Thürmer Gyula blogja: Balszemmel 253.

A vámos

Megállított a vámos. Tavaly. A venezuelai választások után hazafelé tartottam. A Guerdia Nációnál Bolivariana, azaz a Bolivári Nemzeti Gárda katonája gondolta a caracasi repülőtéren, hogy meg kell néznie a csomagomat. Mondtam, hogy éppen a parlamenti választásokon voltam megfigyelőként, de ez nem hatotta meg. Szépen módszeresen szétkapta a bőröndöt, de végül is kellemesen elcsevegtünk közben. Amikor azonban vastag talpú cipőm talpát igyekezett szuronyával közelebbről megnézni, már hivatkoznom kellett Petőfi és Bolivár szellemi közösségére. Végül lemondott a szurony ilyen jellegű felhasználásáról. Lehet, hogy az érvek miatt, lehet, hogy egyszerűn azért, mert a Lufthansa gép indulását nem illik nagyon késleltetni. De nem erről akartam beszélni. A múlt héten is megállított a vámos. Ezúttal Budapesten. Érdeklődött, hogy mi van a bőröndben, illetve, hogy a Munkáspárt bent van-e a parlamentben, mire mondtam, hogy ez már csak idő kérdése. A bőröndben egyébként volt egy fényképezőgép, amit a lányomnak vettem, de a magyar tőkés rend biztonságára talán nagyobb veszélyt jelentettek a Kínai Kommunista Párt dokumentumai. Ez nem nagyon izgatta a vámhatóság képviselőjét, viszont nagyon kedves beszélgetést folytattunk a jelenlegi magyar bérekről és árakról. Ki mondhat olyat, hogy az embereknek nincs pénze? - kérdeztem. Most olvastam a KSHI anyagában, hogy az átlag bruttó fizetés 220 ezer. Igaz, hogy a bankok alkalmazottai az átlag négyszeresét keresik. A vámőrség, ugye, nem bank? A kérdést ki sem kellett mondani. Köszönöm, menjen! - mondta a vámos. És én megértettem őt.

A holnap és a ma

A Munkáspártot ma pici különbségek választják el az emberektől. A pici, persze, nem is olyan kicsiny. Az emberek ugyanis azt kérdezik, hogy holnap mit tudunk tenni értük? Holnap is tudunk tenni, sőt, már ma is! Tiltakozunk az üzemek bezárása, az elbocsátások ellen. Ott vagyunk mellettük, amikor el akarják venni a lakásukat. Igen ám, az emberek ma akarják ügyes-bajos gondjaik megoldását. Ez így van rendjén. Nekünk segíteni kell ott, ahol tudunk, de hozzá kell tenni: ezeket a problémákat a tőkés rend szülte. Ha nem lesz tőkés rend, nem lesznek ilyen gondok! Ez egy nagyon komoly dilemma. De nekünk nincs választásunk! Persze, mondhatnánk mást is. Altathatnánk őket azzal, hogy a következő választások után majd új kormány jut hatalomra, s akkor majd minden rendben lesz.

A Munkáspárt stratégiai célja a kapitalizmus, a tőkés társadalmi rendszer legyőzése, a közösségi társadalom megteremtése. Ez nem csak hit kérdése, tudjuk, hogy a dolgozó osztályok helyzete csak így változhat meg. Nekünk ezt a stratégiai célt soha nem szabad feladnunk! Ha feladjuk, elfogadjuk a kapitalizmust! A csábítás pedig igen nagy. És nem csak a tőkések azon kísérleteire gondolok, hogy megvegyenek bennünket. Ennél sokkal nagyobb gond a tömegek nyomása, akik ezt a valami újat - mondjuk a szocializmust - ma szeretnék megélni. Mi nem csaphatjuk be az embereket!

Csillagórák

Imádom Stefan Zweig írásait. Tudod, ő volt az, aki a 20. század első felében megmutatta sajátos közép-európai világlátását a történelemről. Manapság egyik-másik írása nem igen jelenik meg. Szerinte az emberiség csillagórái közé tartozik Lenin visszatérése Oroszországba 1917 elején. Hát ugye, enyhén szólva ciki. De gondolj bele, milyen lenne az októberi forradalom Lenin nélkül! De nem ez a fontos, Zweig az emberiség egyik csillagórájának tekinti a Marseillaise megírását is. 1792. április 25., éjszaka, a szerző Claude Joseph Rouger de Lisle. Egy katona, egy tiszt, tulajdonképpen egy ismeretlen valaki. Zweig szerint „egyetlen éjszaka költője". A dal a forradalom dala lesz, mert a forradalomnak szüksége van rá. Rouger de Lisle nem csinál forradalmat. A forradalmi tömegek teszik halhatatlanná dalát. Ugye, érthető mindkét tanulság? Szükség lenne korunk Marseillaise-ére. De születhet-e forradalmi dal elégedetlen, forradalmi tömegek nélkül? S még valami: a francia nemzet nem lesz hálás a Marseillese szerzőjéhez. Szegényen hal meg. Évtizedek telnek el, amíg a francia haza elismeri. Nem tudom, hogy erről álmodott-e, de ma ott nyugodhat, ahol a forradalom szülte császár, Napóleon. S, ami talán még fontosabb: a haladó emberiség több mint kétszáz éve énekli.

Előre ország népe, harcra
Ma győzelem vár, hív hazánk!
Ellenünk tört a kény uralma,
Vérben áztatja zászlaját,
Vérben áztatja rút zászlaját.