Thürmer Gyula blogja: Balszemmel 223.

Szegény gyerekek

Tökéletesen igaza van Ferge Zsuzsának. Azt írja az egyik újságban, amely nevének egyik szava a nép, a másik a szabadság, bár a lapnak egyikhez sincs köze, hogy a magyar kormány a költségvetés csupán egy százalékát költi a legszegényebbek tá­mogatására. Meg olyanokat mond, hogy a gyerekek harmadának-negyedének nem jut elég étel, tüzelő, cipő. Arról már nem is beszélve, hogy a 16 százalékos egykulcsos személyi jövedelemadó jó a gazdagok­nak, rossz a szegényeknek. És bizony-bi­zony, Ferge akadémikus asszony az igaz­ságot mondja azzal is, hogy a kilakoltatási moratórium csak fügefalevél, átmenetileg eltakarja társadalmunk egyik legnagyobb szégyenét, de a meztelen igazságra hama­rosan fény derül. 

Szóval, igaza van Ferge Zsuzsának! Van azért itt egy kis gond. Ferge Zsuzsa 1989-90-ben azok között volt, akik lelkesen csápoltak a rendszer­váltásért. Pont ő, a képzett tudós, a nem­zetközileg elismert szakember ne tud­ta volna, hogy a kapitalizmus csak egye­seknek hoz gazdagságot, a többségnek viszont nyomort? Ferge Zsuzsa a szocialista-liberális ér­telmiség egyik tekintélyes személyisége. Demszkytől budapesti díszpolgárságot kapott, Gyurcsánytól Nagy Imre érdem­rendet. Ha valaki, akkor ő tehetett volna valamit azért, hogy a szocialisták és libe­rális barátaik 12 éves kormányzásuk alatt ne a szegénységet növeljék, hanem adja­nak valamit az embereknek. A Munkáspártban nincs egyetlen aka­démikus sem, Nagy Imre érdemrendet sem kapott senki, de mi kezdettől fogva mondtuk, hogy a szegény gyerekek nem az égből pottyannak ide, hanem a kapita­lizmus szüli őket. Nem elég akadémikus igazságokat mondani, hanem harcolni kell a kapita­lizmus ellen. így azonban Ferge Zsuzsa - bármennyire is igaz szavai - menlevelet adnak a magyar kapitalizmus legpiszko­sabb bűneihez. 

"Én magyar nemes vagyok."

Mit mond Petőfi? „Nem írok, nem ol­vasok. / Én magyar nemes vagyok!/ Van, igaz, egy tudományom,/ Ebben pá­rom ritkán látom:/ Enni, inni jól tudok. Én magyar nemes vagyok!" Szeretett kor­mányunk szerintem nem gondolja végig, hogy a királyi korona folyamatos emlege­tése, ráadásul az új alkotmánnyal kapcso­latban, milyen következményekkel járhat. A másik eset az, hogy nagyon is vé­giggondolja, és minden csak egy jól ko­reografált színházi előadás része. Nos, ki gondolta volna, hogy olyan szervezet is új életre kel, mint a Magyar Nemesek Ren­di Egyesülete? Nem tévedés, ilyen is van! Saját kijelentésük szerint ez a csapat „a Szent Korona tulajdonának kizáróla­gos és el nem idegeníthető birtokosa", és ami még izgisebb - „jogfolytonos a nem­zetségek rendi tagságával, Árpád fejede­lemmel való bejövetelétől számítva". Ez már azért valami a mi kis gyökértelen világunkban. Nos, a derék nemesek előáll­tak követelésükkel, hogy az új alkotmány a „Szent Korona Alkotmánya" legyen. Ne nevess, miért is ne? Lenne kirá­lyunk, ami már azért is jó, mert nem kell négyévente választani. Lennének neme­seink, akiknek nem kellene adót fizetni. Igaz, itt már van egy kis változás. Mos­tanság az fizet több adót, akinek kisebb a jövedelme. A nemesi előjogok helyre­állításával teljes lenne az öröm. Persze, olyan nincs, hogy csak nemesek vannak. Valakinek kéne vállalni a jobbágy szere­pét is. Tudod azét, aki dolgozik az urára, fizet is neki, de az utat is készíti. Nagyjából tudom, hogy kikre gondol­nak a mai magyar nemesek. De azért nem ártana megkérdezni őket is, a leendő job­bágyokat! Vagy talán nem hallottátok Tu­nisz és Kairó hírét? 

Tunézia és Egyiptom nincs messze

Ha valaki nem tudná, Tunisz Tunéziában van, Kairó meg Egyiptomban. A néptömegek itt is, ott is kimentek az utcára. Nem csak azért, mert az egyik­nek nem tetszik Ben Ali, a másiknak meg Mohammed Hosni Mubarak. Több­ről van szó. Az embereknek nem tetszik az az élet, amelyet a mai világrend nekik szánt. Le- gyetel^Amerika jó barátai, tűrjétek el a zsarnokságot, békéljetek meg a szegény­séggel! Cserébe mi küldjük a nyugati tu­risták millióit, s az ő pénzükből majd nektek is jut valami. Csakhogy nem jut! Akinek jut belőle, az a gazdagok szűk rétege. A többség sorsa a nyomor. Ben Alit már elzavarta a nép. Mubarak még taktikázik, de lehet, hogy mire megjele­nik ez a lapszám, már más lesz a helyzet. Mindkét ország forrong. Amerika meg izgul, ki van akadva, hogy lehet ilyet. Két fontos országban veszélybe került az amerikai világrend, a kapitalista rend­szer. A magyar politika pedig úgy tesz, mintha ez bennünket nem is érintene. 

Nos, nálunk nincs nyomor és szegény­ség? Mi nem vagyunk az USA kiszolgálói? Mit gondoljunk mi? Nos, Mao Cetung elnöktől, aki a mai Kína megalapítója volt, 1927-ben megkérdezték: mit szól ahhoz, hogy a nyugati világ szörnyűségesnek ne­vezi a kínai parasztok felkelését? Mire Mao: a felkelést még a haladó gondolkodá­súak is szörnyűségesnek nevezik. Nem az. Ellenkezőleg: nagyszerű dolog!

Thürmer Gyula blogja: Balszemmel 222.

Sakk 

A magyar kormány sakkot kapott az eu­rópai, sőt az amerikai politikától. A sakk perszer még nem matt, de azért figyelmezetés. így is kellene felfogni. A médiatörvény-ügy jelezte, hogy az európai liberális tőkés köröknek fogytán a türelmük. Az amerikai külügyminisz­ter-helyettes is elég világossá tette, hogy Magyarországnak komolyan kellene ven­nie a sajtószabadság ügyét. Az európai és az amerikai tőkés körök sok mindent el­néznek a Fidesznek, éppen azért, hogy kezelje a válságot, és Budapesten ne tör­ténjen meg az, ami Athénban megtörtént. Sok mindent elnéznek, de nem mindent. Önmagában már az sem túl jó, hogy az európai fórumokon védekező helyzetbe kényszerülünk. Orbán Viktor az Európai Parlamentben megvédte Magyarorszá­got, ami dicséretes. De azért tudni kell: az európai politika sokszínű. A kétharmados többségre való hi­vatkozás egy idő múlva már nem sokat mond, sőt akár zavaró is lehet. Az idő pe­dig megy, és valószínűleg a teljesítmény fogja érdemben eldönteni, hogy miként is állunk Európával. 

Sissy

Mostanában dagad a keblünk, hiszen elnö­kök vagyunk. Szinte mind a tízmillióan. Aki eddig nem tudta, hogy hol van Magyarország, most megtudhatja. Persze, a dolognak van már az elején egy kis stichje. A boldogság, azaz az EU-elnöklés nem tart örökké, csak fél évig. Aztán új elnökök jönnek, új remények­kel és álmokkal. Le a kalappal, a ma­gyar kormány készült. A gödöllői kastély telitalálat. Andrássy Gyula gróf és a bá­jos császárné, Sissy állítólagos románca a gödöllői kastélyban, ha nem is feledte­ti a médiatörvényt, de ma is vonzza az ér­deklődőket. Múltkor egy kínai barátom bevallotta, hogy nem sokat tud az elmúlt húsz év magyar fejlődéséről, de Sissyt imádja. Egy kicsit ilyen ez az elnökség is. Azt az illúziót élteti, hogy van bele­szólásunk Európa sorsába. Jobb, ha tő­lem tudják: nincs. Az EU-elnökség for­malitás, külsőség, látszat. 

Az EU-nak van kormánya, még elnöke is. De a lényeg nem is ez. Az Európai Unió, ha még nem vet­ték volna észre, nem más, mint egy nagy megegyezés Németország és Franciaor­szág között, pontosabban a német és a francia tőke között. Ok ketten döntenek Európa sorsáról. A többi a színház, ami­nek mi is részesei vagyunk. Nos, a na­gyok most megengedték, hogy elrontsuk az ünnepet. Engedték, hogy a magyar médiatörvény uralja a médiát. Szabadok vagytok, függetlenek, de mértékkel. Bár­mikor képesek vagyunk lefogni a keze­teket. Magyarország sajnos nem lesz se több, se kevesebb az EU-elnökség által. Fél év múlva jönnek új elnökök, új re­mények, új illúziók. Ami talán megma­rad, az az örök, és imádott Sissy. 

Közép-európai álmok

Szeretett miniszterelnökük mindig mond valamit, ami meghökkenti a polgárokat. „Közép-Európán múlik egész Európa gazdasági jövője" - hangsúlyozta egyip­tomi látogatása során. De jó lenne, ha így lenne! Csak, sajnos, nem így van. Az EU húsz évvel ezelőtt hozott egy bölcs döntést. Beengedte a közép-európai országokat az EU-ba. Ennek volt persze egy „kis ára". Közép-Európának át kel­lett térni a nyugati hitre, elfogadni a tő­kés piacgazdaságot. Ez nem volt olyan nehéz, hiszen a magyar tőkésosztály is ezt akarta. Arról azonban azóta is hallgatnak, hogy az EU-csatlakozásnak ára volt. Hova lett a magyar mezőgazdaság? A né­met, a francia kormány nyilván a német és a francia paraszt érdekeit tartja szem előtt. A magyar mezőgazdaság, amely Európa korszerű agrárgazdaságai közé tartozott, nyilván zavarta a nyugati érde­keket. Ami jó volt, ami értékes volt, ami zavar­ta a nagyok érdekeit, visszafejlesztették. A piacunkat is odaadtuk, sőt vele együtt a szovjet piacot is. Közép-Euró­pa ma teljes mértékben a nagyoktól függ. A „nagyokat" pedig nem a mi jövőnk ér­dekli, hanem a saját boldogulásuk. Kö­zép-Európa legfeljebb egy szempontból érdekes: ne legyen nagy balhé, mert an­nak következményei lennének. 

Magyarok 

„EU-elnökségünk idején az egyik leg­fontosabb feladat a bővítési folyamat új­raindítása, s ebben déli szomszédaink, komoly magyar közösségekkel, kifejezet­ten érintettek" - mondta Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti állam­titkára. Én nem osztozom államtitkár úr örö­mében. Miért is jó nekünk, ha még töb­ben leszünk az EU-ban? Mit nyert Ma­gyarország azáltal, hogy szinte minden környező ország tagja az EU-nak? Mit nyer a környező országok magyarsága a bővítéstől? Jobb lett a romániai magyarságnak az­által, hogy Románia is tagja az EU-nak? Vagy mit mondhatunk Szlovákiáról? Az EU bővítése nem oldotta meg az EU régi problémáit, de újakat hozott hozzá. Ilyen a kelet-közép-európai országok vi­szonylagos elmaradottsága, vagy mond­juk, a cigánykérdés. Az EU ezekben a kérdésekben még csak kísérletet sem tett a megoldásra.

Thürmer Gyula blogja: Balszemmel 221.

A tőkések ügye

Utálok törvényeket olvasni. Mindjárt megfájdul a fejem. Kedvenc gyógyszerészem, aki egyébként kínai, meg is kérdezte a héten: csak nem beteg, elnök úr, hogy a héten már másodszor vesz Algoflexet. Áh, semmi gond, mondom, csak olvasom a médiatörvényt. Részvétem, majd mesélje el nekem, így a gyógyszerész. Hát igen, az óév utolsó percében a Fidesz keresztülnyomta kis kedvencét. Nem véletlenül! Ma a média hatalom, fontosabb, mint a hadsereg, a rendőrség, a titkosszolgálat együttvéve. Ma a média tudja leghatékonyabban befolyásolni, manipulálni az embereket. A tőke pontosan ezt akarja. Nem művelt, gondolkodó emberekre van szükség, hanem bunkókra, műveletlen tömegekre, szellemi rabszolgákra, akik nem gondolkodnak, hanem azt veszik, amit a média sugall, úgy élnek, ahogyan azt a média diktálja. Hidd el nekem, hogy ebben a Fidesz és az MSZP, a tőkésosztály liberális és konzervatív részének érdeke ugyanaz. De mi is a médiatörvény? Nem más, mint egy egyezség a hatalmon lévő tőkésosztály csoportjai között. Eddig az egyezség arról szólt, hogy nem engedünk a médiába senkit, aki ellenünk van, a másik oldalon pedig megosztozunk a médialehetőségeken. Nem törekszünk minden kisajátítására, mivel fordulhat a kocka. Az, aki ma ellenzékben van, holnap kormányra kerülhet. A Fidesz most azt mondta: fiúk, nincs már erőegyensúly, nekem kétharmadom van, és ahogy elnézem, ti még sokáig a hatalom közelébe se juttok. Úgyhogy most én fogom kinevezni a médiát felügyelő szerveket, én döntöm el, hogy ki mennyi pénzt kap, ki teheti be a lábát a médiapiacra, én mondom meg, hogy mi a jó, és mi a rossz. A Fidesz olyan médiatörvényt csinált, amilyet a tőkésosztályon belüli erőviszonyok megengedtek. Ez nem a mi harcunk, nem a mi ügyünk, nem a dolgozó emberek ügye.

Sajtószabadság

A burzsoázia liberális részének nem tetszik az új törvény. Érthető. Remek állásoktól esnek el, kiszorulnak a médiapiacról. Ezt persze nem lehet ilyen nyersen kimondani, sokkal magasztosabb arról beszélni, hogy a Fidesz megszünteti a sajtószabadságot. A sajtószabadság a francia polgári forradalom óta a burzsoázia szent igéje. A feudális arisztokrácia nem szerette az eltérő véleményeket. Szegény Kossuth Lajos is azért került börtönbe 1837-ben, mert azt gondolta, hogy mindent meg lehet írni az országgyűlésről. Aztán a polgárság hatalomra kerül, és mintha mi sem történt volna, el kezdi megnyirbálni saját maga elveit. Húsz éve Magyarországon is győzött a polgárság, a tőkésosztály. Meghirdette a sajtószabadságot. Eleinte tényleg azt mondtad, amit akartál, és még talán fórumot is találtál hozzá. Ma már nem mondhatsz akármit. Például nem beszélhetsz 1956-ról, a szocializmusról úgy, ahogyan azt megélted, mert tiltja a törvény. A polgárság véleményétől eltérő nézetek kifejtésére ma már fórumod sincs. Kizárnak a médiából, elhallgatnak. És, mint tudjuk, a mai világban az, aki nincs a televízióban, az nem is létezik. A liberális burzsoázia arra panaszkodik, hogy a közszolgálati média most már nem független. Mikor volt független? Mikor nem függött az aktuális kormánytól? Még a TV Híradó háttérszíne is változott attól függően, hogy éppen kik voltak hatalmon. A liberálisok fájdalma, hogy a kormány korlátozza az egyes médiumok mozgásterét. Törvény ide, törvény oda, a magántulajdonban lévő médiumokat alapvetően a tulajdonos határozza meg. Próbálj meg mást írni, mint ami a gazdának tetszik!

Önimádók

Hála a Fidesz médiatörvényének most rólunk beszél ország-világ. Illetve inkább csak a világ, mert bárhogyan is igyekszik liberális értelmiségünk össznemzetivé tenni a médiatörvény kapcsán érzett fájdalmát, nem az. Tudom, földhöz ragadtak vagyunk. Nem a szólás és az írás szabadsága izgatja magyarok millióit, hanem mondjuk az, hogy februárban a borítékban kevesebb lesz. Azért, mert nálunk az adó ilyen: minél kevesebbet keresel, annál több adót fizetsz. Liberális értelmiségünket ez nem izgatja, mert zömük jól jár az új adórendszerrel is. Liberális értelmiségünk bátran kimegy a parlament elé, és követeli a médiatörvény eltörlését. Igen, bizony, mert ők demokraták, sőt csak ők demokraták. Persze, nem úgy általában, csak akkor, amikor róluk van szó. Ha ők vannak hatalmon, kirúgják a rádióból, televízióból, mindenhonnan azokat, akik nem demokraták. Ők azok, akik lazán megszavazzák a vörös csillag betiltását. Azok, akik a Munkáspártot nyolc éves kormányzásuk alatt a közszolgálati televízió közelébe sem engedték. Ja, és még valami! Ők azok, akik húsz éve a legnagyobb rendszerváltók voltak. Azok, akik világpolgárok akartak lenni, és a korlátlan pofázás szabadságáért hajlandók voltak feláldozni olyan apróságokat, mint a magyar mezőgazdaság és ipar. Milyen ez az értelmiség? Rothadó, értékvesztett, csalódott, önimádó, könyörtelen.

Thürmer Gyula blogja: Balszemmel 220.

Hitler itt él közöttünk

Sok évvel ezelőtt történt, hogy egy magát európai léptékű politikusnak tekintő úriember úgy döntött, hogy össze kellene fogni a gaz kommunisták ellen. Az illetőt Adolf Hitlernek hívták. A gyűlölete persze érthető, mivel emlékezett fiatalkorára, amikor a müncheni sörözők verekedéseiben néha éppen az ő legényeit verték el a kommunisták. Meg egyébként is nem sokon múlott, hogy nem a kommunisták szerezték meg a hatalmat, hanem ő, ja és a legényei. Az úriember szerint a gaz kommunistákat irtani kell, mivel az ő szeretett hazája belső rendjét akarják szétbomlasztani, „fenyegetve a szociális jólétet és a világbékét”. Persze, nem ilyen csúnyán mondta, a Kommunista Internacionálé elleni fellépésről beszélt. Mindjárt talált partnereket is, olaszokat, japánokat, később még magyarokat is, és közösen elhatározták, hogy „védekező rendszabályokat” vezetnek be. Ez a kis paktum hiresült el Antikomintern paktumként. Ugye csodálatos? Védekező rendszabályként az akkori high-tech-et alkalmazva tökéletes megoldásnak tűntek azok a táborok, ahova például a kommunistákat „koncentrálni” lehetetett, s ahol, mint tudjuk „a munka szabaddá tesz.” Az úriember a szerződéshez mindjárt hozzá rakatott egy titkos megállapodást, amely már nem eszmék és kommunista szervezetek ellen hirdetett összefogást, hanem a Szovjetunió ellen. Így már kerek volt a torta. Nem mondom, eleinte működött a dolog. Ezrével küldték a kommunistákat a táborokba, a katonáik meg Moszkváig is eljutottak. Igaz, Moszkvát már nem nézhették meg belülről, mert akkor fordult a kocka. Mi ebből a tanulság? Nos, nincs új a nap alatt. Azt, amit Bulgária, Litvánia, Lettország, Románia, Csehország külügyminiszterei, s persze, a mi nagyszerű európai léptékű miniszterünk, Martonyi János kitaláltak, azt már felfedezte írásunk hőse, Adolf Hitler. Hitler itt él közöttünk, s itt fog élni mindaddig, amíg a tőkés erők ilyen mocskos eszközöket alkalmaznak. Ja, és még valami: a Führer még azt is megtapasztalhatta, amit a mostani miniszter urak még nem tudnak, de meg fogják tudni: a kommunistákat bíróság elé lehet állítani, be lehet fogni a szájukat, sőt meg lehet őket semmisíteni, de nem lehet őket legyőzni.

