Thürmer Gyula blogja: Balszemmel 291.

Lázadás a Fidesz-hajón

Ez nem semmi, barátaim! Én ilyet még nem hallottam a miniszterelnöktől. „Ha a kormányzó koalíción belül az Európai Unió jövőjét illetően különböző vélemények hangzanak el, az azért van, mert különböznek a vélemények” – mondta a múlt héten. Nyilván érezve a helyzet abszurditását, mindjárt hozzáfűzött egy frappánsnak szánt magyarázatot: „Ez egy nagy párt, nagy hajó, nagy fedélzet, számos legénység valóban, fontos európai kérdésekben különböző dolgokat gondolunk.” És mondja valaki, hogy a Fideszben nincs demokrácia! Szó, ami szó, a győzelmük utáni első évben tényleg unalmas volt hallgatni a Fidesz vezető embereit. Bárkit kérdeztél, ugyanazok a válaszok, ugyanazok az érvek. Fegyelem, szervezettség, központból vezényelt kormányzati kommunikáció. A hónapok azonban teltek-múltak, és azt lehetett észrevenni, hogy a Fidesz egyikmásik képviselője már nem mondja fel a kötelező zsoltárt, inkább hallgat. Hivatalosan ezt soha senki nem ismerte be, sőt mindenki úgy tett, mintha még mindig a választások utáni éjszaka nagy együttlétét élné a Fidesz. Na, de ez, ez már valami! Orbán kapitányt – maradva a tengerészhasonlatánál – az késztette ilyen szokatlan megnyilvánulásra, hogy külügyi államtitkára, Németh Zsolt szerint annál jobb lesz az EU, minél több benne az integráció. A miniszterelnök pedig a nemzetek Európáját ismételgeti, s bizony ez a kettő nem ugyanaz. Nem firtatom, hogy kinek van igaza. Nekünk, dolgozóknak mindkettő egyformán rossz. De most nem ez a kérdés. Az ügy attól pikáns, hogy Németh úr szavait akár az amerikaiak is mondhatták volna, sőt lehet, hogy mondták is államtitkár úrnak egy intim együttlét során. Egy normális kormányban nem lehet koncepcionális eltérés ilyen alapvető kérdésben, hiszen a hajó csak egyfelé mehet. Ha mégis van, akkor azt lázadásnak hívják. Lázadás, persze, bármely hajón előfordul, amely nem úgy halad, ahogyan kellene. A Fidesz-hajó pedig láthatóan nem arra megy, amerre kellene. A munkanélküliség lázát nem tudja lejjebb vinni, e nélkül pedig az egész társadalom állapota romlik. A kapitány naponta igyekszik bizonygatni, hogy ezt a hajót a görög szelek nem befolyásolhatják, de ami a kapitányi hídon enyhe rezgésnek tűnik, az lent, a harmadosztályú utasszinten már durva rázkódás. Orbán kapitány legénysége kezd lázadozni. Van, aki azért dühös, mert még nem érték el a kincses szigetet. Mások meg azért dühösek a kapitányra, mert szerintük így soha nem jutnak el a kincsekhez. De azért van valami, amit a kapitány is, a lázadók is tudnak: nem csak a legénység unhatja meg, hogy rossz felé megy a hajó, sőt el is süllyedhet, hanem az utasok is. Nem mondom, manapság ritkán fordul elő, hogy az utasok lázadnak fel, de azért akad rá példa. Különösen, ha  az utasok között vannak olyanok, akik jobb irányba, jobban vezetnék a hajót. Jobb, ha tőlem tudják, ez a hajó ugyanis nem a Fideszé, csak bérbe kapták. Az utasoktól!

Mibe kerül a nemzeti önbecsülés?

A fővárosi önkormányzat 150 millió forintot kap azért, hogy Budapesten forgatják „A Good Day to Die Hard” című amerikai filmet. Eredetileg áprilistól júniusig tervezték, de amikor e sorokat írom, július 5-e van, és most éppen azok kénytelenek körbejárni a fél várost, akik az Üllői úton szeretnének autózni. Nem lehet! Nem lehet, mert Bruce Willis filmjét forgatják. Ezekkel a forgatásokkal rendre hülyítik a magyarokat. Amikor az Evitát forgatták Banderas és Madonna részvételével, elhitették velünk, hogy büszkéknek kell lennünk. Budapestet amúgy Amerikában minden második amerikai összetéveszti Bukaresttel vagy Varsóval, mint látod, nem a név a lényeg, na de így az egész civilizált világ fel fogja ismerni a pesti utcákat. Megmondom őszintén: én sem ismertem fel. Most 150 milliót adnak az amerikaiak, hogy két-három hónapon át teljes felfordulást idézhessenek elő a fővárosban. A film ráadásul nem is Budapesten játszódik, hanem valahol Oroszországban, és a harc az orosz maffiával folyik. Lehetne ezt a filmet valamelyik nyugat-európai városban is forgatni, csak gyanítom, hogy ott az amerikaiak sokszorosát fizetnék ennek. Sőt, az is lehet, hogy ott meg sem engednék. Mondjuk nemzeti önbecsülésből. A pénz persze mindig jól jön, és válságos időkben ezt külön is meg lehet érteni, csakhogy kell, hogy legyen határ. Nem igaz, hogy minden eladó, csak fizessenek. A kulturális gyarmatosítás most hoz 150 milliót. De vajon megéri-e ennyiért, hogy meghunyászkodjunk magyar voltunkban, megéri-e, hogy akár egy darabkát is elveszítsünk nemzeti önbecsülésünkből?

Thürmer Gyula blogja: Balszemmel 290.

A kék busz

Még kezdő külügyes koromban került kezembe az akkori canberrai magyar nagykövet jelentése, miszerint az egyik ausztrál miniszter szívesen emlékezett vissza Budapestre. Ami különösen megmaradt benne, az a kék busz és a sárga villamos. Bosszankodtak is akkori főnökeim egy sort, hogy micsoda disznóság. A szocialista Magyarország kiteszi a lelkét, forradalmasítja a kultúrát, átalakítja a falut és a várost, sőt a világot, és erre mi marad meg az ausztrálban? Az, hogy kék a pesti busz és sárga a villamos. Aztán rájöttek, hogy nem is olyan rossz ez. Na jó, nem mindenki, mert akkor sem látott minden főnök tovább az orránál, de a többség azért igen. Nincs ebben a kék buszos sztoriban semmi rossz, hiszen a kék busz maga a nemzeti folyamatosság. A buszokat ugyanis 1937-ben, tehát még a Horthy-rendszerben festették kékre. És képzeld el, a szocializmus „diktatórikus éveiben” sem mázolták át vörösre. A buszok jobbak, szebbek lettek, de a színük nem változott. A kék busz egy egységes közlekedési koncepció jele is volt. A kormány és Budapest azt mondta, hogy Budapest nem a budapestiek ügye csupán, hanem közös. Kétmillió ember él itt, az ő közlekedésük az egész ország ügye. Nem külön-külön, mondták, hanem együtt. A főváros első emberét mindig meghívták a kormány ülésére is. Ha pedig a budapesti közlekedés közügy, akkor közösen tervezzük meg a megoldást is. Az állami tulajdonú Ikarusz szállítja a buszokat. Ezzel sok tízezer ember munkája és tisztes fizetése is biztos. A közlekedési vállalat haszna fontos volt, de még fontosabb, hogy a dolgozók kényelmesen és időben jussanak oda, ahova akarnak. Hűvösvölgybe például járt sárga villamos is, meg kék busz is. Választhattál. Az utóbbi időben kezdenek eltűnni a kék buszok. Szürke, fehér, meg ki tudja, milyen színűek jelennek meg. A BKV nem tud új buszokat vásárolni, ezért vegyesen hoz be használt kocsikat és adja bérbe vonalait. A Fidesz-kormány a kétharmados parlamenti többség és az önkormányzatban megszerzett vezető szerep ellenére sem tudja a problémát megoldani. Mindenki csinál valamit, de senki sem egyet. Nincs egységes elképzelés, nincs közös akarat, nincs magyar autóbusz-gyártás. S, lassan eltűnik a kék busz. Tudod, ha rajtam múlna, elzavarnám a Vitézy Dávidokat, akikre az otthoni vasútmodellemet sem bíznám rá, nemhogy egy világváros közlekedését. Lenne egységes koncepció, a tervezési központ megtervezné, és a kormányszervek végrehajtanák. Megszerveznénk a hazai autóbuszgyártást is. Ja, igen, és kék lenne a busz.

Állami támogatás: 0, azaz nulla

Nem ismerem sem Szöllősy János urat, sem Nádas Béla urat, sem Gyarmathyné Nemes Erzsébet asszonyt és Khaled Nashwan urat sem. Hozzáteszem: sajnos! Nevükkel nem találkozni a lapokban sem, nem beszélve a hivatalos közlönyről, ahol az állami kitüntetéseket közlik. Pedig ezek az emberek megérdemelnék az ünneplést, de legalább is a tiszteletet. Feltalálók ők, akik találmányaikkal nemzetközi elismerést kaptak minap az USA-ban megrendezett nemzetközi találmányi versenyen. A Magyar Feltalálók Egyesülete évente hat-hétszáz találmánnyal, több mint háromezer új védjeggyel büszkélkedhet. Az éves beszámolójukban az állami támogatás rovatban egy beszédes szám áll: 0, azaz nulla forint. Nem tudom, hogy ezek a derék emberek mit gondolnak a szocializmusról, a Kádár-rendszerről. Nem is ez a lényeg. A fontos az, amit tesznek. De akármit is gondoljanak, van bátorságuk leírni, hogy „az állami mecenatúra, mely több évtizede folyamatos volt, megszűnt”. Majd így folytatódik: „A találmányok hasznosítását elősegítő állami források elapadtak, még a szerződött kifizetéseket sem teljesítette az állam, nemhogy biztosították volna a hazai innováció folyamatos támogatását. Mindezek csak mélyítették a gazdasági válságot Magyarországon.” Tetszik ezt érteni? A miniszterek naponta tartanak misét a tudás- és munkaalapú társadalomról. Van külön minisztérium az emberi erőforrások kezelésére, hogy mást már ne is említsek. A magyar feltalálók támogatására azonban nincs pénz. Pedig még diplomáciai feladatot is teljesítenek, hiszen Magyarország nevét öregbítik az Egyesült Államokban, ahol az utóbbi időben nem sok jót mondanak rólunk, ha csak azt nem, hogy kitartunk mellettük az afgán hegyekben. Ha én lennék a miniszterelnök, a kormányba azokat hívnám, akik tudják és értik, hogy az ország jólétének biztosítéka a szakadatlan technológiai megújulás. Mi ebben vagyunk gazdagok, és lennénk is, ha az ország vezetői nem bánnának szellemi erőinkkel ily mostoha és ostoba módon.

Thürmer Gyula blogja: Balszemmel 289.

Szemétnagyhatalom

Szemétnagyhatalom lettünk. Politikai szemétből az elsők között vagyunk az egy főre eső mutatókban, és akár exportra is mehetne, ha a mi szemetünk nem lenne az átlagosnál is büdösebb, elrettentőbb, olyan sajátosan ungarisch. Gondolj csak bele! Nálunk nagyobb országok beleizzadnak a gatyájukba, és akkor sem tudnak kitermelni, mondjuk, egy Demokratikus Koalíciót. Nálunk egy csettintés, és már kész is az új szemét. Gyurcsány és csapata nem kellett az MSZP-ben.  Na, nem az elvi különbségek miatt. Ebből a szempontból az MSZP sem jobb a deákné vásznánál. Egyszerűen beleuntak abba, hogy Gyurcsánynak csak ott van demokrácia, ahol ő a király. Gyurcsány összeállt az egykori SZDSZ hasonszőrű figuráival, akik alól kiment a pártjuk. A szemétgyártás régi hagyomány volt feléjük is, úgyhogy nem voltak akklimatizációs problémák. A szemét pedig ömlik. A Demokratikus Koalíció a múlt héten a nép szemébe mondta, hogy az egész Kádár-rendszer egy nagy hazugság.  Csak azért visszasírni, mert akkor volt biztos jövő? Siránkozni amiatt, hogy a rendszerváltás másfélmillió ember munkáját vette el, és nyomorog a nép? Ugyan már!  „A Kádár-rendszer diktatúra volt.” –így a szemétgyártók.  Szegény Gyurcsány Ferkót és a többi gyereket „arra tanították a szüleik, hogy az iskolában mást kell mondaniuk, mint otthon.” Vitányi Iván, Bauer Tamás a szocializmusban is a magyar szellemi elithez tartoztak ugyan, utazhattak, publikálhattak, szolid polgári létet teremthettek maguknak, de valójában ők „csak úsztak az árral”, tudomásul vették „a rendszer által felállított tabukat”. Aztán jött a rendszerváltás, megszabadultak a béklyóktól, gazdagodhattak, és egyáltalán nem zavarta őket, hogy ezért eladták az ország függetlenségét, az emberektől pedig elvették munkájukat, életük értelmét. Most újra vissza akarnak jönni, bízva abban, hogy feledékenyek vagyunk.  Ebben van némi igazság, de valamit azért csak megtanultunk: a szemét bűzlik, s minél tovább marad, annál rosszabb. A szemétnek a szemétben a helye!

A múlttal nem lehet jól lakni

A külföldiek imádják a belvárosi szobrokat. A Reagan szobor sokaknak okoz fejtörést,  nem nagyon értik, hogy olyan elmaradott porfészkekben, mint Párizs vagy Berlin, miért is nem jut eszébe senkinek ilyen klassz kis szobrot emelni, amit meg lehet simogatni, le lehet köpni, kinek-kinek vérmérséklete szerint.  Reagan persze nem egy George Michael, de azért sokan ismerik. A párt méterrel arrébb ácsorgó szemüveges öreg bácsi azonban már komolyabb ügy. A német RTL „Legyen Ön is milliomos“ műsorában ő már 500 ezer eurós kérdés lenne, de idáig kevesen jutnak el. De a Nagy Imre szobor így is külföldiek kedvence: a hidacskán jó fotókat lehet csinálni. So exotisch, nicht wahr?

Nagy Imrét az MSZP emelte ki a történelemből és tette modern politikai bálvánnyá.  A szocik imádják azzal hülyíteni a szocializmusban felnőtt népünket, hogy ők semmilyen kapitalizmust nem akartak. Hogy is akarhattak volna, hiszen az olyan csúnya! Nem, nem, az ő álmuk a demokratikus szocializmus, ahol ezek a derék szocik megvehetik a gyárakat, a földeket. A Fideszesek rühellik Nagy Imrét, de azt sem tűrik, hogy kedvenc 1956-os esztendejüknek akár csak egy kis darabja is az ellenségé legyen. Így aztán ők is rátenyereltek a szemüveges öregúrra.

Nem lenne ez a szobor olyan nagy tragédia, sőt az egész ’56-os kultuszt is elviselnék a népek. Szerencsére a szobrot nem a Blahára tették, nem kell naponta százezreknek bámulniuk. Egy bökkenő azért van. Az emberek már csak olyan földhöz ragadtak, hogy ma szeretnének dolgozni, élni, sőt enni is. A kormányok, s itt nincs különbség rózsaszínű és narancssárga között, a munkahelyteremtésben nem állnak túl jól.  Úgy, hogy, gyerekek, lakjatok jól a múlttal! Sajna, a múlttal nem lehet jóllakni.  Eltörölni lehet, s ez a mi dolgunk. A jelenünk és a jövőnk érdekében.

A nagy házátalakítás

Orbán az úr a háznál.  Ahogy mondják manapság, ez az üzenet jött át a legutóbbi kormányalakításon. A ház azonban már nem a régi.  Nem úgy mennek a dolgok, ahogyan kellene. Ezt gondolni, sőt esetleg mondani, már nem is olyan nagy kunszt a Fidesz köreiben. De már vannak olyanok, akik nem hisznek a csodafegyverben, sőt már a végső győzelembe vetett hitük is megingott.  Ilyenkor kell a szervezői talentum, mondjuk, Lázár, aki ismét összerázza a csapatot.   Büntetni kell egy kicsit a külügyet, el kell venni tőlük a hírszerzés felügyeletét. Ment a pesti pénz a romániai és a szlovákiai választásokra, de az eredmény nem az igazi. Ráadásul, még a Kína-politikában is akadékoskodnak. Egy kicsit meg kell szorítani egyik-másik miniszterelnök-helyettest, mert nem jó az, ha az ember fejére nőnek. A nagy házátalakítás után akár jobban is mehetnek a dolgok. Gyanítjuk: nem soká.

Thürmer Gyula blogja: Balszemmel 288.

Gyilkos politikusok

Gyilkolni nem csak pisztollyal, késsel, vagy mondjuk puszta kézzel lehet. Ezek a módszerek egyébként sem teljesen hatásosak, ráadásul így vagy úgy, de az ember az igazságszolgáltatás kezében találhatja magát. Ez utóbbi a legritkább esetben szolgáltat igazságot, sokévi kellemetlenséget viszont okozhat. De ki emlékszik olyan esetre, hogy egy politikust villamosszékbe küldtek volna, vagy egyéb diszkrétebb módszerrel szabadították volna meg rongyos életétől csak azért, mert hibás gazdasági döntéseibe milliók rokkantak bele és tízezrek haltak bele? Senki, pedig az elrettentés itt sem ártana. A mostani kormány a GDP 5 százaléka alá viszi az egészségügyi kiadásokat. Ennyi arra sem elég, hogy a túlzsúfolt kórházakat és rendelőket szinten tartsák, az új eszközökről már nem is beszélve. Arra meg végképpen kevés, hogy az orvosok ne menjenek Norvégiába, Svédországba, Angliába, meg ki tudja még, hova. Nem lesz orvos, nem lesz nővér, csak beteg lesz. Az ilyen beteg pedig meghal. Az áldozat megvan. És megvannak a tettesek is, a gyilkosok, a politikusok, akik szétrombolják Magyarország emberi tartalékait, és tízezreket küldenek az egyébként elkerülhető halálba.

