Az új hatalom is sokat ártott. A római egyház egy mérsékelten tájékozott hívője kitalálta: "Isten a történelem ura." Nem ám a magyar történelemé, az egész világé. Balsors újratöltve. Idézek egy amerikai írást: "Ha a hit vezet, vakon megyünk." Egykori "kommunisták" kommunistáznak és van Trianon emléknap is. A nép civilizált fele meg ámul és szégyenkezik, ha olyan szavak, mondatok hangzanak el az országgyűlésben, amelyek a műveltség és a viselkedéskultúra sajnálatos fogyatékosságát jelezik. Ám nincs mit tenni, a nép választotta őket.
Barátom rosszallóan kérdezte:
- Miért kell neked Kádárt védelmezni?
- Mert a törénelemhamisítás szinte fizikai fájdalmat okoz. A történelem tényeit védelmezem, a tények pedig Kádár Jánost. Ilyen egyszerű. - válaszoltam.
Mindez Niedermüller Péter írását ("DK közlemény. Száz éve született Kádár János.") olvasva merült fel bennem. Cikkét felhívás zárja: "A jelenlegi kormány primitív ... vádaskodásaival szemben mi azt hangoztatjuk, hogy a múlttal való kritikus szembenézés, a múltról vallott eltérő felfogások szembesítése, a múltról folytatott, előítéletektől és ideológiáktól mentes, egymás véleményét és méltóságát tiszteletben tartó társadalmi vita elengedhetetlen ahhoz, hogy képesek legyünk megújítani és helyreállítani a magyar társadalom politikai erkölcsét; hogy visszanyerjük a különböző módon megélt, de mégiscsak közösen birtokolt történelmünket."
E gondolatok jegyében a történelmi tényeket tisztelő "eltérő felfogást" adok közre.
Niedermüller kemény mondatokkal nyit: "Kádár hatalma ... a forradalom romjaira, ... könyörtelen megtorlásra épült. ... uralkodása elválaszthatatlan a forradalom vezetőinek aljas meggyilkolásától." E mondatot egy félművelt képviselő a parlamentben elmondhatja, ám egy "középbal" párt alelnöke ezt nem teheti meg. Mert nagyon finoman fogalmazva téves vélemény. Érzelmek. Semmi közük a tényekhez. Hogy lesz ebből "közösen birtokolt történelem"?
Kádár János hatalma nem "a forradalom romjaira", nem "megtorlásra", nem "meggyilkolásra" épült. Hruscsov szovjet pártfőtitkár döntött így és a szovjet hadsereg garantálta, hogy a döntést végrehajtják. Nem Kádár János hívta be az oroszokat - akik 1945 óta "bent voltak" - az oroszok jelölték ki őt. Amikor szovjet tankok védelmében megjelent, érzelmeink elutasították. Ám a józan eszünk azt súgta: az adott helyzetben ez a legjobb megoldás. Az is hamar kiderült: ez az ember értünk dolgozik. 1957 május elsején már százezres tömeg hallgatta a Hősök-terén. Fénykép a tanúm.
A történet 1941-ben, Moszkvában kezdődött. Ahol egy Molotov nevű szovjet külügyi népbiztos azt tanácsolta nekünk, maradjunk ki a háborúból. A semlegességért cserébe megígérte, hogy a háború után megtarthatjuk Észak-Erdélyt. A magyari urak az előnyös ajánlat ellenére, "vak veréb" módjára megtámadták a Szovjetuniót. A szovjet hadsereg a támadókat kiverte, majd megszállta Magyarországot. Jalta és Potsdam volt a folytatás. Amikor a szövetségesek megállapodtak, hogy melyek azok az országok, amelyek "nyugati", és melyek azok, amelyek szovjet megszállás alá kerülnek. E döntéssel ismerték el a Szovjetunió több mint húszmillió áldozatát, fél országuk lerombolását.
Magyarország egy elbukott háború után, 1945 óta nem volt független állam. Korábban sem, de ezt most hagyjuk. Az írás szerzője e tényt nem ismeri, "az ország politikai és gazdasági függetlenségének feladását" kéri számon Kádár Jánostól. Nem értem. Remélem a szerző nem azt akarja mondani nekünk, hogy 1956. október 23-a és november 4-e között egyszer csak "politikailag és gazdaságilag" függetlenek lettünk. Egy ilyen kis ország függetlenségét, egy megszállt országban a nem létező "politikai és gazdasági függetlenség feladását" emlegetni a tájékozottság nagy fehér foltjairól árulkodik.
Zsukov marsall londoni rádiónak adott nyilatkozatából idézek, jól jellemzi a szovjet felfogást: "A Szovjetunió nem küld újabb csapatokat Magyarországra, mert az ott állomásozó haderő elegendő ahhoz, hogy megfékezze a magyarországi zendülést. A szovjet csapatokat viszont csak akkor vonják ki az országból, ha ezt a varsói szerződést aláíró többi állam kormányai is kérik." (Igazság, 1956. október 30.)
Az október 30-i szovjet nyilatkozat szóról-szóra ezt fogalmazta meg. Az ő szemükben ilyen egyszerű volt a történet. Budapesten e világos mondatot értették úgy, hogy kivonják a szovjet csapatokat. Meg kellett volna értenünk, hogy Horthyék esztelen támadása évtizedes következményekkel jár. Az idősebb Bush és Gorbacsov máltai találkozójáig a szovjet hatalom volt a történelem e tájon.
1956 októbere külföldről is gerjesztett meggondolatlan felkelés volt, esélye sem volt a szovjet haderő ellen. Azok után, ami a Rádiónál és a Köztársaság-téren történt, nem volt lehetőség a békés kibontakozásra. Ha egy kormány képtelen biztosítani a rendet, bukása csak idő kérdése. Nagy Imre - miközben a Szabad Európa Rádió folyamatosan "moszkovita gyilkosként" emlegette - sodródott. Nem tudta elszánni magát, hogy szovjet fegyveres erővel tegyen rendet. Kádár és Münnich ezt felismerve kivált a kormányból. Más utat kerestek. Végül Hruscsov - Tito tanácsára - Rákosi és Münnich helyett Kádár Jánost állította Magyarország élére. Jó választás volt.
A magyar sztálinisták abban reménykedtek, hogy Rákosi előbb-utóbb visszatér. Ennek a szovjet vezetésben is voltak hívei. Kádár János az első években egy bosszúért lihegő, sztálinista politikai bizottsággal kezdett kormányozni. Később kritikusai szemére vetette, hogy az indulásnál csak a sztálinisták álltak melléje - kényszerből. "Akkor nem támogattatok, most ne bíráljatok engem, hogy ilyen lett a politika" - fakadt ki. Ez a politikai bizottság - szovjet tanácsadókkal" a háttérben - szavazott "a legsúlyosabb büntetéssel sújtandók" névsoráról. Donáth Ferenc és Kopácsi Sándor - valószínűleg Kádár közbelépésére - lekerültek a listáról és életben maradtak.
"Könyörtelen megtorlásról", "koncepciós perekről", "a forradalom vezetőinek aljas meggyilkolásáról", a forradalom ártatlan áldozatainak véréről" írni, beszélni azok után, ami 1956 október utolsó hetében Magyarországon történt, legenyhébben szólva is egyoldalú. Soroljam az eseményeket? A "hős forradalmárok" ártatlan áldozatait? A gyilkosságok sorozata október 23-án este a Rádiót védő katonák lemészárlásával kezdődött. Majd jött a miskolci és a köztársaság-téri lincselés. Nem értem, Niedermüller Péter miért csak a megtorlás áldozatait veszi észre, siratja? A kötelességüket teljesítő katonák, vagy Mező Imre előtt miért nem hajtja meg fejét a Demokratikus Koalíció? Ha minden áron fejet akar hajtani.
Mi, kortársak is nehezen értettük meg, sokan máig nem képesek elfogadni a történelem évszázados tanulságát: a forradalom, felkelés áldozatokkal, ártatlan áldozatokkal is jár. A felkelő, a forradalmár, ha mozgalmát a hatalom leveri, az életével fizet. A bűnökért megérdemeltem, túláradó lelkesedés miatt ártatlanul is.
Azt gondolja a szerző, hogy a szovjet parancsnokság szó nélkül eltűrhette több száz meggyilkolt katonáját? Az új magyar párt elfelejthette fehér zászlóval legyilkolt elvtársát, Mező Imrét? A Rádió és a pártház lemészárolt védőit? Akik a Köztársaság-téren és a Rádiónál gyilkoltak, ők voltak "tiszta, szép forradalmunk" hősei? Én láttam egy csapatukat és nem kértem belőlük. Apám a Ludovika Akadémián végzett, a Don-kanyarból visszajött magyar királyi törzstiszt volt, és tőlem kérdezte: "Fiam! Meg vagytok őrülve? Mit gondoltok meddig tűri ez a három orosz hadosztály ezt a bohóckodást?" Ő október 25-én megmondta a végét. És egy vidéki városban bohóckodásnak nevezte mindazt, ami Budapesten forradalomnak tűnt. Ezzel csak azt akarom jelezni, nem kellett kommunistának lenni ahhoz, hogy valaki tovább lásson az orránál.
Niedermüller írja: A Kádár-rendszer ma is megosztja a magyar társadalmat: vannak akik diktatúrának tartják, míg mások nosztalgiával tekintenek vissza a számukra biztonságot, kiszámíthatóságot és kiegyensúlyozott növekedést biztosító évtizedekre." Furcsa mondat. Nem nagy felfedezés megállapítani, a Kádár-rendszer diktatúra volt. Mi más lehetett volna? Az esztelen háborúból és a megszállásból következő diktatúra, amihez Kádárnak nem volt semmi köze. Nem kell vele azonosítani. A lehetőségek szabta keretek között fokozatosan enyhülő, a szocialista országok körében a legenyhébb diktatúra volt.
A lehetőségek kitapogatása, az óvatos, fokozatos nyitás Kádár János érdeme. Nem a diktatúrát, az enyhülést kell Kádár nevével összekapcsolni. Az írás szerzője téved. Nem nosztalgia, egyszerű összehasonlítás, a mai rendszer kritikája, ha mondják: a Kádár-korban emberszámba vették őket, volt munkájuk, nem éheztek. A vállalat üdülőjében pihenhettek, gyereküket egyetemre járatták. Ma a fél ország nyomorog.
A Kádár-rendszer nem állította szembe a biztonságot a szabadsággal, ez tévedés. A vesztett háború után, megszállt országban nem volt mit mivel szembeállítani, mert szabadságról szó sem lehetett. A szabadság korlátait a megszállás állította. Kádár a szabadon hagyott térben jól politizált. Igyekezett megbékíteni az országot. "Aki nincs ellenünk, az velünk van." - sokan emlékszünk erre a bölcs mondatra. Kádár János kora egy szerény, ám érzékelhető fejlődéshez segítette az országot. Tisztességes, okos embernek sem "hazudozás", sem "alakoskodás" nem kellett ahhoz, hogy elismerje a rendszert, amely a történelemben először munkát, emberhez méltó körülményeket adott neki és családjának. A szegény ember másként él, lát, mint a tehetős réteg. Tudomásul kellett vennünk, hogy a nagyhatalmak a háború után kettéosztották a világot. Egy kemény lecke után mit kellett volna tennünk az alkalmazkodás helyett? Niedermüller elmarasztal az alkalmazkodás miatt, ám utólag sincs sem javaslata, sem jobb ötlete.
A Kádár-kor eredményei ellen gyakran használt fordulat - Niedermüller is használja -, hogy a siker nem Kádárnak, hanem az '56-os forradalomnak köszönhető. Gyenge "érv", amivel fel akarják értékelni a "forradalom"-nak nevezett zűrzavart, és lesajnálni Kádár és rendszere kétségtelen, a világ által is elismert eredményeit. Szerintük az oroszok "megijedtek" tőlünk, és hogy elkerüljenek egy újabb magyar forradalmat, lazítottak a gyeplőn. Ezzel a gyermeteg elmélettel két baj van. Az egyik Csehszlovákia 1968-as példája: a Varsói Szerződés csapatai órák alatt megszállták az országot. Volt elszántság, hadsereg, szervezettség. Pedig Prágában csak bután beszéltek, nem lincselték a kommunistákat. Az egy civilizált ország. 1968-ban Csehszlovákiáért sem jöttek az amerikai felszabadítók. Mert ott egy őrmester is tudta, hogy a keleti az egy másik zóna. Másrészt ne feledjük: a Kádár-korban folytatódott Nagy Imre 1953-as reform-programja. Amihez nem kellett forradalom. Kádár János érdeme, hogy ott folytatta, ahol Nagy Imre kénytelen volt abbahagyni.
Huszonkét év szégyellni való politikája után ne Kádár diktatúráját emlegessék. Ne "nosztalgiázzák" az ötmilliót, akiket e "szabad", új világ nyomorba lökött. Az éhezők joggal mondják: szabadsággal nem lehet jóllakni. A szegény húsz éve nem számít embernek. Ám tudja, mert megtapasztalta: a szabadság a gazdagok, a pénz szabadsága. Ezek tények, vitassa, aki tudja. Aki nem szégyelli. Miről vitatkozunk, ha elfogy a türelem?
A stílus, ahogy a Demokratikus Koalíció alelnöke 1956-ról, Kádár Jánosról és koráról ír, nem "szembenézés", nem a "közös történelem" birtokbavétele. Kézfogás a kommunistázó "keresztény konzervatívokkal". Sajnálom.
Csernok Attila / Népszava
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése