Egy nap, amely nem rengette meg a világot
A „Bohócforradalom" nem rengette meg a világot. Sem a Kossuth tér, sem a Sándor-palota nem adta meg magát. Gyanítom, hogy a szervezők nem is várták. Kellett ez a rendezvény? Kellett! Lehet azon vitatkozni, hogy pont ez kellett-e, de abban semmiképpen sem kételkedhetünk, hogy nagyon sok rendezvényre van szükség. Nem elég bírálni a kormányt, nem elég szidni a kapitalizmust; a tiltakozást, az elégedetlenséget formába kell önteni.
Az utca a mi iskolánk, és persze az elégedetlen tömegek iskolája. Lehetett volna jobban szervezni? Igen, lehetett volna. Ennek a tüntetésnek nem volt világos célja, mondhatni, tüntetés volt a tüntetésért. A rendvédelmi dolgozók korábbi megmozdulásainak volt konkrét célja: rábírni a kormányt, hogy ne bántsa szerzett jogaikat, a nyugdíjkedvezményt. Mára már világos, hogy a szakszervezetek nem tudják teljes céljukat elérni, igaz, a kormány sem. A kormány kompromisz- szuma az, hogy a korai nyugdíjasok jöjjenek rendőrnek, katonának, megkapják a fizetésüket, akik pedig a gazdaságban helyezkednek el, megkapják nyugdíjukat is, 16 százalékos adólevonással. A kormány eddig hajlandó elmenni, innen tovább a szakszervezetek mindenféle atrocitásokra számíthatnak. A „Bohócforradalom" esetében nem volt ilyen cél. Ennek következtében kérdés volt az is, hogy kik állnak a rendezvény mellé. A tűzoltók, a katonák, a határőrök közül sokan ott voltak, és már ezért is érdemes volt elmennünk. Kiderült az is, hogy egyetlen parlamenti ellenzéki párt, egyetlen nagy szakszervezet vezetője sem jött el. Ott voltak a jobbikosok, és sokan mások, akik jobbról támadják a kormányt. A Munkáspárt - helyesen - egy szélesebb tüntetés keretében önálló sziget volt. Az emberek láttak bennünket, nyugtázták a jelenlétünket, belelapoztak anyagainkba. A média pedig kénytelen volt elismerni a tagadhatatlant: a Munkáspárt jelen van a politikában.
Lottó-házban lottó-lakást!
A hétfőt nagyon utálom, de egy jó pillanata van. Ilyenkor nézem meg a lottószelvényeimet. Szombat-vasárnap nem nézek híreket, nehogy elrontsák a kedvem. Két nap remény, két nap álmodozás. Persze, ezt is embere válogatja. Van, aki már a sorsolást is nézi a tévében, van, akinek sms-en jelzik az eredményt. Mennyi örömük lehet nekik? Egy perc alatt kiderül, hogy nem nyertek. Én legalább két napig gondolhattam a múlt héten, hogy enyém az ötös. Nagyon jó érzés, már átéled, hogy felvet a pénz, de még nincs a felelősség és gond, ami akkor jön, ha tényleg nyersz. Azt mondják, egyesek szinte beleőrülnek, mások nem csak szinte. Nos, hát ettől ezúttal sem kell félnem. Nem én nyertem. Szerintem nincs jól ezzel a lottóval. Miért kell egyeseket az őrület állapotába kergetni azzal, hogy milliárdokat nyernek? Miért egynek kell gazdagnak lenni, a többivel meg nem törődni? Miért ne lehetnének kisebbek a nyeremények, de többen a nyertesek? Miért ne lehetne tárgynyereményeket is kisorsolni azok között, akik nem nyertek a számokkal? Nem elég vonzó cél egy Lottó-lakás egy Lottó Házban? Vagy egy kocsi? Vagy ad abszurdum egy mosógép?
Terjesztjük a kapitalizmust
Nemzeti büszkeségtől dagadhatna keblem. A szomszédos országokban is tankolhatok a Mólnál, ott is mehetek az OTP-be. (Itt mondhatnék egy rímelő szót a reklámokból, de csak azért sem. Ilyen ocsmány nyelvi fordulatot évszázadok óta nem találtak ki.) Büszkén olvashatnám, hogy terjeszkedik a Danubius, a Richter, a CBA vagy éppenséggel a TriGránit. De nem vagyok büszke, s keblem se dagad. A német tőke megy Ausztriába, az osztrák tőke jön Magyarországra, a magyar tőke megy Romániába, Szlovákiába, a Balkánra. Az erősebb megy a gyengébbhez, a gyengébb lehetőségeit aknázza ki, magyarán a gyengébbet zsákmányolja ki. A magyar tőke magára talált. 2009 végén 1,8 milliárd euró magyar befektetés volt Szlovákiában, picivel kevesebb, 1,7 milliárd Horvátországban. További 1,5 milliárd Ukrajnában, Szerbiában, Romániában, és ezek a számok egyre nőnek. A tőke nem azért megy ezekbe az országokba, hogy a Duna-menti népek barátságát erősítse, azért meg főleg nem, hogy a külföldön élő magyarságot közelebb hozza a nemzethez. Ez a mese.
A magyar tőke azért megy külföldre, mert a nagy multik elvették előle a piacot idehaza, vagy egyszerűen azért, mert ott több a haszon. Miért örülnek ennek az EU-ban? Nos, azért, mert kis hazánk cégei nem egyszerűen pénzt exportálnak, hanem a tőkés viszonyokat is. Minden külföldön befektetetett magyar euró az ottani kapitalizmust erősíti. Persze, van ennek másik oldala is. Szlovákiában, Horvátországban, Magyarországon nem csak a benzinkút lesz közös a szlovák, horvát és magyar dolgozó számára, hanem az ellenség is. Közös ellenségünk pedig a tőke, amely öltözhet magyarnak, németnek, vagy akármilyennek, a lényege ugyanaz. A mi pénzünkből akar gazdagodni. És meg is teszi, mindaddig, amíg engedjük.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése