Nem tudom, hogy olvasóim között, akad-e olyan merész, bátor, és mondhatni mazochista jellemmel megáldott valaki, aki elolvasta a Fidesz 95 oldalas programját, mellyel 2010-ben kétharmados (az egyharmad, kétharmada) győzelmet arathatott? Bevallom, én sem olvastam el, és most is csak azt tervezem, hogy azokba a részekbe olvasok bele, ami a mostani anyaghoz elengedhetetlenül szükséges.
Ahogy azonban átfutottam az anyagot, a szemem, mindig a következő szófordulatba ütközött: „az elmúlt nyolc év, az elmúlt nyolc év...”. Arra gondoltam, hogy engem nagyon érdekelne, talán lenne rá igény is, hogy végre tisztán lássunk, és a mai történéseket, a 2010-es ígéretekkel. Várom a jelentkezőket!
Addig is, amíg ez elkészül, szeretnék Önökkel egy pár ilyen „mai történést” megosztani.
A címben az áll, Kórozs Lajos nyomán, ugyanis tőle kaptam azokból a hozzá íródott levelekből, véleményekből, megtörtént eseményekből egy csokorra valót, melyeket most a cikkhez felhasználok. Név nélkül teszem közzé ezeket, de az elérhetőségek a szerkesztőségben lesznek.
Ahogy azonban átfutottam az anyagot, a szemem, mindig a következő szófordulatba ütközött: „az elmúlt nyolc év, az elmúlt nyolc év...”. Arra gondoltam, hogy engem nagyon érdekelne, talán lenne rá igény is, hogy végre tisztán lássunk, és a mai történéseket, a 2010-es ígéretekkel. Várom a jelentkezőket!
Addig is, amíg ez elkészül, szeretnék Önökkel egy pár ilyen „mai történést” megosztani.
A címben az áll, Kórozs Lajos nyomán, ugyanis tőle kaptam azokból a hozzá íródott levelekből, véleményekből, megtörtént eseményekből egy csokorra valót, melyeket most a cikkhez felhasználok. Név nélkül teszem közzé ezeket, de az elérhetőségek a szerkesztőségben lesznek.
***
Egy levél, 2011-ből, melyet az 58 éves Ernő írt...
„Bejelentem, hogy ha elveszik a rokkant nyugdíjamat: a Parlament előtt, nagy nyilvánosság előtt öntöm le magam benzinnel és elégetem magam.
Sok felmenőm égett el a vészkorszak idején Auschwitzban, ők is azért, mert bűnbakok voltak, mint mi itt, most: rokkantnyugdíjasok. A „göbbelsi” propagandaáradat, mely bennünket a közvélemény előtt „élősködő” réteggé változtatott – „fasisztoidnak” minősíthető.
Sok az I. és II. csoportba tartozó rokkant, aki még nem kapott végleges státuszt, könnyen kerülhet és (kerül is majd) a rokkant III. kategóriába, mert ott kisebb rokkant-nyugdíjat kell nekik fizetni. S a III. csoportba tartozónak is kevesebb pénz jár, ha 51 % alá sorolódik.
Ez a le nem írt követendő irány 2 éve!
Miután ennek a hazának, amelynek 30 évig adófizetője voltam, nem kellek, s „halálos ítéleteiket” gyávák megnevezni, helyette kódolt okfejtésekbe bonyolódnak: életem feláldozásával fogom kifejezni tiltakozásomat sorstársaimért – kérve közben az emberi méltóság tiszteletben tartását.
Isten Veletek!”
Egy 43 éves nő beteg esete a felülvizsgáló „doktor bácsival”.
Betegünk – aki lehet, akár férfi vagy nő - középkorú. Olyan igazi középkorú, pont negyvenhárom, azaz élete felén, "delén".
Gerincbeteg, akin ez meg is látszik. A betegsége következtében púpos a háta. Ez már nemcsak spondilózis, hanem csőrképződések egyvelege is, és ha oldalra néz, bizony elég jól láthatóan fordulnia is kell. Az egyik térdét is a reumatológia kezeli, mert rendszeresen be szokott dagadni. Emellett magas vérnyomás és krónikus depresszió, kettős diagnózissal: kiújuló közepes depresszió és disztímia, azaz tartós lehangoltság. Érzelmileg erősen megterhelő családi miliő és nagyon negatív önértékelés.
Évente megy felülvizsgálatra, legutóbb 42%, (erre 28.600 Ft járadékot kap). Olyan munkahelyet , ahova fel is veszik, nem talál. Most ismét nagy izgalom, szorongás, mi lesz.
A vizsgálat megnyugtatóan kezdődik. Egy idős doktor bácsihoz kerül. De ami ezután következik...
Először is megropogtatják, megnyomogatják alaposan mindenét, ami fáj.
- Ne szenvedjen kérem! Tessék leguggolni , majd felállni - hangzik a felszólítás.
Betegünk megteszi, majd próbálkozik felemelkedni és az egyik kezét segítségül a földre leteszi - hiszen a térdel is - erre a „doktor bácsi” kirúgja a támaszkodó kezét!
Szerencsétlenül - a súlypontja miatt - az arcára esik. Alig bír felállni. Nem tudja, hogy fehér-e vagy vörös.
Semmi elnézés, vagy valami, folytatódik a vizsgálat.
Aztán már érzi, hogy ég, lángol az arca.
- Mennyit iszik maga? - érkezik a következő „kedves” kérdés.
- Én?
- Egyáltalán, hogy lehet így kinézni? Milyen a megjelenése? - pattognak a kérdések, a szemrehányások.
- Én? (Tessék elhinni, hogy rendesen felöltözve megy oda az ember)
- Szokott tükörbe nézni? Ebben az életkorban... és itt: hosszú szöveg, hogy egy ennyi idősen milyennek kellene lennie, meg mit kellene csinálnia ...... !
- Hogy lehet ilyen elhanyagolt?
Nagyon fájt mindenem, és közben arra gondoltam, hogy tavaly letört elöl a fogam, és nem tudom megcsináltatni, nem jut rá pénz. A gyerekek még tanulnak.
Nem mertem szólni egy szót sem ezzel az elbánással szemben. Arra gondoltam, mi lesz akkor, ha kitesznek.
Azóta megjött az eredmény, 43 %-os vagyok. Minden maradt a régiben - a jövő évi felülvizsgálatig.
Eddig a középkorú nő története.
A következő levél:
„A fiam genetikai betegségben szenved, szervezete nem építi be a B vitamint. Sok műtét van már mögötte, ugyanis, a legsúlyosabb fokozatú csontritkulása van. Most 28 éves, 10 éve 100 %-os rokkant volt. Megalázó vizsgálat után idén csak 46 %-ot kapott, I. és II. fokú vizsgálaton is. Alapbetegsége miatt egyre több baja van, érintett a veséje, pajzsmirigye is.
Beadtuk a keresetet a Munkaügyi Bíróságra is, mert sajnos így elesünk a közgyógy ellátástól is, pedig rengeteg gyógyszert kell szednie, és nagyon drágákat.
A felülvizsgálatnál nem volt olyan testrésze, amit ki ne tekertek volna. Hiába mondta, hogy a két csontkorrekciós műtét óta nem hajlik a térde, az orvos azért csak nyomta, hogy próbálja. Két nap feküdt a vizsgálat után, mert mindene fájt.
Megkérdezték a fiamat, hogy véleménye szerint 10 kg-ot elbír e, mire azt válaszolta, hogy nem tudja. A záróba az került, 10 kg-ot elbír. Soha életében egy kis bevásárlást (1 kg kenyér, meg egy tej) még nem tehetett, alig bír járni, örülünk, ha rövidtávon elgyalogol. A csontjai hamar törnek, így több törése is volt már. Bár ezek a kérdések és kérdésre írt válaszok nem befolyásolják a betegségét, csak az látszik, hogy a beteg nem ember, mindegy mit mond, az ellátást el kell venni tőle.
A fiam értelmes, okos és boldog vagyok, hogy dolgozhat, de igenis segítségre szorul. (Jelenleg számítógép kezelőként dolgozik, de a munkahelyre a négy családtag közül valaki mindig elviszi.)
Húsz évig voltam otthon vele, mert járni sem tudott. Hat nagy műtétje volt, némelyikkel 8 hónapig teljes testét fedő gipszben volt, szóval teljes kiszolgálásra szorult.
Zárószó gyanánt, bár még sajnos, nincs vége...
"Nem csak fegyverekkel lehet egy népet, társadalmi csoportokat vagy tömegeket kiirtani, meggyilkolni. Lehet azt úgy is csinálni, hogy a tisztelt képviselő urak a Parlamentben megnyomják a szavazógombokat.
Tisztelt Képviselő Urak! Miniszterek! Ha már ennyire meg akarnak szabadulni ettől a társadalmi csoporttól, akik a kegyetlen munkába és az ország építésébe belerokkantak, ha ez a tervük velünk, a lassú kínhalál, akkor kérem, pusztán emberségből lövessenek inkább minket a Dunába, gyorsabb és szenvedés mentesebb lenne a halál, és Maguk a kétharmadukkal meg is tehetnék azt."
Egy levél, 2011-ből, melyet az 58 éves Ernő írt...
„Bejelentem, hogy ha elveszik a rokkant nyugdíjamat: a Parlament előtt, nagy nyilvánosság előtt öntöm le magam benzinnel és elégetem magam.
Sok felmenőm égett el a vészkorszak idején Auschwitzban, ők is azért, mert bűnbakok voltak, mint mi itt, most: rokkantnyugdíjasok. A „göbbelsi” propagandaáradat, mely bennünket a közvélemény előtt „élősködő” réteggé változtatott – „fasisztoidnak” minősíthető.
Sok az I. és II. csoportba tartozó rokkant, aki még nem kapott végleges státuszt, könnyen kerülhet és (kerül is majd) a rokkant III. kategóriába, mert ott kisebb rokkant-nyugdíjat kell nekik fizetni. S a III. csoportba tartozónak is kevesebb pénz jár, ha 51 % alá sorolódik.
Ez a le nem írt követendő irány 2 éve!
Miután ennek a hazának, amelynek 30 évig adófizetője voltam, nem kellek, s „halálos ítéleteiket” gyávák megnevezni, helyette kódolt okfejtésekbe bonyolódnak: életem feláldozásával fogom kifejezni tiltakozásomat sorstársaimért – kérve közben az emberi méltóság tiszteletben tartását.
Isten Veletek!”
Egy 43 éves nő beteg esete a felülvizsgáló „doktor bácsival”.
Betegünk – aki lehet, akár férfi vagy nő - középkorú. Olyan igazi középkorú, pont negyvenhárom, azaz élete felén, "delén".
Gerincbeteg, akin ez meg is látszik. A betegsége következtében púpos a háta. Ez már nemcsak spondilózis, hanem csőrképződések egyvelege is, és ha oldalra néz, bizony elég jól láthatóan fordulnia is kell. Az egyik térdét is a reumatológia kezeli, mert rendszeresen be szokott dagadni. Emellett magas vérnyomás és krónikus depresszió, kettős diagnózissal: kiújuló közepes depresszió és disztímia, azaz tartós lehangoltság. Érzelmileg erősen megterhelő családi miliő és nagyon negatív önértékelés.
Évente megy felülvizsgálatra, legutóbb 42%, (erre 28.600 Ft járadékot kap). Olyan munkahelyet , ahova fel is veszik, nem talál. Most ismét nagy izgalom, szorongás, mi lesz.
A vizsgálat megnyugtatóan kezdődik. Egy idős doktor bácsihoz kerül. De ami ezután következik...
Először is megropogtatják, megnyomogatják alaposan mindenét, ami fáj.
- Ne szenvedjen kérem! Tessék leguggolni , majd felállni - hangzik a felszólítás.
Betegünk megteszi, majd próbálkozik felemelkedni és az egyik kezét segítségül a földre leteszi - hiszen a térdel is - erre a „doktor bácsi” kirúgja a támaszkodó kezét!
Szerencsétlenül - a súlypontja miatt - az arcára esik. Alig bír felállni. Nem tudja, hogy fehér-e vagy vörös.
