Thürmer Gyula blogja: Balszemmel 272.

Össznemzeti hó

Most már tudom, hogy mire van népünknek szüksége. Szép, nagy, fehér hóra. Az elmúlt napokban mindenki segítséget ígért. A rend zord őreinek szólt a belügyminiszter, hogy szedjék össze a fagyoskodókat, és ezúttal ne az őrsre vigyék őket, hanem valamelyik melegedőbe. A szocik megnyitották a székházukat a fagyoskodók előtt. A Demokratikus Koalíció meleg ruhát, teát osztogatott a rászorulóknak. A Jobbik helyi szervezetei „forró teával, zsíros kenyérrel, jó szóval és szeretettel" várták a „nehéz helyzetben lévő állampolgárokat". Az egyébként a kákán is csomót kereső média napokon keresztül sugallta, hogy figyeljünk egymásra, ne hagyjuk a szomszédot megfagyni, bár a nevét se tudjuk. Hát nem fantasztikus? A hó. sőt már a hótól való rettegés is, egységbe kovácsolta nemzetünket. Mit nekünk az EU diktatúrája, kit aggaszt a Malév csődbe menetele, vagy inkább csődbe küldése! Ugyan, előre, hóban a nemzet egysége! Nem mondom, egyik-másik országban hidegebb is volt, több hó is esett, és nagyobb felhajtás nélkül túlélték. Na de, hol vannak ezek hozzánk képest? A hó új civilizációs magasságokba emelt bennünket. Ami másutt sima hóeltakarítás, az nálunk társadalmi, mit társadalmi, nemzeti ügy! 

De azért félek. Tudod, a hónak van egy rossz tulajdonsága. Tavasz közeledtével elolvad. Mi lesz veled nélküle, nemzetünk? 

Tolsztoj

Nem irigyeltem Tarlós Istvánt. Titkára a szépen előre megírt beszédet nyilván a kocsiban csúsztatta kezébe, s mivel a Városháza nincs olyan egetverő messzeségben a Városligettől, az anyag egy kicsit újnak tűnt szeretett főpolgármesterünknek. Ráadásul e téma sem túl testhezálló. Mi az, hogy magyar-orosz kapcsolatok, meg Tolsztoj, meg ilyesmik? Mi ez, gimnáziumi irodalomóra? De becsületére legyen mondva, a beszéd végül is elhangzott. Sőt, egészen szokatlan mondatok is voltak. „Tolsztoj életútja számomra a kíváncsiság, a keresgélés életútja, ami nem hagy elkényelmesedni, és azé a nyitottságé, ami arra ösztönöz: ne hagyjuk befolyásolni magunkat az egyetemes sztereotípiák által." Te, én nem akarok túlozni, egy keveset tudok az orosz irodalomról, de ez a mondat egyszerűen lenyűgözött. Az érthetetlenség megfejthetetlenségének gyönyörét árasztja. Na, de mindegy! A lényeg, hogy a főpolgármester felavatta a főváros első Tolsztoj sétányát. Nyilván az ugyancsak főpolgármesteri éleslátással megszüntetett Moszkva teret hivatott pótolni. Jó,nemtér, csak sétány,deezekben a válságos időkben ne kötözködjünk. Ez a Tolsztoj is elfogadható figura, mármint politikailag. Nem kifejezetten kötődik a kommunista önkényuralomhoz, bár Gorkij visszaemlékezése szerint Lenin gyakran beleolvasott a I láború és békébe, sőt azt találta mondani, hogy e gróf előtt nem volt igazi paraszt az irodalomban. 

Aztán az se mindegy, hogy akárki is lesz az új elnök a Kremlben, Tolsztojjal nincsenek haragban. Főpolgármester úr még politikai nyilatkozatot is tett, mondván, hogy a továbbiakban is fontosnak tartja, hogy városvezetőként elősegítse Magyarország és Oroszország kapcsolatainak fejlesztését. Derék dolog! Igaz, hogy a Moszkva tér átkeresztelésétől eltérően a Tolsztoj sétány ötlete nem a főváros szellemi műhelyében született, de ez most nem számít. A sétány jót tesz a magyar-orosz viszonynak, s erre most nagy szükség van. Jók ezek a változások. Csak egy szerény kérdésem van: nem lehetne egy kicsit gyorsabban? 

Viszkis

Mondok én Neked valamit. Én Ambrus Attilát akarom képviselőnek, sőt miniszternek, vagy, de nem folytatom. Igenis, akarom. Csak azért, mert 46 rendbeli rablást követett el. köztük számos pénzintézet ellen fegyveres támadást indított, még nem kell rá haragudni. A politikában még jól is érezhetné magát, hiszen egy-két „kollégát" ott is lehetne találni. Csak ők nem ültek. Szóval, Ambrus 17 évet kapott, de mivel diplomát szerzett, és több szakmát is kitanult, ráadásul jó magaviseletet tanúsított, csak tizenkettőt kellett leülnie. Mindemellett még udvarias is, mivel szépen megköszönte társadalmunk „törődő figyelmét és a szimpátiáját". Nos, éppen ezzel van nekem bajom. A tőkés médiát semmi más nem érdekli, csak a pénz. Mivel minden médiumot a pénz érdekel, s Ambrus úrnak sem lesz könnyű ellenállni a csábításnak, szinte biztosra vehető, hogy Ambrus úr kedvenc figurává lép elő. Egyfajta népi hőssé, akit nem tört meg a börtön nyomasztó belvilága és rohamosan rohadó külvilága. Ha így lesz. nem hiszem, hogy jót teszünk az országnak. S, valószínűleg Ambrus úrnak sem. Akiknek ez a dolguk, segítsék visszailleszkedését a társadalomba, de ne okozzanak több kárt, se neki, se az országnak!

Thürmer Gyula blogja: Balszemmel 271.

Zavarjuk el a ripacsokat!

Hideg volt a hétvégén. A fenének van kedve kimenni ilyen időben, inkább ide- oda csavargatjuk a televíziót. Szerencsére Piedone felügyelő kalandjait most már nem csak a nyári uborkaszezonban ismételgetik, mint a magyar demokrácia fejlődésének kezdeti szakaszán, hanem télen is. Sőt, a televíziót sem kell bekapcsolnom, amikor A kémek sasfészekben jelenetei mennek. Kívülről ismerem őket. A parlamenti pártok átlátták a helyzet tarthatatlanságát, és ha már kenyeret nem tudnak adni, akkor legalább jöjjön a cirkusz. A parlamenti ellenzéki pártok hétvégi bulikkal szórakoztatták a nagy érdemüt. 

Gyurcsány Ferenc az oszlásnak indult MSZP romjain összetákolt Demokratikus Koalíció vezére (spanyolul Caudillo, olaszul Duce, de valahogy németül is mondják) már kétharmados választási győzelem, az orbáni intézkedések visszacsinálásának vízióját vázolta fel első kongresszusukon. A „vezér" olyannyira egész nemzetünk vezérének érzi magát, hogy még Kádár János emlékének is tett egy gesztust. Igaz, átlátszót. „Kádár demokratizálni igyekezett a tudáshoz, a kultúrához, az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférést, és ez olyan örökség, amelynek orbáni lebontása több mint bün, hiba" - mondá a nagyon demokraták vezére a félműveltek magabiztosságával. A bűn és a hiba szembeállítása nem gyurcsányi gondolat. Antoine de Boulay gróf mondta, miután Napóleon kivégeztette Enghien hercegét. Igaz, ő franciául mondta: „C'est pire qu'un crime. C'est une faute." Csak azt nem értem, hogy jön ez ide. 

A Lehet Más a Politika is történelmi döntést hozott, amely alapjaiban változtathatja meg a külvilág képét a magyar demokráciáról. Nem arra gondolok, hogy a Kossuth tér határain túl aligha ismert Kaufer Virág helyébe a még annyira sem ismert Szél Bernadettet választották képviselőnek. Nem, nem. A nagy döntés, hogy Jávor Benedek, a performanszairól híres biológus­politikus vagy politikus-biológus lett az LMP frakcióvezetője, aki mindjárt meg is osztotta egy vízióját. „Amikor megalapítottuk az LMP-t, volt egy álmom, amit leirtunk az Alapító Nyilatkozatban. Erről az álomról bebizonyosodott, hogy ebben nem lehet partner sem a magyarországi baloldal, sem a magyarországi jobboldal. Ez a vízió tehát ellenfele valamennyi mai parlamenti párt által kínált alternatívának. A kérdés, hogy az LMP hatékonyan meg tudja-e jeleníteni a vízióját." Hát, mit mondjak? Negyven éves korban ez igazán szép szellemi teljesítmény. De várjál, ne szaladj világgá, megpróbálom lefordítani. 

A liberálisok új reménysége azt próbálta elmagyarázni, hogy tökéletesen tisztában van azzal, hogy Magyarországon a liberálisok soha nem fognak egyedül győzni. De mivel a hatalom édes, mindig azzal fognak összefeküdni, aki képes álmaikat valóra váltani. De mivel ma minden olyan bizonytalan, egyelőre csak legyezgetik magukat, mint az első bálos szűzlányok. 

Na, de ez mind semmi! „Attila unokái vagyunk, és nem félünk semmitől! El innen, piszkos rablók, ez a mi hazánk!" - kiáltotta a világba Vona Gábor, a Jobbik vezére. Erre mondja az öreg paraszt faluban, hogy „jól beszélt, de mit mondott"? 

Vona úr hosszasan fejtegette, hogy a Jobbik mi nem. Például nem kommunisták, amit persze sejteni lehetett külön bizonyítási eljárás nélkül is. Demokratáknak sem nevezhetőek, mivel a szót már Gyurcsánytól Jávorig sokan lestoppolták. Vona úr felvilágosította tudatlan népünket arról is, hogy ők nem nemzetiszocialisták, és végképpen nem fasiszták. Neki is volt egy víziója, úgy látszik, vízió nélkül manapság nem párt egy párt. Vona álma a magyar-orosz-török szövetség. Ekkor országszerte, az esti sör utáni kábultság állapotában több TV-nézö férj szólt oda feleségének: édesem, ez hülye? 

Az MSZP nem tartott kongresszust ezen a hétvégén. Beérte egy választmányi üléssel, de nem akármilyennel. Simon Gábor, a választmány elnöke irigylésre méltó optimizmussal jelentette ki. hogy az MSZP nélkül a Fideszt nem lehet leváltani. Ebben van némi igazság, leszámítva persze azt a lehetőséget, hogy egy forradalom váltja le a Fideszt is, az MSZP-t is. Simon úr jól ébredhetett aznap, mert csak úgy ömlött belőle a derűlátás. „Okos politizálással", nyitottsággal az emberek gondjaira, valamint jó szövetségesi politikával a kétharmados alkotmányozó többség megszerzése is lehetséges, mondá. Te, emlékszel, mit mond A tanúban Virág elvtárs? „Aki mibennünk nem bízik, az önmagában sem bízik. Aki mibennünk nem bízik, az a mi fényes jövönkben sem bízik. És aki a mi boldog, fényes jövönkben nem bízik, az áruló." Ámen. 

A magyar parlamenti politika cirkusza szomorú, és a szomorú cirkusz nem jó. Van, persze, megoldás. Zavarjuk el őket. mint ripacsokat az igazi cirkuszban! 

Rajtunk múlik. Mi fizetjük a jegy árát.

Thürmer Gyula blogja: Balszemmel 270.

Csomagold vissza a bőröndöket!

Csomagold vissza a bőröndöket! - mondta egy szocialista képviselő a feleségének. Még nem megyünk. Legalábbis vissza a hatalomba, még nem. Pedig már minden olyan jól nézett ki. A nyugati liberális sajtó nekirohant Orbánnak. Beharangozták az államcsődöt, amiről pedig igazából senki sem tudja, hogy mi az. Az amerikai nagykövet naponta öntötte átkait a magyar miniszterelnökre, mit sem törődve a diplomáciával, meg a kultúrával úgy általában. Amikor a német kancellár is azt mondta a rádióban, hogy neki sem tetszik minden, nos, akkor a szocliberális potentátok feleségei már kezdtek bejelentkezni a nevesebb fodrászszalonokba, hogy a nagy pillanatban teljes szépségükben pompázhassanak.

Csomagold vissza a bőröndöket! - mondta a szocialista képviselő, akit a jó Isten olyan tulajdonsággal áldott meg, ami ritkaságszámba megy szocliberális körökben: realitásérzékkel. Tetszik, nem tetszik, de tény: nyugat nem akarja Orbán fejét venni. A nyugat benne van a szuaréban, ezért úgy gondolja, hogy mindent szabványosítani kell, s akkor talán meg lehet menekülni. A második világháborút a németek jó sokáig elhúzták azzal, hogy nem ezerféle csavart gyártottak, hanem csak egyet, s az jó volt mindenhez, tankhoz, repülőhöz, ágyúhoz. Szóval járjon mindenki esze az IMF-csavarra, és minden OK lesz. Vagy lehet, hogy OK lesz. Majd kiderül.

Orbán azonban, aki az egykori szocialista Magyarországon nőtt fel, tudja, hogy a szabványosítás jó lehet, de az uniformizálás speciel nem. Ö ebből az utóbbiból nem kért, és felvázolt egy magyar utat, amely alapjaiban nem mond ellent a nyugati receptnek, de mégis csak más. Az EU és az IMF nem egyezhetett ebbe bele olyan könnyedén, mert még ragadós lenne a magyar példa. Képzeld el, mi lenne ebben a válságos világban, ha mindenki a maga feje után menne? Úgyhogy beindult a politikai gépezet, ami nagy reményekkel töltötte el a szocliberális köröket.

Orbánnak azonban megsúgta valaki, hogy liberális szitkozódások ide, amerikai támadások oda, legyen nyugodt! A nyugat értékeli az elmúlt másfél év teljesítményét. A magyar gazdaság bajban van. De mit monda Jézus az írástudóknak és a farizeusoknak, midőn elébe vezették a házasságtörésen kapott asszonyt? Aki közületek nem bűnös, az vesse rá először a követ. Nos, az európai kormányok nem nagyon dobálózhatnak kövekkel, ha egyáltalán maradt még.

Csomagold vissza a bőröndöket! - mondta a képviselő, kipillantva az utcára. Te, ez az Orbán pont azt teszi, amit várnak tőle: kézben tartja a szociális konfliktusokat. Budapesten nincsenek százezres rendszerellenes tüntetések, mint Athénban, és az elégedetlen tömegek nem vívnak utcai harcot a csendőrökkel, mint Bukarestben. Te, mégis, mintha tömegek vonulnának az Andrássy úton! Mit kiabálnak? Éljen a kormány?

Köztisztasági vétség

A Balszemmel túl ismert fórum ahhoz, hogy a Munkáspárt 2006 ügyes-bajos dolgaival foglalkozzunk. De mivel a tekintetes polgári bíróság egykor úgy döntött, hogy az ő rövidítésük „Munkáspárt", ami a bíróság szerint abszolúte nem hasonlít a mi Munkáspárt nevünkre, nem hallgathatunk, ha valamivel bennünket is hírbe hozhatnak. Nos, a Munkáspárt 2006 le akart húzni egy bőrt a múlt hétvégi tüntetésekről, és a Kossuth térre vonultak, összes szövetségesükkel vagy húszan, hogy meghirdessék népszavazási kezdeményezésüket. Miről? Az alkotmányról és a Munka Törvénykönyvéről. Nos, gyanítom, hogy az alkotmányról nem lehet, a másikról meg, sajnos, nem érdemes. A Munka Törvénykönyve ügyében ugyanis pont azok adták fel a harcot, akiknek az élvonalban kellene állniuk: a szakszervezetek.

Na, de nem ez a csattanó. Vajnai úrék egy kicsit anyázták a kormányt, a jobboldalt, megfenyegették a magyar politikát, hogy jön a Nagy Testvérük, az Európai Baloldali Párt, és akkor lesz itt nemulass. S, innen következzék szó szerint az MTI híre: „A párt elnöke ezután aprópénzt szórt a Kossuth téri parkolóba, ahová a békemenet felvonulóit várják. Elmondása szerint ezzel akarják támogatni „a Fidesz fizetett bértapsolóit". A rendőrség felszólította Vajnai Attilát, hogy szedje össze a szétszórt aprópénzt. A párt elnöke ezt nem tette meg, ezért köztisztasági szabálysértés miatt rendőri intézkedés történt és felvették az adatait." No comment, illetve egy. A polgárpukkasztás politikai műfaj. De az osztályharctól, a dolgozók igazi érdekeiért való következetes küzdelemtől olyan messze van, mint Makó Jeruzsálemtől. Az aprópénzes PR-fogásokat, és általában a polgárpukkasztást éppen azért találták ki, hogy ne kelljen harcolni.