Önző leszek, magunkról beszélek, kérem, bocsássanak meg! Rengeteg fontos dolog van a világban, s a Munkáspárt 23. kongresszusa bizonyára nem a legfontosabb. Bár, ki tudja? A társadalom ma sok mindenben tanácstalan. Kire, mire szavazzak a következő választásokon? Már mindenkit kipróbáltunk, de egyik sem az igazi, még a Fidesz sem. De akkor ki? Ugye, ismerős a dilemma? Nem kérek az egészből, hagyok csapot-papot, külföldre menekülök saját hazám elől. Ugye, erre is láttak már sok példát? Persze, nem mindenki menekülhet, mert ahhoz is kell pénz. De mindenki nem is akar elmenni, itt akar élni, itt vár választ arra, hogy hogyan tovább? Nos, a Munkáspártnak van válasza, új válasza, s szerintünk jó válasza. Nem a kádári időkre mutogatunk, hogy de szép is volt, de jó is volt. Az volt, de elmúlt. Nekünk a jövő közösségi társadalmát kell megcéloznunk. Valami újat, ami jobb, mint a régi szocializmus volt, s persze jobb, egészen más, mint amiben most élünk. Nos, a most szombati kongresszus ehhez visz közelebb. Izgalmas útkeresés, jöjjenek velünk!
Gazdagabbak leszünk
Gazdagabbak is leszünk ezen a kongresszuson. Kimondjuk azt, amit már régen gondolunk, érzünk: mi nem 1919-ben és nem is 1945-ben születtünk. A mi eszméink már ott voltak Dózsa György szavaiban, aki felkelésre szervezte a parasztokat a földesurak ellen. A hangsúly most nem a felkelésen van, hanem azon, hogy harc, küzdelem nélkül sem Dózsa György, sem, mondjuk, a mai rendvédelmi dolgozók sem érhetnek el eredményt. Más sem! Petőfi eszméje is a miénk. Szépet álmodott arról a társadalomról, ahol jogból és a javakból is mindenkinek egyaránt jut. Igen, ezt akarjuk mi is. Nem önmagunknak, mindenkinek, a dolgozóknak, az embereknek. Aztán itt van Kossuth Lajos. Mindig szerettem április 14-et. Nem csupán azért, mert ekkor van a születésnapom, hanem azért, mert Kossuth ezen a napon kiáltotta ki a Habsburgok trónfosztását, Magyarország függetlenségét. Lehet-e ennél nemesebb cél: független Magyarország? Sok mindent magunkba fogadunk történelmi múltunkból. Ezen a kongresszuson ezért leszünk gazdagabbak.
Külön-külön nem, együtt talán igen
Ez most nem egy vallásos ember nyilatkozata. Nem vagyok az, de hívő igen. Hiszek abban, hogy a jövő a közösségi társadalom. Hiszem, mert tudom, hogy az, ami most van, rossz, bűnös, embertelen. Hiszem azért is, mert egyszer már kísérleteztünk egy jobb társadalommal. Hát, Istenem, nem minden jött be, nem minden sikerült, van ez így, de azért nem is volt minden rossz. Szóval hiszek ebben, de tudomásul veszem, hogy mások meg másban hisznek. Azt pedig tudom, hogy a hit, a meggyőződés kérdéseit nem lehet erőszakkal, törvényekkel elintézni. Bár, mint tudjuk, a magát demokratikusnak kikiáltó mai rendszer a sajtószabadságot úgy értelmezi, hogy mindenki mehet a médiába, aki dicséri a tőkés rendszert, de nem mehetünk mi, akik ellenezzük, bíráljuk, harcolunk ellene. 1956-ról, 1989- ről pedig csak azt gondolhatjuk, amit ők gondolnak. Szerintük ez a demokrácia, szerintem nem. Szóval legyünk nyitottak mások gondolatai, mások eszméi iránt! Nem mindenki akarja a tőkés rendszert megdönteni, de nagyon sok embernek van baja a kapitalizmussal. Kinek a kilakoltatással, kinek a nyugdíjkedvezmény megvonásával, kinek az afganisztáni háborúval, kinek az egyetemek értelmetlen összevonásával. Miért ne cselekedhetnének ezek az erők együtt? Miért ne mehetnénk együtt, miért ne küzdhetnénk együtt a tőke uralma, igazságtalansága, kizsákmányolása ellen? Külön-külön nem megy, de együtt talán igen!
Változzunk a változásért!
A mostani szombaton, a Munkáspárt 23. kongresszusán ezt is meghirdetjük. S magunk akarunk példát mutatni. A változáshoz nekünk is változnunk kell. Például meg kell hódítanunk az Internetet. Lenin korában még a telefonközpont elfoglalása volt a legfontosabb. Ma az Internet, a mobil kommunikáció megannyi eszköze a fontos. A legeslegfontosabb azonban az, hogy belülről fegyelmezettnek, zártnak kell lennünk, de kívülről nagyon nyitottnak. A két dolog összefügg. Ha tudjuk, hogy mit akarunk, ha fegyelmezetten végigvisszük szándékainkat, erősek leszünk. Ha nyitottak vagyunk, lesznek partnereink is. Menjünk a dolgozó emberek közé, a civilszervezetekbe, a szakszervezetekbe! Ne vezetni akarjuk őket, mint régen! Tegyük hasznossá magunkat számukra! Előbb kis dolgokban, majd nagyokban!
2011. május 16., hétfő
Programot alkotott a Munkáspárt 23. kongresszusa
A Magyar Kommunista Munkáspárt 2011. május 14-én tartotta 23. kongresszusának második napját a párt Baross utcai székházában. A délelőtt tíz órától délután öt óráig tartó tanácskozáson 254 meghívott küldött közül 175-en jelentek meg (ez több mint kétharmados részvételt jelent), és három napirendi pontot tárgyaltak meg: előbb elfogadták a párt új programjának irányelveit, majd a szervezeti szabályzat módosítási javaslatait. Legvégül a fellebbviteli bizottság jelentéséről szavaztak, amelynek lényege, hogy a kazári Tőzsér Tibor, aki a Vajnai Attila vezette Magyarországi Munkáspárt 2006 egyik nógrádi megyei vezetője volt, több évi szünet után ismét tagja a Magyar Kommunista Munkáspártnak. A pártkongresszus ismét megerősítette azt, hogy nem kívánja nevét megváltoztatni: az továbbra is marad Magyar Kommunista Munkáspárt.
A párt elnöke, Thürmer Gyula a program irányelveihez fűzött szóbeli kiegészítést. A szónok utalt arra, hogy a kongresszus első napján, tavaly decemberben, szembe kellett nézniük önmagukkal, a párt reális helyzetével. Fel kellett mérni a valóságos körülményeket, a lehetséges mozgásteret, illetve arról kellett dönteni: hogyan tovább. Két választási lehetőség volt: vagy halad a párt ugyanazon az úton, amelyen 2011 decemberéig haladt, és akkor van élet egy darabig, esetlegesen kisebb-nagyobb sikerekkel, de ez az út a megsemmisüléshez vezet. A másik variáció az, hogy új ösvényeket, új lehetőségeket keresnek, abban a reményben, hogy így a pártot megmenthetik. Ha ezt megteszik, akkor új esélyt kap a párt, de ezt azzal a tudattal kell megtenni, hogy mindehhez változtatni kell.
Thürmer Gyula felidézte a decemberi első nap történéseit, ahol a küldöttek eldöntötték: nem adják fel a kapitalizmus elleni küzdelmet, hogy korszerű, jobban harcoló, hatékonyabb párt jöjjön létre, és ennek érdekében készek a változtatásra. Akkor a tisztújítás keretében új elnökség és új Központi Bizottság alakult meg. Ez utóbbi testület jóval fiatalabb, mint a korábbi. Új a párt vezetése abban is, hogy több benne az aktív dolgozó, illetve hogy az új tagok korábban nem vállaltak szerepet a vezető testületekben.
Kétségtelen viszont, hogy nem mindenki fogadta el ezeket az elveket, elsősorban a KB megfiatalítását. A párt belső fórumain ennek hangot is adtak. Úgy vélték, hogy a tapasztalt, idősebb elvtársakat vissza kell hozni a vezetésbe. Thürmer viszont úgy vélte, hogy a decemberi döntés a KB megfiatalításáról helyes volt. Bár mindenki véleményére szükség van, de a vezetésbe azokat kell engedni, akik a legaktívabbak, a leginkább cselekvőképesebbek, és a leghatékonyabban tudnak dolgozni. Az elnök utalt arra, hogy az elmúlt húsz évben a párt rengeteg kompromisszumot kötött személyi kérdésekben. A párt persze nem azért van a jelenlegi állapotban, mert hibákat követtek el ezen a téren. De a hibás döntéseknek szerepe van abban, hogy itt tart most a párt. Fiatalítgatás történt ugyan, de fiatalítás nem.
Az elnök úgy értékelt, hogy a KB tagjai alapvetően teljesítik azokat az elvárásokat, amelyeket tavaly decemberben a kongresszus megfogalmazott. A fiatalítás üzenet volt a megyei szervezetek felé is. Ezeket a káderelveket azonban nem mindenütt fogadták meg. Azokban a megyékben, ahol eleve nincsenek káderek, ez nyilván nem következhetett be, de ahol igen, ott sem ezen elvek alapján tartottak tisztújítást, hanem inkább a területi elvet vették figyelembe, és úsztak az árral. Nem olyan vezetőket választottak, akik hajlandóak az új szellemben a párt megújításáért tenni és dolgozni. A szónok még egy hiányosságot említett a december óta eltelt időszakot értékelve: azt, hogy a párt nem meri vállalni a konfliktusokat, holott az előrelépéshez erre is szükség van.
Áttérve a fiatal KB-tagokra, a párt ifjúsági szervezetére, a szónok szerint annak nagyon nyitottnak kell lennie ahhoz, hogy a párt politikája iránt érdeklődő, de a párthoz még nem csatlakozott fiatalokat megnyerje magának. Olyan ifjúsági szervezetre van szükség, amely tolmácsolja a pártnak a mai fiatalok gondjait. A párt fiataljainak (a KB három huszonévesét: Cseh Miklóst, Berényi Imrét és Nagy Juditot az elnök név szerint is említette) az eddiginél jóval aktívabban kellene részt venniük a program vitájában és egyéb tennivalókban, hogy megértessék a vezetéssel: mi fáj igazán a mai fiataloknak. Egyúttal a Baloldali Frontnak kulcsszerepe kell legyen abban, hogy lefordítsa a fiatal nemzedék nyelvére a Munkáspárt politikáját.
A párt decemberben változtatott a taktikáján is. Kimondták: ki kell menni az utcára, tüntetéseket kell szervezni. Mert bár a párt kiszorult az önkormányzatokból, a parlamentből, a sajtóból - az utcákat, a tereket és a piacokat nem vette még el senki tőlük. Ezt a taktikát követve a Munkáspárt nagyon sok gyűlést tartott, gyárak előtt kampányolt, A Szabadságot terjesztette, röplapokat osztogatott, ismertette saját politikáját. Ezt a munkát Fogarasi Zsuzsanna országos alelnök fogta össze. Ugyanide tartozik az is, hogy a Munkáspárt megkereste a civil szervezeteket. Az egyik példa erre a Magyar Szociális Fórumban nyújtott teljesítmény: ma már senki nem kérdőjelezi meg, hogy mit keresnek egy szegénységellenes rendezvényen, és ugyanez fordítva is érvényes: a civil szervezetek is eljönnek a Munkáspárt rendezvényeire. Idetartozik a Nőtagozat tevékenysége is, amely több demonstrációt tartott a kilakoltatások megakadályozásának érdekében.
A párt anyagi helyzetével kapcsolatban az elnök azt mondta, hogy a tagság fejenként havi kétezer forinttal megoldhatná azt. A valóság viszont az, hogy nem ez történik. A párttagok egyrésze azonban nem képes megérteni, hogy nemcsak magáról a tagdíjról van szó, hanem ezenkívül áldozatra van szükség. A vezetők közül pedig sokan nem magyarázzák ezt el nekik, helyette azt mondják el, miért nem lehetséges ezt a pénzt előteremteni.
Szintén döntés született decemberben arról, hogy kidolgozzák a Munkáspárt új elképzelését a jövőt illetően, és felvázolnak egy olyan képet, amely vonzóvá teheti a kommunistákat a mai és a jövő nemzedék számára. A társadalom sok mindenben tanácstalan: a szavazók zöme már szavazott a számbajöhető pártokra, és azt látta, hogy nem következett be az a pozitív változás, amit remélt. Van, aki külföldön keresi boldogulását, de ezt mindenki nem teheti meg, igaz, nem is akarja ezt. Az emberek figyelnek arra, amit a Munkáspárt mond.
Az elmúlt évek tapasztalataként említette meg a szónok azt, hogy nem elég a korábbi szocializmus előnyeit felsorolni. Kicsit leegyszerűsítve ezt tette a párt éveken át. Közben elmúlt húsz esztendő is, és ma már a rendszerváltás utáni nemzedék számára ez kevés. Lehet persze azt mondani, hogy adjunk több bért a munkásoknak, államosítsuk az oktatást, a kórházakat, de ez szociáldemokrácia, mert nem jár együtt a tőkés társadalom megváltoztatásával, és nem ígér igazán perspektívát az embereknek. Ehhez a politikai viszonyokat kell megváltoztatni.
A Munkáspárt soha nem volt szociáldemokrata párt, most sem kíván az lenni. Világosan meg kell mondani: a párt célja egy közösségi társadalom, és a tőkés rendszerben csak az a munkásoké, amiért megküzdenek és megharcolnak. A tőke semmit nem ad, de el lehet tőle venni, igaz nem lobbizással, nem rábeszéléssel, petíciókkal, hanem küzdelemmel, harccal és erővel. Thürmer Gyula megjegyezte, hogy persze kényelmesebb otthon a tévét nézni, plázázgatni télen-nyáron, élvezni az életet. És hát lehetne másképp is válaszolni az érintetteknek. Mondjuk azt, hogy küzdjünk a szocializmusért, erről beszéljünk nagyon sokat, csak éppen ezt a nehéz küzdelmet ne vegyük halálkomolyan, és ne azonnal lássunk neki az osztályharcnak, hanem majd később. Ehelyett találjunk mindig valamilyen más célt. Itt volna például a fasiszta veszély, ami reális lehet, de eltéríti a munkásosztályt attól, hogy közös erővel fellépjenek a tőkével szemben. Ezt a harmadik utat választotta több baloldali párt és szervezet.
A szónok arról is beszélt, hogy az MSZP és a Munkáspárt között nincs politikai tér és lehetőség új baloldali párt létrehozására. Még Szili Katalin Szociális Uniójának sem. Mint ahogy a Magyarországi Munkáspárt 2006-ra sincs már szüksége az MSZP-nek, amíg pedig volt, természetesen a Kommunista Munkáspárt ellen létezett.
Az elmúlt években sok vita volt arról, hogyan került a Munkáspárt ilyen nehéz helyzetbe. Sokan azt mondták: csináljunk valami mást. Ez Thürmer Gyula szerint két lehetőséget takar. Vagy kevésbé kommunista a párt, vagy éppenhogy nagyon is. Szerinte egyik út sem járható. A lényeg az, hogy a Munkáspártnak a tőke korlátozásán kell munkálkodnia. Tőkés rendszer egy ideig mindenképpen lesz, tehát munka akad majd elég.
A szónok ismét felvetette az irányelvekben szereplő népi hálózat létrehozását. Ezek programjai, elképzelései között a Munkáspárt követelései is szerepelhetnek: az arányos választás, a képviselők ellenőrizhetősége és visszahívhatósága, vagy újdonságként az Alkotmánybíróság megszüntetése, illetve hogy aki törvénytelen módon szerzett vagyont, attól azt el kell kobozni. Ha eddig eljut egy népi szövetség, akkor az már majdnem szocializmus. Gazdaságilag a nagytőke megadóztatása tartozna ide, valamint a Nemzeti Bank állítólagos függetlenségének megszüntetése.
Thürmer Gyula megismételte, hogy az ország bajait nagyobbrészt az okozza, hogy még tagjai vagyunk a NATO-nak és az Európai Uniónak. És ha ez így van, akkor a jelszó legyen az, hogy lépjünk ki azokból.
Az elnök megjegyezni kívánta, hogy meg kell mondani az embereknek: a Munkáspárt által fontosnak tartott társadalmi forradalom, amikor a munkásosztály közösségi társadalmat teremt azáltal, hogy átveszi a hatalmat, nem egyenlő a lövöldözéssel, a vérengzéssel, az utcai verekedéssel, az erőszakkal. Ez a forradalom békés úton is bekövetkezhet.
Zárásként Thürmer Gyula a nyitás szükségességét hangsúlyozta. Ma sokan akarnak a Munkáspárthoz jönni, de csak akkor, ha a párt empátiát mutat. Ha elutasító mentalitást vesz fel a párt, ha nem elég nyitott, akkor erről szó sem lehet.
Thürmer Gyula felidézte a decemberi első nap történéseit, ahol a küldöttek eldöntötték: nem adják fel a kapitalizmus elleni küzdelmet, hogy korszerű, jobban harcoló, hatékonyabb párt jöjjön létre, és ennek érdekében készek a változtatásra. Akkor a tisztújítás keretében új elnökség és új Központi Bizottság alakult meg. Ez utóbbi testület jóval fiatalabb, mint a korábbi. Új a párt vezetése abban is, hogy több benne az aktív dolgozó, illetve hogy az új tagok korábban nem vállaltak szerepet a vezető testületekben.
Kétségtelen viszont, hogy nem mindenki fogadta el ezeket az elveket, elsősorban a KB megfiatalítását. A párt belső fórumain ennek hangot is adtak. Úgy vélték, hogy a tapasztalt, idősebb elvtársakat vissza kell hozni a vezetésbe. Thürmer viszont úgy vélte, hogy a decemberi döntés a KB megfiatalításáról helyes volt. Bár mindenki véleményére szükség van, de a vezetésbe azokat kell engedni, akik a legaktívabbak, a leginkább cselekvőképesebbek, és a leghatékonyabban tudnak dolgozni. Az elnök utalt arra, hogy az elmúlt húsz évben a párt rengeteg kompromisszumot kötött személyi kérdésekben. A párt persze nem azért van a jelenlegi állapotban, mert hibákat követtek el ezen a téren. De a hibás döntéseknek szerepe van abban, hogy itt tart most a párt. Fiatalítgatás történt ugyan, de fiatalítás nem.
Az elnök úgy értékelt, hogy a KB tagjai alapvetően teljesítik azokat az elvárásokat, amelyeket tavaly decemberben a kongresszus megfogalmazott. A fiatalítás üzenet volt a megyei szervezetek felé is. Ezeket a káderelveket azonban nem mindenütt fogadták meg. Azokban a megyékben, ahol eleve nincsenek káderek, ez nyilván nem következhetett be, de ahol igen, ott sem ezen elvek alapján tartottak tisztújítást, hanem inkább a területi elvet vették figyelembe, és úsztak az árral. Nem olyan vezetőket választottak, akik hajlandóak az új szellemben a párt megújításáért tenni és dolgozni. A szónok még egy hiányosságot említett a december óta eltelt időszakot értékelve: azt, hogy a párt nem meri vállalni a konfliktusokat, holott az előrelépéshez erre is szükség van.
Áttérve a fiatal KB-tagokra, a párt ifjúsági szervezetére, a szónok szerint annak nagyon nyitottnak kell lennie ahhoz, hogy a párt politikája iránt érdeklődő, de a párthoz még nem csatlakozott fiatalokat megnyerje magának. Olyan ifjúsági szervezetre van szükség, amely tolmácsolja a pártnak a mai fiatalok gondjait. A párt fiataljainak (a KB három huszonévesét: Cseh Miklóst, Berényi Imrét és Nagy Juditot az elnök név szerint is említette) az eddiginél jóval aktívabban kellene részt venniük a program vitájában és egyéb tennivalókban, hogy megértessék a vezetéssel: mi fáj igazán a mai fiataloknak. Egyúttal a Baloldali Frontnak kulcsszerepe kell legyen abban, hogy lefordítsa a fiatal nemzedék nyelvére a Munkáspárt politikáját.