Bolivár kardja

Érdemes tanulni a latin-amerikai baloldaltól. Az európai baloldaliak többségének veszélyérzete megszűnt, nem érzékelik, hogy a tőke szépen nyugodtan és módszeresen felszámolja a kommunista pártokat, s velük együtt a munkásmozgalmat. A múlt héten Mexikóban találkoztam több latin-amerikai párt képviselőjével. Nem kellett kérdezni, mondják maguktól: a fő ellenség az Egyesült Államok. Még akkor is, ha a hatalmon lévő baloldali pártok normális viszonyra törekednek az USA-val. Az USA ott van mindenütt, ahol ártani lehet a térség szabadságának és függetlenségének. A latin-amerikai népeknek nem kell megmagyarázni, hogy mi is a szabadság és a függetlenség. Mostanság ünneplik, hogy 200 éve elnyerték szabadságukat a spanyoloktól. De ezzel szabadságharcuk még nem ért véget. Mexikót előbb a franciák, majd az amerikaiak rohanták le, Kuba az amerikai gazdagok szórakozóhelye lett. Manapság más szelek fújnak. Kuba változások elé néz. Nagyobb lesz a piac szerepe, változik a párt és az állam működése. Azt mondják, hogy szocializmust akarnak, és mi hiszünk nekik. Brazíliában Lula után új elnöke van az országnak. Amit csinálnak, még nem szocializmus. Talán a maximuma annak, amit a kapitalizmuson belül a dolgozókért meg lehet tenni. Azt mondják, ezen az úton mennek tovább, és mi szurkolunk nekik. Venezuelában a tavalyi parlamenti választások nem egészen azt az eredményt hozták, amit Chávez elnök és hívei vártak. A parlament nem lett „rojo-rojita”, azaz vörös-vöröseses, ahogyan az elnök előre jelezte. Itt is és más országokban is, amelyek a társadalmi haladás útjára léptek, a szegény rétegek nagyon sokat kaptak. Anyagilag is, szellemileg is. A középrétegek, benne az értelmiség csoportjai is azonban másként élik meg. Ők többre vágynak. Amerika éppen erre játszik, a középrétegek elégedetlenségére. A szegényeket nehéz elvinni a parlamenti választásokra, de ha nem ők döntenek, akkor döntenek helyettük mások. Persze, a polgári demokrácia európai logikája nem teljesen igaz Latin Amerikában. Chávez a múlt héten adta át a venezuelai parlament új elnökének a hatalom jelképét, Simon Bolivár, a venezuelai és sok más latin-amerikai nép szabadsághősének kardját. Úgy tűnik, a kapitalizmus, az amerikai uralom elleni küzdelem új szakaszához közeledik, amikor már nem elég államosítani az amerikai cégeket, nem elég beszélni a forradalomról, nem elég belső reformokat hirdetni, amikor másra van szükség: Bolivár kardjára. Apropó, kinél van Dózsa György buzogánya?

Thürmer Gyula blogja: Balszemmel 219.

Magyar naptár

Eltelt egy újabb év. Illetve, dehogy is! Hü­lyeséget beszélek. A tavalyi év május 29- ével kezdődött, amikor új kormányt kap­tunk. 1789-ben a nagy francia forrada­lom is félredobta a naptárt, és bevezették a sajátjukat, a „calendrier républicain"-t, s az idő innen ketyegett. Miért ne lehet­ne nálunk is saját időszámítás, végül is, Magyarországon is forradalom volt, rá­adásul ilyen szavazófülkés, ami már ön­magában is unikum. A derék franciák él­vezték pár évig a szép nevű hónapokat, a Thermidor-t, a Fructidor-t, a Germinal-t, aztán Napóleon véget vetett a játéknak. A császár meghódította szinte egész Euró­pát, de azért értette, hogy mégsem ő Európa. 

A zöldségesem

Ezúton is elnézést kérek kedves zöldsé­gesem férjétől. Na, nem valami pajzán­ságról van szó, egyáltalán nem. A ked­ves úriember nekem mondja el politikai üzenetét, én meg nem hallgatom órákon át. Pedig ez nem csak vélemény, hanem üzenet, tudod, olyan political message. Egy kicsivel több annál, mint amikor - palackba zárt - világmegváltó gondola­taidat bedobod a tengerbe. Szóval, zöld­ségesem férjének nem tetszik a média­törvény. Ezentúl a média csak azt mond­hatja majd, hogy minden tökéletes, min­den szép, ja és persze, a magyar nemzet mindennel meg van elégedve. Ő személy szerint nincs megelégedve. Nem csak az­zal, ami május óta folyik, hanem, mond­juk, az elmúlt húsz évtől sem happy. 

Régen volt egy Zsigulim, és boldog voltam, ma van egy Audim, és minden­ki azt gondolja, hogy boldog vagyok - mondja. A lányom külföldön dolgo­zik - teszi hozzá —, elvitte az anyját (azaz kedvenc zöldségesemet) Kubába. Tudja - mondja nekem - a kubaiak szegények, de ilyen disznóságok ott nincsenek! 

Legesleges egység

Nagy kő esett le a szívemről. Nem tud­tam volna az új évbe lépni kételyekkel, mit kételyekkel, kínzó fájdalommal. De most már nyugodt vagyok. Lázár János kijelentette, hogy nem kell paráznunk, a Fidesz frakcióban a legteljesebb az egység. Ha teljes az egység, akkor nem kell aggódni. De, ha teljes egység, miért kell erről beszélni? Persze, értem én. Ad egy, a Vezért alig látják itthon. Meget­te a fene ezt a magyar EU-elnökséget! Annyit kell utazni érte, mindenkinek elmondani ugyanazt. Na már most, ha nincs otthon a főnök, egyeseknek eszé­be juthat ez-az, ami nem jó az egység­nek. így van ez még a legjobb család­ban is. Ad kettő, a világ mostanság ren­desen rászállt a Fidesz-kormányra. Nem tetszik nekik a médiatörvény, meg va­lami demokrácia korlátozásáról beszél­nek. Persze, ismerjük a képmutatásukat. Amit megengednek a nagyoknak, az ti­los a kicsiknek. Jelcin szétlövethette a saját Dumáját, és senki nem szólt egy rossz szót sem. A magyar gyarmaton nem illik másik gyarmatosítók baráta­it bántani. Ad három, egyik-másik vá­lasztó már suttogja a képviselője fülé­be, hogy talán már ideje lenne jobban élni. A végén ebből még baj is lehet. Na, de sebaj, egység van! Olvasták Rejtőt? A Vesztegzár a Grand Hotelben köny­vében leírja: az illetékes közli a szállodalakókkal, hogy járvány ide, járvány oda, „mindenki őrizze meg nyugalmát, a rendőrség fenntartja a rendet. Erre ki­tör a pánik." 

Egy kis malacot mindenki asztalára!

Egy kis malacot mindenki asztalára! Ezt kívánom Önöknek, Nektek, pártunk minden tagjának, barátjának, támogató­jának, A Szabadság és az internetes hon­lapjaink olvasóinak, minden sorstársunk­nak. Nem sok ez, s egyszer meg is való­sul. Biztos, hogy nem most. Nálunk mos­tanság túl sok a disznó, s mint tudjuk, azokat még egyesével is nehéz legyőzni. Reménykedni lehet abban, hogy egyszer majd kevesebben lesznek, s akkor tényleg mindenki asztalára bőségben jut ke­nyér, virsli, sőt, még malacsült is. Szóval, reménykedni, várni lehet, de ez a kevés! Tenni kell, Önnek, nekem, Neked, neki, mindenkinek. S, ha így lesz, akkor le­het igazi változás, ami nem néhányaknak jó, hanem a többségnek. Amikor a java­kat majd nem úgy osztják el, hogy szinte mindent a kevesek kapnak, és a változás csak abban van, hogy a többségnek több morzsa jut. A morzsa az morzsa, bármi­lyen ügyesen is kínálják. 

Mit kell tenni? Nos, vegyék meg A Szabadságot jövőre is, olvassanak bele honlapunk anyagaiba jövőre is! Ha ezt megteszik, látni fogják! De, várjuk öt­leteiket, tanácsaikat, gondolataikat is! Nagy szükség van rájuk! Nos, boldog 2011-es évet kívánok Önöknek, több örö­met és mosolyt, több segítőkészséget és emberséget! BUÉK!

Thürmer Gyula blogja: Balszemmel 218.

Karácsonyi ajándék

Szép ajándékot kapott karácsonyra öt magyar gyermek, Ráhel, Gáspár, Sára, Róza és Flóra. Gondolom, apuka, anyuka ajándéknak szánták, mert eljutni családostul az Örök Városba, Rómába, azért mégis csak egy kisebb beruházás. Jó, lehet, hogy apuka jegyét megvette a cége, végül is nem egy Budapest-Róma-jegyen múlik a nemzet jövője. De öt jegy a gyerekeknek, egy jegy a mamának, nem kevés pénz. Pechjükre nyilván lecsúsztak a Malév-akciós jegyeiről, hiszen nem tudhatták hónapokkal előre az időpontot. Mert ugye, mint tudjuk, dei viae investigabiles sunt, azaz Isten útjai kifürkészhetetlenek, s ez földi helytartójára is igaznak tűnik. Hát, igen, tényleg szép ajándék! Találkozni a római pápával, ez igen! Képzeld el szegény gyerekeket, ha a karácsonyfa alatt csak egy Kölyök22-CD-t találnak! Nagyon snassz! De így, ég és föld! Szóval, részemről rendben. Apuka írt egy levelet az iskolába, kikérte a gyerekeket, ott nyilván megengedték, rendben. De tényleg, nincs nekem semmi gondom ezzel. Miért ne vihetné apuka a gyerekeket Rómába, akár a pápához is? Ez a vallása, az ő ügye. Kötekedhetnék, mondhatnám, hogy apuka Magyarország miniszterelnöke, és nem minden gyerek katolikus, de ez szőrszálhasogatás lenne. Végül is, aki akarja, és még pénze is van hozzá, viheti a gyerekét Mekkába vagy Jeruzsálembe. Ínyenceknél a moszkvai patriarcha is szóba jöhet.  Van azért egy kis gondom. Sok magyar gyerek nem jut el karácsonykor se Rómába, se a Vatikánba, de még megyeközpontba se. Sok magyar gyerek nem utazást kap ajándékba, még csak nem is CD-t. Sok gyermek semmit sem kap. Apuka gondolt gyermekeire. Rendes, szép dolog! A gondom az, hogy mi lesz a többi gyerekkel?

Elhervadt tulipánok

Jólét és Szabadság néven szervezik újjá a Magyar Demokrata Fórumot. Tudod, azt a zöld tulipános pártot! Nem tudod? Már elfelejtetted? Hát persze, a dicsőség könnyen múlik. Tudod, az ő frontemberük volt az a joviális úriember, akinek a képével teleaggatták az utcákat az 1990-es választásokon. A kutya se tudta, hogy ki az az Antall József, de olyan mutatós úriember külseje volt, hát beszavazták, a pártjával együtt. De tudod, így visszagondolva, még nem is Antall volt a legrosszabb. Persze, ő hozta ránk a kapitalizmust, erről nincs vita. De, volt benne valami a háború előtti úri világ eleganciájából. Ő még tiszteletben tartotta az adott szót. Ha írtál neki, válaszolt, nem hosszan, de válaszolt. Nem gyilkolta le ellenfeleit, se szellemileg, se fizikailag. Azt hiszem, hogy ha nem hal meg idő előtt, akkor sem lett volna még egyszer miniszterelnök. Antall József hiába ágyazott meg a kapitalizmusnak, ő nem a mai könyörtelen, önző, értékvesztett, gyilkos világba való. Húsz év elteltével már nem olyanok uralják a politikát, akik kínosan ügyelnének a demokráciára, az esélyegyenlőségre. Nem, nem! Ma már „a győztes mindent visz” elv a menő. Nem csak az a szomorú, hogy a politikai vezetőréteg azonosult ezzel a piszkos elvvel. A nagyobb baj, hogy az időközben felnőtt magyar vállalkozói réteg, sőt az értelmiség is ezt tartja üdvözítőnek. Megváltozott a világ. Antall József erkölcsi mércéje és módszerei már nem működnek. Elhervadt a tulipán.

Intervenció Magyarországon

Azt hiszed, hogy 1956-ról van szó? De jó neked, hogy még nem nyílt ki a szemed! Nem, barátom, a máról van szó. Ki mondta, hogy a kormány eltitkol előlünk fontos dolgokat? Szemenszedett hazugság! Mindent megmondanak, legfeljebb nem olyan primitíven, hogy a te kis agyadhoz is eljusson. Mindenről van törvény. Magadra vess, ha nem ismered! Szóval, minap elfogadtak egy törvényt „egyes rendészeti tárgyú és az azokkal összefüggő törvények módosításáról”. Nagyon kemény, nagyon hosszú, nagyon cseles, nem hiába jártak jogi karra a fiúk. A törvény mindenről szól a gyorshajtástól kezdve a terrorelhárító szolgálat spéci jogairól. Egy halom dolog van ebben a törvényben, ami szerintem rossz, sőt elfogadhatatlan, de hagy untassalak most csak egy dologgal. A törvény szabályozza „az Európai Unió más tagállama rendészeti feladatokat ellátó hatóságának közös műveletben részt vevő tagjára vonatkozó” rendelkezéseket. Ezek az EU-s urak és hölgyek viselhetik majd az egyenruhájukat, fegyverüket. Alkalmazhatnak kényszerítő eszközöket, magyarán kaphatsz egy akkora EU- pofont, hogy a másikat a fal adja. Várjál, most jön az izgis rész! Ezek az EU-s fazonok nem ilyen magányos rangerek. Ezek, ha jönnek, „intervenciós egységként” jönnek. Minek jönnek? Okot mindig lehet találni. Például, fenyegetnek a terroristák. Nekik nem is kell itt lenniük, elég, ha fenyegetnek És képzeld el, mi lenne akkor, ha néhány százezer ember menne a szakszervezetekkel tüntetni, hanem tele lenne az Andrássy út! Lehet, hogy a kormány már tud valamit?

Thürmer Gyula blogja: Balszemmel 217.

Kerek karácsony

Barátaim, nem éltünk hiába! Megszületett a mű. Na, még nem maga az alkotmány, csak „Magyarország alkotmányának szabályozási elvei” című dokumentum, de karácsonyi ajándékként ez is szép. Ha jól számolom, 62 derék parlamenti képviselő dolgozott éjt-nappallá téve, hogy a karácsonyfánk alá tehessék azt, amiről évek óta csak álmodunk. Bár, drága Salamon képviselő úr, értem igazán nem kellett volna ennyire fáradozniuk. Karácsonyra nekem elég lett volna egy szép, új PIKO-mozdony. Tudja, a BR-204-es, ami most jelent meg. De köszönöm az alkotmány szülő atyáinak és anyáinak, hogy gondoltak ránk. Illetve olyan sok anya nem is volt, talán csak négy, de voltaképpen anyából egy is elég. Doktor viszont annyi volt, hogy mindjárt büszke lettem parlamentünkre. Aki nem doktor, arról rögtön látszik, hogy Jobbikos vagy szoci. Az ilyeneket oda se engedném a doktorok közé. Mindenkinek tudnia kellene a helyét. Mi van? Mit akadékoskodsz? Hogy nem volt ott egy közember sem? Mondjuk, Te sem, meg Te sem. Na és? Nem a Te a dolgod. Most jössz Te. Most elmondhatod a véleményedet. De, siess, december közepén már szavaznak róla. Csak, hogy kerek legyen a karácsony.

Kánaán

Örömmel jelenthetem, nem vagyunk már messze. Ne azt nézd folyton, hogy mit vehetsz a fizetésedből karácsonyra! Ez egy nagyon idejétmúlt, out-of-date gondolkodásmód. A szándékot, az eszmét nézd! S, ha kivételesen képes vagy olyan magaslatra emelkedni, ahova még honatyáink közül is csak a Fideszesek és a KDNP-sek képesek, akkor látni fogod, hogy, ha nincs is még itt a szó Petőfi-féle értelmezésében, de közel van a Kánaán. Példának okáért az új alkotmány! Rengeteg jogunk lesz. Nem a király vagy a pártfőtitkár mondja majd meg, hogy mit dolgozzunk, milyen szakmát válasszunk a kölykünknek. Nem, barátaim, ezeknek a mocskos időknek végük! A mi szép Magyarországunkon „mindenkinek joga van munkája és foglalkozása szabad megválasztásához.” Aztán az Neked semmi, hogy minden magyar állampolgároknak joga lesz „a szociális biztonsághoz, a művelődéshez”? Mit mondasz? Hogy nincs olyan munkahely, amelyet szabadon választhatnál? Illetve munkahely sincs? A gyereked meg hiába végzett a miskolci egyetemen, még pénztárosnak se kell? Mi van? Megint azzal jössz, hogy évek óta nem veszel könyvet, mert inkább ennivalóra kell? Nem, barátom, telhetetlen és hálátlan vagy, nem Neked való demokratikus rendszerünk. Tudod, mi való Neked? Megsúgom: szocializmus! Add tovább!

A közlekedés és a rendszer

A havas decemberi estéken elmélkedhetünk egy kicsit az alkotmány miben létéről. Az alkotmány „olyan élő keret, amely kifejezi a nemzet akaratát, azt a formát, amelyben élni szeretnénk”- tudjuk meg a parlamenti bizottság javaslatából. Nagyon szép, felemelő! Olyan jó dolog ilyenkor, karácsony előtt, békésen megegyezni. De tényleg, szeressük egymást, gyerekek, hisz minden percért kár! Így lesz az alkotmány egy szép nagy karácsonyi megegyezés. Hát nem erre vágy minden magyar szíve? Ami azt illeti, úgy tűnik, hogy az alkotmány valóban egy megegyezés, egy egyezség a nép és azok között, akik fent vannak. Mondom, úgy tűnik, de nem így van! Ez csak a látszat, a polgári demokrácia hatásos mutatványa. A valóság az, hogy az alkotmány azok megegyezése, akik fent vannak, akik írják az alkotmányt. Nekik ez a rend jó, ők az élvezői. A többieknek, akik lent vannak, pedig azt mondják: örüljetek, hogy éltek! Lehetne más elvek alapján szervezni életünket? Mondjuk, kijelentenénk, hogy holnaptól a dolgozó ember közvetlenül és érdemben beleszólhat az ország ügyeibe. Lehetne? Igen, lehetne! Vagy mondjuk, a közérdekű adatok megismeréséhez való jogot, nem úgy értelmeznénk, hogy a kormány felnyomja az Internetre a propagandáját, hanem én, te, ő, mi, ti, ők, mindenki lekérhetne bármilyen állami információt? Lehetne! Az új alkotmány azonban nem ilyen rendszert ígér nekünk. Mit mondasz, az alkotmányt később is meg lehet változtatni? Például népszavazással! Ó, de jó Neked, hogy húsz év után is naivan hiszel. Sok mindent lehet népszavazásra vinni, csak a lényeget, az alkotmány-módosítását nem. Érted már? A választási törvények alapján csak olyan pártok juthatnak a parlamentbe, amelyeknek tetszik ez a rendszer. Az alkotmányt csak ők módosíthatják. De ők nem akarják, mivel ez nekik jó, és ők maguk csinálták. Megoldás, persze, mindig van. Tudod, olyan ez, mint a közlekedés. Az 1940-es évekig Magyarországon is baloldali közlekedés volt, mint Angliában. Megváltoztatták a KRESZ-t, és lecserélték az autókat. A forgalom jobb irányba ment, a szó minden értelmében. A kormány pedig a baloldalra került. Rendszert váltottak. Ilyen egyszerű!

Thürmer Gyula blogja: Balszemmel 216.

Nyelvi forradalmat! 

Manapság, ha valami tetszik, azt mondják: nekem bejön. Ha helyeslek valamit, a modern szó: abszolút. Megmondom őszintén, hogy nekem „nem jön be” ez az új nyelv, de tetszik, nem tetszik, ez a valóság. Ezt túléljük valahogyan, legfeljebb a lányomat kérem meg tolmácsolni. Van azonban nagyobb baj. Észrevettem, hogy jó programokat írunk, még a nyelvezetünk is javult valamit, de mégis még mindig úgy beszélünk, hogy a mai fiatalok nem értenek bennünket. Ennek fő okát nem magunkban kell keresni, hanem a külvilágban. A mai kapitalista világ szándékosan kiírt minden olyan szót, ami a dolgozók és a tőkések küzdelmére utal. Hogyisne, hogy a dolgozó megértse a kapitalizmus lényegét, és küzdjön ellene, azt már nem! Ezért beszélnek munkavállalóról, munkás és dolgozó helyett. Ezért irtanak ki olyan fogalmakat, mint a kizsákmányolás. Csak szociális partnerek vannak, a tőkés nem is zsákmányolja ki a dolgozót. A munkásosztályról pedig eleve kijelentik, hogy nincs munkás nincs és nincs osztály sem. De van, amin nekünk kell változtatni. Politikai nyelvünkben van sok elavult, archaikus elem. Hamarosan új pártprogramot kezdünk írni. Forradalmit, mivel nem csak arról szól, hogy mit lehet csinálni a kapitalizmusban, hanem arról is, hogy mi lesz utána, milyen lesz az a szocializmus, amiben élni szeretnénk. A forradalmi programhoz forradalomra van szükség a fejünkben, sőt a nyelvünkben is. 

Elindulunk? 

A Forsense Piackutató és Stratégiai Tanácsadó Intézet legfrissebb felmérése szerint a nem parlamenti pártok együttes támogatottsága jelenleg 4 százalék. A kisebb pártok közül csak a Munkáspárt közelíti meg az 1 százalékot, míg a korábbi parlamenti pártok (SZDSZ, MDF, MIÉP) már jóval a hibahatár értékén belül, fél százalék alatt maradtak. A Munkáspárt számára kimutatott eredmény jobb, mint a 2010. áprilisi választási eredmény. Jelent ez valamit? Igen, nem sokat, de valamit igen. Az emberekben van érdeklődés irántunk. A kérdés, hogy mi tudunk-e élni e lehetőséggel, tudjuk-e adni azt az újat, amire vágynak? Elindulunk-e az új felé? Ugye, elindulunk? 

Liszt-év 

A kormány Liszt Ferenc Emlékévvé nyilvánította 2011-et, mivel pont kétszáz éve, 1811. október 22-én látta meg a napvilágot Doborjánban Liszt, vagy ahogyan Vörösmarty írta, „hírhedett zenésze a világnak”. Mint sok minden más, szülőfaluja sincs már Magyarországon. Raiding néven egy osztrák település Burgenlandban. Nem tudom, hogy a kormány többi döntése milyen, de speciel ez jó. Még pénzt is adnak hozzá, ami megint csak jó. Liszt nem akárki. Liszt Ferenc Magyarország, a magyar nemzet jelképe, ha tetszik, magyar brand. Ráadásul olyan márka, amely összeköt bennünket Európával. Mit Európával, a világgal! Lisztet ismerik, bár a külföldiek közül sokan németnek hiszik, vagy legalább is osztráknak. Pedig ő a miénk. Az emlékév jó lehetőség arra, hogy ezt mások is megtudják. 

Emlékévek persze voltak eddig is. Jönnek, mennek, főleg mennek. Hirtelenjében nem tudnám felidézni, hogy melyik emlékév okozott bennem feledhetetlen örömet. Ehhez az kellene, hogy kis országunk magáénak érezze az ünnepet. Mindenekelőtt tudjon róla! Az újságok írjanak róla! Ne októberben, már most! Az iskolákban legyen október 22-e Liszt-emléknap! Senkit se zavarjon, hogy másnap október 23-a van! Tessék meggyőzni a multikat, hogy a CD-DVD részlegben ne az amerikai slágereket árulják, hanem Lisztet (is)! Állami segítséggel készüljenek új felvételek zenéjéből! Liszt legyen hozzáférhető, olvasható, hallgatható, megvehető egy éven át. Valahogyan úgy, ahogyan ezt a szomszédos Ausztriában teszik saját zeneszerzőikkel, költőikkel, művészeikkel. Ja, igen, és nagyon vigyázzunk, hogy ebben az EU-s kavalkádban Liszt Ferencből nehogy Franz Liszt legyen! 

Stratégiai szerepben 

Büszkeségtől dagad a keblem. Végre! Ezt is megértük! A pápai repülőtérről elindult az első olyan C-17-es óriási szállítógép, amelyen nem volt amerikai személyzet. A NATO nehéz szállító egysége 2009 júliusa óta repked Pápáról, de eddig mindenki amerikai volt a személyzetből. Na, de most, november 22-én, e történelmi napon hét nemzet, hét micsoda nagyszerű nemzet katonái együtt repültek. Három svéd, két norvég, egy bolgár, egy lengyel! Mint a scifi-filmekben, ahol együtt van fehér és fekete, indián és roma. Bár ez utóbbiban nem vagyok biztos. Ja igen, jobb filmekben még egy Földön kívüli is van. Hét nemzet! Mit mondasz? Hogy magyar nincs ott? Dehogynem! Ott van, mint Rejtő Jenő regényében az orosz. „Négy különböző nemzetiség képviselője volt az asztalnál: egy amerikai gyalogos, egy francia őrvezető, egy angol géppuskás és egy orosz hússaláta”. Szóval, ott vagyunk. Először is, Pápa magyar. Az odavezető utakat magyar rendőr őrzi. A repülőtér vécéit és egyéb stratégiai helységeit magyarok takarítják. De azért, jó, ha tudsz még valamit. Csak a rend kedvéért. Az egység parancsnoka egy ezredes. Amerikai.

Thürmer Gyula blogja: Balszemmel 215.

Legyen Ön is milliomos! 

Húzzunk bele, barátaim! Vészesen le vagyunk maradva az USA-val szemben. Miben? Voltaképpen mindenben. De ez most nem érdekes! Az érdekes az, hogy az amerikai parlament képviselőinek fele milliomos. Érted Te ezt? 265 milliomos ül az amerikai honatyák között, s közülük majdnem hatvannak több mint 10 millió dollárja van. Ezt hallva, nem érzem jól magam magyar bőrömben. Mi talán rosszabbak vagyunk? A magyar nép nem érdemli meg, hogy nagy szeretettel megválasztott képviselőink legalább fele milliomos legyen? 

Képzelt párbeszéd 

Orbán Viktor hazajön az EU meg a NATO, meg nem tudom milyen csúcsokról, és Szijjártó Péter úr, a kormányfő mindenható sajtófőnöke, a kezébe adja az újságot. 

- Főnök, a fiúk elkészültek a sajtószemlével. – így Szijjártó Péter.

- Ne fárasszál még Te is! Már nem is emlékszem, mi volt a múlt héten. Talán, ha kedd, akkor Belgium? Vagy inkább Ukrajna? Biztos nem a CIA-főnök, arra emlékszem. Good guy! Na, mindegy!

- Gáz van, Főnök, az MSZOSZ bekeményítetett. „A változtatásokat csak akkor támogathatjuk, ha azok valódi egyetértésen alapulnak és a társadalom többségét alkotók, a munkájukból élők és a nyugdíjasok jobb életminőségét szolgálják. A nemzeti együttműködés rendszere akkor lesz több üres jelszónál, ha a kormányzó párt megváltoztatja az érdemi egyeztetést teljes mértékben nélkülöző eddigi parlamenti és kormányzati gyakorlatot.” Ilyet lemernek írni a kongresszusi papírjukban?

- Te, Péter, mi lesz, ha ezek nem támogatnak? Olvasd csak tovább! Mi lesz, ha mi mégsem hívjuk meg őket tárgyalni? Vége a kétharmados forradalomnak?

- Főnök, nagyobb a gáz, mint gondoltam. Azt írják, hogy „az MSZOSZ VII. Kongresszusa összefogásra és közös cselekvésre hívja fel a szakszervezetek tagságát és a még nem szervezett dolgozókat, a nyugdíjasokat.”

- Te, Péter, Te valamit kihagytál. Valami keménynek csak kell jönnie. Mi tavasz óta mást sem teszünk, csak hozzuk az újabb és újabb törvényeket. Te, ezek a szakszervezetisek nem vették volna észre, hogy nélkülük csináljuk? Pedig meg is mondtuk nekik, hogy nem kívánjuk az időt egyeztetésekre pazarolni. Te, lehet, hogy ezek nem vesznek bennünket komolyan? Olvasd csak tovább!

- Igazad van, Főnök, még vannak itt kemény szavak az „összefogás erejéről, a szolidaritáson alapuló együttműködésről”.

- Te, Péter, jó cikket olvasol Te egyáltalán? Nem Erdő Péter mondta ezt a múlt héten? Nekem nagyon bejön, amit az Öreg mond. Tudod, olyasmik, hogy az egyszerű emberek majd nagyon hamar kiábrándulnak, és kell valaki, aki megszólítja őket.

- Nem, nem, Főnök, ezt nem a bíboros mondja, ezt az MSZOSZ nyomatja. Akkor viszont már én sem értem, Főnök. Mi a fenét tanultak ezek annak idején a marxista szemináriumon? Tudod, a dolgozók felvilágosításáról, meg valami osztályharcról.

- Ne bántsd őket, Péter, okos emberek ezek. Tudják ezek, hogy a magyar proli nem támogat bennünket. Nehogy azt, hidd, hogy bárki is közülük elolvasta mi programunkat. Egy frászt! De annyira dühösek a szocikra, annyira elkeseredettek, hogy kétharmaddal beszavaztak bennünket. Addig örülj, amíg nem esik le nekik. Ez meg igenis egy nagyon jó szakszervezet. Ők nem ébresztgetik a népet, mi meg nem bántjuk őket. Egyelőre. 

Hiányzó tűz 

Nagyon kérlek, ne értsd félre a fenti párbeszédet! Soha nem történt meg, bár megtörténhetett volna. Tudod, nem akarok bírálni senkit, bántani meg főleg nem. Féltés van bennem. Féltem a magyar dolgozók jövőjét. A Fidesz-KDNP-kormány atyai gondoskodással vette kezébe a nemzet ügyeinek intézését. S, amennyiben a dolgozók is részesei a nemzetnek, úgy joggal számíthatnak a kormány támogatására. Ha így van, akkor szinte szakszervezetre sincs szükség. Ha így van! Csakhogy nincs így! A magyar kormány nem áll a rendszerek felett, hanem része a rendszernek, amit manapság kapitalizmusnak hívnak. Orbán Viktornak viszonylag nagy politikai mozgásteret adott a hazai és a nemzetközi tőke. Riogathatja a bankokat, adót vethet ki a multikra. Nem túl nagyot, de mégis elégé nagyot ahhoz, hogy mi, a dolgozó tömegek elhiggyük, hogy mindezt értünk, nyomorultakért teszi. A mozgástere azonban véges. Addig tart, amíg a tőke alapvető érdekeit nem sérti. Orbán ezt tudja. Bizonyára tudják ezt az MSZOSZ köreiben is, végtére is az életből jönnek. Vagy talán mégsem? Elolvastam az MSZOSZ kongresszusának anyagait. Jók! Jó a helyzetelemzés, jók a követelések. Egy valami hiányzik belőlük. A tűz! A tűz, amit úgy hívnak, hogy mozgalom.

Thürmer Gyula blogja: Balszemmel 214.

Megtépett vörös zászló

A múlt héten mi is ott voltunk egy rendezvényen, a Duna partján. Ott, ahol annak idején a nyilasok zsidó honfitársainkat a folyóba lőtték. Ott voltunk, mert mi is kegyelettel emlékezünk rájuk, ott voltunk, mert mi is ellenezzük a zsidóellenességet mind régi, mind mai formájában. Sokan voltak mások is, szocialista és liberális politikusok, egyszerű emberek is. A mi fiataljaink vörös zászlóval érkeztek. Egy valakinek ez nagyon nem tetszett. Félrelökte a fiatalokat, és elkezdte széttépni a zászlót, a vöröset. Az illető zsidó volt. Mielőtt megkérdeznéd, hogy honnan tudjuk, megmondom: jellegzetes fejviseletéről. Mások ilyet nem hordanak, úgyhogy véletlenül se vádolj engem rasszizmussal! Az illető nem volt már fiatal, emlékezhetett arra, hogy 1945-ben sok tízezer szovjet katona áldozta életét Budapest felszabadításáért. Vörös zászló alatt! Szét is bombázhatták volna a várost, Dohány utcástól és zsinagógástól együtt, de nem ezt tették. Saját életüket áldozták fel kegyetlen utcai harcokban azért, hogy Budapest lakosai, zsidók és nem zsidók, élve maradjanak. De másról is van itt szó, a máról. Vajon lehet úgy küzdeni társadalmunk veszélyes és undorító jelenségei ellen, hogy válogatunk? Ezzel hajlandó vagyok együttműködni, a másikkal meg nem. A Duna parton összegyűlt liberális társaság nekem sem tetszik. De most nem erről volt szó. Most arról van szó, hogy tenni kell társadalmunk szélsőséges jelenségei ellen. Remélem, hogy mások, legalább mások értik ezt.

A koronák varázsereje

A koronáknak még varázserejük is lehet. Legalább is a cseh királyi koronáról azt tartja a legenda, hogy az, aki illetéktelenül a fejére teszi, rövidesen meghal. Nem tudom, hogy igaz-e, de az biztos, hogy Reinhard Heydrich SS-Obergruppenführer, Hitler üdvöskéje, Csehország egykori náci birodalmi helytartója mindenesetre így járt. Lehet, hogy fiatalos meggondolatlanságból tette, de felpróbálta a koronát. Hát igen, 1941-ben mindössze 37 éves volt. Láss csodát: pár hónap múlva, mint tudjuk, merénylet áldozata lett. Nem tudom, hogy a magyar koronának van-e ilyen varázsereje. Akár lehetne is, végtére is a magyar királyok mindegyikének fején megfordult ezer év alatt, s valami kis varázserő összejöhetett.  Szörnyű még belegondolni is, mi lenne a „szavazófülkékben kivívott forradalommal”, ha valaki, mondjuk, felpróbálná a koronát mostani nagyjaink közül.  Úgy este felé, takarodó után. Szörnyű! De rögtön megnyugodtam, amikor elolvastam Hende Csaba úr törvénytervezetét. Ezen túl a Honvédség feladata legyen „a magyar állam folytonosságát és függetlenségét megtestesítő ereklye (a Szent Korona és a hozzá tartozó egyes jelvények) teljes körű…őrzése.” Most már minden rendben lesz. Ha derék katonáink veszik át az őrzést, nem lehet majd csak úgy belopózni, és stikában felpróbálni a koronát. Szó se róla! A korona esetleges varázshatása ellen tehát védve vagyunk. De ki véd meg bennünket az állami politika szintjére emelt hülyeség ellen? Miért nem akarják egyesek tudomásul venni, hogy kis hazánk manapság nem királyság? Miért felejtik el lazán, hogy a Magyar Királyság sokévszázados története során alig volt független? Miért nem akarják belátni, hogy az Árpád-ház kihalása után királyaink még csak nem is magyarok voltak? Ha nem hiszed, menj ki a Hősök terére, és nézd meg a királyszobrokat! Persze, értem én. Magyarországnak jót tenne valami varázserő. Mondjuk, a korona, vagy legalább egy Lolka-Bolkás varázsceruza. Attól tartok, hogy varázsceruza csak a filmben van. A magyar királyok koronája pedig nem fog bennünket okosabbá, műveltebbé, gazdagabbá tenni. Ahhoz valami más kell. Jó iskolák, a tehetségek támogatása, az ország értelmes fejlesztése. Ja, és pár okos politikus sem ártana.

Véradó

A múltkori Afganisztán-konferencián a hivatalos hatalom egyik képviselője mondta, hogy biztonságunk garanciája a NATO, és ezért nekünk fizetni kell. Pénzzel nem nagyon tudunk, fizessünk hát katonával! Például küldjük őket Afganisztánba! Ugyancsak ez az illető mondta, hogy Magyarország, ha akarna is, akkor se tudna most újabb kétszáz harcoló katonát kiállítani. Ugyanis nincs ennyi! Akkor kezdtem megérteni, hogy miért is kell a mostani kormánynak hirtelenjében 8 ezer önkéntes tartalékos. Jó, nem leszek rosszindulatú. Azért is kell, vagy kellhet, mert a természeti katasztrófák a jövőben sem kerülnek el bennünket. De van itt más is! Az új Lex Hende kimondja, hogy a magyar kormány „gondoskodik a NATO Válságreagálási Rendszerének nemzeti alkalmazásáról”. A NATO pedig elégedetlen, mert látja: ha zűr lesz itt vagy a környéken, erre a magyar hadseregre nem nagyon számíthat. A NATO-nak viszont fizetni kell, adót, emberi adót, véradót.

Thürmer Gyula blogja: Balszemmel 213.

Semmi sem változik

Úgy tűnik, tényleg semmi sem. A hírek szerint jövőre a szabályszegő autósokra kiszabott bírságokból 16 milliárdos bevételt remél a költségvetés. A különbség csak annyi, hogy nem a rendőrségnél landol a pénz, hanem magánál a belügyminisztériumnál. Tényleg, hova is tartozik a rendőrség? Nem mondom, a gyorshajtás veszélyes. Nem azzal van bajom, hogy büntetik. Azzal van a gondom, hogy a szemlélet nem változik. Megelőzés? Nagy túrót! Inkább büntetni! Jobban is áll a rendőrnek, legalább is szerintük, mint gondoskodni a polgárokról. Sok éve jártam Japánban. Akkoriban nagy divat volt, hogy olyan eszközöket szereljenek be a gépkocsiba, ami előre jelezte a radart. Magyarországon büntették, Japánban ösztönözték. Miért? Azért, mert a vezetők többsége lelassított, ha érzékelte a radar közelségét, és még a gazdaság is jól járt. De mit példálózok itt Japánnal? Hol vannak ők hozzánk képest? Képzeld, ott a rendőr rászól a gyerekre, ha dohányzik az utcán! A gyerek nem lőhet vissza, sőt még vissza sem pofázhat, és nem fenyegetőzhet befolyásos apuká­jával. Hol itt a demokrácia? Igaz, ha Japánban a metrónál reggel otthagyod a bringádat, csak úgy, őrizetlenül, este ugyanott találod. Szóval, hol is vannak ők hozzánk képest? 

Nem mozog a Föld! Vagy talán mégis?

Állj! Visszavonok mindent, amit eddig hirdettem az elmúlt húsz évben. Nem igaz, hogy mozog a Föld! A Föld nem mozog. Kérem szépen, nem kell itt sztrájkolni, tüntetni, az utcán zavarni a közlekedést, nem kell! Osztályharcra, meg ilyen rondaságokra meg gondolni sem kell. Ezt tegnap óta tudom, amikor elolvastam a hírt az Európai Unió Érdek egyeztető Csúcstalálkozójáról. Tudod, ez egy olyan gyűlés, ahol ott vannak a nagy európai politikai vezérek, a nem kevésbé nagy szakszervezeti főnökök és persze a munkaadók, azaz a kapitalisták hatalmasai is. Megnyugodtam. Ha ennyi nagyszerű koponya összejön, csak megoldják az én pitiáner napi gondjaimat. Ja, és persze a görög dolgozók, meg a portugálok, a románok, meg az összes többi gondjait is. Különösen akkor, ha elfogadják miniszterelnökünk csoda receptjét: társadalmi szolidaritás, nemzeti együttműködés. Szóval, minden rendben. Nem mozog a Föld, és kész. Aztán lehiggadtam és gondolkoztam egy kicsit. Ki egyezkedik itt kivel? A tőkések és a dolgozók aránya a legjobb esetben is 2:1. A munkaadó ugye nyilvánvalóan tőkés érdekeket képvisel. De mi mást képviselnének a kormányok? Tudtommal egyetlen EU-országban sincs dolgozói kormány. Szóval, így jön ki a 2:1. Bár egyik-másik szakszervezetet elnézve, lehet, hogy az arány 3:0! Bennünket pedig ámítanak, hogy demokrácia van, a kormányok értünk szorgoskodnak, a munkaadó tőkés pedig egyenesen kiteszi értünk a lelkét. Mi meg rácsodálkozunk, hogy megint drágább minden, emelik a kisemberek adóját, és rosszabbul élünk, mint tavaly. 

Nem elég a jó technológia

Nem kétlem, hogy Ékes József úr, Ajka város Fideszes képviselője ért a timföldgyártáshoz. Hangsúlyozom, azután sem kétlem, hogy elolvastam múlt heti nyilatkozatát. Képviselő úr eltökélt szándéka, hogy „minden eszközzel megakadályozza, hogy a jövő évtől a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. a jelenlegi technológiáját működtethesse tovább". Egész egyszerűen azért, mert a világban van jobb, tisztább, hatékonyabb, emberbarátabb technológia. Nem tudom, igen tisztelt Képviselő Úr, elgondolkodott-e azon, hogy miért lehet hozzánk környezetszennyező üzemet telepíteni? Vajon ezek a cégek nem tudják, hogy vannak jobb technológiák? Vajon a Mal Zrt vezetői nem tudják, hogy ők rosszabb technológiával gyártanak, mint mások? Bizonyára tudják, sőt, biztos, hogy tudják. 

De a tőkés döntését nem csupán a technológiák ismerete dönti el, sőt az a legkevésbé. A lényeg az, hogy mi hoz több hasznot, nagyobb profitot. Az elmúlt húsz évben Magyarországon azok szerezték a legtöbb pénzt, akik a legolcsóbb technológiával a legnagyobb haszonra tettek szert. A környezeti, emberi következmények mellékesek voltak. Tették, mert ilyen a természetük: tőkések. A szomorú az, hogy megtehették, mert az állam engedte, szemet hunyt felette, mert az ő természete is ilyen: tőkés. Képviselő Úr ide hozhatja a legjobb technológiát, de vajon képes-e megváltoztatni a tőkés vállalat és a tőkésállam természetét? Tudja, Képviselő Úr, nem hiszem, de azért próbálja meg! Cselekedjenek úgy, mint néhány — nálunknál civilizáltabb - tőkésállam, amely nem csak arra gondol, hogy ma minél többet keressenek a cégek, hanem arra is, hogy holnap is kell élni.

Thürmer Gyula blogja: Balszemmel 212.

Alkotmány Alkotmánybíróság nélkül

Egy pillanatra megállt bennem a levegő. Köztársaságunk szeretett elnöke felhívást intézett a néphez, amelyet nem kevésbé szeretünk. „Az új szabályokat a közös cél tükrében kell néznünk, mindig azt a kérdést érdemes föltennünk, hogy a közös cél felé segítenek-e, vagy sem. Mindannyiunk számára fontos tanulság ebben az esetben is, hogy a régi szabályok nehezítik az előrejutást. Ezért bízom abban, hogy az új alkotmányban feloldhatók lesznek az új célok és a régi szabályok közti ellentmondások" - mondta kellő drámaisággal az elnök. Haragját az váltotta ki, hogy az Alkotmánybíróság keresztbe tett a kormánynak. Alkotmányellenesnek nyilvánította a kétmillió forint feletti végkielégítésekre kivetett 98 százalékos különadót. 

Szerény véleményem a következő. Egy: Magyarországon senki se keressen egy milliónál többet, de százezernél kevesebbet sem! Kettő: nem férhet kétség hozzá, hogy az elmúlt években sokan vettek fel arcátlanul magas végkielégítéseket. És tudod, mi az érdekes? Nem autógyári munkások, nem pedagógusok, nem kórházi ápolónők, vagy mondjuk, tűzoltók kapták a nagy pénzeket. Három: én soha nem kedveltem az Alkotmánybíróságot. Olyan pompával veszik magukat körbe, olyan középkori ruhákba öltöznek, hogy az minden normálisan gondolkodó embert zavar. 

De van ennél fontosabb is. Szerintem nincs is szükség alkotmánybíróságra. Az alkotmányon nem kell őrködni, nem kell belemagyarázni dolgokat, amelyek nincsenek is itt. Az alkotmánybíróságok mindenütt azoknak a politikai konfliktusoknak az enyhítését szolgálják, amelyeket az aktuális politikai elit nem tud lerendezni. Az alkotmányt egész egyszerűen be kell tartani. 

És erre szerintem képesnek kell lenniük átlagos képességű parlamenti képviselőinknek is. De, ha már szóba került az alkotmány, hadd mondjam el, nem csak az a baj, hogy az új célok és a régi megoldások ellentmondásban vannak. Baj az is, hogy hiányoznak alapvető jogok. Például: a lakhatáshoz mindenkinek legyen alkotmányos joga! Akkor nem kell a kormánynak félévente trükközni. Legyen minden embernek joga az első munkahelyhez és az első lakáshoz. És ha már demokráciáról beszélünk, legyen több társadalmi vita, népszavazás. Végül is mi vagyunk a nép. 

Kínát komolyan kell venni

Nem akarok felvágni, de tény: egy hete még én voltam Kínában, most pedig a magyar miniszterelnök. Ennek speciel örülök. Jó tudni, hogy a magyar miniszterelnök nem egy távoli egzotikus országocskának tekinti Kínát, hanem korunk egyik meghatározó hatalmának. Tudod, nekünk, magyaroknak az a bajunk, hogy mindig okosabbaknak hisszük magunkat. Pár éve néhány magyar üzletembert kísértem Kínába. Egy acélgyártási eljárást akartak eladni, miközben minden lehetséges módon becsmérelték a kínaiak teljesítményét. Az acélgyártással fogla kozó intézet igazgatója, hallva a sok sületlenségét, magához intette a titkárnőjét és egy ajándékot hozatott be: másolatát annak a fémiránytűnek, amelyet a kínaiak már az időszámításunk előtti 3. évszázadban használtak. 

Nos, azt látom, hogy az új politikai elitben is vannak néhányan, akiknek ki lehetne osztani egy-egy iránytűt. Nem Orbán Viktorról beszélek. Ő úgy tűnik, érti a dolgát. Kérdés, hogy lesz-e elég muníciója és bátorsága, hogy új tartalommal töltse meg a magyar-kínai viszonyt. Tud-e kezdeményezően fellépni az Európai Unióban olyan kérdésekben, mint a piacgazdasági státusz elismerése Kínában. Ha igen, akkor sem lesz könnyebb a dolgunk, de a kínaiak értékelik a bátorságot, és meglesz a haszna. 

Párbeszéd Afganisztánról

A Magyar Szociális Fórum (MSZF) jó kezdeményezést tett: kerüljön sor párbeszédre az afganisztáni magyar katonai részvételről. Kis hazánkban alig van párbeszéd, s ha van is, az sem a külpolitika kérdéseiről. A hivatalos külpolitikát vagy helyeseljük, vagy nem, de az utóbbi esetben alig van nyilvánosság. Afganisztánról pedig beszélni kell, hiszen évek óta milliárdokat, sőt emberi életeket áldoz az ország vezetése nehezen megmagyarázható célok jegyében. A hivatalos érvelés, miszerint a világ demokratikus rendjét védjük ott, a terrorizmus ellen harcolunk, a tények ismertében egyre gyengébbén hangzanak. 

Legyen párbeszéd, bár tudjuk: a külpolitika kérdéseiről nem Budapesten döntenek. Az USA és néhány NATO-ország érdekeiről van szó, amelyeknek mi alárendeljük magunkat. A párbeszéd mégis fontos, elvégre is gondolkodó emberek vagyunk, és még a remény is él bennünk, hogy a magyar kormány egyszer figyelembe veszi a magyar emberek érdekeit is. Jobban járna mindenki!

Thürmer Gyula blogja: Balszemmel 211.

Az esélytelenek nyugalmával

Egy kedves magyar vállalkozó ember, aki nyugodtan mondhatja magát a rendszerváltás nyertesének, Pekingben járt. Az esélytelenek nyugalmával néztük azt, amivé Kína lett, mondja nekem. Elgondolkodtató, hogy mi az, amit a kínaiak tudnak, és amit mi nem tudunk. A kínaiak közösségben élnek. Nézd meg, kerek asztalnál esznek, közös tálakból szemezgetnek. Mi individualisták vagyunk, csak az én számít. A kínaiak egymás közt vitatkozhatnak, sőt polgárháborút vívhatnak, de a külföldivel szemben egységesek. Mi szeretjük magyar társainkat a külföldieknél bemártani, beárulni, s mindegy, kiről is van szó, németekről, oroszokról vagy éppenséggel amerikaiak ról. A kínaiak számára a kínai történelem 5 ezer év, amiben volt feudalizmus, kapitalizmus, sőt 1949 óta szocializmus is, de mégis egészet alkotnak. Nálunk a történelem minden rendszerváltáskor, sőt rosszabb esetben minden kormányváltáskor újra kezdődik. A kínaiak képesek mindent utánozni, és egyben megtanulni annak a lényegét. Mi is utánzunk, de sohasem tanuljuk meg a lényeget. A kínaiak tisztelik értékeiket, nyelvüket, szokásaikat. Nekünk hovatovább nincsenek értékeink, nem becsüljük saját nyelvünket, kultúránkat, hagyományainkat. Kína ma már a világ második gazdasági hatalma. Másfélmilliárd embernek adnak munkát és kenyeret, pontosabban szólva rizst. Kétszer annyinak, mint Európa. Nos, kezdjünk el kínaiul tanulni, és pálcikával enni? Vagy az utolsó pillanatban mégis tanulhatunk valamit a kínaiaktól?

Értékek

A múlt héten a szocialista Koreában jár tam. Tudod, lehet finnyáskodni, hogy Korea ilyen, meg olyan. Lehet vitatkozni arról, hogy melyik társadalom jó és melyik nem az. Egyet azonban bizton állíthatok. A koreai emberek hisznek abban, amit tesznek. Delegációs társaim faggatták a 27 éves tolmácslányt, hogy tagja-e a pártnak. Még nem - válaszolta. De miért nem? Nos, még nem tettem eleget a pártért. Nem betanult szöveg volt, a lány hitt abban, amit mondott. Milyen szakmában lehet Észak-Koreában karriert csinálni? - érdeklődtek a magyarok. Nem a szakma számít, minden szakmában lehet jól dolgozni, és csak ez fontos - mondta a lány irigylésre méltó hittel. A pénz a szocialista Koreában is pénz. Az életük sem könnyű. De nem a pénz a fő értékük. Többre becsülik a tisztességes munkát, egy jó hangversenyt, a másokkal való együttlétet. A mai Magyarországon milyen értékeink vannak?

Új Fidesz-ikon

A Fidesz új ikonnal gazdagodott. Az egykori miniszterelnök, Nagy Imre bekerült a kormánypárt jelképei közé. „Nagy Imre később a vele szemben lefolytatott gyalázatos perben okosságával és rettenthetetlenségével a legnagyobb hőseink sorába emelkedett, megvédte a forradalom tisztaságát és mártírtársai becsületét. Hála érte!" - mondotta a Fidesz-nagygyűlésen a miniszterelnök. Nagy Imre eddig a szocialisták kanonizált hőse volt. Személye utólag is igazolta az MSZMP egykori vezetőinek 1989-es árulását, a kapitalizmus bevezetésében játszott szerepüket. Az MSZP-képviselők mindig az ő szobránál fogadták meg, hogy a haza javáért, és csakis azért fognak ténykedni. Aztán persze tették azt, amit igazán gondoltak. Ok alapították a Nagy Imre Érdemrendet, amely „a hazafias helytállásukkal példát mutató, tetteikkel a magyar függetlenséget szolgáló, a békés rendszerváltozást, a társadalmi párbeszédet és a társadalmi békét elősegítő magyar és külföldi állampolgároknak adományozható". A Fidesz most figyelemre méltó éleslátással elvette a szocialisták jelképét. Az elmúlt években a baloldaliság gondolatát vették el az MSZP-től, és kihasználva az MSZP súlyos hibáit és bűneit, olyan programmal mentek a választásokra, amelynek zömét nyugodtan lehet baloldalinak nevezni. Az áprilisi és az októberi választásokon a politikai pozícióktól fosztották meg a szocialistákat. Most már gerincüket törik meg, elvéve tőlük történelmi eszményképeiket. 1956 cakk und pakk a Fideszé lett.

A Fidesz vezetésének persze nagy önuralomra lehetett szüksége, végülis a Fidesz mindig is antikommunistának vallotta magát. Nem kevés dologról kellett megfeledkeznie a hőssé avatás érdekében. Példának okáért arról, hogy Nagy Imre mégiscsak a kommunista mozgalomban élte le életét. Félre kellett tenni azt a tényt is, hogy Nagy Imre a szocialista Magyarországon volt miniszter, ráadásul az, aki lesöpörtette a padlásokat. Retusálandó az a tény is, hogy 1953 nyarán mégiscsak a szovjetek csináltak belőle miniszterelnököt. Apróság ugyan, de tény, hogy az 50-es évek zűrzavaraiban elfelejtették elbocsátani a szovjet állampolgárságból, és bizony haláláig a Szovjetunió állampolgára is volt.

Ja és még valami! Mostantól már gondolni sem szabad arra, hogy 1956-ban a barikádnak volt másik oldala is. Éljen a demokrácia!

Thürmer Gyula blogja: Balszemmel 210.

A demokrácia hétköznapja 

Október 3-a, az önkormányzati választás napja a demokrácia ünnepe volt – mint megtudtuk idejekorán köztársasági elnökünktől. Gondoltam is, hogy bundás kenyeret csinálok reggelire kakaóval, mint ahogyan édesanyám gyermekkoromban az ünnepi napokon. De ebben a fogyókúrázó világban már az ünnep se a régi, úgyhogy maradt a müzli. Kis mézzel, ha már ünnep van. Nem bánom én, ha egyesek ünnepnek nézik a választás napját. Rendben, tegyék, nem zavar, még akkor sem, ha az ország urai teszik.

