2011. május 23., hétfő

Thürmer Gyula blogja: Balszemmel 238.

Én nem tudom, senkit se zavar az, ami itt politika címén történik? Már nem egyszer háborodtam fel a Balszemmel hasábjain, meg az utcán is azon, amit az USA megenged magának kis hazánkban, és azon meg még inkább, hogy kis hazánk vezetői mit engednek meg az amerikaiaknak. Mert ugye, kettőn áll a vásár. A múlt héten a belügyminiszter lemegy Gyöngyöspatára. Rendben, ott a helye, ez a dolga! De miért viszi magával az amerikai nagykövetet? Ezt is megtudtuk. A nagykövet megdicsérte a magyar belügyminisztert, hogy gyorsan reagáltak a magyar-cigány konfliktusra. Senkinek se tűnik fel, hogy a nagykövetnek semmi köze hozzá? Ez itt nem az USA, hanem Magyarország! Kiderült, hogy „ajándékot" is hozott. „Az Egyesült Államok rendvédelmi oktatótiszteket küld Magyarországra, hogy átadják a magyar rendőri erőknek a multikulturális környezetben szerzett tapasztalataikat." Tetszik érteni? Amerikai rendőrök fogják oktatni, hogy Magyarországon mit csináljunk a cigányokkal? Hogyan? Mivel? A szokásos amerikai lelki tréninggel? A modern polgári társadalmak hókusz­pókuszával? Vajon az amerikai rendőrök munkahelyeket is hoznak magukkal? Iskolákat is építenek a cigányoknak? Megoldjákamagyarésacigánytársadalom fejlődése és kulturális szokásai közötti egyre mélyebb különbségeket? Vagy, ha egyiket se, akkor legalább pénzt hoznak magukkal? Gyanítom, hogy egyiket sem. De egyébként sem kellenek. Az amerikai rendőrök jelenléte nem segítség, hanem nemzeti önállóságunk megsértése. A magyar kormány magatartása pedig meghajlás az amerikaiak soron következő dilije előtt; közönséges szolgalelkűség.
Tolsztoj és mi
Ha szegény Lev Nyikolajevics megérhette volna! Azért ez már nem semmi! Magyarországon a 21. század második évtizedében társaságot neveznek el Tolsztojról. Illetve, dehogy társaságot, egész egyesületet. Mindjárt össze is jöttek, nem is akárhol, hanem a Parlamentben. Mivel oda akárkit nem engednek be, nyilvánvaló, hogy a kormányzat egyetértésével, vagy legalább is rábólintásával történik mindez. Higgyék el, jó dolog ez! A Tolsztoj Társaság, a Magyar-Orosz Együttműködésért Egyesület nem fogja felszámolni azt a rengeteg előítéletet, amely a magyar politikai elitben Oroszország iránt van, de segíthet benne. Van mit leküzdeni. Az egyesület nem alakítja át az orosz vezetés, és az orosz társadalom Magyarországról alkotott nem túlságosan hízelgő képét, de előmozdíthatja. És ez már jó! Oroszország nagyhatalom, közvetlen közelünkben lévő európai hatalom. Jó, ha a magyar politika nem felejti el történelmünk fontos tapasztalatát. Oroszországgal nem mindig jó együttműködni, de soha nem jó ellenséges viszonyban lenni. Bízunk benne, hogy a Tolsztoj nevével fémjelzett egyesület nem a vége a magyar politika kedvező változásának, hanem kezdete, ígéretes kezdete. Jó gesztusokból pedig sohasem elég.
Kidobott konzultáció
Bevallom, töredelmesen, bár lehet, hogy bajom lesz belőle. Kidobtam Orbán Viktor levelét. Kidobtam, pedig nekem volt címezve. Eleinte azt gondoltam, hogy a miniszterelnök a Munkáspárt véleményére kíváncsi, azért ír nekem. Miért ne lehetne kíváncsi? Végül is a dolgozók hangulatát mi egy kicsit jobban ismerjük, mint a kormány. Nekünk levelet sem kell írni, szociális konzultációt sem kell indítanunk, egész egyszerűen közöttük élünk. Ezt nyilván tudják Fidesz-körökben is. Feltehetően ezért vették át a választások előtt a Munkáspárt számos jelszavát, a teljes foglalkoztatástól a minimálbér emeléséig. Szóval, a miniszterelnök nyugodtan kikérhette volna a Munkáspárt véleményét, és nem járt volna vele rosszul. Pontosabban megismerhette volna a hangzatos elnevezésű kormánytervek társadalmi következményeit, bepillanthatott volna az emberek életébe, gondjaiba. Jól járt volna politikailag, mert erre mindenki odafigyelt volna, míg a levelező kampányok enyhén szólva érdektelenek. És persze lett volna anyaagi haszna is, mert megspórolhatták volna a szociális konzultációra, az újabb tömeglevelezésre szánt óriási pénzeket. Ennyi minden jó jutott eszembe, de ekkor elolvastam a levél címzését. A lakásomra küldték, nem a pártközpontba. Innen tovább világos volt, hogy a levél nem a miniszterelnök személyes és értékes érdeklődése, hanem egy érdektelen és értéktelen másolat, amelyből milliónyit küldenek szét, állami pénzből gazdagítva a posta tőkés tulajdonosait. Az alkotmány ügyében írt levelét még elolvastam, gondolom, sokan mások is ezt tették. A mostanit azonban kidobtam. Elolvasás nélkül.