A párt decemberben változtatott a taktikáján is. Kimondták: ki kell menni az utcára, tüntetéseket kell szervezni. Mert bár a párt kiszorult az önkormányzatokból, a parlamentből, a sajtóból - az utcákat, a tereket és a piacokat nem vette még el senki tőlük. Ezt a taktikát követve a Munkáspárt nagyon sok gyűlést tartott, gyárak előtt kampányolt, A Szabadságot terjesztette, röplapokat osztogatott, ismertette saját politikáját. Ezt a munkát Fogarasi Zsuzsanna országos alelnök fogta össze. Ugyanide tartozik az is, hogy a Munkáspárt megkereste a civil szervezeteket. Az egyik példa erre a Magyar Szociális Fórumban nyújtott teljesítmény: ma már senki nem kérdőjelezi meg, hogy mit keresnek egy szegénységellenes rendezvényen, és ugyanez fordítva is érvényes: a civil szervezetek is eljönnek a Munkáspárt rendezvényeire. Idetartozik a Nőtagozat tevékenysége is, amely több demonstrációt tartott a kilakoltatások megakadályozásának érdekében.
A párt anyagi helyzetével kapcsolatban az elnök azt mondta, hogy a tagság fejenként havi kétezer forinttal megoldhatná azt. A valóság viszont az, hogy nem ez történik. A párttagok egyrésze azonban nem képes megérteni, hogy nemcsak magáról a tagdíjról van szó, hanem ezenkívül áldozatra van szükség. A vezetők közül pedig sokan nem magyarázzák ezt el nekik, helyette azt mondják el, miért nem lehetséges ezt a pénzt előteremteni.
Szintén döntés született decemberben arról, hogy kidolgozzák a Munkáspárt új elképzelését a jövőt illetően, és felvázolnak egy olyan képet, amely vonzóvá teheti a kommunistákat a mai és a jövő nemzedék számára. A társadalom sok mindenben tanácstalan: a szavazók zöme már szavazott a számbajöhető pártokra, és azt látta, hogy nem következett be az a pozitív változás, amit remélt. Van, aki külföldön keresi boldogulását, de ezt mindenki nem teheti meg, igaz, nem is akarja ezt. Az emberek figyelnek arra, amit a Munkáspárt mond.
Az elmúlt évek tapasztalataként említette meg a szónok azt, hogy nem elég a korábbi szocializmus előnyeit felsorolni. Kicsit leegyszerűsítve ezt tette a párt éveken át. Közben elmúlt húsz esztendő is, és ma már a rendszerváltás utáni nemzedék számára ez kevés. Lehet persze azt mondani, hogy adjunk több bért a munkásoknak, államosítsuk az oktatást, a kórházakat, de ez szociáldemokrácia, mert nem jár együtt a tőkés társadalom megváltoztatásával, és nem ígér igazán perspektívát az embereknek. Ehhez a politikai viszonyokat kell megváltoztatni.
A Munkáspárt soha nem volt szociáldemokrata párt, most sem kíván az lenni. Világosan meg kell mondani: a párt célja egy közösségi társadalom, és a tőkés rendszerben csak az a munkásoké, amiért megküzdenek és megharcolnak. A tőke semmit nem ad, de el lehet tőle venni, igaz nem lobbizással, nem rábeszéléssel, petíciókkal, hanem küzdelemmel, harccal és erővel. Thürmer Gyula megjegyezte, hogy persze kényelmesebb otthon a tévét nézni, plázázgatni télen-nyáron, élvezni az életet. És hát lehetne másképp is válaszolni az érintetteknek. Mondjuk azt, hogy küzdjünk a szocializmusért, erről beszéljünk nagyon sokat, csak éppen ezt a nehéz küzdelmet ne vegyük halálkomolyan, és ne azonnal lássunk neki az osztályharcnak, hanem majd később. Ehelyett találjunk mindig valamilyen más célt. Itt volna például a fasiszta veszély, ami reális lehet, de eltéríti a munkásosztályt attól, hogy közös erővel fellépjenek a tőkével szemben. Ezt a harmadik utat választotta több baloldali párt és szervezet.
A szónok arról is beszélt, hogy az MSZP és a Munkáspárt között nincs politikai tér és lehetőség új baloldali párt létrehozására. Még Szili Katalin Szociális Uniójának sem. Mint ahogy a Magyarországi Munkáspárt 2006-ra sincs már szüksége az MSZP-nek, amíg pedig volt, természetesen a Kommunista Munkáspárt ellen létezett.
Az elmúlt években sok vita volt arról, hogyan került a Munkáspárt ilyen nehéz helyzetbe. Sokan azt mondták: csináljunk valami mást. Ez Thürmer Gyula szerint két lehetőséget takar. Vagy kevésbé kommunista a párt, vagy éppenhogy nagyon is. Szerinte egyik út sem járható. A lényeg az, hogy a Munkáspártnak a tőke korlátozásán kell munkálkodnia. Tőkés rendszer egy ideig mindenképpen lesz, tehát munka akad majd elég.
A szónok ismét felvetette az irányelvekben szereplő népi hálózat létrehozását. Ezek programjai, elképzelései között a Munkáspárt követelései is szerepelhetnek: az arányos választás, a képviselők ellenőrizhetősége és visszahívhatósága, vagy újdonságként az Alkotmánybíróság megszüntetése, illetve hogy aki törvénytelen módon szerzett vagyont, attól azt el kell kobozni. Ha eddig eljut egy népi szövetség, akkor az már majdnem szocializmus. Gazdaságilag a nagytőke megadóztatása tartozna ide, valamint a Nemzeti Bank állítólagos függetlenségének megszüntetése.
Thürmer Gyula megismételte, hogy az ország bajait nagyobbrészt az okozza, hogy még tagjai vagyunk a NATO-nak és az Európai Uniónak. És ha ez így van, akkor a jelszó legyen az, hogy lépjünk ki azokból.
Az elnök megjegyezni kívánta, hogy meg kell mondani az embereknek: a Munkáspárt által fontosnak tartott társadalmi forradalom, amikor a munkásosztály közösségi társadalmat teremt azáltal, hogy átveszi a hatalmat, nem egyenlő a lövöldözéssel, a vérengzéssel, az utcai verekedéssel, az erőszakkal. Ez a forradalom békés úton is bekövetkezhet.
Zárásként Thürmer Gyula a nyitás szükségességét hangsúlyozta. Ma sokan akarnak a Munkáspárthoz jönni, de csak akkor, ha a párt empátiát mutat. Ha elutasító mentalitást vesz fel a párt, ha nem elég nyitott, akkor erről szó sem lehet.
***
Délután az irányelvek vitájában közel húszan szólaltak fel, és nagyobbrészt pozitívan álltak hozzá, amit később szavazatukkal is megerősítettek. A szervezeti szabályzat módosításait szintén megszavazta a többség, mint ahogy a fellebbviteli bizottság jelentését is arról, hogy a Nógrád megyei Tőzsér Tibor, aki korábban a Munkáspárt 2006 egyik megyei vezetője volt, visszatérhessen korábbi pártjába. Ez utóbbi döntés ellen éppen a fellebbezést benyújtó nógrádi küldöttek szavaztak, de kisebbségben maradtak.
2011. május 15., vasárnap
Thürmer találkozója a kínai nagykövettel: Kína mindig rokonszenvezett a magyarokkal
Az igazi barát a bajban ismerszik meg – ez nevezhető azon találkozó végkövetkeztetésének, amelyen Thürmer Gyula, a Magyar Kommunista Munkáspárt elnöke és Gao Jian, a Kínai Népkötársaság nagykövete cserélt eszmét egymással.
Amikor Kínának nehézségei voltak, Magyarország segítséget ajánlott: például az 50-es és 60-as években magyar geológusok működtek közre a daqing-i olajmezők felfedezésében. Ebben az időszakban Kína energiahiánnyal küszködött.
– Mi Kínában soha nem felejtjük el azokat, akik segítettek nekünk, s mindig barátainknak fogjuk tartani azokat, akikben megbízhatunk. Hálásak vagyunk azért, hogy Magyarország az elsők közt létesített diplomáciai kapcsolatot a Kínai Népköztársasággal - hangsúlyozta a diplomata.
– Ma erősíteni kell a kétoldalú kapcsolatokat a kultúra, a gazdaság és az élet más területein is. A kormányok, pártok közötti kapcsolat nagyon fontos, ahogy az emberek közötti kapcsolat is. A kínai emberek mindig rokonszenvvel viseltetnek a magyarok iránt. Petőfi Sándor nevét mindenki ismeri Kínában. Tudjuk, hogy ő a szabadságért harcolt, és csodáljuk a személyiségét – mondotta a nagykövet.
Amikor Kínának nehézségei voltak, Magyarország segítséget ajánlott: például az 50-es és 60-as években magyar geológusok működtek közre a daqing-i olajmezők felfedezésében. Ebben az időszakban Kína energiahiánnyal küszködött.
– Mi Kínában soha nem felejtjük el azokat, akik segítettek nekünk, s mindig barátainknak fogjuk tartani azokat, akikben megbízhatunk. Hálásak vagyunk azért, hogy Magyarország az elsők közt létesített diplomáciai kapcsolatot a Kínai Népköztársasággal - hangsúlyozta a diplomata.
– Ma erősíteni kell a kétoldalú kapcsolatokat a kultúra, a gazdaság és az élet más területein is. A kormányok, pártok közötti kapcsolat nagyon fontos, ahogy az emberek közötti kapcsolat is. A kínai emberek mindig rokonszenvvel viseltetnek a magyarok iránt. Petőfi Sándor nevét mindenki ismeri Kínában. Tudjuk, hogy ő a szabadságért harcolt, és csodáljuk a személyiségét – mondotta a nagykövet.
2011. május 13., péntek
Állítsunk szobrot Kádár Jánosnak!
A Kádár János Baráti Kör Országos Elnöksége kéréssel fordul minden érdeklődőhöz: ünepeljük meg együtt az 1912. május 21-én született
Kádár János 100. születésnapját!
A Baráti Kör egyszerű kőszobor (mellszobor) felállítását tervezi az évfordulón megtartandó megemlékezésre.
Ezt a szándékot csak széleskörű összefogással tudjuk és reméljük megvalósítani. Amennyiben egyetért szándékunkkkal, kérjük, bármilyen összeggel járuljon hozzá a szobor költségeihez.
Adományát átutalhatja, befizetheti postai rózsaszín csekken, vagy személyesen az OTP Bankban a 11706016-20806774 számú folyószámlára, illetve átadhatja a Kádár János Baráti Kör rendezvényein. Együttműködését köszönjük!
Találkozzunk 2012. május 26-án a Kerepesi Temetőben Kádár János sírjánál, a szobor felavatásán!
A Kádár János Baráti Kör Országos Elnöksége
2011. május 9., hétfő
Thürmer Gyula blogja: Balszemmel 236.
A cigánykérdést nem lehet a kapitalizmusban megoldani. Ez a tömör válaszom azoknak, akik mély elvi állásfoglalást sürgetnek tőlünk a gyöngyöspatai események ügyében. Nem azért nem lehet, mert momentán nincs rá pénz. A baj az, hogy a kapitalizmusban nem a társadalom közös érdekei a döntőek, hanem a magántőke érdekei. Egy magánvállalatnak nem érdeke, hogy speciális munkahelyeket teremtsen a cigányok számára. A mai magyar tőkés rendszer nem tud, nem akar munkát adni a cigányoknak. Ehelyett a cigánytömegeket megveszi a segélyekkel, vezetőiket pedig az önkormányzatisággal és egyéb látszatintézkedésekkel. A magyar többség ezt eddig elviselte, de mivel a válság miatt a helyzete drámain romlik, nem hajlandó tovább tűrni, hogy munka nélkül is lehet jövedelemhez jutni. Az embereket idegesíti egyes cigányközösségek követeiőzése és agresszivitása, valamint a tőkés kormány tehetetlensége a cigányok által elkövetett bűncselekményekkel kapcsolatban. Mi marad? Nos, kinek mi. Politikai ízléstől függően. Képmutatás, emberbarátosodás, „védjük meg a magyart" hangoskodás, hatalmi erődemonstráció, de legfőképpen politikai tili-toli. De nézzük sorjában!
Európa: vérlázító képmutatás
Európa eljátssza a cigányok emberbarátját, csak éppen pénzt nem ad. A cigánykérdés nem érdekli az Európai Uniót. A cigányság állítólagos emberi jogait azok az országok követelik a leghangosabban, ahol soha a büdös életben nem éltek cigányok, és a cigány szó is legfeljebb Johann Strauss operettjéből ismert. Ilyen mondjuk Luxemburg. Pénzt viszont ők sem adnak. Ahol ismerős a cigánykérdés, mondjuk Franciaországban, ott meg kitoloncolnak, lezárják a határt, a schengenit, meg mindegyiket.
Jobbik: elég egy-két zaftos verekedés
A Jobbik rátalált a cigányügyre, s ebből csinált magának parlamenti helyeket. Na, nem a cigányok vitték be őket a parlamentbe, hálából azért, mert megoldást találtak a bajaikra. Nem, erről szó sincs. A Jobbikot azok a magyarok vitték be a parlamentbe, akiknek elegük van a cigányokból. A Jobbik nem tudja a megoldást, de nem is kell tudnia. „Magasan kvalifikált" választóinak elég a fenyegetőzés, és egy-két zaftos verekedés. A Jobbik igazi ereje azonban a politikai rendszer gyengesége. Abszurd, mi? A Jobbik pontosan tudja, hogy a mostani rendszer nem őket tekinti fő ellenségének, hanem a kommunistákat. A Jobbiknak tökéletesen jó a kapitalizmus, nem akarja leváltani. A kommunisták viszont igen. A Jobbik egyre pofátlanabbul visszaél a polgári demokráciával, a többiek meg tűrik. Teszik ezt azért, mert a Jobbik akciói elvonják a figyelmet arról, amit a tőkés rendszer nem tud megoldani: a 1,5 millió munkanélküliről, a 3-4 millió nyomorban élőről, a sokszázezer eladósodottról, meg hasonló „apróságokról".
Szocliberális undormány
A cigányügy nagy haszonélvezői a liberálisok és a szocialisták. A cigányok sorsa őket sem izgatja. Merőben másról van szó! A cigányszavazók egy részét mindig meg lehet venni. Aztán lehet a társadalmat manipulálni, elhitetni, hogy jönnek a fasiszták, akik bántják a cigányokat, és legfőképpen a zsidókat. A zsidókat a mai Magyarországon valójában senki sem fenyegeti, sőt! A cigányügy, amióta Obama kedvenc témájaként jelölte meg, nagyon trendi. Erre jó pénzeket lehet lenyúlni amerikai és EU-s forrásokból. A pénzből kell venni párezer plüssmacit a cigány gyerekeknek, adni kell a cigányértelmiség párszáz hangadójának, a többiből lehet biztosítani a liberális-szocialista emberjogi védők „szolid" polgári életszínvonalát.
Orbán-kormány: nem húzunk ujjat a tőkével
Az Orbán-csapatnak hálátlan szerep jut az egészben. A cigányok munkába állítását négy év alatt akkor sem lehetne megoldani, ha milliárdokat költenének közmunkára. De nem is költenek, mert az csak a költségvetésből mehetne, a hiány növeléséért pedig az - egyébként nagyon cigánybarát - IMF és EU leharapná Orbán fejét. A rendőrséggel szétverethetné az összes verekedőt, cigányostól és gárdástól, de akkor meg az Európai Parlament, meg Obama liberális környezete kötekedne, mint ahogyan tették a médiatörvény és az új alkotmány esetében. Ha pénz kell a cigánykérdésre, megadóztathatnák a gazdagokat, felszámolhatnák az összes polgárőr-, meg őrző-védő kft-t, de akkor a tőkével húznának ujjat. Ez eszük ágában sincs. Ez a baj!
Lehet megoldás!
Váltsuk le a tőkések uralmát, és teremtsünk új, közösségi társadalmat! Ez a megoldás. Ha gyárak a közösség tulajdonában vannak, akkor lehet tömegével olyan munkákat teremteni, amelyeket a cigányok is képesek elvégezni. Ma nem a közösség érdeke számít, hanem a magántőkésé. De addig is, amíg nincs közösségi társadalom, én a kormány helyében azt mondanám: üljünk le, a pártok is, az egész társadalom is! Nevezzük nevén a gyereket! Mondjuk ki, hogy a cigányok munkanélkülisége nem ugyanaz a probléma, mint a többieké, ezért más-más módszerek kellenek. Mondjuk ki, hogy van cigánybűnözés is, magyar bűnözés is, csak a megoldás nem ugyanaz. Mondjuk ki, hogy a magyar családokat több gyermek vállalására kell ösztönözni, a cigánycsaládokat pedig egy saját munkával eltartható családmodell kialakítására. Én a magam részéről a cigányönkormányzatok politikai szerepét megszüntetném. Sokba kerül, fölösleges, csak arra jó, hogy a két nagy párt cigányholdudvara eléldegéljen belőle. A cigánynak nem lesz attól munkája, ha a képviselőinek mobiltelefonját az állam fizeti. Az EU-nak világosan megmondanám: vagy adnak pénzt, vagy rövidesen nem csak az afrikai és ázsai bevándorlók fognak megoldhatatlan gondot jelenteni, de a cigányprobléma is elönti az EU-t.
Európa: vérlázító képmutatás
Európa eljátssza a cigányok emberbarátját, csak éppen pénzt nem ad. A cigánykérdés nem érdekli az Európai Uniót. A cigányság állítólagos emberi jogait azok az országok követelik a leghangosabban, ahol soha a büdös életben nem éltek cigányok, és a cigány szó is legfeljebb Johann Strauss operettjéből ismert. Ilyen mondjuk Luxemburg. Pénzt viszont ők sem adnak. Ahol ismerős a cigánykérdés, mondjuk Franciaországban, ott meg kitoloncolnak, lezárják a határt, a schengenit, meg mindegyiket.
Jobbik: elég egy-két zaftos verekedés
A Jobbik rátalált a cigányügyre, s ebből csinált magának parlamenti helyeket. Na, nem a cigányok vitték be őket a parlamentbe, hálából azért, mert megoldást találtak a bajaikra. Nem, erről szó sincs. A Jobbikot azok a magyarok vitték be a parlamentbe, akiknek elegük van a cigányokból. A Jobbik nem tudja a megoldást, de nem is kell tudnia. „Magasan kvalifikált" választóinak elég a fenyegetőzés, és egy-két zaftos verekedés. A Jobbik igazi ereje azonban a politikai rendszer gyengesége. Abszurd, mi? A Jobbik pontosan tudja, hogy a mostani rendszer nem őket tekinti fő ellenségének, hanem a kommunistákat. A Jobbiknak tökéletesen jó a kapitalizmus, nem akarja leváltani. A kommunisták viszont igen. A Jobbik egyre pofátlanabbul visszaél a polgári demokráciával, a többiek meg tűrik. Teszik ezt azért, mert a Jobbik akciói elvonják a figyelmet arról, amit a tőkés rendszer nem tud megoldani: a 1,5 millió munkanélküliről, a 3-4 millió nyomorban élőről, a sokszázezer eladósodottról, meg hasonló „apróságokról".
Szocliberális undormány
A cigányügy nagy haszonélvezői a liberálisok és a szocialisták. A cigányok sorsa őket sem izgatja. Merőben másról van szó! A cigányszavazók egy részét mindig meg lehet venni. Aztán lehet a társadalmat manipulálni, elhitetni, hogy jönnek a fasiszták, akik bántják a cigányokat, és legfőképpen a zsidókat. A zsidókat a mai Magyarországon valójában senki sem fenyegeti, sőt! A cigányügy, amióta Obama kedvenc témájaként jelölte meg, nagyon trendi. Erre jó pénzeket lehet lenyúlni amerikai és EU-s forrásokból. A pénzből kell venni párezer plüssmacit a cigány gyerekeknek, adni kell a cigányértelmiség párszáz hangadójának, a többiből lehet biztosítani a liberális-szocialista emberjogi védők „szolid" polgári életszínvonalát.
Orbán-kormány: nem húzunk ujjat a tőkével
Az Orbán-csapatnak hálátlan szerep jut az egészben. A cigányok munkába állítását négy év alatt akkor sem lehetne megoldani, ha milliárdokat költenének közmunkára. De nem is költenek, mert az csak a költségvetésből mehetne, a hiány növeléséért pedig az - egyébként nagyon cigánybarát - IMF és EU leharapná Orbán fejét. A rendőrséggel szétverethetné az összes verekedőt, cigányostól és gárdástól, de akkor meg az Európai Parlament, meg Obama liberális környezete kötekedne, mint ahogyan tették a médiatörvény és az új alkotmány esetében. Ha pénz kell a cigánykérdésre, megadóztathatnák a gazdagokat, felszámolhatnák az összes polgárőr-, meg őrző-védő kft-t, de akkor a tőkével húznának ujjat. Ez eszük ágában sincs. Ez a baj!
Lehet megoldás!
Váltsuk le a tőkések uralmát, és teremtsünk új, közösségi társadalmat! Ez a megoldás. Ha gyárak a közösség tulajdonában vannak, akkor lehet tömegével olyan munkákat teremteni, amelyeket a cigányok is képesek elvégezni. Ma nem a közösség érdeke számít, hanem a magántőkésé. De addig is, amíg nincs közösségi társadalom, én a kormány helyében azt mondanám: üljünk le, a pártok is, az egész társadalom is! Nevezzük nevén a gyereket! Mondjuk ki, hogy a cigányok munkanélkülisége nem ugyanaz a probléma, mint a többieké, ezért más-más módszerek kellenek. Mondjuk ki, hogy van cigánybűnözés is, magyar bűnözés is, csak a megoldás nem ugyanaz. Mondjuk ki, hogy a magyar családokat több gyermek vállalására kell ösztönözni, a cigánycsaládokat pedig egy saját munkával eltartható családmodell kialakítására. Én a magam részéről a cigányönkormányzatok politikai szerepét megszüntetném. Sokba kerül, fölösleges, csak arra jó, hogy a két nagy párt cigányholdudvara eléldegéljen belőle. A cigánynak nem lesz attól munkája, ha a képviselőinek mobiltelefonját az állam fizeti. Az EU-nak világosan megmondanám: vagy adnak pénzt, vagy rövidesen nem csak az afrikai és ázsai bevándorlók fognak megoldhatatlan gondot jelenteni, de a cigányprobléma is elönti az EU-t.
2011. május 3., kedd
Thürmer Gyula blogja: Balszemmel 235.
William Hague, brit külügyminiszter bejelentette, hogy a franciákkal együtt húsz katonai tanácsadót küldenek Líbiába az Átmeneti Nemzeti Tanács megsegítésére. Húsz katona nem sok, de nem a szám a lényeg. Hányszor hallottuk már nagy tőkés országoktól, hogy ők bizony nem avatkoznak bele más országok belügyeibe, csak éppen tanácsadókat küldenek. Eisenhower amerikai elnök egykor 600 katonai tanácsadót küldött Dél-Vietnamba. Utódjának, Kennedy elnöknek már félmillió katonával kellett a vietnami őserdőkben harcolni. Mostanság Líbiába küldenek tanácsadókat. Egyelőre húszat. Az ENSZ határozatában erről szó sem volt, a határozat „csak" repülési tilalmat állapított meg. Líbia esete mutat valamit, amit már régen tudni lehet: politikai rendszereket nem lehet repülőkről megdönteni. Amerika és barátai úgy szeretnek háborúzni, mint a számítógépes játékokban: elég a gombokat nyomkodni, nem kell saját katonákat áldozni. Úgy tűnik, hogy a líbiai kalandot nem ússzák meg szárazföldi háború nélkül. Ennek az a szépséghibája, hogy az arabok visszalőnek. Ott már nem számít annyira az amerikaiak technikai fölénye. Fontosabb a hit, a hazaszeretet, az elkötelezettség.
Így kell ezt csinálni!
Nem irigylem a rendvédelmi dolgozók képviselőit. Április 19-én meghívták őket, hogy vegyenek részt a parlament Honvédelmi és Rendészeti Bizottságának rendkívüli ülésén. Ez már azért valami! Manapság nem mehet akárki a parlamentbe. A rendvédelmi szakszervezetek képviselői még felszólalási jogot is kaptak, ami aztán végképp a demokrácia netovábbja. A szakszervezeti vezetők célja világos volt: megőrizni a szolgálati nyugdíjat, és melleslég megelőzni a hivatásos állomány elvándorlását. Nem csak mondanivalójuk volt, de politikai hátterük is. Elvégre is egy hete 15 ezer embert vittek az utcára, ami komoly teljesítmény. A rendvédelmiek elmentek a parlamenti bizottság ülésére, pedig nyilván sejtették, hogy a dolgok nem ott dőlnek el. A kormánypárti képviselők nyilván semmi olyat nem döntenek, ami ne tetszene a kormánynak, mert ugye, ki is akarna a miniszterelnök lábára lépni. A bizottság Fideszes tagjai sem akartak. A szakszervezetek jól kibeszélték magukat, aztán ránéztek az órájukra, és megkérdezték: van-e elképzelése a tisztelt bizottságnak arról, hogy miként tovább? Nem volt! A szakszervezetek is válaszoltak: május 6-án újabb tüntetés! így kell ezt csinálni!
Kína jobb, mint Amerika vagy Európa
A múltkoriban felkeresett egy magyar üzletember. Kínáról beszélgettünk. Ő nem segítséget kért a kínai piacra való bejutáshoz, mint sokan mások teszik. Ő már bent van. Gyanítom, hogy a közös gondolkodáshoz és cselekvéshez keres partnereket, mert látja, hogy a mostani utunk sehova nem vezet. Illetve, dehogyisnem: az eltűnéshez. Hasonló magyar üzletemberrel eddig nem igen találkoztam. Ő megértette, hogy nem saját logikánkat kell a kínaiakra erőltetni, mert az amúgy sem megy. Ha sikert akarunk, meg kell érteni a kínai fejlődés logikáját, és hasznossá tenni magunkat azon az úton, amelyen a kínaiak haladnak. Nehogy azt hidd, hogy ezzel lefekszünk nekik. Nem! Azt kell megérteni, hogy a legjobb magyar ötleteknek, projekteknek sincs jövőjük, ha a világfejlődést meghatározó tényezők sávjába nem illeszkedik. A világfejlődést ma nem az USA, nem az EU határozza meg, hanem Kína. Igenis megtalálhatjuk helyünket ezen az úton, ha önállóak vagyunk gondolkodásunkban és cselekvésünkben, ha van bennünk készség a kreativitásra, ha azonnal képesek vagyunk váltani. Kreatívak, újítók pedig csak akkor lehetünk, ha nem vagyunk rabszolgák sem gazdasági, sem politikai, de főleg nem szellemi értelemben.
A kínai gazdasági csoda titka nem az olcsó munkaerő. Náluk működik a tervgazdaság látható keze és a piac láthatatlan keze. Becsülik a pénzt, de a tudást, a tanulást tartják a legfontosabbnak. Tudatosak, de nem türelmetlenek. Tudnak változtatni, de nem kapkodnak. Történelmük számukra ötezer éves egységet alkot, és nem hiszik, hogy rendszerváltásokkal új időszámítás kezdődik. Van hitük, de a világot nem azon keresztül szemlélik. Ott is mindenkinek megvan a saját érdeke, de nagy dolgokban képesek egységesen cselekedni. Mindezt összekapcsolja egy sokszínű politikai rendszer, amelynek közepén a Kommunista Párt áll, és e rendszer képes jelentős, bonyolult és hatékony döntéseket hozni. Jobbakat, korszerűbbeket, kreatívabbakat, mint az USA vagy az EU. Üzletember vendégem ezt ismerte fel, s kicsiben megtalálta önálló helyét a kínaiak által is előnyösnek talált úton. Nem egyszer, nem kétszer, sokszor elment Kínába. És kicsiben sikerül neki. Az ország mai vezetői középkorúak, egyetemet végeztek, többségük világot látott. Lehet, hogy egy másik világot kellene látni, a kínait. Látni, és megérteni. És akkor talán nagyban is menne. Ránk férne.
Így kell ezt csinálni!
Nem irigylem a rendvédelmi dolgozók képviselőit. Április 19-én meghívták őket, hogy vegyenek részt a parlament Honvédelmi és Rendészeti Bizottságának rendkívüli ülésén. Ez már azért valami! Manapság nem mehet akárki a parlamentbe. A rendvédelmi szakszervezetek képviselői még felszólalási jogot is kaptak, ami aztán végképp a demokrácia netovábbja. A szakszervezeti vezetők célja világos volt: megőrizni a szolgálati nyugdíjat, és melleslég megelőzni a hivatásos állomány elvándorlását. Nem csak mondanivalójuk volt, de politikai hátterük is. Elvégre is egy hete 15 ezer embert vittek az utcára, ami komoly teljesítmény. A rendvédelmiek elmentek a parlamenti bizottság ülésére, pedig nyilván sejtették, hogy a dolgok nem ott dőlnek el. A kormánypárti képviselők nyilván semmi olyat nem döntenek, ami ne tetszene a kormánynak, mert ugye, ki is akarna a miniszterelnök lábára lépni. A bizottság Fideszes tagjai sem akartak. A szakszervezetek jól kibeszélték magukat, aztán ránéztek az órájukra, és megkérdezték: van-e elképzelése a tisztelt bizottságnak arról, hogy miként tovább? Nem volt! A szakszervezetek is válaszoltak: május 6-án újabb tüntetés! így kell ezt csinálni!
Kína jobb, mint Amerika vagy Európa
A múltkoriban felkeresett egy magyar üzletember. Kínáról beszélgettünk. Ő nem segítséget kért a kínai piacra való bejutáshoz, mint sokan mások teszik. Ő már bent van. Gyanítom, hogy a közös gondolkodáshoz és cselekvéshez keres partnereket, mert látja, hogy a mostani utunk sehova nem vezet. Illetve, dehogyisnem: az eltűnéshez. Hasonló magyar üzletemberrel eddig nem igen találkoztam. Ő megértette, hogy nem saját logikánkat kell a kínaiakra erőltetni, mert az amúgy sem megy. Ha sikert akarunk, meg kell érteni a kínai fejlődés logikáját, és hasznossá tenni magunkat azon az úton, amelyen a kínaiak haladnak. Nehogy azt hidd, hogy ezzel lefekszünk nekik. Nem! Azt kell megérteni, hogy a legjobb magyar ötleteknek, projekteknek sincs jövőjük, ha a világfejlődést meghatározó tényezők sávjába nem illeszkedik. A világfejlődést ma nem az USA, nem az EU határozza meg, hanem Kína. Igenis megtalálhatjuk helyünket ezen az úton, ha önállóak vagyunk gondolkodásunkban és cselekvésünkben, ha van bennünk készség a kreativitásra, ha azonnal képesek vagyunk váltani. Kreatívak, újítók pedig csak akkor lehetünk, ha nem vagyunk rabszolgák sem gazdasági, sem politikai, de főleg nem szellemi értelemben.
A kínai gazdasági csoda titka nem az olcsó munkaerő. Náluk működik a tervgazdaság látható keze és a piac láthatatlan keze. Becsülik a pénzt, de a tudást, a tanulást tartják a legfontosabbnak. Tudatosak, de nem türelmetlenek. Tudnak változtatni, de nem kapkodnak. Történelmük számukra ötezer éves egységet alkot, és nem hiszik, hogy rendszerváltásokkal új időszámítás kezdődik. Van hitük, de a világot nem azon keresztül szemlélik. Ott is mindenkinek megvan a saját érdeke, de nagy dolgokban képesek egységesen cselekedni. Mindezt összekapcsolja egy sokszínű politikai rendszer, amelynek közepén a Kommunista Párt áll, és e rendszer képes jelentős, bonyolult és hatékony döntéseket hozni. Jobbakat, korszerűbbeket, kreatívabbakat, mint az USA vagy az EU. Üzletember vendégem ezt ismerte fel, s kicsiben megtalálta önálló helyét a kínaiak által is előnyösnek talált úton. Nem egyszer, nem kétszer, sokszor elment Kínába. És kicsiben sikerül neki. Az ország mai vezetői középkorúak, egyetemet végeztek, többségük világot látott. Lehet, hogy egy másik világot kellene látni, a kínait. Látni, és megérteni. És akkor talán nagyban is menne. Ránk férne.
2011. május 2., hétfő
2011. április 28., csütörtök
Thürmer Gyula blogja: Balszemmel 234.
Miniszterelnökünk elcsodálkozott volna, ha látta volna a múlt szombati jelenetet. A Munkáspárt vezérkara a parlament oldalán köszönti a tüntető rendvédelmi dolgozókat, ők pedig visszaköszönnek. Pedig tudják, hogy a demokrácia jegyében minden tüntetésről rendőrségi videófelvétel készül. Ha nem tüntet¬nének, talán éppen ők csinálnák a felvételt. De ez most nem fontos! Nos, azon a napon mi, munkáspártiak is tüntettünk. Mi a kilakoltatások ellen, a rendvédelmi dolgozók a nyugdíjkedvezmény megvonása és egyéb disznóságok ellen. Egy pillanat alatt megértettük, hogy - bár más-más dologért tüntetünk - lényegében ugyanarról van szó. Egy olyan rendszerről, amelyben nem számít az ember. Ahol nem érdekes, hogy mi történik azzal a családdal, amely nem tudja fizetni a kényszerből felvett lakáskölcsönt, vagy a megemelt villanyszámlát. Egy olyan rendszerről, amelyet nem érdekel az egyes rendőr, tűzoltó vagy vámos problémája, és csak egyet lát: csökkenteni a költségvetés hiányát. Lehetne persze csökkenteni a költségvetés hiányát másként is. Mondjuk a gazdagok megadóztatásával, a becstelenül szerzett vagyonok elkobzásával. A külföldi cégek is fizethetnének legalább akkora adót, mint amennyit saját országukban fizetnek. Csakhogy akkor a kormánynak a rendszer gazdáival, a tőkésekkel gyűlne meg a baja, attól meg félnek, mint ördög a tömjénfüsttől. Nos, a tüntetésen köszöntünk egymásnak, mi, a párt, és a tüntető rendvédelmi dolgozók. Most külön tüntetünk, de veletek vagyunk - mondtuk mi hangosan. Ők meg visszaintettek, barátságosan. Most még külön tüntetünk...
Szimulánsbanda
„Das ganze tschechische Volk ist eine Simultanbande." Azaz, az egész cseh nép egy szimulánsbanda - mondja a Svejkben Bautze katonai főorvos, akit a hatalom azzal bízott meg, hogy mindenkit a frontra küldjön. Főorvos úr „tízheti működése alatt 11 ezer civil közül 10 999 szimulánst emelt ki, és elbánt volna a tizenegyezredikkel is, ha ezt a szerencsés embert... meg nem üti a guta." E szerény irodalmi hasonlat pontosan illik kormányunk legutóbbi intézkedésére, amellyel drasztikusan csökkenti a munkanélküli segély idejét. Az egész magyar munkavállalói társadalom egy szimulánsbanda, üzenik a magyar gazdaság vezetésével megbízott modernkori Bautze főorvosok éppenséggel 487 ezer államilag nyilvántartott munkanélküli honfitársunknak, nem beszélve a többi egymillióról, akiket már kitettek a rendszerből. Van itt munkahely, csak az nem dolgozik, aki nem akar! - hirdetik a mai miniszterek, hasonlóan a svejki katonaorvoshoz, aki „mindenben aljas fondorlatot látott, amellyel az emberek ki akarnak bújni a katonaság alól". Na, jó, fogadjuk el, hogy vannak olyanok, aki tényleg nem akarnak dolgozni. Tekintsük helyesnek azt a szándékot is, hogy mindenki dolgozzon, senki se éljen segélyből! Rendben! A miniszterelnök, a kormány azonban mégsem viselkedhet a monarchia katonaorvosának módjára. A tömeg mögött meg kellene látni az egyén problémáját, mert ami a kormánynak csupán kartotékadat, az az egyénnek nagyon is valóságos, nagyon is egyéni sorskérdés. A Széli Kálmán-terv idillikus magasságából nézve a munkanélküliség egyszerű ügynek tűnhet, de az egyén számára nem az. Például 54 éves titkárnő ismerősömnek egyik napról a másikra felmondtak. Másfél éve keres munkát, sehol sem kell. Huszonéves ismerősömnek úgy hozta a sorsa, hogy csak 8 általánosra tellett. Képezte magát magánúton, kiválóan ért a számítógéphez, mégsem talál állást. Fiatal barátom erdőmérnöknek tanult, az illetékes egyetem, és nyilván az illetékes minisztérium tudtával. Nem mondták neki, hogy öt év múlva sehol sem kell erdőmérnök. Igaz, nem munkanélküli, nagy nehezen elhelyezkedett segédmunkásnak. Nem mondta meg, hogy mérnök, így felvették. Középkorú ismerősöm eddig rokkantnyugdíjas volt. Új szabály, új orvos. Tauglich, azaz munkára alkalmas, mondták neki is, mint svejki hősünk. De kinek kell ő? Csak azt akarom mondani, hogy a munkanélküliséget nem a munkanélküli segély idejének csökkentésével és a rokkanttá nyilvánítás megszigorításával lehet megoldani, hanem láss csodát, valóságos, kézzel fogható munkahelyek teremtésével. Ha a Munkáspárt lenne hatalmon, a mi tervünk ez lenne. Tudod, a kapitalizmus sok mindent adott húsz év alatt. Van mobiltelefonod, utazhatsz külföldre, szidhatod a kormányt, de valamit elvettek Tőled: a munkát, a biztos holnapot. Mi éppen ezt akarjuk visszaadni. A mi gondunk nem az, hogy a tőkés zsebében több pénz legyen, hanem az, hogy az emberek, azaz mi jobban éljünk. Ez a nagy különbség.
Szimulánsbanda
„Das ganze tschechische Volk ist eine Simultanbande." Azaz, az egész cseh nép egy szimulánsbanda - mondja a Svejkben Bautze katonai főorvos, akit a hatalom azzal bízott meg, hogy mindenkit a frontra küldjön. Főorvos úr „tízheti működése alatt 11 ezer civil közül 10 999 szimulánst emelt ki, és elbánt volna a tizenegyezredikkel is, ha ezt a szerencsés embert... meg nem üti a guta." E szerény irodalmi hasonlat pontosan illik kormányunk legutóbbi intézkedésére, amellyel drasztikusan csökkenti a munkanélküli segély idejét. Az egész magyar munkavállalói társadalom egy szimulánsbanda, üzenik a magyar gazdaság vezetésével megbízott modernkori Bautze főorvosok éppenséggel 487 ezer államilag nyilvántartott munkanélküli honfitársunknak, nem beszélve a többi egymillióról, akiket már kitettek a rendszerből. Van itt munkahely, csak az nem dolgozik, aki nem akar! - hirdetik a mai miniszterek, hasonlóan a svejki katonaorvoshoz, aki „mindenben aljas fondorlatot látott, amellyel az emberek ki akarnak bújni a katonaság alól". Na, jó, fogadjuk el, hogy vannak olyanok, aki tényleg nem akarnak dolgozni. Tekintsük helyesnek azt a szándékot is, hogy mindenki dolgozzon, senki se éljen segélyből! Rendben! A miniszterelnök, a kormány azonban mégsem viselkedhet a monarchia katonaorvosának módjára. A tömeg mögött meg kellene látni az egyén problémáját, mert ami a kormánynak csupán kartotékadat, az az egyénnek nagyon is valóságos, nagyon is egyéni sorskérdés. A Széli Kálmán-terv idillikus magasságából nézve a munkanélküliség egyszerű ügynek tűnhet, de az egyén számára nem az. Például 54 éves titkárnő ismerősömnek egyik napról a másikra felmondtak. Másfél éve keres munkát, sehol sem kell. Huszonéves ismerősömnek úgy hozta a sorsa, hogy csak 8 általánosra tellett. Képezte magát magánúton, kiválóan ért a számítógéphez, mégsem talál állást. Fiatal barátom erdőmérnöknek tanult, az illetékes egyetem, és nyilván az illetékes minisztérium tudtával. Nem mondták neki, hogy öt év múlva sehol sem kell erdőmérnök. Igaz, nem munkanélküli, nagy nehezen elhelyezkedett segédmunkásnak. Nem mondta meg, hogy mérnök, így felvették. Középkorú ismerősöm eddig rokkantnyugdíjas volt. Új szabály, új orvos. Tauglich, azaz munkára alkalmas, mondták neki is, mint svejki hősünk. De kinek kell ő? Csak azt akarom mondani, hogy a munkanélküliséget nem a munkanélküli segély idejének csökkentésével és a rokkanttá nyilvánítás megszigorításával lehet megoldani, hanem láss csodát, valóságos, kézzel fogható munkahelyek teremtésével. Ha a Munkáspárt lenne hatalmon, a mi tervünk ez lenne. Tudod, a kapitalizmus sok mindent adott húsz év alatt. Van mobiltelefonod, utazhatsz külföldre, szidhatod a kormányt, de valamit elvettek Tőled: a munkát, a biztos holnapot. Mi éppen ezt akarjuk visszaadni. A mi gondunk nem az, hogy a tőkés zsebében több pénz legyen, hanem az, hogy az emberek, azaz mi jobban éljünk. Ez a nagy különbség.
2011. április 27., szerda
Kalmár Szilárd: Vajnai jövőképe hamis, a szociktól balra sincs élet
Nincs egy éve, hogy eldöntöttem, nem kívánok az MSZP tagja lenni. Ennek előzményeit itt is taglaltam. Nem ismétlem magam.
Akkor jó döntésnek tűnt a szocialistáktól balra szervezkedni. A hazai alternatív baloldal sikerét segíteni. Ez a kísérlet, hasonlóan a Demokratikus Hálózathoz megbukott. Ismét szép ívet adtunk egy dolognak, valami rendkívülit hoztunk tető alá, de sok-sok kedvezőtlen körülmény miatt rá kellett jönnöm, hogy ebben a kísérletben sem vehetek részt tovább.
Mi történt? Lehet-e sorsdöntő jelentősége egy Facebook posztnak és az ahhoz írt kommenteknek? Lehet, ha nagyon tele már a pohár. Mi történt a világ legnagyobb közösségi portálján? Valaki elhelyezett egy posztot és azt túl sokan lájkolták, azaz kedvelték. Mi volt a posztban és a kommentekben? A saját népét gyilkoló líbiai diktátor melletti állásfoglalások olyan emberek részéről, akikkel mi elméletileg partneri viszonyban voltunk. Zavaros emberek, sajnos túl egyértelmű állásfoglalása volt ez egy olyan témakörben, amiben én nem tudok kompromisszumot tenni. Semmiféle közösséget nem vállalok azokkal, akik gyilkosokat éltetnek. Néhány hónappal ezelőtt hasonló dolgok jelentek meg Lukasenkó fehérorosz diktátorral kapcsolatban. Már akkor is mérhetetlenül mérges voltam.
Akárcsak akkor, most is jött a hivatalos magyarázat: Fiatal, lelkes mozgalmárokról van szó, akik néha megtévelyednek, de alapvetően jó úton járnak. Amikor ugyanezen emberek példaképül maguknak azt a nemzeti bolsevik pártot választották, amely Oroszországban a nácizmus és a bolsevizmus szimbolikáját vegyítve használja, szintén ez volt a magyarázat.
Líbiai diktátor éltetése 2011 tavaszán és szemrehányásom miatti pellengérre állításom volt az utolsó csepp a pohárban. Ennyi, elég volt! Az MSZP-ben se voltam hajlandó az elvtelen kompromisszumokra. Európai, szabadságpárti vörös alternatívára és nem a múltba nyúló, az embertelenséget példaképnek beállító baloldalra van szükség az MSZP-től balra. Akik számára Észak-Korea a példakép, akik Honecker képét rakják irodájukba, akik odáig is eljutnak, hogy mentegetik a sztálinizmus szörnyűségeit, számomra semmiféle módon nem lehetnek partnerek.
Gondolom azok, akik ezeket a sorokat olvassák, soha nem hallottak a Munkáspárt 2006 nevű szervezetről. Ez nem politikai műveletlenség miatt van így, ez a párt nem tudta elérni a közvélemény ingerküszöbét. A Thürmer-féle, önmagát kommunistának tartó pártból váltak ki évekkel ezelőtt. Tagjaik jobbára idős vagy idősödő emberek, ismert vezetőjük Vajnai Attila. Ez a párt alakított 2009-ben pártszövetséget a Droppa György vezette Zöld Demokratákkal és néhány kisebb balos szervezettel. Az EP-választáson azonban adminisztratív okok miatt nem indulhattak, a 2010-es országgyűlési választásokon az összehozott szervezet a Zöld Baloldal két jelöltet tudott állítani, azaz bőven az ingerküszöb alatt volt az eredmény.
Amikor az MSZP-ből kiléptem, Vajnai Attila és Droppa György megkerestek azzal, hogy segítsem a ZB munkáját. Ismertek, tudták, hogy kemény vagyok és jó szervező, a lényegében alig létező pártot képes vagyok gatyába rázni. Megtettem. Új arcok tűntek fel a baloldalnak ezen a részén. Május 30-i kongresszuson fiatalos vezetőséget választottunk, az elnökséget a mindenki által tisztelt és nagyon-nagyon nagyra tartott Tamás Gáspár Miklós vállalta el. Pár héttel később már az önkormányzati kampányra pörgettük fel magunkat. Más, nagy pártokhoz képest alig voltunk jelen, de a ZB korábbi valóságához képest csodát tettünk. Jelen voltunk a sajtóban, honlapunk látogatottsága napról-napra növekedett, egyre többen lettek azok, akik elhitték, hogy "Van Más Alternatíva!" Az élet az önkormányzati kampány után sem állt meg. A vörösiszap katasztrófa kapcsán hihetetlen lendülettel pörögtünk fel és azóta is szinte mi egyedül tartjuk életben ezt a témát és sok száz helybéli reményeit. Pár nappal ezelőtt egy színháztermet megtöltő devecseriek előtt beszélhettem, életem egyik legfontosabb pillanata volt az, amikor láttam a kiszolgáltatott, a hatalomtól megrettenő embereket, akik őszintén hittek abban, amit mi csinálunk.
A sikerek mögött azonban gyűltek a baljós előjelek. A kifejezetten jó médiajelenlétet, a politikai erősödést nem követhette a szervezeti izmosodás. A Zöld Baloldal egy szövetségi párt. Lehetőséget ad tagjainak a kettős tagságra, azaz tagjaink többsége egyszerre volt jelen a már említett Munkáspárt 2006-ban és a Zöld Baloldalban. Rajtuk kívül jelentős erővel bírt a szegedi csoport is, amely alapszervezet nyíltan fel nem vállalt, de nagyon is érezhető fidesz-szimpátiával bírt. Azok, akik szívvel-lélekkel zöld baloldaliak voltunk, talán tucatnyian lehettünk, azaz kisebbségben voltunk. Az ősz végére a kettős identitás komoly feszültségeket is szült. Komoly ellenzéki munkát végeztünk, azonban a párt egyik vezetőjeként láttam, hogy ezen munka mögött nincs olyan háttér, amelyre építeni lehet. Az új embereket összehívni se tudtuk, mert többségünk már az önkormányzati kampányban eladósodott vagy a vörösiszapos szervezést állta saját zsebből. Aki jött komolynak gondolt minket, majd szépen el is távolodott, amikor meglátta, hogy nagyon is komolytalanok vagyunk.
December elejére vált nyilvánvalóvá, hogy finoman szólva is be lettünk csapva minden szempontból. A Vajnai Attila és Droppa György által vázolt jövőkép hamis. A Zöld Baloldal nem lehet önálló alternatíva, arra a szerepkörre van kárhoztatva, hogy egy láthatatlan pártocska kirakatszervezete legyen. Sokáig lázadoztam és mindenféle módon próbáltam helyzetünkön javítani. Nem sikerült. A legfőbb vágya mindenkinek az volt, hogy a Zöld Baloldal kilépjen az Európai Zöldpártból és belépjen a die Linke-t és más alternatív baloldali pártokat tömörítő Európai Balpártba. Ezzel a szervezettel ápoltunk jó kapcsolatokat, számunkra az etalon a Die Linke, a modern eurokommunista út volt. Ráadásul az európai zöldek ki is mondták, hogy ránk nincsen szükségük, ők az LMP-t akarják. Az EBP-ben azonban már volt magyar tag, a Munkáspárt 2006. Egy országból lehet két tag, de persze partnereink, akik egyben konkurenciáink is voltak, ezt a dolgot nem támogatták. Európai baloldali barátaink több alkalommal is nyilvánvalóvá tették, hogy nem értik a magyarországi megosztottságot, a Munkáspárt 2006 és a Zöld Baloldal egyesülését látják egyetlen követhető útnak. Ezen útmutatásnak megfelelően próbáltuk felvetni az egyesülés gondolatát, amely nem jutott túl azon Munkáspárt 2006 vezetőkön, akik a kettős tagságnak köszönhetően vezetők voltak a Zöld Baloldalban is. Nyilvánvalóvá tették, hogy nem lesz egység, pontosabban azt olyan időtávlatba helyezték, hogy nem volt komolyan vehető. Egy hónappal ezelőtt az aktív ZB-sek, azaz mi élesen szemben találtuk magunkat azokkal a ZB-sekkel, akik érdemi dolgot ugyan nem csináltak, de a tagsági viszonyok miatt egy kongresszuson többséggel rendelkeztek.
Ebben a helyzetben nyilvánvalóan senki sem érezte jól magát. A sakktáblán álló királynak éreztem magam, aki bárhova lép sakkba lép. Persze ettől függetlenül küzdöttünk. Kifelé senki sem láthatta, hogy mögöttünk összeomlóban vagy egy szépreményű politikai alternatíva, a legaktívabb parlamenten kívüli erő, ahogy magunkat neveztük. Természetesen az frusztrált, hogy miközben mi az első vonalban küzdöttünk, hátrafordulva csak a pitiáner mutyikat láttuk, ha szóltunk, több szolidaritást, valódi együttműködést szorgalmaztunk, akkor még volt aki a szó szoros értelmében küldött el minket a "picsába".
A líbiai diktátort éltető facebook üzenet miatt kialakult egy komoly vita, ahol elhatárolódás helyett a kettős tagok ismét engem támadtak meg szándékos bomlasztással vádolva. Talán igazuk van. A politika a kompromisszumok művészete. Akinek ez nem megy, ne politizáljon, az elveket illik rugalmasan kezelni. Egyetlen dolog van, amely szent és sérthetetlen az MSZP-ben pont úgy, mint attól balra: a pártegység. Ezen elv alapján lehet ledorongolni minden kritikus hangot. Ezen elv igazolja a fent lévők hatalmát és kilátástalanná teszi a változást.
Magyarországon a baloldal csúnya és sötét zsákutcában van. Egy percre sem bántam meg, hogy magam mögött hagytam az elvek nélküli, néhány tucat tehetségtelen fráter által fémjelzett MSZP-t. Sajnos pár hónap után arra is rá kellett jönnöm, hogy az MSZP-től balra sincs élet. Pontosabban valami nagyon lehangoló és reménytelen közeg van. Egymással veszekedő szekták, a kilátástalan helyzet miatt erősödő szélsőségek, amelyekben néhányan azon ábrándoznak, milyen jó volt, amikor még a nagy Szovjetunió létezett.
Nem, a modern baloldal nem erről szól. A marxizmus nem erről szól. Szabadságról, demokráciáról, mindenki jólétéről szól. Ezért kell küzdeni és a küzdelmet soha nem feladni, bármilyen hosszú is a damaszkuszi út.
Akkor jó döntésnek tűnt a szocialistáktól balra szervezkedni. A hazai alternatív baloldal sikerét segíteni. Ez a kísérlet, hasonlóan a Demokratikus Hálózathoz megbukott. Ismét szép ívet adtunk egy dolognak, valami rendkívülit hoztunk tető alá, de sok-sok kedvezőtlen körülmény miatt rá kellett jönnöm, hogy ebben a kísérletben sem vehetek részt tovább.
Mi történt? Lehet-e sorsdöntő jelentősége egy Facebook posztnak és az ahhoz írt kommenteknek? Lehet, ha nagyon tele már a pohár. Mi történt a világ legnagyobb közösségi portálján? Valaki elhelyezett egy posztot és azt túl sokan lájkolták, azaz kedvelték. Mi volt a posztban és a kommentekben? A saját népét gyilkoló líbiai diktátor melletti állásfoglalások olyan emberek részéről, akikkel mi elméletileg partneri viszonyban voltunk. Zavaros emberek, sajnos túl egyértelmű állásfoglalása volt ez egy olyan témakörben, amiben én nem tudok kompromisszumot tenni. Semmiféle közösséget nem vállalok azokkal, akik gyilkosokat éltetnek. Néhány hónappal ezelőtt hasonló dolgok jelentek meg Lukasenkó fehérorosz diktátorral kapcsolatban. Már akkor is mérhetetlenül mérges voltam.
Akárcsak akkor, most is jött a hivatalos magyarázat: Fiatal, lelkes mozgalmárokról van szó, akik néha megtévelyednek, de alapvetően jó úton járnak. Amikor ugyanezen emberek példaképül maguknak azt a nemzeti bolsevik pártot választották, amely Oroszországban a nácizmus és a bolsevizmus szimbolikáját vegyítve használja, szintén ez volt a magyarázat.
Líbiai diktátor éltetése 2011 tavaszán és szemrehányásom miatti pellengérre állításom volt az utolsó csepp a pohárban. Ennyi, elég volt! Az MSZP-ben se voltam hajlandó az elvtelen kompromisszumokra. Európai, szabadságpárti vörös alternatívára és nem a múltba nyúló, az embertelenséget példaképnek beállító baloldalra van szükség az MSZP-től balra. Akik számára Észak-Korea a példakép, akik Honecker képét rakják irodájukba, akik odáig is eljutnak, hogy mentegetik a sztálinizmus szörnyűségeit, számomra semmiféle módon nem lehetnek partnerek.
Gondolom azok, akik ezeket a sorokat olvassák, soha nem hallottak a Munkáspárt 2006 nevű szervezetről. Ez nem politikai műveletlenség miatt van így, ez a párt nem tudta elérni a közvélemény ingerküszöbét. A Thürmer-féle, önmagát kommunistának tartó pártból váltak ki évekkel ezelőtt. Tagjaik jobbára idős vagy idősödő emberek, ismert vezetőjük Vajnai Attila. Ez a párt alakított 2009-ben pártszövetséget a Droppa György vezette Zöld Demokratákkal és néhány kisebb balos szervezettel. Az EP-választáson azonban adminisztratív okok miatt nem indulhattak, a 2010-es országgyűlési választásokon az összehozott szervezet a Zöld Baloldal két jelöltet tudott állítani, azaz bőven az ingerküszöb alatt volt az eredmény.
Amikor az MSZP-ből kiléptem, Vajnai Attila és Droppa György megkerestek azzal, hogy segítsem a ZB munkáját. Ismertek, tudták, hogy kemény vagyok és jó szervező, a lényegében alig létező pártot képes vagyok gatyába rázni. Megtettem. Új arcok tűntek fel a baloldalnak ezen a részén. Május 30-i kongresszuson fiatalos vezetőséget választottunk, az elnökséget a mindenki által tisztelt és nagyon-nagyon nagyra tartott Tamás Gáspár Miklós vállalta el. Pár héttel később már az önkormányzati kampányra pörgettük fel magunkat. Más, nagy pártokhoz képest alig voltunk jelen, de a ZB korábbi valóságához képest csodát tettünk. Jelen voltunk a sajtóban, honlapunk látogatottsága napról-napra növekedett, egyre többen lettek azok, akik elhitték, hogy "Van Más Alternatíva!" Az élet az önkormányzati kampány után sem állt meg. A vörösiszap katasztrófa kapcsán hihetetlen lendülettel pörögtünk fel és azóta is szinte mi egyedül tartjuk életben ezt a témát és sok száz helybéli reményeit. Pár nappal ezelőtt egy színháztermet megtöltő devecseriek előtt beszélhettem, életem egyik legfontosabb pillanata volt az, amikor láttam a kiszolgáltatott, a hatalomtól megrettenő embereket, akik őszintén hittek abban, amit mi csinálunk.
A sikerek mögött azonban gyűltek a baljós előjelek. A kifejezetten jó médiajelenlétet, a politikai erősödést nem követhette a szervezeti izmosodás. A Zöld Baloldal egy szövetségi párt. Lehetőséget ad tagjainak a kettős tagságra, azaz tagjaink többsége egyszerre volt jelen a már említett Munkáspárt 2006-ban és a Zöld Baloldalban. Rajtuk kívül jelentős erővel bírt a szegedi csoport is, amely alapszervezet nyíltan fel nem vállalt, de nagyon is érezhető fidesz-szimpátiával bírt. Azok, akik szívvel-lélekkel zöld baloldaliak voltunk, talán tucatnyian lehettünk, azaz kisebbségben voltunk. Az ősz végére a kettős identitás komoly feszültségeket is szült. Komoly ellenzéki munkát végeztünk, azonban a párt egyik vezetőjeként láttam, hogy ezen munka mögött nincs olyan háttér, amelyre építeni lehet. Az új embereket összehívni se tudtuk, mert többségünk már az önkormányzati kampányban eladósodott vagy a vörösiszapos szervezést állta saját zsebből. Aki jött komolynak gondolt minket, majd szépen el is távolodott, amikor meglátta, hogy nagyon is komolytalanok vagyunk.
December elejére vált nyilvánvalóvá, hogy finoman szólva is be lettünk csapva minden szempontból. A Vajnai Attila és Droppa György által vázolt jövőkép hamis. A Zöld Baloldal nem lehet önálló alternatíva, arra a szerepkörre van kárhoztatva, hogy egy láthatatlan pártocska kirakatszervezete legyen. Sokáig lázadoztam és mindenféle módon próbáltam helyzetünkön javítani. Nem sikerült. A legfőbb vágya mindenkinek az volt, hogy a Zöld Baloldal kilépjen az Európai Zöldpártból és belépjen a die Linke-t és más alternatív baloldali pártokat tömörítő Európai Balpártba. Ezzel a szervezettel ápoltunk jó kapcsolatokat, számunkra az etalon a Die Linke, a modern eurokommunista út volt. Ráadásul az európai zöldek ki is mondták, hogy ránk nincsen szükségük, ők az LMP-t akarják. Az EBP-ben azonban már volt magyar tag, a Munkáspárt 2006. Egy országból lehet két tag, de persze partnereink, akik egyben konkurenciáink is voltak, ezt a dolgot nem támogatták. Európai baloldali barátaink több alkalommal is nyilvánvalóvá tették, hogy nem értik a magyarországi megosztottságot, a Munkáspárt 2006 és a Zöld Baloldal egyesülését látják egyetlen követhető útnak. Ezen útmutatásnak megfelelően próbáltuk felvetni az egyesülés gondolatát, amely nem jutott túl azon Munkáspárt 2006 vezetőkön, akik a kettős tagságnak köszönhetően vezetők voltak a Zöld Baloldalban is. Nyilvánvalóvá tették, hogy nem lesz egység, pontosabban azt olyan időtávlatba helyezték, hogy nem volt komolyan vehető. Egy hónappal ezelőtt az aktív ZB-sek, azaz mi élesen szemben találtuk magunkat azokkal a ZB-sekkel, akik érdemi dolgot ugyan nem csináltak, de a tagsági viszonyok miatt egy kongresszuson többséggel rendelkeztek.
Ebben a helyzetben nyilvánvalóan senki sem érezte jól magát. A sakktáblán álló királynak éreztem magam, aki bárhova lép sakkba lép. Persze ettől függetlenül küzdöttünk. Kifelé senki sem láthatta, hogy mögöttünk összeomlóban vagy egy szépreményű politikai alternatíva, a legaktívabb parlamenten kívüli erő, ahogy magunkat neveztük. Természetesen az frusztrált, hogy miközben mi az első vonalban küzdöttünk, hátrafordulva csak a pitiáner mutyikat láttuk, ha szóltunk, több szolidaritást, valódi együttműködést szorgalmaztunk, akkor még volt aki a szó szoros értelmében küldött el minket a "picsába".
A líbiai diktátort éltető facebook üzenet miatt kialakult egy komoly vita, ahol elhatárolódás helyett a kettős tagok ismét engem támadtak meg szándékos bomlasztással vádolva. Talán igazuk van. A politika a kompromisszumok művészete. Akinek ez nem megy, ne politizáljon, az elveket illik rugalmasan kezelni. Egyetlen dolog van, amely szent és sérthetetlen az MSZP-ben pont úgy, mint attól balra: a pártegység. Ezen elv alapján lehet ledorongolni minden kritikus hangot. Ezen elv igazolja a fent lévők hatalmát és kilátástalanná teszi a változást.
Magyarországon a baloldal csúnya és sötét zsákutcában van. Egy percre sem bántam meg, hogy magam mögött hagytam az elvek nélküli, néhány tucat tehetségtelen fráter által fémjelzett MSZP-t. Sajnos pár hónap után arra is rá kellett jönnöm, hogy az MSZP-től balra sincs élet. Pontosabban valami nagyon lehangoló és reménytelen közeg van. Egymással veszekedő szekták, a kilátástalan helyzet miatt erősödő szélsőségek, amelyekben néhányan azon ábrándoznak, milyen jó volt, amikor még a nagy Szovjetunió létezett.
Nem, a modern baloldal nem erről szól. A marxizmus nem erről szól. Szabadságról, demokráciáról, mindenki jólétéről szól. Ezért kell küzdeni és a küzdelmet soha nem feladni, bármilyen hosszú is a damaszkuszi út.
2011. április 24., vasárnap
A tőke korlátozása a ma forradalma - szolnoki előkongresszus
Nem ért egyet az új alkotmánnyal a Munkáspárt. Erről Thürmer Gyula beszélt a párt szombati szolnoki előkongresszusán. A pártelnök ismertette az Új programot a tagokkal és a küldöttekkel. Thürmer Gyula szerint csak akkor lesz jólét Magyarországon, ha korlátozzák a tőkét és visszaszorítják a munkanélküliséget.
Szolnok TV 2011-04-23 13:34:18
***
Nagy József (Karcag, az előtérben Pozsonyi Péter (Martfű) és Szurcsik István (Túrkeve)
Kalapos Mária (Bácsalmás)
Kerekes Antal (Kecskemét)
Herceg Antal (Mezőtúr, az előtérben Horváth Sándor (Karcag)
Vereb József (Nagykörű)
A Szolnok TV interjúja Thürmer Gyulával (részlet)
Szolnok TV 2011-04-23 13:34:18
Nő a munkáspárt iránti érdeklődés és megbecsülés. - mondta Thürmer Gyula a Munkáspárt szombati előkongresszusán. A párt elnöke szerint ez azért van, mert az emberek csak most kezdik megérteni, amit a Munkáspárt 20 éve hirdet: miszerint a kapitalizmust le kell váltani. A négy megyét összefogó előkongresszuson a pártelnök az új programot osztotta meg a tagokkal, a kongresszusi küldöttekkel.
„Ma az emberek legnagyobb gondja a munkanélküliség, és erre választ kell adni. Mi azt mondjuk, hogy korlátozni kell a tőkét, de nem ilyen ejnye-bejnye intézkedésekkel, mint ahogyan itt történt Magyarországon” - mondta az elnök. Thürmer Gyula szerint a multikat és a magyar nagytőkéseket jobban meg kellene adóztatnia az államnak. A pártelnök úgy véli a Magyar Nemzeti Bank ne legyen független intézmény, és ne a nemzetközi valutalap, hanem a magyar gazdaság érdekeit képviselje. A Munkáspárt nem ért egyet az új alkotmánnyal sem, hisz mint mondta: „Ebből az alkotmányból hiányzik sok minden, hiányzik a munkások, a dolgozók alapvető joga, ma már a 21. században élünk, miért kell akkor korlátozni a népszavazás, a népi vita intézményét és vannak benne fölösleges dolgok.”
„Ma az emberek legnagyobb gondja a munkanélküliség, és erre választ kell adni. Mi azt mondjuk, hogy korlátozni kell a tőkét, de nem ilyen ejnye-bejnye intézkedésekkel, mint ahogyan itt történt Magyarországon” - mondta az elnök. Thürmer Gyula szerint a multikat és a magyar nagytőkéseket jobban meg kellene adóztatnia az államnak. A pártelnök úgy véli a Magyar Nemzeti Bank ne legyen független intézmény, és ne a nemzetközi valutalap, hanem a magyar gazdaság érdekeit képviselje. A Munkáspárt nem ért egyet az új alkotmánnyal sem, hisz mint mondta: „Ebből az alkotmányból hiányzik sok minden, hiányzik a munkások, a dolgozók alapvető joga, ma már a 21. században élünk, miért kell akkor korlátozni a népszavazás, a népi vita intézményét és vannak benne fölösleges dolgok.”
***
Nagy József (Karcag) felszólalása a szolnoki előkongresszuson
Tisztelt értekezlet! Megpróbáltam átnézni az anyagot. Teljes egészében egyetértek vele, minden mondatával. Néhányban lenne megjegyzésem, illetve a red-help.net véleményeket próbálom elmondani.
Többen úgy gondolják, hogy a 15. oldal 2. 5. paragrafusban, illetve pontban van egy mondat, hogy Kína úgy véli, hogy azzal segíti a világ kommunistáit, hogy odahaza építi a kínai sajátos szocializmust. Többen úgy gondolják, hogy talán ez az egy mondat nem kellene.
Következő: a 2. 6. pont, amit ugye Vajda elvtárssal egyeztettünk, és ezt a témát inkább embervédelem problémájának nevezném el. Hiszen gyakorlatilag annak idején úgy kezdődött el a red-help, hogy elloptak egy csomó szarvasmarhát, és megpróbáltunk nekik segíteni, és ebből az egészből ma már egy komoly internetes oldal fejlődött ki. Ki ezt tesz hozzá, ki azt tesz hozzá.
Jogi segítségnyújtásra van szükségük az embereknek, az elvtársnő nagyon helyesen említette. Ehhez valamennyi anyagi erőforrások is kellenek. És talán ez az úgynevezett népi – megkeresem, 2. 5. 6. pont – népi dolgozói szövetség program lenne az, amelyre ezt az egészet úgy gondoljuk, hogy fel lehetne fűzni.
A következő, ugyanennek a csapatnak 4. 5. pontjához, az úgynevezett népesedési probléma. Ezt nem is tudom… inkább úgy nevezném, hogy a munkaerő újratermelésének problémája. Tehát politikai gazdaságtani szempontból így közelíteném meg ezt a dolgot. Teljes mértékben egyetértek vele. Olyan, hogy azt gondoljuk többen, hogy a magyarországi, magyar nemzetiség pozitív diszkriminációjára lenne szükség. Elsősorban azért, hogy a magyarság fent tudjon maradni. Míg a magyar népességi mutatók ugye 1,6 körül van, például az arab népességi mutató 8,2. Tehát a termékenységi mutatóról beszélek.
A következő. Van egy mondat, hogy a sorkatonai szolgálatot vissza kívánjuk állítani. Talán úgy gondoljuk, hogy… nem is tudom… nekem ez jutott eszembe, hogy sorrendőrség. Amivel ugye nagymértékben lehetne csökkenteni azt a káderhiányt, amivel jelenleg a rendőrség bajlódik – a sorkatonaság helyett.
A következő, a 3. 9. pont, a zöldenergia kérdése. Ennek az összegyűjtött anyagát átadtam Thürmer elvtársnak. Tehát nemcsak arról van szó, hogy zöldenergia kell a különböző gépjárművekbe, mert csak ez van benne a programban, hanem általában a zöldenergia, továbbmegyek, az új energiaforrásoknak a bevezetése, kutatása. Én ezt magam nem untatom a társaságot ezzel. Ezzel foglalkozom. Gyakorlatilag egy prototípus tervei elkészültek Szolnokon. Valószínű, rövidesen meg tudjuk ezt a gépet építeni.
A következő. Nincs benne a programban, de a Károly Róbert Főiskolán külön felvetették, és itt valahogy itt a környezetvédelemnél meg kellene említeni a Tisza-Duna csatorna tervét, a Kiskunságnak az elsivatagosodása tekintetében. Tekintettel arra, hogy ez többszáz éves terv. Ez a többszáz éves terv soha nem valósult meg. Ennek a térségnek, tehát a Duna-Tisza közének az elsivatagodása várható, amelyet ezzel a tervvel egy magyar tudóscsoport kíván megoldani, öntözhetővé tenni. És akkor ott szintén ezen a konferencián elmondtam, ezen a tudományos konferencián, hogy ezel én nagyon egyet tudok érteni, tekintettel arra, hogy szinte annak a térségnek a népességmegtartó erejét, egyáltalán fennmaradását, másképpen nem lehet megoldani. Köszönöm tisztelettel.
(Kiegészítés) … az egyik elvtársunk szerint az anyagnak a címe, a végleges címe Magyar Kommunisták Kiáltványa legyen.***
Az mkmp-nagykun.blogspot.com helyszíni felvételei a szolnoki előkongresszusról
Nagy József (Karcag, az előtérben Pozsonyi Péter (Martfű) és Szurcsik István (Túrkeve)
Kalapos Mária (Bácsalmás)
Kerekes Antal (Kecskemét)
Herceg Antal (Mezőtúr, az előtérben Horváth Sándor (Karcag)
Vereb József (Nagykörű)
A Szolnok TV interjúja Thürmer Gyulával (részlet)
A tőke korlátozása a ma forradalma - zuglói előkongresszus
A Magyar Kommunista Munkáspárt 23. kongresszusának tavaly decemberi első szakasza döntött arról, hogy a párt új programját május 14-én fogadja el. A program irányelveit eljuttatták a tagsághoz (illetve a kongresszusi küldöttekhez), amelynek lehetősége van arra, hogy az úgynevezett előkongresszusokon megvitassa azt, és amennyiben szükségesnek tartja, módosítási javaslatokat is tegyen. Az első ilyen tanácskozás április 20-án, szerdán zajlott le a zuglói Ilka utcai párthelyiségben.
A tanácskozást Fogarasi Zsuzsanna országos alelnök, budapesti elnök nyitotta meg. A párttagok Budapestről, Borsod-Abaúj-Zemplén, Nógrád és Komárom-Esztergom megyéből érkeztek.
Thürmer Gyula pártelnök a harminc oldalas "Tervezet a Munkáspárt új programja irányelveihez" elnevezésű dokumentum nyolcadik fejezetéből emelt ki részleteket. Ez a fejezet azt taglalja, hogy mit tehet a párt a tőkés rendszer ellenében. Ennek kulcsmondata: amíg Magyarországon a tőkés rendszer létezik, arra kell törekedni, hogy korlátozzuk a tőkét, ami egyet jelent a ma forradalmával. A szónok arról beszélt, hogy a pártnak bizonyos szempontból meg kell újulnia, és meg kell találnia azokat a csoportosulásokat - pártokat, civil mozgalmakat -, amelyek lényegében azonos nézeten vannak a Munkáspárttal. Oda kell menni hozzájuk, fel kell keresni őket, részt kell venni munkájukban. Mindez összefügg azzal, hogy a Munkáspártnak választ kell adnia a mai korban felmerült problémákra.
Mit jelent a kommunizmus, a kommunista ideológia (tágabb értelemben: a közösségi társadalom) ma Magyarországon? Lényegében azt, hogy "nem szeretjük a jelenlegi tőkés rendszert, a kapitalizmust". A távlati cél ennek a megdöntése, egyelőre azonban arra van szükség, hogy a rendszeren belül kell a tőkét korlátozni. Dél-Európa népei tiltakoznak kormányaik őket sújtó döntései ellen: a görögök, a portugálok már érzékelik, mi készül ellenük.
Ugyanebben a fejezetben szó esik a "népi hálózat (népi-dolgozói szövetség)" megteremtéséről, amely egy olyan önkéntes szervezet lenne, amely a szolidaritás érdekében egyesíti a dolgozói rétegeket, a tőke ellen harcoló erőket, sajátos tőkeellenes nemzeti szövetséget hoz létre.
Thürmer Gyula néhány követelést is megemlített: a választási küszöb eltörlését (ezzel együtt az arányos választójog bevezetését), a képviselők, illetve a kormányzat visszahívhatóságát, a népszavazások kikényszerítését olyan témákban is, amelyeknél erre egyelőre nincs lehetőség, vagy az Alkotmánybíróság ezt nem engedi meg.
A népi hálózat megteremtése a párttól is nagyobb feladatokat követel: tudatosságot, szervezettséget, a számítástechnika mélyebb ismeretét, az internet hatékonyabb kihasználását. A szónok kiemelte: a tőkét csak saját eszközeivel lehet meghátrálásra kényszeríteni és hatalmát megszüntetni, a mostani időszakban pedig a tőke korlátozása jelenti a ma forradalmát.
A második előkongresszus április 23-án, Szolnokon lesz.
A tanácskozást Fogarasi Zsuzsanna országos alelnök, budapesti elnök nyitotta meg. A párttagok Budapestről, Borsod-Abaúj-Zemplén, Nógrád és Komárom-Esztergom megyéből érkeztek.
Thürmer Gyula pártelnök a harminc oldalas "Tervezet a Munkáspárt új programja irányelveihez" elnevezésű dokumentum nyolcadik fejezetéből emelt ki részleteket. Ez a fejezet azt taglalja, hogy mit tehet a párt a tőkés rendszer ellenében. Ennek kulcsmondata: amíg Magyarországon a tőkés rendszer létezik, arra kell törekedni, hogy korlátozzuk a tőkét, ami egyet jelent a ma forradalmával. A szónok arról beszélt, hogy a pártnak bizonyos szempontból meg kell újulnia, és meg kell találnia azokat a csoportosulásokat - pártokat, civil mozgalmakat -, amelyek lényegében azonos nézeten vannak a Munkáspárttal. Oda kell menni hozzájuk, fel kell keresni őket, részt kell venni munkájukban. Mindez összefügg azzal, hogy a Munkáspártnak választ kell adnia a mai korban felmerült problémákra.
Mit jelent a kommunizmus, a kommunista ideológia (tágabb értelemben: a közösségi társadalom) ma Magyarországon? Lényegében azt, hogy "nem szeretjük a jelenlegi tőkés rendszert, a kapitalizmust". A távlati cél ennek a megdöntése, egyelőre azonban arra van szükség, hogy a rendszeren belül kell a tőkét korlátozni. Dél-Európa népei tiltakoznak kormányaik őket sújtó döntései ellen: a görögök, a portugálok már érzékelik, mi készül ellenük.
Ugyanebben a fejezetben szó esik a "népi hálózat (népi-dolgozói szövetség)" megteremtéséről, amely egy olyan önkéntes szervezet lenne, amely a szolidaritás érdekében egyesíti a dolgozói rétegeket, a tőke ellen harcoló erőket, sajátos tőkeellenes nemzeti szövetséget hoz létre.
Thürmer Gyula néhány követelést is megemlített: a választási küszöb eltörlését (ezzel együtt az arányos választójog bevezetését), a képviselők, illetve a kormányzat visszahívhatóságát, a népszavazások kikényszerítését olyan témákban is, amelyeknél erre egyelőre nincs lehetőség, vagy az Alkotmánybíróság ezt nem engedi meg.
A népi hálózat megteremtése a párttól is nagyobb feladatokat követel: tudatosságot, szervezettséget, a számítástechnika mélyebb ismeretét, az internet hatékonyabb kihasználását. A szónok kiemelte: a tőkét csak saját eszközeivel lehet meghátrálásra kényszeríteni és hatalmát megszüntetni, a mostani időszakban pedig a tőke korlátozása jelenti a ma forradalmát.
A második előkongresszus április 23-án, Szolnokon lesz.
2011. április 20., szerda
Thürmer Gyula blogja: Balszemmel 233.
Rosszul kezdődött a miniszterelnök napja. Mindjárt reggel fejtörést okozott, hogy milyen színű nyakkendőt vegyen fel. A franc egye meg, ez a Szijjártó rábeszélt, hogy fogadjam a szakszervezeti főnököket. Na jó, ő tudja, ő a sajtófőnök. Szóval, szakszervezeti vezetők jönnek vendégségbe, ki tudja, milyen szín a jó. A magyarokkal nincs gond, mert azokon nemigen látni nyakkendőt. Ok az Evitán nőttek fel, tudod, amikor Peron a munkásokkal beszél, és ledobja magáról a zakót, mondván, hogy én is munkás vagyok. Nem az volt, de bejött neki. Ő lett az argentin elnök. Evitáról nem is beszélve, imádjuk a Madonnát. Na, de az európai szakszervezeti főnök, aki mellékállásban angol lord is, az mégis csak más. Lehetne a nyakkendőm narancssárga, de az olyan egyenruhás, s még valaki megszólna bennünket Európából, hogy uniformizálni akarjuk a magyar társadalmat. Pedig dehogy is! Eszünkbe sem jut, hogy mindenkinek egyformán kellene gondolkodnia, illetve mindenkinek egyformán kell gondolkodnia, de hát ők akarták, végül is megadták a kétharmadot a tavalyi választásokon. Tehetünk mi erről? Ugye, hogy nem? Tesszük azt, amit a többség akar. Illetve, az tavaly volt. Most Szijjártó mondja meg, hogy mit akar a többség. Ők úgyis sokan vannak, nem kérdezhet meg mindenki mindenkit, majd mi megmondjuk.
Legyen vörös? Végül is, tavaly teleraktuk a programunkat munkáspárti jelszavakkal, megemelt minimálbér, teljes foglalkoztatás, meg ilyesmi, de azért ne essünk túlzásokba! De tényleg, milyen színű lehet a lord nyakkendője? Vörös nem lehet, mert azért ez egy rendes fiú. Nem egy bányász-típus, nem munkás, na de mi is? Ja, igen, emlékszem, még a suliban dumáltak valamilyen munkásarisztokratákról.
Hol az átmenet?
Stimmel, ez az! Szerintem valamilyen elegáns bordót vesz fel, tudod, az nem vörös, de nem is fekete, és főleg nem rózsaszínű, mert még félreértenék. Na jó, akkor én maradok a kék nyakkendőnél! Nálunk az olyan szolidaritás-színű, már-már szakszervezeti. Ez nagyon jó! Majd azt mondom a lordnak, hogy imádjuk a szakszervezeteket. O úgy sem tudja, hogy az elmúlt nyolc évben soha sem álltunk egyetlen szakszervezet mellé sem. Ez az izgága Ligás-hapsi ugyan nagyon akarta, de mi nem. Most gondolj bele, mit keresne egy vasutasember a mi nemzeti-polgári kormányunkban? A lordnak majd azt fogom mondani, hogy támogatjuk az európai szakszervezetek kiállását a megszorítások politikája ellen. Igen, ez így is van! Nálunk nincs semmiféle megszorítás. Nálunk a nép belátta, hogy nem ehetünk többet, mint amit megtermelünk. És egyébként is, láttad te valaha, hogy a magyar szakszervezetek az Andrássy úton tiltakoztak volna a megszorítások ellen? Május elsején is csak a munkáspártiak vonulnak fel, a szakszervezeti főnökség kint majálisozik a ligetben. Tehát nálunk nincs megszorítás, nincs sztrájk, nincs tüntetés, nincs osztályharc. Fuj, de csúnya szó! Majd azt is mondom, hogy a szakszervezetek a legjobb barátaim. Nálunk nincsenek olyan alpári viták, mint a görögöknél vagy a portugáloknál. Persze, ott nincs nemzeti együttműködés, mint nálunk. Ah, azok séhol sincsenek hozzánk képest!
Mit mondasz? Hogy a lord megkérdezheti, hogy az új alkotmányban miért nincs szó a szakszervezetekről? Ugyan már! Először is, egy lord nem kérdez ilyeneket. Másodszor pedig, nem kellenek ide szakszervezetek, tudjuk mi nélkülük is, hogy mit kell tenni. Például elmondhatom, hogy nálunk már közteherviselés van. Nálunk mindenki egyaránt 16 százalék adót fizet. Nem úgy, mint a rothadó görögöknél, meg portugáloknál, ahol progresszív adóztatás van. Meg is nézhetik magukat!
