A tőkés rendszer jelenlegi válsága ismét élesen veti fel a fasizmus kérdését. A 20. század
tapasztalatai azt mutatják, hogy a tőke saját hatalmának megőrzése érdekében nem retten
vissza a legszélsőségesebb módszerek alkalmazásától sem. Az 1929-es világválság
milliókat juttatott az utcára. Milliók és milliók kerültek abba a helyzetbe, hogy –
Marx szavaival élve - láncaikon kívül már semmit sem veszíthettek. A Szovjetunió
sikeres fejlődése ugyanakkor példát mutatott Európa dolgozóinak: ha változtatni akarsz
helyzeten, indíts háborút a tőkések ellen, és vidd győzelemre a szocializmust! A tőke
megértette, hogy a szocialista forradalom fenyegetése ellen rendkívüli eszközre van
szüksége. Ez volt a fasizmus. De vajon, mi a helyzet ma?
„Tőke és Fasizmus jegyesek”
„Tőke és Fasizmus jegyesek.” József Attila írta e szavakat 1930-ban a Farsangi
lakodalom című verséhez. Ő megértette a lényeget, azt, amit manapság gyakran
igyekeznek elleplezni, különösen a szociáldemokrata, liberális körök. Ezek az erők
olyan jelenségeket neveznek fasizmusnak, amelyek ugyan kísérhetik a fasizmust, de
attól függetlenül is létezhetnek. A nacionalizmus, például, még szélsőséges formáiban
sem jelent automatikusan fasizmust. Az agresszivitás, a háborúra való uszítás létezett
jóval a fasizmus 20. századi megjelenése előtt is. Az antiszemitizmus, a zsidókkal
szembeni gyűlölet évszázadok óta létezik. Még a kommunista ellenesség sem a fasizmus
sajátja, hiszen még legdemokratikusabb polgári rendszerek is ellenségnek tekintik a
kommunistákat, és időről időre az eszközökben sem válogatnak.
Clara Zetkin, a német és a nemzetközi munkásmozgalom legendás alakja, már 1923-ban
óvta a munkásmozgalmat attól, hogy a fasizmust külső ismérvek alapján ítélje meg. „A
fasizmus jelenleg a nemzetközi burzsoázia általános támadásának klasszikus kifejezése, a
legerősebb és legkoncentráltabb formában.” – mondta a Komintern ülésén. Az ekkor már
66 éves Zetkin nagy éleslátással mutatott rá: „eddig zavar volt a fasizmus megítélésében
nem csak a proletártömegekben, de a forradalmi élcsapatban, a kommunisták között is.
Sokáig az a nézet volt uralkodó, hogy a fasizmus csupán a burzsoázia brutális terrorja,
és ezért történelmileg egy lapon emlegették Horthy magyarországi fehérterrorjával.”
Figyelemre méltó, hogy Zetkin a fehérterrort még nem azonosítja a fasizmussal.
Zetkin azt is aláhúzta, hogy a fasizmus azért jöhet létre, mert a tőkés gazdaság szétesik,
a tőkésállam megbénul, nem képes alapvető funkciót is ellátni. Megoldás lehetne a
szocialista forradalom, de ettől rettegnek a tőke erői, beleértve a szociáldemokratákat is.
Antonio Gramsci, az olasz munkásmozgalom jeles személyisége, aki életét is adta a
fasizmus elleni harcban, 1921-ben így fogalmazott: „Mi a fasizmus nemzetközi szinten?
Kísérlet arra, hogy a termelés problémáit gépfegyverrel és pisztolygolyóval oldják
meg.” Gramsci egy újságcikket is írt, némi leegyszerűsítéssel, de a lényegre rámutatott:
a kapitalizmus belső problémáiról van szó, arról, hogy a tőke nem képes a nyomort, a
bizonytalanságot, a válságot másképpen felszámolni, nem képes az „orosz veszélyt”
másként megakadályozni, csak új módszerekkel, a fasizmussal.
Később, 1935-ben a Komintern VII. Kongresszusán hangoztak el Georgi Dimitrov
szavai, amelyek az óta is a fasizmus legteljesebb marxista meghatározását adják: a
fasizmus a finánctőke „legreakciósabb, legsovinisztább és legimperialistább elemeinek
nyílt terrorista diktatúrája”.
De miért ragadnak meg a szociáldemokrata és liberális erők a külső jelenségeknél?
Nos, a válasz egyszerű. A szociáldemokrácia, a liberális erők nincsenek a kapitalizmus
ellen. A tőkés rendszert tekintik az emberiség természetes létének, legfeljebb azt akarják
javítgatni. Éppen ezért nem ismerik be, hogy a fasizmus nem véletlenszerű jelenség,
hanem a tőkés rendszer szülötte.
Ha beismernék, akkor el kellene fogadniuk a kommunistákat, vagyis azokat, akik a
kapitalizmus megdöntésére törekednek. Ezt pedig nyilván nem tehetik. Innen fakadnak a
szociáldemokrata és liberális körök fasizmus ellenességének eszmei és politikai korlátai.
Mivel nem kívánnak szembenézni a tőkés rendszer lényegével, megmaradnak a felszínen,
és kijelentik, hogy diktatúra volt a fasizmusban, diktatúra volt a szocializmusban, ezért
a fasizmus és a kommunizmus egy és ugyanaz. Ez természetesen nem igaz, de a tőke
sok emberrel képes elhitetni, és ezzel együtt meggyőzni őket arról, hogy ne akarják a
kapitalizmust megdönteni, elégedjenek meg a tőkés rendszer javítgatásával. Ebből fakad
az is, hogy a szociáldemokrata-liberális erők hangoztatják ugyan, hogy a fasizmus ellen
össze kell fogni mindenkivel, a kommunistákat azonban rendre kizárják ebből a „közös”
harcból. És mivel kizárják az antifasiszta harcból az egyetlen következetes tőke-ellenes
erőt, a kommunistákat, gyengítik, sőt esetenként maguk lehetetlenítik el a fasizmus elleni
sikeres harcot.
Van-e fasizmus Európában?
A kérdés nem az, hogy vannak-e fasiszta pártok, vagy vannak-e olyan erők, amelyek a
fasizmust tekintik megoldásnak. Ilyenek nyilván vannak. A kérdés az, hogy a mai európai
tőkés erők eljutottak-e arra a következtetésre, hogy a válság leküzdésére nincs más
megoldás, mint a pénzügyi tőke „legreakciósabb, legsovinisztább és legimperialistább
elemeinek nyílt terrorista diktatúrája”. A válasz egyértelmű. Az európai tőke ma még
nem a fasizmust tekinti egyetlen megoldásnak.
A tőkés rendszer ma kétségtelenül válságban van. Kiéleződnek az imperialista országok
ellentétei, megkezdődött a második világháború utáni európai rendszer, az Európai Unió,
az euró revíziója. A válság a rendszer lényegéből fakad, ezért nem lehet megoldani
a kapitalizmus eszközeivel. Ez objektíve azt jelenti, hogy a dolgozók problémáinak
megoldására csak egy út van: a tőkés rendszer megdöntése, a szocialista forradalom.
Az objektív szükségszerűség azonban nem azt jelenti, hogy a dolgozó tömegek akár
Európában, akár Magyarországon már holnap kezükbe veszik a hatalmat. Ehhez
forradalmi helyzetnek kell létrejönnie. Lenin szavaival: „Csak amikor az „alul lévők”
nem akarják a régit, és amikor a „felül lévők” nem tudnak élni és kormányozni a régi
módon, csak akkor győzhet a forradalom.”
Aleka Papariga, a Görög Kommunista Párt főtitkára a kommunista és munkáspártok
világtalálkozóján, tavaly decemberében világosan kijelentette: bár a görög dolgozók
minden más európai ország dolgozóinál keményebb küzdelmet folytatnak a tőke ellen,
Görögországban nincs forradalmi helyzet.
A Munkáspárt elnöke, Thürmer Gyula hasonló értékelést adott a magyar
viszonyokról: „A válság ellenére Magyarországon nincs forradalmi helyzet. A dolgozók
szervezetlenek, megosztottak. A tőkés hatalom mindent megtesz azért, hogy a dolgozó
emberek millióit megfélemlítse, megtörje a gerincüket.”
Ebből az is következik, hogy a tőke egyelőre nem fordult rendkívüli eszközökhöz.
„Számos országban egyre élesebb támadás folyik a demokratikus jogok és a szuverenitás
ellen. Erősödik az antikommunizmus. Összehangolt intézkedéseket foganatosítanak
a kommunista és munkáspártok, a szakszervezetek, a politikai és demokratikus
szabadságjogok ellen.” – fogalmazták meg Athénban közös véleményüket a kommunista
és munkáspártok. Szó sincs azonban arról, hogy a fasizmus vette volna át a hatalmat, sőt,
az elmúlt évek közös dokumentumaiban ilyen összefüggésben még e szó szerepel.
A dolgozó nem mehet a tőkésekkel
A tőke erői több féle megoldással próbálkoznak a válság rendezésére. A tőkések
fő eszköze, hogy a válság terheit a dolgozókra hárítják át. Ezt látjuk az EU minden
országában, és ezt tapasztaljuk Magyarországon is. A tőke érti, hogy ennek is megvan
a kockázata, hiszen ez objektíve növeli a szociális ellentéteket, és így közelebb hoz
bennünket a forradalmi helyzet kialakulásához.
A tőkés erői növelik a támadásokat a kommunista és munkáspártok ellen. Ezt látjuk
Magyarországon is. Az ok nyilvánvaló. Ma még a kommunista pártok nem tudják átvenni
a hatalmat, de potenciálisan, mint a tőke egyetlen következetes ellenfelei, ők lesznek
képesek a dolgozók harcát vezetni, és a kapitalizmust megdönteni. A tőke meg akarja
előzni ezt a helyzetet, és csirájában elfojtani a tőke ellen ténylegesen fellépő erőket.
A tőke kitalált még valamit. Csináljunk olyan szervezeteket, amelyek látszólag nagyon
tőke-ellenesek, a valóságban azonban nem lépnek fel a kapitalizmus ellen. Ugyanakkor
félrevezetik, elcsábítják azokat a dolgozói tömegeket, amelyek tényleg harcolni akarnak.
Az elmúlt évtizedben például a szociális fórumok mozgalmát olyan erővé tették, amely
elvonja a figyelmet a kommunista pártoktól. Fausto Bertinotti, az olasz kommunisták
egykori vezére maga is azt hirdette, hogy a szociális fórum-mozgalom „a mozgalmak
mozgalma”, s mint ilyen korunk forradalmi ereje. Ez persze nem igaz. Az olasz
kommunista mozgalom bele is bukott ebbe a téveszmébe.
De ilyen találmány a szélsőjobboldali radikalizmus is. Magyarországon a Jobbik a 2010-
es választáson látszólagos tőke-ellenes szövegeivel besöpörte a kapitalizmust ténylegesen
ellenzők szavazatait is. Ezzel a tőke megakadályozta, hogy a Munkáspárt bejusson
a parlamentbe. A Jobbik mint politikai fegyver ma is ott van a magyar tőkésosztály
fegyvertárában, de visszafogottan használják.
Ne üljünk fel a tőkés trükköknek!
Ma Magyarországon a szociáldemokrata-liberális körök teszik a legnagyobb
erőfeszítéseket arra, hogy az egyre elégedetlenebb dolgozói tömegeket maguk mellé
állítsák. Ma ők vannak ellenzékben, és szeretnék a hatalmat visszaszerezni. Nagyon
ravaszul összemosnak két folyamatot, a tőke és a dolgozók közötti osztályharcot és a
tőkés körök egymás közötti küzdelmét.
Az egyik oldalon tény, hogy folyik a tőke és a dolgozói tömegek közötti osztályharc.
Ennek része, mondjuk, az, hogy a kormány elvette a rendvédelmi dolgozók
nyugdíjkedvezményét, elfogadtatta az új munka törvénykönyvét. Ha ez a harc
következetesen folytatódna, előbb-utóbb kiderülne, hogy ki akarja valójában megdönteni
a tőkét, és ki csak a látszatot kelti. Ez felerősítené a Munkáspártot, és meghatározó
tényezővé tenné, ráadásul a szociáldemokrata-liberális erőkkel szemben.
