Thürmer Gyula blogja: Balszemmel 291.

Lázadás a Fidesz-hajón

Ez nem semmi, barátaim! Én ilyet még nem hallottam a miniszterelnöktől. „Ha a kormányzó koalíción belül az Európai Unió jövőjét illetően különböző vélemények hangzanak el, az azért van, mert különböznek a vélemények” – mondta a múlt héten. Nyilván érezve a helyzet abszurditását, mindjárt hozzáfűzött egy frappánsnak szánt magyarázatot: „Ez egy nagy párt, nagy hajó, nagy fedélzet, számos legénység valóban, fontos európai kérdésekben különböző dolgokat gondolunk.” És mondja valaki, hogy a Fideszben nincs demokrácia! Szó, ami szó, a győzelmük utáni első évben tényleg unalmas volt hallgatni a Fidesz vezető embereit. Bárkit kérdeztél, ugyanazok a válaszok, ugyanazok az érvek. Fegyelem, szervezettség, központból vezényelt kormányzati kommunikáció. A hónapok azonban teltek-múltak, és azt lehetett észrevenni, hogy a Fidesz egyikmásik képviselője már nem mondja fel a kötelező zsoltárt, inkább hallgat. Hivatalosan ezt soha senki nem ismerte be, sőt mindenki úgy tett, mintha még mindig a választások utáni éjszaka nagy együttlétét élné a Fidesz. Na, de ez, ez már valami! Orbán kapitányt – maradva a tengerészhasonlatánál – az késztette ilyen szokatlan megnyilvánulásra, hogy külügyi államtitkára, Németh Zsolt szerint annál jobb lesz az EU, minél több benne az integráció. A miniszterelnök pedig a nemzetek Európáját ismételgeti, s bizony ez a kettő nem ugyanaz. Nem firtatom, hogy kinek van igaza. Nekünk, dolgozóknak mindkettő egyformán rossz. De most nem ez a kérdés. Az ügy attól pikáns, hogy Németh úr szavait akár az amerikaiak is mondhatták volna, sőt lehet, hogy mondták is államtitkár úrnak egy intim együttlét során. Egy normális kormányban nem lehet koncepcionális eltérés ilyen alapvető kérdésben, hiszen a hajó csak egyfelé mehet. Ha mégis van, akkor azt lázadásnak hívják. Lázadás, persze, bármely hajón előfordul, amely nem úgy halad, ahogyan kellene. A Fidesz-hajó pedig láthatóan nem arra megy, amerre kellene. A munkanélküliség lázát nem tudja lejjebb vinni, e nélkül pedig az egész társadalom állapota romlik. A kapitány naponta igyekszik bizonygatni, hogy ezt a hajót a görög szelek nem befolyásolhatják, de ami a kapitányi hídon enyhe rezgésnek tűnik, az lent, a harmadosztályú utasszinten már durva rázkódás. Orbán kapitány legénysége kezd lázadozni. Van, aki azért dühös, mert még nem érték el a kincses szigetet. Mások meg azért dühösek a kapitányra, mert szerintük így soha nem jutnak el a kincsekhez. De azért van valami, amit a kapitány is, a lázadók is tudnak: nem csak a legénység unhatja meg, hogy rossz felé megy a hajó, sőt el is süllyedhet, hanem az utasok is. Nem mondom, manapság ritkán fordul elő, hogy az utasok lázadnak fel, de azért akad rá példa. Különösen, ha  az utasok között vannak olyanok, akik jobb irányba, jobban vezetnék a hajót. Jobb, ha tőlem tudják, ez a hajó ugyanis nem a Fideszé, csak bérbe kapták. Az utasoktól!

Mibe kerül a nemzeti önbecsülés?

A fővárosi önkormányzat 150 millió forintot kap azért, hogy Budapesten forgatják „A Good Day to Die Hard” című amerikai filmet. Eredetileg áprilistól júniusig tervezték, de amikor e sorokat írom, július 5-e van, és most éppen azok kénytelenek körbejárni a fél várost, akik az Üllői úton szeretnének autózni. Nem lehet! Nem lehet, mert Bruce Willis filmjét forgatják. Ezekkel a forgatásokkal rendre hülyítik a magyarokat. Amikor az Evitát forgatták Banderas és Madonna részvételével, elhitették velünk, hogy büszkéknek kell lennünk. Budapestet amúgy Amerikában minden második amerikai összetéveszti Bukaresttel vagy Varsóval, mint látod, nem a név a lényeg, na de így az egész civilizált világ fel fogja ismerni a pesti utcákat. Megmondom őszintén: én sem ismertem fel. Most 150 milliót adnak az amerikaiak, hogy két-három hónapon át teljes felfordulást idézhessenek elő a fővárosban. A film ráadásul nem is Budapesten játszódik, hanem valahol Oroszországban, és a harc az orosz maffiával folyik. Lehetne ezt a filmet valamelyik nyugat-európai városban is forgatni, csak gyanítom, hogy ott az amerikaiak sokszorosát fizetnék ennek. Sőt, az is lehet, hogy ott meg sem engednék. Mondjuk nemzeti önbecsülésből. A pénz persze mindig jól jön, és válságos időkben ezt külön is meg lehet érteni, csakhogy kell, hogy legyen határ. Nem igaz, hogy minden eladó, csak fizessenek. A kulturális gyarmatosítás most hoz 150 milliót. De vajon megéri-e ennyiért, hogy meghunyászkodjunk magyar voltunkban, megéri-e, hogy akár egy darabkát is elveszítsünk nemzeti önbecsülésünkből?