Thürmer Gyula blogja: Balszemmel 207.

Megjelent A Szabadság! 

A mai naptól A Szabadság ismét kapható lesz az újságárusoknál. Egykori uszodatársam érdeklődő ember volt, és Hajdúszoboszlón a fürdő mellett mindjárt két dolgot kért az újságárustól, egy Le Monde-t és egy Szabadságot. Az újságárus eleinte személyes sértésnek vette, de aztán úgy döntött, hogy uszodai kollégám csak különc külföldi. Nos ezen túl újra kérheti kedvenc lapjait. Régi igény, hogy A Szabadságot a standokon is megvehessék az emberek. Igénylik párttagjaink is, mert ez egyfajta konszolidált állapotot jelent. Az ember megveszi A Szabadságot és beül egy kávéra. Bizony, jó érzés! Persze többről is szó van. Szeretnénk, hogy a lap hozzon egy kis pénzt a házhoz. De ez csak akkor megy, ha közben az előfizetések nem csökkennek. Úgy-hogy senkinek eszébe ne jusson lemondani az előfizetést, és az újságosnál vásárolni! Az újságost hagyjuk meg a párton kívüli érdeklődőknek! 

Változtatunk magán a lapon is. Jó lenne kétszer ekkora újságot kiadni, de ez most nem megy. Továbbra is 12 oldalba kell beleférnünk. A Balszemmel megmarad. Örülök, hogy megszerették az olvasók. Édesanyám is ezzel kezdi, és mindjárt telefonál is Erre a rovatra érkezik a legtöbb észrevétel, vélemény, úgyhogy szükség van rá. A harmadik oldalon új rovat indul: Mit gondol a Munkáspárt? Rövid hírek a hét eseményeiből és rövid kommentárok. A negyedik és ötödik oldalt egy-egy téma mélyebb kidolgozásának szánjuk. Itt nem csak a hírt közöljük, és a Munkáspárt véleményét, hanem feltárjuk a témát, bemutatjuk az összefüggéseket, mondanom sem kell, munkáspárti módon, úgy, ahogyan ezt másutt nem teszik. 

A lapban ezen túl több lesz a külvilág témáiból, és kevesebb a Munkáspárt ügyeiből, de azért arra is marad hely. Aki megveszi A Szabadságot, azt két dolog érdekli: mit gondol a Munkáspárt, és mi történik a Munkáspárt? Nos, erre szánjuk a hatodik és hetedik oldalt. Számítunk lelkes levelezőinkre, pártszervezeteinkre: írják meg, mire készülnek, mit csinálnak. Megmarad a munkásmozgalom történetével foglalkozó rovat is, mert a többség szívesen olvassa, érdekesnek és eredetinek találja. Az utolsó oldalakon a külpolitikáé a hely. A világ ma forrong, tudnunk kell mi történik. Az utolsó oldalon a humor, a szatíra kap helyet, a politikusok komikus jeleneteivel, nevettető képeivel. Úgyhogy, kedves barátaink, érdeklődök, vegyék, terjesszék, olvassák A Szabadságot! Fiataljaink megpróbálhatnák Ruttkay Éva módjára az utcán kiabálni: Megjelent A Szabadság! 

Tüntetés az IMF ellen 

Az IMF a város szívében, a Szabadság téren kapott irodát. Jó hely, nem kell messze menni a parlamentbe, a minisztériumokba, és az amerikai nagykövetség is ott van. A múlt hétre tüntetést hirdetett néhány magyarországi szervezet, köztük Munkáspárt 2006, a Mebal, a Zöld Baloldal. Az ötlet nem egészen volt az övéké, egy európai kezdeményezés, amely mellé odaállt az Európai Baloldali Párt. Ennek a pártnak egy ideig mi is tagjai voltunk, amíg nem jöttünk rá, hogy nem igazán harcolnak ők a kapitalizmus ellen, hanem inkább médiaakciókat szerveznek. Ilyen volt a múlt heti, amikor minden európai városban arra biztatták a szakszervezeteket s a baloldali pártokat, hogy egy időben tiltakozzanak az IMF ellen. Mi nem mentünk tüntetni. Nem azért, mert az Európai Baloldali Párt szervezte, és más kommunista pártok nem vettek részt az akcióban. Még csak nem is azért, mert nálunk az ismert szervezetek karolták fel. Nem! Azért nem támogattuk, mert az emberek ma még nem értik az IMF átkos tevékenységét. Sok bajuk van, de ezeket nem az IMF-re vezetik vissza. Sőt, az emberek továbbra is illúziókban élnek az Orbán-kormányt illetően. Egy ilyen tüntetésen nem lehet csak az IMF ellen tüntetni, a kormány elleni tüntetés pedig értetlenséget váltott volna ki. Az IMF ellen eddig szervezett akciók soha nem léptek túl néhány ember egyéni és kollektív teljesítményén. 

Szükség van tüntetésekre, de olyan követelésekkel, amelyek érthetőek a magyar emberek számára. Az IMF nem ilyen. Egy tüntetés sikeréhez sok minden kell, például alapos előkészítő munka. Valamilyen ok miatt azt Magyarországon a szakszervezetek és a pártok is elfelejtik Egyszer Lisszabonban láttam, hogy a baloldali erők miként készültek arra a tüntetésre, amelyet az EU politikája ellen hirdettek. Türelmesen megvitatták a helyzetet. Pedig ők beszélő viszonyban vannak egymással, ami Magyarországon nem mondható el. Megegyeztek egy közös célban. Eldöntötték hogy kinek mi a dolga. Teleragasztották plakátokkal a várost. Az emberek tudták és megértették, hogy miért kell tüntetni. És elmentek tüntetni. Ilyesmit kellene nekünk is, magyar baloldaliaknak tennünk.

Thürmer Gyula blogja: Balszemmel 206.

Szocialista álvihar

Az MSZP muníció nélkül szállt be a mostani választási háborúba. Vagdalkozás, bekiabálás, kötekedés, nagyjából így lehet összefoglalni a szocik eszköztárát. Csak azért is megmutatjuk, hogy mi jobbak vagyunk, mint a Fidesz. Hát, mit mondjak? Nem jobbak! Az MSZP elnöke a múlt héten személyesen tette szóvá, hogy a ”mostani hivatalos bakui útra az Orbán-kormány bérelt géppel utazott ki 12 millióért.” Kérdezem én: na és? Én is ellene vagyok az állami pénzszórásnak, de azért néhány dologban meg kellene állapodni. Magyarország egy közepes nagyságú állam, van kormánya, van miniszterelnöke, vannak külföldi kötelezettségei. A menetrendszerű járatokat nem a nemzetközi tanácskozások idejéhez igazítják. Az elmúlt két évtized tapasztalata azt mutatja, hogy nálunk is elkéne egy kormánygép. Ezt a szocik is tudták, hiába adják most az ártatlant. Előbb a hadsereg Antonov-tipusú gépével oldották meg a vezetők szállítását, de a gép régi is volt, nem is erre találták ki, úgyhogy a nyugati repülőtereken kiröhögték. A szocik utána rászoktak arra, hogy kölcsön veszik az OTP-vezér, Csányi gépét, mert neki van, a Magyar Köztársaságnak meg nincs. Megmondom mi a megoldás: kell venni egy kormánygépet. Szigorúan szabályozni kell, hogy ki és miként használhatja. A külföldi repülőtereken már a szlovákok, a szlovénok mellett is csórónak tűnünk, mert nekik van kormánygépük, bár igaz, a csóróság nem csak ettől függ.

„Együtt érzek” Magyar Bálinttal

Kedves János! Együtt érzek Veled, hallottam, hogy nyugdíjba mégy. Ráadásul korkedvezménnyel. Tudom, hogy Bálint vagy és nem János, de a Fazekas I. B osztályában János voltál, sőt még a IV.B-ben is. Bálintságod ezután kezdődött. Nagyjából akkor, amikor felfedezted a szabad madarakat. Pedig nem volt rossz sorod, magam is tanúsíthatom. Emlékszel, jártam Nálad a lakásodban, irigyeltem a sok könyvet, a szolid polgári ízléssel kiválogatott berendezést. Még tartott a szocializmus, amikor Te a Belvárosban laktál, én pedig Békásmegyeren. Ennyit erről! Az elmúlt húsz évben bizony nehéz sorsod volt. Az SZDSZ parlamenti képviselője voltál. Nyilván nem fizették elég jól, mert néhány bizottságba is beszálltál. El ne felejtsem, voltál miniszter is, sőt SZDSZ nagyfőnök is. Nyilván most számolod, mennyi is lesz a nyugdíjad, ilyen kis jövedelmek mellett. „Együtt érzek” Veled! Még szerencse, hogy kibuliztátok magatoknak, hogy a képviselők korkedvezménnyel mehetnek nyugdíjba. Értem én, veszélyes szakma, olyan, mint a tűzoltó, a katona, vagy a vadakat terelő juhász. Valamiből azonban a Ti nyugdíjatokat ki kell fizetni, ezért elintéztétek, hogy a többi hülye, vagyis mi, boldog magyarok, 65 éves kortól mehessünk nyugdíjba. Szóval, kedves János, Te nyugdíjba megyek, de én még gürcölök párt évet. Igaz, az én munkám cseppet sem veszélyes. Ellenzéki párt elnökének lenni kész életbiztosítás. Sok disznóságot csináltatok velem és velünk, de hagyjuk! De azért a rosszban is van jó. Te mehetsz nyugdíjba, hiszen pártod, az SZDSZ már nem létezik. Én nem megyek nyugdíjba, mert az én pártom, a Munkáspárt nagyon is létezik. Rád és Rátok már nincs szükség, a mi időnk pedig most jön.

Szabó Ervin, avagy állítsátok meg a Szabó Gáborokat!

Szabó Gábor úr, a Nagymagyarország című kiadvány munkatársa azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy belekötött Szabó Ervinbe. Féktelen haragját az váltotta ki, hogy a főváros legnagyobb könyvtára még mindig Szabó Ervin nevét viseli. Ez pedig, szerinte, bűnös dolog, mert derék Szabó Ervin a marxista irodalom terjesztője volt, és Szabó úr szerint „a marxizmus minden megjelenési formájában embertelen és barbár eszme volt”. Szabó úr azt pedig végképpen nem tudja elviselni, hogy Szabó Ervin nem volt nacionalista. Szóval, mondok néhány dolgot, amit Szabó úrnak nem kell tudni, mivel ő csak egy jelentéktelen lap nagy önbizalommal rendelkező munkatársa. A könyvtár névadója nem volt se kommunista, se marxista, azt mondhatnánk: anarcho-szindikalista volt. Újságíró úr utána nézhet a lexikonban, ha tudja mi az. De ami fontosabb: Szabó Ervin nagy tanító volt, aki a jobb sorsra érdemes magyar munkásságnak magyarázta, mit is kell tennie, ha jobb életet akar. És bizony azt tanította, hogy a munkás ne a sok rohadt tőkéstől várja a jobb életet, hanem harcolja ki magának. De még csak nem is ez a lényeg. Szabó Ervin tett valamit a az emberekért, könyvtári hálózatot teremtett, amely széles néprétegek számára igyekezett hozzáférhetővé tenni a műveltséget. Ez pedig tett, nemzeti tett, kedves újságíró úr, mert a nemzet alapját az értéket teremtő dolgozó emberek alkotják. Ön nem termel értékeket, sőt Ön rombol, és még többet akar rombolni. Elvakult gyűlöletből, butaságból, korlátoltságból, voltaképpen mindegy. Ha élni akarunk ebben az országban, azt üzenem minden honfitársamnak: állítsátok meg a Szabó Gáborokat!

