2012. október 10., szerda

"Olyan társadalmat akarunk, ahol mindenki dolgozhat"





Megszűnt, tönkreadósított, majd fillérekért elárvereztetett csabai cégeket (amelyek a szocializmus idején kiválóan működtek, termékeik világhírűeknek számítottak) számolgattak össze azok, akik Thürmer Gyula munkáspárti elnök békéscsabai látogatásán jelentek meg (Kötöttárugyár, Konzervgyár, Barnevál és még sokan mások - kivételesen a négyéves gyulai Aldi is befejezte áldásos tevékenységét a múlt héten). Érdekes módon a belvárosra van pénz, igaz, nem cégekre és munkahelyteremtésre, hanem a díszburkolat lerakására. Néhány kilométerrel arrébb, Jaminában már egy bő harmat elég ahhoz, hogy a Tompa utcai úttest gyakorlatilag víztározóvá váljon (az elégtelen csatornázás miatt), ahol nemhogy kocsival, de gyalog sem ajánlatos addig közlekedni, amíg a víz fel nem szárad.
- A Munkáspárt élhető Magyarországot akar - kezdte beszédét a párt elnöke az Andrássy (korábban Tanácsköztársaság) úti szökőkút előtt. - Ez azt is jelenti, hogy mi itt akarunk élni, és nem külföldön szeretnénk boldogulni. Jelenti továbbá azt is, hogy van munkánk, a fizetésünkből meg tudunk élni, és nem kell tizenhat órát dolgozni. Ebbe a fogalomkörbe tartozik az is, hogy legyen beleszólásunk abba, hogy az állam mire költi az adónkat.
- Magyarország ma válságban, mégpedig azért, mert eladtuk mindenünket a külföldnek. Elég körülnézni bármelyik magyarországi településen, és láthatjuk, hogy a bankok, a cégek - és nemsokára a termőföld is - külföldi tulajdonban vannak. Ezt az tis jelenti, hogy az országban ma legfeljebb egymillió ember mondhatja azt, hogy jól él. De mi van a többi kilencmillióval? Közülük három és fél millió a létminimum alatt él, a hárommillió nyugdíjas, az egymillió munkanélküli és a pályakezdő fiatalok pedig mind vesztesei a politikai és gazdasági rendszerváltozásnak. Igaz, tagjai vagyunk nyolc éve az Európai Uniónak. De ezzel is csak azt mondhatjuk el, hogy a multinacionális cégek minden további nélkül jöhetnek hozzánk, mert tudják: itt minket nyugodtan kizsákmányolhatnak. Olcsó bérért nyújtjuk át a hasznot, hadd vigyék ki az országból anyacégeikhez. Az Európai Uniótól nem várhatjuk el saját boldogulásunkat.
- Mi a kiút? - kérdezte Thürmer Gyula. - Nekünk kell rákényszeríteni a kormányokat, hogy olyan adókat vessenek ki, amelyek által a gazdagok jóval inkább hozzájárulhatnak a közteherviseléshez. Ők megtehetik azt, hogy azonnali negyvenszázalékos vagyonadót fizessenek, majd minden évben ugyanennyi személyi jövedelemadót. A külföldi cégek sem fognak elmenekülni, ha őket is jóval inkább megadóztatják a jelenlegi szintnél. Azért fognak itt maradni, mert még így is megérné nekik. És azt a pénzt, amelyet a gazdagoktól kap az állam, költsék az országra: munkahelyteremtésekre, egészségügyre.
- Összefogásra hívjuk fel a társadalmat - hangoztatta a szónok. - Azokat várjuk, akiknek rossz ma Magyarországon élni. Mi azt mondjuk, hogy maga a rendszer a rossz, ezen változtassunk. A jövőt mi egy más társadalomban képzeljük el. Olyan társadalmat akarunk, ahol mindenki dolgozhat, és a jövedelméből tisztességesen meg tud élni. A jelenlegi hatalomnak fogalma sincs róla, hogyan él a kilencmillió nehéz sorsú magyar állampolgár. Azt az érzést sem tapasztalták meg, milyen érzés az, ha a számlákat nem tudják az emberek fizetni. Ezért rossz törvényeket hoznak. Olyan parlamentet akarunk, ahol mindenki ott lehet, akiben bíznak az emberek. Ne legyen semmiféle korlát: sem százalékos küszöb, nem előzetes regisztráció. Azt akarjuk, hogy maradjon meg az a rendszer, hogy mindenki, aki magyar állampolgár, és joga van választani, az automatikusan élhessen ezzel a jogával. A magyar emberek bölcsek, és nem választanak meg hülyéket a parlamentbe.
***
Békés megye két évvel ezelőtt képtelen volt megyei listát állítani a parlamenti választásokra - ez korábban soha nem eshetett volna meg. Most azonban láthatóan mindent megtesznek azért, hogy mind a négy megyei választókerületben legyen jelölt. A városi párthelyiségben a párt tagjai a gondokon kívül felhívták a figyelmet az új választási eljárási törvényre, amelynek rendelkezései még kevéssé ismertek a párttagok számára, és szó esett a Szolidaritás egyik helyi rendezvényéről, ahol a Munkáspárt békéscsabai tagjának mondanivalója aratta a legnagyobb sikert - annak ellenére, hogy tudják róla, hogy kommunista eszmeiségű, de nem szélsőséges. Az orosháziak a képviselőjelöltek előtt álló munkáról beszéltek (Orosházán - Makóhoz, Karcaghoz és Balassagyarmathoz hasonlóan a legutóbbi önkormányzati választáson egy körzetet leszámítva volt egyéni jelölt mindenütt, és így kompenzációs lista is, ennél jobb jelöltállítást az országban akkor csak Ózd, Tiszaújváros és Salgótarján tudott produkálni, ahol minden körzetben volt munkáspárti jelölt). A gyulaiak sem tétlenkednek, hiszen a választókerülethez tartozó Geszten egy új párttag most vehette át tagsági igazolványát.