Önző leszek, magunkról beszélek, kérem, bocsássanak meg! Rengeteg fontos dolog van a világban, s a Munkáspárt 23. kongresszusa bizonyára nem a legfontosabb. Bár, ki tudja? A társadalom ma sok mindenben tanácstalan. Kire, mire szavazzak a következő választásokon? Már mindenkit kipróbáltunk, de egyik sem az igazi, még a Fidesz sem. De akkor ki? Ugye, ismerős a dilemma? Nem kérek az egészből, hagyok csapot-papot, külföldre menekülök saját hazám elől. Ugye, erre is láttak már sok példát? Persze, nem mindenki menekülhet, mert ahhoz is kell pénz. De mindenki nem is akar elmenni, itt akar élni, itt vár választ arra, hogy hogyan tovább? Nos, a Munkáspártnak van válasza, új válasza, s szerintünk jó válasza. Nem a kádári időkre mutogatunk, hogy de szép is volt, de jó is volt. Az volt, de elmúlt. Nekünk a jövő közösségi társadalmát kell megcéloznunk. Valami újat, ami jobb, mint a régi szocializmus volt, s persze jobb, egészen más, mint amiben most élünk. Nos, a most szombati kongresszus ehhez visz közelebb. Izgalmas útkeresés, jöjjenek velünk!
Gazdagabbak leszünk
Gazdagabbak is leszünk ezen a kongresszuson. Kimondjuk azt, amit már régen gondolunk, érzünk: mi nem 1919-ben és nem is 1945-ben születtünk. A mi eszméink már ott voltak Dózsa György szavaiban, aki felkelésre szervezte a parasztokat a földesurak ellen. A hangsúly most nem a felkelésen van, hanem azon, hogy harc, küzdelem nélkül sem Dózsa György, sem, mondjuk, a mai rendvédelmi dolgozók sem érhetnek el eredményt. Más sem! Petőfi eszméje is a miénk. Szépet álmodott arról a társadalomról, ahol jogból és a javakból is mindenkinek egyaránt jut. Igen, ezt akarjuk mi is. Nem önmagunknak, mindenkinek, a dolgozóknak, az embereknek. Aztán itt van Kossuth Lajos. Mindig szerettem április 14-et. Nem csupán azért, mert ekkor van a születésnapom, hanem azért, mert Kossuth ezen a napon kiáltotta ki a Habsburgok trónfosztását, Magyarország függetlenségét. Lehet-e ennél nemesebb cél: független Magyarország? Sok mindent magunkba fogadunk történelmi múltunkból. Ezen a kongresszuson ezért leszünk gazdagabbak.
Külön-külön nem, együtt talán igen
Ez most nem egy vallásos ember nyilatkozata. Nem vagyok az, de hívő igen. Hiszek abban, hogy a jövő a közösségi társadalom. Hiszem, mert tudom, hogy az, ami most van, rossz, bűnös, embertelen. Hiszem azért is, mert egyszer már kísérleteztünk egy jobb társadalommal. Hát, Istenem, nem minden jött be, nem minden sikerült, van ez így, de azért nem is volt minden rossz. Szóval hiszek ebben, de tudomásul veszem, hogy mások meg másban hisznek. Azt pedig tudom, hogy a hit, a meggyőződés kérdéseit nem lehet erőszakkal, törvényekkel elintézni. Bár, mint tudjuk, a magát demokratikusnak kikiáltó mai rendszer a sajtószabadságot úgy értelmezi, hogy mindenki mehet a médiába, aki dicséri a tőkés rendszert, de nem mehetünk mi, akik ellenezzük, bíráljuk, harcolunk ellene. 1956-ról, 1989- ről pedig csak azt gondolhatjuk, amit ők gondolnak. Szerintük ez a demokrácia, szerintem nem. Szóval legyünk nyitottak mások gondolatai, mások eszméi iránt! Nem mindenki akarja a tőkés rendszert megdönteni, de nagyon sok embernek van baja a kapitalizmussal. Kinek a kilakoltatással, kinek a nyugdíjkedvezmény megvonásával, kinek az afganisztáni háborúval, kinek az egyetemek értelmetlen összevonásával. Miért ne cselekedhetnének ezek az erők együtt? Miért ne mehetnénk együtt, miért ne küzdhetnénk együtt a tőke uralma, igazságtalansága, kizsákmányolása ellen? Külön-külön nem megy, de együtt talán igen!
Változzunk a változásért!
A mostani szombaton, a Munkáspárt 23. kongresszusán ezt is meghirdetjük. S magunk akarunk példát mutatni. A változáshoz nekünk is változnunk kell. Például meg kell hódítanunk az Internetet. Lenin korában még a telefonközpont elfoglalása volt a legfontosabb. Ma az Internet, a mobil kommunikáció megannyi eszköze a fontos. A legeslegfontosabb azonban az, hogy belülről fegyelmezettnek, zártnak kell lennünk, de kívülről nagyon nyitottnak. A két dolog összefügg. Ha tudjuk, hogy mit akarunk, ha fegyelmezetten végigvisszük szándékainkat, erősek leszünk. Ha nyitottak vagyunk, lesznek partnereink is. Menjünk a dolgozó emberek közé, a civilszervezetekbe, a szakszervezetekbe! Ne vezetni akarjuk őket, mint régen! Tegyük hasznossá magunkat számukra! Előbb kis dolgokban, majd nagyokban!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése