2011. július 30., szombat

Thürmer: A Munka Törvénykönyve módosítása Mussolinira emlékeztet

"Fogjál kezet a főnököddel, ha már eljött Békéscsabára" - mondta a csabai piacon pénteken délelőtt az egyik árus a másiknak, és valóban: az érintett még a tagkártyáját is elővette, miután üdvözölte Thürmer Gyulát, a Magyar Kommunista Munkáspárt elnökét.
Az elnök hét óra után érkezett meg Békéscsabára, majd a vasútállomás előtt a taxisokkal váltott szót. (Volt lehetőség a hosszabb eszmecserére, hiszen még a busszal és vonattal érkező utasok sem akartak taxival hazamenni.) A Békés megyei elnökség tagjai Gál Ferenc elnökkel együtt osztogatták A Szabadság példányait, amelyben a Munkáspárt programjának irányelvei, illetve a párt nyugdíjkoncepciója volt olvasható. Az újsághoz csatoltak egy cédulát, amelyben arra kérték az olvasókat, hogy amennyiben észrevételeik vannak a leírtakkal kapcsolatban, keressék a megyei szervezetet. A megszólított járókelők általában jól fogadták a szíves kínálást, így a megmaradt néhány példány már a piacon fogyott el.
A piacon Thürmer Gyula paradicsomvásárlással kezdett, illetve a házitej ára iránt érdeklődött. A bolti tej ára másfélszer-kétszer drágább az előbbinél a megyeszékhelyen, tehát a jó minőségű, termelői tejre lenne kereslet - már persze ha a minimálnyugdíj vagy annak környékén élő nyugdíjasok, munkanélküliek bevétele nem fogyna el a fűtés, a lakbér és a gyógyszerek kifizetése után. Az elnökkel beszélgető árusok nem tudtak sok biztatót mondani saját egyéni sorsukat, megélhetésüket illetően. Azok pedig, akik vásárolni indultak, eleve nem vastag pénztárcával érkeztek. Így aztán nyilvánvalóvá vált, hogy a megélhetési szempontból a megyeszékhelyi rangsor utolsó helyén álló nagyváros, Békéscsaba, semmi biztatót nem tud felmutatni a vendégeknek. Néhány szociológus több kötetnyi tanulmányt írhatna össze arról, hova süllyedt a város és megye az elmúlt húsz évben: a megélhetés teljes mértékben bizonytalanná vált, az ország egykori éléskamrája pedig lassan már annak is örülhet, ha külföldi, erősen kétes minőségű élelmiszer jut el az itt élőkhöz (és ha azt képesek megvenni) - ahelyett, hogy az ennivalót maguk a békési emberek állítanák elő, úgy, mint az elmúlt évtizedekben.
A munkáspárti csapat Kiss György lángossütőnél (testvére, Kiss János az orosházi alapszervezet vezetője), is megállt, hogy tesztelje a terméket. A lángos ízlett, a vállalkozó mondatai, amelyeket Thürmer Gyulához intézett a feltett kérdésekre, már kevésbé. Különösebb meglepetés persze nem ért senkit, igaz, akiknek illene meghallaniuk a panaszokat, egy másik világban élnek, ahová a jelek szerint nem érnek fel senki gondjai.
A Korzó téri szökőkútnál az érdeklődő sajtó tájékoztatót kapott a Munkáspárt látogatásának céljáról, a párt elképzeléseiről, és kérdésre az elnök kifejthette, mi a véleménye a Munka törvénykönyve tervezett módosításáról (szerinte ez legfeljebb Mussolini Olaszországában lenne elfogadható, ami pedig a tervezett elbocsátási lehetőségeket és a szakszervezeti jogok megnyirbálását illeti, teljes mértékben elfogadhatatlan).
A munkáspárti csapat délelőtt Csorvás polgármesterével, Szilágyi Menyhérttel találkozott, délben pedig Vantara Gyulához, Békéscsaba parlamenti képviselőjéhez és polgármesteréhez voltak hivatalosak. Az elnök bőven találkozott választói rokonszenvvel az idősek között, de bizony mindettől függetlenül a tény tény marad: Békés megye öt sikeres listaállítás után hatodszorra már nem volt képes legalább két egyéni jelöltet állítani tavaly a parlamenti választásokon, ami a listaállítás feltétele lett volna. A 75 település egyharmadában jelen van alapszervezettel a párt, az orosházi választókerületben Orosházán, Pusztaföldváron, Tótkomlóson, Békéssámsonban és Csanádapácán dolgoznak a kommunisták, illetve Csorvás és Nagyszénás is tartja magát a párt ismertségét illetően, de az önkormányzati választásokon már csak Orosháza tudott kompenzációs listát állítani, és a megszerzett ajánlásokhoz nem tapadt valódi választói rokonszenv - az ajánlók vagy nem mentek el szavazni, esetleg más jelölteket támogattak.
A Békés megyei látogatáson az orosháziakon kívül Gyuláról és Elekről, valamint a megyeszékhelyről érkeztek érdeklődő párttagok.

2011. július 28., csütörtök

A bohóctüntetés képei





















































Kép: halló...halló itt Róka beszél.....Hallasz engem Patkány...? Most indulnak föl a várba....
Kép: az alagút előtt indulnak föl a Szent György-tér felé,a tévék egyetlen képet nem mutattak erről és az ott elhangzott beszédekről is hallgattak
Kép: a tavalyi választás előtt a Fidesz a jelölőcédulák adatait és a szavazócímek adatait összegyűjtötte, ami törvényellenes volt, Kubatov fideszes pártigazgató intézte ezeket. A Fidesz idén két kipostázott kérdőív adaiat újból begyűjtötte magának és ezen adatokat kóddal rögzítették, amit az adatvédelmi biztos jogellenesnek minősített, mire meghazudtolták a jogbiztost


 

Kép: idézet az Aranybullából


Kép: Orbán hazug nyilatkozata, amelyet minden hivatalba közszemlére tetetett, de ez ma már szinte sehol sem látható
Kép: az első akasztófa
Kép: a második akasztófa, de gyanítható, hogy ilyen több is lehetett a tüntetésen

Nagy Judit: Ne féljetek ötleteni, segítsük a Munkáspártot, hogy majd egyszer mi lehessünk a Párt

2011. július 23-án a Baloldali Front-KISZ megtartotta XIII. Kongresszusát. A Kongresszusra meghívtuk eltávozott vezetőinket is, ám sajnálattal kellett értesülnünk róla, hogy nem tisztelnek meg minket jelenlétükkel. Ám tagságunk túlnyomó többsége így is megjelent az eseményen, melynek keretén belül megvitatásra került az új Szervezeti és Működési Szabályzat (Alapszabály). A korábbi, erősen centralizált alapszabállyal ellentétben az új szabályzat kifejezetten demokratikusabb működést engedélyez, nem csoportosul a szükségesnél több jogkör az Elnök kezében, és tagjaink jogai megnövekedtek. Az alapszabály megvitatásakor több, helyben született javaslatot is szavazásra bocsátottunk, és utólag felvettünk a dokumentumba. Egyik legfontosabb újdonságunk szerint a Baloldali Front mindig követi a Munkáspárt politikai irányvonalát. Amennyiben attól eltér, a párt elnöksége a Frontot feloszlathatja. Mi bízunk vezetőinkben, anyapártunkban, így nem félünk ezt a jogot a kezébe tenni.
A Kongresszus titkos szavazással döntött az új vezetők megválasztásáról is. Első körben elnöknek Nagy Judit, alelnököknek pedig Hosszu András és Semegi Richárd kaptak megfelelő mennyiségű szavazatot. Az etikai biztos pozíciójáért két induló versengett, Tóth Ádám és Thürmer Marianna között szavazategyenlőség alakult ki. A jelöltek kiegészítő beszéde után a Kongresszus újra szavazott. A szavazás eredményeképp végül Thürmer Marianna töltheti be egy évig az etikai biztos pozícióját.
Hétfőn reggel a Front 3 tagú küldöttsége elvitte és benyújtotta a Fővárosi Bíróság felé a Kongresszus résztvevőinek névsorát, jegyzőkönyvét, a Front alapszabályát, és a Kongresszust összehívó aláírások gyűjtőívét is. Így törvényben meghatározott feladatunknak, mint szervezet eleget tettünk, Kongresszusunkat érvényesítettük. Az velünk szemben való támadásokat visszautasítjuk, és kijelentjük, hogy mindenben a szabályoknak és Magyarország törvényeinek megfelelően jártunk el.

Nagy Judit beszéde a Baloldali Front 13. kongresszusán

Tisztelt Kongresszus! Kedves elvtársak!
Nehéz időszakot hagyunk most a hátunk mögött! Nehéz volt azért, mert újra szembe kellett néznünk azzal a ténnyel, hogy nem vagyunk elég szervezettek ahhoz, hogy belső problémák generálása helyett építkezzünk, és minél több fiatalt csábítsunk sorainkba. És nehéz volt azért is, mert a bizalom, amit korábbi vezetőink kezébe helyeztünk, elhamarkodott volt, és nem kaptunk érte semmi mást, csak szidalmakat és nyilvános lejáratási kísérleteket.
De ez a helyzet mától megváltozik! Mondom ezt olyan nyugalommal, mely nem jellemző egy olyan szervezetre, amely történelmi mélypontjáról áll fel előbb csak óvatos, majd egyre magabiztosabb, határozottabb lépésekkel.
Nincs kiskapu, nincs megalkuvás, nincs lehetőség, sem esély arra, hogy ez az újjászületőben lévő szervezet bármely módon is együtt haladjon a számára rosszat akarókkal, a kapitalistákkal, vagy bármely más láthatatlan ellenségeivel.
A Front még mindig él, és élni is fog, ha mi ehhez mindannyian hozzáteszünk, ha nem csak azért vagyunk itt, hogy megünnepeljük magunkat és egyéni vagy közös erkölcsi sikerünket, hanem azért, mert mindannyian ugyanoda tartozunk, ugyanazokat a terheket cipeljük, és ugyanúgy azt akarjuk, hogy egyre többen és többen ébredjenek rá az igazságra, és szimpatizánsok csoportjai csatlakozzanak hozzánk!
A közelmúlt csatározásai legyengítettek minket, de most újra felállunk, hogy tovább vigyük a tüzet.
A szervezet politikája a közelmúltban alig néhány, szűk kérdés köré összpontosult, és elveszett a hírek halmazában. Ha együtt megyünk tovább, javaslom, mindenképpen tisztázzuk, nézzük át, javítsuk ki saját felépítésünket, taglétszámunkat, megmaradt kapcsolatainkat. Túl nagy erőt koncentráltunk az elmúlt időszakban elnökünk kezébe, amivel vissza is élt. Azt mondom, osszuk meg feladatainkat, és együtt dolgozzunk, ne egymás ellen. A Front központja továbbra is Budapesten található, de ne hanyagoljuk el vidéki csoportjainkat, ne becsüljük alá a vidék erejét, hanem osszuk szét feladatainkat, szabjuk testre a végrehajtandókat. E kezdeményezésre meg is született új Alapszabály-módosításunk, amely egyetlen nagy szervezetként tekint a Frontra, melynek vidéken csoportjai működnek, helyi kapcsolattartóval. Szintén erős változtatási javaslat a tagsági viszony konkretizálása, megszűnésének konkretizálása, és a tiszteletbeli tagsági jogviszony kérdésének rendezése. De ez még mind nem elég ahhoz, hogy jól működő szervezet legyünk, csupán saját erőnk rendszerezésére szolgál. Ahhoz, hogy erősebbek legyünk, szükségünk van barátokra, támogatókra, ahogyan másoknak is szüksége van ránk, mint törvénytisztelő, a szegények és az elnyomottak mellett nyíltan kiálló fiatal szervezetre. Azt mondom hát, hogy keressük a kapcsolatot a civil szervezetekkel, diákszövetségekkel, a hazánk területén élő népi kisebbségekkel, közösségekkel, bárkivel, akivel együttműködhetünk, és akikkel kölcsönösen hasznos munkát végezhetünk, egyszóval: nyissunk! Az önmagunkkal való politizálás nem használ, túlélni és épülni csak az tud, aki kinyitja szemét és kezét a világ felé.
Rendezzük kapcsolatainkat külföldi barátainkkal, és mutatkozzunk be új szövetségeseinknek, keressük az ő barátságukat. Hívjuk meg a környező országok testvérszervezeteit nyári táborunkba, szervezzünk közös rendezvényeket, álljunk ki egymás igazáért, támogassuk egymást, hiszen a magányos harc ideje lejárt, előrelépni, a szellemiségünket messzebb és messzebb vinni csak közös erővel, összefogással lehet!
És mindeközben ne feledkezzünk meg szervezetünk nagy testvéréről, a Magyar Kommunista Munkáspártról sem. A párt mindig is kiállt a Front mellett, támogatta anyagilag és eszközökkel, ha kértük. Segített, adott, tett értünk, ha kértük. Háláljuk meg a sok kapott javakat, segítsük a pártot, és ezáltal segítsük önmagunkat is, hiszen mi vagyunk a legifjabb generáció, mi leszünk egyszer majd a párt, ezért hát ne szégyelljünk tanulni tőle. Rendkívül fontos, hogy mutassuk meg, nekünk igenis vannak közös vonásaink, céljaink, elképzeléseink. Ne mindig a múltat firtassuk, a jelenre de legfőképpen a jövőre koncentráljunk, mert a Front a pártért is van, ahogy a párt is nehezebb körülmények között lenne Front nélkül. Ezért azt kérem, a Baloldali Front a jövőben számoljon be a párt Központi Bizottságának a végzett munkáról, kövesse továbbra is a párt politikai irányvonalát, de legyen lendületes, tegye hozzá fiatalos erejét, elképzeléseit, életerejét. Cserébe a párt továbbra is támogatja a Frontot, beválasztja vezető testületeibe annak legérdemesebb tagjait, jogot ad neki, hogy beleszólhasson a pártéletbe, és tanuljon mindeközben, tapasztalatot szerezzen. A közös utunkra vonatkozó módosítások szintén megtalálhatóak az új Alapszabály módosítási javaslatai között, ne féljetek alaposan elolvasni, és megvitatni.
Végezetül ne szégyelljetek ötletekkel előállni, hiszen mindenki véleménye fontos, mindenkit meghallgatunk attól függetlenül, hogy egy javaslat végül formát ölt-e a cselekvés szintjén, avagy nem. A Front a közeljövőben megtartja immár hagyományos táborát, melyre szeretettel várja tagjait, majd kiveszi részét az elhanyagolt emlékművek takarításából. De számos már elképzelést vitára bocsát majd az előadássorozatok szervezésétől a fotográfiai kiállításon át egészen az új tipusú szórólapok megtervezéséig, és a szórási stratégia kidolgozásáig. Rendezni, és rendszeresen karban tartani, tölteni kell honlapunkat is, melyhez szakértelmet és ötleteket, képanyagot is várunk. Terveim szerint újra lehetne indítani a Frontoldal nevű havilapot is, melybe cikkeket, írásokat, visszaemlékezéseket, témákat és szintén képanyagot várunk. Sokan vannak köztetek, akik szeretnek írni, szeretnek mélyre ásni egy-egy téma kapcsán. Küldjék hát az írásaikat, hadd teljen csak meg az újság tartalommal, hasznos és érdekes tartalommal. Foglalkozunk a fiatalok problémáival, írjunk róla, hallassunk hangunkat, és ők is meg fognak hallani minket! Ne féljetek ötletelni.
Utcai akcióinkhoz több, jobb minőségű, leleményesebben elkészített, kivitelezett eszközökre lesz szükség, hogy a figyelem középpontjába kerülhessünk. Számoljunk le a megszokott asztalkázással, az évek óta nyúzott transzparenseinkkel. Ne egy elmúlt időszak emlékét cipeljük magunkkal unalomig, hanem közös erővel, anyagi ráfordítással, és energiával készítünk újakat, legyünk hatékonyabbak, és utcai megjelenésünk megítélése is hamarosan megváltozik. Az utcai munka már nem csak egy kedvetlen kötelesség lesz, hanem új tartalommal telítődik meg.
Kedves elvtársak! Amikor szavazatotokat leadjátok egy jelöltre, gondoljátok végig és vegyétek figyelembe, hogy az új vezetésnek olyan mértékű újrakezdéssel kell elindítania a szervezetet az úton, mely valóban hasonlatos egy újjászületéshez. Ez az út nem lesz könnyű és nem lesz akadálymentes, de ha megbíztok, képesek vagytok megbízni újra társaitokban, akkor engedjétek meg nekik, hogy próbálkozzanak, és bebizonyíthassák, hogy nem minden tisztségben eltöltött időnek kell feltétlenül kudarccal végződnie. lehet másképp is, tesszük is, ami erőnkből leginkább telik.
Számítok bizalmatokra, döntsük el együtt a Front jövőjét!

Belovitz Károly hozzászólása a Munkáspárt KB 2011. júliusi ülésén

Elvtársak!
Apám, aki 1945 óta a Magyar Kommunista Párt tagja volt, mindig hazahozta a politikát, Sztálin, Rákosi Mátyás, Mao Ce-tung, Csou En laj szeretett családtagnak számított, a világ népei testvérnek.
Mai meggyőződésemnek ezek az érzelmi alapjai. 
„Kínának sikerült” – irta  2007-es újságunk, s Mao képet is közölt, ez a munkáspárti  irattartómban van, Dudás Gyurka barátomnak  bekeretezve a falon, gondolom, mások is őriznek egyet-egyet, hogy ránézve erőt merítsenek belőle.
Ekkortól  Benyovszky Gábor elvtársamtól tudom a Kínai Nemzetközi Rádió elérhetőségét, innen tájékozódom azóta a világról, és kutatom, hogyan is sikerül Kínának megtartani és fejleszteni a kommunista vezetésű néphatalmat.
2009. évben az új Kína 60. évfordulóján 10 napot tölthettem Pekingben és Sanghajban a CRI vendégeként. Voltam a házban, ahol a KKP 90 éve megalakult. Láttam a gyarmatosítók palotáit is, és jó volt látni, hogy most mindegyiken egy- egy vörös zászló lobog.
A tizedik napon az MTI tudósítója arra kért, hogy egy mondatban foglaljam össze tapasztalatom lényegét. Azt mondtam neki: a látottak meggyőztek a szocialista rendszer fölényéről a kapitalista rendszerrel szemben. Ezt nem lehet leadni, mondta az MTI-s.
„Egy ember, akinek kisujjában van  Kína” - állította rólam egy másik riporter cikkcíme. Ezt ezúton is kikérem magamnak, mert  aki olyat állít magáról, hogy Kína a kisujjában van, az vagy őrült vagy gazember.  A föld egyik legnagyobb, a legnépesebb, egyik legrégibb kultúrájú és a legfejlettebb politikai rendszerű  országáról, Kínáról csak azt mondhatom, igyekszem minél jobban megismerni.
Azt vallom, amit Konfuciusz mond, Beszélgetések és mondások V/27-ben: „Még egy 10 háztartással rendelkező faluban is van olyan, aki épp annyira hűséges és szavahihető, mint én, de aligha akad, aki tanulni is annyira szeretne mint én.” És azt vallom, amit Mao mondott a KKP helye a nemzeti háborúban című beszédében 1938 októberében: „az önelégültség a tanulás ellensége, s ha valamit lelkiismeretesen el akarunk sajátítani, azon kell kezdenünk, hogy elégedetlenek vagyunk önmagunkkal”.
A CRI-ből sokat igyekszem tanulni. Idén lesz 70 éve, hogy japán nyelven kezdett sugározni a megszállóknak, ma 61 nyelven és 61 online honlapon közli híreit, és mára a világon a legtöbb nyelven sugárzó médiummá vált a CRI. A béke és az igazság védelmére törekszik, a különböző civilizációk értékeinek tiszteletét hirdeti. Közli, mi Kína álláspontja, milyen kilátásai vannak a világnak, hogyan fejezhetik ki az emberek, amit a szívük diktál. Naponta leadott gyorshíreinek száma bőséges, híranyaguk tárgyilagos, lényegre törő, tömör. A világ minden tájáról és minden lényeges eseményéről tudósítanak. A belföldi, azaz Kínáról szóló hírei a legérdekesebbek, mert rálátni segítségükkel az országépítésükre, gondolkodásukra, nemzetközi ténykedésükre. A honlapjuk gazdag témaválasztású, sokszínű, nincsenek benne tolakodó reklámok, a különféle cikkekhez megjegyzéseket lehet írni, ami aztán a cikkek után olvasható is lesz.
Tudósítottak 2008-ban a pekingi olimpiáról, aztán a shenzhou-7 űrhajó útjáról, és az űrsétáról 2009-ben a sanghaji expóról, a sivatagosodás visszafordításáról, az évi 4 millió hektárral növekvő kínai erdőterületről, Kínáról, mint Ázsia zöld nagyhatalmáról (mert az energiaforrások védelmében, az energiatakarékosságban, a károsanyag-kibocsátás csökkentésében, valamint a klímaváltozással szembeni lépések megtételében, élen járnak), a 202 kilométer mágnesvasútról, a Sanghaj –Peking gyorsvasútról, és számtalan érdekes dologról, olyasmiről is, amiről máshonnan nem sokat hallani.
A nagyszerű eredmények annak köszönhetők, hogy töretlen a társadalomfejlődés, és a 10 % körüli gazdaságnövekedés évtizedek óta.
Hogy lehetséges ez? Egy az oka: a KKP megfelelő politikát folytat, részérdekek nem írhatják felül az össznépi érdeket, ennek általánosítható jellemzőit is keresem a hírek mögött.
A Kínai Népköztársaság olyan munkás-paraszt szövetségen nyugvó szocialista ország, ahol a népi demokratikus diktatúra érvényesül. A szocialista rendszer a kínai társadalom alaprendszere. Ez azt jelenti, hogy a népköztársaság a gazdasági makrofolyamatokat irányítja, így tudta megtenni, hogy a válság alatt is fejlődött. Ma a világ második, hamarosan az első gazdasági hatalma.
A politika nem csak az állami szektort felügyeli, hanem a kollektív, a magán, az egyéni, a betéti, a részvényes, a, külföldi, a hongkongi, makaói, tajvani érdekeltségű szektorokat is. A tudományalapú fejlődés módszerével épülő szocializmus harmoniára törekszik, azaz összehangoltsára. A tőke munkavégző képesség, mely felett szektorfüggetlenül tud akaratot érvényesíteni a KKP. A Kínába bejövő tőkének vállalnia kell, hogy tevékenysége nem keresztezheti Kína érdekeit.
A 80 milliós KKP tagjai közül, mintegy 7 millió a munkás és körülbelül ugyanennyi a KKP alkalmazott, mégis össznépi érdeket érvényesít. Abban sem látok kivetnivalót, ha tőkéseket is felvesznek a pártba, nálunk is van Karacs Magdinak textilüzeme, Winkler Károlynak Tüzép-birodalma. Mindig vannak Széchenyik, akik túl tudják tenni magukat osztálykorlátaikon.
Kínában a politika ura a tőkének. Az USA-ban a tőke részérdekei irányítják a politikát. Ott például az aszpartam nevű édesítőszert, melyet először nem engedélyeztek, úgy engedélyeztettek aztán, hogy a gyártók megkeresték Bush elnököt, akivel kirúgatták az illetékes intézet igazgatóját, és olyat tetettek oda, aki engedélyezte ennek a szernek a használatát, annak ellenére, hogy ott ez felelős az élelmezéssel kapcsolatos egészségkárosodások 85 %-áért, mert formaldehidre, és metilalkoholra bomlik, persze olcsó és sok profitot hoz a gyártóknak..
Kínában ilyen elképzelhetetlen: „profitéhség fenyegeti az élelmiszerbiztonságot”, írja az egyik minapi CRI cikk, „Kína nyolc újabb élelmiszeradalékot tiltott be” írja a másik..
A népi demokratikus diktatúra azt is jelenti, hogy a társadalomra veszélyes korrupció ellen küzdenek. Nemrég másodfokon is halálra és teljes vagyonelkobzásra ítélték Hangcsou város volt alpolgármesterét csúszópénz és vesztegetés elfogadása, hatalommal való visszaélés miatt, a kábítószer terjesztők szintén hasonló ítéletekre számíthatnak.
Kínában a külföldi tőkével működő 280 ezer vállalat  a kínai ipari termelés 27, az export 57 %-át adja, a munkaerő 10 %-át foglalkoztatja, de eszébe nem jutna a KKP -nek legfőbb ellenséggé kikiáltani ezeket a multikat. Idén az első 5 hónapban 48 milliárd dolláros külföldi befektetést vett használatba Kína, ez 23,4%-os növekedés a tavalyi azonos időszakhoz képest. Ezek termelő beruházások, melyek hasznot hoznak a népköztársaságnak. Arra figyelnek, hogy a határokon átívelő tőkemozgás esetében megelőzzék a „forrópénzek” be és  kiáramlását.
Továbbra is a reform és nyitás politikája a párt irányvonala, és a szegénységcsökkentés fejlődés alapú módját kívánják a jövőben is alkalmazni. 1990-ben 85 millió szegény élt Kínában, 1999-ben már csak 35 millió.
A KKP által megvalósuló össznépi érdekérvényesítés Kína erősödésével nem csak az országon belül hat egy igazságosabb társadalom kialakulása felé, de a nemzetközi szervezetek átalakítási munkájával is. Egyre nagyobb a szava az ENSZ -ben is, például mikor azt mondja, hogy a nemzetközi közösségnek átfogó és kiegyensúlyozott kábítószer ellenes stratégiát kell végrehajtania, a kábítószer iránti keresletet is csökkenteni kell a világban. Ez a tevékenysége is az „Éljen a világ népeinek egysége!” elv megvalósulását segíti.
Idén írták a nemzetvédelmi politikáról „Kína soha sem tör egyeduralomra, a gazdaság fejlődése ellenére sem most, sem a jövőben nem fenyegeti más országok biztonságát. Kína határozottan kitart a békés fejlődési út mellett, harmonikus szocialista társadalmat akar építeni az országban, valamint segít egy olyan harmonikus világ kiépítésében, amelyet a hosszan tartó béke és a közös jólét jellemez. Kína határozottan kitart a reform és nyitás politikája, valamint a szocialista modernizáció mellett, és a békés nemzetközi környezetet gazdasági fejlődésre használja, mely fejlődés visszahat a világ békéjére is”.
Hu elnök visszautasította Obama  G2 csúcs létrehozására tett javaslatát, 2009 év végén azzal, hogy a világ ügyei nem két államra, hanem az összesre tartoznak. Ez és hasonló lépések bizalmat keltenek a fejlődő világ országaiban Kína iránt.
Nagy horderejű volt, hogy létrejött 2010 év elején a Kína és az ASEAN közti szabadkereskedelmi övezet, egy hatalmas szabadpiac. Az idén Kína exportja mintegy 25% al növekedett a korábbi év azonos időszakához képest., az importja várhatóan 12000 milliárd dollárt ér majd el, ezzel a világgazdaságot mozgató legfontosabb erő lett. Most, hogy már Kína sok piacon a legjobb, a korábbi neoliberális „fejlettek” kezdenek protekcionisták, globalizáció ellenesek lenni. Az álnok protekcionisták önmagukat zárják el a fejlődéstől, akik viszont Kínával fejlesztik kapcsolataikat, azok a fejlődés élvonalába kerülnek. Ezért érdeklődőtt Angela Merkel  2010-ben Pekingben a KKP gazdaságfejlesztő stratégiája iránt és ezt ismerte fel a Fidesz is, és 2009 decemberében felvette a KKP-vel a pártközi kapcsolatot. Idén a Magyar Kormány stratégiai kapcsolatépítésbe kezdett Kínával, a tervek remélhetőleg meg is fognak valósulni, ez a magyar nemzet elemi érdeke.
A magyarországi kapcsolatépítés egyik nehézsége hogy a cionista elkötelezettségű magyarországi antikommunista médialobbi és a nacionalista antikommunista média is, elhallgatta, elferdítette, barátságtalanul állította be a Kínával kapcsolatos híreket. Mindemellett vannak különbségek: Wen Jia Bao mostani látogatása előtti 10 napban a Magyar Nemzet 14 kisebb nagyobb cikket közölt Kínával kapcsolatban, a Népszabadság egyet.
Nekünk támogatnunk kell Kína minél nagyobb szerepvállalását a magyar gazdaságban, kultúrában, örülnünk kell a Wanhua miskolci jelenlétének, Berettyóujfalu leendő napelemgyárának, a szolnoki citromsavgyárnak, és más beruházásoknak, a magyar kortárs képzőművészekkel induló tárlatcseréknek, a Liszt-év nevében kibontakozó zeni együttműködésnek..
Alakítsuk meg a CRI hallgatói klubját, elősegítve ennek a kommunista szellemiségű médiának a magyarországi térnyerését.
Támogassuk a red-help.net honlapot, ahol Nagy József és más karcagi elvtársak lehetővé teszik a CRI magyarnyelvű híreinek hallgatását, sok CRI hírt átvesznek a honlapjukra.