Thürmer Gyula blogja: Balszemmel 205.

Mit is mondott Fidel?

Kedves, aranyos tőkés urak és hölgyek! Ne tessék nagyon örülni! Az elmólt hetekben a magyar médiából csak úgy ömlött a hír: Fidel Castro feladta a szocializmust. A kubai kommunisták legendás vezetője, aki visszatértének szerintem a fél világ örült, lehet, hogy még többen is, nos, Fidel azt mondta egy amerikai újságírónak, hogy: "a kubai modell már nálunk sem működőképes." Fidel nem a forradalomról, nem a szocializmusról, nem a politikai modellről beszélt, hanem a gazdaságirányítás módjáról. Szóval, nyugi! Egyébként megdöbbentő a nyugati világ tájékozatlansága. Kubában az elmúlt években másról sem beszélnek, mint hogy a gazdaságot másként kell irányítani, például érdemi és hatékony munkával ellátni azokat a munkásokat, akik a szocializmusban a gyárkapun belül munkanélküliek, a kapitalizmusban pedig a gyárkapun kívül lennének azok. A különbség az, hogy a kapitalizmus ezt sohasem fogja megoldani, mert a természete azt diktálja, hogy mindig legyen munkanélküli. A szocializmus korábban nem tudta teljesen megoldani, de megpróbálta. Kuba most megpróbál valami újat. Nem a kapitalizmusban, a szocializmusban. Én szurkolok nekik, a kubai népnek, a kubai szocializmusnak, sőt mondhatnám úgy is: mi nekik szurkolunk.

Elnöki kézcsók

Elnökünk, mármint köztársasági elnökünk kezet csókolt a pápának a múlt heti vatikáni találkozón. Na ja, minden államfő a maga módján viszonyul a pápához. Napóleonról azt mondják, hogy amikor a pápa a fejére akarta tenni a császári koronát, kivette a kezéből, és saját magát koronázta meg, mondván a francia császár fejére nem teheti más a koronát. Rendben, Napóleonból csak egy volt! Az amerikai elnökök is udvariasan meghajolnak a pápa előtt, de nem hajlonganak, s főleg nem csókolnak kezet. Persze Amerika is csak egy van! De van azért itt más is. A pápának, mint államfőnek, nem jár a kézcsók, mint a katolikus egyház fejének, mondjuk, hogy igen. A katolikusoktól. Köztársasági elnökünk privátan lehet hívő katolikus, de ő nem a magyar nemzet nevében csókolódzik, leszámítva a Sándor-palota intim magányát, hanem a magyar nemzet nevében. Namármost, a magyar nemzetnek vannak katolikus és nem katolikus tagjai, sőt vannak hívő és nem hívő tagjai. Állítólag ők is részei a nemzeti együttműködésnek. Vagy ők mégsem számítanak?

Tornázó ország

Nem hittem a szememnek. Lakatos László mérnök vezérőrnagy, a Nemzetvédelmi Egyetem főtitkára azt mondta, hogy a tisztnövendékek ezentúl tornázni fognak. A tornát még a rendszerváltás körül sikerült kiirtani, mivel ezt is undorító szocialista csökevénynek vélték. Tudod, elnézem a televízióban a JAG-et, ezt az amerikai propagandafilmet a katonai igazságszolgáltatásról. Szerintem ott a katonák tornáznak, de sokat. Ne majmoljuk az amcsikat, de speciel a reggeli tornát vegyük át. Lakatos tábornok még azt is mondja, hogy az intézet területén ezentúl nem lehet nyitott zubbonyban, egy szál gatyában mászkálni. A parancsnok ellenőrzi az öltözködést. Sőt, az akadémia területén betiltották az alkohol árusítását. Ezen túl még az intézmény őrzését is részben a katonákra bízzák. Az aztán végképp ledöbbentő bejelentés, hogy újra lesz katonai középiskola. Te, hova vezet ez, ha ez így megy tovább? Lehet, hogya végén lesz magyar hadsereg is? Örülünk a tornázó katonának. De még jobb lenne, ha lenne sport, sok sport az iskolában, a munkahelyeken, a lakótelepeken. Ha tornázna az ország.

Korán-égetés

A múlt héten tiltakoztunk az ellen, hogy egyes amerikai csoportok szeptember 11-én nyilvánosan el akarták égetni a Koránt. Sokan rácsodálkoztak, hogy mit is akar a Munkáspárt. Egy internetes levelezőnk fel is tette a keresztkérdést: akkor is tiltakoznánk, ha a Bibliát vagy a Talmudot égetnék? Válaszolok itt is, őszintén és nyíltan: igen, tiltakoznánk! Nem vagyunk liberálisok, de emberi lényként azt valljuk, hogy mindenkinek joga van ahhoz a valláshoz, amely kedves neki. A társadalomnak meg az a kötelessége, hogy tartsa tiszteletben az egyén döntését. Még inkább igaz ez a világra. Senki és semmi nem adhat jogot a kereszténynek arra, hogy elégesse a muzulmánok szent könyvét. S persze vica versa is igaz. A Hernán Cortez annak idején a kereszt nevében nem irtja ki a mexikói indiánokat, mennyivel gazdagabb lenne ma az emberiség kultúrája. Ha 642-ben a muzulmán Amr ibn al-As nem égetteti el az alexandriai könyvtár könyveit, talán az emberiség ma sokkal többet tudna önmagáról.

Tiltakoztunk a Korán-égetés ellen, de egyúttal az ellen is, hogy a magyar kormány, a magyar értelmiség hallgatott ebben az ügyben. Hallgatott akkor, amikor Magyarország hadat visel egy iszlám ország, Afganisztán ellen. A hallgatás ilyenkor egyenlő a bűn támogatásával.

Thürmer Gyula blogja: Balszemmel 204.

Kisbetűs MSZP

A Fidesz semmit sem tanult, semmit sem felejtett - hirdeti az MSZP egyik szerencsétlen választási plakátja. Szerencsétlen, ugyanis nem igaz. Lehet, hogy a Fidesz semmit sem felejtett, és ez nem negatívum, azonban az biztos, hogy tanult, és ráadásul sokat tanult.Nem kell dícsérni a Fideszt, de az ellenfelet nem szabad alábecsülni. Az MSZP most erőlködik. Szanyi Tibor, aki a legnépszerűbb szociként egyéniben lett parlamenti képviselő, arról igyekszik meggyőzni az embereket, hogy a Fidesz felszámolja a demokráciát. A választási törvényt a Fidesz tényleg durván megváltoztatta, de azt az átlagembert, aki egy szál gatyában fogadta az ajánlószelvényért esedező gyűjtőket, ez nem igazán foglalkoztatja. Az illúziók kora még messze nem szállt el. Az MSZP ebben a helyzetben nem tud fogást találni a Fideszen. Lehet, hogy azok a polgármester-jelöltek teszik a legjobban, akik nagy plakátjuk legaljára írják csak olvashatatlanul kis betűkkel: MSZP. Ma itt tartunk, és mindaddig itt fogunk tartani, amíg az MSZP nem számol le az elmúlt húsz évével, beleértve azokat is, akik vezették a pártot és félrevezették az embereket. Nos, majd akkor. Talán!

Inkább kevesebbet, inkább később, de jól!

A Fidesz tavaszra új alkotmányt akar. Rendben is van ez, legyen új alkotmány! Orbán Viktor többször elmagyarázta a nagyérdeműnek, hogy a mostani alkotmány mögött nem állt széles körű társadalmi szerződés, csupán a rendszerváltó pártok alkuja. Ez is igaz. A kutya meg nem kérdezte a magyar embereket, hogy akarnak-e rendszerváltást, és többségükben egyetértenek-e mindazzal, ami itt az elmúlt húsz évben történt. Én a Fidesz helyében nem sietnék az alkotmánnyal. A választási győzelem még nem társadalmi szerződés. A Fidesz és a KDNP nagyjából annyi választót nyert meg áprilisban, mint korábban az MSZP és az SZDSZ együtt. Sok baloldali szavazó hiszi el azt, amit a Fidesz mond, de a baloldali szavazók áprilisban tömegével még nem szavaztak a Fideszre. Vagyis, ha van is társadalmi szerződés, az még igen-igen részleges. Az alkotmányt akkor fogják az emberek tisztelni, magukénak érezni, ha abban a vágyaik benne lesznek. Bele lehet írni a kereszténység értékeit, lehet beszélni a koronáról, de ettől az embereknek nem lesz jobb, és gyanítom, hogy nem is erről álmodnak. Az alkotmányban valóságos problémákat kellene rendezni.

Legyen benne az alkotmányban az első munkahelyhez való jog! Az alkotmány garantálja azt is, hogy minden embernek joga van lakni, lakásban, emberhez méltóan. Tudom, nem megy ez egyik percről a másikra. De inkább kevesebb legyen az alkotmányban, inkább később szülessék meg, de az legyen jó! Jó az embereknek.

Cigányság és Európa

A francia elnök még belügyminiszter korában kemény kézzel számolt le az arab és más nemzetiségű bevándorlók tüntetésével. Ezt csak azért mondom, hogy olyan nagyon nem kell meglepődni azon sem, amit most tesz: felszámolja az illegális cigánytáborokat és hazaküldi a külföldről jött cigányokat. A francia értelmiség felháborodik rajta: micsoda disznóság kiebrudalni egy másik EU-állam polgárait, akiknek joguk van ott élni, ahol akarnak. Az ügybe idehaza beszáll az LMP, és nyomatja képmutató szövegét: "A Lehet Más A Politika frakciója szorgalmazza, hogy Franciaország - szakmai és emberi jogi szervezeteket is bevonva - kezdeményezzen tárgyalásokat az Európai Unióval, valamint Románia és Bulgária kormányával egy olyan megoldás kidolgozása érdekében, ami összhangban van a szociális Európa eszményével." Képmutató, mert mindenki tudja, hogy mi kell az ügy megoldásához. Pénz, pénz, sok pénz. A román és a bolgár cigányok, csakúgy, mint más esetekben a cseh és magyar cigányok, azért vándorolnak ki, mert ott jobb az élet. Ha valaki látta már a cigánytelepet, mondjuk Ózd mellett, megérti, hogy miről is van szó. Magyarországnak és a többi kelet-európai országnak nincs pénze arra, hogy taníttassa, munkába állítsa a cigányokat. Az EU gazdag országainak azonban nem kellenek a cigányok. Az ottani művészek, színészek egy ideig ismételgethetik liberális szövegeiket, de azzal nem lehet jóllakni. Az európai kapitalizmus, pimasz módon, jogokat ad lakóinak, cigánynak és nem cigánynak, de semmiféle érdemi lehetőséget nem teremt gyakorlásukra. Az Európai Unió vezetőinek be kellene látniuk, hogy áldozniuk kell a cigánykérdés rendezésére. Áldozni, és sokat! Egyébként a cigányság kivándorlását senki sem lesz képes megoldani. Csakúgy, mint az afrikai bevándorlókat feltartóztatni. Emberi jogi kinyilatkoztatások helyett konkrét tettekre van szükség.

Thürmer Gyula blogja: Balszemmel 203.

Újra evangelizálás

„A harangok Rómába mentek.” Illetve, dehogy is, félrebeszélek. Nem mentek, hanem megy, és nem a harangok, hanem a köztársaság elnöke megy. Róma stimmel. Miért is ne? Róma isteni ősszel, ha szabad ezt mondani. A Vatikán is gyönyörű lehet, lévén, hogy a maga módján az is Róma. De, komolyra fordítva a szót, Schmitt Pál a pápát keresi fel első külföldi útján. Nincs ezzel semmi bajom. Valahol el kell kezdeni. Orbán Viktor Varsóban kezdte, Schmitt a katolikus egyház fejénél. Rendben. A magam részéről azt is jónak tartom, hogy a magyar politikai vezetés értékeket próbál belevinni kiüresedett, kizárólag a pénz körül forgó világunkba. Helyeslem, hogy az iskolában nem csak oktatni akarnak, hanem nevelni is. Nem vagyok hivő ember, de elfogadom a normális emberi együttélés szabályának a tízparancsolat sok-sok elemét. Példának okáért: Tiszteld apádat és anyádat! Miért nem lehet ezt általános társadalmi normává tenni? Nem is beszélve az olyan tilalmakról, hogy ne lopj, ne ölj. Ezek jó dolgok, nem számit, hogy honnan erednek. Jó dolog az is, ha a köztársaság elnöke a pápánál támogatja a Vatikán felfogását a kapitalista társadalom hibáiról, hogy ne mondjam, disznóságairól, a társadalmi igazságtalanságokról. Az elmúlt hónapokban nekem is alkalmam volt elmondani a magyar katolikus egyház érsekeinek, hogy ezzel én, munkáspárti emberként is egyetértek. De, nyilván nemcsak erről lesz szó Rómában. Elgondolkodtam például azon, amit Erdő Péter bíboros úr mondott mostanság a Rimini Meeting rendezvényen: „Erről kell tanúságot tennünk, ennek kell hírvivői legyünk Európa újra evangelizálásában.” Az evangelizálás a katolikus szótár szerint annyit tesz, mint „„át kell alakítania az emberiség értékítéletét meghatározó értékrendjét, érdeklődési területeit, gondolkodásmódját, ihletének forrását, életfölfogását, ha azok Isten Igéjével és a megváltás tervével ellentétesek.” Újra evangelizálásra meg ott van szükség, ahol „a megkereszteltek egész csoportjai elvesztették az eleven hit erejét, vagy már nem is vallják magukat az Egyház tagjának, életükben eltávolodtak Krisztustól.” Rendben, ez az egyház dolga. Lehet neki örülni, vagy bosszankodni, de az ő dolga. Engem is megkereszteltek annak idején, és lehet, hogy most engem is újra akarnak evangelizálni? Nem probléma. Egyet azonban nagyon nem szeretnék. Nem szeretném, ha a köztársaság elnöke az újra evangelizáláshoz is segítséget ígérne, amikor a pápa áldását kéri Magyarországra. Nem lenne jó, ha az erkölcsöt összemosnánk a vallással, az államot az egyházzal. Egyébként jó utat, elnök úr!

Kína fontosabb

Budapestre jön a dalai láma. Istenem, volt már ilyen, nyilván lesz is még. A dalai láma furcsa viseletében kellőképpen egzotikus szereplője bármely amerikai vagy nyugat-európai rendezvénynek. Csípik a politikusok is, mert a dalai lámát el lehet adni a szabadságért, a függetlenségért, a civiljogokért meg minden egyébért folytatott küzdelem hősének. Egyénként függetlenül attól, hogy az USA-ban van-e demokrácia, választási csalás, pénzuralom, meg ilyesmi. Ő a pozitív hős, akit a csúnya kommunista Kína vezetői elüldöztek, s ezért minden demokratának szeretni kell. Nagyon szereti őt a demokrata Obama, nálunk a demokrata Demszky Gábor, meg minden féle Kína-ellenes szervezet, amelyek persze ugyancsak nagy demokraták. A dalai láma fényéből aztán valami visszahullik az őt fogadó személyekre, megmutatván, hogy ők is hősök, akik bátran szembemernek szállni az emberi jogokat durván eltipró kínai kommunista diktatúrával. A politikai anyázásnak általában itt vége is, senki sem üzen hadat Kínának, nem mennek százezrek a kínai nagykövetség elé, végtére is Kína fontosabb. Orbán Viktor is demokrata, mint tudjuk, és ebben a minőségében pár éve fogadta is a dalai lámát. Akkoriban még „csak” a Fidesz elnöke volt, azé a párté, amely egykor még a parlamentből is kivonult, amikor a kínai külügyminiszter jött. Fúj, ronda kommunisták, ráadásul kínaiak! De tessék nekem elhinni, amit mondok: Orbán Viktor bölcs ember, nagyon. Gyorsan átlátta, hogy Kína fontosabb annál, minthogy kommunistaellenes kirohanásokkal elriasszuk. Végül is, mi lesz velünk, ha összeomlik az euró? Hol vannak alternatív piacok? Hol van pénz? Ugye, tetszik tudni a választ. Orbán elnök úr tudta. Kommunistázni másutt is lehet, nem kell feltétlenül a kínaiakat zrikálni. Ráadásul éppen Kína akarja azt elérni, hogy az Európai Unió elismerje Kínát olyan országnak, ahol piacgazdaság van. Jó, rendben! A magyar kormány igazán elismerhetné, hogy Kínában piacgazdaság van. Van erre persze egy másik szó is, de most hagyjuk az ideológiákat! Nos, úgy hírlik, Orbán miniszterelnök úr ezúttal nem kíván találkozni a dalai lámával. Persze, mondják neki innen-onnan, hogy mégis csak kellene, de egyelőre ellenáll. Kívánok hozzá nagyon jó egészséget! Miniszterelnök úr! Kérem, ne fogadja a dalai lámát, és ne engedje, hogy a kormány bármely más tagja találkozzon vele. Nem azért, mert mi mondjuk, azért ma Kína fontosabb. Nekünk, magyaroknak.

Thürmer Gyula blogja: Balszemmel 202.

Szegény osztrákok 

Hallgatva az augusztus 20-i rendezvények fennkölt szónoklatait, az jutott eszembe, hogy milyen rossz osztráknak lenni. Igaz, hogy az osztrák átlagjövedelem az idén 2113 euró, ami legalább 587 ezer forint, de hát, barátaim, a pénz nem minden! Nem irigylem az osztrákokat. Szegényeknek van egy halom ünnepük, de semmi történelmi magasztosság, semmi ünnepélyes sírás-rívás, mellveregetés. Megünneplik a lehető legtöbb egyházi ünnepet, amelyekről az átlag magyar csak akkor tud meg valamit, ha éppen akkor megy bevásárolni, és hoppon marad, mert a bécsi üzletek zárva vannak. Egy állami ünnep van Ausztriában. Fogadjunk, hogy nem találod ki, melyik! Ausztria történelméről nem lehet azt mondani, hogy szegény, és nincsenek dicsőséges emléknapok. Vannak, lenne miből választani. A Habsburg-dinasztia sok tagja viselte a német-római császári címet, ami azért nem akármi. És akkor még nem beszéltünk az Osztrák Császárságról, amely Európa egyik vezető hatalma volt. Nos, az osztrákok nemzeti ünnepüket nem a dicsőséges, de már réges-régen elmúlt múltból választották, hanem a jelenre is hatással lévő közel múltból. Ausztria nemzeti ünnepe október 26-a. Arra emlékeztet, hogy az Osztrák Köztársaság 1955. október 26-án örök semlegességet fogadott. Úgy egyébként az osztrákok imádják a monarchikus szokásokat. Az „udvari szállító” kiírással minden patinás üzletben lehet találkozni, pedig már nincs udvar, legalább is császári. Az osztrák állami tisztségek, a tanácsosok meg egyebek egy része is a monarchikus időkre emlékeztet, melengetve mai viselőik szívét. Ja, és persze, Sissi, a szépséges császárné, akit Romy Schneider alakjában imádnak ma is. De csupán ennyi! Az osztrákok belenyugodtak, hogy köztársaságban élnek. Az ünnepen sportversenyeket rendeznek, és az érdeklődök bemehetnek a szövetségi kancellár irodájába, meg az összes közintézménybe. A császári korona nem a parlamentben van. Az alkotmányban a korona szó egyetlen egyszer szerepel, a címer leírásakor, de ennek sincs köze a monarchikus múlthoz. A címerükben lévő sas fején van egy kis koronácska, de a markában tudod mit tart: sarlót és kalapácsot! Szegény osztrákok! 

„A hazáért mindhalálig!” 

Hende Csaba nyilván nagyon készült a mostani Szent István napra. Előkotorták a múltból a kardrántás ceremóniáját, és még a kardokat is legyártották hozzá. „A magyar tiszt most kizárólag a magyar hazát, a magyar nemzeti érdeket szolgálja – nem valamely birodalomét, ideológiáét, vagy üzleti csoportét.” – hirdette meg ünnepi beszédében. Aranyos volt mindazok után, hogy az ünnepségen szépen lekezeltek az amerikai nagykövet asszonnyal, akit legutóbb még Afganisztánba is magával cipelt, hogy együtt nézzék meg a „kizárólag a magyar hazát” szolgáló magyar katonákat. Miniszter úr mondott megnyugtató dolgokat is, például: „Újjá fogjuk építeni a Magyar Honvédséget.” A kormányprogramban ugyan szó sincs erről, de se baj, sok minden másról sincs szó, de csapataink harcban állnak, a kormány helyén van. Bocs, ezt valaki más mondta. Miniszter úr nyári beszédeiből azért valamit mégis csak megtudunk arról, hogy mit is jelent az „újjáépítés”. Mindjárt kezdték a „hadsereg depolitizálásával”. Szerintem minden hadsereg politikai célokat szolgál, de lehet, hogy ez túlhaladott marxista vélemény. Azt azonban nehéz megérteni, hogy a hadsereg miért lenne jobb attól, hogy a tisztek nem lehetnek, mondjuk, önkormányzati képviselők. Az árvízi védekezésnél kiderül, hogy hol a baj. Például az, hogy kicsi a magyar hadsereg, cirka 20 ezer fő. A 11 milliós Görögország hadseregében 177 ezer katona szolgál. A nálunk kisebb Ausztriának is 35 ezer katonája van. Szóval, picik vagyunk. Aztán kiderült, hogy nincsenek tartalékosok. Mindjárt ráfogták a szocikra, hogy kidobálták a tartalékosok papírjait. Kitalálták, hogy legyen egy négy-ötezer fős önkéntes tartalékos állomány. Szerintem, miniszter úr, a gond nem itt van. A nagy önkéntes hadseregeket azok az országok engedhetik meg maguknak, ahol sok a pénz. Magyarország csóró. Hiba volt eltörölni a hadkötelezettséget. Ha Önök most visszaállítanák, nem követnének el szentségsértést, hiszen az EU országai közül Finnországban, Észtországban, Dániában, Ausztriában, Görögországban, Németországban és Cipruson ma is van kötelező katonai szolgálat. Ahol ilyen van, ott nem gond a tartalékállomány képzése. Nálunk a sok tornából felmentett, fegyelmet nem ismerő fiatalból hogy akar tartalékot képezni? „Legfontosabb célunk az új életpályamodell bevezetése.” –mondta a miniszter mostani beszédében, s állítólag mind a 69 végzős kap munkát. Az persze más kérdés, hogy tiszti beosztást kap-e vagy csak úgy általában munkát. Én elgondolkodnék azon is, amit az egyik fiatal mondott: arra várok, hogy békemisszióba mehessek. A hazáért? Mindhalálig?

Thürmer Gyula blogja: Balszemmel 201.

Mint egykor az SZDSZ

Adjuk a kopogtató cédulát az LMP-nek, különben a valódi választás elmarad! – olvashatjuk a Lehet Más a Politika Párt választási felhívásában. Az LMP mint közismert az áprilisi választások elött szerveződődött meg, döbbenetes gyorsasággal. Soha nem mondták, hogy ők majd az egyszerű emberek, vagy a dolgozó tömegek érdekeit fogják képviselni. Soha nem akartak túllépni a fővárosi értelmiség úri közönségén, de nekik igen is élményt, örömet, parlamenti bejutást akartak szerezni. Mint egykor az SZDSZ. Az úri fiúkból és úri leánykákból verbuválódott társasságnak nem voltak filléres anyagi gondjaik. Élvezték az USA támogatását. Mint egykor az SZDSZ. A parlamentbe kerülve kiderült, hogy ők sem mások, mint a többiek. Minél több bizottsági helyet megszerezni, közben eljátszani, hogy nekik semmi közük az elmúlt húsz évhez, ők most születtek, ők ártatlanok, szüzek, s persze szépek és okosak. Mint egykor az SZDSZ. Persze, nekik kevesebb szerencséjük volt, mint egykor az SZDSZ-nek, mert senkinek sem kellenek. A Fidesz megvan nélkülük is, az MSZP-vel meg hiába melegednének össze, ettől nem lennének erősebbek. Jobb időkre várnak, közben manipulálják a jobb sorsra érdemes választókat. Nem adjuk fel a reményt! Előbb-utóbb ők is a süllyesztőbe kerülnek. Mint egykor az SZDSZ. 

Kérdezem én

Schiffer András úr, az LMP vezére a miniszterelnöktől kérdezte meg minap, hogy mit is mondott Ronald Lauder úrnak a sukorói kaszinóépítkezés ügyében. Imádom az ilyen kérdéseket. Nem azért, teszik fel, mert bárki is választ akarna. Csak úgy! Itt van mindjárt Lauder úr! Rendben, de azért lenne pár kérdésem nekem is. Ad egy, Orbán valóban találkozott Lauderrel úrral, csak éppen nem most, hanem még az év elején. Schiffer úr miért nem akkor írta meg levelét? Nem tudott róla? Ugyan! Lauder úr nem akárki, nem jöhetett csak így ide. Ad kettő, Lauder úr a Zsidó Világkongresszus (WJC) elnöke, mellette persze, hogy hivatalos életrajza szerint „nemzetközi emberbarát, beruházó, műgyűjtő és közhivatalnok”. Vannak emberei kis hazánkban is. Miért nem őt kérdezi Schiffer doktor? Ad három, a sukorói kaszinó olyan óriási beruházás lenne, ami mögött nem véletlenül áll Lauder úr. Ilyen súlyú ügyet nem lehet állami segéd nélkül megoldani, s nem csak magyar állami segédletre gondolok. Vajon Schiffer doktor miért nem irt egy levélkét az amerikai és izraeli nagykövetnek? Ad négy, Schiffer doktor kérdezhetné SZDSZ-es és MSZP-s barátait is. Persze, manapság ez nem túl kellemes, de legalább azt mutatná, hogy Schiffer urat a lényeg érdekli. Schiffer urat azonban nem a lényeg érdekli. De hagy folytassam tovább. Ha már Schiffer úr levelező kedvében van, miért azt kérdezi meg, hogy az Orbán-kormány mit akar tenni az egyszerű emberekért? Mondjunk, mi lesz velünk, ha véget ér a kilakoltatási moratórium? Mi történik velünk, ha s kormány ránk erőltetett szívélyessége szépet ér? A választ persze sejtem. Az LMP a tőkés köröket szolgálja, mint akárki más ebben a rendszerben. Nincs más identitása, nincs más mondanivalója. 

H1N1

A kapitalizmus lényege nem az, hogy valóságos értékeket teremtsen. Az nem fontos. A lényege az, hogy minél több pénzt állítson elő. Amikor nem megy másként, akkor spekulációval. Lehet spekulációt folytatni ingatlanokkal, banki kamatokkal, biztosításokkal, mindennel. Ha nem hiszed, nézz körül kis hazánkban! Az utóbbi időben kiderült, hogy ez alól az egészség sem kivétel. Az Egészségügyi Világszervezet minap hivatalosan is lefújta a H1N1 világjárványt. Kiderült ugyanis, hogy H1N1 ugyan tényleg létezik, de nem halnak meg millióan, a vírus nagyjából ugyanúgy viselkedik, mint egy szezonális influenzavírus. Mint tudjuk, a kapitalizmus számára a legtöbb pénzt a hadiipar, a gyógyszeripar és a kábítószer hozza. A magunkfajták ritkán vásárolnak páncéltörő rakétákat, hadihajót sem minden nap, de annál inkább gyógyszereket, meg mindenféle szert, amit nekünk egészségünk megőrzése érdekében ajánlanak. A patikában persze minden egyre drágább, kezdünk ingadozni, hogy talán érdemesebb lenne kenyérre költeni. Ilyenkor jó rá kell ijeszteni a népekre. Nagyjából úgy, ahogy történt az AIDS-szel, a madárinfluenzával vagy mostanság a H1N1-gyel. Sokan haltak meg, nem vitás, bár lehet, hogy többségüknek nem ez volt az igazi betegsége. A haláltól minden normális ember tart. A tőke erre játszik, tisztességtelenül, becstelenül. A kormányok pedig alájátszanak, nem kevésbé tisztességtelenül és becstelenül. A tőke, a kapitalizmus becsap bennünket. Nem érdekli az egészségünk. A pénzünk, az életünk kell neki. Mit tehetünk? Nos, legalább egy kis kicsit gondolkodunk! Nem kell minden készpénznek venni, amit mond a tőke.

Thürmer Gyula blogja: Balszemmel 200.

Azt hittem, hogy rosszul hallok. De nem! Rámentem az ATV honlapjára, ott is ez van: „A második világháború végén a Hitlerrel szövetséges japánok nem voltak hajlandók a fegyverletételre. A fanatikus japán hadvezetést végül a több mint 200 ezer áldozattal járó hirosimai, majd a két nappal később nagaszaki elleni atomcsapás kényszerítette térdre.” Tetszik érteni? A japánok a rossz fiúk, az amerikaiak meg a jók, akik csak úgy, tiszta humanizmusból dobták le a bombákat. De miről is van szó? Japán a második világháború egyik fő felelőse. Tiszta sor! Nem akarták megadni magukat még 1945 nyarán sem. Ez is igaz! Bár, itt nem ártana hozzátenni, hogy a Szovjetunió – teljesítve a nyugati hatalmaknak tett ígéretét – az európai háború befejezése után csapatainak jelentős részét keletre irányította, és megkezdődtek a Japán elleni szárazföldi hadműveletek. Ez utóbbiak bizonyára megadásra kényszeritették volna a japánokat, anélkül, hogy japán városok polgári lakosait kellett volna elpusztítani. A világ normálisan gondolkodó közvéleménye 1945-ben is tudta, és ma is tudja, hogy az amerikai atombomba bevetésére semmi szükség nem volt. Japán e nélkül is megadta volna magát. Az amerikai atomfegyver nem is a japánoknak szólt. A szovjeteknek, a világ haladó erőinek szólt: mi, az amerikaiak fogunk uralkodni! Az USA ma is ezt teszi. Nézz körül Irakban, Afganisztánban, nézd meg azt, amit tesznek Kubával, Venezuelával! A fasizmust nem szabad, nem lehet tisztára mosni. De nem szabad, nem lehet tisztára mosni az Egyesült Államok felelőtlen, tisztességtelen politikáját sem, nem lehet megbocsátani a Hirosimára és Nagaszakira ledobott amerikai atombombákat. Senki sem bocsáthatja meg az USA mai állami terrorizmusát sem. Az ATV meg különösen nem!

Izraeli bálna

Gyermekkoromban nagy szenzációként egy preparált bálnát hordoztak körbe az országban. Mindenki nagyon örült, még a bálna belsejébe is be lehetett menni. A bálna nagy volt, olyan hosszú, mint, mondjuk, egy rakéta. Én a Hősök tere környékén láttam, de számos magyar városban megfordult. A bálna persze külföldi volt, lévén, hogy bálna még a szocializmus nehéz éveiben sem volt a Balatonban, és ilyet szovjetexportból sem lehetett behozni. A városokat a szervező nyugati cég választotta ki. Mondom, a bálna olyan hosszú volt, mint, mint, mondjuk, egy rakéta. Na már most! Azokon az utakon, ahol a bálnát szállító kamion akadálytalanul végig tudott menni, ott rakétát is lehetett szállítani. A hossza miatt. A preparált bálna így segítette elő, hogy a nyugati hírszerzés közvetlen információkat szerezzen a magyar katonai infrastruktúráról. Ez annak kapcsán jutott eszembe, hogy az izraeli légierő két vadász- és egy szállítógépet küld a kecskeméti repülőnapra, ráadásul magyar kérésre. Két F-16-os Sufa (Vihar) vadászgép és egy Hercules C-130-as óriás szállítógép tart Magyarországra. Azt tudjuk, hogy Magyarország fontos Izraelnek. Nem is olyan régen még a diplomáciai botrányt is megkockáztatták, annyira fontos volt nekik a magyar légtérben gyakorlatozni. De mi a jó ebben nekünk, magyaroknak? Én szerintem, nem kellene ideengedni az „izraeli bálnákat”.

Do you speak English?

Szeretném mindjárt az elején leszögezni, hogy nem vagyok tagja a Magyarországi Szülők Országos Egyesületének. Hallva legutóbbi ötletükről, úgy döntöttem: hátra lévő éveimet a nélkül élem le, hogy belépnék. Szóval, a gyermekeik alkotmányos jogaiért aggódó szülők szerint alkotmányellenes az a rendelkezés, hogy egyetemi diplomát csak az kaphat, akinek van nyelvvizsgája. A sajtó szerint az alkotmányos jogaikban mélyen sértett egyetemisták 30 százaléka nem kapja meg a diplomáját, mivel nincs idegen nyelvből vizsgája. Kérdezem én: mivel van a baj? A vizsgarendszerrel, mint olyannal? A magyar nyelvvizsgarendszer szerintem sem jó. Egy kézbe, állami kézbe kellene venni az egészet, és ingyenessé tenni. De valamilyen mércének lennie kell. A fő baj, gyanítom, nem is a vizsga, hanem az, hogy gyermekeink nem tanulnak meg nyelveket. Persze, a szülők, tisztelet a kivételnek, nem adják át a nyelvtudás iránti igényt, lévén, hogy kis hazánk polgárainak 75 százaléka semmilyen nyelvet sem tud. Ebben a kedves szülők is benne vannak. Na már most! Ha van valami alkotmányellenes, akkor az az, hogy a magyar egyetemeken ma majdnem lehetetlen megtanulni egy idegen nyelvet. Nincsenek meg a feltételek a folyamatos, fegyelmezett, intézményesített nyelvtanulásnak. Ha az egyetemista öt éven át folyamatosan ösztönözve lenne a nyelvtanulásra, és az egyetem ehhez a feltételeket is megteremtené, továbbá szigorúan ellenőrizné is, nem lenne kérdés sem a tudás, sem a vizsga. Menne a mind a kettő!

Thürmer Gyula blogja: Balszemmel 199.

Megszégyenítés 

A Telegraph információi szerint Phenjanban igen eredeti módon kérték számon az észak-koreai labdarúgó válogatott tagjaitól, hogy miért is nem teljesítették futball-világbajnokságon azt, amit elvártak tőlük. A hír szerint a világbajnoki keret összes tagjának meg kellett jelennie a phenjani kulturális központban, ahol a sportminiszter, valamint 400 kormányhivatalnok, továbbá újságírók és diákok nyilvánosan megbírálták a csapat játékát. Magyarán nyilvánosan megszégyenítették őket. Nem tudom pontosan, hogy mit vártak el az ország vezetői a csapattól. A három csoportmecss elvesztése, ráadásul a portugáloktól kapott hét gól, mindenesetre nem okozott osztatlan örömet odahaza. Persze, minden viszonylagos. A magyar csapat még a közelébe se jutott a világbajnokságnak. Őket vajon hova kellene állítani, hogy egyszer úgy isten igazából megmondjuk nekik, hogy mit is gondolunk a munkájukról. Lehet, hogy a módszert az élet más területein is lehetne alkalmazni. Például, jó nagy nyilvánosság előtt lehetne megszégyeníteni azokat, akik nem hangolták össze a Ferihegyi repülőtér bővítését az odavezető közlekedés fejlesztésével. Hamarosan kész az új repülőtér, összekötő vasút vagy metró pedig sehol. Persze, az erkölcsi ráhatás csak azokra hat, akikben még él az erkölcs, akik számára nem közömbös, mit gondol a nép. Magyarországon azonban az erkölcs már régen nem létező kategória, s már régen senkit sem érdekel, hogy mit is gondolunk mi, a nép. 

Kit akarnak kicsinálni? 

Itt van például a metrókocsik lecserélésének ügye. Történt ugyanis, hogy még a Medgyessy-kormány valamilyen franciamániából úgy döntött, hogy a budapesti metrófejlesztést már nem bízza az oroszokra, hanem elő a franciákkal. Ha rendszerváltás, akkor legyen rendszerváltás! Utálták a jól bevált orosz MÍG-gépeket, utálták az ugyancsak jól bevált orosz metrókocsikat, és intézkedtek. Mindenki jól járt. A franciák kaptak szép búsás megrendeléseket, Medgyessy francia Becsületrendet. Na jó, ne legyünk telhetetlenek, mi a nép nem kaptunk semmit! 

A múlt héten kiderült, hogy a Nemzeti Közlekedési Hatóság nem adta ki a szükséges engedélyt a megrendelt francia metrókocsikra. Pedig már itt kéne lenniük, mert a 2-es metrón cserélni kellene a régieket, a 4-es metrót meg el kéne végre indítani. Az a gyanúm, hogy már nem is az az érdekes, hogy lesz-e metró. Végül is, akik döntenek az ország ügyeiről, úgysem metróval járnak. A nép meg örüljön, hogy még él! A kérdés, a nagy kérdés az, hogy a metró ürügyén ki kit csinál ki? 

Talán a franciákat? A világbajnokságon úgy is leszerepeltek, nem kell a kocsijuk sem! Az ügy egyébként valóban régi. A franciák évek óta bizonygatják, hogy a magyar szabványok elavultak, és a francia szabvány szerint épített kocsijaik a világ minden táján járnak. Egyes magyar szakemberek szerint is a magyar szabványok, melyek alapján a hatóság nem adta ki az engedélyt, már akkor is elavultak voltak, amikor megszülettek. A magyar politika most a németekre orientálódik, lehet, hogy újat húzunk a franciákkal? Lehet, bár még nem tudni, hogy ki húzza a végén a rövidebbet? 

Vagy talán az önkormányzati választások előestéjén végleg le akarnak számolni a budapesti liberális önkormányzattal, amelynek mérhetetlen bűnei vannak, és nem csupán metróügyben? Lehet, bár nekik már úgy is végük. Vagy netán, az MSZP maradványával akarnak leszámolni, nehogy komolyan vegyék a választásokat és visszalőjenek? Lehet, nem kizárt, bár már itt se nagyon lehet mit mondani. 

Mindenesetre érdekes ez a bizonyos Nemzeti Közlekedési Hatóság, amely nem adta ki az engedélyt. A hivatal valamiért fontos lehet Fidesz-kormánynak, mert mindjárt elsők között cserélték le a vezetőjét. Az új főnök dr. Sárdi Erika lett, aki volt már a Belügyminisztériumban az Adatfeldolgozó Iroda, sőt még az Okmánykorszerűsítési Projekt Iroda vezetője is. Na jó, speciel a közlekedésben nem dolgozott, de ha minden állami vezetőtől megkövetelnénk a szakmai tudást, hova is jutna ez az ország? Csak csendben mondom: talán előbbre! 

Nem elég? 

Egyébként, mit kell nekünk a nagyok dolgával törődni? Nem elég az, hogy szeptembertől a gyerekért megint többet kell fizetni? Az átlagos tankönyvcsomag az első évfolyamon hatezer, az ötödik-hatodik évfolyamon a tankönyvcsomagok ára tízezer, a hetedik és a nyolcadik évfolyamon 13 ezer forint körül alakulhat. És ez csak a tankönyv! Vagy nem elég, hogy az idén az üdülés is többe kerül? Mintha mindent az euró szabna már most meg, az árak úgy emelkedtek az éttermekben, a strandokon, mindenütt. Vagy nem elég, hogy kormányváltozás ide, kormányváltozás oda, sokan nem tudjuk fizetni a hiteleket? A kölcsönökkel rendelkezők több, mint nyolc százaléka „rossz ember”, mivel több, mint 90 napja el van maradva a törlesztéssel. 

Bizony, bizony elég lenne! De, sajnos, azt is tudjuk, hogy a dolgok nem fognak jobbra fordulni mindaddig, amíg a nagyok nem az igazságot mondják nekünk, hanem azt, amit láttatni akarnak velünk. Amíg a nagyok maguknak akarnak csak jobb életet teremteni, és nem nekünk.

Thürmer Gyula blogja: Balszemmel 198.

Nem engednek a 29-ből 

A kormány nem enged az IMF-nek a 29 pontos csomagjából. Ez volt a hét nagy híre. Hát, igen! A Fidesz vezetése alaposan felkészült az idei választásokra. Orbán Viktor még az EP-választások előtt végigjárta az EU-országok vezetőit, és nyilván megkérdezte tőlük: mire számíthat, ha idehaza győznek? Gondolom, biztatták. Vágjál csak bele! Ne félj, majd mi segítünk! A Fidesz elnöke sok mindent megélt már, s nyilván tudta, hogy nem kell mindent készpénznek venni. Akkor azonban nyilván úgy tűnt, hogy a leendő Fidesz-kormánynak lesz egy kis mozgástere. Talán a németektől kapott egy kis pluszbiztatást is, mondván, hogy „egy család vagyunk”, „jól ismerjük Orbán urat”, meg ilyesmik. Persze, ez még előtte volt a görögországi eseményeknek, s akkoriban még az euró összeomlását sem emlegették, mint olyan eseményt, amely bármikor bekövetkezhet. Mára azonban megváltozott a helyzet. A németek nem tudnak megegyezni a franciákkal arról, hogy miként is kellene megmenteni a tőkés Európát. Magyarán: ki vezesse a folyamatot, ki járjon jól, a németek vagy a franciák? A maga módján mindenki berendezkedik valamiféle nemzeti önvédelemre, vagyis, nem nagyon számit, hogy mi lesz a többiekkel, csak nálam legyen nyugi. A kelet-európai „új gyarmatok” meg végképpen nem érdekesek, legalább is addig nem, amíg nincs nagy balhé. 

Az amerikaiak szép szavakat üzengetnek. Martonyi János minap azzal próbálta levenni lábáról Clinton asszonyt, hogy a két országot nem csak a közös érdekek, de a közös értékek is összekötik, a piacgazdaság, meg a demokrácia, meg ilyesmik. Ja, és persze azzal is, hogy a közös értékek védelmében milyen nagy jelentősége van a Fidesz két-harmados győzelmének. Ez az érvelés, gyanítom, nem hatotta meg az IMF delegációját, amelyik a múlt héten tárgyalt Budapesten, bár kétség kívül el kellett gondolkodni rajta. Mindez nagyon szép és jó, de bennünket a pénzünk érdekel, miniszterelnök úr! – mondhatták az IMF emberei, akiket nyilván azért küldtek ide, hogy vasaljanak ki a kormányból mindent, amit lehet. A Fidesz nagy aduját, miszerint a kétharmados többség a stabil kormányzás jele, még a visszájára is fordíthatták mondván, ha ilyen erősek vagytok a saját népetekből verjétek ki a pénzt, és ne a bankokat és ne a multinacionális vállalatokat molesztáljátok! 

Úgy hírlik, hogy a kormány nem engedett a 29-ből, vagyis azokból az elképzelésekből, amelyet a miniszterelnök terjesztett elő a gazdaság rendbetételére. A 16 százalékos egységes személyi jövedelemadó, és sok minden más, persze, nem jó a dolgozó embereknek. A bankok megadóztatásának szándéka azonban olyan jel, amit értékelni kell. Kétség kívül azt jelzi, hogy Orbán Viktor megértett egy fontos dolgot: a kapitalizmus érdeke most azt követeli, hogy némileg korlátozzák a tőkét. S, még valamit mutat: eltérően elődeitől a miniszterelnök nem adta meg magát azonnal a nemzetközi tőke nyomásának. 

Szakszervezeti fizetések 

A Fidesz nem kér a szakszervezetekből. Nem üzen hadat nekik, nem támadja őket nyíltan, legalább is eddig így volt, de nem is kívánja a maga képzelt világába beépíteni őket. Ez nem újdonság. Tudható volt azóta, hogy annak idején a Fidesz nem állt a Liga által szervezett tüntetések és népszavazási kezdeményezések mellé. Gaskó István, a Liga elnöke sem kapta meg azt a politikai támogatást, amire vágyott. Magyarán: amíg az agrárgazdák elnöke ott ülhet a parlamenti sorokban, a Liga elnökének marad a szakszervezeti küzdelem. Nem tudom, hogy mivel húzta ki a gyufát, de az új hatalom keze most hozzá is elért. Selmeczi Gabriella, a Fidesz képviselője állt elő a követeléssel, hogy bizony, bizony meg kellene nézni, vajon mennyi pénzt keresnek az állami vállalatok szakszervezetek vezetői. Példának okáért Gaskó István. Selmeczi szerint másfélmilliót. A Fidesz itt a tömegpszichózisra játszik. Hergeljük fel a népet, amely elég nyomorúságosan él, s majd a tömeghangulat elsöpri őket. Nos, én a szakszervezetek helyében nem védekeznék, hanem pontosan megmondanám, hogy ki mennyit keres, és ennek mi a jogi alapja. Szerény véleményem az, hogy a szakszervezeti vezetőknek nem illő többet keresniük, mint a munkásoknak, az általuk képviselt dolgozóknak. Egyébként miként éreznék át az emberek gondjait? Ha nyilvánosságra hozzák mindezt, az is ki fog derülni, hogy az állam, tegyük hozzá, a tőkésállam, hol és miként akarja megvásárolni a szakszervezeti vezetőket. Ne felejtsük el ugyanis, hogy húsz éven át kis hazánk osztályharctól mentes övezet volt, a multinacionális vállalatok paradicsoma. Ebben szerepe volt annak is, hogy a magyar dolgozó még nem ébredt fel. A szakszervezetbe is alig-alig lépnek be. De szerepük volt a szakszervezeti vezéreknek is, akik visszatartották a háborútól még azon keveseket is, akik küzdeni akarnak. Most persze változik a világ, s változik a szakszervezetek világa is, s talán felébredünk, mi, valamennyien.

Thürmer Gyula blogja: Balszemmel 197.

Ersatz-királyság 

A németek a háborúban Ersatzkaffe-nak nevezték azt a szörnyűséget, amely hasonlithat ugyan a kávéra, de nem az. Szegényebb helyeken persze az is megteszi, de azért senki sem hiszi el, hogy ez az igazi. Szegény népünk történetében sokszor nem jutott nekünk az igaziból, s most nem csupán a kávéra gondolok. Beértük, vagy be kellett érnünk a póttal, az Ersatz-cal. Horthy-királysága sem volt igazi királyság, bár annak nevezték. Egy volt a kelet-európai diktatúrák közül. Az, amit most kis hazánkban szorgos kezek építgetnek, az sem igazi királyság, csak amolyan pótkirályság. A honvédelmi minisztérium a múlt héten adta hírül, hogy nyugi, tisztelt Szent-Korona-hívők, királypártiak, a Honvédség tisztjei augusztus 20-án ismét a korona másolata előtt tesznek esküt. Miért? Nos, feltehetően azért, mert isten óriásira nőtt állatkertjében egyeseknek hatalomhoz jutottak. Tudom, vannak, akik szívét kellemes melegséggel töltik el az olyan hangzatos elnevezések, mint magyar királyi miniszter, királyi titkos tanácsos és egyebek. Csakhogy ettől államunk nem lesz erősebb. Nem hiszem, hogy aprócskára zsugorított, hadseregnek becézett NATO-örző-védő kft-nk nagyobb lesz, ha az új tisztek a korona, illetve, egy fenét, a pótkorona előtt teszik le az esküt. A bíróságok sem táltosodnának meg, ha a szent korona nevében ítélkeznének, mint egykor. Törődjünk bele, hogy nem lehetünk királyság! Nem azért nem lehetünk, mert nem lenne király-jelölt. Biztos lenne, egy-kettőről ma is tudok. Azért nem lehetünk, mert ez a múltba visz bennünket, nekünk meg a jövőbe kéne menni. Mi lenne, ha köztársaságot építenénk? Nem pótköztársaságot! Igazit! 

Újrakezdés üvegkockája 

Az MSZP hétvégi kongresszusán szép üvegkockával lepték meg a küldötteket, az „újrakezdés üvegkockájával”. Nos, nézem, nézem, de átlátszó. Azért átlátszó, mert nincs benne semmi. Körülbelül úgy, mint ahogyan az MSZP kongresszusán sem volt semmi. Mesterházy Attila, az új elnök előadta az újrakezdés öt nagy elvét, úgy, mint modernizáció, a teljes foglalkoztatás, a társadalmi mobilitás javítása az esélyegyenlőség biztosításával, fenntartható fejlődés, a demokrácia és a szabadság védelme. Frázisok, amelyeket az emberek többsége nem ért, és nem is csoda, hogy nem ért. Az MSZP a választások elvesztése után sem vette a fáradságot, hogy a mai ember számára érthető nyelven szólaljanak meg. Akkor sem biztos, hogy odafigyeltek volna, de legalább értették volna, hogy valami kezdődik. Jó, ne legyünk telhetetlenek! – mondták sokan, akik tartalmi megújulást vártak, de már új vezetőkkel is megelégedtek volna. A káderügyek üvegkockájában sem volt semmi. A 36 éves Mesterházynak nem sok választása volt, mint elvállalni a pártelnökséget. Megkapta. Mindjárt megkapta hozzá elnökhelyettesként a 66 éves Balogh Andrást, aki soha életében nem foglalkozott belpolitikával, lévén, hogy diplomata. „Örökösei vagyunk az ókori Athén óta kialakult demokratikus értékeknek”, mondta, nem kis feltűnést keltve. Egykori főnöke, Kovács László is visszajött, aki még mindig sokat tudhat, ha 71 évesen igényt tart rá az újrakezdést hirdető párt. Ki is emelte mindjárt „a fiatalokat középpontba helyező pártépítést”, de megjegyezte, hogy „nem csupán a kor, hanem a tehetség is fontos a politikai pályán.” Szabadkai Tamás a maga 34 évével Sárbogárdról nyilván az átlagéletkor javítására került be, mert eddig olyan sokat nem lehetett hallani róla. Ő is mondott egy üvegkocka-bölcsességet, mi szerint „az MSZP nem lehet Budapest pártja, ezért ő a vidéki vonal erősítéséért kíván dolgozni”. Szóval, forgathatjuk még egy darabig az üvegkockát, de mind hiába. Nem elég ráírni, hogy újrakezdés. Újra is kellene kezdeni. 

Cessna 172 

Fejlődünk! Aki ennek az ellenkezőjét mondja, az vak, vagy nem akarja látni társadalmi rendszerünk vitathatatlan előnyeit. A Fazekas Gimnáziumban, ahova jártam, az egyik tornatanárnak volt egy használt Mercedese. A Fazekas előtt egy pár évig Afrikában volt edző, onnan volt a kocsi. Volt, aki irigyelte, de senki sem csodálta. A legtöbben napirendre tértek felette. Jó lenne, ha lenne, de e nélkül még lehet élni. Szóval, a szocializmus pitiáner ügyeit össze sem lehet hasonlítani tőkés korunk nagyszerűségével. Akkoriban repülőkről álmodni sem mertünk, manapság bárkinek lehet. A múlt héten például lezuhant egy magán tulajdonban lévő Cessna 172 típusú repülő. Tényleg bárki megveheti. Újonnan potom 280 ezer dollárért meg lehet kapni. Jó, nem mondom, egy kicsit használtat már 75 ezerért is odaadják. A tulajdonosa 22 éves volt. Fiatalon halt meg. Sajnálom. De, azért elgondolkozom: jó-e az, ha valakinek 22 évesen saját repülője van? Miért jó az, ha repülőgépek magántulajdonban vannak? Egyáltalán, mitől lesz emberi az ember élete?

Thürmer Gyula blogja: Balszemmel 196.

Vörös zászló

Pártunk egyik  nagyon lelkes tagja, Dudás György, keresett fel minap. Nem akármilyen tagunk ő. Olvasottsága, elméleti képzettsége sokakkal vetekszik, illetve, dehogy vetekszik, egyszerűen többet tud a marxizmus-leninizmisról, mint sokan mások. Rengeteg marxista könyvet olvasott el életében,  és mindmáig hasznosítja a bennük rejlő tudást. Dudás elvtárs egy zászlót hozott. Vörös a színe, rajta sarló és kalapács, és egy ötágú csillag. Nem a mi zászlónk, de minden elemét a magunkénak valljuk. A zászló szovjet, lehetne akár kínai is, de nem ez a lényeg. A  vörös a mi színünk is. A sarló és a kalapács is a miénk, a csillag is,  kié is lehetne másé? Ma ez a zászló nem kell senkinek sem. Teher. Nekünk kell, mi meg fogjuk őrizni!

Erős paprika

Az Internet tényleg csodákra képes. A televízióban sehol sem lehetett hallani a Kádár-ünnepségről, mégis sokan eljöttek, vagy írtak, ami semmivel kisebb teljesítmény. Örömmel láttam egy fiatal párt, akikkel váltottam már pár levelet az Interneten, de kapcsolatunk, mint kiderült, ennél mélyebb. A kerületi látogatásaim során az egyik budapesti piacon mindig veszek erős paprika-krémet. Magyar termék, jó erős, ez kell nekünk! Nos, most már azt is tudom, hogy ezt a kedves fiatal pár gyártja. Ebben, persze, semmilyen ideológiai kötődés nincs, bár az erős paprika vitathatatlanul vörös. De, lehet, hogy – ahogy Humphrey Bogart mondja a Casablancaban, ez „egy csodálatos barátság kezdete”. 

3 177 138 790 forint

Nincs ennyi pénz, illetve nem szabadna lennie. Ennyit fizetnek a múlt heti ötösért. Jó, nem tagadom, én is bedobtam a szelvényt, mert hátha. De ezúttal sem. Tájékoztatom kedves barátaimat, hogy az ötöst ismételten nem én nyertem meg. A négyes sem lett volna rossz, bár az csak másfél milliót fizet. A lottó szerencsejáték, nem kötelező játszani, de azért tudnunk kell, hogy tulajdonképpen mindenki játssza. Ha pedig társadalmi ügy, helyes-e „a győztes mindent visz elv”? Helyes-e, tisztességes-e milliárdokat kifizetni egy valakinek, és figyelmen kívül hagyni másokat? Szerintem nem! Jobb lenne, ha egyenlőbben osztanák a pénzt, most pedig eleve a felét odaadnák az árvízkárosultaknak. Ez lenne igazságos!

"Legyen béke, szabadság és egyetértés"

Semmiképpen nem azonosulok azzal, amit Gurcsány Ferenc ír az Interneten a kormány legutóbbi rendelete kapcsán, csupán szerényen megjegyzem: van érzéke a kormánynak a teátrális megoldásokhoz. A kormány úgy döntött, hogy a nemzeti együttműködésről szóló nyilatkozatot, amelyet a parlament elfogadott, ki kell függeszteni minden állami, katonai, meg ki tudja, milyen intézményben. Mi tagadás, újszerű. A katonai nem lehet gond, mert nem maradt olyan sok, államiból azért van egy pár. Az persze kérdés lehet, hogy pontosan hova is kell kirakni a nyilatkozatot. A himnusz mellé? A szózat mellé?  Vagy felülre? Ebben a bonyolult politikai helyzetben egyáltalán nem mindegy. Van itt egy merőben filozófiai kérdés is: mi jobb, most kinyilatkoztatni, kockáztatva, hogy a valóság nem igazolja a feltételezést,  vagy várni egy kicsit, amíg a valóság igazolja a feltételezést. Döntés kérdése, de talán az utóbbi jobb.   Várjunk egy kicsit!

Megyünk!

Vasárnap reggel a CBA előtt megállított egyik beszélgető partnerem, és közölte: megyünk! Az alkalomhoz illően fel is öltözött: rövidnadrág, bakancs, „nagy magyarországos trikó”. Az illető, úgy egyébként rendes ember, időről-időre megállít, és elmondja, hogy miért kellene nekünk, kommunistáknak együttműködnie velük. Az érveket nem írom le, mert könnyen hatálya alá esnék valamelyik frissen hozott Orbán-törvénynek. Szóval, ismerősöm is ott volt a Jobbik rendezvényén. Jó, ne kötekedjünk, nem a munkásokért tüntettek, nem is a 16 százalékos SZJA-ellen. Az ő gondjuk az, hogy pont egy éve betiltották őket. Most se volt szerencséjük. A rendőrség nem engedte, hogy az Erzsébet téren összegyűlt 200 gárdista kibontakozzon. Mindjárt elő is állítottak 184 embert, köztük Vona Gábort, a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnökét is. Eltérően egyik-másik kormánypárti politikustól én azt gondolom, hogy az utca is a politika színtere. Persze, nem mindegy, hogy miért megyünk oda. A Jobbik most saját ügyéért ment oda, ami neki érdekes, de a társadalomnak közömbös. Lehet, hogy holnap mi is az utcára megyünk, de az apropó biztos nem az lesz, hogy bíróság elé állították a Munkáspárt Elnökségét, hanem az, hogy bántották a magyar munkást, a magyar dolgozót. Ez a különbség a Jobbik és a Munkáspárt között. Egyebek között.

Thürmer Gyula blogja: Balszemmel 195.

Uncsi!

Uncsi, mondja egy ismerősöm, aki van annyira perverz, hogy naponta rámegy a kormány honlapjaira. Ő a legjobb értelemben vett polgár, aki szerint tényleg beköszöntött a „forradalom” és a „nemzeti együttműködés” korszaka, úgy-hogy vége annak a kornak, amikor a szocialisták manipuláltak bennünket, amikor el lehetett titkolni az információkat a kíváncsi polgárok elöl. Helyes, vége! Az információ nem monopólium többé, hanem a polgárok tájékozódását és szabad döntését segítő eszköz! Hurrá! Ismerősöm derűlátása a letöltés sebességével arányosan múlik el. Miniszterelnökünk honlapja a maga fiatalos vonalvezetésével még üdítő színfolt, bár nem kényeztetnek el olyan információkkal, melyeket máshonnan ne tudnánk meg. Némileg fejtörést okoz, hogy a miniszterelnök honlapjáról miért nem lehet átmenni a kormány honlapjára, de hát nem kell mindent az orrunkra kötni. 

Csupa új minisztérium és csupa régi honlap. C’ est la vie. Az új Belügyminisztérium ellát egy csomó új feladatot, de ez nem derül ki a honlapjáról. Ki tudja miért, de nincs átjárás a rendőrség, a titkosszolgálatok honlapjára, pedig a főnök itt is, ott is a belügyminiszter. A Külügyminisztérium megőrizte az MSZP-s minisztérium honlapját. Nincs több információ, és a minisztert leszámítva még az új vezetők nevei sem találhatóak. A Nemzetgazdasági Minisztérium már megcsinálta honlapját, a vezetők is rajta vannak, igaz, többször kell klikkelni, mire elolvashatja az ember. Az anyagok zöme „másodrendű frissességű”, amint Bulgakov a romlott halat nevezi a Mester és Margaritában. A makrogazdasági folyamatok leírása példának okáért 2009. októberi. A szép nevű Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium honlapja megörökölte a kancellária nem túl szép külcsínét, és felrakták a korábbi MSZP-s minisztérium anyagait. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium, ami egyéb iránt üdvözölendő újítás, mind külsejében, mind tartalmában az egykori oktatási és kulturális tárca anyagait tartalmazza. Egészségügyről meg ilyesmikről egy szó se. 

Van egy kis bökkenő az általános szemlélettel, ami, úgy tűnik, nem akar változni. Vegyük például az USA állami honlapjait! Az USA ugye köztudottan tőkés ország, vagyis nem a rendszerben keresendő a különbség. Nos, ott én, mint polgár, megtudhatom, hogy az adott minisztérium vezetői mit csinálnak az adott napon. Egyáltalán megtudhatom, hogy kik dolgoznak a minisztériumban, telefon-és szobaszámmal. Fel lehet iratkozni az adott állami szerv levelező listájára. Megtudhatom a legfontosabb szakmai elképzeléseket. És képzeld el, még a véleményemet is megírhatom. De a legszörnyűbb, szerintem, ez már aztán a kapitalizmus teljes bomlása, válaszolnak is a véleményemre. Hát ilyet! Nem akarom én bántani új kormányunkat, van nekik elég bajuk nélkülem is. De, ha már új korszakot hirdetnek, szerintem csinálni is kellene. 

Kijutunk a következő VB-re? 

A mostani foci világbajnokság elmegy mellettünk, mind egyebek között sok más, amihez nincs közünk, bár lehetne. A foci mai világfolyamataihoz biztosan nincs közünk, és a dolgok mai állása mellett nem is lehet. Valamit azonban nem értek. Vannak hozzánk hasonló hátrányos helyzetű, nehéz múltú országok, amelyek fiai mégis ott vannak Dél Afrikában. Itt vannak például a szlovákok. Megverik az olaszokat, sőt még tovább is jutnak. Itt van az egykori Jugoszlávia, ahonnan mindjárt két válogatottra is telik, a szerbekre és a szlovénokra. És akkor még nem is beszéltem a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság csapatáról. Nem az az érdekes, hogy megverték őket. Az az érdekes, hogy ott voltak, és küzdöttek. Mi pedig itthon a tv-t nézzük, és el vagyunk foglalva a saját kis pocsolyánkkal. Van-e remény? Nos, most, hogy sportoló ember a miniszterelnökünk, sőt az államfő is egy volt olimpiai bajnok lesz, talán. Feltéve persze, hogy a hétköznapokban is komolyan veszik a sportot. Mondjuk, lesz tornaóra az egyetemeken, az állam támogatja a sportot, hogy olcsóbb legyen a fiataloknak, netán ingyen. Lehet, hogy kijutunk a következő VB-re. De azért a szerelést még ne rendeljük meg! 

Tetszik! Nem tetszik! 

Az új honvédelmi miniszter egyik első vendége Eleni Kounalakis asszony volt, a budapesti amerikai nagykövet. Hende miniszter úr előzőleg elugrott Afganisztánba, hogy mi is van a fiúkkal odakint. A sajtóközlemény szerint a miniszter nem titkolta, hogy elég rossz körülmények között vannak a magyarok. Rendes tőle, hogy legalább ezt szóvá tette. Ugyanis, ha már benne vagyunk az amerikaiak bulijában, az amcsik valamit tehetnének azért, hogy ne kelljen sátorban lakni, ami köztudottan nem nagyon áll ellen a lövedékeknek. Egy pár olyan gépkocsi sem ártana, ami az amcsiknak van, nekünk meg nincs. Szóval, ez tetszik! Persze, az amerikai nagykövet is elsírta magát, hogy nem könnyű az afganisztáni misszió, de ha ott jó lesz, akkor Európában jön a dőzs. Mindjárt meg is kérdezte: ugye, szeretett magyarjaim, egy lépést se hátráltok vissza? Hende doktor „a találkozó végén megerősítette, hogy hazánk eleget tesz vállalásainak a romló biztonsági helyzet és a nehéz költségvetési helyzet ellenére is”. Na, ez az, ami nem tetszik!

Thürmer Gyula blogja: Balszemmel 194.

Mihez is ragaszkodunk? 

A BTK ismert módosítása után a Munkáspárt nyilatkozatot adott ki, amelyben elítélte a törvényt. Egyik ismerősöm, hozzáteszem, kedves ismerősöm, akit szakmai tudása mellett azért is tisztelek, mert kifejezetten polgári származása ellenére tud megértést tanúsítani irántunk is, üzent nekem. Nézzünk szembe a történtekkel, tartsuk meg, ami vállalható és lépjünk túl azon, ami nem vállalható! Ne vállaljunk közösséget azzal, amihez „vér és szenvedés tapad”! Egy hét óta ezen gondolkodom. Mi lennénk a rossz fiúk? Mihez is ragaszkodunk? Rákosihoz, Recskhez, a beszolgáltatási rendszerhez, a szovjet modell kritikátlan másolásához, Rajk kivégzéséhez? Nem! Ehhez biztosan nem ragaszkodunk. De igen is ragaszkodunk ahhoz, hogy felépült Dunaújváros és felépült az Úttörővasút. Ragaszkodunk ahhoz, hogy apám, anyám és az ő nemzedékük ekkor válhatott munkásból értelmiségivé. Ragaszkodunk ahhoz, hogy a Rákosi rendszer minden disznósága ellenére elindultunk a szocializmus útján. Ragaszkodunk ahhoz, hogy államosították a gyárakat, a bankokat, nagy lépést téve afelé, hogy ember soha többé ne zsákmányolhasson ki embert. Biztos jól hangozna, ha most azt mondanánk: mindez nem volt szocializmus, de majd mi megmutatjuk, majd mi csinálunk kristálytiszta baloldalt! Szocializmus volt, még ha hibákkal is! 

Nehéz a polgársággal vitatkozni. Talán nem is lehet, mert más az életélményünk. Emlékszem nagymamám szoba-konyhás lakására, ahol a WC a gangon volt. Tőle nem vettek el semmit a szocializmusban, neki ez jutott a kapitalizmusban. Emlékszem polgári származású gimnáziumi társaim szüleinek nagy lakásaira, a gazdag könyvtárra. Lehet, hogy sérelem érte őket a szocializmusban, de a „WC a gangon” nem volt életélményük. 

Nekünk szemünkre hánynak mindent, miközben lazán túllépnek azon, hogy büntető tábor nem csak Recsken volt, hanem Amerikában is, de speciel oda az USA-ban már évtizedek óta élő japánokat zárták. A koncepciós per sem a szocializmus találmánya. Az USA-ban, a „demokrácia földjén” 1953-ban koncepciós per alapján végezték ki a Rosenberg házaspárt. Az ügy annyira kínos, hogy a peranyag mai is titkos, miközben a Rajk-pert bárki elolvashatja. Igaz, Rákosiék kiszorították a hatalomból a polgári pártokat. De azt miért tetszenek elfelejteni, hogy 1946-ban a kommunista pártoknak 48 százalékuk volt Franciaországban, 46 százalékuk Olaszországban, és a tőkés erők lazán „kiszalámizták” őket a kormányokból? És láss csodát, egy hónap múlva megjött az amerikai pénz, a Marshall-segély. Nem folytatom. Inkább megírjuk a kapitalizmus feketekönyvét, válaszul mindarra, amit ránk mondanak. 

A BTK módosítása ellen nem azért tiltakoztunk, mert a rosszat akarjuk védeni a múltban. Azért tiltakoztunk, hogy megértessük mindenkivel: 2010-ben vagyunk és nem 1953-ban. Nem arra van szükség, hogy a polgárság új nemzedékei bosszút álljanak a nagypapától elvett gyárért, netán elégtételt vegyenek azért, hogy az egykori polgári család gyermekei nem tanulhattak, nem érvényesülhettek, és utcaseprőként tengették életüket. Nem tagadom, ilyen is volt, de az ország mostani vezetői ezt nem mondhatják el magukról. Ők nem voltak sem áldozatok, sem mártírok, hősök pedig végképpen nem. Ma arra lenne szükség, hogy Magyarország magához térjen az elmúlt húsz év következményeiből, ami speciel megint nem irható a szocializmus számlájára. Megnyugtatom polgári származású ismerőseimet: ma nem attól kell tartani, hogy a kommunisták elveszik a kft-jüket, hanem sokkal inkább attól, hogy a multik tönkreteszik őket. Ma nem attól kell félni, hogy a vörösök elveszik a szabadságukat, hanem attól, hogy a bankok, a telefontársaságok, az adóhivatal és mindenféle más hivatal rabjai vagyunk, s egyre távolabb kerülünk attól, amiről József Attila olyan szépen írt: „Jöjj el szabadság! Te szülj nekem rendet, Jó szóval oktasd, játszani is engedd szép, komoly fiadat!”

Szóval, mi baloldali pártot akarunk és fogunk is építeni. De nem olyat, amelynek megtörték a gerincét, elvették hitét, meggyőződését. Mi hiszünk abban, hogy a szocializmus jobb, mint a kapitalizmus. Egész egyszerűen azért, mert a tőke nem mindenkié, hanem csak keveseké. S ha így van, a kapitalizmusban mindig kevesek fognak dönteni a többség sorsáról, ők fogják eldönteni, kinek jut a gazdagság és kinek a nyomor. Ebben a társadalomban nem az ember számít, hanem a pénz. Mi tanultunk a múltból. Ha mi hatalomban lennénk, nem tiltanánk be a keresztet arra hivatkozva, hogy kereszt nevében milliónyi bűnt követtek el. Bár ez igaz. Nem záratnánk be a templomokat sem, bár nem vagyunk hívők. De küzdenénk az ellen, ami ellen valóban küzdeni kell, a fasizmus ellen, s minden ellen, ami az ember és az emberiesség ellen van. Miért nem erről beszélünk?

Thürmer Gyula blogja: Balszemmel 193.

Mi másként csinálnánk

Orbán Viktor 29 pontos programja sokakat meglepett. A trianoni emléknap és a kettős állampolgárság lehetőségét megadó törvény után sokan hitték, hogy nem lesz itt más, csak múltba tekintés, érzelmi hangulatkeltés. Láss csodát! Orbán konkrét intézkedésekkel állt elő. Jó ötlet a társasági adó csökkentése. A magyar vállalatok erőre kaphatnak tőle. Persze, nem a munkás jár vele jobban, hanem a magyar középosztály. Jó ötlet, hogy a parasztnak megkönnyítik az élelmiszertermelési és feldolgozási feltételeket. Miért is ne? Ha Németországban lehet minden faluban saját vágóhíd, nálunk miért nem lehet? Eddig is lehetett volna, de nem engedték, sőt büntették. Csak nem a multikat védték? Nem kis bátorságra utal a bankok megadóztatásának ötlete. Helyes, fizessenek azok, akik megszedték magukat az elmúlt években! De vajon van-e biztosíték arra, hogy ezt a pénzt is nem rajtunk hajtják majd be? Mi beépítenénk olyan biztosítékokat, amelyek nem tennék lehetővé, hogy a bankok újra és újra átverjék a népet. Kapjanak kevesebb pénzt a politikai pártok! Ez is tetszik, bár mi egy fillért, illetve az már nincs, egy forintot se adnánk nekik. Tartsák el magukat! Szóval, a miniszterelnök sok jó ötletet terjesztett elő, mi is megcsinálnánk őket, ha kormányon lennénk, de mi másként csinálnánk. Van persze olyan is, amit mi nem csinálnánk. Ilyen az egykulcsos személyi jövedelemadó. Ha mi lennénk kormányon, progresszív lenne az adó. Vagyis, akinek több a jövedelme, fizessen többet! A kormány havi kétmillióban maximálná az állami vezetők fizetését, mi nem adnánk többet, mint egy millió. Ezek lényeges különbségek, de hát végtére is ezért vagyunk mi Munkáspárt, ők meg Fidesz.

Reformok és reformok

Egyszóval, a kormány tevékenységét nem szabad félvállról venni. Egyszerű lenne, ha kijelenthetnénk: ezek tőkések, következésképpen minden, amit csinálnak, az rossz. Nem így van. Nem szabad az ellenfelet lebecsülni! A kormány nagy lendülettel látott hozzá egy új tőkésállam megteremtéséhez. A szocialisták is tőkés országot építettek nyolc éven át, de jól tudjuk: tőkés ország és tőkés ország között nagy lehet a különbség, miközben a lényeg ugyanaz. A közel négyszáz fős magyar parlament, a milliónyi önkormányzati képviselő, a korrupt közélet sokkal inkább emlékeztet Móricz dzsentri-Magyarországára, mint egy korszerű tőkésállamra. A magyar tőke húsz éve nem változtatott ezen. A Fidesz most akar. Persze, ez nem forradalom. A Fidesz-KDNP nem a kapitalizmust akarja megszüntetni. Éppen ellenkezőleg, a tőkés rendszert akarják erősebbé tenni politikai, gazdasági, ideológiai átalakításokkal.

Mi legyen a mi viszonyunk ehhez? Nos, a Munkáspárt nem egy jobb kapitalizmust akar, hanem egy olyan társadalmat, ahol nem a pénz uralkodik, ahol egyesek nem alázhatnak meg bennünket, nem zsákmányolhatnak ki csak azért, mert nekik van tőkéjük, nekünk meg nincs. Mondjuk, hogy ez a szocializmus. Ez az alapkérdés. A mindennapokban azonban mondanunk kell valamit azokról az intézkedésekről, reformokról, amelyeket a kormány tesz. Reform és reform között különbség van. Nem kérünk azokból a reformokból, amelyek azt szolgálják, hogy a tőke még jobban kizsákmányolhassa a munkásokat és más dolgozókat. Harcolni fogunk minden olyan törekvés ellen, amely a hatékonyságra, nemzeti együttműködésre hivatkozva egyoldalúan érvényesíti a tőkés érdekeket, semmibe véve a dolgozói érdekeket. Ugyanakkor el kell ismernünk az olyan reformokat, amelyek jobbá tehetik a dolgozók életkörülményeit. Ha az ország többet fog költeni kutatásra és fejlesztésre, ha visszaállítják a vasúti mellékvonalakat, ha munkahelyeket teremtenek, ez jó! És persze még valamit el kell mondanunk mindenkinek: egyetlen reform, még a legjobb reform sem változtatja meg a kapitalizmus lényegét. Éppen ezért, kedves munkás barátaim, ha tényleg boldogulni akartok, nektek kell beülni a parlamentbe, s dönteni az ország sorsáról.

Mi legyen Károlyi Mihály szobrával? 

A Jobbik beszorult a parlamenti demokráciába. A cigánykérdést nem tudja megoldani sem most, sem később, pedig ezért szavazták be őket a parlamentbe. Na már most, ha ez nem megy, marad a hülyeség. Példának okáért az az ötletük, hogy Károlyi Mihály szobrát vigyék el a parlament mellől. Személy szerint soha sem kedveltem Károlyit, túl ellentmondásosnak, ingadozónak tartottam. De az 1918-as őszirózsás forradalmat mindig is jó dolognak véltem. A szobrot már ezért is megérdemli. A Jobbik hiába akarja átírni a történelmet, Károlyinak nem volt köze Trianonhoz. A Jobbik hülyesége önmagában is káros, de még károsabb, hogy Kövér László őket támogatja a szobor-ügyben. Szerény véleményem szerint nem Károlyi szobrát kell eltávolítani a parlament mellől, hanem a Jobbikot a parlamentből. Jobban járnánk!