A Corvin-lánc ára

Kínai barátomtól tudom, hogy az ingyen tea sincs ingyen. Egyszer mindenért fizetni kell. Bizony, barátaim, a Magyar Corvin-láncnak is ára van. A Horthy-Orbán-kitüntetés egyik friss tulajdonosa, Vizi E. Szilveszter akadémikus beszél a rádióban. Mindegy, hogy melyikben. Minden tisztességes rádiónak őt kellene sugároznia. Éjjel és nappal is! Igen, hagy tudja meg ifjúságunk, hogy mi az igazság! Sok érdekeset tudunk meg az akadémikus úrtól. Például, kérem tisztelettel, azt, hogy rabság volt ebben az országban. Szegény akadémikus úr csak azért nem ment el, mert ő igaz magyar. Igaz, a rabság keserű éveiben tanulhatott, fiatalon egyetemi tanár lehetett, publikálhatott, már 29 évesen Oxfordba mehetett, a többiről nem is beszélve, de hát a tehetségnek ez mind dukál. De ő fogoly volt, mondja a rádióban, hiszen a családja nem mehetett vele. Ők voltak a túszok. Akadémikus úr túl sok Szolzsenyicint olvasott, vagy talán abban bízik, hogy mindenki szenilis, de sajnálattal közöljük, hogy nem így volt. Akadémikus úr azt is elmondja, hogy ő bizony ellenálló volt. A kutatóintézeti vezetői állást, a minisztériumi széket is csak azért fogadta el, hogy keresztbe tegyen a kommunistáknak. De bezzeg akkor, amikor kimehetett Londonba, Párizsba, New Yorkba, ott bizony leleplezte a gulyáskommunizmust. Mindjárt megmondta a sok szájtáti nyugatinak, hogy a kommunista rendszerben több embert öltek meg Magyarországon, mint a németek, pedig a holocaust nem volt egy üdülési program. Szóval, a magyar értelmiség kiválósága törleszti a cehhet. Mibe kerül a Corvin-lánc? Túl sokba: az igazságba.

A Szolidaritás a tőkések mellett

A Szolidaritás elnevezésű és magát a kapitalizmus elleni küzdelem élharcosának tekintő mozgalom újabb kampányba kezd. Volt már D-nap, Bohócforradalom. Akkor most jöjjön a Dühös magyarok kampány! Nagyon modern, nagyon PR-es, ki van ez találva. Az nem biztos, hogy nálunk, de hogy ki van találva, az biztos. Ők is az istenadta népet akarják faggatni, hasonlóan a Fidesz nemzeti konzultációjához. Mondok én valamit! Az a párt, az a mozgalom, amely nem tudja, nem érzi az emberek véleményét, arra nincs szükség. Igen, fölöslegesek, mert nem ott élnek, ahol az emberek, és soha nem fognak úgy gondolkodni, ahogy a dolgozói többség. De nézzük, mire is kíváncsiak! A Szolidaritás csalafinta kérdéseiből egy perc alatt kiderül, hogy tulajdonképpen semmire. A válasz senkit sem érdekel. A fontos az, hogy a kérdésekkel már eleve befolyásolják azokat a szerencsétleneket, akik komolyan veszik a kérdéseket. Az egyik kérdés arra vonatkozik, hogy a Szolidaritás melyik párttal működjön együtt a választásokon. Nos, bőséges a választék: a Magyar Szocialista Párttal (Mesterházy Attilával)? A Demokratikus Koalícióval (Gyurcsány Ferenccel)? A Lehet Más a Politikával (Jávor Benedekkel)? Vagy netán a Haza és Haladás Alapítvánnyal (Bajnai Gordonnal)? A Munkáspárttal (Thürmer Gyulával) kérdés már nem fért fel a kérdőívre. S, nem véletlenül. A Szolidaritás főnökeinek eszük ágában sincs a kapitalizmus ellen 22 éve küzdő Munkáspárttal együttműködni. Ők nem akarják a kapitalizmust leváltani, az ő szemük előtt egy cél lebeg: „együttműködve a demokratikus ellenzéki erőkkel leváltanák az Orbánkormányt”. Tehát, kedves dolgozó! Váltsd le az egyik kapitalistát, ültesd helyébe egy másikat, és közben képzeld, hogy neked innen tovább már marha jó!