2013. március 28., csütörtök

Szovjet himnusz szólt Cipő sírjánál

KISTARCSA – Kétszer búcsúztatták el Cipőt (†47), hogy teljesíthessék a legendás énekes végakaratát.
Hiába kísérte ugyanis többezres tömeg péntek délután Bódi Lászlót végső nyughelyére a kistarcsai temetőben megindító ceremónia keretében, a Republic frontembere nem így akart búcsúzni. A Blikk megtudta, Cipő pontosan megtervezte a saját temetését, a búcsúztató szervezői azonban nem vették figyelembe, hogyan képzelte el ő. Éppen ezért, miután a gyászoló tömeg szétszéledt, a temető pedig elcsendesült, a családtagjai és legközelebbi barátai visszamentek a sírhoz, és teljesítették az énekes utolsó kívánságát.
- Cipő élete utolsó időszakában folyamatosan arról beszélt, hogy kommunista hangulatú temetést szeretne magának. Azt kérte, ne pap búcsúztassa, ne is vegyen részt a ceremóniában egyházi személy – értesült a Blikk cáfolhatatlan családi forrásból, akitől azt is megtudtuk, az énekes-szövegíró többek között kikötötte, miközben a földbe helyezik, a volt szovjet himnusz szóljon.
- Nem akart egyházi liturgiát. Bár a katonaság után megkeresztelkedett, sőt egy évig, kíváncsiságból még teológiát is tanult, végeredményben erősen ateista ember volt. Ráadásul nem is baloldalinak, hanem kommunistának vallotta magát. Ez nem szélsőséges nézeteket jelentett nála, hanem azt, hogy ha neki vannak javai, akkor másnak is legyenek – mondta el Cipő egyik barátja. A zenész a róla szóló könyvben így fogalmazta meg politikai beállítottságát: Kommunista vagyok, a szó jézusi, és legnemesebb értelmében.
Ismerve Cipő elkötelezettségét, pénteken este a családtagok és barátok a nyilvános temetés után ott maradtak a közelben, majd amikor besötétedett, visszamentek a sírhoz. Gyertyát gyújtottak és lejátszották a szovjet himnuszt.
- Ugyanolyan hideg és csípős szél, mint a temetés alatt, de úgy éreztük, teljesítenünk kell a végakaratát – tette hozzá az informátor, akinek szavait egy családtag is megerősítette.
- Valóban visszamentünk a sírhoz. Megvártuk, amíg a tömeg eloszlik és elmennek az emberek, aztán elbúcsúztunk tőle úgy is, ahogyan ő szerette volna. Körülbelül tízen lehettünk, körbeálltuk a sírt, és betettük a nagypapája CD-jét, amelyről a volt szovjet himnusz szólt. Mindenki tudta, ez fontos számára, ugyanis 15 éves koráig szovjet állampolgár volt, és ezt büszkén vállalta. Úgy akartuk elbúcsúztatni, ahogyan ő szerette volna – erősítette meg Musa Ábel, Cipő testvérének fia.
(Blikk-információ)