A szociáldemokrata-liberális erőknek kapóra jött, hogy a Fidesz-kormány erőszakos
intézkedések egész sorát vezeti be. A Fidesz-kormány a kapitalizmust akarja
megmenteni, de ezt csak a hatalom koncentrálásával tartja lehetségesnek. Ezért veszi
ellenőrzése alá a sajtót, ezért igyekszik a Nemzeti Bankot a kormányzati törekvéseknek
alárendelni, megváltoztatni a választási törvényt, s tesz egy sor más lépést, amely
korlátozza a polgári demokráciát.
A Fidesz-kormány lépései két irányban is hatnak. Egyrészt, korlátozzák a tényleges
osztályellenfél, a dolgozók és az őket képviselő Munkáspárt lehetőségeit. Másrészt,
kiszorítja a hatalomból a szociáldemokrata-liberális erőket. A szociáldemokrata-liberális
erőket abszolúte nem zavarja, ha a kommunistákat korlátozzák, sőt örülnek is neki. A
saját korlátozásukat viszont úgy igyekeznek beállítani, mintha nem csak őket, hanem
a dolgozói osztályokat, az embereket általában érintené. A nép, a dolgozók már húsz
éve nem részesülnek a demokráciából, a szociáldemokrata-liberális erők azonban
megpróbálják elhitetni, hogy, mondjuk, a Klub Rádió bezárása súlyos merénylet a
magyar nép egésze ellen. A rendvédelmi dolgozók osztályharcosnak induló ügyéből
gyorsan Szolidaritás mozgalmat csináltak, és így a szervezett dolgozók egy részét
megpróbálják a tőkésosztály belső küzdelmének szolgálatába állítani.
Ugyancsak megkísérlik a parlamenten kívüli pártokat, a társadalmi szervezeteket a
maguk szolgálatába állítani. Azt a tényt például, hogy Dörner Györgyöt nevezték ki az Új
Színház igazgatójának, lehet bírálni, sőt elítélni. Nem helyes azonban úgy beállítani, mint
a fasizmus megnyilvánulását, s erre koncentrálni a figyelmet.
A tőkések trükkjei hatnak a dolgozói osztályokra, sőt a kommunista erőkre is. Már
Zetkin is felfigyelt arra, hogy sok megtévesztett dolgozó ember áll a szélsőjobboldal,
sőt a fasizmus mellé. Ez a mai Magyarországon is igaz. Hány és hány munkás és
dolgozó van, aki elhiszi a Jobbik demagógiáját, aki felül a cigányellenességnek, az
antiszemitizmusnak!
De hányan vannak olyanok, akik szerint a Munkáspártnak együtt kell haladnia a
szocialista-liberális erőkkel, mert egyébként végleg elszigetelődik? Hányan vannak
olyanok, akik gondolkodás nélkül elhiszik a szocliberális álllitást, miszerint a fasizmus
már is hatalmon van Magyarországon.
A Munkáspárt dolga az, hogy világos elvi politikát folytasson. Se ide, se oda, csak a
dolgozók érdekeit követni! A kommunista párt nem ülhet fel a tőkésosztály trükkjeinek,
nem válhat a tőkések valamelyik csoportjának fegyverévé.
Magyarországon nem fasiszta rendszer van, hanem a tőkés rendszer konzervatív-
nacionalista változata. A helyzet tovább romolhat. Az európai válság további romlása,
az euró és az EU esetleges összeomlása drasztikusan megváltoztathatja az európai
helyzetet és magyarországi helyzetet, és elindíthatja Európát, s talán Magyarországot is,
a forradalom útján. Ha a tőke érzékeli ezt a veszélyt, lehet, hogy a fasizmus eszközéhez
nyúl.
Félhetünk ettől, de a félelem azonban nem megoldás. Szilárd és bátor elvi politikával
kell válaszolnunk. A Munkáspárt feladata az, hogy meggyőzze a megtévedt, manipulált,
becsapott dolgozói tömegeket arról, hogy a dolgozók érdekeit a tőkésekkel szemben
sem a szélsőjobboldal, sem a szociáldemokrata-liberális, sem a konzervatív-nacionalista
pártok nem képesek megvédeni. Erre csak a tőkés rendszer következetes ellenfelei, a
kommunisták, a Munkáspárt képes.
