Kell-e Kádár-szobor a Fiumei úti temetőbe?
Ne kapkodjuk el a választ! Szobor állítása Kádár Jánosnak nyilván kifejezné tiszteletünket és történelmi értékelésünket Kádár János és a kádári életmű iránt. Éppen ezért nyilván sokan jó érzéssel fogadták a hírt, amelyet a három betűs liberális televízióban maga Moldova György jelentett be: „Kádár tisztelői" Kádár-szobrot emelnek a Fiumei úti sírnál az idei centenárium alkalmából.
Mi tévők legyünk mi, munkáspártiak? Örüljünk? Ne örüljünk? Gyűjtsünk mi is pénzt? Vagy ne gyűjtsünk? Igaz, senki sem hívott bennünket, hogy vegyünk részt az akcióban, de ettől még megtehetnénk. Még akkor is megtehetnénk, ha tudjuk, hogy „Kádár tisztelői" között olyanok is vannak, akik a mi pártunkat hagyták el, és Kádár nevével takarózva manapság lelkesen védik a tőkés Európai Uniót, a tőkés „Negyedik Köztársaságot" és hirdetik egy új MSZP-kormány eljövetelének mindent megváltó jellegét. Hát, ilyen a világ! Húsz év alatt megtanultuk, hogy Kádár neve nem mossa el a forradalmi Munkáspárt és a kapitalizmussal így vagy úgy egyezkedő baloldali csoportocskák közötti ellentéteket.
Kell-e Kádár-szobor a Fiumei úti temetőbe? Tudunk-e a temetőben méltó emlékmüvet állítani Kádár Jánosnak? Nos, Kádár sírja önmagában a történelem. A vörös márvány csupán nevekkel és évszámokkal, szerény, egyszerű, mondhatni, olyan, amilyen ö volt. Sajnos, a törvény nem tiltja, hogy a síron változtatásokat végezzenek, így kerülhetett rá később egy emléktábla, amit lehet csúnyának, lehet szépnek nevezni, de egy biztos: szükségtelen, nem oda való. Fölöslegesen megbolygatja a sír egyszerűségét.
Nem tudni, hogy milyen lesz az a szobor, amelyet „Kádár tisztelői" képzelnek a sírhoz. Annyit azért lehet sejteni, hogy manapság egy igényes szobor, amely méltó Kádárhoz, nagyon sokba kerül. Van ennyi pénz? Egy igénytelen szobor pedig kinek jó?
Kell-e Kádár-szobor a Fiumei úti temetőbe? Nem, nem kell! Gondoljunk csak bele! Akarunk mi Kádár-szobrot? Igen, akarunk! Síremléket akarunk, ahova „imádkozni" járhatunk, vagy lelkesítő forradalmi emlékművet? Mi ez utóbbit akarjuk. A szobrok, eszméink köbe faragott vagy bronzba öntött megtestesítői Budapest utcáira és tereire valók, nem a temetőbe. A temetőben síremlékeket állítanak és nem szobrokat.
Lehet-e ma remélni, hogy a főváros egy szoborral emlékezzen meg Kádár Jánosról? Nyilvánvalóan nem. És most nem csupán arra gondolok, hogy az ország jelenlegi konzervatív vezetése minden erővel igyekszik kimosni a nemzet emlékezetéből a szocialista kort. Mint tudjuk, nem volt ez jobb a szocialista-liberális vezetés idején sem. Ki ne emlékezne arra, hogy éppen ők tűrték el a Kádár-sír meggyalázását. A bűnösök - a kitervelők és a végrehajtók - ma is szabadlábon vannak.
Álom és valóság
Másra gondolok, a budapestiek vélekedésére, a közhangulatra. Húsz éves történelmünk során mi is elkövettük azt a hibát, hogy a Kádár-korszak iránti nosztalgiát a ma lehetséges politikai tényezőjének tekintettük. Bíztunk abban, hogy a múlt egyre szépülő emléke a Munkáspárthoz hozza az embereket. Még aláírásokat is gyüjtöttünk egy köztéri Kádár-szobor létrehozására. Nem sikerült, és nem is sikerülhetett. Nagyon sok emberben él tisztelet Kádár személye és kora iránt. Talán még álmodnak is arról, hogy milyen jó lenne visszahozni. Álmodnak, de a jelenben élnek, és mindjárt megkérdezik: hogyan? Hogyan lehet korunk létező valóságát, a pénz mindenre kiterjedő uralmát megváltoztatni? I logyan lehet a felnövekvő nemzedéket meggyőzni, amikor sokszor saját gyermekeink sem követnek bennünket?
Akarunk-e Kádárnak emléket állítani? Igen, akarunk! A kádári életművet, a 20. századi magyarországi szocializmus nagyszerű müvét védjük eszmeileg. Megtisztítjuk a rárakódásoktól, a misztikus elemektől, és a maga teljes, összetett igazságában igyekszünk az emberekkel láttatni. így védhetjük azokkal szemben, akik meggyalázni, hitelteleníteni, eltiporni akarják a szocialista múltat.
Egy új közösségi társadalomért harcolunk, amely megoldja a dolgozó emberek alapvető gondjait. Munkát, tisztességes megélhetést, tényleges politikai és szociális jogokat ad minden dolgozónak. Tudjuk, hogy e célhoz hosszú út vezet. De tudjuk azt is, hogy egyre többen vannak olyanok, akik nem akarnak, nem tudnak a tőkés rendszerben élni. Egyre többen vannak Európában és Magyarországon is. Tudjuk, hogy a tőkét engedményekre lehet kényszeríteni, ha elég erősek, ha elég szervezettek v agyunk, ha van következetes, harcoló pártunk. El fogunk jutni a közösségi társadalom győzelméig. De addig még sok Szabadságot kell eladnunk, sokszor kell az utcára mennünk, sokszor kell a töke ellen küzdenünk.
Kádár János a magyar történelem nagy személyiségei közé tartozik. Eljön az idő, amikor emlékét utcák, terek, szobrok fogják őrizni. A Munkáspárt él és küzd. Ez a legtöbb és legszebb, amit születésének 100. évfordulóján tehetünk, és tennünk kell.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése