2012. május 23., szerda

Avatás után elrejtik az új Kádár-szobrot

Mobil Kádár János-mellszobrot avatnak a volt pártfőtitkár századik születésnapján: az alkotást megrendelő Kádár János Baráti Kör a jelenlegi politikai közhangulatra hivatkozva nem tervezi a szobor köztéren történő felállítását. Inkább a Magyarországi Munkáspárt 2006 egyik párthelyiségében őrzik majd.

NOL| 2012. május 22. 

Mobil Kádár János-mellszobrot avat az egykori pártfőtitkár születésnapjának századik évfordulóján a Kádár János Baráti Kör a Fiumei úti sírkertben – értesült az Index.
A baráti kör a honlapján keresztül is keresett támogatókat a szobor megvalósításához. Mint írták, „ezt a szándékot csak széleskörű összefogással tudjuk, és reméljük megvalósítani”. A mellszobor elkészítését Várhelyi András szobrászművész vállalta, és eddig mintegy félmillió forintba került. A mészkőből készült alkotás ugyan elkészült, de a társaság nem kapta meg az engedélyt arra, hogy Kádár sírja mellett fel is állítsák azt.
Moravcsik Attila, a Kádár János Baráti Kör elnöke az Indexnek elmondta, első körben megkeresték a temető igazgatóját, aki "nem merte vállalni a döntést", de mivel a sírkert állami tulajdon, az igazgató a döntést továbbküldte a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőnek. A vagyonkezelő viszont nem nyilatkozott az ügyben.
A Kádár János Baráti Kör ezért úgy döntött, a május 26-i ünnepségen egy vörös lepellel letakart állványra fogják tenni Kádár mellszobrát, amelyet miután Moldova György író leleplezett, ezt követően a Munkáspártból kivált Magyarországi Munkáspárt 2006 egyik párthelyiségébe visznek majd tovább.
Az Index felvetésére, hogy később hol lesz a pártfőtitkár szobrának végleges helye, Moravcsik Attila azt mondta, nem valószínű, hogy bárhova is kiállítják majd. „Ha meg is adták volna az engedélyt, sokan figyelmeztettek, hogy a jelenlegi politikai légkörben nincs értelme tartósan kint hagyni a szobrot” – jegyezte meg.

 

Így megy ez...

Az ember bedugta a bankkártyát az ATM-be, megadta a kódját, kiválasztotta az összeget, majd az automata kiköpte a pénzt. Matolcsy közben megkapta a tranzakciós adót. Rezgés, pittyegés, megjött az SMS pénzfelvételről. Matolcsy közben megkapta a telefonadót.
Az ember kosarával gyorsan körbesétált a boltban, bepakolta, amit kell, majd röviden eltöprengett a burgonyaszirmok előtt. Nézte, ahogy a neonfény játszik a csillogó zacskókon. Matolcsy közben megkapta az energiaadót. Végül leemelt egy hagymás-tejfölöset, ez még belefér a büdzsébe. Matolcsy közben megkapta a csipszadót.
A pénztár felé vette az irányt, gyorsan bepittyegték a termékeket. Matolcsy közben megkapta az emelt összegű áfát. Szatyorba pakolás, fejben gyors tervezés, még el kell mennie a feleségéért, aki most végezhet épp a postán, befizette a számlákat. Matolcsy közben megkapta a sárgacsekk-adót. Felveszi az asszonyt, aztán mennek a kicsikért, akik a nagymamánál nézik a rajzfilmet. Matolcsy közben megkapta a tévé-előfizetési adót. Slusszkulcs a zárba, felpörög a Suzuki motorja, de villog az üzemanyagszint jelzője, kevés a benzin. Irány a benzinkút, tankolás kétezerért, tíz éve még ötezerért nyomatott bele, de meg kell fogni a pénzt, apránként tud csak tankolni. Matolcsy közben megkapta a megemelt  jövedéki adót.
Befelé a városba, alig vannak a gyorsforgalmi úton, lehet haladni. Matolcsy közben megkapta az útdíjat. Már itt is van, ott integet a felesége a járdán, csak be kéne kanyarodni mellé, felvenni, és menni a kicsikért, délután jön haza az egyetemről a nagyobb gyerek, végre
együtt lesz a család. Matolcsy közben megkapta a tandíjat.
De az embernek valahogy nem akaródzott megállni. Valahogy rohadtul nem volt képes lelassítani, megállni, beletörődni, az életét Matolcsynak elutalni. Elöntötte az agyát a vörös köd, tövig nyomta a gázpedált, a Suzuki az elmúlt tíz évben talán még sose kapott ekkora
benzinfröccsöt. Elfehéredő ujjakkal markolta a kormányt, az utolsó métereknél pedig valami artikulálatlan üvöltés is felszakadt belőle.
Aztán csattant a tűzfalnak.
Matolcsy pedig közben megkapta a baleseti adót.
***
Ökölbe szorított kézzel nem lehet kezet fogni!