brutális fellépésük nélkül a nyilas csürhét nem lehetett volna megállítani. A rendőrség tapasztalatlan utcai harcokban, szakmailag korrekt módon alkalmatlan lett volna erre. Az eszközök nem voltak tiszták, a cél viszont nemes, és végül is az esküjüknek megfelelően cselekedtek, megvédték a törvényes rendet. Ez Kelet-Európa, a Balkán határa. Mellesleg, egy ilyen polgárháborúban, Franciaországban vagy Angliában is több ujjat törtek volna ki, mint 2006-ban Budapesten.
A főkolomposokat nem lett volna szabad egy nap alatt kiengedni, hogy másnap újra gyújtogassanak. Kemény vallatásokkal fel kellett volna deríteni, ki szervezte őket a tévészékház elé, merthogy nem spontán mentek oda, az biztos. Kikkel tartották a kapcsolatot, kik adták az utasításokat? A puccs összes résztvevőjét be kellett volna gyűjteni. A titkosszolgálatnak nem lett volna fontosabb feladata, minthogy ezeket a szálakat felderítse, a rendőri munkát segítse, a hálózatot felgöngyölítse. Az a tény, hogy szeptember végétől a Fidesz nem engedte a szélsőjobboldali csürhét elszéledni, hanem október 23-ig uszította őket, önmagában bizonyíték arra, hogy az utcai harcokat és csatákat ők tüzelték. A WikiLeaks jelentések ezt csak megerősítették. A miniszterelnöknek a letartóztatások után ki kellett volna állnia a tévé nyilvánossága elé, be kellett volna jelentenie, hogy polgárháborút indítottak a Magyar Köztársaság ellen, az alkotmányos rend erőszakos megdöntésére tettek kísérletet, a törvényes rendet a kormány megvédte. A felelősöket bíróság elé állítják, teljes körű vizsgálatot indítanak. Ennek során felderítik, és vád alá helyezik azokat is, akik az őszödi beszédet kiszivárogtatták, és azokat is, akik annak egyes részleteit megvágva a rádióban bejátszották. Majd az őszödi beszédet el kellett volna mondania nyilvánosan az egész országnak. És az országot a demokrácia, a törvény és a rend mellé kellett volna állítania. Ehhez a szélsőjobboldalt meg kellett volna fékezni, börtönbe zárni, és eldobni a kulcsot.
Orbán Viktort legkésőbb akkor kellett volna letartóztatni, amikor a parlament köré vont kordonokat lebontotta. Ez hétköznapi bűncselekmény volt, ezzel szemben nem véd a mentelmi jog. A letartóztatás humánus eljárás lett volna, mert ezért Amerikában a harmadik felszólítás után lelövik. A gyilkos golyót kiröppentő kommandós a legmagasabb kitüntetést kapta volna. Azt tette, amiért odaállították. Eleget tett a kötelességének. Ehelyett a puccs értelmi vezetője és szellemi irányítója négy év múlva miniszterelnök lehetett, és börtönbe küldheti a volt titkosszolgálati minisztert, megfosztatja elismeréseitől a volt rendőrfőkapitányt (csak azért úszhatja meg ennyivel, mert Pintér Sándor régi barátja). Semmisségi törvénnyel eltörlik a bűnözők büntetéseit. Börtönre akarják ítélni a puccs megakadályozásáért a volt miniszterelnököt. Ezek az emberek megérdemlik a büntetésüket, de nem ezen a jogcímen: őket azért kellene felelősségre vonni, hogy félelemből, politikai megfontolásból, rossz helyzetfelismerésből elmulasztották a puccsban résztvevőket letartóztatni, és vád alá helyezni. Ezzel felelősei annak, hogy a puccs második szakaszában a söpredék szellemi vezetője, egy politikai maffiózó, miniszterelnökké válhatott, eltörölhette a demokratikus alkotmányt, bevégezhette a megkezdett puccsot, és egy fasiszta mintájú diktatúrát hozhatott létre a Magyar Köztársaság helyén. Ezért még felelnie kell egyszer, de ennek ára lesz, mert diktatúrát békés úton leváltani nem lehet.
Orbán a polgárháború első („forró”) szakasza után folytatta a puccsot. A választási győzelem is annak része, mivel a győzelem után azonnal bejelentette az új rendszer, a Nemzeti Együttműködés Rendszere létrejöttét. Kötelezővé tette a NENYI kifüggesztését, mintegy deklarálva azt, hogy puccsot hajtott végre, elfoglalta az országot. 2006 után a fizikai terrort verbális terrorral váltotta fel. Ez csak minőségi különbséget jelent, tartalmi változást nem. A folyamatos szitokáradat, a hazugságok sulykolása, a módszeres és tudatos rágalmazás, karaktergyilkosság, a politikai ellenfelek szándékos amortizációja, nem a demokrácia eszköztárának legális részei. Ezt sem lett volna szabad engedni, Orbánnak és bűntársainak bíróságon kellett volna bizonyítania a hazugságait, de az érintettek elmulasztották feljelenteni őket. A demokratikus kormány nem volt képes érvényt és tiszteletet szerezni a törvénynek. A hatalmi vákuum elősegítette, hogy a tömegek végre „rendet” akarjanak. A legnagyobb rendbontó ígért nekik rendet. Ahelyett, hogy börtönbe csukták volna az alkotmányos rend megdöntésének kísérlete miatt, lehetőséget adtak neki arra, hogy a 2006-ban megkezdett puccsot befejezze. A másik nagy mulasztás, hogy a Fidesz nyilas rohamcsapatát, a Jobbik nevű náci pártot nem tiltották be. Ezzel hozzájárultak ahhoz, hogy a várható végromlásba döntsék Magyarországot.
Mindehhez kellett az, hogy a magyar nép ne akarjon kapitalizmust, csak munka és felelősség nélküli jólétet. Nekik mindig fontosabb volt, ki ígér teljesítmény nélküli gazdagságot, ingyen sört, ki mondja azt, hogy eltartja őket. A magyar emberek többsége ma is abban a tévhitben él, hogy róluk az állam köteles gondoskodni. A privatizációt átkozzák, az ország “kiárusításának” nevezik, és fogalmuk sincs arról, hogy a kapitalista országokban majdnem minden magánkézben, sokszor külföldi tulajdonban van. A szocializmust sírják vissza. Most is csak akkor fognak lázadni, ha kiderül, hogy ez a hazudozó is hazudott, és felbukkan a láthatáron egy újabb hazudozó, aki még nagyobbat fog hazudni, csak ne kelljen megváltozni. Mindennél jobban szeretik a hazugságokat, amelyek felmentik őket a felelősség alól. A magyar ember most sem néz szembe azzal, hogy a nyomor, amibe süllyed, miatta van. Most kell learatnia saját döntései következményeit, amelyekkel mindig megakadályozta, hogy működőképes kapitalista ország legyen Magyarország. Olyan ország, ahol nemcsak dolgozni járnak az emberek, hanem elő is állítanak valami eladható terméket. A nyomor és a diktatúra az ártatlan „szegény magyar nép” mentalitásának következménye, arról csak ők tehetnek. Hogy klasszikusokat idézzünk, „se tanulni, se dolgozni nem tud, és nem akar, csak irigyelni, és ha módja van legyilkolni azt, aki munkával, tanulással, innovációval viszi valamire”. Csak sajnáltatni tudják magukat, de a saját felelősségükkel most sem néznek szembe.
És ha már Kertész Ákosnál tartunk, meg kell válaszolnunk azt a kérdést is, kik ellen irányult a polgárháború. Orbán polgárháborújának mindkét szakasza demokraták ellen irányult, és egyértelműen antiszemita érzelmekre épített. A Kossuth téren csőcseléket tartottak bevetésre készen, akik naponta olyan beszédeket hallgattak és mondtak, hogy Hitler belesápadt volna. A Sándor Palota előző bohóca őket nevezte „morális forradalmároknak”. Oszlopokra írták azoknak a zsidó közéleti személyiségeknek a neveit, akiket másnap felhúztak volna, ha megkapják az „engedélyt”. A hatalomátvétel után is antiszemita bűnbakképzést folytatnak, a bankok, a pénzvilág, a nyugati demokráciák elleni uszítás antiszemita jelentéssel bír, náci érzelmeket korbácsol fel. A puccsisták legendáriuma arra épül, hogy az „idegenek” kifosztották a magyar népet, elvették mindenét, szándékosan elszegényítették, el akarják foglalni a földjét. A magyarok többsége azért nem lázad semmiféle törvénytelenség ellen, mert meggyőződése szerint a koncepciós perek a zsidók ellen irányulnak, a szabadságjogok eltiprásával a zsidókat akarják visszaszorítani. A magyar ember pedig ezzel egyetért. Nem zavarja, ha Gyurcsánynak a fideszes legfőbb ügyész választ bírót, aki majd elítéli, mert az ítéletet ő már meghozta. Ha ez kell ahhoz, hogy hivatalosan is bizonyítsák, ő nem tehet semmiről, hanem mások a bűnösök, akkor legyenek csak koncepciós perek. Nyugodtan hazudjanak a médiában, mert jó célt szolgál.
Balsai bejelentette, hogy „terrorcselekménynek” minősítenék a 2006 őszén történteket. Ez Gyurcsány miatt van, ha minősített esetről van szó, akár tíz évet is kaphat. Nyilvánvaló a szándék, hogy egyszer akarják őrizetbe venni, aztán soha többé nem kiengedni. Sorban lesznek újabb gyanúsítások, és a magyar ember ennek örülni fog, mert ez visszafelé is megmagyarázza egész életének kudarcait. A Nemzeti Együttműködés Rendszere erre a frusztrációra épül. Ahogy egy jobboldali olvasó megjegyezte az Amerikai Népszavában: „mikor érti már meg az egyébként racionális baloldal, hogy speciális nyelvű és mentalitású országban csak speciális, az adott népre jellemző, annak életérzését felhasználó politikai mozgalom tud lépni? Jelenleg ezt ma a Fidesz testesíti meg, de a Jobbik teljesítheti ki.” Ez a speciális életérzés a frusztrációra épülő antiszemitizmus. A puccs az antiszemitizmus miatt nyert támogatást, és ma is ez az első számú éltetője.
Ez a nép ezt szereti, ezek az emberek beszélnek az ő nyelvén, ezzel a mentalitással azonosul. Beteggé tett a felismerés, hogy Orbán és rendszere nem idegen test, hanem a magyarság lényegének legautentikusabb kifejeződése. Nem véletlen, hogy ideológusaik a sokatmondó Káin, Nimród, Góg és Magóg, a szkíták és más borzalmas népek leszármazottainak tartják magukat.  Csapd agyon, és vedd el, amije van. Egész történelmüket magyar-zsidó háborúként írják le. És ma ezek diktálnak, a nép pedig egyetért velük. Csak azt tudnám, mit keresünk ebben mi, nem antiszemita és nem náci magyarok? Hogy kerültünk ide?
Nincs miben reménykedni. Ez a történet halad a végkifejlet felé, ezt megakadályozni nem lehet. Az utolsó segélykiáltásra is antiszemita kampánnyal válaszoltak. Irreverzibilis a folyamat. A mérgezés, a fertőzöttség mértéke átlépte a kritikus határt, nem lehet megállítani. A demokraták nem tudják megfordítani a helyzetet, mert nem merik bátran kimondani, hogy ez egy bűnöző banda, egy sötét, fasiszta diktatúra. Ezért nem találják fején a szöget. Ezért nem marad más, mint a menekülés. Emigrálni kell. Nincs más. Nemcsak fizikailag, hanem lélekben is. Vagy, ha fizikailag nem lehet, legalább lélekben. És ha már nincs hova, talán tényleg ki kellene mondani, hogy mi az, amit látunk. És harcolni ellene. Hogyan is mondják ők? Gyáva népnek nincs hazája. Milyen igaz.

Thürmer Gyula blogja: Balszemmel 253.

A vámos

Megállított a vámos. Tavaly. A venezuelai választások után hazafelé tartottam. A Guerdia Nációnál Bolivariana, azaz a Bolivári Nemzeti Gárda katonája gondolta a caracasi repülőtéren, hogy meg kell néznie a csomagomat. Mondtam, hogy éppen a parlamenti választásokon voltam megfigyelőként, de ez nem hatotta meg. Szépen módszeresen szétkapta a bőröndöt, de végül is kellemesen elcsevegtünk közben. Amikor azonban vastag talpú cipőm talpát igyekezett szuronyával közelebbről megnézni, már hivatkoznom kellett Petőfi és Bolivár szellemi közösségére. Végül lemondott a szurony ilyen jellegű felhasználásáról. Lehet, hogy az érvek miatt, lehet, hogy egyszerűn azért, mert a Lufthansa gép indulását nem illik nagyon késleltetni. De nem erről akartam beszélni. A múlt héten is megállított a vámos. Ezúttal Budapesten. Érdeklődött, hogy mi van a bőröndben, illetve, hogy a Munkáspárt bent van-e a parlamentben, mire mondtam, hogy ez már csak idő kérdése. A bőröndben egyébként volt egy fényképezőgép, amit a lányomnak vettem, de a magyar tőkés rend biztonságára talán nagyobb veszélyt jelentettek a Kínai Kommunista Párt dokumentumai. Ez nem nagyon izgatta a vámhatóság képviselőjét, viszont nagyon kedves beszélgetést folytattunk a jelenlegi magyar bérekről és árakról. Ki mondhat olyat, hogy az embereknek nincs pénze? - kérdeztem. Most olvastam a KSHI anyagában, hogy az átlag bruttó fizetés 220 ezer. Igaz, hogy a bankok alkalmazottai az átlag négyszeresét keresik. A vámőrség, ugye, nem bank? A kérdést ki sem kellett mondani. Köszönöm, menjen! - mondta a vámos. És én megértettem őt.

A holnap és a ma

A Munkáspártot ma pici különbségek választják el az emberektől. A pici, persze, nem is olyan kicsiny. Az emberek ugyanis azt kérdezik, hogy holnap mit tudunk tenni értük? Holnap is tudunk tenni, sőt, már ma is! Tiltakozunk az üzemek bezárása, az elbocsátások ellen. Ott vagyunk mellettük, amikor el akarják venni a lakásukat. Igen ám, az emberek ma akarják ügyes-bajos gondjaik megoldását. Ez így van rendjén. Nekünk segíteni kell ott, ahol tudunk, de hozzá kell tenni: ezeket a problémákat a tőkés rend szülte. Ha nem lesz tőkés rend, nem lesznek ilyen gondok! Ez egy nagyon komoly dilemma. De nekünk nincs választásunk! Persze, mondhatnánk mást is. Altathatnánk őket azzal, hogy a következő választások után majd új kormány jut hatalomra, s akkor majd minden rendben lesz.

A Munkáspárt stratégiai célja a kapitalizmus, a tőkés társadalmi rendszer legyőzése, a közösségi társadalom megteremtése. Ez nem csak hit kérdése, tudjuk, hogy a dolgozó osztályok helyzete csak így változhat meg. Nekünk ezt a stratégiai célt soha nem szabad feladnunk! Ha feladjuk, elfogadjuk a kapitalizmust! A csábítás pedig igen nagy. És nem csak a tőkések azon kísérleteire gondolok, hogy megvegyenek bennünket. Ennél sokkal nagyobb gond a tömegek nyomása, akik ezt a valami újat - mondjuk a szocializmust - ma szeretnék megélni. Mi nem csaphatjuk be az embereket!

Csillagórák

Imádom Stefan Zweig írásait. Tudod, ő volt az, aki a 20. század első felében megmutatta sajátos közép-európai világlátását a történelemről. Manapság egyik-másik írása nem igen jelenik meg. Szerinte az emberiség csillagórái közé tartozik Lenin visszatérése Oroszországba 1917 elején. Hát ugye, enyhén szólva ciki. De gondolj bele, milyen lenne az októberi forradalom Lenin nélkül! De nem ez a fontos, Zweig az emberiség egyik csillagórájának tekinti a Marseillaise megírását is. 1792. április 25., éjszaka, a szerző Claude Joseph Rouger de Lisle. Egy katona, egy tiszt, tulajdonképpen egy ismeretlen valaki. Zweig szerint „egyetlen éjszaka költője". A dal a forradalom dala lesz, mert a forradalomnak szüksége van rá. Rouger de Lisle nem csinál forradalmat. A forradalmi tömegek teszik halhatatlanná dalát. Ugye, érthető mindkét tanulság? Szükség lenne korunk Marseillaise-ére. De születhet-e forradalmi dal elégedetlen, forradalmi tömegek nélkül? S még valami: a francia nemzet nem lesz hálás a Marseillese szerzőjéhez. Szegényen hal meg. Évtizedek telnek el, amíg a francia haza elismeri. Nem tudom, hogy erről álmodott-e, de ma ott nyugodhat, ahol a forradalom szülte császár, Napóleon. S, ami talán még fontosabb: a haladó emberiség több mint kétszáz éve énekli.

Előre ország népe, harcra
Ma győzelem vár, hív hazánk!
Ellenünk tört a kény uralma,
Vérben áztatja zászlaját,
Vérben áztatja rút zászlaját.

Thürmer Gyula blogja: Balszemmel 252.

Kínát komolyan kell venni

1990-ben voltam először Kínában. Utólag bevallhatom, úgy mozogtam, mint elefánt a porcelánboltban. Ha ma mennék, biztosan másként cselekednék. Inkább az az érdekes, hogy a magyar állam komolyan veszi-e Kínát. A médiában nagyon sokat hallani, rengeteget látni Kínáról, és persze a magyar-kínai kapcsolatokról. A kínai miniszterelnök látogatásakor Kínával tele volt a sajtó. De aztán? A magyar-amerikai kapcsolatokról minden nap hallani, de vajon a magyar-kínai viszonyról ugyanez igaz-e? Az amerikai nagykövet Balaton- átúszásáról mindent tudunk, de vajon a kínai nagykövet asszony mindennapjairól mi jut el hozzánk? Kína sok pénzt ígért nekünk, s erről sokat is írt a sajtó, de vajon megmagyaráztuk-e az értelmét? A kínai miniszterelnök látogatásakor mindenki ott volt, de vajon most elmegyünk-e a kínai fogadásokra? 

Palesztina 

Kína mer nagyhatalom lenni. Peking a független palesztin állam létrehozása mellett áll, és támogatni fogja a palesztinok kérelmét az ENSZ-ben - tudatta a külügyminisztérium szóvivője útján a kínai kormány. „A független állam elidegeníthetetlen, törvényes joga a palesztin népnek, s egyben Palesztina és Izrael békés egymás mellett élésének alapja, illetve feltétele" - szögezte le Jiang Yu. „Megértjük, tiszteljük és támogatjuk Palesztina tervét arra, hogy a kérdést az ENSZ elé terjessze" - tette hozzá nyomatékkal. A palesztinok ENSZ-tagságukra vonatkozó kérelmüket szeptember 20- án, a Közgyűlés 66. ülésszaka előtt nyújtják be hivatalosan New Yorkban a világszervezet főtitkárának. 

Amerikai-izraeli ellentámadás

Az arab világ forrong. A néptömegek megmozdultak, követelésekkel állnak elő. Nem férhet kétség ahhoz, hogy a Munkáspárt rokonszenve és szolidaritása a dolgozó tömegek mellett van. Látnunk kell, hogy az igazán mélyreható változásokig még hosszú az út. Az Egyesült Államok és Izrael nem mondott le arról, hogy ők uralkodjanak az arab világban. Politikai, katonai, titkosszolgálati eszközökkel beavatkoznak arab országok életébe. Megijedtek a tömeg­megmozdulásoktól. Igyekeznek át­menteni az eddigi rezsimet, vagy a régi vezetőkkel együtt, vagy azok nélkül. A cél az arab világ természeti kincsei fölötti uralom. Az amerikaiak és izraeliek tartanak attól, hogy a térség országai új barátokat keresnek. Oroszország a régi-új, de már ott van Kína is. Az USA hirdeti, hogy ő az emberi jogok fő védelmezője, de arról hallgatnak, ha az amerikaiakkal jó viszonyt ápoló országokban sértik meg az emberi jogokat. Az ENSZ Biztonsági Tanácsában az USA megvétózta azt a javaslatot, hogy tiltsák meg Izraelnek újabb telepek építését a Gázai övezetben, hiszen nyilvánvalóan a palesztin nép kiszorításáról, sőt fizikai megsemmisítéséről van szó. 

Bármi megtörténhet

Magyarország az európai kapitalizmus egyik gyenge láncszeme. A 130 milliárd dollárnyi külső adósság fizetése csak akkor lehetséges, ha a magyar kormány kiszorítja a lakosságból ezt a pénzt, illetve ha az EU és az IMF hajlandó ehhez támogatást adni. A Fidesz-kormány ezért kettős nyomás alatt áll. Az egyik oldalon a nyugati pénzintézetek elvárásai, a másik oldalon a társadalmi robbanástól való félelem. A Fidesz-kormány egyelőre képes kezelni a problémát, de bármi megtörténhet. A Munkáspártra fontos szerep várhat. A magyar baloldal megújulásának fontos része lehet a Munkáspárt. Három elemet kívánunk összekötni: a nemzeti elkötelezettséget, a társadalom dolgozói rétegeihez való szociális kötődést, és a politikai radikalizmust. A növekvő társadalmi feszültségek közepette nagy szükség van ilyen pártra.