2011. október 30., vasárnap

Thürmer Gyula blogja: Balszemmel 257.

Gyermekkoromban imádtam homokvára­kat építeni. Csongrádon nagynénémnél nem igen kellett más, mint egy rakás homok az udvar sarkában, és elvolt a gyerek, mármint én. A vár épült, de gyakran szétporladt. Idővel rájöttem arra, hogy érdemes a várat kis fadarabokkal megerősíteni. Ideig-óráig jó is volt, de a meleg nyári napokon azonban ez sem segített. A meleg kiszárította a homokot, s a vár szétcsúszott. Külső forrásokat kellett bevonni, azaz vízzel öntözni a várat abban a reményben, hogy estére lemegy a nap, és reggel ott folytatha­tom, ahol este abbahagytam. A baj akkor következett be, amikor Irén néném rám szólt, hogy a slag most már neki kell a locsoláshoz. A homokváram összeomlott, eltűnt, mintha soha nem is lett volna. Idővel rájöttem valamire. Ha a bástyákat, a várat szélesebb és szilárdabb alapra építem, az építmény víz nélkül is kibírja a napot. Persze, kicsit gyengébb lesz, de nem omlik össze.
A magyar kapitalizmus mai urainak egészen biztosan volt gyermekkoruk, de az már messze nem biztos, hogy az udvar sarkában homokvárat építettek. Hát ugye, más nemzedék, más szocializálódás, amibe lehet, hogy a homokvár nem fért bele. Sok minden egyéb mellett. Lehet, hogy éppen ezért építenek ma egy óriási homokvárat, amit a magyar kapitalizmusnak hívnak. A magyar gazdaság, vagy mondjuk úgy inkább, hogy a magyarországi gazdaság zömét a multik adják. Az export 70 százaléka az ő termékeiből áll, és az import zöme is olyan áru, amit ők hoznak be saját termelésükhöz. Vásárolni lassanként nem tudsz másutt, mint a külföldi bevásárló központokban. A pénzed külföldi bankokban van. A magyar homokvár tehát a külföldtől, ha tetszik, külső forrásoktól függ, mint egykor az én homokváram függött a víztől. Mondhatja-e most valaki, hogy a slag másra kell? Elzáródhatnak-e a magyar homokvár külső forrásai? Igen, nagyon is! Könnyen lehet, hogy a német-francia egyezkedés ellenére Európa vezető körei nem találnak közös megoldást a válságra. Nem kell jósnak lenni, hogy előre lássuk, mi is fog bekövetkezni. Összeomlik az euró, minden ország a saját bőrét igyekszik majd menteni, a multik itt hagyják a kockázatos kelet­európai területeket. Magyarország termelés és pénz nélkül marad, befagy a kereskedelem. Nem lesz mit enni, a nyomor egy pillanat alatt általánossá válik. A magyar homokvár szilárd alapok nélkül épült, nincs nemzeti ipar, nincs magyar mezőgazdaság. Külső források nélkül, éltető víz nélkül a homokvár összeomlik.
Tudod, hogy mi az érdekes? Az, hogy a magyar kapitalizmus mai urai ezt tudják. Legalább is Orbán Viktor tudja. Vagy legalább is ez hallatszik ki a beszédeiből. A homokvár tatarozását meg is kezdték. Nap, mint nap kitalálnak valamit, hol jót, hol rosszat. Ők is tudják, mi is tudjuk: kevés az idő! Nem tudni, hogy mikor zárják el a vízcsapot, de nagyon is gyakorlati lehetőség az, hogy elzárják. A csongrádi udvar sarkában rájöttem még valamire. A rossz várat nem érdemes javítgatni. Le kell rombolni, újat kell építeni, jobbat, hatékonyabbat, erősebbet, szilárd alapokon.
Miért vagyunk Szíriával?
Minap valaki elolvasta nyilatkozatunkat, amelyben Szíria mellett állunk ki. Az illető nem leplezte ellenvéleményét. Minek foglalkozunk mi Szíriával, amikor idehaza is van elég bajunk? Igaz, idehaza van bajunk bőven. De vajon könnyebb lesz-e az életünk, ha az Egyesült Államok és az EU, Izrael lelkes támogatása mellett eltiporja a szíriai rendszert? Több lesz-e a munkahely, több lesz-e a fizetés, jobb lesz-e az élet? Biztos, hogy nem. Szíria sorsa nem érint bennünket közvetlenül, de közvetve nagyon is. Bashar Asszad elnök rendszere azért szúrja az amerikaiak és barátaik szemét, mert nem akarnak úgy élni, ahogy Amerika diktálja. És nem csak az elnök akarja ezt, hanem a szír emberek zöme is. A tömeget persze mindig lehet manipulálni, a tüntetők közé lehet provokátorokat küldeni, lehet a szír kormányt arra kényszeríteni, hogy saját rendszere védelmében fegyvert használjon. Az amerikaiak ezt teszik ma, és igyekeznek az egész világgal elhitetni, hogy nincs többről szó, mint egy diktatúra megdöntéséről. Oroszország és Kína hosszú évek óta először most együtt szavazott az ENSZ-ben. Vétót emeltek az amerikai és EU-s tervek ellen. Nekünk is nemet kell mondanunk a tőkés hatalmak terveire. A mi bajaink, a mi nyomorunk forrása ugyanis a kapitalizmus. Ha a szír rendszer elesik, a kapitalizmus erősebb lesz, mi pedig gyengébbek, és a kapitalizmus elleni harcunk feltételei nehezebbek lesznek. Ezért vagyunk a szír nép oldalán. Ezért nem akarjuk, hogy Szíria amerikai-izraeli gyarmat legyen. És persze, Magyarország se!