Vöröscsillag-per - Felmentette a Kúria Fratanolo Jánost

Vöröscsillag-per - Felmentette a Kúria Fratanolo Jánost

Felülvizsgálati eljárásában a Kúria bűncselekmény hiányában felmentette kedden az önkényuralmi jelkép használatának vétsége alól Fratanolo Jánost, a Magyarországi Munkáspárt 2006 korábbi elnökét.
A vád és védelem egyaránt az ügyben született strasbourgi döntésre hivatkozva kérte a felmentő ítéletet, utalva arra, hogy Fratanolo János elmarasztalása nemzetközi szerződésbe ütközik.
A Kúria felidézte a strasbourgi bíróság álláspontját, miszerint a szimbólum korlátozása indokolatlanul olyan széles körű, amely már a véleménynyilvánítás szabadságát korlátozza. A legfőbb ügyésznek erre tekintettel kellett a felülvizsgálati eljárást kezdeményeznie.
Felhívta a figyelmet: nem jelenthető ki az, hogy a vörös csillag viselése soha semmilyen büntethetőséget ne vonna maga után, a Kúria álláspontja szerint minden esetben azt kell vizsgálni, hogy e mögött milyen szándék húzódik. A vizsgált ügyben a strasbourgi bíróság kimondta, hogy egy politikai rendezvényen történt véleménynyilvánításról van szó, és ezzel a Kúria is egyetértett.
A Kúria döntését - amely ellen további fellebbezésnek már nincs helye - a hallgatóság soraiból többen tapssal fogadták.
A történet előzménye, hogy Fratanolo János - aki nem jelent meg a Kúria előtt - egy 2004. május 1-jei pécsi szakszervezeti rendezvényen a zakója hajtókájára kitűzött ötágú vörös csillaggal vonult fel, majd nyilatkozott a helyi televíziónak, így a jelképet a nézők is láthatták.
Fratanolo Jánost, a Magyarországi Munkáspárt 2006 akkori elnökét, tárgyalás mellőzésével, 2007 szeptemberében a Pécsi Városi Bíróság egy év próbára bocsátotta, de ő a végzést nem fogadta el, tárgyalás megtartását kérte. Ugyanaz a bíróság 2008 márciusában megrovásban részesítette. A másodfokon eljáró Baranya Megyei Bíróság 2008 szeptemberében azzal az indokkal mentette fel, hogy kizárólag azon a napon, a munkásmozgalom nemzetközi ünnepén, Magyarország európai uniós csatlakozása alkalmából, továbbá "szolidaritásból" viselte a szimbólumot, mivel akkor pártjának egyik vezetője, Vajnai Attila ellen ugyanilyen cselekmény miatt folyt bírósági eljárás.
A Pécsi Ítélőtábla 2010. március 5-én kihirdetett jogerős ítéletében megváltoztatta a megyei bíróság felmentő határozatát, bűnösnek mondta ki, és megrovásban részesítette.
A politikus az eljárások során azzal védekezett, hogy Európában sehol nem bűn a vörös csillag viselése, azt ő maga nem tekinti önkényuralmi jelképnek.
Fratanolo János a strasbourgi emberi jogi bírósághoz fordult, az pedig jogsértőnek minősítette elítélését. A testület álláspontja szerint Magyarország megsértette a Magyarországi Munkáspárt 2006 korábbi elnökének szabad véleménynyilvánításhoz való jogát. A strasbourgi bíróság az idén márciusban véglegessé vált ítéletében a pervesztes magyar államot 4000 euró kártérítés és 2400 euró perköltség megfizetésére kötelezte, késedelem esetén a teljesítés időpontjáig kamatot kell fizetni.
Az Országgyűlés június végén fogadta el azt a határozatot, amely szerint a pártok költségvetési támogatásából kell teljesíteni az államot terhelő fizetési kötelezettséget. A határozatban a parlament kinyilvánította, hogy nem ért egyet az ítélettel, és kitart az önkényuralmi jelképek használatának szankcionálása mellett. Navracsics Tibor előterjesztése alapján azonban nemcsak a Fratanolo Jánosnak megítélt kártérítés összegét vonják le a pártok költségvetési támogatásából, hanem a jövőben mindig a pártoknak kell állniuk a kártérítést, ha Magyarországot az európai emberi jogi bíróság elmarasztalja az önkényuralmi jelképek használatának tiltásáért.
Franatolo János jogi képviseletét ellátó Magyar György és Társai Ügyvédi Iroda még aznap közleményt adott ki, amelyben azt írták: a teljesítési határidő június 8-án lejárt, ezért az Európa Tanács Főtitkárságának a bírósági ítéletek végrehajtását ellenőrző osztályához fordultak. A főtitkárság arról értesítette az irodát, hogy az ítélet végrehajtásával összefüggésben felvette a kapcsolatot Magyarországnak az Európa Tanács melletti állandó képviseletével, valamint a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériummal. Magyar György az MTI-nek kedden azt mondta: ügyfelének bankszámlaszámát már elkérte a kormányhivatal, de arra még nem érkezett meg a megítélt összeg.
Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter július elején az ATV-ben a "pártok világához köthető ügynek" nevezte az esetet. Arra a kérdésre, hogy a jövőben előfordulhat-e, hogy más címszóval is a pártok támogatásából fognak "lecsípni", azt felelte: "én nem szeretném".
Magyar György a tárgyalás után kijelentette: a kormánynak ki kell fizetnie a megítélt kártérítést. Utalva az országgyűlési határozatra, hozzátette: "nem volt jogos ez a jogi csavar", mert a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium költségvetési fejezetében van erre a célra elkülönített összeg. Szerinte a parlamentnek módosítania kellene a büntető törvénykönyv vonatkozó részét, mert az önkényuralmi jelképek között nem tesz különbséget, azokat egyformán kezeli.
A Magyarországi Munkáspárt 2006, a Zöld Baloldal képviselője, valamint az Európai Baloldali Párt nevében Vajnai Attila üdvözölte a döntést. Bejelentette: ezentúl szabadon használják a vörös csillagot. Közölte azt is: az Európai Baloldali Párt levélben fordult a külügyminiszterhez, hogy szüntesse meg Magyarország ezt a helyzetet. Hangsúlyozta: további ügyek is folyamatban vannak. Mivel a külügyi tárca vezetője nem válaszolt, az unió soros elnökéhez, Ciprushoz fordulnak, hogy tűzzék napirendre ezt az ügyet.
A tárgyalást követő rögtönzött sajtótájékoztatón a Kúria épületében, a tárgyalóterem előtt felsorakozva Vajnai Attila és szimpatizánsok Che Guevara és József Attila fényképével ellátott, vörös csillagot ábrázoló lapokat emeltek fel.

Legyen egyetlen egységes szakszervezeti konföderáció a versenyszférában?

Alig lépett hatályba az új munka törvénykönyve, de a szakszervezetek máris úgy érzik: a dolgozók rosszabbul fognak járni. Székely Tamás, a VDSZ elnöke úgy látja, hogy emiatt is a szakszervezeti mozgalom megújítására van szükség.

NOL| 2012. július 5. 

Az új munka törvénykönyve (Mt.) csak vasárnap lépett hatályba, de máris érzékelni lehet, hogy az a munkavállalók számára kedvezőtlen szabályokat tartalmaz – jelentette ki egy csütörtöki sajtóbeszélgetésen Székely Tamás, a vegyipari szakszervezeti szövetség (VDSZ) elnöke. Az ágazatban ugyanis sok helyütt élni kívánnak azzal a lehetőséggel, hogy a hat hónapos munkaidőkeretet alkalmazzák.
Közérthetőbben: ahol a műszakbeosztást nem szabályozza kollektív szerződés, ott a munkáltató a dolgozókat úgy foglalkoztathatja, hogy a heti negyvenórás munkaidőnek csak hat hónap átlagában kell érvényesülnie. Ez Székely szerint azt jelenti, hogy azok a cégek, amelyek termékei iránt szezonálisan változó érdeklődés mutatkozik, hónapokig túlmunkára kötelezhetik az alkalmazottaikat, és ezért nem kell semmilyen többletjuttatást biztosítaniuk, ha a következő időszakban kevesebb lesz a napi munkaidő.
A gumigyárak a nyáron gőzerővel dolgoznak azon, hogy őszre minél több téli gumit gyártsanak, utána viszont csökken a termelés – említett egy példát a VDSZ elnöke. Tehát júliusban és augusztusban a dolgozókat túlórára kötelezhetik, amit később rövidebb műszakokkal ellentételezhetnek. A munkavállaló így elveszíti a túlórapótlékot, ráadásul ősszel – miután a ledolgozott órák száma alacsonyabb – a fizetése is kevesebb lesz.

 

Thürmer: 1989-ben már nem volt senki, aki kész lett volna meghalni a szocializmusért

Kádár János halálának 23. évfordulójára emlékezett a Munkáspárt szombaton. A Fiumei úti Nemzeti Sírkertben Botta Melinda és Nagy Attila, a párt Központi Bizottságának tagjai szóltak a egybegyűltekhez, majd Thürmer Gyula,  a Munkáspárt elnöke tartott ünnepi beszédet.

Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnökének beszéde

(Budapest, 2012. július 7.)

Kedves Elvtársak!
1989. július 3-án, hétfőn 18 óra 32 perckor az MTI aggasztó hírt közölt a világgal: „Hétfőn délelőtt kórházba szállították Kádár Jánost. Az idős politikust tüdőgyulladással, valamint heveny légzési és keringési elégtelenséggel kezelik. A beteg állapota súlyos.”
Mi, akik megéltük, tudjuk: ezekben a napokban egy ország aggódott érte. Mi lesz vele? Mi lesz velünk? Mi lesz az országgal?
Egy nappal később az MTI jelentette:  „Az elmúlt 24 órában Kádár János állapota válságosra fordult.”
Július 6-án, csütörtökön reggel az MTI kiadta az utolsó hírt: „A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága mély fájdalommal tudatja a párt tagságával és az  egész magyar néppel, hogy 1989. július 6-án, csütörtökön 9 óra 16  perckor hosszan tartó, súlyos betegség után elhunyt Kádár János elvtárs.”
Sírtunk azokban a napokban. Volt, aki az utcán sírt, és az volt a legmegdöbbentőbb, hogy senki sem szólta meg érte.  Mások lelkükben sírtak, titkolva fájdalmukat a külvilág előtt. Akár így, akár úgy, de egy pillanatra sokmilliónyian úgy éreztük, hogy minden elveszett. Éreztük a veszélyt, mi, a dolgozó emberek, a munkások, a parasztok.
De mit tettünk? Tüntetett a munkás a gyár előtt, hogy ne privatizálják az üzemet?  A tsz-parasztok a parlament elé vonultak, hogy megakadályozzák a szövetkezetek szétverését? Fegyver fogtunk, hogy megvédjük a munkás-paraszthatalmat?
Nem fogtunk fegyvert sem, bár akkor már tudtuk, ki az ellenség. Nem sztrájkoltunk, nem tüntettünk. Másnap kimentünk az utcára, tízezrével. Kádárhoz mentünk, hogy búcsúzzunk tőle.
A gyásszal lázadtunk. Bíztunk abban, hogy Kádár halála felrázza a népet kényelmes létéből. Reméltük, hogy a dolgozók ebben az utolsó pillanatban megértik, hogy a szocializmus vívmányai csak azért lehetségesek, mert munkáshatalom, szocializmus van.
Bíztunk abban, hogy Kádár utódai közül valaki csak cselekedni fog. Valaki csak felemeli a vörös lobogót, mint ahogyan ’56-ban Kádár tette. Tudtuk, kik állnak az ország, a párt élén. Tudtuk, hogy egy sincs közöttük, aki Kádárhoz méltó. Nem voltak már lánglelkű forradalmárok. Nem volt senki, ki kész lett volna meghalni a szocializmusért. Meghasonlott hivatalnokok, kapzsi értelmiségiek, percemberkék, párt-és KISZ-es apparatcsikok vezették az országot.
Lehet ma bármit mondani, magyarázkodni, de egy biztos: árulók voltak. Elárulták a vörös zászlót, elárulták a munkásokat, elárulták a dolgozókat, és végső soron elárulták Magyarországot.
Ez a mi bajunk, hogy utólag vagyunk okosak. Az a bajunk, hogy mástól várjuk a megoldást, mikor nekünk kellene cselekedni. Ma milliók mondják, hogy jobb volt a Kádár-rendszer. Ha ilyen jó volt, miért nem védted meg? Vagy, ha már nem védted meg, miért nem vagy ma itt, velünk?
Sokan dőlnek be a tőkés médiának. Már azt is elhiszik is, ami nem is volt. Mit mondanak sokan? Jó volt a Kádár-rendszer, de a párttitkárok megszedték magukat. Tiltották a rockzenét, meg nem lehetett külföldre utazni. Jó volt, jó volt, de azért még se egészen.
Na, álljon meg a menet! Ki szedte meg magát a Kádár-rendszerben? Kádár talán milliárdos volt?  Mi maradt utána? Villa? Uszoda? Drága holmik?
Nézz körül a mai világban! Hány milliárdos lett itt húsz év alatt! Budapesten épülnek olyan lakások, ahol egy négyzetméter 600-700 ezer forint.  Tudod, huszonhárom éve itt rohadunk ebben az országban. Húzzuk az igát napi 16 órában. Nyáron nem megyünk a tengerre, a gyerek sem kap Nike-cipőt! És még se vagyunk gazdagok! Nekem senki se magyarázza, hogy becsületes munkával milliárdokat lehet keresni! Mindegyiktől elvenném a házát, és beállítanám a sorba, a munkaügyi hivatal elé. Próbálj meg megélni, mint mi, ha meg nem, akkor pusztulj innen!
Tiltották a rockzenét? Lehet, de tiltották a kábítószert is. Védték az ifjúságot. Ki védi meg ma a te gyerekedet? Csepelen minap találkoztam két iskolás fiúval. Egy heti tábor 40 ezer tábor, ennyit bírnak a szüleik. A többit az utcán töltik. Na, ez a kapitalizmus.
Nem lehetett utazni a szocializmusban? De lehetett, legfeljebb nem gyakran. Ma utazhatsz, de te hányszor voltál külföldön? Utazhat az, akinek pénze van.
Nem volt jó neked a Kádár-rendszer? Neked, a munkásnak? Egyet mondjál! Én azt mondom, barátaim: a magyar nép jól élt a Kádár-rendszerben. Az, aki azt mondja, hogy a Kádár-rendszerben rosszul éltünk, nyomorogtunk, az hazudik.
Nem volt minden fenékig tejföl, ez igaz! Akkoriban tudtunk az ország bajairól. Mindenki tudott. Hogyne tudtunk volna? Nem azért tudtuk, mert erről beszélt az ellenzék, Csoóritól Kis Jánosig. Tudtuk, mert mi itt éltünk. Mi nem mentünk ki Amerikába ’56-ban. Mi nem disszidáltunk nyugatra később sem. Mi itt dolgoztunk, itt éltünk, itt örültünk annak, ami va
Dolgoztunk, mert volt munkánk. Fizetést kaptunk. Kevesebbet persze, mint nyugaton adtak volna, de tisztességgel megéltünk belőle. Hetente egyszer étteremben ettünk, tellett rá. Nyáron elmentünk nyaralni, mert a szakszervezettől kaptunk beutalót. Gyerekeink születtek, iskolába mentek. A tanévkezdés nem volt olcsó, de kibírtuk. Mindenre nem tellett, vagy legalább is nem rögtön.  A családban is választanunk kellett: számítógépet vegyünk vagy videomagnót. Vagy az egyik, vagy a másik. A számítógépet vettünk, de később lett videó is.
A lakásra várni kellett. De bíztunk abban, hogy előbb vagy utóbb, de lesz saját lakás. Ha egy ország képes 15 év alatt 1 millió lakást felépíteni, akkor csak jut nekünk is. S, jutott, igaz, kicsi panel Békásmegyeren, de a miénk volt. S nem csak jutott. Óbuda, Kőbánya, Kispest, Újpest, Csepel a szemünk láttára épült fel.
Mit gondolsz, miért utálják a kapitalisták ennyire Kádárt? Miért szidja a Fidesz útszéli hangnemben a kádári korszakot? Azért, barátaim, mert Kádárnak sikerült az, ami a magyar tőkés rendszernek nem sikerült. Antalltól kezdve Horn Gyulán át Orbán Viktorig senkinek.
A magyar tőkések 23 éve vannak hatalmon. Kádár 1956-ban került hatalomra. 23 év elteltével, 1979-ben Magyarországnak volt fejlett ipara. Mezőgazdaságát az egész világ irigyelte. Ma Magyarországnak se saját ipara, se saját mezőgazdasága.
A hetvenes évek végére az Ikarus a világ negyedik legnagyobb buszgyára lett, a Mercedes, a LIAZ és a Toyota után. Ma nem lényegében nem gyártanak magyar buszokat.  Budapest vezetése azzal van éppen elfoglalva, hogy bugyikékre festeti át az összes buszt.

A hetvenes évek végén 1,9 millió szarvasmarha volt Magyarországon. 2011-ben már csak 698 ezer. Akkoriban 8,5 millió sertés volt az ólakban, ma már legfeljebb 3 millió. Akkoriban közel 80 kg húst ettünk meg fejenként, ma kevesebbet, mint 60-at. Tejet ma kevesebbet iszunk, mint 30 éve.
A Kádár-rendszer mindenkinek munkát adott. Ma másfélmillió ember fölösleges ebben az országban. Melyik a jobb?
A Kádár-rendszerben napi 8 munkából tisztességesen megéltél. Ma tizenhatot gürizel, és még sem élsz meg. Melyik a jobb?
Kádár hatalomra jutásakor a GDP 1,5 százalékát költötték tudományos kutatásra. 23 évvel később 3,75 százalékát, ma az egy százalékot sem éri el.
A tőkések Kádáron töltik ki a dühüket, de tudják: a Kádár-rendszer sikere a magyar társadalom sikere volt. Annak a társadalomnak sikere, ahol a parlamentben munkások és parasztok ültek, ahol a gyár, a bank a közösségé, a társadalomé volt, ahol tervszerűen fejlesztették a gazdaságot.
De a tőkések tudnak még valamit. És ezért nem csak dühösek, de félnek, rettegnek. Tudják: A Kádár-rendszerben egyszer sikerült jobb életet teremteni a dolgozónak, a munkásnak, a parasztnak. Ha egyszer sikerült, sikerülni fog újra!
Barátaim!
A történelem nemes feladatot adott nekünk. Védjük meg a pártot, vigyük tovább Kádár János ügyét!
Mi, munkáspártiak 1989. december 18-án, hétfőn, pár órával első kongresszusunk után eljöttünk ide, hogy jelentsük Kádár elvtársnak: a munkások, a dolgozók pártját újjászerveztük. A Munkáspárt él és dolgozik.
23 év telt el. Ma új feladataink vannak. A világ forrong.  A tőkés rendszer új válságba sodródott. Ez a válság a kapitalizmus lényegéből fakadt, és láthatóan a tőkés országok nem tudják megoldani. A tőkés erők mindenütt csökkentik a szociális és más közkiadásokat. Korlátozzák a dolgozók jogait.
Egy megoldás van: a kapitalizmus leváltása, olyan társadalom megteremtése, ahol nem a pénz a fontos, hanem az ember.
Magyarországon a Fidesz azt ígérte, hogy munkahelyeket teremt, megvédi a magyar gazdaságot, igazságosan osztja el a válság terheit. Nem ez történik.
A munkanélküliséget nem tudta érdemben csökkenteni. A Mercedes és a többi nyugati beruházás túl sokba kerül a magyar államnak és közel sem teremt annyi új munkahelyet, mint, amennyire szükség van. A közmunka pedig nem munka, nem valóságos munkahely.
A kormány lefeküdt a külföldi és a hazai nagytőke nyomásának. A bankokra kivetett adókat visszavonják, újra mindent a dolgozókkal fizettetnek meg.
A főváros hídpénzt akar fizettetni az autósokkal. Ha nem vetted volna észre, elveszik a pénzedet! Előbb az árakat emelik, aztán adókat találnak ki. Elvehetnék a gazdagoktól is, de mivel ők a gazdagok, nem lesznek olyan hülyék, hogy maguktól vegyék el. Hidd el, még nincs vége! A gazdagok mindig kitalálnak valamit, Te meg fizetsz. Döntsd el, meddig tűröd még?
A Fidesz nem tud eredményt elérni. Ha nincs kenyér, jöjjön a cirkusz!  Ezért rúgnak bele lépten, nyomon a múltba. Ezért fosztják meg a szocialista rendszer vezetőit kedvezményes nyugdíjuktól. Ezért akarják most megváltoztatni az utcaneveket. Nem maradhat semmi, ami a Kádár-rendszerre emlékeztet.
Barátaim!
Emlékezzünk a 23 évvel ezelőtti tapasztalatra! Ne utólag legyünk okosak, hanem most!  Ne várjuk mástól a megoldást, nekünk kellene cselekednünk.
A tőke hatalmát kell korlátozni. Mi, dolgozók erre képesek vagyunk. Képesek, de csak akkor, ha küzdünk, ha harcolunk érte.
A tőkét csak a néptömegek, a dolgozók ereje korlátozhatja. Ha erősek leszünk, szervezettek, a tőkések kénytelenek lesznek engedményeket tenni.
Ha vállalod a harcot, van esélyed a túlélésre. Ha nem vállalod, ha meghunyászkodsz, biztos vesztes vagy. És addig fog a tőke rugdosni, amíg beledöglesz.
Gyere a Munkáspártba, váltsuk le együtt a rendszert!
Küzdjünk a tőke ellen ott, ahol nem vár bennünket!
Menjünk az utcára! Álljunk ki a dolgozók jogai mellett! Küzdjünk minden igazságtalanság ellen!
Segítsük az embereket napi ügyeikben, hogy bízzanak a forradalom nagy ügyeiben!
Mi, a Munkáspárt új közösségi társadalmat akarunk. Tanultunk a szocializmus történetéből. Biztosak vagyunk abban, hogy az új közösségi társadalom még többet és még jobbat fog adni.  Kövessük Kádár János örökségét, és induljunk el az új közösségi társadalom felé!
Barátaim!
Nem rettenhetünk meg és nem rettenünk meg a tőkések támadásaitól. Mit mondott Engels? "Ezek az Urak azt hiszik, hogy megváltoztathatnak egy dolgot azzal, hogy a nevet megváltoztatják.” Nem, barátaim, Kádárt nem lehet eltörölni. Kádár él, Kádár élni fog!
Éljen a Munkáspárt! Éljen a közösségi társadalom! Munkáspárt! Munkáspárt! Munkáspárt!

Botta Melinda beszéde

Kedves Elvtársak! Kedves Barátaink!

77 éves korában távozott tőlünk egy hosszú történelmi korszak meghatározó, névadó alakja, Kádár János. Most lenne 100 éves. 23 éve töretlenül éltetjük emlékét, halálának évfordulóján. Sok évig gyűlt össze szép nagy tömeg ezen a megemlékezésen. Egy kissé már megfogyatkoztunk azóta. Egy kicsit rosszkor ment el az öreg, mert mindig a rekkenő hőségben, a tűző napon állunk fegyelmezetten, hogy emléke előtt fejet hajtsunk. Emlékszem, ’89-ben is a rettentő melegben álltunk órák hosszat, hogy ravatala előtt tiszteletünket tehessük. Az a tömeg messze nem a mi pártunk későbbi támogatóinak sora volt, akkora tömeg be is vitt volna minket a parlamentbe. A mi cselekvő, szavazó támogatottságunk az ide kijáró tömeggel mérhető. Akik dacolva a hőséggel, öregen, betegen, vagy fiatalon, lelkesen ide kijárnak, azok a Munkáspárt igazi támogatói. De hiába várják, hogy egyszer ez a tömeg is elfogyjon. Hiába átkozzák ki Kádár Jánost nap mint nap, az ő emléke valahogy kitörölhetetlen. Becsvágyó karrieristák firtatták, kiket tart a magyar nép a legnagyobb politikusainak, s hiába rendszerváltás, hiába átkos korszak, Mátyás király meg Szent István után Kádár János volt a harmadik. Ma sem merik másképpen ábrázolni személyét, mint legalábbis ellentmondásos figurát, akinek nevéhez hozzátapad ugyan Nagy Imre és Rajk László tragédiája, mégis a legvidámabb barakkot teremtette meg Kelet-Európában, a létbiztonságot, az apró lépésenként gyarapodás biztos útját mindenki számára, és eközben mérhetetlenül szerényen élt. Legendák élnek róla!
Egyetlen dolgot lehet emléke ellen megkísérelni még: betiltani a nevét. A vörös csillag ügye szép pályát futott be az égen, anakronisztikussá, nevetségessé vált a tiltása, a kapitalizmus megerősítésén fáradozó Európa sem tud jobbat mondani Strasbourgban, mint hogy a jelkép viselése alapvető emberi jog, a magyar törvények méltatlanul ítélik el azokat, akik élnek ezzel a jogukkal. Igaz, hogy a magyar kormány nem törődik Strasbourggal – Strasbourg meg tizenkilenc éve csak most kezd törődni a magyar kormánnyal, már bocsánat –, de az emberek kinevetik ezt az ügyet, illetve a magyar kormányt ebben az ügyben. Nosza, ugrik a zsarnok: nemcsak a jelképeket, hanem az ezeket hordozó neveket is betiltjuk. A Munkáspárt annak idején másik jelvényt választott magának, néhány egyesület nemsokára új nevet kell hogy felvegyen. Nemcsak Vörös Csillag nevű üzem nem működhet, Kádár János nevű egyesület se legyen. Minden tilos, ami az önkényuralom – persze nem a mai önkényuralom, meg nem is a középkori, csak a szocializmusé – bármilyen jellemzőjére emlékeztet. Hát nem tudom, megállnak-e vörös csillagnál és Kádár Jánosnál, én összegyűjtöttem azokat a szavakat, amelyek a szocializmusban többet jelentettek, mint ma, tehát ha igazán belegondolunk a szavak jelentésébe, az átkos önkényuralom jut eszünkbe.
Most csak úgy felsorolom. Kommunista, szocialista, munkás, paraszt, értelmiségi, elvtárs. Világ proletárjai, egyesüljetek! Munka, a végzett munka arányában történő elosztás, társadalmi munka, szocialista brigád, kommunista szombat. Állami gazdaság, termelőszövetkezet, bánya, nagyüzem. Hivatás, munkahelyi szakszervezet, munkahelyi pártszervezet, üzemi négyszög, mozgalmi nap, üzemorvos, munkásszálló, szakszervezeti üdülés. Internacionalizmus, békés egymás mellett élés, kiegyensúlyozott külpolitika, jószomszédi viszony, népek szolidaritása, testvéri népek. Munkához való jog, tanuláshoz való jog, egészségügyi ellátáshoz való jog, lakhatáshoz való jog. Ifjúság, úttörőtábor, építőtábor, KISZ-tábor, honvédelmi nap, akadályverseny, forradalmi ifjúsági napok, zászlófelvonás, mozgalmi induló, közösség. Tervgazdálkodás, ötéves terv, társadalmi vita. Ikarus, Patyolat, Gelka, Közért, Vörös Október Férfi Ruhagyár, Május 1. Ruhagyár, Csepel Vas- és Fémművek, Rába, Mogürt, Óbudai hajógyár, Taurus, szolnoki cukorgyár, szerencsi csokoládégyár. Mézga család, Futrinka utca, Doktor Bubó, táncdalfesztivál, felvonulók kérték, ki mit tud, kapcsoltam. – Ezek a szavak a szocializmusban fontosak voltak, ma aki kimondja, az önkényuralomra emlékeztet!
Na meg a krumplileves. Azt is be kéne tiltani! Meg a sakkot, meg Hofi Gézát. Mert emlékeztetnek Kádár Jánosra! Én nem féltem a hatalmat attól, hogy a józan ész korlátait ne volna bátorsága átlépni. Hisz megtette már máskor is. Én valami mástól féltem őket: attól, hogy előbb egy ország, majd lassan egész Európa őrajtuk fog röhögni. Na és főleg a kudarctól. Kádár János emlékét annyi minden őrzi, amennyit még ők sem tudnak elpusztítani. De ami a fő: ha minden külsőséget elvennének tőlünk, bennünk akkor is tovább él.
Na majd ha kihalunk… Á-Á! Abban se reménykedjetek. Először is, addigra ti is kihaltok. Tudjátok, mi marad meg? Annak az emléke marad meg, aki valamit tett. Mátyás király nemzedéke sem él már, mégsem felejti el őt a magyar nép, mert kiállt a szegények mellett, annak adott igazat, akinek igaza volt. Az ember egyik legszebb álmát valósította meg: az igazságosságot. Szent István hazát teremtett Magyarországnak a Kárpát-medencében. Vajon ezek az államférfiúk csak igazságot szolgáltattak és építettek? Szelíd emberek voltak, akik a légynek sem tudtak volna ártani? Ugyan, dehogy.
Minden, amit kivívtak és maradandó érték lett, az ő folyamatos, elszánt, könyörtelen harcuk eredménye. Ami azt illeti, Kádár János sem akárki volt, mielőtt az ország irányítójává vált. 1929-től 54-ig, 17 éves korától 42 éves koráig úgy vett részt a mozgalomban, hogy közben letartóztatták, fegyházra ítélték, éhségsztrájkot folytatott, börtönbe került, illegalitásban dolgozott, újra börtönbe került, Németországba szállítás közben megszökött, letartóztatták, életfogytiglani fegyházra ítélték. Ezek nem egyazon folyamatban történtek: közben mindig magas párt- vagy állami tisztségeket viselt, méghozzá nem tétlenül.
Egy biztos: 56 után olyan ember állt az ország élén, aki nem félt. Nem érdekelte semmi, csak az ügy, amiért kezdettől fogva dolgozott. Ismerte az embereket, pontosan látta az összefüggéseket, tudta, mit akar. Következetes volt, eltántoríthatatlan, kikezdhetetlen. Nem kellett vigyáznia, nehogy ma mást hazudjon, mint tegnap. Őszinte volt és kemény. Nem azért biztosított egyre többet az embereknek, hogy a következő választásokon is megválasszák. Azért adott egyre többet, mert valóban azt akarta. Ez volt a hivatása. Ezért kitörölhetetlen az emléke! Az a hatalmas tömeg, amelyik még ma is tisztelettel gondol rá, nem mind ismeri a Munkáspártot, nem mind bízik a Munkáspárt jövőjében, s még kevesebben egy új szocializmus megteremtésében. De azt ők is tudják, vagy előbb-utóbb be kell, hogy vallják önmaguknak: Magyarországon semelyik más politikai erő nem ápolja Kádár János emlékét, csak a kommunisták. Kádár János a népét szolgálta, mert kommunista volt.
Gyurcsányok, Orbánok, soha nem fogtok felérni a bokájáig sem!

Nagy Attila beszéde

Kedves Elvtársak!  Tisztelt Emlékezők!

Egy hónappal ezelőtt Kádár János születésének 100. évfordulójára emlékeztünk ugyanezen a helyen. Ma halálára emlékezünk. Mert emlékezni történelmi felelősségünk, mert emlékezni kényszerít a jelen nyomora, kiszolgáltatottsága és a múltunk mai napig ható optimizmusa, megtermékenyítő hite az emberben és a jövőben.
„ A dolgozók voltak azok, akik munkájukkal mindenkor előteremtették a kenyeret, és vérükkel védték mindig a hazát. Dózsa, Esze Tamás, Táncsics, majd a munkásosztály nagy fiainak vezetésével a szabadság zászlóvivői, a haza igazi harcosai voltak. Az ő hazafiságuk tiszta hazafiság, igaz hazafiság, és mi ennek a hazafiságnak a folytatását akarjuk.”
Kádár János mondotta ezeket a szavakat, és sorolta a magyar történelem kiemelkedő alakjait példaként, akik a népért küzdöttek, szenvedtek, adták életüket. Dózsa, Táncsics, Petőfi, a lángoszlop  mesterséges ködbe van burkolva, mert kell a hely Horthynak, Nyírőnek, az úri Magyarország madárijesztőinek.
Kell, hogy lekössék a magyar emberek gondolatait a történelem álságos, alamuszi figuráival. Kell, hogy olyasmivel foglalkozzanak, ami nem lényeges, ami leplezi a tehetetlenséget, a felelős gazdasági döntések meghozatalának hiányát, az érdemi munkát, ami népünk felemelkedését szolgálná. Szó sincs felemelkedésről. Ellenkezőleg, egyre nagyobb társadalmi rétegek csúsznak szakadékba, kerülnek lehetetlen helyzetbe, veszítik el a mindennapi kenyerüket.
„A szocializmus korszerű magyar gazdaságot teremtett. Az ipari termelés tízszeresére, a nemzeti jövedelem hétszeresére nőtt. A háztáji gazdaság és a termelőszövetkezetek összekapcsolása a magyar mezőgazdaságban kiemelte a nyomorból és elmaradottságból a magyar falut, és irigylésre méltó élelmiszerellátást biztosított az egész országnak.”
Magyarország egyik legvörösebb megyéjéből jöttem, Nógrádból.
Salgótarjánra elsősorban a gépipar és a könnyűipar fejlettsége volt jellemző. A több mint 100 éves múlttal rendelkező acélgyártás gyakorlatilag megszűnt. Az üveggyártás, a sík- és öblösüveggyártás az 1990-es évek elején vált a kapitalizmus martalékává. Ezzel párhuzamosan emberek tömegei lettek munkanélküliek.
A hagyományos bogyósgyümölcs-termesztésből ma már alig lehet megélni.
1945-ben Salgótarjánban 3 középiskola volt, 1989-re már 7 középiskolában folyt magas színvonalon az oktatás.
A második világháborúban súlyosan megrongálódott zagyvapálfalvai templomot 1955-ben teljesen átépítették, új harangot kapott és kibővítették. A tények az igazi bizonyítékok a Kádár János által vezetett országról, az emberek életének színvonaláról.
Ma haldoklik a magyar vidék, nincs ipar, de van kilakoltatás, kórházi kiszolgáltatottság, gyermekszegénység, szédülés az iskolapadban és terjed a TBC, a mocsok, az igénytelenség.
Kádár János Magyarországán ilyen nem fordulhatott elő. Igen, diktatúra volt, a többség diktatúrája, és a többségnek jó volt. Ma demokrácia van, kevesek demokráciája, és a keveseknek jó ma.
Ők diktálnak a népnek, szívják vérét, energiáját, élősködnek rajta és négyévente átverik. Aztán porhintéssel csendesítik, ami mára szakmává vált és egyeseknek szép kis jövedelmet biztosít.
Kádár János halálával új, sötét kor köszöntött ránk, amit akkor sokan nevetve ünnepeltek, illúziókban ringatták magukat, azt hitték, hogy eljött a Kánaán, aztán lassan elkövetkezett a korgó gyomrú ébredés, a feleszmélés és a kétségbeesés ideje.
Megjelent a mélyszegénység szindrómája, amely a kapitalista rendszer specifikus tulajdonságaiból fakad. Ilyen a munkanélküliség állandó és fenyegető jelenléte, a hatalmas jövedelmi- és vagyonkülönbségek, a válságok hullámzó megjelenése, melyek a bérből élőket, a kisvállalkozókat, a fiatalokat és nyugdíjasokat sújtják leginkább. A humanizmus, szolidaritás, gondoskodás ígérgetése  afféle szemfényvesztés a tőkés pártok részéről, amivel választásokat lehet nyerni.
A Magyar Népköztársaságban nem volt ilyen. Bár diktatúra volt, igaz.
Thomas Mann, fehérek közt egy európai szavait idézem: „Szerintem nem minden diktatúra, egyformán diktatúra. A lelkem mélyén különbséget tudok tenni. Nagyon jól elképzelhető egy diktatúra az emberiségnek, a jövőnek a nevében, a szabadságnak, az igazságnak és igazságosságnak a nevében, szemben a hazugság és a gazság diktatúrájával.” Nem szükséges feltétlenül képzett marxistának lenni ahhoz, hogy az ember belássa ennek realitását.
Hogy voltak hibák, mi nem tagadjuk, s azt sem, hogy a hibák elkövetésének Kádár is részese volt, de ha mérlegre tesszük a hibákat és az eredményeket, akkor az eredmények lehúzzák a mérleg serpenyőjét. Tárgyilagosan vizsgáljuk a tényeket, a számokat, az életlehetőségeket. S ha semmi többet nem teszünk, akkor is utat nyitunk az igazságnak.
Kádár elvtárs! Köszönjük a múltat, s az erőt, a bátorságot, a kitartást amire naponta tanítottál és mindig példát mutattál.
Kedves Elvtársak! Nem felejtünk! Ne felejtsünk!

Halálos túszdráma lett a kilakoltatásból

Amikor a kommandósok Karlsruhéban betörték az ajtót, már csak a túszejtő és négy áldozata holttestét találták meg.

NOL| 2012. július 4.

Négyes gyilkosság és öngyilkosság lett a vége egy kilakoltatási kísérletnek a németországi Karlsruhéban szerdán. Az első hírek szerint a helyzet akkor fajult túszdrámává, amikor egy városi albérlet tulajdonosa negyedmagával feltűnt a lakásnál, hogy kilakoltassa a bérlőjét, aki már több havi díjjal tartozott neki. Ahelyett, hogy összecsomagolt és távozott volna, a férfi fegyvert ragadott, túszul ejtette a négy embert, és elbarikádozta magát a lakásban. A helyszínt nem sokkal később több száz rendőr szállta meg, egy közeli óvodát és egy iskolát is evakuálni kellett.
A roham akkor indult, amikor a lakásból füstszag kezdett kiáramlani, de a behatoló kommandósok már csak öt golyó lyuggatta holttestet találhattak meg: a háziúr mellett a túszejtő lelőtte a bírósági végrehajtót, egy reménybeli új bérlőt és a zárcseréhez hívott lakatost is.
Az nem világos, hogy a rendőrök kapcsolatba tudtak-e lépni az ámokfutóval, aki német sajtóinformációk szerint egyébként vadász volt, számos fegyverrel a birtokában. Jürgen Schöfer rendőrségi szóvivő nem volt hajlandó kommentálni a Die Welt és az NTV televízió-csatorna által is közölt szemtanúi beszámolót, hogy tekintélyes arzenáljában a férfi egy kézigránátot is rejtegetett.

Nem sokkal a négy halott felfedezése után a hatóságok egy ötödik áldozatra, egy hölgyre is rábukkantak, őt kórházba szállították, de az életét már nem sikerült megmenteni.

Kiss Péter: előbb-utóbb a zsebek beszélnek

2012. június 29., 19:01

Aki befizeti a sárga csekket, pontosan érzi, hogy mi lett rosszabb az utóbbi két évben. Bár a Fidesz mindent megtesz azért, hogy kommunikációjával elfedje az igazságot, minden nap a valósággal szembesít - mondja Kiss Péter. A szocialista képviselő, volt szociális és munkaügyi miniszter szerint a kormány elengedte a legszegényebbek kezét és megbélyegzi őket.
Hozzáteszi, le kell leplezni azt a hazugságot, hogy a közfoglalkoztatásban 300 ezren dolgozhatnak és ki kell mondani, ez a fajta munka a segély alternatívája, nem pedig a rendes foglalkoztatásé.
- Önnél is érik már a cigánymeggy?
- Nem, de ha lenne földem, akkor sem jutna eszembe az a perverzió, hogy rabokkal dolgoztassak. A földről pedig mostanában egyébként is más jut eszébe az embereknek: a Fidesz arcátlan földosztása családtagoknak, barátoknak, saját gazdasági köreinek.
- Kardkovács Kolos szakállamtitkár éppen a napokban jegyezte meg, hogy három millióan nem is akarnak dolgozni. Ez lehet a kormány munkaügyi politikájának kiindulópontja?
- Igen. Megbélyegzik azt, aki nem tud dolgozni. És közben megvonják tőle az ellátást, mintha attól találna munkát. De kérdem én: ha a 200 ezer rokkant mindegyikét egészségesnek nyilvánítják, ők hol helyezkednek el, amikor nincsenek új munkahelyek? Sehol. Beállnak a 600 ezer regisztrált munkanélküli mögé. Közben meg a kormány eladja, hogy ezek az emberek nem is akarnak dolgozni. Pedig sokan a betegségük mellett is dolgoztak volna, de 50 kilométeres körzeten belül sem találtak munkát. A munkahelykínálat kulcsszó, fontos lenne, hogy mindenhol legyen állás. Ezen kellene dolgozni, ám nem történik más, minthogy az állástalanoknak munkahely helyett megbélyegzés jut, és elveszik tőlük a segélyt is, hogy a megélhetésük is bizonytalan legyen. Ráadásul, hogy az ebből adódó feszültséget fékezzék, nem szociális, hanem rendőri eszközöket vetnek be. Hallottam olyat, hogy egy roma az út rossz oldalán tolta a biciklijét, ezért 18 ezer forintos szabálysértési bírságra büntették, amit a 22 ezer 800 forintos segélyéből kellett kifizetnie.
- Mi lehet az értelme annak, hogy a Fidesz az olcsó és képzetlen munkaerőt erőlteti, miközben nyugdíjba küldik azokat, akik dolgozni akarnak?
- Ez a látvány-pékség. A kevésbé képzetteknek sem adnak munkát. Itt van a 300 ezres közfoglalkoztatás. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a napokban arról beszélt a parlamentben, hogy 12 hónapig, 8 órában 300 ezer ember dolgozik majd közmunkában. De tényszerűen ez nem igaz. Ez ugyanis csak azt jelent, hogy statisztikailag ennyien dolgoztak legalább egy napot az évben. Ha pedig ezt átváltjuk 12 havi, 8 órás foglalkoztatássá, akkor kijön, hogy 70-90 ezer embert foglalkoztatnak. Tehát miközben azt mondják, hogy a nehezebb sorsúakra koncentrálnak, megoldják a problémájukat, valójában tőlük veszik el a legtöbb pénzt. Ha valaki 3 hónapig közmunkát végez havi 47 ezer forintért, majd ott van neki még 9 hónap 22 ezer 800 forintos segéllyel, mi lesz vele azután, hogy kiesik az egész ellátórendszerből?
- A valóság viszont aligha jut el mindenkihez, mert a média nagy része a Fidesz tulajdonában van, illetve a kormánypárt ellenőrzi. Versenyre lehet így kelni a kormánnyal?
- Így valóban nehezebb, de előbb-utóbb a zsebek beszélnek. Aki befizeti a sárga csekket, pontosan érzi, hogy mi lett rosszabb. Minden nap a valósággal szembesít.
- De magyarázkodásra csak Orbánéknak van terük...
- Megmagyarázni lehet, de azért a közvélemény-kutatási adatokon már látszik, hogy elvakultnak kell lenni, hogy valaki a saját zsebe ellenére a kommunikációnak higgyen. De igazuk van, a médiában nagyon erőszakos a központból vezérelt túlsúly. Amit olyan elemekkel toldanak meg a törvényhozásban, mint hogy tovább korlátoznák a Költségvetési Tanács (KT) hatáskörét. Épp egy ezen a héten benyújtott fideszes módosítás szól úgy: a KT mostantól majd nem nyilváníthat véleményt az államháztartás helyzetével kapcsolatos bármely kérdésről. Miről is van szó? Következő beszédében Matolcsy majd azzal fog érvelni, hogy a tanács nem ellenkezett, minden rendben van.
- Az emberek többsége nem látja a problémát vagy csak nem vált ki belőle reakciót?
- Az emberek 80 százaléka azt mondja, rossz irányba mennek a dolgok, tehát látják a problémát. A Fidesz-kormány lényegében letett korábbi társadalompolitikai céljairól. Vagyis arról, hogy a választók kétharmadának megpróbáljon jobb helyzetet teremteni. Először a legszegényebbek kezét engedte el, és bűnösnek kiáltotta ki őket. A rokkantakat megvádolta, hogy nem akarnak dolgozni. Közben százmilliárdokkal csökkentették járandóságukat, majd megint léptek egyet, és ugyanezt elvégezték a középosztály dolgozóival az új Munka törvénykönyvének megírásával és a bérek lefaragásával. Ez összesen 3-4 millió embert érint. Tehát a társadalom 70-80 százaléka a politikájuk áldozata. A Fidesz meg is mondta: egyetlen célja van: a 3 százalék alatti hiány és a "közgéposztály" emelése.
- Meddig mehetnek el? Ön szerint meglépik például azt, hogy a családi pótlékot és a nyugdíjakat Erzsébet-utalványban fizetik ki?
- Amíg erről vita van, addig nem. Kivárnak. Gyakran tapasztalhatjuk, hogy bedobnak valamit a köztudatba, de amikor érveket várnak tőlük, akkor határozott tagadásba, majd sunnyogásba mennek át. Később viszont újra előhozzák, hogy nehéz helyzetben van az ország, bármennyire fáj, meg kell tenni. Például a nyugdíjasoknak is osztozniuk kell az aktívak tehervállalásában. Sajátos logikája van ennek a hatalomnak, ez sajnos látható.
- Ha már bevezették, lehet visszaút például a tervezett svéd- vagy német nyugdíjmodellből, vagy a spanyol egészségügyi szisztémából?
- Sok mindent nem lehet visszahozni. A magán-nyugdíjbiztosítás 3 ezer milliárdját például eltapsolták az urak. Ezt a pénzt nem lehet újra előteremteni, felelőtlenség lenne ilyet ígérni. Nekünk most az a dolgunk, hogy végiggondoljuk, melyek azok az ügyek, amelyekre fel akarjuk hívni a figyelmet. Tavaly 4800 orvos és szakápoló hagyta el az országot. Ez a szám még a legrosszabb időszakban sem volt több 200-300-nál. A tömeges elvándorlás eredménye például, hogy egy csípőprotézis műtétre másfél-két évet kell várni. Abszurd helyzetek alakulnak ki.
- És önök milyen válaszokat adnak erre?
- A problémákra konkrét választ kell adni, ezen már dolgozik az MSZP Kormányzati Alternatívák Munkaprogram címen. Az, amit a Fidesz mond, hogy röghöz kötjük azt a kevés orvost, aki itt végez, nem lehet megoldás. Az lehet a válasz, hogy a határon túli magyar térségekből megpróbáljuk idehozni a munkaerőt? Vagy az, amit Norvégiában csinálnak, hogy magasabb fizetésért odaviszik a világ legjobb szakértőit? Netán az a jó, ha a Norvégiába költöző magyarokat visszahozzuk magasabb fizetésért? Esetleg életpályát biztosítunk, és garanciát építünk ki arra, hogy itthon is meg lehessen élni? Vélhetően ezeknek a válaszoknak az ötvözete. Vagy itt van a közfoglalkoztatás ügye. Le kell leplezni azt a hazugságot, hogy 300 ezren dolgozhatnak. Ki kell mondani, hogy a közfoglalkoztatás a segély alternatívája, nem pedig a rendes foglalkoztatásé. Választ kell találni arra, hogy ott, ahol nincs munkahely, mit tudnak dolgozni az emberek.
- Nem lenne elég csak hátradőlni, és kivárni, míg a választók rájönnek az átverésre és elzavarják a Fidesz-kormányt?
- Őszinte leszek. Az elmúlt 22 évben nem egyszer történt olyan, hogy csak protest-szavazatokkal került egy kormány hatalomra. Most nagyobb a kihívás, mert a politikai rendszer egészével szemben érezhető az idegenkedés. A Fidesz cinikusan azt mondta, hogy csak azért kéri a felhatalmazást, hogy azt csináljon, amit akar. Nem is lehetne ennél egyértelműbben kimondani, hogy mi a baj ezzel a politikai rendszerrel. A politikai hitelességet újra kell építeni. Az új politikai intézményrendszer fontos eleme, hogy a virtuális kormányzás helyett egy valódi legyen. Olyan, amelyik ügyekre és az emberek dolgaira koncentrál. De az is lényeges, hogy a politika ne szóljon bele ennyire az emberek mindennapjaiba. A civilek legyenek előtérben, és a politika őket próbálja szolgálni. Tudom, hogy ez nagyon utópisztikusan hangzik, de a központosított, szuverenitást elnyomó, embert korlátozó, az autonómiákkal szembenálló rendszer helyett a szabadság világát kell megmutatnunk.
- A közvélemény-kutatások szerint ugyan zárul az olló a Fidesz és az MSZP között, de a rossz kormányzás ellenére is vezet a Fidesz, a tőlük elpártolók pedig inkább a bizonytalanokat erősítik. Hogy tudják meggyőzni őket?
- A leckét még nem oldottuk meg. De érezhető, hogy az emberek ma már másképp fordulnak hozzánk. Már nem csak azért keresnek meg minket, hogy elmondják, amit mi is egy életre megjegyeztünk: a mi felelősségünk is, hogy kétharmadot kapott ez a kormány. Ma már továbblépnek, és azt mondják, hogy nézzük meg, mit kell csinálni. Nincs zsákbamacska. Azt várják az MSZP-től, hogy mindenkivel működjön együtt, aki a demokratikus alternatíva része, és tagadja meg azt, amit a Fidesz sulykol: csak ők léteznek, létezhetnek. És ez nem önfeladást jelent, hanem azt, hogy bizonyítsuk, van választás Orbánékkal szemben. Van az az út, amit a szocialisták jelölnek ki, de lehet más, helyes irány is. Ezeket kell összecsiszolni.
- Erre miért nem a nyolc év kormányzás alatt jöttek rá?
- Őszintén mondom, az ellenzéki lét jót tesz. De persze a korábban vallott igazságokkal és annak társadalmi hatékonyságával is jó időnként szembesülni. Tanultunk az elmúlt nyolc évből, azt a politikát nem lehet még egyszer elsütni. Viszont vannak válaszaink arra, amit a jelenlegi kormány produkál. Azon dolgozunk, legyen egy nagyon széles felhatalmazásunk ahhoz, hogy átvegyük a kormányzást és újra egy demokratikus rendszert alakíthassunk ki.

***
Európai életkörülményekért dolgozik
Ha van elég szabad munkahely, akkor a munkavállalók nem kényszerülnek elviselni a jogsértéseket, bátrabban lépnek fel, mert egy másik munkahelyen is elhelyezkedhetnek. Ezt mondta néhány éve az egyik majálison Kiss Péter, akinek politikájában és személyiségében is visszaköszön az empátia, a párbeszédre törekvés.
Az 53 éves politikus mindig naprakész a foglalkoztatás, a szociálpolitika és a munkaügyek területén. Fiatalkorában pedagógus szüleivel Szombathelyen élt. A szomszédos Ausztriába akkor még nem utazhattak, de az osztrák egyest nézték a tévében. Így természetes volt, hogy megtanult németül. Fizika szakos gimnáziumba járt, és már ott KISZ-vezető lett. Később, a Műszaki Egyetem gépészmérnöki szakán tanult tovább. A műegyetemen reformpárti estéket szerveztek, ami a demokratikus baloldalnak ugyanazt jelentette, mint abban az időben a Fidesznek a szakkollégium. 1980-ban belépett az MSZMP-be, 1989-ben pedig az MSZP alapító tagja lett. 1992-ben került be a parlamentbe, azóta országgyűlési képviselő.
A Horn-kormányban 1995-98-ig munkaügyi miniszter, a Medgyessy-kabinetben előbb foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter, majd 2003-tól 2006-ig - a Gyurcsány-kormányban is - kancelláriaminiszter. 2004-ben, Medgyessy Péter lemondása után az MSZP országos elnöksége őt ajánlotta miniszterelnöknek, de a párt kongresszusa Gyurcsány Ferencet jelölte kormányfőnek.
A tárgyalás és a párbeszéd híve, sokszor vett részt az Országos Érdekegyeztető Tanács munkájában. Többször hangoztatta: az MSZP-nek baloldali néppárttá kell alakulnia, mely ezer szállal kapcsolódik a társadalomhoz. A második Gyurcsány-kormányban először szociális és munkaügyi miniszter. Ekkor fogadták el a gyermekesély programot, döntöttek a fogyasztóvédelem megújításáról, megváltoztatták a szociális segély rendszerét úgy, hogy munkára ösztönözzön. Azt hirdette, hogy európai életkörülményeket kell teremteni, megfelelő bérekkel és elhelyezkedési lehetőségekkel - a versenyképesség megtartása mellett a munkavállalók védelmét folyamatosan szem előtt tartva.
2007 júliusától ismét a Miniszterelnöki Hivatalt élén állt, 2009-ben Bajnai Gordon kormányában pedig a társadalompolitikai koordinációért felelős tárca nélküli miniszter, és egyben a miniszterelnök politikai helyettese lett.

Markotay Csaba,Muhari Judit / Népszava

A kormány ne a múlttal, hanem a jelennel foglalkozzon!

A Munkáspárt tiltakozik „az egyes törvényeknek a XX. századi önkényuralmi rendszerekhez köthető elnevezések tilalmával összefüggő módosításokról” szóló törvény elfogadása ellen. Követeli, hogy a kérdést vegyék le napirendről! A kormány ne a múlttal, hanem a jelennel foglalkozzon!
Teljesen egyértelmű, hogy az Orbán-kormány azért tesz ilyen lépéseket, mert a gazdaságban nem tud eredményeket felmutatni, nem képes munkahelyeket teremteni, képtelen megállítani a szegénység növekedését és további társadalmi rétegek leszakadását. A fájó hiányosságokat ezért álintézkedésekkel leplezi, konkrét, hatékony gazdasági intézkedések helyett csak porhintéssel foglalkozik.
Az közterületek átnevezése történelemhamisítás és nem a fasizmus, mint önkényuralmi rendszer elleni küzdelem, nem a nyilas múlttal való szembenállás megnyilvánulási formája. A magyar történelemnek ebből a sötét korszakából nincs mit eltörölni, mert ezt a szocialista rendszerben megtették. A szocializmus Magyarország sikeres korszaka volt, amikor megnyílt a fejlődés útja, amin az emberek optimistán haladtak.
Az antidemokratikus lépéssel a Fidesz a Jobbik vitorlájából akarja kifogni a szelet, a Jobbik
szavazóinak kíván kedvezni, s így maga mellé állítani szélsőjobboldali csoportokat.
Az átnevezési diktátummal súlyosan megsérti az önkormányzatok önállóságát, amely 23 esztendeig töretlen volt, a helyieknek volt joguk ilyen kérdésekben dönteni. Több helyen népszavazás erősítette meg a közterület elnevezését. A kormány szembemegy a népakarattal, s a történetesen a népszavazások eredményét is keresztülhúzza a törvénnyel. Diktatúrában érthető egy ilyen intézkedés, mert az diktatúra, de a jelenlegi rendszert még demokráciának nevezik. Igaz, a diktatúrában volt kenyere a Lenin utca lakójának, de ma nem biztos, hogy van és lesz a Mindszenty utca lakójának.
Ma, mikor az ország, a magyar nép igen súlyos gazdasági nehézségekkel küzd, számos helyen napi kenyérgondok, kilakoltatások, óriási munkanélküliség nyomorítja az embereket, miért kell pénzt költeni utcanév táblák cseréjére, új térképek gyártására, a GPS-ek átprogramozására és még tengernyi olyan dologra, ami ebből következik? Miért és kinek fontos az átnevezés?
A Munkáspárt felhív minden józanul gondolkodó magyar állampolgárt, a magyar értelmiséget, hogy tiltakozzanak a hamis és ésszerűtlen lépés ellen.
Budapest, 2012. július 3.
Munkáspárt Elnöksége

Nagy Judit: Mikor érte el a maximumot a magyarok életszínvonala: 1990 előtt vagy után?

Interjú a Baloldali Front szervezet elnökével, Nagy Judittal:

Mind tudjuk, hogy mennyire felkapottak manapság a szélsőséges mozgalmak. Magyarországon inkább a jobboldal kap erőre, s úgy tűnik megállíthatatlan. 
A baloldali pártoknak úgymond. lejárt a szavatosságuk az emberek szemében, akik talán csalódtak az elmúlt 20, vagy 40-50 év baloldali, vagy "ballib" pártjaiban, s változtatni akarnak.

Magas Labda ponyva blog (ML): Szerinted sokan miért a szélsőjobboldali pártokban látják a jövőt?

Nagy Judit (NJ): Mert az ember eredendően hibást keres a rossz dolgokra és ezek a pártok megadják nekik a "hibásokat", cigányokat, zsidókat, mikor mi. A lényeg hogy valakit hibáztatni tudjanak, aztán kiélhetik az agresszivitásukat és csapatban erősnek érzik magukat. A szélsőjobboldali pártok azt érzékeltetik, hogy te, mint magyar, oda belépő személy, különleges vagy, több és szebb és jobb mindenki másnál.

ML: Mit tud ez ellen tenni a szélsőbal és egy hozzátok hasonló mozgalom, mint a Baloldali Front, amely a Magyar Munkáspárt "fiaként" tevékenykedik?

NJ: Elsősorban támogatókra van szükségünk. A baj az, hogy az országos médiába ritkán sikerül bekerülni, a szerkesztők elkerülik a mi mutogatásunkat, gondolom nem véletlenül.

ML: Vajon ennek mi lehet az oka hogy ennyire elkerülnek bennetek?

NJ: Talán félnek, mert az egyenes, tiszta beszéd még az egyszerű tévénézőt is megérinti. De azért is, mert a média már nem szabad, igy nyilván nem fér bele a műsorba egy rendszerkritikus párt és annak ifi szervezete. Magyarul: azt nézzük a tv-ben, amit megengednek, hogy nézzünk és az újságok többségében is ezt olvassuk.

ML: Furcsa, hogy egy kommunista szervezet elnöke a szabad sajtóról beszél. Hiszen annak idején minden egyes "rendszerellenesnek" kikiáltott sajtóorgánumot tiltottak az elődeitek. Változott valami? Esetleg szakítottatok a "hagyományokkal"?

NJ: Nagyon szoktam mosolyogni, amikor ezt megkérdezik. Cenzúra most is van, csak nem veszik észre. Mindig is volt. A szervezetből senki nem mondta/mondja azt, hogy mi mindent vissza akarunk állítani. Hogy megint lesz ÁVH vagy bármi más. A szocialista eszme filozófusai sem gondolkodtak ilyesmiben. Nevezzük afféle újrakezdésnek, amiben megtartjuk az alapokat, de elvetjük, ami rossz vagy nem működött, és megtartjuk, ami értékes és hasznos. Ezt szeretnénk tudatosítani.

ML: Viszont a társadalom nagy része megtapasztalta a kommunizmust, szocializmust és úgy vélem nem szívesen térne vissza hozzá. Mégis annak az örökösei vagytok, s ettől nem könnyű elvonatkoztatni.

NJ: És erről készült bármiféle felmérés? Mert szívesen megnéznék egy olyan kérdőívet, amiben szerepel a következő kérdés: az Ön életszínvonala mikor érte el a maximumot? a. 1960/70/80-1989, b. 1991-2012.

Én még a múlt rendszerben születtem, de alig voltam 4 éves, amikor bekövetkezett a váltás, tehát nem sokra emlékszem belőle.
De mint mindenkinek, vannak szüleim, nagyszüleim. Aki kételkedik, menjen oda, és kérdezze meg, hogy mikor élt jobban a család, mikor futotta minden évben nyaralásra, egyebekre. Még ha néha nehéz is volt, a szocialista rendszer csak összekapart a háborús romokból egy országot, és rögtön lett ipar, mezőgazdaság, lakótelepek a munkásoknak.

Szeretném, ha ma is meglennének ezek modern változatai: munka az "állástalan, romkocsmákban merengő diplomásoknak", lakás a friss házasoknak vagy épp élettársaknak, spanyol uborka helyett magyar termék stb...

Én azt látom, és bizonyára látják mások is, hogy az ideológiai örökségen való vitázás helyett meg kell vizsgálni a konkrétumokat és kiderül, melyik rendszer adott többet (jelzem, a mai csak kér és kér).

ML: Persze, ezt sokan mondják, hogy akkor jobban éltek az emberek. De ne felejtsük el, mekkora hiteleket vettek föl annak idején. Bármennyire rossz ebbe belegondolni, de anyáink viszonylagos kényelme minket döntött adósságba.
Igaz, a mostani helyzet nem csak az akkori hatalomnak tudható be, de tény, hogy szerepet játszott benne. S ezen sokat lehet vitázni, úgyis mindenki a saját igazát hajtogatja, s nem lesz egyetértés.
Ám ezen felemelkedve, mit tehettek ti azért, hogy többen ismerjenek meg titeket? Hiszen az interneten bárki bármit megoszthat az ismerőseivel. Vannak fórumaitok? Oldalaitok?

NJ: Hiteleket most is veszünk fel, sőt készülünk felvenni. A II. világháború után tessék megnézni, milyen körbetartozások voltak...

Az internet (egyelőre) még szabad. Nekünk is vannak facebook oldalaink, azokat mindenképpen ajánlom bárki figyelmébe. Ezen kívül pedig a friss blogunkra hívnám fel a figyelmet. Kommentelgetni pedig ér, csak a durva káromkodás lesz cenzúrázva, ígérem (www.frontblog.blog.hu).

A honlapunk jó ideje fejlesztés alatt van, némi zűr támadt a jelszavakkal. De megoldjuk ezt is, addig ott csak a régebbi anyagok fellelhetőek (www.baloldalifront.hu). Naprakész dolgokért ott a facebook és a blog!

ML: Mennyire tartjátok a kapcsolatot az úgyn. "anyapárttal"? Hiszen a párt tagok és köztetek úgy tudom van "néhány" év különbség. Hozzátok hasonlóan ők mennyiben innovatívak? Azaz mennyire rugaszkodnak el az "örökségüktől"?

NJ: A párt és az ifi szervezet között szoros kapcsolat van. Közös központi helységet használunk, többünk tagja a pártnak is, sőt annak vezető testületében is gyakran megfordultak már a Front vezetői. A véleményüket persze meghallgatjuk, ám ez nem jelenti mindig azt, hogy meg is fogadjuk. Ebből különböző előjelű dolgok sülnek ki. Néha igazuk van, néha nem.

A korkülönbség inkább nagy általánosságban mondható el. A párttagság nagyobb részét alkotja az idősebb generáció. Megtalálhatóak még kisebb számban a mai harmincas-negyvenesek, és ott vannak a huszonéves párttagok. A mi feladtunk, mint szervezet, az, hogy összegyűjtsük a fiatal réteget és idővel, ha ők is úgy gondolják, csatlakozzanak a párthoz. Ismétlem, ha gondolják. Ez nem kötelező!

Mondjuk úgy, hogy mi fogékonyabak vagyunk az újításokra, hamarabb feldolgozzuk, ha változás történik. A párt is igyekszik lépést tartani. Például informatikai téren sokkal fejlettebb, mint egyesek szeretnék/gondolják. Sok idős megtanult facebookozni és ez amellett, hogy kedvesen mókás, dícséretes is.

ML: Ezenkívül más pártokkal, mozgalmakkal is kapcsolatban álltok? Gondolok itt a hazai, illetve a külföldi szervekre.

NJ: A pártnak vannak kapcsolatai különböző szakszervezetekkel, vagy pl. a Magyar Szociális Fórummal, no és persze a külföldi kommunista pártokkal.
A Baloldali Front elsősorban külföldi ifjúsági szervezetekkel kommunikál. Leggyakrabban Európából - legszorosabban jelenleg a szlovák Socialistický zväz mladých, a helyi kommunista párt ifjúsági szervezete az együttműködő partnerünk -, de ha történetesen venezuelából vagy Kubából történne konkrét megkeresés, azt sem elleneznénk. Egyébként utóbbi két országgal nagyon jó a viszony a mozgalmon belül. Megfelelő alkalmakkor, ünnepségekkor a nagykövetek is tiszteletüket teszik a rendezvényeken.

ML: Milyen eseményeken, akciókon találkozhatunk legkorábban veletek?

NJ: Leghamarabb az éves táborban lehet velünk találkozni. Ennek helyszínéről és időpontjáról persze hírt fogunk adni a facebookon is, blogban is.

ML: Egy talán indiszkrét kérdés: hozzávetőlegesen hányan vagytok a szervezetben?

NJ: Erre azt mondanám, hogy még nem vagyunk elegen.

fotók: Baloldali Front engedélyével

Csak a szokásos: az éhségmenetesek elprostitualizálódása, címszerepben az álszent szocialistákkal

Nem először intézett kirohanást Tóth Imre, az „éhségmenetként” elhíresült borsodi tüntetőcsoport mára médiahírességgé lett alapítója a saját társai ellen. Az olvasztár a legismertebb közösségi portálon legutóbb többek között azt írta: szerinte az éhségmenet egyre távolabb kerül attól az eszmétől, amely annak idején életre hívta. Sőt, azt is kifogásolta, hogy a borsodi demonstrálókhoz és a nemrég bejelentett, új szakszervezetükhöz „túl közel kerültek” a szocialisták. Az olvasztár egykori menetelőtársa szerint viszont Tóth csak nehezen dolgozza fel az ismertséget és a jövőben is számítanak rá. Nos, akkor megint adódik a kérdés:
Ezt így hogy?
Idén februárban több mint kétszáz kilométert gyalogoltak a borsodi munkások – meglehetően zord körülmények között - Miskolcról az Országgyűlés budapesti épületéig, hogy így tiltakozzanak a Kelet-Magyarországiak tarthatatlan helyzete miatt. A menetet Tóth Imre munkanélküli olvasztár vezette, akit – saját elmondása szerint – elsősorban az sarkalta a radikális akcióra, hogy egyik barátja nemrég öngyilkosságot követett el kilátástalan élethelyzete miatt.
Az „éhségmenetelők” idővel komoly médiaszereplőkké váltak, a demonstrációba több szocialista politikus is bekapcsolódott, de egy rövid szakaszon az LMP két képviselője is részt vett a menetelésben. A borsodiak később Brüsszelt is megjárták – szintén a szocialisták segítségével -, ahol petíciót adtak át az Európai Parlament elnökének és a baloldali frakció vezetőjének is. A menetelésből tisztességes béreket követelő egyesület lett (Munkát-Kenyeret-Mozgalom), majd a napokban bejelentették, hogy megalakítják a közmunkások szakszervezetét is.
Az eredeti ötletadó Tóth Imre viszont mintha már nem érezné sajátjának egykori mozgalmát. Nem először fakad ki a Facebook-on, legutóbbi bejegyzésében is arról írt, hogy egyre sűrűbben „mellőzöttnek” érzi magát. Úgy véli, hogy az az eszme, amely elindította az éhségmenetet, egyre távolabb kerül a valóságtól. „Én a szolidaritásra, mint eszmére gondoltam, az emberek közé való kimenetelre és a meggyőzésre (…) Rá kellett jönnöm, hogy én csak egy kis naiv emberke voltam, aki nem volt hajlandó egyik pártnak és szervezetnek sem a tagja lenni. El fog jönni az idő, amikor már az ötletgazda neve egyszerűen ki fog kerülni ebből a történetből. Mert mi az, hogy egy kis senki ugrál” - írta a közösségi oldalon. Tóth megosztotta véleményét a Közmunkások Szakszervezetéről is, amellyel kapcsolatban szerinte sok érintett „fejében az játszódik le”, hogy itt valakik „megint a zsebükben fognak kotorászni”.
Az olvasztár megkeresésemre mindehhez hozzátette: azt szerette volna, ha az éhségmenetből kinőtt egyesület egyfajta olvasztótégely lenne, amely pártkötődéstől függetlenül összefogja az érintetteket. „Azt vettem észre, hogy javarészt a szocik érdekkörébe tartozó emberkék vannak. Rajtam kívül nem nagyon vannak civilek. Megmondtam, hogy így, ebben nem tudok részt venni társelnökként. Túlzottan kényes a gyomrom. Az, hogy Magyarország itt tart és Orbán mindazt megcsinálhatja, amit megcsinál, vastagon a szocialisták elmúlt nyolc évének is köszönhető” - fogalmazott Tóth Imre. Az olvasztár hozzátette: az egyesületnek továbbra is tagja maradt és nem is kíván eltávolodni sem tőle, hiszen „részben a saját gyereke”. A borsodi munkás – aki jelenleg egy hátrányos helyzetű gyermekek üdültetésével foglalkozó tábor éjjeli őreként dolgozik – attól tart, hogy az említett szakszervezet csak arra lesz jó, hogy néhány megszedjék belőle magukat.
„Taggyűlésen, érdemi vita után döntöttünk a szakszervezet megalakításáról, amelyben a tagdíj mindössze 'egyetlen fémpénz' lesz” - ezt már Komjáthi Imre, a Munkát, Kenyeret, Tisztességes Béreket! Egyesület elnöke mondta megkeresésemre. Az edelényi családapa – aki nemsokára a Közmunkások Szakszervezetének vezetője lesz – kérdésemre hozzátette: önmagában a menetelés és a figyelemfelhívás kevés. „Meg kell szervezni önmagunkat, a közmunkásokat. Mi a párbeszédben látjuk a jövőt és a kormánnyal csak szervezetként lehet párbeszédet folytatni. Egyelőre nincs olyan eszköz a kezünkben, amellyel azonnali, forradalmi eredményt lehet elérni. De nem is szeretnénk, mi a nyugodt, demokratikus eszközökben hiszünk. Ezért kezdtük meg a szervezést. Ez egy lassú folyamat, amely lassan hoz eredményt. Addig pedig sokunknak vannak és lesznek kétségei, mint Imrének. Őt felkapta a nyilvánosság és ezt a hírnevet némileg nehezen dolgozza fel. Senkiből nem lesz népvezér. Senkit nem fognak önmagáért követni, a mozgalmat szervezni kell! De, továbbra is fontos, hogy velünk legyen, számítunk rá” - fogalmazott Komjáthi. A szocialisták „közelségére” vonatkozó kérdésemre azt mondta: az Orbán-kormány minden eszközt kivett a szakszervezetek kezéből, ezért rá vannak szorulva arra, hogy a többi parlamenti erőn keresztül próbáljanak meg nyomást gyakorolni a kabinetre. „Ma egyetlen olyan párt van, amely felvállalja a szakszervezeti mozgalmat és a munkások érdekeit, ez pedig az MSZP. Örülnénk, ha az LMP is támogatna minket, de egyelőre nem nagyon mutatkoztak együttműködőnek” - fogalmazott a Munkát, Kenyeret egyesület vezetője.
Hát így...
Szalay Tamás Lajos

Talán még sosem volt ilyen nehéz jogvédőnek lenni

A bírósági ügyek túlnyomó többségét megnyeri az 1994 óta működő patinás jogvédő szervezet, a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda (NEKI). Muhi Erika igazgató ezzel együtt állítja: az alkotmányos garanciák megszűnőben vannak, a jogvédelem talán még sosem volt ilyen nehéz helyzetben.

– Mivel magyarázza, hogy a „jogvédő” kifejezés meglehetős széles körben szitokszóvá vált?– Először is a válsággal, ami független a magyarországi politikai és gazdasági helyzettől. Ilyenkor mindig beindul a bűnbakképzés. Ennek hatására erősödött meg a szélsőjobboldal is.
– A nemzetközi adatokat elemezve a Political Capital kimutatta, hogy a folyamat nem törvényszerű: nem minden válságtól sújtott országban tört előre a szélsőjobb.– Így van, de fenntartom, hogy nálunk a kettő szorosan összefügg. 2010 ősze óta vagyok a NEKI igazgatója, előtte másfél évig gyesen voltam. Amikor visszajöttem dolgozni, megdöbbentem, hogy milyen nagy teret nyert a gyűlöletbeszéd, milyen sok panasz érkezik hozzánk ilyen ügyekben. Az indulatokat a Jobbik korbácsolta fel, az a párt, amelynek alapeleme a gyűlöletkeltés, a romák elleni uszítás. Ha nincs válság, akkor biztosra veszem, hogy nem tudott volna ennyire sikeres lenni.
– Paradox módon a szélsőjobb, miközben előszeretettel gyalázza a valódi jogvédő szervezeteket, igyekszik részben kisajátítani, részben a fonákjára fordítani az emberi jogi nyelvezetet. Az egyik jobbikos képviselő bejelentette, hogy „Tégy a magyargyűlölet ellen!” néven mozgalmat hirdet. Mit szól ehhez?– Próbálja meglovagolni a közhangulatot, de nem hiszem, hogy nekünk dolgunk lenne ezzel. Hirdesse, csinálja! Joga van hozzá. Méltóságon aluli lenne foglalkozni vele. Egyébként is, ez a lépés politikai akciónak tűnik. Mi pedig jogvédő iroda vagyunk. Bárki volt is kormányon, ha kellett, felléptünk a hatalom számára kellemetlen ügyekben. A direkt politizálástól azonban mindig távol tartottuk magunkat, és kínosan ügyeltünk rá, nehogy besorolhassanak minket valamilyen párt vagy politikai irányzat mögé.
– Ha már itt tartunk: a jogvédőknek nem csupán a szélsőjobbal gyűlt meg a baja.
– Kétségtelen, hogy a mostani kormányzat részéről is tapasztalunk furcsa megnyilvánulásokat. A romastratégiáról tartott egyik parlamenti bizottsági meghallgatáson Balog Zoltán közölte, hogy jogot védeni könnyebb, mint házat építeni. Balog Zoltán akkor államtitkár volt, ma miniszter: hozzá tartoznak a romaügyek. Mondok másik példát. Horváth László Heves megyei kormánymegbízott egy köztörvényes bűncselekmény-sorozatról rendezett sajtótájékoztatón úgy érezte, ki kell mondania, hogy az elkövetők cigányok voltak. Olyan esetről beszélünk, amikor a származás teljes mértékben irreleváns, az etnikai hovatartozásnak semmi jelentősége. Navracsics Tibor közigazgatási minisztertől nyílt levélben azt kértük, hogy határolódjon el a történtektől, és mentse fel tisztségéből a kormánymegbízottat. A választ meg lehet nézni a honlapunkon. A miniszter kabinetfőnöke szerint a tárca elégedett az illetővel, semmi nem indokolja a leváltását. Minden rendben…

– A Fidesz nyilván felelős azért, hogy fejünkre nőtt a rasszista szélsőjobb. De az MSZP-nek, más pártoknak és a társadalom többi szereplőjének, akár az újságíróknak is megvan a felelősségük. Nem gondolja, hogy valamilyen mértékben a jogvédő szervezeteknek, önöknek is?
– Nem, én ezt egyáltalán nem gondolom. Szerintem nekünk ebben nincs felelősségünk.
– Biztos? Sokáig – amíg az időközben elhunyt alapító-igazgató, Furmann Imre vezette a NEKI-t – a sajtó tele volt az önök által képviselt ügyekkel. Aztán évekre eltűntek a nyilvánosságból. Éppen abban az időszakban, amikor kezdett feljönni a szélsőjobb.
– A háttérben változatlanul komoly munka folyt, de az igaz, hogy a médiában alig szerepeltünk. Nekem más a stratégiám. Újra nyitottunk a sajtó felé, hisz a közvéleményt a médián keresztül tudjuk a leginkább elérni és formálni. Hatalmas szükségünk van a nyilvánosságra.
– Nehezebb lett a jogvédelem helyzete?
– Nem kérdés, sokkal nehezebb. Ilyen nehéz talán még sosem volt… Az alkotmányos garanciák megszűnőben vannak. Azok az eszközeink, amelyek korábban a rendelkezésünkre álltak, az új alaptörvény elfogadása után teljesen eltűntek – nem fordulhatunk például Alkotmánybírósághoz –, vagy megmaradtak ugyan, de nem képesek betölteni funkciójukat. Hiába váltott ki felháborodást Pesty László dokumentumfilmje a „cigány–magyar együttélésről”, a Civil Médiával közösen írt beadványunk után a Médiatanács nem látott okot rá, hogy elmarasztalja a filmkészítőket. Szóval, sokszor tehetetlennek vagyunk.
– Mi várható?
– Nem adjuk fel, próbáljuk maximálisan kihasználni a szűkre szabott lehetőségeinket. Jogvédő szervezetként mégiscsak a bíróság az egyik legfontosabb terepünk. Márpedig az ügyeink 80-85 százalékát megnyerjük.
– A jó statisztikának véletlenül nem az a záloga, hogy csak a sikerrel kecsegtető eseteket vállalják el?
– Egyáltalán nem, a rutinpereken rég túl vagyunk. Az elmúlt több mint másfél évtizedben, azt hiszem, jelentősen alakítottuk a bíróságok gyakorlatát. Ma már nem kelt feltűnést, amikor a munkaügyi bíróság félmillió forintos kártérítést ítél meg ügyfelünknek, mert egy vállalkozó azzal utasította el: nem alkalmaz romákat. A jövőben olyan precedensértékű ügyekre – gyűlölet-bűncselekményekre vagy például közmunkával kapcsolatos jogsértésekre – fókuszálunk, amelyektől azt reméljük, hogy a bírósági döntéseknek jogfejlesztő hatásuk lesz. Pár év múlva kiderül, milyen eredménnyel jártunk.

Névjegy

MUHI ERIKA 1972-ben született Szolnokon. Jogi referensként 1998 szeptemberében kezdett el dolgozni a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Irodában (NEKI), később ügyvédjelöltként már az iroda ügyeiben jogi képviselőként is eljárhatott. 1999-ben végzett a szegedi József Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán. 2003 óta ügyvéd. A NEKI állandó megbízott ügyvédje lett: a jogi munka mellett később trénerként is dolgozott a NEKI által szervezett antidiszkriminációs képzéseken. 2010 szeptembere óta a NEKI igazgatója. Van egy hároméves kisfia.

Érzelem, indulat, tények – Gyurcsányék Kádár Jánosról szóló cikkével kapcsolatban

Amikor történelmünkről beszélünk, Mohácsnál még szelíd a vita. A kiegyezés már hullámokat ver, a huszadik század felkorbácsolja az indulatokat. Tények? Ritka az olyan, aki ismeri. Amikor Trianon, a második nagy háború, a holokauszt, 1956, az utána következő harminchárom év, vagy a rendszerváltás kerül szóba, elszabadul a pokol. Sistergő indulatban csapnak össze szemben álló vélemények. Hit csatázik a tényekkel.
Az új hatalom is sokat ártott. A római egyház egy mérsékelten tájékozott hívője kitalálta: "Isten a történelem ura." Nem ám a magyar történelemé, az egész világé. Balsors újratöltve. Idézek egy amerikai írást: "Ha a hit vezet, vakon megyünk." Egykori "kommunisták" kommunistáznak és van Trianon emléknap is. A nép civilizált fele meg ámul és szégyenkezik, ha olyan szavak, mondatok hangzanak el az országgyűlésben, amelyek a műveltség és a viselkedéskultúra sajnálatos fogyatékosságát jelezik. Ám nincs mit tenni, a nép választotta őket.
Barátom rosszallóan kérdezte:
- Miért kell neked Kádárt védelmezni?
- Mert a törénelemhamisítás szinte fizikai fájdalmat okoz. A történelem tényeit védelmezem, a tények pedig Kádár Jánost. Ilyen egyszerű. - válaszoltam.
Mindez Niedermüller Péter írását ("DK közlemény. Száz éve született Kádár János.") olvasva merült fel bennem. Cikkét felhívás zárja: "A jelenlegi kormány primitív ... vádaskodásaival szemben mi azt hangoztatjuk, hogy a múlttal való kritikus szembenézés, a múltról vallott eltérő felfogások szembesítése, a múltról folytatott, előítéletektől és ideológiáktól mentes, egymás véleményét és méltóságát tiszteletben tartó társadalmi vita elengedhetetlen ahhoz, hogy képesek legyünk megújítani és helyreállítani a magyar társadalom politikai erkölcsét; hogy visszanyerjük a különböző módon megélt, de mégiscsak közösen birtokolt történelmünket."
E gondolatok jegyében a történelmi tényeket tisztelő "eltérő felfogást" adok közre.
Niedermüller kemény mondatokkal nyit: "Kádár hatalma ... a forradalom romjaira, ... könyörtelen megtorlásra épült. ... uralkodása elválaszthatatlan a forradalom vezetőinek aljas meggyilkolásától." E mondatot egy félművelt képviselő a parlamentben elmondhatja, ám egy "középbal" párt alelnöke ezt nem teheti meg. Mert nagyon finoman fogalmazva téves vélemény. Érzelmek. Semmi közük a tényekhez. Hogy lesz ebből "közösen birtokolt történelem"?
Kádár János hatalma nem "a forradalom romjaira", nem "megtorlásra", nem "meggyilkolásra" épült. Hruscsov szovjet pártfőtitkár döntött így és a szovjet hadsereg garantálta, hogy a döntést végrehajtják. Nem Kádár János hívta be az oroszokat - akik 1945 óta "bent voltak" - az oroszok jelölték ki őt. Amikor szovjet tankok védelmében megjelent, érzelmeink elutasították. Ám a józan eszünk azt súgta: az adott helyzetben ez a legjobb megoldás. Az is hamar kiderült: ez az ember értünk dolgozik. 1957 május elsején már százezres tömeg hallgatta a Hősök-terén. Fénykép a tanúm.
A történet 1941-ben, Moszkvában kezdődött. Ahol egy Molotov nevű szovjet külügyi népbiztos azt tanácsolta nekünk, maradjunk ki a háborúból. A semlegességért cserébe megígérte, hogy a háború után megtarthatjuk Észak-Erdélyt. A magyari urak az előnyös ajánlat ellenére, "vak veréb" módjára megtámadták a Szovjetuniót. A szovjet hadsereg a támadókat kiverte, majd megszállta Magyarországot. Jalta és Potsdam volt a folytatás. Amikor a szövetségesek megállapodtak, hogy melyek azok az országok, amelyek "nyugati", és melyek azok, amelyek szovjet megszállás alá kerülnek. E döntéssel ismerték el a Szovjetunió több mint húszmillió áldozatát, fél országuk lerombolását.
Magyarország egy elbukott háború után, 1945 óta nem volt független állam. Korábban sem, de ezt most hagyjuk. Az írás szerzője e tényt nem ismeri, "az ország politikai és gazdasági függetlenségének feladását" kéri számon Kádár Jánostól. Nem értem. Remélem a szerző nem azt akarja mondani nekünk, hogy 1956. október 23-a és november 4-e között egyszer csak "politikailag és gazdaságilag" függetlenek lettünk. Egy ilyen kis ország függetlenségét, egy megszállt országban a nem létező "politikai és gazdasági függetlenség feladását" emlegetni a tájékozottság nagy fehér foltjairól árulkodik.
Zsukov marsall londoni rádiónak adott nyilatkozatából idézek, jól jellemzi a szovjet felfogást: "A Szovjetunió nem küld újabb csapatokat Magyarországra, mert az ott állomásozó haderő elegendő ahhoz, hogy megfékezze a magyarországi zendülést. A szovjet csapatokat viszont csak akkor vonják ki az országból, ha ezt a varsói szerződést aláíró többi állam kormányai is kérik." (Igazság, 1956. október 30.)
Az október 30-i szovjet nyilatkozat szóról-szóra ezt fogalmazta meg. Az ő szemükben ilyen egyszerű volt a történet. Budapesten e világos mondatot értették úgy, hogy kivonják a szovjet csapatokat. Meg kellett volna értenünk, hogy Horthyék esztelen támadása évtizedes következményekkel jár. Az idősebb Bush és Gorbacsov máltai találkozójáig a szovjet hatalom volt a történelem e tájon.
1956 októbere külföldről is gerjesztett meggondolatlan felkelés volt, esélye sem volt a szovjet haderő ellen. Azok után, ami a Rádiónál és a Köztársaság-téren történt, nem volt lehetőség a békés kibontakozásra. Ha egy kormány képtelen biztosítani a rendet, bukása csak idő kérdése. Nagy Imre - miközben a Szabad Európa Rádió folyamatosan "moszkovita gyilkosként" emlegette - sodródott. Nem tudta elszánni magát, hogy szovjet fegyveres erővel tegyen rendet. Kádár és Münnich ezt felismerve kivált a kormányból. Más utat kerestek. Végül Hruscsov - Tito tanácsára - Rákosi és Münnich helyett Kádár Jánost állította Magyarország élére. Jó választás volt.
A magyar sztálinisták abban reménykedtek, hogy Rákosi előbb-utóbb visszatér. Ennek a szovjet vezetésben is voltak hívei. Kádár János az első években egy bosszúért lihegő, sztálinista politikai bizottsággal kezdett kormányozni. Később kritikusai szemére vetette, hogy az indulásnál csak a sztálinisták álltak melléje - kényszerből. "Akkor nem támogattatok, most ne bíráljatok engem, hogy ilyen lett a politika" - fakadt ki. Ez a politikai bizottság - szovjet tanácsadókkal" a háttérben - szavazott "a legsúlyosabb büntetéssel sújtandók" névsoráról. Donáth Ferenc és Kopácsi Sándor - valószínűleg Kádár közbelépésére - lekerültek a listáról és életben maradtak.
"Könyörtelen megtorlásról", "koncepciós perekről", "a forradalom vezetőinek aljas meggyilkolásáról", a forradalom ártatlan áldozatainak véréről" írni, beszélni azok után, ami 1956 október utolsó hetében Magyarországon történt, legenyhébben szólva is egyoldalú. Soroljam az eseményeket? A "hős forradalmárok" ártatlan áldozatait? A gyilkosságok sorozata október 23-án este a Rádiót védő katonák lemészárlásával kezdődött. Majd jött a miskolci és a köztársaság-téri lincselés. Nem értem, Niedermüller Péter miért csak a megtorlás áldozatait veszi észre, siratja? A kötelességüket teljesítő katonák, vagy Mező Imre előtt miért nem hajtja meg fejét a Demokratikus Koalíció? Ha minden áron fejet akar hajtani.
Mi, kortársak is nehezen értettük meg, sokan máig nem képesek elfogadni a történelem évszázados tanulságát: a forradalom, felkelés áldozatokkal, ártatlan áldozatokkal is jár. A felkelő, a forradalmár, ha mozgalmát a hatalom leveri, az életével fizet. A bűnökért megérdemeltem, túláradó lelkesedés miatt ártatlanul is.
Azt gondolja a szerző, hogy a szovjet parancsnokság szó nélkül eltűrhette több száz meggyilkolt katonáját? Az új magyar párt elfelejthette fehér zászlóval legyilkolt elvtársát, Mező Imrét? A Rádió és a pártház lemészárolt védőit? Akik a Köztársaság-téren és a Rádiónál gyilkoltak, ők voltak "tiszta, szép forradalmunk" hősei? Én láttam egy csapatukat és nem kértem belőlük. Apám a Ludovika Akadémián végzett, a Don-kanyarból visszajött magyar királyi törzstiszt volt, és tőlem kérdezte: "Fiam! Meg vagytok őrülve? Mit gondoltok meddig tűri ez a három orosz hadosztály ezt a bohóckodást?" Ő október 25-én megmondta a végét. És egy vidéki városban bohóckodásnak nevezte mindazt, ami Budapesten forradalomnak tűnt. Ezzel csak azt akarom jelezni, nem kellett kommunistának lenni ahhoz, hogy valaki tovább lásson az orránál.
Niedermüller írja: A Kádár-rendszer ma is megosztja a magyar társadalmat: vannak akik diktatúrának tartják, míg mások nosztalgiával tekintenek vissza a számukra biztonságot, kiszámíthatóságot és kiegyensúlyozott növekedést biztosító évtizedekre." Furcsa mondat. Nem nagy felfedezés megállapítani, a Kádár-rendszer diktatúra volt. Mi más lehetett volna? Az esztelen háborúból és a megszállásból következő diktatúra, amihez Kádárnak nem volt semmi köze. Nem kell vele azonosítani. A lehetőségek szabta keretek között fokozatosan enyhülő, a szocialista országok körében a legenyhébb diktatúra volt.
A lehetőségek kitapogatása, az óvatos, fokozatos nyitás Kádár János érdeme. Nem a diktatúrát, az enyhülést kell Kádár nevével összekapcsolni. Az írás szerzője téved. Nem nosztalgia, egyszerű összehasonlítás, a mai rendszer kritikája, ha mondják: a Kádár-korban emberszámba vették őket, volt munkájuk, nem éheztek. A vállalat üdülőjében pihenhettek, gyereküket egyetemre járatták. Ma a fél ország nyomorog.
A Kádár-rendszer nem állította szembe a biztonságot a szabadsággal, ez tévedés. A vesztett háború után, megszállt országban nem volt mit mivel szembeállítani, mert szabadságról szó sem lehetett. A szabadság korlátait a megszállás állította. Kádár a szabadon hagyott térben jól politizált. Igyekezett megbékíteni az országot. "Aki nincs ellenünk, az velünk van." - sokan emlékszünk erre a bölcs mondatra. Kádár János kora egy szerény, ám érzékelhető fejlődéshez segítette az országot. Tisztességes, okos embernek sem "hazudozás", sem "alakoskodás" nem kellett ahhoz, hogy elismerje a rendszert, amely a történelemben először munkát, emberhez méltó körülményeket adott neki és családjának. A szegény ember másként él, lát, mint a tehetős réteg. Tudomásul kellett vennünk, hogy a nagyhatalmak a háború után kettéosztották a világot. Egy kemény lecke után mit kellett volna tennünk az alkalmazkodás helyett? Niedermüller elmarasztal az alkalmazkodás miatt, ám utólag sincs sem javaslata, sem jobb ötlete.
A Kádár-kor eredményei ellen gyakran használt fordulat - Niedermüller is használja -, hogy a siker nem Kádárnak, hanem az '56-os forradalomnak köszönhető. Gyenge "érv", amivel fel akarják értékelni a "forradalom"-nak nevezett zűrzavart, és lesajnálni Kádár és rendszere kétségtelen, a világ által is elismert eredményeit. Szerintük az oroszok "megijedtek" tőlünk, és hogy elkerüljenek egy újabb magyar forradalmat, lazítottak a gyeplőn. Ezzel a gyermeteg elmélettel két baj van. Az egyik Csehszlovákia 1968-as példája: a Varsói Szerződés csapatai órák alatt megszállták az országot. Volt elszántság, hadsereg, szervezettség. Pedig Prágában csak bután beszéltek, nem lincselték a kommunistákat. Az egy civilizált ország. 1968-ban Csehszlovákiáért sem jöttek az amerikai felszabadítók. Mert ott egy őrmester is tudta, hogy a keleti az egy másik zóna. Másrészt ne feledjük: a Kádár-korban folytatódott Nagy Imre 1953-as reform-programja. Amihez nem kellett forradalom. Kádár János érdeme, hogy ott folytatta, ahol Nagy Imre kénytelen volt abbahagyni.
Huszonkét év szégyellni való politikája után ne Kádár diktatúráját emlegessék. Ne "nosztalgiázzák" az ötmilliót, akiket e "szabad", új világ nyomorba lökött. Az éhezők joggal mondják: szabadsággal nem lehet jóllakni. A szegény húsz éve nem számít embernek. Ám tudja, mert megtapasztalta: a szabadság a gazdagok, a pénz szabadsága. Ezek tények, vitassa, aki tudja. Aki nem szégyelli. Miről vitatkozunk, ha elfogy a türelem?
A stílus, ahogy a Demokratikus Koalíció alelnöke 1956-ról, Kádár Jánosról és koráról ír, nem "szembenézés", nem a "közös történelem" birtokbavétele. Kézfogás a kommunistázó "keresztény konzervatívokkal". Sajnálom.

Csernok Attila / Népszava