Kék a menő
Szóval, kék nyakkendőt veszek, szolidáris leszek, és elmondom, hogy az eladósodás és megszorítások politikája mindenütt megbukott, újra és újra visszatérő válságokhoz vezetett az egész világon, ergo, azt kell csinálni, amit nálunk. Én nem is írtam alá múltkor az új európai tervet, pedig Frau Merkel nagyon erőltette. Mit, hogy később úgy is csatlakozunk? Persze, de ezt nem kell mindenki orrára kötni. Mindent a maga idejében. Szóval, jól megdicsérem a lordot, sok sikert kívánok az európai szakszervezeteknek a megszorítások politikájával szembeni bátor kiállásukhoz, csak így tovább, fiúk, hajrá Magyarország! Ja, nem, azt majd később! A magyar főnököknek meg megmondom, hogy nézzenek egy kicsit körül a saját házuk táján. Mert tudod, az én kétharmadomban az ő híveik is benne vannak. Egyébként nincs baj ezekkel a fiúkkal sem. A tüntetésen lesz mozgó WC, a vörös zászlókat meg eleve kitiltották. Most tüntetnek egy jót, egy időre kibulizzák magukat, lesz sikerélményük. Gond egy szál se! Végül is, az idegenforgalomnak is jó egy ilyen tüntetés. Pintér Sanyi mondja, hogy tucatszámra jelentettek be külföldi buszokat a tüntetésre. Jó ez, tudod, egy kis tüntetés, egy kis „gulásch, palinka", jön a turisztikai bevétel, úgyhogy nincs gond. Mit mondasz? Hogy a vörös zászlókat nem lehet örökre betiltani? Nem a nyakkendő teszi az embert? Érdekes gondolat.
Legyen vörös? Végül is, tavaly teleraktuk a programunkat munkáspárti jelszavakkal, megemelt minimálbér, teljes foglalkoztatás, meg ilyesmi, de azért ne essünk túlzásokba! De tényleg, milyen színű lehet a lord nyakkendője? Vörös nem lehet, mert azért ez egy rendes fiú. Nem egy bányász-típus, nem munkás, na de mi is? Ja, igen, emlékszem, még a suliban dumáltak valamilyen munkásarisztokratákról.
Hol az átmenet?
Stimmel, ez az! Szerintem valamilyen elegáns bordót vesz fel, tudod, az nem vörös, de nem is fekete, és főleg nem rózsaszínű, mert még félreértenék. Na jó, akkor én maradok a kék nyakkendőnél! Nálunk az olyan szolidaritás-színű, már-már szakszervezeti. Ez nagyon jó! Majd azt mondom a lordnak, hogy imádjuk a szakszervezeteket. O úgy sem tudja, hogy az elmúlt nyolc évben soha sem álltunk egyetlen szakszervezet mellé sem. Ez az izgága Ligás-hapsi ugyan nagyon akarta, de mi nem. Most gondolj bele, mit keresne egy vasutasember a mi nemzeti-polgári kormányunkban? A lordnak majd azt fogom mondani, hogy támogatjuk az európai szakszervezetek kiállását a megszorítások politikája ellen. Igen, ez így is van! Nálunk nincs semmiféle megszorítás. Nálunk a nép belátta, hogy nem ehetünk többet, mint amit megtermelünk. És egyébként is, láttad te valaha, hogy a magyar szakszervezetek az Andrássy úton tiltakoztak volna a megszorítások ellen? Május elsején is csak a munkáspártiak vonulnak fel, a szakszervezeti főnökség kint majálisozik a ligetben. Tehát nálunk nincs megszorítás, nincs sztrájk, nincs tüntetés, nincs osztályharc. Fuj, de csúnya szó! Majd azt is mondom, hogy a szakszervezetek a legjobb barátaim. Nálunk nincsenek olyan alpári viták, mint a görögöknél vagy a portugáloknál. Persze, ott nincs nemzeti együttműködés, mint nálunk. Ah, azok séhol sincsenek hozzánk képest!
Mit mondasz? Hogy a lord megkérdezheti, hogy az új alkotmányban miért nincs szó a szakszervezetekről? Ugyan már! Először is, egy lord nem kérdez ilyeneket. Másodszor pedig, nem kellenek ide szakszervezetek, tudjuk mi nélkülük is, hogy mit kell tenni. Például elmondhatom, hogy nálunk már közteherviselés van. Nálunk mindenki egyaránt 16 százalék adót fizet. Nem úgy, mint a rothadó görögöknél, meg portugáloknál, ahol progresszív adóztatás van. Meg is nézhetik magukat!
Kék a menő
Szóval, kék nyakkendőt veszek, szolidáris leszek, és elmondom, hogy az eladósodás és megszorítások politikája mindenütt megbukott, újra és újra visszatérő válságokhoz vezetett az egész világon, ergo, azt kell csinálni, amit nálunk. Én nem is írtam alá múltkor az új európai tervet, pedig Frau Merkel nagyon erőltette. Mit, hogy később úgy is csatlakozunk? Persze, de ezt nem kell mindenki orrára kötni. Mindent a maga idejében. Szóval, jól megdicsérem a lordot, sok sikert kívánok az európai szakszervezeteknek a megszorítások politikájával szembeni bátor kiállásukhoz, csak így tovább, fiúk, hajrá Magyarország! Ja, nem, azt majd később! A magyar főnököknek meg megmondom, hogy nézzenek egy kicsit körül a saját házuk táján. Mert tudod, az én kétharmadomban az ő híveik is benne vannak. Egyébként nincs baj ezekkel a fiúkkal sem. A tüntetésen lesz mozgó WC, a vörös zászlókat meg eleve kitiltották. Most tüntetnek egy jót, egy időre kibulizzák magukat, lesz sikerélményük. Gond egy szál se! Végül is, az idegenforgalomnak is jó egy ilyen tüntetés. Pintér Sanyi mondja, hogy tucatszámra jelentettek be külföldi buszokat a tüntetésre. Jó ez, tudod, egy kis tüntetés, egy kis „gulásch, palinka", jön a turisztikai bevétel, úgyhogy nincs gond. Mit mondasz? Hogy a vörös zászlókat nem lehet örökre betiltani? Nem a nyakkendő teszi az embert? Érdekes gondolat.
2011. április 18., hétfő
Döntött a KB: a vajnaisták visszatérhetnek a Munkáspártba, ha felveszik őket az alapszervezetek
A Magyar Kommunista Munkáspárt Központi Bizottsága 2011. április 16-án, szombaton ülésezett. A KB az egyik napirendi pont keretében, Karacs Lajosné alelnök előterjesztésében, elfogadta a Munkáspárt 2006 párt ügyében előterjesztett határozatot, amelyet teljes terjedelemben közlünk. (Az alaphír a Munkáspárt központi internetes oldaláról származik, a felhelyezés időpontja: 2011. április 18., hétfő, 12:53.)
A Munkáspárt Központi Bizottsága a 23. kongresszus megbízása alapján áttekintette a „Magyarországi Munkáspárt-2006” létrejötte óta eltelt időszak tapasztalatait, s ennek alapján az alábbi határozatot hozta:
Indoklás:
2005-ben a Munkáspárt vezetésének egy szűk csoportja élén Vajnai Attilával, Fratanolo Jánossal, Jegessy Andreával és másokkal, nyíltan opportunista nézetet képviselt, a párt politikájának durva megváltoztatását célozta meg. Kísérletet tettek a párt vezetésének megszerzésére. Amikor a tagság zöme ezt visszautasította „Magyarországi Munkáspárt-2006” néven új pártot alapítottak. Az új párt az MSZP közvetlen vagy közvetett szövetségese lett.
A Munkáspárt tagjainak többsége nem kívánta feladni marxista-leninista szemléletét, nem akart az országnak és a baloldalnak felmérhetetlen károkat okozó szocialisták partnere lenni, nem volt hajlandó feladni a párt önállóságát. A Munkáspárt tagjai többségének kitartása lehetővé tette, hogy a súlyos támadás ellenére megvédjük a Munkáspártot.
Az egykori pártellenzék és a „Magyarországi Munkáspárt-2006” tevékenysége a részvevők személyes szándékaitól függetlenül súlyos károkat okozott. Sajnálatosan – a párt nehéz helyzetével visszaélve – opportunista nézeteikkel sok pártagot megtévesztettek, melynek okán többek – valóságos meggyőződésüket feladva – a Munkáspártot elhagyták. Tönkre tették a Munkáspárt számos helyi szervezetét. Megakadályozták, hogy a Munkáspárt érdemben felkészüljön a 2006. évi választásokra.
Az elmúlt években több változás történt. A „Magyarországi Munkáspárt-2006” vezetői ugyan azóta is több féle kísérletet tettek arra, hogy gyengítsék pártunkat, elvonják a szavazóinkat, de ez nem járt sikerrel. Bebizonyosodott, hogy ez emberek nem kérnek a rózsaszínű, megalkuvó politikából, az MSZP és a Munkáspárt között nincs politikai tér.
A Munkáspártnak többen jelezték: belátják, a szakítás hibás lépés volt. Többen fordultak azzal a kéréssel a Munkáspárthoz, hogy ismét a mi pártunkban dolgozhassanak.
Jó lesz a Munkáspárt új programja. – állapították meg többen a Központi Bizottság április 16-ülésén. Egyetértés van abban, mondta Thürmer Gyula, a párt elnöke, hogy Munkáspárt elutasítja a tőkés rendszert, amely nem képes az emberek alapvető gondjainak megoldására. A kapitalizmus általános válságban van, de ez nem azt jelenti, hogy a tőkés rendszer összeomlás előtt állna. A tőke erői képesek új tartalékokat mozgósítani, megosztani a tőke ellen küzdő erőket. Amíg a tőkés rendszer Magyarországon létezik, arra kell törekednünk, hogy korlátozzuk a tőkét. A tőke korlátozása a ma forradalma. A tőkét csak a néptömegek, a dolgozók ereje korlátozhatja. Célunk népi hálózat (népi-dolgozói szövetség) kiépítése, olyan önkéntes szervezet megteremtése, amely a szolidaritás érdekében egyesíti a dolgozói rétegeket, a tőke ellen harcoló erőket, sajátos tőke ellenes nemzeti szövetséget hoz létre. – folytatta a pártelnök. A párt 23. kongresszusának második szakasza május 14-én vitatja meg az irányelveket.
A Központi Bizottság Karacs Lajosné alelnök előterjesztésében elfogadta a Munkáspárt 2006 párt ügyében előterjesztett határozatot, amelyet teljes terjedelemben közlünk.
A Központi Bizottság Fogarasi Zsuzsanna alelnök előterjesztésében döntött arról, hogy a Központi Bizottság, a Pénzügyi Ellenőrző Bizottság korábbi tagjai, a párt korábbi megyei elnökei, akik a 23. kongresszus első szakaszában elveszítették küldött státuszukat, teljes jogú küldöttként, szavazati joggal vehessenek részt a második szakaszban. Így az érintettek lehetőséget kapnak arra, hogy kifejezzék véleményüket arról, hogy támogatják vagy elutasítják a Munkáspárt új politikáját.
A Központi Bizottság határozata a Munkáspárt-2006 párt ügyében
- A Munkáspárt 2006 mindazon tagjai, akik úgy érzik, hogy megtévesztették őket, és a Munkáspárt soraiban kívánnak harcolni a kapitalizmus ellen, jelentkezhetnek a Munkáspárt bármely országos vagy helyi szervezeténél. A Munkáspárt szervezetei a Pártetikai Bizottság előzetes véleményezése után szabályos tagfelvételi folyamat keretében döntenek arról, hogy a jelentkezőket felveszik-e a Munkáspártba.
- A Munkáspártnak súlyos kárt okozó egykori pártvezetőknek a Munkáspártba nincs visszaút.
Indoklás:
2005-ben a Munkáspárt vezetésének egy szűk csoportja élén Vajnai Attilával, Fratanolo Jánossal, Jegessy Andreával és másokkal, nyíltan opportunista nézetet képviselt, a párt politikájának durva megváltoztatását célozta meg. Kísérletet tettek a párt vezetésének megszerzésére. Amikor a tagság zöme ezt visszautasította „Magyarországi Munkáspárt-2006” néven új pártot alapítottak. Az új párt az MSZP közvetlen vagy közvetett szövetségese lett.
A Munkáspárt tagjainak többsége nem kívánta feladni marxista-leninista szemléletét, nem akart az országnak és a baloldalnak felmérhetetlen károkat okozó szocialisták partnere lenni, nem volt hajlandó feladni a párt önállóságát. A Munkáspárt tagjai többségének kitartása lehetővé tette, hogy a súlyos támadás ellenére megvédjük a Munkáspártot.
Az egykori pártellenzék és a „Magyarországi Munkáspárt-2006” tevékenysége a részvevők személyes szándékaitól függetlenül súlyos károkat okozott. Sajnálatosan – a párt nehéz helyzetével visszaélve – opportunista nézeteikkel sok pártagot megtévesztettek, melynek okán többek – valóságos meggyőződésüket feladva – a Munkáspártot elhagyták. Tönkre tették a Munkáspárt számos helyi szervezetét. Megakadályozták, hogy a Munkáspárt érdemben felkészüljön a 2006. évi választásokra.
Az elmúlt években több változás történt. A „Magyarországi Munkáspárt-2006” vezetői ugyan azóta is több féle kísérletet tettek arra, hogy gyengítsék pártunkat, elvonják a szavazóinkat, de ez nem járt sikerrel. Bebizonyosodott, hogy ez emberek nem kérnek a rózsaszínű, megalkuvó politikából, az MSZP és a Munkáspárt között nincs politikai tér.
A Munkáspártnak többen jelezték: belátják, a szakítás hibás lépés volt. Többen fordultak azzal a kéréssel a Munkáspárthoz, hogy ismét a mi pártunkban dolgozhassanak.
Budapest, 2011. április 16.
Munkáspárt Központi Bizottság
A tőke korlátozása
Jó lesz a Munkáspárt új programja. – állapították meg többen a Központi Bizottság április 16-ülésén. Egyetértés van abban, mondta Thürmer Gyula, a párt elnöke, hogy Munkáspárt elutasítja a tőkés rendszert, amely nem képes az emberek alapvető gondjainak megoldására. A kapitalizmus általános válságban van, de ez nem azt jelenti, hogy a tőkés rendszer összeomlás előtt állna. A tőke erői képesek új tartalékokat mozgósítani, megosztani a tőke ellen küzdő erőket. Amíg a tőkés rendszer Magyarországon létezik, arra kell törekednünk, hogy korlátozzuk a tőkét. A tőke korlátozása a ma forradalma. A tőkét csak a néptömegek, a dolgozók ereje korlátozhatja. Célunk népi hálózat (népi-dolgozói szövetség) kiépítése, olyan önkéntes szervezet megteremtése, amely a szolidaritás érdekében egyesíti a dolgozói rétegeket, a tőke ellen harcoló erőket, sajátos tőke ellenes nemzeti szövetséget hoz létre. – folytatta a pártelnök. A párt 23. kongresszusának második szakasza május 14-én vitatja meg az irányelveket.
A Központi Bizottság Karacs Lajosné alelnök előterjesztésében elfogadta a Munkáspárt 2006 párt ügyében előterjesztett határozatot, amelyet teljes terjedelemben közlünk.
A Központi Bizottság Fogarasi Zsuzsanna alelnök előterjesztésében döntött arról, hogy a Központi Bizottság, a Pénzügyi Ellenőrző Bizottság korábbi tagjai, a párt korábbi megyei elnökei, akik a 23. kongresszus első szakaszában elveszítették küldött státuszukat, teljes jogú küldöttként, szavazati joggal vehessenek részt a második szakaszban. Így az érintettek lehetőséget kapnak arra, hogy kifejezzék véleményüket arról, hogy támogatják vagy elutasítják a Munkáspárt új politikáját.
***
A Központi Bizottság ülésén a párt elnöke köszöntötte Belovitz Károlyt, aki 60. születésnapját, és Kónya Bélát, aki 65. születésnapját ünnepli áprilisban.
2011. április 17., vasárnap
Thürmer Gyula blogja: Balszemmel 232.
Pár éve úgy tűnt, hogy ezt a kedves magyar asszonyt, aki a Gellért-hegyen a pálmaágat magasba emeli, végre békén hagyják. Az évek során eltakarítottak mellőle mindent, ami a mai kor politikusait zavarta. Már nincs ott a szovjet katona szobra, az emlékező felirat is tökéletesen semleges, bármelyik kor bármikor elmondhatja. Maradt Kisfaludi Stróbl Zsigmond kecses női alakja, ami lehet a szépség, vagy adott esetben a szabadság kortalan jelképe. Sőt, Budapest jelképe. Tudod, a külföldi kevés dolgot jegyez meg kis hazánkról, de a Gellért-hegy a kék Dunával és a Szabadság-szoborral megmarad benne. Mostanság mégis akadnak politikusok, akik végleg száműzni akarják a Gellért-hegyi asszonyt. A Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége, amelynek neve az idők folyamán az Összefogás a Demokráciáért toldalékkal bővült, április 3-án tiltakozó gyűlést szervezett. Nagyon helyes! Mindenkinek támogatnia kell, és támogathatja is, függetlenül attól, hogy a világ és az ország más dolgairól mit gondol. A szobrot meg lehet védeni, de ehhez a hatalmat rá kell kényszeríteni akarata megváltoztatására. Másként nem megy. Ehhez meg erő kell. A Gellért-hegyen sokan voltunk, de mégis kevesen. Mi, munkáspártiak elmentünk, és örülünk, hogy a kevésből mi adtuk a többséget. Nem dicsekszünk vele, de azt szeretnénk, hogy mindenki hozza azokat, akikkel jóban van, akiket ismer. Nem láttuk azokat az arcokat, akik rendszeresen feltűnnek a holocaust-megemlékezéseken. Hol voltak? Miért nem hozták oda őket azok, akik ismerik őket? Jó lenne itt tudni azokat, akiket tisztességes, szabadságszerető embernek ismertünk meg a szegénység, a kilakoltatások elleni tüntetéseken.
A MEASZ neve ma is tiszteletet ébreszt, sokak számára elfogadható keretet jelenthet. A sikernek azonban van még egy feltétele. Ha meg akarjuk védeni a Szabadság-szobrot, akkor erről beszélnünk kell! Erről, és csak erről, mert ebben egyetértünk, és mert ma ez a fontos. Ha arról beszélünk, amiben nem értünk egyet, s ami talán ma nem is fontos, ha unos-untalan a múlttól határolódunk el, akkor a Szabadság-szobor sorsa meg van pecsételve. El kell dönteni, mit teszünk a mondat végére, felkiáltójelet vagy kérdőjelet. Védjük meg a Szabadság-szobrot? Mi azt mondjuk: védjük meg!
Szabadok vagyunk?
„1945-ben szabadok lettünk, de csak két és fél évre. Én 1989-ben születtem. Büszke vagyok rá, hogy én már egy szabad ország polgára vagyok. Szabadon beszélhetek, szabadon utazhatok, szabadon cselekedhetek." Valami ilyesmit mondott egy fiatalember minap. Nem otthon a szüleinek és barátainak, hanem nyilvánosan. Nem mondom meg, hogy hol, mert nem az a lényeg. Jó neki, hogy így érezhet! De vajon szabadnak érzi-e magát fiatal barátom, aki most végezte el az egyetemet, ahova a szabadság jegyében jelentkezett, és ahova a szabadság jegyében fel is vették. Erdőmérnök lett, de senkinek sem kell, így „szabadon" elmehetett gépkezelőnek - három műszakban. Egy fiatalasszony családjával megörült annak, hogy szabadon vehet fel a banktól hitelt svájci frankban. Igen, ilyen régen, az „átkosban" nem volt! Ez a szabadság! Aztán kiderült, hogy az árfolyamok gyors változása miatt többszörösét kell visszafizetnie annak, amit felvett. Fizetne ő, de közben felszámolták a munkahelyét. Most ő is „szabad ember", szabad munkanélküli és szabad hajléktalan... A szabadsághoz ma pénz kell. A tőkés rendszerben a szabadság a pénz szabadsága. Ha van pénzed, tiéd a világ! De ha nincs pénzed, rab vagy. A bankok, a bevásárlóközpontok, a mobilszolgáltatók rabja. Jogi, pénzügyi rabságban élsz, s ami rosszabb, szellemi rabságban is. Elhitetik veled, hogy a rabságod voltaképpen szabadság. Rúgj bele a múltba, tagadd meg szüléidét, és hidd el, hogy a világ rólad szól! Meg fogod érteni, hogy ez a világ a pénzről szól, a gazdagok szabadságáról. Amit mi akarunk, az az emberek szabadsága, a Te szabadságod!
