Bár a párt a tavaszi választásokon nem tudott egyéni jelöltet állítani a karcagi választókerületben, ajánlóin és szavazóin kívül mások is érdeklődtek az ünnepség iránt. Persze az időközben puhára főtt birkahús illata is csábító lehetett. Valószínűleg ezt a feltételezést igazolta vissza az a tény, hogy az ételből estére már nagyon kevés maradt.
A közel száz ünneplő átvehette a Jászkun Munkás legfrissebb számát is. A szervezők fontosnak tartották tájékoztatni a megjelenteket arról, hogy Karcagon és környékén milyen listás eredményeket ért el a Magyar Kommunista Munkáspárt. Bár az eredmények most szerényre sikeredtek (különösen, ha összevetjük azokat a kilencvenes évek adataival), a Karcag nagyságú városok közül a Nagykunság fővárosa szerepelt a legjobban a négy listát állított megye városai közül (annak ellenére, hogy nem volt egyéni jelölt).
Az ünneplők közül többen a Párt jövőjéről is vitáztak. Egységes vélemény alakult ki abban, hogy a Magyar Kommunista Munkáspárt nem eshet szét a gyengébb választási szereplés ellenére sem, illetve hogy a pártmunkát mindenképp folytatni kell - minél erőteljesebb mértékben. (Ehhez ad segítséget a Párt Ezres listája, amely a választási hadjáratban, de utána is jól használható.)
A győztes Fideszt illetően szinte mindenki bizonyos volt abban, hogy az ígéreteiket aligha tudják majd betartani, és hogy a munkásnak, a kiszolgáltatottabb helyzetben élő magyarországi millióknak az új kormányzat sem képes érdemben segíteni - legfeljebb szavakban.
A karcagi alapszervezet a tagok és a szimpatizánsok tagbevételeiből és adományaiból - ha csekély mértékben is - maga is képes segíteni, támogatni rászoruló tagjait, amolyan modern kori Vörös Segélyként. Ezt kiegészítve akár kölcsön is tud adni annak érdekében, hogy a közüzemi szolgáltatók számláit az érintettek határidőben ki tudják fizetni.
Csomorkányi Andor
Most lesz igazán szükség a Munkáspártra!
Mindenki a fasiszta Jobbiktól tart! Pedig szerintem fölöslegesen. Bekerültek a parlamentbe, és majd szépen belesimulnak a politikai közéletbe. Ha pedig négy év múlva demokratikus úton lesznek választások – hát majd szépen kiesnek. (Még egyszer: ha lesznek választások.)
Amikor a Munkáspárt választási „eredményein” siránkozunk, vagy károgunk, igazat kell adnunk azoknak, akik szerint a magyar emberek még nem igazán részesültek ezidáig a kapitalizmus áldásaiból. De most majd fognak! Orbán minden ígérete és fogadalma dacára. Lesz itt olyan cudar világ, hogy csak na! Akik ma hozsannáznak, holnap zokogni fognak. Akik most a Fideszben vagy a Maszopban, vagy ebben-abban hittek, egy éven belül kénytelenek lesznek megízlelni a keserű valóságot.
Sopánkodik egy bigottul MSZP-s ismerősöm a várható kétharmad miatt, és szidja imádott pártját: mindent megtettek annak érdekében, hogy Orbánéknak ölükbe hulljon az ország. Ez az ember maximum három évre teszi Orbán idejét. Megjegyezve, hogy reményei szerint az MSZP a Szadesz sorsára jut. De kifejezve abbéli óhaját is, hogy a most következő parlament pártjai egytől-egyig széjjel fognak széledni. (Azaz: széjjel lesznek kergetve!)
A választási eredmények a magyar társadalom akaratának meglehetősen torz tükörképét mutatják. A magyar társadalom nem ideológiai alapon szavazott. A léte határozta meg cselekedetét. Elege lett valamiből. És azokra szavazott, akik a legharsányabban ígérték számára a bajok elűzését, illetve büntette azokat, akikről úgy vélte: sanyarú létéhez kormányzásukkal hozzájárultak.
A Munkáspárt nem volt se harsány, se lendületes! Lehet találgatni, miért… Született számára egy olyan eredmény, ami alulmúl minden eddigit. Ha az a bizonyos egy százalék összejön, akkor legalább pénz állt volna a házhoz. De most se pénz, se paripa, csak kevéske vörös posztó… A vörös posztó pedig egyesek szemében egyenlő Thürmer Gyula pártelnökkel.
– Mondjon le! – súgják vagy harsogják. Aztán: ő a felelős, neki köszönhető a Munkáspárt kudarca – vélik olyan emberek, akik vagy személyes okokból, vagy ideológiai ellentétek miatt, vagy csak egyszerűen bűnbakkeresés okán követelik távozását. Mintha Thürmer távozásával vagy eltávolításával a Munkáspárt hirtelen a magyar politikai kínálat legkívánatosabb pártjává lépne elő, és a magyar kommunista mozgalom is azonnal megbonthatatlan egységbe forrana.
A magyarországi kommunista mozgalom már nem lesz egységes! Adott pillanatokban képes lehet arra, hogy egységet mutasson kifelé. Az adok-kapok során elszenvedett sebek nagyon mélyek. Tudomásul kell venni, hogy az egységes kommunista párt csupán csalfa, hiú, vak remény. Jó lenne természetesen, ha lenne, de nem lesz! Be kellene érnünk egyelőre annyival, hogy nem szekáljuk egymást. Se lent, se fönt! Vitatkozzunk, de ne veszekedjünk! Mert szükség lesz még itt hamarosan az országnak egy kommunista vezető erőre, a kommunista pártoknak meg együttműködési készségre: mégpedig a másik kommunista párttal.
Kétségkívül mindenkinek el kell ismernie azt, hogy jelenleg a „vörös tábor legerősebb pártja” az MKMP. Azt is el lehet képzelni, hogyha Thürmer „eltűnne” a színről, az MKMP akár „le is húzhatná a rolót”. Momentán ugyanis rajta kívül nem sok embert ismernek a komcsik közül a népek. Azok a népek, amelyek hamarosan el fognak jutni egy felismerésig: jobb volt a szocializmus!
Annak a kornak pedig csak egyetlen letéteményese van: a Munkáspárt.
Mert a népeknél maholnap betelik a pohár! Mert a népeknek elegük lesz a kapitalizmusból. Nem ideológiai éhségérzetüket kell kielégíteni. Se a Fidesz, se az MSZP, se az LMP, de a Jobbik se fog tenni annak érdekében (ott a soktornyú nagy házban), hogy ne rabolják el félmillió ember feje fölül a házát, és persze további másfélmillió ember rettegését sem fogják eloszlatni. Nem lesz több munkahely sem, de a közbiztonság sem fog ugrásszerűen javulni. Országunk régi-új és még újabb elitjének más gondjai lesznek. A vagyonszerzés ideológiája fogja izgatni gondolatvilágukat. Úgy, mint eddig. Csak hát az istenadtának már fogytán a türelme!
Rossz választási eredmény született számunkra. Bizony. Sajnos! De nagy sanszhoz jutott a Munkáspárt – az egyedüli tiszta párt Magyarországon. És erre a magyarok hamarosan fel fognak figyelni. És emlékezni kezdenek. Nem nosztalgiázni! Emlékezni. És véleményt is fognak mondani. A Munkáspárt a jobb! A legjobb!
Lehet sopánkodni, siránkozni, károgni a választási eredmények miatt: csak rajta! Kinek mihez van kedve. Nekem káromkodni van most kedvem. Meg kigondolni, hogy mit is kéne, hogy is kéne tenni annak érdekében, hogy a dolgok jobbra forduljanak. Már valami dereng: tenni kell. Röviden ennyi. Nem sopánkodni, siránkozni, károgni, mint a vénasszonyok. Tenni kell, kedves klaviatúra-virtuózok. A szájkarate ideje elmúlt!
Az ország jelenlegi, de még inkább várható helyzetét tekintve egyáltalán nem vagyok optimista. Sőt. Merem állítani, hogyha valaki tisztában van például a kilakoltatások jelentette veszéllyel, az érintettek irtózatosan nagy számával – az én vagyok! Naponta szembesülök több ilyen esettel. És egyre több a mindenre elszánt ingatlantulajdonos. Aki inkább robbantani, ölni fog egyetlen vagyontárgya, életének munkája megvédésének érdekében. Mert azt látják és tapasztalják, hogy azok, akik tehetnének érdekükben – nem tesznek.
Nem olyan családokról, nem olyan emberekről van szó, akik „eltapsolták” a hiteleket. Olyan családok, olyan emberek veszítik el a fedelet a fejük fölül (miután munkahelyük már nincs, a megélhetésük pedig veszélybe került), akik a szocializmus idején – ha úgy tetszik, a Kádár-rendszerben – kapargatták össze szerény vagyonkájukat. Ami áll egy házból, vagy egy lakótelepi lakásból. És ezt nem is okvetlenül a bankhitel miatt fogják elveszíteni. Nagyon sokan az irgalmatlanul magas közüzemi díjak fizetni nem tudása miatt kerültek a tragédia peremére – köszönhetően az elmúlt húsz év „felelős politizálásának”.
Én most egyébként azon munkálkodom, hogy sikerüljön összehozni egy vörösinges társaságot. Amely társaság felvállalja, amit fel kell vállalni! Olyan két levél került a héten a birtokomba, hogy az csak na! Világossá teszik ezek a levelek: egy dolog a kampányígéret, és más dolog a valóság. Ami sokkal, de sokkal zordabb lesz, mint amit a hozsannázók ígértek!
Én ezért látom „optimistán” a Munkáspárt jövőjét. Mert az erjedés kezd befejeződni! Lassan, szép lassan forrásba megy át a dolog. És tapasztalatom szerint az emberek majd csak most kezdik felfedezni a Munkáspártot. Most kezdenek rájönni, hogy nem az isteni gondviselés, nem a piac mindenhatósága, hanem a szocializmus adott nekik mindent, amit most el akarnak tőlük venni! Most lesz csak szükség a Munkáspártra!
Na, milyen a kapitalizmus?
Amennyiben az alábbi linkre kattint, megtudhatja, hogy ki tette fel ezt a kérdést, és azt is, hogy mit válaszolt rá egy olvasónk...
Fizessen elő "A Szabadság" munkáspárti hetilapra a helyi alapszervezetnél!
Fizessen elő a Jászkun Munkás havilapra a helyi alapszervezetnél!
Keresse a kapcsolatot a helyi szervezettel, cselekedjünk közösen a magyar munkavállalókért!
Kiadja a Karcagi Munkáspárt Alapszervezete • Internetes webcím: www.munkas.eoldal.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése