Bárhol a világon ennek a negyedéért felkötötték volna már Orbánt

Amerikai Népszava 2014. január 24. péntek 10:23 | Bartus László
Budapest - Orbán és rendszere átlépett egy határt. Lehet hazudni a rezsiről, szét lehet lopni az államot, lehet elosztani a trafikokat, budi helyett stadiont építeni a kert aljába. Egyet nem lehet: ipari méretekben elpusztított gyerekek, csecsemők, asszonyok és öregek, nők és férfiak, gázkamrába hurcolt és tömegsírba dobált emberek emlékét meggyalázni, az őket brutálisan bevagonírozó csendőröket tisztára mosni, Adolf Hitler szövetségesét rehabilitálni, a felelősséget elhárítani, és az egész magyar történelmet meghamisítani. Orbán a náci emlékművel ezt megteszi. Olyan erőszakot hajt végre a nép lelkén, amelyet nem lehet eltűrni, ez lázadáshoz vezet.
Orbán Viktor nem isten, hanem egy felcsúti politikus, akit négy évre megválasztottak miniszterelnöknek. Ez az ember ezt nem vette tudomásul, hanem az elmúlt négy évben kisajátította az országot, megváltoztatta a társadalmi rendet, elvette a polgárok jogait, a sötét középkorba lökte vissza szellemileg az országot. Egymagában eldöntötte, hogy átalakítja a Kossuth teret, szobrokat állít és dönt, átírja az Alkotmányt. Kisajátított mindent, lerombolta a végrehajtó hatalom minden kontrollját. Magánosította az állam vagyonát, a Magyarország nevű vállalkozás neki termel. Jobbágysorsba döntötte a "munkaalapú társadalom" kezdetű primitív szöveggel az országot, miközben egy kiváltságos réteg dőzsöl, a legpofátlanabb módon nyúlja le a köz vagyonát, amelyhez a köz jó képet vág. Urizál, vadászatra jár egy mihaszna kontraszelektált talpnyaló réteg, Lázár János nevű senkik százmilliárdok fölött rendelkeznek.
Mindezt tétlenül nézte a nép és az értelmiség. Mindenki türelmesen várta, mi lesz ebből. Amíg van mit enni, van hol dolgozni, amíg nem muszáj konfrontálni, nem kell erőszakhoz folyamodni, addig mindenki kerülte a gondolatát is annak, hogy ellene álljon ennek a bűnszervezetnek. Elnézték, hogy megdöntötte az alkotmányos rendet, pedig az egy államellenes bűncselekmény, eltűrték, hogy elvegyék a nyugdíj-megtakarításukat, hajlandóságot mutattak arra, hogy tudomásul vegyék az új rendszert, és egy választási csaláshoz asszisztáljanak, illegitim önkényuralmat legitimáljanak. Orbánnak szerencséje volt, mert sehol a világon még egy ilyen türelmes népet nem talált volna. A világ bármely pontján ennek a negyedéért felakasztották volna az első fára.
Most egy olyan határhoz érkezett, amikor ez a türelmes - és sok tekintetben bamba - nép nem tűrhet tovább. Hazudozhatnak a rezsiről, de népirtásról nem hazudozhatnak. Nem tagadhatják le, hogy kik hajtották a család felét marhavagonba, kik keresték a szeretett szülők valamennyi testnyílásában az aranyat és a pénzt, kik küldték a rámpára az öt-hatéves kislányokat és kisfiúkat, hogy utána tömegsírban végezzék. Nem írhatja át Orbán Viktor a magyar történelmet, nem gyalázhatja meg a tömeggyilkosságok áldozatait, a hozzátartozóikat és az egész magyar népet sem, amely ennek a bűncselekmény sorozatnak nagyobb áldozata, mint azok a zsidók, akiknek a vágóhídra hajtását ők tétlenül és közömbösen végignézték. Ott van vége, amikor a gyermeket kitépték az anyja kezéből, és hazudni akarnak arról, hogy ezt ki tette.
Orbán, itt van vége! Elég volt! Ezt már nem!
Lehet gyurcsányozni, lehet felfújt pulyka módjára ostoba baromságokat beszélni a hanyatló Nyugatról, Móricka mondhat nagy jövendöléseket a korszakváltásokról. Kicserélheti az utcanévtáblákat, elüldözheti az ország ifjúságának színe-javát. De azt, hogy Adolf Hitler cimborájából, egy korlátolt, politikai analfabétából, egy tömeggyilkos idiótából hőst csináljon, átírja a magyar történelmet, egy hazug világba kényszerítse az Európai Unióba tartozó ország lakosságát, és egy sunyi antiszemita, fasiszta rendszert vezessen be, ahol feltépi a legfájóbb sebeket, azt már nem. Elég volt a nácikból, a menetelő rasszista csőcselékből, a magukat történésznek nevező agyalágyult hülyékből, a képmutatásból, a kettős beszédből, a Mein Kampf felmondásából. Nem fogjuk elnézni, eltűrni, megengedni, hogy tovább hülyének nézz bennünket, és mi pedig eljátsszuk a hülyét. Orbán átlépett egy határt, és ha most nem áll meg, akkor neki vége. Öcsi, ha nem vigyázol, te lógni fogsz. Elérkeztél a falhoz. Nem sok idő kell, és az emberek befejezik az értelmetlen aláírás gyűjtögetéseket, felhívásokat és tiltakozásokat, pótcselekvéseket, kiszállnak a fotelból, és kimennek az utcára, hogy megkeressenek téged. Ennek nagyon rossz vége lesz. Ha fel mersz építeni egy német megszálló emlékművet, és azt mered mondani, hogy a magyarokat a nácik kényszerítették a deportálásokra, és a magyarok nem tehettek semmiről, ha meghamisítod a közelmúlt történelmét, ha felszabadítod a náci gyűlölet démonait, az antiszemitizmusban rejlő pokoli erőket, akkor neked véged van. Lehet, hogy nem most mennek ki az utcára megtekerni a nyakadat, de biztos lehetsz benne, hogy ha ezt meg mered csinálni, itt fordulóponthoz érkeztél. Amint leleplezitek ezt a mocskot, elszakad egy szál, és attól kezdve, kisfiam, a te perceid meg vannak számlálva. Ellenség vagy, gyilkosok barátja, potenciális gyilkos és gonosztevő, egy megszálló, akivel szemben fel kell lépni, akit el kell zavarni, akivel szemben minden eszköz megengedett.
Jól vigyázz, mit szabadítasz magadra és az országra. Lehet, hogy a felszínen semmi nem látszik. De a szívek megváltoznak, akik eddig elhúzódtak, belső emigrációba vonultak, tanácskozni kezdenek. Nem lesz egyetlen nyugodt perced és éjszakád, soha nem tudhatod, melyik percben tör ki a vulkán, amely elsöpör. Olyan rétegét sérted az emberi léleknek, amely mindennél fontosabbá teszi, hogy eltakarodj. A leggyűlöltebb és legutáltabb ember leszel a földön és a magyar történelemben azért, amit az országra szabadítottál. Egy olyan országra, amely békében élhetett volna a szabad és demokratikus világ részeként, békében a szomszédaival és belül egymással. De te a pokol száját nyitod meg, minden ok nélkül. Nem tudod, hogy a náci sassal és a Gábriel arkangyallal milyen erőket szabadítasz az országra. És nem tudod, hogy azzal szemben milyen elementáris erő fog feltörni.
Megcsinálhatod, lehetséges, hogy csend fog körülvenni, de az a vihar előtti csend lesz. Attól a perctől kezdve neked véged. Olyan dologba avatkozol, amely fölött nincs hatalmad. Attól kezdve nem számít, hány évig uralkodsz még.
Neked véged. Életveszélyessé váltál, akit el kell takarítani. Mostantól ellenség vagy. Te vagy az a sas.

A parlamentben a munkahelyteremtés lesz a fő feladatunk: aki akar, dolgozhasson

Pozsonyi Pétert és Dull Krisztián Norbertet mutatta be nyilvános sajtótájékoztatóján a Magyar Munkáspárt elnöke, Thürmer Gyula február 8-án, szombat délelőtt Jász-Nagykun-Szolnok megyében: Kunszentmártonban, Törökszentmiklóson és Mezőtúron.

Mi olyan világot akarunk teremteni, ami a gazdagokról és a pénzről szól. Olyan világban akarunk élni, ahol jól érzi magát a munkás, a dolgozó ember. Mi azért megyünk a parlamentbe, hogy 25 év után végre a dolgozó ember jelen legyen, és képviselete legyen az Országházban - ezt mondta Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke Törökszentmiklóson, a piactéren.

Az elnök emlékeztetett arra, hogy 1989 óta egyetlen munkás nincsen a parlamentben, aminek az eredménye mindenki által látható: az ország jelenlegi vezetői, hatalmon lévő politikusai minden adóterhet a szegényekre hárítottak át. Utalt arra, hogy voltak ebben az országban szebb idők is, mégpedig a szocializmus idején - amikor az ország nem a turkálókba járt ruháért, mert volt mindenkinek pénze rendes ruhát vásárolni, és nem kellett külföldi munkaadónál állásért könyörögni, mert voltak magyarországi üzemek, termelőszövetkezetek, ahol mindenki dolgozhatott.

Thürmer Gyula kiemelte: a Munkáspárt biztos munkát, ezzel együtt biztos jövedelmet akar, mert így mindenkinek biztos, kiszámítható jövője lesz majd. A munkahelyteremtésről nem beszélni kellene, hanem cselekedni ennek érdekében. Amíg azonban külföldi tulajdonú üzletekkel, boltokkal van tele az ország, és olyan külföldi termékekkel, amelyeket mi, magyarok is meg tudnánk termelni, addig nem beszélhetünk magyar mezőgazdaságról és iparról.

Az elnök beszélt arról is, hogy a százmillió forint feletti vagyonnal rendelkezők fizessenek egyszeri, 45 százalékos vagyonadót, és ezenfelül akinek az átlagosnál nagyobb rendszeres jövedelme van, az arányosan fizessen több adót, nagyobb mértékben járuljon hozzá a kiadásokhoz. Ezeket a bevételeket pedig az ország önmagára költse: az ingyenes oktatásra és egészségügyre. A Munkáspárt ezért akar a parlamentbe kerülni, ennek érdekében tisztességes, becsületes munkásokat, dolgozókat indít az egyéni választókerületekben és az országos listán. - Olyan jelöltjeink vannak, mint önök: mint a társadalom többsége. Vannak közöttük munkások, pedagógusok, pályakezdő fiatalok - mondta Thürmer Gyula.

Törökszentmiklóson, Jász-Nagykun-Szolnok megye négyes számú választókerületében Pozsonyi Péter, a martfűi cipőgyár korábbi dolgozója indul. Karcagon, a hármas számú választókerületben Dull Krisztián Norbert tiszaburai önkormányzati képviselő, a helyi háziorvos mellett dolgozó szociális munkás a Munkáspárt jelöltje.

A Munkáspárt elnöke sok piaci árussal és vásárlóval váltott szót Kunszentmártonban és Törökszentmiklóson is. Akadt, aki az irreális vállalkozói közterheket nehezményezte, más azt tudakolta, hogy vajon a Munkáspárt tud-e munkát adni azoknak, akik valóban dolgozni akarnak. - Ha parlamenti képviselőink lesznek, munkahelyeket akarunk teremteni, hogy aki akar, tehát ön is, dolgozhasson. Nekünk nem az a lényeg, hogy milyen kormány alakul a választások után, hanem az, hogy ha mi elég szavazatot kapunk, változtassunk azon, ami most folyik az országban - válaszolt az elnök.

Az ország fejlesztéséhez pénz kell, és Magyarországon van pénz, csak az nem ott van, ahol lennie kellene. Az elmúlt években néhányan milliárdosok lettek, de az ország lakosainak döntő többsége szegénységben, létbizonytalanságban él. Eközben még a minimálbér is adóköteles lett, csakhogy sokan még ezt az összeget sem kapják meg, mert nem nyolc órára jelentik be őket - mindezt már a mezőtúri városi televíziónak nyilatkozta Thürmer Gyula. Az elnök utalt arra, hogy a magyar mezőgazdaságban nem egymillióan dolgoznak már, hanem csak tizedannyian. Ebben az ágazatban, de az építőiparban is szükség lenne munkahelyekre, hiszen ez egyrészt megélhetést jelentene sokaknak, másrészt nem hulladék minőségű külföldi élelmiszert ehetne az ország, valamint a fiatalok jóval olcsóbban juthatnának lakáshoz.

Kádár János olyan jól csinálta, hogy nem tudunk leszokni róla

Kádár János olyan jól csinálta, hogy nem tudunk leszokni róla

Wirth Zsuzsanna 2013. 05. 28. 07:06 origo.hu

Aki nem követi Kádár János észjárását, és letér az útjáról, jobb, ha elfelejti a hatalmat - nagyjából ez a kép rajzolódik ki, ha megnézzük, hogy mit szerettek az emberek az utolsó pillanatig a Kádár-rendszerben, és mit sírnak vissza belőle. A kádári hagyománnyal csak párszor próbáltak szakítani a magyar politikusok, és az Orbán-kormány sem igazán mer szembemenni a berögződéseinkkel.

A Kádár-korban élni maga volt a boldogság. A magyar társadalom nagyobbik hányada gondolkodik így még ma is, a közvélemény-kutatások ebben egymást erősítik. Például az a felmérés, amelyből az derült ki, hogy tízből hat felnőtt szerint a második világháború és a rendszerváltás közötti időszak volt a legboldogabb a magyarok életében. Arányuk a 2001-es 53 százalékról 2008-ra 62 százalékra nőtt.

Kádár Jánostól kénytelenek tanulni a mai politikusok is, ugyanis az elvárások még mindig ugyanazok. A rendszerváltás után egymást követő magyar kormányok intézkedései alapján pedig elég egyértelmű, hogy a politikusok tisztában vannak ezzel a helyzettel.

A néhai Közvéleménykutató Intézet (MKI) eddig nem nyilvános, 1989-ben készült felméréseiben kerestük a választ arra, hogy mit szerettek az emberek igazán a Kádár-rendszerben. Azért éppen ebből az évből, mert a rendszerváltás kellős közepén már kevés okuk volt a magyaroknak arra, hogy eltitkolják a véleményüket a kérdezősködő szociológusok elől, viszont bőven volt okuk számvetést készíteni az utolsókat rúgó szocialista berendezkedésről. Megnéztük azt is, hogy milyen intézkedésekkel táplálták az előző kormányok a Kádár-korban kialakult elvárásokat, és hogyan próbált ezeknek megfelelni Orbán Viktor - egyébként korszakváltást hirdető - második kormánya is.

1. A magyar politikus legyen puritán, mint Kádár János

1989 júliusában, Kádár János halála után a válaszadók jóval több mint fele, 50-60 százaléka ítélte inkább hasznosnak Kádár politikáját. Ráadásul nemcsak alacsonyabb státuszú és iskolázatlanabb rétegek támogatták, hanem a felsőfokú végzettségűek és a vezető beosztásban dolgozó értelmiségiek is. A megkérdezettek húsz százaléka volt azok közé sorolható, akik egyértelműen szerették Kádárt, szerintük "személyében a magyar nép egyik nagy jótevőjét" és a "magyar politikai élet egyik legnagyobb személyiségét" vesztette el. Egy másik 1989-es kutatásból az derült ki, hogy Kádár személyiségéből főként puritánságát és közvetlenségét tartották pozitívnak az emberek. "Én szeretem Kádárt" - fejezte ki az egyik válaszoló a szimpátiáját, és 87 százalékuk azt mondta, mindig is pozitív véleménnyel volt róla.

A politikus ne legyen túl gazdag, az autója, a háza, a ruhája ne legyen túl menő - Rogán Antal közismert Louis Vuitton táskája ma is kirívó luxuscikknek számít, legalábbis kivételes abból a szempontból, hogy a Fidesz frakcióvezetője nem csinál titkot belőle, hogy van ilyenje. A politikusok többsége azonban visszafogottságot mutat magáról a külvilág felé. Ha egy politikus túl nagy házat épít, látványosan drága autóval jár, túl jó helyre utazik nyaralni, akkor ezzel szerepelni fog a bulvárlapokban. Papíron a parlamenti képviselői illetmények sem magasak, évről évre nyilvánosságra hozott vagyonbevallásuk szinte semmi kézzelfoghatót nem tartalmaz, többen pedig nyilvánvalóan nagyobb lábon élnek, mint ami ebből kiderül, mégis titkolják, nehogy magyarázkodniuk kelljen miatta. A politikusok ma is szívesen vegyülnek el a hétköznapi emberekkel, hogy demonstrálják, ők is közülük valók: Gyurcsány Ferenc emlékezetes akciója volt, amikor beköltözött az Avas lakótelepre, de Orbán Viktor is vevő az ilyesmire. Legutóbb egy vidéki trafikoshoz állított be, a trafikbotrány miatt kissé balszerencsés módon.

2. A lényeg, hogy sok minden legyen ingyen

Mi volt a legjobb az előző rendszerben? - A rendszerváltás közepette erre is rákérdezett az MKI. 1989 szeptemberében végzett kutatásukból az derült ki, hogy "a létező szocializmus piaci jellegű és pluralista irányú megreformálásának igénye mellett a szocializmus eredményének könyvelik el az emberek az ingyenes, mindenki számára biztosított oktatást (61 százalék egyetért), az ingyenes orvosi ellátást (58 százalék egyetért), valamint az államilag garantált nyugdíjat (55 százalék egyetért), s ezeket a többség vélhetőleg meg is akarja tartani".

A rendszerváltás utáni magyar kormányok sokáig nem is nagyon mertek hozzányúlni a szorosra húzott szociális hálóhoz. A Bokros-csomagot ugyan vállalta a Horn-kormány, de ennek jelentős szerepe lehetett a következő választás elvesztésében, azaz nagy politikai áldozattal járt. Az első Orbán-kormány ezzel szemben még bővítette is a lehetőségeket, mindenkinek ingyenessé tette az első diploma megszerzését. Az állami nyugdíj ma is garantált - csak a magán-nyugdíjpénztári rendszert számolta fel majdnem teljesen a kormány -, több korábbi kampányban is egymásra licitálva ígértek tizenharmadik, tizennegyedik havi nyugdíjat a pártok. A felsőoktatási tandíjat és az egészségügy vizitdíjjal való részben fizetőssé tételét sikeresen állította meg a Fidesz a 2008-as népszavazási kampányával.

3. Mindig legyen egy kicsit jobb

A Kádár-rendszer addig volt igazán sikeres, amíg az életszínvonal folyamatos emelkedésének a látszatát fenn tudta tartani. "Az emberek igen magasra értékelték a hatvanas-hetvenes éveket életszínvonal szempontjából" - foglalta össze az MKI A fordulat éve című 1989-es felmérésében. 1989-ben még a Kádár Jánossal szemben szkeptikusabbak is a politikus javára írták a "gazdasági reform bevezetését", de még a kifejezetten reformpártiak is pozitívnak tekintették a "konszolidáló politikáját", valamint "a '68-as reformot". Az 1968-ban bevezetett új gazdasági mechanizmus alapozta meg ugyanis a szerény egyéni gyarapodást azzal, hogy szabadabb viszonyokat teremtett a jövedelmekben és az árakban. A tömegek életszínvonalának emelése a rendszer egyik legfontosabb célja volt. Ezt a nyolcvanas években már nem lehetett tartani, akkor nőtt is a rendszerből kiábrándultak aránya.

Lakossági igényszint, az MKI 1987-es felmérése

Egy mai családban az alábbiak luxusnak vagy természetesnek számítanak?

IGÉNY	LUXUS (százalék)	TERMÉSZETES (százalék)
Fürdőszoba	3	93
Vízvezeték	1	94
Meleg víz	2	92
Vízöblítéses WC	3	90
Központi vagy etázsfűtés	9	71
Telefon	36	37
Hűtőszekrény	2	93
Automata mosógép	18	59
Sztereó magnetofon	30	43
Lemezjátszó	16	60
Sztereó rádió	20	54
Színes televízió	30	44
Autó	32	44
Üdülőtelek	64	17
Víkendház	66	17
Étterembe járás	65	17
Nyaralás	19	58
Külföldi utazás	59	21
Divatos öltözködés	33	42

Az első Orbán-kormány "három szoba, három gyerek, négy kerék" jelszava tanúskodik arról, hogy az életszínvonal emelésének mindenekfelettiségét pontosan felmérték a politikusok a Bokros-csomag után is. Medgyessy Péter egyik legfontosabb választási ígérete volt a száznapos program - a nyugdíjasok egyszeri juttatást kaptak, a közalkalmazottak 50 százalékos béremelést, az egész osztogatás nettó 150 milliárdba került -, vagy Gyurcsány Ferenc 2005-ös száz lépés programja. Bajnai Gordon volt az egyetlen kormányfő, akinek a választók felé közvetített leghangsúlyosabb üzenete az volt, hogy "fájni fog". A második Orbán-kormány a kampánya során mindvégig tagadta, hogy megszorításokra készülne, sőt arra a tételre épített, hogy az életszínvonal csökkentése nélkül is lehetséges a válságból való kilábalás. A kormány 2010 óta több kiigazítást is végrehajtott, de ezeket vagy külső kényszerre fogta, vagy egyszerűen letagadta.

4. Inkább nyugalom és pénz legyen, mint szabadság

A biztonságérzet az egyik legfontosabb erénye volt az előző rendszernek, még akkor is, ha utóbb kiderült, hogy hamis volt. "A történelmi közgondolkodásban is tetten érhető az utóbbi harminc év legfőbb játékszabálya, az, hogy a társadalom a mérsékelt gazdagodási lehetőségek és a korábbi tömeges zaklatásoktól mentes, békés élet fejében lemondott szabadságjogainak gyakorlásáról" - ez egyértelműen kiderült A fordulat éve című MKI-kutatás eredményeiből. A többség "az állampolgári szabadságot szem előtt tartva lényegesen kevésbé ítélte a Kádár-korszak fénykorát kiemelkedőnek. A kádári kompromisszum ezek szerint húsz évig volt sikeres" - foglalták össze a felmérés készítői az eredményt.

A fordulat éve című MKI-kutatás 1989 decemberéből

Mit szeretne? Az a párt, amelyikre ön szívesen szavazna, melyik célt tekintse a legfontosabbnak? Sorrendben:

1. életszínvonal 2. szabadság 3. függetlenség 4. demokrácia 5. egyenlőség 6. szocializmus 7. kapitalizmus

A jelenlegi kormány számos olyan lépést tett, amely egyes demokratikus intézmények függetlenségét csorbítja, átértelmezte a törvényalkotást, és szinte teljesen kiiktatta a rendszerből a társadalmi egyeztetést. Nemzetközi bírálatokat váltott ki a negyedik alkotmánymódosítás, a jegybank függetlenségének csorbítására vonatkozó kormányzati törekvések és a bírálói szerint a sajtószabadságot korlátozni hivatott új médiatörvény. Mégsem csökkent rohamosan a kormány népszerűsége, a következő választásra pedig a rezsicsökkentés jelszavával melegít a kormány.

Öröklődik a Kádár-nosztalgia

Rainer M. János történész szerint 1989 vége felé már nem valószínű, hogy a közvélemény-kutatási eredményeket komolyan befolyásolhatták volna a retorzióktól való félelmek. Rainer M. szerint a Kádár-rendszer iránti nosztalgia egyértelmű oka, hogy a kádári kompromisszum nagy és tartós hatást gyakorolt a társadalomra. A múlt század első felében a magyarok életét a kiszámíthatatlanság jellemezte, ez változott meg az ötvenes-hatvanas évek fordulóján. Kádár Jánosnak nagy szerepe volt abban az 1956 utáni felismerésben, hogy az előző kaotikus évtizedek után az életszínvonal és a fogyasztási javak bővülése vált nagyon fontossá a magyaroknak, és a rendszer tett is róla, hogy ez a hatvanas-hetvenes években kézzelfogható valósággá váljon.

Kádár jótevősége a történész szerint nem csak az anyagi jólét biztosításával függhet össze az emberek fejében. Hozzátartozik az azokban az évtizedekben tapasztalt biztonság érzete, a gondoskodás, a "nem hagynak sorsára senkit" érzése. A nyolcvanas években ez megváltozott, a rendszerváltás alatt friss élmény volt, hogy az emberek elveszthetik a munkájukat, a javaikat, és lecsúszhatnak. Néhány évvel később pedig, amikor már a rendszerváltás izgalma - például az olyan új tapasztalatok, hogy Nagy Imréről nyíltan lehet beszélni - lecsengett, még inkább felértékelődhetett az anyagi biztonság - mondta a történész. Az életszínvonal valószínűleg még fontosabb a magyaroknak, mint a volt keleti blokk többi államában. Másutt sokkal inkább a mindennapi élmények közé tartozott a szabadság korlátozásra, de mivel ez nálunk annyira nem volt konfliktusos terület, nem is értékelődött fel annyira - mondta.

Rainer M. szerint úgy tűnik, a Kádár-kor iránti nosztalgia tartós, és még öröklődik is. "A hallgatóim, akik már a rendszerváltás után születtek, képesek rendkívül nosztalgikus módon ábrázolni a múlt rendszert, pedig csak a szüleiktől, nagyszüleiktől hallhattak róla" - fogalmazott. Romantikus emlékként merülnek fel például az egykori falusi téeszek, ahol mindenkinek volt munkája, de sokat jelentett az "átláthatóság, az élet egyszerű, átlátható szerkezetekbe való rendezése". "A szabadság hiánya a hétköznapi emlékképekben többnyire nehezen elmagyarázható. Mert úgy emlékeznek, hogy mindenki járhatott és járt is templomba" - mondott egy példát.

A történész szerint mindez biztosan ma is mozgatja a politikai életet. Egyrészt, mert a politikus is ebben a társadalomban nő fel, másrészt a társadalom részéről az az elvárás, hogy "mondjanak jókat és biztatókat nekünk felülről", fennmaradt. A politikusoknak pedig ennek kell megfelelniük, azt kell mondaniuk, hogy "jobb lesz, de rögtön".

Szocializmus új alapokon

Szinte a rendszerváltás óta ciklikusan vissza-visszatérő markáns kérdésről van szó.Hogy a magyarhoni munkásmozgalmon belül permanens válság alakult ki,arról nem elsősorban a pártszakadások,illetve a csoportokra hullás tehetnek.Eddig elsősorban az volt a meghatározó,hogyan viszonyul a szocializmusban gondolkodó baloldal saját múltjához és a történelmi múltjához.Idáig olyan törésvonalak voltak jelen,mint például rendszerkritikusság vagy kormányzattal szembeni ellenzékiség,munkásmozgalmon belüli pluralizmus-azaz sokszínűség-,később pedig a kétpólusú hazai közélettel szembeni magatartás.Azonban,hogy a kádári múltat le kell-e vagy sem zárni és hogy a jövővel szemben milyen válaszokat lenne érdemes megfogalmazni,egy-két kivételt leszámítva sehol sem volt idáig napirenden.
Namármost ha s amennyiben valaki vagy egy adott mozgalom szocializmusban vagy munkáshatalomban gondolkodik,alapvető a neoliberális rendszer következetes és markáns bírálata.Hogy az aktuális kormányt kell és lehet bírálni,egyértelmű,azonban egyfelől a közélet kritikája önmagában kevés,másrészt elengedhetetlenül fontos-azonban ezt elmulasztották-átfogó társadalmi elemzést is folytatni,magyarán tisztában lenni avval,hogy 1989 után kemény társadalmi változások zajlottak le. Ma máshogy értelmeztetik a proli,a melós,egyáltalán a munkás fogalma és azzal a fogalommal és folyamattal,hogy szegénység,akár tetszik,akár nem alapon szembe kell nézni.Másutt azt mondják ugyanerre,hogy nemzedéki váltás szükségeltetik,ami természetesen nem azt jelenti,hogy a mai hatvanon túli,ám a jelenlegi realitásokat fiatalokat megszégyenítő módon átlátó embereket mellőzni kell,Isten őrizz. Egyszerűen le kell a múltat zárni.Ez azonban egyelőre nem történt meg.Értheti az ember,hogy sok melós az Öreghez kötődik,ám a rendszerváltás vezérkara,éppúgy,mint a mai munkásmozgalomé,Kádár Jani bácsi tenyeréből evett és csak az választotta el őket egymástól,hogy sokan gyorsan váltottak,míg néhányan eztán is a szocializmus eszméje mellett tettek hitet.Ez dicséretes is,azonban valóban el kellett volna köteleződni a vesztesek mellett. Azonban a kádári hagyományokkal való nem szakítás-mint mára bebizonyosodott-zsákutca lett és az is marad.A munkásmozgalomban a kádárizmus megítélése annak hibái feltűntetése mellett is egyértelmű,azonban nyomatékosan hangsúlyozni kell:ma már nem arról szól a történet,milyen volt Kádár vagy milyen se,hanem arról,hogy ma mik a kihívások és arra balról milyen valaszt kell adni. Hogy sokan nem látták,hogy nő a szegénység és az állástalanság,ehelyett pedig pártos dogmatikával voltak elfoglalva,annak tudható be,hogy a baloldalon rengetegen a pártban és nem a melósok között szocializálódtak. Persze kiválóan lehet a baloldali értékeket így is alkalmazni,de társadalmi terepismeretek nélkül kevés a legalaposabb felkészültség is.
Szegénységprobléma meg munkáskérdés ma is van,azonban ma azt merőben máshogy kell kezelni.Úgyhogy a jövő munkásmozgalmát zömmel olyan tehetségekre szükségeltetik alapozni,akik abból a környezetből jöttek,ahol a jövőkép sivár és akik az ottani emberek észjárását ismerik. A felülről jövő társadalmi reformok többnyire nem járnak sikerrel,nem lehet politizálni valaki nevében,de valaki helyett vagy nélkül. Mivel a többszázados dzsentrivilág nem engedte meg a vele szemben ellensúlyt jelentő civil társadalom kialakulását-és a rendszerváltás se-így emiatt is a munkásmozgalomra hárul annak feladata,hogy lerakja ennek alapjait. Ilyen alap lehet a szakmai vagy szabadidős alapú kezdeményezés,közvetlen demokrácia,illetve ami különösen fontos,a munkahelyi szakszervezetek erősítése.
Természetesen lehet a múltat is ápolni,de azt helyre kell tenni és történelemnek kell tekinteni,amelyből pozitív vagy negatív értelemben tanulhatunk,lehet abból merítve harcolni a kiszolgáltatottak védelmében,de csakis a realitások figyelembevétele révén,átpolitizálás és ellenségkép nélkül.
Végül figyelembe kell venni,hogy az előremutató kapitalizmus kritika akármilyen formában is csak hasznos lehet,legyen szó környezetvédelmi értékekről,a szegények vagy a kiszolgáltatottak védelméről avagy akármiről,amely a hatalmas társadalmi szakadékok felszámolását célozza.Mert egyre többen élnek mélyszegénységben és bizonytalan jövőben,egyre több a személyes vagy családi tragédia,amelyek mind-mind intő jelek. Hogy a jövő mit hozhat,azt ma még nem tudhatjuk,azonban az biztos,hogy ezen társadalmi problémákat csak a belőle kinőtt alulról építkező érdekképviselet képes felvállalni és azokra kiutat találni.
B.Deák András

