2012. november 15., csütörtök

Az MSZF puszta jelenlétével ismét megakadályozott egy árverést

Előállítás és hatósági eljárás a terhes asszony védelmében kiállók ellen
Budapest, 2012. november 15. csütörtök
A hatóságok előállítottak egy személyt, és eljárást indítottak egy másik ellen azok közül, akik csütörtök délelőtt békés tüntetés keretében álltak ki a nyolc hónapos terhes asszony mellett, és sikerült elhárítaniuk a kilakoltatás közvetlen veszélyét a várandós asszony feje fölül - számolt be a történtekről a Magyar Szociális Fórum (MSZF).
Simó Endrét, az MSZF alapító szervezőjét a helyszínen rendőrök igazoltatták. Közölték vele, eljárást indítanak ellene, mert be nem jelentett tüntetést szervezett a Berki és Társai árverező cég Budapest, IV. kerületi irodája előtt, tudvalévően azzal a céllal, hogy megakadályozzák, nehogy elvehessék a fedelet annak a 33 éves áldott állapotú asszony, és 14 éves kisfiát egyedül nevelő 43 éves nővérének a feje fölül. Egy másik tüntetőt azért állított elő a rendőrség, mert trikóján népköztársasági címerrel jelent meg a helyszínen, benne a címer részét képező közismert vörös csillaggal.
Az eljárást kezdeményező rendőrrel folytatott beszélgetésén Simó Endre fotóriporterek és TV kamerák jelenlétében higgadt stílusban megkérdezte az intézkedő rendőrtől, tisztában van-e azzal, miért vannak itt. A rendőr kitérő válaszára Simó az eljáró hatósági személy szemébe mondta a következőket: "Azért vagyunk itt, mert meg akarjuk védeni a kilakoltatástól az itt jelen lévő terhes asszonyt és nővérét, akinek van egy 14 éves kisfia. Az utcára akarják tenni őket télvíz idején. Emberi kötelességünk, hogy kiálljunk mellette, és ne hagyjuk, hogy a jog nevében az utcára kerüljenek. Azt mondták nekünk, hogy senkit sem hagynak az út szélén. Nos, íme, egy terhes nőt akarnak ott hagyni. Önök a velem szembeni eljárásukkal azokat veszik a védelmükbe, akik ki akarják lakoltatni őket, viszont azokat üldözik, akik meg akarják védeni az anyákat. Önnek, rendőr úr, tudnia kell, hogy a Magyar Szociális Fórum senkinek a kedvéért, és semmiféle szabály érdekében nem fog lemondani arról, hogy megvédjen egy anyát és leendő gyermekét a kilakoltatástól. Tovább fog harcolni az élethez való legalapvetőbb emberi jog érvényre juttatásáért Magyarországon".
A Magyar Szociális Fórum megdöbbenésének adott hangot a túlkapás miatt, hiszen az intézkedés arra utal, mintha Magyarországon csak hatósági engedéllyel szabadna megvédeni a kilakoltatástól egy terhes nőt, és egy 14 éves gyereket. Semmiféle európai uniós norma nem írja elő, hogy ne lehessen békés tiltakozó demonstrációt tartani egy olyan helyzetben, amely az életet közvetlenül fenyegető veszély elhárítására irányul, ráadásul az érintett személy is igényli - írják.
Az EU strasbourgi bírósága hónapokkal ezelőtt arról is ítéletet hirdetett, hogy nem üldözhető, aki munkásmozgalmi jelképet visel. (A magyar hatóságok nem hajtották végre az ezzel kapcsolatos törvénymódosítást.) A hírösszefoglaló időpontjában Fodor Istvánt még nem engedték szabadon a rendőrségről.
Pontban 11 órakor a demonstrálók benyomultak a Kemény Gusztáv u. 6. sz. épület első emeletére, és jelenlétükkel meghiúsították az árverezést, hiszen egyetlen érdeklődő sem jelezte vételi szándékát, és tette le a 9 millió körülire becsült jelzálog ingatlan értékének egytizedét: kb. 900 ezer Forintot. Az árverező ugyanakkor tudatta, hogy érdeklődő akad, de nem kívánja megnevezni. Berki árverező elzárkózott a nyilvános szerepléstől, és úgy viselkedett, mintha jogában állna kiutasítani a jelenlévőket az épület folyosójáról, ahol az árverést tartotta. Felszólította az egyik tüntető nőt, hogy azonnal távozzon, de az illető nem távozott, hanem ott maradt. Az árverező nem adott választ arra a kérdésre, miért zárkózik el a nyilvánosság elől egy nyilvános aukción.
A tüntetésen jelen volt a terhességének nyolcadik hónapjába lépett Judit asszony, aki karácsony előtt várja gyermekét. Az asszony köszönetet mondott a társadalmi kiállásért mellettük, és tudatta, nem volna hová menniük, ha elvennék tőlük a lakást.
A Magyar Szociális Fórum nagyra értékeli a szolidaritás megnyilvánulását a testvérpár és gyermekeik lakhatásáért, és példának állítja azok elé, akik félelmükben még mindig inkább otthon maradnak, semmint bátran kiállnának önmagukért és egymásért. Simó bejelentette, hogy figyelemmel fogják kísérni az ügy fejleményeit, és mindent elkövetnek azért, hogy az asszonyok és gyermekeik akkor se kerülhessenek az utcára, ha az embertelenség mégsem ismerne határokat, és gyermekestül az utcára tennék őket.
A Magyar Szociális Fórum szolidaritási akciója vagy harminc rendőr jelenlétében zajlott le, és dél körül ért véget.