2011. április 24., vasárnap

A tőke korlátozása a ma forradalma - szolnoki előkongresszus

Nem ért egyet az új alkotmánnyal a Munkáspárt. Erről Thürmer Gyula beszélt a párt szombati szolnoki előkongresszusán. A pártelnök ismertette az Új programot a tagokkal és a küldöttekkel. Thürmer Gyula szerint csak akkor lesz jólét Magyarországon, ha korlátozzák a tőkét és visszaszorítják a munkanélküliséget.

Szolnok TV 2011-04-23 13:34:18


Nő a munkáspárt iránti érdeklődés és megbecsülés. - mondta Thürmer Gyula a Munkáspárt szombati előkongresszusán. A párt elnöke szerint ez azért van, mert az emberek csak most kezdik megérteni, amit a Munkáspárt 20 éve hirdet: miszerint a kapitalizmust le kell váltani. A négy megyét összefogó előkongresszuson a pártelnök az új programot osztotta meg a tagokkal, a kongresszusi küldöttekkel.
„Ma az emberek legnagyobb gondja a munkanélküliség, és erre választ kell adni. Mi azt mondjuk, hogy korlátozni kell a tőkét, de nem ilyen ejnye-bejnye intézkedésekkel, mint ahogyan itt történt Magyarországon” - mondta az elnök. Thürmer Gyula szerint a multikat és a magyar nagytőkéseket jobban meg kellene adóztatnia az államnak. A pártelnök úgy véli a Magyar Nemzeti Bank ne legyen független intézmény, és ne a nemzetközi valutalap, hanem a magyar gazdaság érdekeit képviselje. A Munkáspárt nem ért egyet az új alkotmánnyal sem, hisz mint mondta: „Ebből az alkotmányból hiányzik sok minden, hiányzik a munkások, a dolgozók alapvető joga, ma már a 21. században élünk, miért kell akkor korlátozni a népszavazás, a népi vita intézményét és vannak benne fölösleges dolgok.”
***
Nagy József (Karcag) felszólalása a szolnoki előkongresszuson

Tisztelt értekezlet! Megpróbáltam átnézni az anyagot. Teljes egészében egyetértek vele, minden mondatával. Néhányban lenne megjegyzésem, illetve a red-help.net véleményeket próbálom elmondani.
Többen úgy gondolják, hogy a 15. oldal 2. 5. paragrafusban, illetve pontban van egy mondat, hogy Kína úgy véli, hogy azzal segíti a világ kommunistáit, hogy odahaza építi a kínai sajátos szocializmust. Többen úgy gondolják, hogy talán ez az egy mondat nem kellene.
Következő: a 2. 6. pont, amit ugye Vajda elvtárssal egyeztettünk, és ezt a témát inkább embervédelem problémájának nevezném el. Hiszen gyakorlatilag annak idején úgy kezdődött el a red-help, hogy elloptak egy csomó szarvasmarhát, és megpróbáltunk nekik segíteni, és ebből az egészből ma már egy komoly internetes oldal fejlődött ki. Ki ezt tesz hozzá, ki azt tesz hozzá.
Jogi segítségnyújtásra van szükségük az embereknek, az elvtársnő nagyon helyesen említette. Ehhez valamennyi anyagi erőforrások is kellenek. És talán ez az úgynevezett népi – megkeresem, 2. 5. 6.  pont – népi dolgozói szövetség program lenne az, amelyre ezt az egészet úgy gondoljuk, hogy fel lehetne fűzni.
A következő, ugyanennek a csapatnak 4. 5. pontjához, az úgynevezett népesedési probléma. Ezt nem is tudom… inkább úgy nevezném, hogy a munkaerő újratermelésének problémája. Tehát politikai gazdaságtani szempontból így közelíteném meg ezt a dolgot. Teljes mértékben egyetértek vele. Olyan, hogy azt gondoljuk többen, hogy a magyarországi, magyar nemzetiség pozitív diszkriminációjára lenne szükség. Elsősorban azért, hogy a magyarság fent tudjon maradni. Míg a magyar népességi mutatók ugye 1,6 körül van, például az arab népességi mutató 8,2. Tehát a termékenységi mutatóról beszélek.
A következő. Van egy mondat, hogy a sorkatonai szolgálatot vissza kívánjuk állítani. Talán úgy gondoljuk, hogy… nem is tudom… nekem ez jutott eszembe, hogy sorrendőrség. Amivel ugye nagymértékben lehetne csökkenteni azt a káderhiányt, amivel jelenleg a rendőrség bajlódik – a sorkatonaság helyett.
A következő, a 3. 9. pont, a zöldenergia kérdése. Ennek az összegyűjtött anyagát átadtam Thürmer elvtársnak. Tehát nemcsak arról van szó, hogy zöldenergia kell a különböző gépjárművekbe, mert csak ez van benne a programban, hanem általában a zöldenergia, továbbmegyek, az új energiaforrásoknak a bevezetése, kutatása. Én ezt magam nem untatom a társaságot ezzel. Ezzel foglalkozom. Gyakorlatilag egy prototípus tervei elkészültek Szolnokon. Valószínű, rövidesen meg tudjuk ezt a gépet építeni.
A következő. Nincs benne a programban, de a Károly Róbert Főiskolán külön felvetették, és itt valahogy itt a környezetvédelemnél meg kellene említeni a Tisza-Duna csatorna tervét, a Kiskunságnak az elsivatagosodása tekintetében. Tekintettel arra, hogy ez többszáz éves terv. Ez a többszáz éves terv soha nem valósult meg. Ennek a térségnek, tehát a Duna-Tisza közének az elsivatagodása várható, amelyet ezzel a tervvel egy magyar tudóscsoport kíván megoldani, öntözhetővé tenni. És akkor ott szintén ezen a konferencián elmondtam, ezen a tudományos konferencián, hogy ezel én nagyon egyet tudok érteni, tekintettel arra, hogy szinte annak a térségnek a népességmegtartó erejét, egyáltalán fennmaradását, másképpen nem lehet megoldani. Köszönöm tisztelettel.
(Kiegészítés) … az egyik elvtársunk szerint az anyagnak a címe, a végleges címe Magyar Kommunisták Kiáltványa legyen.

***
Az mkmp-nagykun.blogspot.com helyszíni felvételei a szolnoki előkongresszusról

alt
Nagy József (Karcag, az előtérben Pozsonyi Péter (Martfű) és Szurcsik István (Túrkeve)


alt
Kalapos Mária (Bácsalmás)
alt
Kerekes Antal (Kecskemét)
alt
Herceg Antal (Mezőtúr, az előtérben Horváth Sándor (Karcag)
alt
Vereb József (Nagykörű)

A Szolnok TV interjúja Thürmer Gyulával (részlet)

A tőke korlátozása a ma forradalma - zuglói előkongresszus

A Magyar Kommunista Munkáspárt 23. kongresszusának tavaly decemberi első szakasza döntött arról, hogy a párt új programját május 14-én fogadja el. A program irányelveit eljuttatták a tagsághoz (illetve a kongresszusi küldöttekhez), amelynek lehetősége van arra, hogy az úgynevezett előkongresszusokon megvitassa azt, és amennyiben szükségesnek tartja, módosítási javaslatokat is tegyen. Az első ilyen tanácskozás április 20-án, szerdán zajlott le a zuglói Ilka utcai párthelyiségben.
A tanácskozást Fogarasi Zsuzsanna országos alelnök, budapesti elnök nyitotta meg. A párttagok Budapestről, Borsod-Abaúj-Zemplén, Nógrád és Komárom-Esztergom megyéből érkeztek.
Thürmer Gyula pártelnök a harminc oldalas "Tervezet a Munkáspárt új programja irányelveihez" elnevezésű dokumentum nyolcadik fejezetéből emelt ki részleteket. Ez a fejezet azt taglalja, hogy mit tehet a párt a tőkés rendszer ellenében. Ennek kulcsmondata: amíg Magyarországon a tőkés rendszer létezik, arra kell törekedni, hogy korlátozzuk a tőkét, ami egyet jelent a ma forradalmával. A szónok arról beszélt, hogy a pártnak bizonyos szempontból meg kell újulnia, és meg kell találnia azokat a csoportosulásokat - pártokat, civil mozgalmakat -, amelyek lényegében azonos nézeten vannak a Munkáspárttal. Oda kell menni hozzájuk, fel kell keresni őket, részt kell venni munkájukban. Mindez összefügg azzal, hogy a Munkáspártnak választ kell adnia a mai korban felmerült problémákra.
Mit jelent a kommunizmus, a kommunista ideológia (tágabb értelemben: a közösségi társadalom) ma Magyarországon? Lényegében azt, hogy "nem szeretjük a jelenlegi tőkés rendszert, a kapitalizmust". A távlati cél ennek a megdöntése, egyelőre azonban arra van szükség, hogy a rendszeren belül kell a tőkét korlátozni. Dél-Európa népei tiltakoznak kormányaik őket sújtó döntései ellen: a görögök, a portugálok már érzékelik, mi készül ellenük.
Ugyanebben a fejezetben szó esik a "népi hálózat (népi-dolgozói szövetség)" megteremtéséről, amely egy olyan önkéntes szervezet lenne, amely a szolidaritás érdekében egyesíti a dolgozói rétegeket, a tőke ellen harcoló erőket, sajátos tőkeellenes nemzeti szövetséget hoz létre.
 Thürmer Gyula néhány követelést is megemlített: a választási küszöb eltörlését (ezzel együtt az arányos választójog bevezetését), a képviselők, illetve a kormányzat visszahívhatóságát, a népszavazások kikényszerítését olyan témákban is, amelyeknél erre egyelőre nincs lehetőség, vagy az Alkotmánybíróság ezt nem engedi meg.
A népi hálózat megteremtése a párttól is nagyobb feladatokat követel: tudatosságot, szervezettséget, a számítástechnika mélyebb ismeretét, az internet hatékonyabb kihasználását. A szónok kiemelte: a tőkét csak saját eszközeivel lehet meghátrálásra kényszeríteni és hatalmát megszüntetni, a mostani időszakban pedig a tőke korlátozása jelenti a ma forradalmát.
A második előkongresszus április 23-án, Szolnokon lesz.