Annak idején a szocializmus ellenségei a kádári Magyarországról azt állították, az nem szocializmus volt, hanem államkapitalizmus, ahol kizsákmányolták a dolgozókat. Ugyanúgy nem volt ezeknek igazuk, és ugyanúgy kártékonyak voltak, mint akik ma Kínára mondják ugyanezeket a vádakat.
A KKP sikere világméretekben visszahozza a kommunista szó becsületét a néptömegek előtt. Legyünk rá büszkék, hogy sok-sok kommunista párttag elvtársunk él a világban, Kínában mintegy 80 millió.
Ismerek a közeli városban fajgyűlölőket, baseball sapkájukon elől koponya, felette máltai kereszt, oldalt a csillagos sávos amerikai lobogó van. Ezek a fehérek, a keresztények felsőbbrendűségét hirdetik, a „sárgákkal”, a „feketékkel” , az arabokkal szemben.
Az aki „ősmagyarkodik”, az nem fajgyűlölő, mert rájön, hogy volt a magyaroknak rovásírása a latinbetűs előtt, hogy a magyarok keletről jöttek honfoglani, hogy korábban a magyarok ősei nem voltak keresztények, hogy a selyemúton, a népvándorlás útvonalán visszafelé haladva egy rokon népünk sincs, aki keresztény volna. A magyarság őseinek keleti eredete valóság, ennek a hagyománynak az ápolása nem lehet a jobboldal kiváltsága. Miért kell a magyar történelemtudatnak és kulturális örökségápolásnak megállni Szent Istvánnál. Ismerjük meg a selyemút népeinek kultúráját beleértve Kína népéét is. Ez gazdagít bennünket, közelebb hoz az igazsághoz, és a Kínával való barátság kialakulásához is.

2011. július 21., csütörtök

Thürmer Gyula blogja: Balszemmel 244.

Áder János, az első Fidesz-korszak parlamenti elnöke besétálhat a történelembe. Ő terjeszti majd be az új választási törvényt. A hírek szerint a Fidesz összes trükkje benne lesz. Végy valami olyasmit, amit a nép imád, támogat, lelkesedik érte, és cserébe hajlandó elnézni a disznóságaidat. Az Áder-javaslatban ilyen a 200 fős parlament. Zseniális, ezt imádni fogja az utca népe! Utáljuk a pénzszórást. Utáljuk, hogy a normális életben egyébként teljesen életképtelen emberek fontoskodnak, és baromságokat csinálnak. Le a parlamentarizmussal! Nagyszerű, ez már annyira baloldali, hogy pont jó egy Fidesz-tervezetbe. Miután szeretett népünk megkajálta a 200 főt, jöhet a lényeg! Ez pedig pofonegyszerű. Olyan rendszer kell, amely a parlamentből, a politikából, a társadalomból, az országból, és előbb-utóbb az életből is eltávolítja nagyszerű rendszerünk, a piacgazdaság és demokrácia minden ellenségét. Mivel ezek csak a kommunisták, akkor hát őket! De tegyünk rendet nagyszerű rendszerünk hívei között is, mert akármilyen posztkommunista szocialistát, liberális férget mégsem lehet beengedni a nemzet házába. A cigánygyűlölő, antiszemita mocskokat is csak azért, hogy jobbról is legyen kitől elhatárolódni. Éppen ezért a választás legyen egyfordulós, ne legyen kompenzációs lista. A pártokra vonatkozó ötszázalékos parlamenti bekerülési küszöb maradjon meg, az olyan EU-s. Mindenki csípni fogja Brüsszelben. Aki hülye, nyomorult, pénztelen, civil vagy kommunista, az pedig ne is indulhasson! Éppen ezért a jelenlegi 750 kopogtatócédula helyett gyűjtsenek csak össze 1500-at, mondjuk három hét alatt. Már persze, ha bárki is oda meri nekik adni. Aki nem nekünk adja a céduláját, az nem magyar, nem nemzeti, nem korszerű. Az országos lista is legyen jó kemény! Akinek nincs legalább kilenc megyében és Budapesten területi listája, az ne pofázzon bele a nemzet nemes ügyeibe. Mi van, mi a bajod? Demokrácia? Kisfiam, a demokrácia az, ami nekünk jó! Hadd érezze a többi mocsadék, hogy itt kétharmados forradalom volt!
Aki kétharmados forradalmár, az velünk van!
Te, én megmondom Neked őszintén, hogy ez nem jó! A magyar történelem annyi jó példát szolgáltat. Miért pont ilyen liberá­lis szagú törvény jut Áder eszébe? Ott volt példának okáért Bethlen István gróf. Na, ő aztán tudta, mit kell csinálni. Micsoda hülyeség, hogy mindenkinek legyen vá­lasztójoga, ráadásul titkosan? Jól mondta Bethlen: ez csak a „nyers tömegek ural­mához" vezet. Ahol pedig a „tömegek uralma válik úrrá az egész nemzet felett, a pusztulásnak van kitéve." Nyugi, nem a Jobbik mondta, még Bethlen! Ja, és lehet­ne korlátozni a nők szavazójogát, kezdve mondjuk a szőkékkel, vagy a vörösökkel inkább? És nagyon-nagyon helyeselném, hogy a szavazás legyen nyílt. Igen, nincs semmi takargatnivalónk! Mi, a nemzeti összefogásra, az összefogdosott, bocs', összefogott nemzetre szavazunk. Aki kétharmados forradalmár, az velünk van!
Munkáspártiak, előre, mentsük meg a polgári demokráciát!
Nem fura? A polgárság anno kitalálta a parlamentarizmust, a többpártrendszert, és most maga veri szét. 1988 márciusában a Bibó Szakkollégium ifjú jogászhallgatói életüket és vérüket adták volna az egypártrendszer megdöntéséért. Na ja, az vörös egypártrendszer volt. A mostani az ég és föld, ez már narancssárga. Ugye, nincs kétséged afelől, hogy errefelé megy a dolog? A szocialista múltnak van egy tapasztalata, amit lehet, hogy a Fidesz nem tanult az ELTE-n. Nevezetesen: sok baj származik abból, ha saját rendszerünk értékeit és önmagunk állította szabályait áthágjuk. Az új választási rendszerrel a Fidesz megnyerheti a következő egy-kettő-­három, vagy ki tudja hány választást. Viszont belefojtja a szót az emberekbe, nem enged teret a felszín alatt lappangó érdekeknek és érzéseknek. És akkor jön egy nagy, magyaros bumm! Azért magyaros, mert nálunk a bumm ritkán jön, de ha jön, akkor évtizedekre nyomot hagy. Szóval, jó lenne, ha elgondolkodna ezen a Fidesz. Vagy, ha nem akar gondolkodni, ami sajnos nagyon valószínű, segítsünk neki! Beszéljünk a törvényről! Fogjunk össze mindenkivel, akinek ez nem jó! Tudassuk a világgal, hogy ez nem a mi utunk. A polgári demokrácia a sokpártiságával színház, nem a mi álmunk, de mégis készek vagyunk védeni. Akármilyen rossz is, az önkénynél jobb. Nos, munkáspártiak, előre, mentsük meg a polgári demokráciát!

2011. július 13., szerda

Thürmer Gyula blogja: Balszemmel 243.

Tom Lantostól nem szabadulunk. Itt volt a rendszerváltás idején, itt láttuk az MSZP- kormányok idején, és most megint itt van. Igaz, most már csak szelleme, és a neki szentelt alapítvány formájában. Emlékszem, 1988-89-ben majd mindennapos vendég volt Grósz Károlynál, az MSZMP utolsó főtitkáránál. Grósz tanácsadójaként volt alkalmam személyesen megismerni, és végigülni néhány megbeszélésüket. Lantos az Egyesült Államok Kongresszusának volt tagja akkor is, a magyar ellenzék megváltóként fogadta idehaza. Grósz nem dőlt be teljesen a demokráciáról, a világról, a reformról mondott kenetteljes szövegeinek, de Grósz is dörgölődzni próbált az amerikai és izraeli körökhöz. Grósznak hízelgett a gondolat, hogy Lantoson keresztül közvetlenül lobbizhat az idősebb Bushnál. Valójában nem így volt. Az amerikaiak hatottak rá. Lantos a tőkés rendszerváltás előkészítésének egyik fontos eleme volt. Lantos a rendszerváltás után a liberális és részben a szocialista körök fő lobbizó figurája volt az USA-ban. Az MSZP-SZDSZ-es miniszterelnökök az USA-ban járva két helyre többnyire elzarándokoltak: a New York-i zsinagógába és Tom Lantoshoz.
A konzervatív politikusok forrtak a dühtől, mert hiába mentek el az USA-ba, a szocialista-liberális baráti körbe nem tudtak betörni. Aki pedig nem jutott be, azt, ha nem is kezelték úgy, mint egykor a leprásokat, de úri társasági tagságra semmiképpen sem számíthatott. Első miniszterelnöksége idején Orbán - finoman szólva - nem volt az amerikaiak kedvence. A másodikra készülve Orbán rájött, hogy nem elég mindent megadni az amerikaiaknak, amit kérnek. Persze, menni kell Afganisztánba, FBI-rendőröket kell fogadni a cigány-magyar konfliktus kezelésére, mert a romakérdés Obama egyik dilije. De ez kevés, ez csak olyan kötelező gyakorlat: Közelebb kell kerülni az amerikai liberális világhoz. Hát, akkor szeressük Tom Lantost, rakjunk be fideszeseket is az alapítványba, ígérjünk meg mindent, és akkor talán, talán elnyerjük a liberális amerikai - és ki tudja még, milyen - körök rokonszenvét. Sose szabadulunk meg Tom Lantostól?
Nem kell Alkotmánybíróság
A fideszes parlament a múlt héten megválasztotta a hiányzó alkotmánybírókat. Mármint a kormánynak hiányzókat, mert nekem, speciel, egyik sem hiányzott. Emlékszem, a rendszerváltás után valaki nagyon ki akart tolni velük, mert székhelyükül Esztergomot jelölték ki. A beetető szöveg az volt, hogy Esztergom olyan tradicionális, királyi, meg elegáns, szóval ideális hely az alkotmánybíróknak. Egy valami nincs. Normális közlekedés. Esztergom felé a vonatok bevárják egymást, mivel egy vágány van. De az alkotmánybírók egyébkénrsem utazgatnak vonattal, kocsival pedig kínszenvedés. Próbáld ki egyszer a 10-es utat csúcsban! Az alkotmánybíróság persze furfangos dolog. Jó arra, hogy országgal-világgal, de főleg velünk elhitessék, hogy demokrácia van, mivel van valaki, aki mindenen felül áll, és őrködik jogainkon. Ha van, ami nem érdekli az alkotmánybíróságot, az éppen a mi sorsunk. Nem értünk van, hanem arra, hogy elrendezze, vagy legalább is csitítsa a tőkés pártok egymás közötti vitáit. Ha nem megy a parlamentben, akkor még mindig lehet az Alkotmánybíróságon. Na és jó még valamire. Arra, hogy megakadályozzák a népi kezdeményezéseket, és a függetlenség látszatát keltve „szuperpártbíróságként" érvényesítsék a tőkésosztály akaratát. Az új alkotmánybírók megválasztása semmit se segít, az intézményt kellene megszüntetni.
Remek
A salgótarjáni Trigon cég igencsak remek vállalkozás, és igazgatója, Simonyi úr, remek ember. Ilyennek kellene lennie minden magyar vállalkozásnak, sőt némi túlzással mindannak, amit gazdaságról, országról gondolunk. Ez jutott eszembe, amikor a múlt héten tájékoztatóját hallgattam. Sikere a magyar mérnökök leleményességére, szakmai felkészültségére, fantáziájára, és a magyar szakmunkások magas szakmai színvonalára épül. És persze az igazgató, a vállalkozó nagyszerű felismerésére, amellyel képes a magyar műszaki teljesítményt elhelyezni a világfejlődés elvárásaiba. A kérdés persze az, hogy meddig tartható mindez? Meddig engednek ki a magyar műszaki egyetemek felkészült, versenyképes szakembereket, s mikor következikbe a vég, ami már látszik a helyesírási hibáktól hemzsegő, szakmailag primitív diplomadolgozatokban? Meddig lesz Magyarországon szakmunkás, amikor a szakmunkásképzők lassanként pont szakmunkásokat nem nevelnek? És meddig élnek közöttünk azok, akik számára a tisztességes munka, a teljesítmény mindennél nagyobb érték, és mikor uralkodnak el végleg azok, akik számára minden a pénz? Meddig lehetnek közöttünk remek emberek remek ötletekkel, remek teljesítményekkel? Nos, meddig?

Thürmer Gyula blogja: Balszemmel 242.

Akármit is tesz a mostani kormány idehaza, a belpolitikában, amire joggal haragudhatunk, a múlt heti magyar-kínai miniszterelnöki találkozóra nem lehet mást mondani, mint hogy „szép volt, fiúk"! Kína fontosságát nem könnyű felismerni, mármint nem könnyű nekünk, magyaroknak. Mondjuk, a németek egy picivel előbb jutottak idáig. A magyar politika hagyományos földhözragadtsága, korlátoltsága mindig zavart bennünket abban, hogy az újat, az ígéreteset felismerjük. Aztán itt van a szövetségesi hűség, amit mi valamilyen oknál fogva iszonyúan komolyan veszünk. Nagy szövetségeseink már nem annyira, mert nekünk többnyire utólag szólnak, még akkor is, ha rólunk van szó. Ezúttal sem volt egyszerű eljutni odáig, hogy a magyar kormány nyisson Kína felé, sőt az ország fejlődését bizonyos mértékig Kínához kösse. De szerencsére túl vagyunk rajta. A Fidesz és a kormány vezetőinek többsége felismerte, hogy nincs más lehetőség. És meglépték. Lehetett volna korábban, elegánsabban, de mindegy, megvan, gratulálunk. Innen tovább az a feladat, hogy ne rontsák el. A Fideszben és a kormányban ugyanis nem kevesen vannak, akik nem szeretik a kínaiakat, vagy szívecskéjük egyszerűen Amerika felé húz. Na ja, van ez így! Ott jártak iskolába, a gyerekek is odajárnak, persze, hogy visszahúz az ember szíve. Vannak olyanok is, akik nem tudnak szabadulni a kommunisták iránti utálatuktól, előítéleteiktől. A mostani magyar-kínai megállapodás még nem az út vége; fontos állomása, de nem a vége. Talán megbocsátható egy profán megjegyzés: a kínai pénz még nincs itt, ez egy ígéret, egy lehetőség. S nem csupán a pillanatnyi pénzről van szó, hanem egy ígéretes történelmi lehetőségről, hogy csökkentsük függőségünket az EU-tól és kapcsolódjunk azokhoz a távlatokhoz, amelyeket Kína óriási fejlődése jelent. Éljünk vele, ne rontsuk el!

Kínai gesztus
A Kínai Népköztársaság vezetése fontos döntést hozott, amikor Magyarországot tette európai politikai és gazdasági előretörésének fontos országává. A döntés nem rólunk szól, illetve nem csupán rólunk. Ne becsüljük túl önmagunkat! Kína saját érdekeit érvényesíti Európában, s szerencsénkre Magyarország most illeszkedik a kínai tervekbe. Kínának szüksége van az Európai Unióra. De nem a mostani, gyengélkedő EU-ra, hanem egy olyan erőteljes közösségre, amely az európai értékeket, a kulturális és tudományos hagyományokat képes kreativitással, találékonysággal, megújulási készséggel megtölteni. Egy ilyen Európa magabiztosabban viselkedhetne, és jobban érvényesíthetné saját érdekeit a nagy szövetségessel, az Egyesült Államokkal szemben. Egy ilyen Európa vonzó partner Kína számára, amelyet érdemes a kínaiak mai - sokkal nagyobb - lendületével, s részben pénzével megsegíteni. Magyarország sok mindent tud, amit mások nem. A magyar kreatív, a jég hátán is megél, arról nem is beszélve, hogy rengeteg tudóst adott a világnak. Kínában persze azt is tudják, hogy Magyarországnak most nagyon elkel a kínai támogatás. Obama varsói útja jelezte, hogy nekik Lengyelország fontos. A csehek is inkább onnan remélnek támogatást. Az EU soros magyar elnökségét lehet így is, úgy is értékelni, de egy biztos: kicsik vagyunk az EU-ban. Szükségünk van más alternatívákra is. Szóval tudják Kínában, hogy mi a valóságos helyzet. De nem baj, a lényeg az, hogy Kínával most végre érdekközösséget találtunk, még egyszer azt mondom: kezeljük a helyén, de éljünk vele!
A külső veszély
Tudom, hogy manapság „nem illik" történelmi párhuzamokat húzni a szocializmus évtizedei és a ma között, hiszen nagyszerű korunk nagyszerű politikusainak nagyszerű tettei mellett eltörpül a múlt. De mivel A Szabadságot a parlamentben is olvassák, és mivel - ahogyan mondani szokás - politikusaink más korban szocializálódtak, engedtessék meg elmondani egy tanmesét. Ha hiszed, ha nem, Kína nem először segít ki bennünket. Mondjuk, ez történt 1957-ben, amikor Mao Cetung, Kína akkori vezetője, akinek ekkoriban óriási az ázsiója a világban, személyes tekintélyével is Kádár János mellé állt. Sőt, a pénzszűkében szenvedő magyar kormány komoly anyagi segítséget kapott Kínától. Kölcsönös volt az érdekeltség, tetszettünk egymásnak, minden adott volt arra, hogy ebből a viszonyból, ahogy ma mondják, stratégiai együttműködés legyen. De nem lett! Egy másik nagyhatalom, a Szovjetunió egyre inkább vetélytársat látott Kínában, és elkezdték lőni egymást. Előbb szavakkal, később fegyverekkel. Mondanom sem kell, hogy az örvendetesen induló magyar-kínai stratégiai viszonyból semmi se lett. Na már most, ugye itt van az USA. Mostanság ők is szeretik Kínát, de náluk ez gyakran változik. Lehet, hogy holnap olyan vezetés lesz, amely Kína erősödését az amerikai érdekeket sértő kihívásnak tekinti. Ha mi történetesen hozzájuk igazítjuk Kína-politikánkat, pontosan úgy járunk, mint annak idején a szovjetekkel. A nemzeti érdek mellett ki kell állni, még akkor is, ha nehéz és kockázatos.

Thürmer Gyula blogja: Balszemmel 241.

Egy nap, amely nem rengette meg a világot
A „Bohócforradalom" nem rengette meg a világot. Sem a Kossuth tér, sem a Sándor-palota nem adta meg magát. Gyanítom, hogy a szervezők nem is várták. Kellett ez a rendezvény? Kellett! Lehet azon vitatkozni, hogy pont ez kellett-e, de abban semmiképpen sem kételkedhetünk, hogy nagyon sok rendezvényre van szükség. Nem elég bírálni a kormányt, nem elég szidni a kapitalizmust; a tiltakozást, az elégedetlenséget formába kell önteni.
Az utca a mi iskolánk, és persze az elégedetlen tömegek iskolája. Lehetett volna jobban szervezni? Igen, lehetett volna. Ennek a tüntetésnek nem volt világos célja, mondhatni, tüntetés volt a tüntetésért. A rendvédelmi dolgozók korábbi megmozdulásainak volt konkrét célja: rábírni a kormányt, hogy ne bántsa szerzett jogaikat, a nyugdíjkedvezményt. Mára már világos, hogy a szakszervezetek nem tudják teljes céljukat elérni, igaz, a kormány sem. A kormány kompromisz- szuma az, hogy a korai nyugdíjasok jöjjenek rendőrnek, katonának, megkapják a fizetésüket, akik pedig a gazdaságban helyezkednek el, megkapják nyugdíjukat is, 16 százalékos adólevonással. A kormány eddig hajlandó elmenni, innen tovább a szakszervezetek mindenféle atrocitásokra számíthatnak. A „Bohócforradalom" esetében nem volt ilyen cél. Ennek következtében kérdés volt az is, hogy kik állnak a rendezvény mellé. A tűzoltók, a katonák, a határőrök közül sokan ott voltak, és már ezért is érdemes volt elmennünk. Kiderült az is, hogy egyetlen parlamenti ellenzéki párt, egyetlen nagy szakszervezet vezetője sem jött el. Ott voltak a jobbikosok, és sokan mások, akik jobbról támadják a kormányt. A Munkáspárt - helyesen - egy szélesebb tüntetés keretében önálló sziget volt. Az emberek láttak bennünket, nyugtázták a jelenlétünket, belelapoztak anyagainkba. A média pedig kénytelen volt elismerni a tagadhatatlant: a Munkáspárt jelen van a politikában.
Lottó-házban lottó-lakást!
A hétfőt nagyon utálom, de egy jó pillanata van. Ilyenkor nézem meg a lottószelvényeimet. Szombat-vasárnap nem nézek híreket, nehogy elrontsák a kedvem. Két nap remény, két nap álmodozás. Persze, ezt is embere válogatja. Van, aki már a sorsolást is nézi a tévében, van, akinek sms-en jelzik az eredményt. Mennyi örömük lehet nekik? Egy perc alatt kiderül, hogy nem nyertek. Én legalább két napig gondolhattam a múlt héten, hogy enyém az ötös. Nagyon jó érzés, már átéled, hogy felvet a pénz, de még nincs a felelősség és gond, ami akkor jön, ha tényleg nyersz. Azt mondják, egyesek szinte beleőrülnek, mások nem csak szinte. Nos, hát ettől ezúttal sem kell félnem. Nem én nyertem. Szerintem nincs jól ezzel a lottóval. Miért kell egyeseket az őrület állapotába kergetni azzal, hogy milliárdokat nyernek? Miért egynek kell gazdagnak lenni, a többivel meg nem törődni? Miért ne lehetnének kisebbek a nyeremények, de többen a nyertesek? Miért ne lehetne tárgynyereményeket is kisorsolni azok között, akik nem nyertek a számokkal? Nem elég vonzó cél egy Lottó-lakás egy Lottó Házban? Vagy egy kocsi? Vagy ad abszurdum egy mosógép?
Terjesztjük a kapitalizmust
Nemzeti büszkeségtől dagadhatna keblem. A szomszédos országokban is tankolhatok a Mólnál, ott is mehetek az OTP-be. (Itt mondhatnék egy rímelő szót a reklámokból, de csak azért sem. Ilyen ocsmány nyelvi fordulatot évszázadok óta nem találtak ki.) Büszkén olvashatnám, hogy terjeszkedik a Danubius, a Richter, a CBA vagy éppenséggel a TriGránit. De nem vagyok büszke, s keblem se dagad. A német tőke megy Ausztriába, az osztrák tőke jön Magyarországra, a magyar tőke megy Romániába, Szlovákiába, a Balkánra. Az erősebb megy a gyengébbhez, a gyengébb lehetőségeit aknázza ki, magyarán a gyengébbet zsákmányolja ki. A magyar tőke magára talált. 2009 végén 1,8 milliárd euró magyar befektetés volt Szlovákiában, picivel kevesebb, 1,7 milliárd Horvátországban. További 1,5 milliárd Ukrajnában, Szerbiában, Romániában, és ezek a számok egyre nőnek. A tőke nem azért megy ezekbe az országokba, hogy a Duna-menti népek barátságát erősítse, azért meg főleg nem, hogy a külföldön élő magyarságot közelebb hozza a nemzethez. Ez a mese.
A magyar tőke azért megy külföldre, mert a nagy multik elvették előle a piacot idehaza, vagy egyszerűen azért, mert ott több a haszon. Miért örülnek ennek az EU-ban? Nos, azért, mert kis hazánk cégei nem egyszerűen pénzt exportálnak, hanem a tőkés viszonyokat is. Minden külföldön befektetetett magyar euró az ottani kapitalizmust erősíti. Persze, van ennek másik oldala is. Szlovákiában, Horvátországban, Magyarországon nem csak a benzinkút lesz közös a szlovák, horvát és magyar dolgozó számára, hanem az ellenség is. Közös ellenségünk pedig a tőke, amely öltözhet magyarnak, németnek, vagy akármilyennek, a lényege ugyanaz. A mi pénzünkből akar gazdagodni. És meg is teszi, mindaddig, amíg engedjük.

2011. július 11., hétfő

Előre, munkáspártiak: mentsük meg a polgári demokráciát

Áder János, az első Fidesz-korszak parlamenti elnöke besétálhat a történelembe. Ő terjeszti majd be az új választási törvényt. A hírek szerint a Fidesz összes trükkje benne lesz. Végy valami olyasmit, amit a nép imád, támogat, lelkesedik érte, és cserébe hajlandó elnézni a disznóságaidat. Az Áder-javaslatban ilyen a 200 fős parlament. Zseniális, ezt imádni fogja az utca népe! Utáljuk a pénzszórást. Utáljuk, hogy a normális életben egyébként teljesen életképtelen emberek fontoskodnak, és baromságot csinálnak. Le a parlamentarizmussal! Nagyszerű, ez már annyira baloldali, hogy pont jó egy Fidesz-tervezetbe. Miután szeretett népünk megkajálta a 200 főt, jöhet a lényeg! Ez pedig pofon egyszerű. Olyan rendszer kell, amely a parlamentből, a politikából, a társadalomból, az országból, és előbb utóbb az életből is eltávolítja nagyszerű rendszerünk, a piacgazdaság és demokrácia minden ellenségét. Mivel ezek csak a kommunisták, akkor hát őket! De tegyünk rendet nagyszerű rendszerünk hívei között is, mert akármilyen posztkommunista szocialistát, liberális férget mégsem lehet beengedni a nemzet házába. A cigánygyűlölő, antiszemita mocskokat is csak azért, hogy jobbról is legyen kitől elhatárolódni. Éppen ezért a választás legyen egyfordulós, ne legyen kompenzációs lista. A pártokra vonatkozó ötszázalékos parlamenti bekerülési küszöb maradjon meg, az olyan EU-s. Mindenki csípni fogja Brüsszelben. Aki hülye, nyomorult, pénztelen, civil vagy kommunista az pedig ne is indulhasson! Éppen ezért a jelenlegi 750 helyett kopogtató cédula helyett gyűjtsenek csak össze 1500-at, mondjuk három hét alatt. Már persze, ha bárki is oda meri nekik adni. Aki nem nekünk adja a céduláját, az nem magyar, nem nemzeti, nem korszerű. Az országos lista is legyen jó kemény! Akinek nincs legalább kilenc megyében és Budapesten területi listája, az ne pofázzon bele a nemzet nemes ügyeibe.
Hát nem fura? A polgárság anno kitalálta a parlamentarizmust, a többpártrendszert, és most maga veri szét. 1988 márciusában a Bibó Szakkollégium ifjú jogászhallgatói életüket és vérüket adták volna az egypártrendszer megdöntéséért. Na ja, az vörös egypártrendszer volt. A mostani az ég és föld, ez már narancssárga. Ugye, nincs kétsége senkinek afelől, hogy erre felé megy a dolog. A szocialista múltnak van egy tapasztalata, amit lehet, hogy a Fidesz nem tanult az ELTE-n. Nevezetesen: sok baj származik abból, ha saját rendszerünk értékeit és önmagunk állította szabályait áthágjuk. Az új választási rendszerrel a Fidesz megnyerheti a következő egy-kettő-három, vagy ki tudja hány választást. Viszont belefojtja a szót az emberekbe, nem enged teret a felszín alatt lappangó érdekeknek és érzéseknek. És akkor egy nagy, magyaros bumm! Azért magyaros, mert nálunk a bumm ritkán jön, de ha jön, akkor évtizedekre nyomot hagy. Szóval, jó lenne, ha elgondolkodna ezen a Fidesz. Vagy, ha nem akar gondolkodni, ami sajnos nagyon valószínű, segítsünk neki! Beszéljünk a törvényről! Fogjunk össze mindenkivel, akinek ez nem jó! Tudassuk a világgal, hogy ez nem a mi utunk. A polgári demokrácia a sokpártiságával színház, nem a mi álmunk, de mégis készek vagyunk védeni. Akármilyen rossz is, az önkénynél jobb. Nos, munkáspártiak, előre, mentsük meg a polgári demokráciát!
Thürmer Gyula

2011. július 3., vasárnap

Kádár jó ember volt és nélkülözhetetlen

Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnökének beszéde
(Budapest, 2011. július 3.)
Tisztelt vendégeink, elvtársak, barátaim!
Mi, munkáspártiak az árral szemben úszunk. A tőke, a pénz uralma ellen küzdünk. Harcolunk egy világért, amely jobb, mint a mai. Nehéz küzdelem, fáradságos, sokszor kilátástalan. Tudjunk, hogy igazunk van, és nem értjük, miért nem értik mások. A tőke milliókat csap le nap, mint nap, mégis csak ezrek tüntetnek.  Százezreket fenyeget a kilakoltatás, mégis csak százak emelik fel hangjukat.
Harcunkhoz példákat keresünk. Példákat a múltban, szellemi kapaszkodókat, lelki támaszokat, gondolati társakat. Erőt merítünk Dózsától és Petőfitől, Kossuthtól és Kádár Jánostól.
„Vannak emberek, akik egy napig harcolnak, és jók.
Vannak mások, akik egy évig harcolnak, és még jobbak.
Vannak egyesek, akik éveket harcolnak, és nagyon jók.
De vannak azok, akik egész életükben harcolnak; ők a nélkülözhetetlenek.”
A német proletárköltő, Bertold Brecht szavai ezek. Kádár János jó ember volt és nélkülözhetetlen. Rá emlékezünk ma.
Harcostársak! Elvtársak!
Kádár a 20. századi magyar történelem egyik legösszetettebb személyisége. Mi minden is volt! Illegális kommunista, forradalmár, pártszervező, pártvezető, miniszterelnök, de mindenek előtt a kapitalizmus ádáz ellensége, a szocializmus odaadó híve.
Kádár tudta, milyen a Horthy-rendszer börtönében ülni. Milyen iszonyúan nehéz ellenállni a csábításnak, amikor a hatalom a besúgásért szabadságot ígér. De nem árulta el társait, nem árulta el az ügyet.
Kádár tudta milyen bent lenni a hatalomban, majd a mélybe zuhanni. De képes volt túlélni az igazságtalanságot, képes volt talpra állni, képes volt újra kezdeni.
Kádár elszenvedte az 1950-es évek szocializmusának minden hibáját, de soha sem mondta, hogy a szocializmus rossz, soha nem lett a szocializmus ellensége.
Ragaszkodott elveihez, de nem lett dogmák, előítéletek rabjává. A marxizmus élő valóság volt számára, fegyver, amelyet mindig úgy kell használni, ahogyan a konkrét helyzet és a nemzeti viszonyok diktálják.
Kádár ellenállt az elvi-politikai árulásnak, a revizionizmusnak. Megtanított hinni abban, hogy a szocializmus lényegét tekintve jó, hiszen az emberekről szól. Az eszméink jók, nagyszerűek, de jól is kell őket megvalósítani.
Az elmúlt húsz évben a tőkés politika és média minden erővel igyekszik Kádárt politikailag és erkölcsileg szétzúzni. Egymással versengve öntik rá a szemetet konzervatív jobboldaliak és szocialista-liberálisok. A mi dolgunk, hogy újra és újra leleplezzük a hazugságot, elmondjuk a tényeket.
Kádár a korábbiaknál élhetőbb világot teremtett. Egyensúlyban volt az életünk, egyensúlyban az ország. Volt munkánk és fizetésünk. Nem volt semmiből sok, de mindenből volt elég. Tudtuk, egyszerre nem kaphatunk meg mindent, de előbb-utóbb lesz lakás, kocsi, tisztes öregkor. Az életünket lehetett tervezni, és tisztességgel leélni. Akkoriban nem hívták ezt életpálya-modellnek, de igazából az volt, hihető, követhető életút millióknak, egy országnak.
Kádár megtalálta Magyarország méltó és előnyös helyét a nemzetközi kapcsolatokban. A szocialista szövetségi rendszer részei voltunk, de nem voltunk a szovjetek kiszolgálói. A talpnyalás legfeljebb egyéni butaság volt, de nem politikai szükségszerűség. Keleten voltak a szövetségeseink, de találhattunk partnereket nyugaton is. Katonai szövetségben voltunk, de egyetlen egy alkalmat leszámítva magyar katonának nem kellett külföldre mennie. Békében éltünk.
Kádár János követett el hibákat, különösen idősebb korában. De hibái és tévedései összehasonlíthatatlanul kisebbek és kevesebbek, mint az, amit Magyarországért tett Igen, nem tévedés, az országért! Vajon a Kádár-rendszer csak az MSZMP néhány százezer tagjának volt jó? Csak a kommunistáknak és rokonaiknak kedvezett? Nem! Egy nép élt jobban, a tanár, az orvos, a munkás, a paraszt, mindenki. Kádárnak ezért van helye nemzeti történelmünk legjobbjai között.
Ma a hatalom egy idegennek, egy Reagannak állít szobrot, aki csak kárt okozott nekünk. De, eljön az idő, amikor a Szabadság téren elbontjuk Reagan szobrát, és helyébe annak állítunk szobrot, aki megérdemli, Kádár Jánosnak.
Barátaim!
Mi, munkáspártiak az árral szemben úszunk. A tőke, a pénz uralma ellen küzdünk. De ma pártunknak új fegyver van kezében: az Új Program irányelvei.
Mi tudjuk, mit akarunk. Tudjuk, hogy a kapitalizmus rossz. Tudjuk, hogy a pénz uralma tönkre tesz bennünket, családjainkat, a jövőnket. De mit kinálunk helyette? Ma már kevés azt mondani, hogy jó volt Kádár idején. Igen, jó volt, de elmúlt.
Nem csodákat akarunk, csak élhetőbb országot. Olyan világot, ahol a legfontosabb érték az ember, s nem a pénz. Olyan világot, amelyben a cél nem az, hogy egyeseknek jó legyen, hanem, hogy a többségnek jó legyen.
Olyan világot, ahol a parlament nem a néptől elszakadt hivatásos politikusokból áll, hanem a helyi dolgozó közösségek küldötteiből. Olyan országot akarunk, amely nem a politikusoké, nem a pártoké lesz, mint most, hanem a dolgozóké. Olyant, ahol fontos az emberek véleménye. Olyant, ahol a bíróságok nem a tőkések érdekeit szolgálják, mint a mai kapitalizmusban, hanem a dolgozó emberekét.
Olyan országot akarunk, ahol mindenki dolgozhat, sőt mindenkinek dolgoznia kell. A mai kapitalizmusban a teljes foglalkoztatottság csak jelszó, a 21. század közösségi társadalmában megvalósított valóság lesz.
A munkanapot és a munkaidőt csökkenteni akarjuk, hogy a dolgozóknak több idejük jusson a családra, önmaguk művelésére, egészségük megőrzésére. Magasabb szinten adjuk vissza mindazt, amit a mai tőkés társadalom elvett a dolgozóktól.
A társadalom műveltségét, amit a tőkés rendszer a szemünk láttára zúz szét, újra megteremtjük. Helyreállítjuk a mai kapitalizmusban tönkretett oktatás-és nevelésügyet. A 21. század közösségi társadalmában a gyermek, a fiatal a társadalom legfontosabb polgára lesz.
Az egyházakat nem fogjuk üldözni, mint az 1950-es években, tevékenységüket tiszteletben tartjuk. Az egyház és állam azonban nem kapcsolódhat össze, mint a mai tőkés Magyarországon.
A tőkés rendszer globálissá tette a világot, eltörölte a nemzeti határokat. Mi újfajta globalizmust teremtünk, a dolgozók, a népek átfogó együttműködését, testvéri egységét, a népi globalizmust.
Barátaim!
A jövőhöz a mán keresztül vezet az út. A ma harcai a jövőhöz vezető utakat egyengetik.
A Fidesz-KDNP egy éve munkahelyeket, magasabb béreket, kiszámítható holnapot ígért. Becsaptak bennünket!
Mindenn nap rosszabbul élünk, mint egy éve. Meddig mehet ez így?
Nem lett több munkahely.  A kormány elveszi a dolgozók szerzett jogait. Meddig ülünk ölbe tett kézzel?
A munkatörvénykönyv a tőkéseknek jó, a dolgozóknak rossz. Meddig tűrjük?
Elárverezik lakásunkat. Az egészségügy romokban hever, az orvosok külföldre mennek.  Nem tudjuk, mi lesz holnap. Meddig tűrjük?
A kormány nem fog ajándékokat osztogatni. A tőkés munkaadók nem lesznek kegyesek hozzánk. Nekik csak a saját profitjuk számít. Csak az a miénk, amiért megharcolunk!  Ha élni akarunk, cselekednünk kell!
Van megoldás? Van! Szervezzük meg önmagunkat! Lépjünk be a szakszervezetekbe és a civilmozgalmakba! Gyűjtsük magunk köré mindazokat, akiknek elegük van a pénz uralmából!
Mutassuk meg a kormánynak, hogy számolnia kell velünk! Egy tüntetés nem elég! Két tüntetés sem elég! Sokszor és sokhelyütt kell erőnket megmutatni. A harcnak nincs vége, a harc csak most kezdődik.
Ha ki akarnak rakni a munkahelyünkről, tüntessünk, sztrájkoljunk! Ha a kormány nem akar tárgyalni velünk, állítsuk meg az életet az országban! A munkások, a dolgozók ellenében egyetlen vonat, egyetlen busz, egyetlen villamos se indulhasson el az országba. Kényszerítsük rá a kormányt, hogy korlátozza a tőkét!
Ma még kevesen vagyunk, de holnap egyre többen leszünk. Az élet megtanít bennünket, hogy csak az a miénk, amiért megküzdünk. Ha a tőkések, a gazdagok kerekednek felül, a jövőnket is elveszítjük.
„Másképpen lesz holnap, másképpen lesz végre,
Új arcok, új szemek kacagnak az égre.
Vagy bolondok vagyunk s elveszünk egy szálig,
Vagy ez a mi hitünk valóságra válik.”
Igaza van Adynak. Győznünk kell és győzni fogunk!
Éljen a párt!
Éljen a Munkáspárt!
Éljen a dolgozók Magyarországa!