Zsidó félkatonai-önvédelmi szervezet alakult Magyarországon

	Mialatt a kormány titkosszolgálati, rendőrállami módszerekkel üldözi a Magyar Gárdát és a hazafias csoportokat, addig a zsidók nyugodtan szervezhetik önvédelmi egységeiket. Létrehozták a Tett és Védelem Alapítványt, amely "segít a zsidóknak az önszerveződésben és önvédelemben": "Az önszerveződés határozott igényével fellépő, az egészséges énkép és önbecsülés fontosságáért küzdő lelkiismeret hangja életre hívta a Tett és Védelem Alapítványt, egy olyan alulról jövő kezdeményezésként, ami a zsidó tradíciókat követve kész határozott lépéseket tenni az egyre inkább elharapózó antiszemita jelenségek visszaszorításáért". A zsido.com oldalon az alapítvány elnökével és az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközösség (EMIH) vezetőségi tagjával, Bodnár Dániellel készített interjú bevezetőjében leírják, hogy ha kell, terepre is mennek a Tett és Vedelem Alapítvány önkéntesei. Jogi segítséget és mentálhigiénés támogatást is kínálnak az "antiszemita támadások" elszenvedőinek. "Jelenlétükkel, akár állandó utcai jelenléttel azokon a területeken, ahol a tapasztalatok szerint nagyobb számban fordulnak elő ilyen atrocitások, demonstrálhatjuk a zsidó közösség összefogását és tenni akarását. Már önmagában ezzel - ha szabad ilyen kifejezést használni - egyfajta elrettentéssel élhetünk" - mondta el az alapítvány elnöke az interjúban, aki azt állítja nem önbíráskondi akarnak, hanem megmutatni, hogy a közösség tagjai nem "szabad prédák". A cikkből kiderült a szervezet ötletét Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija vetette fel körülbelül egy évvel ezelőtt, a működését pedig az EMIH fogja finanszírozni. Az alapítványban egyébként az EMIH-vel olykor ellenségeskedő hangnemet is megütő MAZSIHISZ-nek is van delegáltja. A koncepció kidolgozásában kikérték az amerikai külügyminisztérium véleményét. Bodnár Dániel az interjúban elmondta: két nagy "előképük" van az antiszemitizmus elleni küzdelemben. Az egyik az Amerikában működő hírhedt ADL (a zsidóság "jó hírnevét" védelmezni hivatott "Rágalmazásellenes Liga") a másik pedig az Angliában működő Community Secuiity Trust. Ebből az ADL inkább az amerikai törvényalkotási folyamat befolyásolásában fejt ki számottevő tevékenységet, a CST-ben pedig a fizikai elrettentésen van a hangsúly, ők konkrét "védelmi" tevékenységet is ellátnak. A Tett és Védelem Alapítvány a kettő hibridjéből szeretné kialakítani saját modelljét. A szervezet elnöke közölte: annak a kultúrának az alapjait szeretnék megteremteni, hogy "Magyarországon ne legyen olyan antiszemita atrocitás, akár szóbeli, akár tettleges, vagy akár rongálás, ami válasz nélkül marad". Mintha nem értesülne akárcsak egy szóbeli sérelmükről is azonnal a teljes világsajtó... Mindeközben a magyar emberek ellen a kisebbségek tagjai által elkövetett bűncselekmények a legjobb esetben is csak cenzúrázott, mínuszos hírként jelennek meg a fősodratú híradásokban, inkább az antirasszista elhatárolódással kezdve a sort, ha már nem lehet takargatni. A magyarok érdekében fellépni szándékozó csoportokat pedig folyamatosan vegzálja a zsidó politikai-gazdasági lobbi előtt megfelelési kényszerben szenvedő rendőrállami klientúra. Az "elrettentőnek" szánt zsidó szervezetnek talán még közpénzt is utalnak majd... http://blog.xfree.hu/myblog.tvn?n=lambert&pid=128607

Az a Nemzet, ki nem tartja tiszteletben történelmét és az őseit, nem vesz róla tudomást, hogy honnan jött, annak nincs múltja. Akinek pedig nincs múltja, annak jövője sincs.

A svájciak máris szavazhatnak a 2000 eurós (600 ezer forintos) alapjövedelemről

Havi 2500 frank járna állampolgári jogon

Svájc: Rekordidő alatt gyűltek össze az aláírások a garantált alapjövedelemről tartandó népszavazáshoz

Inotai Edit| NOL| 2013. október 7.

Forradalmi (gondolat)kísérletet indítottak a svájciak: járjon mindenkinek alapjövedelem, függetlenül attól, hogy dolgozik-e az illető, vagy sem. Az úgynevezett feltétel nélküli alapjövedelem összegét 2500 svájci frankban (2000 euróban) határoznák meg, ami elegendő lenne a szerény megélhetéshez, ráadásul gyerekenként még további 600 frank járna.

A kezdeményezők, élükön Enno Schmidt német születésű képzőművésszel és filmessel, rekordidő alatt gyűjtöttek össze 126 ezer aláírást. Ezeket látványos performance keretében pénteken nyújtották be a svájci parlamentnek, majd az épület előtti téren hatalmas mennyiségű aprópénzt szórtak szét. E szimbolikus gesztussal jelezték: Svájc valójában nagyon gazdag ország, de ezt a pénzt más módon is el lehetne osztani.

A munka nélkül éldegélő svájciak aranykora azonban még odébb van. Először a berni törvényhozásnak és a kormánynak meg kell vizsgálnia a kezdeményezést, esetleg ellenjavaslattal élnie, de ha formailag mindent rendben talál, akkor legkésőbb az aláírások beadásától számított öt és fél éven belül népszavazást kell rendezni. A referendum eredménye pedig szent a svájci alkotmány szerint.
A kezdeményezők máris igen optimisták, szerintük ilyen gyorsan még soha nem sikerült ennyi aláírást összegyűjteni. Ráadásul a közhangulat is az ő malmukra hajtja a vizet. Igaz ugyan, hogy Svájc még mindig a föld tíz leggazdagabb országa közé tartozik, a világ minden tizedik milliárdosa él a mindössze nyolcmilliós alpesi országban. Az elmúlt két évtizedben a háromszáz leggazdagabb svájci állampolgár vagyona megötszöröződött, ám ez alatt az idő alatt az átlagjövedelem emelkedése még az inflációt sem követte – emlékeztet a baloldali német Tageszeitung.

Vagyis az egyenlőtlenség itt is nőtt, és a lakosság erre egyre érzékenyebb. Sokat rontott a szociális egyensúlyon a pénzügyi válság. Meglehetősen fonák helyzet, hogy az anyagi nehézségekkel küzdő cégek és rosszul gazdálkodó pénzintézetek topmenedzserei busás prémiumokkal és végkielégítésekkel távoztak, miközben a munkavállalókkal fizettették meg a rossz döntéseket. Nem véletlenül járt sikerrel például – Európában egyedülálló módon – az a márciusi népszavazás, amelyen a svájciak a topmenedzserek fizetésének korlátok közé szorítása mellett voksoltak.
Legalábbis abban az értelemben, hogy a felügyelőbizottság és a részvényesek is beleszólhassanak egy-egy fizetésemelésbe vagy prémium megítélésébe. Hiába keseregtek a jobboldali pártok és a nagyvállalatok vezetői, hogy ezzel Svájc és a svájci munkahelyek versenyképessége romlik, az állampolgárokat cseppet sem hatotta meg ez az érvelés. A feltétel nélküli alapjövedelem ennél jóval radikálisabb kezdeményezés, de nem új ötlet, Európa-szerte vannak támogatói. Németországban például a DM – Drogerie Markt lánc alapítója, a sikeres vállalkozó Götz Werner, aki a svájci kampányt is segítette.
Az ötlet támogatói szerint az emberek sokkal kreatívabban fel tudnák használni az idejüket és az energiájukat, ha nem az lebegne folyton a szemük előtt, hogy miből fizetik majd a számláikat. Ha a napi gondokat levennék a vállukról, akkor ki tudnának teljesedni, vagy épp olyan munkákat is szívesebben ellátnának, amelyek most az államra hárulnak, vagy olyanokat, amelyekre manapság egyáltalán nincs idejük, mint például az idősebb rokonok ellátása, a gyerekek nevelése vagy épp radikálisan új dolgok kitalálása. Lássuk be, az emberek egy része által végzett munkát már robotok is könnyedén ellátnák – érvelnek.
A kritikusok viszont azt feszegetik, vajon a társadalom hány százaléka elégedne meg a szerény életkörülményekkel és a semmittevéssel, és ha nem lenne anyagi motiváció, akkor egyáltalán felkelne-e az ágyból. Azt pedig végképp képtelenségnek tartják, hogy a gazdagok is kapjanak „alapjövedelmet”, amikor semmi szükségük nincs rá. A másik gyakori kérdés, hogy miből finanszíroznák mindezt. Götz Werner radikális javaslatával minden adót eltörölne az áfa kivételével, ez utóbbit viszont 50 százalékosra emelné.
Csakhogy ezzel az összes üzlet lehúzhatná a rolót, mindenki a szomszédos országokba járna vásárolni. A svájci államkasszának 200 milliárd frankba kerülne az ötlet megvalósítása, ez a svájci GDP egyharmada – írja a Süddeutsche Zeitung. A svájci világlap, a Neue Zürcher Zeitung vezércikkeiben máris erőteljes kritikát fogalmazott meg, és nem lelkesednek a szakszervezetek sem. Szerintük épp elég lenne, ha a 4000 frankos (3200 eurós) minimálbérről egyezségre jutnának. A forradalomra ráérnek később.

 

 

Hová lettél, Szolidaritás?

Két éve a Magyar Szolidaritás Mozgalom az Orbán-rendszerrel szembeni társadalmi szerveződések egyik legjelentősebbjeként és leghitelesebbjeként indult, mára azonban eltűnt – vélik az Idea elemzői.

NOL| 2013. szeptember 26.

Sokat veszített jelentőségéből, jelenlétéből és utcai mobilizációs erejéből a Magyar Szolidaritás Mozgalom, miközben az Orbán-rendszerrel szembeni társadalmi szerveződések egyik legjelentősebbjeként és leghitelesebbjeként tűnt fel – vélik az Intézet a Demokratikus Alternatíváért elemzői. Az intézet blogján megjelent, Böcskei Balázs – az Idea vezetője – és Rácz Gábor által jegyzett írás szerint a hitelességgel nincs baj, de szó sincs már arról, hogy a Szolidaritás jelentős politikai szereplő lenne.
A Szolidaritás a megalakulásakor úgy viselkedett, ahogyan az egy szakszervezeti mozgalomhoz illik, tehát túllátott saját – ágazati – érdekképviseleti területén – fogalmaznak a szerzők. Szerintük tudta azt, amit a szakszervezetek huszonhárom éve nem tudnak: az érdekérvényesítés társadalmi legitimációjához szükség van arra, hogy a szakszervezetek általános társadalmi konfliktusokban is állást foglaljanak.

Így vettek részt többek között a Börtön helyett lakhatás mozgalom akcióiban, ahogyan az alaptörvény és a köznevelési törvény kapcsán is kifejtették álláspontjukat. Aktivistái virrasztottak az MTVA Kunigunda utcai épülete előtt, a Gyermekétkeztetési Alapítvánnyal közösen pedig a legszegényebb gyermekeknek osztottak ételt.

Új nemzedék

A Szolidaritás alapítói az elemzők szerint a szakszervezeti mozgalom fiatal és agilis új nemzedékének tagjai voltak, akik bár fontos posztokat töltöttek be, de a „belső ellenzékhez” tartoztak, elégedetlenek voltak a teljesítménnyel, a módszerekkel, ezért is próbáltak új utakat keresni. Az útkeresés azonban nem volt feltétlenül népszerű a szakszervezeti mozgalom berkein belül, a Szolidaritás szervezőinek sokszor meglepő és hirtelen lépései gyakran okoztak megütközést a szakszervezetek és a baloldali pártok vezetői körében is.
Példa erre a szervezet alakulásának bejelentése, amelyre a szakszervezetek 2011. október 1-jei tüntetésén került sor, ezt ugyanis előre nem egyeztettek a tüntetést szervező szakszervezeti konföderációk vezetőivel – emlékeztetnek a szerzők. Sokan azt is bírálták, hogy a szakszervezeti infrastruktúrát és hálózatokat „kvázi pártpolitikai” célokra használják. Szintén elmaradt az egyeztetés az ellenzéki kerekasztal összehívásának meghirdetéséről az LMP 2011. december 23-i tüntetése előtt, ami az ökopárton belül keltett értetlenséget.
A konfliktusok vállalása máig hatóan befolyásolja a mozgalom alapítóinak helyzetét – vélik az elemzők. Székely Tamás időközben az Autonóm Szakszervezeti Szövetség elnöke és fontos szereplője lett a jelenleg zajló szakszervezeti konföderációs egyesülési folyamatnak. Komoly jövő várhat rá a szakszervezetek világában, de a Szolidaritáshoz – és ezáltal közvetve az Együtt 2014–PM-hez – fűződő kapcsolatai jelentősen befolyásolják személyének megítélését a régi és inkább az MSZP-hez kötődő szakszervezeti vezetők szemében. A szerzők állítják: ez most is befolyásolja a konföderációk egyesülési folyamatát.

Több mint szakszervezet, kevesebb, mint párt 

A Szolidaritás kezdetben több volt, mint alternatív szakszervezeti tömörülés, de kevesebb, mint párt. Az elemzők azok közé tartoznak, akik úgy gondolták, önálló párttá alakulásával a Szolidaritás marginális szereplő lenne – se tudásbázisa, se szakértelme, se apparátusa nem volt ehhez, belső konfliktusai pedig valószínűleg felemésztették volna integratív erejét. A Szolidaritás indulásakor tehát a második Orbán-kormánnyal szembeni ellenállás „gyűjtőszervezete” lett. Általános, a „vesztesek” ügyeit felkaroló mozgalomként nem igényelt legitimációt, az Orbán-rendszer „áldozatainak” gyűjtőhelye volt.
A mozgalom újabb politikai szakasza viszont már fragmentálódással járt. Online fórumok és a közösségi média sokasága pletykálta, hogy egyes vezetők melyik párt érdekeit képviselik és jelenítik meg a mindennapi működés során, és az elemzők szerint a híreszteléseknek volt is alapja.
Egy, a Szolidaritásról készült korábbi tanulmány nyolcezer csatlakozó tagról beszélt, de hol van ma ez a tömeg? – kérdezik az elemzők. A szervezet hálózata szerintük ma már nyilvánvalóan a Bajnai-féle választási szövetséget erősíti – de egyelőre nem látható módon. Ennek az lehet az oka, hogy 2012 októberében, amikor Bajnai felállt a Milla színpadára, kölcsönösen szükségük volt egymásra. Bajnainak arra, hogy egy új, hiteles, „korszakváltó” vagy legalábbis annak tetsző szereplő legitimálja, miközben ezzel egy „leszálló ágban lévő” mozgalmat emelt fel – fogalmaznak a szerzők.

Kényszerpályán

A Szolidaritás 2012 őszére ugyanis nem tudta elérni az áttörést, belső konfliktusai után lendületét vesztette, s tavaly őszre kiderült: párttá alakulásának nem volt értelme, a mozgalom növekedésére pedig esélye.
A Szolidaritás Mozgalom azért jött létre, hogy egyfajta „népfrontként” vagy ernyőszervezetként fogja össze az Orbán-rendszert leváltani akaró erőket. Az ernyőszervezet azonban a fenti okok miatt nem jöhetett létre – olvasható a blogbejegyzésben –, amelyhez jelentős mértékben hozzájárultak a demokratikus ellenzéki pártok közötti konfliktusok is.
Ezért kellett végül a Szolidaritásnak is részt vennie egy új párt alapításában, ami viszont – legalábbis rövid távon – beszűkítette a mozgalom politikai mozgásterét, és a szervezet sorsát hozzákötötte egy olyan új politikai erőhöz, amelynek hosszú távú politikai szerepe még bizonytalan.
A Szolidaritás így mára kényszerpályán haladó szervezetté vált – állítják az elemzők. Szerintük az, hogy e kényszerpályáról le lehet-e térni, a jövő évi választások eredményétől is függ.

Állóháború egy 93 éves asszony lakhatásáért

Több civil aktivista költözött be egy 93 éves néni XI. kerületi lakásába, így akarják megakadályozni, hogy a nyugdíjas asszonyt kiköltöztessék otthonából egy szerintük elcsalt devizahitel miatt. Panni néni végül harminc nap haladékot kapott.

NOL| 2013. szeptember 18.

Kedden kora reggel nyolc civil "otthonvédő" aktivista költözött be a XI. kerület Lecke utcában álló négyemeletes ház egyik földszinti lakásába az ott élő 93 éves Panni néni mellé. Ezek után kulcsra zárták a lakás ajtaját, az előtte lévő vasrácsot, a zárat pedig elmondásuk szerint betonnal öntötték ki. Így próbálják megakadályozni azt, hogy a végrehajtó kiköltöztesse az asszonyt otthonából, ahol 56 éve él.
Miután a néni unokája jelenleg is a hivatalokat járva próbálja megakadályozni a kilakoltatást, az egyik aktivista foglalta össze lapunknak, hogy mi vezetett a végrehajtáshoz. Mint elmondta, a néni fia évekkel ezelőtt ötmillió forint hitelt vett fel. Ezt azonban nem tudta fizetni, ráadásul tavaly meghalt. Miután az idős asszony sem tudta törleszteni az adósságot, a kölcsönt nyújtó pénzintézet jelzálogjogot jegyzett be a lakásra. Ezek után meglehetősen szövevényes pénzügyi üzletek során többször gazdát cserélt a banki követelés. A demonstrálók szerint végül több jogszerűtlen szerződés után egy olyan cég kért végrehajtást, amelynek semmi köze nincs hivatalosan a lakáshoz.
Próbáltuk megkérdezni az idős asszonyt arról, hogyha mégis kilakoltatnák, tudna-e hova menni, ám végül erre a kérdésre nem válaszolhatott, mert az egyik aktivista felháborodva közölte tudósítónkkal, micsoda ostoba kérdés ez, hiszen a néni nem fog innen sehova elmenni. Eközben kint az utcán hangosbeszélőn az egyik demonstráló épp arról beszélt, ez a néni 48 órán belül halott lesz, ha kiköltöztetik innen.
Miközben a lakásnál lényegében állóháború alakult ki, a helyszínre érkezett a XI. kerületi önkormányzat egyik képviselője, a jobbikos Bába Szilvia, aki bejelentette, hogy az önkormányzat várhatóan birtokvédelem alá helyezi az ingatlant, így egy-két hetes haladékot kaphat az ügy rendezésére a néni és unokája. Néhány perccel később azonban a helszínen lévő rendőri vezető arról tájékoztatta a képviselőt: miután bírósági végzés van a végrehajtás elrendeléséről, a feladatot mindenképpen végrehajtják. Az önkormányzati döntést ugyanis felülírja a bírósági határozat.
Információink szerint egyébként tárgyalások kezdődtek a végrehajtásról az érintettek között. Ezt megerősítették, és egykor bejelentették: a végrehajtást felfüggesztik. Forrásaink állítása szerint végül harmincnapos haladékban állapodtak meg.

A lakásvédő akciót a Koppány csoport és a Nem adom a házamat mozgalom szervezte meg. Ez a két szervezet tartott az elmúlt hónapokban több olyan demonstrációt, amelyeken a devizahitelek és a bankok ellen tüntettek. Éhségsztrájkoltak Orbán Viktor budai villája előtt, több tucat pénzintézetet plakátoltak ki bankellenes transzparensekkel, legutóbb pedig kedd reggelre hirdettek demonstrációt: azt tervezték, hogy az Oktogonnál betörik egy bank kirakatát. Ez az akció végül elmaradt, mert a főszervezőt, Póka Lászlót egy nappal korábban előállították terrorveszéllyel fenyegetés gyanúja miatt. A férfi ugyanis a miniszterelnökség titkárságának küldött levélben azt írta, ha nem teljesítik követeléseiket, egyebek mellett a kilakoltatások felfüggesztését, a devizahitelek felszámolását, akkor betöri egy bank kirakatát.

Póka László előzetesben, de Wáczek Frigyes bankot zúzott

balrad.wordpress.com/2013/09/18
Szerkesztőségünknek több informátor megerősítette, hogy Wáczek Frigyes – Póka László  akciójától teljesen függetlenül – gondolt egyet, és a tegnapi nap reggelén lezúzott egy bankkirakatot a 19. kerületben, majd feladta magát a rendőrségen.
Mivel az esemény egyébként garázdaságnak minősül, majdnem el is engedték a kapitányságról a papírozások után, ám Orbán Viktor és Pintér Sándor Nemzeti Nyomozóirodája azonnal igényt tartott a fejére és tekintve, hogy azóta nem engedték ki, feltehetően ő is megkapta a 72 órát, a Póka Lászlóéhoz hasonlóan összetákolt hamis vád alapján.
Wáczek Frigyes állítólagos 72 órás őrizetbe vételéről értesülve Molnár F. Árpád emberjogvédő, a HHMM emberjogvédő szervezet vezetője, az Otthonvédelmi Tanács tagja, az Alsóörsi Hírhatár főszerkesztő-helyettese azonnal bejelentette: büntető feljelentést tesz Személyi szabadság megsértése miatt. Azonnal, ahogy az esetről telefonon értesült, rögtön bejelentette:
- Tekintettel a cselekmény csekély súlyára, továbbá arra, hogy Wáczek Frigyes önmagától jelentkezett a rendőrségen, ráadásul nyilvánvalóan semmilyen jogi párhuzam nem vonható Póka László és Wáczek Frigyes tettei között, így a fogvatartás jogi feltételei – mint szökés és elrejtőzés veszélye, bizonyítékok eltüntetése és a többi – nem állnak fenn, ezért a Nemzeti Nyomozóiroda vagy akárkik, akik a jogvédő állítólagos őrizetbe vételét elrendelték, megalapozottan gyanúsíthatók a Büntető Törvénykönyv 194. §-ába ütköző Személyi szabadság megsértése bűntettének elkövetésével, amiért ismeretlen tettesek ellen büntető feljelentést teszek.
Informátoraink egyike kérte, hogy tegyük közzé, hogy Póka László és Wáczek Frigyes is családapák és ha Orbán Viktor nem sodorná ilyen kilátástalan helyzetbe a családokat, akkor nem szánnák ilyen elkeseredett tettre magukat.
(alsoorsi-hirhatar.hu)
Bal-Rad komm: Természetesen NEM CSAK DÖBRÖGI sodorta-sodorja a magyarokat kilátástalan helyzetbe!
A RENDSZER A BŰNÖS!
Wáczek Frigyes pedig derék jó magyar ember!

Terrorcselekmény-e a kirakatbezúzás?

Elmaradt a hitelkárosultak kedd reggelre hirdetett budapesti "bankzúzó" tüntetése. A rendőrség ugyanis még hétfőn őrizetbe vette azt a férfit, aki „demonstrációs célból” egy OTP-fiók kirakatának üvegét akarta betörni. A férfit „terrorcselekmény elkövetésével fenyegetés bűntettével” gyanúsítja a rendőrség.

Boda András – Fekete Gy. Attila| NOL| 2013. szeptember 17.

„Legközelebb nem állunk meg a bankok ajtajánál, és kalapács is lesz nálunk.” Másfél héttel ezelőtt hangzott el ez a mondat a devizakölcsönök és a „rabló” bankok ellen küzdő hitelkárosultak budapesti demonstrációján. A tüntetők – akik előtte napokig éhségsztrájkoltak a kormányfő budai háza előtt – a szeptember hatodikai tüntetésen még békések voltak, „csak” tiltakozó plakátokat ragasztottak tucatnyi budapesti bank kirakatára a végrehajtások leállítását, a devizahitelek eltörlését, az átvert emberek kártalanítását, a felelősök felelősségre vonását követelve. Ugyanakkor már akkor jelezték: ha nem teljesítik követeléseiket, akkor keményebb módszerekhez nyúlnak.
Mivel a tüntetők azt nem fogadták el, hogy a kormány a bankokra bízta a devizahitelek ügyének rendezését, keddre újabb megmozdulást szerveztek. S mint azt közleményükben írták, „szeptember 17-én új szintre lépnek”, vagyis elkezdődik a „bankzúzás." A mozgalom egyik tagja, az Orbán-ház előtti éhségsztrájk szervezője, Póka László bejelentette: „Szeptember 17-én reggel 7-kor az Oktogonon kiválasztjuk valamelyik bankot, és én magam fogom bezúzni a kirakatát. Elég volt abból, hogy a bankok maszatolnak, tovább fosztogatják az embereket, amikor ők maguk is tudják, hogy itt csalás történt, és valami nincs rendben. Nem lehet az, hogy elvegyék az emberek pénzét és a házaikat, amíg nem tisztázzuk, mi történt.”
A demonstráció, a kirakatbetörés azonban elmaradt. A rendőrség ugyanis egy nappal az akció előtt, hétfő este őrizetbe vette Póka Lászlót. A férfi felesége lapunknak elmondta: hétfő este három-négy rendőrautó jelent meg tököli házuknál, percekkel később férjét megbilincselték, elvitték. Hozzátette: otthonukat átkutatták, számítógépeket, iratokat, valamint kalapácsot és egy csákányt vittek el.
Az ORFK úgy fogalmazott közleményében: a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda 2013. szeptember 16-án elfogta a 44 éves P. Lászlót. A „terrorcselekmény elkövetésével fenyegetés bűntettével” megalapozottan gyanúsítható tököli férfi videoüzenetben és egy, a miniszterelnöknek írt levélben követelés teljesítésétől tette függővé egy bankkirakat bezúzását.
Ezek után a rendőrségi közlemény szokatlan hangvételben folytatódott: „Magyarország jogállam. A rendőrség a jogszabályi keretek között mindez idáig kellő megértéssel fordult az álláspontjuk szerint hibás banki termék áldozatainak megnyilvánulásai irányába, ugyanakkor a hatályos jogszabályokat mindenkinek be kell tartania. A rendőrség – hatáskörébe tartozóan – a jogszabályoknak érvényt szerez, azokat betartatja. P. Lászlóval szemben a további eljárást – fogva tartása mellett – a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda folytatja le.”
Szentmiklósi-Tóth Tamás, Póka László védője lapunknak elmondta: a férfi még szeptember 13-án küldött levelet a miniszterelnökség titkárságára, s ebben lényegében azt írta, hogy bezúzza egy bank kirakatát, ha nem teljesítik követeléseiket. Az ügyvéd szerint védence nyilvánvalóan figyelemfelhívás miatt küldte a levelet, ráadásul aligha volt tisztában azzal: ha valaki megzsarol egy állami szervet, akkor az terrorcselekménynek minősül.
Az ügyvéd – arra hivatkozva, hogy még nem alakították ki a védekezés stratégiáját – további részleteket nem kívánt közölni. Azt viszont már most megjegyezte: túlzónak tartja a gyanúsítást. Szerinte ugyanis hasonló alapon sokakat lehetne még őrizetbe venni, hiszen például a minisztériumok is szinte hetente kapnak petíciókat különféle szervezetektől, s ezekben nem ritkán ultimátumszerűen tüntetéssel fenyegetőzve próbálnak kedvező döntést, elbírálást kicsikarni.

A csákány is lehet a terror eszköze

A Büntető Törvénykönyv a Közbiztonság elleni bűncselekmények sorában az első helyen említi a Terrorcselekményt. (XXX. fejezet, 314. paragrafus.) Eszerint: Aki abból a célból, hogy állami szervet, más államot vagy nemzetközi szervezetet arra kényszerítsen, hogy valamit tegyen, ne tegyen vagy eltűrjön, a lakosságot megfélemlítse, más állam alkotmányos, társadalmi vagy gazdasági rendjét megváltoztassa vagy megzavarja, illetve nemzetközi szervezet működését megzavarja személy elleni erőszakot, közveszélyt okozó vagy fegyverrel kapcsolatos bűncselekményt követ el, bűntett miatt tíz évtől húsz évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendő.
A törvény tételesen felsorolja azokat a bűncselekményeket, amelyeket e törvényhely tekintetében személy elleni bűncselekményeknek tekint. Ilyen az emberölés, az emberrablás, a hivatalos személy elleni erőszak, jármű hatalomba kerítése vagy például a sugárzó anyaggal visszaélés, valamint – és esetünkben vélhetően erre a pontra alapozta eljárását a rendőrség is – a közérdekű üzem működésének a megzavarása.
Ugyancsak bűncselekményt követ el és a fentiek szerint büntetendő az is, aki meghatározott célból jelentős anyagi javakat kerít hatalmába, és azok sértetlenül hagyását vagy visszaadását állami szervhez vagy nemzetközi szervezethez intézett követelés teljesítésétől teszi függővé.
Az, hogy egy bank portáljának tervezett bezúzása (közérdekű üzem működésének megzavarása) kimeríti-e a terrorcselekménnyel fenyegetés törvényi tényállását, az ügyészség, majd végső soron a bíróság megítélésén múlik.
Bűncselekményt követ el azonban, és kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő az is, aki terrorcselekmény elkövetésére felhív, ajánlkozik, vállalkozik, közös elkövetésben másokkal megállapodik, vagy az elkövetés elősegítése céljából az ehhez szükséges eszközöket, feltételeket biztosítja.
A különböző szervezetek petíciói nem tekinthetők terrorfenyegetésnek, mindaddig, amíg nem párosulnak erőszakkal, vagy annak kilátásba helyezésével. A sztrájkfenyegetés például nem minősül terrorcselekménynek, sem azzal való fenyegetésnek. Ellenben annak minősül az, ha valaki – és ez megtörtént – parlamenti képviselőjének telefonon megüzeni, hogy savval leönti a gyerekeit, ha egy bizonyos törvényt meg mer szavazni.

 

Meg kell szüntetni a devizahiteleket; amely banknak nem tetszik, annak el is lehet menni

Devizahitel: Európai összefogás a bankok ellen

A devizaalapon hitelező bankok Európa-szerte carry trade néven ismert spekulációt folytattak, s annak kockázatait ügyfeleikre hárították – mondta Lóránt Károly közgazdász a közrádió reggeli műsorában.

A szakember csak úgy tudja elképzelni a devizahitelek forintosítását, ha a bankoknál a devizaalapot valahogy kiváltják forintalapra, az ehhez szükséges devizát kiveszik a jegybank tartalékából. A lakosságnak mintegy 10 milliárd eurónyi devizahitele van, beleértve a lakáscélú és a szabad felhasználású kölcsönöket is, de a kabinet nem minden devizahitelt akar kiváltani, így a szükséges összeg kevesebb lenne, mint 10 milliárd euró.
Az MNB feltehetően elbírná tartaléka csökkentését, de pénzpiaci turbulencia esetén – amikor nehezebbé válhat az ország adósságának piaci refinanszírozása – fontos lehet a jegybanki devizatartalék mérete. „Nagyon kell ezzel vigyázni, sokszorosan végig kell számolni, milyen biztonsági helyzetbe kerülünk akkor, ha ezt megtesszük” – mondta Lóránt Károly a devizatartalék esetleges felhasználásáról.
Weinhardt Attila, a Portfolio.hu elemzője azt mondta: ha a kölcsönöket piaci kamatozás mellett váltanák át forinthitelre, akkor nőne a havi részlet, és ugyanezzel járna a hitelek futamidejének csökkentése. Valószínűleg a kormánynak egyik sem járható út, ezért a kettő kombinációjában gondolkodhat a kabinet, hogy a hitelek törlesztése forintalapon gond nélkül megoldódhasson. A kormány egyrészt a hitelek cseréjéhez a piacinál olcsóbb forrást nyújtana forintalapon, másrészt igyekezne leszorítani a futamidőt és csökkenteni a havi részleteket – mondta Weinhardt Attila.
Lóránt Károly szerint semmi nem indokolja, hogy a jelenlegi alacsony inflációnál 10 százalékos kamatot alkalmazzanak a hitelek forintosítását követően. Mint mondta: a devizaalapú hitelezés a bankok oldaláról egy carry trade néven ismert spekuláció volt, amit kamatkereskedelemnek lehetne fordítani. Az alacsony kamatozású devizában felvett hitelt a bank ilyenkkor magas kamatozású devizában továbbkölcsönzi. A főleg osztrák tulajdonú bankoknak, szerte Kelet-Európában, ebben az volt a nagy üzlet, hogy a kockázatokat a hitelfelvevőkre hárították - tette hozzá Lóránt Károly.
Szerinte európai szinten kellene fellépni az ilyen spekuláció ellen. Meg kellene győződni róla, mekkora volt a bank haszna, amely kölcsönvette a svájci frankot és kikölcsönözte magasabb kamatra, miközben gyengült a forint. Nem lenne szabad hagyni azt sem, hogy a profit 1 százaléknál több legyen - tette hozzá. A közgazdász szerint a nemzetközi fellépésre esélyt adhat, hogy Európa-szerte rendkívül erős a bankellenes hangulat.
„El tudom képzelni, hogy ha a devizaadósok Európában összefognak, és elviszik ezt a kérdést az európai bíróságig, akkor igenis van rá esély, hogy nyerjenek. Ez nem csak magyar ügy" – mondta a 180 percben Lóránt Károly közgazdász.
A devizahitel rossz konstrukció
A devizahitelek esetében a nemzetgazdaság akaratának kell érvényesülnie, nem pedig a bankokénak – mondta a Magyar Adófizetők Országos Szövetségének alelnöke a Lánchíd Rádió Reggeli hírjárat című műsorában. Varga István szerint ugyanis a politikusokat az emberek választották, nem a pénzintézetek. A devizahitel rossz konstrukció, amelynek a helyébe jobbat kell állítani. Amelyik banknak nem tetszik ezen konstrukciók megszüntetése, az menjen el az országból. Az ügyfeleiket majd átveszi másik pénzintézet - tette hozzá.

Tovaris Valutaalap és EU: konyec! Oszt jónapot?

Ugye emlékszünk még arra a "bizonyos" plakátra, amellyel annak idején az önmagunkkal eltelten kipateroltuk Magyarországról az oroszokat? A vaskos bikanyakra, a tányérsapkára, amivel "hazaküldtük" a katonákat, megszakítottunk szinte minden üzleti kapcsolatot az orosz medvével, amelyik éppen gazdasági és pénzügyi válságban volt. Úgy gondoltuk, nem hitelezünk tovább egy bizonytalan üzleti partnernek. Vagy fizetnek készpénzzel, vagy ne akarjanak tőlünk magyar gyógyszert, bort, ezerszám Ikaruszt, naposcsibét, szabolcsi almát. Ettől nekik nem lett dollárjuk, nekünk meg nem lett - pontosabban: elveszett - a piacunk. Persze az oroszoknak azonnal lett Mercedes buszuk, francia boruk, Bayern aszpirinjük, és sok minden más, ami korábban nem volt, mert akadtak országok, amelyek bíztak a talpra állásukban. Az olajukban, a gázukban. Amit ők most olcsóbban, mi meg drágábban kapunk.
Konyec! - üzentük most az IMF-nek, mert megint önteltek vagyunk. A magyar adófizetőkkel kiizzasztatta a "nemzeti együttműködés kormánya" a néhány hónappal korábbi törlesztés fedezetét. Most éppen a "lám függetlenek lettünk" hazugságát próbáljuk elhitetni, s ennek szellemében meg is írta a Nemzeti Bank unortodox nézeteiről elhíresült elnöke Christine Lagarde vezérigazgatónak, hogy néhány napon belül visszafizetjük a pénzüket, "oszt' jó napot"! Még talán azt sem tette hozzá a levélben, hogy köszönjük az eddigi segítséget, meg, hogy hajlandóak voltak asszisztálni a magyaros kalapbillegetőshöz, segítettek lenyeletni a piaci szereplőkkel a valójában csak placebo nyugtató pirulát.
Konyec! - mondtuk jó húsz éve az oroszoknak, s most Orbán Viktor a "keleti nyitás" kapcsán Putyin elnöknek hízeleg. Hátha megvennék megint az almánkat, a naposcsibéket, a borunkat, a Kalmopyrinünket. Az Ikaruszokat nem, mert piac híján Széles Gábor azt már tönkretette. Talán adhatnák kicsit olcsóbban, barátibb áron a gázukat, meg az olajukat... Ám az oroszok legfeljebb ígérgetnek, mert azt mégsem illik mondani:tovarissi, nem felejtünk!
A nemzetközi pénzpiaci elemzők szerint az amerikai nemzeti bank visszafogni készül a világban pénzbőséget termelő bankóprést. Akkor, akiknek még marad néhány felesleges dollár a zsebében, ott fogja befektetni, ahol biztonságban tudhatja a pénzét. Ez aligha Magyarország lesz. Ki fog akkor hajadonfőtt, kalapot billegetve-gyűrögetve bekopogtatni Lagarde asszonyhoz?
Konyec... Egyre gyakrabban hallani, hogy a miniszterelnök Brüsszel ellen indított hadjáratának még ki nem mondott célja talán a szakítás előkészítése. "Van élet az unión kívül is", mondta már egyszer. Lehet, hogy már megint készül kimondani azt a bizonyos szót? Ha megteszi, akkor tényleg konyec!
Magyarországnak. Mindannyiunk jövőjének.

Somfai Péter somfaip@nepszava.hu /

Az álbaloldal is tudja, hogy ugyanolyan hiteltelen, mint a kormányzat

Akartátok volna hallani, amit mondani szándékoztam? Nem hiszem. 1985-ben egy másik katonai sátor alatt, Monoron, az ellenzék csúcstalálkozóján még reménykedtem. Egy hanyatló és érelmeszesedéssel küzdő országnak volt egy emelkedő és élettel teli ellenzéke. Igaz, csak negyven - öten egy tízmilliós országban. Igaz, rendőrökkel körülvéve. Igaz, a társadalom némasága közben. De volt miben hinni, volt cél: egy szabad, európai Magyarország. 1987-ben egy megint másik katonai sátorban már azt kellett kérdeznem: hol az ellenzék másik fele? Hol vannak azok, akikkel együtt terveztünk egy új Magyarországot? De még megtapsoltak, de még beválasztottak a lakiteleki alapító nyilatkozat szerkesztői közé. És a kilencvenes években, ebben a változatlan kertben tíz éven át úgy gyűltünk össze, hogy már egy szabad és emelkedő ország vitázó, örök elégedetlen, civil értelmiségijei voltunk. Mindenki magáért felelt. Nem pártok, nem politikusok, nem kormányok osztották ránk, hogy kik vagyunk. Kosáry Domokos és Fejtő Ferenc, Göncz Árpád és Méray Tibor, de Novák Ferenc és Korniss Péter, Kállai Ferenc és Halász Judit, Gombár Csaba és Hankiss Elemér és a nagyjából száz-százötven jóarcú, tisztességes cselekvésű és párbeszédben gondolkodó értelmiségi mind-mind saját teljesítménye jogán sétált, beszélgetett, tréfált, szavalt a szárszói kertben. Politikus és bankár, államtitkár és főszerkesztő nemigen kapott szót. Meg voltak tisztelve, hogy itt lehettek. Tudták, hogy ennek a kertnek se hatalommal, se pénzzel nem parancsolhatnak. Igaz, kisiklás volt már, amikor 1994-ben az egyik meggyfa alatt kis miniszterek, a másik alatt kicsiny államtitkárok születtek tisztátalan koalíciós aktusokból. De még gúnyolódtunk ezen.
Akartátok volna hallani? Nem. Mert 2002-ben már látszottak a bajok, amikor a kert egy olyan miniszterelnököt kezdett ünnepelni, aki éppen belekezdett, hogy gazdaságpolitikájával tartósan a víz alá rántsa az országot. Alig néhányan szóltunk az elkövetkező hónapokban, években is, hogy végzetes úton járunk. Bizony, itt ülnek most is azok, akik hiúságból, hatalomszeretetből, anyagi vágyaktól irányítva nem néztek költségvetési hiányra, adósságra, nem követték szakmai és emberi múltjuk parancsait, hanem egy országot zsákutcába vezettek. Mondjátok, Orbán Viktor kezdte. Igaz. De ti folytattátok. Itt ülnek azok is, akik 2004-ben októberi forradalomnak mondták Gyurcsány Ferenc miniszterelnökké válását. S akiknek ugyan világosan tudtára adta, hogy tizennyolc hónapig nemhogy reformokat, de semmit se fog tenni, csak a választásokra összpontosít, és akinek egész stábja tudta, hogy üres dossziékat lóbál a kamerák előtt, és aki mindannyiunk, az egész ország, Európa és a világ arcába hazudta, hogy 4,5% a költségvetés hiánya, miközben 10,5% volt, és nem szóltatok, nem szóltunk. Igen, bűnös vagyok én is, aki jobban féltem Orbán győzelmétől, mint Gyurcsányétól, s ezért nem, vagy keveset szóltam.
Akartátok volna hallani? Nem. Vajon nem a sátor alatt ülők vallották-e nyilvánosan, hogy „a legrosszabb Gyurcsány is jobb, mint a legjobb Orbán”? Tudom, tudom, most nézzem meg Orbánt és rendszerét! De vajon nem a hazugságok, a mellébeszélések és főként a hiteltelen országvesztő politika hozta-e nyakunkra a kétharmadot? Nem Orbán volt zseni, Gyurcsány és csapata volt ennyire tehetséges! Csodálhatjuk-e, hogy egy nép, amelynek magabiztosan állítják, hogy minden rendben van, és szebb jövője következik, csalódik, ha végrehajtanak rajta egy 1200 milliárdos brutális megszorítást? Nem volt-e mindegy a becsapott népnek, hogy a miniszterelnök hazudozott a pártért, vagy a párt a miniszterelnökért, netán együtt hazudoztak önmagukért, a hatalomért? S vajon nem azzal követte-e el a szellemi és a médiaelit a legnagyobb hibát, amikor e hazug politikát próbálta erkölcsösnek és tisztességesnek beállítani? Nem az itt ülők hitették el magukkal, hogy a balhazugság különb, mint a jobbhazugság, a ballopás becsületesebb, mint a jobblopás, a balpopulizmus jobb ügyet szolgál, mint a jobbpopulizmus, balcenzornak lenni szent feladat, a jobbcenzorság a sajtószabadság sérelme? Ha mi csapjuk be a világot és egymást az Ügyért – a baloldalért, a reformokért, a demokráciáért, a köztársaságért –, azzal dicsekedhetünk, ha ők csapják be a világot és egymást az Ügyért – a jobboldalért, a nemzetért, Magyarországért, a centrális erőtérért –, az szégyen és gyalázat. Ha mi zárjuk ki őket a demokráciából, az helyes és szükséges, ha ők zárnak ki a nemzetből, az helytelen és égre kiált. Ha mi kiáltozzuk, hogy Feri, Feri, az megható és természetes, ha ők ordítják, hogy Viktor, Viktor, az tragikomikus és természetellenes.
Akartátok volna hallani? Nem. Vajon nem ülnek-e itt azok is, akik a nagyobb párt nevében követelték maguknak a köztársasági elnökséget, mert az nekik jár? Akik dróton rángattak alkotmánybírákat, s akik azon igyekeztek, hogy a jó kormány nevében korlátozzák az alkotmányos intézményeket? Vajon nem az itt sétálgatók közül lépték-e át a jogállam határait egyetlen perc alatt, ha pártjuk és kormányuk, érdekcsoportjuk, nagycsaládjuk érdekei megkívánták? Vajon nincsenek-e közöttünk, akik elnézték a legdurvább korrupciós ügyeket, sőt részt vettek azokban? Vajon nem tréfálkoznak-e itt azok, akik kitiltották rádió- vagy televízióműsoraikból, lapjukból azokat, akik megpróbáltak ellentmondani, akik fölemelték szavukat egy tisztességes baloldal, liberalizmus vagy konzervativizmus nevében? És miféle baloldali és szabadelvű értékeket képviseltetek, amikor elfeledtétek a legfontosabbakat a szabadság és az egyenlőség értékeit?
Akartátok volna hallani? Nem. Tudtam előre, hogy nem lesz senki, aki kimenne a pódiumra, és elmondaná ezt a három- négy szót: „én juttattam ide az országot, sajnálom”, „én vagyok a felelős, ne haragudjatok”, „hibáztam, bocsánat”. Mauriac írja valahol, hogy amikor Péter három kakasszóra elárulja Mesterét és önmagát, az első áruláskor a düh és bosszúvágy van az arcán. A második árulás a rémület és a gonoszság sápadtsága. És a harmadiknál nincs, nem látszik az arca, mert elvesztette magát. Ebben a szörnyű évtizedben, a lefelé száguldó országban megszólalt nekünk háromszor a kakas. Kinek dühös, kinek rémülten gonosz, kinek nincs arca. Csoda-e, hogy ott tartunk, hogy utódaink csak az én, én, én szót ismerik, nincsenek hibáik, amelyeket szóvá tehetnénk? De kik vagyunk mi, akik szóvá tesszük őket?
Akartátok volna hallani? Nem. Felelősek vagyunk azért, ami történt. Mi is elrontottuk. Nemcsak ők nem demokraták, mi sem vagyunk azok. Nemcsak ők zárkóztak be egy provinciára, mi is bezárkóztunk. Nemcsak ők háborúznak mindenki ellen, hanem mi is. Együtt váltunk hiteltelenné. Együtt szültük ezt az elviselhetetlen, gúzsba kötő rendszert. És mi vagyunk, akik három év alatt nem tudtunk létrehozni egy tisztességes és kormányképes ellenzéket. Akik nem tudták megszólítani a társadalmat. Akik Orbán és emberei óriás hibái és bűnei közepette egymással versengünk és harcolunk. Nézzünk magunkba. Minden okosságunkkal, minden tudásunkkal rossz helyre jutottunk, rossz időben. Ha minden így megy tovább, rosszabb országot hagyunk magunk után, mint amiben felnőttünk. Amikor Assisi Ferenc visszatért a városába, és fölmehetett a szószékre, ahová addig soha, végignézett a polgárokon. Mindenkit ismert. Végignézett rajtuk, és így szólt: „Nincs mit mondanom nektek”. Azután keresztet vetett, és leszállt a szószékről. Nem vagyok Ferenc. Assisi polgárait nem lehet kicserélni. Mi vagyunk.
Farkasházy őszinte és tisztességes civil tette, hogy ismét van egy Kert, ahol helye van a párbeszédnek. Ha van előnyünk és fölényünk, akkor a kert és a sátor az, ahol már és még nincs vezér. Ahol az író író, a történész történész, az újságíró újságíró és az ember ember lehet. Az egyetlen állat, amelyik párbeszédet folytat, érvel, vitázik. A kert és a párbeszéd a reményünk. Dialógus az elhagyott, sokszor becsapott társadalommal. Dialógus egymással. Ha a Kádár-kor összes rossz tapasztalatából, gerinchajlító gyakorlatából végül jó születhetett, talán az elmúlt évtized elaljasító, embert taposó, gyilkos világából is megszülethet az új. Nincs más esélyünk.

Lengyel László 

Ha az állam ráteszi a kezét a bankrendszerre is, akkor már valóban csak egy forradalommal lehet kitakarítani Orbánékat

Rendkívül érdekfeszítő hetet zárunk a gazdaságban: elkezdődött a magukat függetlennek hitt oligarchák csuklóztatása.

A hét elején a köztársasági elnök elegánsan jóváhagyta a takarékszövetkezetek államosítását lehetővé tevő törvényt. Áder – a minta-elnök – eljárása pontosan olyan volt, mint amikor az étteremben a vendég azért küldi vissza a konyhába az ételét, mert az hideg – miközben az igazi ok, hogy a hús már büdös, romlott volt.

A pofon érzékenyen érintette Orbán egyik nagy támogatóját, Demján Sándort. Azt a Demjánt – aki nem mellesleg a Gránit Bank egyik fő tulajdonosa –, aki már korábban szemet vethetett a takarékszövetkezetekre. Bankjának ugyanis nincs fiókhálózata, amit létrehozni bizony költséges és hosszadalmas dolog lenne. Demján tehát valahogy benavigálta magát a takarékszövetkezetek érdekvédelmi szervezetének elnöki székébe (ugyan mi egyéb köze lehetett Demjánnak, az építési vállalkozónak ehhez a fontos poszthoz?). Mondhatjuk úgy is: ez a hátsó bejárat tipikus esete. Most azt kellett érzékelnie, hogy valaki – napok alatt! – kiénekli a sajtot a szájából…

Demján a második taslit akkor kapta, amikor az állam belengette: nagy összeggel be akar szállni a Gránit Bank tulajdonosai közé. Ez alapvetően nem jönne rosszul a Banknak, hiszen a tőkeinjekció javítja a működés pozícióit – erre pedig a Gránit igencsak rászorul – éppen csak Demjánnak nincs szüksége egy másik nagy tulajdonosra. Az állam pedig akkora összeggel szándékozik belépni, ami Demján tulajdonosi prioritását éppen megszünteti. Ráadásul láthatóan úgy, hogy erről meg sem kérdezték Demjánt. Szóval nemcsak a takarékszövetkezeti álom illant el, de úgy tűnik, még a Trigránit Bankban is kisebbségbe kerülne.

Oda a hatalom: manapság nem lehet megélni a pláza-stop miatt egyébként sem épülő plázákból.

Másik nemzeti nagyságunk: Csányi Sándor, az OTP atyaúristene. Ő is két nagy pofont kapott – de ő nem levelezni kezdett Orbánnal, hanem azonnal kimentette a pénzét a bankból. Nagyrészt. Mert tudja, hogy a tett halála az okoskodás…

Csányi lépésének egyik oka a konkrétan beígért füles: az állam valahogy ráveszi majd a bankokat, hogy azok jóváírják a devizahiteleseket ért károkat – ez az OTP-nek száz milliárdos nagyságrendű veszteséget okozhat. A másik hír összefügg a takarékszövetkezetekkel: az állam láthatóan létre szeretne hozni egy nagy állami bankot, amelynek a fiókhálózatát az önállóságukban felszámolt takarékszövetkezetek adnák – és amely hálózat nagyjából két és félszerese lenne az OTP fiókhálózatának. Más szavakkal: Csányinak tétlenül kell néznie a konkurencia térnyerését. Ez pedig a birtokolt részvények értékét veszélyezteti.

Mindkét nemzeti oligarchának nevezett úrnak világosan látnia kell, hogy semmit sem ér a szotyolázás a Videoton VIP páholyában – ha a Vezér (vagy a mögötte állók köre) valamit akar, az úgy lesz. Ők fogják megmondani, merre hány óra.

A két úron kívül más is „vette a lapot” és a persze kasszát. A világ pornóiparának magyar reprezentánsa, Gattyán György a napokban kifizetett magának közel 14 milliárd forint osztalékot – és vélhetően nem ezer forintosokban tartja otthon a cihában, hanem azt átváltotta egy biztosabb devizára és az országon kívül helyezte el. Mint ahogy ez igencsak elképzelhető Csányi 7 milliárdjáról – hacsak nem valamelyik takarékszövetkezetben helyezte el lekötött betétként vagy vásárolt érte magyar állampapírokat.

A kérdés az: ki állhat a dolgok mögött?

Orbánról – személy szerint – a történtek kieszelése és végrehajtása nemigen képzelhető el, erre ő intellektuálisan alkalmatlan. Kövér is csak gyűlölködni tud – gondolkodni annál kevésbé –, gazdasági szakembernek és jogásznak mindketten egyaránt jelentéktelenek. Áder sem egy ász, legfeljebb Pali bácsi újra faragott cerkája – némileg több ésszel, de nagyjából ugyanakkora erkölcsi tartással.

A szálakat alighanem a negyedik szobatárs rángatja, akinek már útjában vannak a társ-oligarchák. Akinél a kassza kulcsa van, és aki ugyanolyan rejtélyes alak, mint az MSZP pénztárosa, Puch szaktárs volt. Simicskára gondolok. Ha sikerülne a Fidesznek rátennie a kezét a bankrendszerre is, akkor valóban csak egy forradalom zavarhatná el őket az ország éléről. Ebben az esetben is szaladni kellene a pénzünk után, mert a barátaihoz hasonlóan, Simicska sem tartja a pénzét az OTP-ben vagy a Gránit Bankban.