Semmi elnézés, vagy valami, folytatódik a vizsgálat.
Aztán már érzi, hogy ég, lángol az arca.
- Mennyit iszik maga? - érkezik a következő „kedves” kérdés.
- Én?
- Egyáltalán, hogy lehet így kinézni? Milyen a megjelenése? - pattognak a kérdések, a szemrehányások.
- Én? (Tessék elhinni, hogy rendesen felöltözve megy oda az ember)
- Szokott tükörbe nézni? Ebben az életkorban... és itt: hosszú szöveg, hogy egy ennyi idősen milyennek kellene lennie, meg mit kellene csinálnia ...... !
- Hogy lehet ilyen elhanyagolt?
Nagyon fájt mindenem, és közben arra gondoltam, hogy tavaly letört elöl a fogam, és nem tudom megcsináltatni, nem jut rá pénz. A gyerekek még tanulnak.
Nem mertem szólni egy szót sem ezzel az elbánással szemben. Arra gondoltam, mi lesz akkor, ha kitesznek.
Azóta megjött az eredmény, 43 %-os vagyok. Minden maradt a régiben - a jövő évi felülvizsgálatig.
Eddig a középkorú nő története.
A következő levél:
„A fiam genetikai betegségben szenved, szervezete nem építi be a B vitamint. Sok műtét van már mögötte, ugyanis, a legsúlyosabb fokozatú csontritkulása van. Most 28 éves, 10 éve 100 %-os rokkant volt. Megalázó vizsgálat után idén csak 46 %-ot kapott, I. és II. fokú vizsgálaton is. Alapbetegsége miatt egyre több baja van, érintett a veséje, pajzsmirigye is.
Beadtuk a keresetet a Munkaügyi Bíróságra is, mert sajnos így elesünk a közgyógy ellátástól is, pedig rengeteg gyógyszert kell szednie, és nagyon drágákat.
A felülvizsgálatnál nem volt olyan testrésze, amit ki ne tekertek volna. Hiába mondta, hogy a két csontkorrekciós műtét óta nem hajlik a térde, az orvos azért csak nyomta, hogy próbálja. Két nap feküdt a vizsgálat után, mert mindene fájt.
Megkérdezték a fiamat, hogy véleménye szerint 10 kg-ot elbír e, mire azt válaszolta, hogy nem tudja. A záróba az került, 10 kg-ot elbír. Soha életében egy kis bevásárlást (1 kg kenyér, meg egy tej) még nem tehetett, alig bír járni, örülünk, ha rövidtávon elgyalogol. A csontjai hamar törnek, így több törése is volt már. Bár ezek a kérdések és kérdésre írt válaszok nem befolyásolják a betegségét, csak az látszik, hogy a beteg nem ember, mindegy mit mond, az ellátást el kell venni tőle.
A fiam értelmes, okos és boldog vagyok, hogy dolgozhat, de igenis segítségre szorul. (Jelenleg számítógép kezelőként dolgozik, de a munkahelyre a négy családtag közül valaki mindig elviszi.)
Húsz évig voltam otthon vele, mert járni sem tudott. Hat nagy műtétje volt, némelyikkel 8 hónapig teljes testét fedő gipszben volt, szóval teljes kiszolgálásra szorult.
Zárószó gyanánt, bár még sajnos, nincs vége...
"Nem csak fegyverekkel lehet egy népet, társadalmi csoportokat vagy tömegeket kiirtani, meggyilkolni. Lehet azt úgy is csinálni, hogy a tisztelt képviselő urak a Parlamentben megnyomják a szavazógombokat.
Tisztelt Képviselő Urak! Miniszterek! Ha már ennyire meg akarnak szabadulni ettől a társadalmi csoporttól, akik a kegyetlen munkába és az ország építésébe belerokkantak, ha ez a tervük velünk, a lassú kínhalál, akkor kérem, pusztán emberségből lövessenek inkább minket a Dunába, gyorsabb és szenvedés mentesebb lenne a halál, és Maguk a kétharmadukkal meg is tehetnék azt."
