2012. szeptember 25., kedd
A Munkáspárt mezőtúri kubikosnapi megemlékezése, 2012. szeptember 22.
Szeptember 22-én a Munkáspárt mezőtúri alapszervezete ismét megrendezte a hagyományos kubikosnapi megemlékezést. Az országos elnökséget Fogarasi Zsuzsanna országos alelnök és Bencsik Mihály, a párt megyei elnöke képviselte.
A megnyitót Herceg Antal és Bíró Imre tartotta. A Hagyományőrző Klub műsora után Fogarasi Zsuzsanna mondott emlékező beszédet. Az emlékművet a a Munkáspárt országos, megyei és helyi vezetésén kívül Mezőtúr polgármestere, Herczeg Zsolt (Fidesz) is megkoszorúzta.
2012. szeptember 18., kedd
"Politikai zsiványság zajlik"
- Megjelent: Kanadai Magyar Hírlap, 2012. szeptember 07. péntek, 13:50
- Írta: Szemenyei-Kiss Tamás

Keresztény Magyarország az ókeresztény Örményország ellen?
Safarov, az életfogytiglan tartó szabadságvesztésre ítélt „baltás gyilkos” kiadatását követően több európai azeri nagykövetség is fenyegetéseket kapott ismeretlenektől. És bár a magyarországi rendészeti szervek cáfolják a nyugat-európai orgánumokban közzétett híreket, Azerbajdzsán budapesti nagykövetségére is érkeztek üzenetek. – Szám szerint mind a hét követségi alkalmazotthoz névre szóló fenyegetés érkezett, ezért a Belügyminisztérium illetékes hatóságai fokozott védelmet, fegyveres rendőröket rendelt a nagykövetség védelmére. (Szeptember 5-én Németh Zsolt külügyi államtitkár egy rádiós interjúban bevallotta: „Tisztában voltunk azzal, hogy elnöki kegyelmet kaphat az Azerbajdzsánnak átadott Ramil Safarov…”)
A keresztény lelkiségét hangsúlyozó Fidesz-KDNP koalíció a kiadatáskor nem vette figyelembe, hogy egy nagyon régi, már a történelmi ókorban is keresztény állammal szemben foglalt állást, mikor a muszlim vallású Azerbajdzsánnak kiadta az emberölés minősített (előre kitervelt, aljas indokokból elkövetett) esetével elítélt katonát, aki tettével ráadásul a rasszizmust is elkövette. Ramil Safarov apja – mikor az azeri állam Szovjetunió tagállama volt – az Azerbajdzsáni Kommunista Párt főtitkáraként tevékenykedett, fia pedig az örmény katonatársa ellen elkövetett gyilkossággal is bizonyítani akarta, hogy a függetlenné vált állam híve.
Orbán Viktor nem létező IMF-követelésre hivatkozik
Orbán Viktor vidéken, úgynevezett kihelyezett frakcióűlésen, Varga Mihály pedig a Fidesz MPSZ közvetlen ellenőrzése alatt álló tv-csatornákon keresztül igyekezett megmagyarázni a lakosságnak, hogy „Magyarország nem kerülheti el az IMF-hitelt” és ha ennek megszorító intézkedések bevezetése lesz az ára, azért nem az Orbán-kormány felel.
Alig múlt el 24 óra, a nyugat-magyarországi Sárváron folyó Fidesz-frakcióülésen a miniszterelnök szeptember 6-án délután újabb bejelentést tett. Orbán szerint elfogadhatatlanok az IMF ajánlásai, ezért a továbbiakban nem hajlandó tárgyalni a nemzetközi szervezettel. A kormányfő elmondása szerint a Nemzetközi Valutaalap rá akarja kényszeríteni a kormányra, hogy nyugdíjcsökkentést, nyugdíjkorhatár-emelést, családipótlék-csökkentést, személyijövedelemadó-emelést, privatizációt, az utazási kedvezmények csökkentését, a bankadók eltörlését és pénzjuttatásokat óhajt a bankszférának… – „Ezeket a követeléseket Magyarország nem fogadhatja el” – hangsúlyozta Orbán Viktor. Gyurcsány Ferenc a Klubrádiónak nyilatkozva megjegyezte, hogy a miniszterelnök kijelentései nem tükrözik a valóságot, az országban „politikai zsiványság zajlik, folytatódik az orbáni őrület.”
Több magyarországi politikai elemző úgy véli, hogy az IMF-listának nevezett felsorolás, a Nemzetközi Valutaalap követelése, a Fidesz-pártvezér újabb trükkje.
Szabad Sajtó Alapítvány – a szabad sajtó ellen?
A leírtaknál is rejtélyesebbek azok a teljes egészében még nyilvánosságra nem hozott hírek, melyek szerint az Magyar Szocialista Párthoz közelálló Szabad Sajtó Alapítvány kívánja megvásárolni a svájci Ringier AG tulajdonában lévő Népszabadság napilapot. A kiszivárgott hírek szerint a Szabad Sajtó Alapítvány 1,5 milliárd forintot ajánlott fel a svájci cégnek, melyet 10 év alatt törlesztenének.
A Kanadai Magyar Hírlap (KMH) 2012. szeptember 5-én értesült arról, hogy a Szabad Sajtó Alapítvány szerverén működő internetes újságok 2012. szeptember 30-ig kaptak haladékot arra, hogy ha továbbra is működtetni akarják weboldalaikat, akkor tegyék meg a szükséges intézkedéseket, a jelzett napon ugyanis minden (többnyire baloldali és ellenzéki) weboldal felé megszünteti támogatását, a szervert lekapcsolják.
Csintalan Sándor, a Fidesz MPSZ által működtetett Hír TV egykori műsorvezetője – aki az általa a Ringier AG-nak tett vételi ajánlat nagyságrendjét nem árulta el – kétségbe vonja azt, hogy a Szabad Sajtó Alapítványnak elegendő forrással rendelkezne a Népszabadság megvásárlásához.
„Ha van is az Alapítványnak néhány százmilliója, az nem biztos, hogy elég lesz a napilap megvásárlásához és a majdani működtetéséhez. – Én magam egy demokratikus balközép orgánumot képzelek el, ha úgy tetszik, szociáldemokrata újságot… Ez a lépés hiányzik még az életművemhez” – nyilatkozta a leendő médiacézár.
Szeptember 5-én, a KMH-hoz írott soraiban az egyik érintett főszerkesztő értetlenségét fejezte ki, hogy az Alapítvány miért éppen a demokratikus, baloldali szellemiségű internetes újságokat hozza olyan helyzetbe, hogy a másfél év múlva sorrakerülő országgyűlési választások előtt az egyébként is likviditási problémákkal küszködő orgánumokat némítja el?
Az elmúlt 24 órában ellenzéki újságírói körökben több beszélgetés zajlott le arról is, hogy honnan, milyen forrásból áll a Szabad Sajtó Alapítvány rendelkezésére több százmillió forint?… És ha ennyi pénze van, akkor miért szünteti be az ellenzéki weboldalak eddigi támogatását? (A legutóbbi órákban kapott értesüléseink szerint a Szabad Sajtó Alapítvány már augusztus 27-én meghozta döntését, de az érdekeltekkel nem közölte.) – A Kanadai Magyar Hírlap budapesti tudósítója egyebek mellett arról is információt kapott, hogy augusztus hónapban, határozata meghozatala előtt, tárgyalásokat, egyeztetéseket folytatott a kizárólag Fidesz-tagokból álló, Szalai Annamária vezetésével működő Médiatanáccsal, amely cenzori hivatal hatósági jogköröket gyakorol. – Hasonló helyzetbe került a liberális szellemiségű Népszava napilap is, melynek tulajdonosa a svájci bejegyzésű TGD Intermedia SA szabadulni akar az ellenzékiként megjelenő újságtól.
A „leleplezett” Kuruc.info és a plágium
Az elmúlt huszonnégy óra szenzációi között szerepelt az a fecsegéssel, pótcselekvéssel felérő híranyag is, melyet az Átlátszó.hu internetes újságra hivatkozva gyakorlatilag az összes magyarországi orgánum átvett. – Az önmagukat komolynak nevező orgánumok szerkesztői (ne soroljuk fel mindegyiket!) a szeptemberi hónap vezető cikkeként értékelték, hogy „lelepleződött a Kuruc.info amerikai tulajdonosának kiléte…”
Ezt követően a HVG, az Origo, az Index és még egy sor másik orgánum szó szerint közölte a Kanadai Magyar Hírlap 2012. március 20.-án közzétett cikkét, melyet a KMH „Cyberterroristák – A hungaristák nyiltan szervezkednek Magyarországon” címmel közölt.
Miközben a neonáci sajtó nyomtatott és elektronikus orgánumai zavartalanul jelenthetik meg a propagandaanyagaikat az Orbán-kormány oltalmában – az ellenük kezdeményezett bírósági eljárásokat leállítják – az ellenzéki sajtóorgánumok egymás után szüntetik be működésüket az ellenük irányuló támadások, anyagi nehézségek és a kritikus helyzetbe került lakosság vásárlóerejének csökkenése miatt.
A leírtak mellett nem hallgathatunk arról sem, hogy a magyarországi demokratikus ellenzék összefogásáról szó sem esik… – gyakorlatilag minden ellenzéki párt és azok sajtóorgánumai az esetleges túlélésükre játszanak, nem segítik egymást a közös harcban.
Készülődés a polgárháborúra…
A roma kisebbség és a zsidóság védelmében a dél-magyarországi Pécs városában Roma Gárda alakult 300-400 fővel. – Az önvédelmi szervezet vezetője, Bagó Ferenc („Daflics ezredes”) elmondta, hogy terveik szerint 6-8.000 személyt kívánnak kiképezni, ahol támadás vagy fenyegetés éri a roma, zsidó vagy más, kisebbségben lévő közösségeket ott megjelennek, és fenntartják a rendet addig, amíg meg nem érkeznek a rendőrök. A Roma Gárda vezetője cáfolta azokat a feltételezéseket, hogy fegyverek vásárlására indítottak volna gyűjtést az egyébként nyomorúságos körölmények között élő cigányok.
A Pécsi Cigányok Egyesülete – a Kanadai Magyar Hírlap budapesti tudósítójához érkezett bejelentések szerint – együttműködési megállapodást kötött más szervezetekkel, többek között a mohácsi kisebbségi önkormányzattal és a Magyar-Cigány Országos Biztonsági Hálózat Béke és Jogvédő Szervezettel. – Jelenleg toborzás folyik az egész országban.
2012. szeptember 10., hétfő
"Inkább lövessenek minket, rokkantakat a Dunába - ha már meg akarnak szabadulni tőlünk!"
Nem tudom, hogy olvasóim között, akad-e olyan merész, bátor, és mondhatni mazochista jellemmel megáldott valaki, aki elolvasta a Fidesz 95 oldalas programját, mellyel 2010-ben kétharmados (az egyharmad, kétharmada) győzelmet arathatott? Bevallom, én sem olvastam el, és most is csak azt tervezem, hogy azokba a részekbe olvasok bele, ami a mostani anyaghoz elengedhetetlenül szükséges.
Ahogy azonban átfutottam az anyagot, a szemem, mindig a következő szófordulatba ütközött: „az elmúlt nyolc év, az elmúlt nyolc év...”. Arra gondoltam, hogy engem nagyon érdekelne, talán lenne rá igény is, hogy végre tisztán lássunk, és a mai történéseket, a 2010-es ígéretekkel. Várom a jelentkezőket!
Addig is, amíg ez elkészül, szeretnék Önökkel egy pár ilyen „mai történést” megosztani.
A címben az áll, Kórozs Lajos nyomán, ugyanis tőle kaptam azokból a hozzá íródott levelekből, véleményekből, megtörtént eseményekből egy csokorra valót, melyeket most a cikkhez felhasználok. Név nélkül teszem közzé ezeket, de az elérhetőségek a szerkesztőségben lesznek.
Ahogy azonban átfutottam az anyagot, a szemem, mindig a következő szófordulatba ütközött: „az elmúlt nyolc év, az elmúlt nyolc év...”. Arra gondoltam, hogy engem nagyon érdekelne, talán lenne rá igény is, hogy végre tisztán lássunk, és a mai történéseket, a 2010-es ígéretekkel. Várom a jelentkezőket!
Addig is, amíg ez elkészül, szeretnék Önökkel egy pár ilyen „mai történést” megosztani.
A címben az áll, Kórozs Lajos nyomán, ugyanis tőle kaptam azokból a hozzá íródott levelekből, véleményekből, megtörtént eseményekből egy csokorra valót, melyeket most a cikkhez felhasználok. Név nélkül teszem közzé ezeket, de az elérhetőségek a szerkesztőségben lesznek.
***
Egy levél, 2011-ből, melyet az 58 éves Ernő írt...
„Bejelentem, hogy ha elveszik a rokkant nyugdíjamat: a Parlament előtt, nagy nyilvánosság előtt öntöm le magam benzinnel és elégetem magam.
Sok felmenőm égett el a vészkorszak idején Auschwitzban, ők is azért, mert bűnbakok voltak, mint mi itt, most: rokkantnyugdíjasok. A „göbbelsi” propagandaáradat, mely bennünket a közvélemény előtt „élősködő” réteggé változtatott – „fasisztoidnak” minősíthető.
Sok az I. és II. csoportba tartozó rokkant, aki még nem kapott végleges státuszt, könnyen kerülhet és (kerül is majd) a rokkant III. kategóriába, mert ott kisebb rokkant-nyugdíjat kell nekik fizetni. S a III. csoportba tartozónak is kevesebb pénz jár, ha 51 % alá sorolódik.
Ez a le nem írt követendő irány 2 éve!
Miután ennek a hazának, amelynek 30 évig adófizetője voltam, nem kellek, s „halálos ítéleteiket” gyávák megnevezni, helyette kódolt okfejtésekbe bonyolódnak: életem feláldozásával fogom kifejezni tiltakozásomat sorstársaimért – kérve közben az emberi méltóság tiszteletben tartását.
Isten Veletek!”
Egy 43 éves nő beteg esete a felülvizsgáló „doktor bácsival”.
Betegünk – aki lehet, akár férfi vagy nő - középkorú. Olyan igazi középkorú, pont negyvenhárom, azaz élete felén, "delén".
Gerincbeteg, akin ez meg is látszik. A betegsége következtében púpos a háta. Ez már nemcsak spondilózis, hanem csőrképződések egyvelege is, és ha oldalra néz, bizony elég jól láthatóan fordulnia is kell. Az egyik térdét is a reumatológia kezeli, mert rendszeresen be szokott dagadni. Emellett magas vérnyomás és krónikus depresszió, kettős diagnózissal: kiújuló közepes depresszió és disztímia, azaz tartós lehangoltság. Érzelmileg erősen megterhelő családi miliő és nagyon negatív önértékelés.
Évente megy felülvizsgálatra, legutóbb 42%, (erre 28.600 Ft járadékot kap). Olyan munkahelyet , ahova fel is veszik, nem talál. Most ismét nagy izgalom, szorongás, mi lesz.
A vizsgálat megnyugtatóan kezdődik. Egy idős doktor bácsihoz kerül. De ami ezután következik...
Először is megropogtatják, megnyomogatják alaposan mindenét, ami fáj.
- Ne szenvedjen kérem! Tessék leguggolni , majd felállni - hangzik a felszólítás.
Betegünk megteszi, majd próbálkozik felemelkedni és az egyik kezét segítségül a földre leteszi - hiszen a térdel is - erre a „doktor bácsi” kirúgja a támaszkodó kezét!
Szerencsétlenül - a súlypontja miatt - az arcára esik. Alig bír felállni. Nem tudja, hogy fehér-e vagy vörös.
Semmi elnézés, vagy valami, folytatódik a vizsgálat.
Aztán már érzi, hogy ég, lángol az arca.
- Mennyit iszik maga? - érkezik a következő „kedves” kérdés.
- Én?
- Egyáltalán, hogy lehet így kinézni? Milyen a megjelenése? - pattognak a kérdések, a szemrehányások.
- Én? (Tessék elhinni, hogy rendesen felöltözve megy oda az ember)
- Szokott tükörbe nézni? Ebben az életkorban... és itt: hosszú szöveg, hogy egy ennyi idősen milyennek kellene lennie, meg mit kellene csinálnia ...... !
- Hogy lehet ilyen elhanyagolt?
Nagyon fájt mindenem, és közben arra gondoltam, hogy tavaly letört elöl a fogam, és nem tudom megcsináltatni, nem jut rá pénz. A gyerekek még tanulnak.
Nem mertem szólni egy szót sem ezzel az elbánással szemben. Arra gondoltam, mi lesz akkor, ha kitesznek.
Azóta megjött az eredmény, 43 %-os vagyok. Minden maradt a régiben - a jövő évi felülvizsgálatig.
Eddig a középkorú nő története.
A következő levél:
„A fiam genetikai betegségben szenved, szervezete nem építi be a B vitamint. Sok műtét van már mögötte, ugyanis, a legsúlyosabb fokozatú csontritkulása van. Most 28 éves, 10 éve 100 %-os rokkant volt. Megalázó vizsgálat után idén csak 46 %-ot kapott, I. és II. fokú vizsgálaton is. Alapbetegsége miatt egyre több baja van, érintett a veséje, pajzsmirigye is.
Beadtuk a keresetet a Munkaügyi Bíróságra is, mert sajnos így elesünk a közgyógy ellátástól is, pedig rengeteg gyógyszert kell szednie, és nagyon drágákat.
A felülvizsgálatnál nem volt olyan testrésze, amit ki ne tekertek volna. Hiába mondta, hogy a két csontkorrekciós műtét óta nem hajlik a térde, az orvos azért csak nyomta, hogy próbálja. Két nap feküdt a vizsgálat után, mert mindene fájt.
Megkérdezték a fiamat, hogy véleménye szerint 10 kg-ot elbír e, mire azt válaszolta, hogy nem tudja. A záróba az került, 10 kg-ot elbír. Soha életében egy kis bevásárlást (1 kg kenyér, meg egy tej) még nem tehetett, alig bír járni, örülünk, ha rövidtávon elgyalogol. A csontjai hamar törnek, így több törése is volt már. Bár ezek a kérdések és kérdésre írt válaszok nem befolyásolják a betegségét, csak az látszik, hogy a beteg nem ember, mindegy mit mond, az ellátást el kell venni tőle.
A fiam értelmes, okos és boldog vagyok, hogy dolgozhat, de igenis segítségre szorul. (Jelenleg számítógép kezelőként dolgozik, de a munkahelyre a négy családtag közül valaki mindig elviszi.)
Húsz évig voltam otthon vele, mert járni sem tudott. Hat nagy műtétje volt, némelyikkel 8 hónapig teljes testét fedő gipszben volt, szóval teljes kiszolgálásra szorult.
Zárószó gyanánt, bár még sajnos, nincs vége...
"Nem csak fegyverekkel lehet egy népet, társadalmi csoportokat vagy tömegeket kiirtani, meggyilkolni. Lehet azt úgy is csinálni, hogy a tisztelt képviselő urak a Parlamentben megnyomják a szavazógombokat.
Tisztelt Képviselő Urak! Miniszterek! Ha már ennyire meg akarnak szabadulni ettől a társadalmi csoporttól, akik a kegyetlen munkába és az ország építésébe belerokkantak, ha ez a tervük velünk, a lassú kínhalál, akkor kérem, pusztán emberségből lövessenek inkább minket a Dunába, gyorsabb és szenvedés mentesebb lenne a halál, és Maguk a kétharmadukkal meg is tehetnék azt."
Egy levél, 2011-ből, melyet az 58 éves Ernő írt...
„Bejelentem, hogy ha elveszik a rokkant nyugdíjamat: a Parlament előtt, nagy nyilvánosság előtt öntöm le magam benzinnel és elégetem magam.
Sok felmenőm égett el a vészkorszak idején Auschwitzban, ők is azért, mert bűnbakok voltak, mint mi itt, most: rokkantnyugdíjasok. A „göbbelsi” propagandaáradat, mely bennünket a közvélemény előtt „élősködő” réteggé változtatott – „fasisztoidnak” minősíthető.
Sok az I. és II. csoportba tartozó rokkant, aki még nem kapott végleges státuszt, könnyen kerülhet és (kerül is majd) a rokkant III. kategóriába, mert ott kisebb rokkant-nyugdíjat kell nekik fizetni. S a III. csoportba tartozónak is kevesebb pénz jár, ha 51 % alá sorolódik.
Ez a le nem írt követendő irány 2 éve!
Miután ennek a hazának, amelynek 30 évig adófizetője voltam, nem kellek, s „halálos ítéleteiket” gyávák megnevezni, helyette kódolt okfejtésekbe bonyolódnak: életem feláldozásával fogom kifejezni tiltakozásomat sorstársaimért – kérve közben az emberi méltóság tiszteletben tartását.
Isten Veletek!”
Egy 43 éves nő beteg esete a felülvizsgáló „doktor bácsival”.
Betegünk – aki lehet, akár férfi vagy nő - középkorú. Olyan igazi középkorú, pont negyvenhárom, azaz élete felén, "delén".
Gerincbeteg, akin ez meg is látszik. A betegsége következtében púpos a háta. Ez már nemcsak spondilózis, hanem csőrképződések egyvelege is, és ha oldalra néz, bizony elég jól láthatóan fordulnia is kell. Az egyik térdét is a reumatológia kezeli, mert rendszeresen be szokott dagadni. Emellett magas vérnyomás és krónikus depresszió, kettős diagnózissal: kiújuló közepes depresszió és disztímia, azaz tartós lehangoltság. Érzelmileg erősen megterhelő családi miliő és nagyon negatív önértékelés.
Évente megy felülvizsgálatra, legutóbb 42%, (erre 28.600 Ft járadékot kap). Olyan munkahelyet , ahova fel is veszik, nem talál. Most ismét nagy izgalom, szorongás, mi lesz.
A vizsgálat megnyugtatóan kezdődik. Egy idős doktor bácsihoz kerül. De ami ezután következik...
Először is megropogtatják, megnyomogatják alaposan mindenét, ami fáj.
- Ne szenvedjen kérem! Tessék leguggolni , majd felállni - hangzik a felszólítás.
Betegünk megteszi, majd próbálkozik felemelkedni és az egyik kezét segítségül a földre leteszi - hiszen a térdel is - erre a „doktor bácsi” kirúgja a támaszkodó kezét!
Szerencsétlenül - a súlypontja miatt - az arcára esik. Alig bír felállni. Nem tudja, hogy fehér-e vagy vörös.
Semmi elnézés, vagy valami, folytatódik a vizsgálat.
Aztán már érzi, hogy ég, lángol az arca.
- Mennyit iszik maga? - érkezik a következő „kedves” kérdés.
- Én?
- Egyáltalán, hogy lehet így kinézni? Milyen a megjelenése? - pattognak a kérdések, a szemrehányások.
- Én? (Tessék elhinni, hogy rendesen felöltözve megy oda az ember)
- Szokott tükörbe nézni? Ebben az életkorban... és itt: hosszú szöveg, hogy egy ennyi idősen milyennek kellene lennie, meg mit kellene csinálnia ...... !
- Hogy lehet ilyen elhanyagolt?
Nagyon fájt mindenem, és közben arra gondoltam, hogy tavaly letört elöl a fogam, és nem tudom megcsináltatni, nem jut rá pénz. A gyerekek még tanulnak.
Nem mertem szólni egy szót sem ezzel az elbánással szemben. Arra gondoltam, mi lesz akkor, ha kitesznek.
Azóta megjött az eredmény, 43 %-os vagyok. Minden maradt a régiben - a jövő évi felülvizsgálatig.
Eddig a középkorú nő története.
A következő levél:
„A fiam genetikai betegségben szenved, szervezete nem építi be a B vitamint. Sok műtét van már mögötte, ugyanis, a legsúlyosabb fokozatú csontritkulása van. Most 28 éves, 10 éve 100 %-os rokkant volt. Megalázó vizsgálat után idén csak 46 %-ot kapott, I. és II. fokú vizsgálaton is. Alapbetegsége miatt egyre több baja van, érintett a veséje, pajzsmirigye is.
Beadtuk a keresetet a Munkaügyi Bíróságra is, mert sajnos így elesünk a közgyógy ellátástól is, pedig rengeteg gyógyszert kell szednie, és nagyon drágákat.
A felülvizsgálatnál nem volt olyan testrésze, amit ki ne tekertek volna. Hiába mondta, hogy a két csontkorrekciós műtét óta nem hajlik a térde, az orvos azért csak nyomta, hogy próbálja. Két nap feküdt a vizsgálat után, mert mindene fájt.
Megkérdezték a fiamat, hogy véleménye szerint 10 kg-ot elbír e, mire azt válaszolta, hogy nem tudja. A záróba az került, 10 kg-ot elbír. Soha életében egy kis bevásárlást (1 kg kenyér, meg egy tej) még nem tehetett, alig bír járni, örülünk, ha rövidtávon elgyalogol. A csontjai hamar törnek, így több törése is volt már. Bár ezek a kérdések és kérdésre írt válaszok nem befolyásolják a betegségét, csak az látszik, hogy a beteg nem ember, mindegy mit mond, az ellátást el kell venni tőle.
A fiam értelmes, okos és boldog vagyok, hogy dolgozhat, de igenis segítségre szorul. (Jelenleg számítógép kezelőként dolgozik, de a munkahelyre a négy családtag közül valaki mindig elviszi.)
Húsz évig voltam otthon vele, mert járni sem tudott. Hat nagy műtétje volt, némelyikkel 8 hónapig teljes testét fedő gipszben volt, szóval teljes kiszolgálásra szorult.
Zárószó gyanánt, bár még sajnos, nincs vége...
"Nem csak fegyverekkel lehet egy népet, társadalmi csoportokat vagy tömegeket kiirtani, meggyilkolni. Lehet azt úgy is csinálni, hogy a tisztelt képviselő urak a Parlamentben megnyomják a szavazógombokat.
Tisztelt Képviselő Urak! Miniszterek! Ha már ennyire meg akarnak szabadulni ettől a társadalmi csoporttól, akik a kegyetlen munkába és az ország építésébe belerokkantak, ha ez a tervük velünk, a lassú kínhalál, akkor kérem, pusztán emberségből lövessenek inkább minket a Dunába, gyorsabb és szenvedés mentesebb lenne a halál, és Maguk a kétharmadukkal meg is tehetnék azt."
Fogjon össze a Munkáspárttal mindenki, akinek baja van a kapitalizmussal
A Magyar Kommunista Munkáspárt elnöke, Thürmer Gyula 2012. szeptember 8-án Szolnokon ismertette a párt új választási programját a Ságvári körúti piac bejáratánál.
A kezdés előtt többen érdeklődtek a program iránt, illetve megígérték, hogy amikor megkezdődik az ismertetés, visszajönnek meghallgatni azt. Ígéretüket be is tartották. Ugyancsak sokan olvasták érdeklődéssel a párt újságját, A Szabadságot. Thürmer Gyula beszédében összefogást sürgetett, és felvázolta azt a politikai-gazdasági helyzetet, amelybe az ország került az elmúlt húsz évben. A beszédnek pikáns mellékízt adott, hogy a háttérben a Spar nevű szupermarket emblémái voltak láthatók, miközben a szónok a multinacionális vállalatokat bírálta.
– Azért van Magyarország válságban, mert mindent eladtak a külföldieknek - magyarázta a szónok. – Amikor az Európai Unióban baj, nálunk zárják be a gyárakt és bocsátják el az embereket; mi fizetjük meg a németek és a franciák jólétét. Az unió ránk helyezi a terheit. Azt akarják, hogy mi fizessük meg az ő jólétüket.
Thürmer Gyula fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy meg kell mondani az embereknek, hogyan éljenek most. Két éve a választásokon az ország megbuktatta a szocialistákat, egyszerűen azért, mert elegük volt belőlük, hiszen loptak, csaltak, korrumpálódtak.
– Fogjon össze mindenki, akinek baja van a kapitalizmussal – mondta az elnök. – Olyan választási rendszert akarunk, amelyben valamennyi társadalmi réteg küldhet képviselőt, és nem csak kizárólag a tőkések. Amikor válság van, nem szűkíteni kell a demokráciát azzal, hogy a választónak jelentkeznie kell ahhoz, hogy szavazhasson. Olyan parlamentet akarunk, ahol nem milliókat tesznek zsebre a miniszterek. Kapják meg a minimálbér kétszeresét, de ne többet. Azt akarjuk, hogy az internet legyen ingyenes minden fiatalnak, hogy beleszólhasson az ország ügyeibe.
A szónok arra kérte a választókat, hogy megismerve a párt elképzeléseit, támogassák a választási programot. Ma már nem elég panaszkodni, illetve arra várni, hogy majd valami csoda történik. Ha engedjük, hogy belénk rúgjanak, akkor ezt megteszik máskor is, és addig fognak rugdosni bennünket, amíg el nem pusztulunk.
A tájékoztató után lehetőség volt kérdezni, ezt a közönség ki is használta. Akadt, aki azt kérte számon a párton, miképp lehetséges, hogy Gyurcsány Ferenc még szabadlábon van, más az ellenzéki összefogást sürgette.
Délután az elnök és kísérete Tiszaligeten járt a gulyásfesztiválon. A Munkáspárt sátránál árusított könyvekből néhányan vásároltak is, az újságokból és propagandaanyagokból pedig kora délután egy darab sem maradt. Ugyanerre a sorsra jutott a szolnoki párttagok által főzött ízletes gulyás és sör is, amelyet a fesztivál látogatói fogyasztottak el.
2012. szeptember 5., szerda
A Baloldali Front szolidaritási tüntetése az ecuadori nagykövetség előtt
Ecuador budapesti nagykövetsége előtt tartott szolidaritási tüntetést 2012. szeptember 4-én a Baloldali Front tagsága, kiegészülve az akcióhoz csatlakozó Magyar Ifjúság Közösségi Szervezete (MIKSZ), a Latin-Amerika Társaság és az ENSZ által elismert nemzetközi szocialista szervezet, a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség képviselőivel. A rendezvényen beszédet mondott a Baloldali Front Országos Vezetőségének tagja, Pethő Gábor, majd átadták a résztvevő szervezetek Rafael Correa elnöknek címzett közös levelét Ecuador budapesti nagykövetének. A nagykövet úr örömmel vette át a levelet és válaszában kifejtette, hogy nagyra tartja a fiatal magyar baloldal törekvéseit, illetve ígéretet tett a levél kormánya felé való továbbítására.
Pethő Gábor vezetőségi tag beszéde a tüntetésen
Kedves barátaink!A Baloldali Front nevében köszöntök mindenkit a szolidaritási megmozdulásunkon. Támogatásával és jelenlétével megtisztelt minket a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség, a Magyar Ifjúság Közösségi Szervezete és a Latin-Amerika Társaság is, akiknek ezúton köszönöm, hogy csatlakoztak a kezdeményezésünkhöz.
Azért jöttünk el ma ide, Ecuador budapesti nagykövetsége elé, hogy üdvözöljük Rafael Correa elnök bátor kiállását a szólásszabadság mellett. Az Ecuadori Köztársaság államfője menedékjogot biztosított Julian Assange-nek, a WikiLeaks portál alapítójának, aki elsősorban az amerikai diplomáciai iratok kiszivárogtatásával tette magát a nyugati hatalmak ellenségévé.
Hat év telt el a WikiLeaks alapítása óta, ma már világszerte rengeteg emberhez eljutott a szervezet híre, érdemes hát röviden áttekintenünk a történetét. A szervezet 2006-ban jött létre, elsődleges célja, hogy nyilvánosságra hozzon olyan titkos anyagokat (kormányzati, banki, katonai információk), amelyek közérdeklődésre tarthatnak számot, és amelyek feltárják az olykor csúf igazságot az események hátteréről, okairól. A WikiLeaks tevékenysége a szólásszabadságon alapul, célja, hogy elősegítse a demokrácia erősödését és a korrupció elleni harcot. Forrásaik névtelenek, hiszen gyakran illegális módon jutnak információhoz, és a kiszivárogtatók akár életük is veszélyeztetik. Nem kérnek senkit, hogy adjon ki adatokat, de lehetőséget adnak rá, s a szervezetet segítő újságírók, önkéntesek ellenőrzik, magyarázatokkal látják el a szövegeket. Nem módosítják, csak abban az esetben, ha olyasmit találnak, ami leleplezné a forrásukat.
Julian Assange ausztrál újságírót, a portál alapítóját kezdetben díjakkal tüntették ki, később egyre több ellenséget szerzett. Közzétett anyagokat a a 2006-os elefántcsontparti egészségügyi krízisről, amikor egy svájci cég hajója szennyező anyagot öntött a tengerbe, anyagokat közölt a szcientológiai egyház kézikönyveiről, a Guantanamo Bay-beli fogolykínzásokról, bankokkal kapcsolatos botrányokról, és beszámolt a kenyai ítélet nélküli kivégzésekről.
2010-ben robbant a WikiLeaks-bomba, amikor az afganisztáni és iraki háború került sorra. Titkosított dokumentumok sora került nyilvánosságra, és az egész világot megrázta a „Collateral Murder”, azaz „Járulékos gyilkosság” című videófelvétel az iraki háborúról. A videón egy harci helikopter fedélzeti ágyújának keresőjén keresztül látható, amint az tüzet nyit egy csoport irakira, köztük ártatlanokra, gyerekekre, és a Reuters két újságírójára is, mint később kiderült. A „tiszta háború” hamis képének lerombolásához nagyban hozzájárult a felvétel, amin nem csak a gyilkosságok látványa sokkoló, hanem a katonák cinikus megjegyzései is. Akkor az információkat egy amerikai katona, Bradley Manning szivárogtatta ki. Már két éve őrizetbe vették, hazaárulással, kémkedéssel, az ellenség segítésével vádolják a fiatalembert. A WikiLeaks ügy eddigi egyetlen letartóztatottját ügyvédje szerint kínozták és megalázták a börtönben, életfogytiglan, vagy akár 150 év börtön is várhat rá.
Szintén ebben az évben elkezdődött a háború a WikiLeaks ellen, az adományozás, anyagi forrásaik, internetes megjelenésük ellehetetlenítésére irányuló kísérletek. Assange ellen Svédországban letartóztatási parancsot adtak ki nemi erőszak gyanújával, amit ő tagad és politikai hátterű támadásnak tart. 2010 év végén önként jelentkezett a londoni rendőrségen, házi őrizetben volt, majd idén nyáron Ecuador londoni nagykövetségére menekült, Rafael Correa elnök pedig menedékjogot adott neki. Assange attól tart, Svédország kiadná az Egyesült Államoknak, ahol akár halálbüntetés is várhatna rá. Aggodalmát világszerte sokan osztják, ahogy Michael Moore és Oliver Stone filmrendezők felhívták rá a figyelmet a New York Times hasábjain: Assange nem akar ellenszegülni a svéd igazságszolgáltatásnak, a svéd hatóságok számára adott volt a lehetőség, hogy az ecuadori követségen hallgassák ki Assange-t, ám más esetekkel ellentétben most nem voltak hajlandóak külföldre utazni. Assange elmenne Svédországba, ha biztosítékot kapna, hogy nem adják ki az Egyesült Államoknak, ilyen biztosítékot azonban nem kapott. Assange egyelőre nem tudja elhagyni Ecuador londoni nagykövetségét a kiadatással kapcsolatos félelme miatt, az angol hatóságok korábban már a nagykövetségbe való behatolással is fenyegetőztek.
A most vázolt történet aligha szorul magyarázatra.
Miért fontos a WikiLeaks, miért döntöttünk úgy, hogy idejövünk köszönetet mondani Ecuadornak, amiért megvédené a szervezet arcát, Julian Assange-t? A WikiLeaks törekvése, a nyitott kormányzás a szólásszabadság és a demokrácia olyan eszménye, amely sokak szemében szálka. Számtalan olyan információ került napvilágra, amely súlyos bűnöket leplezett le, s egyúttal nagy pofont adott a közvéleménynek. Olyan pofont, amely felébreszti az embereket, akiket sötétben akarnak tartani – hogy ismét Stone-t és Moore-t idézzük.
Mi akik itt vagyunk, jelenlétünkkel hitet teszünk a szólásszabadság és a sajtószabadság mellett. Többen kint voltunk az utcákon akkor is, amikor 2003-ban az iraki háború ellen tüntettünk. Most nincs itt akkora tömeg, amekkorát ez az ügy megérdemelne, de világszerte sokan hiszünk ugyanabban az ügyben. Kiállunk Ecuador mellett, mert szembement a nyugati agresszióval, mely boszorkányüldözést indít azok ellen, akik leleplezik többek között az iraki háború borzalmait.
Azért vagyunk ma itt, mert a világ sajtószabadsága válságos helyzetben van. A földgolyón szétszórt embertársaink közül ezt kevesen láthatják olyan tisztán, mint Julian Assange. Általában kormányzati szinteken nem, hogy belátnák a helyzet súlyosságát és kiállnának a szabadság fenntarthatósága mellett, inkább önzően elhatárolódnak tőle és hagyják azt romlani. Az utóbbi hetek történései bár világviszonylatban elszomorítóak, azért mi mégis érezzük, hogy akad egy büszke szereplő. Ez a büszke szereplő az Ecuadori Köztársaság és kormánya, mert történelmi tettet hajtott végre a sajtószabadságért.
A Baloldali Front levele Correa ecuadori elnöknek
Őexcellenciája Rafael Vicente Correa Delgado Úrnak, az Ecuadori Köztársaság elnökének, Quito
Tisztelt Elnök úr!
Mi baloldali magyar fiatalok, az Ecuadori Köztársaság és más latin-amerikai országok iránt érdeklődők, 2012. szeptember 4-én eljöttünk az Ecuadori Köztársaság Nagykövetségéhez, hogy szolidaritási demonstrációnkkal és levelünkkel fejezzük köszönetünket Elnök Úrnak, amiért felemelte a szavát a szólásszabadság érdekében.
Az Ecuadori Köztársaság egyedüliként tett nagyon fontos gesztust azzal, hogy menedékjogot biztosított Julian Assange-nak, a WikiLeaks portál alapítójának. A világ haladó erői mind elismerik ezt a gesztust, mert védelmébe veszi a szólásszabadságot a nyugati hatalmak agressziójával szemben.
Az Ecuadori Köztársaság a nemzetközi emberi jogok elveinek megfelelően cselekedett és döntését világszerte üdvözlik mindazok, akiket felháborít az az igazságtalanság, hogy az Egyesült Államok kormánya „high-tech terroristának” nevezi Julian Assange-t, aki nem tett mást, mint leleplezte súlyos bűneik egy részét.
Ecuador védelmébe vette Julian Assange-t, és ezzel a bátor lépéssel példát mutat a világnak: merjünk szembeszállni, merjünk kiállni az igazság mellett.
Tisztelt Elnök úr! Magyarország és a világ haladó erőinek nevében köszönjük, hogy kiállt a korlátlan szólásszabadság mellett.
Budapest, 2012. szeptember 4.
Tisztelettel:
Baloldali Front - Kommunista Ifjúsági Szövetség
Magyar Ifjúság Közösségi Szervezete
2012. augusztus 31., péntek
Maradjatok odakint, mert ha visszajöttök, itt az újnácik és a fasiszták felkötnek titeket
2012. augusztus 13.-án, Barcsa-Turner Gábor, Magyarország egyik hivatalosan bejegyzett újfasiszta szervezetének, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalomnak (HVIM) alelnöke, levelet intézett azokhoz a kanadai magyarokhoz, akik a nemzetközileg elismert emberi jogok és demokratikus elvek védelmében tevékenykednek Kanadában.
(A HVIM, elnöke, Zagyva György Gyula a magyar parlament tagja. A HVIM szoros stratégia szövetségben áll Magyarország legnagyobb szélsőjobboldali pártjával, a Jobbikkal).Barcsa-Turner Gábor a következő szavakkal mutatkozik be. „Én vagyok az, aki ellen küzdenetek kell” és paradox módon, azonnal felszólít bennünket, hogy be ne rakjuk a lábunkat Magyarországra, ha netán szembesülni szeretnénk vele, mert hajlandó akár a gyilkosság eszközeivel is élni, hogy belénk fojtsa a szót.
Idézzük: „Ne gyertek soha vissza! … itt az újnácik és fasiszták fel fognak titeket akasztani a gusztustalan cikkekért. Itt mi vagyunk az urak….Maradjatok odakint és haljatok meg hontalanul, vagy éppen Izrael állam dicsőítésében, de ami magyar, azt ne vegyétek a szátokra többé!… Legyetek kanadaiak, amerikaiak, európaiak, amik csak akartok, de szátokra ne vegyetek semmit, ami a magyarsággal kapcsolatos!”
A Kanadai Magyar Demokratikus Charta azt üzeni Barcsa Turner Gábornak és társainak, hogy nem fognak elnémulni a durva fenyegetés hallatán, sőt egyre erőteljesebben fogják hallatni hangjukat világszerte és az óhazában is a demokrácia és az emberi méltóság védelmében.
A Kanadai Magyar Demokratikus Charta vezetői továbbá azt üzenik Barcsa-Turnernek, hogy nem őt tekintik fő ellenfelüknek, hanem Orbán Viktort és a Fideszt. A Fidesznek és a jelenlegi kormánynak köszönhetjük, hogy Magyarországon egyre erőszakosabb módon terjed, hódit az új-fasizmus. Köztudott, hogy a Fidesz meleg fészkében kelt ki a Jobbik, és a Jobbik vállalta be szövetségesének a HVIM-et, a Betyársereget, a Magyar Gárdát és a többi új-fasiszta szervezetet mely ma, a magyar kormány védőszárnyai alatt zavartalanul burjánzik és szennyezi a közéleti levegőt. Vona Gábor, a Fidesz polgári köreiből, Orbán tanítványaként, mint egy dédelgetett pacsirta repült be a magyar közéletbe. A Fidesznek nem Vona Gábor antidemokratikus szellemiségével, gyűlöletkeltő retorikájával van baja, hanem elsősorban azzal, hogy Vona több százezer fasiszta szavazót kivitt a biztos Fideszre szavazók táborából.
Ismételjük: A Kanadai Magyar Demokratikus Charta elsőszámú ellenfele, nem Barcsa-Turner Gábor serege, hanem Orbán Viktor kormánya, melynek társadalmilag felelőtlen vezetői Magyarországot egyre inkább Európából kifelé, egyre inkább az intolarencia, a fosztogató államhatalom és a zsarnokság irányába tereli.
Aláírók: A Kanadai Magyar Demokratikus Charta alapítói, szóvivői:
Dr. Göllner András – nemzetközi szóvívő, Montreál, Québec | Dr. Christopher Adam, Ottawa, Ontario | Dr. Balogh Éva, New Haven, Conn. | Dr. Stevan Harnad, Montreál, Québec | Dr. Imre Szeman, Edmonton, Alberta.
Göllner András névjegye
Göllner B. András a Kanadai-Magyar Demokratikus Charta alapítója, országos szóvivője. Kettős – magyar és kanadai – állampolgár. Gyerekkorában, 1956-ban került Kanadába. Egyetemi diplomáit Kanadában, nagydoktori diplomáját politikai gazdaságtanból a The London School of Economics egyetemen szerezte. Szakterületei: politikai gazdaságtan és kommunikáció. Három könyv (Social Change and Corporate Strategy. Sttamford: IAP, 1983; Public Affairs in Canada. Montreal: IRPP. 1984; Canada Under Mulroney (ed. with D. Salee), Montreal: Véhicule Press, 1988.) és számos szakmai tanulmány, cikk szerzője.
Egyre gyengébb és gyengébb figurák kerülnek képbe
Orbán sleppje egyre gyatrább emberi minőséget képvisel, szinte nem is lehet autonóm egyéniséget találni közöttük, pályafutásuk a szervilizmus és a konformizmus diadala. A Fidesz indulásakor az alapítók még egyéniségek voltak, egy színes, bohém, jókedvű társaság.
Ők is azt hirdették, hogy lehet más a politika, de ez nem tartott túl sokáig, - a gonosz törpe már akkor és abban a körben is arról volt nevezetes, hogy egyeduralomra tör.
Először kinyírta azokat, akik túlzott érdeklődést tanúsítottak a számukra elképzelhetetlenül nagy pénzhez jutott párt anyagi ügyei iránt, és akik egyenrangú félként bele szerettek volna szólni a politikai irányvonal kialakításába.
Így aztán hamar vége lett az alapítók egyetértésének és mire Orbán papa kőbányája az állami juttatás + a székházpénzek felhasználásával a család tulajdonába került, addigra már Fodor Gábor, Ungár Klára és még néhányan mások is lapátra kerültek.
Aztán mennie kellett annak is, aki indulni mert Orbánnal szemben a pártelnöki tisztért - hol van ma már Wachsler Tamás?
A régi gárdából azok maradtak, akik vagy elég erős egyéni hátországgal rendelkeztek, vagy akik egy pillanat alatt ellehetetleníthetők voltak, mint Deutsch Tamás, akinek miniszteri kinevezése közröhej tárgyát képezte, de aki lenyelte azt, amit ép önérzetű ember soha le nem nyelt volna, - igaz, megérte neki a dolog kétségkívül.
Azután jött egy második vonal, akikből akár lehetett volna normális jobboldali politikus is, jött Pokorni, Járai, Martonyi, Varga Mihály, a környezetvédő Illés Zoltán és Rockenbauer, - közülük talán Martonyi és Rockenbauer maradt meg annak, aki volt - a többiek igen gyorsan
beálltak a sorba és tették, amit Orbán előírt számukra - sokszor szó szerint.
Ha valaki hepciáskodott és önállóskodott, mint Illés, vagy idétlenkedett, mint Selmeczi Gabriella szenátorkodással, akkor ment a süllyesztőbe.
Volt, aki úgy prostituálódott, hogy szerette is a szakmát és volt, aki feszengve, - de ellentmondani senki nem mert - ismerték Orbánt és láttak egy két példát arra, hogy mi annak a politikai sorsa, aki a Fideszben önálló merészel lenni.
Már az "öregek" se nagyon mertek egyéni véleményt hangoztatni - sokatmondó, hogy mára Kövér kivételével egy sem maradt az első vonalban, és ő is meg lett legutóbb fegyelmezve, - ma már ő is tudja, hogy ki az úr a háznál.
Aztán jött Répási Róbert és a hideg veríték kivert, mikor szóba került, hogy esetleg belőle lesz az igazságügyi tárca irányítója, annyira nívótlan és gyermeteg volt egész tevékenysége, - de az igaz, hogy az Orbán féle gátlástalan politikai pankráció céljaira igencsak megfelelt.
Persze őt is ejtette Orbán, akinek a maradék ősbölények Brüsszelbe deportálása után csak olyan emberek maradhattak a környezetében, akiket ő emelt fel és akikből a Fidesz általa kialakított játékszabályai szerint egy pillanat alatt lehetnek senkik, ha ő úgy akarja.
A szemünk előtt lett az okos úriember Navracsicsból ostobaságokat mantrázó bunkó, nagy kár érte.
2006-ban elindult egy csendes helyezkedés, Pokorni meg a sunyiképű Rogán elmentek polgármesternek, ők valószínűleg kivárásra játszottak, és megerősödött valamelyest Kósa, a debreceni polgármester, aki ugyan elkezdett kicsit önérzetesen mocorogni, de aztán hamar felismert az idők szavát és visszatáncolt a helyére, - lesz még belőle is brüsszeli képviselő. Utolsó csapásként a minőségre megjelent a színen a vérbunkó Lázár János, aki napjaink fideszes politikusának archetípusa, gátlástalan, szemrebbenés nélkül hazudik, demagóg és agresszív, emellett messziről ordít róla a pénz mindenekfeletti szeretete, - ő aztán nem fog egy percig sem hezitálni, ha választani kell a jogállam és a zsebe között, és nem a jogállamot látom nyerő pozícióban.
Orbánnak van személyes szóvivője, idővel lesz majd segédtisztje is, - minimum ellentengernagy. Szijjártó pontosan megfelel a beosztására, demagóg és fapofával mond rettenetes baromságokat, időnként még a főnökét is túlszárnyalja. Ha körülnézünk a Fidesz házatáján, épelméjű embert talán ha a harmadik vonalban találunk, a többiek egytől-egyig szolgalelkű csinovnyikok, akik kiszolgálják a kettétört Mussolini hatalmi törekvéseit. Persze,
hogy ez a helyzet kialakulhatott, ahhoz tudnunk kell, hogy a Fidesz nem párt, mert egy párt a társadalom egyes csoportjainak érdekeit jeleníti meg, itt viszont csak egy csoport érdekei jelennek meg - Orbánnak és családjának érdekei.
A Fidesz jobb esetben vezérelvű párt, melynek nincsenek döntéshozó testületei, nincs a döntések előkészítésének szabályozott folyamata, egyetlen szabály érvényesül - Orbán akarata.
Rosszabb esetben ez maga a magyar Cosa Nostra.
Ezidáig úgy voltam ezzel, hogy ha a Fidesz szimpatizánsainak ez jó, hát engem nem keserít el, de most elkezdődött Magyarország átalakítása az orbáni modellre, ezt a modellt pedig egy állam esetében önkényuralomnak hívják.
Nem tartok attól, hogy nem fog a piszkos munkák elvégzéséhez embert kapni, - Horthy is kapott, Szálasi is kapott és Rákosinak is megvoltak kedvenc bírói.
A Fidesz várát nem széplelkű várúrnők védik, ami azt illeti, Szalai Annamáriát is nehéz összetéveszteni tekéntetes és nagyságos gróf rimaszécsi Szécsi Anna Máriával, a Murányi Vénusszal. Orbán csapata egyre nívótlanabb, egyre inkább szolgák és talpnyalók gyülekezete,
márpedig tehetségtelen cselédekkel nem lehet a szabad és büszke Magyarországot felépíteni, hazudjon bármit is a miniszterelnök.
A kétharmad agresszív nyomulása és izgága mozgása meglehetős vihart kavart az utóbbi időben, de még nincs vége az attrakciónak - lesz még kin csodálkozni a zembereknek.
De azért ne keseredjünk el.
Abraham Lincoln mondta: A csirkefogót a maga gerjesztette publicitás öli meg.
Hát úgy legyen ...
Ők is azt hirdették, hogy lehet más a politika, de ez nem tartott túl sokáig, - a gonosz törpe már akkor és abban a körben is arról volt nevezetes, hogy egyeduralomra tör.
Először kinyírta azokat, akik túlzott érdeklődést tanúsítottak a számukra elképzelhetetlenül nagy pénzhez jutott párt anyagi ügyei iránt, és akik egyenrangú félként bele szerettek volna szólni a politikai irányvonal kialakításába.
Így aztán hamar vége lett az alapítók egyetértésének és mire Orbán papa kőbányája az állami juttatás + a székházpénzek felhasználásával a család tulajdonába került, addigra már Fodor Gábor, Ungár Klára és még néhányan mások is lapátra kerültek.
Aztán mennie kellett annak is, aki indulni mert Orbánnal szemben a pártelnöki tisztért - hol van ma már Wachsler Tamás?
A régi gárdából azok maradtak, akik vagy elég erős egyéni hátországgal rendelkeztek, vagy akik egy pillanat alatt ellehetetleníthetők voltak, mint Deutsch Tamás, akinek miniszteri kinevezése közröhej tárgyát képezte, de aki lenyelte azt, amit ép önérzetű ember soha le nem nyelt volna, - igaz, megérte neki a dolog kétségkívül.
Azután jött egy második vonal, akikből akár lehetett volna normális jobboldali politikus is, jött Pokorni, Járai, Martonyi, Varga Mihály, a környezetvédő Illés Zoltán és Rockenbauer, - közülük talán Martonyi és Rockenbauer maradt meg annak, aki volt - a többiek igen gyorsan
beálltak a sorba és tették, amit Orbán előírt számukra - sokszor szó szerint.
Ha valaki hepciáskodott és önállóskodott, mint Illés, vagy idétlenkedett, mint Selmeczi Gabriella szenátorkodással, akkor ment a süllyesztőbe.
Volt, aki úgy prostituálódott, hogy szerette is a szakmát és volt, aki feszengve, - de ellentmondani senki nem mert - ismerték Orbánt és láttak egy két példát arra, hogy mi annak a politikai sorsa, aki a Fideszben önálló merészel lenni.
Már az "öregek" se nagyon mertek egyéni véleményt hangoztatni - sokatmondó, hogy mára Kövér kivételével egy sem maradt az első vonalban, és ő is meg lett legutóbb fegyelmezve, - ma már ő is tudja, hogy ki az úr a háznál.
Aztán jött Répási Róbert és a hideg veríték kivert, mikor szóba került, hogy esetleg belőle lesz az igazságügyi tárca irányítója, annyira nívótlan és gyermeteg volt egész tevékenysége, - de az igaz, hogy az Orbán féle gátlástalan politikai pankráció céljaira igencsak megfelelt.
Persze őt is ejtette Orbán, akinek a maradék ősbölények Brüsszelbe deportálása után csak olyan emberek maradhattak a környezetében, akiket ő emelt fel és akikből a Fidesz általa kialakított játékszabályai szerint egy pillanat alatt lehetnek senkik, ha ő úgy akarja.
A szemünk előtt lett az okos úriember Navracsicsból ostobaságokat mantrázó bunkó, nagy kár érte.
2006-ban elindult egy csendes helyezkedés, Pokorni meg a sunyiképű Rogán elmentek polgármesternek, ők valószínűleg kivárásra játszottak, és megerősödött valamelyest Kósa, a debreceni polgármester, aki ugyan elkezdett kicsit önérzetesen mocorogni, de aztán hamar felismert az idők szavát és visszatáncolt a helyére, - lesz még belőle is brüsszeli képviselő. Utolsó csapásként a minőségre megjelent a színen a vérbunkó Lázár János, aki napjaink fideszes politikusának archetípusa, gátlástalan, szemrebbenés nélkül hazudik, demagóg és agresszív, emellett messziről ordít róla a pénz mindenekfeletti szeretete, - ő aztán nem fog egy percig sem hezitálni, ha választani kell a jogállam és a zsebe között, és nem a jogállamot látom nyerő pozícióban.
Orbánnak van személyes szóvivője, idővel lesz majd segédtisztje is, - minimum ellentengernagy. Szijjártó pontosan megfelel a beosztására, demagóg és fapofával mond rettenetes baromságokat, időnként még a főnökét is túlszárnyalja. Ha körülnézünk a Fidesz házatáján, épelméjű embert talán ha a harmadik vonalban találunk, a többiek egytől-egyig szolgalelkű csinovnyikok, akik kiszolgálják a kettétört Mussolini hatalmi törekvéseit. Persze,
hogy ez a helyzet kialakulhatott, ahhoz tudnunk kell, hogy a Fidesz nem párt, mert egy párt a társadalom egyes csoportjainak érdekeit jeleníti meg, itt viszont csak egy csoport érdekei jelennek meg - Orbánnak és családjának érdekei.
A Fidesz jobb esetben vezérelvű párt, melynek nincsenek döntéshozó testületei, nincs a döntések előkészítésének szabályozott folyamata, egyetlen szabály érvényesül - Orbán akarata.
Rosszabb esetben ez maga a magyar Cosa Nostra.
Ezidáig úgy voltam ezzel, hogy ha a Fidesz szimpatizánsainak ez jó, hát engem nem keserít el, de most elkezdődött Magyarország átalakítása az orbáni modellre, ezt a modellt pedig egy állam esetében önkényuralomnak hívják.
Nem tartok attól, hogy nem fog a piszkos munkák elvégzéséhez embert kapni, - Horthy is kapott, Szálasi is kapott és Rákosinak is megvoltak kedvenc bírói.
A Fidesz várát nem széplelkű várúrnők védik, ami azt illeti, Szalai Annamáriát is nehéz összetéveszteni tekéntetes és nagyságos gróf rimaszécsi Szécsi Anna Máriával, a Murányi Vénusszal. Orbán csapata egyre nívótlanabb, egyre inkább szolgák és talpnyalók gyülekezete,
márpedig tehetségtelen cselédekkel nem lehet a szabad és büszke Magyarországot felépíteni, hazudjon bármit is a miniszterelnök.
A kétharmad agresszív nyomulása és izgága mozgása meglehetős vihart kavart az utóbbi időben, de még nincs vége az attrakciónak - lesz még kin csodálkozni a zembereknek.
De azért ne keseredjünk el.
Abraham Lincoln mondta: A csirkefogót a maga gerjesztette publicitás öli meg.
Hát úgy legyen ...
2012. augusztus 25., szombat
Semmi nem áll a gárda rendezvényének útjába
Mint lapunk megírta, a gárda ötéves születésnapját tartja ma, erről egy magánszemély tett bejelentést még tavasszal. A BRFK ugyan nem engedte a rendezvény megtartását, de a bejelentő jogorvoslati kérelemmel élt, és a bíróság végül engedélyezte a korábban feloszlatott gárda vonulását. A kormány közléséből kiderül, hogy a Fővárosi Törvényszék adott helyt a bejelentő panaszának, aki eleve a gárda "megalakulásáról való megemlékezésként" írta le a programot.
A gárda és más radikális csoportok tagjai az utóbbi időben többször hallattak magukról; tagjaik - több Jobbik-szervezettel együtt - Devecserben és Cegléden is megjelentek. Devecserben kövekkel dobálták helyi romák házait egyebek közt halálbüntetést követelve, ám a rendőrség nem lépett közbe. Cegléden pedig, több napos állomásozás után négyszáz radikális került szembe a helyi romákkal, és bár egyes hírek lövöldözésről is szóltak, a rendőrség szerint nem történt atrocitás. Az országos rendőrfőkapitány végül a héten vizsgálatot kért a ceglédi rendőrök intézkedésével kapcsolatban, amit 10 nap alatt kell lefolytatni.
Az elszaporodó etnikai konfliktusok a kormány tétlensége ellenére megmozgatták az állóvizet: az Amnesty International - mint Devecser után tették - újabb levelet írt a belügyminiszternek. Pintér Sándortól ismét azt kérték, ha a kormány valóban komolyan gondolja az etnikai és más kisebbségek védelmét, tegyen konkrét lépéseket, sőt, "működjön együtt a leggyakrabban fenyegetéseknek és erőszaknak kitett csoportok, a roma közösségek képviselőivel".
Szabó Máté ombudsman pedig hivatalból vizsgálatot indított "egy parlamenti párt és több szélsőséges szervezet" demonstrációi és a rendőri intézkedések ügyében. A kormány egyébként a különböző, fellépést sürgető nyilatkozatokra tegnap azzal reagált, hogy "minden szélsőséges, rasszista, antiszemita, gyűlölködő megnyilvánulás ellen" fellépnek.
Ma délután mindenesetre a gárda vonulását felszólalóként Vona Gábor, a Jobbik elnöke is támogatja.
B. L. N. /
Stadionra kell a nyugdíj?
Tegye egyértelművé a miniszterelnök, hogy kormánya nem akar újra a nyugdíjakhoz nyúlni, és állítsa vissza az özvegyi nyugdíjakra vonatkozó szabályokat - ezt követelte Mesterházy Attila, az MSZP elnöke. Kijelentette azt is, a nyilatkozatokat kizárólag Orbán Viktortól fogadja el, a kormányfő ugyanis más ígéretét bármikor felülírja.
Azt követően beszélt erről a szocialista pártelnök, hogy Orbán Viktor szerdán egy nagyköveti értekezleten úgy fogalmazott: "azokat az - akár a Nemzetközi Valutaalap (IMF) részéről felmerülő - esetleges igényeket is vissza kell utasítani, amelyek szerint a nyugdíjkifizetésekben megtakarítási lehetőségeket kellene keresni. Mindenkinek biztosnak kell lennie abban, hogy amikor kikerül az aktív munkavállalók közül, nem kerül létbizonytalanságba - e nélkül ugyanis a magyar gazdasági és politikai rendszer instabillá válik".
Mesterházy Attila szerint egyértelmű, hogy Orbán Viktor ismét azt "lebegteti", hogy a válságkezelés, illetve a költségvetési egyensúly érdekében hozzá akar nyúlni a nyugdíjakhoz. Ám ezt a kormányfő nem ismeri be, hanem az IMF-et állítja bűnbakként.
Nem véletlen az MSZP elnökének bizalmatlansága. Hiába követelik, hogy a kormány tisztázza, milyen nyugdíjmodellt akar, ezt még mindig homály fedi. Selmeczi Gabriella januárban, még nyugdíjvédelmi megbízottként beszélt arról, hogy nyáron kiderülhet, miként módosítják a nyugdíjrendszert. Az eltelt idő alatt számos variációt dicsőítettek, a svéd modell és a gyerekszülést jutalmazó pontrendszer is szóba került. Majd nemrég kiderült, mégsem lesz módosítás. Egyetlen nap telt el, amikor már ennek ellenkezőjéről szóltak a hírek, arról, hogy a nyugdíjak meghatározásánál figyelembe kell venni a gyermekek számát.
Kiderült az is - erre emlékeztetett most Mesterházy Attila is -, hogy a rokkantnyugdíjasok ellátásáról szóló változás az özvegyi nyugdíjakat érintette negatívan. Azok az özvegyek ugyanis, akik rokkantsági, vagy rehabilitációs ellátásban részesülnek, szeptember elsejétől az eddig özvegyi nyugdíjuknak ezentúl csak a felét kaphatják. Vagyis a házastársukat elvesztő megváltozott munkaképességűek ellátása emiatt is több ezer forinttal csökken. Ez a módosítás 140 ezer embert érint.
Az MSZP elnöke felidézte: a napokban kiderült, hamarosan 20-20 milliárd forintból épül két stadion. Ennek elhagyásával meg lehetne őrizni az özvegyek nyugdíját - jelentette ki. A szocialista párt egyébként már régóta arra figyelmeztet, hogy veszélyben vannak az özvegyi nyugdíjak. Az új alaptörvény szerint ugyanis az már csak juttatás, így csak adható, de bármikor megvonható. A Fidesz-kormány ezt a figyelmeztetést riogatásnak minősítette, és kijelentette: senki nem akarja elvenni az özvegyi nyugdíjat. Mégis hozzányúltak, amit Mesterházy Attila embertelen tettnek minősített.
Másként bánnak az idősekkel
- Csökkentette 1999-ben a 20 százalékos nyugdíjemelés mértékét / 2002-ben ezt 19 ezer forintos egyszeri juttatással kompenzálta
- Előző kormányzása idején megszüntette a méltányossági nyugdíjemelés rendszerét / A kormányváltáskor 40 ezer elintézetlen kérvényt rendezett
- Nem konzultál az általa létrehozott, új Idősügyi Tanáccsal / Minden, nyugdíjasokat érintő kérdésben egyeztettek az Idősügyi Tanács tagjaival
- Megszüntette a korhatár alatti nyugdíjakat / Elismerte, és életben tartotta a korkedvezményt és a korengedményt
- Államosította a nyugdíjkassza vagyonát / Bevezette és választhatóvá tette a második pillért
Muhari Judit / Népszava
Dél-Afrika: sztrájkoló bányászok lemészárlása
Tiltakozó felhívàs
Az algíri nyílt
tanácskozásunkon (2010 novemberében) résztvett azaniai-dél-afrikai munkásaktivák
értesítése nyomán a Dolgozók és Népek Nemzetközi Egyetértése riasztja olvasóit,
a munkás- és demokratikus mozgalmakszervezeteit, csoportjait és aktivistáit.
Aug. 16-án a
dél-afrikai rendőség tüzet nyitott a (brit Lonmin-csoporthoz tartozó) Marikana
platinabánya sztrájkoló munkásaira, közel 40 halottat hagyva a helyszínen.
Dél-Afrika és
az egész világ dolgozói fel vannak háborodva azon, amit az itteni sajtó is egyértelműen
«vérfürdőnek» nevez (The Sowetan),
amely az «apartheid- korszak legkegyetlenebb mészárlásához» hasonlít a
Business Day.
A hetek óta szakszervezetükkel
együtt sztrájkolók havi 12.500 rand (1.250 euró) fizetést követelnek a
jelenlegi 4.000 randos (400 euró) bér helyett.
«Mint
az állatok, úgy élünk», mondja egy sztájkoló bányász,
aki – mint sokezer társa – folyóvíz nélküli barakkban él.
A bányászfeleségek
az apartheid elleni küzdelemre emlékeztető módon tömegesen mentek ki az utcákra
és követelik a kormánytól: «Ne lőjetek
fiainkra, férjünkre!»
Aug. 18-án Julius Malema, az ANC (a délafrikai kormányalkotó párt,
az Afrikai Nemzeti Kongresszus) Ifjúsági Ligájának volt vezetője szólt
többezer bányász előtt:
«Ez a bánya a briteké,
akik sok-sok pénzt csináltak belőle. De akiket meggyilkoltak, azok a mi feketebőrű
testvéreink. Még az apartheid alatt sem láttunk ilyen vérfürdőt.»
A Lonmin vezetése
pedig ultimátumot intézett a munkásokhoz: elbocsátja őket, ha nem veszik fel aug. 22-én a
munkát.
A Dolgozók és
Népek Nemzetközi Egyetértése arra kér Benneteket, a munkás- és demokratikus
mozgalmak tagjait, aktivistákat, hogy foglaljatok állást az ügyben olyan formában,
amelyet hasznosnak ítéltek, nevezetesen a dél-afrikai nagykövetségeken
keresztül a dél-afrikai kormányhoz intézve, hogy:
- azonnal hagyják
abba a sztrájkolók mozgalmának megtorlását;
- hagyják abba
a lock-out-t, ítéljék el a Lonmin ultimátumát;
- kötelezzék a
Lonmint arra, hogy tárgyalásba bocsátkozzon a sztrájkolókkal és
szakszervezetükkel a munkáskövetelésekről.
Louisa
Hanoune és Daniel Gluckstein,
DNNE-koordinátorok
Küldjétek el állásfoglalásotokat
(magyarul vagy angolul, franciául, spanyolul) nekünk is:
Entente
internationale des travailleurs,
87, rue du
Faubourg-Saint-Denis
75010 Paris
France
Orbán: "Európában egyedülálló módon" - tények: nálunk a legnagyobb a pénzromlás és a recesszió
Több mint fél milliárd forintba került, hogy Orbán Viktor elküldje két év alatt a hetedik levelét a magyar választókorú polgároknak. Havasi Bertalan lapunkat arról tájékoztatta: "az emberek Munkahelyvédelmi Akcióról történő tájékoztatásának költsége 584 millió 921 ezer forint, amely tartalmazza a levelek megszemélyesítésével, a postai küldemények összeállításával, a borítékok nyomdai előállításával és a címzettek részére való soron kívüli megküldésével összefüggésben felmerülő költségeket".
Kérdés csak, megéri-e az adóforintokat a miniszterelnöki levél. Mint arra a Ténytár blog is felhívta a figyelmet, noha a tájékoztató mellé csatolt személyes hangvételű kormányfői üzenet meglehetősen rövidke (három mondat), mégis hemzseg a hazugságoktól.
"Az elmúlt két évben mi magyarok sikeresen szálltunk szembe az európai válsággal."
Míg Európa nagyobb része szigorú költségvetési fegyelmet, strukturális reformokat és célzott, a növekedést ösztönző beruházásokat szorgalmazott, addig a magyar kormány bevallottan az úgynevezett "unortodox" megoldásokat választotta a válság leküzdéséhez. Nem nagy sikerrel, hiszen az uniós átlagnál jobban sújtja hazánkat a recesszió, a magas infláció, a csökkenő reálbérek és foglalkoztatás a versenyszférában, a növekvő munkanélküliség, az egyre több kivándorló, a csökkenő működőtőke-beáramlás, a magas jegybanki kamatláb, a növekvő adóterhek a kkv szektorban, valamint a növekvő adóék. Eközben az ország kockázati és befektetői megítélése változatlanul rossz, az utóbbi két évben ráadásul tovább romlott. Legfőképp azért - mint Sólyom László volt államfő fogalmazott - mert noha "az eurózóna országai is alkalmaznak szokatlan módszereket, kierőszakolnak áldozatokat, de nem rombolták le alkotmányos rendszerüket", ellentétben a magyar kormánnyal.
"Európában egyedülálló módon kimentettük a devizahiteleseket..."
Legalábbis egy részüket - emlékeztetett a Ténytár blog, mely szerint a kabinet intézkedései kizárólag a jobb módú, kevésbé rászoruló devizahiteleseken segíthettek, hiszen elsősorban nekik kedvezett az árfolyamgát és a végtörlesztés. A leginkább kiszolgáltatott helyzetben lévő hitelesek azonban ezekkel az lehetőségekkel nem tudtak élni, rajtuk a Nemzeti Eszközkezelő segíthetett volna, amelyről sokáig semmit sem lehetett hallani, majd egyéves késéssel, nagy nehézségek és a bejelentéshez képest lényegi eltérésekkel ugyan megalakult, de az elmúlt hat hónapos tevékenysége totális kudarcként értékelhető. A rászoruló devizahiteleseken lenne hivatott segíteni az ócsai lakópark is, ám erről a kabinet időközben szintén megfeledkezett.
"Befagyasztottuk a rezsiköltségeket"
Noha már több mint egy éve, a Széll Kálmán terv tavaly márciusi ismertetésekor megígérte a kormány, hogy 2011. július 1-éig "kidolgozza a rezsiköltségek befagyasztását lehetővé tévő szabályozás részleteit", azóta egyetlen lépést sem tettek ezért, törvényjavaslatot sem hoztak nyilvánosságra. Ellenben a fűtési, világítási kiadások 2011-ben 5,9 százalékkal növekedtek, a gázszámla 5,6 százalékkal emelkedett, a távfűtés ára pedig 7,6 százalékkal nőtt. Mindezekhez képest az áramár 3,4 százalékos és vízdíjak 4,3 százalékos emelése "semmiségnek" mondható - emlékeztetett a Ténytár. 2011-ben ráadásul a közműdíjak és a közös költség (az összes háztartási kiadás 4,6 százaléka) 6,4 százalékkal emelkedett, a csatornadíj 10,1 százalékkal, a szemétszállítás és a közös költség pedig 6,2-6,3 százalékkal kerültek többe tavaly, mint 2010-ben.
"Jelentősen emeltük a minimálbért"
Első lépésben valóban 78, majd 93 ezer forintra emelték a minimálbér összegét, ám eközben az adójóváírást, illetve a minimálbér adómentességét kivezették. Ráadásul a kikényszerített minimálbér-emelés épp csak arra volt elegendő, hogy ellensúlyozzák az egykulcsos adóból és a jóváírás kivezetéséből származó nettó bércsökkenést az alacsonyabb jövedelműek körében.
"Csökkentettük az államadósságot"
Noha az utolsó negyedéves adatok szerint 253 milliárd forinttal csökkentette az államadósságot a forint erősödése az idei első két félévben, ez az állítás az utóbbi két évben csak mostani időszakra igaz. A csökkenés mértéke ráadásul nincs arányban az Orbán-kormány által einstandolt 3000 milliárdos magán-nyugdíjvagyonnal, "amelynek legnagyobb részét kormányunk mostanra sikeresen eltapsolta" - emlékeztetett a Ténytár.
"Ma már Európa is elismeri, hogy Magyarország jobban teljesít, mint a legtöbb európai állam."
A legfrissebb adatok szerint az európai államok sereghajtói között vagyunk a gazdasági teljesítmény szempontjából (is). A régió országai (Csehországot leszámítva) mind jobban teljesítenek nálunk, arról már nem is beszélve, hogy Németország és Franciaország még a vártnál is jobb eredményt ért el. A recesszió mellett az egész unióban nálunk a legnagyobb az infláció.
NÉPSZAVA-információ /
Bruck András: „Csak az a fontos, hogy a mieink legyenek”
Másfél évtizeden át botorkáltam a jelenlegi miniszterelnök szavai és tettei között húzódó szakadékban, igyekeztem rálelni csavaros észjárásának mozgatórugóira, szavai értelmére. Mára feladtam. A helyes és igaz dolgok amúgy is egyszerűek. Ne ölj! Ne lopj! Most már tehát kizárólag a tények érdekelnek. Mindenekelőtt az elmúlt két év tényei, mégis muszáj messzebbről indulni. Mert az a tragédia, hogy húsz év után ismét bizonygatnunk kell: minél szabadabbak egy állam polgárai, annál jobb abban az országban élni, annál több jut a gyerek iskoláztatására, a család egészségére, utazásra, kultúrára, ételre, ruhára, nem 2010 áprilisában kezdődött. Egy vázlatos visszatekintés segíthet megérteni, már megint hogyan siklottak ki a dolgok ilyen végzetesen.
A rendszerváltás első nyolc évében még nem dőlt el semmi. Számos részletében dilettáns, ideológia irányította kormányzás folyt, de nem történt jóvátehetetlen. Orbán Viktor úgy ülhetett 1998-ban a miniszterelnöki székbe, hogy az ország előtt megmaradt a lehetőség, hogy úgy tizenöt éven belül felzárkózzon a legalább közepesen fejlett európai nemzetekhez. Ma tehát körülbelül itt tarthatnánk. Magyarország nem volna tejjel-mézzel folyó Kánaán, de lenne előtte perspektíva. És egész biztosan nem akarna külföldre menni minden második fiatal, és telente nem dideregnének milliók 16 Celsius-fokos lakásban. Magyarország egy teljesen más, sokkal jobb, élhetőbb ország lenne.
Nem így történt. Amikor Orbán leállíttatta a metró és a Nemzeti Színház építését, csodálkoztam. Nem értettem, mi szükség volt erre. Építés helyett rombolni a szememben nem tűnt se hazafias, se átgondolt intézkedésnek. Úgy éreztem, a miniszterelnök dühös és dacos, márpedig milyen dolog kétmillió emberrel dacoskodni! Vagy nem tudta, hogy a fa, amelybe belevágta fejszéjét, nem az ő kertjében áll?
Szinte hetek alatt elviselhetetlenül sűrűvé vált az élet akkoriban. Mintha a rádió a múltból örökösen ezt harsogta volna: csapataink harcban állnak. Nyoma sem volt a nyugati demokráciák többnyire békés tespedtségének, egy-két százalékról folyó vitáinak, csip-csup közéleti perpatvarainak. Már akkor ipari méretekben folyt a gyalázkodás: a hazaárulózás, hazaszeretetezés, zsidózás, kiamagyarozás, kommunistázás – megannyi múltból felmelegített, szégyellni való őrület. Intellektuálisan lehangoló korszak volt, tele terméketlen és mélységesen tisztességtelen vitákkal. Azt reméltem, majd elmúlik, a hatalmon lévők lehiggadnak, és nekiállnak annak, amiért megválasztották őket. Amiért politikusoknak érdemes kormányra törekedniük.
Naiv voltam. Még akkor sem fogtam fel, miről van szó, amikor 2001-ben egy dunai hajó tetején Esztergomig utazott a korona hatalmas másolata. Még ekkor is mindezt múló, meghaladható bajnak tekintettem, a demokrácia „gyermekbetegségének”. Csak most, egy évtized távlatából vált világossá számomra, hogy a koronával együtt akkor valami más, ezerszer fontosabb dolog is elúszott: az ország megújításának lehetősége. Akkor eldőlt, hogy Magyarország még hosszú ideig marad, ami volt; egy saját bánatába belemerevedett, történelmi hátrányait makacsul maga előtt görgető nemzet. Ma már tudom, hogy a koronaúsztatással a miniszterelnök mindenkinek megüzente, esze ágában sincs a modern, progresszív Magyarország megteremtésén munkálkodni. Helyette a múltat ígérte vissza, ami felett nem rendelkezett, és nem a jövőt, amiért sokat tehetett volna. Nagy találmányuk, a polgári kormány kifejezés neki és híveinek egyetlen dolgot jelentett: magas beltér és stukkós mennyezet. Sokat elmond a magyar jobboldal által azóta bejárt útról, hogy Márai, a kiváló intellektus és humanista ma már nem kell nekik. Új kedvenceik írónak, embernek egyaránt százszor silányabbak nála.
Időközben eltelt egy hosszú évtized, és a jobboldal csapatai ma újra harcban állnak. S ma még több külső és belső ellenséggel vívják kemény csatáikat. De legalább már a hályog lehullt a szememről. Immár szemernyi kételyem sincs afelől, hogy Orbán Viktor első kormányzati ciklusuk első percétől tudta, hogy mit fog és mit nem fog csinálni. Tudta, hogy nem áll neki modernizálni, nem célja Magyarországot versenyképes európai országgá átalakítani. Csupán egyet akart: már akkor is illetlenül sokáig hatalmon maradni. Amihez a trianoni fájdalmak és a keresztény nemzeti ideológia felmelegítését tartotta a legalkalmasabb, leggyorsabban mobilizálható eszköznek. És arra is sejteni vélem a választ, hogy miért ezt az utat választotta. Egyrészt, mert tisztában volt vele, hogy a modernizáció sziszifuszi, nagy eltökéltséget kívánó feladatához neki nem lenne kitartása, apparátusának pedig szakértelme. Alighanem felmérte, hogy egy nyelveket nem beszélő, rossz korösszetételű, nehezen mozduló és vállalkozó, pocsék egészségi állapotú, többnyire elavult tudással rendelkező, állami gondoskodás után sóhajtozó lakosság csak béklyó lenne az ő nagy magasságokban szárnyaló fantáziája számára. Másrészt azért, mert nem minden politikus fejében kavarognak építő gondolatok. A hatalom nem mindenki kezében szolgál jó ügyet. Népszerűsége révén Orbán már akkor nekiállhatott volna, hogy óvatosan, tapintatosan elkezdje kivezetni a magyarokat „zsákutcás történelmükből”, ehelyett még mélyebbre nyomta őket. Hozzáláthatott volna egy korszerű magyar jobboldal megteremtéséhez, az örökös nemzeti bút pedig otthagyhatta volna a szélsőjobbnak. Nem ezt tette, ő vált a nemzeti bánat cheerleaderévé.
De még hátravolt ennek a zűrös, kaotikus, semmilyen előrelépést nem hozó négy évnek a csattanója. Az országot irányító, de, mint kiderült, a kollégiumi fiúerkölcsökön kívül másféle erkölcsöt nem nagyon ismerő fiatal csapat négyéves kormányzása különös intermezzóval zárult: a miniszterelnöknek a Testnevelési Egyetemen mondott választási beszédével. Máig emlékszem a döbbenetre, amit akkor éreztem. Orbán Viktor ezúttal minden addiginál messzebbre ment a közhangulat felkorbácsolásában, jóllehet, mai füllel az a beszéd még szinte esti mese volt. Azt mondta, hogyha a baloldal visszajutna a hatalomba, azzal veszélybe kerülne: „a családunk, a gyermekeink, az emberi méltóságunk, a szabadságunk, a hitünk és a hazánk. És mindezt most meg kell védenünk!”.
Sok szempontból is rendkívüli pillanat volt ez. Egyrészt elhangzott egy szörnyűséges, hazug vád, amely ellen a hallgatóságnak az elemi igazság és tisztesség nevében tiltakoznia illett volna, másrészt feltárult az a zavaros idegállapot, amelybe a jobboldali tömegek a folyamatos izgatás hatására ekkorra már eljutottak. Elvégre a szocialisták „közveszélyességéről” olyasvalaki tájékoztatta őket, akinek a szülei maguk is párttagok voltak, az édesapja ráadásul párttitkár. Hogy a szónok önnön KISZ-titkári múltját ne is említsük. De ez ekkor már senkit nem érdekelt, az erkölcsi gátak már rég átszakadtak. A tömeg megnyugtatta Orbán Viktort, hogy nem emlékszik semmire, ő meg cserébe antikommunista glóriát vont a Kádár-korszakkal amúgy – a baloldaliakhoz hasonlóan – békésen kollaboráló hívek feje köré. Tényleg nagyszerű érzés lehetett annyi évvel a kommunizmus bukása után pár óra leforgása alatt antikommunistává válni. Immár kockázat nélkül, fájdalommentesen!
Tragikus és messzire ható esemény volt ez, hiszen a vágást, amely teljes hosszában felhasította a magyar társadalom örökké érzékeny szövetét, nem az európai kultúra gyomos perifériáján tengődő szélsőjobb vezére ejtette, hanem az ország, mindannyiunk miniszterelnöke. Ma már világos, hogy ez volt a magyar társadalom összeomlásának kezdete. Az azóta eltelt idő bebizonyította, hogy azon az estén valami végleg elpattant milliónyi jobboldali törzsszavazóban: kihunyt belőlük a honfitársaik iránt kötelező szolidaritás utolsó szikrája is. Mellé pedig elvesztették valóságérzékük maradékát is: többé képtelenek voltak belátni, hogy a mindinkább mentális és erkölcsi csatatérré változó országban mindenkinek, tehát nekik is nagyon rossz lesz élniük. Nem értették meg, hogy ha a másikat sikerülne is „elpusztítaniuk”, ők is velük pusztulnának. A szónok pedig nem árulta ezt el nekik.
Tíz év telt el azóta, hogy Orbán Viktor a szocialistákra ráütötte Káin bélyegét. A stigma immár az ország alkotmányában is helyet kapott, ami jól jelzi, hogy azok, akik azt kiagyalták, a harcot élet-halálig gondolják vívni. Weimar, Hitler hatalomba emelkedése óta nem történt ehhez hasonló orvtámadás legitim tömegpárt ellen egy formailag még mindig demokratikus országban. De még mindig várjunk, tekintsünk bele a két Orbán-kormány között eltelt nyolc évbe. Anélkül nem nagyon érthető, ami most zajlik Magyarországon.
Az első Orbán-kormány választási fiaskója sokkolta a jobboldalt. Mintha ott elképzelhetetlennek tartották volna, hogy a koronaúsztatást nem mindenki tekinti a kormányzás csúcsteljesítményének. És valószínűleg azt sem értették meg, hogy amit ők olyannyira csodáltak miniszterelnökükben, a tántoríthatatlanságot, ellentmondást nem tűrő határozottságot, az másokban bizonytalanságot, mindenekelőtt félelmet keltett. A magabiztosságát sokan gőgnek, fennhéjázásnak látták, hű emberei megnyilatkozásait pedig nemegyszer agressziónak, becsületsértésnek.
A felajzott, méltóságában sértett jobboldallal nem lehetett többet szót érteni: Magyarország egyre kevésbé hasonlított egy civilizált országra, amelyben egy politikai párt veresége miatti bánat nem tart sokkal tovább, mint amikor valakinek a kedvenc futballcsapata kap ki. Ilyen körülmények között a baloldalnak már akkor sem lett volna esélye a békességre, ha Szent Pétert állítja miniszterelnöknek. Ráadásul fontos pillanatokban ismételten csődöt mondott az MSZP ítélőképessége. Előbb akkor, amikor a III/II-es múltú Medgyessy Pétert jelölte miniszterelnöknek, majd amikor nem mérte fel, hogy Gyurcsány Ferenc halálos sebet kapott őszödi beszédével. Ettől eltekintve is mindketten rossz, voluntarista gazdaságpolitikát követtek, amelynek semmi esélye nem volt a tartós sikerre. Medgyessy Péter meg se próbálkozott reformokkal, ehelyett populista osztogatásba kezdett, amivel ott folytatta, ahol Orbán Viktor abbahagyta. Két elődjével ellentétben, Gyurcsány legalább felismerte, hogy muszáj lépnie; az őszödi beszéd után azonban gyorsan szitává lőtt céltáblájává vált a jobboldalnak. A baloldal vérző szívvel nézte, mi történik nagy reménységével, de közben csak kevesen ismerték el vagy fel, hogy ez szinte már mindegy is, mivel tétova reformkísérletei amúgy is koncepciótlanok és előkészítetlenek voltak. Ami meg talán jó lehetett volna belőle, azt Orbán Viktor ellenzékből is sikerrel szétverte. Hiába, mindenki azzal foglalkozik a legszívesebben, amihez a legjobban ért.
A hatalomból kiszorult jobboldal mind mániákusabbá, zajosabbá, kíméletlenebbé vált. Sokszor volt olyan érzésem, hogy talán még éjszaka sem alszanak, örökké szervezkednek, készülődnek – várják a pillanatot. A verbális agresszió, amely a kizárólag Orbán Viktorhoz hű, őt istenítő jobboldali médiából áradt, egyre gyakrabban egészült ki utcai erőszakkal. Meggyőződésem, hogy amikor az Alkotmánybíróság jóváhagyta a szociális népszavazást – figyelmen kívül hagyva az alkotmány idevonatkozó paragrafusát –, már az erőszak, a terjedő félelem előtt hajolt meg. Talán ez volt az első az árulások később következő hosszú sorában, amelyek végül hozzájárultak ahhoz, hogy Magyarország mára szinte pária országgá vált.
A gyors, de megalapozatlan életszínvonal-növekedést követő muszáj megszorítások közepette a jobboldal különösen nehezen viselte, hogy nem ő intézheti az ország ügyeit. Egyetlen hatalmas szívdobbanásban egyesülve várta vissza Orbán Viktort a kormányszékbe. A jobboldalról is csak őt, senki mást. Minden vágyukat ő egyedül testesítette meg, ami talán csak egy tömeges méreteket öltött beszűkült tudatállapotként írható le. Mert ugyan mi másnak nevezhető a valóság, a realitások teljes elutasítása? Az, hogy az országnak, amelyben élnek, dolgoznak, gyereket nevelnek, képtelenek örülni, ehelyett egy már nem létező országot vágynak vissza? Hogyan hihetnek még mindig a hihetetlenben, hogyan bízhatnak a lehetetlenben? Hiszen tudniuk kell, hogy reményeiket örökre elnyelte egy feneketlen kút, nevezzük történelemnek, ők mégis ott állnak a kút fölé hajolva, és egyre kiáltoznak, mit sem törődve azzal, hogy onnan már újonnan alakult nemzetállamok polgárai, horvátok, szlovákok hangja szól vissza.
Ráadásul miniszterelnökként Orbán a realitások világában sem sokat bizonyított a neki tulajdonított kivételes képességekből. Amikor ma mind több közgazdász beszél „elvesztegetett húsz évről”, abba az ő négy évét is beleértik. Ennek ellenére szépszámú hívei úgy emlékeztek vissza első kormányzati ciklusára, mint a magyar történelem egyik aranykorára. Vajon mi okozza náluk a realitásérzék ilyen súlyos torzulását? Hadd idézzek egy tanár végzettségű, az élet számtalan dolgában intelligens jobboldali érzelmű asszonyt, akinek hozzám intézett szavai, úgy hiszem, sokat elárulnak erről a különös lelkiállapotról. „Ugyan már, kit érdekel a gazdaság! Csak az a fontos, hogy a mieink legyenek!”
Végül teljesült a tanárnő kívánsága. Megtörtént az, aminek bekövetkeztét már legalább két évvel korábban tudta mindenki: a magát teljesen amortizált baloldal tetemén diadalmasan átmasírozva Orbán Viktor visszatért a hatalomba. A baloldalon is csak kevesen vitatták, hogy a váltás nemcsak elkerülhetetlen, de szükséges is volt; a baloldal vezetői mindent elkövettek, hogy ne legyen okuk és módjuk folytatni a kormányzást. (A Bajnai–Oszkó páros higgadt, racionális egy éve ebből a szempontból már nem osztott, szorzott.) Sokakhoz hasonlóan én is azt mondtam: jól van, lássuk, mihez kezd Orbán Viktor ezzel a szinte példátlan hatalommal. De valójában nem hittem, hogy képes lehet pozitív energiákká átalakítani azt a rengeteg romboló energiát, amit a szocialisták, a baloldal legyőzésére saját magában és a jobboldalban a nyolc ellenzéki év során felhalmozott. Úgy éreztem, már értem, miből táplálkozik konok megszállottsága, amellyel újra és újra az utcára vitte, lázította, izgatta a jobboldali tömegeket: hozzájuk beszélt, de közben mindvégig saját múltja ellen harcolt. Amiről éppen ő maga mondta a legbecsmérlőbb szavakat. Nem hittem, hogy a hatalomba visszatérve képes lehet ezen változtatni. Vagy két énje lenne? Egy jó és egy rossz? A magánéletéről semmit nem tudtam, egy-két családi szentképen és falusi idillen kívül azt is titok övezte. Közéleti, politikai ténykedéséről viszont nagyon régóta egyetlen pozitív dolgot sem tudtam felidézni. Nem emlékeztem egyetlen progresszív, humánus mondatára sem. Nem emlékeztem, hogy egyetlen olyan ügy mellett kiállt volna, amelyet én helyesnek és igazságosnak gondoltam. Már régóta napjaink legreakciósabb, leginkább haladásellenes európai politikusának tartottam. Úgyhogy nem bíztam benne.
A győzelme tehát nem, de az aránya meghökkentő volt. Egyeduralkodóvá avatásának még az ismert körülmények között sem szabadott volna bekövetkeznie. Hogyan hagyhatott cserben ennyi embert a veszélyérzete? Hiszen ekkor már nemcsak a baloldal megtiport teste hevert Orbán előtt, hanem a hosszú úton elbukott, eltaposott, perbe fogott, rács mögé szánt egykori szövetségeseié is. És az is sokatmondó, hogy míg a két évtized során szinte az összes többi parlamenti párt vezetői számtalanszor cserélődtek, addig a Fidesznek mindvégig ő volt az egyetlen pártelnöke és miniszterelnöke. Egy a tábor, egy a zászló – egy a főnök. Ebben bizony egy grammnyi sem volt a szabad országok demokratikus szelleméből. A tengernyi baljós előjel ellenére mégis sok millióan őt választották! Hogyan történhetett ez?
Magyarázatként egy olyan szerzőhöz fordulok, aki érzékeny és pontos elemzését adta a harmincas évek németországi eseményeinek. Utána én is „kollektív idegösszeomlásnak” nevezem azt a jelenséget, amely a 2010. áprilisi választásokon végbement Magyarországon. Ennek a bonyolult lelkiállapotnak a kialakulásához addigra adva volt minden feltétel: az államcsőd réme, utcai zavargások, égő televízió-székház, gárdamasírozások, romagyilkosságok, tüntetések, felvonulások, a jobboldal egyre militánsabb hangneme; míg végül a sok millió ember egyidejű összeroppanásából összejött Orbán Viktor kétharmada. És ma már azt is tudni, miért akarta ezt annyira. Erről ugyanis mindvégig mélyen hallgatott. Lényegében hozomra kért és kapott több millió magyar embertől bizalmat, ő meg cserébe elvette a nyugdíj-megtakarításukat, a szabadságuk garanciáját jelentő alkotmányukat, munkahelyi biztonságukat, fiatalok tömegétől a továbbtanulás lehetőségét és a kedvüket attól, hogy itthon maradjanak, kisvállalkozók tízezreitől megélhetésüket, a társadalom legvédtelenebbjeitől pedig szinte mindent. Ezt az egészet pedig elnevezte nemzeti együttműködésnek. Nemcsak reakciós volt, de cinikus is minden határon felül.
A hétpecsétes titokról tehát lehullt a lepel. Kiderült, hogy a fiókokban ezúttal sem az ország modernizálását előkészítő reformtervek sorakoztak, hanem egy egészen másféle terv. Afféle Blitzkrieg az alkotmányos rend védelmére szolgáló intézmények lerohanására: részben megszüntetésükre, részben kiherélésükre. Ezen dolgozott hát, ezt készítette elő Orbán Viktor és feltehetően bizalmasainak kis csapata éveken át. Ezt a jó másfél éven át tartó rohamsorozatot Vörös Imre volt alkotmánybíró egy nyilvános tanulmányában alkotmányellenes puccsnak nevezte. A mélyülő letargia, az elharapódzó szellemi és erkölcsi önfeladás jele, hogy fontosságához képest elemzése szinte visszhangtalan maradt. De ahogy a könyveknek megvan a maguk sorsa, bizonyára az államcsínykísérlet-tanulmányoknak is.
A miniszterelnök pedig továbbra sem játszik nyílt lapokkal, ami okkal kelt gyanút szavai iránt. Az biztos, hogy valaki nem azért fűrészeli le az alkotmányos intézmények lábait, nem azért köti gúzsba a következő kormányok kezét, nem azért tart fenn csak őt szolgáló médiát, elemző és közvélemény-kutató intézeteket, nem azért íratja át úgy a választási rendszert, hogy – némi retorikai túlzással – eggyel több szavazat már teljhatalmat adjon majd neki, mert ettől reméli hazája felvirágzását. Akkor viszont milyen cél lebeg a szeme előtt? Ráadásul kézi vezérlésű, a piacgazdaságot módszeresen romboló gazdasági szisztémája is nyilvánvalóan versenyképtelen, ez a többség számára inkább a nyomorszint felé gravitál, mint az európai közép felé. A különféle gazdasági mutatók jól egybecsengenek egy körös-körül pusztuló, lebomlóban lévő ország polgárainak mind keserűbb hangulatával. Senkit ne tévesszen meg a tömött szórakozóhelyek, a presszók teraszán limonádét szürcsölgetők látványa. Fecseg a felszín… – éppen mi ne tudnánk? Kizsebelni mindenkit: egyént, bankot, kisvállalkozót, önkormányzatokat, világcégeket, lerombolni a még piacképes néhány magyar nagyvállalat pénzügyi alapjait, nem reform. Nincs hitel, nincs beruházás, nincs munkahely, nincs fogyasztás – Magyarországon minden leállt, esik szét. Ebből fellendülés, jólét biztosan nem lesz. Legfeljebb néhány üres stadion, mert még élvezhető foci se lesz. Rossz hírünk van: azt se könnyebb csinálni, mint egy élhető országot. Ahhoz is szükség van a világra.
A kormány is nyilván hallja, hogy nem dicséretét zengi a nép, inkább arról folyik már a szó, hogy három- vagy már négymillió koldus országa e Magyarország, és hogy ez már itt diktatúra, vagy még nem egészen. Hogyhogy a hatalom egy csöppet sem látszik aggodalmaskodni? Legbefolyásosabb pártemberei olyan hányaveti, öntelt képpel nyilatkozgatnak, mintha amerikai szenátorok hozzájuk járnának demokrácia tanfolyamra, német bankárok pedig kölcsönért. Tudnak valamit? Úgy érzik, minden a terv szerint alakul? De akkor mi a terv?
Bármerről nézem is az elém táruló képet, az nem áll össze. Ennyire rosszul nem lehet kormányozni. Akkor meg mire megy ki a játék? Nehéz szabadulni attól a gondolattól, hogy a dac és a düh, amely Orbán Viktor első ciklusában még csak Budapest ellen irányult, immár kiterjed az egész országra. Csak nem megharagudott a magyar népre, amiért az két alkalommal is mást választott miniszterelnöknek helyette? Miért ne? Semmi nem rombolja a lelket annyira, mint az árulás, és Orbán Viktor nemcsak a saját múltját árulta el, de a szüleiét is. Attól tartok, ezért az árulásért, az ő meghasonult lelkéért fizetünk mi, az egész ország. Mi lehet például a célja a két éve folyó államosító, az állampolgári és szakszervezeti jogok gyakorlását korlátozó, az írott szabályokat futószalagon átíró, az íratlanokat felrúgó politikának? Akár egyetlenegy dolog is jobb lett ettől? Vagy rosszul tudjuk, és nem azért van a kormány, hogy az embereknek minél jobb legyen? Akkor meg mire való a rengeteg elénk gördített akadály? Az erősödő keménykedés és szigor? Gyerekeink fenyegetése? Ahol egy tizenkét éves gyereket rendőr vihet be az iskolába, ott előbb-utóbb bárkit bárhonnan bárhova bevihet a rendőr. Efelé haladunk. Na és hogy vélekedjünk arról, hogy a magyar állam, akárcsak egykor a kommunista, vétlen és ártatlan embereket üldöz? Tudósokat és politikusokat hurcol meg, sajtójában igyekszik tönkretenni jó hírüket, hajtóvadászatot folytat egy rádióállomás ellen, csak azért, mert az nem a kormány dicséretét zengi. Nem a diktatúrák tekintik ellenségnek saját állampolgáraikat?
Mindazonáltal ezt itt még nem nevezném klasszikus diktatúrának – ahhoz hiányzik még néhány feltétel –, inkább csak afféle preklasszikusnak. De például nem sok jót ígér az a tiszteletlenség a joggal és a jog által védendő nemzettel szemben, amellyel a kormány lényegében üzenőfüzetté fokozta le az alkotmányt, minden állam legmagasabb szintű, leginkább becsben tartott jogforrását. A magyar alkotmányba viszont immár bármi bekerülhet, a kormánypárt bármelyik arra járó képviselője szabadon beleirkálhat – és attól tartok, bele is fog. A volt államfő gondtalan öregkora garanciájánál sokkal gonoszabb dolgok is eszükbe juthatnak. Például a legnagyobb baloldali párt illegálissá nyilvánítása. Amihez, mint tudjuk, az első lépést már megtették. Majd meglátjuk, mennyire fog haragudni a miniszterelnök jövő ilyenkor a baloldalra. Ha például úgy ítélné meg, hogy mégsem múlt ki teljesen.
Miként első kormányzati ciklusának lényegét és értelmét is csak évekkel később fogtam fel – a demokráciák miniszterelnökeiről hajlamos jót feltételezni az ember –, Orbán Viktor sok egyéb cselekedete is csak jóval később nyert számomra értelmet. Amikor a kommunista-antikommunista vonal mentén kettéhasította a társadalmat, hogy aztán kommunisták nélkül is évről évre sikeresen továbbmélyítse ezt az árkot, még én is elhittem, hogy célja csupán a szavazatmaximálás, ami a honi politológia szerint bármit igazol. Csakhogy a „fő árok” mellett hamarosan elkezdtek szaporodni a mellékárkok is, és pár év elteltével már a teljes Magyarország ezek között a szellemi árkok között botladozott. Árkok keletkeztek nyugdíjas és pályakezdő, város és falu, Budapest és az ország, zsidó és keresztény, öreg és fiatal, szülő és gyerek, gyerek és iskola, korán nyugdíjazott és később nyugdíjazott, szakszervezet és munkás, végkielégítést kapott és nem kapott, szegény és gazdag, kokárdát kirakó és nem kirakó, magyar tőkés és multi, nemzeti és liberális, színház és színház között. Míg végre valahára megértettem, hogy ez a cél: felaprítani, részekre szakítani a társadalmat, mindenkit valaki ellen fordítani, széttépni az emberek közti, ember voltukból természetesen adódó szolidaritást. Gyanítom, hogy ugyanezért kellett háromszáz bírónak is ereje teljében, a legjobb bírói korban naftalinba tennie a talárt, s nem azért, mert a régi rendszer emberei voltak: így lehetett megosztani a bírói kart, s rajtuk keresztül sok ezer befolyásos embert. És az állampolgárságügy sem a nemzetegyesítésre, hanem éppen a nemzetmegosztásra kellett. Megosztani magyart a magyarral, itthon és külföldön. És ez a terv is bevált. A békétlenség szítása az orbáni stratégia sarokköve. Nagy része van benne, hogy a magyar társadalom máig nem tudott megegyezni egy közösen vallott demokratikus és nemzeti minimumban. Nem csoda, hogy a magyar társadalom jobban hasonlít egy acsarkodó kutyafalkára, mint egy nagy múltú európai nemzetre.
Bármi alkalmas eszköz: a konfrontáció, a nyugtalanság, az örökös izgalmi állapot a lényeg. A szellemi, lelki energiák megtörése. A minden mindegy állapot kialakítása, ami után a társadalom, akár a két hétig vallatott fogoly, bármit aláír, amit elé tesznek. Elemeire kell tépni a társadalmat, míg végül nem marad senki, aki össze tudna fogni valakivel – a készülő diktatúra ellen. Mert a kormánynak, Orbán Viktornak aligha van más esélye, hogy hatalmon maradjon. Csak ebbe az irányba tudnak előremenekülni. Visszafordulni innen már nem lehet, muszáj végigmenniük ezen az úton. Ehhez viszont elég jók az esélyei. A lassan két évtizede tartó, hol csendesen folydogáló, hol hangosan dübörgő ostromállapot felőrölte, védekezésre képtelenné tette a nemzetet. Nem véletlen a kormányellenes tüntetések apátiája.
A köztársaságot az állam túlhatalmával szemben védő intézmények nagy része, nemritkán személyes gyávaságok, taktikázások, helyezkedések következményeként is, lényegében összeomlott. Mindez, kiegészülve az ellenzéki pártok koncepciótlanságával, exhibicionista civilszervezetek öncélú rivalizálásával, a volt köztársasági elnök, szakszervezeti és diákvezetők, a média nagyobb részének árulásával oda vezetett, hogy a magyar társadalom immár minden rosszra alkalmassá vált: a Horthy-korszakba ugyanúgy visszavihető, mint az ötvenes évekbe. A két éve még demokratikusnak gondolt magyar parlamentben sem bízhatunk többet. A képviselők több mint kétharmada a demokrácia, a nagyszerű gazdasági és kulturális teljesítményekre alkalmassá vált liberális európai közösség ellensége. Néhány bátor, tisztességes bíró még tartja a frontot, de ez aligha lesz elég a közelgő vég elkerülésére. Úgy néz ki, kizárólag Orbán Viktoron múlik, hol kötünk ki.
Persze Kelet-Európa már nem sztálinista porfogó, Moszkva sem egészen a régi, így a ma még EU-tag Magyarország miniszterelnöke, távol természetes kazah és kirgiz szövetségeseitől, taktikázni kényszerül. Egyelőre kivár. Valószínűleg ő maga sem látja előre összes lépését. Évei voltak a jelenlegi állapotok megtervezésére, de most már nem játszhat tovább kottából; rögtönözni kényszerül, akár a sakkozó, aki parti közben kifogy a házi elemzésből. Csak azt tudja, mi a végcélja, a hozzá vezető utat aligha látja tisztán. Az biztos, hogy a jelenlegi helyzettel nem lehet maradéktalanul elégedett. Terve nagyobb részét ugyan megvalósította, már nincs más akarat az övén kívül, de a népszerűsége hanyatlik, romokban a gazdaság, az oktatás, az egészségügy, és a közgazdász szakma egybehangzó véleménye szerint elkerülhetetlenül minden csak egyre rosszabb lesz. Feltételezem, hogy emiatt nincsenek álmatlan éjszakái – ha lennének, nem így csinálná, kommunista elődeivel ellentétben őt semmi nem kényszerítette erre –, de ilyen körülmények között nem veheti biztosra, hogy újra pártja nyeri a választást. Márpedig legalább még egy ciklusra mindenképp szüksége van ahhoz, hogy feltehesse az i-re a pontot. Az árulásban továbbra is számíthat a jobboldali parlamenti képviselőkre és megingathatatlanul hűséges sajtójára – szerintem régi barátja és bizalmasa, az új köztársasági elnök is motor lesz, nem fék –, a már kapitulált, térdre rogyott nemzetnek kuss a neve, de a Nyugat, amely a múltban szívesen félrenézett, amikor bajban voltunk, most figyel. Gondolom, ez kimaradt az előzetes tervekből.
Ezzel tehát Orbán Viktornak még tennie kell valamit. El kell érnie, hogy Magyarország kilépjen az EU-ból, amit egy végletesen megosztott, elszegényedett és reményét vesztett nemzet a közhangulat egy különösen mély pontján alighanem meg is szavazna. Úgyhogy elhúzódó állóháborúra, újabb árkokra számíthatunk. S máris mindenfelé dübörögnek a jobboldal ideológiai exkavátorai. A teljességgel anakronisztikus kommunista–antikommunista ellentét után most a nagyon is valóságos fasiszta–antifasiszta ellentét szítása van soron. Nem számít, hogy ez az árok valóban másodszor is elnyelheti az országot. Persze azok, akik nem hisznek a morálban, azt sem tartják elképzelhetőnek, hogy az erkölcsön is tönkreteheti magát egy ország. Míg más nemzeteknél a minőségi oktatásért, kultúráért, a piacért, az emberek egészségéért, hosszú életéért – a jóért és a jólétért folyik a versenyfutás, nálunk a Gonoszért. A gázkamraszagú kormányzó emlékéért. Egy szörnyű katasztrófába, százezrek bestiális legyilkolásába, az ország németkézre adásába, a budapesti hidak felrobbantásába torkolló korszak rehabilitálásáért. Orbán Viktornak pedig nincs véleménye! Mindenről van, csak éppen erről nincs. Mindent el tud venni az önkormányzatoktól, könyvtárat, múzeumot, iskolát, kórházat, de azt mondta, a szoborállításba nem tud beleszólni.
Ennél világosabb már nem is lehet, milyen rémisztő a helyzet. Semmi máshoz, de félmillió halott emlékének meggyalázásához, az új, közös európai morál alapjává vált antifasizmus megtagadásához minden magyar polgármester szabad kezet kapott. Ez az egész olyan, mintha Magyarország kapujára kiírták volna: Vigyázz, a kutya harap! Egyúttal pedig udvarias jelzés az EU-nak is: igaza volt hazaáruló liberális barátainknak, és jobb, ha megszabadultok tőlünk, mert a harc nekünk még nem ért véget, valóban Hitler utolsó csatlósa vagyunk.
Nem különös? A miniszterelnök, akár Nostradamus, előre látja Európa pusztulását, de a saját hazájáét nem? És azt sem látná, hogy a kommunizmus és a nácizmus a világon elsőként Magyarországon összeért? Van, aki ezt elhiszi neki?
Élet és irodalom, 2012. július 6.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)















