Vörös Csillag alatt
(Vers egy ablakból)
Jászkun Munkás, 2010. július • Szerző: Balta Fruzsina
A Vörös Csillag alatt álltam,
Néztem, milyen szépen ragyog.
Néztem. Szívemen könny futott szét,
S kinyitottam az ablakot.
Most már befolyt hozzám a fénye.
Hallgattam. Sírt, a vére folyt.
Megjárta sokszor - most is járja
A sötét bugyrú, mély Pokolt.
Azt mondtam: "Kelj fel! Jöjj le hozzám!"
Éleszd újra a szíveket!"
Könnyein keresztül mosolygott.
"Nem! - mondta. - Most még nem lehet!
Itt áll romokban drága váram,
Ájult, a fala szétesett.
Építsétek meg újra kőből!
Legyen nagyobb és fényesebb!
Legyen tágasabb, mint volt régen,
Hajléktalan fölött tető,
Oltalom annak, aki gyenge,
Didergetőket melengető.
Legyen közös hajlék a váram,
Föleszmélt népek otthona!
Ha elkészül, meglátogatlak,
És nem is hagylak el soha."
(A szerző 15 éves gimnáziumi tanuló.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése