A kormány és a szakszervezetek megállapodása

Erdész Károly tanulmánya: Technológia, gazdaság, politika

Bevezetés

A mai ember életére már jellemzően rányomja a bélyegét a technológia erőteljes, domináns és gondolkodásmódját is meghatározó szerepe. Ez a tény azonban egyáltalán nem fogalmazódott meg, így nem is tudatosult sem a médiákban, sem a politikusok elképzeléseiben, sem a közgondolkodásban. Ugyanakkor a technológiai fejlődés környezetet károsító hatásai ellen való szervezett védekezés igénye világszerte állami intézményeket hozott létre (minisztériumok, környezetvédelmi hatóságok, mérőállomások hálózata), emellett ún. zöld mozgalmak, sőt pártok szerveződtek, melyek politikai erőként lépnek fel, továbbá az egyetemeken környezetvédelmi tanszékek működnek. Világszerte magasszintű tudományos alap- és alkalmazott kutatás, illetve ipari fejlesztés folyik részben a természetben végbemenő folyamatok elméleti vizsgálata, másrészt a káros változások megelőzése érdekében ún. zöld technológiák, környezetbarát üzemanyagok, újrahasznosítható nyersanyagok, megújuló energiaforrások stb. kidolgozására koncentrálva.

Mindeközben kevés figyelmet fordítanak a környezetkárosító folyamatok alapvető társadalmi okainak vizsgálatára, ugyanis ezek a technológia, gazdaság és politika olyan összefüggéseinek alapos vizsgálatát igényelné, ami a jelenlegi történelmi időszakban összeütközésben lenne a bankok, multinacionális óriásvállalatok, a piacok és nemzetközileg hatalmi helyzetben lévő nemzetállamok érdekeivel. (Például az USA az 1977. évi Kyotoi Éghajlati Egyezményt nem írta alá). Ehelyett olyan megfogalmazások terjedtek el, mint globalizáció, fenntartható fejlődés, globális felmelegedés, megújuló energiaforrások stb. melyek a tudományos elméleti- és alkalmazott kutatás szempontjából lényegesek és az eredmények hasznosítása társadalmi szempontból fontos is, de a fejlődési folyamat trendjét komplexen nem mutatják meg.

Az emberiség fejlődése biológiai, technológiai-gazdasági és társadalompolitikai alapokon megy végbe. A prehisztorikus korban a biológiai fejlődés volt domináns, a jelenlegi fejlődési szinten azonban a lehetséges biológiai fejlődést, vagy akár az egészséges életet a technológia, a gazdaság és az ezeket szabályzó politika befolyásolja. A továbbiakban tehát a történelmi fejlődés trendjét a technológia, s az ezzel korrelációban lévő gazdaság és a politika összefüggésein keresztül vizsgáljuk.     

Technológia

A technológia szűkebb szakmai értelemben valamilyen iparágban egy termék gyártási eljárását jelenti.  A legegyszerűbb „technológiák” már az őskorban megszülettek; a „tudatosan” valamit elkészítő ember agyában például egy kőbalta elkészítésének módszerét, anyagait, lépéseit el kellett gondolni, majd az elképzelt „terméket” kézzel és a legegyszerűbb eszközökkel le kellett „gyártani”. A történelmi fejlődés során mind a gyártási eszközök (szerszámok, gépek), mind a gyártás módszerei (magába foglalva a gyártástervezést) vagyis a technologizálás nagymérvű fejlődésen mentek át, s ma a technológia egész életünk minden területén meghatározó jelentőséggel bír, sőt olyan területekre is kiterjed, mint az adminisztráció, a kommunikáció, a közlekedés stb., ahol korábban elenyésző szerepe volt, vagy nem is létezett.

A technológia tehát a munka, mint tudatos emberi tevékenység eredménye, ami az emberi civilizációval együtt fejlődött és fejlődik ma is. A technológia alkalmazásának célja elsősorban az emberi munka hatékonyabbá tétele.    

A technológia a mai tágabb értelemben tehát bármilyen társadalmilag közösen végzett emberi munka eszközeinek és módszereinek összessége.

A technológiai fejlődés fogalmával együtt jár a technologizáltság foka, ezzel párhuzamosan pedig a gazdaság fejlettsége is egy adott korszakban. A technológiai fejlődés történelmi folyamat, melynek mértéke a fejlődés sebessége, azaz egységnyi időszak alatt a technologizáltság fokának változása. A történelem azt mutatja, hogy a technológiai fejlettség egyre rövidebb időszakok alatt egyre nagyobb mértékben nő, ma már „exponenciális” mértékben. Ezt a fejlődést egy hipotetikus adatsorral ábrázolhatjuk, mint az eltelt történelmi idő függvényében (x=É) a technológiai fejlődés mértékének (y=M) változását. Hipotetikus azért, mert ezen adatok „pontosan” nincsenek megadva, vagyis a technológia fejlettségének mértéke még definiálva sincs.

Az alábbi 1. ábra a technológiai fejlődés függvényét illusztrálja az eddig eltelt történelmi időszak alatt. Látható, hogy a görbe kezdetben lassan, majd egyre gyorsulva, „exponenciális” függvény szerint emelkedik. A jövőre vonatkozóan ebből extrapolálható egy végtelenbe futó, tehát „ésszerűtlen” fejlődési trend, aminek erőltetése katasztrofális következményekkel járhat; vagy előrevetíthető egy tervezett, elvárható, ésszerű fejlődési folyamat. Ez a második a technológia fejlődésének fokozatosan lassuló szakasza „logaritmikus” függvénnyel közelíthető. Ez utóbbi azonban nem következik be „automatikusan”, megvalósításához komoly erőfeszítésekre van szükség.

A vízszintes tengelyen ábrázoljuk az időt (É) egyenletes mértékben. A függőleges tengelyen ábrázoljuk a technológiai fejlődést, melynek egységnyi mértéke M, mely lehet az első történelmi korszakban a kiinduló értékhez viszonyított, ez idő alatt elért növekedés. Jelenleg a szakirodalomban ilyen mértékegység nem található, mivel a társadalomkutatás szakemberei sem kísérelték meg eddig a fenti fejlődési görbét akár becsült összesített adatokkal ábrázolni. Ennek okai, hogy a technológiai fejlettség nagyon sok tényezőből tevődik össze, másrészt egyre újabb technológiák jelennek meg „menetközben”, tehát mindezen hatásokból kell egy igen összetett mértékegységet kidolgozni. Ez önmagában is rendkívül komplex feladat.

Jelen esetben tehát egy hipotetikus trendet ábrázoltunk, melynek az idő függvényében exponenciális emelkedő jellege vitathatatlan, még akkor is, ha ezt egzakt adatokkal jelenleg nem lehet igazolni.

 

Az 1. ábra trendjének matematikai megközelítését a 2. és 3. ábrákon adtuk meg.

 

A hipotetikus adatsornak az Excel programmal exponenciális függvénnyel (y=ae^bx) való matematikai közelítéséből kitűnik, hogy a fejlődés különböző szakaszaiban az exponenciális függvény paraméterei (a és b) változóak. Az I. és II. szakaszokban a „b” kitevő alacsony (b ≈ 0,1), a III. szakaszban azonban már ennek kétszerese, b ≈ 0,2. Az egyes függvénygörbe szakaszok az adatsor legjobb közelítése alapján a történelmi időt három szakaszra osztják, az I. szakasz a bronzkor végéig, vagyis a vaskorig tart, a II. szakasz az Ókor végéig, a III. szakasz pedig a Középkortól napjainkban is tart. Ez egy durva közelítés, amit régészeti kutatási adatokkal lehetne pontosítani, ha a technologizáltság mértékét is meg tudnánk adni. 

A fejlődés ütemével foglalkozó tanulmányok az „exponenciális fejlődés” fogalmát használják¹ a fejlődés egyre nagyobb üteme miatt. Ez a gyorsuló ütem az egyre fejlettebb eszközöknek és módszereknek, valamint a folyamatosan egyre újabb technológiák megjelenésének köszönhető. A régi gyártó eszközök tökéletesítésével egyre újabb és pontosabb eszközök gyárthatók. Az újfajta termékek is újabb eszközöket igényelnek, a találmányok pedig, addig nem létező, szintén új eszközöket hoznak létre. A technológia tehát egy öngerjesztő folyamat, leegyszerűsítve: a kimenet eredményeinek részbeni visszacsatolása a bemenetre, erősebb kimenetet hoz létre. Ezt az elemi modellt a 4. ábrán mutatjuk be.

Ebből adódóan az idő folyamán a fejlődési görbe a végtelenbe tartana (lásd 2. ábra). Ugyanakkor a technológiai fejlődés egyre nagyobb anyag- és energiaigénye fokozatosan kimeríti a forrásokat, továbbá egyre nagyobb környezetszennyezést okoz, miközben a Föld népessége is nő, ami együttesen egy idő után katasztrófához vezet. Erre figyelmeztettek a Római Klub „Jelentései” már az 1970-es években. Az első, 1. sz. jelentés „A növekedés határai” fenti exponenciális fejlődést elemezte és megjósolt egy lehetséges katasztrófát. 1977-ben a Római Klub, László Ervin vezetésével dolgozó csoportja a 6. sz. jelentésben felhívta a figyelmet a célok megfogalmazásának szükségességére, vagyis arra, hogy a fejlődés nem tartható tovább a matematikai exponenciális görbe törvénye szerint a végtelenbe futva². Ennek a jelentésnek az újszerűsége abban áll, hogy megállapította: „a szolidaritás globális forradalmára van szükség, hogy a jelenlegi társadalmak és intézmények főként rövidtávú és szűklátókörű céljairól át lehessen térni azokra a globális célokra, amelyeket egy kölcsönösen függő világ megkövetel”.

Gazdaság

A termelés célja használható termékek nagy mennyiségben és állandó minőségben való előállítása (gyártása), majd ezeknek a termékeknek a felhasználókhoz való eljuttatása, rendelkezésre bocsátása.

A megtermelt mezőgazdasági, legyártott ipari, a különböző módszerekkel előállított és rögzített szellemi és művészeti alkotások; együttesen termékek másokhoz való eljuttatása, vagyis az emberek közötti cseréje a fejlett civilizációban a pénz közvetítésével a kereskedelmi piacokon történik. A csere alapját olyan áru képezheti, amiből tulajdonosának feleslege van. Ez a „felesleg”, valójában termék, tehát a piacon áruként jelenik meg. A termékek tehát áruvá válnak.

A termékek (áruk) értéke a beléjük fektetett munkából származik. A munkával termelt érték egy részét a terméket létrehozó munkás életének fenntartására kell fordítani, a fennmaradó rész értéktöbblet.  Az érték a munkavégzésből származó értéktöbblet értékesítéséből keletkezik. Az értékesíthetőség alapfeltétele, hogy a termékre a termelőn kívül mások (vagyis a társadalom) részéről igény legyen.

A pénz forrásának a munkabér tekinthető, de a gazdaság (és ezzel a társadalom életszínvonala) növekedését a termelési folyamatból származó áru felhasználásra való értékesítéséből keletkezett jövedelem (a bevétel és az újra befektetés különbsége) képezi. Ez a jövedelem a pénztőke, röviden tőke⁴. A piacon tehát kereslet és kínálat áll szemben egymással. Az egyensúly a fogyasztás és a termelés dinamikus egyensúlyát jelenti, mivel mind a termelés mind a fogyasztás az időben változó intenzitású folyamatok. Ha ez a dinamikus egyensúly bármilyen okból megszűnik, akkor a gazdaság instabillá válhat. A gazdaság dinamikai stabilitásának biztosítása a tőke tulajdonosának (magánszemély, vagy az állam) a feladata; nyílván nem szükséges (sőt káros) olyan árut termelni, amire nincs kereslet, vagy nincs elégséges nagyságú fogyasztási piac, azonban ugyanilyen káros olyan kereslet mesterséges gerjesztése a társadalomban, amire lényegében nincs szüksége.

A tőke elementáris, szükségszerű szerepe kettős: egyrészt a technológia fejlesztésébe való visszaforgatás (az elhasználódó termelési eszközök pótlása, a szellemi munka által újabb, hatékonyabb eszközök kidolgozása és a termelésbe való bevezetése, valamint a termeléshez szükséges nyersanyagok és energia biztosítása), vagyis befektetés (beruházás); másrészt az a felhalmozás, vagyis tőkepotenciál akkumulálás, ami a dinamikai folyamatok stabilitásának biztosításához szükséges. Ez a két követelmény határozza meg az alapvető összefüggéseket a technológia és gazdaság között. A technológia fejlődése egyre nagyobb tőkeigénnyel jár, amit a gazdaság a piacok állandó bővülésével tud biztosítani, ugyanakkor a megtermelt termékek kínálata és az irántuk való kereslet (fogyasztás) időbeli változásainak hullámzását a tőke akkumulálásával lehet kiegyenlíteni. Ebből következik, hogy a gazdaság bővülése a történelem folyamán szintén időben exponenciálisan emelkedő összefüggéssel jellemezhető. A technológia és a gazdaság tehát önmagukat és egymást is gerjesztő folyamatok, összefüggésük révén olyan „kettős spirált” képeznek, mely a történelmi időben exponenciálisan emelkedik.

Ugyanakkor a felhalmozódó, akkumulációs tőke egy része nem kerül vissza a termelés és a termékhasznosulás zárt folyamatába, hanem feleslegként öncélúvá váló, „lebegő”, tetszőlegesen felhasználható, vagy elpazarolható tőkerész, ami a tiszta nyereség, vagyis röviden profit. Ezt a nyereséget tehát nem öncélúan, pazarló módon, hanem távolabbi célokra, az emberi élet kulturális színvonalának növelésére, és ma már az ember fennmaradásának biztosítására kellene felhasználni, de ennek szükségességét először fel kell ismerni. Ez utóbbi felismerés napjainkban válik egyre sürgetőbbé, ennek ellenére ma is a tőketulajdonos rendelkezik a profit felett (ésszerű felhasználás vagy felelőtlen pazarlás). A profit tulajdonosai jelenleg részben magánszemélyek, részben az állam. A magánszemély saját szükségleteit meghaladóan gyarapítja tulajdonát (magánvagyon). Az állam feladata marad a nyereségből a gazdaság stabilitásának, vagyis a kereslet és kínálat dinamikus egyensúlyának biztosítása és az állampolgárok alapvető szükségleteinek kielégítéséhez szükséges nyereségrész akkumulálása (állami vagyon).   

A termelés nem csak technológiát (termelési eszközöket és módszereket) igényel, hanem azokat a természeti nyersanyagokat amelyekből a termék fizikailag készül, és azokat a természeti energiaforrásokat, ami a termeléshez szükséges fizikai energiát biztosítja. Az egyre fejlődő technológia és az ezzel egyre bővülő gazdaság együttesen növekvő ütemben fogyasztják a természetben meglévő nyersanyagokat és energiaforrásokat, ami végső soron a globális természet kimerüléséhez vezet, ugyanis az exponenciális függvénynek nincs határértéke, a végtelenbe fut. Ezen túlmenően mind a termelés, mind a fogyasztás hulladék keletkezésével járnak, aminek részbeni visszaforgatása, „újrahasznosítása” is újabb energiaforrásokat és tőkebefektetést igényel. Ezek a folyamatok azonban jelenleg még nem lassítják olyan mértékben a technológia fejődését és a gazdaság bővülését, hogy az exponenciálisan emelkedő görbéről „automatikusan” fokozatosan lassuló, logaritmikus trendvonalra térjen át. A nagymennyiségű hulladék feldolgozása, újrahasznosítása, valamint az „alternatív”, „megújuló” energiaforrások kutatása és technologizálása nyomán született meg a fenntartható fejlődés gazdaságpolitikájának igénye³.

A technológia és a gazdaság ma már az egész földgolyóra kiterjed, tehát globális, ennélfogva hatásai is globálisak. A globalizálódást már a XIX. században felismerték. K. Marx és F. Engels a Kommunista Kiáltványban ezt így fogalmazza meg⁵:

„A nagyipar létrehozta a világpiacot…. Az egyre kiterjedtebb piacnak a szükséglete, amelyen termékeit eladhatja, végigkergeti a burzsoáziát az egész földgolyón. A régi, belföldi termékekkel kielégített szükségletek helyébe újak lépnek, amelyeknek kielégítésére a legtávolibb országok és éghajlatok termékei kellenek. A régi helyi és nemzeti önellátás és elzárkózottság helyébe a nemzetek sokoldalú érintkezése, egymástól való sokrétű függése lép.”

Arra, hogy a ma fennálló globális termelési, kereskedelmi viszonyok a nyersanyagok és energiaforrások kimerülését okozhatják a Római Klub  a fent említett, „A növekedés határai” c. jelentésében felhívta a figyelmet. Ezt követően jelentések sora foglalkozott a lehetséges partikuláris és komplex fejlődési modellek kidolgozásával a növekedés trendjeinek megállapítása céljából^6,7,8. László Ervin felvetette a társadalmi célok átgondolásának szükségességét. Az általa megalapított Budapest Klub pedig 2010-ben Kiáltványt tett közzé, melyben a globális katasztrófa felé haladás megállítását sürgeti⁹.

Mindezek a figyelemfelkeltő tanulmányok nem politikai céllal készültek, ezért az ezek által kimutatott trendekből levont következtetések társadalmi hatása nem is érvényesül abban az arányban, amilyen súlyosak, sőt ijesztőek a bennük megfogalmazott előrejelzések.

Mindehhez hozzájárulnak olyan jelenségek, mint a globális felmelegedés, s az ebből adódó viszonylag lassú, de tartós folyamatok, mint a természeti környezet pusztulása, az emberi egészség romlása, megismétlődő és új járványok kitörése; a helyi és globális gazdasági válságok, valamint a váratlanul bekövetkező természeti, ipari és mezőgazdasági katasztrófák.

Politika         

A politika társadalmi méretekben a hatalom megszerzésének, gyakorlásának és megtartásának formája. A politika eszköze a politikai párt, melynek céljait és módszereit egy ideológia (eszmerendszer) alapozza meg. A társadalom osztályainak, rétegeinek, csoportjainak társadalmi helyzetükből adódó érdekeit magáévá tevő, képviselő és azokért harcoló szervezeteknek megfelelően egy országon, államon belül az idő folyamán több párt alakult meg, öröklődött át nemzedékről nemzedékre, illetve van jelen. A demokratikus országokban az állam működését biztosító törvényeket a több párt képviselőiből alakított parlament vitatja meg, hagyja jóvá és lépteti életbe. Abban a történelmi időszakban, amikor egy országban tartósan, kizárólagos hatalommal egyetlen párt uralja az állam működését, diktatúra van. A demokrácia és a diktatúra történelmileg kialakult, az államot működtető politikai rendszerek. A demokrácia többnyire a technológiailag-gazdaságilag fejlett országokra jellemző, a diktatúra pedig az elmaradottakra.

A társadalmi termelés a civilizáció mai fejlettségi fokán nem lokális, szűkebb területre korlátozott (nemzetállami), hanem az egész emberiségre kiterjedő (nemzetközi), globális jelleget ölt. A Föld különböző területein, az egyes országokban a gazdasági fejlettség igen nagy eltéréseket mutat. Ez a tény a gazdaságilag fejlett országoknak a piacok bővítési lehetőségét nyújtja, ugyanakkor az elmaradott országokat az olcsó és képzetlen munkaerő révén alárendelt, kiszolgáltatott, gyarmati helyzetbe kényszeríti. Bár a gyarmati rendszer a II. világháború után felbomlott, még Európában, az EU–n belül is a gazdaságilag kisebb technológiai-gazdasági potenciállal rendelkező államok a nemzetközi tőke függőségében léteznek, az állampolgárok pedig a mindennapi életükben a „pénz diktatúráját” érzékelik.

A kapitalizmus, mint társadalmi rendszer alapelvei a tőkefelhalmozás, a magántulajdon és a szabad piac hármas pillérén nyugszanak, ami az individuum számára az egyéni szabadságtudat érzetét adja. Ugyanakkor ezek az alapelvek az emberi erkölcs szempontjából abszolút igazságtalanok, ugyanis az, hogy ki, hogyan tett szert tőkére, honnan ered a magántulajdonhoz való joga, s hogy milyen eszközökkel érvényesül a szabad piacon, az egy másik individuum, vagy a társadalom számára rejtély marad. Ezt elkendőzi az állami törvények gyakorlati betartását biztosítani hivatott igazságszolgáltatás is. A politika a polgári demokratikus társadalomban az állam gazdasági bővülését, a kereslet-kínálat, vagyis a termelés és fogyasztás dinamikus stabilitásának biztosítását, a nemzeti függetlenség védelmét tekinti fő céljainak. A politikai pártok politikájukban csak abban különböznek egymástól, hogy ezeken a kereteken belül milyen módszerekkel és milyen intenzitással jutnak hatalmi pozícióba, amit a választópolgárok szavazatai biztosítanak számukra.

