Elméleti sarok, V. rész: Az osztályharc

Az osztályharc

A marxista abban különbözik másoktól, hogy a társadalmat osztályokra osztja. Az osztályok érdekei három alapvető tényezőhöz kötődnek, ahhoz, amitől az osztály valóban osztály. Ezek: a tulajdonhoz való viszony, a társadalmi munkamegosztásban elfoglalt hely, és a kettő következményeként a társadalom által megtermelt javakból való részesedés mértéke és módja. Az ellentétes érdekű társadalmi osztályok érdekei nem valósulhatnak meg egyszerre. Ha a munkásé a tulajdon, mint a szocializmusban, akkor nem lehet a tőkésé. És fordítva is igaz, ha a tőkésé akkor nem lehet a munkásé. Ebből az is következik, hogy az egyik osztály csak harc útján érvényesítheti saját érdekeit. Erre mondjuk azt, hogy ma Magyarországon csak az a munkásé, amit kiharcol magának. A történelemben azt látjuk, hogy a rabszolga harcol a rabszolgatartóval, a jobbágy a földesúrral, a munkás a tőkéssel, vagyis az ellentétes érdekű osztályok harca váltja egymást. Marx ezért mondja a Kommunista Kiáltványban: “Minden eddigi társadalom története osztályharcok története”.

A munkás érdekei látszólag csak gazdasági jellegűek. Jobban akar élni, többet akar keresni. Ezért úgy tűnik, hogy elég a saját gazdasági érdekeiért harcolni, s úgymond, a politika nem érdekes. A valóság azonban az, hogy a tőkésosztály hatalmát a politikán keresztül, az állam, a pártok segítségével gyakorolja. Ezekkel az eszközökkel kényszeríti rá uralmát a munkásra. Ha meg akarjuk változtatni a munkás gazdasági helyzetét, munkát akarunk neki adni, tisztességes megélhetést, a törvényeket, azaz a politikai hatalmat kell megváltoztatni. Marx ezért mondja: “De minden osztályharc politikai harc”. A kormányok ma is azt hangoztatják, hogy ők az egész nép kormánya, ők mindenki javát akarják. Az egyház az általános jóról prédikál. Az emberbarát mozgalmak olyan idilli létet hirdetnek, amikor mindenkinek jó lesz, s harcolni sem kell érte. A valóság azonban más. Minden kormány, minden politikai erő valamelyik társadalmi osztály érdekeit képviseli. Amikor a Horn-kormány eladta a villamos áramellátást a külföldi tőkének, nyilván az ő érdekeinek tett jót, és nem a magyar munkásnak, aki majd megveszi a drágább áramot. Amikor a Gyurcsány-kormány nagy adókat vezet be, a multiknak segít, akik könnyedén fizetik ki, a magyar kis- és középvállalkozóknak viszont árt, mert ők nem tudnak ilyen körülmények között versenyezni, és tönkremennek. Az a politika, amelyik mindenkinek jót hirdet, hamis, és csak a tömegek félrevezetését szolgálja. Marx azt írja: “Az osztályharc fejletlen formája, valamint saját élethelyzetük azonban azzal jár, hogy úgy vélik, magasan fölötte állnak ennek az osztályellentétnek. A társadalom minden tagjának élethelyzetén, a legjobb sorban levőkén is javítani akarnak. Ezért szüntelen az egész társadalomhoz apellálnak, megkülönböztetés nélkül, sőt kiváltképpen az uralkodó osztályhoz. Hiszen csak meg kell érteni rendszerüket ahhoz, hogy a lehető legjobb társadalom lehető legjobb tervezetének ismerjék el.” Mi, kommunisták nem mindenkiért harcolunk. Mi a munkásért, a dolgozóért harcolunk, ez azonban a többség. A szocializmusban sem jó mindenkinek, de jó a többségnek.

Az emberek nem azért születnek, hogy harcoljanak. A harc arra épül, hogy felismerik saját érdekeiket, megértik, hogy csak úgy valósíthatják meg, hogy a mások érdekei elleni harcban kivívják maguknak. A harc mindig nehéz döntés. Ezért objektíve előbb vagy utóbb mindig megjelennek az olyan nézetek, amelyek azt hirdetik, hogy nem kell osztályharcot vívni. Elég megreformálni a kapitalizmust, elég kicsit jobban megadóztatni a tőkéseket, kicsivel többet adni a munkásnak, és minden rendben lesz. Ez a politika a reformizmus, az opportunizmus, a kapitalizmussal való megalkuvás. Ezzel szemben áll a forradalmi harcot hirdető kommunista politika. Ez azt mondja, hogy a kapitalizmus részletes javítgatása, reformálása nem oldja meg az alapvető ellentéteket. Akármilyen reformot is találjanak ki, a tőkés, tőkével rendelkező tőkés marad, a munkás, pedig tőke nélküli munkás. A mai magyar viszonyok között az MSZP reformista, a kapitalizmussal megalkuvó, sőt azt építő párt. Az MSZP nem akarja megváltoztatni a kapitalizmust, nem akar szocializmust. Kiszolgálja a nagytőkét és a külföldi tőkét. Ugyancsak reformista párt a “Magyarországi Munkáspárt 2006” elnevezésű párt. Ők szavakban nagyon bírálják a kapitalizmust, a gyakorlatban azonban együttműködnek a tőkés politikát végrehajtó MSZP-vel.

Az osztályharcot sohasem lehet feladni, hiszen a munkásság alapvető létérdekei ennek sikerétől függenek. Vannak azonban rendkívüli történelmi helyzetek, amikor a tét az emberi túlélés, és átmenetileg másodlagossá válnak az osztályérdekek. Amikor a múlt század 30-as éveiben fizikai megsemmisítéssel fenyegették az emberek jelentős részét, a fasizmus elleni összefogás volt az egyetlen hatékony eszköz. A kommunista pártok átmenetileg lemondtak osztályharcos követeléseikről annak érdekében, hogy a polgárság bizonyos részével együttműködjenek a fasizmus ellen. Ez akkor és ott indokolt, helyes lépés volt. De vannak más példák is! 1986 után a Gorbacsov vezette Szovjetunió azt hirdette, hogy a közös emberi értékek jegyében félre kell tenni a szocializmus és a kapitalizmus ellentéteit. E felfogás alapján a szovjet vezetés belement a szovjet fegyverek csökkentésébe, ezzel felszámolta az egyetlen eszközt, amellyel akkor a Szovjetunió képes volt nyomást gyakorolni az USA-ra. Ez indokolatlan és helytelen politika volt. Ma Magyarországon az MSZP és az SZDSZ azt hirdeti, hogy a Fidesz politikai puccsot akart végrehajtani, és az esetleges győzelme a szélsőjobboldalt, sőt a fasizmust hozza hatalomba. Éppen ezért mindenkinek az MSZP-t kell támogatnia. Ez azonban nem igaz! Ma nem a fasizmus a fő veszély, hanem az, hogy az MSZP és az SZDSZ tovább folytatja politikáját, és ezzel szétrombolja a munkásosztály létezésének minimális feltételeit is. Ezért nekünk önmagunkat, a Munkáspárt érdekeit kell védeni, és nem az MSZP szekerét tolni. Marx és Engels a következőket írja: “Ami bennünket illet, egész múltunk után csak egy út áll előttünk nyitva. Csaknem negyven év óta hangsúlyozzuk az osztályharcot, mint a történelem legközvetlenebb hajtóerejét, s kiváltképpen a burzsoázia és a proletariátus közötti osztályharcot, mint a modern társadalmi átalakulás nagy mozgatóját; semmi esetre sem haladhatunk tehát együtt olyan emberekkel, akik ezt az osztályharcot törölni akarják a mozgalomból, akik nyíltan kimondják, hogy a munkások túlságosan műveletlenek önmaguk felszabadítására.”.

Mi történt 1989-90-ben? Dicsőséges forradalom, visszatérés Európába, rendszerváltás vagy egész egyszerűen tőkés ellenforradalom? munkásosztály, a dolgozó emberek szempontjából a rendszerváltás nem más, mint tőkés ellenforradalom. A tőkés rendszerváltás politikai célja a szocializmus politikai rendszerének szétzúzása és a tőkés politikai rendszer kiépítése volt. A szocializmus politikai rendszere a munkásság, a dolgozó parasztság, a dolgozó értelmiség politikai szövetségére épült. A politikai irányítás a munkásság pártjára, az MSZMP-re hárult. A társadalmi érdekegyeztetés, összehangolás legszélesebb fóruma a Hazafias Népfront volt. A fiatalok érdekvédelmében és érdekképviseletében működött a KISZ. A szakszervezetek jelentős jogokkal rendelkeztek a munkavállalók védelmében. A törvényhozói hatalmat az Országgyűlés és a helyi tanácsok jelentették. A végrehajtás a Minisztertanács feladata volt. Az igazságszolgáltatás a bíróságokra és ügyészségekre épült. A szocialista állam rendelkezett erőszakszervezetekkel, így a Magyar Néphadsereggel, a Belügyminisztérium keretében működő rendőrséggel, állambiztonsági szolgálattal, és egy sajátos magyar intézménnyel, a Munkásőrséggel. A rendszerváltás gazdaságilag azt jelentette, hogy a szocializmus gazdasági alapjait meg kellett semmisíteni, és létre kellett hozni a tőkés rendszer gazdasági alapjait. A szocializmus gazdasági alapját az állami és a szövetkezeti tulajdon jelentette. Az állami tulajdon többségére épült az ipar, a szövetkezeti tulajdon többségére épült a mezőgazdaság, állami tulajdonban volt a bank- és biztosítási rendszer, döntően állami tulajdonban a kereskedelem. A lakásvagyon a városokban döntően állami és szövetkezeti tulajdonban voltak, a falvakban magántulajdonban. Az úgynevezett nagy elosztási rendszerek, amelyeken keresztül az emberek részesültek a társadalom által megtermelt jövedelemből, állami tulajdonban voltak. Ide tartozott az egészségügy, az oktatás, a nyugdíjellátás.

A rendszerváltás nem volt forradalom. A forradalom lényege éppen az, hogy egy régi, elavult társadalmi rendszer helyébe egy újat, egy jobbat hoz. Forradalom volt Angliában 1640-ben, amikor a feudalizmus helyébe az akkor korszerűbb kapitalizmus lépett. Ugyancsak forradalom volt Franciaországban 1789-ben, vagy Magyarországon 1848-ban. 1919 augusztusában azonban ellenforradalom volt Magyarországon, hiszen a haladó, korszerű Tanácsköztársaság ellen léptek fel, és hozták vissza a kapitalista rendszert. Ellenforradalom volt 1956-ban is, amikor a szocialista rendszer megdöntése volt a cél. Ugyanígy ellenforradalom volt 1989-90-ben, amikor a szocializmus helyébe a tőkés rendszert hozták. Ne üljünk fel a propagandának! Magyarországon a szocializmus megdöntésére és a kapitalizmus bevezetésére 1989-ben a tőkés ellenforradalom leplezett formáját, a békés rendszerváltás taktikáját alkalmazták. Senki sem mondta azt, hogy kapitalizmus lesz, mindenki csak Európáról, demokráciáról, jólétről beszélt. Ma már látjuk, hogy ellenforradalom volt, amely megdöntötte a szocializmust, és behozta a kapitalizmust, és vele együtt a munkanélküliséget, a társadalmi igazságtalanságot, a bizonytalanságot.