2012. június 6., szerda

Ismét van Baloldali Front Debrecenben

Beerősít a Baloldali Front Debrecenben!
Majd' egy éves szünettel hátunk mögött, de újra megalapítottuk a Munkáspárt ifjúsági szervezete, a Baloldali Front debreceni szervezetét. Korábbi próbálkozásainkat hol a Demokratikus Koalíció friss szívóereje, hol a Front ellen tevékenykedők tisztességtelenségei árnyékolták be. Ám most ékes bizonyítéka az újraalapítás annak, hogy ahol egyszer az eszme megveti a lábát, onnan nem üldözik el soha.
A régi-új szervezet továbbra is vár minden érdeklődő, nyitott személyt, írhattok nekünk e-mailben (info@baloldalifront.hu), vagy keressétek a helyi kapcsolattartót, Kiss Istvánt a facebookon!
Nagy Judit, a Baloldali Front elnöke

Thürmer Gyula blogja: Balszemmel 285.


Rémálom
Sokat ehettem vacsorára. Nyilván ezért álmodtam múlt szombat éjjel, hogy én vagyok Angela Merkel, és éppen az amerikai elnök üdülőhelyén vagyok. Az egész olyan ciki volt. Kezdve azzal, hogy mit vegyek fel. Obama kitalálta, hogy a nyolc legerősebb gazdasági hatalom vezetői éppen Camp Davidben találkozzanak, úgymond, kötetlenül. Attól, hogy az Obama ingujjra vetkőzik, nekem nem lesz könnyebb. Németország kancellárnője nem vetkőzhet a világ semeláttára ingujjra, illetve sehogy sem. Kivetkőznie sem lehet magából, pedig lenne miért. Ez az Obama azt gondolja, hogy ő a világ ura, sőt Európa ura. Európa pedig az enyém. Most nyeljem le, hogy csak úgy lehetek Európa ura, ha úgy egyebekben elfogadom az amerikaiakat császárnak? Na, azért megmutattam nekik, hogy nálam stabil a helyzet, nem úgy, mint náluk. Én ötezer rendőrt küldtem Frankfurtba, zárják csak le a banknegyedet, nem lehet itt mindenféle tüntetőknek okoskodni. Na mindegy, most megyek inkább a meccset nézni. Megmutatjuk Cameronnak, meg az összes angolnak, hogy ha valaki tud valamit a fociról, hát azok mi vagyunk, a németek. Ez a Cameron egyébként nem rossz srác, csak ne kérkedne annyira azzal, hogy Obamával puszipajtások. A meccs jó, a bajor fiúk jól játszanak, csak az Abramovics ne vigyorogna állandóan a tribünről. Te, lehet, hogy ez  a Putyin beépített embere, s vele akarja meggyengíteni a NATO egységét? Na, mindegy, győznünk kell! Mi van? Döntetlen? Most jönnek a tizenegyesek? Nézd, most meg az Obama is azzal jön, hogy ő is látni akarja. Mi van? Veszítettünk? Hogy intézte el ezt az Obama?

Egy protokollos búcsúlevele

Kérem a miniszterelnök urat, szíveskedjék elfogadni lemondásomat a kormány nyakkendőfelelőse tisztségéről. Baj lesz ebből! Ezt már régen megmondtam. A NATO komoly dolog. A NATO-csúcs nem egy barátságos öregfiú-meccs Felcsúton, hanem a demokratikus világ biztonsága felett őrködő kiválasztottak találkozója Chicagóban. Ide öltözni kell, barátom! Persze, mi kis ország vagyunk. Még köztársasági elnökünknek sem jut egy új öltönyre  a beiktatási ünnepségen, de a NATO-csúcs az mégis más. Itt még a nyakkendő is számít. Sőt, az számít igazán. Merkelnek könnyű, neki nem kell nyakkendő, bár egy kis fekete-sárga-piros masni megdobná a hangulatot. De milyen színű legyen a nyakkendő? A Fidesz vezérkara imádja a kéket. Meg az egységet. Ezért gyakran mindenkin kék van, kivéve, ha Orbán leveszi, mert akkor nagyon résen kell lenni. Egy tévesen fennhagyott nyakkendőt félre lehet érteni, és akkor jön a kormányátalakítás, meg hasonló kellemetlenségek.
A külföldieknél nem lehet tudni. Múltkor itt volt a kínai miniszterelnök-helyettes. Na, vele eltaláltuk. Rajta is kék volt a nyakkendő. Navracsics Tiboron is. igaz, másnap a kínain már bordó volt, de biztos azért, mert már az EU-ba készült. A NATO azért nem Kína. Ott nincsenek ott a kínaiak. Még!
Milyen nyakkendő lehet Obamán? Biztos vesz nyakkendőt, mert egy dolog kint a dácsán, Camp Davidben, más dolog bent a városban. Na kérem, bordó vagy kék? Csíkos vagy pöttyös, netán sima? Politikai szempontból nézve azt kell mondanom, hogy a magyar kormány az elmúlt hónapokban sok kritikát kapott az amerikaiaktól. A nagykövet asszony naponta fejezte ki aggodalmát a magyar demokrácia állása miatt. Lehet, hogy mindez a kék nyakkendő miatt volt? Lehet, hogy túlságosan kilógunk a sorból? Ez így nem maradhat! Vissza kell térnünk a piacgazdaság, az euroatlanti barátság értékeit ápoló kormányok sorába, és ezt nyakkendőnknek is ki kell fejeznie. Legyen bordó! Az nem kék, és főleg nem vörös. Legyen bordó!
Utóirat: a magyar delegáció minden tagján bordó nyakkendő volt. A NATO főtitkárán kék, csíkokkal, az amerikai elnökön kék, pöttyökkel. Kérem lemondásom azonnali elfogadását és özvegyem tájékoztatását.

Jelentős ország

Dagad a mellem a büszkeségtől. Hogy írta Majakovszkij? „Olvassátok, irigyeljetek: én a Szovjetunió polgára vagyok!” Ja, bocs, én Magyarország állampolgára vagyok. Jól megmondta miniszterelnökünk a sok bürokratának, hogy mi nem valamilyen földrajzi csodabogár vagyunk, hanem egy olyan ország, amely bár sok nehézséggel küszködik, de mindenki látja, hogy tele van életerővel, mindenki látja, hogy jelentős ország vagyunk. Igen, így van! A munkanélküliség növekedésében szépen haladunk, a munkahelyteremtésben nem annyira. De például az élelmiszerárak emelkedésében már meg is előztük az összes EU-oszágot. Meglátod, ez még csak a kezdet!

Thürmer Gyula blogja: Balszemmel 284.


Jó, de ki az osztrák?

Új köztársasági elnökünk új magyar kiegyezést hirdetett beiktatási beszédében. Jó, rendben! Bár megmondom őszintén, hogy engem zavar, amikor történelmi fogalmakat akarnak a mába átültetni. A kiegyezést ugyanis Deák Ferenc, stipi-stopi, már lefoglalta. Régen, még 1867-ben. Ezt illik tudni, kivéve a bolognai rendszerben végzetteket, őket modern és nagyon európai oktatásunk már nem terhel ilyen tök fölösleges adatokkal.
Szóval, a kiegyezés Deák értelmezésében nem azt jelentette, hogy magyar és magyar kiegyezzen, hanem hogy osztrák és magyar kompromisszumot kössön egymással. Szó sem volt arról, hogy Deák, Andrássy és a többi arisztokrata a magyar paraszttal vagy munkással egyezzen ki. Hogy juthat ilyen eszedbe? Az osztrák és a magyar arisztokrácia egyezett meg egymással, hogy ezentúl közösen uralkodnak osztrák és magyar paraszton egyaránt, s persze a nem államalkotó nemzeteken, mint a horvát, a román, a cseh, meg ilyenek. Mindkettőnek megvolt a következménye is, az egyiké a forradalom, a másiké Trianon.
De kivel akar kiegyezni köztársaságunk újdonsült elnöke? Bizonyára nem a dolgozó tömegekkel, a rendszerváltás és az EU-csatlakozás veszteseivel. Ha így lenne, akkor a miniszterelnök nem éltette volna a héten a milliárdosokat. Ha széles társadalmi kiegyezést akarnának a középosztály és a dolgozók között, akkor legalábbis egyenlően osztanák meg a terheket, vagy mondjuk megadóztatnák a gazdagokat. Áder elnök úr azonban elárulta a titkot. A cél az, hogy hazánk nyugatosan polgárosodjon. Így már világosabb! Bár még mindig kérdés, hogy kivel lesz a kiegyezés. Nem kétlem, hogy elnök úr, aki még Bologna előtt járt egyetemre, tudja, mi is történt valójában 1867-ben. Akkor pedig a legmélyebb tisztelettel kérdezném: ma ki az osztrák?

A tőkés válság és a mellénygomb

Hát igen. Kiegyezés, Deák Ferenc, Andrássy Gyula, Eötvös József, micsoda emberek voltak! Beleolvastam minap Deák írásaiba. Te, ez egész egyszerűen felháborító! Betiltanám őket, mint bolsevik propagandát. Hogy jön ahhoz Deák, még ha százszor is a haza bölcse, hogy akár utólag is kioktassa korunk nagyjait? Hogy lehet olyat mondani, hogy „a hatalom csak eszköz, végcél a népek boldogítása”? Vagy micsoda övön aluli szocliberál támadás olyat kitalálni, mint amilyet ez a Deák kitalált: „ha tőlem függene, a sajtótörvények csak egy paragrafusa volna: hazudni nem szabad”. A mi sajtótörvényünk, na, az ég és föld, megirigyelnék Deákék.
Na de a mellénygombtól aztán végképp bepipultam. Válságos időket élünk, tárgyalunk az IMF-fel, Kínával, meg ki tudja, kivel, és akkor öltözködésre oktatják a mi vezetőinket! „A rosszul gombolt mellényt újra ki kell gombolni – mondja Deák. Micsoda pimaszság! A saját mellényedet gombolgasd, ne az enyémet!

A nagy osztozkodás

Májusban Chicagóban ülnek össze a NATO-országok vezetői. Választási év van, ráadásul Chicago Obama szülővárosa, úgyhogy az amerikaiak nagyon igyekeznek, hogy mindenki elégedetten menjen haza. Lesz sajtburi bőven, és mindenki lefotóztathatja magát Obamával. De mást is kell adni, mivel ha hiszed, ha nem, a NATO-országok sem csak Isten áldásából élnek, és kis pénzüket azért költik fegyverekre, hogy az valahol kamatozzon. Mondjuk Afganisztánban! Az USA 90 ezer katonát tart fenn Afganisztánban, és a NATO-országok még 36 ezret. Az USA kéthetente 4 milliárd dollárt költ erre, de megéri. A katonákat eteni, itatni, ruházni kell, nem beszélve a fegyverekről és a gyógyszerekről. Egy jó kis háború, bizony, bizony, a válság leküzdésének jól bevált módszere. A baj az, hogy már mindenki menne haza. Pár éve ugyan megállapodtak, hogy együtt jöttünk, együtt is megyünk, de már látszik, hogy pont a nagyok akarnak észrevétlenül kisuhanni, az nagolok, a franciák, az ausztrálok. Hende Csabának ilyen eszébe se jutna, mert benne egy Jány Gusztáv veszett el, s szent meggyőződése, hogy a magyar katonák nélkül összeomlana a NATO biztonsága, s egyébként is, egy életünk, egy halálunk, éljen a végső győzelem!
Most jön a nagy trükk. Úgy kell a nagy háborút folytatni, hogy hivatalosan nem lesz háború. Mi szépen kivonulunk, de csinálunk egy afgán hadsereget, az cirka 176 ezer ember. Hozzá még egy kis rendőrséget, az is 143 ezer. Ez a jó sok éhes száj, lehet etetni, itatni, fegyverekkel ellátni. Chicagóban lesz a nagy osztozkodás, A nagyok eldöntik, hogy kinek mennyi jut a békés újjáépítésből, a természeti kincsek kiaknázásából, vagy akár csak iskolák építéséből. A katonák után jönnek a magántőkések, és marad katona, aki vigyáz rájuk.
Úgyhogy, ahogyan Osztap Bender mondja a Tizenkét székben: „Esküdt urak, az ülés folytatódik!”

Előre lejátszaná a Fidesz a választásokat

A minden korábbinál nagyobb bizonytalan tábor távol tartása, valamint a vidéken élők és a nyugdíjasok teljes kizárása lehet a célja a választásokat megelőző előzetes regisztráció 2014-es bevezetésének. Az, hogy a Fidesz aktuális pártpolitikai érdekei miatt átlépi az általános, egyenlő és titkos választójog demokratikus alapelvét, már az új választójogi törvény tavalyi elfogadásakor is látszott.
A törvény megalkotásakor ugyanis "félszavazatossá" tették a nemzetiségi identitásukat vállaló, kisebbségként voksolókat (ők az országos listára nem szavazhatnak majd), valamint a határon túliakat. Most azonban már a magyarországi lakóhellyel rendelkező választásra jogosultak közül is kiszűrnék a nekik nem tetszőket.
Nemrég - mint megírtuk - felmerült, hogy a választási eljárási törvényben szűkítsék az általános választójogot, és előzetes regisztrációhoz kössék a voksolást. A hivatalos indoklás szerint így az aktív választópolgárok dönthetnének az ország sorsáról. Csakhogy korábban már Kövér László fideszes házelnök is arról beszélt, hogy "egy előzetes regisztráció kizárja a kocsmai szavazást", és ezt mondta Kósa Lajos is, amikor a Fidesz-alelnök a hétvégén a Duna Tv-ben közölte: 2002-ben azért volt magas a részvétel, "mert az MSZP olyan embereket vitt el szavazni, akiknek nem volt világos képük az ország jövőjéről, de kisebb ellenszolgáltatásért hajlandóak voltak voksolni". Néhány hete pedig a Népszabadságnak vallott névtelenül, ám meglehetős őszinteséggel egy fideszes politikus arról, hogy szerintük az előzetes regisztrációs kötelezettség kiszűrheti, hogy "a választási kampány finisében az ellenfelet démonizáló, lebutított kampányszövegekre vevő vadbarmok" elmenjenek voksolni.
Érdekes, hogy a múltban épp Kövér állt elő a "kisebb ellenszolgáltatás" ötletével, hiszen a mai házelnök még 2010-ben egy vidéki lakossági fórumon értekezett arról: "Van Csehországban egy párt (...) ez a párt azt az ötletet találta ki, hogy mindenkinek van szavazati joga természetesen, demokráciában sajnos - nem sajnos, ízlés kérdése, ez így van. Az akadémikusnak is, meg az analfabétának is, a gazembernek is, a börtönben lévő embernek döntő többsége szavazhat tehát. (...)
De azt találtam ki, hogy legyen mindenkinek szavazati joga természetesen, de adhassa el az államnak. Az állam kijelöl egy fix összeget. Egy ötletszerű összeget, mint a mindenkori minimálnyugdíj összegét kijelöli. Aki ezért le akar mondani a szavazati jogáról, visszaviszi a kis kopogtatócéduláját, megkapja a pénzt, aztán menjen Isten hírével, kész. Bizonyos értelemben mindenki jól jár. Azok, akik kapnak ezért néhány ezer forintot, azok azért járnak jól, mi meg megszabadulunk azoktól, akik tulajdonképpen másképpen adják le a voksukat."
Szakértők szerint mivel - ellenfeleivel szemben - a Fidesznek van és lesz is pénzre arra, hogy elvigye szavazóit a regisztrációra, majd tovább kampányoljon, ez az intézkedés meghatározhatja a választások eredményét is.