Úri muri
Menjen, vagy ne menjen? Tette fel az új magyar szerencsejáték kérdését kedvenc lottóárusom. Azóta már tudjuk: Schmitt Pál előbb nem ment, aztán aludt rá kettőt, és mégis ment. A Schmitt-ügyből sikerült a szocliberális köröknek országos ügyet kreálni, bár szerintem ezen kívül van még pár problémácska kis hazánkban, hogy mást ne mondjak, a munkanélküliség, a szegénysor, meg ilyenek. Ezekre persze senki sem köt fogadást. Menjen, vagy ne menjen a köztársasági elnök? Ez már igen! Erre már lehet egy kis pénzt feltenni. Szerintem tettek is rá, és nem is akármilyen pénzeket. Persze, nem a kávéháziak, hanem mások. Ne faggass! Ha tudnám, hogy ki volt, megmondanám. Gondolom, húsz év magyar politizálás után azért te se hiszed, hogy ártatlan kis cserkészek ásták elő Pali bátyánk kisdoktoriját.
A köztársasági elnök ugyanis csak eszköz a magyar tőkés pártok mostani úri murijában. A tét Orbán feje, pontosabban a tét az, hogy Magyarország a tőkés politika melyik útját kövesse. Feküdjünk le mindebben a külföldnek, amint ezt a szocliberális kormányok tették, vagy feküdjünk le a fő kérdésekben, és próbáljunk meg valamit saját érdekeinkből is érvényesíteni, látva, hogy az EU nagy ívben tesz a mi dolgainkra. Nagyjából ez az Orbán kormány receptje.
A Schmitt-ügy sokaknak kapóra jön. A szocliberális ellenzéknek, amelynek, mondjuk meg őszintén, halvány gőze sincs arról, hogy mit is kéne tenni a nagy kérdésekben. Beszéljünk inkább arról, hogy Schmitt lemásolta mások írásait, addig sem kell magyarázgatni, hogy miért vittük válságba az országot, és miért nincs ma sem egyetlen új gondolatunk?
Bármilyen furcsa, de a Schmitt-ügy jól jön a kormánypárt egyes erőinek is, amelyek érzik, hogy baj van, vagy inkább baj lesz. Tenni kell valamit! Jó öreg olimpiai bajnokunk egy ideig leköti a nagyérdeműt, s aki időt nyer, talán háborút is nyer.
A magyar értelmiség egy része lelki tisztulásként éli meg az ügyet. Leváltjuk a csúnya elnököt, aki bemocskolta a mi tudományos életünket, és a nép szépen elfelejti nekünk, hogy ezt rohadt rendszert jórészt mi hoztuk a nyakukra. Talán azt is elfelejtik, hogy ki mosta tisztára az esedékes kormányokat? Ki más, ha nem a mi újságíróink, nem a mi íróink, művészeink, tudományos embereink? Intézzük el Schmittet, és ki mer utána bírálni bennünket azért, hogy tapsoltunk örömünkben, amikor a NATO Szabadkát, Újvidéket bombázta, s nem volt egy szavunk sem a háború ellen? Ki meri számon kérni tőlünk, hogy nincs erős civilmozgalom, ki meri a szemünkbe vágni, hogy hallgatunk? Mindez a múlté.
Mi lesz most?
Mi lesz most? Ha azt reméli bárki is, hogy nagyobb lesz kenyér az emberek asztalán, több lesz a munkahely, olcsóbb lesz a benzin, azt ki kell ábrándítanom. A politikai játékok nem szülnek gyárakat, munkahelyeket. A dolgozó ember élete jottányit sem változik.
Schmitt távozása komoly tisztáldozat a Fidesz részéről. Kiderült, hogy nem sebezhetetlenek. Ugyanakkor a lemondás leveheti a terhet Orbánról, és elveheti a stratégiai kezdeményezést a szocliberális erőktől. Az Orbán-kormány időt nyerhet. Rendezhetik a saját csapatukat, és szembenézhetnek a ténnyel: az emberek egyre rosszabbul élnek. Ilyen helyzetben nem a dolgozóktól kellene egyre többet elvenni, hanem végre keményen megadóztatni a gazdagokat, s ebből a pénzből megkönnyíteni a szegények életét. Kérdés, hogy a Fidesz, a kormány képes-e saját polgári korlátain túllépni?
A szocliberális erők tapsolhatnak, elkönyvelhetik, hogy fogást találtak a Fideszen, s egy ideig a kezükben volt a stratégiai kezdeményezés. Mielőtt az erkölcsösség lovagjaivá ütnénk őket, gondoljuk végig: amikor az EU és Magyarország válságban van, a húsz évvel ezelőtti plagizálás elég indok-e ahhoz, hogy pillanatnyi előnyért még egyet rúgjunk az országba? A Schmitt feletti győzelem ráadásul csak egy pillanat, nincs mivel folytatni. A Schmitt-ügyből nem lehet automatikusan Orbán-ügyet csinálni. Orbán megleckéztetéséhez ugyan találtak amerikai, sőt német partnereket is, de leváltásához nem, vagy most még nem. De a legfontosabb: a szocliberális ellenzéknek nincs új politikája. A „térjünk vissza ahhoz, amibe belebuktunk” politika pedig nem nagyon kelendő.
Mi a mi dolgunk? Úri murit láttunk a javából, ezt tudnunk kell. Tudnunk kell azt is, valakik már törik a fejüket a következő álügyön, amellyel újra és újra elvonhatják a mi figyelmünket, és elérhetik, hogy ezekkel foglalkozzunk, ahelyett, hogy harcolnánk a tőke ellen. Persze, csak akkor, ha engedjük. Engedjük?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése