Jászkun Munkás, 2011. február

Az "orbánizmus"  színeváltozása

A Fidesz kezdetben a  rendszerváltó ifjúság  liberális-demokrata  szervezete volt. Ahogy  haladt előre az időben,  egyre jobb felé  radikalizálódott, mígnem  a jobboldali  konzervativizmus oldalán  kötött ki. Úgy tűnik  azonban, hogy ez a  színeváltozása nem jutott  nyugvópontra: a 2010-es  választásokon szerzett  kétharmados többség  britokában nem kívánja  "hagyományos" politikáját  tartósítani, hanem olyan  bebetonozott hatalmi  struktúra kiépítésén  fáradozik, mely egyre  veszedelmesebben közelít  a Horthy-rendszerhez.
A párt ma nemcsak a  kommunistákat, de a  szocialistákat és  liberálisokat is agyagba  akarja döngetni, hogy monopolhelyzetbe jusson  a társadalmi élet  valamennyi területén.  Nem mondhatjuk, hogy az  Európai Unió ezt a tendenciát megállítani  igyekszik. Regnálásuk  kilenc hónapja alatt  többször kerültek  összeütközésbe  Brüsszellel, de Orbán  mindannyiszor tőlélte a  konfliktust. A Fidesz  vezére egyszer már  kijelentette: az Unión  kívül is van élet, s
talán  még arra is vetemedik,  hogy függetleníti magát  az európai közösségtől.  Ezt a luxust Brüsszel nem  engedheti meg magának,  mert a "dominóelv"  alapján kiszámíthatatlan  következményekkel  számolhat. Egyelőre a  kölcsönös zsarolás  taktikája tartja  egyensúlyban a  kapcsolatokat.
Eközben Orbánék rendre  hozzák antidemokratikus  önkényuralom felé mutató  lépéseiket: az  Alkotmánybíróság mozgásterének  megkurtítása, a média  kisajátítása, a szakszervezeteket  fenyegető korlátozó  intézkedések, önkényes  pénzügyi manipulációk, a  szólásszabadság  "szabályozása" stb.
Ne higgyük, hogy a  programnak vége. Itt  adagolt fasizálódásról van  szó. A társadalom  egyelőre tehetetlennek látszik a kormány  nyomulásával szemben,  de kezdenek repedések  mutatkozni a Fidesz- KDNP koalícióján belül, valamint a választók  körében. Még erőtlenek a  tiltakozások, utcai  demonstrációk, ám a  helyzet romlásával  számolni lehet a tömegek  elégedetlenségének  fokozódásával.
Kormányválságról  egyelőre nem  beszélhetünk, a  sorozatos, a népet sújtó  "vívmányok" hatásai  azonban magukban  hordják a robbanás  veszélyeit. A negatív  reakciók mérsékletre  inthetik a kormányon  lévőket, s ezzel  lassíthatják a  radikalizálódás  folyamatát, de terrorral  átmenetileg  visszafoghatják a  "renitenskedőket". Sok  múlik azon, hogy az ellenzéki erők mennyire  lesznek hajlandók és  képesek élére állni a  tömegek tiltakozó  mozgalmának, olyan  intenzív hullámot  elindítani - parlamenten  belül és kívül - mely  megálljt parancsolhat a  regnáló hatalomnak.
A kétharmados  többséggel nem lehet  visszaélni. A Fidesz  testére szabott  alkotmány nem teszi  lehetővé a "törvényes"  kormány megbuktatását,  kikényszerítheti ezt az  utca elementáris  nyomása.
Hegedűs Sándor

Éhséglázadás

A rendszerváltás utáni  mohó vagyonszerzés, a  hatalom birtoklása, a  külföldi tőkések arra való  törekvése, hogy a piacot  megszerezzék, és így a  konkurenciától  megszabaduljanak:  sikerült. Az új politikai  elit ehhez asszisztált, mert az emberek  félrevezetésével megszerzett hatalmat meg akarták tartani. A külföldi tőkések kegyeiért áhítozva feláldozták a magyar nép által létrehozott nemzeti vagyont. Lerombolták a nagy ipari centrumokat: Csepel, Angyalföld,
borsodi iparvidék. Az ország ilyen mértékű hanyatlása az élet minden területére kihatott, mert ez volt a gazdasági alap.
A hatalom félt a nagy tömegekben lévő munkásoktól. Ezért közreműködtek a nagy ipari centrumok tönkretételében. Az üzemeket szétdarabolták vagy megszüntették. A munkanélküliség rémével fenyegetve, a szakszervezetek szétverésével, a hazug propagandával sikerült elérniük, hogy a munkástömegek alkalmatlanná váltak a saját érdekeik képviseletére. Mindezek következménye, hogy ma milliók élnek a létminimum alatt, a gyerekek százezrei éheznek, vagy alultápláltak.
Egy konkrét példával érzékeltetem. Miskolc és a borsodi iparvidék jelentős iparral rendelkezett. Miskolc lakossága a rendszerváltás előtt 210 ezer fő volt, ma 40 ezerrel kevesebb az elvándorlás miatt. Az országos helyzettől itt rosszabbak a megélhetési viszonyok, és nagyobb a munkanélküliség. Sok a negatív hatás, amelyek egyre nehezebben
viselhetők el. Ma még éhséglázadásra nem került sor, mint néhány éve Kelet-Szlovákiában, de ha a helyzet rosszabbodik a borsodi iparvidéken, akkor erre is lehet számítani.
Még talán nem késő, hogy a hatalom gyakorlói felébredjenek.

Horváth Sándor

Beszélgető urak

Figyelem az urakat az asztaloknál,
Múltat ócsárolták a húsos fazéknál:
Hazudták a népről, hogy mennyit "szenvedett":
Jövő reményében ábrándot kergetett.
Minden hazugság volt, ami akkor történt,
Tűrték az emberek az eszement önkényt...

Túlzó urak, utóbb el kell mondanom:
Én jobban szerettem azon az oldalon.
Szabadság volt akkor, s nem szellemi vadon,
Ahol lehet másét lopkodni szabadon.
Ahol a munkás szeme sosem könnyezett:
Mert iskolás gyermeke sírva éhezett.

Ahol nem lehetett munkátlanul élni:
Gazdagság birtokában tétlen henyélni.
A munkástól a rendszer soha nem rabolt.
Ahol az állam sosem lehetett vádlott,
Mert munkát adott, s nem bérrabszolgaságot.

Kedves uraim, ezek voltak a tények:
Jobb lett volna, ha igazat beszélnek.

Südi Bertalan

Populizmus

Hatalomgyakorlóink részéről mind gyakrabban fordul elő, hogy a tőkés állami berendezkedés szennyesének teregetőit populistának bélyegzik. Utóbb egy magas sarzsijú állami vezető szentelt bővebb teret e pejoratív jelző méltatásának az egyik napilapban. Tudomásunkra hozta, hogy a populizmus lényegét a valóságnak ellentmondó, de jól hangzó féligazságokat tartalmazó, a történeti tényeket félreismerő állítások alkotják. A populista ártalma - szerinte - abban nyilvánul meg, hogy nem ismeri fel a lényeget. Nem a társadalmi feszültségek elvszerű feloldására törekszik, hanem bizonyos féligazságok és a valóságtól elrugaszkodott állítások tömegét sorolja fel olcsó népszerűségre törekvés közben, s a társadalom jelentős hányadának elesettségére, kiábrándultságára, érzelmeire épít, miközben mézesmázos szavakkal utal a társadalmi bajok orvoslásának lehetőségére.
Mi is tapasztalunk pro és kontra populista felhangokat a politikai mávelői részéről. Azonban nem minden feszültségre, szorongásra okot adó probléma fölemlítése minősíthető annak. Példának okáért: jól hangzó féligazság lenne, hogy a rendszerváltoztatás okozta recesszió éveiben csaknem másfél millió honpolgárunk veszítette el munkakörét? Hogy huszonegy évvel ezelőtt ötmillió embernek volt állása: ezzel szemben most elképesztően alacsony létszámú munkavállalót jelez a statisztika? Hogy a lakosság harminc százaléknyi hányada a szegénységi küszöb alatt, ötven százaléka pedig hónapról hónapra él? Populista tényferdítés a magyar egészségügy mostani katasztrofális állapota, s vele az a paradox helyzet, hogy a betegellátás finanszírozásához szükséges anyagiak előteremtésének krónikus akadályai vannak? Hogy a nyugdíjasok és a gyermekes családok rosszabbul élnek, mint a nyolcvanas években? Hogy az alacsony kamatozású lakásépítési kölcsönök kamatkondíciójának mértékét (különös tekintettel a svájcifrank-alapúra) jogállamhoz méltatlan módon - kölcsönszerződések egyoldalú módosításával - időről-időre növelik, s az eredetinek többszörösére növelt kamatokkal terhelt adósság törlesztésére képteleneket a saját tulajdonú házaikból szükséglakásokba költöztetik, ingatlanaikat az adósságuk fejében elárvereztetik?
A korábbi társadalmi rendszerben is voltak szegények. De munkával, tanulással változtathattak kedvezőtlen élethelyzetükön. Bezzeg ez a pénz becsületét kizárólagossá tévő tőkés államalakulatban lehetetlen. Éppen ezért a legfelelőtlenebb populisták azok, akik időről-időre igyekeznek reményt ébreszteni olyanokban, akikkel egy eszményibb jövő ígéretével kiszavaztatták a hatalomból a szocializmust, s hamis szólamokkal azóta is arról győzködik őket, hogy az urak előbb-utóbb valóra váltják mindazt, amit huszonegy esztendő óta ígérgetnek, de mindvégig elmulasztottak teljesíteni.
Ezzel szemben a rideg valóság az (s ez sem populista megállapítás), hog yki hová, milyen anyagi-egzisztenciális viszonyok közé születik, többnyire ott marad nemzedékeken át.
Mert a tőkés társadalmi viszonyoknak ez is kegyetlen velejárója.

Dr. Südi Bertalan

Példaképeink

A szocializmus értékeinek megőrzésén túl, régebbi történelmi korok forradalmi tetteire is emlékeznünk kell. Értékesebb a jelen, ha kegyelettel adózunk olyan vezéregyéniségekre, akik bár akkor nem hallhattak semmit Marx, Engels tanairól, de látták koruk mérhetetlen igazságtalanságait, és életüket feláldozva is tettek a szegénység megszüntetéséért.
Emlékeznünk kell Dózsa Györgyről, aki a parasztság hadbahívásával, a gazdagok palotáit felgyújtva harcolt az akkori uralkodó hatalmasságok ellen.
Az úriszék-törvény kegyetlenül büntette azokat, akik szükségből eltulajdonítottak valamilyen ennivalót a gyermekeik részére (kézlevágás, nyelvkitépés stb.). Vállalta a "tüzes trónt", s tudta: halálával példát mutat a távoli jövő embereinek is.
Oly régen volt 1514. S mi 2011-ben emlékezünk rá, és erőt merítünk harcos elkötelezettségéből.
Derkovits Gyula hat darabos rézkarc-sorozatával méltó emléket állított Dózsa Györgynek.

Dudás György

Búcsúzunk

Sinka Lajosnétól (Vakhal Etelkától)

Besenyszögön született és 82 éves korában Budapesten, családja körében fejezte be életét.
Egész életében a szocialista társadalmi rend építője, alakítója volt. Pártmunkásként falujában és Szolnokon is ismert személyiség. Az elmúlt évben kapta meg a 60 éves párttagságáért az oklevelet. Újságunk szerkesztőjeként hasznos munkát végzett az utolsó hónapig.
Kommunista férjével együtt fog nyugodni a pesti Új köztemetőben.
Nagy veszteség számunkra, hogy többé nem lehet köztünk.
Mi, szolnokiak február 18-án délután két órakor búcsúzunk ETELKÁTÓL a Városmajor úti Humán Központban.

Az "Együtt Egymásért" klub tagsága

és a Magyar Kommunista Munkáspárt tagsága

Búcsúzunk

Petrányi János jászberényi párttagunktól.

1929. október 1-én született. Hivatásos katonaként ment nyugdíjba, és 1946 óta volt hűséges tagja pártunknak.
Életében hű volt a hazához, a néphez, a szocializmushoz.
Őszinte részvétünket fejezzük ki a családnak.
Sokáig fogunk emlékezni rá.

A Magyar Kommunista Munkáspárt Megyei Elnöksége

Helyreigazítás

Újságunk januári számában a "Tanulni, akarni kell" című írás utolsó előtti bekezdésében
"A pápa megbocsátott nekik"
helyett a következő mondat érvényes:
"A pápa bocsánatot kért a nevükben."
Elnézést kérünk Dudás Györgytől a hibáért.

A szerkesztőség

Jászkun Munkás, 2010. november

A Nagy Októberi Szocialista Forradalom alkalmából mély tisztelettel és köszönettel emlékezünk a Dicső Szovjet Hadseregre, amelynek katonái felszabadították hazánkat a fasiszta hordák rémuralma alól.

Pártkongresszus decemberben

A Központi Bizottság 2010. október 9-ei, szombati ülése december 11-ére összehívta a Munkáspárt 23. kongresszusát. A kongresszus két szakaszban végzi majd a munkáját. A decemberi várhatóan nyilatkozatot fogad el a párt jövőjéről, dönt az új pártprogram kidolgozásáról, és megválasztja a párt elnökét, Központi Bizottságát és a Pénzügyi Ellenőrző Bizottságot. A második szakaszára 2011. február-március folyamán kerül sor. A küldöttek ekkor vitatják meg az új pártprogram irányelveit, amely ezt követően tagsági vitára kerül.

A Központi Bizottság a párt elnökének jelölésére jelölőbizottságot hozott létre a Központi Bizottság tekintélyes személyiségeiből. A bizottság vezetője dr. Hajdú József, a Központi Pártetikai Bizottság elnöke lett.

A Központi Bizottság megvitatta és elfogadta a kongresszusnak benyújtandó beszámolóját. Meghallgatta, és tudomásul vette Karacs Lajosné alelnök tájékoztatását a párt anyagi helyzetéről és Vajda János alelnök beszámolóját az önkormányzati választásokról.

A Központi Bizottság új Elnökséget választott tekintettel arra, hogy párt eddigi Elnöksége tekintettel a kongresszusra lemondott. A KB ezzel kapcsolatos határozatát teljes terjedelemben közöljük.

A Központi Bizottság határozata a Munkáspárt 23. kongresszusának összehívásáról

1. A Központi Bizottság 2010. december 11-én, szombatra összehívja a Magyar Kommunista Munkáspárt 23. kongresszusát.

2. A kongresszusra mintegy 200 küldöttet válasszunk. A Központi Bizottság és a Pénzügyi Ellenőrző Bizottság tagjai szavazati joggal vegyenek részt.

3. A kongresszusra készüljön el a Központi Bizottság és Pénzügyi Ellenőrző Bizottság beszámolója. A KB októberben tárgyalja meg.

4. A Központi Bizottság javasolja, hogy a kongresszus két szakaszban végezze munkáját. A kongresszus az első szakaszban fogadjon el nyilatkozatot a párt jövőjéről, döntsön új pártprogram kidolgozásáról, és válassza meg a párt elnökét, Központi Bizottságát és a Pénzügyi Ellenőrző Bizottságot.

5. A második szakaszára 2011. február-március folyamán kerüljön sor, s vitassa meg az új pártprogram irányelveit, amely ezt követően kerüljön tagsági vitára.

6. A kongresszus első szakasza előtt a megyei és budapesti szervezetek vitassák meg a párt jövőjéről szóló nyilatkozatot és a párt vezető szerveire tett személyi javaslatokat.

7. Az alapszervezetek, a területi pártszervezetek új vezetőségeiket 2011. február végéig válasszák meg.

Budapest, 2010. október 9.

Központi Bizottság

Méltó megemlékezés a hazánk felszabadításáért életüket áldozó hősökre Rákócziújfaluban

Hazánk felszabadulásakor egy szovjet katona, Pavel Petrovics Kublin életét vesztette 1944-ben a Tisza folyó közelében.

Unokahúga most kereste meg a helyszínt, és a követség segítségével szép emlékművet állíttatott a számára, sőt egy hazai, szovjet nyírfácskát is ültetett bele.

Rákócziújfalu polgármestere megígérte az emlékmű folyamatos rendbetételét. Az igazsághoz tartozik, hogy a szocializmus évtizedeiben az iskolások rendszeresen kijártak a helyszínre egy-egy szál virággal.

Köszönet Rákócziújfalu polgármetserének és a falu lakosságának ezt a szép tiszteletet az elesett hősök emlékének.

Munkáspárt Megyei Elnöksége

A magyar kapitalizmus legnagyobb természeti katasztrófája

A Magyar Kommunista Munkáspárt megdöbbenéssel értesült az ajkai vörösiszap-katasztrófáról. Őszinte részvétét fejezi az áldozatok hozzátartozóinak, és mindazoknak, akik kárt szenvedtek. A Munkáspárt gyűjtést szervez a károsultak megsegítésére, és kér mindenkit, hogy segítsünk bajba jutott embertársainkon.

A Munkáspárt felháborítónak tartja, hogy felelős személyek a mundér becsületét védik, a múltra mutogatnak, félrebeszélnek, akkor, amikor emberi sorsok kerültek veszélybe mások hibái miatt.

A Munkáspárt támogatja a kormány szándékát arra, hogy megtalálják a katasztrófa személyes felelőseit, mindazokat, akik hanyagsága, felelőtlensége emberéletekbe került, és súlyos anyagi károkat okozott.

A Munkáspárt úgy véli: ennél sokkal többről van szó! Az ajkai vörösiszap-katasztrófa a magyar kapitalizmus legnagyobb természeti katasztrófája. Az elmúlt időszak árvizei, és a mostani válság is jelzi, hogy nem csupán egyes személyek mulasztásáról van szó.

A magyar kapitalizmusban rendszerében van a baj. A gazdaságot felelőtlenül, átgondolatlanul privatizálták, a magánvállalatok csak a haszonból részesülnek, a terhekből kihúzzák magukat, büntetlenül szennyezhetik a környezetet.

Az állam nem ura a helyzetnek. Folyamatosan vonult ki alapvető közfunkciók elvégzéséből. A zavaros törvények miatt nem világos, hogy mi az állam, mi az önkormányzat, mi a magánszféra feladata. E miatt a társadalom számára fontos feladatok maradnak gazda nélkül.

Az elmúlt két évtized kormányai szőnyeg alá söpörték a problémákat annak ellenére, hogy a tudósok, a szakemberek, sőt maga a lakosság is felhívta a figyelmet arra, hogy a bajokat meg lehet, és meg kell előzni. Az ország pénzéből mindenre jutott, csak éppen a megelőzésre, gátak építésére, csatornák tisztására nem adtak soha elegendő pénzt.

A hadsereget leépítették, a sorkatonai szolgálatot megszüntetették, a katonákat nem hazai feladatokra, hanem külföldi missziókra képezik ki. Mindez oda vezetett, hogy az ország lényegében nem rendelkezik a katasztrófák elhárítására alkalmas katonai erővel.

A magyar kapitalizmus szülte azt is, hogy az élet minden területén eluralkodott az önzés, nincs társadalmi szolidaritás, az egyéni érdekek elsöprik a társadalom közös érdekeit. Az elmúlt két évtized parlamentjeinek, kormányainak a felelőssége, hogy engedték általánossá válni ezt a szemléletet.

A Munkáspárt határozott intézkedéseket vár el a kormánytól. Az állam teljes mértékben kárpótolja azokat az embereket, akik önhibájukon kívül elveszítették lakásukat, földjeiket, egész életük munkájának eredményét. Büntessék meg a katasztrófa személyes felelőseit! Az állam gondoskodjon a katasztrófákra való felkészülésről, hozzanak világos törvényeket, és azokat tartassák be! A megelőzésre jusson több pénz és figyelem! A hadsereget erősítsék meg! Lépjenek fel az önzés, az egoizmus szemlélete ellen!

Budapest, 2010. október 7.

Munkáspárt Elnöksége

A kínai kommunisták részvétüket fejezték ki a vörösiszap-katasztrófa miatt

Őszinte részvétünket fejezzük ki a magyar népnek a vörösiszap-katasztrófa miatt – mondotta Qian Naicheng, a Kínai Kommunista Párt Külügyi Osztályának helyettes vezetője kedden Pekingben, amikor találkozott Thürmer Gyulával, a Munkáspárt elnökével. Thürmer a KNDK-ba tartva rövid ideig megállt Pekingben. Népeinket hagyományos barátság köti össze, és ennek fontos eleme a Kínai KP és a Munkáspárt közötti viszony – emelte ki a kínai párt képviselője. Kína a kapcsolatok fejlesztésére törekszik Magyarországgal minden téren. A Munkáspárt az elmúlt húsz évben mindig is hangsúlyozta a magyar-kínai együttműködés fontosságát. A mostani magyar kormány nyit Kína irányában. – mondta a Munkáspárt elnöke. A Munkáspárt elvárja a kormánytól, hogy az EU soros elnökeként tegyen meg mindent Kína piacgazdasági státuszának elismeréséért, a csúcstechnológiai export korlátozásainak megszüntetéséért.

Qian Naicheng elmondta, hogy a kínai GDP évi 11, 4 százalékkal emelkedik, s az ország mára a világ második gazdasági hatalmává vált. Ugyanakkor a gazdasági alapokat, az egy főre jutó GDP-t tekintve még lemaradásban van.

Thürmer Gyula tájékoztatást adott Magyarország életéről, a tőkés világválság magyarországi következményeiről.

Véleménycserére került sor a szocialista építés magyarországi és európai tapasztalatairól, az 1989-90-es rendszerváltás okairól, a szocializmus és a piac viszonyáról. Thürmer Gyula kifejtette a Munkáspárt álláspontját a nemzetközi munkásmozgalom helyzetéről, hangsúlyozva, hogy a tőke nemzetközi támadása ellen a jelenleginél sokkal hatékonyabb összefogásra lenne szükség.

Thürmer Gyula szerdán a Koreai Munkapárt meghívására hivatalos látogatásra Phenjanba utazott.

Munkáspárt Megyei Elnöksége

Párizs – 1947

Manapság sok szó esik a trianoni békeszerződésről. Köztudott, hogy ez a diktátum (1920. június 4.) igazságtalan és lealázó feltételeket szabott a legyőzöttekre, többek között Magyarországra is. Olyan sokk érte az országot, melyet máig sem tudott kiheverni. A horthysta elit sohasem nyugodott bele, ezért mindig napirenden tartotta a revans gondolatát. Ez a nezeti sérelem taszította hazánkat a náci Németország karjaiba, és vitte bele a második világháborúba. A hitleristák vezette katonai szövetséget a fasisztaellenes tábor – az emberiség nagy szerencséjére – legyőte. A második világháborút a párizsi békeszerződések zárták le (1947).

Magyarország is a „vádlottak padjára” került. A történészek véleménye e békeszerződések minősítésében markánsan megoszlik. A kérdés: igazságos vagy igazságtalan volt-e a diktátum? Megítélésem szerint igazságos volt. Ezt akkor is nyíltan ki kell mondani, ha „ellenünk” szól az ítélet. Párizsban 1946–1947-ben ülésező 21 győztes országnak volt feladata tető alá hozni a korszakos békeművet, mely végül is a győztes hatalmak közötti kompromisszumok alapján látott napvilágot. 1946. augusztus 8-án Molotov szovjet külügyminiszter így nyilatkozott: „... törekednünk kell az összhang – az egymásnak teendő ésszerű engedményekre...”

A 22 tagú magyar békedelegáció vezetője Gyöngyösi János külügyminiszter lett. Tagjai a kormánykoalíció valamennyi pártja volt. A Magyar Kommunista Pártot Gerő Ernő képviselte. Az előzetes tárgyalásokon a partnerek megegyeztek abban, hogy ki kell alkudni bizonyos méltányos területi korrekciót. Ezzel az MKP is egyetértett. A vita a mértékek körül bontakozott ki: voltak, akik a wilsoni néprajzi határok mellé álltak, mások kevesebbel is beérték volna. Egyesek Románia viszonylatában – 22 000 négyzetkilométert követeltek (ami felét tette ki a második bécsi döntésnek), néhányan 5 000 négyzetkilométer mellett kardoskodtak. A kommunisták, Révai József, Farkas Mihály és Horváth Márton is kiálltak egyes magyar területek visszacsatolása mellett, de óva intettek az irreális túlzásoktól. A Szovjetunió véleménye szerint: Budapestnek viselnie kell a felelősség reá eső részét, mert nem lehet a magyarokat megjutalmazni, amiért a végsőkig kitartottak a németek mellett.

Miután a csehszlovákok és a románok mereven elutasítottak minden magyar területi igényt, a szovjet fél a magyar javaslatokkal szemben foglalt állást. Az úgynevezett pozsonyi hídfő kérdésében (Dunacsún, Oroszvár és Horvátjárfalu átadása) végül is a csehszlovákok álláspontját fogadta el. Megjegyzendő: Bezenyét és Rajkát nem engedték elcsatolni tőlünk. Párizsban tehát (leszámítva a fenti három községet) nem nyúltak a trianoni határokhoz a mi rovásunkra. A Szovjetunió elvetette az angolszászok tervét az ún. trializmusról, mely hazánknak csak a német-osztrák-magyar monarchia keretében biztosított volna mozgásszabadságot. Párizs gyengéje volt, hogy nem tudta elfogadtatni az utódállamokkal a területükön élő nemzetiségiek demokratikus autonómiáját.

A békekötés legfájóbb intézkedése ugyanis a területi kérdéseket érintette. Párizs hozzájárult haznák nemzetközi elismertségéhez, antifasiszta-demokratikus, gazdasági fejlődéséhez. Trinaon és Párizs revíziójának irredenta követelése nehezíti a térség békéjének, stabilizálódásának megteremtését.

A párizsi békét 1947. február 10-én írták alá. Tudomásul kell vennünk, hogy ma már Magyarország történelmét nem Trianonhoz, hanem a második világháborút lezáró s a demokratikus kibontakozást biztosító békéhez kell kötnünk, ha nem akarunk elveszni az anakronizmusok és kalandorságok világában.

Hegedűs Sándor

Egy magántulajdonos paraszt az 1980-as évek elején

Talán vannak még olyan emberek, akik emlékeznek arra a reklámfilmre, amely azt akarta tudósítani, hogy Magyarországon milyen gazdag a tsz –, és hogyan él a kistulajdonos paraszt.

Szöveg nélkül az alábbi kép volt látható. Egy mezei út vezetett át a tsz földjén, a baloldalon kukorica volt, a jobb oldalon egy Rába-MAN tárcsázta a tarlót. A hatalmas gép vitte azt a sok tárcsát, mint Floki a lábtörlőt. Az úton ment egy lóval vontatott szekér, mellette egy ember. De azt úgy képzeljék el, hogy ilyet életemben soha nem láttam. Mert a szekérnek mind a négy kereke igen nagy nyolcasokat hagyott, és legalább százévesnek látszott. A ló a gebék királya lehetett, mert olyan sovány volt, hogy csak cammogott. A paraszt kb. 50 éves lehetett, magas, sovány, csizma és priccsnadrág volt rajta, de olyan kopott, hogy akár százéves is lehetett. A kalapja a fején: mint akit a jég ezerszer elvert, kb. egyhetes szakáll, ápolatlan és igen sunyi tekintete volt.

Nos, ez volt az első kép. Egyszerre lehetett látni a hatalmas gépet, amint könnyedén és igen tempósan elmegy, és az úton azt a szánalmas parasztot a lovával.

Megáll a paraszt, és a régi kaszát leveszi a szekérről, és elkezdi kaszálni az árokparton a füvet. Azonnal láttam, hogy annak az embernek soha nem volt a kezében kasza, mert úgy nézett ki, mint amikor az afganisztánok bottal verték a mákültetvényt. Ilyen ostoba kaszálást csak az tud bemutatni, akinek kasza soha nem volt a kezében.

Vagyis a reklám készítői nagyon melléfogtak, mert ilyen nyomorult paraszt a szocializmusban nem volt. Minden üzem, gyár, tsz, állami gazdaság kapuján ki volt írva, hogy munkásfelvétel van. A legtöbb helyen volt munkaruha, üzemi étkeztetés, munkásszállás, orvosi ellátás, üdülés, kirándulás, beiskolázási segély stb. A sokat gúnyolt szocialista brigádok legtöbbjének a vállalásaiban olyanok is voltak, akik patronáltak óvodákat, bölcsődéket, és a legkülönbözőbb munkákat szakszerűen végezték el.

A tsz-ek gondoskodtak az öregek otthonáról, a volt tsz-tagokról, még kirándulni is elvitték. És mi van ma? És holnap mi lesz? Ugyanaz, mert a parlamenti pártok mindegyike kapitalizmust akar – becézve piacgazdaságot.

Gondolkodj, magyar!

A Fidesz már volt hatalmon.

Dudás György, Budapest

Egy szándékos mulasztásról

A különféle célzatos mulasztásokat többnyire azért követik el, hogy bizonyos sanda szándékok mögé bújtatott praktikák kiismerhetetlenné váljanak, sundám-bundám elkendőzött törekvések testet ölthessenek a gyakorlatban.

Alighanem a rendszerváltoztatás indítványozása és végrehajtása függvényében történt meg legújabb kori történelmünk legalpáribb mulasztása, melyet bizonyos politikai potentátok és szekértolóik követtek el az ország és a magyar nép többségének rovására. Mulasztásuk hátrányos következményeit a ma élőkön kívül a jövő nemzedékei fogják kényszerből viselni: hiszen a szocializmus keresztre feszítése emberi sorsokat pecsételt (pecsétel) meg, tett (tesz) kilátástalanná, alig elviselhetővé.

Az inkriminált „lefülelés” abban nyilvánult meg, hogy elmaradt a rendszerváltoztatás véghezvitelét megelőző népszavazás. Vagyis annak előzetes kimondása, hogy jöhet a tőke korlátlan uralma Magyarországon. Azok a törvényeken kívül működő pártok, melyek a Kádár-rendszer gátlástalan dehonesztálásából, baloldali ellenlábasaik lejáratását célzó bujtogató, népámító frázispufogtatásokból politikai tőkét kovácsoltak maguknak, s amelyek a szocializmus államalakulatát paternális, bábáskodó, fölöslegesen gondoskodó jelzőkkel illették, mint amely évtizedekig az állampolgárok sorsát érintő legfontosabb ügyekben helyettük, a nevükben, akaratuk, kívánságuk ellenében, megkérdezésük nélkül döntött, nos, ezek a pártok és tisztséviselőik 1990-ben önkényesen politikai fordulatot hajtottak végre anélkül, hgy ehhez a magyar nép hozzájárulását előzőleg elnyerték volna. Parlamentbe kerülésükkel olyan döntésre érezték magukat felhatalmazva, melyhez nem volt sem jogosítványuk, sem népi felhatalmazásuk. Jelesül: a fennálló állami berendezkedés likvidálására intézményeinek eszement szétzüllesztésére – tőlük származó szlogennel: „lebontására”.

Egyikük sem volt kíváncsi a többség véleményére, hogy óhajtja-e egyáltalán az ordastörvények szentesítette tőkés állami berendezkedést. Holott evidens, hogy az hogy az ország egész népességének sorsát, életviszonyát évtizedekre, netán évszázadokra meghatározó döntés kizárólagos jogát azokra illett volna átruházni, akiket a változások leginkább érintenek és megviselnek. Következésképp: a többséget alkotó kisemberekre, a vagyontalanokra, a bérből és fizetésből élő kiszolgáltatottakra. Tőlük illett volna leginkább az alábbi kérdésekkel érdeklődni:

Vajon óhajtanák-e a szociális piacgazdaság elnevezéssel palástolt tőkés termelési viszonyok, s vele a tömeges munkanélküliség intézményesülését? Szimpatizálnának-e az olyan létállapottal, mely közepette tételenségre kényszerülve alamizsnaként odavetett segélyekből, jövedelempótló támogatásokból, szociális járadékokból kell tengődniük, munkás éveiket vegetálva tölteniük, alkotó munkálkodás helyett? Jó szívvel vennék-e, hogy a lakosság alig tizede jogot vindikáljon magának élsőködésre, az ipari és mezőgazdasági üzemek tömeges szétverésére, az ország anyagi javainak elherdálására, az államkassza szemérmetlen kifosztására? Hajlandóak-e a '45 előtti cselédsorsot újfent vállalni, koldusdinasztiákat alapítani, kukák, szeméttelepek guberánsaiként „boldogulni”? Vagyis érthetővé teni számukra, hogy a kapitalizmusban effélékre számíthatnak.

Ám a tőkepárti urak a jövő milyenségét tekintve mellébeszéltek: a demokratikus szocializmus ígéretével ámították a hiszékeny tömegeket. S aligha véletlenül tették. Mivel sokak emlékezetében nem halványult még el a Horthy nevével jelzett testet-lelket megnyomorító kapitalista rendszer emléke, a szocializmus aláaknázói éltek a gyanúperrel, hogy a felsorolt kérdésekre nem remélhetnek igenlő többségi választ. Erre tekintettel a hatalom megragadására eszelősen ácsingózó nábobok és lakájaik jobbnak látták elfülelni az alkotmányjogilag is indokolt referendum kiírását és annak lebonyolítását. A törvényhozás megválasztott tagjaiként, tehát a közvetett demokrácia játékszabályai függvényében véghezvitték a tőkés hatalmi és gazdasági viszonyok „suba alatti” restaurálását.

Az urak tehát palástolták rendszerváltoztatási szándékukat. Tartottak (nyilván nem ok nélkül) attól, hogy a magyar nép többsége az emberközpontú társadalmi rendszer további fennmaradása mellett voksol, s így kétségessé válhat a Horthy-éra intézményeinek a vagyoni cenzusra, valamint a születési előjogra alapított úri Magyarország zöld útjának kiépülése.

Dr. Südi Bertalan