A kapitalista gazdaság egy országban sem szünteti meg a társadalom hierarchikus rétegekre való szeparálódását, a munkanélküliséget, az ebből eredő bűnözést és új bűnözési ágak megjelenése révén magának a bűnözésnek a technologizálódását (pl. kábítószerkereskedelem, informatikai adatkereskedelem stb.); a piacok bővítésének igénye pedig nemzetállamok közötti háborúkat gerjeszt. A polgári pártok nem a társadalom meglévő kereteinek megszüntetését, vagy új, a technológiai-gazdasági automatizmuson túlmutató társadalmi rendszer kidolgozását tűzik ki célul, mivel ehhez hiányoznak az ideológiai alapok. A polgári filozófia mára irányzatokra bomlott, művelői részproblémákkal foglalkoznak; általános érvényű eszmerendszert nem képesek kidolgozni. Ilyen eszmerendszerek voltak a rabszolgatartó társadalom megszüntetését magalapozó keresztény vallás, melynek szervezetén, az Egyházon belül tagadva bár, nagy szerepet kapott az Ókor klasszikus filozófiája; ezt követően a feudalizmus megszüntetését és a kapitalizmust megalapozó Felvilágosodás filozófiája, majd a XVIII. századi magas szellemi színvonalán álló filozófiákat meghaladó marxizmus (dialektikus és történelmi materializmus, s az ezzel párosuló politikai gazdaságtan elmélete) mely politikailag a kapitalizmus kereteinek felszámolását tűzte ki célul. Nem árt ezt a mai pártoknak felidézni és követőiknek eszébe vésni, mivel sorozatos bukásaikat egy általános eszmerendszer hiányának köszönhetik. Ezt maguk is érezve a vallás ideológiájához fordulnak, vagy térnek vissza, ami azonban nem elégséges a társadalmi igazságtalanság és a polgári kapitalista rendszeren belüli ellentmondások megoldásához sem, még kevésbé alapvető okainak megszüntetéséhez.         

Ma a különböző vallási szervezetek a szellemi filozófiával szemben a társadalmi igazságtalanságot ember és ember közötti különbségekre vezetik vissza, a társadalmi rendszert nem vitatják, ezzel szemben az állampolgárokra, s rajtuk keresztül az államra kívánják ráerőltetni az általuk helyesnek tartott vallási elveket. Ezt sikeresen meg is valósítják, mivel a vallások történelmileg mélyen gyökereznek az egyes emberek tudatában és pszichéjében, s ha megoldást nem is kínálnak, elégséges vigaszt nyújtanak a mindennapi élethez. Az ellentmondás nyilvánvalóan felszínre kerül, amikor a keresztény egyház nem lép fel határozottan a háborúk ellen, vagy az iszlám szervezeteknek az egyének által elkövetett öngyilkosságig fajuló merényletei feletti szemhunyásában.

Az uralkodó osztály vagy egy etnikai réteg elitjei a diktatúra révén általában a technológiailag-gazdaságilag fejletlen, ugyanakkor nyersanyagforrásokkal bőven rendelkező országokban jutnak hosszabb-rövid ideig hatalomra. Ezekre a diktatúrákra a fejlett polgári demokratikus államoknak egy ideig szüksége is van, főleg a természeti nyersanyagforrások feletti kontrol, valamint a piacok bővítési igénye miatt. A diktatórikus hatalmat tőkével addig támogatják, amíg a diktatúra kereteit a belső ellentétek forradalommal, vagy polgárháborúval szét nem feszítik. A diktátorok ideológiailag képzetlenek, vagy csak annyira képzettek, hogy egy ideológiát a maguk hatalmi céljaira fordítsanak anélkül, hogy annak lényegét, általános tartalmát és történelmi előzményeit megértenék.

A szocializmus a munkásmozgalom történelmi harcai folyamán formálódott elméletté, majd valósult meg szocialista államok formájában társadalmi rendszerként.

A szocialista politikai erők az utópista szocialistáktól indulva, jutottak el a kommunista pártokig. A Kommunisták Szövetsége második kongresszusán 1848-ban fogadta el a K. Marx és F. Engels által megfogalmazott Kommunista Kiáltványt a nemzetközi munkásosztály kommunista pártjainak nyilatkozataként. A későbbi szociáldemokrata pártok a radikális, a kapitalizmus teljes megszüntetését célul kitűző politika helyett a parlamenti többség megszerzését tekintették követendő útnak. A történelmi vitát maga a történelem döntötte el az I. Világháború kitörésével, melyet a szociáldemokrata pártok a bázeli kongresszuson a nemzetközi ellenállás helyett a nemzeti érdekeket előtérbe helyezve nem akadályoztak meg. Oroszországban a marxizmus ideológiai alapján V.I. Lenin szervezte meg a kommunista pártot, mely 1917-ben a cári hatalmat megdöntő februári polgári forradalom után, októberben győzelemre vitte a szovjetek (munkás-paraszt tanácsok) hatalomátvételét biztosító szocialista forradalmat, s megalakult a szovjet kormány. Az oroszországit 1919-ben több szocialista forradalom követte, de az Antant a szocialista államok megalakulását, megerősödését következetesen megakadályozta. Az orosz polgárháborúban a kommunista szovjetek győzelmét követően 1924-ben az alkotmány elfogadásával megalakult a Szovjetunió, az első szocialista állam, mely története folyamán a feudális Oroszországgal szemben vitathatatlanul erőteljes technológiai – gazdasági fejlődést mutatott fel.

Az I. Világháborút lezáró békeszerződések egyenlőtlen gazdasági helyzetbe hozták a kapitalista országokat, erre a nemzeti tőkésosztályok által támogatott olasz és német fasiszta pártok a revanspolitika „ideológiájával” válaszoltak. A fejlett technológiai – gazdasági potenciállal rendelkező Németország, és szövetségesei szembekerültek a polgári demokratikus kormányok vezette kapitalista államokkal.  1939-ben kitört II. Világháború, majd 1941-ben a hitleri Németország megtámadta a Szovjetuniót, később Japán az Egyesült Államokat, ami a német-olasz-japán „tengely” teljes vereségéhez vezetett. A II. Világháborút követően a Szövetségesek békefeltételei alapján kialakult a politikailag kétpólusú kapitalista és szocialista világrendszer, mely az addigi technológiai – gazdasági különbségeket is örökölte.

A szocializmus alapelvei az emberi erkölcs szempontjából mindenképpen igazságosabbak, mint a kapitalizmusé, tekintve, hogy társadalmi szinten a közösség (commune) érdekeit helyezi előtérbe az egyénével, vagy az egyéntől elidegenedett tőke (capital) absztrakt érdekeivel szemben. Az a történelmi tény, hogy a szocializmus a gyengébb technológiai – gazdasági potenciállal rendelkező országokban valósult meg államformaként, magában hordta a szocialista államok törvényszerű megszűnését, de csak ott, ahol a politikai erők nem ismerték fel a technológiai – gazdasági potenciál megszerzésének szükségszerűségét és a megszerzett potenciál növelésének módszereit.

Az egypártrendszer mindenütt alkalmas a karrierizmus térhódításának, egyúttal diktátorok hatalomra jutásának, s a szocialista államokban ez meg is történt. Az állandó külső és belső támadások, a polgárháború, a háborúban legyengült gazdaság körülményei között a polgári, szociáldemokrata és más pártok nem nyerhettek politikai teret. Ennek eredményeként a hegeli dialektika „ellentétek harcának egysége” törvénye úgy érvényesült, hogy azoknak a harcoknak, melyeknek több párt között kellett volna lejátszódnia, egy párton belül mentek végbe, azaz a kommunista pártok fizikailag és erkölcsileg önmagukat is pusztították. A vulgarizált történelmi materializmus végeredményben tagadása lett a hegeli filozófián alapuló Marx és Engels által kidolgozott dialektikus materializmus filozófiájának. Ez mind a társadalomban, mind pedig a párt tagjaiban, mint egyénekben meghasonláshoz, majd a rendszerrel szembeni ellenálláshoz vezetett. Ez végül lehetővé tette a „rendszerváltás” viszonylag békés végrehajtását. Amikor a volt szocialista országok politikusai a szocializmus „bukása” felett ujjonganak, nem veszik észre, hogy országaikban csak a kapitalizmus „restaurációját” hajtják végre, ami hasonló ahhoz a történelmi visszalépéshez, ami az 1789-es francia forradalom után történt a napóleoni diktatúrát követő feudalista restaurációs időszakban.   

A kapitalista államokban a II. Világháború után a technológiai – gazdasági fejlődés exponenciális jellege felerősödött, s azt is felismerték, hogy az ú.n. középosztályba a dolgozók tömegeit is be kell kapcsolni. Ezt követelte a megtermelt áruk nagy arányokban való fogyasztásának, vagyis a gazdasági stabilitás biztosításának igénye is. Ehhez a termelő rétegek bérét folyamatosan emelni kellett, ezt a követelményt erősítette részben a szocialista rendszerrel folytatott verseny, másrészt a szakszervezetek által folytatott harc is, ennek köszönhetően az általános életszínvonal látványosan nőtt. A klasszikus proletariátus a fejlett országokban megszűnt, s helyébe lépett egy elfogadható életszínvonalon élő középréteg. Mindemellett nem szűntek meg a kapitalizmus legsúlyosabb belső ellentmondásai, a munkanélküliség állandó újratermelődése, a legfelső magántulajdonosi réteg politikai hatalma, a bűnözés terjedése, a természeti környezet romlása és a más országokban folytatott ún. helyi, vagy terrorizmus elleni háborúk. A kapitalizmus demokratikus polgári társadalma képtelen ezeknek a belső problémáinak megoldására, még kevésbé megszüntetésére. Például az USÁ-ban „a recesszió miatt nagyot ugrott a munkanélküliség aránya, és milliók kényszerülnek állami élelmiszersegélyre. Havonta 200-300 dollár értékben is kaphatnak élelmiszervásárlásra jogosító jegyeket. 2009 őszére a létminimumon élők száma 15 éve (1994 óta) nem látott rekordszintet, 14,3 százalékot ért el. Összlétszámuk így 44,4 millióra nőtt. Csak a tavalyi évben 4 millióan süllyedtek le e jövedelmi szintre”¹⁰.

 Következtetések

Az 1.ábra alapján azt a következtetéseket vonhatjuk le, hogy a történelem során a technológiai-gazdasági fejlődés exponenciális függvénnyel jellemezhető összefüggés szerint nőtt, s ez a folyamat ma is tart. Az 1.ábra extrapolált hipotetikus görbéjén azonban megjelenik egy inflexiós pont, ahol az exponenciális görbe logaritmikus (telítődési) görbébe megy át, vagyis a fejlődés nem a végtelenbe fut, de nem is áll meg, hanem az idő folyamán egyre lassulva egy határérték felé tart. Ez az utóbbi folyamat azonban „magától” belátható időn belül nem valósul meg, az exponenciális fejlődés „saját súlya alatt” jelenleg előre nem látható időtartamban vált át logaritmikusra. Egy katasztrofális váltás időpontja ugyanakkor bármikor, ezt megelőzően is bekövetkezhet.

Ha a mai technológiai-gazdasági relatív stabilitást szabályzó politikai módszerek változatlanul megmaradnak, akkor a „A növekedés határai”  által előrevetített katasztrófa egy kritikus pontban, akár az inflexiós pont előtt bekövetkezhet és a civilizáció a kőkorszak szintjére eshet vissza, vagy akár a civilizáció meg is szűnhet. Ennek megelőzésére az utóbbi évtizedekben megszületett a „fenntartható fejlődés” fogalma.¹⁰ Ma már a fenntartható fejlődés fogalmát széles körben használják, annak a felismerésnek köszönhetően, hogy a technologizáltság növekedésével ennek káros hatásai éppen a fejlődés kimerülését eredményezhetik. A fejlődés fenntarthatósága egy ésszerű globális gazdaságpolitikát igényelne, ezzel azonban abszolút ellentétes a kapitalista termelési mód és a társadalmi rendszernek önzésen alapuló ideológiája, mely az exponenciálisról a logaritmikus szakaszra való áttérés szükségességének elismerését, még az egyre sürgetőbb váltás szükségességének felismerése ellenére is lehetetlenné teszik. A klasszikus szocialista termelési mód és társadalmi rendszer sem technológiailag, sem gazdaságilag nem eléggé hatékony ahhoz, hogy a fejlődés, a fenntarthatóság stabilitását biztosítsa, a közösségi érdekeket az egyéni érdekek elé helyező marxista ideológia pedig az egyének önzése miatt nagy ellenállásba ütközik, annyira, hogy el is vetik. Filozófiai gondolkodás helyett a vallások misztikus dogmáihoz fordulnak. A polgári filozófusok pedig fennen hirdetik, hogy ideológiákra nincs is szükség. Mások felhívják a figyelmet a technológiai-gazdasági folyamatoknak a politika által eltorzított társadalmi viselkedés normanélküliségére^11,12. H. Marcuse már a 60-as években felismerte a technológia és gazdaság egymással összefüggő gyors fejlődését s jelezte a társadalom, s benne az egyén „egydimenzióssá” válását¹³. Arra figyelmeztetett, hogy „nemcsak egy specifikus kormányforma vagy párturalom eredményezhet totalitarizmust, hanem egy specifikus  termelési és elosztási rendszer is”. Ma S. Latouche az állandó bővülésre épülő gazdaságpolitikát fenntarthatatlannak tartja, a vele készült interjúban kijelenti: „A kapitalizmussal szakítani kell, mert egyszerűen, amire épül, a folyamatos felhalmozás logikája, hosszú távon nem tartható”¹⁴.

A történelem bebizonyította, hogy a jó szándék a politikában sohasem érvényesült, sohasem volt elég a hatalom megszerzéséhez, még kevésbé megtartásához, illetve a jó szándékok gyakorlatban való megvalósításához, vagyis egy döntő változtatás eléréséhez. Ebből következően a technológiai-gazdasági trend változtatása csak politikai úton lehetséges, egy politikai pártnak pedig a tömegeket is maga mögé állításához, vagyis politikája vonzóvá tételéhez ennek megfelelő ideológiára van szüksége. Ennek az ideológiának az alapjai egy új társadalmi rendszer elméleti kidolgozását igénylik. Ehhez ma a komplex folyamatok olyan bonyolultsági szinten állnak, hogy egy társadalomelmélet kidolgozásához nem elégséges egy-két zseniális ember egész életen át tartó munkája; ezzel szemben ma nemzetközi csapatmunkára van szükség, melyben a filozófia, a technológia, a gazdaság, az emberi viselkedéstan, a pszichológia, a jogelmélet stb. legkiválóbb szakemberei vesznek részt a világ minden tájáról. Az új társadalmi rendszernek hegeli értelemben szintetikusnak kell lenni, azaz a javak létrehozásának „kapitalista” termelési módja és a megtermelt javak „szocialista” elosztási módja közötti ellentétnek egy szintézisben való feloldását kell megvalósítani. Kína ezen az úton halad, s igen jelentős eredményeket ért el.

A rendszerváltással Magyarországon a klasszikus kapitalizmus restaurációja ment végbe, s az elmúlt több mint húsz év alatt ez már azok számára is nyilvánvalóvá vált, akik ezt kezdeményezték, illetve támogatták. Állandósult az államadósság, a munkanélküliség, a nemzetközi piaci versenyben való lemaradás. Az általános kultúra színvonala jelentősen csökkent, az oktatás, kutatás, egészségügy helyzete és minősége folyamatosan romlott. Az állampolgárok morális érzéke, fegyelme, tartása megalkuvásban, bűnözésben s legfeljebb adakozásban fejeződik ki. A kormányzásban résztvevő, egymást váltó pártok különböző okok miatt meghasonlottak önmagukkal, mivel szembekerültek eredeti céljaikkal, több kisebb párt pedig elvesztette szavazóbázisát is, s megszűnt, mint politikai erő. Az állampolgárok „kiábrándultak” a politikából, ehelyett civil, vagy vallási szervezetekben keresik a cselekvési lehetőséget.

Magyarország nemrég még abban a helyzetben volt, hogy egy készülő Alkotmányban kifejezhette volna azt a szükségszerű felismerést, amit a technológiai-gazdasági trend hosszú távra előre jelez, s azt a szándékot, hogy az ésszerűtlen exponenciális fejlődési trendről a fenntartható logaritmikus szakaszra való áttérést az alaptörvény hosszú távon biztosítsa. Ugyanakkor ezt a szükségszerűséget legfelsőbb szinten nem ismerték fel, a változtatásra irányuló szándékot a felismerés hiányában így képtelenek is megfogalmazni; ezzel szemben egy feudálkapitalista gondolkodásmódot tükröző, konzervatív pártok által támogatott, a szavazók széles tömegeinek véleményét figyelmen kívül hagyó szöveget szerkesztettek. Ha ezt az alkotmányszöveget a parlamenti szavazómechanizmuson a jelenlegi többség keresztülviszi, akkor a jövő nemzedékek történelmi tévedésként élik meg ennek a mulasztásnak, illetve tudatos félrevezetésnek a következményeit.

Irodalom

1. Római Klub 1.sz jelentés „A növekedés határai” (The Limits to Growth), 1972.
2. Római Klub 6.sz jelentés „Célok az emberiség számára” (Goals For Mankind) László Ervin et al., 1977.
3. Loet Leydesdorff  „A fenntartható technológiai fejlődés és a másodrendű kibernetika” (Sustainable Technological Developments and Second –order Cybernetics) Technology Analysis & Strategic Management 9(3) (1997) pp. 329-341.
4. Pénz - szócikk Wikipedia 2010.
5. K. Marx, F. Engels „Kommunista Kiáltvány” 1848.
6. Aurelio Peccei: „Az 1970-es évek kihívása a mai világra” (The Challenge of 1970's for the World of Today.), Notes for a lecture at the National Military College, Buenos Aires, 1965. (Előadásjegyzet)
7. M. Mesarovic–E. Pestel: „Az emberiség fordulóponton” (Mankind at the Turning Point.) E. P. Dutton, New York, 1974. 144–146.
8. László Ervin „Veszélyek és esélyek” A Budapest Klub 1. sz. jelentése 1999.
9. Budapest Klub: Globális válsághelyzet - Világváltás 2012 Kiáltvány 2002.
10. Kriston László „Milliók éheznek Amerikában” Piac & Profit 2010.11.21.
11. Papp Sándor „Nyitott és zárt társadalom. A gazdaságba süllyedő demokrácia dilemmái.” Új Horizont. XXXIII.2005. 4.sz.  pp.73- 79.
12. Papp Sándor „Európa metamorfózisa. Szempontok a fenntarthatóság stratégiájához.” Új Horizont. XXXIV.2006. 1.sz.  pp.47- 52.
13. H. Marcuse „One-Dimensional Man” Beacon Press Boston, 1964.
14. S. Latouche - interjú, Kincsei Éva, Budapest, 2011.

Ti mondtátok: jogunk van elkergetni a kormányt - most mi mondjuk nektek

Hazugok vagytok!
Hány éve is? Lassan bizony 1O éve! Végig hazudtatok 8 teljes évet! El akartátok hitetni, Ti mindenre tudjátok a megoldást!
8 évig kivonultatok,bevonultatok,felvonultatok! Ja! És kordont bontottatok!
8 évig megosztottátok az országot!
8 évig sulykoltátok: lesz 13. és 14. havi nyugdíj! Lesz nagy arányú adócsökkentés! Megvéditek az öregeket, betegeket, elesetteket! Megvéditek a MANYUP-ot! Még néhány hívetekkel azt is elhitettétek, még a nap is másként fog sütni!
Hazudtok most is! 17 hónap alatt bontottátok le, vertétek szét a Demokráciát! És azt hazudjátok: nem. Pedig igen!!
Mert Demokráciában nincs, nem létezik visszamenőleges törvény!
Mert Demokráciában nem lehet elsikkasztani 3 millió ember nyugdíjmegtakarítását! Ti ezt zsarolással megtettétek!
Vagy odaadjuk,vagy elveszitek alkotmányos jogunkat a nyugdíjhoz!
Tudjátok még mi az Alkotmány? A Magyar Köztársaság Alkotmánya, amelyre Ti esküt tettetek! Amit folyamatosan megszegtek!
Hazudtok, amikor konzultációról, egyeztetésről beszéltetek! Mert ez - Ti tudjátok a legjobban - hazugság!
Hazudtok a Világnak! Azt hiszitek, megtehetitek. Hát nem, nem tehetitek meg! Mert a sallert nem Ti osztjátok! Ti kapjátok!
Hazudtok önmagatoknak is! Mert azt hiszitek a hatalom, az a számotokra oly édes Hatalom még soká fog tartani!
Tévedtek! Nem kicsit,nagyot!
Hazudtok önmagatoknak is, ha azt hiszitek elhisszük az 1 kulcsos "arányos és igazságos" adó jó!
Hazudtok önmagatoknak is, ha azt hiszitek, elhisszük az áfaemelésről,hogy az nem megszorítás!
Hazudtok önmagatoknak is, ha azt hiszitek elhisszük azt amit mondtok!
Mert már NEM!
Hazudtok önmagatoknak is,ha azt hiszitek nem vesszük észre hogy saját hatalmi gőgötöktől megittasulva szétveritek a Hazánkat a Demokráciánkat!
Hazudtok önmagatoknak is ha elhiszitek, hogy nem tudnánk tovább sorolni a bűneiteket! De még lehetne, de nem érdemes!
Hazudtok önmagatoknak is, ha elhiszitek, hogy mi az emberek - akikre oly szeretettel hivatkoztok - még soká tűrjük a hazugságaitokat!
Mi nem hazudunk amikor azt mondjuk: Eddig és nem tovább!
Mi nem hazudunk amikor azt mondjuk: JOGUNK VAN ELKERGETNI A KORMÁNYT!
Viktor! Ezt te mondtad 2OO6-ban!
És most mi mondjuk NEKTEK!  

A magyarhülyítés legújabb fejezete: tévhitek az államadósságról

Figyelem! Újra felhívjuk Olvasóink figyelemét, hogy ez nem egy pártújság. Itt nem talál elvtelen helyesléseket csak azért, mert a „mi” oldalunk mondja. Ezért kérem azokat, akik nem képesek befogadni az adatokat, mert fanatikus Orbán vagy éppen Gyurcsány istenítők azok inkább ne olvassák tovább. Azért írom ezt a két embert, mert a hülyítésben ők ketten járnak az élen és az ország kettejük viaskodásában meg megy tönkre. Aki csak azt tudja lesni, hogy az általuk vívott csatában éppen melyik visz be egy ütést, és örömködik rajta, az nem fogja tudni felfogni az alább leírtakat. Aki csak annyit lát, hogy 2011-ben vezértől függően itt kommunisták és fasiszták vannak, annak értelmetlen tovább olvasni. Itt olyan adatokat olvashat, amit a hivatalos és pártmédia elhallgat, vagy csak az "apróbetűs" részben közöl.
No, kezdjük egy kitalált történettel. Átlagos magyar család, Kovácsék. Kovács, Kovácsné egy fiú és egy lány gyermek. Kovácsék építgetik életüket, dolgoznak, szeretnének anyagilag is előrébb jutni, tervezgetnek. 2000-ben terveznek egy lakásvásárlást, bemennek a bankba, de a kedvezményes kamattámogatású (Fidesz-kormány) hitelt nem képesek felvenni, mert 100 ezer forint lenne a havi részlet, nekik meg 150 ezer az összjövedelmük. Meghagyják tehát a kamattámogatást a gazdagoknak. Azok fel is veszik, van aki 4-5 lakást, házat is vesz belőle és kiadja albérletbe, abból fizetve a törlesztőket. A kormány meg az adófizetők pénzéből gavalléran fizet a tehetőseknek. Kovácsékat 2005-ben felhívja egy hitelközvetítő, hogy van egy remek ajánlata lakásvásárlásra. Ki is megy lakásra és elmondja, hogy a forinthitelnél, ami már nem is támogatott (közben kormányváltás volt és az új kormány nem akarta fizetni a már több százmilliárdos kamattámogatást), ezért így már 110 ezer lenne a havi törlesztése egy vágyott lakás vásárlása esetén.

Sok vakegér pártpolitikus nem érti, nem azért vettek fel az emberek devizahitelt, mert olcsóbb volt a kamata pár százalékkal, hanem mert fele volt a törlesztőrészlet. Ha nem lett volna devizahitel semmilyen hitelt nem vett volna fel a magyar. Csányi meg egyenesen azzal kábít, hogy magyarok azért vették fel a devizahitelt, hogy nyerészkedjenek. Állítása szerint felvették az alacsony kamatozású devizahitelt és a pénzt berakták magas forintkamatra a bankba. És ez az ember az ország elismert guruja. Röhej. Itt várjuk a nyerészkedő devizahitelesek jelentkezését.

Ezzel szemben neki van egy új terméke, ami svájci frank alapon számítódik és a 110 ezer helyett csak 60 ezer a havi törlesztőrészlet. Kovácsék felkapják a fejüket. 60 ezer! Ez már közel jár ahhoz az összeghez, amit ki tudnának fizetni. Gyors tanácskozás, el lehetne költözni a szülőktől, lenne végre saját hálószoba és külön gyerekszoba. Ráadásul mindez szép, új lakás, jó helyen. Nosza, vágjunk hát bele! Kereseti igazolás, rohanás a bankba, 60 oldal aláírása, közjegyző 30 oldal. Ügyvád, adás-vételi, földhivatal, egyebek. Költözés. Öröm. És az élet megy tovább.
Kovácsék éldegélnek. Kovács másodállást is vállal, mert jött egy szórólapon, egy rendkívüli ajánlat. Vadonatúj Suzuki SX4-es most 0% önrésszel és mindössze havi 9.900.- induló részlettel. Soha nem volt még autójuk, mennyivel könnyebb lenne az élet vele. Új lakás, új autó, 3 szoba, négy kerék, két gyerek. Egy kicsit hajtós ugyan az élet, mert a gépkocsiba tankolni is kell és már 200 forint a benzin, de Kovácsék bíznak magukban, sokat dolgoznak. 2006-ban Kovácsné állást vált, hogy több legyen a fizetése, mert emelkednek a költségek, a gyerekek iskolába mentek és bizony az nem 2 forint. 2008, itt a világ vége. Kovácsnak teljesen váratlanul felmondanak munkahelyén. Pár nap után Kovács összeszedi magát, nem akar munkanélküli lenni, mert, egyrészt szeret dolgozni, másrészt, abból nem él meg. Egy vállalkozónál kap munkát. Ez azonban teljesen más, mint az előző munkahelye, ahol 3.-án mindig a számláján volt a pénze. Itt azt látja, hogy a főnöke, aki maga is hiába dolgozik 24 órát nem képes pontosan fizetni. Csúszik a pénz! Részletekben jön, ráadásul egy része zsebbe. Kovács először mérges a főnökére és elkezd titokban más állás után nézni. Kétségbe esve tapasztalja, hogy állami munkahely nincs, a multiknál is leépítések vannak, a többi lehetőség meg hasonló, mint a mostani helye.
Egyik este a felesége bejelenti, hogy őt is elbocsájtották. Kovácsék megrémülnek, mi lesz most velük? Ki segít rajtuk? Kinyitják a TV-t. Ott minden este egy ambíciózus népvezér beszél. Tízezerek előtt tart nagygyűlést. Azt mondja, hogy ő tudja a megoldást. Kovácsék minden este figyelik, mit is kellene tenni. Közben nem tudják fizetni a lakáshitelt, a bank felmondja a szerződést. Választások közelednek. Kovácsék a TV-ben azt látják, hogy az ellenzéki népvezér azt mondja: „ Magyarországon nem fordulhat elő, hogy bárkit is elveszítse a tetőt a feje felül. Magyarországon nem lesznek kilakoltatások.” Kovácsék hisznek a vezérnek, aki ezen kívül még munkát is ígér és nagyarányú adócsökkentést. A választáskor odateszik az ikszet a neve mellé.
Ma Kovácsék végrehajtás alatt vannak, rájuk nem vonatkozik már a kilakoltatási moratórium, ők nem mehetnek Ócsára, nekik nincs pénzük a matracban, hogy előtörlesszenek, hiszen már lassan kenyérre sem telik. Azóta Kovácsné havi 48 ezerért sárga mellényben utcát söpör és levelet kapirgál, szégyenében ott sül ki a szeme, de hát a gyereknek enni kell. Kovács azóta egy másik vállalkozásnál van, az előzőt ugyanis felszámolták. Tudja, hogy nem azért nem fizet kevesebbet neki az új főnök, mert smucig, hanem azért, mert maga is a csőd szélén táncol. Ő rosszabbul járt a nagy adócsökkentéssel és jövőre még rosszabbul fog járni. Kovács már beletörődött mindebbe, mert barátaival beszélgetve tudja, hogy a többeik sincsenek jobb helyzetben.
A TV-t már nem nézik, pedig ott a népvezér ill. annak magyar hangja mindennap elmondja, hogy milyen jól járt mindenki és mennyivel csökkent az államadósság. Kovács a zsíros kenyér vacsora felett éppen adogatja össze a sárga csekkjeit és azt látja, hogy az ő adóssága ebben a hónapban sem csökkent, hanem nőtt.
Ennyi a mese. Magyarország ma több százezer Kovács család hazája. Eközben meg kormányunk azon töri a fejét, hogy - érthetetlen módon - az eddig szapult megszorítások politikájának útjára lép. Hihetetlen nagyságú, 1000 milliárd forintos csomag 2012-ben és még lehet, hogy ez sem lesz elég.
Miközben küzdünk az államadósság ellen, érthetetlen, hogy nincs egy matematikus a kormány közelében, aki elmagyarázná neki, hogy a kútba öntjük a pénzt.           

1.    A magyar nép sarcolása árán a kormány 4%-kal csökkentette a GDP arányos államadósságot nyáron.
Befektetői válasz: A „befektetők” nem, hogy megnyugodtak volna, hanem válaszul leértékelték a forintot. Mivel az adósság 40% devizában van alig telik el 3 hónap és ugyanannyi az adósságunk, mint a „csökkentés” előtt.
Következmény: A magyar nép éhezik, tönkremegy, de közben a kormány odadob az uzsorásoknak 6,7 milliárd dollárt (1345 milliárd forintot). Mellesleg a nyugdíjpénztárból 3000 milliárd forint volt, hol a többi pénz? Kérdés, kinek az érdeke az ilyen hebehurgya „adósságcsökkentés”?

2.    Miközben a kormány elsődleges célja az államadósság csökkentése megveszi a MOL mintegy 25%-át 514 milliárd forintért, ezzel növeli az államadósságot.
Befektetői válasz: Ezután a kormány két hónap alatt elintézi, hogy a MOL árfolyama majdnem felére csökkenjen, és ezzel több, mint 200 milliárd forint veszteség érjen minket. A Befektetők fele annyi pénzért vehetnek most MOL papírt, mint azt a kormány tette.
Következmény: Kérdés, miért nem az alacsony árfolyamon vették meg a MOL-t, hiszen csak a vak nem látta, hogy ilyen intézkedések után meredeken csökkeni fog a tőzsde. Ki járt jól, hová mentek a pénzek?

3.    2011 őszére a kormány újabb államadósság csökkentő lépést jelentett be, amellyel elvileg újabb 3-4%-kal csökkenne az államadósság. Ez persze hazugság, mert a forint leértékelődése miatt, már újra 80% felett van az. Erről mély hallgatás van. És amíg a magyar nem vesz elő egykockás papírt és egy ceruzát, vagy egy számológépet, addig majd behülyítik azzal, hogy ez egy újabb 4%-os csökkenés. A valutatartalékból fizetjük vissza az újabb 4 milliárd dollárt. Idén tehát a kamattörlesztéseket kívül a kormány odaajándékoz a hitelezőinknek több, mint 10 milliárd dollárt, miközben a rendszerváltás óta a legnagyobb megszorítás lesz 2012-ben. A Bokros csomag összegének kb. háromszorosa csak az eddig bejelentett intézkedések összege.

