A Munkáspárt programja (elfogadta a 23. kongresszus 2011. május 14-én)

Kedves olvasó!

Rengeteg fontos dolog van a világban, s a Munkáspárt Új Programja bizonyára nem a legfontosabb. Bár ki tudja?

A társadalom ma sok mindenben tanácstalan. Kire, mire szavazzak a következő választásokon? Már mindenkit kipróbáltunk, de egyik sem az igazi, még a Fidesz sem. De akkor ki? Ugye, ismerős a dilemma? Nem kérek az egészből, hagyok csapot-papot, külföldre menekülök saját hazám elől. Ugye, erre is láttak már sok példát? Persze, nem mindenki menekülhet, mert ahhoz is pénz kell. De mindenki nem is akar elmenni, itt akar élni, itt vár választ arra, hogy hogyan tovább?

Nos, a Munkáspártnak van válasza, új válasza, s szerintünk jó válasza. Ezt tartalmazzák a következő oldalak. Nem a kádári időkre mutogatunk, hogy de szép is volt, de jó is volt. Az volt, de elmúlt. Nekünk a jövő közösségi társadalmát kell megcéloznunk. Valami újat, ami jobb, mint a régi szocializmus volt, s persze jobb, egészen más, mint amiben most élünk.

Eszmecserére, vitára, közös gondolkodásra hívjuk Önt, a Munkáspárt tagjait és barátait, de mindenki mást is, akit foglalkoztat jövőnk. Nem hordozzuk a zsebünkben a bölcsek kövét, szerintünk más sem. De sokat tudunk a dolgozó emberek világáról, hiszen magunk is abban élünk. Tudjuk, hogy mi a szegénység, a nyomor, a munkanélküliség. Sok elképzelésünk van arra, hogy miként lehetne világunkat átalakítani.

Kíváncsiak vagyunk: Ön mit gondol? Nyitottak vagyunk az Ön gondolatai, eszméi iránt! Nem mindenki akarja a tőkést, a tőkés rendszert megdönteni, de nagyon sok embernek van baja a kapitalizmussal. Kinek a kilakoltatással, kinek a nyugdíjkedvezmény megvonásával, kinek az afganisztáni háborúval, kinek az egyetemek értelmetlen összevonásával. Miért ne gondolkodhatnánk együtt? Miért ne mehetnénk együtt, miért ne küzdhetnénk együtt a tőke uralma, igazságtalansága, kizsákmányolása ellen? Külön-külön nem megy, de együtt talán igen!

Kérjük, írja meg gondolatait! Küldheti e-mailben (info@munkaspart.hu), de postán is (1082 Budapest, Baross utca 61.)

Ha személyesen megkeres bennünket a fenti címen, mindig talál itt valakit.

Ha velem akar személyesen beszélni, hívja közvetlen munkatársamat, Kovács Istvánt (06-70/602-1616) vagy Urbán Istvánnét (06-70/776-7161).

Mindig találunk időt a közös gondolkodásra. Várjuk! Várom!

Thürmer Gyula

Bevezető

1989. december 17-én sok ezer becsületes, egyszerű ember vállalta, hogy nemet mond a tőkés rendszerváltásra, kitart a közösségi társadalom, a szocializmus mellett. A nép Magyarországát féltették, amely évtizedeken át munkát, életet, kiszámítható jövőt biztosított munkásnak, értelmiséginek, parasztnak és alkalmazottnak egyaránt.

Vállalták, hogy folytatják mindazok küzdelmét, akik évszázadokon át azért éltek és haltak, hogy ne a pénz, ne a gazdagság döntsön, hanem a tudás, a munka, s minden ember azzá válhasson, amire vágyik. Vállalták, hogy munkájukkal reményt adnak a rendszerváltás várható veszteseinek. Vállalták, hogy szemben úsznak az árral, akadályozzák a tőkés rendszerváltást.

Dózsa György, Petőfi Sándor, Táncsics Mihály, Kossuth Lajos, Frankel Leó, a Tanácsköztársaság és a 20. századi magyar szocializmus hagyományain új párt született, a Munkáspárt.

A rendszerváltás két évtizede során más pártok eltűntek, a Munkáspárt viszont él és küzd. A pénz uralma ellen lázadó és harcolni akaró, dolgozó embereknek van kire támaszkodniuk. Küzdöttünk a privatizáció ellen, a kórházak eladása ellen. Harcoltunk a NATO háborús politikája és Magyarország NATO-tagsága ellen. Elmondtuk fenntartásainkat az Európai Unióhoz való csatlakozásunkkal szemben.

A világ változik. A tőkés világ új válságban van. Következményeit valamennyien látjuk. Egyre többen vagyunk, akik elveszítjük állásunkat. Egyre többünk lakását elárverezik, mert nem tudjuk fizetni a ránk erőszakolt hiteleket. A kapitalizmus beteg, és nem gyógyítható. Nem gyógyítható, mert a tőke önzése, kapzsisága, uralkodási vágya a kapitalizmus lényegét jelenti. A tőke mindent maga alá gyűr, az országokat, az embereket, a természetet. A tőke számára csak egy dolog a fontos: a haszon, a profit, a minél több pénz. Bármi áron!

A kapitalizmus ma az egész emberiséget veszélyezteti. A „pénzt minden áron” szemlélet mértéktelen és értelmetlen fogyasztásra ösztönzi az emberiséget. Felemészti a Föld véges nyersanyag- és energiakészleteit, megsemmisíti az élővilágot, a természetet. A tőke útján nem lehet a Földet és az emberiséget megmenteni.

A tőke, a kapitalizmus elleni harc ma egyenlő az emberiség túléléséért vívott küzdelemmel!

A dolgozó emberek Magyarországon még most sem értik, mi is a kapitalizmus. Annak ellenére nem értik, hogy a munkanélküliség, az áremelkedés milliókat taszít nyomorba. Még mindig illúziókban élnek, annak ellenére, hogy sem a tőkés rendszerváltás, sem az ország csatlakozása az Európai Unióhoz nem hozott jobb életet, sőt rosszabbul élünk, mint a rendszerváltás előtt. A Munkáspárt feladata, hogy felvilágosítsa a dolgozó embereket, és harcra szervezze őket.

A kapitalizmus nem hal el önmagától, sem a világban, sem Magyarországon. Harcolni kell ellene!

A tőkés rendszerben csak az a miénk, amit kiküzdünk magunknak.

A tőkés rendszerben is lehet változásokat elérni. Ehhez azonban korlátozni kell a tőkét. Ha küzdünk, a tőkét rákényszeríthetjük reformokra, engedményekre, a közérdek figyelembevételére. A tőke korlátozása a ma forradalma.

Ezt csak úgy érhetjük el, hogy népi hálózatot (népi-dolgozói szövetséget) teremtünk, amely a szolidaritás érdekében egyesíti a dolgozói rétegeket, a tőke ellen harcoló erőket. Olyan önkéntes szövetséget akarunk, amely a közös érdekek alapján összefogja a dolgozói társadalom legtudatosabb tagjait.

A tőkés rendszer lényege e változásokkal sem módosul. A kapitalizmus bajait csak a kapitalizmus felszámolásával, a közösségi társadalom megteremtésével lehet megoldani.

Magyarország kritikus helyzetben van. Új válaszok kellenek, és nekünk vannak ilyen válaszaink.

Új programot tárunk a magyar társadalom elé. Elmondjuk, mit gondolunk a múltról, mi volt jó és mi volt rossz. Elmondjuk, mit tudunk, és mit fogunk tenni a mai tőkés társadalom keretei között azért, hogy a dolgozó emberek ne szavazógépek legyenek, hanem egyre jobban beleszólhassanak saját életük eldöntésébe, legyen munkájuk, életük legyen elviselhetőbb.

Elmondjuk, hogy milyennek képzeljük a jövőt, az emberi szabadságot kiteljesítő közösségi társadalmat.

I. Mit adott a 20. századi szocializmus?

1. A 20. század a szocializmus első nagy kísérleteinek időszaka volt. A Szovjetunióban több mint hetven évig, a kelet-európai országokban mintegy negyven éven át szocialista rendszerek működtek. Történelmileg kevés volt ez az idő ahhoz, hogy kellően megközelítsék az ideális közösségi társadalmat. A tőkés rendszer évszázadok óta kísérletezik, országok egész során próbál ki újabb és újabb recepteket, mégis válságból válságba kerül.

A szocializmusnak, a közösségi társadalomnak nincs vége. Voltak és lesznek sikerek és kudarcok, egymást követik a forradalmi apály és dagály időszakai, de e folyamat történelmileg belátható időn belül elvezet a közösségi társadalom világméretű győzelméhez. Egyre nagyobb gazdagság egyre kevesebbek kezében, egyre nagyobb szegénység egyre több embernek, egyre növekvő lakosság és egyre pusztuló természeti környezet, egyre pusztítóbb haditechnika egyre kevesebbek kezében, egyre jobb technikai lehetőségek és egyre szűkülő demokrácia – ezek olyan ellentmondások, amelyek a tőkés rendszer lényegének tünetei, képtelen őket megoldani, mert képtelen az egyéni és csoport érdekeket a közjó érdekével összhangba hozni.

2. Az egykori szocialista országok népei, köztük mi magyarok is, szocializmust építettünk, és néhány évtized alatt jelentős sikereket értünk el.

A szocializmus – fennállásának első évtizedeitől fogva – munkát és megélhetést, létbiztonságot adott a szocialista országok lakosainak, azoknak a százmillióknak, akik sorsa korábban a nélkülözés, az éhezés és bizonytalanság volt. Ma milliók kerülnek az utcára, és a modern kapitalizmus nem tud értelmes munkát adni az embereknek.

A szocializmus megvalósította a nyolc óra munka, nyolc óra pihenés, nyolc óra szórakozás régi munkásmozgalmi követelését. Ma az EU-ban az átlagos hivatalos heti munkaidő 48 óra, de kiszolgáltatottságuk miatt sokan kénytelenek több állást vállalni. Magyarországon sokan dolgoznak napi 12-16 órát, beleértve a szombatot és a vasárnapot is, egyszerűen azért, mert nincs más választásuk, féltik a munkahelyüket.

A szocializmus biztosította a tanulás, a kulturális felemelkedés lehetőségét a korábbi rendszer elnyomott rétegei számára. A szegény ember gyereke tanulhatott, a tehetség számított, nem a vagyon. A gyermek, a család a társadalmi gondoskodás középpontjába került. Ma a tanulásban is egyre inkább az dönt, hogy kinek mennyi pénze van. A tudás újra a gazdagok monopóliumává válik.

A szocializmus mindenki számára hozzáférhetővé tette az egészségügyet. Nem volt olyan ember, akit azért ne kezeltek volna időben, mert nem volt pénze. Ma az egészségügy egyre több területét privatizálják, egyre többet kell fizetni, ha nem akar a beteg hónapokat, sőt éveket várni a kezelésre. Eközben az alapjogon járó ellátások színvonala egyre csökken.

A szocializmus először a történelemben nyugdíjat adott a társadalom legszélesebb rétegeinek, beleértve a parasztságot is. 55 éves kortól mehettek nyugdíjba a nők, 60 éves kortól a férfiak. Az állam biztosan garantálta a nyugdíjakat. Ma a nyugdíjkorhatár 65 év, és bizonytalan, hogy a következő nemzedékek valóban kapnak-e nyugdíjat.

A szocializmus viszonylag hosszú békés időszakokat biztosított, korlátok közé szorította a kapitalizmus agresszivitását. Európában több mint negyven éven át nem volt háború. Ahogy megszűnt a szocializmus, az USA és a NATO lerohanta Jugoszláviát. Magyarország a szocializmus évtizedei alatt egyetlen egyszer, 1968-ban vett részt külföldi katonai akcióban. Amióta Magyarország a NATO tagja, már háborúzott a Balkánon, Irakban, Afganisztánban, s még nincs vége.

A szocialista világrendszer léte nélkül a gyarmati országok csak később szabadultak volna fel, vagy talán ma is küzdenének a gyarmatosítók ellen. Ma az USA és tőkés szövetségesei büntetlenül hozhatnak létre újgyarmati bábállamokat Koszovóban, Bosznia-Hercegovinában, Afganisztánban és másutt.

A tőkés országok dolgozói számára segítség volt a szocializmus léte. Másként senki sem kényszeríthette volna a tőkés köröket azokra a szociális engedményekre, amelyeket a jóléti állam jelent. A szocialista világ példája nélkül nem lett volna „svéd csoda”, nem jött volna létre a „jóléti társadalom”. Ma, amikor ez a kényszer nem létezik, a tőke mindenütt megfosztja a dolgozókat a jóléti vívmányoktól. Növelik a munkaidőt, emelik a nyugdíjkorhatárt, elveszik a nyugdíjkedvezményeket, privatizálják a közszolgáltatást, csökkentik a szociális kiadásokat.

3. A szocializmus nem oldott meg mindent. Nem tudta leküzdeni a szocialista országok öröklött fejletlenségét, bár sokat ledolgozott belőle. Megszüntette a társadalmi termelés – egyéni kisajátítás ellentmondását. Társadalmasította a munkát, a végzett munkával mérve igazságossá tette az elosztást. A dolgozót azonban mint fogyasztót tette érdekeltté, és nem mint termelőt. A dolgozók többsége elidegenedett a tulajdontól, ezért nem érzett felelősséget a közösségi tulajdonért.

Igaz, sikerült sok ígéretes megoldást találni. Például a háztáji gazdaság és a termelőszövetkezet összekapcsolása a magyar mezőgazdaságban kiemelte a nyomorból és elmaradottságból a magyar falut, és irigylésre méltó élelmiszerellátást biztosított az egész országnak.

A szocializmus nem tudta megoldani a nemzetiségi problémákat, így a külföldi magyarság gondjait sem, de enyhítette őket. A szocializmusban az adott ország feladata volt a nemzetiségek jogainak biztosítása, kinek-kinek a saját szülőföldjén. A történelmi sebekről nem beszélt, ugyanakkor világossá tette, hogy magyar és román, magyar és szlovák nem akkor fog jobban élni, ha gyűlölik egymást, hanem akkor, ha mindenütt nő a gazdaság teljesítménye, emelkedik az életszínvonal.

A szocializmus nem tudott olyan politikai rendszert létrehozni, amely automatikusan kizárja a demokrácia mindenfajta megsértését, de ennek leglényegesebb feltételét megteremtette: a hatalom a nép kezében volt. A nép képviseleti úton vett részt az ország irányításában, és közvetlenül a munkahelyi irányításban, az üzemi demokrácia intézményein keresztül.

Nem sikerült azonban olyan hatalmi struktúrát kialakítani, ami biztosította volna a dolgozók közvetlen részvételét a hatalom gyakorlásában, és megakadályozta volna a kontraszelekciót, párt- és állami nomenklatúra kialakulását, amiből az új tőkésosztály lett.

A szocializmus bizonyította, hogy az emberért van, míg a kapitalizmus a tőkéért, a tőke gazdagodásáért. A szocializmus eddigi rövid létezése alatt nem számolhatta fel az évezredes emberi gyengeségeket, a történelmi szereplők hatalomvágyát, az alárendeltek szolgalelkűségét, nem akadályozta meg az erőszakot, nem zárta ki a személyes diktatúra lehetőségét.

A kapitalizmus ugyanebben az időszakban bizonyította, hogy – hiába a nagyobb történelmi múlt, hiába a demokrácia terén szerzett tapasztalat, hiába a több pénz és a gazdagság – nem tudja, és nem akarja megakadályozni a háborúkat, a néppusztítást, a fasizmust. Éppen azért nem, mert mindez a tőke lényegéből fakad. A szocializmust meg lehet szabadítani a lényegétől idegen rárakódásoktól, a kapitalizmus nem képes tartós öngyógyításra. Nekünk kell leváltanunk!

II. Miért szenvedett átmenetileg vereséget a szocializmus?

1. A szocializmus 1917-ben Oroszországban győzelemre jutott. 1945-ben Magyarországon és más kelet-európai országokban, majd 1949-ben Kínában ugyancsak győzött a szocialista forradalom.

A tőke az első pillanattól arra törekedett, hogy visszaszerezze elveszített pozícióit. Mi, magyarok jól emlékszünk, hogy 1919-ben Magyarországon vérbe fojtották a Tanácsköztársaságot, és egy negyedszázadra hatalomra juttatták Horthy Miklóst.

A tőke éppen azért, hogy végezzen a Szovjetunióval, a kommunistákkal, rászabadította a világra a fasizmust. Az európai nagytőke pénze és támogatása nélkül soha nem lett volna Mussolini és Hitler. A tőke nem törődött azzal, hogy a fasizmus háborúkhoz és tízmilliók pusztulásához vezetett. A tőke a fasizmus szellemét azóta sem zárta vissza maradéktalanul a palackba. Mindig akkor veszi elő, amikor szüksége van rá. A tőke pénze és támogatása nélkül nem lett volna Pinochet Chilében, nem lettek volna „fekete ezredesek” Görögországban, nem fenyegetőznének szélsőjobboldali, nacionalista és fasiszta elemek napjainkban.

A tőke a történelmi ellentámadás jegyében indította el a harmadik világháborút, azaz a hidegháborút (1946-1990). A tőkés erők első kísérletei a szocialista forradalmak megállítására kudarcot vallottak, sőt a szocializmus erői gyarapodtak. 1953-ban, a koreai háború végén Koreát ugyan sikerült két részre osztani, de nem sikerült a szocialista Koreát, a KNDK-t eltörölni a Föld felszínéről. A vietnami nép, a szocialista Vietnam történelmi győzelmet aratott a franciák felett 1954-ben, majd 1975-ben az USA felett. 1959-ben megszületett a szocialista Kuba, majd a szocialista Laosz.

1956-ban a szocializmus erői Magyarországon és Kelet-Európában megvédték a munkás-paraszt hatalmat. Ennek jelentőségén mit sem változtat az, hogy ez a Szovjetunió, a szovjet fegyveres erők segítségével történt. 1961-ben az amerikai tőkés erők a kubai szocializmust akarták megfojtani. Sikertelenül! Kuba – bár folyamatos amerikai blokád alatt – ma is él.

1968-ban a tőkés erők újabb vállalkozásba kezdtek a szocializmus megdöntésére. A cél a szocialista Csehszlovákia megdöntése, és ezen keresztül az egész szocialista világra kiterjedő láncreakció elindítása volt. Ezzel üzentek saját népeiknek is, a párizsi munkásságnak és ifjúságnak is, amely 1968-ban kis híján forradalmat robbantott ki. Világossá tették, hogy a tőke bármi áron megvédi a kapitalizmust. 1968-ban azonban ismételten sikerült megvédeni a szocializmust. Az imperializmus Európában – a következő mintegy két évtizedben – nem mert újabb ellenforradalmat kirobbantani.

2. Miért volt képes a szocializmus ebben az időszakban megvédeni önmagát?

2.1. Mindenekelőtt azért, mert a Szovjetunió, Kína és a többi szocialista ország megteremtette a katonai erőegyensúlyt. A szocializmus legyőzése katonai erővel a tőke számára olyan áldozatokkal járt volna, amelyet nem mert vállalni. A katonai erőegyensúly gazdasági hátterét a szocialista országok gazdasági sikerei, népeik önfeláldozó erőfeszítései jelentették.

2.2. Fontos szerepe volt annak, hogy ebben az időszakban a szocialista országok alapvetően egy irányba haladtak, egymást segítették és támogatták. A 60-as évekig a Szovjetunió és Kína álláspontja szinte azonos volt, szövetségesek és barátok voltak. Így az 1956-os magyarországi eseményeket a más területen meglévő különbségek ellenére azonosan ítélte meg a Szovjetunió, Kína, Jugoszlávia, ami elengedhetetlen feltétele volt az összehangolt fellépésnek.

2.3. Nagy jelentősége volt annak, hogy a nemzetközi munkásmozgalom pártjai a 60-as évek végéig alapvetően egységesen léptek fel. A kommunista pártok a Szovjetuniót és Kínát barátnak, a kapitalizmust pedig ellenségnek tekintették. Ezt jelezte a munkáspártok 1957-es és 1969-es moszkvai világtalálkozója is.

2.4. 1989-91 között azonban a tőkés erők megdöntötték a szocializmust Magyarországon és más kelet-európai országokban. Elérték a Szovjetunió feloszlatását. Ezzel megszüntették a szocialista országok integrációs szervezeteit, a Varsói Szerződést (1955-1991) és a KGST-t (1949-1991) is. Ázsiában és Latin-Amerikában nem tudták felszámolni a szocialista rendszereket, de politikai, gazdasági és katonai nyomással korlátozták mozgásterüket.

III. Miért sikerült a tőkének átmeneti győzelmet aratnia a szocializmus felett?

3.1. A tőkés országok elvileg új módszereket vetettek be, totális médiaháborút indítottak. A médiaháború ugyanazon célokat követte, mint minden más háború, így méretei és totális jellege alapján joggal nevezhető a negyedik világháborúnak.

3.2. Megszűnt a katonai erőegyensúly. A tőkés erőknek már nem volt félnivalójuk egy esetleges világméretű háború kirobbantásától, mert az erőviszonyok eltolódása miatt biztosak voltak saját győzelmükben.

A katonai erőegyensúly nem azért szűnt meg, mert a Szovjetunió és a szocialista világ nem bírta a fegyverkezési versenyt. Bírta volna tovább is, bár természetesen nehezebben, mint a nagyobb gazdasági háttérrel rendelkező USA.

Az erőegyensúly megszűnéséhez politikai okok vezettek. A Szovjetunió vezetésében a 60-as évektől kezdve fokozatosan kialakult az a nézet, hogy a szocialista forradalmak eredményesen folytatódnak, a gyarmati országok felszabadulnak, és ilyen helyzetben lehetőség van katonai téren, a fegyverkezésben engedményeket tenni a Nyugatnak. A szovjet vezetés elutasította a kínai vezetés véleményét, amely az imperializmus elleni határozott küzdelmet követelte. Ez volt a békés egymás mellett élés elvének téves és helytelen értelmezése.

A Szovjetunió leszerelte szárazföldi erőinek és haditengerészetének jelentős részét. A 60-as évek végétől pedig olyan fegyverzetkorlátozási és leszerelési megállapodások egész sorát kötötte az USAval, amelyek megbontották a nehezen létrejött katonai egyensúlyt, sőt sebezhetővé tették a Szovjetuniót. Nem a leszerelés volt a hiba, hanem az amerikaiaknak tett egyoldalú engedmények egész sora. A katonai erőegyensúly nélkül a szocialista világ minden más területen támadhatóvá vált, hiszen éppen ezzel az eszközzel gyakorolt legnagyobb hatást a kapitalista országokra.

3.3. Az 1989-91-es tőkés rendszerváltások kiváltó okai közé tartozik az is, hogy az imperialista erők koncentrált gazdasági, katonai, ideológiai, politikai támadást indítottak a szocialista világ ellen. A tőkés alapítványok, mint egykor a hittérítők, már jóval a gyarmatosítók előtt megjelentek a szocialista országokban, és előkészítették a szellemi ellenforradalmat. Fellazították a szocialista országok társadalmát. Az értelmiséggel, a politikai vezetők egy részével elhitették, hogy a szocializmus hibáira nincs más megoldás, mint a kapitalizmus bevezetése. Tanulva 1956 és 1968 tapasztalataiból, az embereket nem állították választás elé, nem kellett kapitalizmus és szocializmus közül választani, nem voltak barikádok, csak békés rendszerváltásnak nevezett ellenforradalmak.

3.4. Az okok között nem lehet hallgatni arról, hogy a 70-es években a kőolaj árának emelkedése miatt hatalmas pénzkészletek halmozódtak fel a tőkés világban. Ezt arra használták, hogy kölcsönök felvételére bírják rá a gondokkal küzdő szocialista országokat. A kedvező kölcsönökről hamarosan kiderült, hogy igazából arra valók, hogy politikai engedményeket zsaroljanak ki. Ma Magyarország sokkal többel tartozik a világnak, mint 1990-ben, mégsem akarják a jelenlegi rendszert megdönteni.

A szocialista rendszer idején felvett kölcsönöket a gazdaság fejlesztésére és az életszínvonal fenntartására fordították. A hitelek az állami vagyont gyarapították, gyárak, lakótelepek épültek. A rendszer tudatosan nem hárította át a lakosságra az energiaárak emelkedését, s a különbséget a hitelekből fedezte. Ez különbözik attól, ami 1990 óta történt. A tőkés rendszer ma azért vesz fel újabb hiteleket, hogy a régieket törlessze. Az állami vagyon privatizálásából fizeti az adósságot, az állami vagyon így eltűnik. Az adósság jelentős részét végül is az emberekkel fizetteti meg. Ez a különbség a rendszerek közötti különbségből adódik.

3.5. A tőkés ellenforradalmakat nem, vagy csak nagyon nehezen lehetett volna végrehajtani, ha az egyes szocialista országokban nem lettek volna belső okok is. A döntő belső okot abban kell keresni, hogy a szocialista országok vezetésében kialakult egy reformista-opportunista szárny, amely fokozatosan feladta a szocializmus pozícióit.

E folyamat már az SZKP 20. kongresszusával elindult. Sztálin bűnössé nyilvánítása döntően nem a szocializmus további fejlődését szolgálta, hanem Hruscsov, illetve az általa képviselt szocializmusfelfogás győzelmét. Sztálin jogos és helyes bírálatát arra használták, hogy életműve pozitív elemeit is elvessék, megfosszák a szocialista országok társadalmát a biztos történelmi tudattól. Nem véletlen, hogy a nemzetközi mozgalom számos pártja, a kínaiaktól kezdve a brazilokig sohasem azonosult a szovjet párt 1956-os határozataival.

Később a gorbacsovi peresztrojka, a glasznoszty, a korszerűsítés, az Európához való közeledés címén bevezették a többpártrendszert, engedélyezték, sőt támogatták a szocializmussal szemben fellépő pártok működését. A depolitizálás hamis jelszavával a hadsereget, a nemzetbiztonsági szerveket kivonták a párt és a nép ellenőrzése alól. A rendszerváltásokat a reformista-opportunista erők készítették elő és hajtották végre lényegében mindenütt. Ezek az erők tudatosan átlépték azt a határt, amikor már nem a szocializmus reformjáról, hanem a tőkés rendszer bevezetéséről beszélünk.

A 20. kongresszus után egyre inkább alábecsülték az osztályharc szükségességét. Figyelmen kívül hagyták, hogy a régi uralkodó osztályok képviselői és azok leszármazottai még éltek, a piacgazdasági elemek alkalmazása pedig a polgári erők újjászületését is elősegíti. A pártokat nem készítették fel a tényleges osztályharcra. Az osztályharc jelenlétét tagadták az MSZMP vezetői is 1986-89-ben, akik ellenfélnek, sőt partnernek tekintették a hatalom megszerzésére szervezkedő polgári ellenzéket. A következményeket valamennyien elszenvedjük.

A magyar és nemzetközi mozgalom tapasztalatai alapján kijelenthetjük, hogy az emberek meggyőzése és más politikai eszközök jelentik a leghatékonyabb eszközt. Nem azonosulhatunk az erőszak mértéktelen alkalmazásával, sem a sztálini korszak törvénytelenségeivel, sem a Rákosi-korszak bűneivel. Tudni kell azonban, hogy a tőke soha nem mondott le az erőszak alkalmazásáról. A kapitalizmus ellen küzdő erőket igyekeznek a jog, a média, a pénz eszközével elfojtani, de nem riadnak vissza a börtönök, a kivégzések, az államcsínyek, a terror, az erőszak alkalmazásától sem. A kizsákmányoltak osztályának, a munkásságnak mindig készen kell állnia arra, hogy megvédje önmagát.

3.6. Nem hallgatható el a kommunista erők felelőssége sem. A kormányzó kommunista pártok kommunista erői fokozatosan elszigetelődtek. Ennek oka az is, hogy vezetőik elszakadtak a néptől, nem érzékelték az emberek hangulatát. Ez tette lehetetlenné a tömegek mozgósítását Magyarországon 1989-ben, vagy Oroszországban 1991-ben. Az egykor a munkásosztályból verbuválódott vezetők elvesztették érzékenységüket a munkásság problémái iránt. Gyermekeik, a felnövekvő új nemzedékek technokratákká váltak, elveszítették a szocializmusba vetett hitet.

A tőkés kulturális és eszmei offenzíva ellensúlyozására nem volt hatékony szocialista kulturális és szellemi offenzíva. Hagyták, hogy a lakosság jelentős része a nyugati divat, a tőkés szellemi befolyások alá kerüljön. A közvéleményben nem tudatosult, hogy a nyugat-európai államok jóléti vívmányait jórészt a szocialista országok példája kényszerítette ki. A kommunista erők nem voltak képesek megszervezni a dolgozók tömeges ellenállását az ellenforradalom támadásával szemben.

3.7. Szerepe volt annak is, hogy a szocialista országok korábbi egysége megbomlott. A 60-as évektől a Szovjetunió és Kína között ellenséges viszony alakult ki. Az imperialista erők folyamatosan kijátszhatták a kínai kártyát a Szovjetunió ellen, az orosz kártyát Kína ellen. Jugoszlávia, Albánia, a KNDK végleg kívül maradt a szocialista országok együttműködési rendszerén, Románia pedig különutas politikát folytatott.

3.8. Nem elhanyagolható szerepet játszott az is, hogy a nemzetközi munkásmozgalom korábbi egysége megszűnt. Az 1960-as évektől az SZKP és a Kínai KP teljes mértékben eltávolodott egymástól, és ez megosztotta a mozgalmat. A gorbacsovi vezetés nem kereste a kibékülés és a fenyegető ellenforradalom elleni közös fellépés lehetőségét, sőt 1989-ben a kínaiakra akarták erőltetni saját peresztrojka-koncepciójukat. Az SZKP a szovjet politikai gondolkodás tételeit dogmaként igyekezett elfogadtatni a nemzetközi mozgalommal, és ez jelentős mértékben sikerült is. A nemzeti sajátosságokra épülő szocializmus elfogadhatatlan volt az SZKP számára. Ez kizárta azt is, hogy a kínai, vietnami, jugoszláv és más nemzeti koncepciók egymást gazdagítsák.

Ez az időszak együtt járt a nyugat-európai kommunista pártok társadalmi bázisának átalakulásával, az értelmiségi befolyás növekedésével, a tényleges munkástömegek arányának csökkenésével. Európában kialakultak az eurókommunista pártok, amelyek elutasították a Nagy Október forradalmasító hatását, a szocialista országok tapasztalatait, abszolutizálták a nyugat-európai országok sajátosságait, és revízió alá vették az alapvető marxista tételeket. Ezek a nézetek mind a mai napig károsan hatnak az európai kommunista mozgalomra, akadályozzák a munkásság harcát, azt az illúziót keltik, hogy a polgári demokratikus rendszerbe való integrálódás útján el lehet jutni a szocializmusba, azaz egy szép napon polgári demokratikus választások útján be lehet vezetni a szocializmust.

IV. A magyarországi szocializmus történelmi tanulságai

4.1. Magyarországon a közösségi társadalom sajátos módon jött létre. Európa háború utáni rendjét a győztes hatalmak megállapodásai, köztük az 1945. évi jaltai megállapodás szabályozta. A szocialista Szovjetunió a nemzetközi jog adta lehetőséget felhasználva elősegítette, hogy Kelet-Európa népei megszabaduljanak a feudalizmus maradványaitól és a tőkés kizsákmányolástól.

1945-48 között Kelet-Európában - köztük Magyarországon - győzött a szocialista forradalom. Új szocialista országok születtek.

A magyar munkásság is megharcolta a maga forradalmát. 1945-48 között jelentős nemzeti feladatokat teljesített: földhöz juttatta a parasztságot, választójogot adott a széles tömegeknek, létrehozta a népi-demokratikus államot. Példát mutatott abból, hogy a nemzet felemelkedése érdekében lehetséges a különböző ideológiájú pártok együttműködése.

A magyar munkásság a szocialista forradalmat ennek ellenére szinte ajándékba kapta a történelemtől. Sem Magyarországon, sem Közép-Európa más országaiban a szocializmus kivívása nem kapcsolódott össze olyan közös nemzeti feladatokkal, mint a gyarmati sors megszüntetése, az állami függetlenség kivívása.

A könnyen kapott szocializmust könnyedén is adták fel negyven évvel később.

4.2. Magyarország a fejletlen országok közé tartozott 1945-ben. Magyarország lemaradása a nyugat-európai országokhoz képest nem a szocializmussal kezdődött, hanem történelmi fejlődésének következménye. Elég a tatárjárásra, a török hódoltságra, az osztrák uralomra gondolni. Magyarországon a kapitalizmus is később alakult ki, mint Nyugat-Európában. A szocializmus nem növelte a lemaradást, hanem ellenkezőleg, csökkentette.

4.3. 1948-49-ben a kommunista párt szövetségeseivel együtt többségbe kerül a hatalomban, a szocializmus békés úton győzelemre jut. A gazdaság terén felszámolják a tőkés magántulajdon többségét, a gazdaság, a tulajdon zöme közösségi tulajdonba kerül. Ennek Magyarországon két formája alakul ki: az állami és a szövetkezeti tulajdon. Kulturális téren elindul a tömegek bevonása az oktatásba, szegények milliói jutnak iskolai végzettséghez, sőt egyetemi diplomához. A külpolitika terén is irányváltást hajtanak végre. Magyarország szövetségese nem a tőkés Nyugat, hanem a szocialista Kelet, mindenekelőtt a Szovjetunió. 1949-ben létrejön a gazdasági integrációs szervezet, a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa (KGST), 1955-ben pedig a katonai szervezet, a Varsói Szerződés. Mindez együttvéve jelenti, hogy Magyarország a szocializmus útjára tért. 1990-ben ennek fordítottja történik, visszatérítve Magyarországot a kapitalizmus útjára.

4.4. Az ötvenes évek kommunista pártja a Magyar Dolgozók Pártja. A Magyar Dolgozók Pártja 1948. júniusában jön létre. Politikailag ez azt jelenti, hogy a Kommunista Párt és a Szociáldemokrata Párt balszárnya egyesül a hatalom megtartására és gyakorlására. Szervezetileg azt jelenti, hogy a kommunista szervezetek magukba olvasztják a szociáldemokratákat. Mint tudjuk, 1919-ben, a Tanácsköztársaság idején pont a fordítottja történik. Miért kötnek kompromisszumot a kommunisták és a szociáldemokraták, illetve azok balszárnya? Nos, azért, mert tudják,  hogy a baloldali szavazótábort csak így tudják egyesíteni, ez pedig feltétele a polgári pártok legyőzésének. Bíznak-e egymásban? Nyilvánvalóan nem. A kommunisták tudják, hogy 1919-ben a szociáldemokraták árulták el a Tanácsköztársaságot. Nem feledkeznek meg arról sem, hogy 1919. augusztusában a Peidl Gyula vezette szociáldemokrata kormány néhány nap alatt megsemmisíti a Tanácsköztársaság valamennyi intézkedését. Nehezen élték meg azt is, hogy a Bethlen-Peyer paktum nyomán a szocdemek a parlamentben voltak, a kommunisták pedig a börtönben.

A szocdemek fenntartással kezelik, hogy a kommunisták meghatározó emberei a Szovjetunióból jöttek. Idegen nekik a kommunisták belső zártsága. A magyarországi szociáldemokráciában nagy hagyománya van a munkásotthonoknak, vitakluboknak és más kötetlen formáknak. Idegen Sztálin, és persze Rákosi személyének dicsőítése is, ilyesmi náluk nincs. Nyilván van félelem is bennük, mert tudják, hogy a kommunisták – a szó jó és rossz értelmében – nagyon következetesen küzdenek céljaik eléréséért.

1948-ban hibáznak elődeink, amikor egyesítik a két pártot. Soha nem tudják egymást teljesen elfogadni. A kommunista vezetés is idegen testként kezeli a szocdemeket. Az 50-es években sokan közülük börtönbe kerülnek. 1957 után már ilyen veszély nincs, de a kádári MSZMP csak nagyon korlátozottan engedi őket funkciókhoz. De ami ennél fontosabb: a két mozgalom egyszerű hívei soha sem veszik át egymás értékeit.

Mai szemmel nézve úgy tűnik, helyesebb lett volna, ha a két párt koalícióra lép egymással. Ha a szocializmus politikai rendszerén belül kialakítanak olyan váltógazdaságot, mint ami a kapitalizmusban van.

4.5. Az MDP történelmi érdeme, hogy jól vagy rosszul, de elindítja Magyarországon a szocializmust. A szocializmus a társadalom többségének többet ad, mint a megelőző rendszerek. A szocialista építésben nincs a magyar kommunistáknak tapasztalatuk, ezért kézenfekvő, hogy átveszik a gyakorlatban már létező szovjet megoldásokat. A moszkvai tervezőasztalon született, és a szovjet sajátosságokhoz igazodó megoldások a magyar valóságba nem mindig illettek bele. A szovjet példa egyszerű átvétele, a helyi sajátosságok figyelmen kívül hagyása hiba volt.

Az ötvenes években a szocializmus építésében számos torzulás következik be. Először is, működtek ugyan a kollektív vezetés intézményei, de az alapvető döntéseket négy ember, Rákosi, Gerő, Farkas és Révai hozták. Ennek középpontjában a főtitkár, Rákosi állt. Rákosi számos kérdésben személyesen döntött. Másodszor, a pártvezetés, személyesen Rákosi átvette a kormány, az állami szervek funkcióit. Harmadszor, a vezetés fokozatosan elszakadt a tömegektől, aminek következtében számos rossz döntést hoztak.

Sok oka van annak, hogy ilyen helyzet jöhet létre 1948-56 között. Nem vitatható, hogy szükség van a hatalom bizonyos koncentrálására, hiszen, sose feledjük, ez a hidegháború, a nemzetközi és a hazai osztályharc legkeményebb időszaka. Másrészt, Rákosi és vezetőtársai előszeretettel másolják azt, amit láttak a Szovjetunióban. A felelősséget nem lehet a szovjetekre kenni, de tény, hogy akkor csak ez a tapasztalat állt rendelkezésre. Harmadrészt, és ez nagyon fontos: ekkoriban még túl fiatalok a szocializmus politikai intézményei. Három-négy év után nem lehet elvárni, hogy egy elvileg is új gépezet jól működjön. Mindebből következik két dolog: a személyi kultusz, a politikai intézmények torzulása nem a szocializmus, mint rendszer következménye. Másrészt, ami megtörtént a szocializmus kezdeti szakaszában, az – éppen a tapasztalatok birtokában – elkerülhető a jövőben, egy új szocialista társadalom megteremtésekor.

Az ötvenes évek törvénysértéseire, a Rajk-perre, és más koncepciós perekre nincs mentség. Az 50-es évek törvénysértései nem a szocialista rendszerből következtek. Rákosi és vezetőtársainak diktatórikus vezetése sem a rendszer következménye, hanem az ő személyes hibájuk. Az azonban igaz, hogy az 50-es években még nem alakult ki olyan rendszer, amely automatikusan leleplezi az egyéni hibákat és bűnöket.

4.6. Az MDP Központi Vezetősége 1953. júniusában feltárja a szocialista építés torzulásait, de a helyes elemzést nem követik helyes lépések. Sztálin halála után Nagy Imre miniszterelnöksége alatt megkezdődik a kihátrálás a szocializmusból. Nagy Imre leváltása nem hozza meg a kívánt eredményt, mivel Rákosi irányításával a szocializmus helyreállítása címén a korábbi, helytelennek bizonyult módszerek kerülnek ismét előtérbe. Ez vezet el ahhoz, hogy az ötvenes évek közepére válság alakul ki. A létszámában túlságosan nagyra növekedett MDP elveszíti élcsapat jellegét, nem képes ellátni a társadalom vezetését, választ adni az emberek elégedetlenségére.

4.7. Ezt a helyzetet használja ki a nemzetközi imperializmus és a magyarországi tőkés erők, és tesznek kísérletet 1956-ban a szocializmus megdöntésére. Az 1956-os események népi elégedetlenséggel kezdődnek. Az emberek jogosan tiltakoznak a demokrácia korlátozása, a nehéz életviszonyok, a hatalom önkényeskedései miatt. A népi elégedetlenség azonban hamarosan tőkés ellenforradalommá növi ki magát.

Az MDP történelmi hibája, hogy felrúgja saját maga szabályait, megsérti a szocializmus eszméit, s ezért végül képtelen lesz megvédeni a szocializmust. 1956 eseményei elsodorják. Helyébe lép az MSZMP.

4.8. Az MSZMP vezetésében folyamatosan két irányzat van jelen: egy forradalmi, marxista irányzat és egy kispolgári-szociáldemokrata-liberális. A liberálisok jelenléte magyar sajátosság.

A forradalmi-marxista irányzat Kádár János vezetésével vállalta 1956-ban az osztályharcot, helyreállította a szocializmust. Az MSZMP a 60-as évektől átformálta a falut, az egyéni parasztság szövetkezetekbe tömörült. Nagy ipari üzemek egész sora született, erős munkásbázissal.

A kispolgári-szociáldemokrata-liberális irányzat – felismerve a nemzetközi és a hazai erőviszonyokat – 1956-57-ben kiegyezett a forradalmi-marxista szárnnyal. Az 1960-as évektől azonban fokozatosan felerősödött a kispolgári-szociáldemokrataliberális szárny. Ők voltak a gazdasági reformok fő hangadói. A szocializmus tényleges gazdasági problémái megoldásának szükségességét arra használták, hogy egyre nagyobb mértékben vegyék át a tőkés gazdaság elemeit. Lenin tételét az „új gazdaságpolitikáról”, azaz a tőkés módszerek alkalmazásáról abszolutizálták. Tudatosan elfelejtik, hogy a szocializmus alaptörvénye nem a piachoz kapcsolódik, lényege nem a pénz. A szocializmus lényege a maximális profit helyett a társadalom anyagi és kulturális szükségleteinek maximális kielégítése.

Az MSZMP vezetése kommunista részének ébersége fokozatosan csökken. Az 1968-as reformok nemzetközi elismerése, a valódi gazdasági eredmények késlekedése ellenére azt a hitet erősítik, hogy a magyar út helyes. A tőkés világ pozitív reagálása megtéveszti a pártvezetés többségét. Megfeledkeznek arról az alapvető tényről, hogy a tőkés világ nem azért támogat bármit is egy szocialista országban, legyen az a magyarországi gazdasági reform, hogy erősödjék a szocializmus, hanem azért, hogy fokozatosan fellazítsák a szocializmust, és előkészítsék a talajt a közösségi társadalom megdöntésére, a kapitalizmus bevezetésére.

A 70-es években történnek lépések, mindenekelőtt az 1972-es KB-határozattal arra, hogy a vezetés felmérje a gazdasági reform valóságos hatásait, és egyúttal arra is, hogy az életszínvonal terén is jelentősen felzárkózó parasztság mellett az 50 nagyüzem dolgozói, és általában a munkásosztály is nyertese legyen a reformnak. A pártvezetésre azonban egyre nagyobb hatást gyakorol a liberális gazdasági ideológiát valló és polgári életvitelű értelmiség. Ezért válik erősebbé a „a reform folytatása” mellett kiálló másik szárny befolyása.

4.9. Az MSZMP vezetésének kommunista része a 70-es évektől véglegesnek és visszafordíthatatlannak tekinti a szocializmust Magyarországon. Uralkodóvá válik az a nézet, hogy a belső ellenzéki erők nem jelentek életveszélyt a szocializmusra, velük szemben nincs szükség osztályharcra. Jellemző, hogy a pártvezetésben nem az adminisztratív terület foglalkozik velük, hanem a liberális ellenőrzés alatt álló kulturális osztály.

A párt- és állami vezetők egy része kispolgári életmódot vesz fel, hatalmát vagyonszerzésre használja, sokan közülük pökhendi kiskirályokká válnak. A vezetés egy része gondolkodásában, életvitelében elszakad a tömegektől, félredobja a párt és a munkásmozgalom értékeit.

A pártvezetés elhanyagolja a párttagság, és általában a dolgozó osztályok osztályharcos nevelését. Az a helyes döntés, hogy a munkásoknak telkeket osztogatnak, kocsihoz juttatják őket, a visszájára fordul. A munkásosztály fokozatosan kispolgárosodik. Nem sikerül megértetni a dolgozókkal, hogy mindezt azért kapják, mert munkáshatalom, szocializmus van.

4.10. Az MSZMP vezetése súlyos hibát követ el, amikor engedi, hogy Magyarország az 1970-es évektől egyre nagyobb mértékben nyugati kölcsönöket vegyen fel. A 70-es években az olajárak növekedése miatt hatalmas szabad pénzek halmozódnak fel nyugaton. A tőkés erők keresik e pénzek felhasználásának lehetőségét. A pártvezetés szociáldemokrata-kispolgári része – összefogva a liberális közgazdász és más értelmiségi körökkel – meggyőzik a pártvezetést, személyesen Kádár Jánost, hogy a hitelfelvételnek nincsenek veszélyei. A valóságban Magyarország egyre inkább alkalmazkodik a nyugati tőkés erők elvárásaihoz, és megkezdődik a tőkés gazdaság elemeinek egyre nagyobb mértékű átvétele. A különböző rejtett vállalkozási formák engedélyezésével, a kétszintű bankrendszer bevezetésével, a társadalombiztosítási rendszer átalakítását megalapozó lépésekkel megkezdődik a kihátrálás a szocializmusból.

4.11. A Kádár János vezette MSZMP nem képes a belső megújulásra. A munkásmozgalom első nemzedékei, amelyek átélték a szocializmusért vívott harc tapasztalatait, kiszorulnak a vezetésből. Helyükre új nemzedékek lépnek, amelyeknek nincsenek osztályharcos tapasztalataik. A pártvezetés fokozatosan elszakad a tömegektől. Megszületnek a pragmatikus vezetők, akik később szerepet vállalnak a rendszerváltásban, majd később MSZP-s vezetőkként okoznak felbecsülhetetlen károkat az országnak, a baloldalnak.

V. Mi történt 1989-90-ben?

5.1. 1989-90-ben megváltozott a társadalmi rendszer, a közösségi társadalomból átléptünk a tőke, a pénz társadalmába, a kapitalizmusba. Nem volt háború, nem dörögtek a fegyverek. Csak azt vettük észre, hogy egyik nap országunk neve még Népköztársaság, a következő napon már Köztársaság. Egyik héten még állami üzemekbe mentünk dolgozni, a következő héten már privatizált kft volt a munkahelyünk.

Ugyanabban az országban éltünk, de nem egyformán éltük meg a tőkés rendszerváltást. A rendszerváltó értelmiség, a magyar és külföldi tőkések számára „dicsőséges forradalom” volt, úgymond „visszatérés Európába”.

A dolgozó emberek számára a rendszerváltás a biztos munkahely, a kiszámítható jövő, az ingyenes egészségügy és oktatás, és a szocializmus más értékeinek elvesztését jelentette. Még akkor is, ha ezt sokan nem ismerték fel, s abban reménykedtek, hogy a régiből megmarad minden, ami jó volt, és hozzájön az, ami az újban jónak tűnt.

5.2. A tőkés rendszerváltás politikai téren szétzúzta a szocializmus politikai rendszerét. Korábban minden hatalom a dolgozó népé volt. A dolgozó emberek képviselői döntöttek a parlamentben, az önkormányzatokban. Ma a tőkések, a gazdagok képviselői, hivatásos politikusok vannak ott, és döntenek a mi sorsunkról is. A tőkés rendszerváltás felszámolta a szocializmus gazdasági alapjait, és létrehozta a tőkés rendszer gazdaságát. Korábban az üzemek, a vállalatok a közösség, az állam, a szövetkezetek tulajdonában voltak. Ma a gazdaság zöme a magántőke tulajdona. Korábban nem voltak külföldi cégek Magyarországon, ma a bankok, az ipari üzemek nagy része külföldiek kezében van, és ők viszik el a hasznot.

A rendszerváltás nem volt forradalom. A forradalom lényege éppen az, hogy egy régi, elavult társadalmi rendszer helyébe egy újat, egy jobbat hoz. 1989-90 nem vitte előre az országot, hanem súlyos károkat okozott. Az ország élete más irányt vett, de nem jobbat. A rendszerváltók a szocializmus megdöntésére és a kapitalizmus bevezetésére 1989-90-ben ravasz taktikát alkalmaztak, a békés rendszerváltás taktikáját. Senki sem mondta azt, hogy kapitalizmus lesz, mindenki csak Európáról, demokráciáról, jólétről, szociális piacgazdaságról beszélt. Az emberek nagy része elhitte.

VI. Kik csinálták a tőkés rendszerváltást?

6.1. A rendszerváltást nem lehetett volna békésen végrehajtani, ha erős kommunista párt vezeti 1989-90-ben az országot. Az MSZMP azonban erre az időre megroppant, elvesztette világos marxista-leninista jellegét. A pártvezetés forradalmi-marxista erői fokozatosan adták fel állásaikat, és hátráltak ki a szocializmusból.

A pártvezetés teret engedett a reformköri mozgalomnak, amely nyílt célja a párt szétverése volt. A KISZ-t és a szakszervezeteket leválasztották a párt oldaláról, sőt szembeállították vele. Meghirdették és végrehajtották a Magyar Néphadsereg depolitizálását, azaz „politikától való mentesítését”. Az állambiztonsági szerveket kitették a polgári ellenzék folyamatos támadásainak. A Munkásőrséget leszerelték. 1989 végére a munkás-paraszt hatalom védtelen maradt.

A vezetés kispolgári-szociáldemokrata-liberális irányzata pedig egyre erőteljesebb támadásba lendült. Végül kiegyezett a nemzetközi nagytőke képviselőivel és a hazai polgári ellenzékkel. A kiegyezés azt jelentette, hogy az MSZMP békésen átadta a hatalmat, a rendszerváltásban résztvevő egykori MSZMP-s káderek pedig beilleszkedhettek a kapitalizmusba.

A párttitkár, az igazgató privatizálta a gyárat, tőkés lett. A tőkés bank hitelezte a privatizációt. A tőkés elzavarta a dolgozókat, eladta a gyárak eszközeit, ezzel felhalmozta eredeti tőkéjét, a vagyonát, részvényeit.

6.2. A rendszerváltás másik lényeges szereplője a Szovjetunió vezetése. Gorbacsov a peresztrojka koncepciójával eltérítette a Szovjetuniót a szocializmus útjáról. A szovjet vezetés kiegyezett a Nyugattal, belement a második világháborút követő rendszer felszámolásába. Nem támasztott akadályt Németország tőkés egyesítése, és a kelet-európai szocialista rendszerek feladása ellen.

6.3. A tőkés rendszerváltást előmozdító erők közé tartoztak azok, akik nem elégedtek meg a szocialista társadalom által kínált élettel. Mit is jelentett a szocializmusban élni? Mindenki dolgozhatott. A fizetések nem voltak túl magasak, de az árak sem. A fizetésből tisztességgel meg lehetett élni, lehetett családot alapítani, gyereket nevelni, takarékoskodni. Nem voltak kiugróan nagy jövedelmek. Az igazgató fizetése legfeljebb négy-ötszöröse volt annak, amit a vállalati gépkocsivezető keresett. A magasan képzett szakmunkás pedig esetenként az országos átlag többszörösét is megkereste. Senki sem gazdagodhatott meg, a pénzből nem lett tőke, nem lehetett mások kizsákmányolására használni. De senki sem lehetett végtelenül szegény sem, mert a társadalom segített rajta.

Az értelmiség egy részét nem elégítette ki ez az élet. Többre és többre vágytak, olyan gazdagodásra, ami a szocializmus viszonyai között lehetetlen. Szűk volt nekik a szocialista Magyarország. Világpolgárként akartak élni, idillikus szabadságeszméket hirdettek. A 70-es évektől utaztak, hívták őket nyugati barátaik. Tudták, hogy vágyaik beteljesüléséhez meg kell dönteni a szocializmust, és tőkés rendszert hozni helyébe.

A külföldi tőkések először megvették az értelmiség egy részét a nyugati egyetemeken való tanulás, tanulmányutak lehetőségével, ezzel a tőke szolgálatába állították a magyar értelmiség egyre növekvő részét, egyúttal a tőkés rendszerkritikát kiiktatták. Elhitették velük, hogy majd az értelmiség fogja az országot irányítani. Nem ez következett be. A rendszerváltással az értelmiség zömét kiszorították a hatalomból, megalázták, az anyagi korlátozásokkal, az oktatás, a kultúra leépítésével sokukat megfosztották értelmiségi létüktől.

Szerepük volt a második világháború előtti polgári és alkalmazotti családok itt maradt tagjainak és utódaiknak. Számos volt állami tisztviselő, katonatiszt, csendőr maradt Magyarországon. Ők a múltból hozták sérelmeiket. 1945 után államosították a családjuk gyárát, üzletét, felosztották a földjüket, vagy egyéb sérelmeket szenvedtek. Beleolvadtak a szocializmus rendszerébe, volt, aki nagy karriert is csinált, de soha nem békéltek meg azzal, hogy a gyár, az üzlet nem az övéké, hanem a népé, az államé. Az évek során ezekből a társadalmi rétegekből kialakult a polgári ellenzék. Ma hősként hirdetik önmagukat, a rendszerváltás végrehajtóiként, valójában a főszereplők nem is ők voltak.

6.4. A magyarországi rendszerváltásban meghatározó szerepe volt a nemzetközi tőkének, az Egyesült Államoknak, Németországnak. A 70-es évektől fokozatosan fellazították a szocialista társadalmat, mindenekelőtt az értelmiségi köröket. A nyugati alapítványok útján jelentős szerepre tettek szert a közhangulat, a politikai gondolkodás formálásában. Fokozatosan megtalálták és kiképezték a rendszerváltáshoz szükséges személyeket és politikai erőket. A Nyugat a hálózatok felhasználásával tőkés pártokat hozott létre, az MDF-et, az SZDSZ-t, az MSZP-t, de a Fideszt, majd később a Jobbikot és az LMP-t is. 1988-90-ben közvetítő szerepet játszottak az ellenzék és a hatalom azon része között, amely kész volt a hatalom átadására.

VII. A mai kapitalizmus

A kapitalizmus, a tőkés rendszer lényege születése óta ugyanaz. A kapitalizmus lényege a tőke, amely nem az emberek számára hasznos dolgokat akar termelni, hanem csak pénzt, profitot. A tőke mindig többet akar, átlépi az országhatárokat, pusztítja a természetet. A mai kapitalizmus több mindenben különbözik korábbi fejlődési szakaszaitól.

7.1. Mára meghatározóvá vált a pénztőke. A kapitalizmus megszülte a pénztőkét, amely lerombolta a határokat, és megszámolhatatlan mennyiségű pénzzel árasztotta el a világot, anélkül, hogy mögötte kézzel fogható valóság, termelés állna. A spekulatív tőke erősebb a kormányoknál, sajátos rákbetegségként rombolja a tőkés rendszert.

7.2. A multinacionális vállalatok eluralták a világot, szétzilálták a nemzeti intézményeket, az EU szintjén, sőt világméretekben is közös stratégiával zsákmányolják ki a dolgozókat. A világ 37 legnagyobb multinacionális vállalata ellenőrzi a világ kereskedelmének 75 százalékát. A multinacionális vállalatok látszólag munkahelyeket teremtenek, gyarapítják a társadalmat - a valóságban milliók munkahelyét és életét teszik tönkre. A multinacionális vállalatok a munkásság, a dolgozók fő ellenségei közé tartoznak.

7.3. A multinacionális vállalatok és a spekulatív tőke uralmára épülő kapitalizmus ideológiája a neoliberalizmus, amely abszolutizálja a piac, a verseny szabadságát, tagadja az állam szerepét a gazdaságban. A neoliberalizmus a piacnak rendeli alá a közszolgáltatásokat, az oktatást, a kultúrát. A neoliberalizmus komoly károkat okozott a tőkés országok dolgozóinak, a fejlődő országok lakosainak.

7.4. Az Egyesült Államok a globalizációra és az informatika vívmányaira támaszkodva könyörtelenül maga alá akarja rendelni az egész világot. Teljesen fel akarja számolni a kommunista mozgalmat, végleg a saját vazallusai közé akarja sorolni Oroszországot és Kínát, civilizációs háborút vívva általánossá kívánja tenni a keresztény-zsidó civilizációt. A terrorizmus elleni háború ürügyén fellép minden és mindenki ellen, ami, és aki a legkisebb mértékben is eltér az USA által elvárt magatartástól. Viszonylagos gazdasági gyengülését agresszivitással igyekszik ellensúlyozni. Az Egyesült Államok ma a legfőbb rossz, a jelenlegi világ legagresszívebb és legveszélyesebb ereje.

7.5. A 2000-es évek elejétől súlyos válság rázta meg a tőkés világ vezető hatalmait. Ez a válság nem csak egy a kapitalizmus ciklikus, ismétlődő válságaiból. Ez a válság a tőkés rendszer belső lényegéből fakad, így leküzdhetetlen. Ez látható abból, hogy a válság tömeges és irracionálisan nagy pusztítást végzett, óriási mértékben zártak be gyárakat, általánosan csökkentették a béreket, drasztikusan romlottak a dolgozók életviszonyai.

A vezető tőkés országok saját válságuk leküzdését a gyengébb tőkés államokkal akarják megfizettetni. Ez egyrészt növeli a tőkés országok belső ellentéteit, másrészt súlyos társadalmi konfliktusokat idéz elő a kevésbé fejlett országokban.

7.6. A tőke mindenütt arra törekszik, hogy a válság miatt még inkább csökkentse költségeit. Ezért felszámolják a „jóléti állam” intézményeit, privatizálják az oktatást, az egészségügyet, csökkentik a nyugdíjakat, növelik a munkaidőt. A hazai termelést megszüntetik, és a fejlődő országokba helyezik át. A hazai munkaerő ellenállásának letörésére egyre több külföldi munkaerőt importálnak. A tőkés országokban állandósult a nagyarányú munkanélküliség, a teljes foglalkoztatás jelszava nem több mint propaganda. Az Európai Unióban 23 millió munkanélküli van, közülük 15 millió a fejlettnek számító euró-zóna országaiban. A dolgozók ellenállását illegálisnak nyilvánítják, és minden eszközzel leverik. Ezek a lépések egyre növekvő elégedetlenséget váltanak ki a tőkés országok dolgozóiban.

7.7. A világ vezető tőkés országai soha nem látott méretekben hangolják össze politikájukat, így keresve megoldást a tőkés rendszer válságára. Óriási válságalapokat hoznak létre a dolgozó emberek pénzéből, amelyeket a bankok és nagyvállalatok között osztanak szét. Az IMF és az Európai Unió politikája aláássa a nemzetek szuverenitását, súlyosan károsítja a dolgozók érdekeit. A kizsákmányolás kikerült a nemzeti keretekből, a nagytőke közösen zsákmányolja ki a dolgozókat.

7.8. Az Európai Unió elveszítette belső erkölcsi értékeit, korábbi mozgatórugóit, a versenyképességet, az innováció képességét, a magasan képzett munkaerő-tartalékokat. Nem tudja kezelni a cigányproblémát, a migrációt, a szélsőjobboldali jelenséget, az antiszemitizmust, az idegenellenességet. Az EU már nem rendelkezik eddigi fejlődése mozgatórugóival, és egyre inkább alul marad a világ egyik meghatározó hatalmává váló Kínai Népköztársasággal szemben.

Válságba került az euró, a közös valuta, s bizonytalan a jövője. Sokan éppen Kína beavatkozásától várják megmentését.

7.9. A gazdasági válságra hivatkozva csökkentik a környezetvédelmi kiadásokat, a nagyhatalmak nem akarnak megállapodni az emberi környezet védelméről. Érdekeik miatt nem engedik az alternatív energiák felhasználását. A közlekedés és szállítás fejlesztése önpusztító. Elegendő arra gondolni, hogy Magyarország tranzitország lett, és a magyar autópályák túlzsúfoltak.

7.10. A tőke ma a terrorizmus elleni harcra hivatkozva, minden eddiginél nagyobb mértékben korlátozza az eddig szent tehénnek tekintett polgári demokratikus intézményeket, a parlamentarizmust, a sajtószabadságot. Az USA és a legtöbb EU-ország rendőrállammá vált.

7.11. A tőke szellemi és politikai háborút folytat a kommunista erők, sőt minden haladó erő ellen. Nemzeti, sőt EU-méretekben általánossá teszi az antikommunizmust, megvásárolja, vagy megsemmisíti a kommunista pártokat.

VIII. A válság különböző következményekkel járt a világ térségeire

8.1. Venezuelában Hugo Chávez Frías vezetésével elindult a Bolivári Forradalom, amely a népi erők tömeges bevonásával, következetes antiimperialista harcával a forradalmi változás lehetőségét ígérik. Az elmúlt években hasonló mély társadalmi változások indultak el Brazíliában, és különösen Argentínában, Bolíviában, Ecuadorban, Uruguayban, Paraguayban, Nicaraguában és másutt. Ezek folyamatok, együtt azzal a ténnyel, hogy Fidel Castro vezetésével Kuba is él, változást idéznek elő a kontinens erőviszonyaiban, és reményt ébresztenek Latin-Amerika és a világ népeiben. E változások sajnálatosan a magyar viszonyokat nem érintik, a magyar munkásmozgalom nem tudott meríteni belőlük.

8.2. Az Európai Unió országaiban a dolgozói rétegek szinte mindenütt hevesen reagáltak a tőke támadására, az életszínvonal csökkentésére, a megvonásokra. A sztrájkok, tüntetések mindennapossá váltak. Különösen kiéleződött a helyzet Görögországban, ahol a Görög KP és szövetségesei vezetésével tömegessé, folyamatossá vált a dolgozók utcai küzdelme. Hasonló jelenségeket láttunk Portugáliában. A nyugat-európai társadalmi harcok azonban gyakorlatilag nem érintették a magyarországi helyzetet. Sőt, a tőke éppen Magyarországot használta kísérleti terepként a válságkezelés új tőkés receptjeinek kipróbálására. Ennek keretében került sor a lejáratódott MSZP felváltására egy baloldali jelszavakat hirdető, az embereket megtéveszteni képes jobboldali-konzervatív párttal, a Fidesszel.

8.3. A nemzetközi kommunista és munkásmozgalom egyre több, bár még messze nem elegendő lépést tesz stratégiájának és akcióinak összehangolására. A világ 70-80 ilyen pártja - köztük a Munkáspárt - évente rendszeresen találkozik. Dél-Amerikában működik a Sao Paoloi Fórum, amelyben a Munkáspárt is részt vesz.

Az EU-ban működő pártok, így a mi pártunk is, egyre hatékonyabban lép fel közösen a tőke ellen. Közös akciókra került sor a közszolgáltatások privatizálása ellen, a nők jogaiért, az EU militarizálása ellen.

Egy új Kommunista Internacionálé létrehozására irányuló kísérletek egyelőre nem jártak sikerrel.

Az opportunizmus, a revizionizmus jelenti ma a legnagyobb veszélyt a kommunista mozgalomra. Az EU-ban ennek fő intézménye az Európai Baloldali Párt, amely nyíltan a tőke érdekeit képviseli. A Munkáspárt egyik alapítója volt az Európai Baloldali Pártnak abban a reményben, hogy az új párt hatékony keretet teremt a kommunista pártok együttműködéséhez. Nem ez történt. Az Európai Baloldali Párt beolvadt az európai kapitalizmus intézményeibe, az Európai Parlamentbe, sok tekintetben azonosul az EU politikájával. A tőke elleni osztályharc helyett a lobbizásra, „új politikai kultúra” kialakítására biztatja a dolgozókat, elvonva ezzel a figyelmüket a tényleges harcról. A Munkáspárt ezért 2009-ben kilépett.

8.4. A válság következményeként számos arab országban indultak népi mozgalmak. Ezek is azt jelzik, hogy lehetőség van változásokra a spontán népi mozgalmak hatására. Ez akkor is igaz, ha az arab országokban történt események egy részét éppen az imperialista körök, az USA és Izrael szervezte.

8.5. A meglévő szocialista országok, Kína, Vietnam, Kuba, Laosz, Korea maguk is elszenvedik a tőkés válság következményeit. Kína gazdasága alapvetően a tőkés piac elvei alapján működik. Nem véletlenül követelik, hogy az EU ismerje el Kína „piacgazdasági státuszát”. Politikai téren a szocializmus intézményei működnek. Kína úgy véli, hogy azzal segíti a világ kommunistáit, ha odahaza építi a kínai sajátosságú szocializmust. Kína várhatóan jelentős szerepet játszik abban, hogy merre fordul a tőkés világ jelenlegi válsága.

A többi szocialista ország a szocializmust hirdeti, és többé-kevésbé piacgazdasági, azaz tőkés módszerekkel igyekszik gazdaságát fellendíteni.

***

A kapitalizmus mai válsága felveti a kérdést: egyáltalán működhet-e tovább a kapitalizmus? A kapitalizmus beteg, és nem gyógyítható.

A kommunista és munkáspártok ezért jutottak 2008-ban, Sao Paolóban arra a következtetésre, hogy ma már nem elég bírálni a kapitalizmust, fel kell mutatnunk a szocialista forradalom, a szocializmus alternatíváját.

IX. Magyarországról, a magyar kapitalizmusról

A kapitalizmus nem új a magyar történelemben. 1948-ig tőkés rendszer működött Magyarországon is. A mai tőkésosztályok a Horthy-rendszert, az 1920-1945 között fennálló rendszert tekintik elődjüknek, velük vállalják a történelmi és szellemi folyamatosságot.

Horthy útján?

A szocializmus évtizedeiben csak elítélően szóltak erről a korszakról. Ez helytelen, történelmietlen volt, bár utólag is érthető. A szocializmus a Horthy Miklós nevével fémjelzett kor elleni küzdelemben született. A forradalmárok első nemzedékei maguk is részt vettek e harcban. A második világháború tetézte a Horthy-korszak hibáit, és széles néprétegek számára a pusztulás, a nyomor, a háború fogalmával volt azonos. Nézzük a tényeket mai szemmel!

● A Horthy-rendszer stabilizálta Magyarországot az I. világháború pusztításai után. E stabilizáció azonban együtt járt a demokrácia drasztikus korlátozásával. A választási rendszert megnyirbálták, a választásra jogosultak körét óriási mértékben csökkentették. A hatalom kialakította a korporativitás ideológiáját, a munkavállalókat és a munkaadókat egy akolba terelte. A stabilizáció fontos eleme volt a hatalom kiegyezése a szociáldemokrata vezetőkkel. A Bethlen-Peyer paktum lehetővé tette az SZDP legális létezését, de korlátozta a szakszervezetek, az SZDP jogait. A hatalom ugyanakkor ősellenségének kiáltotta ki a kommunistákat, s az utolsó pillanatig üldözte őket.

● A Horthy-rendszer növelte a paraszti birtokosok számát, a birtokos parasztság a rendszer támasza lett. Ugyanakkor nem számolta fel a feudális nagybirtok-rendszert, és nyomorba taszította törpebirtokosokat. Ők azok, akikről József Attila írja: „kitántorgott Amerikába másfélmillió emberünk”.

● A Horthy-rendszer európai fogalmak szerint is jó életet biztosított a felső- és középosztályoknak, az elcsatolt területekről az országba került korábbi adminisztrációnak, aminek az ára milliók nyomora volt.

● A Horthy-rendszer a Klebersberg-féle oktatási politikával jelentős lépéseket tett arra, hogy a tömegek az akkori európai szintet közelítő általános oktatásban részesüljenek. Ugyanakkor a továbbtanulás lehetőségét a felső- és középosztályoknak biztosította. A népiskolai rendszer, a felsőoktatás, a kulturális mecenatúra eredményeit el kell ismerni, de látni kell, hogy mindez nem nyitotta meg a művelődés lehetőségét a dolgozók milliói előtt.

● A Horthy-rendszer viszonylagos külpolitikai önállóságot teremtett. Ugyanakkor igaz, hogy idegen hatalmak segítségével és akaratából került hatalomra, és egész fennállása során erősen függött előbb Angliától és Franciaországtól, később pedig Németországtól.

● A Horthy-rendszer mintegy két évtizeden át valóban békét biztosított, de hibás politikája révén, a háborúra készülő győri program meghirdetése után, 1941-ben beletaszította az országot a második világháborúba.

● A Horthy-rendszer ellenezte a zsidóság tömeges deportálását és elpusztítását. Befogadta a lengyel menekülteket. Ugyanakkor tény, hogy a zsidóság tanulását, elhelyezkedését korlátozó zsidótörvényeket elsőként éppen Magyarországon alkalmazták, s végül a horthysta magyar állam is segítő kezet nyújtott több mint félmillió zsidó elpusztításához. A Horthy-rendszer a jobboldali, konzervatív értékeket érvényesítő, a baloldali és jobboldali szélsőségek ellen egyaránt fellépő mérsékelt rendszernek igyekezett magát feltüntetni, s a mai politikai elit is ezt a hamis képzetet erősíti. A Horthy-rendszer sok – viszonylagos – előnyös oldala mellett a gazdag nagybirtokosok, a tehetős burzsoázia, és bizonyos mértékig a középosztályok nacionalista, antiszemita, kommunista-ellenes, fasiszta állama volt.

9.1. Az elmúlt években a magyar kapitalizmus válsága kiéleződött. A válság döntő oka, hogy Magyarország meghatározó mértékben függ a multinacionális tőkétől és az imperialista központoktól. Ez annak következménye, hogy a privatizáció során a nemzeti vagyont külföldi tőkéseknek adták el, és felszámoltak másfélmillió munkahelyet. A válság része az is, hogy a lakosság zöme nagyon szegény, óriási a különbség a szegények és gazdagok között. A válság egyik eleme, sőt előidézője az is, hogy az elmúlt években a tőkés állam és számos közintézmény nem úgy működött, ahogyan kellene, általánossá vált a korrupció, az állami szférát érintő szervezett bűnözés.

9.2. A válság súlyosan érintette a dolgozói rétegeket. Egyre többen vannak állás nélkül, s akinek ma van munkája, az nem lehet biztos benne, hogy holnap is lesz. Egyre több ember lakását árverezik el, mert nem tudják fizetni a rájuk erőszakolt hiteleket, akár forintban, akár devizában vették fel.

A dolgozói rétegek reagáltak a változásokra, ezek a reakciók azonban korlátozottak maradtak, nem vezettek a munkásság, a dolgozók osztályküzdelmének erőteljes növekedéséhez. 2006 óta több alkalommal került sor sztrájkokra. A sztrájkok zöme azonban figyelmeztető és rövid idejű sztrájk volt. Többségük érthetően bérproblémák és a létszámleépítések ellen irányult. A társadalom egy jelentős része még ezeket a visszafogott reakciókat is gyakran értetlenül, ellenségesen fogadta.

A szakszervezeti mozgalom továbbra is inaktív. A legbaloldalibb szakszervezeti tömörülés, az MSZOSZ valóságos harc helyett úszik az árral. A kevés szakszervezeti akció zöme a Ligától indult el, ezek azonban döntően a jobboldal politikai céljainak voltak alárendelve, főként a kormány elleni támadást szolgálták, és nem a valóságos dolgozói érdekek érvényesítését.

A válság az elmúlt 20 év történetében most sújtotta legerősebben a középrétegeket, az értelmiséget, a középpolgárságot. A középrétegek rendelkeztek azzal a lehetőséggel, hogy egyes pártok, így a Fidesz és a KDNP, illetve polgári mozgalmak segítségével felerősítsék hangjukat, és a kapitalizmuson belüli politikai változások hordozói legyenek.

Hosszú időn keresztül az MSZP-SZDSZ-koalició képes volt biztosítani a multinacionális tőke és a hazai nagytőke érdekeinek érvényesítését. Befejezték a termelői-, szolgáltatási- és bankszféra privatizációját. Hozzákezdtek a közszolgáltatások privatizációjához. Folytatták az egészségügy és az oktatás leépítését, magánosítását. Bevezették a vizitdíjat, ez azonban az ellenzék által kezdeményezett népszavazáson megbukott. Az MSZP-kormány attól sem riadt vissza, hogy hatalmát utcai csatákban védje meg.

A Fidesz 2010 tavaszán olyan helyzetben vette át a hatalmat, amikor Magyarország már nem egyszerűen súlyos válságban volt, de a 20 éve létrejött magyar kapitalizmus is veszélybe került. A Fidesz ennek a folyamatnak a megállítására vállalkozott. Baloldali programot hirdetett, annak ellenére, hogy jobboldali konzervatív párt. Lényegében azt mondta, amit az emberek hallani akartak: 10 év alatt 1 millió új munkahely, az infláció visszaszorítása, rendes megélhetést biztosító minimálbér, és mindenekelőtt rend, törvényesség. A Fidesznek sikerült a választók túlnyomó többségét meggyőzni arról, hogy jobboldali pártként is képes baloldali programot végrehajtani.

A Fidesz-kormány nem a dolgozók, nem a nép kormánya. A Fidesz-kormány a tőke, a középosztályok kormánya. A képviselők, a miniszterek között nincs egyetlen munkás, dolgozó sem. Politikája nem a dolgozókat szolgálja.

A Fidesz-kormány megvalósítja azt, amit a jobboldal, a középosztályok látni akarnak. Ezt szolgálja a jelkép-politizálás, így a királyi korona szerepének növelése, az egykori monarchikus hagyományok visszahozatala a közéletbe. A kettős állampolgárságról szóló törvény egyelőre nem sokkal több, mint egy jelkép.

A Fidesz elfogadtatta a „nemzeti szocialista és kommunista rendszerek bűnei nyilvános tagadásának” büntetését szabályozó törvénymódosítást, amely elvileg hibás, gyakorlatilag szükségtelen, politikailag káros és veszélyes. A törvény része a magyar tőkés politikai elit évek óta tartó erőfeszítésének arra, hogy leszámoljanak a kommunista mozgalommal és a szélesebb értelemben vett munkásmozgalommal.

Elindult a rendteremtés. Számos korrupciós ügyet tárnak fel. A rendteremtésben ugyanakkor vannak kérdéses elemek. Joggal merül fel, például, hogy szükség van-e Magyarországon egy újabb speciális szolgálatra, a Terrorelhárító Igazgatóságra.

Az állam működése kétségtelenül hatékonyabbá vált. De helytelen volt a választási törvényt úgy átalakítani, hogy a jövőben lényegében csak két-három nagy párt juthat a parlamentbe. Sok kérdést vet fel az alkotmány módosítása is.

A gazdaság helyreállítására meghirdetett Széchenyi-program céljai helyesek, de a megvalósítás eszközei bizonytalanok. Valóban helyre kell állítani a magyar mezőgazdaságot, fellendíteni a magyar kis- és középvállalkozásokat, munkahelyeket kell teremteni.

Mindehhez azonban a tőke, és főleg a multinacionális tőke radikális korlátozására lenne szükség. E téren azonban vajmi kevés történt, s nagy kérdés, hogy kitart-e a kormánypárt politikai bátorsága arra, hogy nemet mondjon a külföldi tőkének.

Az életszínvonal romlását általában nem sikerült megállítani, de a középosztályok eddig kétségkívül jól jártak. Az egykulcsos, 16 százalékos személyi jövedelemadó az alacsony jövedelműeket sújtja, a nagy jövedelemmel rendelkezőket viszont előnyös helyzetbe hozza. A gazdasági stabilizálás árát egyelőre a szegényebb rétegekkel fizettetik meg. A Fidesz-kormány elejét vette egy társadalmi robbanásnak, de nem akadályozta meg végleg. Ezt a kormány is tudja.

X. Elveink és gyökereink

10.1. Baloldali párt vagyunk. A baloldali az, aki a munkásért, a dolgozóért, a kizsákmányoltért dolgozik. A jobboldali az, aki nem érte tesz, hanem a tőke érdekeit tartja szem előtt. A baloldaliság jellemző vonása a tőke-ellenesség.

A mi baloldaliságunk éppen ezen a ponton tér el alapvetően a szociáldemokrácia álláspontjától. A szociáldemokraták közül ma is sokan bírálják a kapitalizmust, a féktelen, ellenőrizhetetlen, elpiacosodott viszonyokat. Ugyanakkor úgy vélik, hogy a kapitalizmus fő jellemzője nem a tőke és a munka kiengesztelhetetlen ellentéte. A szociáldemokrácia képviselői – minden sokszínűségük mellett – egyformák abban, hogy a kapitalizmus javítását tartják céljuknak, s nem a szocializmus megteremtését. Tevékenységük nem a tőke ellen irányul, hanem annak legfeljebb némi – ideiglenes – korlátozására.

10.2. Ellene vagyunk a tőkének, a tőkés rendszernek. A kapitalizmus nem az emberről szól, hanem a pénzről. Mi az emberekért dolgozunk, értük és nekik akarunk új társadalmat építeni. A dolgozók oldalán állunk, a tőke korlátozására törekszünk. A jövő útja pedig a közösségi társadalom.

10.3. Magyar párt, nemzeti párt vagyunk. Magyarország népének, Magyarország dolgozóinak akarunk jobb életet teremteni. Küzdünk nemzeti érdekeinkért, a magyarság anyagi és kulturális felemelkedéséért, valós értékeinek megőrzéséért.

10.4. Az esélyegyenlőségért, az esélyteremtésért állunk ki. Milyen valódi egyenlőségről lehet szó ott, ahol a gazdag és a szegény között folyik a verseny? Az igazi esélyegyenlőséget, a valóságos baloldaliságot csak az teremti meg, ha a munkás is részt vesz a javak elosztásában, és nem megelégszik azzal, amit a tőkés ad neki.

10.5. Antiimperialista párt vagyunk. Harcolunk a multik ellen, a nemzetközi pénzügyi intézetek uralmával, az imperialista országok elnyomó törekvéseivel szemben.

10.6. Internacionalista párt vagyunk. Szolidárisak vagyunk, és együtt harcolunk a kapitalizmus ellen fellépő más erőkkel. Támogatjuk a kommunista és munkáspártok új Internacionáléjának létrehozását.

10.7. Békepárt vagyunk. Elítéljük az imperialista országok háborús politikáját, ellenezzük Magyarország NATOtagságát, az EU militarizálását, követeljük a magyar katonák visszavonását minden külföldi akcióból.

10.8. Becsületes, tisztességes párt vagyunk. Mi, a Munkáspárt húsz éve a munkájukból élő dolgozó emberek, a gondokkal, megélhetési problémákkal küzdő milliók mellé álltunk, és ezen soha nem változtattunk. Senkit sem csaptunk be. Az idő bennünket igazolt, amit mondtunk, bekövetkezett. A Munkáspárt egyedül áll a magyar politikai palettán, mert az egyedüli párt, amely következetesen, megalkuvások nélkül küzd a kapitalizmus ellen.

***

Gyökereink a magyar történelemben vannak. A magyar történelmet egységes egészként kezeljük. Vannak királyok és népi hősök. Mindenki választását tudomásul vesszük, de a mi rokonszenvünk a népi hősök, a haladás és a szabadságküzdelmek oldalán van.

A parasztvezér Dózsa György életét adta egy olyan világért, ahol a szegény is ember, nemcsak a gazdag. Petőfi Sándor olyan országról álmodott, ahol mindenki jól és egyenlő emberként élhet. Kossuth Lajos eszméje a független Magyarország volt, vezette a magyar nép szabadságharcát az osztrákok ellen, elérte a Habsburg-ház trónfosztását. Ilyen országot akarunk mi is.

A 20. századi szocializmus emlékét őrizzük. A Tanácsköztársaság a magyar munkásmozgalom és a magyar nemzet értékes emléke. A Tanácsköztársaság nemcsak a szegényeknek, a dolgozó embereknek adott rövid időre reményt és jobb életet. Nemzeti feladatot is teljesített, hiszen védte az országot az idegen hódítókkal szemben, és - egyedül a 20. századi történelemben - külső segítség nélkül szerzett vissza magyar földet. Kun Bélát, és a tanácshatalom más vezetőit méltatlanul szorították háttérbe 1945 után, és igazságtalanul gyalázzák nevüket manapság a tőkésosztályok képviselői.

Rákosi Mátyás a Tanácsköztársaság legfiatalabb népbiztosa. A két világháború között a magyar kommunista mozgalom elismert és sokat szenvedett vezéralakja. Sokat tett a szocializmus kivívásáért 1945 után. Érdemeit nem szabad elfelejteni, miközben a hatalomban elkövetett bűneit nem bocsáthatjuk meg.

Kádár János emlékét tisztelettel őrizzük. A korábbinál élhetőbb világot teremtett. Megtalálta Magyarország előnyös és méltó helyét a nemzetközi kapcsolatokban. Nem felejtjük el, miközben tudjuk, hogy a magyarországi szocializmus bukásában neki is van felelőssége.

A Munkáspárt 1989-ben a magyar munkásmozgalom hagyományain, de olyan új pártként jött létre, amely a kapitalizmus viszonyai között legális, ellenzéki pártként küzd. A párt sokezer egyszerű ember közös alkotása. Őrizzük a szervezők és kezdeményezők, köztük Berecz János, Grósz Károly, Marosán György, Puja Frigyes, Ribánszki Róbert és mások tevékenységének emlékét.

XI. Mit tehetünk a tőkés rendszeren belül?

A Munkáspárt elutasítja a tőkés rendszert, amely nem képes az emberek alapvető gondjainak megoldására. A kapitalizmus általános válságban van, de ez nem azt jelenti, hogy a tőkés rendszer összeomlás előtt állna. A tőke erői képesek új tartalékokat mozgósítani, megosztani a tőke ellen küzdő erőket. Amíg a tőkés rendszer Magyarországon létezik, arra kell törekednünk, hogy korlátozzuk a tőkét. A tőke korlátozása a ma forradalma.

Magyarország az európai kapitalizmus egyik gyenge láncszeme. A 130 milliárd dollárnyi külső adósság fizetése csak akkor lehetséges, ha a magyar kormány kiszorítja a lakosságból ezt a pénzt, illetve, ha az EU és IMF hajlandó ehhez támogatást adni. A Fidesz-kormány ezért kettős nyomás alatt áll. Az egyik oldalon a nyugati pénzintézetek elvárásai, a másik oldalon a társadalmi robbanástól való félelem. A Fidesz-kormány egyelőre képes kezelni a problémát, de bármi megtörténhet.

Magyarország kényszerpályán van, amelyet a nemzetközi pénzügyi szervezetek határoznak meg. Erről a pályáról csak akkor képes az ország letérni, ha olyan erős vezetése lesz az országnak, amely képes a külföld gazdasági, politikai és katonai nyomását ellensúlyozni, szembenézni a külfölddel.

Ez feltételezi a külföldi és a hazai tőke korlátozását. Azt is jelenti, hogy az országnak saját kezébe kell vennie a felhalmozás folyamatát, helyre kell állítania a hazai termelést. Eleinte szerény ütemmel, de saját bázison kell a gazdasági fejlődést biztosítani. Az emberek életszínvonalának fokozatos növelésére van szükség, első lépcsőben a legalapvetőbb társadalmi egyenlőtlenségek és igazságtalanságok felszámolására. Olyan struktúrákat kell kialakítani, amely lehetővé teszi a dolgozói rétegek bevonását az ország ügyeibe.

1. A tőkét csak a néptömegek, a dolgozók ereje korlátozhatja. Célunk népi hálózat (népi-dolgozói szövetség) kiépítése, olyan önkéntes szervezet megteremtése, amely a szolidaritás érdekében egyesíti a dolgozói rétegeket, a tőke ellen harcoló erőket, sajátos tőkeellenes nemzeti szövetséget hoz létre.

1.1. A népi-hálózat (nép-dolgozói szövetség) nem váltja le a kapitalizmust, nem változtatja meg az alkotmányos rendet.

A szövetség feladata, hogy küzdjön a tőkés monopóliumok ellen, kikényszerítse a fennálló kormányoktól a tőke korlátozását.

A létrejövő népi hálózat (népi-dolgozói szövetség) dolga, hogy minél több rétegszervezetet hozzon létre a dolgozók különböző kategóriáinak, így az ifjúságnak, a nőknek a szervezésére. Feladata, hogy alternatív adatbankot és Internet-hálózatot teremtsen, amellyel önmaga korlátozhatja a tőkés uralkodó osztály információs egyeduralmát.

1.2. A tőkés erők természetesen ellenállnak majd minden ilyen kísérletnek. Ugyanakkor a néptömegek nyomására – éppen saját túlélésük érdekében – kénytelenek lesznek engedményekre, a tőke politikai, jogi, gazdasági korlátozására.

1.3. Ma ilyen szövetség még nem létezik, sőt körvonalai sem látszódnak. A tőkés válság azonban úgy Magyarországon, mint nemzetközi szinten tapasztalatokkal gazdagítja a dolgozói rétegeket, a munkásokat, a parasztságot, a városi alkalmazottakat és középrétegeket. A helyzet gyors romlása esetén a tapasztalatszerzés is felgyorsul, és kialakulhat ez az együttműködési forma.

1.4. A Munkáspárt nem kívánja kisajátítani ezt a szervezetet. Egy párt kíván lenni a benne lévő szervezetek közül. Olyan párt, amely a folyamatban megőrzi függetlenségét. A Munkáspárt feladata, hogy eszmei és szervezeti erejével elősegítse a dolgozók felvilágosítását és szerveződését. Segítse a hálózat létrehozását és bővülését, tőkeellenes és antiimperialista jellegének erősítését. A dolgozó tömegeket és szervezeteiket ki kell szabadítani a tőkés, szociáldemokrata és liberális pártok szellemi hatása alól.

Magának a Munkáspártnak is alkalmazkodnia kell az új feladatokhoz, meg kell tanulnia az új módszereket. Belülről fegyelmezett, centralizált pártot kell létrehozni, kifelé viszont nagy fokú nyitottságot, szociális érzékenységet, kompromisszumkészséget kell tanúsítani. A pártnak fel kell készülnie arra, hogy erősödik az osztályharc, és ilyen körülmények között eddig szokatlan partnerekkel lehet és kell együttműködni, gyakran változó módszerekkel. Ehhez elengedhetetlen az is, hogy a Munkáspárt nyisson minden dolgozói réteg, a dolgozó ifjúság, a dolgozó nők felé. Tagjaink vegyenek részt civilszervezetek munkájában, teremtsenek minél több kapcsolódási pontot a társadalomhoz. A Munkáspárt feladata az is, hogy ezt a küzdelmet összekapcsolja az EU-országok más kommunista pártjainak harcával a közös ellenség, a tőke ellen.

A Munkáspártnak a fejlett tőkés társadalom, az informatika, a mobil kommunikáció minden eszközét igénybe kell vennie ahhoz, hogy legyőzze a tőke erőit. Meg kell tanulnunk hasznosítani e vívmányokat az információ-áramlás gyorsítására, a hozzánk közel álló erők megtalálására és összefogására, egy új baloldali értékrendszer, dolgozói kultúra terjesztésére.

2. A népi hálózat (népi-dolgozói szövetség) akkor ér el sikert a tőke korlátozásában, ha világos programmal rendelkezik. A Munkáspárt az alábbiakat tartja kiemelten fontosnak:

Politikai téren

2.1. Arányos választójog elfogadása. A jelenlegi egyénilistás, 5 százalékos küszöböt és bonyolult jelöltállítást tartalmazó rendszer csak a tőkés pártoknak jó, az ő hatalmuk garanciája. Az arányos választójog megnyithatja az utat népi hálózat (népi-dolgozói szövetség) jelöltjei előtt, és ez politikailag korlátozza a tőkét.

2.2. A képviselők és a kormány ellenőrizhetőségének és visszahívhatóságának megteremtése. A jelenlegi képviselői rendszer a tőkésosztály hivatásos politikai hadseregét hozta létre. A mindenkori tőkés kormány fontos támaszát jelentik. A képviselők ellenőrizhetőségének és visszahívhatóságának megteremtése a tőke lényeges korlátozásával egyenlő.

A képviselők mentelmi jogának megszüntetése, mivel a mentelmi jog lehetőséget ad a felelősség nélküli cselekvésre, a hatalommal való visszaélésre.

2.3. Kiegyensúlyozott, pártatlan tájékoztatás, egyenlő médiaesélyek megteremtése. A jelenlegi egyoldalú, manipulált tájékoztatás, a baloldal ellen alkalmazott média-blokád a tőkés körök fegyvere a hatalom megtartására. Ennek korlátozása a tőke lényeges korlátozását jelentené.

A politikai hazugságokat tudatosan terjesztő médiumok ellen határozottan fel kell lépni. A közjót és a közízlést sértő orgánumokat be kell tiltani.

Szabad Internet-hozzáférést kell biztosítani minden magyar állampolgár számára. Ennek érdekében ki kell építeni a közösségi optikai kábelhálózatot.

2.4. Hozzáférés a közinformációkhoz, az állami élet teljes átláthatóságának megteremtése. A technika szintjén ez már ma lehetséges lenne. A tőkés kormányok azonban az információk elzárásával is erősítik hatalmukat. A dolgozó embereknek, a népi hálózat (népi-dolgozói szövetség) tagjainak át kell látniuk az állami életet ahhoz, hogy eredményesen cselekedjenek.

2.5. Gyors, bürokráciától mentes állami ügyintézés megteremtése. Ez is lehetséges lenne már most is, de a tőke Európában is, Magyarországon a bürokráciát a hatalom fontos fegyvereként használja. Korlátozása egyben a tőke korlátozása is.

2.6. A népi hálózat (népi-dolgozói szövetség) kapjon egyetértési jogot az embereket érintő lényeges törvények és rendelkezések elbírálásában. Ma a törvények társadalmi vitája formális, a hatalom mindent elfogadtathat az emberek, a dolgozók megkérdezése nélkül. A népi hálózat (népi-dolgozói szövetség) egyetértési joga érzékeny ponton korlátozná a tőke abszolút hatalmát.

2.7. A baloldali erőket sújtó ideológiai törvények érvénytelenítése. A munkásmozgalom jelképeit tiltó, vagy a szocialista múlt elítélését tartalmazó törvények széles néprétegek érzéseit sértik, korlátozzák a baloldali erőket, jogot adnak a tőkének a gondolkodási szabadság limitálására. E törvények érvénytelenítése is korlátozná a tőkét.

2.8. Az EU antidemokratikus törvénykezési irányelveinek és az USA-val – a terrorelhárításról kötött - egyezmények felmondása. Ezek a jogszabályok lehetőséget teremtenek az alapvető emberi- és szabadságjogok korlátozására, a dolgozói-népi erők elleni fellépésre. Felmondásuk a tőkét korlátozná.

2.9. A legfontosabb állami hivatalok és az önkormányzatok pártjellegének megszüntetése. Az állam és az önkormányzatok a lakosság, az emberek kiszolgáló, szolgáltató szervei legyenek, és ne a pártok játékának színterei.

2.10. Az Alkotmánybíróság megszüntetése. Az Alkotmánybíróságot a tőkés hatalom arra használja, hogy megakadályozza a népi kezdeményezéseket, és a függetlenség látszatát keltve „szuperpártbíróságként” érvényesítse a tőkésosztály akaratát.

2.11. A rendszerváltás során szerzett, nem becsületes munkából származó vagyonok elkobzása. A legszigorúbban büntetni kell a korrupciót, a spekulációt, az uzsoratevékenységet, az üzérkedést.

2.12. Hiteles Alkotmányt Magyarországnak! A 2011-ben elfogadott alkotmány a múltba tekint a jövő helyett. Korlátozza az emberek közvetlen beleszólását a politikába, változatlanul hiányzik a hatalom népi, társadalmi ellenőrzése. Nem biztosít olyan alapvető szociális jogokat, mint a munkához és a lakhatáshoz való jog. Tartalmában korszerű, a széles néprétegek gondjaira is választ adó, hiteles alkotmányt kell elfogadni.

***

3. Nyilvánítsuk Magyarországot egységes, demokratikus szociális jogállammá, jelezve, hogy ugyan a tőkés társadalmon belül, de megindultak változások. Magyarország címere a Kossuth-címer legyen!

Gazdasági téren

3.1. A multinacionális bevásárlóközpontok és más multinacionális cégek fizessenek 45 százalékos adót. Ez több mint amit otthon fizetnének, s kárpótolhatná a magyar embereket az elmúlt évtizedekben okozott károkért.

A multikat fokozatos szorítsuk ki a magyar gazdaságból. Ezek a cégek jelentik a magyar tőkés rendszer legszilárdabb bázisát. A magyar tőkésosztály saját léte érdekében érdekelt az ittlétükben, még akkor is, ha ez a magyar nemzeti függetlenség megsértésével jár. E cégek ugyan munkát adnak sok embernek, de sokkal több munkahelyet, vállalkozást tesznek tönkre, és kirabolják a magyar dolgozókat, a hasznot pedig kiviszik az országból. Felszámolásuk a tőke alapvető korlátozásának eszköze.

3.2. A magyar nagytőke megadóztatása egyszeri 40 százalékos vagyonadóval és folyamatos 45 százalékos adóval. A magyar nagytőkések érdemtelenül milliárdokat halmoztak fel az elmúlt években, a dolgozók pénzéből és rovásukra. Ezt a pénzt vissza kell fizetniük.

3.3. Az energiaellátás, a vízellátás, a közlekedés teljes államosítása, és további üzemeltetése a népi hálózat (népi-dolgozói szövetség) bevonásával a nép, a dolgozók érdekében. E területek magánosítása a tőke legnagyobb nyereségei közé tartozott, és súlyosan megkárosította a magyar embereket. A rendszer megváltoztatása a tőke alapvető korlátozását jelenti.

3.4. A magyar nemzeti termelés helyreállítása. Ennek érdekében állami tervezési központ létrehozása, gazdasági programok indítása. Jelenleg Magyarországon alig folyik nemzeti termelés, a külföldi cégek is döntően összeszerelést végeznek. A gazdasági függetlenséghez elengedhetetlen a termelés helyreállítása. Az elmúlt években a minisztériumok egymás közötti kompetenciaharca olyan zavaros helyzetet teremtett, ami előnyös volt a tőkének, de hátrányos az embereknek. Az állami tervezési központ korlátozná a tőkét, előnyös lenne a dolgozóknak.

3.5. Megszüntetni az ÁFA-t az élelmiszerkereskedelemben, az oktatásban, az egészségügyben, a lakossági energiafogyasztásban, a lakosságot szolgáló építkezésekben. Az ÁFA a tőkésosztály érdekeit szolgálja. A dolgozók nem nyernek vele, ők semmit nem igényelhetnek vissza. Az ÁFA-rendszer korlátozása a tőke korlátozása.

3.6. A Magyar Nemzeti Bank függetlenségének megszüntetése, alárendelése az Országgyűlésnek, a kormánynak. Az MNB „önállósága” a liberális piaci érdekek, azaz a korlátlan kizsákmányolás eszköze. Az MNB a nemzeti-társadalmi fejlesztési terv végrehajtásának eszköze legyen.

3.7. A külföldi és magyar bankok tevékenységének szigorú állami szabályozása. Állami „népi bank” megteremtése olcsó hitelekkel, kedvező feltételekkel. A bankok jelentik a dolgozók kizsákmányolásának leghatékonyabb eszközét. Ma a külföldi bankok uralják a magyar pénzügyi rendszer 65 százalékát. A magyar gazdaság külföldi forrásokra van utalva, magas a devizahitelek aránya, s a központi külföldi bankok Magyarországról vonták ki forrásaikat, ezzel is mélyítve a magyar válságot. Korlátozásuk súlyosan korlátozná a tőkét.

3.8. A magyar élelmiszerellátás függetlenségének visszaállítása a külföldi bevásárlóközpontok ellenőrzésével, majd fokozatos bezárásával, magyar cégekkel való helyettesítésükkel, a mezőgazdaság és élelmiszeripar fejlesztésével. A külföldi élelmiszerláncok lerabolták az országot, hozzájárultak a mezőgazdaság szétveréséhez. Az emberek kénytelenek a nyugati országokban árusított áruknál gyengébb minőségű termékeket vásárolni. A dolgozók alapvető érdeke, hogy mindazt, amit meg lehet Magyarországon termelni, olcsó áron, jó minőségben itt termeljék.

3.9. Olcsó, gyors, tiszta – állami tulajdonban lévő – országos és helyi tömegközlekedés kifejlesztése a dolgozók igényei alapján. A magánközlekedési formák háttérbe szorították a tömegközlekedést. Ez utóbbi minőségében megromlott, ráadásul drága.

A városi közlekedésben korlátozni kell a belvárosok forgalmát. Maximálni kell a taxik számát. Új közparkolókat kell építeni. A közparkolás nem lehet üzleti vállalkozás. A parkolást önkormányzati feladattá kell tenni, a parkolási díjakat maximálni kell.

Ösztönözni kell a bio- és más alternatív üzemanyagokat használó gépjárművek terjedését.

A közúti kamionközlekedés zömét vasútra kell átirányítani. Fejleszteni kell a dunai és tiszai szállítást. A kamionokra tranzitvámot kell bevezetni.

A rendőrséget a gyors, kényelmes és biztonságos közlekedés elősegítésére kell ösztönözni. A rendőrség nem lehet gazdaságilag érdekelt a büntetésekben. Meg kell szüntetni a lesben álló, kizárólag pénzbeszedést szolgáló sebességmérést, és az állampolgárok más zaklatását.

3.10. A föld tulajdonlásának szabályozása a dolgozó parasztság, és nem az EU tőkései érdekében. A föld állami tulajdon legyen, a helyi közösségek kezelésében. A mezőgazdaság újraélesztését az állam tekintse elsődleges feladatnak.

3.11. Az emberek, és nem a tőke érdekeit szolgáló környezetvédelemre van szükség. Az árvizek elhárítására kötelező állami feladatként víztározókat építeni, megtisztítani a csatornákat. Támogatni az alternatív energiaforrások alkalmazását. Fásítani, zöldövezetekkel ellátni a településeket, korlátozni az erdőirtásokat. A folyók menti korábbi üdülőtelepeket helyreállítani. Az iskolákban be kell vezetni az érdemi és kötelező környezeti nevelést. Teremtsük újjá a „tiszta udvar, rendes ház” mozgalmat. A környezeti tisztaságban és rendben élenjáró települések kapjanak kiemelt állami támogatást.

Szociális téren

4.1. A munka, mint alapvető emberi jog újraszabályozása a dolgozók, és nem a tőke érdekében. Az állam biztosítsa az első munkahelyhez való jogot. 35 órás munkahétre, napi 7 órás munkaidőre van szükség. A gazdaság fejlesztésének stratégia célja legyen új munkahelyek teremtése. A dolgozók érdekeit maximálisan érvényesítő munkatörvénykönyvre van szükség.

4.2. Szabályozni kell a minimális béreket és egyben a maximális béreket is, csökkenteni kell a bérkülönbségeket. A kis jövedelmű munkás- és más dolgozó családokat adókedvezményben kell részesíteni.

4.3. A nyugdíjkorhatárt a nőknél 55 évben, a férfiaknál 60 évben kell megállapítani. A tőke mind az EU-ban, mind Magyarországon e téren vezeti be a legnagyobb korlátozásokat. Ezeket a pénzeket saját javára hasznosítja. Meg kell állítani e folyamatot, és a dolgozók érdekében rendezni.

4.4. Átfogó, modern egészségügyi programot kell kidolgozni. Az egészségügyi intézmények állami tulajdonban legyenek. A gyógyszerellátás terén le kell törni a gyógyszergyárak uralmát, többek között a privatizált gyógyszergyárak államosításával, az összefonódások megszüntetésével. Korszerű megelőzés kialakítására is szükség van.

A fogászati ellátást és az egyszerű fogpótlást TB-támogatással kell ellátni. Meg kell állítani a gyógyászati segédeszközök TB-támogatásának csökkenését. Széleskörű TB-támogatással gyógyászati segédeszköz-rendszert kell kialakítani.

4.5. Nemzetfejlesztési programot kell kidolgozni annak érdekében, hogy minél több magyar gyerek szülessen. A gyermekvállalást emberi helytállás és nemzeti dicsőség ügyévé kell tenni. Az állam hirdesse meg a „2 felnőtt - 3 gyermek” programot. A törvény erejével védeni kell a gyermekvállalásra készülő nőket. Az állam lássa el az alapvető ruházati és egyéb cikkekkel a megszülető gyerekeket. Olyan gyermekgondozási támogatásra van szükség, amely minden társadalmi rétegben ösztönzi a gyermekvállalást. A családon kívül születő gyermekeket és anyjukat az állam fokozottan védje. Tudatosítani kell a társadalomban, hogy ha nincs létbiztonság, nincs a jövőbe vetett hit, nincs gyermekvállalás sem.

4.6. Átfogó lakhatási program kidolgozására van szükség. Tartalmazza azt, hogy mindenkinek alkotmányos joga legyen a lakhatáshoz, s senkitől ne lehessen lakását elvenni. A fiatalokat segítse azzal, hogy biztosítja az első lakás kedvezményes megszerzését. Terjedjen ki a lakásépítkezésre, a lakáshitelezés olyan átalakítására, ami a dolgozók érdekeit szolgálja.

4.7. Átfogó szolidaritási programot kell kialakítani a dolgozók hátrányos helyzetben lévő rétegeinek segítésére. Így ingyenes utazást kell biztosítani a tömegközlekedési eszközökön a diákoknak és a 65 évnél idősebbeknek, valamint a többi szociálisan hátrányos helyzetű munkaképes korúnak.

Emberhez méltó életet kell biztosítani a vakok, mozgáskorlátozottak és más hátrányos helyzetben lévők számára. E területet teljes mértékben ki kell venni a piaci szabályozásból.

Emberi körülményeket kell teremteni az alkohol-, kábítószer- és egyéb függőségben szenvedők gyógyítására, és társadalmi visszailleszkedésükre.

Szellemi élet terén

5.1. Demokratikus, világi, állami, ingyenes oktatást tartunk szükségesnek. Az állam csak állami iskolákat támogasson, a magán-, egyházi, alapítványi iskolákat nem. Az állami iskolák legyenek világnézetileg semlegesek.

A kötelező oktatás ideje legyen 12 év. Ingyenes óvodai ellátást kell bevezetni, nyári táborokat kell létrehozni. Korszerű módon kell megoldani az iskolán kívüli nevelést. A felsőoktatás ne munkanélkülieket termeljen, hanem elégítse ki az ország szakemberszükségletét. Ennek érdekében átfogó tervezést kell bevezetni. A felsőoktatási intézmények finanszírozásában ne a diáklétszám, hanem a minőségi munka legyen döntő. A fiatalok pályaválasztásának elősegítésére korszerű rendszereket indokolt bevezetni. Szakképzést csak állami-önkormányzati iskolák folytathassanak. A hibás döntések elkerülésére lehetővé kell tenni egyszer egy év „próbaegyetem” elvégzését.

5.2. Az értékes kulturális termékeket mindenki számára elérhetővé kell tenni. Állami könyvkiadó adjon ki olcsón értékes műveket. Az állami média gondoskodjon a kultúra terjesztéséről. A múzeumok, képtárak, a színházak legyenek ingyenesek a pedagógusok és a diákok számára. Az elmúlt évtizedekben az embereket megfosztották a művelődés lehetőségétől, a kultúra a tőkésosztály előjoga lett.

5.3. A dolgozók érdekeit szolgáló tömegsportprogramot kell indítani. Állami kézbe kell venni a sportlétesítményeket. A sportot ki kell venni a tőke kezéből, és közüggyé tenni. Az iskolák mellett állami pénzből sportklubokat kell üzemeltetni.

5.4. A dolgozók érdekeit szolgáló idegenforgalmi-turisztikai programot kell indítani. Olcsó turistaházakat kell építeni. Adómentessé kell tenni a hazai igényeket kielégítő falusi turizmust. A tömegközlekedésben jelentős kedvezményt kell adni a csoportosan utazó dolgozóknak.

5.5. Zérótoleranciát kell hirdetni a kábítószerre. A legszigorúbban büntetni kell terjesztését, fogyasztását, birtoklását. Minőségi állami rendszert kell kiépíteni a kábítószeresek gyógykezelésére és társadalmi reintegrációjukra.

Kül- és biztonságpolitikai téren

6.1. Magyarország lépjen ki a NATO katonai szervezetéből. A NATO-ból való teljes kilépés ugyanakkor legyen a Munkáspárt követelése. A NATO a tőkésosztály uralkodásának egyik alapvető eszköze. A magyar tőkés kormányok saját létük érdekében kiszolgálják a NATO-t, még akkor is, ha ez nemzeti érdekeink sérelmével jár, és kárt okoz a magyar dolgozóknak.

6.2. Magyarország lépjen ki az EU közös biztonsági és védelmi politikájából (Common European Security and Defence Policy), lépjen fel az EU militarizálása ellen. A Munkáspárt ugyanakkor követelje az EU-ból való teljes kilépést.

6.3. Magyarország utasítsa el az Európai Unió egyre markánsabb nemzetek feletti szerepét. Tegyen meg mindent azért, hogy Európa a független nemzetek Európája legyen.

6.4. Magyarország mondja fel a lisszaboni szerződésben való részvételét. A lisszaboni szerződés a nagyhatalmak fölényét erősítette, hátrányos helyzetbe hozta Magyarországot.

6.5. Magyarország kezdeményezze az EU-bürokrácia drasztikus csökkentését, az EU-szerződések újragondolását.

6.6. Magyarország semmilyen formában ne lépjen be az euró-rendszerbe, őrizze meg a forintot.

6.7. A magyar kormány jelentse be: nem fizeti a külföldi adósságok kamatait. A Munkáspárt követelje: tekintsük kifizetettnek az adósságot, tekintettel a külföldi tőke elmúlt 20 éves óriási hasznára.

6.8. Magyarország több pillérre támaszkodó bel- és külgazdasági politikát folytasson. Nyisson az ázsiai országok, az arab világ és Latin-Amerika irányába.

6.9. Magyarország szüntesse meg a hivatásos katonai rendszert, vezesse be a sorköteles szolgálatot. A sorköteles szolgálat terjedjen ki a nőkre is.

XII. Jövőnk a közösségi társadalom

A 21. század magyar közösségi társadalmának vízióját most együtt formáljuk. Nem tudjuk, hogy pontosan milyen lesz. Nem utópiákat vázolunk fel, a mai kapitalizmust elemezzük, és a múlt közösségi társadalmának tapasztalataival vetjük össze. Mi tanultunk saját rendszerünk történetéből, és biztosak vagyunk abban, hogy az új többet és jobbat fog adni, mint a régi. Megtanultuk, hogy minden közösségi társadalom csak annyira a közösségé, amennyire a közösség magáénak tekinti.

1. A közösségi társadalom az emberek olyan közössége, ahol a legfontosabb érték az ember. A tőkés társadalom lényege a maximális profit. A közösségi társadalom lényege a társadalom állandóan növekvő anyagi és kulturális szükségleteinek maximális kielégítése. Eszköze a közösségi termelés folyamatos növelése a mindenkori legfejlettebb tudomány és technika alkalmazásával.

A közösségi társadalomban e cél megvalósítása érdekében a gazdaság zöme nem egyes emberek, nem a tőkések, hanem a többség, a dolgozók kezében van. A gazdaság fejlődését nem a piac, hanem a dolgozók szükségleteit szem előtt tartó átfogó tervezés határozza meg. A piac a kapitalizmus eszköze, a tőkés rendszer farkastörvényeinek megnyilvánulása.

A közösségi társadalomban a dolgozók gyakorolják a politikai hatalmat. Így a saját maguk érdekében hozhatnak döntéseket az ország sorsáról, az ország erőforrásainak, jövedelmeinek hasznosításáról, és minden egyébről.

A közösségi társadalom kezdeti fokán a megtermelt javakból az emberek munkájuk szerint részesednek. Nincs tőke utáni jövedelem, mint a kapitalizmusban, mert nincs tőke. A dolgozók még nem részesülhetnek szükségleteik szerint, mert ehhez a gazdasági fejlődés és a társadalom igen magas szintjére kell eljutni. Ez is bekövetkezik, de később, és ezt nevezik kommunizmusnak.

Úgy is mondhatjuk, hogy a közösségi társadalom egyenlő: néphatalom és folyamatosan fejlődő gazdaság, amely egyre jobb életet teremt az embereknek. A jó élet önmagában, néphatalom nélkül nem közösségi társadalom. A közösségi társadalom viszont nem a néphatalom kedvéért jön létre csupán, hanem azért, hogy a dolgozó jobban éljen.

1.1. A közösségi társadalom forradalom útján jön létre. A társadalmi forradalom politikai, gazdasági, szellemi átalakítások hosszú folyamatát jelenti. A tőkés rendszer nyilvánvaló hibáit nem lehet másként felszámolni, csak a tőkés termelési viszonyok, azaz a magántőke felhalmozására és a dolgozók kizsákmányolására épülő viszonyok felszámolásával. Aki azt állítja, hogy e nélkül is lehetséges, az félrevezeti a dolgozókat, és a tőkét támogatja.

1.2. A társadalmi forradalom egy pillanata a politikai forradalom, azaz a hatalom átvétele a tőkésosztálytól.

A magyar történelem tapasztalata szerint a politikai forradalom békésen is végbe mehet. A kapitalizmushoz való visszatérés, az ellenforradalom is békésen ment végbe 1990-ben.

Ha Magyarországon végbemegy a társadalmi forradalom, és annak részeként a politikai hatalom átvétele, úgy az – minden eddigi történelmi tapasztalatunk szerint – más országok forradalmaival együtt fog megtörténni. Ezt történt 1848-ban, 1919-ben, 1945-48-ban is. Ez kedvezőbb lehetőséget teremt ahhoz, hogy a társadalmi változás valóban békés úton menjen végbe.

Ugyanakkor tudjuk, hogy a tőkés erők semmitől nem riadnak vissza, ha hatalmuk megvédéséről van szó. Ezt mutatják az elmúlt idők háborúi is. Chilében, 1973-ban megbuktatták Allende szocialista rendszerét. Egy alkalommal megbuktatták Hugó Chavézt, sőt börtönbe is zárták. Hondurasban a közelmúltban hajtottak végre államcsínyt a haladás útjára lépni szándékozó elnök ellen. Sorolhatnánk a példákat.

A Munkáspárt mindent meg fog tenni azért, hogy a közösségi társadalom békés társadalmi forradalom útján szülessen meg Magyarországon.

2. A 21. század magyar közösségi társadalma megoldja a mai kapitalizmus ránk hagyott hiányosságait, és többet ad, mint a 20. századi közösségi társadalom.

Politikai téren

2.1. A politika minden területén a dolgozó emberek lehető legteljesebb részvételét akarjuk. Az ország nem a politikusoké, nem a pártoké lesz, mint a kapitalizmusban, hanem a dolgozóké. Ugyanakkor nem lesz bürokratikus állam, mint a múlt századi közösségi társadalom egyes időszakaiban.

2.2. A közösségi társadalomban megmarad az állam, de a demokrácia gyakorlása közvetlenné válik. A tőkés rendszer a számítástechnika rohamos fejlesztésével megteremtette a közvetlen demokrácia lehetőségét. A tőke azonban nem érdekelt ebben.

A közösségi társadalom erre a technikai bázisra építve a közvetlen demokrácia útján valósítja meg a dolgozók közvetlen részvételét a döntésekben. A közvetlen demokrácia eszköze lesz a népi vita, az átfogó közvélemény-kutatás, a népszavazás. Új hagyományt akarunk teremteni az évenkénti össznépi gyűlések összehívásával.

2.3. Az új közösségi társadalom parlamentje a népi hálózat (népi-dolgozói szövetség) lesz. A közösségi társadalom államhatalmi szerve nem a néptől elszakadt hivatásos politikusokból áll majd, mint a mai kapitalizmusban, s nem lesz formális intézmény, mint a szocializmusban sokszor megtörtént. Ennek tagjait a helyi dolgozói kollektívák saját soraikból delegálják. A küldöttek nem hivatásos politikusok. Munkájukat társadalmi munkában végzik, pénzt nem kapnak érte. Ellenőrizhetőek és visszahívhatóak lesznek.

2.4. A népi hálózat (népi-dolgozói szövetség) megválasztja Végrehajtó Irodáját (kormányát). Az ország kormánya nem hivatásos politikusok hozzá nem értő gyülekezete lesz, mint a mai tőkés Magyarországon, de nem is csupán „megbízható elvtársak”, mint a szocializmus egyes éveiben. Ezek tagjai a szakterületek hozzáértő és vezetésre képes képviselői.

2.5. Az igazságszolgáltatás nem a tőkések érdekeit szolgálja majd, mint a mai kapitalizmusban, hanem a dolgozó emberekét. A bírókat nem a pártok, nem az állam nevezi ki, hanem az ország dolgozói a közigazgatási egységekben választják meg a terület bíróját.

2.6. A tőkés rendszer megszülte a politikai emberi- és szabadságjogok polgári értékét. Mi az új közösségi társadalomban ezeket megőrizzük, azért is, mert tanultunk a korábbi rendszerünk hibáiból. Ugyanakkor kiegészítjük a szociális emberi jogokkal. Kiteljesítjük a demokráciát, amiből ma hiány van.

2.7. A sajtószabadság polgári eszméjét megőrizzük, és nem tiporjuk lábbal, mint a mai tőkés rendszer. A sajtó a szabad véleménynyilvánítás eszköze is lesz, nem csupán hivatalos propagandaeszköz, mint a korábbi közösségi társadalomban. A tájékoztatás pártatlan és teljes lesz. Az országos médiumok vezetőit a dolgozók véleményének megkérdezése után a népi hálózat (népi-dolgozói szövetség) nevezi ki.

2.8. Az állam adatai nyilvánosak lesznek, mindenki számára hozzáférhetőek. Az állami élet nem az embereket fogja manipulálni, mint a mai Magyarországon, de nem is egy szűk hatalmi csoport érdekeit fogja érvényesíteni, ahogyan a 20. századi közösségi társadalomban előfordult.

2.9. A 21. század közösségi társadalmának helyre kell állítania a mai kapitalizmusban szétzúzott nemzeti értékeket. Az egész nemzet érdekeit kell szem előtt tartani, tanulva a korábbi rendszerünk hibáiból. A politikának segítenie kell a nemzeti fejlődést szolgáló intézmények, az iskolaügy, a helyi közösségi élet, a közszolgáltatások fejlesztését.

Gazdasági téren

2.10. A mi közösségi társadalmunkban egyetlen ember sem zsákmányolhatja ki a másikat, mint ma a tőkés rendszerben. A gazdaság többsége, mindenekelőtt a meghatározó ágazatok, a közösség kezében lesznek. A korábbi tapasztalatainkból okulva, olyan formákat kell alkalmazni, amelyben az emberek magukénak érzik a tulajdont, és érdekeltek hatékony működtetésükben. A közösségi tulajdonnak várhatóan több formája lesz: állami tulajdon, szövetkezeti tulajdon, a munkahelyi kollektívák csoport-tulajdona vagy más. Ezt nem ideológiai kérdésként kezeljük. A közösségi tulajdon működtetésére azt a tulajdonformát kívánjuk alkalmazni, amely a leghatékonyabb.

2.11. A föld, amely különleges tulajdon, meggyőződésünk szerint az állam közös tulajdonában kell, hogy legyen. Senki se élhessen vissza olyannal, amiből csak korlátozott mennyiség áll rendelkezésre. A föld tartós használati jogát a helyi kollektívák kezébe kívánjuk tenni. Ez változás mind a mai tőkés rendszer, mind a korábbi szocialista társadalom felfogásához képest.

2.12. A gazdaságban működhet magántulajdon, de nem lehet teljes, mint a mai kapitalizmusban. A magántulajdont nem érdemes és nem szabad felszámolni minden területen, ahogyan az 1950-es években tették. Mai tudásunk szerint a társadalom egészét szolgáló területeken, így a hadiiparban, a közlekedésben, az energetikában, sőt az oktatásban és az egészségügyben az a helyes, ha a tulajdon a közösség kezében van. A közösségi társadalom a nem állami tulajdonformák működését az össznépi érdekek mentén engedi érvényesülni.

2.13. A technika vívmányaira támaszkodva mindenre kiterjedő tervgazdálkodást akarunk. Ez a feltétele annak, hogy a közösségi társadalom gazdasága ne fölösleges áruk tömegét gyártsa, hanem tagjainak igényeit egyre magasabb szinten elégítse ki. A gazdaságban így megszüntetjük azt az anarchiát, amelyet a tőkés piac teremtett. A korábbi szocializmus tervgazdálkodása nem azért követett el hibákat, mert elvileg rossz volt. Az oka az volt, hogy még nem léteztek a mindenre kiterjedő tervezéshez szükséges számítástechnikai feltételek. A számítástechnika óriási fejlődése ma már megteremtette ezeket a feltételeket.

2.14. A mai tőkés rendszer megteremtette a kereskedelem és szolgáltatások fejlett rendszerét, amelynek célja a kapitalizmusban a profit, és nem az emberek igényeinek kielégítése. A közösségi társadalom ezt a rendszert, mint olyat megőrzi, és a dolgozók érdekeit, és nem kizsákmányolásukat fogja szolgálni.

2.15. Magyarország nemzetgazdasági függetlenségét helyreállítjuk. Ezt a mai kapitalizmus feláldozta a tőke oltárán. Nem zárkózunk el a világtól, mint ahogyan korábbi rendszerünkben részben szükségszerűen, részben oktalanságból történt. A külföldi gazdaság azonban nem játszhat meghatározó szerepet a magyar gazdaságban.

Szociális téren

2.16. A gazdasági életet úgy akarjuk megszervezni, hogy mindenki dolgozhasson, sőt mindenkinek dolgoznia kelljen. A mai kapitalizmusban a teljes foglalkoztatottság csak jelszó, a 21. század közösségi társadalmában megvalósított valóság lesz. A munka ésszerű szervezésével, a kor magasabb szintjén nem térünk vissza a korábbi rendszerünk „kapun belüli munkanélküliségéhez”.

2.17. A munkanapot és a munkaidőt csökkenteni szeretnénk, hogy a dolgozóknak több idejük jusson a családra, önmaguk művelésére, egészségük megőrzésére. Magasabb szinten adjuk vissza mindazt, amit a mai tőkés társadalom elvett a dolgozóktól.

2.18. A 21. századi közösségi társadalom az esélyegyenlőség társadalma lesz. Mindenki számára megteremti az esélyt, függetlenül nemétől, korától, vallási vagy faji hovatartozásától.

Szellemi téren

2.19. A tőkés rendszer óriási szellemi, tudományos kapacitást teremtett a háború céljaira. A közösségi társadalom ezt a kapacitást felhasználja az emberek fejlődése és a béke javára.

2.20. A 21. századi közösségi társadalom szakít az eddigi tőkés és közösségi társadalmak korlátozásaival. A szabad gondolkodás, a közös útkeresés társadalma lesz. A bölcsek köve nem egyes személyek, hanem a közösség egészének kezében van. Az új közösségi társadalom elődeitől eltérően megbecsüli az értelmiséget, szövetséget köt velük.

2.21. A társadalom műveltségét, amit a tőkés rendszer szétzúzott, újra megteremtjük. Az új magyar közösségi társadalomban a művelődés a társadalom és az egyén közös értéke és büszkesége lesz. Egyben a társadalom legfőbb mozgató ereje és tartaléka. Elkerüljük a korábbi szocializmus formális megoldásait, melyek zavarták az embereket.

2.22. Helyreállítjuk a mai kapitalizmusban tönkretett oktatás- és nevelésügyet. Ez több mint az iskolák összessége. Vissza kell állítani az iskolai és iskolán kívüli nevelést. Támogatni kell a vidéki és városi közösségek létrejöttét, ahol a fiatalok társadalmi tapasztalatra tehetnek szert.

2.23. A 21. század közösségi társadalmában a gyermek, a fiatal a társadalom legfontosabb polgára lesz. A társadalom mindent megad a gyermekvállaláshoz és neveléshez. Ennek érdekében a teljes képzés, az óvodától az egyetemig, ingyenes lesz. Helyrehozzuk a mai kapitalizmus által okozott károkat, és a korábbi szocialista társadaloménál magasabb anyagi szinten adunk meg mindent a fiataloknak.

2.24. Az egyházakat nem fogjuk üldözni, mint az 1950-es években, tevékenységüket tiszteletben tartjuk. Az egyház és állam azonban nem kapcsolódhat össze, mint a mai tőkés Magyarországon.

2.25. A kultúra, az oktatás, a szellemi élet segítségével jelentősen csökkentenünk kell a tőkés rendből örökölt egoizmust és individualizmust. A közösségi életre, egymás megbecsülésére kell a hangsúlyt helyezni, anélkül, hogy a korábbi szocializmus erőltetett kollektivizmusára visszatérnénk.

2.26. A 21. század közösségi társadalmában mindenki vállalhatja másságát. Szakít a korábbi szocializmus elutasító gyakorlatával, de egyben a tőkés társadalom felfogásával is. A másság személyes ügy, amely érvényesítését az államnak sem segíteni, sem akadályoznia nem kell.

Kül- és biztonságpolitika terén

2.27. A tőkés rendszer globálissá tette a világot, eltörölte a nemzeti határokat. A közösségi társadalom ennek intézményeire támaszkodva újfajta globalizmust teremt, a dolgozók, a népek átfogó együttműködését, testvéri egységét, a népi globalizmust.

2.28. A kapitalizmus számos globális problémát teremtett, a globális felmelegedéstől kezdve, a természeti környezet károsodásán át, a tömeges szegénységig. Az új közösségi társadalomnak nemzeti és nemzetközi méretekben is segítenie kell megoldásukat.

2.29. A kapitalizmus nem egyszerre fog megszűnni.A háborúk lehetősége ezért azután is lehetséges, hogy megszülettek az első, új közösségi társadalmak. Védelmezni fogjuk a magyar közösségi társadalmat, Magyarországot. Fellépünk a háborúk ellen.

***

Ma korainak tűnhet a 21. század közösségi társadalmáról beszélni. Pedig nem az!

A szocialista forradalom korunk sürgető kérdése. Miért fog rá sor kerülni? Azért, mert a kapitalizmus súlyos válságban van. Ezt a válságot nem tudja megoldani. Ma senki nem hajlandó a kapitalizmus megmentésére olyan átfogó, és a kapitalizmustól idegen programot meghirdetni, mint a New Deal volt az 1930-as években, az USA-ban. A részleges megmentő csomagok viszont legfeljebb a nagyoknak, olyanoknak, mint az USA, Németország, Japán hozhat menekülést. A szegények és új kapitalista országok, így Magyarország számára ez sem jelent megoldást. A világ oly mértékben egymásra utalttá vált, hogy a külön megoldások is kérdésesek. És akkor még nem beszéltünk a globális gondokról. Ha ezeket nem oldja meg az emberiség, belepusztulhat.

A kapitalizmus viszont nem tudja megoldani.

Választani kell: közösségi társadalom vagy hanyatlás és pusztulás.

Nem volt vevő Kovács István munkáspárti elnökségi tag lakásának árverezésén

Nem tudták elárverezni Kovács Istvánnak - a Munkáspárt elnökségi tagjának, a Magyar Szociális Fórum egyik szervezőjének, - az otthonát, csütörtökön délután.
Ahogy korábban írtuk, a hatályban lévő Kormányrendelet és Árverési moratórium ellenére, el akarták árverezni Kovács Istvánnak az otthonát, 2011. május 26-án, 14 órai kezdettel.
Ezért a Munkáspárt Elnöksége, valamint a Magyar Szociális Fórum - Szociális Kerekasztal, mozgósította az otthonvédő aktivistákat, a sajtót, valamint minden jóérzésű embert az árverés megakadályozására, - Schmör Ákos, önálló bírósági végrehajtó irodája elé, Budaörs, Budapesti út 121. szám alá.
A fent említett helyen és időpontban, 13 óra 30 perckor megjelentek az Otthonvédő aktivisták, és az árverezések és kilakoltatások ellen tiltakozó jóérzésű emberek, mintegy 50-60 fős létszámban. Ám ez is elég volt ahhoz, hogy az árverés meghiúsuljon, s azok a "üzletemberek" és bankókkal kitömött aktatáskás strómanok, akiknek a magyarok otthonaira fáj a foga, - most ne merjenek odajönni, tartván a botránytól, és a kíváncsi kameráktól, s a nagy nyilvánosságtól, - mert ezen három dolog közül, egy sem használ az üzletüknek!
Az önálló bírósági végrehajtó irodája előtt viszont megjelentek a Munkáspárt otthonvédő aktivistái, élükön Karacs Lajosnéval, a Munkáspárt egyik alelnökével, valamint megjelentek a Magyarok Szövetsége otthonvédői, Teknyős László aktivista vezetésével, és az MNB 2006 otthonvédő aktivistái, valamint a Fehér Kéményseprők Országos Társadalmi Szervezetek Szövetsége aktivistái, élükön Dabasi Tamás elnökkel, és jelen voltak még az Egységes Magyarország Mozgalom otthonvédői is.
Mindezek mellett a sajtó is szép számmal képviseltette magát, ott volt az Echo TV, a Hír TV, a budaörsi helyi TV, és más internetes oldalak munkatársai, köztük a Jövőnk.info és a Szabad Riport Tudósító Iroda riporterei is.
Jelen volt még 4 rendőr, de ők nem avatkoztak az eseményekbe, a jelenlévőkkel korrekten viselkedtek.
Karacs Lajosné, a Munkáspárt alelnöke biztosította a médiát arról, hogy nem fogják cserben hagyni harcostársukat, és ha kell, élnek a törvény biztosította állampolgári jogaikkal, s végső esetben akár a polgári engedetlenséget is alkalmazni fogják, hogy az árveréseket, s otthonvesztéseket, és konkrétan ezt az otthonvesztést is megakadályozzák.
Mindezek mellett remélte, hogy sikerül a jog útján megoldani az ügyet, s egy bírósági keresettel meg lehet akadályozni az árverést, s egyben az egész végrehajtási eljárást. Mely kereset az egész eljárás eleve hibás ügymenetére hivatkozik, oly formában, hogy az alap hitelszerződés 2003-ban köttetett meg, s 2004-ben, az ország Uniós csatlakozásakor a bank elmulasztotta a szerződés jogi harmonizációját, vagyis újra kötését...
14 órakor, Schmör Ákos önálló bírósági végrehajtó, kijött a kapuba, s behívta az adóst; Kovács Istvánt, s azokat, akik az árverésen részt véve meg akarják venni az adós lakását.
Ám vevő nem akadt, ellenben az otthonvédő aktivisták és a média képviselői utána nyomultak a végrehajtó irodájába, ahol több felvétel is készült az eljárásról. Köztük a Jövőnk.info itt látható fotói is.
A végrehajtó nem akadályozta a média munkáját, s így sikerült korrekten dokumentálni az eseményeket.
A végrehajtó tájékoztatta Kovács Istvánt, hogy nem tudja elfogadni a bírósági beadványt, azt külön kell kezelni, - és el kell kezdenie az otthon árverését, amennyiben van rá vevő. Ez ügyben még egyszer kiment, s jól hallhatóan ismét feltette a kérdést; van-e vevő erre az ingatlanra? - De vevő csak nem jelentkezett, egy sem...
Ekkor a végrehajtó pecséttel érkeztette a dokumentumokat, hivatalosan bejelentette, hogy jelenleg nincsen vevő az ingatlanra és ezért elhalasztja az árverést.
Ezt követően a média és az aktivisták elhagyták a végrehajtó irodáját. Az épület előtt; Kovács István megköszönte jelen lévők kiállását, s egybehangzóan mindenki egyet értett azzal, hogy ez a mostani esemény ha időszakosan is, de győzelemmel végződött.
A nyilvánosság győzelmével, a suskusban lezajlott pénzügyi machinációk fölött, - melyek segítségével el akarják venni otthonainkat. Ezúttal nem sikerült nekik, s ha időlegesen is, de ma, győztünk!
Jövőnk.info - Szabad Riport Tudósító Iroda

Thürmer Gyula blogja: Balszemmel 238.

