2012. május 14., hétfő

Halálba küldték az Arany Alkony lakóit?

Szándékosan küldték a halálba a lakókat az Arany Alkony idősotthonok Bánkút utcai házában; mindezt az újabb és újabb, négy-öt millió forintos belépési díjakért – állította a Hír TV Célpont című műsorában két volt dolgozó. A Magyar Nemzet szombati számában azt írta, a csatorna szándékos emberölés gyanúja miatt feljelentést tett az ügyben ismeretlen tettesek ellen a Budapesti Rendőr-főkapitányságon (BRFK).

NOL| 2012. május 12.

A napilap cikkében – idézve a Hír TV műsorában elhangzottakat – az olvasható, hogy a volt dolgozók elmondása szerint a rákospalotai otthonban például nem adtak gyógyszert a rászorulóknak, felfekvéseket, tüdőgyulladást sem kezeltek megfelelően, de előfordult az is, hogy rácsukták az ajtót egy 90 éves emberre, aki elesett, s csak napok múlva nyitották rá újra.
A legdurvább esetben egy áttétes rákosnak Algoflexszel, No-Spával kezelték a fájdalmát, de megesett olyan is, amikor az egyik betegnek, aki csak pépes ételt fogyaszthatott volna, egész vagy nagyobb darabokra vágott almát adtak, amitől megfulladt – emlékezett vissza az egyik egykori alkalmazott.
A volt dolgozó azt is állította, hogy ha valaki meghalt, bement hozzá a főnővér, a szociális asszisztens, és eltulajdonították az értékeit.
A Hír TV és a Magyar Nemzet is kereste Fülöp Róbert vezérigazgatót, aki a televízió által felkínált nyilatkozat lehetőségével nem kívánt élni, a lapnak pedig nem tudták adni őt – írják. A Hír TV információi szerint az ügyben a BRFK életvédelmi alosztálya eljárást indított.

 

Nem alkotmányos jog többé a társadalombiztosítás: vagy lesz, vagy nem

"Drága" kormányunk 365 törvényt fogadtat el évente, erőltetett menetben, követhetetlen,  EZ A KORMÁNY NAGY TAKTIKÁJA. Ha meghallgatjátok Juszt minapi műsorát, abból világosan kiderül, hogy MINDÖSSZE  10-15 ember tudta, amikor megszavazta az új alkotmányt, hogy KIVETTÉK BELŐLE A TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁS JOGÁT!!!! Ez azt jelenti, hogy bármikor csökkenthetik, tetszés szerint a nyugdíjadat, és az egészségügyi ellátáshoz sincs alkotmányos jogod. Ezért van az, hogy életmentő ultrahangos és egyéb vizsgálatokra IS hónapos előjegyzések vannak. Addig szenvedjen, és haljon meg a beteg, legalább kevesebb az éhes száj. Vagy mehetsz a méregdrága magánszektorba gyógyulni.
A lényege az, hogy az új Alaptörvényben, kivették az Alkotmányos jogok közül a Társadalombiztosítást, ami azt jelenti, hogy adó formájában fizetünk nyugdíjadót és egészségügyi adót és ezért cserben NEM JÁR semmi, sem nyugdíj, sem ingyenes egészségügyi ellátás, a kormány biztosít valamit, amennyit éppen kedve tartja és simán megvonhatja bármikor és hozzányúlhat az eddigi nyugdíjakhoz is. Nincs alkotmányos garancia semmire, nincs jogorvoslatért kihez fordulni, mert  törvénysértést nem követ el a kormány. Hiszen az Alaptörvényből kivették ezt a jogot. Ergo a teljes kiszolgáltatottság állapotában teljesen védtelenek az állampolgárok, különösen a 4,5 millió nyugdíjas.
NAGYON FONTOS!!!! Döbbenten néztem az ATV egyik műsorát. Ezt bizony nem elég látni, de terjeszteni kell. A műsor a honlapról megnézhető: http://atv.hu/videotar/20120430_mihalyi_peter_2_resz
A kijelző 10. percétől nézd a műsort! (a számláló hátralévő időt mutat, tehát az utolsó 10 percet keresd!) Ha felocsúdtál a döbbenetből, továbbítsd minél több embernek!

Ángyán: Mélyfúrást végeztem, döbbenetes az eredmény

Maga a rendszer a hibás, amely lehetővé teszi, hogy átláthatatlan viszonyok között, s olykor szubjektív szempontok alapján kapjanak több száz hektárnyi földterületet olyanok, akik jól láthatóan nem értenek a gazdálkodáshoz. Mi nem ezt akartuk, ez a szekér rossz irányba, Dél-Amerika felé vezet – mondta Mezőcsáton, a borsodi mezőségi földek bérbeadása kapcsán rendezett fórumon Ángyán József, a vidékfejlesztési minisztérium volt államtitkára, fideszes országgyűlési képviselő.

Doros Judit| NOL| 2012. május 11. 

Tudósítónkkal Ángyán József azt közölte: a gazdafórum előtt Egerben járt, a Bükki Nemzeti Park igazgatóságán, hogy a parlament mezőgazdasági bizottságának tagjaként betekintsen a természetvédelmi oltalom alatt álló, s az elmúlt hetekben sokat emlegetett mezőségi földekkel kapcsolatos pályázatokba, s azok értékelésébe, ehhez ugyanis országgyűlési képviselőként joga van.
– Mélyfúrást végeztem, s döbbenetes eredményre jutottam – mondta Ángyán. Szavai szerint a csaknem háromszáz pontos bírálati rendszerben száz körüli pontot „ért” a gazdálkodási terv kidolgozása, ami definiálhatatlan. A pályázatok elolvasásakor a volt államtitkár sokszor úgy érezte: olyanok írták a mondatokat, akiknek semmi közük nincs a földhöz. Talált két, gyakorlatilag szóról szóra megegyező gazdálkodási tervezetet, s igencsak meglepődött, amikor kiderült: a két konkurens pályázó közül ugyanarra a szövegre az egyik pályázó tíz, a másik viszont hatvan pontot kapott.
– Ez a szubjektív értékelési szempont eldöntötte, hogy ki nyeri a pályázatot. Nem ezt ígértük az embereknek, mielőtt megválasztottak bennünket. Mi azt mondtuk, hogy a helyben élő, ott gazdálkodó családoknak juttatunk majd az állami földterületekből, s nem az a cél, hogy tízezer hektárnyi birtokok jussanak nagytőkésekhez, vagy az őket képviselő strómanokhoz. Ez elfogadhatatlan – mondta Ángyán. Majd így folytatta: a Biblia azt írja, figyelmeztesd először a barátodat – vagy a hozzád tartozó szűk kört –, hogy rossz útra tévedt. Ha ennek nincs foganatja, állj nyilvánosság elé, s ott mondd el, nagy a baj. Én ezt teszem.
Az első „lépcső” sajnos kimaradt, hiába akartam figyelmeztetni az „én körömet”, hogy nem jó felé haladunk, nem ez a mi utunk, s nem ezt ígértük, süket fülekre találtam. Elmondtam volna, hogy nem szabad hülyéknek nézni az embereket – mi nem húsz-harminc hektárokat adunk oda a gazdálkodóknak, hogy minél több embernek jusson – ez csak a felszín. Hiszen Fejér megyében például van olyan gazdálkodói kör, amely huszonkilenc darab húsz-harminc hektáros birtokot szerzett meg. És itt van a lényeg! Én nem csináltam mást, csak ezeket a jól elbújtatott részadatokat összeraktam egy képpé. S egy számomra vállalhatatlan eredmény született. Szerettem volna erről a miniszterelnökkel közvetlenül is beszélni, elmondani, hogy ez az út járhatatlan, nem lehet néhány oligarcha kezében összpontosítani az állami földeket. Azt hittem, a felajánlott lemondásom ürügyén talán elmondhatom az érveimet – de ő csak Fazekas Sándor miniszterrel megüzente, hogy azt elfogadja – mondta Ángyán József.