Befektetői válasz: Az ember azt várna, hogy ha ilyen jó fiúk vagyunk és ennyit törlesztünk, akkor a „befektetőink” a hitelezőink megnyugodnak és jelentősen csökken a kamatteher és ezért a jövőben kevesebb uzsorakamatot kell fizetnünk. Ehelyett a következő történik. A magyar államadósság kockázata soha nem látott magasságokba emelkedik. Sokkal több uzsorakamatot kell fizetnünk a hitelekre, mint a törlesztés előtt, ezért ezzel is emelkedik az államadósság. Ráadásul évek nem fordult olyan elő, hogy a befektetők nem vesznek meg állampapírt. Most igen.
Következmény: Nagy mese tehát az, hogy meg kell nyugtatnunk a „befektetőinket” és akkor jól járunk, kevesebb kamat, és jobb hitelfeltételek. Nos, nem! Aki ezt nem látja, az nem érti, a nemzetközi pénzemberek elnyomó cselekedeteit. Nem érti mik a valódi következmények.

4.    A kormány rájön arra, hogy bármit is csinál, csak a rövidebbet húzhatja!
Befeketői válasz: Szoríts meg, nyúzd meg a népet! Ha nem teszed, elmozdítunk a hatalomból.
Következmény: Ez a kormány is megszorít, bármit mondott is előtte.
Ki kell mondanunk, hogy az államadósság nem fog attól automatikusan csökkeni, hogy pénzt fizetünk vissza. Az uzsorásnak nem érdeke, hogy visszafizessük az adósságunkat, csak a kamatokat.

Ezért marad hát a cirkusz! Biztos nem fog csökkenni az államadósság a következőktől:
Az új alkotmánytól, a NENYITŐl, az alkotmány asztalától és annak szolgájától, a VIDEOTON bajnoki címétől, az új közoktatási törvénytől, az MLSZ működésétől, Gyurcsány bezárásától, Lázár Audijából lett Skodájától, Szíjjártó focijától, az egyházügyi törvénytől, a VIDEOTON-os Garancsi kerékpárügyi biztosi kinevezésétől. Viszont ezek a cirkuszok alkalmasak arra, hogy a nép ezekkel legyen elfoglalkva lesse a Gyurcsány pert! Egy a lényeg ne gondolkozzék a magyar! 

Thürmer Gyula blogja: Balszemmel 260.

Ne ijedj meg azonnal! Semmi politika! Rendszer-visszaállításnak nevezik a Windows egyik nagyon fontos szolgáltatását. Ennek lényege, hogy elmenti a rendszerünk aktuális állapotát, s ha elrontunk valamit, vagy egészen egyszerűen nem tetszik a dolgok állása, visszaállhatunk egy korábbi állapotra. Mondom, semmi politika! A politika ott kezdődik, ha azt gondoljuk, hogy a világ olyan, mint a számítógép. Sokan vannak, akik így gondolják, de ettől még nem olyan. Nyilván észrevetted az elmúlt hónapok fejleményeit. A Margit hidat nem akárhogyan rekonstruálták, hanem az 1937-es állapotában állították helyre. A Kossuth teret is rendezik, és a rendszer itt is az 1945 előtti időkre áll vissza. A Fidesz vezetői már a számítógépes játékok korában nőttek fel, és nyilván azt hiszik, hogy a történelem is olyan, mint a játék: akárhányszor újra lehet játszani, amíg a végén a németek nyerik meg a második világháborút. Nos, szeretném Miniszterelnök urat és kollégáit kiábrándítani. A második világháborút nem a németek nyerték meg. A rendszert sem lehet évtizedekkel ezelőtti állapotba visszaállítani. Meg lehet kísérelni. A Moszkva tér átnevezése csúcs volt ebben a kategóriában. Nem elég, hogy az oroszok nem értik, mi a fenének bosszantjuk őket, amikor kicsiny országunk nem tud meglenni az ő gázuk nélkül, még az ide látogató külföldi is bajba kerül. Mire rájön, hogy mi az a Széli Kálmán tér, elmegy a villamos. Szóval, a történelem előre megy és nem hátra. Tehát, Miniszterelnök úr, 2011 után nem 1937 következik, hanem 2012, amikor az európai tőkés válság a jelek szerint még nagyobb lesz. 2012 után sem 1956jön, hanem 2013, amikor a válság közepette egyre komolyabban és egyre több helyen fog felmerülni a kérdés: érdemes-e ezt a rendszert, vagyis a kapitalizmust fenntartani. A számítástechnikában sem segít mindig a rendszer-visszaállítás. Van, amikor ki kell dobni a számítógépet. Szerintem dobjuk ki a mostanit, és csináljunk egy jobbat, amelyben az óra nem hátrafelé jár, hanem előre.
Vörös csillag
Adynak bizonyára igaza van, hogy hulló csillag sohasem vörös, hanem „rózsás, lila, zöld, kék vagy sápadt", ahogyan ő mondja. És amennyiben a felmenő, a jövőt igérő csillag vörös, úgy igaz lehet az is, hogy „mióta ember néz az égre, vörös csillag volt a reménye". Nehéz megmondani, hogy miért is lett a vörös csillag a munkásmozgalom egyik jelképe. Az lett, bár messze nem az egyetlen. Az a fura, hogy a csillagot nem a kapitalizmus tüntette el. Én még emlékszem, hogy valahol az 1960-as évekig a vörös csillag ott volt minden gyár kapuján. A katonák sapkarózsáján is látható volt. Aztán eltűnt. A gyárakról is, a sapkarózsáról is. A vörös csillag megmaradt az MSZMP tagsági könyvein, egy kifejezetten katonáknak szánt kitüntetés formájában, és nem utolsó sorban a rendőrség sapkarózsáján. A szocialista Magyarország késői nemzedékei úgy nőttek fel, hogy a vörös csillag inkább történelem, a „csillagosok, katonák" szép idézete, de nem a mindennapok valósága. Talán ez az oka annak, hogy 1993-ban, amikor betiltatták a vörös csillag nyilvános használatát, népünk nem tett semmit ellene, még csak meg sem szólalt. A Munkáspárt 1989-ben hivatalos címerének részévé tette a vörös csillagot, a nemzeti színekkel egyetemben. Egyik sem hozott sikert. A vörös csillag keveseket mozgatott meg a dolgozó emberek közül, akiknek voltaképpen szólt. A Munkáspárt nemzeti jellegének erősödését jó néven vette a nemzeti jobboldal, de nem nagyon érdekelte a dolgozó embereket. A Munkáspárt jól döntött, amikor a mai társadalmi valóság problémáira helyezte a hangúlyt, legyen az NATO-tagság elutasítása, a kórházak privatizációja elleni fellépés, vagy éppenséggel a kapitalizmus mai bűnei elleni harc. Ez a küzdelem tovább viszi azt, ami a leginkább közös, a leginkább nemzetközi; a vörös színt, és megszüli a mozgalom új jelképeit, például a kezével előre mutató munkásember alakját. A múlt értékeinek őrzése erősíti tartásunkat, gerincünket, de a siker attól függ, hogy a kapitalizmusssal szemben más választási lehetőséget mutassunk fel.
A világforradalom ünnepén
November 7-e a mi ünnepünk! És minden évben el kell mondanunk, hogy 1917- ben, ezen a napon győzött a világ első szocialista forradalma. Lenin orosz volt, és az első forradalom Oroszországban győzött, de nem ez a lényeg. A lényeg, amit Lenin is hirdetett, a világforradalom. Jó, hogy a Nagy Októbert az idén több helyütt a második világháborús szovjet emlékműveknél ünnepeltük. Erősítsük meg minden évben hitünket a világforradalom nagy eszméje iránt, de a jövőben tegyük ezt ott is, ahol a mához szólunk: a világkapitalizmust kifejező bankok, az IMF-képviseletek előtt, vagy manapság, mondjuk, a görög nagykövetségek előtt. A Nagy Október tíz napja, ahogyan John Reed írta, megrengette a világot. Ma a görög munkásságra tekintünk.

Thürmer Gyula blogja: Balszemmel 259.

A NATO főtitkára a héten ünnepélyesen bejelentette, hogy október 31-én véget ér a NATO akciója Líbiában. A Unified Protector névre hallgató kis kaland a főtitkár szerint a „NATO történetének legsikeresebb akciója". Viccelődhetnénk ezen a kijelentésen, de jobb, ha komolyan vesszük. Miről is van szó? Az első akadály, amit a NATO-nak le kellett küzdenie, az ENSZ-engedély beszerzése volt. Manapság ez egyre nehezebb, de a líbiai ügyben meglepő módon sem Oroszország, sem Kína nem emelt vétót. Úgyhogy a NATO ENSZ-papírral a zsebében bombázott. A másik nagy kérdés az volt, hogy ki bombázzon? Az amerikaiak egyedül is meg tudták volna csinálni, de rábízták az angolokra és a franciákra. Részben azért, hogy az angol és francia tőkés kormány a hadi sikerekkel levezesse a saját országaikban is gyarapodó társadalmi feszültséget. Mondván, hogy ki törődik a munkanélküliséggel, a nyugdíjkedvezmények megvonásával, ha a szeretett haza katonai sikereket ér el! De volt itt más szempont is: a NATO más országainak is kell gyakorlat, a harci tapasztalat. Ez eleinte nehezen ment, volt repülő, amelyik el sem indult, volt, amely nem oda dobta a bombát, ahova kellett volna. Na ja, megesik. De végül leegyszerűsítették a feladatot, bombáztak mindent, ami mozgott. A NATO európai erői végül is harci tapasztalatra tettek szert, ami jól jöhet hamarosan. A háború harmadik nagy tapasztalata az, hogy hogyan lehet a semmiből néhány hónap alatt új politikai rendszert kreálni. Líbia fontos volt a NATO-nak önmagában is. De még fontosabb volt a tapasztalatszerzés szempontjából. A nagy háborúkat mindig megelőzik a kis méretű, tapasztalatszerző háborúk. Az első világháborút a balkáni háborúkban „gyakorolták be". A második világháborút három évvel előzte meg a spanyol polgárháború... Rászánja-e magát a NATO új háborúra? Az európai válság nem készteti-e az EU-t és a NATO-t arra, hogy háborúval vezesse le a görögországihoz hasonló, forradalommal fenyegető társadalmi konfliktusokat? Meddig megy el a NATO, ha a kapitalizmus megmentése a tét? Ha Jugoszláviát megtámadták, Belaruszt nem lehet megtámadni? Mit mondasz? Hogy egy európai háború sok áldozattal járna? Szerinted számít ez a NATO- nak? A NATO eddigi legsikeresebbnek kikiáltott líbiai akciója 60 ezer líbiai ember életébe került. Európában hányan fognak meghalni?
Van alternatíva! Van más út!
Az Érdi Lap szeptember 22-i számában K. Patakfalvy tollából jelent meg meghökkentő írás „Új kommunista kiáltvány" címmel. „Emberek, vigyázzatok!" - e szavakkal óvja a szerző a gyanútlan érdi olvasókat a „gaz" kommunistáktól. Csak azért hozom szóba, mert manapság egyre többen „kommunistáznak", és igyekeznek egy kalap alá venni a Munkáspártot és az MSZP-t. Nos, mindjárt szögezzünk le valamit! Az MSZP és a Munkáspárt két különböző párt. Az MSZP szereti a tőkés rendszert, mi nem szeretjük. Az MSZP - persze másokkal együtt - eladta az országot, mi harcoltunk az ellen, hogy minden külföldi kézbe kerüljön. Az MSZP egyes vezetői meggazdagodtak, a Munkáspárt vezetői között egyetlen gazdag ember sincs. Az MSZP ellenezte a külföldi magyarok kettős állampolgárságát, mi nem emeltünk ellene kifogást. Az MSZP története tele van botrányos ügyekkel, a Munkáspárt nem lopott, nem csalt, nem korrumpálódott.
Nekünk nem tetszik a tőkés rendszer, mert a pénzről szól és nem az emberről. Nem tetszik a kapitalizmus, mert magára hagyja azt, aki önhibáján kívül elveszítette munkáját. Nem törődik azzal, akiket a svájci frank-kölcsönökkel a bankok becsaptak, és most elárverezik a házukat. Ilyen rendszerben nem jó élni. Meg akarjuk változtatni, és olyan társadalmat teremteni helyébe, amelyben az emberek többségének jó élni. Nagyjából ennyit jelent kommunistának lenni. Nem többet, de nem is kevesebbet.
A csúsztatás persze nem véletlen. Tőkés ellenfeleink nagyon szeretnék a kapitalizmus letéteményesének a Fideszt kiadni. A tőkés rendszer azonban nem 2010-ben kezdődött, hanem 1989-90-ben. Az MDF, az MSZP, a Fidesz, a KDNP és a többi volt vagy jelenlegi parlamenti párt egyaránt felelős azért, ami itt történt az elmúlt húsz évben.
A csúsztatás igazi célja azonban nem ez. Azt a látszatot kívánják kelteni, hogy a mostani tőkés rendszer - élén a mostani kormánnyal - vágyaink netovábbja. Nem érdemes más alternatívát keresni, mert nincs.
Most tessék figyelni! Van más alternatíva! Van más út! Nem kell belenyugodni abba, hogy a bankok elveszik a pénzünket. Nem kell öngyilkosságba menekülni a kilakoltatás elől. Nem kell elhagyni a szülőföldünket a jobb élet reményében. Az alternatíva, a más út egy tisztességes, emberi társadalom, a közösségi társadalom. Ennek programja pedig a Munkáspárt új programja.

Thürmer Gyula blogja: Balszemmel 258.

Wow! - kiáltott fel Hillary Clinton, amikor tudatták vele Kadhafi halálhírét. Az angol nyelvben igazán mértékadónak számító Webster's szótár szerint ezt a szavacskát akkor használják, ha valami nagy öröm, nagy meglepetés, nagy siker ér bennünket. Az Egyesült Államok külügyminiszterét meglepetés aligha érhette, hiszen az amerikai hírszerzés hetek óta pontosan tudta, hogy merre is van az egykori líbiai vezető. A Fehér Házban, vagy ki tudja, hogy hol, arra is rábólintottak, hogy Kadhafit "ki kell iktatni". A kérdés csak az volt, hogy mindezt milyen módon tálalja a média, és ki legyen, aki kimondja a wow-t. Mit mondasz? Hogy nem volt bírósági eljárás és szabályos ítélet? Ugye, te sem gondolod komolyan... Az amerikaiak rájöttek, hogy a bíróságosdi csak az apró halaknál jó, a nagy ellenfeleknél még az is előfordulhat, hogy balul üt ki. Milosevic jugoszláv elnököt, akinek nem bocsátották meg, hogy Amerika uralmával szemben életre keltette a szerb nemzeti öntudatot, csak a hágai bíróságig vitték el, de megszólalni már nem engedték. Ezzel az egészséges, életerős emberrel úgymond a szíve végzett.
Képzeld el, mi történt volna, ha a vliág magától Oszama Bin Ladentől tudja meg, hogy az úgynevezett terrorizmushoz voltaképpen az USA adta a zöld utat? Ha a terroristavezér ország-világ előtt elmondja, hogy a nevezetes szeptember 11-én az ő emberei csak végrehajtották a támadást, de az engedélyt az "elnök emberei" adták meg? Bin Laden halálát nem lehetett lincselésnek ábrázolni, mert árulásra még csak találtak valakiket, de véres leszámolásra biztosan nem. A gyilkosság, mert ugye nem kérdéses, hogy az volt, így nemesült az amerikai különleges erők nemzeti hőstettévé.
Kadhafi esete még kacifántosabb, hiszen vele nyilvánosan is jóban volt az USA és az EU vezetőinek többsége. Kadhafi elmondhatta volna, hogy mit és mennyit kap a Nyugattól, de főleg azt, hogy líbiai olajdollárók hány "makulátlan" európai és amerikai politikus bankszámláját gyarapították. Kadhafit odalökték a lepénzelt és leitatott csőcseléknek. A biztonság kedvéért valaki még egy pisztolyt is elsütött. Tudod, sose lehet tudni! Az Egyesült Államok gyilkol, öl, megsemmisít, a legszennyesebb módszereket használja a lehető legpiszkosabb célok megvalósításához. Számukra nincsenek erkölcsök, nincsenek szabályok. Amerikai érdekek vannak. A világ józan, tisztességes többsége egyre inkább nem kér ebből többet. Az emberek már az utcán vannak, és idő kérdése, mikor söprik el azt a szennyet, amit a tőkés Amerika jelent. Wow!
Ha valaki jobbra indul el, aligha juthat balra
Gyurcsány pártot alapított. Nem egészen értem, hogy milliárdokkal a zsebében minek vágyik ilyen meglehetősen kétes babérokra, de hát önmutogatókból, őrültekből, politikai mazochistákból mindig is erősek voltunk. gyanítom azonban, hogy most nem csak Gyurcsány egyéni akciójáról van szó. Ahogy mondani szokás, helyzet van. Orbán Viktornak nemcsak azért nem akaródzott Brüsszelbe menni, mert így lemarad kedvenc október 23-i bulijáról. Meg lehet érteni. Itt ő az első, Brüsszelben egy a sok közül. De azért sem akart menni, mert tudta jól, hogy ott magyar szempontból semmi jó nem születhet. Sőt még rossz is lehet, hozzánk is átcsap a görög válság, s a most még nyugodt népek begurulnak, és véget vetnek az ezer évre szánt nép-nemzeti kormányzás álmának. Ráadásul minap az amerikai nagykövet is szóvá tette, hogy a nemzeti rendteremtés címén nem kellene percenként törvényeket hozni, és lábbal tiporni a polgári demokrácia elveit, amelyeket ugyan Amerika sem tart be, de másoktól elvárja. Ilyen helyzetben köszön be Gyurcsány: Fiúk, itt vagyok! Az MSZP romjain akar Gyurcsány "új, nyugatos, balközép" pártot csinálni. A magyar tőkésosztálybon nyilván bíztatták néhányan: csináld meg, Ferikém, jól jöhet ez még! Gyurcsánnyal most ismét próbálkozik a tőkésosztály egy része. A tőke meg akarja menteni a magyar kapitalizmust, s ehhez jól jöhet egy új párt. A pártalapítás elég szerényre sikeredett, de nincs min csodálkozni: ez még nem Gyurcsány ideje. Hogy eljön-e egyáltalán, még nem tudni. Az MSZP körül játszódó kísérleteknek van egy alapvető bajuk, és ezért kérdéses a Gyurcsány-féle kísérlet is. A mostani válság, főleg, ha átcsap a görög hatás is, elvileg más politikát követel, a tőke korlátozását. Magyarán el kell venni a gazdagoktól és odaadni a szegényeknek. És akkor talán, de csak talán, nem lesz háború a pesti utcán, nem lesz erőszak, nem fog vér folyni. Ehhez azonban baloldali fordulat kellene. Gyurcsány, de nemcsak ő, viszont jobbra megy.
Ha valaki jobbra indul el, aligha juthat balra.

Nagy Judit: Elég az agymosásból, lázadjunk az amerikai politika irányítása ellen

Nagy Judit elnök (Baloldali Front) beszéde az USA agressziója elleni tüntetésen (2011. október 29., Budapest, Szabadság tér, Reagan-szobor):

Baloldaliak, elvtársak, barátaim!

A világ bőven kaphatott már ízelítőt az Egyesült Államok politikájából, háborús agressziójából, üzleti megfontolású barátságából.

A huszadik század történelmében is hosszan lehetne sorolni a listát, de elég, ha csak az utóbbi évtized háborús agressziójáról ejtünk szót, melyben minduntalan azt igyekeztek belesulykolni a köztudatba, hogy kizárólag az emberiség védelmében cselekedtek.

Nos, kérdezzük csak meg az afgán, az iraki vagy a líbiai állampolgárokat, hogy mennyire érzik magukat védve Amerika szárnyai alatt, amikor bombák, eltévedt lövedékek hullanak a fejükre, hogy mennyire megbocsátható az, amikor családokat és nemzeteket dúlnak fel a béke jelszavával, pusztán saját gazdasági érdekeiket szem előtt tartva. Afganisztán, Irak és legutóbb Líbia példája lebegjen a szemünk előtt. Bár Magyarországon még nem lőnek, de az Egyesült Államok már nálunk is hangot adott nemtetszésének.

Néhány napja az amerikai nagykövetasszony hosszas várakozás után találkozott Orbán Viktorral, akinek "intőt adott". A világ ura felemelte mutatóujját, hogy fenyegetően megrázza, és azt sugallja felénk: ez így nem jó! Csakhogy amíg ő a demokrácia nevében teszi ezt, melynek olyannyira védőjeként jeleníti meg magát, hogy nyomában csak felégetett és lerombolt országok feketéllenek, addig mi, itthon, állampolgárok, azt mondjuk: a demokrácia védelmében nekünk kell felszólalni - nem az Egyesült Államok feladata meginteni Orbán Viktort, hanem csakis kizárólag a magyar népnek, mely a terheket viseli.

Nem kérünk Amerika politikájából, nem kérünk Orbán Viktor politikájából, békét, biztonságot és egyenlő bánásmódot kérünk, ahol a közterheket egyenlő arányban viselik, ahol a munkát megbecsülik, és kellően megfizetik. Ahol nem a nagyhatalmak gazdasági érdeke érvényesül, és ahol nem kívánják megváltoztatni az aktuális politika irányítói a nép emlékezetét. Ahol a magyar férfiakat nem viszik el idegen földre katonának, hogy kiszolgálják a NATO és az Európai Unió háborús politikáját. Itt állunk most az Egyesült Államok egykori elnökének szobra mellett, aki soha semmit nem tett országunkért, és amerikabaráti gesztusként emléket állítottak neki.

Ezzel szemben a magyar történelmet átírják, azt kérik tőlünk, hogy felejtsük el József Attilát, Károlyi Mihályt vagy akár Kádár Jánost. Mi erre mi mást mondhatnánk, mint azt, hogy elég az agymosásból, hogy ne hagyjuk elveszni alkotmányos jogainkat, hogy lázadjunk, ne hagyjuk magunkat az amerikai és az európai politika által irányítani. Minél többen és többen követeljük meg azt, ami egy nemzet életében a legfontosabb: a szabadságot és a függetlenséget.

A háborús agresszió áldozatainak emlékére helyezzünk el koszorút a bűnösöket szimbolizáló szobor kezében.

+++

A tüntetésen jelen volt Barabás György, a Magyar Ifjúság Közösségi Szervezete főtitkárhelyettese is. A Szabadság téren áthaladó turisták érdeklődéssel figyelték a fiatalok megnyilvánulását, egy olasz csoport egyetértését fejezte ki, egy turistacsoport idegenvezetője pedig elkérte Nagy Judit beszédét, hogy hitelesen tájékoztathassa a turistákat.

+++

Semegi András alelnök (Gyöngyös) beszéde

2011. október 20-án egy rajtaütésben meggyilkolták Moammer Kadhafit. Ezzel véget ért Líbiában egy korszak, a szocializmus korszaka. De reméljük: nem végleg!

Tekintsük át az eseményeket és az ok-okozati összefüggéseket.

1969. szeptember 1-én az akkor 27 éves Kadhafi vezetésével megdöntik a királyság rendszerét, és létrejött a Líbiai Arab Köztársaság, amely 1977-ben (amikor az ország végleg elkötelezte magát a szocializmus mellett) a Líbiai Arab Nagy Szocialista Népi Dzsamahirija-ra (magyarul: „a tömegek állama”) változtatta meg a nevét. Ekkor kapta meg Líbia a tüntetésünkön is látható tömör zöld országzászlaját.

Ekkor Líbia elindult a fejlődés útján. Kadhafi hatalomra jutása után rögtön munkához látott, forrásokat csoportosított át annak érdekében, hogy mindenkinek biztosítva legyen az oktatás, az egészségügy és a lakhatás. A nem mindig teljesen hatékony reformok meghozták a hatásukat. A közoktatás ingyenes, az alapfokú oktatás pedig mind a fiúk, mind a lányok számára kötelező lett. Az orvosi ellátás szinte mindenki számára térítésmentesen elérhető lett. Független nyugati elemzők is elismerik hogy Kadhafi idejében az átlagos jövedelem 11 000 dollárra növekedett. Ez Afrikában az ötödik legmagasabb átlagjövedelem.

Kadhafi felvette a kapcsolatot a Szovjetunióval, ennek eredményeként Líbia hadserege is fejlődésnek indult. Kadhafi támogatott más arab, pánarab mozgalmat is, akik magukénak érezték Líbia jelszavait: „szabadság, szocializmus, egység”. De a két legnagyobb fontosságú, a jelenlegi eseményekkel szorosan összefüggő tette az volt, hogy a fejlődés és az egység érdekében eltörölte a törzsi rendszer maradványait, és egy független, egyetlen nagy multi olajcégtől se függő olajhatalommá tette Líbiát!

Kadhafianak az arab sajátoságokra sikerült alkalmaznia a szocializmust, és ez egyedülálló a maga nemében. Egy szó mint száz: Líbia Kadhafi alatt egy elmaradott országból Afrika egyik gazdasági éllovasa lett. Elég, ha megnézünk egy nyugati híradást: modern autókat és épületeket látunk Líbiában, és nem elmaradottságot. Ez a függetlenség mindig is szúrta az USÁ-nak és csatlósainak szemét – de hol azért nem piszkálták őket, mert Líbia a Szovjetunióval volt jó viszonyban, hol pedig egyéb ok miatt. Persze kisebb-nagyobb próbálkozások mindig is voltak.

És ezt a történelmi ellentétet, amely a törzsek és a ország vezetése között húzódott, használta ki az USA és a NATO, hogy felkelést szítson, és fegyveres harcot provokáljon ki a líbiai vezetésből. Utána mindenféle emberi jogokra való hivatkozással támadták meg Líbiát, és döntötték meg a rendszert. Már megint sokadik alkalommal tett tönkre egy országot az USA és a NATO – pusztán pénzügyi érdekeik miatt.

Mert ne legyen tévedés, ne legyen senkinek se illúziója: Líbia a nem oly távoli jövőben elszegényedik, majd a totális csőd szélére kerül. Ennek eredményeképpen el fog terjedni majd az iszlám fundamentalizmus, ami nagy veszélyeket rejt magában. Így gerjeszti az USA az újabb és újabb konfiktusait, amikből csak ő profitál, senki más. Ezen események kísértetiesen hasonlítanak a jugoszláviai eseményekhez. Ott is hasonló dolgok történtek, és bárki megnézheti, mi lett az eredmény.

Líbiaiak! Tanuljatok Jugoszlávia példáján, és ne engedjétek az imperialistáknak, hogy kisemmiznek titeket! Mi magyarok már megtanultuk a rendszerváltás példáján, mi fog történni – és tudjuk, mi vár rátok! Mi, magyar kommunisták, kitartást kívánunk a Kadhafi-párti erőknek a további harcokhoz!

Nyugodj békében, Kadhafi! Éljen a szocialista Líbia! Köszönöm a figyelmet.

Thürmer Gyula blogja: Balszemmel 257.

Gyermekkoromban imádtam homokvára­kat építeni. Csongrádon nagynénémnél nem igen kellett más, mint egy rakás homok az udvar sarkában, és elvolt a gyerek, mármint én. A vár épült, de gyakran szétporladt. Idővel rájöttem arra, hogy érdemes a várat kis fadarabokkal megerősíteni. Ideig-óráig jó is volt, de a meleg nyári napokon azonban ez sem segített. A meleg kiszárította a homokot, s a vár szétcsúszott. Külső forrásokat kellett bevonni, azaz vízzel öntözni a várat abban a reményben, hogy estére lemegy a nap, és reggel ott folytatha­tom, ahol este abbahagytam. A baj akkor következett be, amikor Irén néném rám szólt, hogy a slag most már neki kell a locsoláshoz. A homokváram összeomlott, eltűnt, mintha soha nem is lett volna. Idővel rájöttem valamire. Ha a bástyákat, a várat szélesebb és szilárdabb alapra építem, az építmény víz nélkül is kibírja a napot. Persze, kicsit gyengébb lesz, de nem omlik össze.
A magyar kapitalizmus mai urainak egészen biztosan volt gyermekkoruk, de az már messze nem biztos, hogy az udvar sarkában homokvárat építettek. Hát ugye, más nemzedék, más szocializálódás, amibe lehet, hogy a homokvár nem fért bele. Sok minden egyéb mellett. Lehet, hogy éppen ezért építenek ma egy óriási homokvárat, amit a magyar kapitalizmusnak hívnak. A magyar gazdaság, vagy mondjuk úgy inkább, hogy a magyarországi gazdaság zömét a multik adják. Az export 70 százaléka az ő termékeiből áll, és az import zöme is olyan áru, amit ők hoznak be saját termelésükhöz. Vásárolni lassanként nem tudsz másutt, mint a külföldi bevásárló központokban. A pénzed külföldi bankokban van. A magyar homokvár tehát a külföldtől, ha tetszik, külső forrásoktól függ, mint egykor az én homokváram függött a víztől. Mondhatja-e most valaki, hogy a slag másra kell? Elzáródhatnak-e a magyar homokvár külső forrásai? Igen, nagyon is! Könnyen lehet, hogy a német-francia egyezkedés ellenére Európa vezető körei nem találnak közös megoldást a válságra. Nem kell jósnak lenni, hogy előre lássuk, mi is fog bekövetkezni. Összeomlik az euró, minden ország a saját bőrét igyekszik majd menteni, a multik itt hagyják a kockázatos kelet­európai területeket. Magyarország termelés és pénz nélkül marad, befagy a kereskedelem. Nem lesz mit enni, a nyomor egy pillanat alatt általánossá válik. A magyar homokvár szilárd alapok nélkül épült, nincs nemzeti ipar, nincs magyar mezőgazdaság. Külső források nélkül, éltető víz nélkül a homokvár összeomlik.
Tudod, hogy mi az érdekes? Az, hogy a magyar kapitalizmus mai urai ezt tudják. Legalább is Orbán Viktor tudja. Vagy legalább is ez hallatszik ki a beszédeiből. A homokvár tatarozását meg is kezdték. Nap, mint nap kitalálnak valamit, hol jót, hol rosszat. Ők is tudják, mi is tudjuk: kevés az idő! Nem tudni, hogy mikor zárják el a vízcsapot, de nagyon is gyakorlati lehetőség az, hogy elzárják. A csongrádi udvar sarkában rájöttem még valamire. A rossz várat nem érdemes javítgatni. Le kell rombolni, újat kell építeni, jobbat, hatékonyabbat, erősebbet, szilárd alapokon.
Miért vagyunk Szíriával?
Minap valaki elolvasta nyilatkozatunkat, amelyben Szíria mellett állunk ki. Az illető nem leplezte ellenvéleményét. Minek foglalkozunk mi Szíriával, amikor idehaza is van elég bajunk? Igaz, idehaza van bajunk bőven. De vajon könnyebb lesz-e az életünk, ha az Egyesült Államok és az EU, Izrael lelkes támogatása mellett eltiporja a szíriai rendszert? Több lesz-e a munkahely, több lesz-e a fizetés, jobb lesz-e az élet? Biztos, hogy nem. Szíria sorsa nem érint bennünket közvetlenül, de közvetve nagyon is. Bashar Asszad elnök rendszere azért szúrja az amerikaiak és barátaik szemét, mert nem akarnak úgy élni, ahogy Amerika diktálja. És nem csak az elnök akarja ezt, hanem a szír emberek zöme is. A tömeget persze mindig lehet manipulálni, a tüntetők közé lehet provokátorokat küldeni, lehet a szír kormányt arra kényszeríteni, hogy saját rendszere védelmében fegyvert használjon. Az amerikaiak ezt teszik ma, és igyekeznek az egész világgal elhitetni, hogy nincs többről szó, mint egy diktatúra megdöntéséről. Oroszország és Kína hosszú évek óta először most együtt szavazott az ENSZ-ben. Vétót emeltek az amerikai és EU-s tervek ellen. Nekünk is nemet kell mondanunk a tőkés hatalmak terveire. A mi bajaink, a mi nyomorunk forrása ugyanis a kapitalizmus. Ha a szír rendszer elesik, a kapitalizmus erősebb lesz, mi pedig gyengébbek, és a kapitalizmus elleni harcunk feltételei nehezebbek lesznek. Ezért vagyunk a szír nép oldalán. Ezért nem akarjuk, hogy Szíria amerikai-izraeli gyarmat legyen. És persze, Magyarország se!