Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnökének felszólalása a Magyar Szociális Fórum „Az afganisztáni háború és Magyarország. Érvek és ellenérvek” című kerekasztaltanácskozásán
Hölgyeim és Uraim!
A Munkáspárt fontosnak tartja a mai Afganisztán-konferencia megtartását. Köszönjük a
Magyar Szociális Fórumnak a kezdeményezést és a szervezést.
Az Afganisztán-konferencia azt jelenti, hogy egy fontos külpolitikai kérdésben párbeszéd
indul el a különböző politikai és ideológiai nézetek hívei, illetve a hivatalos álláspontot valló
tényezők és a hivatalos álláspontot valamilyen mértékben vitató erők között. Ez önmagában
is nagyon fontos, hiszen eddig ez nem volt jellemző.
A konferencia egyszeri és megismételhetetlen, mégis helyes lenne arra törekedni, hogy ez a
párbeszéd ne egyszeri alkalomra szóljon.
A Munkáspárt ellenzi az afganisztáni háborút, ellenzi Magyarország katonai részvételét
akár harci erőkkel, akár harci támogató és harci kiszolgáló-támogató erőkkel. A
Munkáspárt ellenzi hazánk NATO-tagságát is.
Miért?
1. A NATO hivatalos érvelése szerint azért kell sok ezer katonát harcba küldeni
Afganisztánban, hogy segítsük az ottani kormányt „befolyásának erősítésében, az újjáépítés és a hatékony kormányzás megteremtésében.”
Segíteni kell annak az országnak, ahol 30 millióan élnek, ahol az átlagéletkor 18 év, de
többségük nem éri meg 45 éves kort sem. Segíteni, de nem így!
Ez a háború nem erről szól. A terrorizmus elleni fellépés csak ürügy, de nem ok. Az afgán
háborún a mai világgazdaság három legjövedelmezőbb szektora jár jól. A hadiipar, amely
ellátja fegyverrel a NATO-t is, az afgánokat is. A gyógyszeripar, mely milliárdokat keres a
most vagy később kezelésre szoruló embereken. Végezetül a kábítószer-birodalom, amit nem kell külön magyarázni.
Mi szívesen elhinnénk a hivatalos érveléseket. De Irak esetében egyszer már becsaptak
bennünket. Irakban nem volt tömegpusztító fegyver, mégis háború indult ellenük. Arról nem
is beszélve, hogy mi maradt Irakból, az ősi kultúrából, az emberiség közös értékéből azután,
hogy az USA bevonult?
2. Ez a háború teljesen értelmetlen. Az USA katonai erővel nem tudja megnyerni, a
szövetségesei pedig vonakodnak emberanyagot adni. A jelenlegi rezsim abban a pillanatban
megbukik, ahogy a NATO kivonul. Ezt történt annak idején a szovjetekkel is
3. Nem fogadjuk el azt az érvelést, hogy a mi katonáink nem vesznek részt harci
cselekményekben. Ad egy, nincs harci erő harci támogató és harci kiszolgáló-támogató erők
nélkül. Ha nincs orvos, ha nincs logisztika, nincs harc sem. A HM hivatalos anyaga szerint
a ”harci támogató és harci kiszolgáló-támogató képességek megléte előfeltétele a harci erők
alkalmazhatóságának.” Így van!
4. Ellenezzük az un. polgári újjáépítésben való részvételt is. Ez nem a béke kezdete, hanem
a háború folytatása. A Nemzeti Katonai Stratégia világosan beszél: „Korunkban a katonai
erő alkalmazása túlmutat a klasszikus értelemben vett fegyveres harcon. A konfliktusok
megelőzése, kezelése és az azt követő rendezés - stabilizáció és újjáépítés - civil feladatai,
továbbá a leszerelés, lefegyverzés és reintegráció, illetve a biztonsági szektor reformja hosszú ideig igényelhetik a katonai erők közreműködését és támogatását.”
5. Afganisztánban nincsenek magyar nemzeti érdekek. Nincsenek olyan érdekek, amelyekért
milliárdokat és emberi életeket lenne érdemes áldozni.
Az előbb említett dokumentum mondja a következőket is.
„Nemzeti érdekeink érvényesítésének egyik legfontosabb helyszíne a NATO... a katonai téren kivívott hitelesség nem kizárólag a kül- és biztonságpolitika szektorában kamatoztatható, az kihathat politikai és gazdasági érdekeink érvényesítésére is.”
Magyarország részt vett a Jugoszlávia, Irak elleni háborúban, egyik területen sem
részesültünk a nagy nemzetközi pénzek elosztásából. Azt pedig nem tartjuk politikai
haszonnak, hogy az amerikai nagykövet asszony szebben mosolyog a magyar vezetőkre.
6. Ellenezzük Magyarország NATO-tagságát, mert ennek egyenes következménye az, hogy mi is háborúzunk. Így történt Jugoszláviában, Irakban, most Afganisztánban, s holnap, ki tudja, hol.
Magyarországnak nincsenek olyan érdekei, amelyeket katonai eszközökkel tudna
megvalósítani. A túlzott elkötelezettség viszont megakadályoz bennünket abban, hogy sajátos
lehetőségeinket kihasználjuk.
Hölgyeim és Uraim!
Egyetértek a Nemzeti Katonai Stratégia gondolatával, miszerint „a közvélemény fokozottan
érzékeny a saját katonai, valamint a polgári áldozatokra, ezért egy konfliktust nem elég a
hadszíntéren megvívni és megnyerni. Fontos, hogy a közvélemény azt el is fogadja.”
Mi, munkáspártiak nem vagyunk katonák vagy diplomaták. Mi az egyszerű emberek között
mozgunk, és tudjuk, hogy ők mit gondolnak. Higgyék el! Az emberek egyre jobban félnek, és
egyre jobban nem akarnak idegen érdekekért dolgozni, netán meghalni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése