A magyarhülyítés legújabb fejezete: tévhitek az államadósságról

Figyelem! Újra felhívjuk Olvasóink figyelemét, hogy ez nem egy pártújság. Itt nem talál elvtelen helyesléseket csak azért, mert a „mi” oldalunk mondja. Ezért kérem azokat, akik nem képesek befogadni az adatokat, mert fanatikus Orbán vagy éppen Gyurcsány istenítők azok inkább ne olvassák tovább. Azért írom ezt a két embert, mert a hülyítésben ők ketten járnak az élen és az ország kettejük viaskodásában meg megy tönkre. Aki csak azt tudja lesni, hogy az általuk vívott csatában éppen melyik visz be egy ütést, és örömködik rajta, az nem fogja tudni felfogni az alább leírtakat. Aki csak annyit lát, hogy 2011-ben vezértől függően itt kommunisták és fasiszták vannak, annak értelmetlen tovább olvasni. Itt olyan adatokat olvashat, amit a hivatalos és pártmédia elhallgat, vagy csak az "apróbetűs" részben közöl.
No, kezdjük egy kitalált történettel. Átlagos magyar család, Kovácsék. Kovács, Kovácsné egy fiú és egy lány gyermek. Kovácsék építgetik életüket, dolgoznak, szeretnének anyagilag is előrébb jutni, tervezgetnek. 2000-ben terveznek egy lakásvásárlást, bemennek a bankba, de a kedvezményes kamattámogatású (Fidesz-kormány) hitelt nem képesek felvenni, mert 100 ezer forint lenne a havi részlet, nekik meg 150 ezer az összjövedelmük. Meghagyják tehát a kamattámogatást a gazdagoknak. Azok fel is veszik, van aki 4-5 lakást, házat is vesz belőle és kiadja albérletbe, abból fizetve a törlesztőket. A kormány meg az adófizetők pénzéből gavalléran fizet a tehetőseknek. Kovácsékat 2005-ben felhívja egy hitelközvetítő, hogy van egy remek ajánlata lakásvásárlásra. Ki is megy lakásra és elmondja, hogy a forinthitelnél, ami már nem is támogatott (közben kormányváltás volt és az új kormány nem akarta fizetni a már több százmilliárdos kamattámogatást), ezért így már 110 ezer lenne a havi törlesztése egy vágyott lakás vásárlása esetén.

Sok vakegér pártpolitikus nem érti, nem azért vettek fel az emberek devizahitelt, mert olcsóbb volt a kamata pár százalékkal, hanem mert fele volt a törlesztőrészlet. Ha nem lett volna devizahitel semmilyen hitelt nem vett volna fel a magyar. Csányi meg egyenesen azzal kábít, hogy magyarok azért vették fel a devizahitelt, hogy nyerészkedjenek. Állítása szerint felvették az alacsony kamatozású devizahitelt és a pénzt berakták magas forintkamatra a bankba. És ez az ember az ország elismert guruja. Röhej. Itt várjuk a nyerészkedő devizahitelesek jelentkezését.

Ezzel szemben neki van egy új terméke, ami svájci frank alapon számítódik és a 110 ezer helyett csak 60 ezer a havi törlesztőrészlet. Kovácsék felkapják a fejüket. 60 ezer! Ez már közel jár ahhoz az összeghez, amit ki tudnának fizetni. Gyors tanácskozás, el lehetne költözni a szülőktől, lenne végre saját hálószoba és külön gyerekszoba. Ráadásul mindez szép, új lakás, jó helyen. Nosza, vágjunk hát bele! Kereseti igazolás, rohanás a bankba, 60 oldal aláírása, közjegyző 30 oldal. Ügyvád, adás-vételi, földhivatal, egyebek. Költözés. Öröm. És az élet megy tovább.
Kovácsék éldegélnek. Kovács másodállást is vállal, mert jött egy szórólapon, egy rendkívüli ajánlat. Vadonatúj Suzuki SX4-es most 0% önrésszel és mindössze havi 9.900.- induló részlettel. Soha nem volt még autójuk, mennyivel könnyebb lenne az élet vele. Új lakás, új autó, 3 szoba, négy kerék, két gyerek. Egy kicsit hajtós ugyan az élet, mert a gépkocsiba tankolni is kell és már 200 forint a benzin, de Kovácsék bíznak magukban, sokat dolgoznak. 2006-ban Kovácsné állást vált, hogy több legyen a fizetése, mert emelkednek a költségek, a gyerekek iskolába mentek és bizony az nem 2 forint. 2008, itt a világ vége. Kovácsnak teljesen váratlanul felmondanak munkahelyén. Pár nap után Kovács összeszedi magát, nem akar munkanélküli lenni, mert, egyrészt szeret dolgozni, másrészt, abból nem él meg. Egy vállalkozónál kap munkát. Ez azonban teljesen más, mint az előző munkahelye, ahol 3.-án mindig a számláján volt a pénze. Itt azt látja, hogy a főnöke, aki maga is hiába dolgozik 24 órát nem képes pontosan fizetni. Csúszik a pénz! Részletekben jön, ráadásul egy része zsebbe. Kovács először mérges a főnökére és elkezd titokban más állás után nézni. Kétségbe esve tapasztalja, hogy állami munkahely nincs, a multiknál is leépítések vannak, a többi lehetőség meg hasonló, mint a mostani helye.
Egyik este a felesége bejelenti, hogy őt is elbocsájtották. Kovácsék megrémülnek, mi lesz most velük? Ki segít rajtuk? Kinyitják a TV-t. Ott minden este egy ambíciózus népvezér beszél. Tízezerek előtt tart nagygyűlést. Azt mondja, hogy ő tudja a megoldást. Kovácsék minden este figyelik, mit is kellene tenni. Közben nem tudják fizetni a lakáshitelt, a bank felmondja a szerződést. Választások közelednek. Kovácsék a TV-ben azt látják, hogy az ellenzéki népvezér azt mondja: „ Magyarországon nem fordulhat elő, hogy bárkit is elveszítse a tetőt a feje felül. Magyarországon nem lesznek kilakoltatások.” Kovácsék hisznek a vezérnek, aki ezen kívül még munkát is ígér és nagyarányú adócsökkentést. A választáskor odateszik az ikszet a neve mellé.
Ma Kovácsék végrehajtás alatt vannak, rájuk nem vonatkozik már a kilakoltatási moratórium, ők nem mehetnek Ócsára, nekik nincs pénzük a matracban, hogy előtörlesszenek, hiszen már lassan kenyérre sem telik. Azóta Kovácsné havi 48 ezerért sárga mellényben utcát söpör és levelet kapirgál, szégyenében ott sül ki a szeme, de hát a gyereknek enni kell. Kovács azóta egy másik vállalkozásnál van, az előzőt ugyanis felszámolták. Tudja, hogy nem azért nem fizet kevesebbet neki az új főnök, mert smucig, hanem azért, mert maga is a csőd szélén táncol. Ő rosszabbul járt a nagy adócsökkentéssel és jövőre még rosszabbul fog járni. Kovács már beletörődött mindebbe, mert barátaival beszélgetve tudja, hogy a többeik sincsenek jobb helyzetben.
A TV-t már nem nézik, pedig ott a népvezér ill. annak magyar hangja mindennap elmondja, hogy milyen jól járt mindenki és mennyivel csökkent az államadósság. Kovács a zsíros kenyér vacsora felett éppen adogatja össze a sárga csekkjeit és azt látja, hogy az ő adóssága ebben a hónapban sem csökkent, hanem nőtt.
Ennyi a mese. Magyarország ma több százezer Kovács család hazája. Eközben meg kormányunk azon töri a fejét, hogy - érthetetlen módon - az eddig szapult megszorítások politikájának útjára lép. Hihetetlen nagyságú, 1000 milliárd forintos csomag 2012-ben és még lehet, hogy ez sem lesz elég.
Miközben küzdünk az államadósság ellen, érthetetlen, hogy nincs egy matematikus a kormány közelében, aki elmagyarázná neki, hogy a kútba öntjük a pénzt.           

1.    A magyar nép sarcolása árán a kormány 4%-kal csökkentette a GDP arányos államadósságot nyáron.
Befektetői válasz: A „befektetők” nem, hogy megnyugodtak volna, hanem válaszul leértékelték a forintot. Mivel az adósság 40% devizában van alig telik el 3 hónap és ugyanannyi az adósságunk, mint a „csökkentés” előtt.
Következmény: A magyar nép éhezik, tönkremegy, de közben a kormány odadob az uzsorásoknak 6,7 milliárd dollárt (1345 milliárd forintot). Mellesleg a nyugdíjpénztárból 3000 milliárd forint volt, hol a többi pénz? Kérdés, kinek az érdeke az ilyen hebehurgya „adósságcsökkentés”?

2.    Miközben a kormány elsődleges célja az államadósság csökkentése megveszi a MOL mintegy 25%-át 514 milliárd forintért, ezzel növeli az államadósságot.
Befektetői válasz: Ezután a kormány két hónap alatt elintézi, hogy a MOL árfolyama majdnem felére csökkenjen, és ezzel több, mint 200 milliárd forint veszteség érjen minket. A Befektetők fele annyi pénzért vehetnek most MOL papírt, mint azt a kormány tette.
Következmény: Kérdés, miért nem az alacsony árfolyamon vették meg a MOL-t, hiszen csak a vak nem látta, hogy ilyen intézkedések után meredeken csökkeni fog a tőzsde. Ki járt jól, hová mentek a pénzek?

3.    2011 őszére a kormány újabb államadósság csökkentő lépést jelentett be, amellyel elvileg újabb 3-4%-kal csökkenne az államadósság. Ez persze hazugság, mert a forint leértékelődése miatt, már újra 80% felett van az. Erről mély hallgatás van. És amíg a magyar nem vesz elő egykockás papírt és egy ceruzát, vagy egy számológépet, addig majd behülyítik azzal, hogy ez egy újabb 4%-os csökkenés. A valutatartalékból fizetjük vissza az újabb 4 milliárd dollárt. Idén tehát a kamattörlesztéseket kívül a kormány odaajándékoz a hitelezőinknek több, mint 10 milliárd dollárt, miközben a rendszerváltás óta a legnagyobb megszorítás lesz 2012-ben. A Bokros csomag összegének kb. háromszorosa csak az eddig bejelentett intézkedések összege.

Befektetői válasz: Az ember azt várna, hogy ha ilyen jó fiúk vagyunk és ennyit törlesztünk, akkor a „befektetőink” a hitelezőink megnyugodnak és jelentősen csökken a kamatteher és ezért a jövőben kevesebb uzsorakamatot kell fizetnünk. Ehelyett a következő történik. A magyar államadósság kockázata soha nem látott magasságokba emelkedik. Sokkal több uzsorakamatot kell fizetnünk a hitelekre, mint a törlesztés előtt, ezért ezzel is emelkedik az államadósság. Ráadásul évek nem fordult olyan elő, hogy a befektetők nem vesznek meg állampapírt. Most igen.
Következmény: Nagy mese tehát az, hogy meg kell nyugtatnunk a „befektetőinket” és akkor jól járunk, kevesebb kamat, és jobb hitelfeltételek. Nos, nem! Aki ezt nem látja, az nem érti, a nemzetközi pénzemberek elnyomó cselekedeteit. Nem érti mik a valódi következmények.

4.    A kormány rájön arra, hogy bármit is csinál, csak a rövidebbet húzhatja!
Befeketői válasz: Szoríts meg, nyúzd meg a népet! Ha nem teszed, elmozdítunk a hatalomból.
Következmény: Ez a kormány is megszorít, bármit mondott is előtte.
Ki kell mondanunk, hogy az államadósság nem fog attól automatikusan csökkeni, hogy pénzt fizetünk vissza. Az uzsorásnak nem érdeke, hogy visszafizessük az adósságunkat, csak a kamatokat.

Ezért marad hát a cirkusz! Biztos nem fog csökkenni az államadósság a következőktől:
Az új alkotmánytól, a NENYITŐl, az alkotmány asztalától és annak szolgájától, a VIDEOTON bajnoki címétől, az új közoktatási törvénytől, az MLSZ működésétől, Gyurcsány bezárásától, Lázár Audijából lett Skodájától, Szíjjártó focijától, az egyházügyi törvénytől, a VIDEOTON-os Garancsi kerékpárügyi biztosi kinevezésétől. Viszont ezek a cirkuszok alkalmasak arra, hogy a nép ezekkel legyen elfoglalkva lesse a Gyurcsány pert! Egy a lényeg ne gondolkozzék a magyar! 

Thürmer Gyula blogja: Balszemmel 260.

Ne ijedj meg azonnal! Semmi politika! Rendszer-visszaállításnak nevezik a Windows egyik nagyon fontos szolgáltatását. Ennek lényege, hogy elmenti a rendszerünk aktuális állapotát, s ha elrontunk valamit, vagy egészen egyszerűen nem tetszik a dolgok állása, visszaállhatunk egy korábbi állapotra. Mondom, semmi politika! A politika ott kezdődik, ha azt gondoljuk, hogy a világ olyan, mint a számítógép. Sokan vannak, akik így gondolják, de ettől még nem olyan. Nyilván észrevetted az elmúlt hónapok fejleményeit. A Margit hidat nem akárhogyan rekonstruálták, hanem az 1937-es állapotában állították helyre. A Kossuth teret is rendezik, és a rendszer itt is az 1945 előtti időkre áll vissza. A Fidesz vezetői már a számítógépes játékok korában nőttek fel, és nyilván azt hiszik, hogy a történelem is olyan, mint a játék: akárhányszor újra lehet játszani, amíg a végén a németek nyerik meg a második világháborút. Nos, szeretném Miniszterelnök urat és kollégáit kiábrándítani. A második világháborút nem a németek nyerték meg. A rendszert sem lehet évtizedekkel ezelőtti állapotba visszaállítani. Meg lehet kísérelni. A Moszkva tér átnevezése csúcs volt ebben a kategóriában. Nem elég, hogy az oroszok nem értik, mi a fenének bosszantjuk őket, amikor kicsiny országunk nem tud meglenni az ő gázuk nélkül, még az ide látogató külföldi is bajba kerül. Mire rájön, hogy mi az a Széli Kálmán tér, elmegy a villamos. Szóval, a történelem előre megy és nem hátra. Tehát, Miniszterelnök úr, 2011 után nem 1937 következik, hanem 2012, amikor az európai tőkés válság a jelek szerint még nagyobb lesz. 2012 után sem 1956jön, hanem 2013, amikor a válság közepette egyre komolyabban és egyre több helyen fog felmerülni a kérdés: érdemes-e ezt a rendszert, vagyis a kapitalizmust fenntartani. A számítástechnikában sem segít mindig a rendszer-visszaállítás. Van, amikor ki kell dobni a számítógépet. Szerintem dobjuk ki a mostanit, és csináljunk egy jobbat, amelyben az óra nem hátrafelé jár, hanem előre.
Vörös csillag
Adynak bizonyára igaza van, hogy hulló csillag sohasem vörös, hanem „rózsás, lila, zöld, kék vagy sápadt", ahogyan ő mondja. És amennyiben a felmenő, a jövőt igérő csillag vörös, úgy igaz lehet az is, hogy „mióta ember néz az égre, vörös csillag volt a reménye". Nehéz megmondani, hogy miért is lett a vörös csillag a munkásmozgalom egyik jelképe. Az lett, bár messze nem az egyetlen. Az a fura, hogy a csillagot nem a kapitalizmus tüntette el. Én még emlékszem, hogy valahol az 1960-as évekig a vörös csillag ott volt minden gyár kapuján. A katonák sapkarózsáján is látható volt. Aztán eltűnt. A gyárakról is, a sapkarózsáról is. A vörös csillag megmaradt az MSZMP tagsági könyvein, egy kifejezetten katonáknak szánt kitüntetés formájában, és nem utolsó sorban a rendőrség sapkarózsáján. A szocialista Magyarország késői nemzedékei úgy nőttek fel, hogy a vörös csillag inkább történelem, a „csillagosok, katonák" szép idézete, de nem a mindennapok valósága. Talán ez az oka annak, hogy 1993-ban, amikor betiltatták a vörös csillag nyilvános használatát, népünk nem tett semmit ellene, még csak meg sem szólalt. A Munkáspárt 1989-ben hivatalos címerének részévé tette a vörös csillagot, a nemzeti színekkel egyetemben. Egyik sem hozott sikert. A vörös csillag keveseket mozgatott meg a dolgozó emberek közül, akiknek voltaképpen szólt. A Munkáspárt nemzeti jellegének erősödését jó néven vette a nemzeti jobboldal, de nem nagyon érdekelte a dolgozó embereket. A Munkáspárt jól döntött, amikor a mai társadalmi valóság problémáira helyezte a hangúlyt, legyen az NATO-tagság elutasítása, a kórházak privatizációja elleni fellépés, vagy éppenséggel a kapitalizmus mai bűnei elleni harc. Ez a küzdelem tovább viszi azt, ami a leginkább közös, a leginkább nemzetközi; a vörös színt, és megszüli a mozgalom új jelképeit, például a kezével előre mutató munkásember alakját. A múlt értékeinek őrzése erősíti tartásunkat, gerincünket, de a siker attól függ, hogy a kapitalizmusssal szemben más választási lehetőséget mutassunk fel.
A világforradalom ünnepén
November 7-e a mi ünnepünk! És minden évben el kell mondanunk, hogy 1917- ben, ezen a napon győzött a világ első szocialista forradalma. Lenin orosz volt, és az első forradalom Oroszországban győzött, de nem ez a lényeg. A lényeg, amit Lenin is hirdetett, a világforradalom. Jó, hogy a Nagy Októbert az idén több helyütt a második világháborús szovjet emlékműveknél ünnepeltük. Erősítsük meg minden évben hitünket a világforradalom nagy eszméje iránt, de a jövőben tegyük ezt ott is, ahol a mához szólunk: a világkapitalizmust kifejező bankok, az IMF-képviseletek előtt, vagy manapság, mondjuk, a görög nagykövetségek előtt. A Nagy Október tíz napja, ahogyan John Reed írta, megrengette a világot. Ma a görög munkásságra tekintünk.

Thürmer Gyula blogja: Balszemmel 259.

A NATO főtitkára a héten ünnepélyesen bejelentette, hogy október 31-én véget ér a NATO akciója Líbiában. A Unified Protector névre hallgató kis kaland a főtitkár szerint a „NATO történetének legsikeresebb akciója". Viccelődhetnénk ezen a kijelentésen, de jobb, ha komolyan vesszük. Miről is van szó? Az első akadály, amit a NATO-nak le kellett küzdenie, az ENSZ-engedély beszerzése volt. Manapság ez egyre nehezebb, de a líbiai ügyben meglepő módon sem Oroszország, sem Kína nem emelt vétót. Úgyhogy a NATO ENSZ-papírral a zsebében bombázott. A másik nagy kérdés az volt, hogy ki bombázzon? Az amerikaiak egyedül is meg tudták volna csinálni, de rábízták az angolokra és a franciákra. Részben azért, hogy az angol és francia tőkés kormány a hadi sikerekkel levezesse a saját országaikban is gyarapodó társadalmi feszültséget. Mondván, hogy ki törődik a munkanélküliséggel, a nyugdíjkedvezmények megvonásával, ha a szeretett haza katonai sikereket ér el! De volt itt más szempont is: a NATO más országainak is kell gyakorlat, a harci tapasztalat. Ez eleinte nehezen ment, volt repülő, amelyik el sem indult, volt, amely nem oda dobta a bombát, ahova kellett volna. Na ja, megesik. De végül leegyszerűsítették a feladatot, bombáztak mindent, ami mozgott. A NATO európai erői végül is harci tapasztalatra tettek szert, ami jól jöhet hamarosan. A háború harmadik nagy tapasztalata az, hogy hogyan lehet a semmiből néhány hónap alatt új politikai rendszert kreálni. Líbia fontos volt a NATO-nak önmagában is. De még fontosabb volt a tapasztalatszerzés szempontjából. A nagy háborúkat mindig megelőzik a kis méretű, tapasztalatszerző háborúk. Az első világháborút a balkáni háborúkban „gyakorolták be". A második világháborút három évvel előzte meg a spanyol polgárháború... Rászánja-e magát a NATO új háborúra? Az európai válság nem készteti-e az EU-t és a NATO-t arra, hogy háborúval vezesse le a görögországihoz hasonló, forradalommal fenyegető társadalmi konfliktusokat? Meddig megy el a NATO, ha a kapitalizmus megmentése a tét? Ha Jugoszláviát megtámadták, Belaruszt nem lehet megtámadni? Mit mondasz? Hogy egy európai háború sok áldozattal járna? Szerinted számít ez a NATO- nak? A NATO eddigi legsikeresebbnek kikiáltott líbiai akciója 60 ezer líbiai ember életébe került. Európában hányan fognak meghalni?
Van alternatíva! Van más út!
Az Érdi Lap szeptember 22-i számában K. Patakfalvy tollából jelent meg meghökkentő írás „Új kommunista kiáltvány" címmel. „Emberek, vigyázzatok!" - e szavakkal óvja a szerző a gyanútlan érdi olvasókat a „gaz" kommunistáktól. Csak azért hozom szóba, mert manapság egyre többen „kommunistáznak", és igyekeznek egy kalap alá venni a Munkáspártot és az MSZP-t. Nos, mindjárt szögezzünk le valamit! Az MSZP és a Munkáspárt két különböző párt. Az MSZP szereti a tőkés rendszert, mi nem szeretjük. Az MSZP - persze másokkal együtt - eladta az országot, mi harcoltunk az ellen, hogy minden külföldi kézbe kerüljön. Az MSZP egyes vezetői meggazdagodtak, a Munkáspárt vezetői között egyetlen gazdag ember sincs. Az MSZP ellenezte a külföldi magyarok kettős állampolgárságát, mi nem emeltünk ellene kifogást. Az MSZP története tele van botrányos ügyekkel, a Munkáspárt nem lopott, nem csalt, nem korrumpálódott.
Nekünk nem tetszik a tőkés rendszer, mert a pénzről szól és nem az emberről. Nem tetszik a kapitalizmus, mert magára hagyja azt, aki önhibáján kívül elveszítette munkáját. Nem törődik azzal, akiket a svájci frank-kölcsönökkel a bankok becsaptak, és most elárverezik a házukat. Ilyen rendszerben nem jó élni. Meg akarjuk változtatni, és olyan társadalmat teremteni helyébe, amelyben az emberek többségének jó élni. Nagyjából ennyit jelent kommunistának lenni. Nem többet, de nem is kevesebbet.
A csúsztatás persze nem véletlen. Tőkés ellenfeleink nagyon szeretnék a kapitalizmus letéteményesének a Fideszt kiadni. A tőkés rendszer azonban nem 2010-ben kezdődött, hanem 1989-90-ben. Az MDF, az MSZP, a Fidesz, a KDNP és a többi volt vagy jelenlegi parlamenti párt egyaránt felelős azért, ami itt történt az elmúlt húsz évben.
A csúsztatás igazi célja azonban nem ez. Azt a látszatot kívánják kelteni, hogy a mostani tőkés rendszer - élén a mostani kormánnyal - vágyaink netovábbja. Nem érdemes más alternatívát keresni, mert nincs.
Most tessék figyelni! Van más alternatíva! Van más út! Nem kell belenyugodni abba, hogy a bankok elveszik a pénzünket. Nem kell öngyilkosságba menekülni a kilakoltatás elől. Nem kell elhagyni a szülőföldünket a jobb élet reményében. Az alternatíva, a más út egy tisztességes, emberi társadalom, a közösségi társadalom. Ennek programja pedig a Munkáspárt új programja.

Thürmer Gyula blogja: Balszemmel 258.

Wow! - kiáltott fel Hillary Clinton, amikor tudatták vele Kadhafi halálhírét. Az angol nyelvben igazán mértékadónak számító Webster's szótár szerint ezt a szavacskát akkor használják, ha valami nagy öröm, nagy meglepetés, nagy siker ér bennünket. Az Egyesült Államok külügyminiszterét meglepetés aligha érhette, hiszen az amerikai hírszerzés hetek óta pontosan tudta, hogy merre is van az egykori líbiai vezető. A Fehér Házban, vagy ki tudja, hogy hol, arra is rábólintottak, hogy Kadhafit "ki kell iktatni". A kérdés csak az volt, hogy mindezt milyen módon tálalja a média, és ki legyen, aki kimondja a wow-t. Mit mondasz? Hogy nem volt bírósági eljárás és szabályos ítélet? Ugye, te sem gondolod komolyan... Az amerikaiak rájöttek, hogy a bíróságosdi csak az apró halaknál jó, a nagy ellenfeleknél még az is előfordulhat, hogy balul üt ki. Milosevic jugoszláv elnököt, akinek nem bocsátották meg, hogy Amerika uralmával szemben életre keltette a szerb nemzeti öntudatot, csak a hágai bíróságig vitték el, de megszólalni már nem engedték. Ezzel az egészséges, életerős emberrel úgymond a szíve végzett.
Képzeld el, mi történt volna, ha a vliág magától Oszama Bin Ladentől tudja meg, hogy az úgynevezett terrorizmushoz voltaképpen az USA adta a zöld utat? Ha a terroristavezér ország-világ előtt elmondja, hogy a nevezetes szeptember 11-én az ő emberei csak végrehajtották a támadást, de az engedélyt az "elnök emberei" adták meg? Bin Laden halálát nem lehetett lincselésnek ábrázolni, mert árulásra még csak találtak valakiket, de véres leszámolásra biztosan nem. A gyilkosság, mert ugye nem kérdéses, hogy az volt, így nemesült az amerikai különleges erők nemzeti hőstettévé.
Kadhafi esete még kacifántosabb, hiszen vele nyilvánosan is jóban volt az USA és az EU vezetőinek többsége. Kadhafi elmondhatta volna, hogy mit és mennyit kap a Nyugattól, de főleg azt, hogy líbiai olajdollárók hány "makulátlan" európai és amerikai politikus bankszámláját gyarapították. Kadhafit odalökték a lepénzelt és leitatott csőcseléknek. A biztonság kedvéért valaki még egy pisztolyt is elsütött. Tudod, sose lehet tudni! Az Egyesült Államok gyilkol, öl, megsemmisít, a legszennyesebb módszereket használja a lehető legpiszkosabb célok megvalósításához. Számukra nincsenek erkölcsök, nincsenek szabályok. Amerikai érdekek vannak. A világ józan, tisztességes többsége egyre inkább nem kér ebből többet. Az emberek már az utcán vannak, és idő kérdése, mikor söprik el azt a szennyet, amit a tőkés Amerika jelent. Wow!
Ha valaki jobbra indul el, aligha juthat balra
Gyurcsány pártot alapított. Nem egészen értem, hogy milliárdokkal a zsebében minek vágyik ilyen meglehetősen kétes babérokra, de hát önmutogatókból, őrültekből, politikai mazochistákból mindig is erősek voltunk. gyanítom azonban, hogy most nem csak Gyurcsány egyéni akciójáról van szó. Ahogy mondani szokás, helyzet van. Orbán Viktornak nemcsak azért nem akaródzott Brüsszelbe menni, mert így lemarad kedvenc október 23-i bulijáról. Meg lehet érteni. Itt ő az első, Brüsszelben egy a sok közül. De azért sem akart menni, mert tudta jól, hogy ott magyar szempontból semmi jó nem születhet. Sőt még rossz is lehet, hozzánk is átcsap a görög válság, s a most még nyugodt népek begurulnak, és véget vetnek az ezer évre szánt nép-nemzeti kormányzás álmának. Ráadásul minap az amerikai nagykövet is szóvá tette, hogy a nemzeti rendteremtés címén nem kellene percenként törvényeket hozni, és lábbal tiporni a polgári demokrácia elveit, amelyeket ugyan Amerika sem tart be, de másoktól elvárja. Ilyen helyzetben köszön be Gyurcsány: Fiúk, itt vagyok! Az MSZP romjain akar Gyurcsány "új, nyugatos, balközép" pártot csinálni. A magyar tőkésosztálybon nyilván bíztatták néhányan: csináld meg, Ferikém, jól jöhet ez még! Gyurcsánnyal most ismét próbálkozik a tőkésosztály egy része. A tőke meg akarja menteni a magyar kapitalizmust, s ehhez jól jöhet egy új párt. A pártalapítás elég szerényre sikeredett, de nincs min csodálkozni: ez még nem Gyurcsány ideje. Hogy eljön-e egyáltalán, még nem tudni. Az MSZP körül játszódó kísérleteknek van egy alapvető bajuk, és ezért kérdéses a Gyurcsány-féle kísérlet is. A mostani válság, főleg, ha átcsap a görög hatás is, elvileg más politikát követel, a tőke korlátozását. Magyarán el kell venni a gazdagoktól és odaadni a szegényeknek. És akkor talán, de csak talán, nem lesz háború a pesti utcán, nem lesz erőszak, nem fog vér folyni. Ehhez azonban baloldali fordulat kellene. Gyurcsány, de nemcsak ő, viszont jobbra megy.
Ha valaki jobbra indul el, aligha juthat balra.

Nagy Judit: Elég az agymosásból, lázadjunk az amerikai politika irányítása ellen

Nagy Judit elnök (Baloldali Front) beszéde az USA agressziója elleni tüntetésen (2011. október 29., Budapest, Szabadság tér, Reagan-szobor):

Baloldaliak, elvtársak, barátaim!

A világ bőven kaphatott már ízelítőt az Egyesült Államok politikájából, háborús agressziójából, üzleti megfontolású barátságából.

A huszadik század történelmében is hosszan lehetne sorolni a listát, de elég, ha csak az utóbbi évtized háborús agressziójáról ejtünk szót, melyben minduntalan azt igyekeztek belesulykolni a köztudatba, hogy kizárólag az emberiség védelmében cselekedtek.

Nos, kérdezzük csak meg az afgán, az iraki vagy a líbiai állampolgárokat, hogy mennyire érzik magukat védve Amerika szárnyai alatt, amikor bombák, eltévedt lövedékek hullanak a fejükre, hogy mennyire megbocsátható az, amikor családokat és nemzeteket dúlnak fel a béke jelszavával, pusztán saját gazdasági érdekeiket szem előtt tartva. Afganisztán, Irak és legutóbb Líbia példája lebegjen a szemünk előtt. Bár Magyarországon még nem lőnek, de az Egyesült Államok már nálunk is hangot adott nemtetszésének.

Néhány napja az amerikai nagykövetasszony hosszas várakozás után találkozott Orbán Viktorral, akinek "intőt adott". A világ ura felemelte mutatóujját, hogy fenyegetően megrázza, és azt sugallja felénk: ez így nem jó! Csakhogy amíg ő a demokrácia nevében teszi ezt, melynek olyannyira védőjeként jeleníti meg magát, hogy nyomában csak felégetett és lerombolt országok feketéllenek, addig mi, itthon, állampolgárok, azt mondjuk: a demokrácia védelmében nekünk kell felszólalni - nem az Egyesült Államok feladata meginteni Orbán Viktort, hanem csakis kizárólag a magyar népnek, mely a terheket viseli.

Nem kérünk Amerika politikájából, nem kérünk Orbán Viktor politikájából, békét, biztonságot és egyenlő bánásmódot kérünk, ahol a közterheket egyenlő arányban viselik, ahol a munkát megbecsülik, és kellően megfizetik. Ahol nem a nagyhatalmak gazdasági érdeke érvényesül, és ahol nem kívánják megváltoztatni az aktuális politika irányítói a nép emlékezetét. Ahol a magyar férfiakat nem viszik el idegen földre katonának, hogy kiszolgálják a NATO és az Európai Unió háborús politikáját. Itt állunk most az Egyesült Államok egykori elnökének szobra mellett, aki soha semmit nem tett országunkért, és amerikabaráti gesztusként emléket állítottak neki.

Ezzel szemben a magyar történelmet átírják, azt kérik tőlünk, hogy felejtsük el József Attilát, Károlyi Mihályt vagy akár Kádár Jánost. Mi erre mi mást mondhatnánk, mint azt, hogy elég az agymosásból, hogy ne hagyjuk elveszni alkotmányos jogainkat, hogy lázadjunk, ne hagyjuk magunkat az amerikai és az európai politika által irányítani. Minél többen és többen követeljük meg azt, ami egy nemzet életében a legfontosabb: a szabadságot és a függetlenséget.

A háborús agresszió áldozatainak emlékére helyezzünk el koszorút a bűnösöket szimbolizáló szobor kezében.

+++

A tüntetésen jelen volt Barabás György, a Magyar Ifjúság Közösségi Szervezete főtitkárhelyettese is. A Szabadság téren áthaladó turisták érdeklődéssel figyelték a fiatalok megnyilvánulását, egy olasz csoport egyetértését fejezte ki, egy turistacsoport idegenvezetője pedig elkérte Nagy Judit beszédét, hogy hitelesen tájékoztathassa a turistákat.

+++

Semegi András alelnök (Gyöngyös) beszéde

2011. október 20-án egy rajtaütésben meggyilkolták Moammer Kadhafit. Ezzel véget ért Líbiában egy korszak, a szocializmus korszaka. De reméljük: nem végleg!

Tekintsük át az eseményeket és az ok-okozati összefüggéseket.

1969. szeptember 1-én az akkor 27 éves Kadhafi vezetésével megdöntik a királyság rendszerét, és létrejött a Líbiai Arab Köztársaság, amely 1977-ben (amikor az ország végleg elkötelezte magát a szocializmus mellett) a Líbiai Arab Nagy Szocialista Népi Dzsamahirija-ra (magyarul: „a tömegek állama”) változtatta meg a nevét. Ekkor kapta meg Líbia a tüntetésünkön is látható tömör zöld országzászlaját.

Ekkor Líbia elindult a fejlődés útján. Kadhafi hatalomra jutása után rögtön munkához látott, forrásokat csoportosított át annak érdekében, hogy mindenkinek biztosítva legyen az oktatás, az egészségügy és a lakhatás. A nem mindig teljesen hatékony reformok meghozták a hatásukat. A közoktatás ingyenes, az alapfokú oktatás pedig mind a fiúk, mind a lányok számára kötelező lett. Az orvosi ellátás szinte mindenki számára térítésmentesen elérhető lett. Független nyugati elemzők is elismerik hogy Kadhafi idejében az átlagos jövedelem 11 000 dollárra növekedett. Ez Afrikában az ötödik legmagasabb átlagjövedelem.

Kadhafi felvette a kapcsolatot a Szovjetunióval, ennek eredményeként Líbia hadserege is fejlődésnek indult. Kadhafi támogatott más arab, pánarab mozgalmat is, akik magukénak érezték Líbia jelszavait: „szabadság, szocializmus, egység”. De a két legnagyobb fontosságú, a jelenlegi eseményekkel szorosan összefüggő tette az volt, hogy a fejlődés és az egység érdekében eltörölte a törzsi rendszer maradványait, és egy független, egyetlen nagy multi olajcégtől se függő olajhatalommá tette Líbiát!

Kadhafianak az arab sajátoságokra sikerült alkalmaznia a szocializmust, és ez egyedülálló a maga nemében. Egy szó mint száz: Líbia Kadhafi alatt egy elmaradott országból Afrika egyik gazdasági éllovasa lett. Elég, ha megnézünk egy nyugati híradást: modern autókat és épületeket látunk Líbiában, és nem elmaradottságot. Ez a függetlenség mindig is szúrta az USÁ-nak és csatlósainak szemét – de hol azért nem piszkálták őket, mert Líbia a Szovjetunióval volt jó viszonyban, hol pedig egyéb ok miatt. Persze kisebb-nagyobb próbálkozások mindig is voltak.

És ezt a történelmi ellentétet, amely a törzsek és a ország vezetése között húzódott, használta ki az USA és a NATO, hogy felkelést szítson, és fegyveres harcot provokáljon ki a líbiai vezetésből. Utána mindenféle emberi jogokra való hivatkozással támadták meg Líbiát, és döntötték meg a rendszert. Már megint sokadik alkalommal tett tönkre egy országot az USA és a NATO – pusztán pénzügyi érdekeik miatt.

Mert ne legyen tévedés, ne legyen senkinek se illúziója: Líbia a nem oly távoli jövőben elszegényedik, majd a totális csőd szélére kerül. Ennek eredményeképpen el fog terjedni majd az iszlám fundamentalizmus, ami nagy veszélyeket rejt magában. Így gerjeszti az USA az újabb és újabb konfiktusait, amikből csak ő profitál, senki más. Ezen események kísértetiesen hasonlítanak a jugoszláviai eseményekhez. Ott is hasonló dolgok történtek, és bárki megnézheti, mi lett az eredmény.

Líbiaiak! Tanuljatok Jugoszlávia példáján, és ne engedjétek az imperialistáknak, hogy kisemmiznek titeket! Mi magyarok már megtanultuk a rendszerváltás példáján, mi fog történni – és tudjuk, mi vár rátok! Mi, magyar kommunisták, kitartást kívánunk a Kadhafi-párti erőknek a további harcokhoz!

Nyugodj békében, Kadhafi! Éljen a szocialista Líbia! Köszönöm a figyelmet.

Thürmer Gyula blogja: Balszemmel 257.

Gyermekkoromban imádtam homokvára­kat építeni. Csongrádon nagynénémnél nem igen kellett más, mint egy rakás homok az udvar sarkában, és elvolt a gyerek, mármint én. A vár épült, de gyakran szétporladt. Idővel rájöttem arra, hogy érdemes a várat kis fadarabokkal megerősíteni. Ideig-óráig jó is volt, de a meleg nyári napokon azonban ez sem segített. A meleg kiszárította a homokot, s a vár szétcsúszott. Külső forrásokat kellett bevonni, azaz vízzel öntözni a várat abban a reményben, hogy estére lemegy a nap, és reggel ott folytatha­tom, ahol este abbahagytam. A baj akkor következett be, amikor Irén néném rám szólt, hogy a slag most már neki kell a locsoláshoz. A homokváram összeomlott, eltűnt, mintha soha nem is lett volna. Idővel rájöttem valamire. Ha a bástyákat, a várat szélesebb és szilárdabb alapra építem, az építmény víz nélkül is kibírja a napot. Persze, kicsit gyengébb lesz, de nem omlik össze.
A magyar kapitalizmus mai urainak egészen biztosan volt gyermekkoruk, de az már messze nem biztos, hogy az udvar sarkában homokvárat építettek. Hát ugye, más nemzedék, más szocializálódás, amibe lehet, hogy a homokvár nem fért bele. Sok minden egyéb mellett. Lehet, hogy éppen ezért építenek ma egy óriási homokvárat, amit a magyar kapitalizmusnak hívnak. A magyar gazdaság, vagy mondjuk úgy inkább, hogy a magyarországi gazdaság zömét a multik adják. Az export 70 százaléka az ő termékeiből áll, és az import zöme is olyan áru, amit ők hoznak be saját termelésükhöz. Vásárolni lassanként nem tudsz másutt, mint a külföldi bevásárló központokban. A pénzed külföldi bankokban van. A magyar homokvár tehát a külföldtől, ha tetszik, külső forrásoktól függ, mint egykor az én homokváram függött a víztől. Mondhatja-e most valaki, hogy a slag másra kell? Elzáródhatnak-e a magyar homokvár külső forrásai? Igen, nagyon is! Könnyen lehet, hogy a német-francia egyezkedés ellenére Európa vezető körei nem találnak közös megoldást a válságra. Nem kell jósnak lenni, hogy előre lássuk, mi is fog bekövetkezni. Összeomlik az euró, minden ország a saját bőrét igyekszik majd menteni, a multik itt hagyják a kockázatos kelet­európai területeket. Magyarország termelés és pénz nélkül marad, befagy a kereskedelem. Nem lesz mit enni, a nyomor egy pillanat alatt általánossá válik. A magyar homokvár szilárd alapok nélkül épült, nincs nemzeti ipar, nincs magyar mezőgazdaság. Külső források nélkül, éltető víz nélkül a homokvár összeomlik.
Tudod, hogy mi az érdekes? Az, hogy a magyar kapitalizmus mai urai ezt tudják. Legalább is Orbán Viktor tudja. Vagy legalább is ez hallatszik ki a beszédeiből. A homokvár tatarozását meg is kezdték. Nap, mint nap kitalálnak valamit, hol jót, hol rosszat. Ők is tudják, mi is tudjuk: kevés az idő! Nem tudni, hogy mikor zárják el a vízcsapot, de nagyon is gyakorlati lehetőség az, hogy elzárják. A csongrádi udvar sarkában rájöttem még valamire. A rossz várat nem érdemes javítgatni. Le kell rombolni, újat kell építeni, jobbat, hatékonyabbat, erősebbet, szilárd alapokon.
Miért vagyunk Szíriával?
Minap valaki elolvasta nyilatkozatunkat, amelyben Szíria mellett állunk ki. Az illető nem leplezte ellenvéleményét. Minek foglalkozunk mi Szíriával, amikor idehaza is van elég bajunk? Igaz, idehaza van bajunk bőven. De vajon könnyebb lesz-e az életünk, ha az Egyesült Államok és az EU, Izrael lelkes támogatása mellett eltiporja a szíriai rendszert? Több lesz-e a munkahely, több lesz-e a fizetés, jobb lesz-e az élet? Biztos, hogy nem. Szíria sorsa nem érint bennünket közvetlenül, de közvetve nagyon is. Bashar Asszad elnök rendszere azért szúrja az amerikaiak és barátaik szemét, mert nem akarnak úgy élni, ahogy Amerika diktálja. És nem csak az elnök akarja ezt, hanem a szír emberek zöme is. A tömeget persze mindig lehet manipulálni, a tüntetők közé lehet provokátorokat küldeni, lehet a szír kormányt arra kényszeríteni, hogy saját rendszere védelmében fegyvert használjon. Az amerikaiak ezt teszik ma, és igyekeznek az egész világgal elhitetni, hogy nincs többről szó, mint egy diktatúra megdöntéséről. Oroszország és Kína hosszú évek óta először most együtt szavazott az ENSZ-ben. Vétót emeltek az amerikai és EU-s tervek ellen. Nekünk is nemet kell mondanunk a tőkés hatalmak terveire. A mi bajaink, a mi nyomorunk forrása ugyanis a kapitalizmus. Ha a szír rendszer elesik, a kapitalizmus erősebb lesz, mi pedig gyengébbek, és a kapitalizmus elleni harcunk feltételei nehezebbek lesznek. Ezért vagyunk a szír nép oldalán. Ezért nem akarjuk, hogy Szíria amerikai-izraeli gyarmat legyen. És persze, Magyarország se!

A kilakoltatása elől a halálba menekült metróvezető temetése

Budapest, 2011. október 26. szerda
Az óbudai temetőben szerdán nagy társadalmi részvétel mellett, a sajtószabadság súlyos korlátozása közepette kísérték utolsó útjára S. Éva metróvezetőt, aki október 6-án a halálba menekült kilakoltatása elől – jelentette a Magyar Szociális Fórum.
A temető biztonsági szolgálata, felsőbb utasításra hivatkozva fizikailag megakadályozta a szép számban megjelent TV forgatóstábokat abban, hogy felvételeket készítsenek a temetésről, és beszámoljanak a nézőknek a néma társadalmi tiltakozásról, amelyet – a családdal egyetértésben – a Magyar Szociális Fórum szervezett az embertelen és igazságtalan állapotok miatt, melyeknek S. Éva áldozatául esett. A temetésről készült fotókat és videó felvételeket is csak a biztonsági szolgálat éberségének kijátszásával sikerült elkészíteni. Ezeken látható, hogy emberek százai vonulnak fel S. Éva kinagyított fényképével, rajta a felirattal: „Halálba kergették a bűnösök!”
A tájékoztatási szabadság súlyos megsértése különösen aggasztó amiatt, hogy a család nem zárkózott el a sajtónyilvánosság elől, hanem csupán azt kérte, hogy a TV-sek a ravatalozóban ne forgassanak.
Simó Endre, az asszony sorsát társadalmi üggyé nyilvánító Magyar Szociális Fórum szervezője a Lánchídrádiónak és a Magyar Nemzetnek kijelentette: súlyos fejleménynek tartja, hogy a szociális problémákon egyesek a szólás- és a tájékoztatási szabadság korlátozásával próbálnak úrrá lenni.
S. Évát több százan kísérték utolsó útjára, köztük Metróvezetők és BKV-sok népes csoportja. Az emberek egy-egy szál virággal borították be a sírját, és mécseseket helyeztek el az „Évát a halálba kergették a bűnösök!” feliratú fekete-fehér molinó alatt.
A végrehajtói elől öngyilkosságba menekült 51 éves asszony leánya a temetés után elmondta az MSZF szervezőjének, hogy a temetés napjáig sem kapta meg a tragédia pontos körülményeit tartalmazó rendőrségi jegyzőkönyvet. Történt ez annak ellenére, hogy írásban kérte a III. kerületi Rendőrkapitányságtól, majd a Budapesti Rendőr Főkapitányságtól. Közölte, ragaszkodik ahhoz, hogy megismerje édesanyja elhatározásának pontos körülményeit, azt, hogy kik és miért akartak behatolni a lakásba, és milyen rendőri segédlettel párosult az akció. Eddig csak a halottkém jelentését ismerhette meg, ami a halál fizikai okáról szól. Jáger István, a Közlekedési Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke arról tájékoztatott, hogy a BKV vezetése kész jogi képviseletet biztosítani a 21 éves lánynak, és anyagi téren is igyekszik a segítségére sietni.+++
***
Budapest, 2011. október 27. csütörtök
A Magyar Szociális Fórum csütörtökön erélyes tiltakozását fejezte ki a sajtószabadság korlátozása miatt S. Éva szerdai temetésén. Simó Endre, a fórum alapítószervezője üzenettel fordult dr. Merksz Istvánnéhoz, az óbudai temető igazgatójához, hogy adjon magyarázatot, miért akadályozták meg, hogy a TV stábok forgathassanak a temetésen. Saját elhatározásból, vagy utasításra rendelte-e el, hogy a temető biztonsági szolgálata fizikai közben lépéssel is érvényt szerezzen a tiltásnak.
Az MSZF a tájékoztatási szabadság súlyos megsértésének tartja a történteket, hiszen a temető biztonsági szolgálata – felsőbb utasításra hivatkozva – meghiúsította, hogy a közvélemény korrekt képi tájékoztatást kaphasson az 51 éves metróvezető végső búcsúztatásáról, és több száz ember néma társadalmi tiltakozásáról az embertelenség és az igazságtalanság miatt.
S. Éva családja társadalmi ügynek tekintette a temetést, és nem kívánta megakadályozni a sajtót munkájának végzésében. S. Éva leánya az MSZF rendelkezésére bocsátotta üzenetének pontos szövegét, melyet a temetés előtti napokban küldött a temetőigazgatóságra. Ebből kitűnik, a családnak az volt az egyetlen kérése, hogy a ravatalozóban ne forgassanak. Ezzel szemben a biztonsági szolgálat a temető egész területén megtiltotta a forgatást, és kitessékelte a TV-seket a köztemetőből.
Az MSZF várja az óbudai temetőigazgató sürgős válaszát, tekintettel az alkotmányos jogokat érintő közérdekű megkeresésére.+++
Üzenetét az MSZF az alábbi címre küldte el:  Temetőigazgató: dr. Merksz Istvánné E-mail: obudaitemeto@btirt.hu +++

Beszámoló a Munkáspárt jelen lévő tagjától:

A szomorú eseményen kb. 250 - 300-an vettek részt,  a Magyar Kommunista Munkáspárt tagjai kb. 20 - 25-en voltak.

Elkeserítő volt látni a munkásévekben meggyengült  idős szülőket, akik felnőtt lányukat temették.

A temetés vége felé,  amikor még a család a sírnál tartózkodott, egy túlbuzgó temetői rendész szót emelt a sírparcella szélén, a képeken látható spontán tüntetés ellen.

Némi csendes szóváltás után,  a valahonnan odakerült igazgatónő  és a rendész hallgatólagosan tudomásul vették a megnyilvánulást, elvonultak...

Thürmer Szolnokon és Tiszaburán: egyre többen figyelnek ránk

Hiába emelik meg a minimálbért, jövőre több adót kell majd fizetni a 93 ezer forintos minimálbérből, mint amit fizetünk jelenleg, miután megvonják a kedvezményeket: ez annyit jelent, hogy a levonások után valamivel kevesebb pénzt vihetnek haza az emberek, mint most - emelte ki az egykulcsos személyi jövedelemadó negatívumait Thürmer Gyula Szolnokon tartott sajtótájékoztatóján. Mivel a magyar lakosság jelentős része minimálbért kap, vesztese lesz ennek az úgymond minimálbér-emelkedésnek, és nem nyertese - hangsúlyozta. A Magyar Kommunista Munkáspárt elnöke Jász-Nagykun-Szolnok megyei látogatásán szakszervezeti vezetőkkel tárgyalt, járt a szolnoki nagypiacon, majd délután Tiszaburán adta át a helyi családorvosnak mint új párttagnak a párttagsági igazolványt.
Október 14-én, pénteken reggel a szolnoki piacon kezdte megyei körútját Thürmer Gyula, az MKMP elnöke, akit elkísért Kovács István elnökségi tag és Urbán Istvánné, a Magyar Baloldali Nőszövetség elnöke. A látvány nagyon lehangoló volt a munkáspárti csapat, de az árusok szempontjából is: bár a standok roskadoztak az élelmiszerektől, egyszerűen nem volt rájuk vevő. Pontosabban vevő még csak lett volna, de vásárlás gyakorlatilag nem volt. Ha Thürmerék nem vesznek némi zöldséget és egyebet, a tényleges vásárlások száma ottjártukkor legfeljebb a tízes számot érte volna el.
Délben a volt szakszervezeti székház előtt tartott sajtótájékoztatón Thürmer Gyula közölte: a Munkáspárt együttműködésre törekszik mindenkivel, aki hasonlóan gondolkodik. Ezért jöttek el délelőtt a szakszervezetekhez, és váltottak velük szót a Munkáspárt készülő programjáról.
Az elnök utalt arra, hogy az elmúlt egy évben sok minden történt a magyar gazdasági-politikai rendszer megszilárdítására, de a gyúlékony, a robbanékony anyagok megmaradtak, sőt, szaporodtak. Az ígéretek ellenére a munkahelyek száma nem nőtt Magyarországon, sőt, a munkanélküliség erősödött. Az emberek összességében nem élnek jobban, hanem éppen ellenkezőleg.
A jövő évi költségvetésből az látható, hogy a kormány a szükséges pénzeket az egészségügytől, az oktatástól, a szociális szférától vonja el. Egyre több minden kerül magánkézbe, és egyre több mindenért kell az embereknek fizetni. Mindez együttvéve csak növeli a társadalmi feszültségeket az országban, és egy európai összeomlás esetén, aminek a lehetőségét nemcsak a Munkáspárt nem zárja ki, hanem valószínűsíthetően még maga a miniszterelnök sem – nos, ezek súlyos helyzetet idézhetnek elő Magyarországon.
Az utóbbi mondathoz az elnök azonnal hozzátette: a Munkáspárt nem akar verekedést, botrányt, konfliktusokat a budapesti utcákon. A cél az, hogy Magyarország eredményesen haladjon tovább az ország építésében. Ehhez azonban az kell, hogy a terheket osszák meg igazságosan. Többet fizessenek a gazdagok, kevesebbet a szegények. Meg kell adóztatni a multinacionális vállalatokat, a magyarországi nagytőkét - jobban, mint most.
Thürmer bírálta a Munka Törvénykönyve tervezetét is, amely szerinte csak a munkaadóknak ad jogokat, a munkavállalóktól elveszi azokat. A választási törvény tervezetét pedig a Munkáspárt nem azért utasítja el, mert kisebb lenne majd a parlament, hanem azért, mert a tervek szerint továbbra is ajánlásokat kell gyűjteni, illetve nem változna az ötszázalékos küszöb sem.
Kérdésre válaszolva a párt elnöke megjegyezte: a piacon alig voltak többen, mint ezen a sajtótájékoztatón. A felhordott árun pedig látszik, hogy több napja van már ott. Az eladók érthetően panaszkodnak, de a vevők is - akiknek ha továbbra is csak alig lesz pénzük, akkor a kereskedők is visszaadhatják az ipart. Közben számos kistermelő és kereskedő ment tönkre az elmúlt egy évben. Thürmer csalódottságot, szomorúságot és csüggedtséget tapasztalt a piacon, és ugyanerre hivatkoztak a szakszervezeti vezetők is, ők ehhez azt tették hozzá, hogy az emberek keresnek ugyan megoldásokat, de abban még bizonytalanok, hogy merre induljanak el. Az mindenesetre pozitív tény, hogy a Munkáspárt szavát egyre többen értik meg. Az elnök ezt már csak azért is mondhatta, mert megjegyezte azt is, hogy a karcagi választókerülethez tartozó Tiszaburán, ahol a Munkáspártnak erős szervezete van, újabb párttagnak nyújtja majd át a tagsági igazolványt.
***
Az említett eseményre délután került sor a tiszaburai művelődési házban.
- Nehéz ma munkáspárti tagnak lenni - mondta az elnök, miközben a kezébe vette a tagkönyvet. - Azért nehéz, mert szemben úszunk az árral. Ez olyan, mintha a Tiszán fölfele úsznánk az árral szemben, és azt valamennyien tudjuk, hogy ez nem könnyű. De egyben biztosak lehetünk. Aki a Munkáspártba belép, az reggel nyugodtan nézhet a tükörbe, annak nem kell szégyenkeznie, annak nem kell színt vallania, az egy becsületes és tisztességes ember. S húsz év elteltével egyre többen jönnek a Munkáspártba. Miért? Azért, mert értékeket keresnek. Mert rájöttünk ara, hogy a pénz jó, ha van, de önmagában nem boldogít. Mert szükség van egymás támogatására, egymás biztatására, szükség van szolidaritásra, arra, hogy segítsük egymást. Olyan dolgokra van szükség, amilyenek ma nincsenek a kapitalizmusban. Mert a kapitalizmusban egy dolog számít: a pénz. A szocializmusban, amiért ma küzdünk, a közösségi társadalomban, az ember a fontos. Az emberért szeretnénk tenni és dolgozni.
Ezért nagyon örülök, hogy a mai összejövetelünk alkalmából egy barátunknak átadhatjuk a munkáspárti tagkönyvet. Horváth Balázs úr, ennek a településnek a családi orvosa, közismert személyiség. Ő itt él önök között, ismeri ennek a falunak minden egyes gondját. Én úgy érzem, hogy ő segíteni akar önökön, és azzal, hogy a Munkáspártban vállalja a tagságot, segíteni akar a társadalom egészének, a magyar embereknek, a magyar dolgozóknak. Én nagy örömmel adom át ezt a tagkönyvet, aminek a színe vörös, ez a mi színünk, a Munkáspárt vörös színe. Ez a tagkönyv, ami ezentúl összeköti azokkal a párttagokkal az önök orvosát, akik a dolgozó ember boldogulásáért küzdenek, akik hisznek abban, hogy a kapitalizmus nem örök. Akik hisznek abban, hogy le tudjuk győzni a tőkét, és velük együtt mi valamennyien hiszünk abban, hogy képesek vagyunk egy jobb, tisztességesebb, emberibb világot teremteni.
Horváth Balázs meghatottan vette át a tagkönyvet.
- Dull Norbert Krisztián képviselővel beszélgetve ismertem meg a Munkáspártot, annak programját - mondta. - Azért volt nagyon rokonszenves, mert sok olyan pontot találtam benne, ami más pártoknál hiányzik. A legfontosabbnak azt találtam, hogy az ember van a középpontban, és nem a pénz. Én hívő is vagyok, és a Bibliában, az Ószövetségben is olyan társadalmakról olvastam, ahol az ember volt a középpontban, és nem a tulajdon. És nem mindenáron a tulajdont védték meg, hanem éppen hogy az emberi érték volt a fontos, illetve maga az ember. Köszönöm szépen.
Urbán Istvánné, a Magyar Baloldali Nőszövetség elnöke utalt arra, hogy az ő korosztálya egy nagyon jó és nyugodt világban nőtt fel, ahol nem volt probléma a tanulással és a családalapítással - ellentétben a jelenlegi rendszerrel. Egy görögországi konferencián elmondta, hogy milyen változtatásokra készül a magyar kormányzat a Munka Törvénykönyvével kapcsolatban - érthetően a nőkkel kapcsolatos diszkriminációkat emelte ki (munkavállalói terhességi teszt stb.). Mint az elnök mondta, óriási volt a felháborodás, ilyen törvénytervezetről még senki sem hallott. Emiatt fontosnak tartotta, hogy az ilyen drasztikus és mélyen megalázó törvény ellen mindenképp fel kell lépni, össze kell fogni, meg kell nyilvánulni. Felajánlotta, hogy segédkezik egy helyi nőmozgalom felépítésében. Egy olyan vezetőre lenne itt is szükség, mondta, aki nem ijed meg a saját árnyékától, illetve felvállalja, hogy a baloldalnak dolgozik.
A lakossági fórum résztvevői saját sorsukat ismertették, kiemelve, hogy Varga Mihály, Karcag parlamenti képviselője nem igazán törekszik arra, hogy választókerületében, így Burán is megjelenjen – pedig lenne néhány szavuk hozzá.

Thürmer Gyula blogja: Balszemmel 256.

Gyermekkoromban imádtam homokvárakat építeni. Csongrádon nagynénémnél nem
igen kellett más, mint egy rakás homok az udvar sarkában, és elvolt a gyerek, már
mint én. A vár épült, de gyakran szétporladt. Idővel rájöttem arra, hogy érdemes a
várat kis fadarabokkal megerősíteni. Ideig-óráig jó is volt, de a meleg nyári napokon
azonban ez sem segített. A meleg kiszárította a homokot, s a vár szétcsúszott. Külső
forrásokat kellett bevonni, azaz vízzel öntözni a várat abban a reményben, hogy
estére lemegy a nap, és reggel ott folytathatom, ahol este abba hagytam. A baj
akkor következett be, amikor Irén néném rám szólt, hogy slag most már neki kell a
locsoláshoz. A homokváram összeomlott, eltűnt, mintha soha nem is lett volna. Idővel
rájöttem valamire. Ha a bástyákat, a várat szélesebb és szilárdabb alapra építem, az
építmény víz nélkül is kibírja a napot. Persze, kicsit gyengébb lesz, de nem omlik
össze.
A magyar kapitalizmus ma urainak egészen biztosan volt gyermekkoruk, de az már
messze nem biztos, hogy az udvar sarkában homokvárat építettek. Hát ugye, más
nemzedék, más szocializálódás, amibe lehet, hogy a homokvár nem fért bele. Sok
minden egyéb mellett. Lehet, hogy éppen ezért építenek ma egy óriási homokvárat,
amit a magyar kapitalizmusnak hívnak. A magyar gazdaság, vagy mondjuk úgy
inkább, hogy a magyarországi gazdaság zömét a multik adják. Az export 70 százaléka
az ő termékeiből áll, és az import zöme is olyan áru, amit ők hoznak be saját
termelésükhöz. Vásárolni lassanként nem tudsz másutt, mint a külföldi bevásárló
központokban. A pénzed külföldi bankokban van. A magyar homokvár tehát a
külföldtől, ha tetszik, külső forrásoktól függ, mint egykor az én homokváram függött
a víztől. Mondhatja-e most valaki, hogy a slag másra kell? Elzáródhatnak-e a magyar
homokvár külső forrásai? Igen, nagyon is! Könnyen lehet, hogy a német-francia
egyezkedés ellenére Európa vezetői körei nem találnak közös megoldást a válságra.
Nem kell jósnak lenni, hogy előrelássuk, mi is fog bekövetkezni. Összeomlik az euró,
minden ország a saját bőrét igyekszik majd menteni, a multik itt hagyják a kockázatos
kelet-európai területeket. Magyarország termelés és pénz nélkül marad, befagy a
kereskedelem. Nem lesz mit enni, a nyomor egy pillanat alatt általánossá válik.
A magyar homokvár szilárd alapok nélkül épült, nincs nemzeti ipar, nincs magyar
mezőgazdaság. Külső források nélkül, éltető víz nélkül a homokvár összeomlik.
Tudod, hogy mi az érdekes? Az, hogy a magyar kapitalizmus mai urai ezt tudják.
Legalább is Orbán Viktor tudja. Vagy legalább is ez hallatszik ki a beszédeiből. A
homokvár tatarozását meg is kezdték. Nap, mint nap kitalálnak valamit, hol jót, hol
rosszat. Ők is tudják, mi is tudjuk: kevés az idő! Nem tudni, hogy mikor zárják el a
vízcsapot, de nagyon is gyakorlati lehetőség az, hogy elzárják.
A csongrádi udvar sarkában rájöttem még valamire. A rossz várat nem érdemes
javítgatni. Le kell rombolni, újat kell építeni, jobbat, hatékonyabbat, erősebbet, szilárd alapokon.

Miért vagyunk Szíriával?

Minap valaki elolvasta nyilatkozatunkat, amelyben Szíria mellett állunk ki. Az illető
nem leplezte ellenvéleményét. Minek foglalkozunk mi Szíriával, amikor idehaza
is van elég bajunk? Igaz, idehaza van bajunk bőven. De vajon könnyebb lesz-e az
életünk, ha az Egyesült Államok és az EU, Izrael lelkes támogatása mellett eltiporja a
szíriai rendszert? Több lesz-e a munkahely, több lesz-e a fizetés, jobb lesz-e az élet?
Biztos, hogy nem. Szíria sorsa nem érint bennünket közvetlenül, de közvetve nagyon
is. Bashar Asszad elnök rendszere azért szúrja az amerikaiak és barátaik szemét,
mert nem akarnak úgy élni, ahogy Amerika diktálja. És nem csak az elnök akarja
ezt, hanem a szír emberek zöme is. A tömeget persze mindig lehet manipulálni, a
tüntetők közé lehet provokátorokat küldeni, lehet a szír kormányt arra kényszeríteni,
hogy saját rendszere védelmében fegyvert használjon. Az amerikaiak ezt teszik ma,
és igyekeznek az egész világgal elhitetni, hogy nincs többről szó, mint egy diktatúra
megdöntéséről. Oroszország és Kína hosszú évek óta először most együtt szavazott
az ENSZ-ben. Vétót emeltek az amerikai és EU-s tervek ellen. Nekünk is nemet kell
mondanunk a tőkés hatalmak terveire. A mi bajaink, a mi nyomorunk forrása ugyanis
a kapitalizmus. Ha a szír rendszer elesik, a kapitalizmus erősebb lesz, mi pedig
gyengébbek, és a kapitalizmus elleni harcunk feltételei nehezebbek lesznek. Ezért
vagyunk a szír nép oldalán. Ezért nem akarjuk, hogy Szíria amerikai-izraeli gyarmat
legyen. És persze, Magyarország se!

Sokan vágynak vissza a nem is oly rég múltba

Meg kellene érteni már végre, vagy újra?
Sokan vágynak vissza a nem is oly régmúltba.
Visszasírják sokan a régi biztonságot,
Pedig nem rajongták, akkor a világot.
Párttagok uralma nem hiányzik már,
De a lélek belénk most már csak hálni jár.

Rendszerváltás ege ragyogott le ránk,
De szegénység esője áztatja ruhánk.
Sok millió koldus országa lettünk,
Viharfelhők tornyosulnak mindennap felettünk.
Politikus küzd most politikus ellen,
Nekünk pedig hamu marad üres zsebben.

Képviselők hada uralkodik rajtunk,
S nekünk szegénységben cserepes az ajkunk.
Míg ők repülővel, magángéppel járnak,
Addig szegény népünk fejjel megy a fának.
Fejjel megy a fának, mert ki kellene vágni,
Gyümölcse kiszáradt, nem lehet elrágni.

Tönkretették már a mezőgazdaságot,
S a parasztok koldusként élik e világot.
Képviselők serege teli zsebbel ül,
Minden kívánságuk azonnal teljesül.
Nekik nem kell soha elszámolni azzal,
Amiért egy szegényt büntetnek kamattal.

Az orvosok hada vándorol Nyugatra,
Többszörös pénzért, a jobblétért hajtva.
Nyugdíjasok, öregek ti fittek legyetek,
Mert nincs ki meggyógyítson, ha kellene titeket.
Ha gyógyszer kell, azt lassan már aranyért adják,
A busás hasznot pedig simán zsebre rakják.

Pénzromlás, bankválság mindennapi gondok,
Verejték cseppektől nedves minden homlok.
Lehet, hogy már nékünk nincs szükségünk sokra,
De gondolni kéne a későbbi napokra.
Gyermekünk, s unokánk mind a jövőt várja,
S nem biztos, hogy jó lesz, ha mindegyikük árva.

Politikus Urak! Legyen végre béke!
Tegyetek valamit az ország érdekében.
Csináljatok rendet, hogy élhessünk békében,
Hogy ünneplő többé ne álljon vérében.
Mi önként feláldoznánk életünk és vérünk,
Ha boldogabb jövendő lenne a reménységünk.

Szenzációs interjú Moammer Kadhafi orosz katonai tanácsadójával

Itt egy fordítás az orosz tiszttel készített interjúról. Az interjú célja világos: Üzenet az EU-nak és a NATO-nak, hogy az oroszok türelmének vége. Az oroszok tétet emeltek, s megértették, hogy Líbiában lépniük kell, már csak önvédelmi okokból is. Ezzel a meccs vége jelentösen kitolódott. Az EU nem igazán tud egységes lenni, mert a gáz- és olajcsap sok EU ország számára Oroszországban van. Sajnos egy újabb világháborús konfliktus felé sodródik a világ, ami legjobb esetben is a hidegháború egy válfajához vezet. S ezt a konfliktust nem az oroszok, hanem az "újdemokraták" szítják.

Szenzációs interjú egy orosz tiszttel – Moammer Kadhafi katonai tanácsadójával

Mindenképp visszatérek Líbiába. Khamis és a mieink várnak

Csecsenföld, 1995. január 9. A szövetségi csapatok hankalai bázisára berobban egy GAZ-66 (sisiga – púpos). Ponyvája cafatokban. A kormány mögött borotválatlan őrnagy. Az autó megáll a tábori kórháznál. A platón sebesült katonák… Így ismerkedtünk meg Ilja Korenevvel, a különleges osztag őrnagyával. Ezután többször is találkoztunk. Moszkvában, a Kaukázusban. Ezért nem csodálkoztunk, mikor augusztusban felhívott minket Líbiából. Gyakorlatilag fél évet töltött el Kadhafi ezredessel és családjával. Ilja már egy hete Latin-Amerikában gyógykezelésen van: sebesülés, zúzódás, amelyet az algériai határtól nem messze, a líbiai sivatagban szerzett.
Kiküldetés karavánnal
– Hogy kerültél Líbiába? Oroszország hivatalosan nem nyújt segítséget Kadhafinak.
– Kiküldetést kaptam Algériába, a kereskedelmi kirendeltségre, ez év tavaszán. De az alap feladatom az volt, hogy eljussak Tripoliba. A követség kapcsolatai révén, karavánnal sikerült Kadhafi táborába jutnom. Gyakorlatilag azonnal belefogtunk a Khamis Al-Kadhafi irányítása alatt álló, 32-es megerősített egység felkészítésébe. Városi körülmények között zajló hadviselés elméleti és gyakorlati kiképzésébe. Az, hogy Tripolit nem lehet megtartani, június-júliusban vált egyértelművé. Ezért az osztag tagjainak kiképzését kis független csoportokban, mind városban, mind távol a lakott területektől folyó összecsapásokra koncentrálva folytattuk. Kiemelt figyelmet fordítottunk a diverzáns harcmodor képzésére. A 32-esek katonái és tisztjei jól felkészítettek. Néhányuk Franciaországban, és a SAS-nál is szolgált. De Líbiában tisztelik az orosz katonai iskolát. A kis csoportokban végrehajtott összecsapások taktikáját a 2. világháború és Csecsenföld partizánjai alakították ki. A kis csoport – 20-30 ember – katonai konvojokat támad, aknákat telepít és a végrehajtás után biztonságos területre távozik.
– Azt mondod „mi”? Mi – ez Oroszország vagy valaki más, kikkel voltál együtt Líbiában?
– Természetesen nem egyedül voltam ott. Amit elmondhatok, az az, hogy Kadhafinál ott vannak az embereink. Oroszországból elsősorban a hadsereg tartalékos tisztjei, de a baráti államokból is érkeztek szakértők.
- Nem válaszoltál még – miért küldtek Tripoliba, mikor az orosz vezetés hivatalosan kijelentette – Kadhafinak mennie kell?
– Ki tilthatja meg egy magas beosztású vezetőnek, hogy beosztottjait Algériába küldje? Például, katonai-technikai együttműködés keretein belül? De hogy milyen szóbeli parancsot kapnak az irodában, az már senki fülébe nem jut el. A munkámat az eredmények alapján értékelik, és nem a tervek illetve az időben leadott jelentések alapján. A profik tudják, hogy Líbia megtámadása – része egy előre eltervezett eseménysorozatnak. A következő lépések: Szíria, Algéria, Jemen, Szaúd-Arábia, Irán, Közép-Ázsia és Oroszország. A sorrend mindegy. De Oroszország minden bizonnyal az utolsó. Most marionett figurák irányította ellenséges országok, radarállomások és katonai bázisok veszik körbe, minden módon támogatják a korrupciót, növelik az elégedetlenség érzését.
– Ez után a feladat után szolgálatban maradsz?
– Már elküldtem a felmentési kérelmemet. Tudom, hogy bekérték a személyi aktám. Egyértelmű, hogy nem kitüntetés miatt. De a szolgálati idő és a lakás megvan. Családom nincs. De Oroszországba sem akarok még visszatérni. Ebben az évben sok minden megváltozott, és meghoztam bizonyos személyi döntéseket. Nem adom fel a katonaságot, mert nincs papírom róla.
„Breszti” erőd Tripoliban
– Azt mondtad, hogy Tripolit megtartani lehetetlen volt. Mi volt a hiba a védelemben?
– A hiba nem a védelemben volt, hanem a konfliktus értékelésében. A lényeg az, hogy Kadhafi két párhuzamos világban élt. Nem olyan politikát folytatott, mint Észak-Korea vezetője. Az nem vonakodik – mindent eltapos. Kadhafi a legutolsó pillanatig nem hitt a támadásban. Még augusztus közepén is, mikor már Tripolit és más városokat is bombáztak, ő még Berlusconival és Sárközivel tárgyalt. Ők pedig elhitették vele, hogy földi tevékenység Tripoliban nem lesz. Néhány éve felajánlották Kadhafinak, hogy hozzon létre egy erős, teljes körű légvédelmi rendszert. Ebben a volt szovjet köztársaságok segítettek volna. De ő azt gondolta, hogy ez a lépés csak sértené az USA-t és Európát. Megismétlem, Olaszország, Franciaország, még Nagy-Britannia is biztosították, hogy Líbia ellen földi harci tevékenységet nem indítanak.
Hiba volt még az is, hogy túl sokáig figyelték a már „megvásárolt” líbiai tiszteket. Le kellett volna tartoztatni őket, nem pedig engedni a rohadékoknak büntetlenül terjeszkedni. De Kadhafi szeretett volna minél több árulót elkapni. A konfliktusról alkotott személyes elképzelései miatt Kadhafi habozása, döntésképtelensége több magas rangú tisztnél is a végső oknak bizonyult, hogy elfogadjanak pár millió dollárt és átálljanak a lázadók oldalára. Képzeljétek el, mindenhol esik az eső, jég hull a fejetekre, de csak azt hajtogatjátok – elmúlik, elvonul. Sokakat meg tudtok győzni, hogy kövessenek? Főleg azokat, akiket az ellenség is fontosnak és elsődlegesnek tartott meggyőzni? Az emberi tényező Afrikában is emberi tényező.
– Hogyan sikerült épen kijutnod Tripoliból?
– Minket az Al-Jazeera és a CNN figyelmeztetett. Láttuk a lázadók győzelméről szóló, Katarban felvett filmet. Már köztudott volt a Dohától nem messze felépített, a tripoli Zöld tér pontos másolatának díszlete. Tudtuk, miért készült. Ezek a felvételek jelezték a lázadóknak és a diverzánsoknak a támadás megindítását. A film bemutatása után azonnal a felkelők „alvó csoportjai” ellenőrzési pontokat állítottak fel, parancsnoki bázisokat foglaltak el, Kadhafihoz hű tisztek otthonaiba törtek be. A kikötőben külföldi deszant egységek szálltak partra. Az egyik szárny nem válaszolt. Eskal tábornok harc nélkül megadta magát. Kadhafi kiadta a parancsot: tüzet tűzzel nem oltunk, visszavonulunk. Tripoliból nem lesz olyan üst, melyben egyformán fortyog a katonaság és a lakosság. Néhány száz „halálraítélt” megtagadta a parancsot és a városban maradtak harcolni, hogy a lehető legnagyobb veszteséget okozzák az ellenségnek, elvonva a figyelmüket a vezér és a parancsnokság kitelepítéséről. Ők még mindig ellenállnak. Még most is létezik Tripoliban olyan kerület, ahova még az iszlamisták se dugják be az orrukat. Ez az ő választásuk, az ő városuk, megértem a döntésüket.
Az ostrom megindult. Elhagytuk a Bab al-Aziziya bázis melletti szállásunkat és a főváros déli részébe, egy kis házba költöztünk. Majd pár óra múlva néhány autóval elhagytuk a várost és biztonságos helyre távoztunk. Kiderült, hogy épp ideje volt – a házba három betontörő, bunkerromboló nehéz bomba csapódott. Az autók egyszerű terepjárók voltak és nem Kadhafi részére épített speciális Mercedesek. Miért vonjuk feleslegesen magunkra a figyelmet. Habár biztos vagyok abban, hogy az amerikaiak legtöbbször ismerték Kadhafi tartózkodási helyét. De a rakéták és a bombák mindig 5 perccel a vezér távozása után érkeztek oda. Mintha azt akarták volna közölni, hogy bármikor megsemmisíthetik, de jelenlég még nem engedélyezett a likvidálása. A líbiai konfliktusban nagy figyelmet szentelnek az információs és a pszichológiai hadviselésnek.
– A Líbiában maradt családtagok együtt maradtak?
– Nem, Kadhafi családját szétválasztották azonnal. Ez a legmegfelelőbb megoldás. Az egyszerű líbiaiak azt mondják, hogy ha nem maga Kadhafi tér vissza, akkor valaki a gyerekei közül. Jelenleg egyikük Tunéziában van, a másik Algériában, megint másik pedig Nigériában. De a határok átjárhatóak. Khamis Tripoliban maradt, az ellenállást szervezi. A páncélszekrény Bani-Walidban van. Se az ezredes, se a gyerekei gyakorlatilag nem maradnak egy helyben, állandóan mozognak. A legbonyolultabb feladat – a kapcsolat. Az étert az USA 6. flottájának, a DIA (Defense Intelligence Agency) és a NSA/CSS (National Security Agency/Central Security Service) katonái és technikái ellenőrzik. Ezért nem kockáztathattam meg fényképek és filmek küldését. Ez jóval több időt követel, mint a szöveges dokumentumok küldése. De internet hozzáférés is ritkán van, a NATO tudja, hogy melyik kerületekben tartózkodunk és blokkolják a kapcsolatot.
– Hát igen, elfogott angol katonákról nem sok fénykép van. Hogy zajlott le mindez? Honnan tudtátok, hogy a SAS (Special Air Service) katonái azok, hiszen a harci tevékenységről nincsenek dokumentumok?
– Fényképek lesznek. A foglyok léte és az ellenség nyílt megalázása – ezek tények. A háború az háború, de egy tárgyaló asztalt mindig lehet találni. Minél több az adu, annál nehezebben mennek a tárgyalások. Egy 30 főből álló diverzáns csoportról van szó. A többség a katari hadseregből való, 13 francia és brit. Felderítést végeztek Bani-Walidban. Egyértelműen a főseregnek. De a város környékét nem ismerték eléggé. A helyiek szóltak, hogy egy csoport barangol a környéken. Nekünk sikerült végrehajtani a rajtaütést és elfogni őket. A katariaiakat a líbiaiak kivégezték. Őket egyszerűen utálják itt. Hogy lehet az, hogy egy muzulmán elmegy egy másik muzulmán házába és megöli a családot? Ezért – „yadam”(golyó általi halál) és pont. A briteket és a franciákat elkülönítették, kikérdezték és egy óvóhelyre vitték őket. Tulajdonképpen mit is titkolhattak volna még? Felírták a neveiket, azonosítási számaikat és egységeiket, lefényképezték őket, adataikat pedig elküldték Nagy-Britannia és Franciaország külügyminisztériumába. Felajánlották a feltétel nélküli átadásukat bárhol Líbiában.
Apropó, az autót, amelyből elküldték az információt, néhány óra múlva visszatérve a városba egy rakétával kilőtték. Vagyis az étert elég hatékonyan ellenőrzik. Mikor Nagy-Britannia lemondott a katonáiról, elkezdtünk gondolkozni azon, hogy Algériába szállítsuk őket. Ott egy sajtótájékoztatón bemutatnánk őket a világnak. Mussa Ibrahim csoportjával utaztunk konvojban Algériába a sajtótájékoztatóról tárgyalni. A sok diplomáciai nehézségek miatt a fővárosban semmiképp se tudtuk volna azt megtartani, egy határ menti városkáról tárgyaltunk. Az úton helikopterből lőttek ránk. Engem egy robbanás kidobott a nyitott autóból. Tuareg harcosok találtak meg és segítettek átkelni a határon. Onnan kerültem ide gyógykezelésre. Nem mondhatnám, hogy minden tervszerűen zajlott, de legalább élek.
– Oroszországot fenyegeti az USA és a NATO?
– Természetesen. Nyílt szembenállás az elején nem lesz. Az elsődleges feladat – megint felrobbantani a Kaukázust radikális iszlamisták segítségével, lefoglalni Dél-Oroszországot legalább helyi, de szétterjedt háborúval. Észak-Afrikában (Maghrib) a radikális muzulmánok kerülnek hatalomra. Az Al-Kaida és más szélsőséges csoportok harcosai. Oroszország és a Földközi-tenger között kisebb a távolság, mint Afganisztántól, és persze a hegyek is kisebbek és kevesebbek. USA számára ez megfelelő, de Európa és Oroszország számára nem. Abd al-Hakim Belhadzs – Tripoli katonai vezetője pályázik Líbia új kormányában a vezető pozíciókra. Ő a Líbiai Iszlám Harci Csoport, az USA Külügyminisztériuma szerint egy terrorista szervezet, első számú embere.
– Más jelölt nincs?
– De van: Halifa Haftar lázadó ezredes, aki 20 éve az USA-ban él. Kadhafi korábbi katonai bírája – Muhammad Bashir Al-Haddar. Röviden szólva – Belhadzs Katar embere. Al-Haddar – a franciák támogatta miszráti kiskirályoktól érkezett. Haftar – az USA támogatta bengázi kiskirályok jelöltje.
Ha Belhadzs bekerül a kormányba, és befog, akkor őt fogadni fogják a világ fővárosaiban. Nem rossz – a harcos, aki kapcsolatban áll a kaukázusi ellenállókkal, bemegy a Kremlbe és kezet fog az elnökünkkel.
A radikális iszlám problémája mellett Líbiában a hadsereg raktáraiból ellenőrizetlenül folyik a fegyverek széthordása. És a fegyverek nagy része hajókon a Kaukázusba kerül. Az észak-afrikai kikötőkből a Kaukázus partvidéke – alig pár nap hajóút. Nagyon sajnálatos, hogy akik felelősek az állampolgáraink biztonságáért, nem képesek elolvasni legalább a NATO elemzőinek a jelentéseit. Ők egyenesen kijelentették, hogy a Líbiában eltűnt fegyverek törvénytelen exportja – a világbéke egyik legfontosabb problémája.
– Mi a líbiai konfliktus egyedisége? Miben különbözik ez azoktól, ahol már jártál korábban?
– Minden háború egyedi. Líbiában – ez az eklektikusság. A 2. Világháború tömegpropagandája, a terület felégetése, mint Vietnámban, a lefizetés és dezertálás, mint Irakban. Vannak még saját „belorusz” partizánok. És mint a háborúkban, nagy számban pusztul a helyi lakosság. De a konfliktus természetesen egyedi. Az egyik oldalról: a tuaregek – a sivatag harcosai puskákkal, illetve a szablyás amazighok. A másik oldalról légi bombák és gránátok lézeres távirányítással, pilóta nélküli felderítő gépek. A civilizáció és az örökkévalóság harca.
A 2. Világháború óta valószínűleg ez a legnagyobb területen zajló konfliktus. Viszont az érdekek száma, amik ütköznek ebben a konfliktusban, ha nem is haladja meg a 2. Világháborúét, de egyenlő azzal.
Nagyon fontos elemek még – a pszichológiai és az információs. Líbia fölött állandóan az égen vannak az amerikai propaganda gépezet repülői, papírokat dobálva. Az Al-Jazeera, BBC, CNN, Reuter és más médiák a NATO információs központjának koordinálásával provokációs riportokat közölnek.
– Milyen alapvető feladatok állnak a Kadhafihoz hű erők előtt?
– Itt minden egyszerű. Tiszta matematika. A lakosság 100 %-ra mindig jut 5-10 % ellenzéki és 5-10 % lojalista. Akármi is történjen az országban, akárhogy is viselkedjen a vezér, egyesek mindig kritizálni fogják, mások pedig kitartani mellette. Se ezek, se azok igazából nem számítanak. Számít viszont a lakosság maradék 80-90 %-a, amelyek véleménye akár az egyik, akár a másik oldalhoz húzhat. Ügyes provokációval, megvásárlással, propagandával és a vezető nyugat-európai médiákkal ez az egyensúly felbomlott. De Kadhafi ellenségei túl erősen lökték meg az ingát, ugyanekkora erővel fog ez az inga visszalengeni is. És ez nem biztos, hogy a katonai vagy a politikai szférában fog megtörténni. Azt is mondhatnám, hogy nem fog bennmaradni Líbia területén belül. Ezért a Jamahiriya támogatóinak elsőszámú feladata – mint a bíróságon – ügyesen elővezetni a bizonyítékokat és az érveket. A nép arrafelé különleges. De a szívükkel nagyon jól éreznek. Hogy ki az ellenség, ki a barát, mi a jó és mi a rossz. A feladat igazából nem katonai. Az csak egy kis ráadás lesz.
A katonai oldalon sok minden függ a lázadók NATO támogatásától. Ez elsősorban légi és rádiótechnikai lehet. Ha leállítják, vagy legalább lecsökkentik a harci légi bevetéseket, ahogy ígérik, illetve abbahagyják az éter blokkolását, akkor nem jelent nagy akadályt az Átmeneti Tanács strandpapucsos bohócait likvidálni. A radikálisokkal nehezebb lesz. Ők Afganisztánban és Pakisztán kiképzett emberek. Jól bánnak a fegyverekkel. És nincs hova menniük, de Líbia viszont idegen terület számukra.
Valószínűleg, most zsoldos csapatok érkeznek az országba, akik a védelmük alá veszik az olajvezetékeket és a finomítókat. Már rendelkezünk ilyen információval Bregából és Ras Lanufból. Deszant egységek próbáltak meg partra szállni és a pozíciót megtartani. Eddig sikertelenül. Ezért a minimum feladat – folyamatosan felrobbantani ezeket az objektumokat. A sivatagból érkező rakéták elől nem lehet megvédeni ezeket. Európában meg kell érteniük, hogy minden egyes hordó kőolaj nagyon drága lesz számukra. Mind dollárban, mind pedig emberéletben. A zsoldosok se idióták, olyan magas árat fognak követelni a munkájukért, hogy alkalmazásuk egyszerűen nem lesz kifizetődő. A reguláris erőket pedig objektumvédelemre használni, butaság. Nekik más a feladatuk.
– Kit támogatnak akkor a líbiaiak? Kadhafit vagy az új rezsimet?
– Az új rezsimet én még nem sietnék hatalomnak nevezni. Természetesen az egyszerű emberek azokat támogatják, akik munkát és élelmet, és ami a lényeg – létbiztonságot adnak nekik. Líbiában éltek emberek, akik kritizálták Kadhafit, ez tagadhatatlan. De ez egy értelmes ellenzék volt, nekik eszükbe se jutott fegyvert ragadni és lemészárolni a lakosságot. És ők kisebbségben is voltak. Az új hatalomnak nevezett valakik, különösen a radikálisok nem képesek elhozni Líbiába a stabilitást. A közeljövőben sem. Mert a többség nem igazán Kadhafiért áll ki, hanem a „Kadhafi időkért”. De Keleten tradicionálisan mindent az erő és a pénz határoz meg. Ha a lojalisták meggyőzően megnyernek néhány csatát, akkor a nép őket fogja támogatni. Jelenleg néhány város ellenáll, míg máshol a Kadhafi-hű csapatok kemény csatákat vívnak, de a nép csak bénultan áll és néz, mitől-kitől is szabadították fel és miért. Állandóan összehasonlítgatja, hogy mi volt korábban és mi várható. És a következtetések senkinek sem tetszenek. Ha az ellenállás feladja Sirte-t, Bani-Walidot és más bázisukat, akkor a többség átáll az új hatalom oldalára. Már csak félelemből is. Mert nem marad más választásuk. A helyzet alakulása ebben a régióban a közeljövőben felgyorsul. A következő hónapokban kirajzolódik a későbbi események iránya. Ha sikerül normális információáramlás segítségével a háború okait bemutatni, akkor a lojalisták sikere biztos, a győzelmet a Kadhafi-hűek és a Jamahiriya támogatói vívják ki.
– Mit éreznek most az egyszerű líbiaiak (nem a katonák és nem az Átmeneti Tanács lázadói)?
– A legpontosabban – átvertnek, megvertnek, megerőszakoltnak érzik magukat, csak szabadnak nem. Képzeljük csak el, 1991-ben a NATO elkezdte volna bombázni a Szovjetuniót a „humanitárius segítség” jelszavával. És még be sem fejezték volna a bombázást, amikor lerohanták volna az országot és a kapitalisták elkezdték volna szétosztani az olajmezőket, a gyárakat, a radikális papok pedig betörni az otthonokba… És ezek is, azok is mondogatták volna, hogy mi most megmutatjuk, hogyan is kell élnetek. Az utóbbiak még hozzátették volna, hogy az egyetnemértőknek golyó jár. Az emberek a magukba fordulást választották volna, a túlélésükért alá is írtak volna valamilyen papírt és kitűzték volna az új zászlót, csak hogy ne öljék meg őket, hogy enni adjanak, hogy visszakapcsolják a vizet és az áramot. Az emberek várták volna a hadsereg előjövetelét az erdőkből, a régi idők visszatérését. Hasonlóképpen gondolkoznak most a líbiaiak. De mivel sok vér folyt – semmi se térhet vissza a kezdetekhez.
– Beszélsz arabul?
– Van egy arab mondás: aki leélt 40 évet a nép között, az a részévé vált. Ha nem beszéltem volna, nem is küldtek volna. Az arab közmondások és szállóigék elég lényegre törőek. Nemrég még egyet eltettem a tarsolyomba, amikor 100 strandpapucsos lázadó AK géppisztolyokkal és gránátvetőkkel a kezükben betört a Sirte melletti, külföldi delegációk fogadására épített és aláaknázott palotába, és amit utoljára láttak az életükben, az egy falra festett szöveg volt, egy iraki tiszti mondás: „hová tartasz így meztelen fenékkel, csak nem a tiszti étkezdébe”.
– Mikor tervezed visszatérni Líbiába?
– Néhány nap múlva már egy szomszédos országban leszek. A határ 90 %-a nincs a lázadók ellenőrzése alatt. Megvan a kapcsolat Khamisszal is, a mieinkkel is. Várnak.
Alekszandr Grigorjev - Argumenti.ru

"Egy porta, egy koca" program - az új jelszó tehát: egy disznóól, három gyerek, négy csülök

Befejezéséhez közeledik a nemzet megmentése. Az otthoni pálinkafőzés engedélyezése és a stadionépítési előirányzat elfogadása után a haza fellendülésének harmadik pilléreként a miniszterelnök bejelentette az Egy porta, egy koca programot, amely megoldja majd a szegény családok felemelkedését, hazánk pedig visszanyerheti élelmiszer-ipari nagyhatalmi státuszát. Ezzel a "három szoba, három gyerek, négy kerék" program a realitásokhoz igazodva "egy disznóól, három gyerek, négy csülök" programmá alakul át.

A miniszterelnöki célkitűzés eredményeként több százezerrel, akár egymillióval is nőhet a magyar sertések száma - hangzott el egy szakmai konferencián a múlt héten. Ugyanitt a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VHT) elnöke elmondta, hogy egy új, százoldalas szakmai kiadvánnyal segítik a sertéstenyésztés újjáélesztését. Sajnos eddig nem sikerült megszereznünk a kiadványt, ezért jelen tájékoztatónkkal igyekszünk sertéstenyésztésben járatlan olvasóink segítségére sietni.

Mellékelt skiccünkön mutatjuk be a disznó működését. Mint ahogy a sematikus folyamatábrán láthatják, elől megy be a táplálék, hátul jön ki a trágya, és közben van a sertés. Kezdő kanászok tájékoztatására közöljük, nem kell pánikba esni, ha azt tapasztaljuk, hogy az élő sertés részei nincsenek úgy megszámozva, mint ahogy az az ábránkon szerepel. Eleinte nem árt persze, ha a gyakorlatlan kondás magánál tartja folyamatábránkat azzal a kiegészítéssel, hogyha megváltozik a haladás iránya, akkor ugyanezek a jelölések a hízó túloldalára is értelemszerűen érvényesek.

Felhívjuk a figyelmet arra is, hogy a kismalacok a közhiedelemmel ellentétben rendszerint nem citrommal a szájukban születnek, tehát a citrom eleve nem szerepel az eredeti gyári csomagolásban. Sokak számára talán csábító lehet, hogy bontott sertést néhol olcsóbban lehet kapni, mint egészet. Vegyük azonban figyelembe, hogy a hízót részeiből összerakni egyáltalán nem egyszerű művelet, sokkal bonyolultabb, mint például a lapra szerelt bútor otthoni felépítése.

A disznót alapesetben disznótáppal tápláljuk, de feltétlenül figyelemmel kell lennünk az egyre növekvő tápfeszültségre is. A tápszerültséget a takarmányárak folyamatos emelkedése okozza - a KSH adatai szerint tavaly például 31 százalékkal kellett többet fizetni a tápért, mint egy évvel korábban, emiatt egyre növekvő számban hagynak fel a disznótartással a gazdaságok. Ezért némelyek azt javasolják, hogy a hízókat inkább hagyományosan, moslékkal etessük. Ennek azonban ellentmond az EU-szabályozás, amely a moslékot veszélyes hulladéknak minősíti, és kifejezetten bünteti takarmányként való felhasználását. Persze, mint minden szabály, ez is könnyedén megkerülhető: ha a családi ebédnél a disznó eszik először, akkor a tápláléka nem minősíthető élelmiszerhulladéknak. Arra pedig nem ismerünk EU-szabályozást, hogy embert lehet-e moslékkal táplálni. Különben már rég be kellett volna zárni például az iskolai menzákat.

Az Egy porta, egy koca programot egyébként eléggé fanyalogva fogadta a közvélemény. A kibontakozó internetes vitában (lásd például Hárommillió kondás országa, egyenlito.blog.hu) többen felvetették, hogy a disznó büdös, ezért a legtöbb önkormányzat belterületen meg is tiltja a tartását. Mások viszont eleve vitatják, hogy a disznó büdös volna, a füstölt csülök illata például kifejezetten ínycsiklandozó. A legkompetensebbnek tetsző vélemény szerint a disznónak csak akkor van kellemetlen szaga, ha él, de ez is csökkenthető mindennapi zuhanyozással és megfelelő dezodor használatával.

Itt válaszolnánk egyik olvasónk kérdésére, aki afelől érdeklődik, hogy szovjet típusú házgyári lakásban lehet-e disznót hizlalni. Szerintünk, ha embert lehet hizlalni, akkor disznót is, bár a tizedik emelet felett már érdemesebb zergével vagy kőszáli kecskével próbálkozni. Ugyanez az olvasónk arra az érdekes problémára hívta fel a figyelmet, hogy egy család egyszerre ritkán tud megenni egy egész disznót. Kérdéses azonban, hogy lehet-e részletekben vágni a disznót, azaz a csülkös bableveshez adott esetben csak egyik csülkét felhasználni. Ebben igazából nem tudunk szakmailag megalapozottan állást foglalni, de arra felhívjuk a figyelmet, hogyha elhasználjuk az egyik oldal csülkeit, akkor a jószágot ki kell támasztani, különben eldől.

Önkormányzati ebadót akarnak, a kutyaúristenit!

Újsághír: önkormányzati ebadó bevezetését tervezi a kormány a Vidék­fej­lesz­tési Minisztérium ál­­tal benyújtott törvényjavaslat szerint.
***
Gyere ide, Bodri! Kutya ül! Jól van kiskutyám, ügyes vagy. Nem, most nem labdázunk, mert komoly beszédem van veled. Az a helyzet kutyuskám, hogy nincsenek jó híreim számodra. Nézd, én már akkor sejtettem, hogy egyszer baj lesz, amikor a Fidesz még ellenzékben állandóan azt mondta, nem lehet, hogy az emberekkel fizettessék meg a gazdasági válság terheit. De akkor még abban reménykedtem, hogy talán a macskákkal fogják megfizettetni. Ezt egyébként te se bántad volna, tekintettel a szomszédék pofátlan macsekjára, aki rendszeresen borsot tör az orrunk alá. Valahogy azonban úgy látszik, a macskák jól fekszenek a Fidesznél, de az is lehet, hogy éppen ellenkezőleg, kutyába se veszik őket.
Aztán abban is reménykedtem kiskutyám, hogy egyszer majd csak jobbra fordulnak a dolgok. Az mondta az Orbán Viktor - tudod, az a kiabálós bácsi, akit mindig megugatsz a tévében -, hogy Magyarország csodát fog véghezvinni, és egész Európa álmélkodni fog azon, hogy mire vagyunk képesek. Viktor bácsi nagyon sok mindent mondott mostanában, aminek éppen az ellenkezője jött be vagy még az se, de ebben az egyben mégiscsak igaza volt. Sőt, nem csak Európa, hanem az egész világ leesett állal bámulja, hogy mire képesek a magyarok. Teljes képtelenségekre képesek. Itt van például a világbajnok forgalmi adónk... Egyáltalán figyelsz rám, Bodri? Légy szíves, ne rágcsáld a papucsom, amikor ilyen fontos témákról beszélek neked!
Szóval az áfa nem az a fa, ahol séta közben a legszívesebben szoktad a dolgod végezni. Az áfa olyan fa, amelyiknél az emberek szoktak könnyíteni magukon. Elég az hozzá, van egy egyezség az európai pénzügyminiszterek között, amolyan gentleman agree­ment, hogy nem emelik a forgalmi adót 25 százalék fölé. De mivel a gentleman agreement csak úriemberekre vonatkozik, és a magyar kormány közismerten nem tartozik bele ebbe az áfakörbe, ezért addig emeli az adót, ameddig akarja.
Aztán itt van a másik csoda, hogy mindenhol nőtt az államadósság, kivéve nálunk, meg a svédeknél. Ezzel is az a bácsi szokott dicsekedni, akit egyelőre csak te mersz leugatni, pedig egyik napról a másikra elvette az emberek nyugdíj-megtakarításait. Most abból törleszt, mint a katonatiszt. Képzeld el, Bodrikám, ott állunk Európa magaslatán mi, meg a svédek. Büszkén, elszánt tekintettel és bizakodva nézünk a jövőbe, miközben a lábunk előtt a szakadékban ott vergődik a többi ország. Hiába, no, mi svédugor népek csodára vagyunk képesek!
A következő magyar csoda, ahogy lerendezték a gazdagok számára a devizaválságot. Tudod kiskutyám, hogy mi az a devizaválság? Ne szégyenkezz, hogy nem tudod. Hét-nyolc évvel ezelőtt a kutya se sejtette, hogy így elszalad majd a svájci frank. Azt mondta Orbán Viktor: Az nem lehet, hogy egy országban egymillió embert becsapjanak. Hamar elfelejtette, hogy ők legalább hárommillió embert csaptak be. Ezek többsége már úgy megbánta, hogy a Fideszre szavazott, mint ahogy te is megbántad, amikor hetet kölkeztél.
Sajnos Bodrikám, azt kell mondanom, hogy a csodák nem jöttek be, és olvasom a mai újságban, hogy a recesszió itt toporog az ajtónk előtt. Gyere vissza Bodri, ezt csak képletesen értettem, nem kell tombolni, valójában nincs senki az ajtónk előtt. Azt írja a Világgazdaság, hogy negyedik hónapja zsugorodik a magyar gazdaság, s mivel a kilátások sem biztatóak, immár nem kérdés, hogy itt a recesszió. És ennek az árát most majd neked kell megfizetned. Kutya nehéz lesz! De tudomásul kell venned, hogy nem maradt más megoldás. Pedig a kormány még azzal is kísérletezett, hogy a rokkantakkal fizetteti meg a recessziót. Van egy ilyen magyar mondás, hogy a sánta embert előbb utolérik, mint a hazug kutyát. Rosszul jár, aki rosszul jár. Aztán próbálkoztak a hajléktalanokkal is. Ötvenezer forintra büntetik, aki az aluljáróban életvitelszerűen halmozottan hátrányos helyzetű. Ez se segített.
Most már csak te maradtál Bodri kutyám, akik kiránthatsz bennünket a bajból.

Thürmer Gyula blogja: Balszemmel 255.

Vegyes érzelmekkel vettem részt a rendvédelmi dolgozók szakszervezetének október 1-i gyűlésén. Előző nap még a társadalmi párbeszédre is elmentem, és megmondom őszintén, nem örültem, hogy legfeljebb 40-50 ember jött össze, s aznap nem voltak többen a Clark Ádám téri ülősztrájkon sem. Október 1-jén sokan voltunk, de ha Orbán Viktor kinézett az ablakon, nyugodtan mondhatta kollégáinak: fiúk, minden rendben! A kapitalizmus szilárdabb, mint valaha.
Miért nem vagyunk százezren? Miért nem tudunk annyi embert mozgósítani, hogy Orbán Viktornak nyugtalan éjszakája legyen? Persze, ezt is gyakorolni kell. Emlékszem, néhány éve a portugál dolgozók az EU-csúcs idején rendeztek egy nagygyűlést. Lisszabon utcái hetekkel előtte tele voltak plakátokkal. Nálunk plakátot legfeljebb az Interneten láttál, az pedig nem ugyanaz. De van itt más is. Egy tüntetés akkor sikeres, ha kézzel fogható célja van, amivel az emberek azonosulni tudnak. A mostani rendezvényeknek sokféle célja volt, a rendvédelmi dolgozók nyugdíjkedvezményének megőrzésétől az alkotmány módosításáig. Szép, világos célok, csakhogy az első a társadalom jelentős részét nem foghatja meg, a másikat pedig irreálisnak tartja. A szakszervezetek vezetői jóindulattal szóltak hozzá, de az igazi hangsúlyok nem jöttek át. Volt bőven nemzeti jelszavakból, ki tudja, milyen megfontolásból még a Himnuszt is elénekelték, csak az nem volt világos, hogy a dolgozó tömegeknek mi a dolguk. A történelmi párhuzamok - enyhén szólva - sántítottak. Nehéz megmondani, hogy hogyan jött ide a D-nap, mi köze a normandiai partraszállásnak a magyar dolgozók küzdelméhez. Az egykori lengyel Solidarnost utánzása sem igazán jó ötlet, mert Walesa úr speciel a dolgozó emberek számára jobb lehetőséget biztosító szocializmus szétzúzására vállalkozott, amit azóta nem kevesen sajnálnak lengyelhonban is. Lehet, hogy most sokan azt mondják: miért bántjuk a szakszervezeteket? Ok legalább csinálnak valamit! Ez igaz! De húsz év alatt valamit azért megtanultunk: lobbizással, együttérzéssel, kellemes őszi vasárnapi együttléttel nem lehet rákényszeríteni a tőkéseket, hogy tegyenek értünk valamit. Ez az út könnyűnek látszik, csak éppen tartós eredménye nem lesz.
A kormány nem partnered, hanem ellenfeled!
„Nem ellenfelek vagyunk, hanem partnerek" - hirdette a nagymúltú Vasasszakszervezet az október 1-i szakszervezeti tüntetésen. Mármint partnerek a kormánnyal. Mondhatni, hogy szép álom, valójában önámítás. Ha nem vetted volna észre, 1990 óta kis hazánkban tőkés rendszer van. A gyár, a bank a tőkések tulajdonában van, a parlamentben az ő embereik ülnek. Miért gondolod, hogy pont a kormány lenne más? Persze, a kormány nemzetről, nemzeti összefogásról beszél, de ebben a nemzetben vannak gazdag tőkések és szegény dolgozók. A kettő nem ugyanaz! A tőkés kevés bérért sok munkát akar tőled, te elviselhető munkáért tisztességes, ahogy szoktad mondani, európai béreket akarsz. Ég és föld! Ebben a kormány nem a te oldaladon áll, hanem a tőkésekén. Ha partnerednek tekinted bármelyik tőkés kormányt, elvesztél. Ha ellenfelednek, és küzdesz azért, hogy neked több jusson a tőkések, az ország megtermelt jövedelméből, van némi esélyed. Választanod kell!
Ha harcolsz, jobban fogsz élni
Ha azt hiszed, hogy a fizetésed a munkádtól, netán a tehetségedtől függ, tévedsz. A tőkés, akinél dolgozol, legszívesebben semmit sem fizetne. Ahogy a gépeknek sem fizet. Ezt azonban nem teheti meg, mert másnap reggel is szüksége van a munkádra, és a gépektől eltérően neked enned is kell, sőt még a családodról is gondoskodni kell. Itt van az a minimum, amit a mai fejlett tőkés világban neked a tőkés kifizet. Németországban ez több, Magyarországon kevesebb, Kínában még kevesebb. A tőkés azonban okos. Hozzátesz még valamit, hogy ne lázongj, ne sztrájkolj, csak dolgozz. Ez az a pénz, amiért neked tulajdonképpen semmit sem kell tenned. Példának okáért az Orbán-kormány 92 ezerre emeli a minimálbért. Mi ez? Gondoskodás a szegényebb rétegekről? Társadalmi szolidaritás? Egy fenét! Semmi más, mint az előrelátó tőkés lépése azért, hogy te megnyugodj. Nem sok a 92 ezer, de több, mint eddig volt. Te azonban többet érdemelsz! De ha többet akarsz, azért meg kell küzdeni. Tüntetni, sztrájkolni, rákényszeríteni a tőkést arra, hogy többet adjon neked a profitjából.
A szakszervezet tőkés rendőrért kiált
Mik vannak! A dolgozókat tömörítő szakszervezet kitiltja a Munkáspárt röplapjait az október 1-i tüntetésről. Nem csak kitiltja, még rendőrrel is fenyeget. El tudod képzelni? A dolgozót állítólagosán képviselő szakszervezet a tőkés állam rendőrét hívja a Munkáspárt ellen! Tudod, hogy mi volt ebben a röplapban? Harcolj, munkás, harcolj dolgozó az új Munka Törvénykönyve ellen! Mi veled vagyunk! Mi az, ami zavarta a rendezőket?