Én mást szeretnék. Azt szeretném, hogy a demokráciának hétköznapjai legyenek, minden nap, minden órában legyen demokrácia. Azt szeretném, ha a hatalom elmondaná, hogy mit akar. Azt szeretném, ha az állam, az önkormányzat a kedvemben járna, ha szolgáltatásokat nyújtana nekem, és nem uralkodna felettem. Azt szeretném, hogy kérdezzék meg a véleményemet és válaszoljanak is rá. Azt szeretném, hogy hatása legyen annak, ha nekem és sok más társamnak nem tetszik egy képviselő, vagy egy miniszter. Azt szeretném, hogy ne manipuláljanak, ne hülyítsenek, ne nézzenek le. Nos, ha így lenne, ünnep lenne, és talán minden nap bundás kenyeret ehetnénk. Kakaóval.

Tartalék

Annak idején Horthy Miklós hadserege úgy vonult be Kárpátaljára, hogy a katonákat a polgári életből mozgósított teherautókra ültették. Átfestésre nem volt idő, talán nem volt elég szürke festék, úgyhogy ahány teherautó, annyiféle csábító reklám volt olvasható. Gyanítom, ha ma kellene bevonulni valahova – ne kötekedj, nem feltétlenül Kárpátaljára, hanem valahova – nos, lehet, hogy teherautónk se lenne. Az első világháborúban a franciák a párizsi taxikkal vitték a katonákat a frontra, mert más nem volt. Nem mondom, ez is jó, lehet, hogy nekünk eleve taxis hadseregként kellene működnünk.

De komolyra fordítva a szót, egy normális hadsereg úgy készül a háborúra, hogy vannak tartalékai. Békeidőben nyilvántartja a katonaképes embereket, számba veszi a polgári életből bevonható technikai eszközöket. Tudja, hogy melyik gyár mit gyárt, milyen a kapacitása, és mire lehet használni rendkívüli helyzetekben. A szocializmus idején a hadkötelesek nyilvántartására voltak hadkiegészítő parancsnokságok.

„Nem kell! Ezek a múlt csökevényei! Le velük!” – hangzott a parancs. A szocializmusban minden gazdasági minisztériumban volt hadiipari, hadigazdasági osztály. Ez sem kell, meg is szüntették őket. Így aztán szerintem nincs ember ma, aki tudná, hogy háború vagy más rendkívüli helyzet esetén mivel, milyen erőkkel is rendelkezik kis hazánk. A NATO-ban lehet bízni. Persze, csak nem érdemes. A szövetségi rendszerek sohasem arra vannak, hogy a saját erőink mozgósítását segítsék. Így volt ez a németekkel is, így volt ez a szovjetekkel is, és nincs másként az amerikaiakkal sem. A mostani kormány végre bevallotta, hogy adott esetben a Honvédség 19 főt tudna mozgósítani. Szó, ami szó, nem sok. Ennyinek még teherautó sem kell. Én üdvözlöm a politikai és katonai vezetés szándékát, hogy rendet tegyen ezen a területen. Csak az a baj, hogy ehhez nem elég a törvény. Szemléletváltásra van szükség. Húsz éven át minden magánérdek fontosabb volt a közösség érdekénél. Mitől fog ez megváltozni? Húsz éven át lehetett packázni az állammal, nem fizetni adót, nem betartani a törvényeket. Mitől lesz most másként? Egyetértek a honvédelmi miniszterrel: „nincsen hadsereg tartalék nélkül”. De, engedtessék meg hozzátenni: a tartalék nem csak katonákat jelent, hanem sok minden mást is. Ugye egyetért, Miniszter Úr?

Játsszon velünk! Játszanak velünk?

Az önkormányzati választások egyik kampánynapján Csepelen voltunk. Mellettünk a Lehet Más a Politika és az MSZP. Ez utóbbiak a Medgyessy-korszakból örökölt, már-már kopottas piros dzsekiben tündököltek. Az LMP talpig zöldben. Az aszfaltot telerakták papírlapokkal, amelyeken ugrójátékokat lehetett játszani. Játsszon velünk! – szólt az LMP felhívása. Nem igen játszott senki, lehet, hogy már késő volt, de az is lehet, hogy a csepeli piacra járó embereknek más a gondjuk. Gyanítom, hogy ez utóbbi az igaz. Nekik nagyon is más, napi, megélhetési gondjaik vannak! Szóval, a Szabad Demokraták Szövetsége már eltűnt. Kuncze Gábor visszaszorult az ATV-be, a többieket nem is látni. Nem is hiányoznak! Az SZDSZ szelleme azonban nem halt ki, tovább él az LMP-ben, s ez baj. Ez a szemlélet rengeteget ártott az elmúlt húsz évben. Az ő hibájuk, hogy mindent szabad, nincs rend, nincs fegyelem, a törvényeket semmibe veszik. Szétzilálták az oktatást, az egészségügyet, a sorkatonai szolgálat eltörlését is ők erőltették. A liberalizmus súlyos betegsége még itt van és pusztít.

Thürmer Gyula blogja: Balszemmel 209.

Vörösiszap

Az elmúlt napokig halvány elképzelésem sem volt arról, hogy nem csak a terrorizmus fenyegetheti Magyarországot is, hanem a vörösiszap is. Azt már az iskolában megtanultuk, hogy kis hazánk alumínium-termelésben nagyhatalom. Legalább is az volt a szocializmus idején. Aztán jött a rendszerváltás és az autóbusz-nagyhatalom, mezőgazdasági nagyhatalom státusza mellett eltűnt az alumínium terén elfoglalt pozíciónk is. Erről hallottam. De soha nem halottam életem 57 esztendeje alatt, hogy a vörösiszap, amely, mint tudjuk, az alumíniumgyártás kellemetlen velejárója, bajt okozott volna. Most azonban igen. A rosszban jó, hogy a kormány gyorsan intézkedett. Nincs félrebeszélés, cselekednek. Reméljük, hogy ezek nem csupán szavak, hanem érdemi tettek is, amelyeket tényleg segítenek a szerencsétlen embereken. Ilyenkor gondolom azt, hogy kár volt a halálbüntetést eltörölni. Gondolj csak bele! Mennyit kaphatnak a felelősök, ha megfogják őket? Tíz évet, húsz évet, aligha hiszem. De vajon mérhető-e néhány év börtön azzal, hogy felelőtlenségük sok-sok ember egész életét tette tönkre? És persze még valamiről el kellene gondolkozni. Ideológiai előítéletek, gyűlölet és ilyenek nélkül. Miért nem volt ilyen katasztrófa a szocializmusban. A válasz egyszerű. Az állami tulajdon, az állami szigorú irányítása mellett jobban oda lehetett figyelni a megelőzésre, mint most, amikor lassan semminek sincs gazdája. Na, most már tudjuk, hogy veszély a terrorizmus, az árvíz, a vörösiszap, és még ki tudja, hogy mi jön. Szóval, készüljünk, és hasznosítsuk azt, ami régen jó volt!

Kínomban

Kínomban a Magyar Közlönyt olvasom. Ez már nem normális dolog, kerestem is a házi orvosomat, de szabadságon van. Szeretném tudni, hogy mi történik kis világunkban, de szinte képtelenség megérteni. Próbáltam a sorok között olvasni, mint régen megtanultuk, de lassanként nincsenek sorok. Vagy legalább is értelmes sorok. A televíziók, a rádiók, az újságok, az internetes oldalak persze tele vannak. Ezzel nincs is baj. A baj azzal van, hogy ebből érdemben nem tudom meg, hogy mit tesz a kormány, merre megy Magyarország, mire kell készülnünk. Részinformációk vannak, értékelések vannak, politizálás van, duma van, csak tényközlés nincs. Pedig nekem elegendőek lennének a tények, értékelni én is tudok Szerintem honfitársaim többsége is így van vele. A Magyar Közlöny nem izgalmas olvasmány, de nagyjából kiderül, hogy mi is történik. Milyen rendeletek születtek, kit hova neveznek ki. Szóval, bejelentkeztem az orvoshoz. Aztán elgondolkoztam: tényleg nekem kell orvoshoz mennem?

Hacsak!

Beugrott Budapestre James B. Steinberg. Tudod az az amerikai turista, aki úgy mellesleg Clinton amerikai külügyminiszter helyettese. Ha a miniszter asszony nincs otthon, ő helyettesíti. Ez azért már valami. Nos, azt írja az újság, hogy eljött Budapestre, találkozott Martonyi külügyminiszterrel és már ment is tovább. Nyilván nem menetrendszerű repülővel, mert az nehéz lenne. Elolvastam a hivatalos híradást, semmit sem értek. Főleg azt nem, hogy ilyen fontos ember minek jön azért a kevésért, amiről állítólag szó volt a tárgyalásokon. Hacsak! Hacsak, nem történt valami más is. Hacsak az amerikai vezetés nem azt közölte a magyar kormánnyal, hogy nagyon elegük van az európaiak önállóskodásából, és itt az ideje, hogy zárják a sorokat. Ha másért nem, hát azért, mert a terrorizmus erői ellentámadásba lendültek, és ez bizony egy új háború kezdete. Hacsak nem azt közölte Steinberg úr, hogy szedjük magunkat össze, mert húsz éve nem azért csináltak itt nekünk demokráciát, szabadságot, piacgazdaságot, nem azért költöttek milliárdokat, hogy szétziláljuk. Az amerikai adófizetők pénzével el kell számolni. Hacsak nem azt adta tudtunkra az amerikai úr, hogy a tőkés világot ők vezetik, nem a németek, nem a franciák, nem más, hanem az amerikaiak. Hacsak nem azt vágta a szemünkbe, hogy a jó kétoldalú viszony azt feltételezi, hogy mi elismerjük az USA vitathatatlan vezető szerepét. Hacsak nem azt közölte, hogy ne nagyon ugráljunk Kína, Oroszország, meg ki tudja, kinek az irányába, hanem kövessük szépen az amerikai politikát. Nem fogadni a dalai lámát hivatalos szinten, gesztusokat tenni Kínának, na álljon meg a menet! Hacsak nem az Orbán-kormány szavát kérték arra, hogy küldjünk még több katonát Afganisztánba, nehogy törődjünk a hazai közvéleménnyel. Hacsak Budapesten Steinberg úr nem csak Martonyival parolázott, nem csak a vörösiszap miatt sajnálkozott, hacsak nem jött össze még valakivel, mondjuk, a miniszterelnökkel, úgy stikában, hogy senki se lássa. Szóval, ha ez történt, már értem, miért érte meg Clinton helyettesének pár órára ide jönni.