Jó úton járunk
Néha úgy vagyunk vele, hogy legszívesebben feladnánk. Vannak, akik fel is adják. Hát igen! Jó húsz éve harcolunk, küzdünk, dolgozunk, kínlódunk, és nem sok látszata van. Nem vagyunk a parlamentben, még az önkormányzatokban sem. Az újságok nem írnak rólunk. Fogyatkozunk is, sajnos, elég gyorsan. Szóval, néha úgy vagyunk vele, hogy feladnánk. De akkor jön valami jó! Az Internetről szinte naponta írja meg valaki a véleményét. És tudod, mi az érdekes? Már nem bántanak bennünket, mint pár éve. Értik, sőt megértik, amit mondunk. Két fiatal minap azzal a határozott szándékkal jött a Baross utcába, hogy belépjenek a pártba. A civilszervezeti rendezvényeken azt látom, hogy egyre inkább egy nyelven beszélünk. Még nem cselekszünk egy módon, ezt még meg kell tanulni. De ma már sokan tudjuk, hogy cselekedni is egy módon kellene. És akkor úgy érzi az ember: nem szabad feladni, tovább kell menni.
Jó úton járunk, és győzni fogunk!
A MEASZ neve ma is tiszteletet ébreszt, sokak számára elfogadható keretet jelenthet. A sikernek azonban van még egy feltétele. Ha meg akarjuk védeni a Szabadság-szobrot, akkor erről beszélnünk kell! Erről, és csak erről, mert ebben egyetértünk, és mert ma ez a fontos. Ha arról beszélünk, amiben nem értünk egyet, s ami talán ma nem is fontos, ha unos-untalan a múlttól határolódunk el, akkor a Szabadság-szobor sorsa meg van pecsételve. El kell dönteni, mit teszünk a mondat végére, felkiáltójelet vagy kérdőjelet. Védjük meg a Szabadság-szobrot? Mi azt mondjuk: védjük meg!
Szabadok vagyunk?
„1945-ben szabadok lettünk, de csak két és fél évre. Én 1989-ben születtem. Büszke vagyok rá, hogy én már egy szabad ország polgára vagyok. Szabadon beszélhetek, szabadon utazhatok, szabadon cselekedhetek." Valami ilyesmit mondott egy fiatalember minap. Nem otthon a szüleinek és barátainak, hanem nyilvánosan. Nem mondom meg, hogy hol, mert nem az a lényeg. Jó neki, hogy így érezhet! De vajon szabadnak érzi-e magát fiatal barátom, aki most végezte el az egyetemet, ahova a szabadság jegyében jelentkezett, és ahova a szabadság jegyében fel is vették. Erdőmérnök lett, de senkinek sem kell, így „szabadon" elmehetett gépkezelőnek - három műszakban. Egy fiatalasszony családjával megörült annak, hogy szabadon vehet fel a banktól hitelt svájci frankban. Igen, ilyen régen, az „átkosban" nem volt! Ez a szabadság! Aztán kiderült, hogy az árfolyamok gyors változása miatt többszörösét kell visszafizetnie annak, amit felvett. Fizetne ő, de közben felszámolták a munkahelyét. Most ő is „szabad ember", szabad munkanélküli és szabad hajléktalan... A szabadsághoz ma pénz kell. A tőkés rendszerben a szabadság a pénz szabadsága. Ha van pénzed, tiéd a világ! De ha nincs pénzed, rab vagy. A bankok, a bevásárlóközpontok, a mobilszolgáltatók rabja. Jogi, pénzügyi rabságban élsz, s ami rosszabb, szellemi rabságban is. Elhitetik veled, hogy a rabságod voltaképpen szabadság. Rúgj bele a múltba, tagadd meg szüléidét, és hidd el, hogy a világ rólad szól! Meg fogod érteni, hogy ez a világ a pénzről szól, a gazdagok szabadságáról. Amit mi akarunk, az az emberek szabadsága, a Te szabadságod!
Jó úton járunk
Néha úgy vagyunk vele, hogy legszívesebben feladnánk. Vannak, akik fel is adják. Hát igen! Jó húsz éve harcolunk, küzdünk, dolgozunk, kínlódunk, és nem sok látszata van. Nem vagyunk a parlamentben, még az önkormányzatokban sem. Az újságok nem írnak rólunk. Fogyatkozunk is, sajnos, elég gyorsan. Szóval, néha úgy vagyunk vele, hogy feladnánk. De akkor jön valami jó! Az Internetről szinte naponta írja meg valaki a véleményét. És tudod, mi az érdekes? Már nem bántanak bennünket, mint pár éve. Értik, sőt megértik, amit mondunk. Két fiatal minap azzal a határozott szándékkal jött a Baross utcába, hogy belépjenek a pártba. A civilszervezeti rendezvényeken azt látom, hogy egyre inkább egy nyelven beszélünk. Még nem cselekszünk egy módon, ezt még meg kell tanulni. De ma már sokan tudjuk, hogy cselekedni is egy módon kellene. És akkor úgy érzi az ember: nem szabad feladni, tovább kell menni.
Jó úton járunk, és győzni fogunk!
2011. április 8., péntek
Orosz követelés: ne szállítsunk a fasizálódó Magyarországnak földgázt!
A Magyar Kommunista Munkáspárt és a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége karcagi szervezetei április 4-én délután közösen megkoszorúzták a szovjet hősök emlékművét Karcagon.
Az egyik idős elvtárs beszámolt arról, hogy a Kunmadarason egykor szolgálatot teljesítő hajózó szülei eljöttek megnézni a magyarországi katonasírokat - konkrétan Kunmadarason és Karcagon. Ő látta őket vendégül. (A karcagi sírokat az MKMP karcagi alapszervezete gondozza.)
A vendégek elmondták, hogy mozgalom indult annak érdekében, hogy a szent orosz földbe került "trágyát", vagyis a magyar fasisztákat a magyar kormányzat takarítsa el. Ha szükséges, tiltsák meg a fa, a szén és egyéb nyersanyagok szállítását Magyarországnak az országunkban tapasztalható russzofóbia miatt.
Megbízható, az orosz és ukrán helyzetet ismerő forrásból tudom, hogy a fa exportját már megtiltották. A követelés úgy szól, hogy a magyaroknak szállított földgázt esetleg meg is kellene szüntetni. Vendégeink megdöbbentőnek nevezték a kivonulásuk óta kialakult állapotokat Magyarországon.
Április 3-án délután az orosz család elutazott Karcagról.
Nagy József, Karcag
2011. április 5., kedd
Rossz háborúba léptünk, és rosszul kerültünk ki belőle
Magyarország felszabadítására emlékezett április 4-én, a Szabadság téri Szovjet Hősi Emlékműnél a Munkáspárt. „Értelmetlen háború volt. Magyarországnak semmiféle nemzeti érdeke nem fűződött ahhoz, hogy részt vegyen a második világháborúban.” . hangsúlyozta Thürmer Gyula pártelnök. „A szabadságot ajándékba kaptuk. Nem kell szégyenkeznünk emiatt, nem kell kifogásokat találni. El kell fogadnunk a történelmi tényt: a Szovjetunió népeinek áldozata nélkül nem nyertük volna el szabadságunkat. Európa népei között nem vagyunk ezzel egyedül. Mást kell tennünk. Tisztességgel, emberséggel emlékeznünk kell a szovjet nép hőseire.” – hangoztatta.
A beszéd teljes terjedelemben itt olvasható. Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnökének beszéde
(Budapest, 2011. április 4.)
Tisztelt vendégeink!
Hölgyeim és uraim!
Elvtársak!
Magyarország felszabadítására emlékezünk. Tisztelettel adózunk, mindazoknak, akik életüket áldozták a magyar szabadságért.
Mi, magyarok megszenvedtük a második világháborút. Milliók nélkülöztek, milliók éheztek. Elveszítettünk több mint 340 ezer katonát. Majd egy millió civilpolgár, köztük több mint félmillió zsidó vált a háború, a fasizmus áldozatává. Évek, évtizedek kellettek városaink, a dunai hidak helyreállításához, a háborús sebek begyógyításához.
Értelmetlen háború volt. Magyarországnak semmiféle nemzeti érdeke nem fűződött ahhoz, hogy részt vegyen a második világháborúban. Mit érhettünk volna el? Magyarország területi gyarapodását, Trianon revízióját? Hiú álom! Hitler a bécsi döntésekben mindent visszaadott, amire számíthattunk. Annyit és nem többet.
Arra számítottunk, hogy a Német Birodalom győzelme esetén a német árja mellett együtt menetelünk a Vörös téren, és a mi kis apró nemzetünk is Európa uralkodó népe lesz? Történelmi rövidlátás!
Magyarországot a Horthy-rendszer bosszúvágya vitte a háborúba, a bolsevizmus, a kommunizmus elleni féktelen gyűlölete. Horthy a nemzeti hadsereg élén vérbe fojtotta az 1919-es Tanácsköztársaságot. 1936-ban csatlakoztatott bennünket Hitlerhez, az Antikomintern paktumhoz, majd 1941-ben belépett a háborúba.
A magyar uralkodó osztály a nemzet elleni bűnt követett el, amikor belépett a háborúba. Bűnt követett el, amikor nem lépett ki a háborúból, ahogyan ezt tették a románok, a finnek, sőt az olaszok is, hanem az utolsó pillanatig Hitler, a fasizmus szövetségese maradt. Nem elég Trianont okolni a történelmi Magyarország széteséséért. Amilyen a háborúd, olyan a békéd is. Mi rossz háborúba léptünk, és rosszul kerültünk ki belőle.
Tisztességgel, emberséggel emlékeznünk kell a szovjet nép hőseire. A Vörös Hadsereg 112 ezer katonája halt hősi halált a mai Magyarország területén. 82 ezren itt nyugszanak, több mint ezer magyar településen.
Gondoznunk kell sírjaikat, ahogy ezt teszik Ausztriában. Őriznünk kell emléküket utcaneveinkben, ahogyan teszik a franciák. Meg kell tartani emlékműveiket, ahogyan ezt teszik Németországban, és másutt!
S közben büszkéknek kell lennünk saját hőseinkre. Nem ők vívták ki a magyar nép szabadságát, de megküzdöttek érte. Nem volt emigráns kormányunk, nem volt nemzeti felszabadító hadseregünk, mint a lengyeleknek. A magyar hegyekben nem szerveződött magyar partizánhadsereg, mint Jugoszláviában. De büszkék lehetünk Bajcsy-Zsilinszky Endre és társai hősi ellenállására. Büszkék lehetünk azokra, akik megakadályozták Csepel kiürítését, akik felrobbantották Gömbös Gyula szobrát, akik tettek valamit a zsidó kitelepítése ellen. Büszkék lehetünk a németek ellen küzdő Radó Sándorra, a Vörös Zenekar legendás tagjára.
Barátaim!
Senki sem születik fasisztának. Még szélsőjobboldalinak sem. Az emberek ellen gyűlöletet csak olyan társadalom szül, ahol az ember nem számít, csak a pénz. A fasizmus szellemét nagyon is civilizált, konszolidált, konzervatív úriemberek engedik ki a palackból. Akkor, amikor szükségük van rá.
Európa ma bajban van. A pénzügyi válság megrázta az Európai Uniót. Világossá vált, hogy Európa nem tud mindenkinek munkát adni. Nem tudja kezelni a cigányproblémát, a migrációt. Mindenki tudja, hogy ennek meglesznek a társadalmi következményei, de még senki sem tudja, hogy milyenek.
Európa uralkodó körei a háborúban keresik a megoldást. Irak és Afganisztán után most jön Líbia.
Az EU vezetői az USA biztatásával és támogatásával beavatkoznak Belarusz ügyeibe. Megadásra akarnak kényszeríteni egy bátor és büszke népet, amely 2,2 millió embert veszített a fasizmus elleni harcban.
A palackból kiszabadítják az ordas eszméket. Európa politikai elitje megtűri az antiszemitizmust, az idegengyűlöletet, szalonképessé tesz szélsőjobboldali pártokat. A cél világos: elvonni a figyelmet a valóságos gondoktól és a társadalmi forradalom reális lehetőségéről.
A mi dolgunk, hogy a fasizmus szellemét elfojtsuk. A mi dolgunk olyan társadalmat teremteni, amely munkát, tisztességes megélhetést, kiszámítható jövőt biztosít mindenkinek. A mi dolgunk őrizni a múlt tapasztalatait, a szabadságunkért elesettek neveit.
Tisztelet és becsület a belarusz, az orosz, az ukrán, a moldáv, a kazah és más népek hőseinek!
Tisztelet az antifasiszta koalíció más országainak!
Tisztelet a magyar ellenállás megannyi harcosának!
Tisztelet a háború áldozatainak!
Szolidaritásunk és támogatásunk a szabadságuk és függetlenségéért ma küzdő népeknek!
Soha többé háborút!
Thürmer Gyula blogja: Balszemmel 231.
Nem akármilyen hét van mögöttünk. Új időszámításra tértünk át. Mi a nyárira, az Európai Unió meg a németre. Nem tudtad? Várjál, elmagyarázom! Az EU elfogadta az „Euró Plusz Paktumot", meg ami még hozzá tartozik. A főszereplő Merkel német kancellár, bár ezt sehol sem olvashatod. A mostani válság ugyanis frászt hozott az európai tőkére. Minden összeomolhat, amit 1945 óta felépítettek, az Unió is, az euró is, minden. Pedig mennyi pénzt hozott ez a rendszer a tőkének! És most minden vesszen? Na, nem! - mondták az EU vezetői tőkés országai. Na, persze, nem rögtön. Előbb mindenki megpróbálkozott saját maga megoldást találni, aztán voltak közös, hagyományos mentőakciók, de mindez kevésnek bizonyult. Miután a görög munkások bevették az Akropoliszt, és kitűzték a kommunisták zászlaját, Merkel megmondta a nemzeti ambícióktól dagadó, de a valóságban vajmi keveset felmutató partnereinek, franciáknak, olaszoknak, angoloknak, hogy másra, elvileg másra van szükség: európai gazdasági kormányzásra.
Merkel lényegében ezt mondta az európai vezetőknek: fiúk, lányok, választhattok: vagy összeomlik az EU, vagy holnaptól kezdve azt csináljátok, amit én, illetve Németország, a német tőke mond. Nekem sem mindegy, hogy mit mondotok, de ha „nem" a válaszotok, akkor vége az EU-nak. Mi, németek még valahogy megússzuk, de benneteket elnyel az ár. Az EU-főnökök viszonylag gyorsan megértették, hogy nincs más választásuk. Tudomásul kell venniük, hogy márciustól Németország az EU vezetője, a német tőke uralja Európát. Ezzel gazdasági és részben politikai téren megszűnik az eddigi elv, amely szerint az EU lényegében Németország és Franciaország, a német és a francia tőke kompromisszumát jelentette. Mostantól Németország szava a döntő. Persze, az egészet le kell önteni EU-mázzal, mert ezt jobban beveszik a népek. Mégsem lehet azt mondani, hogy Adolf Hitler óta Angéla Merkel tett legtöbbet az európai egységért. De európai gazdasági kormányzás, az egész más! Te, tényleg egészen más?
A te bőrödre megy!
Maradjunk egy kicsit a paktumnál. Ne örülj nagyon! Ne gondold, hogy ez csak a nagyfőnökök ügye, Te meg szépen megúszod. Nem, barátom, ez a paktum a Te bőrödre megy! Az euró-zónához tartozó országok szépen, bár nem túl barátságosan megegyeztek, hogy versenyképessé teszik az európai gazdaságokat. Jól hangzik, ezek olyan jó szövegek, amiket Te gyakran beveszel. A recept óriási, biztos élvezni fogod. Például „felül kell vizsgálni a bérképzés kereteit". Ez nagyjából azt jelenti, hogy nem engedik elszaladni a béreket, „reformokkal" visszafogják a közkiadásokat, csökkentik az adósságot. Aztán van ilyen is: „szükség esetén felül kell vizsgálni az alkufolyamat centralizáltságának mértékét". Vagyis, nem szabad engedni, hogy az európai dolgozók nemzeti szinten harcoljanak ki magunkat magasabb béreket, hanem meg kell osztani a dolgozókat, és külön-külön a vállalatnál vagy az ágazatnál megegyezni, szembe állítva ezzel a dolgozókat egymással. Európai egyeztetésre ne is gondolj, mert az „ördögtől való".
Most figyelj, ha hamarosan nyugdíjba szeretnél menni! A paktum szerint az EU-országok olyan lépéseket tesznek, hogy a „tényleges nyugdíjba vonulási életkor a várható élettartamnak megfelelően alakuljon". Magyarul emelni kell a nyugdíjkorhatárt. Jó, mi? Várjál, nem ez a legjobb! Azt mondja a paktum: az egyes államok „vállalják a Stabilitási és Növekedési Paktumban meghatározott uniós költségvetési szabályoknak a nemzeti jogba való átültetését". Vagyis, ha az EU csökkenti a béreket, növeli a munkaidőt, azaz növeli a kizsákmányolást, a nemzeti kormányok ezt szépen átmásolják. És most figyelj jól! „Annak eldöntése, hogy konkrétan milyen nemzeti jogi eszközt használnak fel e célra, a tagállamok hatáskörében marad, ugyanakkor gondoskodniuk kell, hogy a választott eszköz kellően kötelező erővel bírjon."
Eszem a szívüket, akkor ezentúl a nemzeti kormányokra van bízva, hogy a közös cél érdekében szépen meggyőzik-e a dolgozóikat, vagy vízágyúkat vetnek be, esetleg szétlövetik a tömegeket. A lényeg, hogy a megszorítások, a bérelvonások, a túlmunka, meg egyéb tőkés disznóság „kötelező erővel" bírjon. Vagy lövünk, nemzeti hatáskörben!
Az oroszlán szája
Biztos olvastad, amit a miniszterelnök mondott: „Magyarország egyelőre nem csatlakozik". Gondolom, nagy kő esett le a szívedről. Korai megnyugodni, ami késik, nem múlik! Ad egy, Magyarország nem eurós ország, ad kettő, annyi saját bajunk van, hogy azokból az EU sem kér. Ad három, az EU a megegyezésen kívül maradt országoknak várhatóan elnéz még egy-két olyan „rendkívüli intézkedést", amelyeket belül már nem tűrne. A buliból a végén mi sem maradunk ki. Pedig kimaradhatnánk. De ehhez tudni kellene valamit: az oroszlántól nem akkor menekülök meg, ha a fejemet a szájába dugom.
Merkel lényegében ezt mondta az európai vezetőknek: fiúk, lányok, választhattok: vagy összeomlik az EU, vagy holnaptól kezdve azt csináljátok, amit én, illetve Németország, a német tőke mond. Nekem sem mindegy, hogy mit mondotok, de ha „nem" a válaszotok, akkor vége az EU-nak. Mi, németek még valahogy megússzuk, de benneteket elnyel az ár. Az EU-főnökök viszonylag gyorsan megértették, hogy nincs más választásuk. Tudomásul kell venniük, hogy márciustól Németország az EU vezetője, a német tőke uralja Európát. Ezzel gazdasági és részben politikai téren megszűnik az eddigi elv, amely szerint az EU lényegében Németország és Franciaország, a német és a francia tőke kompromisszumát jelentette. Mostantól Németország szava a döntő. Persze, az egészet le kell önteni EU-mázzal, mert ezt jobban beveszik a népek. Mégsem lehet azt mondani, hogy Adolf Hitler óta Angéla Merkel tett legtöbbet az európai egységért. De európai gazdasági kormányzás, az egész más! Te, tényleg egészen más?
A te bőrödre megy!
Maradjunk egy kicsit a paktumnál. Ne örülj nagyon! Ne gondold, hogy ez csak a nagyfőnökök ügye, Te meg szépen megúszod. Nem, barátom, ez a paktum a Te bőrödre megy! Az euró-zónához tartozó országok szépen, bár nem túl barátságosan megegyeztek, hogy versenyképessé teszik az európai gazdaságokat. Jól hangzik, ezek olyan jó szövegek, amiket Te gyakran beveszel. A recept óriási, biztos élvezni fogod. Például „felül kell vizsgálni a bérképzés kereteit". Ez nagyjából azt jelenti, hogy nem engedik elszaladni a béreket, „reformokkal" visszafogják a közkiadásokat, csökkentik az adósságot. Aztán van ilyen is: „szükség esetén felül kell vizsgálni az alkufolyamat centralizáltságának mértékét". Vagyis, nem szabad engedni, hogy az európai dolgozók nemzeti szinten harcoljanak ki magunkat magasabb béreket, hanem meg kell osztani a dolgozókat, és külön-külön a vállalatnál vagy az ágazatnál megegyezni, szembe állítva ezzel a dolgozókat egymással. Európai egyeztetésre ne is gondolj, mert az „ördögtől való".
Most figyelj, ha hamarosan nyugdíjba szeretnél menni! A paktum szerint az EU-országok olyan lépéseket tesznek, hogy a „tényleges nyugdíjba vonulási életkor a várható élettartamnak megfelelően alakuljon". Magyarul emelni kell a nyugdíjkorhatárt. Jó, mi? Várjál, nem ez a legjobb! Azt mondja a paktum: az egyes államok „vállalják a Stabilitási és Növekedési Paktumban meghatározott uniós költségvetési szabályoknak a nemzeti jogba való átültetését". Vagyis, ha az EU csökkenti a béreket, növeli a munkaidőt, azaz növeli a kizsákmányolást, a nemzeti kormányok ezt szépen átmásolják. És most figyelj jól! „Annak eldöntése, hogy konkrétan milyen nemzeti jogi eszközt használnak fel e célra, a tagállamok hatáskörében marad, ugyanakkor gondoskodniuk kell, hogy a választott eszköz kellően kötelező erővel bírjon."
Eszem a szívüket, akkor ezentúl a nemzeti kormányokra van bízva, hogy a közös cél érdekében szépen meggyőzik-e a dolgozóikat, vagy vízágyúkat vetnek be, esetleg szétlövetik a tömegeket. A lényeg, hogy a megszorítások, a bérelvonások, a túlmunka, meg egyéb tőkés disznóság „kötelező erővel" bírjon. Vagy lövünk, nemzeti hatáskörben!
Az oroszlán szája
Biztos olvastad, amit a miniszterelnök mondott: „Magyarország egyelőre nem csatlakozik". Gondolom, nagy kő esett le a szívedről. Korai megnyugodni, ami késik, nem múlik! Ad egy, Magyarország nem eurós ország, ad kettő, annyi saját bajunk van, hogy azokból az EU sem kér. Ad három, az EU a megegyezésen kívül maradt országoknak várhatóan elnéz még egy-két olyan „rendkívüli intézkedést", amelyeket belül már nem tűrne. A buliból a végén mi sem maradunk ki. Pedig kimaradhatnánk. De ehhez tudni kellene valamit: az oroszlántól nem akkor menekülök meg, ha a fejemet a szájába dugom.
2011. április 4., hétfő
Vajnai és Thürmer együtt demonstrált a MEASZ békemenetében
2011. április 3-án este hat órakor a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége szervezésében békemenet indult Budapesten a Fővám térről (a Szabadság híd pesti hídfőjétől) a gellérthegyi Szabadság-szoborig. A mintegy 200 fő hosszú sorokban ment át a hídon és a gellérthegyi sétányokon.
A megjelentek fele vörös inget viselt a Magyaroszági Kommunista Munkáspárt felhívásának megfelelően. A Magyarországi Munkáspárt 2006 is jelentős létszámmal képviseltette magát. (Mint azt Hanti Vilmos, a MEASZ elnöke korábban már bejelentette: kérik a résztvevőket, hogy ne hozzanak vörös zászlót, mert ez a békemenet nem erről szól.)
A Himnusz után a MEASZ Demokrácia Akadémia szóvivője ismertette az Európai Antifasiszták elnökének levelét, ezt egy Radnóti-vers elszavalása és a MEASZ cigány táncosainak bemutatója követte.
Hanti Vilmos ünnepi beszédében kijelentette: a jobboldali populista erők most válaszút elé érkeztek. Vagy megszakítják a kapcsolatot a szélsőjobboldal erőivel, vagy fasiszta irányba fordulnak. Nem a lényeggel foglalkoznak, hanem olyan kérdésekkel, hogy a Roosevelt teret minek nevezzék át. Hanti kiemelte: a szövetségesek közösen verték le a világ legborzalmasabb eszméjét, a fasizmust. Magyarországon a legnagyobb áldozatot a szovjet hadsereg hozta azzal, hogy felszabadította országunkat a fasizmus, a nyilasok rémuralma alól - amely rémuralom nyíltan fajgyűlölő volt, és zsidó, valamint cigány áldozatokat követelt.
A Munkáspárt elnöksége nevében dr. Thürmer Gyula, a Munkáspárt országos elnöke, Fogarasi Zsuzsanna, a Munkáspárt alelnöke és Bencsik Mihály Jász-Nagykun Szolnok megyei elnök, az országos elnökség tagja, KB-tag, míg a Magyarországi Munkáspárt 2006 nevében Morva Tamás koszorúzott, Ezt követően Vajnai Attila, a Munkáspárt 2006 elnöke és felesége, Noé Krisztina is elhelyezte a vörös szegfűket az emlékművön.
A megjelentek fele vörös inget viselt a Magyaroszági Kommunista Munkáspárt felhívásának megfelelően. A Magyarországi Munkáspárt 2006 is jelentős létszámmal képviseltette magát. (Mint azt Hanti Vilmos, a MEASZ elnöke korábban már bejelentette: kérik a résztvevőket, hogy ne hozzanak vörös zászlót, mert ez a békemenet nem erről szól.)
A Himnusz után a MEASZ Demokrácia Akadémia szóvivője ismertette az Európai Antifasiszták elnökének levelét, ezt egy Radnóti-vers elszavalása és a MEASZ cigány táncosainak bemutatója követte.
Hanti Vilmos ünnepi beszédében kijelentette: a jobboldali populista erők most válaszút elé érkeztek. Vagy megszakítják a kapcsolatot a szélsőjobboldal erőivel, vagy fasiszta irányba fordulnak. Nem a lényeggel foglalkoznak, hanem olyan kérdésekkel, hogy a Roosevelt teret minek nevezzék át. Hanti kiemelte: a szövetségesek közösen verték le a világ legborzalmasabb eszméjét, a fasizmust. Magyarországon a legnagyobb áldozatot a szovjet hadsereg hozta azzal, hogy felszabadította országunkat a fasizmus, a nyilasok rémuralma alól - amely rémuralom nyíltan fajgyűlölő volt, és zsidó, valamint cigány áldozatokat követelt.
A Munkáspárt elnöksége nevében dr. Thürmer Gyula, a Munkáspárt országos elnöke, Fogarasi Zsuzsanna, a Munkáspárt alelnöke és Bencsik Mihály Jász-Nagykun Szolnok megyei elnök, az országos elnökség tagja, KB-tag, míg a Magyarországi Munkáspárt 2006 nevében Morva Tamás koszorúzott, Ezt követően Vajnai Attila, a Munkáspárt 2006 elnöke és felesége, Noé Krisztina is elhelyezte a vörös szegfűket az emlékművön.
2011. április 3., vasárnap
Jászkun Munkás, 2011. február
Az "orbánizmus" színeváltozása
A Fidesz kezdetben a rendszerváltó ifjúság liberális-demokrata szervezete volt. Ahogy haladt előre az időben, egyre jobb felé radikalizálódott, mígnem a jobboldali konzervativizmus oldalán kötött ki. Úgy tűnik azonban, hogy ez a színeváltozása nem jutott nyugvópontra: a 2010-es választásokon szerzett kétharmados többség britokában nem kívánja "hagyományos" politikáját tartósítani, hanem olyan bebetonozott hatalmi struktúra kiépítésén fáradozik, mely egyre veszedelmesebben közelít a Horthy-rendszerhez.
A párt ma nemcsak a kommunistákat, de a szocialistákat és liberálisokat is agyagba akarja döngetni, hogy monopolhelyzetbe jusson a társadalmi élet valamennyi területén. Nem mondhatjuk, hogy az Európai Unió ezt a tendenciát megállítani igyekszik. Regnálásuk kilenc hónapja alatt többször kerültek összeütközésbe Brüsszellel, de Orbán mindannyiszor tőlélte a konfliktust. A Fidesz vezére egyszer már kijelentette: az Unión kívül is van élet, s
talán még arra is vetemedik, hogy függetleníti magát az európai közösségtől. Ezt a luxust Brüsszel nem engedheti meg magának, mert a "dominóelv" alapján kiszámíthatatlan következményekkel számolhat. Egyelőre a kölcsönös zsarolás taktikája tartja egyensúlyban a kapcsolatokat.
Eközben Orbánék rendre hozzák antidemokratikus önkényuralom felé mutató lépéseiket: az Alkotmánybíróság mozgásterének megkurtítása, a média kisajátítása, a szakszervezeteket fenyegető korlátozó intézkedések, önkényes pénzügyi manipulációk, a szólásszabadság "szabályozása" stb.
Ne higgyük, hogy a programnak vége. Itt adagolt fasizálódásról van szó. A társadalom egyelőre tehetetlennek látszik a kormány nyomulásával szemben, de kezdenek repedések mutatkozni a Fidesz- KDNP koalícióján belül, valamint a választók körében. Még erőtlenek a tiltakozások, utcai demonstrációk, ám a helyzet romlásával számolni lehet a tömegek elégedetlenségének fokozódásával.
Kormányválságról egyelőre nem beszélhetünk, a sorozatos, a népet sújtó "vívmányok" hatásai azonban magukban hordják a robbanás veszélyeit. A negatív reakciók mérsékletre inthetik a kormányon lévőket, s ezzel lassíthatják a radikalizálódás folyamatát, de terrorral átmenetileg visszafoghatják a "renitenskedőket". Sok múlik azon, hogy az ellenzéki erők mennyire lesznek hajlandók és képesek élére állni a tömegek tiltakozó mozgalmának, olyan intenzív hullámot elindítani - parlamenten belül és kívül - mely megálljt parancsolhat a regnáló hatalomnak.
A kétharmados többséggel nem lehet visszaélni. A Fidesz testére szabott alkotmány nem teszi lehetővé a "törvényes" kormány megbuktatását, kikényszerítheti ezt az utca elementáris nyomása.
Hegedűs Sándor
Éhséglázadás
A rendszerváltás utáni mohó vagyonszerzés, a hatalom birtoklása, a külföldi tőkések arra való törekvése, hogy a piacot megszerezzék, és így a konkurenciától megszabaduljanak: sikerült. Az új politikai elit ehhez asszisztált, mert az emberek félrevezetésével megszerzett hatalmat meg akarták tartani. A külföldi tőkések kegyeiért áhítozva feláldozták a magyar nép által létrehozott nemzeti vagyont. Lerombolták a nagy ipari centrumokat: Csepel, Angyalföld,
borsodi iparvidék. Az ország ilyen mértékű hanyatlása az élet minden területére kihatott, mert ez volt a gazdasági alap.
A hatalom félt a nagy tömegekben lévő munkásoktól. Ezért közreműködtek a nagy ipari centrumok tönkretételében. Az üzemeket szétdarabolták vagy megszüntették. A munkanélküliség rémével fenyegetve, a szakszervezetek szétverésével, a hazug propagandával sikerült elérniük, hogy a munkástömegek alkalmatlanná váltak a saját érdekeik képviseletére. Mindezek következménye, hogy ma milliók élnek a létminimum alatt, a gyerekek százezrei éheznek, vagy alultápláltak.
Egy konkrét példával érzékeltetem. Miskolc és a borsodi iparvidék jelentős iparral rendelkezett. Miskolc lakossága a rendszerváltás előtt 210 ezer fő volt, ma 40 ezerrel kevesebb az elvándorlás miatt. Az országos helyzettől itt rosszabbak a megélhetési viszonyok, és nagyobb a munkanélküliség. Sok a negatív hatás, amelyek egyre nehezebben
viselhetők el. Ma még éhséglázadásra nem került sor, mint néhány éve Kelet-Szlovákiában, de ha a helyzet rosszabbodik a borsodi iparvidéken, akkor erre is lehet számítani.
Még talán nem késő, hogy a hatalom gyakorlói felébredjenek.
Horváth Sándor
Beszélgető urak
Figyelem az urakat az asztaloknál,
Múltat ócsárolták a húsos fazéknál:
Hazudták a népről, hogy mennyit "szenvedett":
Jövő reményében ábrándot kergetett.
Minden hazugság volt, ami akkor történt,
Tűrték az emberek az eszement önkényt...
Túlzó urak, utóbb el kell mondanom:
Én jobban szerettem azon az oldalon.
Szabadság volt akkor, s nem szellemi vadon,
Ahol lehet másét lopkodni szabadon.
Ahol a munkás szeme sosem könnyezett:
Mert iskolás gyermeke sírva éhezett.
Ahol nem lehetett munkátlanul élni:
Gazdagság birtokában tétlen henyélni.
A munkástól a rendszer soha nem rabolt.
Ahol az állam sosem lehetett vádlott,
Mert munkát adott, s nem bérrabszolgaságot.
Kedves uraim, ezek voltak a tények:
Jobb lett volna, ha igazat beszélnek.
Südi Bertalan
Populizmus
Hatalomgyakorlóink részéről mind gyakrabban fordul elő, hogy a tőkés állami berendezkedés szennyesének teregetőit populistának bélyegzik. Utóbb egy magas sarzsijú állami vezető szentelt bővebb teret e pejoratív jelző méltatásának az egyik napilapban. Tudomásunkra hozta, hogy a populizmus lényegét a valóságnak ellentmondó, de jól hangzó féligazságokat tartalmazó, a történeti tényeket félreismerő állítások alkotják. A populista ártalma - szerinte - abban nyilvánul meg, hogy nem ismeri fel a lényeget. Nem a társadalmi feszültségek elvszerű feloldására törekszik, hanem bizonyos féligazságok és a valóságtól elrugaszkodott állítások tömegét sorolja fel olcsó népszerűségre törekvés közben, s a társadalom jelentős hányadának elesettségére, kiábrándultságára, érzelmeire épít, miközben mézesmázos szavakkal utal a társadalmi bajok orvoslásának lehetőségére.
Mi is tapasztalunk pro és kontra populista felhangokat a politikai mávelői részéről. Azonban nem minden feszültségre, szorongásra okot adó probléma fölemlítése minősíthető annak. Példának okáért: jól hangzó féligazság lenne, hogy a rendszerváltoztatás okozta recesszió éveiben csaknem másfél millió honpolgárunk veszítette el munkakörét? Hogy huszonegy évvel ezelőtt ötmillió embernek volt állása: ezzel szemben most elképesztően alacsony létszámú munkavállalót jelez a statisztika? Hogy a lakosság harminc százaléknyi hányada a szegénységi küszöb alatt, ötven százaléka pedig hónapról hónapra él? Populista tényferdítés a magyar egészségügy mostani katasztrofális állapota, s vele az a paradox helyzet, hogy a betegellátás finanszírozásához szükséges anyagiak előteremtésének krónikus akadályai vannak? Hogy a nyugdíjasok és a gyermekes családok rosszabbul élnek, mint a nyolcvanas években? Hogy az alacsony kamatozású lakásépítési kölcsönök kamatkondíciójának mértékét (különös tekintettel a svájcifrank-alapúra) jogállamhoz méltatlan módon - kölcsönszerződések egyoldalú módosításával - időről-időre növelik, s az eredetinek többszörösére növelt kamatokkal terhelt adósság törlesztésére képteleneket a saját tulajdonú házaikból szükséglakásokba költöztetik, ingatlanaikat az adósságuk fejében elárvereztetik?
A korábbi társadalmi rendszerben is voltak szegények. De munkával, tanulással változtathattak kedvezőtlen élethelyzetükön. Bezzeg ez a pénz becsületét kizárólagossá tévő tőkés államalakulatban lehetetlen. Éppen ezért a legfelelőtlenebb populisták azok, akik időről-időre igyekeznek reményt ébreszteni olyanokban, akikkel egy eszményibb jövő ígéretével kiszavaztatták a hatalomból a szocializmust, s hamis szólamokkal azóta is arról győzködik őket, hogy az urak előbb-utóbb valóra váltják mindazt, amit huszonegy esztendő óta ígérgetnek, de mindvégig elmulasztottak teljesíteni.
Ezzel szemben a rideg valóság az (s ez sem populista megállapítás), hog yki hová, milyen anyagi-egzisztenciális viszonyok közé születik, többnyire ott marad nemzedékeken át.
Mert a tőkés társadalmi viszonyoknak ez is kegyetlen velejárója.
Dr. Südi Bertalan
Példaképeink
A szocializmus értékeinek megőrzésén túl, régebbi történelmi korok forradalmi tetteire is emlékeznünk kell. Értékesebb a jelen, ha kegyelettel adózunk olyan vezéregyéniségekre, akik bár akkor nem hallhattak semmit Marx, Engels tanairól, de látták koruk mérhetetlen igazságtalanságait, és életüket feláldozva is tettek a szegénység megszüntetéséért.
Emlékeznünk kell Dózsa Györgyről, aki a parasztság hadbahívásával, a gazdagok palotáit felgyújtva harcolt az akkori uralkodó hatalmasságok ellen.
Az úriszék-törvény kegyetlenül büntette azokat, akik szükségből eltulajdonítottak valamilyen ennivalót a gyermekeik részére (kézlevágás, nyelvkitépés stb.). Vállalta a "tüzes trónt", s tudta: halálával példát mutat a távoli jövő embereinek is.
Oly régen volt 1514. S mi 2011-ben emlékezünk rá, és erőt merítünk harcos elkötelezettségéből.
Derkovits Gyula hat darabos rézkarc-sorozatával méltó emléket állított Dózsa Györgynek.
Dudás György
Búcsúzunk
Sinka Lajosnétól (Vakhal Etelkától)
Besenyszögön született és 82 éves korában Budapesten, családja körében fejezte be életét.
Egész életében a szocialista társadalmi rend építője, alakítója volt. Pártmunkásként falujában és Szolnokon is ismert személyiség. Az elmúlt évben kapta meg a 60 éves párttagságáért az oklevelet. Újságunk szerkesztőjeként hasznos munkát végzett az utolsó hónapig.
Kommunista férjével együtt fog nyugodni a pesti Új köztemetőben.
Nagy veszteség számunkra, hogy többé nem lehet köztünk.
Mi, szolnokiak február 18-án délután két órakor búcsúzunk ETELKÁTÓL a Városmajor úti Humán Központban.
Az "Együtt Egymásért" klub tagsága
és a Magyar Kommunista Munkáspárt tagsága
Búcsúzunk
Petrányi János jászberényi párttagunktól.
1929. október 1-én született. Hivatásos katonaként ment nyugdíjba, és 1946 óta volt hűséges tagja pártunknak.
Életében hű volt a hazához, a néphez, a szocializmushoz.
Őszinte részvétünket fejezzük ki a családnak.
Sokáig fogunk emlékezni rá.
A Magyar Kommunista Munkáspárt Megyei Elnöksége
Helyreigazítás
Újságunk januári számában a "Tanulni, akarni kell" című írás utolsó előtti bekezdésében
"A pápa megbocsátott nekik"
helyett a következő mondat érvényes:
"A pápa bocsánatot kért a nevükben."
Elnézést kérünk Dudás Györgytől a hibáért.
A szerkesztőség
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)