2012. január 3., kedd

Thürmer Gyula blogja: Balszemmel 266.

Síró bankok
Egészen megsajnáltam az Erste Bankot, és vele együtt a többit is, amikor a főnökük elsírta magát az InfoRádióban, hogy milyen komoly veszteségeik vannak a bankoknak. Mert ugye, itt van a banki különadó, a dcvizahitelesek végtörlesztése, amit ez a csúnya kormány kitalált, és úgymond, a bankoknak kell lenyelni. A bankok ezért kevesebb hitelt fognak adni, bezárnak egyes fiókokat, embereket bocsátanak el, akikkel természetesen végtelenül együtt éreznek, de mossák kezeiket. Szóval, én szétzavarnám ezt az élősködő bandát úgy, ahogy vannak. Az elmúlt húsz évben a bankok megszállták a magyar élet minden területét. Tegyük hozzá, hogy a mindenkori kormányok segédletével. A kormányok tették kötelezővé, hogy a fizetéseket bankszámlára utalják, ha tetszik, ha nem. Korlátozták a készpénzfizetési lehetőségeket, vagyis megint csak arra kényszeritettek, hogy vegyem meg a bank, mint egy pénzügyi üzem termékét. Ránk erőltették a hitelkártyákat, amelyek kényelmesek, de mértéktelen fogyasztásra ösztönöznek. A kormányok megadták a lehetőséget a bankoknak, hogy devizában adjanak az embereknek lakáshitelt. Ez másutt az EU-ban főben járó bün, itt, a gyarmaton a bankok ezt a lehetőséget is megkapták. A bankok jogot kaptak arra, hogy egyoldalúan felbontsák az emberekkel kötött szerződéseket, ha nekik ez így jó. Az egész magyar önkormányzati rendszer is a bankok, ráadásul külföldi bankok ellenőrzése alá került. A bankok százmilliárdokat tettek zsebre abból, amit mi fizettünk.

Ha nem tudnád, elmondom neked, hogy mindent mi fizetünk meg. Kilószámra küldik a leveleiket, mi fizetjük. Luxus helységeket tartanak fel, dolgozóik többszörösét keresik a magyar átlagjövedelmeknek, ne feledd, a mi pénzünkből. Ha a saját pénzed akarod kivenni, felvételei dijat fizetsz. Mit kapsz cserébe? Elsősorban kiszolgáltatottságot, függőséget. Lassú, udvariatlan, személytelen kiszolgálást. Azért, amit egyes bankok dolgozói megengednek maguknak velünk szemben, Berlinben vagy Bécsben már kivágták volna őket. Nálunk lehet, a gyarmatokon vagyunk, a csóró magyar úgyse nagyon válogathat. Magyarország pénzügyi rendszerét bün volt a külföldi bankokra alapozni. Állami bank kell, a pénzt pedig nem külföldről kell behozni, hanem idehaza kell az iparban, a mezőgazdaságban, általában a termelő szférában megtermelni.

Nem kérünk Lafontaine tanácsaiból!
A múlt héten megszólalt Oskar Lafontaine, sőt, egyenesen üzent az európai munkásoknak. Ki másnak is üzenhetne a német polgárság e neves személyisége, aki politikai életében volt már a német szociáldemokraták vezére, sőt a pénzügyminiszter is? Gondolom, egyetértesz, hogy a tőkés világ egyik vezető hatalmában nem lehet akárki a pénzügyek gazdája. Lafontaine nem is akárki. A szocdemckkel összeveszett, döntően azért, mert két dudás nem fér meg egy csárdában. Ha meg többen is vannak, valakinek mennie kell. Éppen akkor ment, amikor a német Die Linke, azaz Baloldali
Párt próbálta magát szalonképessé tenni a német töke előtt. Gyanúsak voltak, hiszen az egykori NDK területén van a bázisuk, és akad egy-két régi káder is közöttük. A Baloldali Párt azonban kellett a német burzsoáziának, mert a klasszikus szociáldemokraták nem tudták az egykori kelet-német területek egyre elégedetlenebb lakosságát lecsillapítani. Mi is lett volna, ha ezek a választók, mondjuk a kommunistákhoz pártolnak át? Isten őrizz, még belegondolni is szörnyű! Lafontaine úr nevét adta a Baloldali Pártnak, ezzel megváltotta nekik a jegyet a polgári klubba. Cserébe a párt lemondott az egykori kommunistaságának utolsó elemeiről is. Nem rossz üzlet, mi?

Nos, Lafontaine úr most amiatt aggódik, hogy Merkel és Sarkozy egymásnak ugrasztja a német és a francia munkásokat, és háború lesz. Mi a megoldás? „Eljött az idő, hogy átvegyük az ellenőrzést, hogy az emberek nagy többségének szükségletei és akarata érdekében cselekedjünk, és ezáltal az európai munkások érdekeit is képviseljük: a vagyon megosztása, a tisztességes nyugdíj jogának a védelme és növelése, a közszolgáltatás visszaszerzése, a bizonytalanság felszámolása, a szegénység és egyenlőtlenség elleni könyörtelen harc és az ökológiai átmenet." Ez Lafontaine úr receptje. Szó sincs arról, hogy valójában itt a német és a francia töke, hangsúlyozom, a tőke háborúskodása folyik. A németek abszolút uralomra törnek, a franciák pedig belemennek, mert ezt tartják a kisebbik rossznak. Lafontaine nem alternatívát, nem megoldást kínál Európa munkásainak, hanem a tőkés rabság más változatát. És minő kicsi a világ! A tőkés rabság szocdcmcs változatát ki más hirdeti honlapján, mint a Munkáspárt 2006, élén Vajnai úrral.

Megoldás másutt van! A megoldás nem a népszavazás, mivel a töke soha sem fogja engedni, hogy a kapitalizmus lényegét népszavazáson változtassák meg. A megoldás nem az egyezkedés, nem a lobbizás. A megoldás a töke elleni következetes harc. A megoldás az új közösségi társadalom megteremtése.

Nincsenek megjegyzések: