Barabás György: A baloldali kerekasztalnál ott lenne a helye a munkáspártoknak is

Klubrádió, Beszéljük meg! Bolgár György műsora, 2012. február 21., kedd, 16:55–17:05

***

Barabás György: Halló, jó napot kívánok, Bolgár úr, Barabás György vagyok.

Bolgár György: Jó napot kívánok.

Barabás György: Örülök, hogy ma már végre sikerült adásba kerülnöm, mert tegnap sajnos nem jött be. Én a Thürmer-féle Munkáspárthoz szeretnék hozzászólni.

Bolgár György: Igen.

Barabás György: Azt kérdezném öntől, hogy nem érzi úgy, hogy kicsikét túlzás, amit ön a Munkáspárttal kapcsolatosan állít?

Bolgár György: Mit állítok?

Barabás György: Hát azt, hogy szélsőséges, meg azt, hogy nincsen támogatottsága…

Bolgár György: Hát nézze, a támogatottságot könnyen lehet igazolni: nincs. Praktikusan nincs. Hogy szélsőséges, azon nyilván lehet vitatkozni. Szerintem aki azt mondja, hogy ezt a mostani rendszert meg akarja – nem változtatni, hanem lényegében ki akarja cserélni egy állami típusú szocializmusra – az legalábbis…

Barabás György: Nézze, a Munkáspárt húsz éve ugyanazt mondja. El kell olvasni a programját. Teljesen demokratikus. A társadalom többségének az érdekeiért kíván fellépni.

Bolgár György: Jó. Ez eddig nem demokratikus. Mindenki azt mondja, hogy a társadalom többségének érdekeit akarom képviselni. A kérdés az, hogy hogyan? Milyen rendszerben? Milyen rendszerben?

Barabás György: Jó. Jelenleg teljesen demokratikus körülmények között, parlamenti választás útján.

Bolgár György: Na de az rendben van – jelenleg a Jobbik is így csinálja.

Barabás György: Igen, de egyébként önöknek is ebben nagy felelőssége van, tehát a médiának. Ezt úgy értem, hogy nem jut megfelelő szereplési lehetőséghez. Na most, hogyha nem jut megfelelő szereplési lehetőséghez, nem tudja elmondani a véleményét, programját. Így az emberek nem ismerik meg.

Bolgár György: De ezek szerint ön jól ismeri, talán ennek a pártnak tagja is, mintha azt venném ki, nem?

Barabás György: Nem. Nem vagyok tagja, szimpatizánsa vagyok, illetve voltam tagja.

Bolgár György: Na jó. Akkor elmondhatja nekünk, hogy mi az, amit ez a párt képvisel, mitől demokratikus ez, és miért kellene, hogy minél többször megszólaljanak. Én hallgatom.

Barabás György: Hát nézze. A kapitalizmus ellen való fellépés, az önmagában nem bűn.

Bolgár György: Nem. Ez önmagában nem bűn. Csak a dolgok összefüggnek.

Barabás György: És én azt gondolom, hogy ha már szélsőjobb vagy szélsőbal között kell választani – egyébként nem szélsőbalos –, de ha már a kettő közül, akkor már inkább a szélsőbal. Egyébként figyelmébe ajánlom a Szabadság újságot is.

Bolgár György: Igen, de szeretnék nem választani. Igen. Szeretnék nem választani, de azért annyiban hajlamos vagyok ennyiben legalább elvileg igazat adni, hogy amikor szélsőjobbról rasszista, származási, születési alapról osztályoznak ki embereket, az kicsikét rosszabbul és kíméletlenebbül hangzik, mint hogyha valaki azt mondja, hogy én a kapitalista rendszert akarom kicserélni egy másikra, mert a magántulajdonban nem hiszek.

Barabás György: Azonkívül mostanság szokás a kommunizmust összemosni a fasizmussal.

Bolgár György: Már micsodát, a kommunizmust? Azt szokás, igen.

Barabás György: A kommunizmust és a fasizmust szokás összemosni. Holott deklaráltan kommunizmus egyetlen országban sem volt. Kubában sincs. Jelenleg ennek építése folyik, ezen az úton haladnak.

Bolgár György: Ez igaz. De ez a kommunista cél mégiscsak benne van, és ráadásul ezt a kommunista célt úgy akarják elérni, hogy a demokráciát kizárják. Egy párt uralma, és ők mondják meg, hogy mit szabad és mit nem, hogy kell elérni ezt a kommunista utat. Ebből következően diktatúra van Kubában is, és az volt a ’17-es forradalom után a Szovjetunióban is, és később számos szocialista országban is. Ez a probléma, ezen az alapon lehet összemosni a fasizmussal és nácizmussal. Sok szempontból persze alaptalanul, mert a kettő nem ugyanaz. Attól…

Barabás György: A másik, hogy nemzetközileg el van ítélve a fasizmus, ugye. Tehát a fasizmus nemzetközileg elítélt…

Bolgár György: Igen. Hát azért elítélik a kommunista diktatúrákat is, nem is alaptalanul, hiszen ezek egyike-másika nagyon súlyosan, hatalmas tömegeket gyilkolt meg. Tehát egy gyilkos diktatúra volt, voltak egészen kirívó…

Barabás György: Hát, azért a Kádár-rendszert nem venném annak, jó?…

Bolgár György: A Kádár-rendszerben is ’56 után sajnos voltak törvénytelen…

Barabás György: Hát megtorlások voltak, de azért vegyük már figyelembe azt is, hogy az elmúlt húsz évben hányan fagytak meg az utcán…hányan haltak éhen… gyakorlatilag a mai politikai rendszernek az urai… azok is tömeggyilkosságot követtek el. Ilyen értelemben.

Bolgár György: De hát ilyen értelemben…

Barabás György: Ha ezt nézem… csak ez enyhébb formája, úgymond.

Bolgár György: Igen. Mondjuk ez gondatlanságból elkövetett dolog. Ez az egyik, a másik… de az, hogy a diktatúrákban hány vétlen és nem számontartott egyéb áldozat volt, nem csak az, akiket a bíróság végeztetett ki… azt pedig nem tartották számon. Hogyha akkoriban is megfagytak emberek – márpedig nyilvánvalóan megfagytak –, arról nem írt az újság, nem beszélt a rádió, mert akkor erről nem lehetett… Úgyhogy biztos voltak akkor is, és akkor sem volt Magyarország egy olyan ország, ahol nem volt szegénység. Más kérdés, hogy kisebbek voltak a különbségek.

Barabás György: Igen. Tehát az életszínvonalat meg lehet nézni összehasonlításban az akkorival, a mostanival.

Bolgár György: Meg lehet nézni sok minden szempontból. Nem könnyű egyébként az összehasonlítás. Az biztos, hogy a társadalmi különbségek nagyon erőteljesen megnőttek. És erre lehet mondani… még hajlamos vagyok igazat is adni önnek: ez nem igazságos. Jobb volna egy igazságosabb, nagyobb egyenlőségen alapuló kapitalizmus. Csak az a baj, hogy a magántulajdonra épülő kapitalista rendszerben – ebbe bele van építve az, hogy nagyok a különbségek. Mert ha valakinek van képessége, tudása, szerencséje, tehetsége, szorgalma, akkor lehet, hogy irdatlan pénzeket fog keresni, és nagyon nehéz olyan rendszert teremteni, hogy ezt a sok pénzt elvegyék tőle, és odaadják annak, aki esetleg nem szorgalmas, nem is tehetséges, nem is jól dolgozik, viszont nagyon keveset keres. Ez se volna igazságos, de a különbségeket kéne valóban csökkenteni.

Barabás György: Jó. Hát akkor ebben megegyezhetünk. És én bízom a demokratikus választásokban.

Bolgár György: Hát abban én is. És abban is persze – és ez már mondjuk egy jó pont volna akár a Kommunista Munkáspártnak is –, hogy ha nyerne – ennek a valószínűsége jelenleg nulla – egy ilyen választáson, nem jelentené a demokrácia, a többpártrendszer felszámolását. Nem akarná egypártrendszer útján megváltoztatni az általa nem szeretett kapitalista társadalom…

Barabás György: Ön ilyet olvasott?

Bolgár György: Nem, csak a történelemben láttam ilyet.

Barabás György: Ja, a történelemben. Mert nem mindegyik követi ám azt, ami a Rákosi-rendszerben volt. Tehát nem tudnám azonosítani avval, az akkor elkövetett hibákkal a mostani pártot.

Bolgár György: Nézze. Még a sokak által mostanában nagyon dicsért kínai rendszer is, ahol a kommunista párt vezeti az országot, az sem viseli el a többpártrendszert. A kapitalizmust már többé-kevésbé beengedte, de az egypártrendszer nincs fellazítva. Nincsenek versengő pártok. Nincsenek versengő nézetek. És ez biztos, hogy nem jó, nem igazságos, nem emberi – ez egy elnyomó rendszer, tele nagyon sok rossz vonással. Annak ellenére, hogy Kína egy sikeres országgá vált.

Barabás György: Úgyhogy én úgy gondolom azért, hogy a Bakában ott van a helye a munkáspártoknak is. Ez az én véleményem…

Bolgár György: Hát ön úgy gondolja, de az MSZP meg nem így gondolja a kezdeti bizonytalankodás után.

Barabás György: Jó, hát az MSZP… jó, hát egyébként... jó. Köszönöm szépen akkor.

Bolgár György: Én is köszönöm. Viszonthallásra.

Barabás György: Viszonthallásra.

Balogh úr! Ha egy valódi baloldali pártot keres, szívesen látjuk a Munkáspártban

Dr. Balogh András Úrnak, a Magyar Szocialista Párt elnökhelyettesének, Budapest
 
Tisztelt Elnökhelyettes Úr!
 
A Munkáspárt és a magam nevében őszinte együttérzésemet fejezem ki Önnek. Ön ellen tisztességtelen lejárató kampány folyik az elmúlt napokban, amelynek elindítója éppen az Ön pártja, a Magyar Szocialista Párt.
Ön az MSZP vezetésének megbízásából részt vett a Baloldali Kerekasztal legutóbbi tanácskozásán. Láthatta, hogy a jelen lévő pártok rengeteg mindenben nem értenek egyet, de baloldalinak érzik magukat, és készek elindulni az együttműködés nehéz útján. Ön azt nyilatkozta, hogy jelentést tesz az MSZP vezetésének, de elképzelhetőnek tartja, hogy az MSZP valamilyen formában részt vegyen e munkában.
Önt ezt követően saját pártja meglehetősen otromba módon dezavuálta. Ön, mint nagytapasztalatú diplomata tudja, hogy, ha egy kormány dezavuálja saját nagykövetét, a nagykövetnek nem sok tisztességes választási lehetősége marad.
A Munkáspárt úgy ült le a tárgyalóasztalhoz, hogy semmilyen előfeltételt nem támasztott. Az MSZP sajnálatos módon zsarolja a baloldali pártokat, kijelentve, hogy csak olyan fórumokon vesz részt, ahol nincs jelen a Munkáspárt. Az MSZP ezzel a saját politikájának igyekszik alárendelni azokat a szervezeteket, amelyek ezt hajlandóak elfogadni.
Őszinte együttérzésem, Elnökhelyettes Úr! Arra az esetre, ha egyszer egy valóban baloldali pártot keres, megadok egy címet: 1082. Budapest, Baross utca 61. A párt neve: Munkáspárt.
Budapest, 2012. február 23.
Tisztelettel: Thürmer Gyula

Az MSZP - szokás szerint - zsarol: csak Thürmer nélkül hajlandó (kerek)asztalhoz ülni

Tisztelt Barátaink!

A Munkáspárt nevében szeretném ismételten kifejezni köszönetünket az MSZDP vezetésének, hogy kezdeményezte a Baloldali Kerekasztal összehívását. Ugyancsak köszönjük, hogy a találkozók szervezőjeként, az emlékeztetők vezetőjeként, a partnerek véleményeinek továbbítójaként elősegítette olyan érintkezés kialakítását, amelyre régen nem volt példa.

1. A Munkáspárt úgy értékeli, hogy az eddigi két találkozó értékes tapasztalatokat adott. A magunk részéről készek vagyunk tovább keresni az együttműködés lehetőségeit.
Helyesnek bizonyult, hogy igyekeztünk elválasztani azokat a kérdéseket, amelyekben lehetséges közös nevezőre jutni, azoktól, amelyekben a pártok sem ma, sem holnap nem fognak egyetérteni.
Jelentős mértékben az MSZDP diplomáciai érzékének köszönhető az is, hogy a kapitalizmus általános elutasítása és a kormányváltás két eltérő koncepciója az első két találkozón megfért egymással.
2. Az első két találkozón azonban az is nyilvánvalóvá vált, hogy a viszonylag gyors ütemű munka mellett nagyon gyorsan eljutunk azokhoz a kérdésekhez, amely az elmúlt két évtizedben mindig megoldhatatlanok voltak.
Ilyen kérdés az, hogy mit tekintünk baloldaliságnak. A Munkáspárt a Baloldali Kerekasztal esetében kész minden fél önértékelését tudomásul venni. Vagyis, ha valaki baloldalinak tekinti magát, jöjjön!
Ugyanakkor mi baloldalinak olyan erőket nevezünk, amelyek érdemben tesznek a dolgozók érdekeiért, a tőkésekkel szemben.
Ez a kérdést eddig megkerültük, de az MSZP megjelenésével, teljes nagyságában elénk került. Nem mi tettük fel a kérdést, hanem az MSZP. Az MSZP ugyanis olyan témákat kér számon, amelyek megítélésünk szerint nem tartoznak a baloldaliság fogalmához. Az EU és a NATO, az „euroatlanti értékek” elfogadása, amelyet az MSZP a Munkáspárttól kér számon, nem baloldali érték. Az „új Negyedik Köztársaság” felépítése sem általános baloldali érték, hanem egyes pártok politikai törekvése.
A másik ilyen nagyon komoly kérdés az MSZP-hez való viszony. Az elmúlt 20 esztendőben az MSZP azokat tekintette baloldalinak, akik az MSZP politikáját hajlandóak voltak elfogadni, sőt, támogatni az MSZP-SZDSZ-kormányokat.  Egy koalíciós kormány politikájának támogatása messze túlmutat a baloldaliság követelményein.
A Munkáspárt soha nem volt hajlandó elfogadni ezt az elvet. Az MSZP-t a magyar tőkésosztály egyik pártjának tekintette, és nem támogatta az MSZP-SZDSZ-kormányokat.
Ugyanakkor tény, hogy más szervezetek elfogadták és támogatták az MSZP-t és szövetségeseit.
A Munkáspárt –felismerve a Baloldali Kerekasztal fontosságát - minden fenntartását félretéve hajlandó volt tudomásul venni az MSZP jelenlétét a Baloldali Kerekasztalon. Az MSZP volt az, amely részvételét olyan feltételek elfogadásához köti, amelyek nyilvánvalóan elfogadhatatlanok a Munkáspárt és sok más potenciális részvevő számára.
Az MSZP sajnálatos módon ismételten zsarolja a baloldali pártokat, kijelentve, hogy csak olyan fórumokon vesz részt, ahol nincs jelen a Munkáspárt. Az MSZP ezzel a saját politikájának rendeli alá azokat a szervezeteket, amelyek ezt hajlandóak elfogadni.
A harmadik nagy kérdés, hogy létezhet-e az MSZP-től független baloldali együttműködés. A Munkáspárt meggyőződése az, hogy igen, létezhet. Ma egyre többen vannak Magyarországon olyanok, akiknek kárt és bajt okoz a kapitalizmus, és csalódtak minden parlamenti pártban, legyen az konzervatív, szocialista vagy liberális. Ezek az emberek változást akarnak. Sokan válnak a jobboldali radikalizmus követőivé, de messze nem mindenki. Az is tapasztalható, hogy sokan kezdik felismerni a jobboldali radikalizmus álságos arculatát.
A baloldali együttműködésnek nem arra kell épülnie, hogy egyik vagy másik pártot támogassa. A baloldali együttműködésnek szellemi, politikai és szervezeteket kell adni mindazon erők közös fellépéséhez, amelyek kisebb vagy nagyobb mértékben a tőke, a pénz uralma ellen vannak.
A negyedik kérdés a Baloldali Kerekasztalon részvevő pártok egymás közötti viszonya. A kerekasztal-tárgyalások elindulása óta a Munkáspárt tartotta magát ahhoz az elvhez, hogy nyilvánosan nem minősíti más részvevők múltját, jelenét. Sajnálatos módon volt párt, amely ezt nem tartotta be. Ugyanez a párt az MSZP-t vette védőszárnya alá a Munkáspárttal szemben. A Munkáspárt továbbra is fenntartja az MSZP-vel szembeni politikáját, annál is inkább, mivel az MSZP egy pillanatig sem volt a Baloldali Kerekasztal részvevője. A Munkáspárt visszautasítja ez ellene irányuló támadásokat, de egyelőre a baloldali együttműködés gyermekbetegségének tekinti ezeket.
Kedves Barátaink!
Világosan szeretnénk kijelenteni: a Munkáspárt támogatta az MSZDP javaslatát a baloldali kerekasztal megteremtésére.  A Munkáspárt minden előfeltétel nélkül, bárkivel kész erről tárgyalni a jövőben is. Ugyanakkor nem tárgyalunk senkivel, akik az embereket akarják félrevezetni és becsapni.
Javasoljuk az alábbiakat:
Folytassuk a baloldali együttműködés kialakítására irányuló erőfeszítéseket.
Kérjük fel az MSZDP-t, hogy a soron következő tanácskozás dokumentum tervezetét készítse el, és egyeztesse a pártokkal. A dokumentum olyan kérdéseket tartalmazzon, amelyekben egyetértés van.
Fenntartjuk azt a javaslatunkat, hogy inkább lassan haladjunk előre, de alaposabban végiggondolva egy-egy lépésünket.

Budapest, 2012. február 21.
Üdvözlettel

Munkáspárt Elnöksége

Vadaiék anyapártjukkal együtt saját maguk alatt fűrészelik el azt a fát, amelyen most még ülhetnek - a Fidesz legnagyobb örömére

2012. február 23-án reggel Vadai Ágnes (Demokratikus Koalíció, korábban Magyar Szocialista Párt) és Thürmer Gyula televíziós vitájára került volna sor a baloldali összefogás szükségességéről az MTV 1 csatornáján.

Vadai azonban lemondta a közös szereplést. Tette ezt az után, hogy a Munkáspárttal, de még inkább a szavazóival nagyon is szeretett volna korábban kapcsolatba kerülni.

A mellékelt dokumentum a SISTAK nevű szocialista tájékoztató lapjukból származik. Ennek következménye, hogy a Munkáspárt 2002-ben, a Szocialista Párt 2010-ben kimaradt a karcagi önkormányzatból, és az MSZP csaknem megszűnt Karcagon. Vadai, mint ismert, onnan is kilépett.

Így néz ki gyakorlatban az MSZP-s összefogás a nemcsak szavakban, hanem tettekben is baloldali pártokkal. Olyan az MSZP, mint a fatolvaj, amelyik Stihl fűrésszel vágja a fát a fatörzs mellett – amin egyébként ül. Mindenkinek meg kell értenie,hogy csak a Munkáspárt (és nem az MSZP, pláne nem a Gyurcsány-féle Demokratikus Koalíció) képviseli azokat, akiknek a fizetése és jövedelme 250 ezer forint alatt van. Az MSZP a kommunista jelszóval ("MUNKÁT, KENYERET!") csak azt leplezi, hogy a nagytőke érdekeit képviseli. Az elmúlt nyolc évben sikeresen döntötték nyomorba a magyar népet.

***

Az alábbi dokumentumok 2002-ből származnak. A lényeg: az MSZP az önkormányzati választáson igyekezett lebeszélni a Munkáspárt szavazóit arról, hogy saját jelöltjükre (Bokor Józsefre) szavazzanak. Tette ezt annak ellenére, hogy tavasszal, a parlamenti választáson  Bokor József, aki Vadai Ágnes mögött a harmadik helyen végzett az első fordulóban, egyszer már visszalépett a javára. A szocialisták elvárták volna, hogy ősszel is tegye meg azért, hogy csak a szocialista polgármesterjelöltre, Szabó Tiborra lehessen szavazni. Bokor József ezt nem tette meg. Szabó azonban ezzel együtt is csak egyharmadnyi szavazatot kapott.

Így néz ki tehát a MSZP baloldalisága: a Munkáspárt ne induljon sehol ellenük, majd ők a hatalomban képviselik a kommunisták érdekeit is. 1994 és 1998, valamint 2002 és 2010 között már láthattuk, milyen eredménnyel. Ebből többé nem kérünk. Sem Vadaiból, sem a pártjaiból.

Majd ha esetleg képesek lesznek

1. valóban baloldali értékeket felmutatni,

2. ha képesek lesznek elfogadni, hogy egy baloldali kerekasztalnál Thürmer Gyula Munkáspártja is jelen van, mi több, egyenrangú partner és tárgyalófél,

3. illetve ha bármikor a hatalomban (amitől persze most az MSZP és a Demokratikus Koalíció is erősen távol van) képesek olyan politikát folytatni, amely a szegényebb rétegek tetszésével, neadjisten politikai elvárásaival és esetleg szavazói rokonszenvével is találkozik - no, akkor lehet, hogy nem lesz szükség kommunista mozgalomra.

Addig viszont mindig szükség lesz.

A nép érdeke nem eladó: üzenet a szociknak és eltávozottjaiknak

A Baloldali Kerekasztal újabb fejleményeivel kapcsolatban a Munkáspárt az alábbi nyilatkozatot teszi közzé:
1. Ma milliók szenvednek a munkanélküliségtől, a szegénységtől, milliók vannak kiszolgáltatva a bankok uralmának. Az elmúlt húsz év arról szólt, hogy legyen jó a gazdagoknak, a dolgozók, a szegények pedig senkit sem érdekelnek. Az ilyen politika vezet ahhoz, ami ma Görögországban történik.
2. Fordulatra van szükség! Meg kell adóztatni a gazdagokat, hogy több jusson munkahelyteremtésre, közösségi közlekedésre, egészségügyre, oktatásra, a dolgozók életkörülményeinek javítására. Nem elég a kormányokat cserélgetni, szemléletet kell váltani.
3. Ma sokan vagyunk, akiknek nem jó a tőkés rendszer, s egyre többen vagyunk, akik tenni is akarunk ellene.  A kormányokat jobb belátásra, engedményekre lehet bírni, ha összefognak mindazok, akiknek kárt, bajt okoz a tőkés rendszer, ha együtt lépnek fel azok a pártok, szakszervezetek, társadalmi erők, amelyek a dolgozó emberekért akarnak küzdeni a tőkésekkel szemben.
A Munkáspárt ezért támogatta az MSZDP javaslatát a baloldali kerekasztal megteremtésére. Nem ideológiákról, nem „euroatlanti értékekről”, nem a „negyedik köztársaságról” és más elvont dolgokról kell vitatkozni.  Az embereknek kell segíteni! Tanuljunk meg együtt küzdeni a tőkés monopóliumok ellen! Kényszerítsük ki a fennálló kormányoktól a tőke korlátozását!  Küzdjünk a politikai szabadságért, a demokratikus jogokért!
A Munkáspárt minden előfeltétel nélkül, bárkivel kész erről tárgyalni a jövőben is. Ugyanakkor nem tárgyalunk senkivel, akik az embereket akarják félrevezetni és becsapni. A nép, a dolgozók érdeke nem eladó!
4. Az MSZP és DK nyilatkozata, miszerint nem hajlandóak olyan fórumon részt venni, ahol a Munkáspárt is jelen van, önmagukról állít ki bizonyítványt. Világossá teszi, hogy az MSZP és a DK semmilyen szemléletváltást nem akar. Egy céljuk van: ismét kormányra jutni, és ott folytatni, ahol 2010-ben abbahagyták. Javasoljuk az uraknak, hogy az Európai Unióból is lépjenek ki, mert 2012. júliusától  Ciprus lesz a soros elnök, amelynek vezetője egy Kommunista.
A Munkáspárt nem védi a jelenlegi kormányt. De biztos abban, hogy csupán egy új kormánytól nem lesz jobb a dolgozó embernek. Szemléletváltás nélkül minden csak olaj a tűzre.
A tőkét csak a néptömegek bírhatják jobb belátásra, csak a dolgozók ereje korlátozhatja. Ha erősek leszünk, szervezettek, a tőkések kénytelenek lesznek engedményeket tenni.
Budapest, 2012. február 21.

Munkáspárt Elnöksége

***

Benyovszky Gábor megjegyzése a Baloldali Kerekasztal körül kialakult nyilatkozatháború kapcsán

Kibújt a szög a zsákbúl!
 

Mégsem akarják a DK-MSzP közös főnökei, hogy csatlakozzanak a FIDESZ-dömping megtépázásához.
1 nap kellett nekik ahhoz, hogy rájöjjenek, mi is a "saját önálló" véleményük.
Mivel a hang terjedési sebességét ismerjük, már tudjuk is, honnan kapták meg a "saját véleményüket".
Egybehangzó nyilatkozataikban azonban hazugság keveredik demagógiával.
Sok példa bizonyítja ezt: Vegyünk csak kettőt:
A FIDESZ a 4százezres ebédes, buszos, pénzes nagy-gyűlésen nyíltan EU ellenes, a MKMP pedig kizárandó, mert csak "halkan" megkérdezi: "Jó nekünk az EU?".
Vagy a DK-MSzP csoport fejeseinek miért nem elég a Baloldali Kerekasztal a Változásért elsődleges célja, ami még csak nem is az Orbán-kormány leváltása, hanem hogy a magyarországi problémákra érdemi megoldásokat találjon.
Még azt is akarják, hogy dr. Th. Gy. lépjen be a pártjaikba?
Magyarországnak és a DK-MSzP tagságnak is, igenis erre az összefogásra van szüksége.
Benyovszky Gábor

Thürmer Gyula blogja: Balszemmel 272.

Össznemzeti hó

Most már tudom, hogy mire van népünknek szüksége. Szép, nagy, fehér hóra. Az elmúlt napokban mindenki segítséget ígért. A rend zord őreinek szólt a belügyminiszter, hogy szedjék össze a fagyoskodókat, és ezúttal ne az őrsre vigyék őket, hanem valamelyik melegedőbe. A szocik megnyitották a székházukat a fagyoskodók előtt. A Demokratikus Koalíció meleg ruhát, teát osztogatott a rászorulóknak. A Jobbik helyi szervezetei „forró teával, zsíros kenyérrel, jó szóval és szeretettel" várták a „nehéz helyzetben lévő állampolgárokat". Az egyébként a kákán is csomót kereső média napokon keresztül sugallta, hogy figyeljünk egymásra, ne hagyjuk a szomszédot megfagyni, bár a nevét se tudjuk. Hát nem fantasztikus? A hó. sőt már a hótól való rettegés is, egységbe kovácsolta nemzetünket. Mit nekünk az EU diktatúrája, kit aggaszt a Malév csődbe menetele, vagy inkább csődbe küldése! Ugyan, előre, hóban a nemzet egysége! Nem mondom, egyik-másik országban hidegebb is volt, több hó is esett, és nagyobb felhajtás nélkül túlélték. Na de, hol vannak ezek hozzánk képest? A hó új civilizációs magasságokba emelt bennünket. Ami másutt sima hóeltakarítás, az nálunk társadalmi, mit társadalmi, nemzeti ügy! 

De azért félek. Tudod, a hónak van egy rossz tulajdonsága. Tavasz közeledtével elolvad. Mi lesz veled nélküle, nemzetünk? 

Tolsztoj

Nem irigyeltem Tarlós Istvánt. Titkára a szépen előre megírt beszédet nyilván a kocsiban csúsztatta kezébe, s mivel a Városháza nincs olyan egetverő messzeségben a Városligettől, az anyag egy kicsit újnak tűnt szeretett főpolgármesterünknek. Ráadásul e téma sem túl testhezálló. Mi az, hogy magyar-orosz kapcsolatok, meg Tolsztoj, meg ilyesmik? Mi ez, gimnáziumi irodalomóra? De becsületére legyen mondva, a beszéd végül is elhangzott. Sőt, egészen szokatlan mondatok is voltak. „Tolsztoj életútja számomra a kíváncsiság, a keresgélés életútja, ami nem hagy elkényelmesedni, és azé a nyitottságé, ami arra ösztönöz: ne hagyjuk befolyásolni magunkat az egyetemes sztereotípiák által." Te, én nem akarok túlozni, egy keveset tudok az orosz irodalomról, de ez a mondat egyszerűen lenyűgözött. Az érthetetlenség megfejthetetlenségének gyönyörét árasztja. Na, de mindegy! A lényeg, hogy a főpolgármester felavatta a főváros első Tolsztoj sétányát. Nyilván az ugyancsak főpolgármesteri éleslátással megszüntetett Moszkva teret hivatott pótolni. Jó,nemtér, csak sétány,deezekben a válságos időkben ne kötözködjünk. Ez a Tolsztoj is elfogadható figura, mármint politikailag. Nem kifejezetten kötődik a kommunista önkényuralomhoz, bár Gorkij visszaemlékezése szerint Lenin gyakran beleolvasott a I láború és békébe, sőt azt találta mondani, hogy e gróf előtt nem volt igazi paraszt az irodalomban. 

Aztán az se mindegy, hogy akárki is lesz az új elnök a Kremlben, Tolsztojjal nincsenek haragban. Főpolgármester úr még politikai nyilatkozatot is tett, mondván, hogy a továbbiakban is fontosnak tartja, hogy városvezetőként elősegítse Magyarország és Oroszország kapcsolatainak fejlesztését. Derék dolog! Igaz, hogy a Moszkva tér átkeresztelésétől eltérően a Tolsztoj sétány ötlete nem a főváros szellemi műhelyében született, de ez most nem számít. A sétány jót tesz a magyar-orosz viszonynak, s erre most nagy szükség van. Jók ezek a változások. Csak egy szerény kérdésem van: nem lehetne egy kicsit gyorsabban? 

Viszkis

Mondok én Neked valamit. Én Ambrus Attilát akarom képviselőnek, sőt miniszternek, vagy, de nem folytatom. Igenis, akarom. Csak azért, mert 46 rendbeli rablást követett el. köztük számos pénzintézet ellen fegyveres támadást indított, még nem kell rá haragudni. A politikában még jól is érezhetné magát, hiszen egy-két „kollégát" ott is lehetne találni. Csak ők nem ültek. Szóval, Ambrus 17 évet kapott, de mivel diplomát szerzett, és több szakmát is kitanult, ráadásul jó magaviseletet tanúsított, csak tizenkettőt kellett leülnie. Mindemellett még udvarias is, mivel szépen megköszönte társadalmunk „törődő figyelmét és a szimpátiáját". Nos, éppen ezzel van nekem bajom. A tőkés médiát semmi más nem érdekli, csak a pénz. Mivel minden médiumot a pénz érdekel, s Ambrus úrnak sem lesz könnyű ellenállni a csábításnak, szinte biztosra vehető, hogy Ambrus úr kedvenc figurává lép elő. Egyfajta népi hőssé, akit nem tört meg a börtön nyomasztó belvilága és rohamosan rohadó külvilága. Ha így lesz. nem hiszem, hogy jót teszünk az országnak. S, valószínűleg Ambrus úrnak sem. Akiknek ez a dolguk, segítsék visszailleszkedését a társadalomba, de ne okozzanak több kárt, se neki, se az országnak!

Thürmer Gyula blogja: Balszemmel 271.

Zavarjuk el a ripacsokat!

Hideg volt a hétvégén. A fenének van kedve kimenni ilyen időben, inkább ide- oda csavargatjuk a televíziót. Szerencsére Piedone felügyelő kalandjait most már nem csak a nyári uborkaszezonban ismételgetik, mint a magyar demokrácia fejlődésének kezdeti szakaszán, hanem télen is. Sőt, a televíziót sem kell bekapcsolnom, amikor A kémek sasfészekben jelenetei mennek. Kívülről ismerem őket. A parlamenti pártok átlátták a helyzet tarthatatlanságát, és ha már kenyeret nem tudnak adni, akkor legalább jöjjön a cirkusz. A parlamenti ellenzéki pártok hétvégi bulikkal szórakoztatták a nagy érdemüt. 

Gyurcsány Ferenc az oszlásnak indult MSZP romjain összetákolt Demokratikus Koalíció vezére (spanyolul Caudillo, olaszul Duce, de valahogy németül is mondják) már kétharmados választási győzelem, az orbáni intézkedések visszacsinálásának vízióját vázolta fel első kongresszusukon. A „vezér" olyannyira egész nemzetünk vezérének érzi magát, hogy még Kádár János emlékének is tett egy gesztust. Igaz, átlátszót. „Kádár demokratizálni igyekezett a tudáshoz, a kultúrához, az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférést, és ez olyan örökség, amelynek orbáni lebontása több mint bün, hiba" - mondá a nagyon demokraták vezére a félműveltek magabiztosságával. A bűn és a hiba szembeállítása nem gyurcsányi gondolat. Antoine de Boulay gróf mondta, miután Napóleon kivégeztette Enghien hercegét. Igaz, ő franciául mondta: „C'est pire qu'un crime. C'est une faute." Csak azt nem értem, hogy jön ez ide. 

A Lehet Más a Politika is történelmi döntést hozott, amely alapjaiban változtathatja meg a külvilág képét a magyar demokráciáról. Nem arra gondolok, hogy a Kossuth tér határain túl aligha ismert Kaufer Virág helyébe a még annyira sem ismert Szél Bernadettet választották képviselőnek. Nem, nem. A nagy döntés, hogy Jávor Benedek, a performanszairól híres biológus­politikus vagy politikus-biológus lett az LMP frakcióvezetője, aki mindjárt meg is osztotta egy vízióját. „Amikor megalapítottuk az LMP-t, volt egy álmom, amit leirtunk az Alapító Nyilatkozatban. Erről az álomról bebizonyosodott, hogy ebben nem lehet partner sem a magyarországi baloldal, sem a magyarországi jobboldal. Ez a vízió tehát ellenfele valamennyi mai parlamenti párt által kínált alternatívának. A kérdés, hogy az LMP hatékonyan meg tudja-e jeleníteni a vízióját." Hát, mit mondjak? Negyven éves korban ez igazán szép szellemi teljesítmény. De várjál, ne szaladj világgá, megpróbálom lefordítani. 

A liberálisok új reménysége azt próbálta elmagyarázni, hogy tökéletesen tisztában van azzal, hogy Magyarországon a liberálisok soha nem fognak egyedül győzni. De mivel a hatalom édes, mindig azzal fognak összefeküdni, aki képes álmaikat valóra váltani. De mivel ma minden olyan bizonytalan, egyelőre csak legyezgetik magukat, mint az első bálos szűzlányok. 

Na, de ez mind semmi! „Attila unokái vagyunk, és nem félünk semmitől! El innen, piszkos rablók, ez a mi hazánk!" - kiáltotta a világba Vona Gábor, a Jobbik vezére. Erre mondja az öreg paraszt faluban, hogy „jól beszélt, de mit mondott"? 

Vona úr hosszasan fejtegette, hogy a Jobbik mi nem. Például nem kommunisták, amit persze sejteni lehetett külön bizonyítási eljárás nélkül is. Demokratáknak sem nevezhetőek, mivel a szót már Gyurcsánytól Jávorig sokan lestoppolták. Vona úr felvilágosította tudatlan népünket arról is, hogy ők nem nemzetiszocialisták, és végképpen nem fasiszták. Neki is volt egy víziója, úgy látszik, vízió nélkül manapság nem párt egy párt. Vona álma a magyar-orosz-török szövetség. Ekkor országszerte, az esti sör utáni kábultság állapotában több TV-nézö férj szólt oda feleségének: édesem, ez hülye? 

Az MSZP nem tartott kongresszust ezen a hétvégén. Beérte egy választmányi üléssel, de nem akármilyennel. Simon Gábor, a választmány elnöke irigylésre méltó optimizmussal jelentette ki. hogy az MSZP nélkül a Fideszt nem lehet leváltani. Ebben van némi igazság, leszámítva persze azt a lehetőséget, hogy egy forradalom váltja le a Fideszt is, az MSZP-t is. Simon úr jól ébredhetett aznap, mert csak úgy ömlött belőle a derűlátás. „Okos politizálással", nyitottsággal az emberek gondjaira, valamint jó szövetségesi politikával a kétharmados alkotmányozó többség megszerzése is lehetséges, mondá. Te, emlékszel, mit mond A tanúban Virág elvtárs? „Aki mibennünk nem bízik, az önmagában sem bízik. Aki mibennünk nem bízik, az a mi fényes jövönkben sem bízik. És aki a mi boldog, fényes jövönkben nem bízik, az áruló." Ámen. 

A magyar parlamenti politika cirkusza szomorú, és a szomorú cirkusz nem jó. Van, persze, megoldás. Zavarjuk el őket. mint ripacsokat az igazi cirkuszban! 

Rajtunk múlik. Mi fizetjük a jegy árát.

Thürmer Gyula blogja: Balszemmel 270.

Csomagold vissza a bőröndöket!

Csomagold vissza a bőröndöket! - mondta egy szocialista képviselő a feleségének. Még nem megyünk. Legalábbis vissza a hatalomba, még nem. Pedig már minden olyan jól nézett ki. A nyugati liberális sajtó nekirohant Orbánnak. Beharangozták az államcsődöt, amiről pedig igazából senki sem tudja, hogy mi az. Az amerikai nagykövet naponta öntötte átkait a magyar miniszterelnökre, mit sem törődve a diplomáciával, meg a kultúrával úgy általában. Amikor a német kancellár is azt mondta a rádióban, hogy neki sem tetszik minden, nos, akkor a szocliberális potentátok feleségei már kezdtek bejelentkezni a nevesebb fodrászszalonokba, hogy a nagy pillanatban teljes szépségükben pompázhassanak.

Csomagold vissza a bőröndöket! - mondta a szocialista képviselő, akit a jó Isten olyan tulajdonsággal áldott meg, ami ritkaságszámba megy szocliberális körökben: realitásérzékkel. Tetszik, nem tetszik, de tény: nyugat nem akarja Orbán fejét venni. A nyugat benne van a szuaréban, ezért úgy gondolja, hogy mindent szabványosítani kell, s akkor talán meg lehet menekülni. A második világháborút a németek jó sokáig elhúzták azzal, hogy nem ezerféle csavart gyártottak, hanem csak egyet, s az jó volt mindenhez, tankhoz, repülőhöz, ágyúhoz. Szóval járjon mindenki esze az IMF-csavarra, és minden OK lesz. Vagy lehet, hogy OK lesz. Majd kiderül.

Orbán azonban, aki az egykori szocialista Magyarországon nőtt fel, tudja, hogy a szabványosítás jó lehet, de az uniformizálás speciel nem. Ö ebből az utóbbiból nem kért, és felvázolt egy magyar utat, amely alapjaiban nem mond ellent a nyugati receptnek, de mégis csak más. Az EU és az IMF nem egyezhetett ebbe bele olyan könnyedén, mert még ragadós lenne a magyar példa. Képzeld el, mi lenne ebben a válságos világban, ha mindenki a maga feje után menne? Úgyhogy beindult a politikai gépezet, ami nagy reményekkel töltötte el a szocliberális köröket.

Orbánnak azonban megsúgta valaki, hogy liberális szitkozódások ide, amerikai támadások oda, legyen nyugodt! A nyugat értékeli az elmúlt másfél év teljesítményét. A magyar gazdaság bajban van. De mit monda Jézus az írástudóknak és a farizeusoknak, midőn elébe vezették a házasságtörésen kapott asszonyt? Aki közületek nem bűnös, az vesse rá először a követ. Nos, az európai kormányok nem nagyon dobálózhatnak kövekkel, ha egyáltalán maradt még.

Csomagold vissza a bőröndöket! - mondta a képviselő, kipillantva az utcára. Te, ez az Orbán pont azt teszi, amit várnak tőle: kézben tartja a szociális konfliktusokat. Budapesten nincsenek százezres rendszerellenes tüntetések, mint Athénban, és az elégedetlen tömegek nem vívnak utcai harcot a csendőrökkel, mint Bukarestben. Te, mégis, mintha tömegek vonulnának az Andrássy úton! Mit kiabálnak? Éljen a kormány?

Köztisztasági vétség

A Balszemmel túl ismert fórum ahhoz, hogy a Munkáspárt 2006 ügyes-bajos dolgaival foglalkozzunk. De mivel a tekintetes polgári bíróság egykor úgy döntött, hogy az ő rövidítésük „Munkáspárt", ami a bíróság szerint abszolúte nem hasonlít a mi Munkáspárt nevünkre, nem hallgathatunk, ha valamivel bennünket is hírbe hozhatnak. Nos, a Munkáspárt 2006 le akart húzni egy bőrt a múlt hétvégi tüntetésekről, és a Kossuth térre vonultak, összes szövetségesükkel vagy húszan, hogy meghirdessék népszavazási kezdeményezésüket. Miről? Az alkotmányról és a Munka Törvénykönyvéről. Nos, gyanítom, hogy az alkotmányról nem lehet, a másikról meg, sajnos, nem érdemes. A Munka Törvénykönyve ügyében ugyanis pont azok adták fel a harcot, akiknek az élvonalban kellene állniuk: a szakszervezetek.

Na, de nem ez a csattanó. Vajnai úrék egy kicsit anyázták a kormányt, a jobboldalt, megfenyegették a magyar politikát, hogy jön a Nagy Testvérük, az Európai Baloldali Párt, és akkor lesz itt nemulass. S, innen következzék szó szerint az MTI híre: „A párt elnöke ezután aprópénzt szórt a Kossuth téri parkolóba, ahová a békemenet felvonulóit várják. Elmondása szerint ezzel akarják támogatni „a Fidesz fizetett bértapsolóit". A rendőrség felszólította Vajnai Attilát, hogy szedje össze a szétszórt aprópénzt. A párt elnöke ezt nem tette meg, ezért köztisztasági szabálysértés miatt rendőri intézkedés történt és felvették az adatait." No comment, illetve egy. A polgárpukkasztás politikai műfaj. De az osztályharctól, a dolgozók igazi érdekeiért való következetes küzdelemtől olyan messze van, mint Makó Jeruzsálemtől. Az aprópénzes PR-fogásokat, és általában a polgárpukkasztást éppen azért találták ki, hogy ne kelljen harcolni.

Aláírásgyűjtés: megérte az uniós tagság?

A Munkáspárt országos aláírásgyűjtő akcióba kezd. Ennek során az alábbi kérdést tesszük fel:

Megérte-e az EU-tagság? Követeljük, kormány vizsgálja meg: hogy Magyarország tagsága az Európai Unióban milyen előnyökkel és milyen hátrányokkal járt? A nép ennek alapján döntsön arról, hogy továbbra is tagok kívánunk-e maradni, vagy hazánk lépjen ki az EU-ból?

Az aláírásgyűjtő ívek letölthetőek DOC illetve PDF-formátumban a Munkáspárt központi hálószeméről.

A gyűjtőíveket csak olvashatóan kell aláírni. Egy sorban egy név szerepelhet. A kitöltött íveket postán el kell küldeni az alábbi címre:

Munkáspárt

Budapest

Baross utca 61.

1082

A nagy rendszerváltók átverték a népet, a bűnösöket köztük kell keresni

Nem akartam ehhez a vitához hozzászólni, hisz annyiszor leírtam már itt dolgokat a tisztelt orbánisták részére.
Ha már itt vagyok, ismét leírom, amit már oly sokszor.
Az 1990-es rendszerváltás nagyban különbözik az 1945-ös kommunista rendszerváltástól. Akkor sokkal könnyebb volt. Elvették a kevesek hatalmas vagyonát (földbirtokokra gondolok) és szétosztották a 80 % cselédsorban élő ember között. 4-5 hold föld jutott minden cselédnek, ahol tulajdonosnak érezhette magát és megtermelte a mindennapi betevőt.
A gyártulajdonosoktól elvették a gyárakat, így az ipari munkásság pedig a gyár tulajdonosának érezhette magát, hiszen a volt tulajdonost elzavarták és maguk közül választva vezetőt, dönthettek a gyár sorsáról.
Ennek bizony mindenki tapsolt! JOGOSAN!!! Hiszen a volt analfabéta cselédeket írni olvasni tanították a szocializmusban, gyerekeiket főiskolákra, egyetemekre járathatták (valamikor ez csak a mágnások kiváltsága volt).
A nagy baj ott van, hogy a cseléd szülő szégyellte a múltját! Elfelejtette elmondani gyermekének, hogy ha nincs szocializmus, soha nem lett volna pedagógus, jogász, közgazdász, mezőgazdász... stb. Ebből adódik most, hogy ennyi elégedetlen ember van. Pedig semmi más nem történik, minthogy az emberek jó része visszakerül oda, ahonnan a
kommunisták kihozták! A TEHÉN FARÁHOZ és AZ ÚJ TULAJDONOSOK CSELÉDJÉNEK!!!
Most ugyanis elvették a sokak tulajdonát és néhány ezer ember magántulajdonába adták. Erről szól a kapitalizmus. Ezt választotta a nép az 1989-es népszavazáskor. Felesleges tehát siránkozni.
Az elégedetlenség abból fakad, hogy a rendszerváltó pártok elfelejtették elmondani, hogy a rendszerváltás folyamatában a köztulajdont (legyen az mezőgazdasági vagy ipari jellegű) néhány ezer ember MAGÁNTULAJDONÁBA kell juttatni.
A valóság helyett tehát hiú ábrándot keltettek a társadalomban.
Elhitették az emberekkel, hogy a szocializmus tönkretette őket azzal, hogy iskolai végzettséget, munkahelyet, betegségében ingyenes orvosi ellátást és táppénzt, öregségére nyugdíjat biztosított nekik. Elhitették, hogy bűn volt az embereket saját lakáshoz juttatni, bűn
volt biztonságot és soha nem látott közbiztonságot fenntartani. (Jól emlékszem az akkori fórumokra: "nem engedik a piszkos kommunisták, hogy sztrájkoljatok a jogaitok védelme érdekében!" Vajon most engedik az új gazdagok???)
Ígéretet tettek a nagy rendszerváltók, hogy sokkal jobb soruk lesz majd az új rendszerben. Sokkal nagyobb szabadságuk. Mehetnek majd nyugatra! Csak azt nem mondták meg, hogy a széles néptömegnek erre nem lesz pénze. Nem, hogy nyugatra nem tud menni, de az ország másik felében élő gyerekét sem tudja majd meglátogatni!
A NAGY RENDSZERVÁLTÓK TEHÁT RENDESEN ÁTVERTÉK A NÉPET! SZERINTEM KÖZTÜK KELL A BŰNÖSÖKET KERESNI!!! A FIDESZ NAGY RENDSZERVÁLTÓ PÁRTNAK TARTJA MAGÁT.
Nagy Imre temetésén Viktor elmondta: " agyagba fogjuk döngölni a kommunistákat!"
Igen ez fontos volt ahhoz, hogy ő és egész családja komoly magántulajdont szerezhessen a közvagyonból. Apukának kőbánya, apósnak földek és komoly géppark, hiszen úgy is az övék lett a papa halála után. A piszkos kommunisták ezt nem engedték volna!
Mi is tehát akkor a bűn???
Kit is kellene felelősségre vonni???
Medgyessyt? Aki látta, hogy a FIDESZ törvényszegés árán is megkurtította a nyugdíjakat, a közalkalmazottakat teljesen leszegényítette? Őt kell felelősségre vonni mert 50% béremelést adott nekik? Igaz, ők a pórnép kategória és nem a mágnások világa.
Gyurcsányt? aki felújította az iskolákat, óvodák, bölcsődék építését indította el (most folynak az átadások, új Széchenyi terv címszóval! hehehe), rendbe tetette a város központokat, aki megépítette az autópályákat....stb.???
Bajnait? aki világ nagy politikusai által elismerten kezelte a válságot?
Vagy talán Viktorékat???
Akik bedöntötték a forintot, akik az adótörvényükkel milliókat károsítottak meg, akik felszámolják a demokráciát... stb???
Igaz a földeket összeszedték és megalakították a tsz-eket, hiszen bebizonyosodott, hogy 5 hold föld nem biztosít 20. századhoz méltó megélhetést, hiszen 5 hold földhöz csak mázas padló jár és viharlámpa.
A tsz-ek viszont lehetővé tették a vidék fejlődését. Az egyszerű parasztemberek 3-4 szobás lakásokat tudtak építeni (jó magam is), autót tudtak venni, esetleg nyaralót építeni.
Engem így tett tönkre a múlt rendszer!!!
A gyermekeimet a mostani pedig úgy, hogy alig tudják fizetni a lakás hitelüket (éheznem, éheznünk kell, hogy ne veszítsék el a lakásukat). Ha nem segíteném őket a kommunista rendszerben megszerzett javaimból, bizony bajban lennének!
Ki is a hibás???
Szerintem az aki a "ruszkik haza" és a "továrisi konyec" jelszavaikkal bedöntötték az orosz piacot, földönfutóvá téve a mezőgazdaságból élő vidéket! Az orosz piac elvesztésével ellehetetlenült a Magyar konzervipar, vele együtt a Magyar mezőgazdaság is.
Ki is hát a felelős???
Azok akik a Tsz-ek felszámolásával földönfutóvá tették a vidéki embereket. Akik miatt csődbe mentek a szirén hangoknak bizalmat szavazó mezőgazdasági vállalkozók. Akik miatt bedőltek a konzervgyárak, a háztáji állattartás, akik elindították a cukoripar felszámolását. És még sorolhatnám!!!
Ki is volt Antall József bizalmasa??? Kit hívatott halálos ágyához???
Viktort, Viktort, Viktort.
Kit is kellene lecsukni???
Antall Józsefet?
Őt már lecsukta a teremtő.
A kérdés az, hogy Viktor azt hajtja-e végre amit Antall mondott neki, vagy belevisz egy hatalmas egyénieskedést???
Mindenképpen bűnös!!! Cselekedetei ugyanis a Magyar nép megnyomorítását eredményezik!!!
Szívfájdalom nélkül hozatta meg az egykulcsos adótörvényt, amivel a társadalom 80 %-a rosszabbul járt. Az így okozott költségvetési hiány pótlására elvette a MNYP-akat a pórnéptől. Ezzel együtt veszélybe sodorta a széles néptömeg jövőbeni nyugdíj ellátását. Lecsökkentette a most nyugdíjba vonulók ellátását. Már csak 80%-a az elmúlt 23 év átlag keresetének. Megszüntette a Svájci indexálás lehetőségét. Már csak az infláció mértékével emelnek ami sajnos a nyugdíjasok esetében reáljövedelem csökkenést eredményez. A mindennapi megélhetéshez szükséges dolgok, élelmiszer, energia....stb 20-30%-al emelkedett, az
átlagos infláció csak 4,5%-os.
(Minket nem érint, hogy a tartós fogyasztási cikkek ára csökken. Mi már ezeket nem vásároljuk. Enni és fűteni, vizet fogyasztani, néha az autónkba tankolni viszont szeretnénk).
Ugyanakkor a baráti körének, talpnyalóinak több milliós havi jövedelmet biztosít. ( Forr a vérem, ha arra gondolok, hogy Szijjártó havi fizetése több mint az én 41 év megfeszített munka után járó egész éves nyugdíjam!!!)
A média tanács tagjai nem végkielégítést kapnak majd 9 év után, hanem 1 évi adómentes teljes fizetést!!! Micsoda galádság ez???
Akkor valóban Viktor a nemzet megmentője??? Aki 2 hét alatt rendbe tette a közbiztonságot, aki megteremtette a "jólétet"??? Aki ellopta a magánnyugdíjpénztári megtakarításokat, hogy csökkentse az adósságállományt, ami nem nagyobb mint az európai átlag és sokkal kisebb mint a japán vagy az amerikai államadósság?
Persze, hogy nem ezért vette el. Mit érdekli őt az államadósság? Az csak szépen hangzik és alkalmas arra, hogy visszamutogasson az előző kormányokra. A célja az volt, hogy meghálálja környezetének a mellette való kiállást! A haverok és kegyeltek jól jártak az 1 kulcsos adóval.
300-500 ezer Ft-al/hó. Viktor talán 480 ezerrel? Nem emlékszem már pontosan. A pórnép meg haljon éhen!
Az ígéret az volt, hogy az egykulcsos adó munkahelyeket teremt és fellendíti a gazdaságot.
LÁTJA VALAKI BÁRMELYIKET IS???
Mikor is kezdték a devizahitelekre rábeszélni az embereket??? 2000-ben.
Ki is volt akkor hatalmon??? A FIDESZ.
Ki is volt akkor a miniszterelnök??? Orbán Viktor.
AKKOR MOST MIRŐL IS BESZÉLÜNK???
Szerintem arról, hogy ez a kormány, a miniszterelnökkel az élen nem is a kormányzásra készült 8 évig, hanem a bosszúállásra (2002-ben ugyanis a Millenárison felhalmozott ünnepi menüt ki kellett dobni. Ez iszonyatos érzés volt számukra! Nem akarták hinni, hogy a nép nem hitte el a hazugságaikat, nem hittek a megvalósíthatatlan ígéreteiknek.
Akkor talán megesküdtek, hogy bármi áron is, de megbosszulják a nagy vereséget?
Gyűlölték a szocikat, mert a nép nem hitte el, hogy rosszabbul él mint 4 éve. Azt sem hitték az emberek, hogy lehet 14. havi nyugdíjat osztogatni.
2010-ben viszont hittek nekik!!! Kár volt!!!

Thürmer Gyula blogja: Balszemmel 269.

Balszemmel 269.

A béred tőled függ

Most már dőzs! - mondaná Hofi Géza. Aki nem örül 93 ezer forint minimálbérnek, vagy netán nem tud megélni belőle, az nem érdemli kormányunk szerető gondoskodását. 93 ezer forint végül is a mai árfolyamon 290 euró körül van. Igaz, pár hónappal ezelőtt ez megért volna 314 eurót is, de azért a pár euróért ne csapjunk nagy hűhót. Ezért a pénzért kormányunk kitette a lelkét. Még az Országos Érdekegyeztető Tanácsot is felszámolták, csak hogy a kormány dönthessen a sok akadékoskodó helyett. De azért van itt valami. Nem tudom, hogy tudod-e, hogy a munkabér nem a kormánytól, még csak nem is a munkaadótól függ. A munkabér Tőled függ, a munkavállalótól, a munkástól, a dolgozótól. Ha harcolsz a magasabb bérért, van esélyed, hogy megkapod. Ha nem, magadra vethetsz. A dolgozó tömegek egyelőre nem voltak képesek Európában egységes béreket, még egységes minimálbéreket sem kiharcolni. Törvényileg meghatározott minimálbért az unió 27 országából húszban alkalmaznak. Az európai minimálbérek meglehetősen nagy skálán szóródnak: míg Bulgáriában minimum 123 eurót kell fizetni a dolgozóknak, addig Luxemburgban minimum 1758 euróba kerül egy munkavállaló. Hát mit mondjak: ég és föld! Legyünk őszinték: ezért a 93 ezer forintért politikailag a magyar dolgozói társadalom alig tett valamit, mondhatnák semmit se. Dolgozni sokat kell érte. de küzdeni annál kevesebbet. Éppen ezért annyit is ér. 93 ezer forintból nem lehet tisztességesen megélni, rezsit fizetni, gyereket nevelni. Szóval, ha többet akarsz... De ezt Te is tudod!

Beleborzadok

Nem szeretnék az ellenség helyében lenni. Manapság persze nehéz eldönteni, hogy ki az ellenség és ki a barát. De mondjuk, hogy az ellenség az, aki ellen fenntartjuk remek kis hadseregünket. A magyar katonának már eddig a hire is elég volt, hogy a gaz ellenség megfutamodjon, de most már pláne nem kell tartanunk semmitől. Új korszak kezdődött 2012. január elsejétől az önkéntes tartalékos rendszer fejlesztésében, hiszen megindult a nem őrzés-védelmi feladatokra felkészítendő állomány felvétele - mondotta a nemrég megalakult MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság (MH HKNYP) parancsnoka, Vanyur Tibor ezredes. Aztán elmondta, hogy egyelőre nehéz pontos adatot mondani a jelentkezők számáról. Ezt már végképpen nem értettem. Mitől nehéz? Olyan sokan vannak? Netán a szomszédból felvett újdonsült magyar állampolgárok is jelentkeznek, és nehéz eldönteni, hogy ki még szlovák, és ki már magyar? Nehogy már szlovákok szolgáljanak dicső hadseregünkben! Aztán láttam néhány fotót. Te, én nem értem, hogy miért kell nekünk demokrácia címén államtitkokat kifecsegni? Te, hogy ki mindenki nem jelentkezett! Szerencsétlen tornából felmentett állás nélküli értelmiségi, az ötvenes éveinek végén járó, elhízott egykori továbbszolgáló. És még sokan mások, akiket persze bizonyosan foglalkoztat a haza védelme, de jelenleg speciel nincs állásuk, egzisztenciájuk, normális életük. Ha belegondolok, hogy a kormány elgondolása szerint nekik kellene megmenteni bennünket árvíztől, hótól, földrengéstől, netán a külső ellenségtől, beleborzadok.

Busz-nagyhatalom lehetnénk

Fantasztikus hírrel szolgált a Magyar Nemzet a múlt héten. Csaknem egyéves kényszerszünet után márciusban folytatódhat a kompozitkarosszériás autóbuszok gyártása a NABI kaposvári gyárában. Töredelmesen bevallom, hogy sem a kompozitkarosszériás buszokról, sem a NABI-ról nem hallottam. Utánanéztem. Nos, a buszkarosszériákról ezentúl se tessék kérdezni, mert nem lettem okosabb. A NABI-ról azonban most már tudom, hogy ez a North American Bus Industries, azaz Észak-Amerikai Autóbusz Gyár rövidítése. A NABI története még 1977-ben kezdődött, voltaképpen magyar ötlet alapján magyar szellemi részesedéssel. A magyar partnert úgy hívták, hogy IKARUS, és évi 13-15 ezer autóbuszával a világ legnagyobb gyárai közé tartozott. A mostani magyar-amerikai cég 100 darab városi buszt gyárt, s mintegy száz embernek ad munkát. Ja, igen, egy másik cikkben olvasom, hogy a Budapesti Közlekedési Vállalatnak 1367 autóbusza van, ebből az idén 222 darabot leállítanak, mert ha nem állítanák le, szegénykék útközben kimúlnának. Nem tudom, hogy a világ más részében el lehet-e adni magyar buszokat, de kis hazánkban egy helyreállított buszgyár hosszú évekre piacra találna. Hiszen nem csak Budapesten járnak buszok. Kezdetnek évi 5-6 ezer busz, 8-10 ezer dolgozóval? Tisztelt uraim, ott a kormányban és a parlamentben, a sok badarság helyett nem lenne célszerű inkább ezzel foglalkozni?

Thürmer Gyula blogja: Balszemmel 268.

Önbecsülés nélkül

Nagyon nem szép dolog, hogy az Egyesült Államok beavatkozik a magyar belügyekbe. Kifejezetten udvariatlan és sértő, ha az amerikai nagykövet nyilvánosan, netán a sajtóban bírálja a fogadó ország kormányát. Dehát ez Amerika! A farkastól nem lehet számonkérni, hogy te miért vagy olyan, mint a farkas: ragadozó, falánk, kegyetlen. Ilyen, mert ö a farkas. Az igazi kérdés az, hogy mi hogyan reagálunk a farkasra, azaz az amerikai beavatkozásra? Arra, amit a Népszabadság, a 168 óra, az ATV és általában a szocialista-liberális körök az elmúlt hetekben tesznek, egy szó van csak: undorító. Nem csak egyetértenek az USA, az IMF követeléseivel, de helyt adnak olyan figuráknak, mint az egykori nagykövet Mark Palmer, vagy Charles Gati, akik nem kevesebbre szólítanak fel, mintsem, hogy döntsétek meg erőszakkal a kormányt! A magyar történelemben mindig voltak szemét emberek. Kik a Habsburgoknak árulták be Rákóczit vagy Kossuthot, kik Hitlernek adták oda az országot. S, ne tagadjuk, olyanok is voltak, akik a szovjetek nagyhatalmi érdekeit tekintették magyar érdeknek, és az internacionalizmus jegyében kiszolgálták őket. Ma a globalizmus jegyében lökik oda Magyarországot a nyugati tökének. Szemét emberek, gerinc és önbecsülés nélkül. A kormányokat le lehet váltani, sőt, le kell váltani, ha kárt okoznak. De egy vezérelv lehet csak: mit akarnak a magyar emberek?

Facsemete és forradalom

A Szabadság múlt heti számában sokan felfigyeltek a szokatlan hírre: Popa Gyuri bátyám facsemetéket ajándékozott egy egész falu iskolásainak és óvódásainak. Jó lenne, ha követnénk példáját. Lehet, hogy egy-egy párttagunk külön-külön nem képes erre, de egy-egy megyei vagy városi szervezet egészen biztosan. S egyébként sem a facsemetén van a hangsúly. Sok minden olyan dolgot lehet tenni, aminek nincs köze a napi politikához, de világossá teszik a Munkáspárt szándékait. Ha kis dolgokban segítünk, az emberek számítani fognak ránk nagy dolgokban. Sok ember kerül manapság kilátástalan helyzetbe. Sok ember érdeklődik manapság a Munkáspárt iránt. Nos, e két dolog összefügg. Jön a középkoron már túl lévő mérnök, aki nem tud elhelyezkedni. Jön a kőműves, akit nagyon konkrétan sújt az építőipar válsága. A faluban senki sem épit, ahhoz meg már öreg, hogy az EU-ba menjen. Jön a középkorú vállalkozó, aki nem tudja, mibe fogjon, mert nincs is mibe. Gyors megoldást várnak tőlünk, munkát, piacot, jövőt. Ezt biztos nem tudjuk adni. De mi meghallgatjuk az embereket egy olyan világban, amikor a hatalom, a parlamenti politika egyáltalán nem kíváncsi a nép hangjára. De tudunk adni mást is. Hitet, meggyőződést, közösségi kereteket a harchoz. A facsemete, nos, bármely furcsa is, így visz bennünket közelebb a forradalomhoz.

Gáz van!

Gáz van! Igen, gáz van, mert előbb-utóbb nem lesz gáz. Magyarországnak mielőbb új hosszú távú szerződést kellene kötnie az orosz Gazprommal az orosz gázszállitások jövőjéről. Ez nem megy egyik napról a másikra, és mivel hosszú sor áll az orosz gázért, a végén még hoppon maradhatunk. Gázt ugyanis Amerikából nem lehet venni. Egyébként máshonnan se. De sajnos, gáz van, úgy általában is a magyar-orosz viszonyban. Pedig a kormány a kezdet kezdetén remek terveket vázolt fel. Ha meg is csinálta volna, ma az orosz reláció pénzügyi és politikai könnyebbséget jelentene a válság kezelésében, és némi ellensúly lenne a durva amerikai nyomással szemben. Történtek persze jó dolgok, mondjuk, a Tolsztoj Társaság létrehozása kiváló ötlet. Néha azonban úgy tűnik, hogy a magyar külpolitika nem tudja, hogy mit akar. Rosszul reagálnak, vagy ha jól is, többnyire elkésve. Egyszerre rosszban lenni Amerikával és Oroszországgal, nem túl szerencsés.

Elgondolkoztam magamban. Oroszországnak márciusban új elnöke lesz. Felkészült-e a kormány az „új elnök fogadására"? Van-e már hivatalos kapcsolat a Fidesz és az Egységes Oroszország párt között? Mi, munkáspártiak ugyan nem szeretjük Putyin pártját, de ők vannak hatalmon. Leült-e már a miniszterelnök a budapesti orosz nagykövettel? Fogadott-e bárkit is a velünk foglalkozó orosz szakemberek közül, akik befolyásolják a Kreml gondolkodását? Köszöntötte-e bárki is a magyar vezetők közül minden oroszok patriarcháját a pravoszláv karácsony alkalmából? Képesek-e a kormányhoz közel álló lapok legalább objektív tájékoztatást adni Oroszországról? Bár ezekben a hideg időkben a meleg hangú tájékoztatás is jól jönne. Tudunk-e két barátságos szót mondani az euro-ázsiai szövetségre tett orosz javaslatról? Lobbizunk-e már az orosz politikai elitben? Vannak-e barátaink Putyin környezetében? Értjük-e, hogy az orosz vezetés egy új Oroszországot akar a világnak mutatni a 2014-es szocsi olimpiával? Tud-e a hivatalos Magyarország részt vállalni e törekvésben? Remélem, hogy mégsincs gáz, mármint politikai, és akkor lesz gáz, mármint földgáz.

Tőkés válság és fasizmus

A tőkés rendszer jelenlegi válsága ismét élesen veti fel a fasizmus kérdését. A 20. század
tapasztalatai azt mutatják, hogy a tőke saját hatalmának megőrzése érdekében nem retten
vissza a legszélsőségesebb módszerek alkalmazásától sem. Az 1929-es világválság
milliókat juttatott az utcára. Milliók és milliók kerültek abba a helyzetbe, hogy –
Marx szavaival élve - láncaikon kívül már semmit sem veszíthettek. A Szovjetunió
sikeres fejlődése ugyanakkor példát mutatott Európa dolgozóinak: ha változtatni akarsz
helyzeten, indíts háborút a tőkések ellen, és vidd győzelemre a szocializmust! A tőke
megértette, hogy a szocialista forradalom fenyegetése ellen rendkívüli eszközre van
szüksége. Ez volt a fasizmus. De vajon, mi a helyzet ma?

„Tőke és Fasizmus jegyesek”

„Tőke és Fasizmus jegyesek.” József Attila írta e szavakat 1930-ban a Farsangi
lakodalom című verséhez. Ő megértette a lényeget, azt, amit manapság gyakran
igyekeznek elleplezni, különösen a szociáldemokrata, liberális körök. Ezek az erők
olyan jelenségeket neveznek fasizmusnak, amelyek ugyan kísérhetik a fasizmust, de
attól függetlenül is létezhetnek. A nacionalizmus, például, még szélsőséges formáiban
sem jelent automatikusan fasizmust. Az agresszivitás, a háborúra való uszítás létezett
jóval a fasizmus 20. századi megjelenése előtt is. Az antiszemitizmus, a zsidókkal
szembeni gyűlölet évszázadok óta létezik. Még a kommunista ellenesség sem a fasizmus
sajátja, hiszen még legdemokratikusabb polgári rendszerek is ellenségnek tekintik a
kommunistákat, és időről időre az eszközökben sem válogatnak.
Clara Zetkin, a német és a nemzetközi munkásmozgalom legendás alakja, már 1923-ban
óvta a munkásmozgalmat attól, hogy a fasizmust külső ismérvek alapján ítélje meg. „A
fasizmus jelenleg a nemzetközi burzsoázia általános támadásának klasszikus kifejezése, a
legerősebb és legkoncentráltabb formában.” – mondta a Komintern ülésén. Az ekkor már
66 éves Zetkin nagy éleslátással mutatott rá: „eddig zavar volt a fasizmus megítélésében
nem csak a proletártömegekben, de a forradalmi élcsapatban, a kommunisták között is.
Sokáig az a nézet volt uralkodó, hogy a fasizmus csupán a burzsoázia brutális terrorja,
és ezért történelmileg egy lapon emlegették Horthy magyarországi fehérterrorjával.”
Figyelemre méltó, hogy Zetkin a fehérterrort még nem azonosítja a fasizmussal.
Zetkin azt is aláhúzta, hogy a fasizmus azért jöhet létre, mert a tőkés gazdaság szétesik,
a tőkésállam megbénul, nem képes alapvető funkciót is ellátni. Megoldás lehetne a
szocialista forradalom, de ettől rettegnek a tőke erői, beleértve a szociáldemokratákat is.
Antonio Gramsci, az olasz munkásmozgalom jeles személyisége, aki életét is adta a
fasizmus elleni harcban, 1921-ben így fogalmazott: „Mi a fasizmus nemzetközi szinten?
Kísérlet arra, hogy a termelés problémáit gépfegyverrel és pisztolygolyóval oldják
meg.” Gramsci egy újságcikket is írt, némi leegyszerűsítéssel, de a lényegre rámutatott:
a kapitalizmus belső problémáiról van szó, arról, hogy a tőke nem képes a nyomort, a
bizonytalanságot, a válságot másképpen felszámolni, nem képes az „orosz veszélyt”
másként megakadályozni, csak új módszerekkel, a fasizmussal.
Később, 1935-ben a Komintern VII. Kongresszusán hangoztak el Georgi Dimitrov
szavai, amelyek az óta is a fasizmus legteljesebb marxista meghatározását adják: a
fasizmus a finánctőke „legreakciósabb, legsovinisztább és legimperialistább elemeinek
nyílt terrorista diktatúrája”.
De miért ragadnak meg a szociáldemokrata és liberális erők a külső jelenségeknél?
Nos, a válasz egyszerű. A szociáldemokrácia, a liberális erők nincsenek a kapitalizmus
ellen. A tőkés rendszert tekintik az emberiség természetes létének, legfeljebb azt akarják
javítgatni. Éppen ezért nem ismerik be, hogy a fasizmus nem véletlenszerű jelenség,
hanem a tőkés rendszer szülötte.
Ha beismernék, akkor el kellene fogadniuk a kommunistákat, vagyis azokat, akik a
kapitalizmus megdöntésére törekednek. Ezt pedig nyilván nem tehetik. Innen fakadnak a
szociáldemokrata és liberális körök fasizmus ellenességének eszmei és politikai korlátai.
Mivel nem kívánnak szembenézni a tőkés rendszer lényegével, megmaradnak a felszínen,
és kijelentik, hogy diktatúra volt a fasizmusban, diktatúra volt a szocializmusban, ezért
a fasizmus és a kommunizmus egy és ugyanaz. Ez természetesen nem igaz, de a tőke
sok emberrel képes elhitetni, és ezzel együtt meggyőzni őket arról, hogy ne akarják a
kapitalizmust megdönteni, elégedjenek meg a tőkés rendszer javítgatásával. Ebből fakad
az is, hogy a szociáldemokrata-liberális erők hangoztatják ugyan, hogy a fasizmus ellen
össze kell fogni mindenkivel, a kommunistákat azonban rendre kizárják ebből a „közös”
harcból. És mivel kizárják az antifasiszta harcból az egyetlen következetes tőke-ellenes
erőt, a kommunistákat, gyengítik, sőt esetenként maguk lehetetlenítik el a fasizmus elleni
sikeres harcot.

Van-e fasizmus Európában?

A kérdés nem az, hogy vannak-e fasiszta pártok, vagy vannak-e olyan erők, amelyek a
fasizmust tekintik megoldásnak. Ilyenek nyilván vannak. A kérdés az, hogy a mai európai
tőkés erők eljutottak-e arra a következtetésre, hogy a válság leküzdésére nincs más
megoldás, mint a pénzügyi tőke „legreakciósabb, legsovinisztább és legimperialistább
elemeinek nyílt terrorista diktatúrája”. A válasz egyértelmű. Az európai tőke ma még
nem a fasizmust tekinti egyetlen megoldásnak.
A tőkés rendszer ma kétségtelenül válságban van. Kiéleződnek az imperialista országok
ellentétei, megkezdődött a második világháború utáni európai rendszer, az Európai Unió,
az euró revíziója. A válság a rendszer lényegéből fakad, ezért nem lehet megoldani
a kapitalizmus eszközeivel. Ez objektíve azt jelenti, hogy a dolgozók problémáinak
megoldására csak egy út van: a tőkés rendszer megdöntése, a szocialista forradalom.
Az objektív szükségszerűség azonban nem azt jelenti, hogy a dolgozó tömegek akár
Európában, akár Magyarországon már holnap kezükbe veszik a hatalmat. Ehhez
forradalmi helyzetnek kell létrejönnie. Lenin szavaival: „Csak amikor az „alul lévők”
nem akarják a régit, és amikor a „felül lévők” nem tudnak élni és kormányozni a régi
módon, csak akkor győzhet a forradalom.”
Aleka Papariga, a Görög Kommunista Párt főtitkára a kommunista és munkáspártok
világtalálkozóján, tavaly decemberében világosan kijelentette: bár a görög dolgozók
minden más európai ország dolgozóinál keményebb küzdelmet folytatnak a tőke ellen,
Görögországban nincs forradalmi helyzet.
A Munkáspárt elnöke, Thürmer Gyula hasonló értékelést adott a magyar
viszonyokról: „A válság ellenére Magyarországon nincs forradalmi helyzet. A dolgozók
szervezetlenek, megosztottak. A tőkés hatalom mindent megtesz azért, hogy a dolgozó
emberek millióit megfélemlítse, megtörje a gerincüket.”
Ebből az is következik, hogy a tőke egyelőre nem fordult rendkívüli eszközökhöz.
„Számos országban egyre élesebb támadás folyik a demokratikus jogok és a szuverenitás
ellen. Erősödik az antikommunizmus. Összehangolt intézkedéseket foganatosítanak
a kommunista és munkáspártok, a szakszervezetek, a politikai és demokratikus
szabadságjogok ellen.” – fogalmazták meg Athénban közös véleményüket a kommunista
és munkáspártok. Szó sincs azonban arról, hogy a fasizmus vette volna át a hatalmat, sőt,
az elmúlt évek közös dokumentumaiban ilyen összefüggésben még e szó szerepel.

A dolgozó nem mehet a tőkésekkel

A tőke erői több féle megoldással próbálkoznak a válság rendezésére. A tőkések
fő eszköze, hogy a válság terheit a dolgozókra hárítják át. Ezt látjuk az EU minden
országában, és ezt tapasztaljuk Magyarországon is. A tőke érti, hogy ennek is megvan
a kockázata, hiszen ez objektíve növeli a szociális ellentéteket, és így közelebb hoz
bennünket a forradalmi helyzet kialakulásához.
A tőkés erői növelik a támadásokat a kommunista és munkáspártok ellen. Ezt látjuk
Magyarországon is. Az ok nyilvánvaló. Ma még a kommunista pártok nem tudják átvenni
a hatalmat, de potenciálisan, mint a tőke egyetlen következetes ellenfelei, ők lesznek
képesek a dolgozók harcát vezetni, és a kapitalizmust megdönteni. A tőke meg akarja
előzni ezt a helyzetet, és csirájában elfojtani a tőke ellen ténylegesen fellépő erőket.
A tőke kitalált még valamit. Csináljunk olyan szervezeteket, amelyek látszólag nagyon
tőke-ellenesek, a valóságban azonban nem lépnek fel a kapitalizmus ellen. Ugyanakkor
félrevezetik, elcsábítják azokat a dolgozói tömegeket, amelyek tényleg harcolni akarnak.
Az elmúlt évtizedben például a szociális fórumok mozgalmát olyan erővé tették, amely
elvonja a figyelmet a kommunista pártoktól. Fausto Bertinotti, az olasz kommunisták
egykori vezére maga is azt hirdette, hogy a szociális fórum-mozgalom „a mozgalmak
mozgalma”, s mint ilyen korunk forradalmi ereje. Ez persze nem igaz. Az olasz
kommunista mozgalom bele is bukott ebbe a téveszmébe.
De ilyen találmány a szélsőjobboldali radikalizmus is. Magyarországon a Jobbik a 2010-
es választáson látszólagos tőke-ellenes szövegeivel besöpörte a kapitalizmust ténylegesen
ellenzők szavazatait is. Ezzel a tőke megakadályozta, hogy a Munkáspárt bejusson
a parlamentbe. A Jobbik mint politikai fegyver ma is ott van a magyar tőkésosztály
fegyvertárában, de visszafogottan használják.

Ne üljünk fel a tőkés trükköknek!

Ma Magyarországon a szociáldemokrata-liberális körök teszik a legnagyobb
erőfeszítéseket arra, hogy az egyre elégedetlenebb dolgozói tömegeket maguk mellé
állítsák. Ma ők vannak ellenzékben, és szeretnék a hatalmat visszaszerezni. Nagyon
ravaszul összemosnak két folyamatot, a tőke és a dolgozók közötti osztályharcot és a
tőkés körök egymás közötti küzdelmét.
Az egyik oldalon tény, hogy folyik a tőke és a dolgozói tömegek közötti osztályharc.
Ennek része, mondjuk, az, hogy a kormány elvette a rendvédelmi dolgozók
nyugdíjkedvezményét, elfogadtatta az új munka törvénykönyvét. Ha ez a harc
következetesen folytatódna, előbb-utóbb kiderülne, hogy ki akarja valójában megdönteni
a tőkét, és ki csak a látszatot kelti. Ez felerősítené a Munkáspártot, és meghatározó
tényezővé tenné, ráadásul a szociáldemokrata-liberális erőkkel szemben.
A szociáldemokrata-liberális erőknek kapóra jött, hogy a Fidesz-kormány erőszakos
intézkedések egész sorát vezeti be. A Fidesz-kormány a kapitalizmust akarja
megmenteni, de ezt csak a hatalom koncentrálásával tartja lehetségesnek. Ezért veszi
ellenőrzése alá a sajtót, ezért igyekszik a Nemzeti Bankot a kormányzati törekvéseknek
alárendelni, megváltoztatni a választási törvényt, s tesz egy sor más lépést, amely
korlátozza a polgári demokráciát.
A Fidesz-kormány lépései két irányban is hatnak. Egyrészt, korlátozzák a tényleges
osztályellenfél, a dolgozók és az őket képviselő Munkáspárt lehetőségeit. Másrészt,
kiszorítja a hatalomból a szociáldemokrata-liberális erőket. A szociáldemokrata-liberális
erőket abszolúte nem zavarja, ha a kommunistákat korlátozzák, sőt örülnek is neki. A
saját korlátozásukat viszont úgy igyekeznek beállítani, mintha nem csak őket, hanem
a dolgozói osztályokat, az embereket általában érintené. A nép, a dolgozók már húsz
éve nem részesülnek a demokráciából, a szociáldemokrata-liberális erők azonban
megpróbálják elhitetni, hogy, mondjuk, a Klub Rádió bezárása súlyos merénylet a
magyar nép egésze ellen. A rendvédelmi dolgozók osztályharcosnak induló ügyéből
gyorsan Szolidaritás mozgalmat csináltak, és így a szervezett dolgozók egy részét
megpróbálják a tőkésosztály belső küzdelmének szolgálatába állítani.
Ugyancsak megkísérlik a parlamenten kívüli pártokat, a társadalmi szervezeteket a
maguk szolgálatába állítani. Azt a tényt például, hogy Dörner Györgyöt nevezték ki az Új
Színház igazgatójának, lehet bírálni, sőt elítélni. Nem helyes azonban úgy beállítani, mint
a fasizmus megnyilvánulását, s erre koncentrálni a figyelmet.
A tőkések trükkjei hatnak a dolgozói osztályokra, sőt a kommunista erőkre is. Már
Zetkin is felfigyelt arra, hogy sok megtévesztett dolgozó ember áll a szélsőjobboldal,
sőt a fasizmus mellé. Ez a mai Magyarországon is igaz. Hány és hány munkás és
dolgozó van, aki elhiszi a Jobbik demagógiáját, aki felül a cigányellenességnek, az
antiszemitizmusnak!
De hányan vannak olyanok, akik szerint a Munkáspártnak együtt kell haladnia a
szocialista-liberális erőkkel, mert egyébként végleg elszigetelődik? Hányan vannak
olyanok, akik gondolkodás nélkül elhiszik a szocliberális álllitást, miszerint a fasizmus
már is hatalmon van Magyarországon.
A Munkáspárt dolga az, hogy világos elvi politikát folytasson. Se ide, se oda, csak a
dolgozók érdekeit követni! A kommunista párt nem ülhet fel a tőkésosztály trükkjeinek,
nem válhat a tőkések valamelyik csoportjának fegyverévé.
Magyarországon nem fasiszta rendszer van, hanem a tőkés rendszer konzervatív-
nacionalista változata. A helyzet tovább romolhat. Az európai válság további romlása,
az euró és az EU esetleges összeomlása drasztikusan megváltoztathatja az európai
helyzetet és magyarországi helyzetet, és elindíthatja Európát, s talán Magyarországot is,
a forradalom útján. Ha a tőke érzékeli ezt a veszélyt, lehet, hogy a fasizmus eszközéhez
nyúl.
Félhetünk ettől, de a félelem azonban nem megoldás. Szilárd és bátor elvi politikával
kell válaszolnunk. A Munkáspárt feladata az, hogy meggyőzze a megtévedt, manipulált,
becsapott dolgozói tömegeket arról, hogy a dolgozók érdekeit a tőkésekkel szemben
sem a szélsőjobboldal, sem a szociáldemokrata-liberális, sem a konzervatív-nacionalista
pártok nem képesek megvédeni. Erre csak a tőkés rendszer következetes ellenfelei, a
kommunisták, a Munkáspárt képes.

„A szavak ereje”

Az egyik nyári hajnalon, a  Kossuth Rádió adását szokás szerint bekapcsolva a hírek meghallgatása céljából a „Kedves hallgatóink, megkezdjük adásunkat” stb. szöveg után a következő meglepő bejelentést hallom: „Kossuth Rádió” – kis  szünet – „A szavak ereje”. Nocsak, gondoltam magamban, ez meg mi? Mi ez „a szavak ereje”? Ezután a következő híradásban is elhangzik ugyanez, azóta pedig minden alkalommal. Vagyis rá kellet jönnöm, hogy ez egy jelszóféle akar lenni, amit automatikusan bemondanak, vagyis lejátszanak, talán az új műsorpolitika jegyében, amit közöltek is, hogy ettől kezdve ez lesz. Magyarul, jól felforgatták a műsorszerkezetet, például a hajnali 4 órás hírek után az 5 órás hírekig népzenét játszanak „korán kelőknek”, a „Vendég a háznál” c. műsor helyett, amit viszont a déli ebéd előtti időpontra tettek. Ez csak egy példa, de tanulságos: a XXI. században a korán kelő magyar dolgozóknak népzene kell, hogy ettől felfrissülve, netalán csárdást járva menjenek munkába, nótákat dalolva üljenek be a kamionokba, vagy árvalányhajat tűzzenek légkondicionált traktoraik fülkéi mellé. Ugyanakkor a  nagymamák és kismamák, édesapák és édesanyák, bevásárlás vagy munka közben kapcsolják be a rádiót és hallgassák meg, hogyan kell bánni a megszületendő csecsemővel, a lázas kisgyerekükkel, az óvodás-, vagy iskoláskorú nagyobb gyermekeikkel, hogyan kell kezelni a serdülőkori problémákat stb. 

Mivel népzenét legfeljebb egy boros pincében hallgatnék, ha még lennének cigányzenekarok; a „vendégek a háznál” pedig nálunk már rég felnőttek, tehát már nekik kell többet foglalkozni velem, mint nekem velük, ezzel a bosszantó cserével nem foglalkozom sokat, bár szívesebben hallgatnék mást ezekben az időpontokban. 

Azon viszont elgondolkodtam, hogy mit is akar jelenteni ez „a szavak ereje”  jelszó, vagy reklámszöveg, vagy micsoda.  Mit is akarnak nekünk ezzel mondani a hírek előtt? Azt hiszem, hogy a szavaknak önmagukban semmi ereje nincs. Például milyen ereje van annak a szónak, hogy asztal? Ez egy szó, amit a magyar nyelv egyezményes hangkiejtéssel egy bizonyos tárgy megjelölésére használ. Más nyelvekben más hangkiejtésű szó ugyancsak erre a tárgyra vonatkozik. Minek kellene, hogy ennek a szónak önmagában ereje legyen, hiszen ha ugyanazt a hangkiejtést, vagy betűkkel való leírását egyszer erre, máskor másra használnánk, akkor nem értenénk egymást. Persze az asztalhoz asszociációk is tartozhatnak, ekkor azonban szóösszetétel jön létre, például „terített asztal”, vagy összetett szó, mint „íróasztal”, vagy jelzős szerkezet „kecskelábú asztal”; de mi ezeknek az „ereje”. Ezután következnek a mondatok, pl. a rádió bejelenti, hogy „esik az eső”. Ennek lehet, hogy van valami hatása, mivel egyes emberek ennek megfelelően fognak öltözni, mások esetleg nem, mert szeretnek az esőben hajadonfőtt sétálni. Tehát a mondatoknak sincs ereje, hacsak nem az a céljuk, hogy mozgósítsanak valamire, vagyis, hogy a szavakat, mondatokat tettekre váltsuk. Igen, én úgy gondolom, hogy a tetteknek van ereje, és persze ezeket szavak előzik meg, olyan szavak, melyeknek van hitele.  A gondolatok is szavakban fogalmazódnak meg, de ez önmagában még nem elég ahhoz, hogy a különálló szavaknak ereje is legyen. A nagy gondolkodók, írók összefüggésekben gondolkodtak, és szavaiknak volt is ereje, mivel hitelesek voltak; feltárták és megértették  a társadalom valós problémáit és könyveikben magas színvonalú stílusban közzé is tették következtetéseiket, ami valóban elgondolkodtatta, sőt, ha úgy tetszik mozgósította, de legalábbis állásfoglalásra késztette az embereket. A rádió hírműsorának persze nem ez a feladata, de akkor minek ez a hamis jelszó? 

Miután idáig jutottam „gondolataimban”, feltettem a kérdést, mit is akar a Kossuth Rádió ezzel a „jelszóval” a rádióhallgató közönségnek mondani?

Első megközelítés:  a  „Kossuth Rádió” – kis  szünet – „A szavak ereje” összetétellel netalán azt kívánja sugallni, hogy ennél a rádiónál van a szavaknak ereje, míg más adóknál nincs, hallgassatok bennünket minél többen, mi a szavak erejével közvetítjük az igazságot (erről jut eszembe a korábbi szintén felesleges szlogen: „Magyarország leghallgatottabb rádióműsora” – mivel közszolgálati rádióról van szó a nagy hallgatottsági szám nem csoda).  Vagyis a Kossuth Rádió netalán „a szavak erejével” manipulálni akarja a hallgatókat? Mégpedig a hírekkel, melyeknek objektíveknek kellene lenni, főleg a közszolgálati rádióban. A hallgató elbizonytalanodik, hihet-e egyáltalán annak, amit hall, elvégre gyanús az egész, ha már eleve meg akarják győzni valamiről. 

Második megközelítés: „A szavak erejével” a Kossuth Rádió valóban mozgósítani akarja valamire a rádióhallgatókat. Persze kérdés, hogy mire és miért éppen a hírműsor előtt? Milyen következtetéseket kell a hallgatóknak levonni a hírekből? Netalán az a hír, hogy „a Kormány bevezeti a vizitdíjat” majd arra indítja a tömegeket, hogy a munkába menetel helyett tüntessenek az utcán? Vagy az, hogy „Irakban több mint háromezer amerikai katona vesztette életét” azt jelentse-e, hogy indítsunk segélycsomag kampányt a hozzátartozóknak, mint ahogy ők küldtek nekünk 1956-ban? Ezek blőd kis gondolatok lennének, melyekből remélhetően soha nem lenne tett (szerencsére). Tehát, ha a szavak nem válthatók értelmes tettekre, akkor elvesztik a hitelüket is, ami egyre inkább kezd így lenni Magyarországon. A rendszerváltás óta különösen. A pártok és vezetőik már annyi mindent ígértek, és annyit tettek keresztbe egymásnak az elmúlt 23 év alatt, hogy jelentős tömegeknél hitelüket vesztették, s ezen a tényen a „szavak ereje” jelszóval még a Kossuth Rádió sem segíthet. Persze egész más lenne a helyzet, ha ezzel a címmel, hogy „A szavak ereje”  vagy inkább a „A szavak hitele” egy külön műsort indítana, s nem csak egy egymondatos jelszóvá degradálná azt, aminek sokkal mélyebb értelme van.     

Harmadik megközelítés: a Kossuth Rádió szerkesztői egyszerűen elvesztették kritikai érzéküket és bedőltek egy értelmetlen PR szövegnek, amit HR menedzser stílusban kitalált egy erre alakított „team”, azaz csapat, mely jól végezte munkáját, mivel ezt a jelszót nem érti senki, egy idő után nem is figyel oda senki, nem gondolkodik rajta senki, tehát lehet sugározni éjjel, nappal egy számítógépről minden híradásnál, ezzel is jelentős másodperc költségeket megtakarítva a Kossuth Rádiónak (adjuk össze az egész évi mennyiséget és számítsuk át Forintra). Micsoda megtakarítás! Vagy nyereség a rádiónak, mivel fenntartását az adófizetők fizetik így is, úgy is. 

A műsorszerkesztésben más „újítások” is bevezetésre kerültek, hasonló eredménnyel. Az „Új vidék, határok nélkül” is egy zavaros értelmű kifejezés, mivel nem igen tudni, hogy hol van az „Új vidék”, mi van „Határok nélkül”; az adott riport éppen határokon belül, vagy kívül készült-e; és egyáltalán miről szól, hazai problémákról, vagy a határokon kívüli magyarság problémáiról. Mi az oka két műsornak egy  kevert műsorba való összeolvasztásának? Mi a célja az egyre gyakoribb ismétléseknek, például a „Vasárnapi újság” rövidített megismétlésének ugyanazon a napon az esti órákban, mikor az egész elérhető az interneten is? Az ismétléseknek is csak gazdasági okai vannak, vagy nagyon fontos egyes riportok újraközlése, másoké meg nem fontos? És egyáltalán milyen szempontok alapján válogat a szerkesztő? Miért nem bízza ezt a hallgatókra?

Mindemellett egyes bemondók gyakran bakiznak, dadognak, sejtelmesen suttognak, édelegnek vagy éppen lihegnek, ami a korábbi hagyományos nyugodt, szépen hangsúlyozott szövegmondással szemben feltűnő és zavaró változás.

Persze „változnak az idők…” és változzunk velük mi is, de azért néhány hagyományt, szokást, vagy akár műsorrendet is érdemes megtartani. És főleg a rádiózás értelmét, ami többek között az objektív tájékoztatás, a kultúrára való nevelés, az igényes szórakoztatás, a tudományos ismeretterjesztés és akár a vitáknak is helyet adó mélyebb politikai, gazdasági elemzések közvetítése a hallgatók felé. Szerencsére a Kossuth Rádió még sok igen színvonalas műsort szerkeszt és sugároz, s reméljük, hogy ez a jövőben is így lesz és nem süllyed le egy kereskedelmi rádió színvonalára. És nem önreklámozó jelszavakra lesz szüksége. 

Dr. Erdész Károly

Ellenzéki demokratikus tüntetés: nem a mi háborúnk

Nem a mi háborúnk
„A Köztársaságot elnyomó, a magyar társadalmat megnyomorító Orbán-rezsim hatalma ellen a legszélesebb demokratikus összefogásra van szükség.” – jelentette be még az újesztendő beköszönte előtt az MSZP. Január második napján mindjárt össze is rántották a „demokratikus összefogás” erőit. Meglepetés nem volt, és nem is lehetett várni. Ott volt mindenki, akit a szocliberális körök demokratának tartanak, vagyis az MSZP, az LMP, és a közelmúltban összetákolt Szolidaritás. Na, és persze ne feledkezzünk meg Gyurcsány új pártjáról, a Demokratikus Koalícióról sem!
Nem volt ott a Munkáspárt. Senki sem hívott bennünket. De, ha hívtak is volna, akkor sem mentünk volna. Ez nem a mi háborúnk. Mi nem a tőkésosztály egyik vagy másik csoportjának érdekeiért küzdünk, hanem a dolgozó emberekért, a tőkés rendszerváltás veszteseiért, a jogaiktól megfosztott munkásokért, a falu kisemmizett dolgozóiért.
Ki küzd ki ellen?
A parlamenti pártok fordulópontnak tekintik a 2010-es választásokat. A Fidesz forradalomnak, új rendszerváltásnak látja. Az MSZP, az LMP szerint viszont ekkor kezdődött a Fideszes „önkényuralom”, a magyar társadalom elnyomorítása. Nos, egyik sem igaz!
A meghatározó történelmi fordulat nem 2010-ben volt, hanem 1989-90-ben. Akkor valóban gyökeres változás volt. Megdöntötték a szocializmust, bevezették a tőkés rendszert. A szocializmusban a gyár, a bank, a gazdaság társadalmi tulajdonban volt, a tőkés rendszerben minden a magántőkéseké. A szocializmusban a dolgozó emberek ültek a parlamentben, ma tőkésosztály hivatásos képviselői. A szocializmusban az ember számított, a kapitalizmusban a pénz. Ez valóban gyökeres változás.
A magyar társadalom megnyomorítása is akkor vette kezdetét. Falun a termelőszövetkezeteket verték szét, a városban a nagyüzemeket. Az „eredmény” másfélmillió munkahely felszámolása.
A demokrácia korlátozása is akkor kezdődött. A rendszerváltók a demokráciából kiszorították a dolgozókat és képviselőiket. A sajtóba azóta sem engedik be a Munkáspártot, vagy bárki mást, akinek nem tetszik a kapitalizmus. A demokrácia számukra nem népuralmat jelent, hanem úri klubbot, ahol kiélhetik magukat a tőkés rend hívei, és védhetik a pénz uralmát.
A Fidesz és a szocliberális erők küzdelme, bármilyen jelszavakba is öltöztessék, nem más, mint a rendszerváltás nyomán hatalomra jutott tőkésosztály két csoportjának kíméletlen háborúja.
A háború nem ma kezdődött, és nem is 2010-ben. A rendszerváltás előtt az akkori ellenzéknek két csoportja volt. A demokratikus ellenzék, azaz döntően az SZDSZ és a „népies”, konzervatív ellenzék, lényegében az MDF. A megosztottságnak mély történelmi gyökerei voltak. Elég, ha az urbánusok és a népiesek ősrégi szembenállására utalunk. Voltak azonban közös érdekek: legyőzni a közös ellenséget, a Kádár-rendszert, és megtartani az így megszerzett hatalmat. Az MDF és az SZDSZ 1990-ben ezért kiegyezett egymással a hatalom megosztásáról.
Volt azonban még egy szereplő, az MSZP. A nyugat ugyanis békés rendszerváltást akart. Nem azért, hogy magyar emberek életét kíméljék meg, hanem azért, hogy az emberek ne vegyék észre a tőkés fordulatot, s a változás könnyebben menjen. Ma már tudjuk: nem is vették észre. A békéhez az is kellett, hogy az egykori MSZMP vezetőinek egy része átadja a hatalmat. Cserébe beengedték őket a kapitalista rendszerbe. A szocik ügyesek voltak, igazi tőkéssé váltak, elfogadták a kapitalizmust, a NATO-t, az EU-t, mindent.
A szocik egyedül erre nem lettek volna képesek, mert nyugaton sokan a régi rendszer képviselőit látták bennük. Kellett valaki, aki szalonképessé teszi az MSZP-t. Nos, ez volt az SZDSZ. A liberálisok gyorsan rájöttek valamire. A magyar társadalom olyan, hogy ők mindig ott lesznek a politikában, de soha sem fognak egyedül kormányra kerülni. Ha tisztára mossák a szocikat, cserébe bekerülnek a hatalomba, és akkor gyerünk! Így alakult ki a magyar tőkés rend politikai struktúrája, amely egyensúlyokra épült. A pártok váltogatják egymást a kormányban, de egyik sem számolja fel a másikat. Az egyetértés része volt az is, hogy a kapitalizmus ellenfeleit, azaz a Munkáspártot semmilyen körülmények között sem engedik be a hatalomba.
2010-ben azonban megváltoztak az erőviszonyok. Az MSZP-SZDSZ páros oly mértékben lejáratódott, hogy már-már a kapitalizmus létét veszélyeztették. A tőkés világ ezért hatalomra segítette a Fideszt, amely népszerű, részben a Munkáspárttól átvett ígéreteivel kétharmados többségre tett szert. A Fidesz úgy érezte, hogy most mindent lehet. Egyrészt, felül lehet vizsgálni a rendszerváltás idején született megállapodást, és az MSZP-t végleg el lehet távolítani a hatalomból. Másrészt, itt a lehetőség arra, hogy a nemzeti-konzervatív erők leszámoljanak a liberális erőkkel.
Nem a mi háborúnk
Amit az MSZP, az LMP és barátaik féltenek, az nem a demokrácia, nem a nép hatalma. Amiért aggódnak, az az ő hatalmuk. 2010-ben az szocliberális erők elveszítették a parlamenti, önkormányzati, kormányzati tisztségeiket. S velük együtt nem csak a pénzt, hanem a befolyást is, amit kormányzásuk idején nagyon ügyesen váltották át pénzre.
A szocliberális erők értik, hogy a népet nem hatná meg, ha a saját hatalmuk visszaszerzéséről beszélnének. A hatalmi vágyakat ezért jól csengő jelszavakba kell öltöztetni. Például, védjük a demokráciát, óvjuk a kisebbségeket, le az antiszemitizmussal, védjük meg a Klub Rádiót, pusztuljanak a szélsőségesek! Ezek nagyon jó jelszavak, nem lehet beléjük kötni, hiszen, mondjuk, ki ne akarna a fasizmus és antiszemitizmus ellen fellépni.
Ráadásul ezekre a jelszavakra vevő az amerikai és a nyugat-európai közvélemény is. Az EU-országok népei örültek a magyaroknak, amíg megszerezték a piacainkat. Mostanság azonban egy csóró, zavaros társaság vagyunk a szemükben, amely csak terhet jelent az egyébként is veszélybe került nyugat-európai jólétre nézve.
A szocliberális erők nem a kapitalizmus ellen küzdenek, hanem a Fidesz-kormány ellen. Az embereket pedig azzal hülyítik, hogy minden jobb lesz, ha leváltják Orbánt és kormányát. Ez az, ami nem igaz.
Mert mi is a dolgozó emberek problémája? Nincs munka, alacsonyak a fizetések, magasak az árak. Ehhez még hozzá jön az, hogy az emberek felélték tartalékaikat, sőt milliók verték magukat adósságokba.
Megváltozik-e a helyzetük, ha jön egy új szocliberális kormány? Nem, nem, és nem! Az MSZP is, a Fidesz is, az LMP is, a Jobbik is, a Demokratikus Koalíció is azt ígéri, hogy megoldja az emberek gondjait. Amikor hatalomra kerülnek, akkor a tőkésosztály érdekeit valósítják meg. Vagyis marad a munkanélküliség, az alacsony fizetés, a kiszolgáltatottság.
Lehetne változás? Lehetne! Ehhez azonban a dolgozóknak, maguknak kellene beleszólniuk abba, hogy mire költik az ország pénzét, kitől veszik el a pénzt, és kinek adják oda. Ez azonban nem következett be mindezidáig. A tőkés pártok kiszorítják a politikából, a médiából Munkáspártot, a dolgozó tömegek pedig nem hiszik el, hogy a Munkáspárt tényleg meg tudná változtatni az életüket, s ezért inkább valamelyik tőkés pártra szavaznak. Legalább is ma még.
A Munkáspárt nem állhat az MSZP, az LMP és barátaik mellé, mert akkor mi is félrevezetnénk a dolgozó embereket. Mi is azt sugallnánk, hogy egy másik tőkés kormány jobb, mint a mostani tőkés kormány. Ez pedig nem igaz. Ez a jelszó csak arra jó, hogy leszereljék az elégedetlenségét, a dolgozókat, a szakszervezeteket, a társadalmi szerveződéseket eltántorítsák a valóságos küzdelemtől, a tőke elleni osztályharctól. A Munkáspárt nem állhat a Fidesz mellé sem, bármennyire is egyetértünk azzal, hogy a magyar gazdaság függetlenségét vissza kell szerezni, és nincs más út, mint saját erőforrásaink kihasználása. Nem csak azért nem állhatunk melléjük, mert a jó elképzelések végrehajtása ellentmondásos, zavaros. Az ok az, hogy a kapitalizmust, a dolgozó emberek bajainak fő okát a Fidesz sem változtatja meg, sőt a válság terheit a dolgozókra hárítja.
Mi a teendő?
Mi a teendő? Türelmesen magyaráznunk kell a dolgozó embereknek, hogy a munkanélküliség, a szegénység, a bizonytalanság oka maga a tőkés rendszer. A tőkés rendszer pártjaitól nem várhatnak ajándékot, hiszen ők nem akarják megváltoztatni a kapitalizmust. Az a miénk, amiért megküzdünk.
Meg kell értetnünk az emberekkel, hogy nem szabad felülni a hamis prófétáknak, a tőkés kormányokkal békét kötő szakszervezeti arisztokráciának, a Szolidaritás típusú mozgalmaknak és a szociális partnerséget hirdető más álbaloldali szervezeteknek. Ott kell lennünk mindenütt, ahol dolgozó emberek vannak. Segítenünk kell nekik kis és nagy dolgokban. Megértetni velük, hogy számíthatnak ránk. A Munkáspártnak nincsenek a dolgozók érdekeitől eltérő érdekeik. Nekik akarunk jobb életet, és ennek csak egy útja van: a tőkésrendszer legyőzése, olyan rendszer teremtése, ahol az ember a fontos, és nem a pénz.