Én nem tudom, senkit se zavar az, ami itt politika címén történik? Már nem egyszer háborodtam fel a Balszemmel hasábjain, meg az utcán is azon, amit az USA megenged magának kis hazánkban, és azon meg még inkább, hogy kis hazánk vezetői mit engednek meg az amerikaiaknak. Mert ugye, kettőn áll a vásár. A múlt héten a belügyminiszter lemegy Gyöngyöspatára. Rendben, ott a helye, ez a dolga! De miért viszi magával az amerikai nagykövetet? Ezt is megtudtuk. A nagykövet megdicsérte a magyar belügyminisztert, hogy gyorsan reagáltak a magyar-cigány konfliktusra. Senkinek se tűnik fel, hogy a nagykövetnek semmi köze hozzá? Ez itt nem az USA, hanem Magyarország! Kiderült, hogy „ajándékot" is hozott. „Az Egyesült Államok rendvédelmi oktatótiszteket küld Magyarországra, hogy átadják a magyar rendőri erőknek a multikulturális környezetben szerzett tapasztalataikat." Tetszik érteni? Amerikai rendőrök fogják oktatni, hogy Magyarországon mit csináljunk a cigányokkal? Hogyan? Mivel? A szokásos amerikai lelki tréninggel? A modern polgári társadalmak hókusz­pókuszával? Vajon az amerikai rendőrök munkahelyeket is hoznak magukkal? Iskolákat is építenek a cigányoknak? Megoldjákamagyarésacigánytársadalom fejlődése és kulturális szokásai közötti egyre mélyebb különbségeket? Vagy, ha egyiket se, akkor legalább pénzt hoznak magukkal? Gyanítom, hogy egyiket sem. De egyébként sem kellenek. Az amerikai rendőrök jelenléte nem segítség, hanem nemzeti önállóságunk megsértése. A magyar kormány magatartása pedig meghajlás az amerikaiak soron következő dilije előtt; közönséges szolgalelkűség.
Tolsztoj és mi
Ha szegény Lev Nyikolajevics megérhette volna! Azért ez már nem semmi! Magyarországon a 21. század második évtizedében társaságot neveznek el Tolsztojról. Illetve, dehogy társaságot, egész egyesületet. Mindjárt össze is jöttek, nem is akárhol, hanem a Parlamentben. Mivel oda akárkit nem engednek be, nyilvánvaló, hogy a kormányzat egyetértésével, vagy legalább is rábólintásával történik mindez. Higgyék el, jó dolog ez! A Tolsztoj Társaság, a Magyar-Orosz Együttműködésért Egyesület nem fogja felszámolni azt a rengeteg előítéletet, amely a magyar politikai elitben Oroszország iránt van, de segíthet benne. Van mit leküzdeni. Az egyesület nem alakítja át az orosz vezetés, és az orosz társadalom Magyarországról alkotott nem túlságosan hízelgő képét, de előmozdíthatja. És ez már jó! Oroszország nagyhatalom, közvetlen közelünkben lévő európai hatalom. Jó, ha a magyar politika nem felejti el történelmünk fontos tapasztalatát. Oroszországgal nem mindig jó együttműködni, de soha nem jó ellenséges viszonyban lenni. Bízunk benne, hogy a Tolsztoj nevével fémjelzett egyesület nem a vége a magyar politika kedvező változásának, hanem kezdete, ígéretes kezdete. Jó gesztusokból pedig sohasem elég.
Kidobott konzultáció
Bevallom, töredelmesen, bár lehet, hogy bajom lesz belőle. Kidobtam Orbán Viktor levelét. Kidobtam, pedig nekem volt címezve. Eleinte azt gondoltam, hogy a miniszterelnök a Munkáspárt véleményére kíváncsi, azért ír nekem. Miért ne lehetne kíváncsi? Végül is a dolgozók hangulatát mi egy kicsit jobban ismerjük, mint a kormány. Nekünk levelet sem kell írni, szociális konzultációt sem kell indítanunk, egész egyszerűen közöttük élünk. Ezt nyilván tudják Fidesz-körökben is. Feltehetően ezért vették át a választások előtt a Munkáspárt számos jelszavát, a teljes foglalkoztatástól a minimálbér emeléséig. Szóval, a miniszterelnök nyugodtan kikérhette volna a Munkáspárt véleményét, és nem járt volna vele rosszul. Pontosabban megismerhette volna a hangzatos elnevezésű kormánytervek társadalmi következményeit, bepillanthatott volna az emberek életébe, gondjaiba. Jól járt volna politikailag, mert erre mindenki odafigyelt volna, míg a levelező kampányok enyhén szólva érdektelenek. És persze lett volna anyaagi haszna is, mert megspórolhatták volna a szociális konzultációra, az újabb tömeglevelezésre szánt óriási pénzeket. Ennyi minden jó jutott eszembe, de ekkor elolvastam a levél címzését. A lakásomra küldték, nem a pártközpontba. Innen tovább világos volt, hogy a levél nem a miniszterelnök személyes és értékes érdeklődése, hanem egy érdektelen és értéktelen másolat, amelyből milliónyit küldenek szét, állami pénzből gazdagítva a posta tőkés tulajdonosait. Az alkotmány ügyében írt levelét még elolvastam, gondolom, sokan mások is ezt tették. A mostanit azonban kidobtam. Elolvasás nélkül.

Thürmer Gyula blogja: Balszemmel 237.

Önző leszek, magunkról beszélek, kérem, bocsássanak meg! Rengeteg fon­tos dolog van a világban, s a Munkás­párt 23. kongresszusa bizonyára nem a legfontosabb. Bár, ki tudja? A társadalom ma sok mindenben tanácstalan. Kire, mire sza­vazzak a következő választásokon? Már mindenkit kipróbáltunk, de egyik sem az igazi, még a Fidesz sem. De akkor ki? Ugye, ismerős a dilemma? Nem kérek az egészből, hagyok csapot-papot, külföldre menekülök saját hazám elől. Ugye, erre is láttak már sok példát? Persze, nem mindenki menekülhet, mert ahhoz is kell pénz. De mindenki nem is akar elmenni, itt akar élni, itt vár választ arra, hogy ho­gyan tovább? Nos, a Munkáspártnak van válasza, új válasza, s szerintünk jó válasza. Nem a kádári időkre mutogatunk, hogy de szép is volt, de jó is volt. Az volt, de elmúlt. Nekünk a jövő közösségi társadalmát kell megcéloznunk. Valami újat, ami jobb, mint a régi szocializmus volt, s per­sze jobb, egészen más, mint amiben most élünk. Nos, a most szombati kongresszus ehhez visz közelebb. Izgalmas útkeresés, jöjjenek velünk!
Gazdagabbak leszünk
Gazdagabbak is leszünk ezen a kongresszuson. Kimondjuk azt, amit már régen gondolunk, érzünk: mi nem 1919-ben és nem is 1945-ben születtünk. A mi eszméink már ott voltak Dózsa György szavaiban, aki felkelésre szervezte a pa­rasztokat a földesurak ellen. A hangsúly most nem a felkelésen van, hanem azon, hogy harc, küzdelem nélkül sem Dózsa György, sem, mondjuk, a mai rendvédel­mi dolgozók sem érhetnek el eredményt. Más sem! Petőfi eszméje is a miénk. Szépet álmodott arról a társadalomról, ahol jogból és a javakból is mindenki­nek egyaránt jut. Igen, ezt akarjuk mi is. Nem önmagunknak, mindenkinek, a dolgozóknak, az embereknek. Aztán itt van Kossuth Lajos. Mindig szerettem április 14-et. Nem csupán azért, mert ek­kor van a születésnapom, hanem azért, mert Kossuth ezen a napon kiáltotta ki a Habsburgok trónfosztását, Magyarország függetlenségét. Lehet-e ennél nemesebb cél: független Magyarország? Sok mindent magunkba fogadunk történelmi múltunkból. Ezen a kongresszuson ezért leszünk gazdagabbak.
Külön-külön nem, együtt talán igen
Ez most nem egy vallásos ember nyilat­kozata. Nem vagyok az, de hívő igen. Hi­szek abban, hogy a jövő a közösségi tár­sadalom. Hiszem, mert tudom, hogy az, ami most van, rossz, bűnös, embertelen. Hiszem azért is, mert egyszer már kísér­leteztünk egy jobb társadalommal. Hát, Istenem, nem minden jött be, nem min­den sikerült, van ez így, de azért nem is volt minden rossz. Szóval hiszek ebben, de tudomásul veszem, hogy mások meg másban hisznek. Azt pedig tudom, hogy a hit, a meggyőződés kérdéseit nem lehet erőszakkal, törvényekkel elintézni. Bár, mint tudjuk, a magát demokratikusnak kikiáltó mai rendszer a sajtószabadságot úgy értelmezi, hogy mindenki mehet a médiába, aki dicséri a tőkés rendszert, de nem mehetünk mi, akik ellenezzük, bí­ráljuk, harcolunk ellene. 1956-ról, 1989- ről pedig csak azt gondolhatjuk, amit ők gondolnak. Szerintük ez a demokrácia, szerintem nem. Szóval legyünk nyitottak mások gon­dolatai, mások eszméi iránt! Nem minden­ki akarja a tőkés rendszert megdönteni, de nagyon sok embernek van baja a kapita­lizmussal. Kinek a kilakoltatással, kinek a nyugdíjkedvezmény megvonásával, ki­nek az afganisztáni háborúval, kinek az egyetemek értelmetlen összevonásával. Miért ne cselekedhetnének ezek az erők együtt? Miért ne mehetnénk együtt, mi­ért ne küzdhetnénk együtt a tőke uralma, igazságtalansága, kizsákmányolása ellen? Külön-külön nem megy, de együtt talán igen!
Változzunk a változásért!
A mostani szombaton, a Munkáspárt 23. kongresszusán ezt is meghirdetjük. S magunk akarunk példát mutatni. A változáshoz nekünk is változnunk kell. Például meg kell hódítanunk az Interne­tet. Lenin korában még a telefonközpont elfoglalása volt a legfontosabb. Ma az In­ternet, a mobil kommunikáció megannyi eszköze a fontos. A legeslegfontosabb azonban az, hogy belülről fegyelmezett­nek, zártnak kell lennünk, de kívülről na­gyon nyitottnak. A két dolog összefügg. Ha tudjuk, hogy mit akarunk, ha fegyel­mezetten végigvisszük szándékainkat, erősek leszünk. Ha nyitottak vagyunk, lesznek partnereink is. Menjünk a dolgo­zó emberek közé, a civilszervezetekbe, a szakszervezetekbe! Ne vezetni akarjuk őket, mint régen! Tegyük hasznossá ma­gunkat számukra! Előbb kis dolgokban, majd nagyokban!

Programot alkotott a Munkáspárt 23. kongresszusa

A Magyar Kommunista Munkáspárt 2011. május 14-én tartotta 23. kongresszusának második napját a párt Baross utcai székházában. A délelőtt tíz órától délután öt óráig tartó tanácskozáson 254 meghívott küldött közül 175-en jelentek meg (ez több mint kétharmados részvételt jelent), és három napirendi pontot tárgyaltak meg: előbb elfogadták a párt új programjának irányelveit, majd a szervezeti szabályzat módosítási javaslatait. Legvégül a fellebbviteli bizottság jelentéséről szavaztak, amelynek lényege, hogy a kazári Tőzsér Tibor, aki a Vajnai Attila vezette Magyarországi Munkáspárt 2006 egyik nógrádi megyei vezetője volt, több évi szünet után ismét tagja a Magyar Kommunista Munkáspártnak. A pártkongresszus ismét megerősítette azt, hogy nem kívánja nevét megváltoztatni: az továbbra is marad Magyar Kommunista Munkáspárt.

A párt elnöke, Thürmer Gyula a program irányelveihez fűzött szóbeli kiegészítést. A szónok utalt arra, hogy a kongresszus első napján, tavaly decemberben, szembe kellett nézniük önmagukkal, a párt reális helyzetével. Fel kellett mérni a valóságos körülményeket, a lehetséges mozgásteret, illetve arról kellett dönteni: hogyan tovább. Két választási lehetőség volt: vagy halad a párt ugyanazon az úton, amelyen 2011 decemberéig haladt, és akkor van élet egy darabig, esetlegesen kisebb-nagyobb sikerekkel, de ez az út a megsemmisüléshez vezet. A másik variáció az, hogy új ösvényeket, új lehetőségeket keresnek, abban a reményben, hogy így a pártot megmenthetik. Ha ezt megteszik, akkor új esélyt kap a párt, de ezt azzal a tudattal kell megtenni, hogy mindehhez változtatni kell.
Thürmer Gyula felidézte a decemberi első nap történéseit, ahol a küldöttek eldöntötték: nem adják fel a kapitalizmus elleni küzdelmet, hogy korszerű, jobban harcoló, hatékonyabb párt jöjjön létre, és ennek érdekében készek a változtatásra. Akkor a tisztújítás keretében új elnökség és új Központi Bizottság alakult meg. Ez utóbbi testület jóval fiatalabb, mint a korábbi. Új a párt vezetése abban is, hogy több benne az aktív dolgozó, illetve hogy az új tagok korábban nem vállaltak szerepet a vezető testületekben.
Kétségtelen viszont, hogy nem mindenki fogadta el ezeket az elveket, elsősorban a KB megfiatalítását. A párt belső fórumain ennek hangot is adtak. Úgy vélték, hogy a tapasztalt, idősebb elvtársakat vissza kell hozni a vezetésbe. Thürmer viszont úgy vélte, hogy a decemberi döntés a KB megfiatalításáról helyes volt. Bár mindenki véleményére szükség van, de a vezetésbe azokat kell engedni, akik a legaktívabbak, a leginkább cselekvőképesebbek, és a leghatékonyabban tudnak dolgozni. Az elnök utalt arra, hogy az elmúlt húsz évben a párt rengeteg kompromisszumot kötött személyi kérdésekben. A párt persze nem azért van a jelenlegi állapotban, mert hibákat követtek el ezen a téren. De a hibás döntéseknek szerepe van abban, hogy itt tart most a párt. Fiatalítgatás történt ugyan, de fiatalítás nem.
Az elnök úgy értékelt, hogy a KB tagjai alapvetően teljesítik azokat az elvárásokat, amelyeket tavaly decemberben a kongresszus megfogalmazott. A fiatalítás üzenet volt a megyei szervezetek felé is. Ezeket a káderelveket azonban nem mindenütt fogadták meg. Azokban a megyékben, ahol eleve nincsenek káderek, ez nyilván nem következhetett be, de ahol igen, ott sem ezen elvek alapján tartottak tisztújítást, hanem inkább a területi elvet vették figyelembe, és úsztak az árral. Nem olyan vezetőket választottak, akik hajlandóak az új szellemben a párt megújításáért tenni és dolgozni. A szónok még egy hiányosságot említett a december óta eltelt időszakot értékelve: azt, hogy a párt nem meri vállalni a konfliktusokat, holott az előrelépéshez erre is szükség van.
Áttérve a fiatal KB-tagokra, a párt ifjúsági szervezetére, a szónok szerint annak nagyon nyitottnak kell lennie ahhoz, hogy a párt politikája iránt érdeklődő, de a párthoz még nem csatlakozott fiatalokat megnyerje magának. Olyan ifjúsági szervezetre van szükség, amely tolmácsolja a pártnak a mai fiatalok gondjait. A párt fiataljainak (a KB három huszonévesét: Cseh Miklóst, Berényi Imrét és Nagy Juditot az elnök név szerint is említette) az eddiginél jóval aktívabban kellene részt venniük a program vitájában és egyéb tennivalókban, hogy megértessék a vezetéssel: mi fáj igazán a mai fiataloknak. Egyúttal a Baloldali Frontnak kulcsszerepe kell legyen abban, hogy lefordítsa a fiatal nemzedék nyelvére a Munkáspárt politikáját.
A párt decemberben változtatott a taktikáján is. Kimondták: ki kell menni az utcára, tüntetéseket kell szervezni. Mert bár a párt kiszorult az önkormányzatokból, a parlamentből, a sajtóból - az utcákat, a tereket és a piacokat nem vette még el senki tőlük. Ezt a taktikát követve a Munkáspárt nagyon sok gyűlést tartott, gyárak előtt kampányolt, A Szabadságot terjesztette, röplapokat osztogatott, ismertette saját politikáját. Ezt a munkát Fogarasi Zsuzsanna országos alelnök fogta össze. Ugyanide tartozik az is, hogy a Munkáspárt megkereste a civil szervezeteket. Az egyik példa erre a Magyar Szociális Fórumban nyújtott teljesítmény: ma már senki nem kérdőjelezi meg, hogy mit keresnek egy szegénységellenes rendezvényen, és ugyanez fordítva is érvényes: a civil szervezetek is eljönnek a Munkáspárt rendezvényeire. Idetartozik a Nőtagozat tevékenysége is, amely több demonstrációt tartott a kilakoltatások megakadályozásának érdekében.
A párt anyagi helyzetével kapcsolatban az elnök azt mondta, hogy a tagság fejenként havi kétezer forinttal megoldhatná azt. A valóság viszont az, hogy nem ez történik. A párttagok egyrésze azonban nem képes megérteni, hogy nemcsak magáról a tagdíjról van szó, hanem ezenkívül áldozatra van szükség. A vezetők közül pedig sokan nem magyarázzák ezt el nekik, helyette azt mondják el, miért nem lehetséges ezt a pénzt előteremteni.
Szintén döntés született decemberben arról, hogy kidolgozzák a Munkáspárt új elképzelését a jövőt illetően, és felvázolnak egy olyan képet, amely vonzóvá teheti a kommunistákat a mai és a jövő nemzedék számára. A társadalom sok mindenben tanácstalan: a szavazók zöme már szavazott a számbajöhető pártokra, és azt látta, hogy nem következett be az a pozitív változás, amit remélt. Van, aki külföldön keresi boldogulását, de ezt mindenki nem teheti meg, igaz, nem is akarja ezt. Az emberek figyelnek arra, amit a Munkáspárt mond.
Az elmúlt évek tapasztalataként említette meg a szónok azt, hogy nem elég a korábbi szocializmus előnyeit felsorolni. Kicsit leegyszerűsítve ezt tette a párt éveken át. Közben elmúlt húsz esztendő is, és ma már a rendszerváltás utáni nemzedék számára ez kevés. Lehet persze azt mondani, hogy adjunk több bért a munkásoknak, államosítsuk az oktatást, a kórházakat, de ez szociáldemokrácia, mert nem jár együtt a tőkés társadalom megváltoztatásával, és nem ígér igazán perspektívát az embereknek. Ehhez a politikai viszonyokat kell megváltoztatni.
A Munkáspárt soha nem volt szociáldemokrata párt, most sem kíván az lenni. Világosan meg kell mondani: a párt célja egy közösségi társadalom, és a tőkés rendszerben csak az a munkásoké, amiért megküzdenek és megharcolnak. A tőke semmit nem ad, de el lehet tőle venni, igaz nem lobbizással, nem rábeszéléssel, petíciókkal, hanem küzdelemmel, harccal és erővel. Thürmer Gyula megjegyezte, hogy persze kényelmesebb otthon a tévét nézni, plázázgatni télen-nyáron, élvezni az életet. És hát lehetne másképp is válaszolni az érintetteknek. Mondjuk azt, hogy küzdjünk a szocializmusért, erről beszéljünk nagyon sokat, csak éppen ezt a nehéz küzdelmet ne vegyük halálkomolyan, és ne azonnal lássunk neki az osztályharcnak, hanem majd később. Ehelyett találjunk mindig valamilyen más célt. Itt volna például a fasiszta veszély, ami reális lehet, de eltéríti a munkásosztályt attól, hogy közös erővel fellépjenek a tőkével szemben. Ezt a harmadik utat választotta több baloldali párt és szervezet.
A szónok arról is beszélt, hogy az MSZP és a Munkáspárt között nincs politikai tér és lehetőség új baloldali párt létrehozására. Még Szili Katalin Szociális Uniójának sem. Mint ahogy a Magyarországi Munkáspárt 2006-ra sincs már szüksége az MSZP-nek, amíg pedig volt, természetesen a Kommunista Munkáspárt ellen létezett.
Az elmúlt években sok vita volt arról, hogyan került a Munkáspárt ilyen nehéz helyzetbe. Sokan azt mondták: csináljunk valami mást. Ez Thürmer Gyula szerint két lehetőséget takar. Vagy kevésbé kommunista a párt, vagy éppenhogy nagyon is. Szerinte egyik út sem járható. A lényeg az, hogy a Munkáspártnak a tőke korlátozásán kell munkálkodnia. Tőkés rendszer egy ideig mindenképpen lesz, tehát munka akad majd elég.
A szónok ismét felvetette az irányelvekben szereplő népi hálózat létrehozását. Ezek programjai, elképzelései között a Munkáspárt követelései is szerepelhetnek: az arányos választás, a képviselők ellenőrizhetősége és visszahívhatósága, vagy újdonságként az Alkotmánybíróság megszüntetése, illetve hogy aki törvénytelen módon szerzett vagyont, attól azt el kell kobozni. Ha eddig eljut egy népi szövetség, akkor az már majdnem szocializmus. Gazdaságilag a nagytőke megadóztatása tartozna ide, valamint a Nemzeti Bank állítólagos függetlenségének megszüntetése.
Thürmer Gyula megismételte, hogy az ország bajait nagyobbrészt az okozza, hogy még tagjai vagyunk a NATO-nak és az Európai Uniónak. És ha ez így van, akkor a jelszó legyen az, hogy lépjünk ki azokból.
Az elnök megjegyezni kívánta, hogy meg kell mondani az embereknek: a Munkáspárt által fontosnak tartott társadalmi forradalom, amikor a munkásosztály közösségi társadalmat teremt azáltal, hogy átveszi a hatalmat, nem egyenlő a lövöldözéssel, a vérengzéssel, az utcai verekedéssel, az erőszakkal. Ez a forradalom békés úton is bekövetkezhet.
Zárásként Thürmer Gyula a nyitás szükségességét hangsúlyozta. Ma sokan akarnak a Munkáspárthoz jönni, de csak akkor, ha a párt empátiát mutat. Ha elutasító mentalitást vesz fel a párt, ha nem elég nyitott, akkor erről szó sem lehet.

***

Délután az irányelvek vitájában közel húszan szólaltak fel, és nagyobbrészt pozitívan álltak hozzá, amit később szavazatukkal is megerősítettek. A szervezeti szabályzat módosításait szintén megszavazta a többség, mint ahogy a fellebbviteli bizottság jelentését is arról, hogy a Nógrád megyei Tőzsér Tibor, aki korábban a Munkáspárt 2006 egyik megyei vezetője volt, visszatérhessen korábbi pártjába. Ez utóbbi döntés ellen éppen a fellebbezést benyújtó nógrádi küldöttek szavaztak, de kisebbségben maradtak.

Thürmer találkozója a kínai nagykövettel: Kína mindig rokonszenvezett a magyarokkal

Az igazi barát a bajban ismerszik meg – ez nevezhető azon találkozó végkövetkeztetésének, amelyen Thürmer Gyula, a Magyar Kommunista Munkáspárt elnöke és Gao Jian, a Kínai Népkötársaság nagykövete cserélt eszmét egymással.
Amikor Kínának nehézségei voltak, Magyarország segítséget ajánlott: például az 50-es és 60-as években magyar geológusok működtek közre a daqing-i olajmezők felfedezésében. Ebben az időszakban Kína energiahiánnyal küszködött.
– Mi Kínában soha nem felejtjük el azokat, akik segítettek nekünk, s mindig barátainknak fogjuk tartani azokat, akikben megbízhatunk. Hálásak vagyunk azért, hogy  Magyarország az elsők közt létesített diplomáciai kapcsolatot a Kínai Népköztársasággal - hangsúlyozta a diplomata.
– Ma erősíteni kell a kétoldalú kapcsolatokat a kultúra, a gazdaság és az élet más területein is. A kormányok, pártok közötti kapcsolat nagyon fontos, ahogy az emberek közötti kapcsolat is. A kínai emberek mindig rokonszenvvel viseltetnek a magyarok iránt. Petőfi Sándor nevét mindenki ismeri Kínában. Tudjuk, hogy ő a szabadságért harcolt, és csodáljuk a személyiségét – mondotta a nagykövet.

Állítsunk szobrot Kádár Jánosnak!

A Kádár János Baráti Kör Országos Elnöksége kéréssel fordul minden érdeklődőhöz: ünepeljük meg együtt az 1912. május 21-én született

Kádár János 100. születésnapját!

A Baráti Kör egyszerű kőszobor (mellszobor) felállítását tervezi az évfordulón megtartandó megemlékezésre.

Ezt a szándékot csak széleskörű összefogással tudjuk és reméljük megvalósítani. Amennyiben egyetért szándékunkkkal, kérjük, bármilyen összeggel járuljon hozzá a szobor költségeihez.

Adományát átutalhatja, befizetheti postai rózsaszín csekken, vagy személyesen az OTP Bankban a 11706016-20806774 számú folyószámlára, illetve átadhatja a Kádár János Baráti Kör rendezvényein. Együttműködését köszönjük!

Találkozzunk 2012. május 26-án a Kerepesi Temetőben Kádár János sírjánál, a szobor felavatásán!

A Kádár János Baráti Kör Országos Elnöksége

Thürmer Gyula blogja: Balszemmel 236.

A cigánykérdést nem lehet a kapitaliz­musban megoldani. Ez a tömör válaszom azoknak, akik mély elvi állásfoglalást sürgetnek tőlünk a gyöngyöspatai esemé­nyek ügyében. Nem azért nem lehet, mert momentán nincs rá pénz. A baj az, hogy a kapitalizmusban nem a társadalom közös érdekei a döntőek, hanem a magántőke ér­dekei. Egy magánvállalatnak nem érdeke, hogy speciális munkahelyeket teremtsen a cigányok számára. A mai magyar tőkés rendszer nem tud, nem akar munkát adni a cigányoknak. Ehelyett a cigánytömegeket megveszi a segélyekkel, vezetőiket pedig az önkormányzatisággal és egyéb látszatintézkedésekkel. A magyar többség ezt eddig elviselte, de mivel a válság miatt a helyzete drámain romlik, nem hajlandó tovább tűrni, hogy munka nélkül is lehet jövedelemhez jutni. Az embereket idegesí­ti egyes cigányközösségek követeiőzése és agresszivitása, valamint a tőkés kormány tehetetlensége a cigányok által elkövetett bűncselekményekkel kapcsolatban. Mi marad? Nos, kinek mi. Politikai ízléstől függően. Képmutatás, emberbarátosodás, „védjük meg a magyart" hangoskodás, hatalmi erődemonstráció, de legfőképpen politikai tili-toli. De nézzük sorjában!
Európa: vérlázító képmutatás
Európa eljátssza a cigányok emberbarátját, csak éppen pénzt nem ad. A cigánykérdés nem érdekli az Európai Uniót. A cigány­ság állítólagos emberi jogait azok az or­szágok követelik a leghangosabban, ahol soha a büdös életben nem éltek cigányok, és a cigány szó is legfeljebb Johann Strauss operettjéből ismert. Ilyen mondjuk Luxem­burg. Pénzt viszont ők sem adnak. Ahol ismerős a cigánykérdés, mondjuk Francia­országban, ott meg kitoloncolnak, lezárják a határt, a schengenit, meg mindegyiket.
Jobbik: elég egy-két zaftos verekedés
A Jobbik rátalált a cigányügyre, s eb­ből csinált magának parlamenti helyeket. Na, nem a cigányok vitték be őket a par­lamentbe, hálából azért, mert megoldást találtak a bajaikra. Nem, erről szó sincs. A Jobbikot azok a magyarok vitték be a par­lamentbe, akiknek elegük van a cigányok­ból. A Jobbik nem tudja a megoldást, de nem is kell tudnia. „Magasan kvalifikált" választóinak elég a fenyegetőzés, és egy-­két zaftos verekedés. A Jobbik igazi ereje azonban a politikai rendszer gyengesége. Abszurd, mi? A Jobbik pontosan tudja, hogy a mostani rendszer nem őket tekinti fő ellenségének, hanem a kommunistákat. A Jobbiknak tökéletesen jó a kapitaliz­mus, nem akarja leváltani. A kommunis­ták viszont igen. A Jobbik egyre pofátlanabbul visszaél a polgári demokráciával, a többiek meg tűrik. Teszik ezt azért, mert a Jobbik akciói elvonják a figyelmet arról, amit a tőkés rendszer nem tud megoldani: a 1,5 millió munkanélküliről, a 3-4 millió nyomorban élőről, a sokszázezer eladóso­dottról, meg hasonló „apróságokról".
Szocliberális undormány
A cigányügy nagy haszonélvezői a li­berálisok és a szocialisták. A cigányok sorsa őket sem izgatja. Merőben másról van szó! A cigányszavazók egy részét mindig meg lehet venni. Aztán lehet a társadalmat manipulálni, elhitetni, hogy jönnek a fasiszták, akik bántják a cigányo­kat, és legfőképpen a zsidókat. A zsidókat a mai Magyarországon valójában senki sem fenyegeti, sőt! A cigányügy, amióta Obama kedvenc témájaként jelölte meg, nagyon trendi. Erre jó pénzeket lehet le­nyúlni amerikai és EU-s forrásokból. A pénzből kell venni párezer plüssmacit a cigány gyerekeknek, adni kell a cigányér­telmiség párszáz hangadójának, a többiből lehet biztosítani a liberális-szocialista em­berjogi védők „szolid" polgári életszínvo­nalát.
Orbán-kormány: nem húzunk ujjat a tőkével
Az Orbán-csapatnak hálátlan szerep jut az egészben. A cigányok munkába állítását négy év alatt akkor sem lehetne megoldani, ha milliárdokat költenének közmunkára. De nem is költenek, mert az csak a költségvetésből mehetne, a hiány növeléséért pedig az - egyébként nagyon cigánybarát - IMF és EU leharapná Orbán fejét. A rendőrséggel szétverethetné az összes verekedőt, cigányostól és gárdástól, de akkor meg az Európai Parlament, meg Obama liberális környezete köteked­ne, mint ahogyan tették a médiatörvény és az új alkotmány esetében. Ha pénz kell a cigánykérdésre, megadóztathatnák a gazdagokat, felszámolhatnák az összes polgárőr-, meg őrző-védő kft-t, de akkor a tőkével húznának ujjat. Ez eszük ágában sincs. Ez a baj!
Lehet megoldás!
Váltsuk le a tőkések uralmát, és teremtsünk új, közösségi társadalmat! Ez a megoldás. Ha gyárak a közösség tulajdonában van­nak, akkor lehet tömegével olyan mun­kákat teremteni, amelyeket a cigányok is képesek elvégezni. Ma nem a közösség érdeke számít, hanem a magántőkésé. De addig is, amíg nincs közösségi társadalom, én a kormány helyében azt mondanám: ül­jünk le, a pártok is, az egész társadalom is! Nevezzük nevén a gyereket! Mondjuk ki, hogy a cigányok munkanélkülisége nem ugyanaz a probléma, mint a többieké, ezért más-más módszerek kellenek. Mondjuk ki, hogy van cigánybűnözés is, magyar bűnözés is, csak a megoldás nem ugyan­az. Mondjuk ki, hogy a magyar családokat több gyermek vállalására kell ösztönözni, a cigánycsaládokat pedig egy saját munkával eltartható családmodell kialakítására. Én a magam részéről a cigányönkormányzatok politikai szerepét megszüntetném. Sokba kerül, fölösleges, csak arra jó, hogy a két nagy párt cigányholdudvara eléldegéljen belőle. A cigánynak nem lesz attól munká­ja, ha a képviselőinek mobiltelefonját az ál­lam fizeti. Az EU-nak világosan megmon­danám: vagy adnak pénzt, vagy rövidesen nem csak az afrikai és ázsai bevándorlók fognak megoldhatatlan gondot jelenteni, de a cigányprobléma is elönti az EU-t.

Thürmer Gyula blogja: Balszemmel 235.

William Hague, brit külügyminiszter be­jelentette, hogy a franciákkal együtt húsz katonai tanácsadót küldenek Líbiába az Átmeneti Nemzeti Tanács megsegítésé­re. Húsz katona nem sok, de nem a szám a lényeg. Hányszor hallottuk már nagy tőkés országoktól, hogy ők bizony nem avatkoznak bele más országok belügyeibe, csak éppen tanácsadókat küldenek. Eisenhower amerikai elnök egykor 600 katonai tanácsadót küldött Dél-Vietnamba. Utódjának, Kennedy elnöknek már félmillió katonával kellett a vietnami őserdőkben harcolni. Mostanság Líbiába küldenek tanácsadókat. Egyelőre húszat. Az ENSZ határozatában erről szó sem volt, a határozat „csak" repülési tilalmat állapított meg. Líbia esete mutat vala­mit, amit már régen tudni lehet: politikai rendszereket nem lehet repülőkről meg­dönteni. Amerika és barátai úgy szeret­nek háborúzni, mint a számítógépes já­tékokban: elég a gombokat nyomkodni, nem kell saját katonákat áldozni. Úgy tűnik, hogy a líbiai kalandot nem ússzák meg szárazföldi háború nélkül. Ennek az a szépséghibája, hogy az arabok visszalőnek. Ott már nem számít annyira az amerikaiak technikai fölénye. Fontosabb a hit, a hazaszeretet, az elkötelezettség.
Így kell ezt csinálni!
Nem irigylem a rendvédelmi dolgozók képviselőit. Április 19-én meghívták őket, hogy vegyenek részt a parlament Honvédelmi és Rendészeti Bizottsá­gának rendkívüli ülésén. Ez már azért valami! Manapság nem mehet akárki a parlamentbe. A rendvédelmi szakszerve­zetek képviselői még felszólalási jogot is kaptak, ami aztán végképp a demokrácia netovábbja. A szakszervezeti vezetők célja világos volt: megőrizni a szolgálati nyugdíjat, és melleslég megelőzni a hiva­tásos állomány elvándorlását. Nem csak mondanivalójuk volt, de politikai hátte­rük is. Elvégre is egy hete 15 ezer embert vittek az utcára, ami komoly teljesítmény. A rendvédelmiek elmentek a parlamenti bizottság ülésére, pedig nyilván sejtet­ték, hogy a dolgok nem ott dőlnek el. A kormánypárti képviselők nyilván semmi olyat nem döntenek, ami ne tetszene a kormánynak, mert ugye, ki is akarna a miniszterelnök lábára lépni. A bizottság Fideszes tagjai sem akartak. A szakszer­vezetek jól kibeszélték magukat, aztán ránéztek az órájukra, és megkérdezték: van-e elképzelése a tisztelt bizottságnak arról, hogy miként tovább? Nem volt! A szakszervezetek is válaszoltak: május 6-án újabb tüntetés! így kell ezt csinálni!
Kína jobb, mint Amerika vagy Európa
A múltkoriban felkeresett egy magyar üzletember. Kínáról beszélgettünk. Ő nem segítséget kért a kínai piacra való bejutáshoz, mint sokan mások teszik. Ő már bent van. Gyanítom, hogy a közös gondolkodáshoz és cselekvéshez keres partnereket, mert látja, hogy a mostani utunk sehova nem vezet. Illetve, dehogyisnem: az eltűnéshez. Hasonló magyar üzletemberrel eddig nem igen találkoz­tam. Ő megértette, hogy nem saját logi­kánkat kell a kínaiakra erőltetni, mert az amúgy sem megy. Ha sikert akarunk, meg kell érteni a kínai fejlődés logiká­ját, és hasznossá tenni magunkat azon az úton, amelyen a kínaiak haladnak. Nehogy azt hidd, hogy ezzel lefekszünk nekik. Nem! Azt kell megérteni, hogy a legjobb magyar ötleteknek, projekteknek sincs jövőjük, ha a világfejlődést megha­tározó tényezők sávjába nem illeszkedik. A világfejlődést ma nem az USA, nem az EU határozza meg, hanem Kína. Igenis megtalálhatjuk helyünket ezen az úton, ha önállóak vagyunk gondolkodásunk­ban és cselekvésünkben, ha van bennünk készség a kreativitásra, ha azonnal képe­sek vagyunk váltani. Kreatívak, újítók pedig csak akkor lehetünk, ha nem va­gyunk rabszolgák sem gazdasági, sem politikai, de főleg nem szellemi értelem­ben.
A kínai gazdasági csoda titka nem az olcsó munkaerő. Náluk működik a terv­gazdaság látható keze és a piac láthatat­lan keze. Becsülik a pénzt, de a tudást, a tanulást tartják a legfontosabbnak. Tu­datosak, de nem türelmetlenek. Tudnak változtatni, de nem kapkodnak. Törté­nelmük számukra ötezer éves egységet alkot, és nem hiszik, hogy rendszervál­tásokkal új időszámítás kezdődik. Van hitük, de a világot nem azon keresztül szemlélik. Ott is mindenkinek megvan a saját érdeke, de nagy dolgokban képesek egységesen cselekedni. Mindezt össze­kapcsolja egy sokszínű politikai rend­szer, amelynek közepén a Kommunista Párt áll, és e rendszer képes jelentős, bonyolult és hatékony döntéseket hozni. Jobbakat, korszerűbbeket, kreatívabba­kat, mint az USA vagy az EU. Üzletem­ber vendégem ezt ismerte fel, s kicsiben megtalálta önálló helyét a kínaiak által is előnyösnek talált úton. Nem egyszer, nem kétszer, sokszor elment Kínába. És kicsiben sikerül neki. Az ország mai ve­zetői középkorúak, egyetemet végeztek, többségük világot látott. Lehet, hogy egy másik világot kellene látni, a kínait. Lát­ni, és megérteni. És akkor talán nagyban is menne. Ránk férne.

Városligeti majális, 2011. május 1.

Thürmer Gyula blogja: Balszemmel 234.

Miniszterelnökünk elcsodálkozott volna, ha látta volna a múlt szombati jelenetet. A Munkáspárt vezérkara a parlament oldalán köszönti a tüntető rendvédelmi dolgozókat, ők pedig visszaköszönnek. Pedig tudják, hogy a demokrácia jegyében minden tüntetésről rendőrségi videófelvétel készül. Ha nem tüntet¬nének, talán éppen ők csinálnák a felvételt. De ez most nem fontos! Nos, azon a napon mi, munkáspártiak is tüntettünk. Mi a kilakoltatások ellen, a rendvédelmi dolgozók a nyugdíjkedvezmény megvonása és egyéb disznóságok ellen. Egy pillanat alatt megértettük, hogy - bár más-más dologért tüntetünk - lényegében ugyanarról van szó. Egy olyan rendszerről, amelyben nem számít az ember. Ahol nem érdekes, hogy mi történik azzal a családdal, amely nem tudja fizetni a kényszerből felvett lakáskölcsönt, vagy a megemelt villanyszámlát. Egy olyan rendszerről, amelyet nem érdekel az egyes rendőr, tűzoltó vagy vámos problémája, és csak egyet lát: csökkenteni a költségvetés hiányát. Lehetne persze csökkenteni a költségvetés hiányát másként is. Mondjuk a gazdagok megadóztatásával, a becstelenül szerzett vagyonok elkobzásával. A külföldi cégek is fizethetnének legalább akkora adót, mint amennyit saját országukban fizetnek. Csakhogy akkor a kormánynak a rendszer gazdáival, a tőkésekkel gyűlne meg a baja, attól meg félnek, mint ördög a tömjénfüsttől. Nos, a tüntetésen köszöntünk egymásnak, mi, a párt, és a tüntető rendvédelmi dolgozók. Most külön tüntetünk, de veletek vagyunk - mondtuk mi hangosan. Ők meg visszaintettek, barátságosan. Most még külön tüntetünk...
Szimulánsbanda
„Das ganze tschechische Volk ist eine Simultanbande." Azaz, az egész cseh nép egy szimulánsbanda - mondja a Svejkben Bautze katonai főorvos, akit a hatalom azzal bízott meg, hogy mindenkit a frontra küldjön. Főorvos úr „tízheti működése alatt 11 ezer civil közül 10 999 szimulánst emelt ki, és elbánt volna a tizenegyezredikkel is, ha ezt a szerencsés embert... meg nem üti a guta." E szerény irodalmi hasonlat pontosan illik kormányunk legutóbbi intézkedésére, amellyel drasztikusan csökkenti a munkanélküli segély idejét. Az egész magyar munkavállalói társadalom egy szimulánsbanda, üzenik a magyar gazdaság vezetésével megbízott modernkori Bautze főorvosok éppenséggel 487 ezer államilag nyilvántartott munkanélküli honfitársunknak, nem beszélve a többi egymillióról, akiket már kitettek a rendszerből. Van itt munkahely, csak az nem dolgozik, aki nem akar! - hirdetik a mai miniszterek, hasonlóan a svejki katonaorvoshoz, aki „mindenben aljas fondorlatot látott, amellyel az emberek ki akarnak bújni a katonaság alól". Na, jó, fogadjuk el, hogy vannak olyanok, aki tényleg nem akarnak dolgozni. Tekintsük helyesnek azt a szándékot is, hogy mindenki dolgozzon, senki se éljen segélyből! Rendben! A miniszterelnök, a kormány azonban mégsem viselkedhet a monarchia katonaorvosának módjára. A tömeg mögött meg kellene látni az egyén problémáját, mert ami a kormánynak csupán kartotékadat, az az egyénnek nagyon is valóságos, nagyon is egyéni sorskérdés. A Széli Kálmán-terv idillikus magasságából nézve a munkanélküliség egyszerű ügynek tűnhet, de az egyén számára nem az. Például 54 éves titkárnő ismerősömnek egyik napról a másikra felmondtak. Másfél éve keres munkát, sehol sem kell. Huszonéves ismerősömnek úgy hozta a sorsa, hogy csak 8 általánosra tellett. Képezte magát magánúton, kiválóan ért a számítógéphez, mégsem talál állást. Fiatal barátom erdőmérnöknek tanult, az illetékes egyetem, és nyilván az illetékes minisztérium tudtával. Nem mondták neki, hogy öt év múlva sehol sem kell erdőmérnök. Igaz, nem munkanélküli, nagy nehezen elhelyezkedett segédmunkásnak. Nem mondta meg, hogy mérnök, így felvették. Középkorú ismerősöm eddig rokkantnyugdíjas volt. Új szabály, új orvos. Tauglich, azaz munkára alkalmas, mondták neki is, mint svejki hősünk. De kinek kell ő? Csak azt akarom mondani, hogy a munkanélküliséget nem a munkanélküli segély idejének csökkentésével és a rokkanttá nyilvánítás megszigorításával lehet megoldani, hanem láss csodát, valóságos, kézzel fogható munkahelyek teremtésével. Ha a Munkáspárt lenne hatalmon, a mi tervünk ez lenne. Tudod, a kapitalizmus sok mindent adott húsz év alatt. Van mobiltelefonod, utazhatsz külföldre, szidhatod a kormányt, de valamit elvettek Tőled: a munkát, a biztos holnapot. Mi éppen ezt akarjuk visszaadni. A mi gondunk nem az, hogy a tőkés zsebében több pénz legyen, hanem az, hogy az emberek, azaz mi jobban éljünk. Ez a nagy különbség.

Kalmár Szilárd: Vajnai jövőképe hamis, a szociktól balra sincs élet

nolblog.hu Kalmár Szilárd  2011. febr. 24. 10:07

Nincs egy éve, hogy eldöntöttem, nem kívánok az MSZP tagja lenni. Ennek előzményeit itt is taglaltam. Nem ismétlem magam.
Akkor jó döntésnek tűnt a szocialistáktól balra szervezkedni. A hazai alternatív baloldal sikerét segíteni. Ez a kísérlet, hasonlóan a Demokratikus Hálózathoz megbukott. Ismét szép ívet adtunk egy dolognak, valami rendkívülit hoztunk tető alá, de sok-sok kedvezőtlen körülmény miatt rá kellett jönnöm, hogy ebben a kísérletben sem vehetek részt tovább.
Mi történt? Lehet-e sorsdöntő jelentősége egy Facebook posztnak és az ahhoz írt kommenteknek? Lehet, ha nagyon tele már a pohár. Mi történt a világ legnagyobb közösségi portálján? Valaki elhelyezett egy posztot és azt túl sokan lájkolták, azaz kedvelték. Mi volt a posztban és a kommentekben? A saját népét gyilkoló líbiai diktátor melletti állásfoglalások olyan emberek részéről, akikkel mi elméletileg partneri viszonyban voltunk. Zavaros emberek, sajnos túl egyértelmű állásfoglalása volt ez egy olyan témakörben, amiben én nem tudok kompromisszumot tenni. Semmiféle közösséget nem vállalok azokkal, akik gyilkosokat éltetnek. Néhány hónappal ezelőtt hasonló dolgok jelentek meg Lukasenkó fehérorosz diktátorral kapcsolatban. Már akkor is mérhetetlenül mérges voltam.
Akárcsak akkor, most is jött a hivatalos magyarázat: Fiatal, lelkes mozgalmárokról van szó, akik néha megtévelyednek, de alapvetően jó úton járnak. Amikor ugyanezen emberek példaképül maguknak azt a nemzeti bolsevik pártot választották, amely Oroszországban a nácizmus és a bolsevizmus szimbolikáját vegyítve használja, szintén ez volt a magyarázat.
Líbiai diktátor éltetése 2011 tavaszán és szemrehányásom miatti pellengérre állításom volt az utolsó csepp a pohárban. Ennyi, elég volt! Az MSZP-ben se voltam hajlandó az elvtelen kompromisszumokra. Európai, szabadságpárti vörös alternatívára és nem a múltba nyúló, az embertelenséget példaképnek beállító baloldalra van szükség az MSZP-től balra. Akik számára Észak-Korea a példakép, akik Honecker képét rakják irodájukba, akik odáig is eljutnak, hogy mentegetik a sztálinizmus szörnyűségeit, számomra semmiféle módon nem lehetnek partnerek.
Gondolom azok, akik ezeket a sorokat olvassák, soha nem hallottak a Munkáspárt 2006 nevű szervezetről. Ez nem politikai műveletlenség miatt van így, ez a párt nem tudta elérni a közvélemény ingerküszöbét. A Thürmer-féle, önmagát kommunistának tartó pártból váltak ki évekkel ezelőtt. Tagjaik jobbára idős vagy idősödő emberek, ismert vezetőjük Vajnai Attila. Ez a párt alakított 2009-ben pártszövetséget a Droppa György vezette Zöld Demokratákkal és néhány kisebb balos szervezettel. Az EP-választáson azonban adminisztratív okok miatt nem indulhattak, a 2010-es országgyűlési választásokon az összehozott szervezet a Zöld Baloldal két jelöltet tudott állítani, azaz bőven az ingerküszöb alatt volt az eredmény.
Amikor az MSZP-ből kiléptem, Vajnai Attila és Droppa György megkerestek azzal, hogy segítsem a ZB munkáját. Ismertek, tudták, hogy kemény vagyok és jó szervező, a lényegében alig létező pártot képes vagyok gatyába rázni. Megtettem. Új arcok tűntek fel a baloldalnak ezen a részén. Május 30-i kongresszuson fiatalos vezetőséget választottunk, az elnökséget a mindenki által tisztelt és nagyon-nagyon nagyra tartott Tamás Gáspár Miklós vállalta el. Pár héttel később már az önkormányzati kampányra pörgettük fel magunkat. Más, nagy pártokhoz képest alig voltunk jelen, de a ZB korábbi valóságához képest csodát tettünk. Jelen voltunk a sajtóban, honlapunk látogatottsága napról-napra növekedett, egyre többen lettek azok, akik elhitték, hogy "Van Más Alternatíva!" Az élet az önkormányzati kampány után sem állt meg. A vörösiszap katasztrófa kapcsán hihetetlen lendülettel pörögtünk fel és azóta is szinte mi egyedül tartjuk életben ezt a témát és sok száz helybéli reményeit. Pár nappal ezelőtt egy színháztermet megtöltő devecseriek előtt beszélhettem, életem egyik legfontosabb pillanata volt az, amikor láttam a kiszolgáltatott, a hatalomtól megrettenő embereket, akik őszintén hittek abban, amit mi csinálunk.
A sikerek mögött azonban gyűltek a baljós előjelek. A kifejezetten jó médiajelenlétet, a politikai erősödést nem követhette a szervezeti izmosodás. A Zöld Baloldal egy szövetségi párt. Lehetőséget ad tagjainak a kettős tagságra, azaz tagjaink többsége egyszerre volt jelen a már említett Munkáspárt 2006-ban és a Zöld Baloldalban. Rajtuk kívül jelentős erővel bírt a szegedi csoport is, amely alapszervezet nyíltan fel nem vállalt, de nagyon is érezhető fidesz-szimpátiával bírt. Azok, akik szívvel-lélekkel zöld baloldaliak voltunk, talán tucatnyian lehettünk, azaz kisebbségben voltunk. Az ősz végére a kettős identitás komoly feszültségeket is szült. Komoly ellenzéki munkát végeztünk, azonban a párt egyik vezetőjeként láttam, hogy ezen munka mögött nincs olyan háttér, amelyre építeni lehet. Az új embereket összehívni se tudtuk, mert többségünk már az önkormányzati kampányban eladósodott vagy a vörösiszapos szervezést állta saját zsebből. Aki jött komolynak gondolt minket, majd szépen el is távolodott, amikor meglátta, hogy nagyon is komolytalanok vagyunk.
December elejére vált nyilvánvalóvá, hogy finoman szólva is be lettünk csapva minden szempontból. A Vajnai Attila és Droppa György által vázolt jövőkép hamis. A Zöld Baloldal nem lehet önálló alternatíva, arra a szerepkörre van kárhoztatva, hogy egy láthatatlan pártocska kirakatszervezete legyen. Sokáig lázadoztam és mindenféle módon próbáltam helyzetünkön javítani. Nem sikerült. A legfőbb vágya mindenkinek az volt, hogy a Zöld Baloldal kilépjen az Európai Zöldpártból és belépjen a die Linke-t és más alternatív baloldali pártokat tömörítő Európai Balpártba. Ezzel a szervezettel ápoltunk jó kapcsolatokat, számunkra az etalon a Die Linke, a modern eurokommunista út volt. Ráadásul az európai zöldek ki is mondták, hogy ránk nincsen szükségük, ők az LMP-t akarják. Az EBP-ben azonban már volt magyar tag, a Munkáspárt 2006. Egy országból lehet két tag, de persze partnereink, akik egyben konkurenciáink is voltak, ezt a dolgot nem támogatták. Európai baloldali barátaink több alkalommal is nyilvánvalóvá tették, hogy nem értik a magyarországi megosztottságot, a Munkáspárt 2006 és a Zöld Baloldal egyesülését látják egyetlen követhető útnak. Ezen útmutatásnak megfelelően próbáltuk felvetni az egyesülés gondolatát, amely nem jutott túl azon Munkáspárt 2006 vezetőkön, akik a kettős tagságnak köszönhetően vezetők voltak a Zöld Baloldalban is. Nyilvánvalóvá tették, hogy nem lesz egység, pontosabban azt olyan időtávlatba helyezték, hogy nem volt komolyan vehető. Egy hónappal ezelőtt az aktív ZB-sek, azaz mi élesen szemben találtuk magunkat azokkal a ZB-sekkel, akik érdemi dolgot ugyan nem csináltak, de a tagsági viszonyok miatt egy kongresszuson többséggel rendelkeztek.
Ebben a helyzetben nyilvánvalóan senki sem érezte jól magát. A sakktáblán álló királynak éreztem magam, aki bárhova lép sakkba lép. Persze ettől függetlenül küzdöttünk. Kifelé senki sem láthatta, hogy mögöttünk összeomlóban vagy egy szépreményű politikai alternatíva, a legaktívabb parlamenten kívüli erő, ahogy magunkat neveztük. Természetesen az frusztrált, hogy miközben mi az első vonalban küzdöttünk, hátrafordulva csak a pitiáner mutyikat láttuk, ha szóltunk, több szolidaritást, valódi együttműködést szorgalmaztunk, akkor még volt aki a szó szoros értelmében küldött el minket a "picsába".
A líbiai diktátort éltető facebook üzenet miatt kialakult egy komoly vita, ahol elhatárolódás helyett a kettős tagok ismét engem támadtak meg szándékos bomlasztással vádolva. Talán igazuk van. A politika a kompromisszumok művészete. Akinek ez nem megy, ne politizáljon, az elveket illik rugalmasan kezelni. Egyetlen dolog van, amely szent és sérthetetlen az MSZP-ben pont úgy, mint attól balra: a pártegység. Ezen elv alapján lehet ledorongolni minden kritikus hangot. Ezen elv igazolja a fent lévők hatalmát és kilátástalanná teszi a változást.
Magyarországon a baloldal csúnya és sötét zsákutcában van. Egy percre sem bántam meg, hogy magam mögött hagytam az elvek nélküli, néhány tucat tehetségtelen fráter által fémjelzett MSZP-t. Sajnos pár hónap után arra is rá kellett jönnöm, hogy az MSZP-től balra sincs élet. Pontosabban valami nagyon lehangoló és reménytelen közeg van. Egymással veszekedő szekták, a kilátástalan helyzet miatt erősödő szélsőségek, amelyekben néhányan azon ábrándoznak, milyen jó volt, amikor még a nagy Szovjetunió létezett.
Nem, a modern baloldal nem erről szól. A marxizmus nem erről szól. Szabadságról, demokráciáról, mindenki jólétéről szól. Ezért kell küzdeni és a küzdelmet soha nem feladni, bármilyen hosszú is a damaszkuszi út.

A tőke korlátozása a ma forradalma - szolnoki előkongresszus

Nem ért egyet az új alkotmánnyal a Munkáspárt. Erről Thürmer Gyula beszélt a párt szombati szolnoki előkongresszusán. A pártelnök ismertette az Új programot a tagokkal és a küldöttekkel. Thürmer Gyula szerint csak akkor lesz jólét Magyarországon, ha korlátozzák a tőkét és visszaszorítják a munkanélküliséget.

Szolnok TV 2011-04-23 13:34:18

Nő a munkáspárt iránti érdeklődés és megbecsülés. - mondta Thürmer Gyula a Munkáspárt szombati előkongresszusán. A párt elnöke szerint ez azért van, mert az emberek csak most kezdik megérteni, amit a Munkáspárt 20 éve hirdet: miszerint a kapitalizmust le kell váltani. A négy megyét összefogó előkongresszuson a pártelnök az új programot osztotta meg a tagokkal, a kongresszusi küldöttekkel.
„Ma az emberek legnagyobb gondja a munkanélküliség, és erre választ kell adni. Mi azt mondjuk, hogy korlátozni kell a tőkét, de nem ilyen ejnye-bejnye intézkedésekkel, mint ahogyan itt történt Magyarországon” - mondta az elnök. Thürmer Gyula szerint a multikat és a magyar nagytőkéseket jobban meg kellene adóztatnia az államnak. A pártelnök úgy véli a Magyar Nemzeti Bank ne legyen független intézmény, és ne a nemzetközi valutalap, hanem a magyar gazdaság érdekeit képviselje. A Munkáspárt nem ért egyet az új alkotmánnyal sem, hisz mint mondta: „Ebből az alkotmányból hiányzik sok minden, hiányzik a munkások, a dolgozók alapvető joga, ma már a 21. században élünk, miért kell akkor korlátozni a népszavazás, a népi vita intézményét és vannak benne fölösleges dolgok.”

***

Nagy József (Karcag) felszólalása a szolnoki előkongresszuson

Tisztelt értekezlet! Megpróbáltam átnézni az anyagot. Teljes egészében egyetértek vele, minden mondatával. Néhányban lenne megjegyzésem, illetve a red-help.net véleményeket próbálom elmondani.

Többen úgy gondolják, hogy a 15. oldal 2. 5. paragrafusban, illetve pontban van egy mondat, hogy Kína úgy véli, hogy azzal segíti a világ kommunistáit, hogy odahaza építi a kínai sajátos szocializmust. Többen úgy gondolják, hogy talán ez az egy mondat nem kellene.

Következő: a 2. 6. pont, amit ugye Vajda elvtárssal egyeztettünk, és ezt a témát inkább embervédelem problémájának nevezném el. Hiszen gyakorlatilag annak idején úgy kezdődött el a red-help, hogy elloptak egy csomó szarvasmarhát, és megpróbáltunk nekik segíteni, és ebből az egészből ma már egy komoly internetes oldal fejlődött ki. Ki ezt tesz hozzá, ki azt tesz hozzá.

Jogi segítségnyújtásra van szükségük az embereknek, az elvtársnő nagyon helyesen említette. Ehhez valamennyi anyagi erőforrások is kellenek. És talán ez az úgynevezett népi – megkeresem, 2. 5. 6.  pont – népi dolgozói szövetség program lenne az, amelyre ezt az egészet úgy gondoljuk, hogy fel lehetne fűzni.

A következő, ugyanennek a csapatnak 4. 5. pontjához, az úgynevezett népesedési probléma. Ezt nem is tudom… inkább úgy nevezném, hogy a munkaerő újratermelésének problémája. Tehát politikai gazdaságtani szempontból így közelíteném meg ezt a dolgot. Teljes mértékben egyetértek vele. Olyan, hogy azt gondoljuk többen, hogy a magyarországi, magyar nemzetiség pozitív diszkriminációjára lenne szükség. Elsősorban azért, hogy a magyarság fent tudjon maradni. Míg a magyar népességi mutatók ugye 1,6 körül van, például az arab népességi mutató 8,2. Tehát a termékenységi mutatóról beszélek.

A következő. Van egy mondat, hogy a sorkatonai szolgálatot vissza kívánjuk állítani. Talán úgy gondoljuk, hogy… nem is tudom… nekem ez jutott eszembe, hogy sorrendőrség. Amivel ugye nagymértékben lehetne csökkenteni azt a káderhiányt, amivel jelenleg a rendőrség bajlódik – a sorkatonaság helyett.

A következő, a 3. 9. pont, a zöldenergia kérdése. Ennek az összegyűjtött anyagát átadtam Thürmer elvtársnak. Tehát nemcsak arról van szó, hogy zöldenergia kell a különböző gépjárművekbe, mert csak ez van benne a programban, hanem általában a zöldenergia, továbbmegyek, az új energiaforrásoknak a bevezetése, kutatása. Én ezt magam nem untatom a társaságot ezzel. Ezzel foglalkozom. Gyakorlatilag egy prototípus tervei elkészültek Szolnokon. Valószínű, rövidesen meg tudjuk ezt a gépet építeni.

A következő. Nincs benne a programban, de a Károly Róbert Főiskolán külön felvetették, és itt valahogy itt a környezetvédelemnél meg kellene említeni a Tisza-Duna csatorna tervét, a Kiskunságnak az elsivatagosodása tekintetében. Tekintettel arra, hogy ez többszáz éves terv. Ez a többszáz éves terv soha nem valósult meg. Ennek a térségnek, tehát a Duna-Tisza közének az elsivatagodása várható, amelyet ezzel a tervvel egy magyar tudóscsoport kíván megoldani, öntözhetővé tenni. És akkor ott szintén ezen a konferencián elmondtam, ezen a tudományos konferencián, hogy ezel én nagyon egyet tudok érteni, tekintettel arra, hogy szinte annak a térségnek a népességmegtartó erejét, egyáltalán fennmaradását, másképpen nem lehet megoldani. Köszönöm tisztelettel.

(Kiegészítés) … az egyik elvtársunk szerint az anyagnak a címe, a végleges címe Magyar Kommunisták Kiáltványa legyen.

***

Az mkmp-nagykun.blogspot.com helyszíni felvételei a szolnoki előkongresszusról

Nagy József (Karcag, az előtérben Pozsonyi Péter (Martfű) és Szurcsik István (Túrkeve)



Kalapos Mária (Bácsalmás)

Kerekes Antal (Kecskemét)

Herceg Antal (Mezőtúr, az előtérben Horváth Sándor (Karcag)

Vereb József (Nagykörű)

A Szolnok TV interjúja Thürmer Gyulával (részlet)

A tőke korlátozása a ma forradalma - zuglói előkongresszus

A Magyar Kommunista Munkáspárt 23. kongresszusának tavaly decemberi első szakasza döntött arról, hogy a párt új programját május 14-én fogadja el. A program irányelveit eljuttatták a tagsághoz (illetve a kongresszusi küldöttekhez), amelynek lehetősége van arra, hogy az úgynevezett előkongresszusokon megvitassa azt, és amennyiben szükségesnek tartja, módosítási javaslatokat is tegyen. Az első ilyen tanácskozás április 20-án, szerdán zajlott le a zuglói Ilka utcai párthelyiségben.
A tanácskozást Fogarasi Zsuzsanna országos alelnök, budapesti elnök nyitotta meg. A párttagok Budapestről, Borsod-Abaúj-Zemplén, Nógrád és Komárom-Esztergom megyéből érkeztek.
Thürmer Gyula pártelnök a harminc oldalas "Tervezet a Munkáspárt új programja irányelveihez" elnevezésű dokumentum nyolcadik fejezetéből emelt ki részleteket. Ez a fejezet azt taglalja, hogy mit tehet a párt a tőkés rendszer ellenében. Ennek kulcsmondata: amíg Magyarországon a tőkés rendszer létezik, arra kell törekedni, hogy korlátozzuk a tőkét, ami egyet jelent a ma forradalmával. A szónok arról beszélt, hogy a pártnak bizonyos szempontból meg kell újulnia, és meg kell találnia azokat a csoportosulásokat - pártokat, civil mozgalmakat -, amelyek lényegében azonos nézeten vannak a Munkáspárttal. Oda kell menni hozzájuk, fel kell keresni őket, részt kell venni munkájukban. Mindez összefügg azzal, hogy a Munkáspártnak választ kell adnia a mai korban felmerült problémákra.
Mit jelent a kommunizmus, a kommunista ideológia (tágabb értelemben: a közösségi társadalom) ma Magyarországon? Lényegében azt, hogy "nem szeretjük a jelenlegi tőkés rendszert, a kapitalizmust". A távlati cél ennek a megdöntése, egyelőre azonban arra van szükség, hogy a rendszeren belül kell a tőkét korlátozni. Dél-Európa népei tiltakoznak kormányaik őket sújtó döntései ellen: a görögök, a portugálok már érzékelik, mi készül ellenük.
Ugyanebben a fejezetben szó esik a "népi hálózat (népi-dolgozói szövetség)" megteremtéséről, amely egy olyan önkéntes szervezet lenne, amely a szolidaritás érdekében egyesíti a dolgozói rétegeket, a tőke ellen harcoló erőket, sajátos tőkeellenes nemzeti szövetséget hoz létre.
 Thürmer Gyula néhány követelést is megemlített: a választási küszöb eltörlését (ezzel együtt az arányos választójog bevezetését), a képviselők, illetve a kormányzat visszahívhatóságát, a népszavazások kikényszerítését olyan témákban is, amelyeknél erre egyelőre nincs lehetőség, vagy az Alkotmánybíróság ezt nem engedi meg.
A népi hálózat megteremtése a párttól is nagyobb feladatokat követel: tudatosságot, szervezettséget, a számítástechnika mélyebb ismeretét, az internet hatékonyabb kihasználását. A szónok kiemelte: a tőkét csak saját eszközeivel lehet meghátrálásra kényszeríteni és hatalmát megszüntetni, a mostani időszakban pedig a tőke korlátozása jelenti a ma forradalmát.
A második előkongresszus április 23-án, Szolnokon lesz.

Thürmer Gyula blogja: Balszemmel 233.

Rosszul kezdődött a miniszterelnök nap­ja. Mindjárt reggel fejtörést okozott, hogy milyen színű nyakkendőt vegyen fel. A franc egye meg, ez a Szijjártó rábeszélt, hogy fogadjam a szakszervezeti főnökö­ket. Na jó, ő tudja, ő a sajtófőnök. Szóval, szakszervezeti vezetők jönnek vendégségbe, ki tudja, milyen szín a jó. A magyarokkal nincs gond, mert azo­kon nemigen látni nyakkendőt. Ok az Evitán nőttek fel, tudod, amikor Peron a munkásokkal beszél, és ledobja magáról a zakót, mondván, hogy én is munkás va­gyok. Nem az volt, de bejött neki. Ő lett az argentin elnök. Evitáról nem is beszél­ve, imádjuk a Madonnát. Na, de az európai szakszervezeti főnök, aki mellékállásban angol lord is, az még­is csak más. Lehetne a nyakkendőm narancssárga, de az olyan egyenruhás, s még valaki megszólna bennünket Európából, hogy uniformizálni akarjuk a magyar tár­sadalmat. Pedig dehogy is! Eszünkbe sem jut, hogy mindenkinek egyformán kellene gondolkodnia, illetve mindenkinek egy­formán kell gondolkodnia, de hát ők akar­ták, végül is megadták a kétharmadot a ta­valyi választásokon. Tehetünk mi erről? Ugye, hogy nem? Tesszük azt, amit a többség akar. Illetve, az tavaly volt. Most Szijjártó mondja meg, hogy mit akar a többség. Ők úgyis sokan vannak, nem kérdezhet meg mindenki mindenkit, majd mi megmondjuk.
Legyen vörös? Végül is, tavaly telerak­tuk a programunkat munkáspárti jelsza­vakkal, megemelt minimálbér, teljes fog­lalkoztatás, meg ilyesmi, de azért ne es­sünk túlzásokba! De tényleg, milyen színű lehet a lord nyakkendője? Vörös nem lehet, mert azért ez egy rendes fiú. Nem egy bányász-típus, nem munkás, na de mi is? Ja, igen, emlékszem, még a suliban dumáltak valamilyen munkásarisztokratákról.
Hol az átmenet?
Stimmel, ez az! Szerintem valamilyen ele­gáns bordót vesz fel, tudod, az nem vörös, de nem is fekete, és főleg nem rózsaszínű, mert még félreértenék. Na jó, akkor én ma­radok a kék nyakkendőnél! Nálunk az olyan szolidaritás-színű, már-már szakszervezeti. Ez nagyon jó! Majd azt mondom a lordnak, hogy imádjuk a szakszervezeteket. O úgy sem tudja, hogy az elmúlt nyolc évben soha sem álltunk egyetlen szakszervezet mellé sem. Ez az izgága Ligás-hapsi ugyan na­gyon akarta, de mi nem. Most gondolj bele, mit keresne egy vasutasember a mi nem­zeti-polgári kormányunkban? A lordnak majd azt fogom mondani, hogy támogat­juk az európai szakszervezetek kiállását a megszorítások politikája ellen. Igen, ez így is van! Nálunk nincs semmiféle megszorí­tás. Nálunk a nép belátta, hogy nem ehe­tünk többet, mint amit megtermelünk. És egyébként is, láttad te valaha, hogy a ma­gyar szakszervezetek az Andrássy úton til­takoztak volna a megszorítások ellen? Má­jus elsején is csak a munkáspártiak vonul­nak fel, a szakszervezeti főnökség kint majálisozik a ligetben. Tehát nálunk nincs megszorítás, nincs sztrájk, nincs tüntetés, nincs osztályharc. Fuj, de csúnya szó! Majd azt is mondom, hogy a szakszer­vezetek a legjobb barátaim. Nálunk nin­csenek olyan alpári viták, mint a görö­göknél vagy a portugáloknál. Persze, ott nincs nemzeti együttműködés, mint ná­lunk. Ah, azok séhol sincsenek hozzánk képest!
Mit mondasz? Hogy a lord megkérdez­heti, hogy az új alkotmányban miért nincs szó a szakszervezetekről? Ugyan már! Először is, egy lord nem kérdez ilyeneket. Másodszor pedig, nem kellenek ide szak­szervezetek, tudjuk mi nélkülük is, hogy mit kell tenni. Például elmondhatom, hogy nálunk már közteherviselés van. Nálunk mindenki egyaránt 16 százalék adót fizet. Nem úgy, mint a rothadó görögöknél, meg portugáloknál, ahol progresszív adóztatás van. Meg is nézhetik magukat!
Kék a menő
Szóval, kék nyakkendőt veszek, szolidá­ris leszek, és elmondom, hogy az eladó­sodás és megszorítások politikája minden­ütt megbukott, újra és újra visszatérő vál­ságokhoz vezetett az egész világon, ergo, azt kell csinálni, amit nálunk. Én nem is írtam alá múltkor az új európai tervet, pe­dig Frau Merkel nagyon erőltette. Mit, hogy később úgy is csatlako­zunk? Persze, de ezt nem kell mindenki orrára kötni. Mindent a maga idejében. Szóval, jól megdicsérem a lordot, sok sikert kívánok az európai szakszerve­zeteknek a megszorítások politikájával szembeni bátor kiállásukhoz, csak így to­vább, fiúk, hajrá Magyarország! Ja, nem, azt majd később! A magyar főnököknek meg megmondom, hogy nézzenek egy ki­csit körül a saját házuk táján. Mert tudod, az én kétharmadomban az ő híveik is ben­ne vannak. Egyébként nincs baj ezekkel a fiúkkal sem. A tüntetésen lesz mozgó WC, a vörös zászlókat meg eleve kitiltották. Most tüntetnek egy jót, egy időre ki­bulizzák magukat, lesz sikerélményük. Gond egy szál se! Végül is, az idegenfor­galomnak is jó egy ilyen tüntetés. Pin­tér Sanyi mondja, hogy tucatszámra je­lentettek be külföldi buszokat a tüntetés­re. Jó ez, tudod, egy kis tüntetés, egy kis „gulásch, palinka", jön a turisztikai bevé­tel, úgyhogy nincs gond. Mit mondasz? Hogy a vörös zászlókat nem lehet örökre betiltani? Nem a nyakkendő teszi az embert? Érdekes gondolat.

Döntött a KB: a vajnaisták visszatérhetnek a Munkáspártba, ha felveszik őket az alapszervezetek

A Magyar Kommunista Munkáspárt Központi Bizottsága 2011. április 16-án, szombaton ülésezett. A KB az egyik napirendi pont keretében, Karacs Lajosné alelnök előterjesztésében, elfogadta a Munkáspárt 2006 párt ügyében előterjesztett határozatot, amelyet teljes terjedelemben közlünk. (Az alaphír a Munkáspárt központi internetes oldaláról származik, a felhelyezés időpontja: 2011. április 18., hétfő, 12:53.)

A Központi Bizottság határozata a Munkáspárt-2006 párt ügyében

 

A Munkáspárt Központi Bizottsága a 23. kongresszus megbízása alapján áttekintette a „Magyarországi Munkáspárt-2006” létrejötte óta eltelt időszak tapasztalatait, s ennek alapján az alábbi határozatot hozta:

1. A Munkáspárt 2006 mindazon tagjai, akik úgy érzik, hogy megtévesztették őket, és a Munkáspárt soraiban kívánnak harcolni a kapitalizmus ellen, jelentkezhetnek a Munkáspárt bármely országos vagy helyi szervezeténél. A Munkáspárt szervezetei a Pártetikai Bizottság előzetes véleményezése után szabályos tagfelvételi folyamat keretében döntenek arról, hogy a jelentkezőket felveszik-e a Munkáspártba.
2. A Munkáspártnak súlyos kárt okozó egykori pártvezetőknek a Munkáspártba nincs visszaút.

Indoklás:

2005-ben a Munkáspárt vezetésének egy szűk csoportja élén Vajnai Attilával, Fratanolo Jánossal, Jegessy Andreával és másokkal, nyíltan opportunista nézetet képviselt, a párt politikájának durva megváltoztatását célozta meg. Kísérletet tettek a párt vezetésének megszerzésére. Amikor a tagság zöme ezt visszautasította „Magyarországi Munkáspárt-2006” néven új pártot alapítottak. Az új párt az MSZP közvetlen vagy közvetett szövetségese lett.

A Munkáspárt tagjainak többsége nem kívánta feladni marxista-leninista szemléletét, nem akart az országnak és a baloldalnak felmérhetetlen károkat okozó szocialisták partnere lenni, nem volt hajlandó feladni a párt önállóságát. A Munkáspárt tagjai többségének kitartása lehetővé tette, hogy a súlyos támadás ellenére megvédjük a Munkáspártot.

Az egykori pártellenzék és a „Magyarországi Munkáspárt-2006” tevékenysége a részvevők személyes szándékaitól függetlenül súlyos károkat okozott. Sajnálatosan – a párt nehéz helyzetével visszaélve – opportunista nézeteikkel sok pártagot megtévesztettek, melynek okán többek – valóságos meggyőződésüket feladva – a Munkáspártot elhagyták. Tönkre tették a Munkáspárt számos helyi szervezetét. Megakadályozták, hogy a Munkáspárt érdemben felkészüljön a 2006. évi választásokra.

Az elmúlt években több változás történt. A „Magyarországi Munkáspárt-2006” vezetői ugyan azóta is több féle kísérletet tettek arra, hogy gyengítsék pártunkat, elvonják a szavazóinkat, de ez nem járt sikerrel. Bebizonyosodott, hogy ez emberek nem kérnek a rózsaszínű, megalkuvó politikából, az MSZP és a Munkáspárt között nincs politikai tér.

A Munkáspártnak többen jelezték: belátják, a szakítás hibás lépés volt. Többen fordultak azzal a kéréssel a Munkáspárthoz, hogy ismét a mi pártunkban dolgozhassanak.

Budapest, 2011. április 16.

Munkáspárt Központi Bizottság

A tőke korlátozása

Jó lesz a Munkáspárt új programja. – állapították meg többen a Központi Bizottság április 16-ülésén. Egyetértés van abban, mondta Thürmer Gyula, a párt elnöke, hogy Munkáspárt elutasítja a tőkés rendszert, amely nem képes az emberek alapvető gondjainak megoldására. A kapitalizmus általános válságban van, de ez nem azt jelenti, hogy a tőkés rendszer összeomlás előtt állna. A tőke erői képesek új tartalékokat mozgósítani, megosztani a tőke ellen küzdő erőket. Amíg a tőkés rendszer Magyarországon létezik, arra kell törekednünk, hogy korlátozzuk a tőkét. A tőke korlátozása a ma forradalma. A tőkét csak a néptömegek, a dolgozók ereje korlátozhatja. Célunk népi hálózat (népi-dolgozói szövetség) kiépítése, olyan önkéntes szervezet megteremtése, amely a szolidaritás érdekében egyesíti a dolgozói rétegeket, a tőke ellen harcoló erőket, sajátos tőke ellenes nemzeti szövetséget hoz létre. – folytatta a pártelnök. A párt 23. kongresszusának második szakasza május 14-én vitatja meg az irányelveket.
A Központi Bizottság Karacs Lajosné alelnök előterjesztésében elfogadta a Munkáspárt 2006 párt ügyében előterjesztett határozatot, amelyet teljes terjedelemben közlünk.
A Központi Bizottság Fogarasi Zsuzsanna alelnök előterjesztésében döntött arról, hogy a Központi Bizottság, a Pénzügyi Ellenőrző Bizottság korábbi tagjai, a párt korábbi megyei elnökei, akik a 23. kongresszus első szakaszában elveszítették küldött státuszukat, teljes jogú küldöttként, szavazati joggal vehessenek részt a második szakaszban. Így az érintettek lehetőséget kapnak arra, hogy kifejezzék véleményüket arról, hogy támogatják vagy elutasítják a Munkáspárt új politikáját.

***

A Központi Bizottság ülésén a párt elnöke köszöntötte Belovitz Károlyt, aki 60. születésnapját, és Kónya Bélát, aki 65. születésnapját ünnepli áprilisban.