Thürmer Gyula blogja: Balszemmel 290.

A kék busz

Még kezdő külügyes koromban került kezembe az akkori canberrai magyar nagykövet jelentése, miszerint az egyik ausztrál miniszter szívesen emlékezett vissza Budapestre. Ami különösen megmaradt benne, az a kék busz és a sárga villamos. Bosszankodtak is akkori főnökeim egy sort, hogy micsoda disznóság. A szocialista Magyarország kiteszi a lelkét, forradalmasítja a kultúrát, átalakítja a falut és a várost, sőt a világot, és erre mi marad meg az ausztrálban? Az, hogy kék a pesti busz és sárga a villamos. Aztán rájöttek, hogy nem is olyan rossz ez. Na jó, nem mindenki, mert akkor sem látott minden főnök tovább az orránál, de a többség azért igen. Nincs ebben a kék buszos sztoriban semmi rossz, hiszen a kék busz maga a nemzeti folyamatosság. A buszokat ugyanis 1937-ben, tehát még a Horthy-rendszerben festették kékre. És képzeld el, a szocializmus „diktatórikus éveiben” sem mázolták át vörösre. A buszok jobbak, szebbek lettek, de a színük nem változott. A kék busz egy egységes közlekedési koncepció jele is volt. A kormány és Budapest azt mondta, hogy Budapest nem a budapestiek ügye csupán, hanem közös. Kétmillió ember él itt, az ő közlekedésük az egész ország ügye. Nem külön-külön, mondták, hanem együtt. A főváros első emberét mindig meghívták a kormány ülésére is. Ha pedig a budapesti közlekedés közügy, akkor közösen tervezzük meg a megoldást is. Az állami tulajdonú Ikarusz szállítja a buszokat. Ezzel sok tízezer ember munkája és tisztes fizetése is biztos. A közlekedési vállalat haszna fontos volt, de még fontosabb, hogy a dolgozók kényelmesen és időben jussanak oda, ahova akarnak. Hűvösvölgybe például járt sárga villamos is, meg kék busz is. Választhattál. Az utóbbi időben kezdenek eltűnni a kék buszok. Szürke, fehér, meg ki tudja, milyen színűek jelennek meg. A BKV nem tud új buszokat vásárolni, ezért vegyesen hoz be használt kocsikat és adja bérbe vonalait. A Fidesz-kormány a kétharmados parlamenti többség és az önkormányzatban megszerzett vezető szerep ellenére sem tudja a problémát megoldani. Mindenki csinál valamit, de senki sem egyet. Nincs egységes elképzelés, nincs közös akarat, nincs magyar autóbusz-gyártás. S, lassan eltűnik a kék busz. Tudod, ha rajtam múlna, elzavarnám a Vitézy Dávidokat, akikre az otthoni vasútmodellemet sem bíznám rá, nemhogy egy világváros közlekedését. Lenne egységes koncepció, a tervezési központ megtervezné, és a kormányszervek végrehajtanák. Megszerveznénk a hazai autóbuszgyártást is. Ja, igen, és kék lenne a busz.

Állami támogatás: 0, azaz nulla

Nem ismerem sem Szöllősy János urat, sem Nádas Béla urat, sem Gyarmathyné Nemes Erzsébet asszonyt és Khaled Nashwan urat sem. Hozzáteszem: sajnos! Nevükkel nem találkozni a lapokban sem, nem beszélve a hivatalos közlönyről, ahol az állami kitüntetéseket közlik. Pedig ezek az emberek megérdemelnék az ünneplést, de legalább is a tiszteletet. Feltalálók ők, akik találmányaikkal nemzetközi elismerést kaptak minap az USA-ban megrendezett nemzetközi találmányi versenyen. A Magyar Feltalálók Egyesülete évente hat-hétszáz találmánnyal, több mint háromezer új védjeggyel büszkélkedhet. Az éves beszámolójukban az állami támogatás rovatban egy beszédes szám áll: 0, azaz nulla forint. Nem tudom, hogy ezek a derék emberek mit gondolnak a szocializmusról, a Kádár-rendszerről. Nem is ez a lényeg. A fontos az, amit tesznek. De akármit is gondoljanak, van bátorságuk leírni, hogy „az állami mecenatúra, mely több évtizede folyamatos volt, megszűnt”. Majd így folytatódik: „A találmányok hasznosítását elősegítő állami források elapadtak, még a szerződött kifizetéseket sem teljesítette az állam, nemhogy biztosították volna a hazai innováció folyamatos támogatását. Mindezek csak mélyítették a gazdasági válságot Magyarországon.” Tetszik ezt érteni? A miniszterek naponta tartanak misét a tudás- és munkaalapú társadalomról. Van külön minisztérium az emberi erőforrások kezelésére, hogy mást már ne is említsek. A magyar feltalálók támogatására azonban nincs pénz. Pedig még diplomáciai feladatot is teljesítenek, hiszen Magyarország nevét öregbítik az Egyesült Államokban, ahol az utóbbi időben nem sok jót mondanak rólunk, ha csak azt nem, hogy kitartunk mellettük az afgán hegyekben. Ha én lennék a miniszterelnök, a kormányba azokat hívnám, akik tudják és értik, hogy az ország jólétének biztosítéka a szakadatlan technológiai megújulás. Mi ebben vagyunk gazdagok, és lennénk is, ha az ország vezetői nem bánnának szellemi erőinkkel ily mostoha és ostoba módon.

Thürmer Gyula blogja: Balszemmel 289.

Szemétnagyhatalom

Szemétnagyhatalom lettünk. Politikai szemétből az elsők között vagyunk az egy főre eső mutatókban, és akár exportra is mehetne, ha a mi szemetünk nem lenne az átlagosnál is büdösebb, elrettentőbb, olyan sajátosan ungarisch. Gondolj csak bele! Nálunk nagyobb országok beleizzadnak a gatyájukba, és akkor sem tudnak kitermelni, mondjuk, egy Demokratikus Koalíciót. Nálunk egy csettintés, és már kész is az új szemét. Gyurcsány és csapata nem kellett az MSZP-ben.  Na, nem az elvi különbségek miatt. Ebből a szempontból az MSZP sem jobb a deákné vásznánál. Egyszerűen beleuntak abba, hogy Gyurcsánynak csak ott van demokrácia, ahol ő a király. Gyurcsány összeállt az egykori SZDSZ hasonszőrű figuráival, akik alól kiment a pártjuk. A szemétgyártás régi hagyomány volt feléjük is, úgyhogy nem voltak akklimatizációs problémák. A szemét pedig ömlik. A Demokratikus Koalíció a múlt héten a nép szemébe mondta, hogy az egész Kádár-rendszer egy nagy hazugság.  Csak azért visszasírni, mert akkor volt biztos jövő? Siránkozni amiatt, hogy a rendszerváltás másfélmillió ember munkáját vette el, és nyomorog a nép? Ugyan már!  „A Kádár-rendszer diktatúra volt.” –így a szemétgyártók.  Szegény Gyurcsány Ferkót és a többi gyereket „arra tanították a szüleik, hogy az iskolában mást kell mondaniuk, mint otthon.” Vitányi Iván, Bauer Tamás a szocializmusban is a magyar szellemi elithez tartoztak ugyan, utazhattak, publikálhattak, szolid polgári létet teremthettek maguknak, de valójában ők „csak úsztak az árral”, tudomásul vették „a rendszer által felállított tabukat”. Aztán jött a rendszerváltás, megszabadultak a béklyóktól, gazdagodhattak, és egyáltalán nem zavarta őket, hogy ezért eladták az ország függetlenségét, az emberektől pedig elvették munkájukat, életük értelmét. Most újra vissza akarnak jönni, bízva abban, hogy feledékenyek vagyunk.  Ebben van némi igazság, de valamit azért csak megtanultunk: a szemét bűzlik, s minél tovább marad, annál rosszabb. A szemétnek a szemétben a helye!

A múlttal nem lehet jól lakni

A külföldiek imádják a belvárosi szobrokat. A Reagan szobor sokaknak okoz fejtörést,  nem nagyon értik, hogy olyan elmaradott porfészkekben, mint Párizs vagy Berlin, miért is nem jut eszébe senkinek ilyen klassz kis szobrot emelni, amit meg lehet simogatni, le lehet köpni, kinek-kinek vérmérséklete szerint.  Reagan persze nem egy George Michael, de azért sokan ismerik. A párt méterrel arrébb ácsorgó szemüveges öreg bácsi azonban már komolyabb ügy. A német RTL „Legyen Ön is milliomos“ műsorában ő már 500 ezer eurós kérdés lenne, de idáig kevesen jutnak el. De a Nagy Imre szobor így is külföldiek kedvence: a hidacskán jó fotókat lehet csinálni. So exotisch, nicht wahr?

Nagy Imrét az MSZP emelte ki a történelemből és tette modern politikai bálvánnyá.  A szocik imádják azzal hülyíteni a szocializmusban felnőtt népünket, hogy ők semmilyen kapitalizmust nem akartak. Hogy is akarhattak volna, hiszen az olyan csúnya! Nem, nem, az ő álmuk a demokratikus szocializmus, ahol ezek a derék szocik megvehetik a gyárakat, a földeket. A Fideszesek rühellik Nagy Imrét, de azt sem tűrik, hogy kedvenc 1956-os esztendejüknek akár csak egy kis darabja is az ellenségé legyen. Így aztán ők is rátenyereltek a szemüveges öregúrra.

Nem lenne ez a szobor olyan nagy tragédia, sőt az egész ’56-os kultuszt is elviselnék a népek. Szerencsére a szobrot nem a Blahára tették, nem kell naponta százezreknek bámulniuk. Egy bökkenő azért van. Az emberek már csak olyan földhöz ragadtak, hogy ma szeretnének dolgozni, élni, sőt enni is. A kormányok, s itt nincs különbség rózsaszínű és narancssárga között, a munkahelyteremtésben nem állnak túl jól.  Úgy, hogy, gyerekek, lakjatok jól a múlttal! Sajna, a múlttal nem lehet jóllakni.  Eltörölni lehet, s ez a mi dolgunk. A jelenünk és a jövőnk érdekében.

A nagy házátalakítás

Orbán az úr a háznál.  Ahogy mondják manapság, ez az üzenet jött át a legutóbbi kormányalakításon. A ház azonban már nem a régi.  Nem úgy mennek a dolgok, ahogyan kellene. Ezt gondolni, sőt esetleg mondani, már nem is olyan nagy kunszt a Fidesz köreiben. De már vannak olyanok, akik nem hisznek a csodafegyverben, sőt már a végső győzelembe vetett hitük is megingott.  Ilyenkor kell a szervezői talentum, mondjuk, Lázár, aki ismét összerázza a csapatot.   Büntetni kell egy kicsit a külügyet, el kell venni tőlük a hírszerzés felügyeletét. Ment a pesti pénz a romániai és a szlovákiai választásokra, de az eredmény nem az igazi. Ráadásul, még a Kína-politikában is akadékoskodnak. Egy kicsit meg kell szorítani egyik-másik miniszterelnök-helyettest, mert nem jó az, ha az ember fejére nőnek. A nagy házátalakítás után akár jobban is mehetnek a dolgok. Gyanítjuk: nem soká.

Thürmer Gyula blogja: Balszemmel 288.

Gyilkos politikusok

Gyilkolni nem csak pisztollyal, késsel, vagy mondjuk puszta kézzel lehet. Ezek a módszerek egyébként sem teljesen hatásosak, ráadásul így vagy úgy, de az ember az igazságszolgáltatás kezében találhatja magát. Ez utóbbi a legritkább esetben szolgáltat igazságot, sokévi kellemetlenséget viszont okozhat. De ki emlékszik olyan esetre, hogy egy politikust villamosszékbe küldtek volna, vagy egyéb diszkrétebb módszerrel szabadították volna meg rongyos életétől csak azért, mert hibás gazdasági döntéseibe milliók rokkantak bele és tízezrek haltak bele? Senki, pedig az elrettentés itt sem ártana. A mostani kormány a GDP 5 százaléka alá viszi az egészségügyi kiadásokat. Ennyi arra sem elég, hogy a túlzsúfolt kórházakat és rendelőket szinten tartsák, az új eszközökről már nem is beszélve. Arra meg végképpen kevés, hogy az orvosok ne menjenek Norvégiába, Svédországba, Angliába, meg ki tudja még, hova. Nem lesz orvos, nem lesz nővér, csak beteg lesz. Az ilyen beteg pedig meghal. Az áldozat megvan. És megvannak a tettesek is, a gyilkosok, a politikusok, akik szétrombolják Magyarország emberi tartalékait, és tízezreket küldenek az egyébként elkerülhető halálba.

A Corvin-lánc ára

Kínai barátomtól tudom, hogy az ingyen tea sincs ingyen. Egyszer mindenért fizetni kell. Bizony, barátaim, a Magyar Corvin-láncnak is ára van. A Horthy-Orbán-kitüntetés egyik friss tulajdonosa, Vizi E. Szilveszter akadémikus beszél a rádióban. Mindegy, hogy melyikben. Minden tisztességes rádiónak őt kellene sugároznia. Éjjel és nappal is! Igen, hagy tudja meg ifjúságunk, hogy mi az igazság! Sok érdekeset tudunk meg az akadémikus úrtól. Például, kérem tisztelettel, azt, hogy rabság volt ebben az országban. Szegény akadémikus úr csak azért nem ment el, mert ő igaz magyar. Igaz, a rabság keserű éveiben tanulhatott, fiatalon egyetemi tanár lehetett, publikálhatott, már 29 évesen Oxfordba mehetett, a többiről nem is beszélve, de hát a tehetségnek ez mind dukál. De ő fogoly volt, mondja a rádióban, hiszen a családja nem mehetett vele. Ők voltak a túszok. Akadémikus úr túl sok Szolzsenyicint olvasott, vagy talán abban bízik, hogy mindenki szenilis, de sajnálattal közöljük, hogy nem így volt. Akadémikus úr azt is elmondja, hogy ő bizony ellenálló volt. A kutatóintézeti vezetői állást, a minisztériumi széket is csak azért fogadta el, hogy keresztbe tegyen a kommunistáknak. De bezzeg akkor, amikor kimehetett Londonba, Párizsba, New Yorkba, ott bizony leleplezte a gulyáskommunizmust. Mindjárt megmondta a sok szájtáti nyugatinak, hogy a kommunista rendszerben több embert öltek meg Magyarországon, mint a németek, pedig a holocaust nem volt egy üdülési program. Szóval, a magyar értelmiség kiválósága törleszti a cehhet. Mibe kerül a Corvin-lánc? Túl sokba: az igazságba.

A Szolidaritás a tőkések mellett

A Szolidaritás elnevezésű és magát a kapitalizmus elleni küzdelem élharcosának tekintő mozgalom újabb kampányba kezd. Volt már D-nap, Bohócforradalom. Akkor most jöjjön a Dühös magyarok kampány! Nagyon modern, nagyon PR-es, ki van ez találva. Az nem biztos, hogy nálunk, de hogy ki van találva, az biztos. Ők is az istenadta népet akarják faggatni, hasonlóan a Fidesz nemzeti konzultációjához. Mondok én valamit! Az a párt, az a mozgalom, amely nem tudja, nem érzi az emberek véleményét, arra nincs szükség. Igen, fölöslegesek, mert nem ott élnek, ahol az emberek, és soha nem fognak úgy gondolkodni, ahogy a dolgozói többség. De nézzük, mire is kíváncsiak! A Szolidaritás csalafinta kérdéseiből egy perc alatt kiderül, hogy tulajdonképpen semmire. A válasz senkit sem érdekel. A fontos az, hogy a kérdésekkel már eleve befolyásolják azokat a szerencsétleneket, akik komolyan veszik a kérdéseket. Az egyik kérdés arra vonatkozik, hogy a Szolidaritás melyik párttal működjön együtt a választásokon. Nos, bőséges a választék: a Magyar Szocialista Párttal (Mesterházy Attilával)? A Demokratikus Koalícióval (Gyurcsány Ferenccel)? A Lehet Más a Politikával (Jávor Benedekkel)? Vagy netán a Haza és Haladás Alapítvánnyal (Bajnai Gordonnal)? A Munkáspárttal (Thürmer Gyulával) kérdés már nem fért fel a kérdőívre. S, nem véletlenül. A Szolidaritás főnökeinek eszük ágában sincs a kapitalizmus ellen 22 éve küzdő Munkáspárttal együttműködni. Ők nem akarják a kapitalizmust leváltani, az ő szemük előtt egy cél lebeg: „együttműködve a demokratikus ellenzéki erőkkel leváltanák az Orbánkormányt”. Tehát, kedves dolgozó! Váltsd le az egyik kapitalistát, ültesd helyébe egy másikat, és közben képzeld, hogy neked innen tovább már marha jó!

Mégse bűn a vörös csillag, legfeljebb a kormány szerint

A strasbourgi emberijogi bíróság döntésére hivatkozva mentette fel tegnap a Kúria Fratanolo Jánost, akit egy ötágú vöröscsillag ruházaton való viselése miatt részesített megrovásban a Pécsi Ítélőtábla. Ennek ellenére korábban Navracsics Tibor igazságügyi miniszter javaslatára hozott olyan határozatot a parlament, amely szerint Magyarország nem ismeri el az emberi jog bíróság ítéletét, amely kártérítésre kötelezte a magyar államot. A kormány ennek ellenére továbbra is bűnösnek tartja Fratanolót.
Bűncselekmény hiányában a Kúria - felülvizsgálati eljárás keretében - tegnap felmentette az önkényuralmi jelkép használatának vétsége alól Fratanolo Jánost, a Magyarországi Munkáspárt 2006 korábbi elnökét. Az ítélet érdekessége, hogy az ügyész és a védőügyvéd is egyaránt a strasbourgi emberijogi bíróság döntésére hivatkozva kérte a vádlott felmentését, utalva arra, hogy Fratanolo elmarasztalása nemzetközi szerződésbe ütközik. Mint korábban megírtuk, Fratanolo János egy 2004. május 1-jei pécsi szakszervezeti rendezvényen a zakója hajtókáján egy ötágú vörös csillaggal vonult fel, ezért a Pécsi Ítélőtábla harmadfokon megrovásban részesítette.
Előzőleg viszont a másodfokon eljáró megyei bíróság felmentette a férfit a Pécsi Városi Bíróság elsőfokú megrovása alól. Fratanolo János az ítélőtábla döntése után a strasbourgi bírósághoz fordult, amelynek ítélete szerint Magyarország megsértette a vádlott szabad véleménynyilvánításhoz való jogát, és 4000 eurós kártérítésre, valamint a perköltség megfizetésére kötelezte a magyar államot. A testület döntését azzal indokolta, hogy az ötágú vöröscsillag többféle jelentéssel bír, és viselése csak akkor lenne tiltható, ha kommunista diktatúra visszaállításának valós és közvetlen veszélye állna fenn.
A fizetési határidő június 8-án lejárt, a kormány azonban nem fizetett. Ehelyett Navracsics Tibor igazságügyi miniszter olyan határozati javaslatot nyújtott be az Országgyűlésnek, amely szerint Magyarország nem ért egyet a strasbourgi bíróság döntésével és nem változtat a törvényi rendelkezésen, amely bűncselekménynek nyilvánítja az önkényuralmi jelképek, így a vörös csillag viselését. Mivel azonban Magyarország 1992-ben aláírta az Emberi Jogok Európai Egyezményét, elismerte a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának fennhatóságát is, ezért Navracsics javaslatára a határozatot olyan formában fogadták el, hogy a Fratanolo Jánosnak fizetendő kártérítést - valamint a jövőben minden, az önkényuralmi jelképek viselésének tiltása miatt kirótt büntetést - a parlamenti pártok költségvetési támogatásából kell kifizetni. A jogszabály indoklása szerint erre azért volt szükség, hogy a kártérítést "megfelelő időben" ki tudják fizetni.
A kormánypárti politikusok mellett a jobbikos képviselők nagy része támogatta az indítványt, az MSZP és az LMP ellenezte. Nemmel szavazott nyolc kereszténydemokrata és két jobbikos politikus is. Navracsics, néhány nappal a Kúria tegnapi felmentő ítélete előtt így nyilatkozott: "Itt van egy ember, és a jövőben is lehetnek olyan emberek, akik bűncselekményt követnek el. A strasbourgi bíróság szerint viszont kártérítést kell nekik fizetni. Eminensen politikai az ügy: vörös csillagot hordani, tiltott önkényuralmi jelképpel visszaélni, ez tipikusan a pártokhoz (...), a pártok világához köthető ügy".

NÉPSZAVA-információ /

Atombomba, tűsarok: a kapitalizmus már a kapuk előtt dühöng Észak-Koreában

Kim Dzsong Un alatt szabad a hamburger és a mobiltelefon, a nőknek a nadrág, fűtőszén után pedig magassarkút vesznek a legtöbben. A kapitalizmus egy kis csoki.
NOL| 2012. július 10.
Choco-pie – így hívják legalábbis azt a pillecukorral töltött csokoládés süteményt, amelyből kéz alatt becslések szerint 100-150 ezer jut be naponta Észak-Koreába. Annak a mintegy ötvenezer embernek, aki a déli határnál fekvő keszongi ipari parkban dolgozik, inkább megélhetési forrás, mint desszert: a süteményből mindenki hármat kap, a legtöbben azonban nem eszik meg az egészet, hanem egyet-kettőt hazavisznek, és jó pénzért eladják a feketepiacon.
De ami a kapitalizmus ízeit illeti, Észak-Korea hódolhat a korábban tiltott pizza és hamburger élvezetének is, és nem csak titokban, hanem a lehető legfelsőbb szintű jóváhagyással. Amióta Kim Dzsong Un, a néhai diktátor fia januárban hatalomba lépett, Észak-Koreában sorra nyílnak a gyorséttermek; Rájuk a direktíva szerint azért van szükség, hogy a városképet színesítsék. Aki elég gazdag, kezdhet ráérezni az olyan egzotikumok ízére is, amilyen az Észak-Koreában még ritka kávé. Ez a Choco-pie-hoz hasonlóan többnyire még szintén dél-koreai métely, bár a gyorséttermek után rohamtempóban nyílnak a kávézók is.
A phenjani nyitás látványosnak számít. Már csak azért is, mert amikor éppen nem évi 850 ezer dollárt tapsolt el csak Henessy konyakra, Kim Dzsong Un apja, a decemberben elhunyt Kim Dzsong Il merev, távolságtartó vezető hírében állt, aki csak egyenruhában hajlandó megjelenni a nyilvánosság előtt. Ehhez képest utódja próbálja kommunista cukormáz nélkül megnyerni a fiatalokat: a legkisebb Kim – akit a rapénekesnő után némi malíciával Lil' Kimnek keresztelt el az amerikai sajtó – nemrég baseballsapkában vidámparkba ment, és hagyta, hogy az állami televízió lencsevégre kapja, amint üdvözült mosollyal mutogat egy hullámvasútra, majd pedig odaadó figyelemmel böngészi a helyi gyorsétterem menüjét. A rezsim komolyan gondolja a szórakoztatást: Franciaország tucatnyi hullámvasutat szállított le Észak-Koreának, amelyeket egy rendelet szerint ezután éjjel-nappal üzemben tartanak, ingyen látogathatóvá tették a vidámparkokat és az állatkerteket, de megszállhatta az országot az amerikai kultúrimperializmus egyik tekintélyes ügynöke, Walt Disney is: az állami televízióban pár napja futott egy varieté, amelyen Hóferke, Miki egér és Micimackó táncolgatott a nagyérdemű közönség előtt, középpontban a tapsot vezénylő diktátorpalántával. Ideológia persze kell a boldog gyerekkorhoz is, de ez nem Kim Dzsong Iltől, hanem az államalapító nagyapától, Kim Ir Szentől származik: Észak-Korea a „gyerekek mennyországa” lesz.
És egy kicsit talán a nőké, akiknek Észak-Koreában most már szabad a fülbevaló, a magassarkú és a nadrág, amelyekből egyre többet látni a phenjani utcákon. Mindez nagy szó attól a rezsimtől, amelyik már az óvodában paranoiára és Amerika-gyűlöletre tanítja a gyerekeket, és ahol nemrég még nyilvános megszégyenítés járt azoknak a nőknek, akik merészeltek nadrágot viselni az utcákon. „Túl kapitalista” – ítéltek a közrendfelügyelők, miközben a tiltott ruhadarabot nemritkán a helyszínen szabták át szoknyává a vétkezőkön. És a kapitalizmus dühöngésre készen üvölt a kapuk előtt: tavaly Észak-Koreában a fűtőszén után platformcipőt vettek a legtöbben, és kapkodják a mobiltelefonokat is – derül ki legalábbis abból a felmérésből, amelyet dél-koreai Samsung gazdasági kutatóintézet tett közzé nemrég. „Éhes voltál, de ez nem csillapította a vágyat, hogy szépnek tűnj mások előtt – mesél az amerikai ABC televíziónak Szöulban Park Je Kjung azokról a beidegződésekről, amelyeket egy kommunista diktatúra sem tud elfojtani. – A magassarkú hosszabbít a lábadon – teszi hozzá félénken a hölgy.

