Tisztelt Központi Bizottság!
Befejeződött a 2010. évi parlamenti választások első szakasza, a kopogtató cédulák gyűjtése. Feladatunk ma az, hogy értékeljük az elmúlt hónapokban végzett munkát, és döntsünk a választásokig hátralévő feladatokról. Elvtársak! A tényeket ismerjük. A Munkáspárt nem tudta elérni a kitűzött céljait. Kevés egyéni jelöltünk van, kevés területi listánk, és úgy tűnik, hogy országos listánk sincs. Ennek meglesznek az azonnali következményei. Így, például, kiszorulunk az országos listával rendelkező pártok kampánylehetőségeiből. Anyagilag is érint bennünket, hiszen kevesebb jelölt után kevesebb pénzt kapunk. Április 11-t pedig annak tudatában várjuk, hogy az ország nagyobbik részében semmilyen formában nem lehet majd a Munkáspártra szavazni. Tisztában kell lennünk azzal is, hogy a sikertelenség, és különösen az, ahogyan a tőkés média ezt tálalni fogja, a párttagság hangulatát negatívan befolyásolja. A választások egész folyamatának értékelését, a politikai és egyéb következmények felmérését el kell végeznünk, de természetesen nem ma. Javasoljuk, hogy a Központi Bizottság április 17-én, egy héttel az első forduló után értékelje a választásokat, és kezdje el a munkát annak meghatározására, hogy miként, milyen eszközökkel, milyen formában tudunk dolgozni a jövőben. Elvtársak! A kopogtató cédula-gyűjtés értékelésénél is előre kell bocsátanunk egy tényt. Számtalanszor elmondtuk egymásnak, hogy a polgári demokratikus választásokon való részvétel önmagában nem minősít egy kommunista pártot. Ezeket a választásokat nem azért találták ki, hogy a kommunisták a polgári, tőkés hatalom közelébe jussanak, hanem azért, hogy távol tartsák őket tőle. Ez igaz a mai Magyarországon is. A magyar tőkések és külföldi támogatóik tisztában vannak azzal, hogy az embereknek elegük van a parlamenti politizálásból, radikális változásokat sürgetnek. A polgári intézmények ezért manipulálják az embereket. Azt sugallják, hogy a kapitalizmus nincs veszélyben, három párt között kell választani, s a győztest is meghirdetik. A Munkáspártot ezúttal is elhallgatják. A magyar tőkésosztály eközben rendezi sorait. A szocliberális erőket támogató tőkés erők a Fidesz mellé álltak. Nyolc év szocialista-liberális kormányzás után lecserélik a kormányzó erőket. A politikai életbe beengedték a Jobbikot. Abban bíznak, hogy a Jobbik leköti majd a radikális változást akaró rétegeket, és meg lehet akadályozni a balratolódást. A tőke ennek tudatában bátran konfrontál minden fronton, tömegesek az elbocsátások, szakszervezeti vezetőket tesznek az utcára. Még egyszer mondom: a mostani választás a tőkésosztály politikai eszköze. Ez a tény nem mentesít bennünket azon felelősség alól, amelyet az elkövetett hibákért, az el nem végzett munkáért viselünk, de ha ezt nem látjuk, akkor nem értjük helyesen a kapitalizmust, és helytelen vágányra visszük a párt politikáját. Elvtársak! A sikertelenség valamennyiünket lesújt. Különösen nehezen érinti azokat, akik sokat dolgoztak, az átlagnál sokkal több áldozatot is vállaltak, és most úgy tűnik hiába. Világosan meg kell mondanunk: a munka nem volt hiába való, sem ott, ahol megállítottuk a jelöltet, sem ott, ahol nem. Képesek voltunk elindulni a választásokon, és jelölteket is állítani. A választásokra 45 párt jelentkezett be, de csak 17 párt tudott ténylegesen jelöltet állítani. Megmutattuk, hogy minden nehézség ellenére létezik és küzd a Munkáspárt. Az emberek tisztában vannak azzal, hogy a tőkés választási rendszer mennyire tisztességtelen, mennyire a pénztől függ. A helytállásunkat értékelik. Az is igaz, hogy fejekben rettenetes a zűrzavar. A kampány során sok új ember jutott el hozzánk. Más kérdés, elvtársak, hogy ezekkel az új szimpatizánsokkal egyelőre nem tudunk mit kezdeni. Az alapszervezetek, a helyi szervezetek, a párt mostani struktúrája nem alkalmasak az új erők befogadására. A választási munka megmutatta, hogy a párttagság egy része képes és hajlandó nagy emberi, anyagi áldozatokra. Sajnos, az is bebizonyosodott, hogy sok elvtársunk nem vállalja a többletterheket, amelyeket nem mi, nem a pártvezetés rovunk a tagságra, hanem az élet, az osztályharc megváltozott viszonyai tesznek szükségessé. Fontos megemlíteni azt is, hogy Munkáspárt jobb eredményt ért el, mint más, baloldali jelszavakkal induló pártok. Maga mögé utasította a Zöld Baloldalt, az MSZDP-t és más szervezeteket. Ennek fontos elméleti és politikai jelentősége is van. 2005-ben az egykori pártellenzék azzal a hittel hozta létre saját pártját, hogy más vezetőkkel, más elvi alapokon sikert lehet elérni. Hiába az új vezetés, a marxista-kommunista politika feladása nem hozott nekik sikert. Javaslom: a Központi Bizottság fejezze ki elismerését a párt egyéni és listás jelöltjeinek és az őket indító pártszervezeteknek. Mindenütt sokat kellett dolgozni, és elvtársaink valóban megdolgoztak az eredményért. Elvtársak! Kezdettől fogva tudtuk, hogy szinte semmivel nem rendelkeztünk a sikerhez, de úgy döntöttünk, hogy ennek ellenére elindulunk a választásokon. Tudtuk azt is, hogy a Munkáspárt - csupán szervezeteire támaszkodva - nem tudja a kopogtató cédulákat összegyűjteni. Ezért azt mondtuk, hogy szervezeteink munkája mellett néhány helyen építsünk más politikai erők segítségére, továbbá bízzunk meg egy gyűjtésre szakosodott vállalkozót a gyűjtéssel. A három eszköz egyike sem működött úgy, ahogyan számítottunk rá. Időközben gyökeresen megváltozott a politikai helyzet, két szempontból is. Az EP-választások világosan jelezték, hogy két-hárompárti parlament lesz, a Fidesz világos fölénye mellett. Ez az egyik körülmény. A másik tény az, hogy a Munkáspárt az EP-választásokon szerény eredményt ér el, s ez alaposan leértékelt bennünket lehetséges partnereink szemében. A helyzetet súlyosbította a Fidesz, az MSZP és a Jobbik taktikája. Nyíltan meghirdették, hogy összegyűjtik a kopogtató cédulák többségét, ezzel óriási lélektani nyomás alá helyezték a társadalmat. Ebben a helyzetben azok a vállalkozók is csődöt mondtak, akiket megbíztunk a gyűjtéssel. Elvtársak! Külön kell szólnunk magának, a pártnak teljesítményéről. Pártszervezeteink önálló gyűjtése sem ment úgy, ahogyan gondoltuk, és ahogyan a párt helyi vezetői ezt több alkalommal megígérték. Természetesen tisztában voltunk a Munkáspárt helyzetével. Az EP-választások is figyelmeztető erővel bírtak, hiszen a kopogtatók gyűjtése akkor is lassan ment, s az utolsó hétig fennállt a veszélye annak, hogy nem is tudjuk összegyűjteni. Elvtársak! Sokat lehetne beszélni arról, hogy mit miért nem lehet megcsinálni. Ez általában is egyik hiányosságunk. A kérdés a jövő szempontjából nem az, hogy miért nem tudtuk a legtöbb helyen összeszedni a cédulákat. A kérdés az, hogy miért voltunk képesek erre közel húsz helyen. Nincs titok, két dolog kellett hozzá: a társadalmi kapcsolatok és sok személyes munka. Ott, ahol a szervezeteinknek kialakult a kapcsolatrendszere, ahol ismerik az embereinket, ott könnyebben ment. Ez sem lett volna elég, ha nem tettek volna hozzá sok-sok személyes munkát. A tisztesség kedvéért meg kell mondanunk, hogy több helyütt dolgoztak sokat, de még sem értek el eredményt. Ilyen is van. Általános következtetésként azonban le kell szögeznünk: ott, ahol szervezeteink kihasználták az elmúlt éveket, ahol gyökeret vertek a helyi társadalomban, és ahol ehhez most még nagyon sok munkát is hozzátettek, ott nem maradt el a siker. Igaz a következő is: sehol sem értek el sikert megfelelő társadalmi háttér és nagyon sok munka nélkül! Engedjétek meg, hogy azok példáját említsem meg, akik az elsők között adták le a cédulákat. Ezzel nem kívánom kisebbíteni a többiek munkáját, akik ugyancsak számos jó tapasztalattal rendelkeznek. Nagy Attila elvtárs, és a Munkáspárt helyi szervezete Salgótarjánban az elmúlt hónapokban megdolgozták a helyi sajtót. Támaszkodtak a hagyományos gyökerekre Salgótarjánban, és a környező falvakban, s sikerült. Szabó Jenőné elvtársnő Makón benne van a közéletben, ismerik. De ez kevés lett volna, ha nem párosul kitartó gyűjtéssel. Herceg Antall elvtársat Mezőtúron sokan ismerik, mint péket, mint vállalkozót. De Herceg elvtársék minden évben megszervezik a kubikus ünnepet, komolyan részt vesznek a túri fesztiválon. Mögötte állnak a túrkevei elvtársak, akik két évtizede szervezik a sakkversenyeket, a focibajnokságot. Belovitz elvtárs Dunaszigeten alpolgármester, ismerik a faluban, ismerik az erdőgazdaságokban. A cédulák zömét egymaga ebből a két forrásból gyűjtötte össze. A megyék közül pozitív példaként szeretném megemlíteni Jász-Nagykun-Szolnok megyét. Négy éven át tették a dolgukat. Számtalan elnöki látogatást szerveztek, benne vannak a szolnoki közéletben, van kapcsolatuk a sajtóval, s most is sokat dolgoztak. Az eredmény négy egyéni jelölt, egy megyei lista. Javaslom: a Központi Bizottság teremtse meg annak feltételét, hogy a párt minden szervezete tanulmányozza és hasznosítsa az eredményesen dolgozó szervezetek tapasztalatait. A jövő munkamódszereit nem kitalálnunk kell, hanem az élet által megszült jó módszereket kell terjesztenünk. Elvtársak! A választásoknak még nincs végük, ki kell használni a kampány adta lehetőségeket. Biztassunk mindenkit, hogy menjenek el szavazni, és válasszák a Munkáspártot, természetesen ott, ahol van jelöltünk. Ennek érdekében kiadunk egy újabb szórólapot is. Javaslom: a Központi Bizottság világosan erősítse meg: a Munkáspárt tagjai minden területen, ahol egyéni jelölt vagy lista van, a Munkáspárt jelöltjeire szavaznak. A Munkáspárt tagjai ugyanakkor ne vegyenek részt a szavazáson olyan területeken, ahol a Munkáspártnak nincs egyéni jelöltje vagy listája. Távolmaradásunk jelezze, hogy egyetlen tőkés pártot sem támogatunk. Kedves Elvtársak! A választások után át kell gondolnunk létezésünk feltételeit. A mi pártunk olyan, mint egy nagy fa. Megöregedett, elveszti életerejét, sajnos, egyre gyorsuló ütemben. De az öreg fa mellett megjelentek és megjelennek friss, fiatal hajtások. Számunkra egyetlen értelmes lehetőség van: ápolni, segíteni a fiatal hajtásokat, az új munkamódszereket, új szervezeti formákat. Elkezdtük ezt a munkát, de ellentmondásosan, felemásan. Húsz év alatt nyilvánvaló vált az is, hogy a tőkésosztály eszközeivel és módszereivel nem tudunk eredményt elérni. Soha nem leszünk képesek behozni azt a hátrányt, amivel a tőkés választások terén rendelkezünk. Más útra van szükség! Annak idején megcsináltuk a kórház-privatizáció elleni népszavazást, s az akkor jó volt. El kezdtük a gyári akcióinkat! El kezdtünk bekapcsolódni a szakszervezetekbe és a civilszervezetekbe! El kezdtük használni az Internetet! Sok mindent elkezdtük alkalmazni, de következetlenül és gyengén. Elkezdtünk tanulni és tanítani másokat, elméletileg, eszmeileg felvértezetté tenni pártunkat. Nem volt erőnk folytatni. Pedig folytatni kell, mert egy párt léte két dologtól függ: a hitétől, világnézetétől, világos elvi alapjától és szervezeti erejétől. Ha az első megvan, van remény arra, hogy szervezetileg is megerősödik. Ha nincs, a párt szervezetileg sem lesz erősebb. A Munkáspárt ma rendelkezik világos hittel, eszmei iránytűvel. Vigyázzuk rá, mint szemünk fényére! Elvtársak! A kérdés nem az, hogy szükség van-e kommunistákra. Szükség van! Sőt, annak mértékében, ahogy a tőke és a munka közötti ellentét éleződik, egyre inkább szükség van rájuk. Az sem lehet kérdés, hogy abbahagyjuk vagy folytatjuk. Folytatni kell! Ezt várják tőlünk azok az emberek, akik most közelebb kerültek hozzánk. Erre kötelez húsz éves múltunk is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése