Pár éve úgy tűnt, hogy ezt a kedves magyar asszonyt, aki a Gellért-hegyen a pálmaágat magasba emeli, végre békén hagyják. Az évek során eltakarítottak mellőle mindent, ami a mai kor politikusait zavarta. Már nincs ott a szovjet katona szobra, az emlékező felirat is tökéletesen semleges, bármelyik kor bármikor elmondhatja. Maradt Kisfaludi Stróbl Zsigmond kecses női alakja, ami lehet a szépség, vagy adott esetben a szabadság kortalan jelképe. Sőt, Budapest jelképe. Tudod, a külföldi kevés dolgot jegyez meg kis hazánkról, de a Gellért-hegy a kék Dunával és a Szabadság-szoborral megmarad benne. Mostanság mégis akadnak politikusok, akik végleg száműzni akarják a Gellért-hegyi asszonyt. A Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége, amelynek neve az idők folyamán az Összefogás a Demokráciáért toldalékkal bővült, április 3-án tiltakozó gyűlést szervezett. Nagyon helyes! Mindenkinek támogatnia kell, és támogathatja is, függetlenül attól, hogy a világ és az ország más dolgairól mit gondol. A szobrot meg lehet védeni, de ehhez a hatalmat rá kell kényszeríteni akarata megváltoztatására. Másként nem megy. Ehhez meg erő kell. A Gellért-hegyen sokan voltunk, de mégis kevesen. Mi, munkáspártiak elmentünk, és örülünk, hogy a kevésből mi adtuk a többséget. Nem dicsekszünk vele, de azt szeretnénk, hogy mindenki hozza azokat, akikkel jóban van, akiket ismer. Nem láttuk azokat az arcokat, akik rendszeresen feltűnnek a holocaust-megemlékezéseken. Hol voltak? Miért nem hozták oda őket azok, akik ismerik őket? Jó lenne itt tudni azokat, akiket tisztességes, szabadságszerető embernek ismertünk meg a szegénység, a kilakoltatások elleni tüntetéseken.
A MEASZ neve ma is tiszteletet ébreszt, sokak számára elfogadható keretet jelenthet. A sikernek azonban van még egy feltétele. Ha meg akarjuk védeni a Szabadság-szobrot, akkor erről beszélnünk kell! Erről, és csak erről, mert ebben egyetértünk, és mert ma ez a fontos. Ha arról beszélünk, amiben nem értünk egyet, s ami talán ma nem is fontos, ha unos-untalan a múlttól határolódunk el, akkor a Szabadság-szobor sorsa meg van pecsételve. El kell dönteni, mit teszünk a mondat végére, felkiáltójelet vagy kérdőjelet. Védjük meg a Szabadság-szobrot? Mi azt mondjuk: védjük meg!
Szabadok vagyunk?
„1945-ben szabadok lettünk, de csak két és fél évre. Én 1989-ben születtem. Büszke vagyok rá, hogy én már egy szabad ország polgára vagyok. Szabadon beszélhetek, szabadon utazhatok, szabadon cselekedhetek." Valami ilyesmit mondott egy fiatalember minap. Nem otthon a szüleinek és barátainak, hanem nyilvánosan. Nem mondom meg, hogy hol, mert nem az a lényeg. Jó neki, hogy így érezhet! De vajon szabadnak érzi-e magát fiatal barátom, aki most végezte el az egyetemet, ahova a szabadság jegyében jelentkezett, és ahova a szabadság jegyében fel is vették. Erdőmérnök lett, de senkinek sem kell, így „szabadon" elmehetett gépkezelőnek - három műszakban. Egy fiatalasszony családjával megörült annak, hogy szabadon vehet fel a banktól hitelt svájci frankban. Igen, ilyen régen, az „átkosban" nem volt! Ez a szabadság! Aztán kiderült, hogy az árfolyamok gyors változása miatt többszörösét kell visszafizetnie annak, amit felvett. Fizetne ő, de közben felszámolták a munkahelyét. Most ő is „szabad ember", szabad munkanélküli és szabad hajléktalan... A szabadsághoz ma pénz kell. A tőkés rendszerben a szabadság a pénz szabadsága. Ha van pénzed, tiéd a világ! De ha nincs pénzed, rab vagy. A bankok, a bevásárlóközpontok, a mobilszolgáltatók rabja. Jogi, pénzügyi rabságban élsz, s ami rosszabb, szellemi rabságban is. Elhitetik veled, hogy a rabságod voltaképpen szabadság. Rúgj bele a múltba, tagadd meg szüléidét, és hidd el, hogy a világ rólad szól! Meg fogod érteni, hogy ez a világ a pénzről szól, a gazdagok szabadságáról. Amit mi akarunk, az az emberek szabadsága, a Te szabadságod!
Jó úton járunk
Néha úgy vagyunk vele, hogy legszívesebben feladnánk. Vannak, akik fel is adják. Hát igen! Jó húsz éve harcolunk, küzdünk, dolgozunk, kínlódunk, és nem sok látszata van. Nem vagyunk a parlamentben, még az önkormányzatokban sem. Az újságok nem írnak rólunk. Fogyatkozunk is, sajnos, elég gyorsan. Szóval, néha úgy vagyunk vele, hogy feladnánk. De akkor jön valami jó! Az Internetről szinte naponta írja meg valaki a véleményét. És tudod, mi az érdekes? Már nem bántanak bennünket, mint pár éve. Értik, sőt megértik, amit mondunk. Két fiatal minap azzal a határozott szándékkal jött a Baross utcába, hogy belépjenek a pártba. A civilszervezeti rendezvényeken azt látom, hogy egyre inkább egy nyelven beszélünk. Még nem cselekszünk egy módon, ezt még meg kell tanulni. De ma már sokan tudjuk, hogy cselekedni is egy módon kellene. És akkor úgy érzi az ember: nem szabad feladni, tovább kell menni.
Jó úton járunk, és győzni fogunk!
2011. április 17., vasárnap
2011. április 8., péntek
Orosz követelés: ne szállítsunk a fasizálódó Magyarországnak földgázt!
A Magyar Kommunista Munkáspárt és a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége karcagi szervezetei április 4-én délután közösen megkoszorúzták a szovjet hősök emlékművét Karcagon.
Az egyik idős elvtárs beszámolt arról, hogy a Kunmadarason egykor szolgálatot teljesítő hajózó szülei eljöttek megnézni a magyarországi katonasírokat - konkrétan Kunmadarason és Karcagon. Ő látta őket vendégül. (A karcagi sírokat az MKMP karcagi alapszervezete gondozza.)
A vendégek elmondták, hogy mozgalom indult annak érdekében, hogy a szent orosz földbe került "trágyát", vagyis a magyar fasisztákat a magyar kormányzat takarítsa el. Ha szükséges, tiltsák meg a fa, a szén és egyéb nyersanyagok szállítását Magyarországnak az országunkban tapasztalható russzofóbia miatt.
Megbízható, az orosz és ukrán helyzetet ismerő forrásból tudom, hogy a fa exportját már megtiltották. A követelés úgy szól, hogy a magyaroknak szállított földgázt esetleg meg is kellene szüntetni. Vendégeink megdöbbentőnek nevezték a kivonulásuk óta kialakult állapotokat Magyarországon.
Április 3-án délután az orosz család elutazott Karcagról.
Nagy József, Karcag
2011. április 5., kedd
Rossz háborúba léptünk, és rosszul kerültünk ki belőle
Magyarország felszabadítására emlékezett április 4-én, a Szabadság téri Szovjet Hősi Emlékműnél a Munkáspárt. „Értelmetlen háború volt. Magyarországnak semmiféle nemzeti érdeke nem fűződött ahhoz, hogy részt vegyen a második világháborúban.” . hangsúlyozta Thürmer Gyula pártelnök. „A szabadságot ajándékba kaptuk. Nem kell szégyenkeznünk emiatt, nem kell kifogásokat találni. El kell fogadnunk a történelmi tényt: a Szovjetunió népeinek áldozata nélkül nem nyertük volna el szabadságunkat. Európa népei között nem vagyunk ezzel egyedül. Mást kell tennünk. Tisztességgel, emberséggel emlékeznünk kell a szovjet nép hőseire.” – hangoztatta.
A beszéd teljes terjedelemben itt olvasható. Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnökének beszéde
(Budapest, 2011. április 4.)
Tisztelt vendégeink!
Hölgyeim és uraim!
Elvtársak!
Magyarország felszabadítására emlékezünk. Tisztelettel adózunk, mindazoknak, akik életüket áldozták a magyar szabadságért.
Mi, magyarok megszenvedtük a második világháborút. Milliók nélkülöztek, milliók éheztek. Elveszítettünk több mint 340 ezer katonát. Majd egy millió civilpolgár, köztük több mint félmillió zsidó vált a háború, a fasizmus áldozatává. Évek, évtizedek kellettek városaink, a dunai hidak helyreállításához, a háborús sebek begyógyításához.
Értelmetlen háború volt. Magyarországnak semmiféle nemzeti érdeke nem fűződött ahhoz, hogy részt vegyen a második világháborúban. Mit érhettünk volna el? Magyarország területi gyarapodását, Trianon revízióját? Hiú álom! Hitler a bécsi döntésekben mindent visszaadott, amire számíthattunk. Annyit és nem többet.
Arra számítottunk, hogy a Német Birodalom győzelme esetén a német árja mellett együtt menetelünk a Vörös téren, és a mi kis apró nemzetünk is Európa uralkodó népe lesz? Történelmi rövidlátás!
Magyarországot a Horthy-rendszer bosszúvágya vitte a háborúba, a bolsevizmus, a kommunizmus elleni féktelen gyűlölete. Horthy a nemzeti hadsereg élén vérbe fojtotta az 1919-es Tanácsköztársaságot. 1936-ban csatlakoztatott bennünket Hitlerhez, az Antikomintern paktumhoz, majd 1941-ben belépett a háborúba.
A magyar uralkodó osztály a nemzet elleni bűnt követett el, amikor belépett a háborúba. Bűnt követett el, amikor nem lépett ki a háborúból, ahogyan ezt tették a románok, a finnek, sőt az olaszok is, hanem az utolsó pillanatig Hitler, a fasizmus szövetségese maradt. Nem elég Trianont okolni a történelmi Magyarország széteséséért. Amilyen a háborúd, olyan a békéd is. Mi rossz háborúba léptünk, és rosszul kerültünk ki belőle.
Tisztességgel, emberséggel emlékeznünk kell a szovjet nép hőseire. A Vörös Hadsereg 112 ezer katonája halt hősi halált a mai Magyarország területén. 82 ezren itt nyugszanak, több mint ezer magyar településen.
Gondoznunk kell sírjaikat, ahogy ezt teszik Ausztriában. Őriznünk kell emléküket utcaneveinkben, ahogyan teszik a franciák. Meg kell tartani emlékműveiket, ahogyan ezt teszik Németországban, és másutt!
S közben büszkéknek kell lennünk saját hőseinkre. Nem ők vívták ki a magyar nép szabadságát, de megküzdöttek érte. Nem volt emigráns kormányunk, nem volt nemzeti felszabadító hadseregünk, mint a lengyeleknek. A magyar hegyekben nem szerveződött magyar partizánhadsereg, mint Jugoszláviában. De büszkék lehetünk Bajcsy-Zsilinszky Endre és társai hősi ellenállására. Büszkék lehetünk azokra, akik megakadályozták Csepel kiürítését, akik felrobbantották Gömbös Gyula szobrát, akik tettek valamit a zsidó kitelepítése ellen. Büszkék lehetünk a németek ellen küzdő Radó Sándorra, a Vörös Zenekar legendás tagjára.
Barátaim!
Senki sem születik fasisztának. Még szélsőjobboldalinak sem. Az emberek ellen gyűlöletet csak olyan társadalom szül, ahol az ember nem számít, csak a pénz. A fasizmus szellemét nagyon is civilizált, konszolidált, konzervatív úriemberek engedik ki a palackból. Akkor, amikor szükségük van rá.
Európa ma bajban van. A pénzügyi válság megrázta az Európai Uniót. Világossá vált, hogy Európa nem tud mindenkinek munkát adni. Nem tudja kezelni a cigányproblémát, a migrációt. Mindenki tudja, hogy ennek meglesznek a társadalmi következményei, de még senki sem tudja, hogy milyenek.
Európa uralkodó körei a háborúban keresik a megoldást. Irak és Afganisztán után most jön Líbia.
Az EU vezetői az USA biztatásával és támogatásával beavatkoznak Belarusz ügyeibe. Megadásra akarnak kényszeríteni egy bátor és büszke népet, amely 2,2 millió embert veszített a fasizmus elleni harcban.
A palackból kiszabadítják az ordas eszméket. Európa politikai elitje megtűri az antiszemitizmust, az idegengyűlöletet, szalonképessé tesz szélsőjobboldali pártokat. A cél világos: elvonni a figyelmet a valóságos gondoktól és a társadalmi forradalom reális lehetőségéről.
A mi dolgunk, hogy a fasizmus szellemét elfojtsuk. A mi dolgunk olyan társadalmat teremteni, amely munkát, tisztességes megélhetést, kiszámítható jövőt biztosít mindenkinek. A mi dolgunk őrizni a múlt tapasztalatait, a szabadságunkért elesettek neveit.
Tisztelet és becsület a belarusz, az orosz, az ukrán, a moldáv, a kazah és más népek hőseinek!
Tisztelet az antifasiszta koalíció más országainak!
Tisztelet a magyar ellenállás megannyi harcosának!
Tisztelet a háború áldozatainak!
Szolidaritásunk és támogatásunk a szabadságuk és függetlenségéért ma küzdő népeknek!
Soha többé háborút!
Thürmer Gyula blogja: Balszemmel 231.
Nem akármilyen hét van mögöttünk. Új időszámításra tértünk át. Mi a nyárira, az Európai Unió meg a németre. Nem tudtad? Várjál, elmagyarázom! Az EU elfogadta az „Euró Plusz Paktumot", meg ami még hozzá tartozik. A főszereplő Merkel német kancellár, bár ezt sehol sem olvashatod. A mostani válság ugyanis frászt hozott az európai tőkére. Minden összeomolhat, amit 1945 óta felépítettek, az Unió is, az euró is, minden. Pedig mennyi pénzt hozott ez a rendszer a tőkének! És most minden vesszen? Na, nem! - mondták az EU vezetői tőkés országai. Na, persze, nem rögtön. Előbb mindenki megpróbálkozott saját maga megoldást találni, aztán voltak közös, hagyományos mentőakciók, de mindez kevésnek bizonyult. Miután a görög munkások bevették az Akropoliszt, és kitűzték a kommunisták zászlaját, Merkel megmondta a nemzeti ambícióktól dagadó, de a valóságban vajmi keveset felmutató partnereinek, franciáknak, olaszoknak, angoloknak, hogy másra, elvileg másra van szükség: európai gazdasági kormányzásra.
Merkel lényegében ezt mondta az európai vezetőknek: fiúk, lányok, választhattok: vagy összeomlik az EU, vagy holnaptól kezdve azt csináljátok, amit én, illetve Németország, a német tőke mond. Nekem sem mindegy, hogy mit mondotok, de ha „nem" a válaszotok, akkor vége az EU-nak. Mi, németek még valahogy megússzuk, de benneteket elnyel az ár. Az EU-főnökök viszonylag gyorsan megértették, hogy nincs más választásuk. Tudomásul kell venniük, hogy márciustól Németország az EU vezetője, a német tőke uralja Európát. Ezzel gazdasági és részben politikai téren megszűnik az eddigi elv, amely szerint az EU lényegében Németország és Franciaország, a német és a francia tőke kompromisszumát jelentette. Mostantól Németország szava a döntő. Persze, az egészet le kell önteni EU-mázzal, mert ezt jobban beveszik a népek. Mégsem lehet azt mondani, hogy Adolf Hitler óta Angéla Merkel tett legtöbbet az európai egységért. De európai gazdasági kormányzás, az egész más! Te, tényleg egészen más?
A te bőrödre megy!
Maradjunk egy kicsit a paktumnál. Ne örülj nagyon! Ne gondold, hogy ez csak a nagyfőnökök ügye, Te meg szépen megúszod. Nem, barátom, ez a paktum a Te bőrödre megy! Az euró-zónához tartozó országok szépen, bár nem túl barátságosan megegyeztek, hogy versenyképessé teszik az európai gazdaságokat. Jól hangzik, ezek olyan jó szövegek, amiket Te gyakran beveszel. A recept óriási, biztos élvezni fogod. Például „felül kell vizsgálni a bérképzés kereteit". Ez nagyjából azt jelenti, hogy nem engedik elszaladni a béreket, „reformokkal" visszafogják a közkiadásokat, csökkentik az adósságot. Aztán van ilyen is: „szükség esetén felül kell vizsgálni az alkufolyamat centralizáltságának mértékét". Vagyis, nem szabad engedni, hogy az európai dolgozók nemzeti szinten harcoljanak ki magunkat magasabb béreket, hanem meg kell osztani a dolgozókat, és külön-külön a vállalatnál vagy az ágazatnál megegyezni, szembe állítva ezzel a dolgozókat egymással. Európai egyeztetésre ne is gondolj, mert az „ördögtől való".
Most figyelj, ha hamarosan nyugdíjba szeretnél menni! A paktum szerint az EU-országok olyan lépéseket tesznek, hogy a „tényleges nyugdíjba vonulási életkor a várható élettartamnak megfelelően alakuljon". Magyarul emelni kell a nyugdíjkorhatárt. Jó, mi? Várjál, nem ez a legjobb! Azt mondja a paktum: az egyes államok „vállalják a Stabilitási és Növekedési Paktumban meghatározott uniós költségvetési szabályoknak a nemzeti jogba való átültetését". Vagyis, ha az EU csökkenti a béreket, növeli a munkaidőt, azaz növeli a kizsákmányolást, a nemzeti kormányok ezt szépen átmásolják. És most figyelj jól! „Annak eldöntése, hogy konkrétan milyen nemzeti jogi eszközt használnak fel e célra, a tagállamok hatáskörében marad, ugyanakkor gondoskodniuk kell, hogy a választott eszköz kellően kötelező erővel bírjon."
Eszem a szívüket, akkor ezentúl a nemzeti kormányokra van bízva, hogy a közös cél érdekében szépen meggyőzik-e a dolgozóikat, vagy vízágyúkat vetnek be, esetleg szétlövetik a tömegeket. A lényeg, hogy a megszorítások, a bérelvonások, a túlmunka, meg egyéb tőkés disznóság „kötelező erővel" bírjon. Vagy lövünk, nemzeti hatáskörben!
Az oroszlán szája
Biztos olvastad, amit a miniszterelnök mondott: „Magyarország egyelőre nem csatlakozik". Gondolom, nagy kő esett le a szívedről. Korai megnyugodni, ami késik, nem múlik! Ad egy, Magyarország nem eurós ország, ad kettő, annyi saját bajunk van, hogy azokból az EU sem kér. Ad három, az EU a megegyezésen kívül maradt országoknak várhatóan elnéz még egy-két olyan „rendkívüli intézkedést", amelyeket belül már nem tűrne. A buliból a végén mi sem maradunk ki. Pedig kimaradhatnánk. De ehhez tudni kellene valamit: az oroszlántól nem akkor menekülök meg, ha a fejemet a szájába dugom.

2011. április 4., hétfő
Vajnai és Thürmer együtt demonstrált a MEASZ békemenetében
2011. április 3-án este hat órakor a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége szervezésében békemenet indult Budapesten a Fővám térről (a Szabadság híd pesti hídfőjétől) a gellérthegyi Szabadság-szoborig. A mintegy 200 fő hosszú sorokban ment át a hídon és a gellérthegyi sétányokon.
A megjelentek fele vörös inget viselt a Magyaroszági Kommunista Munkáspárt felhívásának megfelelően. A Magyarországi Munkáspárt 2006 is jelentős létszámmal képviseltette magát. (Mint azt Hanti Vilmos, a MEASZ elnöke korábban már bejelentette: kérik a résztvevőket, hogy ne hozzanak vörös zászlót, mert ez a békemenet nem erről szól.)
A Himnusz után a MEASZ Demokrácia Akadémia szóvivője ismertette az Európai Antifasiszták elnökének levelét, ezt egy Radnóti-vers elszavalása és a MEASZ cigány táncosainak bemutatója követte.
Hanti Vilmos ünnepi beszédében kijelentette: a jobboldali populista erők most válaszút elé érkeztek. Vagy megszakítják a kapcsolatot a szélsőjobboldal erőivel, vagy fasiszta irányba fordulnak. Nem a lényeggel foglalkoznak, hanem olyan kérdésekkel, hogy a Roosevelt teret minek nevezzék át. Hanti kiemelte: a szövetségesek közösen verték le a világ legborzalmasabb eszméjét, a fasizmust. Magyarországon a legnagyobb áldozatot a szovjet hadsereg hozta azzal, hogy felszabadította országunkat a fasizmus, a nyilasok rémuralma alól - amely rémuralom nyíltan fajgyűlölő volt, és zsidó, valamint cigány áldozatokat követelt.
A Munkáspárt elnöksége nevében dr. Thürmer Gyula, a Munkáspárt országos elnöke, Fogarasi Zsuzsanna, a Munkáspárt alelnöke és Bencsik Mihály Jász-Nagykun Szolnok megyei elnök, az országos elnökség tagja, KB-tag, míg a Magyarországi Munkáspárt 2006 nevében Morva Tamás koszorúzott, Ezt követően Vajnai Attila, a Munkáspárt 2006 elnöke és felesége, Noé Krisztina is elhelyezte a vörös szegfűket az emlékművön.

2011. április 3., vasárnap
Jászkun Munkás, 2011. február
Az "orbánizmus" színeváltozása
A Fidesz kezdetben a rendszerváltó ifjúság liberális-demokrata szervezete volt. Ahogy haladt előre az időben, egyre jobb felé radikalizálódott, mígnem a jobboldali konzervativizmus oldalán kötött ki. Úgy tűnik azonban, hogy ez a színeváltozása nem jutott nyugvópontra: a 2010-es választásokon szerzett kétharmados többség britokában nem kívánja "hagyományos" politikáját tartósítani, hanem olyan bebetonozott hatalmi struktúra kiépítésén fáradozik, mely egyre veszedelmesebben közelít a Horthy-rendszerhez.
A párt ma nemcsak a kommunistákat, de a szocialistákat és liberálisokat is agyagba akarja döngetni, hogy monopolhelyzetbe jusson a társadalmi élet valamennyi területén. Nem mondhatjuk, hogy az Európai Unió ezt a tendenciát megállítani igyekszik. Regnálásuk kilenc hónapja alatt többször kerültek összeütközésbe Brüsszellel, de Orbán mindannyiszor tőlélte a konfliktust. A Fidesz vezére egyszer már kijelentette: az Unión kívül is van élet, s
talán még arra is vetemedik, hogy függetleníti magát az európai közösségtől. Ezt a luxust Brüsszel nem engedheti meg magának, mert a "dominóelv" alapján kiszámíthatatlan következményekkel számolhat. Egyelőre a kölcsönös zsarolás taktikája tartja egyensúlyban a kapcsolatokat.
Eközben Orbánék rendre hozzák antidemokratikus önkényuralom felé mutató lépéseiket: az Alkotmánybíróság mozgásterének megkurtítása, a média kisajátítása, a szakszervezeteket fenyegető korlátozó intézkedések, önkényes pénzügyi manipulációk, a szólásszabadság "szabályozása" stb.
Ne higgyük, hogy a programnak vége. Itt adagolt fasizálódásról van szó. A társadalom egyelőre tehetetlennek látszik a kormány nyomulásával szemben, de kezdenek repedések mutatkozni a Fidesz- KDNP koalícióján belül, valamint a választók körében. Még erőtlenek a tiltakozások, utcai demonstrációk, ám a helyzet romlásával számolni lehet a tömegek elégedetlenségének fokozódásával.
Kormányválságról egyelőre nem beszélhetünk, a sorozatos, a népet sújtó "vívmányok" hatásai azonban magukban hordják a robbanás veszélyeit. A negatív reakciók mérsékletre inthetik a kormányon lévőket, s ezzel lassíthatják a radikalizálódás folyamatát, de terrorral átmenetileg visszafoghatják a "renitenskedőket". Sok múlik azon, hogy az ellenzéki erők mennyire lesznek hajlandók és képesek élére állni a tömegek tiltakozó mozgalmának, olyan intenzív hullámot elindítani - parlamenten belül és kívül - mely megálljt parancsolhat a regnáló hatalomnak.
A kétharmados többséggel nem lehet visszaélni. A Fidesz testére szabott alkotmány nem teszi lehetővé a "törvényes" kormány megbuktatását, kikényszerítheti ezt az utca elementáris nyomása.
Hegedűs Sándor
Éhséglázadás
A rendszerváltás utáni mohó vagyonszerzés, a hatalom birtoklása, a külföldi tőkések arra való törekvése, hogy a piacot megszerezzék, és így a konkurenciától megszabaduljanak: sikerült. Az új politikai elit ehhez asszisztált, mert az emberek félrevezetésével megszerzett hatalmat meg akarták tartani. A külföldi tőkések kegyeiért áhítozva feláldozták a magyar nép által létrehozott nemzeti vagyont. Lerombolták a nagy ipari centrumokat: Csepel, Angyalföld,
borsodi iparvidék. Az ország ilyen mértékű hanyatlása az élet minden területére kihatott, mert ez volt a gazdasági alap.
A hatalom félt a nagy tömegekben lévő munkásoktól. Ezért közreműködtek a nagy ipari centrumok tönkretételében. Az üzemeket szétdarabolták vagy megszüntették. A munkanélküliség rémével fenyegetve, a szakszervezetek szétverésével, a hazug propagandával sikerült elérniük, hogy a munkástömegek alkalmatlanná váltak a saját érdekeik képviseletére. Mindezek következménye, hogy ma milliók élnek a létminimum alatt, a gyerekek százezrei éheznek, vagy alultápláltak.
Egy konkrét példával érzékeltetem. Miskolc és a borsodi iparvidék jelentős iparral rendelkezett. Miskolc lakossága a rendszerváltás előtt 210 ezer fő volt, ma 40 ezerrel kevesebb az elvándorlás miatt. Az országos helyzettől itt rosszabbak a megélhetési viszonyok, és nagyobb a munkanélküliség. Sok a negatív hatás, amelyek egyre nehezebben
viselhetők el. Ma még éhséglázadásra nem került sor, mint néhány éve Kelet-Szlovákiában, de ha a helyzet rosszabbodik a borsodi iparvidéken, akkor erre is lehet számítani.
Még talán nem késő, hogy a hatalom gyakorlói felébredjenek.
Horváth Sándor
Beszélgető urak
Figyelem az urakat az asztaloknál,
Múltat ócsárolták a húsos fazéknál:
Hazudták a népről, hogy mennyit "szenvedett":
Jövő reményében ábrándot kergetett.
Minden hazugság volt, ami akkor történt,
Tűrték az emberek az eszement önkényt...
Túlzó urak, utóbb el kell mondanom:
Én jobban szerettem azon az oldalon.
Szabadság volt akkor, s nem szellemi vadon,
Ahol lehet másét lopkodni szabadon.
Ahol a munkás szeme sosem könnyezett:
Mert iskolás gyermeke sírva éhezett.
Ahol nem lehetett munkátlanul élni:
Gazdagság birtokában tétlen henyélni.
A munkástól a rendszer soha nem rabolt.
Ahol az állam sosem lehetett vádlott,
Mert munkát adott, s nem bérrabszolgaságot.
Kedves uraim, ezek voltak a tények:
Jobb lett volna, ha igazat beszélnek.
Südi Bertalan
Populizmus
Hatalomgyakorlóink részéről mind gyakrabban fordul elő, hogy a tőkés állami berendezkedés szennyesének teregetőit populistának bélyegzik. Utóbb egy magas sarzsijú állami vezető szentelt bővebb teret e pejoratív jelző méltatásának az egyik napilapban. Tudomásunkra hozta, hogy a populizmus lényegét a valóságnak ellentmondó, de jól hangzó féligazságokat tartalmazó, a történeti tényeket félreismerő állítások alkotják. A populista ártalma - szerinte - abban nyilvánul meg, hogy nem ismeri fel a lényeget. Nem a társadalmi feszültségek elvszerű feloldására törekszik, hanem bizonyos féligazságok és a valóságtól elrugaszkodott állítások tömegét sorolja fel olcsó népszerűségre törekvés közben, s a társadalom jelentős hányadának elesettségére, kiábrándultságára, érzelmeire épít, miközben mézesmázos szavakkal utal a társadalmi bajok orvoslásának lehetőségére.
Mi is tapasztalunk pro és kontra populista felhangokat a politikai mávelői részéről. Azonban nem minden feszültségre, szorongásra okot adó probléma fölemlítése minősíthető annak. Példának okáért: jól hangzó féligazság lenne, hogy a rendszerváltoztatás okozta recesszió éveiben csaknem másfél millió honpolgárunk veszítette el munkakörét? Hogy huszonegy évvel ezelőtt ötmillió embernek volt állása: ezzel szemben most elképesztően alacsony létszámú munkavállalót jelez a statisztika? Hogy a lakosság harminc százaléknyi hányada a szegénységi küszöb alatt, ötven százaléka pedig hónapról hónapra él? Populista tényferdítés a magyar egészségügy mostani katasztrofális állapota, s vele az a paradox helyzet, hogy a betegellátás finanszírozásához szükséges anyagiak előteremtésének krónikus akadályai vannak? Hogy a nyugdíjasok és a gyermekes családok rosszabbul élnek, mint a nyolcvanas években? Hogy az alacsony kamatozású lakásépítési kölcsönök kamatkondíciójának mértékét (különös tekintettel a svájcifrank-alapúra) jogállamhoz méltatlan módon - kölcsönszerződések egyoldalú módosításával - időről-időre növelik, s az eredetinek többszörösére növelt kamatokkal terhelt adósság törlesztésére képteleneket a saját tulajdonú házaikból szükséglakásokba költöztetik, ingatlanaikat az adósságuk fejében elárvereztetik?
A korábbi társadalmi rendszerben is voltak szegények. De munkával, tanulással változtathattak kedvezőtlen élethelyzetükön. Bezzeg ez a pénz becsületét kizárólagossá tévő tőkés államalakulatban lehetetlen. Éppen ezért a legfelelőtlenebb populisták azok, akik időről-időre igyekeznek reményt ébreszteni olyanokban, akikkel egy eszményibb jövő ígéretével kiszavaztatták a hatalomból a szocializmust, s hamis szólamokkal azóta is arról győzködik őket, hogy az urak előbb-utóbb valóra váltják mindazt, amit huszonegy esztendő óta ígérgetnek, de mindvégig elmulasztottak teljesíteni.
Ezzel szemben a rideg valóság az (s ez sem populista megállapítás), hog yki hová, milyen anyagi-egzisztenciális viszonyok közé születik, többnyire ott marad nemzedékeken át.
Mert a tőkés társadalmi viszonyoknak ez is kegyetlen velejárója.
Dr. Südi Bertalan
Példaképeink
A szocializmus értékeinek megőrzésén túl, régebbi történelmi korok forradalmi tetteire is emlékeznünk kell. Értékesebb a jelen, ha kegyelettel adózunk olyan vezéregyéniségekre, akik bár akkor nem hallhattak semmit Marx, Engels tanairól, de látták koruk mérhetetlen igazságtalanságait, és életüket feláldozva is tettek a szegénység megszüntetéséért.
Emlékeznünk kell Dózsa Györgyről, aki a parasztság hadbahívásával, a gazdagok palotáit felgyújtva harcolt az akkori uralkodó hatalmasságok ellen.
Az úriszék-törvény kegyetlenül büntette azokat, akik szükségből eltulajdonítottak valamilyen ennivalót a gyermekeik részére (kézlevágás, nyelvkitépés stb.). Vállalta a "tüzes trónt", s tudta: halálával példát mutat a távoli jövő embereinek is.
Oly régen volt 1514. S mi 2011-ben emlékezünk rá, és erőt merítünk harcos elkötelezettségéből.
Derkovits Gyula hat darabos rézkarc-sorozatával méltó emléket állított Dózsa Györgynek.
Dudás György
Búcsúzunk
Sinka Lajosnétól (Vakhal Etelkától)
Besenyszögön született és 82 éves korában Budapesten, családja körében fejezte be életét.
Egész életében a szocialista társadalmi rend építője, alakítója volt. Pártmunkásként falujában és Szolnokon is ismert személyiség. Az elmúlt évben kapta meg a 60 éves párttagságáért az oklevelet. Újságunk szerkesztőjeként hasznos munkát végzett az utolsó hónapig.
Kommunista férjével együtt fog nyugodni a pesti Új köztemetőben.
Nagy veszteség számunkra, hogy többé nem lehet köztünk.
Mi, szolnokiak február 18-án délután két órakor búcsúzunk ETELKÁTÓL a Városmajor úti Humán Központban.
Az "Együtt Egymásért" klub tagsága
és a Magyar Kommunista Munkáspárt tagsága
Búcsúzunk
Petrányi János jászberényi párttagunktól.
1929. október 1-én született. Hivatásos katonaként ment nyugdíjba, és 1946 óta volt hűséges tagja pártunknak.
Életében hű volt a hazához, a néphez, a szocializmushoz.
Őszinte részvétünket fejezzük ki a családnak.
Sokáig fogunk emlékezni rá.
A Magyar Kommunista Munkáspárt Megyei Elnöksége
Helyreigazítás
Újságunk januári számában a "Tanulni, akarni kell" című írás utolsó előtti bekezdésében
"A pápa megbocsátott nekik"
helyett a következő mondat érvényes:
"A pápa bocsánatot kért a nevükben."
Elnézést kérünk Dudás Györgytől a hibáért.
A szerkesztőség
Jászkun Munkás, 2010. november
A Nagy Októberi Szocialista Forradalom alkalmából mély tisztelettel és köszönettel emlékezünk a Dicső Szovjet Hadseregre, amelynek katonái felszabadították hazánkat a fasiszta hordák rémuralma alól.
Pártkongresszus decemberben
A Központi Bizottság 2010. október 9-ei, szombati ülése december 11-ére összehívta a Munkáspárt 23. kongresszusát. A kongresszus két szakaszban végzi majd a munkáját. A decemberi várhatóan nyilatkozatot fogad el a párt jövőjéről, dönt az új pártprogram kidolgozásáról, és megválasztja a párt elnökét, Központi Bizottságát és a Pénzügyi Ellenőrző Bizottságot. A második szakaszára 2011. február-március folyamán kerül sor. A küldöttek ekkor vitatják meg az új pártprogram irányelveit, amely ezt követően tagsági vitára kerül.
A Központi Bizottság a párt elnökének jelölésére jelölőbizottságot hozott létre a Központi Bizottság tekintélyes személyiségeiből. A bizottság vezetője dr. Hajdú József, a Központi Pártetikai Bizottság elnöke lett.
A Központi Bizottság megvitatta és elfogadta a kongresszusnak benyújtandó beszámolóját. Meghallgatta, és tudomásul vette Karacs Lajosné alelnök tájékoztatását a párt anyagi helyzetéről és Vajda János alelnök beszámolóját az önkormányzati választásokról.
A Központi Bizottság új Elnökséget választott tekintettel arra, hogy párt eddigi Elnöksége tekintettel a kongresszusra lemondott. A KB ezzel kapcsolatos határozatát teljes terjedelemben közöljük.
A Központi Bizottság határozata a Munkáspárt 23. kongresszusának összehívásáról
1. A Központi Bizottság 2010. december 11-én, szombatra összehívja a Magyar Kommunista Munkáspárt 23. kongresszusát.
2. A kongresszusra mintegy 200 küldöttet válasszunk. A Központi Bizottság és a Pénzügyi Ellenőrző Bizottság tagjai szavazati joggal vegyenek részt.
3. A kongresszusra készüljön el a Központi Bizottság és Pénzügyi Ellenőrző Bizottság beszámolója. A KB októberben tárgyalja meg.
4. A Központi Bizottság javasolja, hogy a kongresszus két szakaszban végezze munkáját. A kongresszus az első szakaszban fogadjon el nyilatkozatot a párt jövőjéről, döntsön új pártprogram kidolgozásáról, és válassza meg a párt elnökét, Központi Bizottságát és a Pénzügyi Ellenőrző Bizottságot.
5. A második szakaszára 2011. február-március folyamán kerüljön sor, s vitassa meg az új pártprogram irányelveit, amely ezt követően kerüljön tagsági vitára.
6. A kongresszus első szakasza előtt a megyei és budapesti szervezetek vitassák meg a párt jövőjéről szóló nyilatkozatot és a párt vezető szerveire tett személyi javaslatokat.
7. Az alapszervezetek, a területi pártszervezetek új vezetőségeiket 2011. február végéig válasszák meg.
Budapest, 2010. október 9.
Központi Bizottság
Méltó megemlékezés a hazánk felszabadításáért életüket áldozó hősökre Rákócziújfaluban
Hazánk felszabadulásakor egy szovjet katona, Pavel Petrovics Kublin életét vesztette 1944-ben a Tisza folyó közelében.
Unokahúga most kereste meg a helyszínt, és a követség segítségével szép emlékművet állíttatott a számára, sőt egy hazai, szovjet nyírfácskát is ültetett bele.
Rákócziújfalu polgármestere megígérte az emlékmű folyamatos rendbetételét. Az igazsághoz tartozik, hogy a szocializmus évtizedeiben az iskolások rendszeresen kijártak a helyszínre egy-egy szál virággal.
Köszönet Rákócziújfalu polgármetserének és a falu lakosságának ezt a szép tiszteletet az elesett hősök emlékének.
Munkáspárt Megyei Elnöksége
A magyar kapitalizmus legnagyobb természeti katasztrófája
A Magyar Kommunista Munkáspárt megdöbbenéssel értesült az ajkai vörösiszap-katasztrófáról. Őszinte részvétét fejezi az áldozatok hozzátartozóinak, és mindazoknak, akik kárt szenvedtek. A Munkáspárt gyűjtést szervez a károsultak megsegítésére, és kér mindenkit, hogy segítsünk bajba jutott embertársainkon.
A Munkáspárt felháborítónak tartja, hogy felelős személyek a mundér becsületét védik, a múltra mutogatnak, félrebeszélnek, akkor, amikor emberi sorsok kerültek veszélybe mások hibái miatt.
A Munkáspárt támogatja a kormány szándékát arra, hogy megtalálják a katasztrófa személyes felelőseit, mindazokat, akik hanyagsága, felelőtlensége emberéletekbe került, és súlyos anyagi károkat okozott.
A Munkáspárt úgy véli: ennél sokkal többről van szó! Az ajkai vörösiszap-katasztrófa a magyar kapitalizmus legnagyobb természeti katasztrófája. Az elmúlt időszak árvizei, és a mostani válság is jelzi, hogy nem csupán egyes személyek mulasztásáról van szó.
A magyar kapitalizmusban rendszerében van a baj. A gazdaságot felelőtlenül, átgondolatlanul privatizálták, a magánvállalatok csak a haszonból részesülnek, a terhekből kihúzzák magukat, büntetlenül szennyezhetik a környezetet.
Az állam nem ura a helyzetnek. Folyamatosan vonult ki alapvető közfunkciók elvégzéséből. A zavaros törvények miatt nem világos, hogy mi az állam, mi az önkormányzat, mi a magánszféra feladata. E miatt a társadalom számára fontos feladatok maradnak gazda nélkül.
Az elmúlt két évtized kormányai szőnyeg alá söpörték a problémákat annak ellenére, hogy a tudósok, a szakemberek, sőt maga a lakosság is felhívta a figyelmet arra, hogy a bajokat meg lehet, és meg kell előzni. Az ország pénzéből mindenre jutott, csak éppen a megelőzésre, gátak építésére, csatornák tisztására nem adtak soha elegendő pénzt.
A hadsereget leépítették, a sorkatonai szolgálatot megszüntetették, a katonákat nem hazai feladatokra, hanem külföldi missziókra képezik ki. Mindez oda vezetett, hogy az ország lényegében nem rendelkezik a katasztrófák elhárítására alkalmas katonai erővel.
A magyar kapitalizmus szülte azt is, hogy az élet minden területén eluralkodott az önzés, nincs társadalmi szolidaritás, az egyéni érdekek elsöprik a társadalom közös érdekeit. Az elmúlt két évtized parlamentjeinek, kormányainak a felelőssége, hogy engedték általánossá válni ezt a szemléletet.
A Munkáspárt határozott intézkedéseket vár el a kormánytól. Az állam teljes mértékben kárpótolja azokat az embereket, akik önhibájukon kívül elveszítették lakásukat, földjeiket, egész életük munkájának eredményét. Büntessék meg a katasztrófa személyes felelőseit! Az állam gondoskodjon a katasztrófákra való felkészülésről, hozzanak világos törvényeket, és azokat tartassák be! A megelőzésre jusson több pénz és figyelem! A hadsereget erősítsék meg! Lépjenek fel az önzés, az egoizmus szemlélete ellen!
Budapest, 2010. október 7.
Munkáspárt Elnöksége
A kínai kommunisták részvétüket fejezték ki a vörösiszap-katasztrófa miatt
Őszinte részvétünket fejezzük ki a magyar népnek a vörösiszap-katasztrófa miatt – mondotta Qian Naicheng, a Kínai Kommunista Párt Külügyi Osztályának helyettes vezetője kedden Pekingben, amikor találkozott Thürmer Gyulával, a Munkáspárt elnökével. Thürmer a KNDK-ba tartva rövid ideig megállt Pekingben. Népeinket hagyományos barátság köti össze, és ennek fontos eleme a Kínai KP és a Munkáspárt közötti viszony – emelte ki a kínai párt képviselője. Kína a kapcsolatok fejlesztésére törekszik Magyarországgal minden téren. A Munkáspárt az elmúlt húsz évben mindig is hangsúlyozta a magyar-kínai együttműködés fontosságát. A mostani magyar kormány nyit Kína irányában. – mondta a Munkáspárt elnöke. A Munkáspárt elvárja a kormánytól, hogy az EU soros elnökeként tegyen meg mindent Kína piacgazdasági státuszának elismeréséért, a csúcstechnológiai export korlátozásainak megszüntetéséért.
Qian Naicheng elmondta, hogy a kínai GDP évi 11, 4 százalékkal emelkedik, s az ország mára a világ második gazdasági hatalmává vált. Ugyanakkor a gazdasági alapokat, az egy főre jutó GDP-t tekintve még lemaradásban van.
Thürmer Gyula tájékoztatást adott Magyarország életéről, a tőkés világválság magyarországi következményeiről.
Véleménycserére került sor a szocialista építés magyarországi és európai tapasztalatairól, az 1989-90-es rendszerváltás okairól, a szocializmus és a piac viszonyáról. Thürmer Gyula kifejtette a Munkáspárt álláspontját a nemzetközi munkásmozgalom helyzetéről, hangsúlyozva, hogy a tőke nemzetközi támadása ellen a jelenleginél sokkal hatékonyabb összefogásra lenne szükség.
Thürmer Gyula szerdán a Koreai Munkapárt meghívására hivatalos látogatásra Phenjanba utazott.
Munkáspárt Megyei Elnöksége
Párizs – 1947
Manapság sok szó esik a trianoni békeszerződésről. Köztudott, hogy ez a diktátum (1920. június 4.) igazságtalan és lealázó feltételeket szabott a legyőzöttekre, többek között Magyarországra is. Olyan sokk érte az országot, melyet máig sem tudott kiheverni. A horthysta elit sohasem nyugodott bele, ezért mindig napirenden tartotta a revans gondolatát. Ez a nezeti sérelem taszította hazánkat a náci Németország karjaiba, és vitte bele a második világháborúba. A hitleristák vezette katonai szövetséget a fasisztaellenes tábor – az emberiség nagy szerencséjére – legyőte. A második világháborút a párizsi békeszerződések zárták le (1947).
Magyarország is a „vádlottak padjára” került. A történészek véleménye e békeszerződések minősítésében markánsan megoszlik. A kérdés: igazságos vagy igazságtalan volt-e a diktátum? Megítélésem szerint igazságos volt. Ezt akkor is nyíltan ki kell mondani, ha „ellenünk” szól az ítélet. Párizsban 1946–1947-ben ülésező 21 győztes országnak volt feladata tető alá hozni a korszakos békeművet, mely végül is a győztes hatalmak közötti kompromisszumok alapján látott napvilágot. 1946. augusztus 8-án Molotov szovjet külügyminiszter így nyilatkozott: „... törekednünk kell az összhang – az egymásnak teendő ésszerű engedményekre...”
A 22 tagú magyar békedelegáció vezetője Gyöngyösi János külügyminiszter lett. Tagjai a kormánykoalíció valamennyi pártja volt. A Magyar Kommunista Pártot Gerő Ernő képviselte. Az előzetes tárgyalásokon a partnerek megegyeztek abban, hogy ki kell alkudni bizonyos méltányos területi korrekciót. Ezzel az MKP is egyetértett. A vita a mértékek körül bontakozott ki: voltak, akik a wilsoni néprajzi határok mellé álltak, mások kevesebbel is beérték volna. Egyesek Románia viszonylatában – 22 000 négyzetkilométert követeltek (ami felét tette ki a második bécsi döntésnek), néhányan 5 000 négyzetkilométer mellett kardoskodtak. A kommunisták, Révai József, Farkas Mihály és Horváth Márton is kiálltak egyes magyar területek visszacsatolása mellett, de óva intettek az irreális túlzásoktól. A Szovjetunió véleménye szerint: Budapestnek viselnie kell a felelősség reá eső részét, mert nem lehet a magyarokat megjutalmazni, amiért a végsőkig kitartottak a németek mellett.
Miután a csehszlovákok és a románok mereven elutasítottak minden magyar területi igényt, a szovjet fél a magyar javaslatokkal szemben foglalt állást. Az úgynevezett pozsonyi hídfő kérdésében (Dunacsún, Oroszvár és Horvátjárfalu átadása) végül is a csehszlovákok álláspontját fogadta el. Megjegyzendő: Bezenyét és Rajkát nem engedték elcsatolni tőlünk. Párizsban tehát (leszámítva a fenti három községet) nem nyúltak a trianoni határokhoz a mi rovásunkra. A Szovjetunió elvetette az angolszászok tervét az ún. trializmusról, mely hazánknak csak a német-osztrák-magyar monarchia keretében biztosított volna mozgásszabadságot. Párizs gyengéje volt, hogy nem tudta elfogadtatni az utódállamokkal a területükön élő nemzetiségiek demokratikus autonómiáját.
A békekötés legfájóbb intézkedése ugyanis a területi kérdéseket érintette. Párizs hozzájárult haznák nemzetközi elismertségéhez, antifasiszta-demokratikus, gazdasági fejlődéséhez. Trinaon és Párizs revíziójának irredenta követelése nehezíti a térség békéjének, stabilizálódásának megteremtését.
A párizsi békét 1947. február 10-én írták alá. Tudomásul kell vennünk, hogy ma már Magyarország történelmét nem Trianonhoz, hanem a második világháborút lezáró s a demokratikus kibontakozást biztosító békéhez kell kötnünk, ha nem akarunk elveszni az anakronizmusok és kalandorságok világában.
Hegedűs Sándor
Egy magántulajdonos paraszt az 1980-as évek elején
Talán vannak még olyan emberek, akik emlékeznek arra a reklámfilmre, amely azt akarta tudósítani, hogy Magyarországon milyen gazdag a tsz –, és hogyan él a kistulajdonos paraszt.
Szöveg nélkül az alábbi kép volt látható. Egy mezei út vezetett át a tsz földjén, a baloldalon kukorica volt, a jobb oldalon egy Rába-MAN tárcsázta a tarlót. A hatalmas gép vitte azt a sok tárcsát, mint Floki a lábtörlőt. Az úton ment egy lóval vontatott szekér, mellette egy ember. De azt úgy képzeljék el, hogy ilyet életemben soha nem láttam. Mert a szekérnek mind a négy kereke igen nagy nyolcasokat hagyott, és legalább százévesnek látszott. A ló a gebék királya lehetett, mert olyan sovány volt, hogy csak cammogott. A paraszt kb. 50 éves lehetett, magas, sovány, csizma és priccsnadrág volt rajta, de olyan kopott, hogy akár százéves is lehetett. A kalapja a fején: mint akit a jég ezerszer elvert, kb. egyhetes szakáll, ápolatlan és igen sunyi tekintete volt.
Nos, ez volt az első kép. Egyszerre lehetett látni a hatalmas gépet, amint könnyedén és igen tempósan elmegy, és az úton azt a szánalmas parasztot a lovával.
Megáll a paraszt, és a régi kaszát leveszi a szekérről, és elkezdi kaszálni az árokparton a füvet. Azonnal láttam, hogy annak az embernek soha nem volt a kezében kasza, mert úgy nézett ki, mint amikor az afganisztánok bottal verték a mákültetvényt. Ilyen ostoba kaszálást csak az tud bemutatni, akinek kasza soha nem volt a kezében.
Vagyis a reklám készítői nagyon melléfogtak, mert ilyen nyomorult paraszt a szocializmusban nem volt. Minden üzem, gyár, tsz, állami gazdaság kapuján ki volt írva, hogy munkásfelvétel van. A legtöbb helyen volt munkaruha, üzemi étkeztetés, munkásszállás, orvosi ellátás, üdülés, kirándulás, beiskolázási segély stb. A sokat gúnyolt szocialista brigádok legtöbbjének a vállalásaiban olyanok is voltak, akik patronáltak óvodákat, bölcsődéket, és a legkülönbözőbb munkákat szakszerűen végezték el.
A tsz-ek gondoskodtak az öregek otthonáról, a volt tsz-tagokról, még kirándulni is elvitték. És mi van ma? És holnap mi lesz? Ugyanaz, mert a parlamenti pártok mindegyike kapitalizmust akar – becézve piacgazdaságot.
Gondolkodj, magyar!
A Fidesz már volt hatalmon.
Dudás György, Budapest
Egy szándékos mulasztásról
A különféle célzatos mulasztásokat többnyire azért követik el, hogy bizonyos sanda szándékok mögé bújtatott praktikák kiismerhetetlenné váljanak, sundám-bundám elkendőzött törekvések testet ölthessenek a gyakorlatban.
Alighanem a rendszerváltoztatás indítványozása és végrehajtása függvényében történt meg legújabb kori történelmünk legalpáribb mulasztása, melyet bizonyos politikai potentátok és szekértolóik követtek el az ország és a magyar nép többségének rovására. Mulasztásuk hátrányos következményeit a ma élőkön kívül a jövő nemzedékei fogják kényszerből viselni: hiszen a szocializmus keresztre feszítése emberi sorsokat pecsételt (pecsétel) meg, tett (tesz) kilátástalanná, alig elviselhetővé.
Az inkriminált „lefülelés” abban nyilvánult meg, hogy elmaradt a rendszerváltoztatás véghezvitelét megelőző népszavazás. Vagyis annak előzetes kimondása, hogy jöhet a tőke korlátlan uralma Magyarországon. Azok a törvényeken kívül működő pártok, melyek a Kádár-rendszer gátlástalan dehonesztálásából, baloldali ellenlábasaik lejáratását célzó bujtogató, népámító frázispufogtatásokból politikai tőkét kovácsoltak maguknak, s amelyek a szocializmus államalakulatát paternális, bábáskodó, fölöslegesen gondoskodó jelzőkkel illették, mint amely évtizedekig az állampolgárok sorsát érintő legfontosabb ügyekben helyettük, a nevükben, akaratuk, kívánságuk ellenében, megkérdezésük nélkül döntött, nos, ezek a pártok és tisztséviselőik 1990-ben önkényesen politikai fordulatot hajtottak végre anélkül, hgy ehhez a magyar nép hozzájárulását előzőleg elnyerték volna. Parlamentbe kerülésükkel olyan döntésre érezték magukat felhatalmazva, melyhez nem volt sem jogosítványuk, sem népi felhatalmazásuk. Jelesül: a fennálló állami berendezkedés likvidálására intézményeinek eszement szétzüllesztésére – tőlük származó szlogennel: „lebontására”.
Egyikük sem volt kíváncsi a többség véleményére, hogy óhajtja-e egyáltalán az ordastörvények szentesítette tőkés állami berendezkedést. Holott evidens, hogy az hogy az ország egész népességének sorsát, életviszonyát évtizedekre, netán évszázadokra meghatározó döntés kizárólagos jogát azokra illett volna átruházni, akiket a változások leginkább érintenek és megviselnek. Következésképp: a többséget alkotó kisemberekre, a vagyontalanokra, a bérből és fizetésből élő kiszolgáltatottakra. Tőlük illett volna leginkább az alábbi kérdésekkel érdeklődni:
Vajon óhajtanák-e a szociális piacgazdaság elnevezéssel palástolt tőkés termelési viszonyok, s vele a tömeges munkanélküliség intézményesülését? Szimpatizálnának-e az olyan létállapottal, mely közepette tételenségre kényszerülve alamizsnaként odavetett segélyekből, jövedelempótló támogatásokból, szociális járadékokból kell tengődniük, munkás éveiket vegetálva tölteniük, alkotó munkálkodás helyett? Jó szívvel vennék-e, hogy a lakosság alig tizede jogot vindikáljon magának élsőködésre, az ipari és mezőgazdasági üzemek tömeges szétverésére, az ország anyagi javainak elherdálására, az államkassza szemérmetlen kifosztására? Hajlandóak-e a '45 előtti cselédsorsot újfent vállalni, koldusdinasztiákat alapítani, kukák, szeméttelepek guberánsaiként „boldogulni”? Vagyis érthetővé teni számukra, hogy a kapitalizmusban effélékre számíthatnak.
Ám a tőkepárti urak a jövő milyenségét tekintve mellébeszéltek: a demokratikus szocializmus ígéretével ámították a hiszékeny tömegeket. S aligha véletlenül tették. Mivel sokak emlékezetében nem halványult még el a Horthy nevével jelzett testet-lelket megnyomorító kapitalista rendszer emléke, a szocializmus aláaknázói éltek a gyanúperrel, hogy a felsorolt kérdésekre nem remélhetnek igenlő többségi választ. Erre tekintettel a hatalom megragadására eszelősen ácsingózó nábobok és lakájaik jobbnak látták elfülelni az alkotmányjogilag is indokolt referendum kiírását és annak lebonyolítását. A törvényhozás megválasztott tagjaiként, tehát a közvetett demokrácia játékszabályai függvényében véghezvitték a tőkés hatalmi és gazdasági viszonyok „suba alatti” restaurálását.
Az urak tehát palástolták rendszerváltoztatási szándékukat. Tartottak (nyilván nem ok nélkül) attól, hogy a magyar nép többsége az emberközpontú társadalmi rendszer további fennmaradása mellett voksol, s így kétségessé válhat a Horthy-éra intézményeinek a vagyoni cenzusra, valamint a születési előjogra alapított úri Magyarország zöld útjának kiépülése.
Dr. Südi Bertalan
2011. április 1., péntek
Új vagyonvédelmi szakszervezet alakult
VAMOSZ: Vagyonvédelmi Munkavállalók Országos Független Szakszervezete
Küldetésünk
Szakszervezetünk a magánbiztosítási ágazatban alkalmazott több mint 95 ezres (a munkáltató által törvénytelenül be nem jelentett dolgozókat is figyelembe véve több mint 120 ezres) létszámot is meghaladó munkavállalói kör érdekvédelmét tűzi zászlajára.
Az ágazatban folytatott foglalkoztatási gyakorlat semmibe veszi a törvények vonatkozó előírásait: a dolgozókat megalázza, megzsarolja, és nemegyszer kilátástalan élethelyzetbe kényszeríti. A tarthatatlan viszonyok megszüntetése érdekében a VAMOSZ alapítói a magánbiztonság területén dolgozók érdekképviseletét az alábbi célok megvalósításával kívánja biztosítani:
1. A vagyonvédelem területén foglalkoztatottak jogainak folyamatos, markáns megjelenítése, következetes és határozott képviselete. Tevékenységünkkel hozzá kívánunk járulni ahhoz, hogy a vagyonvédelmi szakma felelősségteljes, szép hivatássá váljon, továbbá el kívánjuk érni, hogy a munkájukat végzők szakmájukat szeressék, legyenek annak a társadalom által elismert és megbecsült mesterei.
2. A Magánbiztonsági Ágazati Párbeszéd Bizottság által elfogadott Magánbiztonsági Ágazati Kollektív Szerződésben foglaltak érvényrejuttatása azon munkáltatók körében, akik e szerződést hajlandók aláírni, illetve e szerződés kiterjesztése az ágazat egészére. Ezen belül megkülönböztetett módon képviseljük az alábbiakra vonatkozó jogokat:
* Munkaviszony létesítése és megszüntetése kizárólag a Munka Törvénykönyve előírásainak betartásával történhet. Szűnjön meg a feketefoglalkoztatottság.
* A törvényes munkaidő biztosítása és a munka után járó pihenőidő és szabadság kiadása.
* A zsebbe történő fizetés megszüntetése. Az elvégzett munka után járó törvényes munkabér kifizetése, az azt terhelő adók és járulékok megfizetése.
* A munkavállaló munkaruházattal való ellátási kötelezettségének betartása.
* Egészséges munkakörülmények biztosítása.
3. A munkáltatókkal szemben következetesen és maradéktalanul érvényesíteni a munkavállalói érdekek védelmében mindazokat a jogokat, amelyeket a dolgozók nemzetközi összefogással és hazánkban kivívtak, amelyeket az európai és hazai jogszabályok, így különösen a Munka Törvénykönyve és annak végrehajtása tárgyában kiadott hatályos rendelkezések biztosítanak.
4. A munkaviszonyra vonatkozó és azzal összefüggő szabályozásban való közreműködési jog gyakorlása.
5. A munkaviszonyra, valamint az élet- és munkakörülményekre vonatkozó szabályok betartásának ellenőrzése.
6. Közreműködés a jóléti, szociális, kulturális és sportfeladatok ellátásában, különös tekintettel a vagyonvédelmi feladatok sajátos szellemi és fizikai követelményeire.
7. A tagság sokoldalú felkészítése, kezdeményezőkészségének fejlesztése, folyamatos szervezése, mozgósítása a szkaszervezet céljainak határozott megvalósítása érdekében. A vagyonvédelmi szakma érdekvédelmével kapcsolatos tradicionális, illetve aktuális ismeretek és tapasztalatok átadása, hasznosítása.
8. A kötelező kamarai tagság eltörlése, a Személy- és Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Kamara mint szakmai társadalmi szervezet egyidejű elismerése mellett.
Az előzőekben meghatározott célok megvalósítása érdekében a legrövidebb időn belül az egész országra kiterjedő, a vállalkozásoknál megalakuló szakszervezetekből felépülő, területi elven működő szakszervezetet kívánunk létrehozni, amelynek a működési alapelve a demokratizmus és a szolidaritás. Függetlenségünket a politikai és vállalati kötődésektől mentes, a dolgozók alkotó kezdeményezéseire építő mozgalmi munkával fogjuk fémjelezni.
A szervezésbe bevonjuk mindazon személyeket, akik az ágazatban dolgozó munkavállalók érdekvédelmét hasonlóan látják és értékelik.
Kérjük és igénybevesszük a más ágazatokban már működő országos érdekvédelmi szervezetek segítségét.
Tevékenységünkről az írott és elektronikus sajtó országos és helyi médiumain keresztül folyamatosan tájékoztatjuk a széles nyilvánosságot.
Vagyonvédelmi Munkáltatók Országos Független Szakszervezete alapítói
Cím: 1068 Budapest, Városligeti fasor 46-48.
Tel.: +36 1/322-52-88
E-mail: vmszaksz@gmail.com
Web: www.vamosz.sokoldal.hu

2011. március 28., hétfő
Thürmer Gyula blogja: Balszemmel 230.
Szép munka volt! Gratulálok! Az LMP közel egy éves kemény parlamenti munka eredményeként, vagy talán annak ellenére, felfedezte, hogy az ementáli sajton lyukak vannak. De tényleg, idáig azért el kell valahogy jutni. Levetkőzni a velük született polgári előítéleteiket, mi több, felfedezni, hogy a Kossuth téren túl is van élet, ez nem semmi. Szóval, azt mondta az LMP a múlt héten, hogy túl sok a külföldi szupermarket, hipermarket, meg mindenféle markét, úgyhogy a jövőben csak a helyi kereskedelmi kamarák engedélyével lehessen ilyeneket nyitni. Az ügynek még utána is jártak. Szabó Rebeka, az LMP országgyűlési képviselője „több olyan városba is ellátogatott, ahol szerinte problémát jelent a sok pláza". Az ilyenre mondja Sinkovics Imre a Tizedes meg a többiekben: „Grísa, azt a jó moszkvai nénikédet!" Ad egy, a plázák húsz éve rombolják a magyar gazdaságot. Ad kettő, ha az LMP vezetői véletlenül nem ebben az országban éltek az elmúlt húsz évben, akkor is tudhatnák, hogy a Munkáspárt húsz éve küzd a plázák ellen. Ad három, barátaim, amit Ti most csináltok, az ugyanolyan disznóság, mint amit elődeitek, az SZDSZ-esek csináltak. Ők a szocikkal együtt eladták a magyar kereskedelmet, bemagyarázva a népnek, hogy ezentúl milyen jó lesz. Ti most ugyanúgy át akarjátok verni az embereket, elhitetve, hogy egy kis törvénymódosítással mindent jóra lehet fordítani. Nem, nem lehet! Ma már másra van szükség: a tőke korlátozására. Vessünk ki 45 százalékos adót a plázákra! Hidd el nekem, mindjárt szedik a sátorfájukat! Akkor, és csak akkorlesz magyar gazdaság. Megjegyezted? A tőke korlátozása!
Kína és Oroszország az agresszor mellett
A nyugati világ lerohanta Líbiát. Oroszország és Kína pedig hallgatott. Ez a háború úgy kell a franciáknak, angoloknak, pontosabban, a francia és angol tőkéseknek, mint egy falat kenyér. Amerikáról már nem is beszélve. Az EU válságban van, az euró bármelyik pillanatban összeomolhat. A nép kimehet az utcára, nem csak Tripoliban, hanem, mondjuk, Párizsban vagy Londonban. Egy jó kis háborúban magasra lehet emelni a nemzeti tudatot, be lehet mutatni, hogy mi, franciák és angolok, előbbrevalók vagyunk az aljanépeknél, mi vagyunk a demokrácia, sőt a civilizáció hordozói. Kockázat sincs benne, mert csak repülőket küldünk oda, amiket a líbiaiak nem tudnak lelőni. Tiszta sor! De vajon mit akar Oroszország és Kína? Na jó, tudom én, hogy a nagyhatalmakat nem erkölcsi értékek vezérlik. Mondjuk, felmerülhetne az orosz és kínai kormányban, hogy szerencsétlen népeket igáznak le, az ő hallgatásuk és sajnálkozásuk mellett. Felmerülhetne, de nem merül fel. Lehet védekezni azzal, hogy úgy sem tudjuk megakadályozni a háborút, akkor legalább ne másszunk bele! Valahogy így védekezhetett Anglia és Franciaország, amikor 1938-ban, Münchenben beleegyeztek, hogy Hitler lerohanja Csehszlovákiát. Oroszország és Kína most beáldozza Líbiát. De hogyan tovább? Meddig lehet elmenni büntetlenül? Hitler kit támadott meg nem sokkal München után? Azt a Franciaországot, és azt az Angliát, amelyek a hallgatás, a sajnálkozás leple alatt a fasiszta agresz- szort támogatták. Mondjuk ki őszintén: Oroszország és Kína ma az agresszor mellé állt. Engedi az USA, Anglia, Franciaország terjeszkedését, abban bízva, hogy az orosz és a kínai kapitalizmus is részt vehet a világ újrafelosztásában.
Belarusz függetlenség
A héten Belaruszban jártam. Nem először, és nem utoljára. Segítenünk kell nekik, a belarusz népnek! Belarusz barátom azt mondja: nézd, mi a történelem során először élünk szabadon, függetlenül, önálló belarusz államban. Ha hiszed, hanem, 1200 éve élünk a Földön, mi már minden voltunk, csak éppen belaruszok nem. Voltunk a litvánok alatt. Uralkodtak a lengyelek felettünk, nyilván tetszett nekik, nem véletlen, hogy ma is áhítoznak területünk egyharmadára. Voltak itt a németek, az oroszok. Jó, ez már a régmúlt. De ha a közelmúltat nézzük, akkor sem jobb a helyzet. Mondjuk meg őszintén: Belarusz nem volt igazán szuverén állam a Szovjetunió idején sem. Aztán itt is jött a rendszerváltás, és percek alatt rájöttünk, hogy a hatalomra jutó értelmiség sokat beszél a történelmi múltról, de vajmi keveset tesz a mai függetlenségért. 1994-ben jött egy ember, Alekszandr Lukasenko, aki azt mondta: a függetlenség nem az, hogy kitűzzük a történelmi zászlót. A függetlenség az, hogy a saját életünket élhetjük. A két nagy szomszédnál, az oroszoknál és a lengyeleknél már minden magánkézben van. Nálunk a minszki traktorgyár, meg a többi óriás - állami. Ezért látsz itt a gyár mellett kultúrpalotát és sportcsarnokot. A lengyeleknél és az oroszoknál már fizetni kell az oktatásért, az egészségügyért. Nálunk ez is az állam közös pénzéből megy. Nem vagyunk már mi sem szocialista ország, de elkerültük a vadkapitalizmust. A Marx utcában már nálunk is van Canalli üzlet, a Függetlenség sugárúton meg McDonald's. De a belarusz gazdaság a miénk. Nem ez a függetlenség?

2011. március 27., vasárnap
Thürmer Gyula blogja: Balszemmel 229.
Ne háborúzzunk az arab országokkal!
Egyetértek a miniszterelnökkel. Nem mindenben, sőt az elmúlt időszakban egyre kevesebb dologban, de ebben speciel igen. „Ügyelni kell arra, hogy semmi olyan ne történjen, ami háborúba sodorhatná Európát az arab országokkal" - jelentette ki Orbán Viktor Brüsszelben. Végre egy felelősségteljes, józan, a magyar érdekeket szem előtt tartó álláspont. „Az arab világ sorsáról maguknak, az araboknak kell dönteniük" - hangsúlyozta Orbán Viktor, hozzátéve: „mi legfeljebb segítséget tudunk nyújtani, de helyettük nem mondhatjuk meg, hogyan éljenek". Ezek is helyes szavak. A franciák háborúzni akarnak, az angolok is. Nem jó, de az ő dolguk. Nyilván jól jön nekik a háború arra, hogy elvonja a figyelmet a tőkés válságtól. Líbia erre jó terep. Elég közel van, sokan jártak már ott turistaként. Kadhafi elég karizmatikus figura ahhoz, hogy most hirtelen a civilizáció ellenségeként állítsák be. A magyar miniszterelnök helyesen látja, hogy nem lehet csak Líbiával hadakozni. Ha az EU megtámadja Líbiát, az arab népekkel kerül szembe, és ennek nem lehet jó vége. Szóval, egyetértek a miniszterelnökkel. De van azért itt egy kis gond.
Martonyi külügyminiszter szerint az a kérdés, „hogyan lehet megállítani a vérontást, illetve megvédeni a líbiaiakat a saját kormányukkal szemben". Sőt, még azt is nyilatkozta, kéz a kézben az EU külpolitikai főbiztos asszonyával, hogy „fenn kell tartani a katonai válaszlépés eshetőségét, hiszen ennek kizárása azt jelentené, hogy az Unió nem mutat elrettentő erőt a líbiai diktátorral szemben".
Szóval, akkor most, hogy is van ez? Akarunk háborúzni az arabokkal, vagy nem? Miniszterelnök Úr, megsúgom Önnek: ha ez számít Önnek valamit, s remélem, számít, a magyarok nem akarnak háborúzni. Jobb, ha tőlem tudja.
Ez Európa? Ezért volt a rendszerváltás?
Az EU múlt heti csúcstalálkozóján az államfők és miniszterelnökök sok mindenben nem értettek egyet, de egy dologban egymás tenyerébe csaptak: a válságot a dolgozókkal, a néptömegekkel kell megfizettetni. Megegyeztek, hogy elég sok pénzt, mintegy 440-500 milliárd eurót „dobnak össze" a válság kezelésére.
Miből? Honnan? Nyilván nem a miniszterelnökök fizetik be saját zsebükből. A választ is megadták. Mondjuk „a bérkiadások visszafogásából". Magyarul ez azt jelenti, hogy munkahelyeket szüntetnek meg, a régi dolgozókat elbocsátják, és újakat vesznek fel, kevesebb bérrel. Tervezik a nyugdíjkorhatár emelését is. Ez ugye azért jó, mert később kell nyugdíjat fizetni, és várhatóan rövidebb ideig is, hiszen a kifárasztott idős emberek gyorsabban hagynak itt bennünket. Ha már a nyugdíjaknál tartunk. Magyarországon 2010 decemberében közel 3 millió ember kapott nyugdíjat vagy nyugdíjszerű ellátást, átlagosan havi 84 ezer 429 forintot. Ez Európa? Ezért volt a rendszerváltás?
Alkotmányos fájdalmak
Fájdalmaim vannak. Alkotmányosak. Van olyan rossz, mint a fogfájás. Eddig is voltak fájdalmaim, de azt hittem, elmúlnak. De nem, most már feketén-fehéren látom azt, amiről eddig csak beszéltek. Az alkotmányt. Nos, megrázó! Az önmagában nem meglepő, hogy a Fidesz beírja minden ötletét és vágyát, amit a jogászkollégiumi romantikus évek óta kitalált. Ez legfeljebb nevetséges. Az sem meglepő, hogy szinte a hit erejével, na meg a kétharmados többségével igyekszik a társadalomra ráerőltetni. Van hozzá joguk, sőt erejük is. Más kérdés, hogy az erő nem párosul bölcsességgel. Ennyi idő után akár párosulhatna is. De nem. Az érthetetlen az, hogy felvilágosult, egyetemet végzett, világot látott középkorú emberek miért akarnak visszacibálni bennünket a 21. századból a 20. századba, sőt a 19. századba? A 20. század számos nagy jogi vívmánnyal gyarapította az emberiséget. A polgárság kivívta a teljes és egyenlő választójogot. Ma már lényegében mindenki szavazhat, még a nők is, ami alig száz éve még nem volt természetes. Megszületett a népszavazás eszméje, ami működik számos tőkés országban. Sőt, most már akár kiterjeszteni is lehetne, hiszen a számítógép, az Internet, a kommunikáció világában élünk. A Fidesz azonban ebben a kérdésben nem előre megy, hanem hátra.
„A nép hatalmát választott képviselői útján, kivételesen közvetlenül gyakorolja." Miért kivételesen? Miért nem az egyik egyenjogú eszközként? Miért kell visszaszorítani a népakarat kifejezésének lehetőséget, ahelyett, hogy bővítenénk? Miért vallja a Fidesz Antall József régi és elavult nézetét arról, hogy a parlamenti demokrácia és a képviselők visszahívhatósága nem összeegyeztethető fogalmak? Ma Magyarországon egy kormánypárti képviselő sorsa nem a választóktól függ, hanem a pártelnök akaratától.
Miért? Miért kell belenyugodni abba, hogy amikor az Európai Unió számos országában a társadalom számos más formában ellenőrizheti, befolyásolhatja a hatalom munkáját, úgy, ahogyan a 21. században kell lennie, míg mi megint azért küzdhetünk, amiért egykor Kossuth, a sajtó szabadságáért, és szélesebb értelemben a hatalom népi, társadalmi ellenőrzéséért? Miért? Miért?
2011. március 18., péntek
Az új alkotmánynak tartalmaznia kell az alanyi jogon járó lakhatást
Nyilatkozat
A Munkáspárt felháborodással vett tudomást a március 16-án elfogadott parlamenti határozatról, mely újra elodázta a döntést. A Munkáspárt szerint a meghosszabbított kilakoltatási moratórium senkinek nem jó megoldás. A Miniszterelnök Úr március 15-én elhangzott beszéde csak üres frázisnak bizonyult, mégis csak „Brüsszelben határozzák meg”, hogy ki kerülhet moratóriumi védelem alá.
A Munkáspárt már többször felhívta a kormány figyelmét, hogy van megoldás:
1. Kilakoltatásokat és árverezéseket teljesen meg kell szüntetni.
2. Lakáshiteleseknek elbocsátási moratóriumot kell biztosítani.
3. A válság kirobbanásáig visszamenőleg be kell fagyasztani a lejárt hitelesek tartozásainak kamatait.
4. Váltsák át a lakáshiteleket hosszúlejáratú, alacsony kamatozású állami hitelekre.
5. A Munkáspárt határozottan követeli, hogy az Új Alkotmány tartalmazza az alanyi jogon való lakhatást - igaz, ehhez komoly lépésekre kell elszánnia magát az ország vezetésének.

Kiadta a Munkáspárt Elnöksége
Budapest, 2011. március 17.
2011. március 17., csütörtök
Ne a múlttal foglalkozzunk, hanem a jelennel!
Munkáspárti állásfoglalás Biszku Béla meghurcolásáról
A Munkáspárt felháborodását és aggodalmát fejezi ki Biszku Béla bíróság elé állítása
miatt. Ez az ügy több szempontból is veszélyezteti a demokratikus vívmányokat, alapvető
emberi jogokat. A jelenlegi hatalom már nem csak az emberek mindennapi életét, hanem
gondolatait is irányítani akarja, a jobboldalnak nem tetsző véleményeket pedig immáron
nem csak elhallgattatni, hanem jogi úton büntetni is szándékozik. Ez a fajta törekvés a
demokrácia rendkívül súlyos korlátozásához, az emberi jogok csorbulásához vezethet.
Mindez összekapcsolódik az Európában egyre fokozódó antikommunista hisztériakeltéssel, a
kommunisták üldözésével. Magyarországon ez a tendencia a Btk. tavaly májusi módosítása és
a Biszku Béla körül kialakult helyzet kapcsán is megfigyelhető.
Biszku Béla ügye valójában nem az 1956-os események megítéléséről szól, hanem arról,
hogy lehet-e 2011-ben egy magát demokratikusnak nevező rendszerben egy 90 esztendős
idős embert meghurcolni azért, mert gondolatai nem egyeznek a törvényhozók véleményével?
Lehet-e, szabad-e az állami politikát egyes erők politikai bosszújára és vérszomjára építeni?
A Munkáspárt álláspontja szerint nincs demokrácia szólásszabadság nélkül. A jelenleg
hatályos Alkotmány is a következőket tartalmazza: „A Magyar Köztársaságban mindenkinek
joga van a véleménynyilvánítás és a szólás szabadságához.” A Munkáspárt követeli, hogy
az Alkotmányban rögzített jogokat ne csak a szavak szintjén, hanem a gyakorlatban is
érvényesítsék!
2010. májusában a Fidesz-KDNP-kormány módosíttatta a büntető törvénykönyvet.
Bűncselekménynek nyilvánították azt, ha valaki „ nagy nyilvánosság előtt a nemzeti
szocialista és kommunista rendszerek által elkövetett népirtás és más, emberiség elleni
cselekmények tényét tagadja, kétségbe vonja vagy jelentéktelen színben tünteti fel.” Hiába
szólaltak meg szakmai és civilszervezetek, a Munkáspártról nem is beszélve, a hatalomra
semmi sem hatott.
Ilyen helyzetben válik lehetővé, hogy egy jobbikos politikus, Szilágyi György kijelentse:
az 1956 utáni "megtorlásokat irányító" Biszku Bélának "nem azért kellene bűnhődnie, amit
mondott, hanem amit tett, hiszen 1956 után több ezer családot tett tönkre azzal, hogy több
száz embert megkínoztatott, vagy megöletett". Ebből a nyilatkozatból egyértelműen kivehető,
hogy a háttérben a Jobbik fanatikus antikommunizmusa, gyűlölettől és vérszomjtól vezérelt
politikai bosszúja áll, a „nemzeti szocialista és kommunista rendszerek bűneinek nyilvános
tagadásáról” szóló törvény csak eszköz Biszku Béla ellen. El kell végre dönteni, hogy a
Jobbik útján haladunk, vagy a demokrácia és Európa útján!
A Munkáspárt úgy véli, hogy az 1956-os események objektív megítélése történészek feladata,
az egész 1956-os kérdéskör történelmi, és nem politikai vita, amit nem a bíróságon, hanem
szakmai alapokon nyugvó, elfogulatlan történészi munkának kell rendeznie.
Nemrégiben Bulgária, Litvánia, Lettország, Magyarország, Románia és Csehország
külügyminiszterei követelték az Európai Uniótól, hogy az EU területén vezesse be azoknak
a jogi üldözését, akik nem fogadják el a kommunizmus és fasizmus elfogadhatatlan
egyenlővé tételét, valamint történelem újraírására és a kommunisták, illetve a kommunizmus
kriminalizálására irányuló kampányokat. Az Európai Unióban azonban ilyen törvény nincsen,
és Európa haladó erői azon dolgoznak, hogy ne is legyen.
1. A Munkáspárt követeli, hogy az Országgyűlés módosítsa a Btk-t: szüntessék be a
fasizmus és a kommunizmus összemosását, amelynek sem történelmi, sem jogi alapja
nincsen.
2. Az illetékes bíróság utasítsa el a Biszku Béla elleni vádemelést.
3. A magyar kormány Biszku Béla életének megkeserítése és a kommunisták
démonizálása helyett a választási ígéretek megvalósításán dolgozzon, a
látványpolitizálást és a bosszúhadjáratot váltsa fel a szociális gondokra koncentráló
kormányzati politika! Magyarország jövőjét nem az szolgálja, hogy meghurcolnak
egy idős embert. Jövőnk attól függ: meg tudjuk-e menteni a fagyhalálra ítéltek százait,
találunk-e megoldást a kilakoltatás elé néző tízezrek számára, adunk-e munkát, biztos
holnapot az egyre nehezebben élő milliók számára.
Budapest, 2011. január 31.
Magyar Kommunista Munkáspárt Elnöksége

Cseh Miklós: Tegyük újra erőssé az országot, éljen az ellentámadás és a harc
Kedves Elvtársak, Barátaink, Budapestiek!
Kevés olyan esemény van a magyar történelemben, amelyet az egész magyarság egységesen és pozitívan ítél meg.
1848 márciusának emléke, még 163 év elteltével is, büszkeséggel tölti el az igaz hazafiak szívét. Megjelenik előttünk a lánglelkű költő: Petőfi Sándor, a Nemzeti Dal, eszünkbe jutnak az akkor megfogalmazott nemzeti követeléseink, a 12 pont.
Ilyenkor valahogyan szebben lobog a piros-fehér-zöld zászló. Jó érzéssel viseli az ember a kokárdát, és hazafias indulóink is lelkesítően hatnak országunkra.
De másnap elmúlik a varázs.
Nemzeti lobogóink lekerülnek az oszlopokról, eltesszük a kokárdát is újabb 1 évre, és tétlenül
nézzük, - vagy ami még ennél is rosszabb - észre sem vesszük, hogy az országunk, ismét, idegen hatalmak elnyomása alatt szenved.
Elvtársaim!
Idézzük fel a 12 pont egyes követeléseit, mert bármilyen megdöbbentő is, népünk 163 éves
követelése, a mai napig aktuális.
Mit kíván a magyar nemzet?
„Kívánjuk a sajtó szabadságát, a cenzúra eltörlését.” – mondták nagyjaink, 1848 márciusában.
Majd eltelik 163 év, és 2011-ben Magyarországon életbe lép Európa egyik legvisszataszítóbb
törvénye, a médiatörvény, amely a hatalom teljes uralma alá vonja a sajtó felügyeletét.
Ma a politikai elit minden eszközt bevet, hogy elhallgattassa a rivális politikai erőket, köztük
pártunkat, a Munkáspártot is. Mindezt teszik azért, mert napjainkban mi fogalmazzuk meg azokat a jogos, népi követeléseket, amely megvalósulása esetén eljön Petőfi Sándor által is megálmodott új világ, a közösségi társadalom. Vagy ahogy a költő fogalmazott, a Kánaán, ahol a bőség kosarából mindenki egyaránt vehet, a jognak asztalánál mind egyaránt foglal helyet..
Nézzük tovább, mit kívánt még a magyar nép 1848-ban?
„A' katonaság esküdjék meg az alkotmányra, magyar katonáinkat ne vigyék külföldre, a' külföldieket vigyék el tőlünk”
E sorokat olvasva, nem elvetemült gondolat, ha azt mondom, hogy a rendszerváltó elit elárulta a 48-as márciusi ifjúság ügyét,akkor, amikor Magyarországot, beléptette a NATO-ba.
Az a nép, amely 1848-ban még a függetlenségéért harcolt, most a NATO tagjaként távoli országok megszállásában vesz részt.
A márciusi ifjúság egyik nagy eszméje volt, a szabadság, 163 év elteltével nem több, mint üres szó.
Kossuth Lajos országa, ma a világ legagresszívabb hatalmának, az Amerikai Egyesült Államoknak lelkes csatlósa.
Az ország vezetői, az elmúlt 20 évben, szégyenkezés nélkül adták fel hazánk függetlenségét, sőt, még büszkék is arra, hogy szerepet vállalunk a NATO vérfürdőjében, az pedig nem más, mint hazaárulás!
Azokat, akik foggal, körömmel védték Magyarország semlegességét 1999- ben, többek között minket, kommunistákat tituláltak hazaárulóknak, és szélsőségesnek.
Pedig ahogyan 1848-49-ben nem a szabadságharcos nép volt hazaáruló, úgy 1999-ben sem, és 2011-ben sem azok a szélsőségesek, akik a semlegesség mellett állnak ki.
Elvtársak!
Történelmi tapasztalataink mondatják velünk, hogy nincs társadalmi haladás, függetlenség nélkül, és nincs függetlenség sem, hazaszeretet nélkül.
Most, amikor a magyar államot új alapokra próbálja helyezni a kormány, kötelességünk minden erőnkkel szembeszállni azokkal a törekvésekkel, amelyek sértik a modern köztársaság eszméjét, Kossuth Lajos és a 48-as ifjúság politikai örökségét. Az Orbán Viktor vezette, úgynevezett Nemzeti Ügyek Kormánya, nem az önálló, erős, független magyar állam megteremtéséért kormányoz, hanem visszarepítenek minket a legsötétebb 30-as évekbe, a Horthy-világ Magyarországába. Az új alkotmány tervezete nem egy haladó szellemiségű modern államot vizionál, hanem a múltba révedő, szélsőségesen konzervatív országot.
Ez pedig szöges ellentétben áll azokkal a haladó, és népi célokkal, amelyeket 1848 hősei
megfogalmaztak.
Kérdés, hogy mit tehetünk mi, igaz baloldaliak, akik nem csak külsőségekben, hanem tettekben is összekapcsoljuk a társadalmi haladás, és a függetlenség eszméjét, ezáltal képviselve az őszinte hazafiságot?
A válasz egyszerű: harcolnunk kell úgy, ahogyan tették azt elődeink. Ismét küzdeni kell a szabadságunkért, a jogi és szociális egyenlőségért, a szabad sajtóért, a haladásért!
Szembe kell szállni azokkal, akik megkötik a nép kezét, és az Európai Unió rabszolgáivá
züllesztenének minket!
Tegyük újra erőssé az országunkat, legyen ismét büszke a magyarság!
Számunkra 1848 eszméje, a márciusi ifjak, Petőfi Sándor és Kossuth Lajos ne csak emlék legyen, hanem példa is!
Előre hát mind, aki költő, A néppel tűzön-vízen át!
Éljen Magyarország! Éljen a függetlenség! Éljen az ellentámadás! Éljen a harc!

2011. március 15., kedd
Thürmer Gyula blogja: Balszemmel 228.
Újítsuk meg Európát!
Facebook-forradalom?
Fellegi miniszter úr nyilatkozott a múlt héten. Nem mondtam olyat, hogy Kína megvenné a magyar államadósságot - nyilatkozta. Lehet! Mámint az, hogy nem mondta. Kína szándékait illetően én nem mernék mérget venni. Az adósság átvállalásával de facto ugyanis, megvennék kis országunkat. Persze, azt is megérteném, ha a kínaiaknak nem kellene a magyar adósság. Minek fizessenek drága pénzt, amikor holnap sokkal kevesebbért is megkaphatnak bennünket? Vagy minek venne meg Kína éppen bennünket, amikor holnap egész Európa az övé lehet?
Jó vicc, mi? Tudod, az a vicc, hogy nem vicc. Az euró ugyanis válságban van. Az euró annak idején egy hitre épült. Az európai gazdaságok szépen fognak fejlődni, nem adósodnak el, s az euró majd átveszi a gyengülő dollár helyét.
Mint tudod, nem ez történt. Az európai gazdaságok, és velük együtt az euró is válságban van. Meg lehetne menteni, de ehhez sok pénz kell. Több annál, amit Merkel nagy kínnal válságalapként összeszedett. Az USA-nak nem érdeke, hogy Európa térdre kényszerüljön, de pénze neki sincs. Az amerikai gazdaság relatíve komoly gondokkal küzd. Kinek van pénze a világban? Mondjuk Kínának! Kína szerintem gondolkodik. Ok sohasem kapkodnak el semmit. Kérdezősködnek, elemezgetnek, gondolkodnak. Nehogy azt hidd, hogy olyan nagyon el lennének ragadtatva az európai vezető elittől! Csak mi, itt Európában gondoljuk, hogy mi vagyunk az ész. Közben Európa elitjéből kihalt a kreativitás, képtelenek új módon gondolkodni, s ezt a kínaiak tudják. Legfeljebb nem mondják. Az európai elit nem azért ilyen, mert nehéz gyerekkoruk volt. Az európai kapitalizmus vitte válságba Európát, és a bajra nincs tőkés recept. Kína gondolkodik: erősítse meg a mostani politikai garnitúrát, amelyről túl sok jót nem tud elmondani, vagy álljon azon tömegek mellé, amelyek majd kimennek az utcára, ha összeomlik az euró? Mert, hogy kimennek, az biztos. Nem tudni, ki vezeti majd ezeket a tömegeket, de akárhogy is legyen, magában hordozza Európa megújulásának lehetőségét. Kínában ezt is tudják, és mérlegelik. Őszintén megmondom: szeretem a kínaiakat, de nem akarom, hogy megvegyenek bennünket. Se ők, se mások! Oldjuk meg mi magunk! Görög, portugál, ciprusi és más barátainkkal együtt. Újítsuk meg Európát mi, együtt!
Facebook-forradalom?
Egyik-másik újság azt írja, hogy Egyiptomban a világ első Facebook-forradalma zajlott. Mivel nem minden olvasónk él naponta a korszerű technika áldásaival, elmondom: a Facebook egy olyan hely az Interneten, ahova bejelentkezhetsz, és elmondhatod, hogy szereted a macskákat, vagy történetesen nem szereted Mubarak elnököt. A program technikai hátterével pedig összekapcsol titeket. Még fizetned sem kell érte. A rendszert egy amerikai diák, Mark Zuckerberg találta ki 2003 táján, s mondanom sem kell, azóta milliárdos lett. Szóval, ha más sem kell a forradalomhoz, mintsem, hogy az Interneten összekapcsoljuk a macskákat szerető, de az elnököt utáló milliókat, máris nyert ügyünk van. Csakhogy nem így van! Nem csak azért nincs így, mert a macskákat szeretők és az elnököt utálok között lehetnek olyan százezrek is, akiknek a szexuális másságról eltérő a véleményük, és ezt annyira szentnek tartják, hogy még Mubarak ellen sem hajlandóak harcba menni az ellentétes módon gondolkodókkal.
A lényeg az, hogy emberek millióinak kell rájönniük arra, hogy nem akarnak a régi módon élni. A vezetői elitnek pedig rá kell döbbeni, hogy már nem képesek kézben tartani ezeket a milliókat. Ha mégis ragaszkodnak a hatalomhoz, ahogy Mubarak is tette, az amerikai barátaik előzékenyen felvilágosítják.
A Facebook-forradalom mítosza a kommunikációs társadalom elméletének része. E szerint mindent a kommunikáció dönt el, s nincsenek is tőkések és munkások, gazdagok és szegények. A cél a napnál világosabb: leszerelni, kiiktatni az igazi forradalmi erőket. Apropó, forradalmár! Mi is azok vagyunk. A dolgunk nem az, hogy a tőkés társadalom vívmányát, az Internetet, a Facebook-ot, a Google-t vagy a WEB-2-t szidalmazzuk. Kihasználnunk kell a tőkések által kitalált eszközöket a tőke ellen! Manuell Castells szociológus már 2007-ben könyvet irt a társadalmi forradalmak és a kommunikációs technika kapcsolatáról. Szerinte az Internettel, a mobiltelefonnal meg hasonlókkal három dolgot lehet csinálni. Gyorsan lehet reagálni az eseményekre. Nem kell várni a postásra, a falusi telefonra, megy magától. Ezt jól jegyezd meg, mert ezt már ma is használnunk kell! A másik elem a tudós szerint az, hogy az Interneten gyorsabban össze lehet szedni a hasonlóan gondolkodó embereket. Ezt már mi is elkezdtük, de sokkal jobban kell tennünk! A harmadik dolog az, hogy azok, akik az Internetet vagy más mobilkommunikációs eszközt használnak, ugyanazokat az információkat, élményeket élik meg ugyanabban az időben, ez pedig már összekapcsoló társadalmi élményt jelent. Még nem forradalmat, de a kapitalizmus közös megélését már igen. Innen pedig már nincs messze a forradalom.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)