A Samsung északi menekültek vallomásai alapján állította össze a felmérést. Dong Jong Szueng igazgató ennek kapcsán egyébként arról beszélt, hogy ha Észak-Koreáról van szó, a sajtó többnyire a koldusszegény vidék vagy a phenjani kiváltságosok életével foglalkozik, ami nem mindig tükrözi híven, hogy az átlagember mit akar. Mostanában főleg mobiltelefont. Az aktuális slágercikket állítólag viszik, mint a cukrot, az ország egyedüli szolgáltatója, az egyiptomi Orascom számításai szerint pedig az előfizetők száma még az idén egymillió felett lesz. Virágzik a feketekereskedelem, a Kína felé eső határvárosokban sok észak-koreainak van illegálisan vásárolt mobilja.
Kérdés persze, hogy ki akar egyáltalán kávét és mobiltelefont abban az országban, ahol milliókat sújt az éhínség, az élelmiszerboltokban üresen tátognak a polcok, és az egyébként pekingi köldökzsinóron élő rezsim márciusban gondolkodás nélkül rábólintott az ajánlatra, hogy 250 tonnányi élelmiszert kap az Egyesült Államoktól a nukleáris fegyverkezésről való lemondás fejében. (Phenjan pár héttel később észrevehető erkölcsi aggályok nélkül rúgta fel az elvi megállapodást, és vágott neki potom 850 millió dollárból egy balsikerű rakétakísérletnek, amely többre nem volt jó a nagyhatalmak haragjának kivívásánál.) Arról, hogy a nadrág, a magassarkú, a fülbevaló és a hamburger az észak-koreaiak hány százaléka számára hozzáférhető, és közülük hányan engedhetnek is meg maguknak ilyesféle luxust, nincsenek adatok.

Vöröscsillag-per - Felmentette a Kúria Fratanolo Jánost

Vöröscsillag-per - Felmentette a Kúria Fratanolo Jánost

Felülvizsgálati eljárásában a Kúria bűncselekmény hiányában felmentette kedden az önkényuralmi jelkép használatának vétsége alól Fratanolo Jánost, a Magyarországi Munkáspárt 2006 korábbi elnökét.
A vád és védelem egyaránt az ügyben született strasbourgi döntésre hivatkozva kérte a felmentő ítéletet, utalva arra, hogy Fratanolo János elmarasztalása nemzetközi szerződésbe ütközik.
A Kúria felidézte a strasbourgi bíróság álláspontját, miszerint a szimbólum korlátozása indokolatlanul olyan széles körű, amely már a véleménynyilvánítás szabadságát korlátozza. A legfőbb ügyésznek erre tekintettel kellett a felülvizsgálati eljárást kezdeményeznie.
Felhívta a figyelmet: nem jelenthető ki az, hogy a vörös csillag viselése soha semmilyen büntethetőséget ne vonna maga után, a Kúria álláspontja szerint minden esetben azt kell vizsgálni, hogy e mögött milyen szándék húzódik. A vizsgált ügyben a strasbourgi bíróság kimondta, hogy egy politikai rendezvényen történt véleménynyilvánításról van szó, és ezzel a Kúria is egyetértett.
A Kúria döntését - amely ellen további fellebbezésnek már nincs helye - a hallgatóság soraiból többen tapssal fogadták.
A történet előzménye, hogy Fratanolo János - aki nem jelent meg a Kúria előtt - egy 2004. május 1-jei pécsi szakszervezeti rendezvényen a zakója hajtókájára kitűzött ötágú vörös csillaggal vonult fel, majd nyilatkozott a helyi televíziónak, így a jelképet a nézők is láthatták.
Fratanolo Jánost, a Magyarországi Munkáspárt 2006 akkori elnökét, tárgyalás mellőzésével, 2007 szeptemberében a Pécsi Városi Bíróság egy év próbára bocsátotta, de ő a végzést nem fogadta el, tárgyalás megtartását kérte. Ugyanaz a bíróság 2008 márciusában megrovásban részesítette. A másodfokon eljáró Baranya Megyei Bíróság 2008 szeptemberében azzal az indokkal mentette fel, hogy kizárólag azon a napon, a munkásmozgalom nemzetközi ünnepén, Magyarország európai uniós csatlakozása alkalmából, továbbá "szolidaritásból" viselte a szimbólumot, mivel akkor pártjának egyik vezetője, Vajnai Attila ellen ugyanilyen cselekmény miatt folyt bírósági eljárás.
A Pécsi Ítélőtábla 2010. március 5-én kihirdetett jogerős ítéletében megváltoztatta a megyei bíróság felmentő határozatát, bűnösnek mondta ki, és megrovásban részesítette.
A politikus az eljárások során azzal védekezett, hogy Európában sehol nem bűn a vörös csillag viselése, azt ő maga nem tekinti önkényuralmi jelképnek.
Fratanolo János a strasbourgi emberi jogi bírósághoz fordult, az pedig jogsértőnek minősítette elítélését. A testület álláspontja szerint Magyarország megsértette a Magyarországi Munkáspárt 2006 korábbi elnökének szabad véleménynyilvánításhoz való jogát. A strasbourgi bíróság az idén márciusban véglegessé vált ítéletében a pervesztes magyar államot 4000 euró kártérítés és 2400 euró perköltség megfizetésére kötelezte, késedelem esetén a teljesítés időpontjáig kamatot kell fizetni.
Az Országgyűlés június végén fogadta el azt a határozatot, amely szerint a pártok költségvetési támogatásából kell teljesíteni az államot terhelő fizetési kötelezettséget. A határozatban a parlament kinyilvánította, hogy nem ért egyet az ítélettel, és kitart az önkényuralmi jelképek használatának szankcionálása mellett. Navracsics Tibor előterjesztése alapján azonban nemcsak a Fratanolo Jánosnak megítélt kártérítés összegét vonják le a pártok költségvetési támogatásából, hanem a jövőben mindig a pártoknak kell állniuk a kártérítést, ha Magyarországot az európai emberi jogi bíróság elmarasztalja az önkényuralmi jelképek használatának tiltásáért.
Franatolo János jogi képviseletét ellátó Magyar György és Társai Ügyvédi Iroda még aznap közleményt adott ki, amelyben azt írták: a teljesítési határidő június 8-án lejárt, ezért az Európa Tanács Főtitkárságának a bírósági ítéletek végrehajtását ellenőrző osztályához fordultak. A főtitkárság arról értesítette az irodát, hogy az ítélet végrehajtásával összefüggésben felvette a kapcsolatot Magyarországnak az Európa Tanács melletti állandó képviseletével, valamint a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériummal. Magyar György az MTI-nek kedden azt mondta: ügyfelének bankszámlaszámát már elkérte a kormányhivatal, de arra még nem érkezett meg a megítélt összeg.
Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter július elején az ATV-ben a "pártok világához köthető ügynek" nevezte az esetet. Arra a kérdésre, hogy a jövőben előfordulhat-e, hogy más címszóval is a pártok támogatásából fognak "lecsípni", azt felelte: "én nem szeretném".
Magyar György a tárgyalás után kijelentette: a kormánynak ki kell fizetnie a megítélt kártérítést. Utalva az országgyűlési határozatra, hozzátette: "nem volt jogos ez a jogi csavar", mert a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium költségvetési fejezetében van erre a célra elkülönített összeg. Szerinte a parlamentnek módosítania kellene a büntető törvénykönyv vonatkozó részét, mert az önkényuralmi jelképek között nem tesz különbséget, azokat egyformán kezeli.
A Magyarországi Munkáspárt 2006, a Zöld Baloldal képviselője, valamint az Európai Baloldali Párt nevében Vajnai Attila üdvözölte a döntést. Bejelentette: ezentúl szabadon használják a vörös csillagot. Közölte azt is: az Európai Baloldali Párt levélben fordult a külügyminiszterhez, hogy szüntesse meg Magyarország ezt a helyzetet. Hangsúlyozta: további ügyek is folyamatban vannak. Mivel a külügyi tárca vezetője nem válaszolt, az unió soros elnökéhez, Ciprushoz fordulnak, hogy tűzzék napirendre ezt az ügyet.
A tárgyalást követő rögtönzött sajtótájékoztatón a Kúria épületében, a tárgyalóterem előtt felsorakozva Vajnai Attila és szimpatizánsok Che Guevara és József Attila fényképével ellátott, vörös csillagot ábrázoló lapokat emeltek fel.

Legyen egyetlen egységes szakszervezeti konföderáció a versenyszférában?

Alig lépett hatályba az új munka törvénykönyve, de a szakszervezetek máris úgy érzik: a dolgozók rosszabbul fognak járni. Székely Tamás, a VDSZ elnöke úgy látja, hogy emiatt is a szakszervezeti mozgalom megújítására van szükség.

NOL| 2012. július 5. 

Az új munka törvénykönyve (Mt.) csak vasárnap lépett hatályba, de máris érzékelni lehet, hogy az a munkavállalók számára kedvezőtlen szabályokat tartalmaz – jelentette ki egy csütörtöki sajtóbeszélgetésen Székely Tamás, a vegyipari szakszervezeti szövetség (VDSZ) elnöke. Az ágazatban ugyanis sok helyütt élni kívánnak azzal a lehetőséggel, hogy a hat hónapos munkaidőkeretet alkalmazzák.
Közérthetőbben: ahol a műszakbeosztást nem szabályozza kollektív szerződés, ott a munkáltató a dolgozókat úgy foglalkoztathatja, hogy a heti negyvenórás munkaidőnek csak hat hónap átlagában kell érvényesülnie. Ez Székely szerint azt jelenti, hogy azok a cégek, amelyek termékei iránt szezonálisan változó érdeklődés mutatkozik, hónapokig túlmunkára kötelezhetik az alkalmazottaikat, és ezért nem kell semmilyen többletjuttatást biztosítaniuk, ha a következő időszakban kevesebb lesz a napi munkaidő.
A gumigyárak a nyáron gőzerővel dolgoznak azon, hogy őszre minél több téli gumit gyártsanak, utána viszont csökken a termelés – említett egy példát a VDSZ elnöke. Tehát júliusban és augusztusban a dolgozókat túlórára kötelezhetik, amit később rövidebb műszakokkal ellentételezhetnek. A munkavállaló így elveszíti a túlórapótlékot, ráadásul ősszel – miután a ledolgozott órák száma alacsonyabb – a fizetése is kevesebb lesz.

 

Thürmer: 1989-ben már nem volt senki, aki kész lett volna meghalni a szocializmusért

Kádár János halálának 23. évfordulójára emlékezett a Munkáspárt szombaton. A Fiumei úti Nemzeti Sírkertben Botta Melinda és Nagy Attila, a párt Központi Bizottságának tagjai szóltak a egybegyűltekhez, majd Thürmer Gyula,  a Munkáspárt elnöke tartott ünnepi beszédet.

Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnökének beszéde

(Budapest, 2012. július 7.)

Kedves Elvtársak!
1989. július 3-án, hétfőn 18 óra 32 perckor az MTI aggasztó hírt közölt a világgal: „Hétfőn délelőtt kórházba szállították Kádár Jánost. Az idős politikust tüdőgyulladással, valamint heveny légzési és keringési elégtelenséggel kezelik. A beteg állapota súlyos.”
Mi, akik megéltük, tudjuk: ezekben a napokban egy ország aggódott érte. Mi lesz vele? Mi lesz velünk? Mi lesz az országgal?
Egy nappal később az MTI jelentette:  „Az elmúlt 24 órában Kádár János állapota válságosra fordult.”
Július 6-án, csütörtökön reggel az MTI kiadta az utolsó hírt: „A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága mély fájdalommal tudatja a párt tagságával és az  egész magyar néppel, hogy 1989. július 6-án, csütörtökön 9 óra 16  perckor hosszan tartó, súlyos betegség után elhunyt Kádár János elvtárs.”
Sírtunk azokban a napokban. Volt, aki az utcán sírt, és az volt a legmegdöbbentőbb, hogy senki sem szólta meg érte.  Mások lelkükben sírtak, titkolva fájdalmukat a külvilág előtt. Akár így, akár úgy, de egy pillanatra sokmilliónyian úgy éreztük, hogy minden elveszett. Éreztük a veszélyt, mi, a dolgozó emberek, a munkások, a parasztok.
De mit tettünk? Tüntetett a munkás a gyár előtt, hogy ne privatizálják az üzemet?  A tsz-parasztok a parlament elé vonultak, hogy megakadályozzák a szövetkezetek szétverését? Fegyver fogtunk, hogy megvédjük a munkás-paraszthatalmat?
Nem fogtunk fegyvert sem, bár akkor már tudtuk, ki az ellenség. Nem sztrájkoltunk, nem tüntettünk. Másnap kimentünk az utcára, tízezrével. Kádárhoz mentünk, hogy búcsúzzunk tőle.
A gyásszal lázadtunk. Bíztunk abban, hogy Kádár halála felrázza a népet kényelmes létéből. Reméltük, hogy a dolgozók ebben az utolsó pillanatban megértik, hogy a szocializmus vívmányai csak azért lehetségesek, mert munkáshatalom, szocializmus van.
Bíztunk abban, hogy Kádár utódai közül valaki csak cselekedni fog. Valaki csak felemeli a vörös lobogót, mint ahogyan ’56-ban Kádár tette. Tudtuk, kik állnak az ország, a párt élén. Tudtuk, hogy egy sincs közöttük, aki Kádárhoz méltó. Nem voltak már lánglelkű forradalmárok. Nem volt senki, ki kész lett volna meghalni a szocializmusért. Meghasonlott hivatalnokok, kapzsi értelmiségiek, percemberkék, párt-és KISZ-es apparatcsikok vezették az országot.
Lehet ma bármit mondani, magyarázkodni, de egy biztos: árulók voltak. Elárulták a vörös zászlót, elárulták a munkásokat, elárulták a dolgozókat, és végső soron elárulták Magyarországot.
Ez a mi bajunk, hogy utólag vagyunk okosak. Az a bajunk, hogy mástól várjuk a megoldást, mikor nekünk kellene cselekedni. Ma milliók mondják, hogy jobb volt a Kádár-rendszer. Ha ilyen jó volt, miért nem védted meg? Vagy, ha már nem védted meg, miért nem vagy ma itt, velünk?
Sokan dőlnek be a tőkés médiának. Már azt is elhiszik is, ami nem is volt. Mit mondanak sokan? Jó volt a Kádár-rendszer, de a párttitkárok megszedték magukat. Tiltották a rockzenét, meg nem lehetett külföldre utazni. Jó volt, jó volt, de azért még se egészen.
Na, álljon meg a menet! Ki szedte meg magát a Kádár-rendszerben? Kádár talán milliárdos volt?  Mi maradt utána? Villa? Uszoda? Drága holmik?
Nézz körül a mai világban! Hány milliárdos lett itt húsz év alatt! Budapesten épülnek olyan lakások, ahol egy négyzetméter 600-700 ezer forint.  Tudod, huszonhárom éve itt rohadunk ebben az országban. Húzzuk az igát napi 16 órában. Nyáron nem megyünk a tengerre, a gyerek sem kap Nike-cipőt! És még se vagyunk gazdagok! Nekem senki se magyarázza, hogy becsületes munkával milliárdokat lehet keresni! Mindegyiktől elvenném a házát, és beállítanám a sorba, a munkaügyi hivatal elé. Próbálj meg megélni, mint mi, ha meg nem, akkor pusztulj innen!
Tiltották a rockzenét? Lehet, de tiltották a kábítószert is. Védték az ifjúságot. Ki védi meg ma a te gyerekedet? Csepelen minap találkoztam két iskolás fiúval. Egy heti tábor 40 ezer tábor, ennyit bírnak a szüleik. A többit az utcán töltik. Na, ez a kapitalizmus.
Nem lehetett utazni a szocializmusban? De lehetett, legfeljebb nem gyakran. Ma utazhatsz, de te hányszor voltál külföldön? Utazhat az, akinek pénze van.
Nem volt jó neked a Kádár-rendszer? Neked, a munkásnak? Egyet mondjál! Én azt mondom, barátaim: a magyar nép jól élt a Kádár-rendszerben. Az, aki azt mondja, hogy a Kádár-rendszerben rosszul éltünk, nyomorogtunk, az hazudik.
Nem volt minden fenékig tejföl, ez igaz! Akkoriban tudtunk az ország bajairól. Mindenki tudott. Hogyne tudtunk volna? Nem azért tudtuk, mert erről beszélt az ellenzék, Csoóritól Kis Jánosig. Tudtuk, mert mi itt éltünk. Mi nem mentünk ki Amerikába ’56-ban. Mi nem disszidáltunk nyugatra később sem. Mi itt dolgoztunk, itt éltünk, itt örültünk annak, ami va
Dolgoztunk, mert volt munkánk. Fizetést kaptunk. Kevesebbet persze, mint nyugaton adtak volna, de tisztességgel megéltünk belőle. Hetente egyszer étteremben ettünk, tellett rá. Nyáron elmentünk nyaralni, mert a szakszervezettől kaptunk beutalót. Gyerekeink születtek, iskolába mentek. A tanévkezdés nem volt olcsó, de kibírtuk. Mindenre nem tellett, vagy legalább is nem rögtön.  A családban is választanunk kellett: számítógépet vegyünk vagy videomagnót. Vagy az egyik, vagy a másik. A számítógépet vettünk, de később lett videó is.
A lakásra várni kellett. De bíztunk abban, hogy előbb vagy utóbb, de lesz saját lakás. Ha egy ország képes 15 év alatt 1 millió lakást felépíteni, akkor csak jut nekünk is. S, jutott, igaz, kicsi panel Békásmegyeren, de a miénk volt. S nem csak jutott. Óbuda, Kőbánya, Kispest, Újpest, Csepel a szemünk láttára épült fel.
Mit gondolsz, miért utálják a kapitalisták ennyire Kádárt? Miért szidja a Fidesz útszéli hangnemben a kádári korszakot? Azért, barátaim, mert Kádárnak sikerült az, ami a magyar tőkés rendszernek nem sikerült. Antalltól kezdve Horn Gyulán át Orbán Viktorig senkinek.
A magyar tőkések 23 éve vannak hatalmon. Kádár 1956-ban került hatalomra. 23 év elteltével, 1979-ben Magyarországnak volt fejlett ipara. Mezőgazdaságát az egész világ irigyelte. Ma Magyarországnak se saját ipara, se saját mezőgazdasága.
A hetvenes évek végére az Ikarus a világ negyedik legnagyobb buszgyára lett, a Mercedes, a LIAZ és a Toyota után. Ma nem lényegében nem gyártanak magyar buszokat.  Budapest vezetése azzal van éppen elfoglalva, hogy bugyikékre festeti át az összes buszt.

A hetvenes évek végén 1,9 millió szarvasmarha volt Magyarországon. 2011-ben már csak 698 ezer. Akkoriban 8,5 millió sertés volt az ólakban, ma már legfeljebb 3 millió. Akkoriban közel 80 kg húst ettünk meg fejenként, ma kevesebbet, mint 60-at. Tejet ma kevesebbet iszunk, mint 30 éve.
A Kádár-rendszer mindenkinek munkát adott. Ma másfélmillió ember fölösleges ebben az országban. Melyik a jobb?
A Kádár-rendszerben napi 8 munkából tisztességesen megéltél. Ma tizenhatot gürizel, és még sem élsz meg. Melyik a jobb?
Kádár hatalomra jutásakor a GDP 1,5 százalékát költötték tudományos kutatásra. 23 évvel később 3,75 százalékát, ma az egy százalékot sem éri el.
A tőkések Kádáron töltik ki a dühüket, de tudják: a Kádár-rendszer sikere a magyar társadalom sikere volt. Annak a társadalomnak sikere, ahol a parlamentben munkások és parasztok ültek, ahol a gyár, a bank a közösségé, a társadalomé volt, ahol tervszerűen fejlesztették a gazdaságot.
De a tőkések tudnak még valamit. És ezért nem csak dühösek, de félnek, rettegnek. Tudják: A Kádár-rendszerben egyszer sikerült jobb életet teremteni a dolgozónak, a munkásnak, a parasztnak. Ha egyszer sikerült, sikerülni fog újra!
Barátaim!
A történelem nemes feladatot adott nekünk. Védjük meg a pártot, vigyük tovább Kádár János ügyét!
Mi, munkáspártiak 1989. december 18-án, hétfőn, pár órával első kongresszusunk után eljöttünk ide, hogy jelentsük Kádár elvtársnak: a munkások, a dolgozók pártját újjászerveztük. A Munkáspárt él és dolgozik.
23 év telt el. Ma új feladataink vannak. A világ forrong.  A tőkés rendszer új válságba sodródott. Ez a válság a kapitalizmus lényegéből fakadt, és láthatóan a tőkés országok nem tudják megoldani. A tőkés erők mindenütt csökkentik a szociális és más közkiadásokat. Korlátozzák a dolgozók jogait.
Egy megoldás van: a kapitalizmus leváltása, olyan társadalom megteremtése, ahol nem a pénz a fontos, hanem az ember.
Magyarországon a Fidesz azt ígérte, hogy munkahelyeket teremt, megvédi a magyar gazdaságot, igazságosan osztja el a válság terheit. Nem ez történik.
A munkanélküliséget nem tudta érdemben csökkenteni. A Mercedes és a többi nyugati beruházás túl sokba kerül a magyar államnak és közel sem teremt annyi új munkahelyet, mint, amennyire szükség van. A közmunka pedig nem munka, nem valóságos munkahely.
A kormány lefeküdt a külföldi és a hazai nagytőke nyomásának. A bankokra kivetett adókat visszavonják, újra mindent a dolgozókkal fizettetnek meg.
A főváros hídpénzt akar fizettetni az autósokkal. Ha nem vetted volna észre, elveszik a pénzedet! Előbb az árakat emelik, aztán adókat találnak ki. Elvehetnék a gazdagoktól is, de mivel ők a gazdagok, nem lesznek olyan hülyék, hogy maguktól vegyék el. Hidd el, még nincs vége! A gazdagok mindig kitalálnak valamit, Te meg fizetsz. Döntsd el, meddig tűröd még?
A Fidesz nem tud eredményt elérni. Ha nincs kenyér, jöjjön a cirkusz!  Ezért rúgnak bele lépten, nyomon a múltba. Ezért fosztják meg a szocialista rendszer vezetőit kedvezményes nyugdíjuktól. Ezért akarják most megváltoztatni az utcaneveket. Nem maradhat semmi, ami a Kádár-rendszerre emlékeztet.
Barátaim!
Emlékezzünk a 23 évvel ezelőtti tapasztalatra! Ne utólag legyünk okosak, hanem most!  Ne várjuk mástól a megoldást, nekünk kellene cselekednünk.
A tőke hatalmát kell korlátozni. Mi, dolgozók erre képesek vagyunk. Képesek, de csak akkor, ha küzdünk, ha harcolunk érte.
A tőkét csak a néptömegek, a dolgozók ereje korlátozhatja. Ha erősek leszünk, szervezettek, a tőkések kénytelenek lesznek engedményeket tenni.
Ha vállalod a harcot, van esélyed a túlélésre. Ha nem vállalod, ha meghunyászkodsz, biztos vesztes vagy. És addig fog a tőke rugdosni, amíg beledöglesz.
Gyere a Munkáspártba, váltsuk le együtt a rendszert!
Küzdjünk a tőke ellen ott, ahol nem vár bennünket!
Menjünk az utcára! Álljunk ki a dolgozók jogai mellett! Küzdjünk minden igazságtalanság ellen!
Segítsük az embereket napi ügyeikben, hogy bízzanak a forradalom nagy ügyeiben!
Mi, a Munkáspárt új közösségi társadalmat akarunk. Tanultunk a szocializmus történetéből. Biztosak vagyunk abban, hogy az új közösségi társadalom még többet és még jobbat fog adni.  Kövessük Kádár János örökségét, és induljunk el az új közösségi társadalom felé!
Barátaim!
Nem rettenhetünk meg és nem rettenünk meg a tőkések támadásaitól. Mit mondott Engels? "Ezek az Urak azt hiszik, hogy megváltoztathatnak egy dolgot azzal, hogy a nevet megváltoztatják.” Nem, barátaim, Kádárt nem lehet eltörölni. Kádár él, Kádár élni fog!
Éljen a Munkáspárt! Éljen a közösségi társadalom! Munkáspárt! Munkáspárt! Munkáspárt!

Botta Melinda beszéde

Kedves Elvtársak! Kedves Barátaink!

77 éves korában távozott tőlünk egy hosszú történelmi korszak meghatározó, névadó alakja, Kádár János. Most lenne 100 éves. 23 éve töretlenül éltetjük emlékét, halálának évfordulóján. Sok évig gyűlt össze szép nagy tömeg ezen a megemlékezésen. Egy kissé már megfogyatkoztunk azóta. Egy kicsit rosszkor ment el az öreg, mert mindig a rekkenő hőségben, a tűző napon állunk fegyelmezetten, hogy emléke előtt fejet hajtsunk. Emlékszem, ’89-ben is a rettentő melegben álltunk órák hosszat, hogy ravatala előtt tiszteletünket tehessük. Az a tömeg messze nem a mi pártunk későbbi támogatóinak sora volt, akkora tömeg be is vitt volna minket a parlamentbe. A mi cselekvő, szavazó támogatottságunk az ide kijáró tömeggel mérhető. Akik dacolva a hőséggel, öregen, betegen, vagy fiatalon, lelkesen ide kijárnak, azok a Munkáspárt igazi támogatói. De hiába várják, hogy egyszer ez a tömeg is elfogyjon. Hiába átkozzák ki Kádár Jánost nap mint nap, az ő emléke valahogy kitörölhetetlen. Becsvágyó karrieristák firtatták, kiket tart a magyar nép a legnagyobb politikusainak, s hiába rendszerváltás, hiába átkos korszak, Mátyás király meg Szent István után Kádár János volt a harmadik. Ma sem merik másképpen ábrázolni személyét, mint legalábbis ellentmondásos figurát, akinek nevéhez hozzátapad ugyan Nagy Imre és Rajk László tragédiája, mégis a legvidámabb barakkot teremtette meg Kelet-Európában, a létbiztonságot, az apró lépésenként gyarapodás biztos útját mindenki számára, és eközben mérhetetlenül szerényen élt. Legendák élnek róla!
Egyetlen dolgot lehet emléke ellen megkísérelni még: betiltani a nevét. A vörös csillag ügye szép pályát futott be az égen, anakronisztikussá, nevetségessé vált a tiltása, a kapitalizmus megerősítésén fáradozó Európa sem tud jobbat mondani Strasbourgban, mint hogy a jelkép viselése alapvető emberi jog, a magyar törvények méltatlanul ítélik el azokat, akik élnek ezzel a jogukkal. Igaz, hogy a magyar kormány nem törődik Strasbourggal – Strasbourg meg tizenkilenc éve csak most kezd törődni a magyar kormánnyal, már bocsánat –, de az emberek kinevetik ezt az ügyet, illetve a magyar kormányt ebben az ügyben. Nosza, ugrik a zsarnok: nemcsak a jelképeket, hanem az ezeket hordozó neveket is betiltjuk. A Munkáspárt annak idején másik jelvényt választott magának, néhány egyesület nemsokára új nevet kell hogy felvegyen. Nemcsak Vörös Csillag nevű üzem nem működhet, Kádár János nevű egyesület se legyen. Minden tilos, ami az önkényuralom – persze nem a mai önkényuralom, meg nem is a középkori, csak a szocializmusé – bármilyen jellemzőjére emlékeztet. Hát nem tudom, megállnak-e vörös csillagnál és Kádár Jánosnál, én összegyűjtöttem azokat a szavakat, amelyek a szocializmusban többet jelentettek, mint ma, tehát ha igazán belegondolunk a szavak jelentésébe, az átkos önkényuralom jut eszünkbe.
Most csak úgy felsorolom. Kommunista, szocialista, munkás, paraszt, értelmiségi, elvtárs. Világ proletárjai, egyesüljetek! Munka, a végzett munka arányában történő elosztás, társadalmi munka, szocialista brigád, kommunista szombat. Állami gazdaság, termelőszövetkezet, bánya, nagyüzem. Hivatás, munkahelyi szakszervezet, munkahelyi pártszervezet, üzemi négyszög, mozgalmi nap, üzemorvos, munkásszálló, szakszervezeti üdülés. Internacionalizmus, békés egymás mellett élés, kiegyensúlyozott külpolitika, jószomszédi viszony, népek szolidaritása, testvéri népek. Munkához való jog, tanuláshoz való jog, egészségügyi ellátáshoz való jog, lakhatáshoz való jog. Ifjúság, úttörőtábor, építőtábor, KISZ-tábor, honvédelmi nap, akadályverseny, forradalmi ifjúsági napok, zászlófelvonás, mozgalmi induló, közösség. Tervgazdálkodás, ötéves terv, társadalmi vita. Ikarus, Patyolat, Gelka, Közért, Vörös Október Férfi Ruhagyár, Május 1. Ruhagyár, Csepel Vas- és Fémművek, Rába, Mogürt, Óbudai hajógyár, Taurus, szolnoki cukorgyár, szerencsi csokoládégyár. Mézga család, Futrinka utca, Doktor Bubó, táncdalfesztivál, felvonulók kérték, ki mit tud, kapcsoltam. – Ezek a szavak a szocializmusban fontosak voltak, ma aki kimondja, az önkényuralomra emlékeztet!
Na meg a krumplileves. Azt is be kéne tiltani! Meg a sakkot, meg Hofi Gézát. Mert emlékeztetnek Kádár Jánosra! Én nem féltem a hatalmat attól, hogy a józan ész korlátait ne volna bátorsága átlépni. Hisz megtette már máskor is. Én valami mástól féltem őket: attól, hogy előbb egy ország, majd lassan egész Európa őrajtuk fog röhögni. Na és főleg a kudarctól. Kádár János emlékét annyi minden őrzi, amennyit még ők sem tudnak elpusztítani. De ami a fő: ha minden külsőséget elvennének tőlünk, bennünk akkor is tovább él.
Na majd ha kihalunk… Á-Á! Abban se reménykedjetek. Először is, addigra ti is kihaltok. Tudjátok, mi marad meg? Annak az emléke marad meg, aki valamit tett. Mátyás király nemzedéke sem él már, mégsem felejti el őt a magyar nép, mert kiállt a szegények mellett, annak adott igazat, akinek igaza volt. Az ember egyik legszebb álmát valósította meg: az igazságosságot. Szent István hazát teremtett Magyarországnak a Kárpát-medencében. Vajon ezek az államférfiúk csak igazságot szolgáltattak és építettek? Szelíd emberek voltak, akik a légynek sem tudtak volna ártani? Ugyan, dehogy.
Minden, amit kivívtak és maradandó érték lett, az ő folyamatos, elszánt, könyörtelen harcuk eredménye. Ami azt illeti, Kádár János sem akárki volt, mielőtt az ország irányítójává vált. 1929-től 54-ig, 17 éves korától 42 éves koráig úgy vett részt a mozgalomban, hogy közben letartóztatták, fegyházra ítélték, éhségsztrájkot folytatott, börtönbe került, illegalitásban dolgozott, újra börtönbe került, Németországba szállítás közben megszökött, letartóztatták, életfogytiglani fegyházra ítélték. Ezek nem egyazon folyamatban történtek: közben mindig magas párt- vagy állami tisztségeket viselt, méghozzá nem tétlenül.
Egy biztos: 56 után olyan ember állt az ország élén, aki nem félt. Nem érdekelte semmi, csak az ügy, amiért kezdettől fogva dolgozott. Ismerte az embereket, pontosan látta az összefüggéseket, tudta, mit akar. Következetes volt, eltántoríthatatlan, kikezdhetetlen. Nem kellett vigyáznia, nehogy ma mást hazudjon, mint tegnap. Őszinte volt és kemény. Nem azért biztosított egyre többet az embereknek, hogy a következő választásokon is megválasszák. Azért adott egyre többet, mert valóban azt akarta. Ez volt a hivatása. Ezért kitörölhetetlen az emléke! Az a hatalmas tömeg, amelyik még ma is tisztelettel gondol rá, nem mind ismeri a Munkáspártot, nem mind bízik a Munkáspárt jövőjében, s még kevesebben egy új szocializmus megteremtésében. De azt ők is tudják, vagy előbb-utóbb be kell, hogy vallják önmaguknak: Magyarországon semelyik más politikai erő nem ápolja Kádár János emlékét, csak a kommunisták. Kádár János a népét szolgálta, mert kommunista volt.
Gyurcsányok, Orbánok, soha nem fogtok felérni a bokájáig sem!

Nagy Attila beszéde

Kedves Elvtársak!  Tisztelt Emlékezők!

Egy hónappal ezelőtt Kádár János születésének 100. évfordulójára emlékeztünk ugyanezen a helyen. Ma halálára emlékezünk. Mert emlékezni történelmi felelősségünk, mert emlékezni kényszerít a jelen nyomora, kiszolgáltatottsága és a múltunk mai napig ható optimizmusa, megtermékenyítő hite az emberben és a jövőben.
„ A dolgozók voltak azok, akik munkájukkal mindenkor előteremtették a kenyeret, és vérükkel védték mindig a hazát. Dózsa, Esze Tamás, Táncsics, majd a munkásosztály nagy fiainak vezetésével a szabadság zászlóvivői, a haza igazi harcosai voltak. Az ő hazafiságuk tiszta hazafiság, igaz hazafiság, és mi ennek a hazafiságnak a folytatását akarjuk.”
Kádár János mondotta ezeket a szavakat, és sorolta a magyar történelem kiemelkedő alakjait példaként, akik a népért küzdöttek, szenvedtek, adták életüket. Dózsa, Táncsics, Petőfi, a lángoszlop  mesterséges ködbe van burkolva, mert kell a hely Horthynak, Nyírőnek, az úri Magyarország madárijesztőinek.
Kell, hogy lekössék a magyar emberek gondolatait a történelem álságos, alamuszi figuráival. Kell, hogy olyasmivel foglalkozzanak, ami nem lényeges, ami leplezi a tehetetlenséget, a felelős gazdasági döntések meghozatalának hiányát, az érdemi munkát, ami népünk felemelkedését szolgálná. Szó sincs felemelkedésről. Ellenkezőleg, egyre nagyobb társadalmi rétegek csúsznak szakadékba, kerülnek lehetetlen helyzetbe, veszítik el a mindennapi kenyerüket.
„A szocializmus korszerű magyar gazdaságot teremtett. Az ipari termelés tízszeresére, a nemzeti jövedelem hétszeresére nőtt. A háztáji gazdaság és a termelőszövetkezetek összekapcsolása a magyar mezőgazdaságban kiemelte a nyomorból és elmaradottságból a magyar falut, és irigylésre méltó élelmiszerellátást biztosított az egész országnak.”
Magyarország egyik legvörösebb megyéjéből jöttem, Nógrádból.
Salgótarjánra elsősorban a gépipar és a könnyűipar fejlettsége volt jellemző. A több mint 100 éves múlttal rendelkező acélgyártás gyakorlatilag megszűnt. Az üveggyártás, a sík- és öblösüveggyártás az 1990-es évek elején vált a kapitalizmus martalékává. Ezzel párhuzamosan emberek tömegei lettek munkanélküliek.
A hagyományos bogyósgyümölcs-termesztésből ma már alig lehet megélni.
1945-ben Salgótarjánban 3 középiskola volt, 1989-re már 7 középiskolában folyt magas színvonalon az oktatás.
A második világháborúban súlyosan megrongálódott zagyvapálfalvai templomot 1955-ben teljesen átépítették, új harangot kapott és kibővítették. A tények az igazi bizonyítékok a Kádár János által vezetett országról, az emberek életének színvonaláról.
Ma haldoklik a magyar vidék, nincs ipar, de van kilakoltatás, kórházi kiszolgáltatottság, gyermekszegénység, szédülés az iskolapadban és terjed a TBC, a mocsok, az igénytelenség.
Kádár János Magyarországán ilyen nem fordulhatott elő. Igen, diktatúra volt, a többség diktatúrája, és a többségnek jó volt. Ma demokrácia van, kevesek demokráciája, és a keveseknek jó ma.
Ők diktálnak a népnek, szívják vérét, energiáját, élősködnek rajta és négyévente átverik. Aztán porhintéssel csendesítik, ami mára szakmává vált és egyeseknek szép kis jövedelmet biztosít.
Kádár János halálával új, sötét kor köszöntött ránk, amit akkor sokan nevetve ünnepeltek, illúziókban ringatták magukat, azt hitték, hogy eljött a Kánaán, aztán lassan elkövetkezett a korgó gyomrú ébredés, a feleszmélés és a kétségbeesés ideje.
Megjelent a mélyszegénység szindrómája, amely a kapitalista rendszer specifikus tulajdonságaiból fakad. Ilyen a munkanélküliség állandó és fenyegető jelenléte, a hatalmas jövedelmi- és vagyonkülönbségek, a válságok hullámzó megjelenése, melyek a bérből élőket, a kisvállalkozókat, a fiatalokat és nyugdíjasokat sújtják leginkább. A humanizmus, szolidaritás, gondoskodás ígérgetése  afféle szemfényvesztés a tőkés pártok részéről, amivel választásokat lehet nyerni.
A Magyar Népköztársaságban nem volt ilyen. Bár diktatúra volt, igaz.
Thomas Mann, fehérek közt egy európai szavait idézem: „Szerintem nem minden diktatúra, egyformán diktatúra. A lelkem mélyén különbséget tudok tenni. Nagyon jól elképzelhető egy diktatúra az emberiségnek, a jövőnek a nevében, a szabadságnak, az igazságnak és igazságosságnak a nevében, szemben a hazugság és a gazság diktatúrájával.” Nem szükséges feltétlenül képzett marxistának lenni ahhoz, hogy az ember belássa ennek realitását.
Hogy voltak hibák, mi nem tagadjuk, s azt sem, hogy a hibák elkövetésének Kádár is részese volt, de ha mérlegre tesszük a hibákat és az eredményeket, akkor az eredmények lehúzzák a mérleg serpenyőjét. Tárgyilagosan vizsgáljuk a tényeket, a számokat, az életlehetőségeket. S ha semmi többet nem teszünk, akkor is utat nyitunk az igazságnak.
Kádár elvtárs! Köszönjük a múltat, s az erőt, a bátorságot, a kitartást amire naponta tanítottál és mindig példát mutattál.
Kedves Elvtársak! Nem felejtünk! Ne felejtsünk!