Thürmer Gyula blogja: Balszemmel 292.

Az igazat, ne csak a valódit Horn Gyuláról! 

Éljen Horn Gyula! - állított meg a múlt héten, a Múzeum körúton egy férfi. Éljen, válaszoltam neki, végül is miért ne kívánnék jót egy embernek, aki e napokban nehéz betegség közepette éli meg 80. születésnapját. Jó, jó, mondtam óvatosan, de mégis miért ilyen nagy tisztelője Ön Horn Gyulának? Nagy ember volt, sokat tett értünk - válaszolta újdonsült ismerősöm. Ruhájáról ítélve aligha lehet rendszeres vendég abban a klubban, ahova, mondjuk, egy Suchman Tamás, egy Kovács László, egy Kósáné Kovács Magda járnak. Minden jel szerint nem igen lehetett Horn 1994-1998 közötti kormányzásának nyertese sem. De nem faggattam, megsajnáltam. Egy tolókocsiban ült, műtétre várva, s már maga is elhitte, hogy nyomorúságának oka nem a tőkés rendszer, hanem csak az, ami Horn után következett. A születésnap mellett alighanem elment volna világ, ha az MSZP-nek, a Demokratikus Koalíciónak és általában a szocliberális világnak nem lenne szüksége Hornra. De szüksége van! Horn Gyula szinte az egyetlen a szocialista vezérek közül, aki az emberekben picinyke jó emléket hagyott. Ha mást nem, hát azt, hogy Horn nem szedte meg magát, legalábbis a maiakhoz képest. Ez lenne a természetes, de ismerve a szocialisták 12 éves országlását, nyugodtan állíthatjuk, hogy Horn viszonylagos tisztasága nagyjából olyan gyakori a szocliberálisok között, mint a fehér holló.
Horn egy nagy bűvész volt. 1994 felé a rendszerváltó MDF-re igencsak rájárt a rúd. Az emberek kezdtek rájönni, hogy nem ilyen lovat akartak. A gazdaság olyan veszteséget szenvedett, amelyhez hasonlót csak a második világháborúban láttunk. Zuhant az életszínvonal. Ráadásul Antall meghalt, s egy minden hájjal megkent, de középszerű figura, Boross Péter került a helyére. Esélye se volt ismét győzelemre vinni az MDF-et. De akkor mi lesz? Akár a tőkés rendszer is veszélybe kerülhet, hiszen oly' gyenge még ez a fácska! Ekkor jött Horn, és rákacsintott a rendszerváltással egyre elégedetlenebb tömegekre. Elhitette velük, hogy a kenyér ugyan nem lesz megint 3.60, de valamit visszahoz a Kádár-rendszerből. Erre a mutatványra a szocik közül csak Horn volt képes. 1957-ben megkapta a Munkás-Paraszt Hatalomért emlékérmet. Volt pártmunkás. De főleg tudott az angyalföldi melós nyelvén beszélni, és a melós nem vette észre, hogy ez az egész csak bűvészmutatvány, sőt egész egyszerűen csalás.
Horn megnyerte a választást. Nehéz megérteni, hogy miért is látták sokan benne a Kádár-korszak folytatóját. Horn nem volt Kádár híve. Több mint harminc éve már, hogy fiatal külügyesként először tolmácsolhattam neki. Később voltam beosztottja a párt külügyi osztályán. A szocializmus utolsó két évében pedig ellenfelek voltunk. Én, Grósz Károly tanácsadójaként védtem a kádári külpolitikát, ő államtitkárként, majd miniszterként mindent megtett annak lebontásáért. Sokszor voltam együtt vele, de soha nem hallottam, hogy dicsérte volna Kádárt. Lehet, hogy többet várt. Akkori mércével fiatalon, 51 évesen lett a külügyi osztály vezetője, de Kádár idején nem lett belőle külügyminiszter és KB-titkár sem. Kortársai rendre leelőzték. Tehetségét, újítókészségét a kádári pártban nem vitatta senki. Nekem is tetszett, amikor az akkori szovjet politikusokkal vitatkozva eredeti ötletekkel állt elő. Horn eleinte nyilván nem akart tőkés rendszert, csupán javítani a szocializmust. Egy ponton azonban elhagyta a hite. Úgy gondolta: a szocializmus nem megreformálható. A Szovjetunió-kritikája szovjetellenességé fajult, a nemzeti érdek képviseletéből nacionalizmus lett, a Varsói Szerződésből elindult a NATO felé. Átlépte a határt, ahonnan tovább már a revizionizmus van, az út végén a szocializmus elárulása. Horn Gyula megtette ezt az utat.
Horn idején nem tértünk vissza a Kádár-rendszerhez, sőt! Az állami vagyon privatizációjában a Horn-kormány messze lehagyta Antall József megutált kormányát. Horn ahhoz is hozzányúlt, amihez elődei nem mertek: a bankok, a kereskedelem, más stratégiai ágazatok eladásához. Eladták a MOL-t, hat áramszolgáltató társaságot, a Matáv, a vegyipar, a gyógyszeripar zömét. Az 1998-as választásokon még maradt valami a demokrácia-romantikából. Az MTV még szervezett közös vitát az országos listát állító pártok vezetőivel. Horn Gyulával akkor beszéltem utoljára. Odajött a kis munkáspárti csapathoz a stúdió várójában. Leült. Fáradt, megtört ember volt. Horn jól ismerte a nemzetközi munkásmozgalom történetét. Tudta, hogy mindennek ára van. Az MSZP az ő vezetésével feküdt le a liberális erőknek, az SZDSZ-nek. Ezzel az MSZP-t örökre megfosztotta attól, hogy a dolgozói érdekek védelmezője legyen. Ő miniszterelnöki székével fizetett ezért. Horn betöltötte történelmi küldetését. Keresztülvitte a magyar tőkés rendszer konszolidálódását anélkül, hogy nagy sztrájkok, társadalmi megrázkódtatások lettek volna. Egyben megágyazott Orbán Viktor első kormányának.