A magyar nép öntudatosabb, erkölcsösebb és intelligensebb része nagy megkönnyebbülésére és megelégedésére 2012. április 2-án lemondott Schmitt Pál a köztársasági elnöki posztról, amit 2010. június 29-től töltött be Orbán Viktor jelölésével a Fidesz - KDNP többségű parlament szavazati többségével.
Az, hogy elnökségi ideje alatt Schmitt miként töltötte be ezt a legfőbb közjogi méltóságot minden közügyek iránt érdeklődő állampolgár előtt ismeretes, felesleges részletezni, ezt majd egyes történészek megteszik a jövőben, akik tanulmányaikban a tényekre alapozva elemezni fogják a rendszerváltás utáni korszak összképét. Ami lényeges azonban, hogy Köztársasági Elnökként szolgaian aláírt mindent, amit a parlamenti többség, a Kormány, vagy a miniszterelnök eléje tett, néha hibás helyesírással, de a dr. előtagot véletlenül sem elhagyva egészen addig, míg a leleplezés miatt doktori címét az egyetem vissza nem vonta tőle. Schmittre ez a szolgai magatartás végig jellemző maradt, még a lemondását is csak az őt jelölő miniszterelnökkel való tanácskozás után tette meg. A plágiumbotrányban végig hazudott, kezdve azzal, hogy tagadta az idézet nélküli szövegátvételek tényét, majd miután ez bizonyítást nyert, azzal védekezve, hogy a témavezetők nem figyelmeztették. Ezzel a gyáva magatartásával neki a címet megadó egyetemet rossz hírbe hozta és az egész magyar tudományos közéletnek felmérhetetlen károkat okozott. Nem volt hajlandó észrevenni, hogy
saját képzelt tekintélyét védve - ami már a közvéleményben korábban is a mélypontra süllyedt - Magyarországot nemzetközi téren lejáratja, az ország hitelét, ennélfogva gazdasági esélyeit, erkölcsi megítélését is rontja. Rövid hivatali ideje alatt Magyarországon a Köztársasági Elnöki intézménynek is súlyos károkat okozott azzal, amit lemondóbeszédében végül elismert: "Magyarország alaptörvénye szerint, amelyet magam láttam el kézjegyemmel, az államfő kifejezi a nemzet egységét. Ezen rendelkezés számomra azt jelenti, hogy ebben a helyzetben, amikor személyes ügyem nemzetemet inkább megosztja, mint egységesíti,
kötelességemnek érzem, hogy szolgálatomat befejezzem, elnöki mandátumomról lemondjak". Emellett súlyos károkat okozott a sportolók megítélésének, akikről a közvélemény azt tartja, hogy kivételezett személyek, akik a diplomájukat, tudományos fokozatukat (ha van) tényleges, komoly munka nélkül kapják meg, a sportpályán elért
eredményeik alapján, formális eljárások keretében sportpályafutásuk után további karrierjük elősegítése érdekében.
Az egész ügyben nem Schmitt személye az érdekes, - elvégre ő csak egy bábfigura volt, akit különösen az utóbbi időben sem idehaza, sem külföldön senki nem tartott sokra - hanem az, hogy végkifejlete a Fidesz-KDNP koalíció első súlyos és látványos veresége. És vereség ez
mindazok számára, akik a rendszerváltást tudatosan akarták, támogatták és végrehajtották, magában foglalva az MSZP, MDF, MIÉP, Kisgazda, szociáldemokrata párttagokat, valamennyi akkor alakult kisebb-nagyobb pénzleső pártformációt, s a mindezekkel hallgatólagosan egyetértő tömegeket, akik szavazataikkal a rendszerváltáshoz hozzájárultak. Csak kevesen maradtak, akik határozottan ellenálltak, kommunista elveikhez hűen a Munkáspártot választották, s azóta is a tőke hatalmának korlátozásáért küzdve töretlenül kitartanak, mindennapjaikban pedig harcolnak a közösségi társadalom megteremtéséért.
Mert mi is volt a rendszerváltás célja, s mára mi lett az eredménye? Nem más, mint a kapitalizmus restaurációja a Szovjetunió tagállamaiban, Magyarországon és a szocialista államokban, amit az USA, Európa, és a világ tőkés körei készítettek elő, finanszíroztak és
aminek hasznát azóta is a saját céljaik érdekében kamatoztatják. Az alapvető cél a kapitalista országok globális téren beszűkült piacainak új piacokkal való bővítése volt. Ehhez indokként szolgált a kapitalista Nyugat és a szocialista Kelet közötti antagonisztikus, kibékíthetetlen ideológiai ellentét, amit az ún. "szabad világ" a kommunizmus elleni propaganda eszközeivel a médiákon keresztül állandóan sulykolt az emberek fejébe. Ezt az ideológiai harcot a
gyakorlatban gazdasági téren a szocialista országoknak nyújtott hitelekkel való tudatos eladósításával, technológiai téren a fegyverkezési verseny állandó fokozásával folytatta addig, míg ezek az országok a hiteleket már nem tudták törleszteni, a Szovjetunióban pedig a hadsereg technikai fejlesztésére fordított költségek a dolgozó nép életszínvonalának emelését már nem tették lehetővé. Mindez a szocialista országokban meglévő belső ellentéteket is egyre fokozta. A XX. század végén, a 90-es évekre ezek a belső ellentétek lehetővé tették a cél elérését a Nyugat számára, amit nagy erejű jobboldali ideológiai támadásban használtak ki, amit úgy alakítottak, hogy a rendszerváltás a nép akaratának tűnjön a világ szemében is. A háttérben pedig támogatták az ellenzéki, másképp gondolkodó, sőt bomlasztó tevékenységet folytató személyeket és csoportokat a kommunista pártokon belül, majd finanszírozták a szerveződő jobboldali pártokat az állam keretei között.
A rendszerváltás eredményei mára még a Nyugat számára is lesújtóak. A fő célt ugyan sikerült elérni, a piacokat jelentős mértékben bővítették Keleten. A Szovjetunió helyett egy nacionalista Oroszországot sikerült létrehozni, körülötte olyan "független" nemzetállamokkal, melyek saját nacionalizmusuk talaján állandóan szemben állnak elsősorban Oroszországgal, de esetenként egymással is.. A volt szocialista országok egy részét sikerült bevonni az Európai Unió és a NATO szervezeteibe, amelyekben politikailag és katonailag ellenőrizhetők, irányíthatók és kordában tarthatók. A tőke beáramlott ezeknek az országoknak a gazdaságába, ugyanakkor a profitot a tőkés körök használják fel, a legkevésbé közösségi, össztársadalmi, hanem főképp saját gazdagodási céljaikra. Katonailag ezeket az országokat
csatlósként használják saját célú háborúikban Irak, Afganisztán és a volt Jugoszlávia területein. Ugyanakkor mára látható, hogy az EU pénzügyi válságba süllyedt, az USA gazdasági-politikai ereje megroppant, az új EU tagországok pedig egyre inkább szembe kerülnek az őket beléptető tőkés országok Európai Uniójával. A beléptetett országok egyre nagyobb külső és belső adósságállományokat "termelnek", aminek következtében belső feszültségeik egyre nőnek, a közhangulat egyre inkább EU ellenes, amit a Kormányok etnikai ellentétek irányába igyekeznek terelni, a szélsőjobboldali pártok pedig nyíltan kihasználnak..
Magyarország a rendszerváltás eredményeképp az eltelt több, mit húsz év alatt gazdaságilag folyamatosan degradálódott, szellemileg degenerálódott, erkölcsileg demoralizálódott, s ez a folyamat ma is töretlenül tart.
A gazdasági degradálódás a szocializmus évtizedeihez képest abban nyilvánul meg, hogy megszűnt a magyar mezőgazdaság és ipar versenyképessége, a hatékony termelőszövetkezeti rendszer szétverése és az állami gazdaságok megszüntetése nyomán a mezőgazdasági termelés visszaesett, a magyar áruk sem minőségben, sem árakban nem
versenyképesek a nagy áruházláncok által kínált külföldi termékekkel, sem a belföldi, sem a nemzetközi piacokon. A jelentős eredményeket elért, nemzetközi ipari termelő vállalatok az ellenőrizetlen privatizáció során megszüntetésre kerültek, tőkeerős külföldi nagyvállalatokkal vegyes-, vagy hazai magántulajdonú vállalati formában rt.-kké, kft.-kké estek szét, ezek közül a kisebbek hamarosan tömegével mentek csődbe. A privatizáció a nemzetközi és hazai tőkések
szabad rablásának nyújtott terepet. Ennek eredményeképp eltűntek olyan nagy létszámú munkaerőt foglalkoztató vállalatok, mint a csepeli, diósgyőri és dunaújvárosi kohászati- és vasművek, az autóbuszgyártó IKARUSZ, a vasúti járműveket gyártó GANZ-MÁVAG, és győri Vasúti Járműgyártó Vállalat, az erőművi berendezéseket gyártó Láng Gépgyár, a híradástechnikai eszközöket gyártó VIDEOTON, a világítástechnikai termékeket gyártó Egyesült Izzó, és még számos, a világpiacon termékeivel tekintélyt élvező textilipari, vegyipari nagyvállalat, bezártak a szén-, bauxit- és ércbányák, a sor hosszú. Ezzel együtt
mind a mezőgazdasági, mind az ipari nagyvállalatok megszűnése a háború előtti, Horthy-korszakra emlékeztető, vagy azt meghaladó szintű munkanélküliséget eredményezett. Természetesen ezt meglovagolva, az olcsóvá vált, ugyanakkor szakképzett munkaerőnek és az állami támogatások, adókedvezmények rendszerének köszönhetően a multinacionális nagyvállalatok szívesen telepedtek meg Magyarországon, de csak addig maradva, míg az adókedvezmények le nem jártak, vagy további támogatást kapacitásbővítés hiányában nem kaphattak, vagy a nemzetközi piaci versenyben elfoglalt helyzetük nem romlott, ezek a
cégek a számukra kedvező pillanatban az államnak semmilyen kárpótlást nem nyújtva távoztak. Erre azonban Magyarország semmilyen kikötést nem is tett a velük kötött szerződésekben. A dolgozók, alkalmazottak pedig jobb esetben minimális végkielégítéssel, vagy akár anélkül utcára kerültek.
Szellemi téren a degenerálódás azt jelenti, hogy a kultúrának piaci alapokra való terelése következtében az emberek műveltségi szintje nagymértékben esett, gondolkodásmódja szűklátókörűvé satnyult, viselkedésmódja agresszívvé, vagy kétségbeesetté vált. Az
agresszivitás a súlyos, emberellenes bűncselekmények számának nagymérvű emelkedésében, a kétségbeesés a depressziós betegségek, öngyilkosságok számának növekedésében jelentkezik. A magyar nép kulturális visszaesésének okai, hogy a kulturális termékek árai magas szintre emelkedtek, nagy tömegeknek elérhetetlenné váltak. Egyúttal a kulturális ágazatokban számos, magasabb szellemi értékeket közvetítő szolgáltatás visszaesett, átalakult vagy megszűnt. A TV csatornák kereskedelmi jellegüknél fogva silány kulturális színvonalú,
elsősorban külföldi tucat termékeket ömlesztenek az emberek számára a képernyőkön, többek között azért, hogy a nézők lehetőleg minél kevesebbet gondoljanak a helyzetükön, mindennapi, megoldhatatlan problémáikon, másrészt, hogy minél nagyobb bevételekre, profitra tegyenek szert. Szórakoztatásként primitív sorozatokat és a "sztárrá" válás ígéretével kecsegtető versenyeket szerveznek, aminek lényege, hogy látszólag a nézők véleményét is bevonva az értékelésbe, a sztárcsinálás részesének érezhessék magukat, ugyanakkor a győzteseket a zsűrik elfogultan választják ki, nemegyszer elég átlátszó módon.
Ennél súlyosabb jelenség, hogy a mezőgazdaságban és az iparban a nagy hagyományokkal rendelkező magyar termelő egységek megszüntetésével az ezekben felhalmozott szakértelemmel rendelkező szakmunkás réteg, az innovációs tevékenységet folytató mérnök gárda jelentős része munkanélkülivé vált, majd kénytelen lett más szakágakban alacsony
színvonalú munkakörökben elhelyezkedni. Végeredményben ez a felelőtlen piacorientált foglalkoztatáspolitika Magyarország versenyképességét tovább rontotta, ezzel az ország gazdasági visszaesését fokozta. Jellemző, hogy a mai Fidesz-KDNP kormány tagjai jogászvégzettségű egyének, akik a saját szakmájukban sem dolgoztak korábban, vagy csak
formálisan, és olyan kis ideig, ami nem elégséges ahhoz, hogy komoly szellemi teljesítményt mutassanak fel. Szerepük elsősorban politikai, nem pedig szakmai. Természetesen sem mezőgazdasági, sem ipari-technológiai tapasztalattal, hozzáértéssel nem rendelkeznek még
e területek jogi vonatkozásaiban sem, így azután egymásután hozzák a belső ellentmondásokkal terhes, menetközben módosításokra szoruló törvényeket. Az Alkotmány helyett önkényesen Alaptörvénynek elkeresztelt szöveghalmaz számos helyen nem állja meg a helyét jogilag, s folyamatosan kritikának van kitéve úgy a hazai jogász szakma, mint az EU részéről. Ugyancsak hiányzik a szakmai hozzáértés gazdaságpolitikai, igazságügyi, oktatás- és egészségügypolitikai területeken is. A családpolitikai intézkedések gazdaságilag nincsenek
megalapozva, előrevivő, a fiataloknak perspektívákat nyújtó ifjúságpolitika pedig egyáltalán nem létezik. Ennek megfelelően az egyetlen perspektíva számukra az elvándorlás, külföldön való letelepedés. A Kormány részéről minden téren felelőtlen kapkodás tapasztalható.
A demoralizálódás okai az embereknél a politikusok, közéleti szereplők, vállalkozástulajdonosok szavahihetőségének, erkölcsi hitelének elvesztése; a létbizonytalanság, és a mindezek miatti általános pesszimizmus. A Kossuth Rádióban minden nap a "Hírek" előtt ez a jelszó, vagy reklám jellegű mondat hangzik el "Kossuth Rádió, a
szavak ereje!". A rádió menedzserei, szerkesztői nem veszik észre, hogy a szavaknak önmagukban semmilyen ereje nincs, mert a szavaknak elsősorban hitelének kell lennie, ahhoz, hogy valamilyen cselekvésre, vagy magatartásra ösztönző erejük is legyen. A hírekben szereplő politikusok szavainak az eltelt több mint húsz évben elveszett minden
hitele, annyiszor szegték meg ígéreteiket, annyiszor mondták, hogy "jövőre már felfelé ívelő pályára kerül az ország", ami ez idáig nem történt meg; "nem lesznek megszorítások", ezzel szemben mindig bekövetkeztek; "a nyugdíjak reálértéke nőni fog", ezzel szemben folyamatosan csökken stb.; a miniszterelnök pedig nemrég egyenesen kijelentette, hogy "ne arra figyeljenek, amit mondok, hanem azt nézzék, hogy mit teszek". Tevékenységének az eredménye pedig egyértelműen negatív, flegmaságával, harcias kijelentéseivel nemzetközileg is elvesztegette a szavahihetőségét, akik őt figyelik, egyértelműen tapasztalták, és megírták, hogy mást mond külföldön, a tárgyaló partnereinek, és ennek pontosan az ellenkezőjét, idehaza a magyar állampolgároknak. Magyarországot mérvadó nemzetközi hitelminősítők "bóvli" kategóriába sorolták, azaz figyelmeztették a potenciális befektetőket, hogy a Magyarországban való befektetéseik kockázatos; az EU Magyarország ellen kötelességszegési eljárást kezdeményezett, ezenkívül számos jogi vonatkozású kérdésben kifogással élt és ma már vizsgálatot folytat, aminek következtében az IMF-el még folyó tárgyalások el sem kezdődhetnek, nemhogy megállapodás jöhetne létre. A miniszterelnök a választási győzelmet "fülkeforradalomnak" titulálta, majd valmiféle "szabadságharcba" kezdett, aminek eredményeképp mára elvesztette a pártjára szavazók felét, nemzetközi téren pedig az ország összes lehetséges partnerét. Tette ezt olyan hangnemben és stílusban, ami sértő az EU Bizottság, az IMF vezetői, továbbá az USA kormányának tagjai számára, annak ellenére, hogy
többször szóban és írásban figyelmeztették, hogy jobb tenné, ha figyelembe venné kifogásaikat a demokrácia elveinek be nem tartása vonatkozásában. A miniszterelnök válaszul kijelentette, hogy "Brüsszel nem Moszkva, hogy beleszólhasson az ügyeinkbe", továbbá "nem leszünk gyarmat" és meghirdetett egy "függetlenségi háborút". A FIDESZ vezetői hasonló cinikus, lekezelő és az állampolgárokat megalázó kijelentéseket zúdítottak az emberekre. Meg is lett a szavak ereje; a múlt évben a különböző szakmai ágazatokba tartozó emberek számos
tömegtüntetésen az egymással való szolidaritás érzésével vettek részt, fejezték ki elégedetlenségüket, adtak hangot felháborodásuknak, követeltek egy újabb Köztársaságot, miután a jelenlegit illegitimnek nyilvánították. Persze ezek csak szavak voltak, a baloldalinak
nevezett ellenzéknek esze ágában sem volt ezeknek a demonstrációknak az élére állni, az ellenzéki harcban összefogni, nekik elfogadható a kapitalizmus, csak ők legyenek benne hatalmon. Ezeknek a tüntetéseknek az ellensúlyozására a FIDESZ és más jobboldali pártok ú.n. béketüntetésekkel álltak elő, melynek résztvevői részben a máig be nem tartott ígéretekben naivan bízók, továbbá elvakult szocializmus ellenes állampolgárok, másrészt külföldről verbuvált soviniszta nézeteket valló csoportosulások tagjai voltak. Mindezeken kívül a politikusok körében több mint húsz év alatt olyan mértékben elburjánzott a korrupció, hogy az igazságszolgáltatási szervek, a köztörvényes bűnözés szintjének emelkedése mellett nem bírják kapacitással, a különböző típusú perek hosszú évekig tartó elhúzódása tovább gyengíti az állam ereje iránti bizalmat, sérti az állampolgárok igazságérzetét, rombolja morális érzékét.
Az erkölcsöket az egyházaknak kellene elsősorban óvniuk, ápolniuk, s ebben a hívőknek példát mutatniuk. A rendszerváltást követően azonban a keresztény egyházaknak a legfőbb gondjuk anyagi és politikai erejük növelése volt, amit állami támogatások megszerzésében a szocializmus évtizedeiben állami kezelésben lévő vagyontárgyak visszaszerzésével oldottak meg, mára pedig az államéletbe való nyílt beavatkozásban látnak. Ennek érdekében az ige hirdetésére hivatott papjaik nem átallottak a szószékről is politikai beszédeket tartani. Emellett számos, elsősorban külföldről beáramlott, a vallásos hitet saját anyagi haszonra váltó gyülekezet és szektajellegű szervezet is megjelent, melyeket az elszegényedő, a politikából, és a keresztény egyházakból kiábrándult, megkeseredett emberek tömegei támogatnak. A keresztényi szeretet és megbocsátás elvével ellentétben mindezek együttesen más meggyőződésű embertársaikat nyíltan támadják, híveiket ellenük való gyűlöletre uszítják, ugyanakkor egyházi adókat hajtanak be tőlük. Nem zavarja őket, hogy mindez szöges ellentétben áll a krisztusi tanítással, aminek lényege a felebaráti szeretet és
megbocsátás, s amit egyházi iskolákban gyerekeknek tanítanak, s aminek tanítását a hittan keretében kötelezően, állami iskolákban is be akarnak vezetni.
Fentiekben csak vázlatosan elemzett, Magyarországon a rendszerváltás eredményeképpen bekövetkezett, s napjainkban is folyamatban lévő gazdasági degradálódás, szellemi degenerálódás és erkölcsi demoralizálódás főbb jelenségeit és okait áttekintve, összefoglalásként megállapíthatjuk, hogy Magyarország a külföld szemében egy megalázott országgá vált. A megaláztatás a Fidesz-KDNP és más jobboldali pártok állításával szemben nem a Nyugat részéről történt, hanem elsősorban a magyar jobboldali liberális politikusok
tették meg és folytatják a magyar dolgozó néppel szemben, akik ezt nap mint nap tűrik, elszenvedik és ami miatt helyettük más államok polgárai előtt szégyenkezni kényszerülnek. Felmerül a kérdés, hogy a ma mélységesen megosztott, kizsákmányolt, megalázott magyar nép elnyomott munkásosztálya, megnyomorított parasztsága, öntudatos értelmiségi rétegei, mikor ébrednek rá, hogy egy valóban baloldali frontban egyesülve kell harcolniuk kell a jogaikért, mert a kapitalizmus polgári demokráciájától már nem várhatnak semmit. A tét nagy, mivel ha nem történik meg egy haladó irányultságú rendszerváltás, akkor maga Magyarország sorsa pecsételődik meg, elbukik, szétesik, és eltűnik a történelem színpadáról.
Ma Magyarországon egyetlen valódi baloldali párt létezik, működik és küzd az elnyomottak jogaiért, s ez a Magyar Kommunista Munkáspárt. Ez a párt tud egy baloldali mozgalom élére állni és képes a kapitalista rendszert leváltani egy valódi néphatalmi rendszerrel. Egyedül az MKMP rendelkezik történelmi ideológiai alapokkal, ami nem csak azt fogalmazza meg, hogy "mit tagad", hanem azt is, hogy "mit igenel", vagyis történelmi perspektívát nyújt a változtatásért küzdő tömegeknek, hogy győzelmük után milyen államrend keretében, milyen
gazdasági, szellemi, erkölcsi biztosítékokkal dolgozhat, élhet majd tovább a békés körülmények között. Ez a párt rendelkezik olyan történelmi mélységű tapasztalatokkal, benne az eltelt több mint húsz év tapasztalataival, melyek alkalmassá teszik egy baloldali mozgalom
sikeres vezetésére. Ma az MKMP-t ellenfelei igyekeznek elszigetelni; legszívesebben kihalásra ítélnék, vezetőit bíróság előtt látnák, tagjait más pártokba csábítanák. Ez az igyekvésük azonban húsz éve sikertelen, a párt ma is él, míg az olyan pártok, melyek legfeljebb
sekélyes, pillanatnyi "ideológiával" rendelkeztek, melynek alapján csak azt tudták harsogni, hogy "mit nem", de jövőképnek csak a kapitalista, polgári demokrácia különféle ábrándképeit voltak képesek követőik elé a láthatárra festeni, mára szétforgácsolódtak, a magyar közvélemény előtt leszerepeltek és rövid idő alatt megszűntek létezni.
Ma az MKMP-től a jobboldal kifejezetten fél, és félelme nem alaptalan. A napjainkban öntudatosodó fiatalok egyre többen fordulnak a párt felé és lépnek be soraiba. Lesznek, akik folytatják a harcot majd akkor is, ha ma az idősödő korosztály már átadja a helyét az új nemzedéknek.
2014. április 7.
Dr. Erdész Károly
