Elméleti sarok, XI. rész: A kapitalizmus működése V.

Minap egyik elvtársunk azt mondta: a munkások között élek, hallom a véleményüket. Egyre elégedetlenebbek, egyre türelmetlenebbek. Tudnak rólunk, tisztelnek is, de azt kérdik: milyen programotok van, mit csinálnátok Ti? Nyugodtan válaszolhatjuk: van programunk! Marx ezt írja a Kommunista Kiáltványban: “A kommunisták legközelebbi célja.a proletariátus osztállyá alakítása, a burzsoá uralom megdöntése, a politikai hatalom meghódítása a proletariátus által.” Ez a mi programunk is. A munkások kérdése abból is ered, hogy a tőkés propaganda befolyásolja őket. Mit hall a TV-ben? Azt, hogy a tőkés pártok jobbnál jobb, szakmaibbnál szakmaibb programokkal állnak elő. A tőkés programok lényege nem a szakmai hozzáértés. A tőkés programok lényege a tőkésosztály érdekeinek érvényesítése. A szakmai máz éppen azt leplezi, hogy a tőkés program nem a magyar társadalom, nem a munkás programja, hanem a tőkések programja. A tőkés pártok azt valósítják meg a győzelem után, ami a programjukban szerepelt? Nem, természetesen nem! A tőkés pártok a választásokon minden szépet és jót elhitetnek az emberekkel, majd amikor az emberek rájuk szavaztak, előveszik az igazi programot, és megcsinálják azt, ami nekik jó. Ezért nem szabad hinni a tőkés pártok programjainak és ígéreteinek!

A tőkés pártok többnyire azzal győznek a választásokon, hogy ígérnek az embereknek. Ígérnek munkát, biztos megélhetést, európai fizetéseket, demokráciát. Minél többet ígérnek, annál inkább azt sugallják, hogy ők szociálisan érzékenyek, érdekli őket a melós gondja. A valóság nem ez. A valóság az, hogy őket csak és kizárólag a saját tőkés érdekeik érdeklik. Ha egy tőkés kormány több pénzt ad az embereknek, ha csökkenti az adót, akkor ez az ő engedménye, amit a győzelem után visszafizettet velünk. Egy tőkés kormány nem lehet szociálisan érzékeny. Ha az lenne, nem tőkés lenne. Ha a munkásosztály harcol az érdekeiért, ha megszervezi erős szakszervezeteit, ha sztrájkol, ha támogatja a Magyar Kommunista Munkáspártot, rákényszerítheti engedményekre a tőkés kormányt. Ezek az engedmények addig maradnak meg, amíg a munkás harcol. Ha lankad a figyelme, ha engedi, hogy a tőkések megvegyék, azonnal visszavonják az engedményeket.

Ma vannak Magyarországon munkások, nem is kevesen. Amint Dunaújvárosban, a Hankook munkásainál láttuk, a munkásság fokozatosan megérti helyzetét, felismeri, hogy csak az az övé, amit kiharcol magának. Nem várhat ajándékot se az MSZP-től, se a Fidesztől, se senki mástól. A Munkáspárt feladata és programja, hogy ezt tudatosítsa és minél több munkással megértesse. Annak mértékében, ahogy ez sikerül, úgy fog erősödni a magyar munkásosztály. Ha a munkás ül a parlamentben, és ő dönt az ország pénzének elosztásáról, akkor a maga javára fogja elosztani, és nem a tőkések kedvére. Ehhez azonban az kell, hogy a munkás megszerezze a politikai hatalmat. Az első lépést azzal tesszük meg, hogy a választásokon a Munkáspártra szavazunk. Ez még nem változtatja meg a világot, de közelebb visz hozzá. A Munkáspárt programja tehát az, hogy bevonja a munkást ebbe a harcba. A Munkáspárt tisztában van azzal, hogy ma kapitalizmus van, és holnap is az lesz. A munkáshatalom, a szocializmus megteremtése a mi hosszú távú célunk. Rövid távú céljaink az adott időszak feladataira vonatkoznak, de főleg három kérdésre koncentrálnak: munkahelyteremtés, egészségügy, oktatás. A Munkáspárt ma is érvényes programját 2001-ben fogadtuk el, a 19. kongresszuson. Világosan kimondja: “Történelmi távlatban a szocializmus, a közösségi társadalom Magyarország jövője.” Majd így folytatódik. “Programunk a közvetlen holnaphoz is szól. Benne van az is, amit ma és holnap cselekednénk, a politikában, a parlamentben, a kormányban.” A mi programunk nem a csodaígérés. Mi nem ígérjük azt, hogy holnap mindenkinek munkája lesz. Mi azt mondjuk: most küzdjünk együtt azért, hogy a Munkáspárt bekerüljön a hatalomba! Ha ott vagyunk, rákényszerítjük a tőkés kormányt, hogy munkahelyeket teremtsen. Minden választáson van választási programunk. Vannak időről-időre elfogadott konkrét cselekvési programjaink, oktatási ügyben, a pályakezdő munkanélküliség leküzdésére, az egészségügy fejlesztésére. Ezt tettük például a Hankook ügyben is. Van még feladat bőven. Ahogyan Lenin mondta: “Nekünk kell a gyakorlati szociáldemokrata funkcionáriusokból olyan politikai vezéreket nevelni, akik ennek az általános harcnak minden megnyilvánulását irányítani tudják, akik a kellő pillanatban “határozott akcióprogramot tudnak diktálni” a lázongó diákságnak is, az elégedetlen zemsztvo-képviselőknek is, a különböző szekták felháborodott követőinek is, a megbántott néptanítóknak is stb. stb”. Még valamit érdemes Lenintől megtanulni. A program nem minden! “Semmiféle program, semmiféle, akár legünnepélyesebb kijelentés sem ér fabatkát sem, ha a ,gyakorlatban tettekben nem bizonyosodott be az a tény, hogy a kommunisták és a munkásvezetők a világon mindennél fontosabbnak tartják a proletariátus forradalmának fejlesztését és győzelmét, hogy képesek érte a legnagyobb áldozatokra, mivel másképp nincs kivezető út és menekvés az éhségből, a pusztulásból és az új imperialista háborúkból.”

*

A Magyar Kommunista Munkáspárt Központi Bizottsága a közelmúltban irányelveket fogadott el az oroszországi Nagy Októberi Szocialista Forradalom 90. évfordulójának megünneplésére, mely a világ első győztes szocialista forradalma volt. Oroszországban a Vlagyimir Iljics Lenin vezette kommunisták, vagy ahogyan akkor nevezték őket, a bolsevikek vitték győzelemre. A régi orosz naptár szerint az esemény még októberben történt, de mi már az új naptár szerint, november 7-én ünnepeljük.

90 évvel ezelőtt, 1917. november 7-e az egyetemes történelem kiemelkedő eseménye, amely meghatározó hatást gyakorolt a világra, a nemzetközi munkásmozgalomra, és ezen belül Magyarországra és a magyar munkásság, a magyar dolgozó emberek sorsára. Gondoljunk csak bele! A Nagy Október vezetett el a Szovjetunió létrehozásához 1922-ben. Ennek nyomán jöttek létre a 20. század 20-as éveiben az egész világ kommunista pártjai. A Nagy Október még most is jelkép, a szocializmus, a szocialista forradalom jelképe.De vannak más kötödések is. A Nagy Október nem légüres térben jött létre. Folytatta azt a harcot, amelyet a munkásság, az elnyomott tömegek, a parasztság évszázadokon át többször is megpróbált. Bármilyen furcsa, az őskeresztények, a mai keresztény egyház őse, kommunista nézeteket vallottak a tulajdonról, az emberek együttéléséről, a szegényekről és gazdagokról. Mi, mai kommunisták bátran vállalhatjuk ezt az örökséget, és elmondhatjuk a mai magyar egyháznak is, hogy nekik nem, hogy fellépni nem lenne szabad a kommunisták ellen, de támogatniuk is kellene. Ezen a napon emlékezünk a középkori parasztháborúkra, a magyar Dózsa Györgyre, a német Geyer Flóriánra és másokra. Ők nem voltak kommunisták, de a nézeteik hasonlítottak. A forradalmak közül különösen emlékezünk az 1871-es Párizsi Kommünre. A párizsi munkások először vették kezükbe a hatalmat, de a túlerő leverte őket. Emlékezünk Marxra, Engelsre, Leninre, akik megálmodták a szocializmust, és tudományos választ adtak arra, hogy miként jutunk el oda. Ho Shi Minh, a vietnami forradalom vezetője így fogalmazott: “Lenin, amíg élt, vezetőnk volt, és apánk. Most, amikor már nincs közöttünk, fényes csillag a szocializmus egén.”

A Nagy Október emléke összeköt bennünket a mai világ más kommunistáival. Eltérő a helyzetünk, a lehetőségeink, gyakran egymás nyelvét sem értjük, de a forradalom emléke közös. És az ellentéte is igaz: ha valaki nem tiszteli a Nagy Október emlékét, az aligha lehet kommunista.November 7-e kapocs a tőkés rend ellen küzdő százmilliókhoz, mindazokhoz, akik a jövőt nem a multinacionális vállalatok uralmában, nem az amerikai imperializmus világuralmában, hanem a szocializmusban, a népek békés együttműködésében látják. A Nagy Október az első volt a szocialista forradalmak sorában. Mondhatnánk, hogy most, amikor megszűnt a Szovjetunió, Magyarországon és a többi volt szocialista, kelet-európai országban is tőkés ellenforradalom ment végbe, már elavult a Nagy Október eszméje is. Ez nem így van. A kapitalizmus születését 1640-től számítják, amikor Angliában győzött. Ma már sok százéves, sokszor elbukott, sokszor visszajött. A szocializmus első nagy kísérletei néhány évtizedig tartottak. Voltak és lesznek sikerek és kudarcok, egymást követik a forradalmi apály és dagály időszakai, de e folyamat végeredményben elvezet a szocializmus világméretű győzelméhez. Miért? Azért, mert egyre nagyobb gazdagság egyre kevesebbek kezében, egyre nagyobb szegénység egyre több embernek, egyre növekvő lakosság és egyre pusztuló természeti környezet, egyre pusztítóbb haditechnika egyre kevesebbek kezében, egyre jobb technikai lehetőségek és egyre szűkülő demokrácia - ezek olyan ellentmondások, amelyeket a kapitalizmus nem tud az ember érdekében megoldani.

1945 kiemelkedő esemény Magyarország életében, még akkor is, ha a tőkés politikai erők ezt tagadják is. Sok minden történt akkor egyszerre. Először is, véget ért a második világháború, megszűnt az a veszély, hogy Magyarország a fasiszta Harmadik Birodalom gyarmata legyen. Másodszor, a győztes hatalmak megállapodtak arról, hogy milyen legyen a háború utáni Európa. Az új rendszer az 1945. évi jaltai megállapodás nyomán jaltai rendszerként ismeretes. Ez azt jelentette, hogy Németországot kettéosztották. Azt is jelentette, hogy Európa keleti része a Szovjetunió, nyugati része pedig az USA és szövetségeseinek befolyási övezetébe került. Erről a szocializmus idején kevesebbet beszéltek, mivel úgy gondolták, hogy a nagyhatalmi megállapodás ténye elhalványítja az 1945-48 között végment társadalmi forradalmak jelentőségét. Ma már új módon kell szólnunk erről is. Tény, hogy a szocialista Szovjetunió a nemzetközi jog adta lehetőséget felhasználva elősegítette, hogy Kelet-Európa népei megszabaduljanak a feudalizmus maradványaitól és a tőkés kizsákmányolástól. Magyarán szólva a kommunista erőket segítette az 1945-48 közötti belpolitikai harcokban. Hogyan? Például úgy, hogy pozitívan reagálták a kommunista miniszterek kéréseire. Segítették a kommunisták által vezetett romeltakarítást, az utak, vasutak helyreállítását. De azzal is, hogy teherautókat, motorkerékpárokat adtak a kommunista párt aktivistáinak. A szocialista forradalmat azonban a magyar munkásságnak kellett kivívnia. A szovjet szuronyok ahhoz nem lettek volna elegendőek. Vagyis nem igaz, hogy csak a jaltai rendszer miatt győzött a szocializmus. A magyar munkásság élt a kedvező nemzetközi lehetőséggel és kiharcolta magának a forradalmat.

A magyar munkásság is megharcolta a maga forradalmát. 1945-48 között jelentős nemzeti feladatokat teljesített: földhöz juttatta a parasztságot, választójogot adott a széles tömegeknek, létrehozta a népi-demokratikus államot. Példát mutatott abból, hogy a nemzet felemelkedése érdekében lehetséges a különböző ideológiájú pártok együttműködése. Elmondható azonban, hogy a magyar munkásság a szocialista forradalmat némileg szinte ajándékba kapta a történelemtől. S, bár megoldott nemzeti feladatokat, nem kapcsolódott össze a nemzeti sorskérdésekkel. Nem kellett például kivívni Magyarország függetlenségét, mivel Magyarország még a hitleri megszállás idején is független ország maradt. 1949-ben, amikor Kínában győzött a szocialista forradalom, Kína egyúttal nemzeti függetlenségét is megszilárdította. Az új, szocialista Kína egyben a független Kínát is jelentette. Nálunk nem kellett a gyarmatosítók ellen sem küzdeni. Vietnamban, Koreában, Kubában is, és valamivel később Laoszban is a szocializmus és a nemzeti önállóság ügye összekötődött, és tartós, szilárd bázist biztosított ezeknek az országoknak, amelyeket még az 1989-91. évi tőkés ellenforradalmak sem ingattak meg. Mivel a társadalmi haladás és a nemzeti sorskérdések nem fonódtak össze, a tőkés erők könnyedén szembeállíthatták egymással a kommunistákat és a lakosság nem kommunista részét. Ezt történt 1956-ban is, 1989-ben is. Az is igaz, hogy maga a munkásosztály sem becsülte meg kellőképpen a megszerzett hatalmat. A könnyen kapott szocializmust könnyedén is adták fel negyven évvel később, az 1989-90-es tőkés ellenforradalom idején. A mára nézve ezekből a történelmi tényekből nagyon fontos következtetés adódik. A mai viszonyok között mi kommunisták akkor tudjuk túlélésünket biztosítani, akkor tudunk megerősödni, ha szervesen kötődünk a magyar társadalom, a magyar nemzet közös gondjaihoz. A Munkáspárt ezért védi a magyar nemzeti gazdaságot, a magyar kis- és középvállalkozókat, a magyar nyelvet és kultúrát. Védjük a nemzeti hagyományokat még akkor is, ha azok eredetileg az egyházhoz, vagy más ideológiai áramlatokhoz kötődtek.

A szocializmus idején az osztályharc inkább a tankönyvben jelent meg, az életben nem tanultuk meg. Ezerszer elmondták, hogy küzdünk az imperializmus ellen, de a mindennapokban ezt alig éreztük. Néha még mi, kommunisták is azt hittük, hogy a tőkések megtűrnek bennünket maguk mellett, sőt szeretnek bennünket. Pedig nem így volt. A tőke 1917 novemberétől arra törekedett, hogy visszaszerezze elveszített pozícióit. A kicsiket legyőzték. 1919-ben Magyarországon vérbe fojtották a Tanácsköztársaságot és egy negyedszázadra hatalomra juttatták Horthy Miklóst. A nagy országgal, a Szovjetunióval már nehezebben ment. De itt is bevetettek mindent, intervenciót, polgárháborút, gazdasági és politikai blokádot. A végül a tőke még arra is vállalkozott, hogy olyan eszközt vessen be, ami már a kapitalizmuson belül is képes pusztítást végezni. A tőke éppen azért, hogy végezzen a Szovjetunióval, a kommunistákkal, rászabadította a világra a fasizmust. Az európai nagytőke pénze és támogatása nélkül soha nem lett volna Mussolini és Hitler. A tőke nem törődött azzal, hogy a fasizmus háborúkhoz és tízmilliók pusztulásához vezetett. A tőke - amikor ma összemossa a kommunizmust és a fasizmust - éppen azt igyekszik feledtetni, hogy a fasizmus a kapitalizmus, a tőke bűne. Ne feledjük!

Sokan azt hiszik, tévedünk a számozásban. Nem, mi egy új fogalmat vezetünk be. A hidegháború ugyanis, amely 1948 és 1990 között folyt, minden elemében háború volt. A célja a második világháború utáni rend megváltoztatása, azaz a szocialista világ felszámolása volt. Eszközeiben is háború volt. 1948 és 1990 között nagy háború folyt Koreában, Vietnamban, a Közel-Keleten. Voltak kiprovokált ellenforradalmak, mint például 1956-ban Magyarországon. Folyt az ideológiai háború. Elég a Szabad Európa rádióra gondolni. Egy dolog nem volt. Nem volt a második világháborúhoz hasonló, az egész világot egyszerre átfogó háború. A látszat ezért az volt, hogy nem is volt háború, pedig nagyon is folyt, és a tőke nyerte meg 1990-ben. A tőkés erők első kísérletei a szocialista forradalmak megállítására kudarcot vallottak, sőt a szocializmus erői gyarapodtak. 1953-ban, a koreai háború végén Koreát ugyan sikerült két részre osztani, de nem sikerült a szocialista Koreát, a KNDK-t eltörölni a Föld felszínéről. A Szovjetunió és Kína segítségével sikerült megvédeni a szocializmust a mai KNDK-ban. A vietnami nép, a szocialista Vietnam történelmi győzelmet aratott a franciák felett 1954-ben, majd 1975-ban az USA felett. 1959-ben megszületett a szocialista Kuba, majd a szocialista Laosz.

1956-ban a nemzetközi tőke újra támadást indított, s most egyszerre több fronton, a Közel-Keleten és Európában. A szocializmus erői Magyarországon és Kelet-Európában megvédték a munkás-paraszt hatalmat. 1961-ben az amerikai tőkés erők a kubai szocializmust akarták megfojtani. Sikertelenül! Kuba - bár folyamatos amerikai blokád alatt - de ma is él. 1968-ban a tőkés erők újabb ellenforradalmi vállalkozásba kezdtek. A cél a szocialista Csehszlovákia megdöntése, és ezen keresztül az egész szocialista világra kiterjedő láncreakció elindítása volt. 1968-ban azonban ismételten sikerült megvédeni a szocializmust. Mi a tanulság ebből a mára nézve? Miért volt képes a szocializmus ebben az időszakban megvédeni önmagát? A tanulság az, hogy a tőke ellen nem lehet szavakban harcolni. A tőke elleni harcban erőre van szükség. 1948 és 1990 között a tőke azért nem tudta legyőzni a szocializmust, mert a szocialista világ erőt állított szembe a tőke erejével. A Szovjetunió, Kína és a többi szocialista ország megteremtette a katonai erőegyensúlyt. 1945-ben az USA ledobta az első atombombát Hirosimára. A Szovjetuniónak akkor nem volt atomfegyvere, de 1949 augusztusára neki is lett, és így helyre állt az egyensúly. Az USA 1952-ben előállította az első hidrogénbombát. A Szovjetuniónak 1955-re sikerült behozni a hátrányt. Az 1950-es évek közepére az USA kifejlesztette a hadászati repülőit, amelyek képesek voltak a bombákat eljuttatni szovjet területre. Az USA előnyben volt, mert voltak repülőterei Németországban, Japánban, Törökországban, azaz közel a szovjet területekhez. A Szovjetunió 1957-re azzal válaszolt, hogy kifejlesztette az interkontinentális rakétákat, amelyeket szovjet területről lehetett átlőni Amerikába. Az erőegyensúly azt jelentette, hogy a szocializmus legyőzése katonai erővel a tőke számára olyan áldozatokkal járt volna, amelyet nem mert vállalni. A katonai erőegyensúly gazdasági hátterét a szocialista országok gazdasági sikerei, népeik önfeláldozó erőfeszítései jelentették.

A tőke azért sem tudta ebben az időszakban legyőzni a szocializmust, mert a tőkeellenes erők együtt, egységesen léptek fel. Működött a Varsói Szerződés, mint katonai szervezet, a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa (KGST), mint gazdasági integráció. A 60-as évekig a Szovjetunió és Kína álláspontja szinte azonos volt, szövetségesek és barátok voltak. Nagy jelentősége volt annak, hogy a nemzetközi munkásmozgalom pártjai a 60-as évek végéig alapvetően egységesen léptek fel. A kommunista pártok a Szovjetuniót és Kínát barátnak, a kapitalizmust pedig ellenségnek tekintették. Ezt jelezte a munkáspártok 1957-es és 1969-es moszkvai világtalálkozója is, A baj akkor kezdődött, amikor a szocialista világ elveszítette az erőegyensúlyt, s egység helyett konfliktusok indultak el a szocializmus erői között.

A tőke több dolgot megtanult az 1956-os magyarországi és az 1968-as csehszlovákiai eseményekből. Egy, a tőkés ellenforradalom lényegét el kell homályosítani, az embereknek nem szabad tudni, hogy a szocializmus ellen megy a játszma. Kettő, a hatalmat gyakorló vezetők egy részét be kell vonni, és utcai ellenforradalom helyett csendes hatalomátadást kell szervezni. Három, a szocialista országokat szembe kell egymással állítani. 1989-91-ben ezt a tervüket végre is hajtották. Megdöntötték a szocializmust Magyarországon és más kelet-európai országokban. Elérték a Szovjetunió feloszlatását. Ezzel megszüntették a szocialista országok integrációs szervezeteit, a Varsói Szerződést (1955-1991) és KGST-t (1949-1991) is. Ázsiában és Latin-Amerikában nem tudták felszámolni a szocialista rendszereket, de politikai, gazdasági és katonai nyomással korlátozták mozgásterüket. Az egészet demokratikus átalakulásnak, rendszerváltásnak titulálták, ami nem volt más, mint tőkés ellenforradalom.

Miért sikerült a tőkének átmeneti győzelmet aratnia a szocializmus felett? Mindenekelőtt azért, mert megszűnt a katonai erőegyensúly. A tőkés erőknek már nem volt félni valójuk egy esetleges világméretű háború kirobbantásától, mert az erőviszonyok eltolódása miatt biztosak voltak saját győzelmükben. A katonai erőegyensúly nem azért szűnt meg, mert a Szovjetunió és a szocialista világ nem bírta a fegyverkezési versenyt. Bírta volna tovább is, bár természetesen nehezebben, mint a nagyobb gazdasági háttérrel rendelkező USA. Az erőegyensúly megszűnéséhez politikai okok vezettek. A Szovjetunió vezetésében a 60-as évektől kezdve fokozatosan kialakult az a nézet, hogy a szocialista forradalmak eredményesen folytatódnak, a gyarmati országok felszabadulnak, és ilyen helyzetben lehetőség van katonai téren, a fegyverkezésben engedményeket tenni a Nyugatnak. A szovjet vezetés elutasította a kínai vezetés véleményét, amely az imperializmus elleni határozott küzdelmet követelte.

Ez volt a békés egymás mellett élés elvének téves és helytelen értelmezése. Lenin nem azt tanította, hogy a szocializmusnak az idők végezetéig együtt kell élni a kapitalizmussal. Lenin azt tanította, hogy a világforradalomnak le kell győznie a kapitalizmust. Amíg létezik egyetlen tőkés ország is, a szocializmus elleni fenyegetés létezik. A Szovjetunió a békés egymás mellett élés elvének téves és helytelen értelmezése alapján a 60-as évek elején leszerelte szárazföldi erőinek és haditengerészetének jelentős részét. A 60-as évek végétől pedig olyan fegyverzetkorlátozási és leszerelési megállapodások egész sorát kötötte az USA-val, amelyek megbontották a nehezen létrejött katonai egyensúlyt, sőt sebezhetővé tették a Szovjetuniót. A tőkés Nyugat viszont pontosan tudta: amíg létezik egyetlen szocialista ország, addig a tőkés világ elleni fenyegetés létezik. A tőkés világ ezért fegyverkezett és fegyverkezik ma is.

Az okok között nem lehet hallgatni arról, hogy a 70-es években a kőolaj árának emelkedése miatt hatalmas pénzkészletek halmozódtak fel a tőkés világban. Ezt arra használták, hogy kölcsönök felvételére bírják rá a gondokkal küzdő szocialista országokat. Hogy működött ez? Vegyük Magyarország példáját! Magyarország érzékeny a külgazdaságra. Ez azt jelenti, hogy bármihez, amit itthon előállítunk, külföldről kell nyersanyagot, energiát, gépet behozni, és bármit, amit ebből gyártunk, döntően külföldön kell eladni, mivel kicsi a magyar piac. Mivel sok mindent csak nyugati valutáért lehetett beszerezni, alapvető érdek volt, hogy Magyarország a tőkés világba is tudjon szállítani. A Nyugat azonban feltételeket állított. Látszólag technikai követelményeket. Meg kellett felelni bizonyos műszaki követelményeknek, amelyeket csak úgy tudtunk kielégíteni, ha Nyugatról hoztunk be alkatrészeket. A Nyugat erre is adott kölcsönt. A másik tényező, amit a Nyugat kihasznált, ez a Nyugat technikai fölénye. Például: a Nyugat kijelentette, hogy az európai repülőterekre csak ilyen-olyan paraméterű repülőket fog beengedni. A szovjet TU 154-es ennek nem felelt meg. Magyarország elkezdett érdeklődni a Boeingek iránt, s rákényszerült amerikai gépek vásárlására, mivel a szovjet ipar akkor még nem tudott korszerűbbet adni. A Nyugat azt mondta: vegyetek fel kölcsönöket, nagyon olcsón adjuk! Magyarországon meg akadtak politikusok és bankárok, akik ebből ideológiát formáltak: nem baj, ha eladósodunk. Gyakran éri vád a szocializmust, hogy a kölcsönöket csak az életszínvonal fenntartására fordították. Az igazság az, hogy a kölcsönök egy részének felvételét a Nyugat a fenti módon kikényszerítette. A dolog másik oldala az, hogy a kölcsönök döntő része valóban az embereket szolgálta, lakótelepek, iskolák, kórházak építésére ment, azaz a humán erőforrások gyarapítására. Ha jobb a lakás, jobb az egészségügy, jobban megy a termelés is. Ez volt a logika. Ha összevetjük az 1989 előtti magyar adósságot a mostanival, két dolgot rögtön látunk. Egy, ma Magyarország többel tartozik a világnak, mint 1990-ben. Ma azonban senki sem gyakorol nyomást az országra, mivel már nem vagyunk szocialista ország. Akkor minden millió elengedését belpolitikai engedményekhez kötötték. Kettő, 1989-ben a felvett kölcsönök döntő része itt volt nálunk, beépítve a nemzeti vagyonba, a lakótelepekbe, gyárakba, kórházakba. Mára a nemzeti vagyon minimálissá vált, mivel az állami vagyon privatizálásából származó bevételeket használták az adósságok törlesztésére. A hazai beruházásokra viszont újabb kölcsönöket vettek és vesznek fel. A szocializmusban tehát minden külső nyomás mellett gazdálkodtak a felvett kölcsönökkel, ma minden felvett kölcsön az ország további eladósodását szolgálja.

Az igazság az, hogy messze nem lehet mindent a tőkés erők számlájára írni. A tőkés ellenforradalmakat nem vagy csak nagyon nehezen lehetett volna végrehajtani, ha az egyes szocialista országokban nem lettek volna belső okok is. A döntő belső okot abban kell keresni, hogy a szocialista országok vezetésében kialakult egy reformista-opportunista szárny, amely fokozatosan feladta a szocializmus pozícióit. E politikai vonal már az SZKP 20. kongresszusa után érződött, amikor a sztálini korszak hibáival való leszámolás ürügyén a szocialista építés számos értékét vetették el. Hruscsov beszéde az SZKP 20. kongresszusán túlment Sztálin értékelésén. Olyan negatív, és a rendszerhez köthető kijelentéseket fogalmazott meg, amelyeket a tőkés propaganda máig felhasznál a kommunista mozgalom ellen. Lényegében erre hivatkozva mossa össze a sztálinizmust általában a szocializmussal, a kommunizmust pedig a fasizmussal. Sztálin jogos és helyes bírálatát arra használták, hogy életműve pozitív elemeit is elvessék, megfosszák a szocialista országok társadalmát a biztos történelmi tudattól. Sztálin mai viszonyoknak való értékelése, a torzítások helyrehozása a ma élők feladata.

Gorbacsov üdítő jelenség volt az évtizedek óta uralkodó agg szovjet vezetők után. Kezdetben a szocializmus megújulásának reményét hordozta. Hamarosan kiderült azonban, hogy a gorbacsovi peresztrojka nem a szocializmust erősíti, hanem egyre inkább utat nyit a kapitalizmus előtt. A gorbacsovi peresztrojka, a glasznoszty, a korszerűsítés, az Európához való közeledés címén bevezették a többpártrendszert, engedélyezték, sőt támogatták a szocializmussal szemben fellépő pártok működését. A depolitizálás hamis jelszavával a hadsereget, a nemzetbiztonsági szerveket kivonták a párt és a nép ellenőrzése alól. A rendszerváltásokat ezek az erők készítették elő és hajtották végre lényegében mindenütt. Ezek az erők tudatosan átlépték azt a határt, amikor már nem a szocializmus reformjáról, hanem a tőkés rendszer bevezetéséről beszélünk.Nem hallgatható el a kommunista erők felelőssége sem. A kormányzó kommunista pártok kommunista erői fokozatosan elszigetelődtek. Ennek oka az is, hogy vezetőik elszakadtak a néptől, nem érezték az emberek hangulatát. Ez tette lehetetlenné a tömegek mozgósítását Magyarországon 1989-ben, vagy Oroszországban, 1991-ben. Az egykor a munkásosztályból verbuválódott vezetők elvesztették érzékenységüket a munkásság problémái iránt. Gyermekeik, a felnövekvő új nemzedékek technokratákká váltak, elveszítették szüleik hitét a szocializmusban. A tőkés kulturális és eszmei offenzíva ellensúlyozására nem volt hatékony szocialista kulturális és szellemi offenzíva. Hagyták, hogy a lakosság jelentős része a nyugati divat, a tőkés szellemi befolyások alá kerüljön. A közvéleményben nem tudatosult, hogy a nyugat-európai államok jóléti vívmányait jórészt a szocialista országok példája kényszerítette ki. A kommunista erők nem voltak képesek megszervezni a dolgozók tömeges ellenállását az ellenforradalom támadásával szemben.

Szerepe volt annak is, hogy a szocialista országok korábbi egysége megbomlott. A 60-as évektől a Szovjetunió és Kína között ellenséges viszony alakult ki. 1969-ben határkonfliktus, szinte háború alakult ki a két ország között. Az imperialista erők folyamatosan kijátszhatták a kínai kártyát a Szovjetunió ellen, az orosz kártyát Kína ellen. A konfliktus nem oldódott lényegesen Mao halála után sem. Gorbacsov 1989-ben a kínai vezetés ellen próbálta lázítani a saját pártjukat. Kína - Deng Xiaopeng vezetésével - azonban nem a szovjet úton ment, hanem a szocialista társadalom reformjának és a külföld irányába történő nyitás útján. Jugoszlávia, Albánia, a KNDK végleg kívül maradt a szocialista országok együttműködési rendszerén, Románia pedig különutas politikát folytatott. Nem elhanyagolható szerepet játszott az is, hogy a nemzetközi munkásmozgalom korábbi egysége megszűnt. Az 1960-as évektől az SZKP és a Kínai KP teljes mértékben eltávolodott egymástól, és ez megosztotta a mozgalmat. A szovjet politikai gondolkodás tételei dogmává váltak. A nemzeti sajátosságokra épülő szocializmus elfogadhatatlan volt az SZKP számára. Ez kizárta azt is, hogy a kínai, vietnami, jugoszláv és más nemzeti koncepciók egymást gazdagítsák. Ez az időszak együtt járt a nyugat-európai kommunista pártok társadalmi bázisának átalakulásával, az értelmiségi befolyás növekedésével, a tényleges munkástömegek arányának csökkenésével. Európában kialakultak az eurókommunista pártok, amelyek elutasították a Nagy Október forradalmasító hatását, a szocialista országok tapasztalatait, abszolutizálták a nyugat-európai országok sajátosságait, és revízió alá vették az alapvető marxista tételeket. Ezek a nézetek mind a mai napig károsan hatnak az európai kommunista mozgalomra, akadályozzák a munkásság harcát, azt az illúziót keltik, hogy a polgári demokratikus rendszerbe való integrálódás útján el lehet jutni a szocializmusba, azaz egy szép napon polgári demokratikus választások útján be lehet vezetni a szocializmust. 1917 és az azóta eltelt 90 év példája bizonyítja, hogy ez hamis út.

Amennyiben elfogadjuk, hogy a hidegháború - céljait és eredményét tekintve - egy harmadik világháborúval ért fel, úgy jogosan nevezhetjük az imperialista erők jelenlegi támadását a negyedik világháborúnak. Minden eddigi világháborúnak megvolt a rá jellemző technikai-tudományos háttere. Ez nem csak az adott fegyver megjelenését jelentette, hanem azt is, hogy az ezt birtokló hatalmak erre építve igyekeztek hadászati céljaikat elérni. Az első világháború az ipari forradalomra épült, a tüzérségre, a vasút által szállított tömeghadseregekre. A második világháború technikai alapja a harckocsi, a repülő volt, amely lehetővé tette különböző fegyvernemek együttes és rendkívül gyors felhasználását. A harmadik világháború, azaz a hidegháború mögött az atomfegyver, illetve az egyre összetettebb hordozóeszközök álltak. A negyedik világháború az informatikára és a hozzá kapcsolódó technikai eredményekre épül.Az informatika többek között az alábbiakat teszi lehetővé. Egy: a néptömegek soha nem látott mértékű, teljes és átfogó megdolgozását, azaz manipulálását a televízió, az Internet és más médiumok útján. Kettő: a néptömegek fantasztikus mértékű folyamatos ellenőrzését a mobiltelefonok, bankkártyák, bankhitelek, a különböző célú adatbankok eszközével. Három: a nagy pontosságú fegyverek megjelenését, amelyekkel - akár a számítógépes játékokban - egyedi célpontokat, elnöki palotákat, rakétabázisokat - lehet megsemmisíteni. Négy: a legkorszerűbb hadviselésre képes országok köre drámaian leszűkült. Amíg a második világháborúban, kisebb -nagyobb mértékben minden hadviselő félnek lehetett harckocsija vagy repülője, addig a harmadik világháborúra jelentősen csökkent azon országok száma, amelyek atomfegyverrel rendelkeznek. Bár még ez is elég nagy. A negyedik világháború kezdetén gyakorlatilag csak az Egyesült Államok rendelkezik ilyen eszközökkel. Az USA mellé nyilván fel fog még zárkózni egy-három ország, de nem több. Öt: a tényleges háború észrevehetetlen távolságra került a hátországtól. 1914-ben vagy 1939-ben mindenki tudta, hogy háború van, hiszen a hadviselő felek nagy pusztításokat okoztak egymás erőiben, sőt egymás hátországában is. Ma senki sem érzékeli, hogy háború van Irakban vagy Afganisztánban.

1917-1990 között az imperializmus uralma nem volt teljes, hiszen létezett a szocialista világ. 1990-91-ben megdöntötték a szocializmust a Szovjetunióban és másutt. Az imperializmus uralma teljesebbé vált, de nem teljessé. A nemzetközi tőke elérkezettnek látta az időt, hogy uralmát általánossá és teljessé tegye a világban. Mit jelent ez? Egy: a nemzetközi nagytőke a globalizációra és az informatika vívmányaira támaszkodva teljesen fel akarja számolni a kommunista mozgalmat. Emlékezzünk az elmúlt 90 év tapasztalataira. Amíg van egyetlen kommunista ország vagy számottevő kommunista erő, a tőke nem érzi magát biztonságban. Kettő: végleg a saját vazallusai közé akarja sorolni Oroszországot és Kínát. Putyin Oroszországa már régen nem szocialista ország, hanem kapitalista. A kapitalizmusban azonban vannak közös és eltérő érdekek. Az USA és Oroszország geopolitikai érdekei eltérőek. A harc most az energiaforrásokért megy. Négy: a nemzetközi nagytőke civilizációs háborút folytat minden más civilizációval szemben, és általánossá kívánja tenni a keresztény-zsidó civilizációt. Az iszlámot fundamentalizmussal vádolja, vagyis azzal, hogy mindenkit kiszorít maga mellől. A nemzetközi tőke ma tűzzel-vassal terjeszti a keresztény-zsidó vallást és felfogást, semmit se tűrve maga mellett, sőt megsemmisítve azokat, akik másként gondolják. Ilyen leplezetlenül nem lehet még háborút sem folytatni, ezért kellett kitalálni a terrorizmus elleni háború meséjét. A terrorizmus elleni háború címén korlátozzák még az európai polgárok jogait is. A biztosítós cégek milliárdokat keresnek a speciális berendezések gyártásával. A terrorizmus elleni harc címén az USA a világ bírója szerepét játssza.

Az Egyesült Államok új háború feltételeit teremti meg Európa keleti részén. Ennek jegyében folytatja a kelet-európai országok “demokratikus átalakítását”. Ezt szolgálja az amerikai rakétarendszerek telepítése Lengyelországban és Csehországban, a NATO-radarok építése Magyarországon, az amerikai csapatok áthelyezése Romániába. Folyik egy új háború hadszíntéri előkészítése.

A tőkés erők általános visszavonulásra kényszerítették a szocializmus erőit, de nem tudták őket teljes mértékben felszámolni. Ma is léteznek szocialista országok. A nyugati propaganda megkísérli úgy beállítani, mintha ezek már nem is lennének szocialista államok, hanem valamilyen szocialista elnevezésű államkapitalista képződmények. A valóság az, hogy a tulajdon meghatározó része ezekben az országokban társadalmi, állami tulajdon, noha a magántőke szerepe az új gazdasági politika jegyében erőteljesen megnőtt. A politikai hatalmat sem a burzsoázia gyakorolja, noha a tőkések politikai szerepe is jelen van. A kérdés természetesen az, hogy ezek az országok meg tudnak-e maradni a szocializmus útján a jövőben is. Kína 1987-től elindította a reform és nyitás politikáját, ami a lenini új gazdasági politika nagy méretekben történő, sok területre kiterjedő alkalmazását jelenti. Kínában a politikai hatalom a néptömegek kezében van, érvényesül a kommunista párt vezető szerepe. A hadsereg, a nemzetvédelmi szervek a párt irányítása mellett a munkás-paraszthatalmat szolgálják. A reform és a nyitás a gazdaságban a piacgazdaság széleskörű felhasználását jelenti. Kína nem támogatja a nemzetközi kommunista mozgalmat, mint egykor a Szovjetunió, a világszocializmus iránti feladatát abban látja, hogy saját országában építse a kínai sajátosságú szocializmust. A tőkés erők tisztában vannak azzal, hogy Kína szocialista világhatalom, ezért nem adták fel kísérleteiket Kína társadalmi jellegének megváltoztatására.Vietnam az egyik legerősebb szocialista ország, ahol a hatalom a dolgozók kezében van, de a gazdaságban a piacgazdaság számos elemét alkalmazzák. A reform bevált Vietnamban, milliók számára teremtette meg a felemelkedés útját. A vietnami kommunisták jelentősen kiveszik részüket a kommunista pártok nemzetközi együttműködéséből. Laosz szocialista ország, ahol érvényesül a kommunista párt vezető szerepe, a gazdaságban pedig tudatosan felhasználják a piacgazdasági elemeket, de a reform itt sem lépi át a szocializmus kereteit. Kuba ellen jelentős támadást indítottak a tőke erői, amelyben sajnálatosan részt vállalnak a magyar uralkodó osztály képviselői is. Céljuk a kubai nehézségek kihasználása és a szocializmus megdöntése. Kuba ereje saját népe elkötelezettségében van, és bizalommal tekinthet a környező latin-amerikai országok, mindenekelőtt Venezuela szolidaritására. A Koreai NDK-ban a szocialista országok összeomlása ellenére megmaradt a szocialista rendszer. Helyzetüket meghatározza, hogy még ma is nagy feladat a történelmileg örökölt szegénység leküzdése, s folyamatosan ki vannak téve az USA és más tőkés hatalmak támadásainak. Ebből adódnak a koreai szocializmus sajátosságai.Az elmúlt két évtizedben több ország került az imperializmus elleni harc élvonalába. Belarusz olyan ország, amely nem fogadja el a globalizált és amerikanizált világ modelljeit, nem akar az USA csatlósa lenni, hanem a saját nemzeti útját akarja járni. Az amerikai imperializmus nem hajlandó elfogadni semmilyen önálló utat, ezért a belarusz politikai rendszer megdöntésére, Belarusz bekebelezésére törekszik. Belarusz védelme ma az antiimperialista harc egyik fő iránya.Irán ma az amerikai-izraeli imperializmus, az agresszív cionizmus, és ezáltal az imperializmus elleni küzdelem egyik vezető ereje. Irán függetlenségének védelme az antiimperialista harc fontos érdeke.Szíria az amerikai-izraeli imperializmus elleni küzdelem fontos tényezője. Az arab szocializmus építésében jelentős sikert ért el. Szíria léte minden antiimperialista erő érdeke.Venezuela népe a Bolivári forradalommal a neoliberális politika és a külföldi kizsákmányolás elleni sikeres példát mutatta fel a világnak. Közös érdekünk a Bolivári forradalom eszméinek terjesztése. A Venezuelával való szolidaritás az imperializmus elleni harc elengedhetetlen része.Ezek az országok nem szocialista országok, de közösek abban, hogy nem akarják elfogadni az amerikai imperializmus által diktált utat. Saját nemzeti útjukat kívánják járni. Az USA könyörtelen háborút folytat ezekkel az országokkal szemben. A belarusz vezetés tagjai nem léphetnek az USA-ba, és nem kapnak vízumot az EU-ba sem. A politikai érintkezés alacsonyszintű. Az USA minden eszközzel támogatja a belső belarusz ellenzéket. Iránt folyamatos nemzetközi nyomás alatt tartják, és háborúval fenyegetik. Szíriával szemben hol engednek, hol újra keményebb eszközöket alkalmaznak. Az USA nyíltan ellenségének tekinti a venezuelai rendszert is. Ezeknek az országoknak a támogatása ezért is része az antiimperialista küzdelemnek.